1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)
" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

1000 A Mi Hazánk

Hirdetés

Friss topikok

Blogajánló

BÉNDEK PÉTER BLOGJA / PKonzervativok@gmail.com / POLGÁRI KONZERVATÍV PÁRT

2014.09.21. 21:19 HaFr

És hol vannak a kommunisták?

Az egész mai jobboldal a (nemzetellenes) kommunistákra alapozta az identitását, ez volt a legnagyobb közös osztó a budai keresztény polgárok, a debreceni cívis hagyomány, a soproni nyugatos régió, az alföldi paraszti leszármazottak, a szoci klientúrából kimaradt ügyeskedők, a szélsőjobb későbbi hívei, a politikai identitásukat kereső, ennek során adott esetben a balos szüleikkel is szembeforduló fiatalok, és a heterogén politikai osztály gumigerincű karrieristái között. Orbán megcsinálta a bázisát ezen az alapon, jelentős politikai érzékkel, agresszívan, gátlástalanul. A hivatkozott kommunisták persze nem léteztek, és nem léteznek, legalábbis nem azzal az arcéllel és abban a számban, ahogy a fideszes doktrína mondja. Kétségtelenül vannak az így jelzett kontingensnek hithű keményvonalas gyilkosai, mint Biszku, a sűrűjében kezdő, majd utána is ritka ellenszenves pályát befutott alakjai, mint Paul Lendvai, akik sokszor és sokat ártottak... De a Kádár-rendszerben a hit túlnyomó részben átadta helyét a karrierizmusnak, a megfelelés vágyának, és a gyávaságnak, olyan politikai karrieristák kerültek előtérbe, mint az MSZMP-t később a rendszerváltáson átsegítő bürokraták, Horn, Kovács László, Szűrös, Pozsgay, a nyugatossá és demokratává átvedlő pártállami sajtómunkások és értelmiségiek, a politikai pozíciójukat gazdasági hatalommá konvertáló Nagy Imrék stb., akik pályájuk (túl) nagy részében kiszolgálták az önkényuralmi rendszert, de a szolgálatuk legitimnek volt nevezhető Kádár országában, ahol majdnem egymilliós volt a kommunista párt tagsága. Nehéz lenne megállapítani, ki nevezhető ezek közül kommunistának, és ki nem. Igaz, az "elit" a magyar átmenet sajátosságait kihasználva aztán nyert vagy legalább feloldozást kapott a rendszerváltozással, miközben tagjai a legtöbb esetben nehezen körülírható bűneiket azóta sem bánták meg, a demokráciában is részei maradtak az elitnek, sőt adott esetben szívesen oktatnak a demokráciáról. Lehet-e velük szemben erkölcsi fenntartásunk? Vastagon. De mi legyen a szélesebb körrel?

Ráadásul némileg zavarja a képet, hogy jó néhányukat a Fidesz a keblére ölelte, nem számított sem titkosszolgálati múlt, se MSZMP KB-titkárság, se a spontán privatizációban (magyarul közrablásban) való részvétel. Ettől kezdve az egyszeri polgár joggal gondolhatja, hogy az antikommunizmus erkölcsi világa enyhén szólva töredezett.

A helyzet feldolgozását nem segíti "a szocialista terror szellemi örököseiről" és "mai támogatóiról" beszélő Kövér házelnök (ideértve lassan mindenkit, aki nem Fidesz-szavazó), amiben a legkevésbé fontos momentum, hogy az úr maga is KISZ-titkárként kezdte a karrierjét. Sokkal lényegesebb, hogy ezzel az avítt, egyre nyilvánvalóbban manipulatív, értelmetlenül kiterjesztett jelzővel egyaránt elejét veszi annak, hogy kialakuljon valamiféle tartható normarendszer a kommunizmus és a kommunisták megítélésében (és megtudjuk végre, kit tarthatunk valóban bűnösnek mi, az egyébként túlnyomórészt gyáva, kollaboráns társadalom), illetve létrejöjjön a hazai jobboldalnak egy komolyan vehető, a nacionalizmuson, a manipuláción és a populizmuson túllépő pozitív társadalmi doktrínája, amelyre vevő lehetne az ország (nem pedig csak a negyede). Az illiberalizmus (bármit jelentsen ez) ugyanis nem társadalmi doktrína, hanem ahogy a propagandistái leplezetlenül meg is mondják, az autokráciába hajló állami centralizációnak a hatalomért végzett önszorgalma.

Abba kéne végre hagyni ezt az ostoba, parttalan kommunistázást, és a politikai kultúránk maradékának szándékos rombolását, amely miatt momentán a legelviselhetetlenebb, legnívótlanabb közéleti csehó vagyunk az EU-ban.

7 komment

2014.09.21. 00:55 HaFr

Miért különleges Auschwitz?

Hallom rendszeresen az érvet a soá relativizálása érdekében azoknak a szájából, akiknek már elegük van a zsidó "hisztériából", hogy a fehérek amerikai hódításai, a Tajpej-parasztfelkelés és az azt követő megtorlások, a vörös khmerek, a "kuláktalanítás", az egymás követő afrikai törzsi háborúk stb. áldozatai legalább akkora bűnei az emberiségnek, mint a zsidó nép felszámolására tett kísérlet. És ez így is van. A soában nem az a különleges, hogy népirtás volt, sőt az áldozatok száma miatt sem tűnik ki az említett sorból, mi több, az is csak relatív érdekességgel bírhat (ha konzervatív emberként nekem többel is, mint az átlagnak), hogy a saját kultúránk vérzett benne. A lényege és egyedisége mégis inkább abban rejlik, hogy az összes említett közül messze a legfejlettebb, a hellenizmussal, a kereszténységgel, a reneszánsszal és a felvilágosodással körülbástyázott humanitásra épülő nyugati civilizáción belül esett meg, egy csapásra véget vetve minden illúziónknak, amely "az emberi fejlődéshez" fűződött. Auschwitz-cal az ember az önmagába vetett hitét rombolta le, és éppen ezért van, hogy Auschwitz nem csak az áldozatok, sőt nem is az elkövetők ügye. Egyetemes ügy.

Auschwitz után nincs -- vagy csak feltételes reménnyel -- visszatérés a klasszikus embereszmény(ek)hez, ezután "nem lehet verset írni", és valóban, Auschwitz után és okán az erkölcs, az ész és a műveltség megszűntek értéknek és társadalomszervező erőnek lenni, a korunk átmenetileg még a káoszé, mielőtt végleg át nem veszi fölöttünk az uralmat a technika. Aki nem látja a soában a mindannyiunk sorsában beköszöntött radikális fordulatot, az nem elsősorban antiszemita, hanem vak. A soában nem egy nép rendült meg, hanem az az emberi civilizáció süllyedt el végleg, miután előtte száz évvel Isten halálát is kimondta -- és valóban, az ember nem élte sokkal túl a teremtője felszámolását. Minden együttérzésem és szégyenkezésem tehát a zsidóságé, ellenben a gondolataim kizárólag az ember halála okán tűnnek merő anakronizmusnak. Az utóbbi miatt nem létezünk észlelhető formában. "Mintha nem léteznének emberek, csak kísértetek." (Kertész)

U.i.: Paradox módon a nyugati civilizáció Auschwitz-cal megpecsételődött sorsát szentesíti most az Orbán-kormány tevékenysége idehaza, a honi "kísértetetek" körében, és ez tükröződik az ellenzék arra való képtelenségében, hogy a modernség nyelvén szólaljon meg. Kertész kitüntetése nem csak ravasz gesztus volt.

38 komment

2014.09.20. 22:15 HaFr

Nincs alku Kövér Lászlóval!

http://kep.cdn.index.hu/1/0/684/6841/68418/6841869_37a5922ecd705e452f1df39d2b2068c4_wm.jpg

Kövér végig roadshow-zza az országot, és minden állomáshelyén mond egy bődületes ostobaságot, mert a sors neki azt a helyet szabta az Orbán-rendszerben, hogy ő legyen a bődületes ostobaságok kimondója. Az úr azonban rendszeresen elfelejti, hogy közben ő az ország egyik közjogi méltósága is, és nem viselkedhet úgy, mint egy bicskás tahó a kocsmából hazafelé kanyargó árokparton.

„Recsk figyelmeztet mindenkit: nincs és nem is lehet alku a szocializmus terrorrendszerével, és ezért nincs és nem is lehet alku a kínzókkal, a börtönőrökkel, sem azok szellemi és politikai örököseivel, sem azokkal, akik bármilyen okból védik, mentegetik őket” – fogalmazott ez alkalommal egy emlékművet leleplezve.

Kövér nyilatkozatával két baj van, ha valakit érdekel. (Nem csodálkoznék, ha sokakat nem érdekelne.) Nem lehet anélkül -- az elképzelhető legsúlyosabb politikai vádat felhozva -- a terror mai örököseiről beszélni, hogy ezt egy házelnök legalább ki ne fejtené konkrétumokban. A terror "örökösei" ugyanis értelemszerűen maguk is a terror hívei lennének, ha lehetőségük volna rá, ám demokráciában ilyet nem hirdethet a politikai ellenfeleiről senki, nem csak egy házelnök nem, vagy ha így tesz, azzal a demokráciát tagadja, és egy alternatív terror nyelvén szólal meg. Nagyon-nagyon alaposan kellene hát indokolnia, ha nem akar egyik hibába sem esni.

Kettő, a nyilatkozata nagyon úgy hangzik, mintha a "terror örököseinek védelmét" rá lehetne sütni mindenkire, aki nem Fidesz- (és Jobbik-) hívő. Való igaz, Kövér úr állama mindent megtett az utóbbi hónapokban annak érdekében, hogy a házelnök véleménye ne tűnjék teljesen a saját agyrémének. De az utóbbit többszörösen szívesebben viselnénk. Szívesebben viselnénk el egy műveletlen, kényszeresen feltűnési viszketeg, agresszív, véresszájú, a konkrét esetben Recsk áldozatainak szellemét is meggyalázó (mert a sorsukat az EU-tag Magyarország közéleti viszonyaihoz hasonlítva bagatellizáló, közben azonban a demokráciánk maradékát a holdkóros ostobaságaival tovább szennyező) házelnököt, úgy is mint egyfajta történelmi tévedést, mint azt, amikor maga az állam kezd el ilyen módon viselkedni, és erre rendezkedik be. Ám nagyon úgy néz ki, hogy ez utóbbit sem ússzuk meg.

16 komment

2014.09.19. 16:03 HaFr

A szabadság védelme a konzervatív első számú feladata

Ha van kályha a konzervatív gondolkodásban, ahova mindig visszatérünk, az a hagyomány (és mindaz, ami köré szerveződik: a konkrétumok, az emberek, a természetesen adódó értékek, a hitek és a kultuszok). Sokat írtam már ezen a blogon arról, hogy azért tartom fontosnak a társadalmi méretű párbeszédet -- szemben a kiépülőben lévő társadalmi méretű hatalommal --, mert amit magyar hagyománynak nevezhetnénk, az egy ideje roppant problematikus. Hogy konkrétabb legyek, Auschwitz után nem lehet a magyar hagyományról felhőtlen optimizmussal szólni (finoman fogalmazva). Az egyetlen esély a hagyomány rekonstrukciójára a párbeszédtől remélhető megnyugvás önmagunkkal kapcsolatban. A hagyomány sebeit a saját elvei alapján lehetne behegeszteni, hogy ti. ezek is mi vagyunk, és tudjuk, hogy mik vagyunk.

A mai kormányzat az értelmiségi szövetségeseivel (akik ma a Ludovikán nem találják problematikusnak azt a Russell Kirk-öt és Molnár Tamást ünnepelni, akik az állami voluntarizmus legnagyobb konzervatív ellenfelei voltak az etatizmustól megfertőzött 20. században) úgy döntött, hogy a nemzet spirituszban megőrzött jobboldali hagyományát ránk kényszeríti, a konzervativizmustól végtelenül idegen konstruktivizmus (a radikális társadalmi átalakítás) és a hagyománnyal való visszaélés útját választja. Az ő oktrojált hagyománya az államelvű etnicizmus minden negatívumtól és kritikától megtisztított (gleichschaltolt) light-hungarista mítosza.

A hagyomány ezzel szemben sosem törekszik tökéletességre vagy ennek ábrázolására, sőt az igazsággal sem foglalkozik: a hagyomány tény, amelyet megélünk, és azért szeretjük, mert van, és mert a mienk, és mert a mi gyakorlatunk és életünk tükröződik benne. Nem azért, mert valamilyen absztrakt igazságot hordoz, vagy mert felsőbbrendű, vagy mert az erő látszatát kelti, vagy mert úgy tükröződünk benne, mint a valóságban soha. A konzervatív ilyesmivel nem foglalkozik, mert nem igazol semmit senkinek. Az igazolás kényszerét mindig a kisebbrendűség érzése táplálja. A magyar kormányzó jobboldal gondolkodásmódja a deklasszálódott dzsentri és a felkapaszkodott plebejusság ressentiment (irigy neheztelés, kisebbrendűségből táplálkozó bosszú) köré szerveződött kispolgári üledék filozófiája.

Éppen emiatt a mai helyzetben a hagyomány újramegtalálásának és rekonstrukciójának egyetlen legfontosabb feltétele a szabadság meg- és visszaszerzése a társadalom, a közösségeink, és az autonóm polgárok számára. Ma nincs fontosabb feladata a konzervatívnak, mint a szabadságért harcba szállni. Személyesen nem gondolom, hogy a ránk kényszerített államias, keresztényellenes nacionalizmusnak bármi köze lenne a konzervativizmushoz, még ha a törzsi indulatok szabadjára eresztése meg is könnyíti a műveletlenek és kisemmizettek számára a bosszú megélését és a győztes nemzet fikciójával való azonosulást. A nacionalizmus mindig is modernizáló, nivelláló, konzervatívellenes ideológia volt, amely egyedül a populista uralkodó elitek érdekeit és a társadalmak hagyományoktól eltérő megszervezését szolgálta, és ma különösen semmi más, mint a világ életében radikális (és hiú radikális) Orbán Viktor aktuális fegyvere a hatalma biztosításában. 

119 komment · 1 trackback

2014.09.18. 12:04 HaFr

A PKP a választások bojkottjára hívja fel a magyarokat

Honfitársaink!

A Nemzeti Együttműködés Rendszere (benne a kormánypártokkal és hivatalos ellenzékével) a felismerhetetlenségig tönkretette a demokratikus intézményrendszert. A társadalom érdekeinek ellenében -- a szabadságunkat, az emberi élet európai minőségét, és a jövőnket rombolva -- vezetik az országot, amihez legitimációt keresnek a közelgő önkormányzati választáson is. Az ellenzék képtelen betölteni a feladatát, amely az lenne, hogy hiteles alternatívát állítson a Fidesszel szemben. Láthatóan csak a saját túlélése érdekli, amivel akadályozza a társadalom helyes önképének kialakulását, és a kulturális, szociális és gazdasági válságunkból való kiút megtalálását. Az ellenzék az őt ellehetetlenítő politikai, jogi, és sajtóviszonyok között is inkább felvállalta a választáson való részvételt, amivel bebizonyította, hogy érdekelt a Nemzeti Együttműködés Rendszerének fenntartásában. Nem hajlandó szembefordulni a rezsimmel, hanem a neki juttatott koncért inkább eljátssza az udvari ellenzék szerepét.

Ha ők nem kínáltak nekünk alternatívát, akkor kénytelenek leszünk mi, polgárok, szembefordulni a rezsimmel, amire nincs alkalmasabb mód, mint az önkormányzati választások bojkottja. A választás tét nélküli. Egyrészt az önkormányzatokat a NER (kormányzat és ellenzéke) kiüresítette, hatalmuk nincs, a polgárokért tenni nem tudnak. Másrészt akárhány választó adja le a voksát október 12-én, a testületek fel fognak állni, ezért csak azzal mutathatjuk ki a jövőnkért való felelősségünket, hogy a távolmaradásunkkal megtagadjuk a legitimációt a rezsimtől, amelynek kormánya és hivatalos ellenzéke egyaránt a nép ellen fordult.

Honfitársaink!

E nyilatkozatunkat nem a hivatalos sajtószolgálaton keresztül juttatjuk el Önökhöz, hanem a megmaradt nyilvánosság legszabadabb szeletéből, az internetről, e blogról, a Facebookról, és ha átveszik felhívásunkat, akkor az on-line sajtóból, hogy ezzel is jelezzük, a jelenlegi intézményrendszer elaggott, áldozatul esett a hatalmi manipulációnak, demoralizálódott, és az államunkhoz hasonlóan nem szolgálja már a polgárok érdekeit. Osszák meg ezt a felhívást minél többen, mert össze kell szedni az erőnket végre. Ez a túlélésünk záloga. Első lépésként október 12-én maradjanak otthon!

Ne szavazzon a rezsimre! Kampányoljon a választás ellen! Maradjon otthon! Használja a polgári nyilvánosságot, ossza meg az interneten ezt a felhívást, és beszéljen róla a családtagjaival, ismerőseivel!

A Polgári Konzervatív Párt elnöksége

35 komment

2014.09.17. 20:20 HaFr

Falus rövidesen Putyin ellen fordul

Falus újságírói kérdésre elmondta, nem lép vissza Bokros javára, mert úgy érzi, neki van csak elegendő támogatottsága ahhoz, hogy „eltakarítsa Tarlóst a városból”. A Városligetbe tervezett múzeumi negyedet ellenző baloldal zuglói polgármesterjelöltje, a PM-es Karácsony Gergely arról is beszélt: ha kell, saját testével védi meg a fákat.

Azt azért reméljük, nem kell végignéznünk majd, ahogy Karácsony teste áldozatul esik a földgépek előrenyomulásának, ha már Falus menthetetlen. Tisztáldozatból sok volna ennyi. Ami pedig az eltakarítást illeti, álljon itt emlékeztetőül az Ipsos mai kutatási eredménye: Tarlóst két és félszer annyian támogatják, mint Falust. Itt lejjebb pedig a teljes kép. (Világos mindenesetre, hogy Falus nem csak egy másik univerzumban él, de azt még rendszeresen össze is keveri a mienkkel. A kétségeink mindenesetre elmúltak, a jeges vödör, a ló, a vérző (?) gyerek és a fagyizó család szürreális kampányvilága távolról sem a véletlen műve. Az valaminek a szimulákruma, ami valahol odaát van.) Szomorú ez az egész, ahogy van. (Hogy valami előremutatót is mondjak, a lökött baloldal valóban akkor tenné a legtöbb jót Budapestnek, ha egységesen visszalépne Bokros javára.)

35 komment

2014.09.17. 03:37 HaFr

Demokrácia: erkölcstelenség és brutalitás

Van a demokrácia szavunknak valami mélyen fekvő erkölcsi tartománya, amely miatt majd' minden politikus álma, hogy kivívja a "demokrata" jelzőt, és ezek szemében a politikai szalonképtelenség netovábbja a jelzőre való érdemtelenség állapota. Pedig mi sem nagyobb félreértés a demokrácia és az erkölcs összekapcsolásánál.

A demokrácia pőrére vetkeztetve -- mint a nép uralma -- két dolgot jelent: egyrészt a diktatúrával szembenálló kormányzati rendszert, másrészt e formális rendszer-meghatározáson belül a többség uralmát. Sajnos azonban a közkeletűen diktatúráknak nevezett rendszerek -- mióta a (tömeg)demokrácia alternatíva -- világ életükben a többség hátán jutottak hatalomra, és a legtöbb esetben a többség támogatását élvezve maradtak fenn, amíg fennmaradtak. Ezért én nem is nevezem ezeket diktatúráknak. Ameddig a probléma a többség biztosítása, illetve annak eszközrendszere, nem pedig a ténye, addig érdemes megtartani a demokrácia szót. Ebben a sajnálatos kontextusban a Fidesz-demokrácia is csak egy a hatalmi praktikák változó rendszerében, amely -- a megfélemlítés, az indoktrináció, a politikai hazugság, a populizmus, és a választási rendszer manipulációja útján -- biztosítja a relatív kormányzati többségét. (Ez a hatalmat istenítő primitív Fidesz-ideológia zanzája, amelynek kidolgozására és gyakorlatba való átültetésére egész intézetek jöttek létre. De látszik, hogy mennyire elfér mindez a demokrácia keretei között, hiszen nem egyébről, mint a többség megszerzésének és megszervezésének mikéntjéről szól, amely folyamatot a liberális demokrácia is támogatja, csak hát finomabb -- de logikailag azonos -- módszerekkel.) 

A demokráciát a kimondott diktatúrától az választja el, hogy az utóbbi nem a többségtől szerzett legitimitás, hanem a többség legitimációból való kirekesztése útján kormányoz. De mondom, ez utóbbit a nácizmus és a bolsevizmus sem tette, paradox módon ebben az értelemben a totalitarizmusok sem voltak politikai diktatúrák. A tanulság: a többség formális uralma, amelyhez e logika szerint hozzátartozik a tényleges kisebbség uralmába való beletörődés (ami a mai politikai rendszerünk legnagyobb problémája is), egyetemes jelenség, és a demokráciák minősége igen széles skálán mozog, míg kimondott politikai diktatúrát a modern korban legalábbis keveset ismerünk.

Amire rá akarok mutatni, az azonban ennél is elszomorítóbb. Vegyünk bármilyen, viszonylag kevéssé aljasan működtetett demokráciát, önmagában a demokrácia logikájából (a puszta számbeli többség felsorakoztatása) kitűnik a rendszer teljes amoralitása (semmi köze az erkölcshöz), és végső soron brutalitása. Emberek puszta számbeli fölénye és az erre visszavezetett politikai akarat semmiféle erkölcsi alappal nem ruházza fel a politikát. Az, hogy a többség szabadon elnyomhatja a kisebbséget, semmiféle erkölcsi fölényt nem biztosít a többségnek. Csak az a tény, hogy többen vagyunk, mint a kisebbség, nem ruház fel az összesség erkölcsi rendszerét meghatározó joggal, hiszen a többség (létrejötte) nem erkölcsi kérdés. Mivel a többséget gyakorlatilag bármilyen eljárással létre szabad hozni, erre a többségre a legjobb esetben is csak az erkölcsiségtől való idegenség jellemző. Vonatkozik ez természetesen egyre inkább a Fidesz-uralom alatt létrehozott többségre. A többséget ebben az esetben is leginkább a barbarizmus és a brutalitás (t.i. puszta tény volta) jellemzi.

A Fidesz-ideológia azt a logikai baklövést követi el, hogy az eleve szélsőséges eszközökkel létrehozott többség brutalitását (puszta tény voltát) gondolja felhasználni a demokrácia értékvilágának létrehozásához, illetve ennek megalapozásához. Ahogy a Fidesz-ideológusok nem is rejtik véka alá, a hatalom konstituálja és érvényesíti az értékvilágot. Might is right. Ez azonban logikának renyhe, agressziónak viszont vaskos, ami miatt a demokráciánk sokaknak a diktatúrákat juttatja az eszébe, noha nem az. Ez demokráciának demokrácia -- viszont az individualitás komoly ellenőrzésére bejelentett igénye miatt nélkülözi az erkölcsi legitimáció minden alapját. A demokráciákra önmagukban a barbarizmus és a brutalitás a jellemző. Erkölcsi lehetőséget az egyének hozzájuk való mind szabadabb viszonyulása ad nekik -- a liberális demokrácia pontosan az a lehetőség, hogy a demokráciát erkölcsiséggel ruházzuk fel, konkrétan a (viszonylag) szabad, plurális körülmények között élő egyénektől szerzett (a választás és a többség tényén túlmutató) legitimáció révén. A libdem elsődleges értelme a közhiedelemmel szemben nem a kisebbségek védelme, hanem a többség uralmának erkölcsi megalapozása. Amit önmagában a többség létrejötte nem szavatol. Ahhoz pontosan arra van szükség, ami a többség létrehozása közben érintetlenül -- tehát a hatalmi konstrukción kívül -- marad. Ezt sajnos nem értik az egyetemi oktató Fidesz-ideológusok sem.

26 komment

2014.09.16. 15:00 HaFr

Közlemény: A PKP szigorúbban ellenőrizné Hoffmann Rózsát

Hoffmann Rózsa, aki jelenleg a parlament kulturális bizottságának alelnöke, keddi budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva azt mondta: alaposan át kell tekinteni a hallgatói önkormányzatok működését, van-e olyan jogosítványuk, amely visszaélésre ad lehetőséget. Megjegyezte: államtitkárként, amíg a felsőoktatást irányította, a szigorúbb ellenőrzés híve volt.

De már nem államtitkár, és nem véletlenül. Ő volt az, akinek a túlélésére senki sem mert volna fogadni a kormányváltáskor, mert olyan evidens volt, hogy a karót nyelt kádárista pedella egyháziasságban tenyészett dogmatizmusa még egy Balognak is sok lenne, pedig ő sem az a Pfarrer Gauck. Ő volt az, akiről legelőször éppen a felsőoktatási portfóliót választották le, miután képtelen volt bárkivel szót érteni abban a magas szférában. És ő az is, akinek államigazgatási életművéből az utolsó darabot is rövidesen sóval hintik be, mert ha hinni lehet a híreknek, a jelenlegi formájában megszűnik a miniszterelnökkel összehozott édes gyermeke, a KLIK is, amelyiknek előbb az igazgatója távozott, majd a kormány rendelte el a felülvizsgálatát húszmilliárdos plusz forrás kényszerű megnyitása mellett annak ellenére, hogy e kiváló szervezet nem átallja lenyelni hol a tanárok TB-jét, hol a bankszámlavezetési költségeit, miközben Hoffmann folyamatos ellenkező értelmű tódítása ellenére ebben az évben is képtelen volt időre, hiánytalan mennyiségben leszállíttatni a könyveket az iskolákba -- meghiúsítva, hogy minden gyerek időben kezdhessen el tanulni a Nyugat-majmolásról és a nemek IQ-harcáról. Na, ezt a felelőtlenséget mi sem nagyon szeretjük, nemhogy a miniszterelnök úr. Maradt Hoffmannak egy látszatbizottság látszatalelnöki széke, amelyből most újra megmondaná az igazit. Rózsika néni, ne!

A PKP ezért javasolja a miniszterelnöknek Hoffmann Rózsa szigorúbb ellenőrzését, és speciális tehetségének még alaposabb kiaknázását -- amihez hozzásegítené, mondjuk, az Omszk-Irkutszk tengelyen elhelyezkedő középiskolák baráti tanulmányozására kiírt kétéves (helyben felhasználandó) ösztöndíj.

Üdvözlettel:

stb. stb.

17 komment

2014.09.16. 10:19 HaFr

A Fidesz magába építi az ellenzékiséget

Mostanában Simicska sajtója, L. Simon, Schmitt, Kövér, és Gulyás Gergely is meg tudja örvendeztetni az ellenzéki szíveket, ha jelentéktelen ügyekben ugyan, de az előző négy év monolitikus propagandáját felülírva szembemegy Orbánnal vagy a hivatalosnak vélt kormányzati állásponttal. Szeretném jelezni, ez újabb jele annak, hogy a baloldalnak már nem csak jegye, de bérlete is van a fideszes cirkuszba, és úgy látszik, nem is szándékozik ott hagyni a helyét már, amíg ebben a formában fennmarad. A fideszes "belső ellenzékiség", "törésvonalak", ki- és beszólások boldog hozzásegítése a nyilvánossághoz, amelyet a baloldal sose kap meg, legföljebb valamilyen látványos leszereplés (legutóbb Falus produkciói) okán, semmi mást nem szolgál, mint a kormánypárt érdekeit. Ha a balos média és pártközeg asszisztál ahhoz, hogy a Fidesz ravasz látványpolitizálással megszerezze önmaga ellenzékének pozícióját is, azzal természetesen a saját ellenzéki szerepét lehetetleníti el, és félő, hogy ha ilyen bölcsességgel és politikai rátermettséggel halad előre, valóban megszűnik előbb érzékelhető, aztán bármilyen ellenzéknek lenni.

A Fidesz bebiztosítja az önkormányzati győzelmét. A bankok elleni hadjárat radikalizálódása, illetve a virtuális vagy látványellenzékiség győzelme a hivatalos vagy parlamentáris ellenzékkel szemben két olyan újabb innováció a politikai térben, amelyre a baloldalnak semmilyen válasza nincs -- azaz dehogynem! Mindkettőben a Fideszt erősíti. Az előbbi esetben az MSZP lenyúlni gondolja a napirendet a forintosítás előbbre hozásával (senkit sem érdekelt), az utóbbi esetben -- ahogy kifejtettem -- segít felszámolni önmagát mint ellenzéket. De nem is csoda. Az olyan párt, amelynek nincs elnöke, minden szempontból szánalmas, értékelhetetlen a politikai produktuma, és csak az tartja fenn a víz fölött, hogy száztizennyolc ember még mindig beszél róla a nyilvánosságban, az ne számítson másra, mint eltűnésre.

A balvilág visszavonult a Facebookra, és onnan lájkol vagy rázza az öklét. A szerencsétlenkedése nagyobb részének semmi köze az autokratikus környezethez, sőt ez a környezet inkább megtette azt a szolgálatot a társadalomnak, hogy felmutatta a "demokraták" inkompetenciáját. Már egy ideje a lehető legostobább, legterméketlenebb közeg az övék, amit a politikában el lehet képzelni.

36 komment · 2 trackback

2014.09.15. 06:54 HaFr

Magyarország dicsérete

(Explanatus barátomnak)

Ha valaki valóban ismeri "a Nyugatot", kicsit behatóbban, a jó és kevésbé jó aspektusaival együtt, minden ismert előnye mellett a külvárosaival, netán a gettóival, az átlagos műveletlenség mély kútjával, aki ismeri az angliai vagy amerikai átlagos lakhatási és közlekedési körülményeket, az utcák állapotát egy szombati éjszaka után, a fiatalok lelkiállapotát, a konzumerizmus vidéki fellegvárainak sivárságát, próbálta már egy német kisvárosban elképzelni az életét, keresett őszinte baráti szót hollandok körében, bizalmat spanyolok körében, vagy próbált ehető pékárut venni Olaszországban, tapasztalta, ha nem is elszenvedőként, a rasszizmus búvópatakját, a magán- és állami szolgáltatások legalább két évtizedes meredek romlását, sorolhatnám, az tudja, hogy vannak Magyarországnak erényei is. Különösen vannak, ha az ember magyar.

Ez nem egy reménytelen ország. Ami leginkább mellette szól, hogy a társadalom minimálisan szükséges egységét valahol erősen őrzik a kulturális gyökerei, amelyek sokat korrumpálódtak, de az egymást követő diktatúrákban megőrződtek, a nép egységes etnikuma és a történelme ellene hat a tökéletes atomizációnak, amerre egyébként a polgárosultság hiánya vezetné. A tömegtársadalom és a konzumerizmus legfőbb ellenszere benne nem a meritokratikus polgári individualizmusok erkölcsi világa (amely már a múlté a Nyugaton is, innen a Nyugat kiüresedése, technicizálódása és kulturális züllése), hanem a kollektivista kulturális és nemzeti identitása. A gettósodás a kulturálisan egyelőre integrálhatatlan cigányság kivételével nem sújt senkit, a felfelé történő mobilizáció nehézségei, a szociális integráció lassulása, és a nemzeti-urbánus megosztottság ellenére a nép kulturálisan egységesebb, mint a legtöbb nyugati társa, ugyanaz a szimbólumrendszere, ugyanaz az értékvilága, nem ismert benne  a szó szoros értelmében vett osztálytársadalom, ami egyszerre tanúskodik a keleti eredetű készségeinket egyaránt elismerő Horthy- és az azt követő Kádár-rendszer -- egy jobb- és egy baloldali ihletésű, de a néplélekkel egyaránt konform, ugyanakkor persze a sovány polgári erényeket is megroppantó rezsim -- eredményeiről. A társadalom szolidaritáshiányos, de nem kegyetlen. Alacsonyak a makroszintű együttműködési kompetenciái, de az emberek közötti viszonyokra nem az érdektelenség a jellemző. Most, amikor a tömegtársadalmakat már a Nyugaton sem tudják mederbe kényszeríteni a polgári értékek, Magyarország polgárosulatlansága egyre kevésbé feltűnő, illetve előnyként jelentkezik a kollektivista beállítottsága. A cél adott: a szétesés és a züllés megakadályozása, az emberi lépték megtartása, a humánum megőrzése.

Magyarország lehetne nagyon jó ország is akár, ha a nyugati típusú versenyképességi hiányosságait a társadalom kulturális identitásának megőrzésével, vagy még tudatosabbá tételével együtt tudná bepótolni. Minden rettenet mellett, amit a Fidesz-rezsim képvisel és tesz, ez az arany középút csak jobboldalról erősíthető meg. Magyarország legnagyobb tehertétele jelenleg az állama. Az, hogy képtelen megbízhatóan viselkedni egy megbízható és legalább a társadalom fele-kétharmada által elismert program mentén, a többiek vegzálása nélkül -- netán összhangban azzal, amit most leírtam. Magyarul éppen csak a centrális erőtér nem működik, vagy csak erőszak formájában.

335 komment