1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.10.18. 21:13 HaFr

A Momentum mint a magyar politika instant kávéja

Képtalálat a következőre: „momentum válság”

Azonnal oldódik hideg vízben is. Legalábbis -- szemmel láthatóan -- ezt hiszik a kedves vezetői. Kint a legújabb nyilatkozat, a Momentum elítéli a szexuális zaklatókat, egyenesen "drákói törvényeket" hoznának ellenük. És tényleg, szigorúak (vagy legalább szigorkodóak), de vajon milyen eredménnyel? Éppen olyannal, amilyennek egy választási programnak kell lennie. A probléma megoldásának minden esélye nélkül. Nem vagyok szakértő az ügyben, de elég nehéz elképzelnem, hogy a zaklatásoknak akár a töredéke is megelőzhető, az összessége meg csökkenthető lenne a Momentum módszereivel, ugyanis ezek az ügyek csak részben fedhetők fel, éppen ez a feneségük. Minden mást pedig a jogszabályok eddig is lefedtek. A zaklatás sokkal szubtilisabb, bonyolultabb szociológiai jelenség annál, hogy megálljanak a Momentum programja előtt, amit mi se bizonyít jobban annál, hogy a párt nem definiálja a zaklatás se szexuális, se más formáját. A "megoldásoknak" minimum egy tágabb modernizációs világképbe kell illeszkedniük, először a megértés igényével, utána magyarázólag és diszkurzívan fellépniük, nem pedig rendőri-adatbázisoló-monitorozó zsánerben.

Érdekesen bimbózik a Momentum Mozgalom liberális populizmusa. Liberális téma, populista-etatista álmegoldások, a nyilvánosság aktivista, celeb jellegű, instant kezelése nagyjából a Puzsér-Hollywood tengelybe illeszkedően. A problémák -- nemcsak ezé, gyakorlatilag mindegyiké -- programmatikus kezelése a tágabb szociális valóság megértésének igénye, a terápia helyzetfüggősége és komplexitása, a társadalom lassú, organikus ösztökélése, empátia nélkül. 

Miért lehet az az érzése a magyarok tetemes részének, hogy a Momentum arrogáns ifjú törtetők gyülekezete (pedig csak nem figyelnek eléggé)? Mert "megoldásokkal" futnak be. Leveszed a polcról, pikk-pakk kinyitod, beöntöd a vízbe, elkevered, megiszod. Még mikró sem kell hozzá. A Momentumot nem érdekli a kontextus, csak a saját textusai. A Momentumnak nincs narratívája, csak programpontjai. Pedig a narratíva az egyetlen útja lenne annak, hogy egy számukra kedvező kontextussal megbarátkoztassák a választókat, amely nélkül idegenek és átmenetiek maradnak. Ha már -- jogosan -- nem akarnak a mai (nagyrészt a Fidesz által legyártott) valóságból kiindulni, bizony alternatív valóságot kellene gyártani és megnyerni ennek minél több embert! De mivel ezt nem csinálják, a kávéjukból csak a műanyagot érzi ki az ember. Nemcsak én, hangsúlyozom. A közvéleményt nézve a választók túlnyomó része, akik hozzám hasonlóan -- vagy még inkább -- nem fogják bújni a Momentum négyszáz oldalas technikai iránymutatását a Nirvánába. Magunkra vessünk, mert nem kérünk a jóból? Hát, nem tudom... Négyévenként legalábbis mi vagyunk az urak, mi rendeljük a nótát, és a Momentumé bizony messziről nyikorog, alig hallani, és amit hallani, az sem szívderítő.

Még egyszer lassan: ha én azt gondolom, hogy instant stb., aki kb a választók 99,9%-ánál tájékozottabb, tehát elvileg a legnagyobb eséllyel lennék nyitott a technokratikus, mérnöki, racionális megoldásokra, akkor a többiek -- leszámítva persze az elkötelezetteket -- még ígyebbül gondolják. És a legkevésbé sem érdekes, hogy a Momentum vezetői mit gondolnak, vagy mit szeretnének, hogy a választók gondoljanak.

4 komment

2017.10.18. 13:25 HaFr

Szabadság nélkül nincs erkölcsös élet, kapitalizmus nélkül nincs szabad társadalom

Kapcsolódó kép

Hogy is hozhatna valaki erkölcsös döntéseket, ha nincsen döntési szabadsága? A szabadság prima facie érték (vagyis a kiindulópont vele kapcsolatban, hogy értékes), mert az emberi moralitás alapja. A szabadság szűkülése egy társadalomban mindig az erkölcsös élet lehetőségének szűkülését is jelenti: ha valami abszolút erkölcsi értelemben jó, de az embernek nincs szabadságában nem választani, hanem kényszerítik rá, akkor a jó nem szolgálja az emberi élet javát, hanem legföljebb egy kollektívumot, amelyben az emberi élet helyettesíthető eszköz. Az emberi élet eszközként való beállítása ellen az egész nyugati civilizáció a kezdetektől tiltakozik. A civilizáció ellenségei pedig róla ismerszenek meg.

Felvetődik persze, hogy ilyen van olyan módon (rábeszéléssel, neveléssel, propagandával, indoktrinációval, törvényekkel stb.) minden embert folyamatosan kondicionálja a környezete, tehát abszolút szabadság (tabula rasa a társadalmi értékrendben és az emberi agyban) nem létezik. Valóban bonyolult problémákat vet fel és kétezer-ötszáz éve sok millió oldalnyi argumentáció tárgya a szabadság metafizikai, szociális és erkölcsi kontextusának vizsgálata, de mindent összevetve a modern társadalomfilozófiák tekintélyes hányada a kereszténységtől a libertárius gondolkodáson át egyetért abban, hogy a társadalmakat -- az állam csökkentésén, a pluralizmus növelésén, vagy/illetve a tudás és a készségek fejlesztésén keresztül -- a lehető legtöbb kötöttségtől meg kell szabadítani annak érdekében, hogy az ember érvényt tudjon szerezni a szabadságának (amelynek definíciójában viszont rengeteg eltérés van). A keresztények szabadságától kezdve, amely a természeti és isteni törvénnyel harmonizáló önművelésben és döntésekben áll, a libertáriusok és anarchisták szabadságáig, amely a kényszerektől minél mentesebb társadalom és a szabályozottól az anarchikusig terjedő piac elvein alapul, a világnézetek döntő többsége a társadalmi kényszerektől mentes autonóm döntésekre vezeti vissza a szabadságot. Van, aki szerint persze a szabadnak tűnő döntések -- ha pl. a bűnt szolgálják --, akkor kurtítják a szabadságot it, mások szerint a szabadságot nem minősíti a döntés maga. 

Mivel ezek a doktrínák egyetértenek a szabadság és a társadalmi kontrollok csökkentésének összefüggésében mindegyik egytől egyig a tulajdont tőkeként invesztáló (hozzáadott értéket létrehozó, majd újrabefektető) kapitalizmust tekinti az ember élet optimális gazdasági alapjának. A kapitalizmus adja meg a lehetőséget a tulajdonosi lét produktív hasznosításán keresztül az autonóm -- más kénye-kedvétől független -- életnek és az így felfogott tulajdonosi életek közötti kooperációnak. Ha az ember a tehetségét tőkébe tudja konvertálni (azaz hasznot termelő befektetéssé tudja tenni), az a függetlenségének és a szabadságának, ezeken keresztül pedig a moralitásának a megtámadhatatlan alapja lesz (legalábbis kapitalista közegben: a szocializmus formái ellenben a szolgaságnak csak fokozataiban térnek el). Érthető ebből, hogyha az ember nem tudja létrehozni magát hasznot hajtó tőkeként (is) ideálisan keresleti piacon (azaz nem tud olyat és/vagy nem tudja úgy használni a pénzét, hogy az iránt a verseny ellenére folyamatosan újratermelődő kereslet mutatkozzék, röviden, versenyképes legyen), akkor mások eszközévé válik, ami azonnal jelentősen csökkenti a szabadságát és vele a szabad döntéseinek esélyét, azaz a moralitását. Sokan érzékelhetik ezt nap mint nap, amikor nem tudnak valamit a lelkiismeretük szerint tenni, mert egzisztenciálisan függenek másoktól, akik nem néznék jó szemmel egy adott döntésüket. Az ilyen helyzetekben a szabadságunk korlátozottsága a kapitalista (szellemi vagy anyagi befektetői és nyereségtermelő) lét korlátozottságával arányos, és -- mindent összevetve -- ugyanígy csökken az erkölcsös döntések esélye.

A kapitalizmus és a liberális demokrácia tehát szabadság és a moralitás legalkalmasabb alapja. A problémánk ezzel az összefüggő intézményrendszerrel az lett az utóbbi évtizedekre, hogy elfelejtettük az eredeti hivatásukat a szabadságunk és az erkölcsös életünk lehetőségének őrzésében. Maradtak csak a formáik velünk, jobb esetben a procedúrák, rosszabb esetben a kiüresedett procedúrák, a kongó intézmények és az abúzált paragrafusok. Az ethosz már rég nincs velünk. Tömött sorokban állnak viszont az ellenségeik: a szabadságé és az erkölcsé. Gender-semlegesen: Lenin-gyerekek jobbról és balról.

4 komment

2017.10.17. 19:19 HaFr

Az orbánizmus piacelvű magyarázata

Képtalálat a következőre: „market theory of politics”

Tegyük fel, állampolgárként hasznonmaximalizáló önálló szereplő vagyok a világpiacon, amelynek az egyik szegmensébe (Magyarországra) belép egy böhöm nagy játékos: ezért vagy elpusztulok, vagy beszállítója leszek, vagy beszüntetem itt a tevékenységem és átteszem máshova. Ez az egyszeri magyar ember dilemmája piaci nyelven megfogalmazva, amikor szembenéz az Orbán-rendszerrel. Itt marad és alkalmazkodik, meghal vagy emigrál. Nincs jelentősége annak, hogy a klasszikus felfogás szerint az államnak éppen a szabályok fair kialakításán és a szabályok betartatásán kellene ügyködni, és önálló szereplőként nem szabadna megjelennie a piacon, hiszen valójában ez utóbbi felfogás már a piacnak azt az ideális intézményes -- versenysemleges, méltányos, esélyegyenlőségen alapuló, meritokratikus -- állapotát feltételezi, amelyet az "ember embernek farkasa" vagy a "ki kit győz le" állapotában -- azaz a pre-piaci közegben, amelyben vagyunk -- még ki kellene alakítani. De a pre-piaci környezetnek is van piaci modellje, amint tudjuk, mert a haszonmaximalizálás történelmileg, logikailag és pszichológiailag is az intézményes piacot megelőző racionalitás.

Nos, akik ezzel a böhöm nagy szereplővel szemben a piac kialakult szegmenseit választják, azokat nevezzük magyar emigránsoknak: ők kivonulnak a magyar pre-piacról. Akik itt maradnak, azok vagy beszállítói lesznek a hegemón szereplőnek, valahogy kiegyeznek vele, vagy elpusztulnak. Csak ez a két út marad, győzni - úgy tűnik - nem lehet.

Ami a tágabb piacon belül a politikai rendszert -- vagyis az állampolgárok politikai érdekképviseletekbe való szerveződését és ezek intézményesülését -- illeti, a hegemónt (az államot) működtető politikai aktorral (a Fidesszel) szemben képtelen létrejönni egy legalább azonos erejű versenytárs, mert mindenki, aki mozog a pre-piacon vagy egyensúlyi piacnak fogja fel azt, mint amelynek a játékszabályait (narratíváját, erkölcsét, a tágabb logikáját) a hegemón határozta meg és az ő dolga állandóan újraírni, ezért csak veszíteni lehet benne (ennek a helyzetnek a közvetlen megváltoztatásra irányult a KOM kezdeményezése), vagy mert hegemón pre-piacnak fogja fel, amelyben klasszikus verseny közel azonos (redukált) feltételek mellett csak alacsonyabb szinten folyhat, ezért a hegemónnal nem szabad szembekerülni.

A versenytársak kiegyezésének ebben a redukált versenyben éppen azért nincs esélye, amiért ideális piac sincs: mert ennek kialakítására nincs konszenzus, azaz nem érdeke senkinek a kooperatív játék a pre-piacon. Amint dominánsan kooperatív játékot kezdene el játszani a piaci szabályok meghatározására alkalmas (elég erős) többség, azonmód kialakulnának az ideális piac feltételi is, a pre-piacból átkerülnénk piaci körülmények közé és a pre-piaci hegemón veszítene. De amíg nincs egy irányba mutató, végül dominanciát képező racionális akarat a kooperációra a pre-piaci haszonmaximalizálással szemben, addig óhatatlanul marad hegemón erő - esetünkben - a Fidesznek nevezett játékos. A KOM elgondolása a közbülső lépcsőt - az akaratok egy irányba fordulásának folyamatát - akarta átugrani, de (az ellenzék langyos támogatása miatt várható) végső bukásából az látszik, hogy a haszonmaximalizálás széttartó stratégiái összesen még erősebbek: a meghatározó felek még nem hiszik, hogy a hegemón eltakarítható lenne. Nincs meg a közös bizalom a közös fellépésben, ami mögött persze ott állhat a hegemón manipulációja is az egyes aktorokon belül.

A probléma azonban nemcsak ez: az is, hogy felmérések szerint a magyarok messze legnagyobb többsége a pre-piaci állapot szerint képzeli el a politikát: csak 18%-uk szeretne demokráciát (=politikai piacot). Magyarul -- bár elégedetlenek a mai hegemónnal -- nem létfontosságú nekik a pre-piaci állapot evolúciója. Mi a tanulság ebből? A magyarok erőre -- és tekintve, hogy a mai kormányban csak elenyésző számban bíznak, annál többen viszont a szakértőkben --, konkrétan cselekvőképes erőre számítanak, az intézmények (demokrácia, pártok, alkotmányosság, politikai piac, ideológiák) nem jelentenek nekik sokat, nem látják az értéküket. És mindegy nekik, hogy a cselekvő erő hogyan, kikből áll össze. Ilyen körülmények között amit az ellenzék pártjai politizálás címén, egyre inkább egymással szemben művelnek, az halálosan pontosan az ellentéte annak, amit akár a piaci modell, akár a pre-piaci elvárás a választók körében diktálna. Az LMP és a Momentum ezt helyesen érzékeli, de az utóbbi a narratíva elmaradása miatt nem tudja hatékonyan lefordítani az egyre technokratikusabb imázsát a választók nyelvére, az LMP világképe pedig olyannyira konfúzus, hogy a tehetséges és jól építkező kormányfő-jelöltje ellenére előbb-utóbb el fogja érni a népszerűsége zenitjét. Magyarul egyik sem fogja kialakítani maga körül a jelenlegi paradigmáik szerint a hegemónnal sikerrel szembeszegezhető erőt.

Ez az erő az előbbiek értelmében a Jobbik-LMP koalíció által állítandó szakértői kormány lehet, amelyet a választók az előbbiek értelmében simán hegemónná emelnének. (Ez egy elemzés, nem a preferenciám.)

30 komment

2017.10.17. 11:24 HaFr

Az Orbán-rezsim realista olvasata: a tehetségesek kiválasztódnak

Képtalálat a következőre: „talents find their ways”

Ez az olvasat liberális konzervatív, mindjárt megmondom, miért, de nagyon nem fog tetszeni mindenkinek. A rezsim tényleg korrupt, tényleg a "fogadott család" - és tágabban a rendszerhű, eltartott "polgárság" -- pozícióba helyezéséről is szól, tényleg felszámolta a liberális demokráciát, de konzervatív-szkeptikus nézőpontból van két erénye: kordában tartja a tömegeket a nacionalista-álpopulista dilivel (aki erre indul be és nem tartja annyira fontosnak a jólétét, az egészségét, a családját, a tudást stb., hogy többet várjon a politikától és az országtól, az megkapja, amire vágyik), ugyanakkor az igazán többre vágyó polgártársainkból kikényszeríti a versenyképesség olyan szintjét, ami Nyugaton is bőven elég. Ez nemcsak a külföldön tanuló iskolásokra-egyetemistákra és az informatikusokra vonatkozik, hanem azokra is, akik mosogatónak mennek: mert ez utóbbiak a legbátrabbak (egy idegen társadalomba eléggé az alján lépnek be), a legerősebbek, bizonyos szempontból a legfelelősebbek. A "haza" olvasata éppen úgy változik meg ezek számára, ahogy a lokalitáson túllépő globális világ megköveteli -- és ahogy mellesleg a balos értelmiség is elvárja a "felvilágosult, progresszív" embertől.

Aki nagyon többet akar, az teheti. Máshol. Ez óriási különbség a kádárizmushoz képest. Nyilván nem optimális a helyzet, mert fel kell adnia a kényelmes boldogulás lehetőségét (amelyhez hozzátartozik, hogy az ember a szülőhazájában tegye ezt), de egyebek mellett ebben az országban éppen tőkefelhalmozás zajlik, ami alatt nemcsak Orbán és családjának tőkéjét kell érteni, hanem azt a szellemi és anyagi tőkét is, amire a - fenti módon kiválasztódó - legjobbak/legerősebbek tesznek szert. Jóval agresszívabb iskola ez, mint bármi, amiben itthon részesülnének, ideértve az EU-s pénzen hizlalt versenyképtelen vállalkozásokat és a hazai tudományos-szellemi környezetet. Az orbánizmus a maximális individualizmust kényszeríti ki minden tehetséges és ambiciózus emberből és a maximális kollektivizmusban hagyja elsüllyedni a nem elég tehetségeseket. Mindenki jól jár. Tehetségen értve pedig a versenyképes (piaci) tehetséget és azt, hogy valakinek igénye van erre, és tesz érte. (Van egy tehetséges réteg, amely a szakmájánál fogva nem mobilis, pl. a tanárok egy része, az írók, a szociális munkások stb., illetve egy olyan szűk réteg is, amely itthon is nemzetközi szintű fizetést kap. Róluk nem szól ez a poszt. A többiek -- ideértve azokat is, akik tehetségesek, de nem ambiciózusak -- mind megszülik a saját tradeoffjukat: karrier és pénz, haza és család, integritás és lelki béke háromszögében, amit szabadon megtehetnek, mert nyitva vannak a határok. De a legjobbak és a legerősebbek tipikusan elmennek.)

Az Orbán-rezsim sok más egyéb mellett azzal fog bekerülni a történelembe, hogy az ambiciózus tehetség nagy arányú külföldre irányításával elképesztő mértékben megnövelte a magyar (eredetű) szellemi és anyagi befolyást a világban (nyugodtan nevezhetjük ezt tőkeexportnak), miközben az országot stabilizálni tudta az EU perifériáján, globális tőkével. A KKV-k támogatásának rendszere közben hiányos, és az is marad, nem véletlenül. A hazai KKV-knak tört része lehetne versenyképes a világban, objektíve nem érdemes beléjük fektetni, csak herdálnák az idegen tőkét -- aki tud, az boldogul a multik beszállítójaként, más részük hazai vevőkörrel önállóan, nagyon kis részük önálló exportőrként, a többi elhullik. Ugyanakkor Orbánnak nem is célja a tőle független, ezért az övével adott esetben rivalizálni tudó nemzeti tőke megerősítése.

Ugyanez igaz a hazai szellemi "elitre" és értelmiségre is. Aki versenyképes akar lenni, azt ma sem akadályozza senki. A különbség, hogy most a langyos vizet, a törzsi összetartást, egymás szédelgő feldicsérését, a hagyományos uram-bátyám világot (amit a félreértések elkerülése végett, nem Orbán honosított meg az országban) csak a jobboldalon táplálja tovább a rendszer, de itt sem látványosan, a kultúra ma nem lévén stratégiai ágazat. A baloldalon azonban ezentúl nem lehet majd összetéveszteni a hazai (el)ismertséget a versenyképességgel és a globális minőséggel: aki nem képes maradandót nyújtani a globális szellemi-kulturális piacon, az elsüllyed vagy legfeljebb vegetálni fog. És ez így van jól.

Mindent összevetve a rezsim jelentősen növeli közép- és hosszútávon a magyar összkompetenciát, méghozzá maximálisan individualista, piaci alapon, miközben a nem kellően tehetségeseknek és/vagy ambiciózusaknak is azt nyújtja, amire szükségük van: biztonságérzetet. És ez alapvetően más, mint amit akár a barátai, akár az ellenfelei hisznek róla. Immár csak egy kérdés maradt, amire a nemzeti kormány biztosan nem tudja a választ: hogy ti. mi lesz a nemzettel magával? Mert az összkompetenciáink növekedhetnek ugyan és közben hatalmon is maradnak Orbánék, de a nemzet attól még sérül a Kárpát-medencében és nem biztos, hogy begyógyul ez a seb.

Ui. A technológiai forradalom és a robotizáció során egyre inkább Magyarország geopolitikai adottságai és biztonsági képességei -- továbbá nem a munkaerejének képzettsége, hanem az ára -- lesznek a meghatározók a multik idetelepülésében. Nem véletlenül játszik erre a három tényezőre az Orbán-kormány.

135 komment

2017.10.15. 10:12 HaFr

A liberális demokrácia konzervatív kiigazításához

Képtalálat a következőre: „crisis of liberal democracy”

A liberalizmus (szabadságelvűség) és a demokrácia (tömegelvűség) két gyökeresen más politikai kultúra összeegyeztetésére tett kísérlet, és a fennmaradása azon múlik, hogy képes-e létrehozni és stabilizálni egy önálló kultúrát. A mai fejlemények szerint nem biztos: a tömeg legyőzni látszik a szabadság elvont eszményét (azért elvont, mert sok inherens konfliktus miatt a gyakorlata máig borulékony maradt), és felülkerekedik rajta a szocializmusoknak és a nacionalizmusoknak valamilyen kombinációja. Mint a harmincas években.

Az egyik oka annak, hogy a liberális demokráciának nem lett kellően erős a kultúrája a liberalizmus progresszivista eltérítéséből fakad, amely a szabadság(ok)ba erőteljesen bekapcsolta az egyenlőség igényét, ezzel parttalanná téve azt elinflálta a szabadság értékét. A szabadságok homogenizációja és expanziója a specifikus liberális demokratikus kultúra kialakulásának megrekedéséhez és visszafordulásához vezetett, a legjobb esetben is maradt csak a proceduralitás belőle, és az így támadt hiányba behatoltak a robusztusabb identitások bal- és jobboldalról is, ezzel viszont növekedett a társadalmi konfliktusok áthidalhatatlansága. Amit az angolszász filozófiában "átfedő konszenzusnak" neveznek, elveszítette az erejét, ami eddig is csak reményként volt meg neki. Még egyszer, ennek a liberalizmus progresszivista eltérítése -- a szabadságok homogenizációja és expanziója -- volt a fő oka.

Kicsit jobban kifejtve ezt az eltérítést: amikor a szabadságokból (=mindent szabad, amit a törvény és az erkölcs nem tilt) jogok (=kikényszeríthető jogosultságok) lesznek a progresszivizmus nyomulásának eredményeként, a szükségszerűen általános alanyiságú jogok megosztják az erkölcsi rendet, és ha nem hoznak létre új erkölcsi rendet (amire láthatóan képtelenek), akkor csak a rombolás marad a helyükben, ami végső soron a gyenge legitimitása miatt gyengíti magát a jogok (a liberális demokrácia) rendszerét. A liberális demokrácia azért nem válhatott idáig (magában is konfliktusos) rendszerből (az erkölcsökkel egybevágó) renddé, mert nem tudta létrehozni a differenciált szabadságoknak azt a koncepcióját, amely egyszerre tükrözte volna a plurális erkölcsi valóságot és ellenállt volna az expanziónak, a homogenizációnak és a jogi kodifikációnak.

Ezt a -- számos idegen szó után egy még csúnyábbal élve -- centripetális differenciálódásnak nevezhető szabadságkoncepciót hiányoljuk most, amikor a liberális demokráciák (átmenetileg legalábbis) meghajolni látszanak elsősorban a nacionalizmusok/etnicizmusok nyomása alatt azon az államiasságon túl is, amit a progresszivizmus anyagi és értékújraosztó mechanizmusai már korábban létrehoztak. Ezzel elejét lehetett volna venni egyfelől a liberális demokratikus nyilvánosság kiüresedésének pl. a gyűlöletbeszéd - progresszivista kontroll/tiltás - PC, safe space-ek - nyilvánosság/agóra intézményes válságának dinamikájában. A centripetális differenciálódás tehát azt jelenti, hogy a liberális demokrácia önálló kultúráját erősítve az állam úgy őrzi a személyekre és csoportokra szabott szabadságokat, hogy vagy nem rendelkezik velük kapcsolatban, vagy a létező intézményeket (pl. a házasságot) nem terheli a jogosultságként értelmezett kiegészítésükkel. Magyarán -- a példánál maradva -- a házasság megmaradna a hagyományos családmodell alapintézményének éppen az intézmény önazonosságának védelmében, de az állam nem gátolja egynemű párok azonos jogokat tartalmazó kapcsolatát.

A szabadságok úgy válhatnak kultúrává, ha identitásképző és kulturális erővel bírnak, ezért egy plurális társadalomban fenn kell tartani a heterogén szabadságok szabályozott konfliktusának a lehetőségét, nem pedig jogiasítva homogenizálni őket. Ehhez viszont az kell -- és nem véletlenül a recept konzervatív címkéje --, hogy az állam éppenséggel kivonul polgárai életéből; amit gyarmatosított az utóbbi évszázadban, azt dekolonizálja, és ő maga a rendnek csak olyan formájáért felel, amely megfelel az állampolgárok közötti erős átfedő konszenzusnak. Mindenhonnan ellenben, ahol erős erkölcsi -- tehát végső soron az ideális renddel kapcsolatos -- konfiktusok maradnak fönn, az állam megpróbál kivonulni és nem rendszert képzeni. Így mindenki szabadon megélheti az identitását úgy, hogy nem fenyeget vele másokat, de garantálható a közrend és az állampolgárok termékeny együttműködése. A liberális demokrácia mai válsága semmi egyébnek, mint a túlméretezett államnak, illetve anyagi és értékrendszerező túlterjeszkedésének köszönhető. A probléma ezzel a diagnózissal mindössze az, hogy a liberális demokráciához való visszatérés gazdaság alapjai már nincsenek meg, ellenben félő, hogy a tőkekoncentráció technológiai fordulata az elkövetkező évtizedekben egyre több embertől veszi el az önálló egzisztencia kiépítésének a lehetőségét és lök kényszerűen az államok karjaiba, ami nem a liberális demokrácia eszményéhez való visszatérést, hanem inkább a szociális-elosztó demokrácia eljövetelét valószínűsíti. (Ez az írás számos helyen kiegészítendő még, de ezt nem tudom itt megtenni.)

115 komment

2017.10.14. 08:57 HaFr

Mi lenne, ha felhagynánk végre az antikapitalista sületlenségekkel?!

Képtalálat a következőre: „karácsony gergely”

A -- gyors, nagyvonalú becsléssel, 40 ezerrel számolva -- választójaként évi egy műsorpercet kapó Párbeszéd párt elnöke (hangsúlyozom, a Fidesz ehhez képest -- arányosan nézve -- nincs bántóan felülreprezentálva a médiában) ezt nyilatkozza:

"Önöknek mi a sztorija? 
– Úgy érzem, nekünk van leginkább sztorink, a Mindenki számít című programunkban le is írtuk, hogy milyen országot szeretnénk. Magyarország az elmúlt harminc évben a tőkebeáramlásra építette a politikáját, úgy próbáltuk felpörgetni a gazdaságot, hogy szálláscsinálói lettünk a külföldi tőkebefektetéseknek. Ma már nagyon sokan úgy vélik, hogy ez sehova nem vezet, mi is ezt gondoljuk."

Nem tudom, Karácsony Gergely mit gondol, hogy működik a kapitalizmus, hogy a végén kiesik belőle az öltönye, amelyik nem szakad el, és az íróasztala, amely nem kerül a mai ára tizenötszörösébe. Fogalmam sincs, de ha tudná, akkor nem nyilatkozna a legócskább gagyimarxizáló terminusokban a kapitalizmusról. Azok a "nagyon sokan", akik hozzá hasonlóan vélekednek, nyilván éppen úgy felülreprezentáltak a pártjában, mint ő a nyilvánosságban, amivel még ellennék, de a baj sajnos az, hogy felülreprezentáltak az országban is. Szerencsére, miután megtudtuk, hogy nem esne le a gyűrű a kisujjáról, és akár tárgyalna a Fidesszel is (megszokhattuk, hogy KG gyakorlatilag minden párttal folyamatosan tárgyalna, ami valóban az egyetlen racionális döntés a részéről, tekintve, hogy megegyezés hiányában úgy zúgna ki a parlamentből az egyetlen képviselőjük is, mint a huzat), a pártelnök-polgármester pontosítja az üzenetét:

"Nagyon fontos változást kellene meglépnünk, az emberi tőkébe kellene befektetnünk. 

– Ez akár az LMP-s vagy a jobbikos történetbe is beillene. 
– Lehet, de ők nem pont ezt mondják. Azzal, hogy az oktatásra, egészségügyre többet kellene fordítani, nyilván mindenki egyetért, örülök is, ha vannak közös pontok az ellenzék programjaiban. Mi az emberek bérébe, oktatásába, egészségügybe akarunk befektetni, olyan új gazdasági modellt szeretnénk felépíteni, ami az emberi tőkén alapszik. Magyarán egy olyan országot akarunk építeni, aminek sikere a társadalmi kohézión, az emberen, az emberiességen nyugszik."

Ammi az, ha szabad kérdeznem, hogy "olyan új gazdasági modell, ami az emberi tőkén alapszik"? Az lenne a béremelés? Aha. Majd üljön le azért egy legalább közepes közgazdásszal, hogy átnézzék a nyilatkozatait, mielőtt nyomdába kerülnek. Vagy mit gondol, az Audi S8-as vagy a zuglói biciklik milyen modell alapján készültek, tán önkioldódtak egy földbe csapódó meteoritból -- vagy valami német mérnöki team tette oda magát inkább? Az ő fizetését szerinte ki dotálja most, ha nem a kapitalista "emberi tőke"? KG-nek fogalma sincs egy gazdaság működésének alapvetéseiről. Hét és féléves ellenzéki lét után ezt bírja mondani arra a kérdésre, hogy kicsoda ő, mit képvisel és miért szavazzunk rá. És amit mond, az az egyik legócskább -- nem a leghibásabb, ami még vitatható lenne, hanem a legócskább -- antikapitalista propaganda, amit az utóbbi években hallottam. Most, amikor látszik, hogy nem képesek ő és tündöklően tehetséges balos pártelnök kollégái egy más által megszervezett akciót sem végigvinni (itt a választási reform érdekében), és ezzel felállni a lassan már csak metaforikus közös színpadra, már csak tárgyalni tudnak a nagy semmiről, és hozzá még olyan színvonalú szövegeket nyomni szakmányban, mint itt a polgármester -- aki azon az alapon akar ellenzéki listavezető lenni, hogy ő a legnépszerűbb baloldali politikus, hát igen, ha másképp nem megy --, akkor azt mondom, védjük meg magunkat ettől az ellenzéktől. De szerencsére nagy erőfeszítés nem kell ehhez, rózsafüzér pláne nem kell, egyszerűen hátradőlünk, és nézzük, amint a legnépszerűbb embert és társait jól megérdemelten elnyeli a politikai szakadék.

Eljött az ideje, hogy megvédjük az ilyen ellenzéktől a maradék józan észt az országban, mert ha már kormányváltani sem tudnak, tényleg nincs miért zárójelbe az értelmünket, amikor hallgatjuk őket. Mert az, kérem, abszurdum, hogy ez a jóember azt várja el, hogy félszázalékos állapotában ne csak miniszterelnökként gondoljunk rá szeretettel, de még az ökörségeit is komoly bólogatással kísérjük. Van nekünk elég bajunk ezen kívül is, Uram.

213 komment

2017.10.13. 08:13 HaFr

Örüljünk-e egy Jobbik-LMP koalíciónak? A tömegtársadalom politikájáról

Képtalálat a következőre: „hitler mussolini lenin”

VM ismerősöm éles szemmel vette észre az újabb -- szerinte -- horrorfilmbe illő tendenciát a Jobbik és az LMP közeledésére. Mielőtt kommentálnám a konkrét lehetőséget, valamit a tömegtársadalom politikai logikájáról, amivel sokan láthatóan nincsenek tisztában. A tömegtársadalom politikája a tömegek irányításának politikája. A szavazatszerzés és a hatalmon maradás az adott kritikus tömeg kulturális színvonalán zajlik  Az I. világháború vége óta -- amikor beköszöntött a tömegek és a tömegpolitizálás kora -- az egyébként tipikusan az elitek által művelt politika a tömegek manipulálására, féken tartására és kielégítésére irányul, legalábbis a nyilvánosságban. A modern politika a fasizmusokkal kezdődött (Lenin, Mussolini, Hitler), az ő hagyatékuk lájtos formában ma is irányítja a liberalizmusból és a konzervativizmusokból az I. világháború tömegmészárlása nyomán kiábrándult politikát.

A politikának nem sok köze van az erkölcsi normákhoz. A célja a hatalom és a vezetés, a közjó alatt elsősorban a rendet érti, mindössze a rend koncepciói térnek el egymástól. Lassan száz éve a kényszerűen kialakult demokráciát -- azaz a tömegeket -- a szocializmusok és a nacionalizmusok kettőse irányítja, és nyilván a leghatékonyabb ezek vegyülete: a nemzeti szocializmus. Hitler és Orbán között óriási, de csak akcidentális különbségek vannak. Sajnálatos módon a civilizációnk mélypontja, a holokauszt is csak akcidentális jegye a sokkal fontosabb nemzeti szocialista alapvetésnek, a nemzet biologizáló koncepciójából következő hiba a rendszerben. Nincs tragikusabb annál, hogy a legmélyebb embertelenség valójában tényleg banális véletlen a nagy egészhez képest: a tömegek kontrolljának perverziójából bukkant elő. (Ám látszik, hogy ez a perverzió közben milyen könnyen elkövetkezik a "normalitásból", illetve a paradigmatikus politika mennyire nem tud felelősséget vállalni a saját paradigmáinak rendszerszerű viselkedéséért, a kulturális-etnicizáló kollektívumból sima út vezet a biologizáláshoz és/vagy az erőszakhoz: erre figyelmeztet Őcsény.)

A Fidesz mint nemzeti-szocialista párt (amely mindkét fogalom szükségszerűen demagóg konstrukciójából következően a kulturálatlan tömeg kiszolgálásának visszatérő max fokát jelenti a demokráciákban) a korábbi nemzeti szocialista pártok mintájára politizál 2002 óta, amikor Orbánt -- mint Hitlert annak idején Lenin -- "megtermékenyítette" a gátlástalan MSZP-s szociális demagógia. Csakhogy úgy döntött, legyárt -- létező recept alapján -- egy még ütősebb szert. Lehet ez tagadni, de minek. (Még egyszer: ne hagyjuk magunkat megvezetni a nácizmusnak utóbbi hetven évben domináns baloldali értelmezésétől: a nácizmust nem Auschwitz és még csak nem is az antiszemitizmus definiálja, és ha végre beletörődünk ebbe, akkor sokkal könnyebb felismerni a mai nácizmusokat is.) Innen is látszik, hogy a modern politikában a törésvonal nem a mai értelemben vett jobb és baloldal, hanem az etatista tömegpolitika és az elitista tömegtársadalom előtti politizálás (jelesül a konzervativizmusok és a liberalizmus) között húzódik. A tömegpolitikán belül (a szocializmusok és a nacionalizmusok között) viszonylag könnyű az átjárás. (A baloldali mentalitásban van ugyan egy progresszívabb, a felvilágosodást is bevonó közeg, amely a tömeg kulturális színvonalának emelésére, és nem a létező színvonal kihasználására irányul, de ez is csak tömegben gondolkodik, és hozzá naiv is.) És ha végül a liberális demokrácia megreccsen a szociális és nemzeti nyomás alatt, mert nem tudott létrehozni önálló kultúrát, akkor könnyen megnyílik az út a leplezetlen demagógia (vö. illiberalizmus) és a nemzeti szocializmus felé.

Nos, ilyen körülmények között a Jobbik és az LMP közeledése messze nem unortodox fejlemény -- tulajdonképpen nem más, mint a Fidesz által lefedett spektrum szélesítése úgy, hogy közben a nemzeti szocialista logika megmarad magnak. Éppen ezért veszélyes a Fideszre, ami oka lehet a mostani egyre veszettebb támadásnak egyelőre a Jobbik, de idővel -- ha komoly lehetőséget tulajdonítanak ennek a koalíciónak -- az LMP ellen is. Mindenesetre figyelmeztető lehet ez a Fidesznek a jövőre: ilyen ócska, embertelen és nemzetellenes módon nem politizálhat sokáig, ha hatalmon marad 2018 után.

És hát a végére: szeressük-e ezt a lehetőséget? Reálisan nézve a mai Fidesz-rombolásnál jobb irány lehet, legalább mert nem kell egyelőre tudnunk azt, hogy ugyanilyen kártékony lesz. Tömegtársadalmi koalícióként osztja minden nemzeti és szocialista összeállítás közös ismertetőjegyét: a szabadpiac, a liberalizmus és a konzervatív meritokratikus elitizmus elutasítását. Kellően magyar a retorikájában, de közben számol e nép alacsony kooperációs képességeivel, és az államot jótékonyan használhatja fel a lassú modernizáció érdekében, ami a fideszes kleptokráciának eszébe sem jut. Igen, mindent összevetve jobb választás.

Ja, hogy a progresszív baloldali értelmiségnek nem tetszik? Hát sag schon! Amely progresszív baloldali értelmiség -- egyéb inkompetenciái mellett -- azt sem látja, hogy nem lehet az országot kormányozni az MSZP-DK-P-Liberálisok-Együtt-MoMa(-LMP) készségszintjén és széttartó összeállításában, mellette (ahogy Móricka elképzeli) a Fidesszel, a Jobbikkal ellenzékben, az sok további melléfogásra is képes még, minek hát egy pillanatra is odafigyelni rájuk!

37 komment

2017.10.12. 10:06 HaFr

Az etnikumok Európája erős EU nélkül folyamatos háborút jelenthet

Képtalálat a következőre: „székely autonómia”

Katalónia: a jövő elkezdődött. Illetve elkezdődött már a vesztfáliai békerendszerben, de mintha megtörte volna a politikai nemzetek születése a XIX. században -- ám most visszatekerjük az órát? Nagyon népszerű lett az utóbbi hónapokban az a feltételezés, hogy az európai modern politikai nemzetek egy részére a bomlás vár, az etnikumaik (skót, katalán, magyar stb.) "felszabadulnak", önálló államokat hoznak létre vagy csatlakoznak az anyaországaikhoz. Korábban erről úgy írtam, hogy a liberális demokráciák és végső soron a politikai nemzetek nem tudták létrehozni a saját kultúráikat, amelyek felülírták volna a törzsi, etnicista érzelmeket, amelyek most lángra kapnak, és szétrombolják a status quót.

Lehet, hogy így lesz, vagy a nemzetek egy részében így lesz. Van ennek egy kellemes középkori üzenete, ami nekem kedves. Ám ha így lesz, annál is sürgetőbb, hogy a nemzetek és jövőbeni államalkotó etnikumok komolyan vegyék az EU politikai integrációját a már (hála Istennek) előrehaladó gazdasági integráció mellett. Enélkül az orosz terv valósulna meg, ami kaotikus, de legalábbis az orosz befolyásnak nehezebben ellenálló Európával fenyeget.

Kivált bonyolult az a helyzet, amikor az etnikai kisebbségek az anyaállamaikkal is egyesülhetnek majd (Kárpátalja) és ennél is rosszabb, ha gyakorlatilag enklávét képeznek egy idegen országon belül és annak a felbomlásával fenyegetnek (Székelyföld). Ha az anyaország szítja az autonómia-mozgalmaikat, vagy egyenesen az elszakadásukra játszik, akkor könnyen véres konfliktus robbanhat ki az adott térségben. Nem tudom, tudja-e Orbán Viktor, hogy meddig tart Európa orosz együttműködésben való zavarása és gyengítése, és hol kezdődik a háborúba való becsúszás, amely konkrétan a Kárpát-medencében zajlana.

65 komment

2017.10.11. 03:10 HaFr

A katolikusok szabadsága. Nyílt levél Erdő Péter bíborosnak

Képtalálat a következőre: „vatican mess”

Eminenciás Bíboros Úr!

Krisztus Urunk mondja: "Az első ez: Halljad, Izrael! Az Úr a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezeknél nagyobb parancs nincsen." (Mk 12,29--31) 

Pál apostol szavai:"Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, Ha szeretet nincs bennem, Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem,Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem érek. (1 Kor 13, 1-2)

Sokat gondolok Önre 2015 nyara óta, mert látom a kínlódását, ami a menekültválság során hozzánk tévedt embertársainkkal kapcsolatos megnyilvánulásaiban mutatkozik meg. Nem kell emlékeztetnem az egészen a legutóbbi napokig meg-megismétlődő bizonyítékait annak, hogy Önben a külvilág számára érzékelhetően kétségek lehetnek a hitünk most idézett alapjaival kapcsolatban; keresi az útját Istenhez, ám nem egyszerűen -- mint gyarló ember, mint mindahányan -- le-letéved róla, hanem ismétlődően hitünk alapjai ellen vall. Az Ön nyilatkozatai menekültügyben a Tanítás ellen szóló hitvallások. Elszorul a szívem, hogy rá kellett erre döbbennem.

Pedig a Tanítás annyira nyilvánvaló eligazítást ad. Nem látok az Ön szívébe, de gyanítom, hogy azt szegezi Krisztus Urunkkal szembe, amit annyian és annyiszor megtettek már, elsősorban hatalmas vagy hatalom közeli emberek: különböző egzigenciákra hivatkoztak magukban vagy nyíltan, amik feljogosítani látszottak őket arra, hogy zárójelbe tegyék a Tanítást. Az Ön egzigenciája annál is súlyosabb, hogy láthatóan legalább két dolog táplálja. Egyrészt a "keresztény ország" féltése a muszlim bevándorlóktól és menedékkérőktől. Hadd fejezzem ki, hogy szerintem Ön téved, hiszen nemcsak láthatóan nem fenyeget minket ilyen veszély, de ami még fontosabb, ha lenne vagy lesz is, ezt nem az Ön feladata elhárítani. Az Ön feladata az Anyaszentegyház bíborosaként -- szabadjon olyan világosan fogalmaznom, amit csak a Tanítás egyértelműsége miatt engedek meg magamnak -- egyetlen dolog: élen járni a szeretetben, példát adni róla és tanítványokat gyűjteni, és így erősíteni a "keresztény országot", amely nagyon is rászorul erre. Minden más ennek szolgálatára legyen rendelve! Nem szabad lemondani akár a muszlimok megtérítéséről is, ami ezer éves katolikus misszió. Ezzel szemben azt látjuk -- a kép egy másik aspektusából --, hogy fogynak Egyházunk hívei, terjed a relativizmus és a materializmus. Nincs áldás a papi munkán.

Eminenciás Bíboros Úr!

Önök láthatóan azzal foglalkoznak, amivel nem kellene, és azzal nem, amivel kellene. Önt és püspöktársait -- ha jól értelmezem Jézus szavait -- azzal küldte el a világba az Úr, hogy tanítvánnyá tegyék a népeket. Nem azért, hogy politikai hívószavaknak adjanak legitimációt és támogatást, amelyek még ha nem a hatalmon lévők önös érdekeit szolgálnák is, nem az Önök asztalára való egzotikumok. Egyszerűen érdekteleneknek kellene lenniük Önök számára. Amikor Önök a TV képernyőjére kerülnek: evangelizálniuk kell; amikor az utcán lépdelnek: evangelizálni; amikor magas politikai körökben forgolódnak: evangelizálni kell, terjeszteni a jó hírt, hogy Krisztus feltámadt és szeret minden egyes embert. Amit kivált könnyen tehetnek meg, hála az Úrnak, egy még annyira hanyatló, de hagyományosan keresztény közegben, mint a mienk: az életük sosem fog veszélyben forogni, sőt kellő megbecsülés és pompa közepette végezhetik a dolgukat, talán lehet így fogalmazni, kényelmesen. Ezért töltik be magas méltóságukat, nem azért, hogy egyrészt kifogásokat keressenek az egyház hatásának vészes csökkenése miatt, másrészt méltatlan feladatokra pazarolják a tudásukat és a világ katolikusainak bizalmát. A világ katolikusai nem fogynak, hanem elfordulnak Rómától, mert pontosan látják, hogy nem Krisztus tanítása szerint él és ítél. Magyarországon a helyi állapotaink még sokkalta több aggodalomra adnak okot.

Ehhez kapcsolódik a -- migráció mellett -- Önt láthatóan gyötrő második, még szomorúbb egzigencia: hogy miként feleljen meg miniszterelnökünk elvárásainak, talán mert erre indítja Önt a (meglehet, rosszul értelmezett) nemzeti érzés, talán az államtól az Egyháznak juttatott bőkezű ellátmány (de vajon milyen példát fognak látni a felújított egyházi iskolákba kerülő gyerekek, mennyire reális remény a magyar egyház morális és missziós válságában, hogy értékes katolikussá válnak?), illetve vezetheti Önt hibás belátásokra talán a miniszterelnök személye iránti csodálat is -- egyebeket nem tudok elképzelni, hiszen Önnél kevés tudósabb embert ismert az Egyház, tehát nem a hitünk alapjaival és a Tanítással nincsen tisztában. Visszautalok ismét a Tanításra: csak éppen szeretet nem látszik Önben, eltévedt az úton, és emiatt annál könnyebb különböző indokokra hivatkozva felsorakozni egy politikai program mellé, noha ezeket -- bármilyen politikai programot -- pontosan a helyén kezel a Tanítás. Tudniillik világosan óv tőle Krisztus Urunk („Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”), óvnak az egyházatyák, az egyház doktorai, a zsinati határozatok és pápai enciklikák: az egész Hagyomány. 

A szeretet háttérbe szorult a Tanítás gyakorlásában, azért Ön és püspöktársai nem érzik indíttatva magukat arra sem, hogy kimenjenek a világba és képviseljék Krisztust a magyarok között, akár - ennek részeként - a politikával szemben is, nem eltérítve megrágatlanul lenyelt és visszaöklendezett politikai doktrínáktól, pénztől és hamis lojalitásoktól. Vérzik a szívem amiatt, hogy hova jutottunk. Önök elfeledkeztek az Evangélium hirdetéséről, Ön elfeledkezett az Egyház Szentjeinek tanúságtételeiről, Ön -- mély meggyőződésem szerint, és a Hit és az Értelem fényénél saját maga számára is láthatóan -- hamis világi célok kiszolgálójává szegődött.

Nem írtam volna meg ezt a levelet, ha nincs az Ön hallgatása -- amely sokak szerint jelentőségteljes, akár figyelmeztetésnek is felfogható, szerintem azonban cinkos és gyáva -- Őcsény és az azt védő miniszterelnöki nyilatkozat kapcsán. Következően a fentiekből Ön talán úgy érezheti, nem feladata ilyen körülmények között emelt hangon, világosan megszólalni, példának emelni a magyarok elé a fogadóst, aki a sokat szenvedett kisgyerekeket vendégül látta volna -- hát kell ennél biblikusabb történet, amely mellé oda lehet állni? Szeretném az eddigiek szellemében jelezni, hogy Ön téved a hallgatásában, és tévedése oka az a mélyebb tévedés, amit a Szeretet háttérbe utasításával és az abból egyértelműen következő feladatainak -- aláhúzom: feladatainak -- el nem végzésével követ el. Az Ön feladatai -- a magas méltóságból következő -- egyetemes és örök feladatok. A feladat örök, csak a személyek változnak, akik által végzendő. Ön Egyháza és örök Missziójának egyik legelső szolgája a világban, ahogy a miniszterelnökünk is az első szolgája a népének. Egyelőre nem látom, hogy bármelyikük eszerint élne, aminek én és sokan mások -- már csak a számosságunknál fogva is -- nagyobb vesztesei vagyunk, mint Önök. Innen az egyértelmű hangnem.

Az Ön feladata annál is terhesebb, hogy miközben felelőssége a magyarok között az evangelizálás, hogy hitet, vigaszt, reményt és nem kevésbé igazságot adjon ("Ego sum via, veritas et vita"), képviselnie kell azt a magasabb embereszményt is, amely ütközik az alantas politikánk gyakorlatával, amellyel sárba ránt és eltipor minden magasztosat és emberit. De Önnek nem kell félnie ilyen körülmények között attól, hogy a politizálás talajára téved, habár -- hadd utaljak Serédi és Mindszenty főpapokra -- voltak vészterhes időkben olyan férfiak, akik bátran vállalták ezt is, és ezzel lettek a hit őrzői. "Elég", ha Ön úgy tekint magára, mint egy tízmilliós nyáj pásztorára, szellemi és lelki vezetőjére. Elég, ha a Katolikus Egyház társadalmi -- ezen belül szociális és erkölcsi -- tanításának szellemében cselekszik. Fájóan ritkán látjuk ebben a szerepkörben, nem érzi az aktív jelenlét felelősségét és kötelességét -- láthatóan nem érti a feladatát, ami még a a szokottnál is nagyobb hiányérzetet kelt e válságos korunkban. Milyen megkönnyebbülés lenne pedig a félelemmel telt szíveknek és egyúttal meglepetés az egyháztól távol élőknek: lám, a Katolikus Egyház valójában milyen kincseket, köztük nagyszerű eszméket és embereket rejteget!

A Tanítás jobban ismert karitatív éle helyett hadd utaljak a sokkal kevésbé ismert erkölcsi összetevőjére és ennek alapjára, a szabadságra, amelynek népszerűsítése olyannyira hiányos -- szinte leplezett -- a magyar egyház gyakorlatában. XIII. Leó pápa írja a Szabadságnak szentelt 1888-as enciklikája ("Libertas præstantissimum") nyitó mondatában, amelyet Ön bizonyára jól ismer, hiszen annyira híven tükrözi a korábbi és későbbi pápák gondolait is: "A szabadság a természetes adományok legnagyobbika (...) azzal a méltósággal ruházza fel az embert, hogy saját értelme irányíthatja és hatalma van a cselekedetei fölött" (saját fordítás). Az a kormányzati hatalom, amely részben eltéríthette Önt attól, hogy a papi hivatás legteljesebb értelmezésének éljen, nem csak a muszlim gyermekekről nyilatkozik a kereszténységgel összeegyeztethetetlen módon, amit Ön némán hagy beleégni a magyarok lelkébe, és ezzel rombolja Krisztus munkáját bennünk, hanem ugyanez a kormányzat régóta egyre szorosabbra fonja a gyűrűt a magyarok szabadsága körül is, ami ellen a magyar püspökök szintén nem emelik fel a szavukat. A szabadságunk súlyos korlátozása -- szellemi, erkölcsi és anyagi rombolással, az emberi döntésképességet jelentősen csorbítva -- súlyosan sérti a katolicizmus tantételeit, hiszen nem engedi a hit és a természeti törvény szerinti szabad döntéseket, nem engedi az ember önkiteljesítését és Isten képére teremtett volta (imago Dei) kibontakozását, ekként a legteljesebb mértékben keresztényellenes. Ám ez sem elég a püspöki karnak arra, hogy egyértelműen, hangosan és visszatérően felemelje a szavát.

Végezetül hadd kérdezem meg szelíden, minek kell még történnie, hogy Ön és püspöktársai visszaköveteljék maguknak az elfeledett Krisztust?

Eminenciás Bíboros Úr és a Hivatala iránti megbecsüléssel:

Béndek Péter

258 komment

2017.10.07. 12:22 HaFr

Miért nem növekedik a Momentum?

Kapcsolódó kép

A Publicus most közzétett kutatása szerint az MSZP válságából egyedül az LMP profitált. A párt utolsó két hónapjának Szél Bernadetthez és a Ron Werber koordinálta kampányhoz köthető felívelő tendenciája éles ellentétben áll a Momentum -- e felmérés mások által is visszatérően igazolt -- megrekedésével. Talán nem elsietett feltenni a kérdést: mi történik?

Korábban írtam már, hogy a Momentumnak nincsen narratívája, illetve rosszul értelmezik azt, hogy mi ez egyáltalán. A narratíva nem egyszerűen vízió és főleg nem szakpolitikai programok technokrata egymásra hányása. A narratíva -- esetünkben -- a magyar múlt, a jelen és a jövő érzelmileg megragadó és ezt kellő számú (=nem túl sok) racionális érvvel megtámogató összefüggő története. A narratíva lényege, hogy a jövőképe szükségszerűnek és kívánatosnak tűnjék fel benne, de nem azért, mert ésszerű, hanem mert otthonos, érzelmileg átélhető, kívánatos és erős. Ennek produkálására a Momentum láthatóan nem képes, ehelyett -- sajnos -- a programmatikus gondolkodást erősíti, mert feltehetően arra számít, hogy ez képezni fog a választók fejében egy narratívát. Nincs igazuk, fordítva ülnek a lovon. Az idő meg közben szalad.

Nem vagyok elégedett -- választóként, megfigyelőként -- a Momentum vezetésének minőségével sem. A lehető legtágabban értelmezve, a generációs jellegük -- amit előnyüknek gondoltak -- éppenséggel a hátrányukra szolgál. Az egész teljesítménytől elveszi a komolyságot, ami a program kapcsán talán járna nekik, de ennek megítéléséhez nagyon kevesen fogják venni a fáradságot, tehát a vele való időtöltés -- a folyamatos szakpolitikai bizonygatás -- minimum alacsony hatékonyságú, de -- a narratíva említett hiányának ismeretében -- kontraproduktív is. 

A Momentum -- ahogy látom -- két tekintetben jár el jól. Megalapozza a jelenlétét az országban és nem közösködik a többi ellenzéki párttal. Ennek lehetnek előnyei a 2018/22-es választási ciklusban. De az utóbbi napokban az is világossá vált, hogy a Momentum nemcsak a jobboldali voksoknak nem lesz gyűjtőhelye, de a baloldaliaknak sem (az előbbieket a Fidesz megtartja, az utóbbiakra az LMP-nek van sokkal nagyobb esélye), tehát ahelyett, hogy áthidalná a Momentum a két oldalt, beleesik a szakadékba.

Nagyon érdekes kérdés az: miért az LMP és miért nem a Momentum. Egyrészt Szél Bernadett jobb karakternek tűnik a választók szemében, mint Fekete-Győr András (akként, ahogy ma ismerjük őket, de nyilván az ember változik). Az előbbi súlyosabb, érdekesebb, jobban érvényesül a képernyőn. Másrészt legalább ennyire fontos, hogy -- éppen a most a Momentum által űzött középutas politika feladásával (!) -- visszatalálnak általa az LMP-hez olyan ősrégi szavazói, akiket Schiffer elundorított a párttól. Egy, világos lett így is, hogy a középutasságra nem lehet pártot építeni Magyarországon. Kettő, Schiffer a Fidesz kétharmadát szolgálta idáig azzal, hogy ezt erőltette és nem a baloldal újraszervezését. Három, mintha az LMP-s projekt most érne be, tehát ez a párt is képes a megújulásra, amivel a Fidesz után az első ilyen. A Momentumra meg, úgy tűnik, minimum még nincs szükség, ha egyáltalán szükség van. El szeretném kerülni a cikk kapcsán a fölösleges bírálat-köröket: magam a Momentum sikerének drukkolok.

80 komment