1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Polgári Konzervatív Párt (PKP)

Friss topikok

2016.05.30. 18:26 HaFr

Ferenc pápa tévedése

Őszentsége döntően két témával jegyezte el magát uralkodása eddigi időszakában: az antikapitalizmussal és a menekültek és migránsok érdekeivel (míg a papi abúzusok témáját sikerrel a háttérbe szorította). Sokan szeretik azt mondani, hogy ebben a pápa baloldalisága és latin-amerikai háttere nyilvánul meg, ez engem nem annyira érdekel -- ami érdekel, az a pápa tévedése az egyház e világi szerepét illetően. A pápa ugyanis nem látszik észrevenni azt a veszélyt, amit a kereszténység (konkrétan a krisztusi parancsolatok) leválasztása jelent a katolicizmusról (a tradícióról, a misztikumról, és legfőképpen az egyházi hierarchiáról -- azaz az intézményről): nem veszi észre, amit Jeruzsálem leválasztása jelent Rómáról.

A katolicizmus és a kereszténység produktív feszültsége kétezer éves téma, az ősegyházba nyúlik vissza, végig kísérte a szerzetesi mozgalmak, az egyházszakadás, a reformáció és az ellenreformáció, az ultramontanizmus, a legújabb kori zsinatok egymást követő fordulatait, nagy témája az irodalomnak, a művészeteknek, a politikának stb. Egy összefüggés mindenesetre tagadhatatlan: amíg az egyház befolyásos volt a világban, addig világi szervezőerővel rendelkezett, amely legalább annyira volt politikai-igazgatási és gazdasági szervezőerő, mint spirituális. Az egyház spirituális befolyásának csökkenése és e világi szervezeti hatalmának hanyatlása szoros összefüggésben állnak egymással, aligha lehet megmondani, melyik volt fontosabb a kereszténység hatásának visszaszorulásában.

Amikor Ferenc pápa a kapitalizmust erkölcsi, hitbeli és szociális alapon bírálja, közben keblére öleli a migránsokat, és ugyanerre szólítja fel az államokat, két olyan szervező erőről (a kapitalizmusról és a nemzetállamokról) mond kritikát, amelyek legyőzték a globális krisztusi szereteterkölcsöt a társadalomszervezésben.

Ferenc erőtlen bírálata egy dolog. Ennél is fontosabb azonban, hogy a pápa nem tűnik észrevenni, miért az: ahhoz ugyanis, hogy a katolikus egyháznak újra ne csak szava, hanem hatóereje is lehessen spirituális kérdésekben (az emberek lelkén), moralizálás helyett újra erkölcsi igazodási pont legyen, ahhoz újra e világi (politikai, gazdasági) szervezőerővé -- hatalommá -- kellene válnia. Mert félreértés ne essék, az emberek igénye nem csökkent a lelkük megszervezése iránt, nem csökkent a transzcendencia iránt (bizonyíték erre a sok szédelgő tan, amit a keblükre ölelnek), a világ nem vesztette el az igényt a spiritualitás iránt, csak a katolikus egyház nem tudja ezt számunkra versenyképesen megadni. Az emberek sokkal hajlamosabbak hinni a láthatatlanban, ha azt látható, potens szervezet képviseli. Isten nem halt meg, csak sok kis torz formára esett szét, mert a nagy tradíciók mögötti szervezeti rend (legelébb is a római egyház intézményrendszere) esett szét. A lélek mögül eltűntek az izmok, mire a lélek is kétségbe esett, és már magában sem hisz.

Krisztus mondhatta, hogy az ő országa nem e világból való.  Az egyház azonban nemcsak ebben a világban van, de legalább félig ebből is való. Ha nem tud szervezni, életeket megkötni, hierarchiát ajánlani a mai szervezőerők (a kapitalizmus és a nemzetállamok) mellett, illetve ezt az ambícióját már fel is adta, akkor nem remélheti, hogy valaha is vissza tudja szerezni az emberek számára a hitet. De ehhez a döntéshez Ferenc nem a megfelelő karakter. Ez egy akkora döntés, amelyet a katolikus egyház 1965-re a II. Vatikáni Zsinattal ad acta tett, és azóta sem hajlandó szembenézni vele. Ötven éve csak nyafog.

18 komment

2016.05.30. 08:15 HaFr

Jobboldali vagy baloldali a pártod? Itt megtudhatod

Egy kis politikai iránymeghatározó. A baloldalt elsősorban a javak elosztásának mikéntje érdekli, a jobboldalt elsősorban a javak létrehozásának mikéntje, a Fideszt elsősorban a javak ellopásának mikéntje.

A baloldali pártokhoz tartozik a Jobbik is (nemzeti-keleties baloldal), míg összesen két jobboldali párt van ma Magyarországon, a PKP és a MoMa. (Nyilván, mi az előbbit autentikusabbnak gondoljuk.)

A jobboldal a minél magasabb értékteremtés érdekében szabályozná az elosztást (oda oszt, ahol nagyobb megtérülés várható hosszabb távon, tkp. befektet, ezért tartja nagyon fontosnak az oktatást, ami a legfontosabb hosszú távú társadalmi beruházás, majd az egyenletesen növekvő megtérülésből oszt vissza a megtérülés további növelése érdekében: röviden, az emberi képességek kibontakoztatásában érdekelt), a baloldal a minél nagyobb azonnali fogyasztás érdekében szabályozza az elosztást (ezért gyakran eladósítja az államokat, és az állami képességek kibontakoztatásában érdekelt, végcél a nemzeti vagy nemzetközi szocializmus, pl. Jobbik vagy MSZP, az odavezető úton egy kis korrupcióval).

A Fidesz semmi mást nem csinál, mint rombolja a társadalom értékteremtő erejét, a csökkenő erőforrások jelentős részét ellopja, ezzel csökkenti az újraosztható javak halmazát is. Se nem jobb-, se nem baloldali, hanem egy pártrendszeren kívül álló élősködő politikai vállalkozás, amit jól mutat a politikai karrierje a radikális liberalizmustól a nemzeti radikalizmusig.

Tehát a baloldal: Jobbik (nemzeti-keleties látószög), PMEgyüttDKMSZPMunkáspártLMP (posztnemzeti, nemzetközi látószög).

Tehát a jobboldal: PKP és (kis megalkuvással, amit a bizonytalan szövetségi politikája és Bokros Lajos múltjának egyes részletei indokolnak) a MoMa. Lehetne ezt még a progresszív-konzervatív tengely mentén bonyolítani, de nincs sok értelme. Ha ezt valaki tudja, nagyjából mindent tud a magyar politikáról. www.pkp.hu

14 komment

2016.05.29. 14:15 HaFr

Erős nemzetállamot (PKP) vagy gyengét (Fidesz)?

A jobboldali hiedelemmel szemben 2010 óta folyamatosan csökken a magyar nemzet ereje: veszítünk európai és regionális versenyképességünkből, fogy a magyar népesség (nem születik elég gyerek, nő a kivándorlás, csökkent az etnikai bevándorlás a külhoni magyar népességű területekről), a társadalom integrációja és regenerációja gyengül, erősödik felettünk a korrupció hatalma. A Fidesz nemzeti propagandája mögött egy agresszív oligarchikus kaszt újraosztja az ország vagyonát, de úgy, hogy abból semmilyen java nem származik a népességnek, a vagyon nem terem idehaza, a tulajdonosi háttere egyre inkább offshore cégekbe vándorol. Ami erősödött, az nem a nemzet, hanem az élősködők kasztja. Ez a valóság ötvöződik az ún. baloldali pártok teljes hozzá nem értésével és jellegtelenségével, nem beszélve a múltjukról, amely minden bizalmatlanságra okot ad.

Az erős nemzetállam nem etnikai, hanem modernizációs logika szerint működik. A magyar nemzet nagyjai között egyetlen egy sem volt, aki az etnikai nemzetállam koncepcióját hirdette volna, és önmagában ettől remélte volna a nemzet megerősödését: Széchenyitől Bartókig -- hogy nem menjünk vissza még régebbre -- a hagyományok és a modernizáció kettőssége volt az a stratégia, amelyben gazdaságilag, szociológiailag és kulturálisan megfogalmazódott a magyar nemzet felemelése. Jellemző, hogy az előbbi élete félőrületben, az utóbbié emigrációban végződött -- miközben az ország folyamatosan kicsúszott az európai vérkeringésből, és az orosz élettér részéve vált. Ma ugyanez fenyeget.

Hogy az etnikai koncepció érvényességét se vitassam el teljesen, a nyugatos modernizáció egyúttal etnikai alapon állt -- de nem etnikai alapról érvelt, és a modernizáció utat mutatott az etnikai nemzet felemelésének is; amikor viszont nem tette, akkor a nemzet rasszizmusba vagy nemzetellenes bolsevizmusba csúszott (ahonnan Kádár idején megint csak egy csipetnyi nemzeti retorikával mászott ki). A modernizációnk alapjának ma is nemzetinek kell lennie, de modernizációnak, azaz nyugatosnak. A migráció visszaszorítása önmagában nem megoldás semmire, ha hiányzik mellőle a pozitív gondolat és a felhajtóerő.

A Nyugat a világ legfejlettebb civilizációja. Globális hatásával összemérhetetlen bármelyik rivális kultúráé, ma is zsinórmérték -- az innováció, a komplex társadalmi képességek, és az emberi kiteljesedés messze legsikeresebb környezete. Büszkének kell lennünk, hogy ide tartozunk, megértenünk, hogy Szent Istvántól kezdve mi mindent köszönhetünk neki, és továbbra is tudnunk kellene ötvöznünk a magyar nemzeti identitásunkba, nem erőszakkal elszakítanunk magunkat tőle. A nemzetek Európájában végbemenő etnikai alapú nemzeti modernizáció nélkül a sorsunk a lecsúszás: e feltétel egyik összetevője sem áll meg önmagában. Ez persze sokkal nehezebb, nagyobb politikai hozzáértést, és felelős kormányzást kívánó út. Ez az, amit a PKP javasol. www.pkp.hu

22 komment

2016.05.27. 16:44 HaFr

Brüsszel, a foci és Orbán titka

Magyarország szép ország, A Balaton-felvidéknél kevés szebb természeti környezet van a világon, a városaink nem csúnyábbak, mint az európai átlag, Budapest viszont a méreténél, elhelyezkedésénél, hangulatánál fogva, illetve a meglehetősen gazdag kulturális programjainak köszönhetően felveszi a versenyt bármelyik fővárossal. Akinek van  egy háza, munkája, bizonyos igényessége, és havi egymilliója -- na és persze ki tudja zárni a politikát -- az jobban tud élni Magyarországon, mint a Föld felszínének 99%-án. Ez egy olyan ország, amelyik vagy megtartja a népet, vagy folyamatosan visszahúzza (a nagy részüket biztos).

Orbán pontosan tudja ezt. Tudja azt is, hogy ezt folyamatosan tudatosítani kell, sőt rá is kell játszani egy kicsit (nem nagyon), és ha övé ez a pozíció, akkor ki mehet ellene? Orbán titka a nemzeti érzés ápolása: az érme egyik oldalán a győztes nemzet illúziójának keltése, a másik oldalán a nemzet "megvédése" az idegen földtől, népektől és érdekektől. Ami a focinak a stadion, az Orbánnak az EU; aki a mindenkori ellenfél a fociban, azok a "ballibek" itthon, Brüsszel Európában, Soros a világban: a lokális, a regionális és a globális harc megannyi terepén. Hogy miért kell erről az evidenciáról enyhén lengyellászlós posztot írni? Mert még mindig nem világos Orbán ellenfeleinek a narratíva kidolgozottsága és kompakt volta. A stadionok nemcsak az ellopható pénzek meg Orbán személyes szenvedélye miatt épülnek, hanem a politikai narratíva érdekében, olyan érzelmi támpontot adva (ha tapasztalatit nem is, mert senki nem nézi a meccseket) egy nemzet sokrétű harcának, amelyet mindenki ért, az is, aki nem ért a politikához. De pontosan az a tény, hogy Magyarországon két dologhoz ért mindenki, a focihoz és a politikához, teremt egységet azok között, akik "nemzetben" gondolkodnak. Megtoldva a városrehabilitációkkal, amelyek a siker látványelemei (megint csak amellett, hogy kényelmes pénznyelő csatornák is), elsősorban a tehetősebb rétegek szeme előtt, de nem elzárva a szegényebbektől sem. 

A "megvédtük a nyugdíjakat, a földet, a rezsicsökkentést, a magyarokat az IMF-től, Brüsszeltől, a migránsoktól" akkor is vállalható narratíva, ha nagyrészt hazug, mert közösséget teremt, és felhúzható egy ismert kultúra (a mindig nagyszerű, de mindig védekezni kényszerülő magyar nemzet) DNS-ére, amelytől a magyarok többsége még akkor se tud szabadulni, ha (egy részük) racionálisan legyőzi magában Orbánt. A (nagyrészt) hazug narratíva értéke jóval nagyobb annál, amire akár az elvont emberjogi-alkotmányos, akár a materiális ellenérvek képesek. Sőt, rossz hírem van: a korrupció maga is a magyar nemzet fölényének és győzelmének bizonyítéka az idegen intézményes struktúrák felett (vö. Magyar Narancs-effektus). A stadionok, a sajátjaink korrupciója, és a politikai harc újra és újra berendezett csataterei egyetlen politikai narratíva részei. Amihez még csak távolról foghatót sem tud az ellenzék. Sőt ennek se nagyon érti a lényegét. Azt sem érti, hogy a következő győzelmi terep a szegénység felvállalása lesz a korrupt (sic!), materialista Nyugattal szemben. Az ellenzéknek nincsenek érvei. De legfőképp nincs, ami még fontosabb.

14 komment

2016.05.27. 09:24 HaFr

Ma még elképzelhetetlen szegénység vár nyolcmillió magyarra

Orbán a napokban válságtanácskozást hívott össze, megismerve az első negyedéves GDP adatot, amely az utolsó helyre volt elég Európában. Mielőtt továbbmegyek a gondolatmenetben, kérem az olvasót, álljon meg egy pillanatra, és gondolkozzon el, milyen minőségű kormányzás folyhat ebben az országban, ha a miniszterelnököt május végén meglepik az első negyedéves adatok! A miniszterelnöknek legkésőbb február végén ismernie kellene a januári, március végén a februári stb. adatokat, ha már eddig nem tudta, hogy a gazdasági kormányzás adott logikája, amely a magyar hozzáadott érték folyamatos csökkenését eredményezi, versenyképtelenségbe taszítja az országot. Ezt tudván mindent tehetne, csak meglepődnie nem volna szabad a makro-adatokon.

A világ gyorsuló átalakulásban van elsősorban a termelés és az informatika összefonódásának eredményeként. Az ún. negyedik ipari forradalom nemcsak lehetővé teszi a gyártás robotizációját és az élőmunka kiváltását elsősorban és először a szalagmunkákban, hanem az informatika bevonásával összekapcsolhatóvá válnak és kommunikálni fognak tudni egymással hosszú ellátási láncok eddig elzárt részei, olcsóbbá és gyorsabbá válik egy autó, elektronikai termék stb. legyártása és kiszállítása. A Foxconn egyik kínai gyárából a napokban érkezett a hír, hogy egyik napról a másikra lecseréltek 60 ezer (!) embert robotokra, de ez csak a kezdet.

Ilyen körülmények között még nagyobb versenyelőnyre tesznek szert azok a gazdaságok, amely nem bedolgozói vagy fizikai bérmunkára alapoznak (ami tipikusan hamarabb kiváltható robotokkal), hanem tőkekivitelre és magas hozzáadott értékű szellemi (mérnöki, programozói, társadalomszervezési, felsőoktatási, kutatás-fejlesztési, vállalkozói stb.) tudásra. Mindenre, amit Magyarországon visszaszorít az ostoba kormánypolitika. Egy konzervatívnak a fejlődésnek ez az iránya nem ad okot felhőtlen örömre (valamicske örömre persze igen, de ez most nem témám), ám ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül szabadna hagynia a tagadhatatlan folyamatokat: ilyen körülmények között kell megtartani a humánum, a kultúra, és a civilizáció lehetőségeit. Ez a kormány azonban képtelen az utóbbira, mert nincs tudatában az előbbieknek. Teljesen idejétmúlt agressziója a reális folyamatok ellenében nem konzervatív, hanem korrupt, ostoba, reakciós, nemzetellenes delírium.

Magyarország sorsa (az EU pénztranszferein túl) olyan multik kezében van, amelyek éppen nagy volumenű robotizáció előtt állnak, és a gyártástechnológiákban további radikális átalakulások várhatók. A Volkswagen-csoport, a Mercedes, a GE, a Bosch mind olyan iparágakban dolgoznak, amelyek nem évtizedeken, hanem néhány éven belül hatalmas változásokon fognak átmenni, ezt követelik majd a beszállítóiktól is, és mivel kevesebb élőmunkára lesz szükségük, az ellátási láncuk nyereségességét kevésbé fogja meghatározni a helyi munkaerő ára (amely Magyarország versenyképességét ebben a pillanatban jelenti), sokkal inkább a helyi vásárlóerő nagysága (a logisztikai költségekkel kiigazítva).

Ha Magyarország -- mivel tőkeexportja alig van, technológiai téren pedig ezen belül is elhanyagolható -- első lépésben nem lesz versenyképes a nagy hozzáadott értékű termelés és szolgáltatások idevonzásában, mert elmegy innen a tehetséges fiatalság túl nagy része és megroppannak az egyetemek, második lépésben pedig az adott multi elviszi a kapacitásait más országokba, mert az élőmunka alacsony ára nem lesz már akkora versenyképességi tényező, akkor az ország olyan válságba kerül, hogy az egy-két évtizeden belül (tehát nem a beláthatatlan jövőben!) akár megduplázhatja az EU-ban még elfogadható életszínvonal alatt élők számát! Ez egy abszolút reális forgatókönyv a mai trendek ismeretében. A mai trendek ismeretében, amelyeket nagyon nehéz lenne megfordítani, 2035 körül az ország relatív fejlettsége a Nyugattal való összehasonlításban visszaeshet az 1989-es szintre, rosszabb esetben az alá (!), és ha újra hitelfelvételi spirálba kerül is -- ami igen valószínű, tekintve, hogy már ma sem tudja fenntartani magát külföldi források nélkül --, akkor is 7-8 milliós pauperizálódó tömeggel kell majd számolnunk. Ez tragikus. Főleg azért az, mert reális veszély.

Az informatikai forradalom és a robotizáció a kapitalizmus újabb lépése a fejlődésben, olyan paradigmaváltás, amely a fejlett nemzetek előnyeit bebiztosítja a fejlődőkéhez képest, mert egyszerre vált ki egy adott minőségű munkaerőt és kényszeríti ki az emberi képességek további emelését. Ebből kimaradni -- márpedig egy gyenge tudatállapotú és politikai rendszerű, gazdasági és oktatási hanyatlásban lévő ország, mint a mienk, csak kimaradni tud ebből -- tragikus hatással lesz a nemzetünkre, mert már a mai bedolgozói státusára sem lesz szükség, egyetlen előnye a földrajzi elhelyezkedése marad, de ez is csak akkor, ha megmarad az EU tagjának és az egységes piac versenyképessége növekedni fog (amit csak remélni lehet). Orosz bábállamként -- egy olyan ország vazallusaként, amelyik biztosan a vesztes oldalon lesz -- ellenben abszolút leírjuk magunkat. Ha ezt a már megindult folyamatot az utolsó pillanatban még fel akarjuk tartóztatni, el kell küldeni a Fideszt és az inkompetens Orbán-kormányt 2018-ban. Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

311 komment

2016.05.25. 21:21 HaFr

Az adóztatás nem természetes joga a kormányoknak!

Az ember annyira megszokta már, hogy gürcöl, majd a munkájáért cserébe a hónap végeztével pénzt kap a piacról -- közvetlenül vagy a munkáltatóján keresztül --, ám az állam azonmód fogja, és elviszi a megkeresett pénze felét (munkáltatói hozzájárulásokkal együtt többet), hogy fel se teszi a kérdést, mit kap cserébe. Reménykedik legfeljebb, hogy az elvitt pénzének legalább egy része jól hasznosul más embereknek vagy közösségi célokra visszaosztva. A reménye azonban ritkán teljesül.

Alapvető problémánk ez a megszokás: az, hogy az államnak járnak a dolgok, továbbmegyek az, hogy a közösségnek járnak a dolgok, de nem kell őket indokolni, igazolni. Mielőtt valaki félreértelmezné, amit mondok: adózni kell (most nem indoklom, miért), de az tűrhetetlen, hogy az adózás igazolásától természetes módon, magától értetődően tekintünk el. Ezt hívják tekintélyelvű gondolkodásnak: belenyugszunk a saját kárunk jogosságába. Amit senkinek nem engednénk meg, hogy ha már kifoszt, indoklás nélkül tegye, azt megengedjük az államnak, amely elvileg nekünk felel!

Az államnak folyamatosan igazolnia kellene az adóztatás aktusát, ellenkező esetben oda jutunk, ahova el is jutottunk: az országvezetők a saját kasszájukként kezelik, ami a közösségé, a közösség pedig alávetett helyzetbe szuggerálja magát  az országvezetéssel szemben. Az adóztatás igazolásának több összetevője van: az egyik a rendelkezésre álló források mindenkori teljes átláthatósága a kincstárban, a másik a befolyt adók optimális, célzott felhasználása, a harmadik az adózással és állampolgári kötelességekkel kapcsolatos átfogó, folyamatos vita a nyilvánosságban, egy további -- komplexebb -- pedig a közösség reprodukciójának és versenyképességének elősegítése annak érdekében, hogy az adózás szintje végső soron csökkenthetővé váljon, és ezáltal nőjön a polgárok szabadsága az állammal szemben. Egy jól működő adórendszerben a viták végső soron a társadalmi hatékonyság (a forráskonverzió mikéntje) és a személyes szabadság (az adózás minimumának kijelölése) közötti térben folynak.

Nálunk bezzeg nem. A magyarok azért mennek ölre, hogy melyik rablóbandát finanszíroznák szívesebben. Azok meg eljátsszák, hogy demokrácia van. Egy olyan országban azonban, amelyben szinte kizárólag az elosztási kérdések körül van vita, ezekre van érzékenység, nem lehet demokrácia, mert ott eleve magától értetődő, hogy a nép értékteremtő részétől előbb elszedik a jó részét annak, amije van, a másik (nagyobb, eltartott) részének életét meg állami kegytől teszik függővé, így vagy úgy tehát mindkettő az állam áldozata. Demokrácia (néphatalom) nem lehetséges nélkül, hogy a termelésről és az értékteremtésről (a polgári hozzájárulás, nem pedig az elosztás mechanizmusáról) folyjék túlnyomórészt a szó, ami egy alapvető szemléleti váltást feltételez; továbbá minél alacsonyabb adók mellett átláthatóan igazolva legyen az adóztatás célja; az állam jelentősen korlátozva legyen a polgárok tulajdonjoga által, és e mozgásterén belül is folyamatosan igazolnia kelljen a lépéseit -- röviden, nem lehetséges demokrácia (személyes) szabadság nélkül. Ahol nincs szabadság, ott a demokrácia ellenfelei uralkodnak kiüresített intézményi díszletek között. Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

120 komment

2016.05.22. 12:20 HaFr

Az újabb őrültség: a feltétel nélküli alapjövedelem

Orbán a muszlimoktól való rettegésében falat építtet, néhány balos politikus a robotoktól való rettegésében feltétel nélküli alapjövedelmet (FNA) biztosítana állampolgári alapon mindenkinek. A két ötlet között több a hasonlóság, mint az eltérés: mind a kettő a jövő sötét beállítására és a szavazók félelmeire építő, a szavazóbázist növelni hivatott demagógia, mindkettő diszfunkcionális a kiindulópontja kezelésében, és mindkettő árt az országnak.

Egy most nyilvánosságra hozott közvéleménykutatás szerint a magyaroknak kb. ugyanakkora hányada támogatja az FNA bevezetését, mint annak idején a rezsicsökkentést és ma a migráns kvóta elvetését. (Ez nem azt jelenti persze, hogy mind pontosan tudná, miből áll ez a javaslat, hogyan érinti az eddigi jogosultságait stb., de ez így van minden jól hangzó javaslattal.) A Fidesz, a Jobbik, a PM, a szocik egyformán ugyanazt a szavazói érzelmet lovagolják meg, amelynek a lényege, hogy a nagyon bonyolult világban léteznek egyszerű megoldások, amelyek végre helyreállítják az igazságot és növelik a társadalmi biztonságot. Nagyon elszomorító ez a konzisztencia, amellyel mindig ráérzünk a rossz megoldásokra.

Az FNA melletti érvelésben magában is keverednek az erkölcsi, szociális, és gazdasági motívumok, úgyhogy valójában nem világos, mit akar előmozdítani a koncepció. Erkölcsileg legalábbis vitatható (miért járjon mindenkinek? milyen emberképet propagál? miféle igazságosság nevében működtethető?), szociálisan perverz a magasabb státusú rétegek bevonásával, és gazdaságilag hátrányos ugyanannak a közösségnek, amelynek ki kell termelnie az FNA fedezetét. Ez utóbbihoz: a koncepció hátráltatja Magyarország versenyképességét és modernizációját, mert a munkaerő minőségének emelkedése helyett annak megrekedését érné el, a robotizáció, a "negyedik ipari forradalom", a tudásgazdaság megkívánta modern képességek helyett gazdasági pária-szerepre ítélné az országot, miközben eltereli a figyelmet a közpénzek felhasználásának mai bűnös és nemzetellenes gyakorlatáról, amennyiben nem e gyakorlat felszámolásához kötné a nemzetgazdasági hatékonyság növelését, hanem újabb osztogatáshoz. 

Az FNA-nak csak egy nagyon versenyképes gazdaságban van helye, amelyben - tegyük fel - a további hatékonyságnöveléstől már nem a munkahelyek számának növekedése, hanem a stagnálása vagy a csökkenése várható, viszont kellően magas hozzáadott érték mellett (kellően modern gazdaságban) adóbevétel címén forrás vonható ki a rendszerből annak érdekében, hogy az FNA-ra költve a fogyasztás növekedjen, és a gazdaság tovább bővüljön. Lehet tehát egy olyan inflexiós pont, amelyet egyfelől a hatékonysági görbe, másfelől a fogyasztás fenntarthatósága határoz meg. Magyarország messze nincs még abban az állapotban, hogy ehhez közelítene, és ahogy elnézem, ebben az évszázadban nem is lesz. Az FNA ebben a pillanatban éppen olyan minőségű -- valójában tisztán antikapitalista -- politikai demagógia, mint a rezsicsökkentés, és a kvótanépszavazással együtt a magyar választók megvezetését szolgálja. (Ui.: Annyit utólag azért a koncepció előnyének neveznék, hogy ha tényleg sikerülne megvezetnie a magyar választóknak a liberális demokráciára legveszélyesebb rétegét -- a lumpen szavazókat -- úgy, hogy azok ne a Fideszre/Jobbikra, hanem a PM-re szavazzanak. Ez tényleg üdvös volna, alighanem az egyetlen pozitívuma az elgondolásnak.)

130 komment

2016.05.21. 07:34 HaFr

A Fidesz migráns-politikája durván elhibázott

Ez a migráns-politika a veszélyre való felkészülés és a veszély felnagyításának kettős eszközével tovább szítja azt az etnikai (törzsi, zárt) nacionalizmust, amely -- azon túl, hogy egy időre még garantálja Orbán uralmát -- a legbiztosabb eszköz arra, hogy tönkretegye az országot. A liberális, határtalan befogadás is tönkretenné, de nem ilyen biztosan. Az igazság valahol a kettő között van, amely felé a nyugati gyakorlat eddig is haladt, de most az áradatban elfeledkezett erről, mert hibásan (elvont, akontextuális) emberjogi kérdésként fogta fel azt, ami bevándorlási kérdés.

A korlátozott, szelektív migráció és a szabadság intézményrendszerének erősítése együtt a nemzeti prosperitás legbiztosabb útja, egy olyan pedig országban különösen látványos eredményeket hozna, ahol -- mint hazánkban -- az etnicizmus találkozik a gyenge kapitalizmussal, a versenyképtelen társadalommal, és a diszfunkcionális állammal. Az, hogy a társadalom 80%-a ünnepli, hogy a korrupció és a nemzeti önáltatás intézményrendszere legyőzi a migrációt, olyan fokú önsorsrontás, ami esetünkben természetesen következik az organikus polgárosodás elmaradásában és a különböző színű állami banditák évszázados uralmában kikristályosodott kultúránkból.

Kétségtelen, hogy ennek a nemzetnek is szembe kell néznie a saját nacionalista (pszeudo-)kultúráját érő kihívásokkal, de ha ezekre nem a kultúra alkalmazkodásával, hanem bezárkózással felel, magyarán a kultúrája még csak önreflexióra sem képes, ott nagyon nagy a baj. Magyarországon nagyon nagy a baj. A nemzeti megoldások régóta és most is folyamatosan, tendenciaszerűen, durván hibásak. Az ország nem hajlik, hanem sorvad, majd adott esetben törik, ami semmi más, mint a nagyon is ismerős 20. század továbbélése. Sajnos ki kell ábrándítanom az etnicistákat: olyan nincs, hogy sajátos magyar megoldás. Ami Magyarországot felemelheti (finn oktatási rendszer) vagy végromlásba döntheti (orosz típusú autokrácia), az mind megtalálható már máshol, csak választanunk kell. A társadalmak fejlődésének logikája hasonló, hasonló helyzetekben szinte ugyanaz. A különleges "magyar" útnak már a felvetése is, nem beszélve a kereséséről -- ostobaság. Ami nem jelenti, hogy ami a végén eláll -- bármi -- az ne lenne majd magyar, hazai. (De ettől még nem okvetlenül jó.)

Az a kultúra, amely nem képes magába szívni a személyi szabadságot, gondoskodni annak politikai garanciáiról, nem képes tolerálni tőlünk elütő embercsoportokat, azt pedig még kevésbé, hogy korlátozott számban, lassan növekedve, kinyíló integrációban értéket hozhatnának az országnak, modernizálva és versenyképessé téve azt éppen a kultúrák közötti szabályozott konfliktusok révén -- az ilyen zárt kultúra hanyatlásra van ítélve. A magyar kultúra már most hanyatlik, ez nem "Brüsszel és a Gyurcsány", hanem inkább Orbán műve -- ha már a politikai érthetőség kedvéért nevesíteni kell valakit. Orbán alapvető kulturálatlansága úgy mosta át a kultúráját az önfelszámolásra (= "megőrzésre") beállított nemzetet, hogy most csakugyan hanyatló pályára kerültünk.

Ám a szabadság csodákra képes. Amint a szabadság intézményrendszerét sikerülne -- nem helyre-, hanem végre -- felállítani, az egyéni kezdeményezések, a bizalom, a törődés, és végső soron a prosperitás lehetőségei hamar szárba szökkennének. A paradox helyzet éppen az, hogy ahhoz, hogy egy ilyen vágy hatalomra jusson a politikai rendszerben, ahhoz előbb el kell uralkodnia a közgondolkodásban, catch-22, ahogy közkeletűen mondják. A mai ellenzéki pártok túlnyomó részének fogalma sincs, mit kell tenni, egy nagyon kicsi közeg pedig, amely tudja, nem tud betörni a nyilvánosságba. Nem véletlenül nem beszélünk már korlátozott migrációról sem a mai őrült közhangulatban.

Pedig -- a nyugati hibákból is tanulva -- megfelelő helyzetet teremtve neki az idegen jót hoz: szorgalmas, fiatal, hálás munkaerőt, a többség kisebb megvezethetőségét az orosz-magyar propaganda által, a kapitalizmusnak új erőforrásokat, megfelelő oktatási rendszerrel az etnikai magyarok felemelkedésének kényszerét. Közben pedig lásd egy példán, az indiaiak ma arányosan legalább akkora számban foglalnak helyet a brit gazdaság vezető pozícióiban, mint a tányérmosogatók között, és vidáman exportálnak tőkét az Egyesült Királyságba, vagy vonnak ki onnan -- ki gondolta volna ezt száz, de akárcsak harminc éve! A tehetség nem nemzetspecifikus. Nem rombolja a kultúrát, hanem alakítja. (Amelyiket rombolja, annak meg annyi, azért nem érdemes küzdeni, az nem ad okot a büszkeségre -- abból csak annyi maradt, hogy a "mienk", ami édes kevés még egy konzervatívnak is.)

De itt a cikk végén tisztázzunk gyorsan még két dolgot: egy, a mai politikai rendszer az etnikai magyar tehetséget is elüldözi, külföldre kényszeríti! Ennek a rendszernek alapvetően nem a migránsokkal van baja, hanem bármilyen olyan helyzettel, amely az érdemelvűség és a szabadság felülkerekedésével fenyeget! Kettő, a migránsokkal szembeni radikális propaganda célja nem a helyzet megoldása, hanem az EU bomlasztása, illetve az autokratikus nemzetállami politikákkal szembeni maradék -- belső vagy külső -- ellensúlyok kiiktatása. Holott, ha annyira nem tetszik a mai EU, akkor követelhetnénk a demokratizálásának, átláthatóságának, és a hatékonyságának az emelését is -- nem pedig a rombolását. De persze ez nem érdeke Orbánnak. Nem érdeke a hatékony, demokratikus Európai Unió -- akkor se, ha konföderális. Röviden tehát, amikor a Fidesz migráns-politikájának durva elhibázottságáról beszélek, azt is ideértem, amit "járulékos kárnak", de valójában egyenrangú célnak tekintek politikájukban a migránsok feltartóztatásával: a polgári demokrácia további rombolását. -- Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

98 komment

2016.05.19. 10:20 HaFr

A magyar polgár egy pártba tömörült a maffiózókkal és a lumpenekkel

A magyar polgár, akinek a saját teljesítményére büszkének, erkölcsösnek, hazafinak, és adott esetben istenfélőnek kellene lennie -- de mindenképpen ilyennek vagy hasonlónak, ha hazája legjobbjait akarná követni, és még eljutnak a füléig egykori szeretett tanárai szavai, a klasszikus magyar kultúra legjobbjainak üzenetei, és hazája történelmének tanulságai -- feladta igényét a kiválóságra. Egy talán jobb sorsa hivatott pártvezér-miniszterelnök mára kocsmai színvonalúvá silányult eszméi és politizálása, egy kis pénzzel kiegészítve, elég volt számára ahhoz, hogy sutba dobja azt az életét, amelyre a gyerekei és unokái büszkék lennének. Követte vezérét, és máig kitart vele a borgőzös, hazug gondolatokban, amelyek nem precedens nélküliek ebben az országban, és rendre szégyenletes, gyakran gyilkos fordulatokat okoztak a történelmünkben. Talán a lelke mélyen még táplál valamit a hagyományos eszményeiből, de feladta, hogy azokat a nemzet érdekében győzelemre vigye. A polgári felelősségét és kiválóságát adta ezzel fel, azt, ami a saját közvetlen érdekein túlmutat. Megelégszik ezzel a politikai minőséggel -- feladta a felelősségét, tehát feladta a polgár voltát.

A magyar polgár lealacsonyodott: egy pártba tömörült a maffiózókkal és a lumpenekkel, akiktől egyformán távol áll az anyagi érdeken felüli élet, a kiegyensúlyozott, civil közösségi lét, távol áll minden, ami nem érdek és egoizmus, ami szép, és ami jó, és akik a politika sikerét a szerzés hatékonyságával mérik. A magyar polgár mára belenyugodott ennek az értékrendnek a dominanciájába, sőt odáig jutott, hogy az iskolázatlan, versenyképtelen, a rezsim szemében csak szavazóként érdekes tömegekkel együtt legitimál egy fékevesztett, polgárellenes rezsimet, amit az egykori elvei alapján már se magának, se másnak nem tudna megmagyarázni, ezért a legnagyobb gondja egy ideje, hogy megmagyarázza magának, miért is nem kell megmagyaráznia. A magyar polgár így jobb híján érdektelenséget tettet vagy direkt hazugságot is felvállal, rombolva a saját lelkét és a közösségeinek integritását is. A magyar polgár önmagát alacsonyította le Orbánnal. Megtalálta benne a magyar kultúra legnagyobb közös osztóját, és szemmel láthatóan nem érdekli, hogy ez egyre mélyebben fekszik, és maga is egyre mélyebbre süllyed vele. Az erkölcsi tartásával és szellemi igényességével együtt zárójelbe tette az önreflexió kötelességét is, holott a felelőssége önmagával, a közösségeivel, és a nemzetével szemben éppen az ellenkezője lenne: harcolni az identitásukért, amely felemel.

A polgár, aki ideálisan arról ismerszik meg, hogy többet ad bele a közösbe, mint elvesz belőle (ez a polgárság általános definíciója is), akár szellemi, akár anyagi értékteremtésről legyen szó; aki arról ismerszik meg, hogy épít és nem rombol; akinek megfontolt gondolatokat kellene táplálnia és terjesztenie, szemben az ellenőrizetlen demagógiával; aki a saját teljesítményét született tehetségének és kemény munkájának köszönheti, nem egy igazságtalan, diszfunkcionális állam korrupt és korrumpáló struktúrájának -- nos, ez a magyar polgár, félő, nincs többé, de bizonyosan legföljebb csak vegetál, nem tudja megformálni a közösségeit, nem tud kiállni magáért. Nagy többségében úgy döntött, megalkuszik. A magyar polgár feladta azt, ami volt, feladta, amivé válhatott volna, de közben egyre nehezebb helyzetbe lavírozza magát minden egyes nappal, amit Orbán égisze alatt tölt, mert egyre nehezebb lesz szembenéznie azzal, amivé lett. A mélyben pislákoló remény egyelőre valóban nem több, mint puszta remény. A magyar polgár mély válságát éljük, szégyenben.

Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

78 komment

2016.05.14. 07:29 HaFr

Melyik WC-be járjon a transznemű iskolás?

Az ember- és polgárjogi mozgalom lényege, hogy az emberek minden körülmények között egyenlők emberi voltukban -- éppen csak az vitatott máig, az ember voltunk pontosan mit jelent ebben a kontextusban, azaz milyen mély és átfogó legyen a társadalomnak előírandó egyenlőség koncepció. Volt, amikor Krisztus és Kant -- akik szerint az emberek egyenlők Isten előtt, illetve erkölcsi lényegükben -- forradalminak számítottak, aztán forradalmi volt a férfiak törvény előtti egyenlősége, aztán a nők egyenjogúsága, aztán a feketéké és általában a nem-fehér rasszoké, aztán a nemi irányultságok társadalmi egyenlősége, a szellemileg és/vagy mozgásukban korlátozottaké, a haldoklóké (btw. amely mozgalom egyre expanzívabb, egyre több velünk született ismertetőjegyet akar ellensúlyozni a a hagyományos társadalmi gyakorlatban vagy a többségi ízlésben és jogfelfogásban, az kifejezetten "konzervatív" a meg nem születettek jogaival kapcsolatban: a magzatelhajtásnak csaknem mindenhol gátat szab az anya -- egy másik ember -- választása, érdeke, teste fölött élvezett jogai).

Most Obama el akarja fogadtatni, hogy az amerikai állami iskolákban a transznemű gyerekek a választott nemük WC-jét használhassák (tehát pl. a férfiak külső nemi jegyeit hordozó, de magukat a nőkkel azonosító gyerekek a lány WC-t). Nem kell mondanom, hogy ez nem találkozik azok ízlésével, adott esetben szabadságával, akikben a testi és a pszichés nemi identitás egybeesik. Nem akarom hosszasan magyarázni, milyen helyzetek fordulhatnak elő egy intim térben összezárva, ha Obama akarat teljesül. A kérdés: ez a lépés is csak egyike a jogegyenlőség expanziójának, és ahogy pl. a afrikai-amerikaiak jogegyenlőségét nem tagadja már senki civilizált ember, úgy húsz év múlva már ezt sem fogja, vagy pedig átléptünk egy határt a többség és a hagyományok elleni agresszióban, ami adott esetben maga is hozzájárulhatott Trump és a globális anti-progresszivista politika látványos megerősödéséhez. Én természetesen az utóbbit vallom.

Nem érdekel most, hogy az állam válogatás nélkül kényszert alkalmazna mindenki intim (meztelen) valóságában, ami minimum felháborító. A kérdésem csak az, hogyan juthatott oda a társadalmi érzékenység, hogy egyáltalán felmerülhet a többségi ízlés újabb radikális átlépésének ez az újabb lehetősége. A gond az egyenlőség határtalan felfogásával van, pontosabban azzal, hogy amikor az egyenlőség kiterjesztése összeütközik egy ügyben az egyenlőtlenség fenntartásával, akkor ebből a konfliktusból rendre az előbbi kerül ki győztesen. A hagyományos -- megengedem, gyakran nem egyértelműsíthető -- liberális felfogás szerint mindenki szabadsága addig terjed, amíg másoknak nem árt vele. Ez a felfogás a valóságban a testi károkozás nagyon megengedő határától a "biztonságos terek" mai hiperérzékenységéig terjed. Az előbbiben csak az sérti a másikat, ami testi valójában sérti (tehát a fizikai erőszak), az utóbbiban nemhogy szabadon beszélni nem lehet, mert az is sérthet másokat, de szabadon nézni és fintorogni sem.

A "progresszió" útja világos: ma bármilyen konfliktus keletkezzen (vagy állíttassék elő) a társadalmi egyenlőség és a természetes egyenlőtlenségek között, nagyjából mindegyikből az előbbi kerül ki győztesen, tehát nem érvényesül az a liberális dogma, hogy a konfliktusok lehetősége határt szabna az egyik paradigma agressziójának. A liberalizmus valamikor az 1930-as években eljegyezte magát a progresszióval (itt: a határtalan társadalmi jogkiterjesztéssel, és az ezt szolgáló túlburjánzó állammal), eközben igyekezett kisajátítani az erkölcsi mércét is (azaz ami a jogok egyenlősítő kiterjesztését e logika szerint indokolja, az egyszersmind erkölcsileg helyes is), ezért ma szembe kell néznie a természetes egyenlőtlenségi paradigma visszacsapásával, ami persze nagy aggodalomra ad neki okot világszerte. Korunk államának paradigmatikus nyugati modellje a liberálisok (valójában progresszivisták) hitével szemben nem semleges az életek és az értékválasztások között, ellenkezőleg: mindig a társadalmi egyenlőség és az intézményi homogenizálás terjesztésének pártján áll (látható ez a névleg konzervatív kormányzatok alatt is, mint a Cameroné vagy Merkelé), ami egyszerre következik a demokratikus logikából (a szavazatmaximalizálásból) és a természetes egyenlőtlenségek (és a kötelező intézményi heterogenitás) kidolgozott doktrínájának hiányából. 

A megoldás kulcsa egy bonyolult feladvány: hogyan lehet összeegyeztetni egy metaelméleti problémát (ami a mindenféle mai vagy jövőbeni identitás társadalmi egyenlőségének expanziója és a természetes, velünk született egyenlőtlenségek között folyamatosan újratermelődik) a kisebbségvédelem liberális vívmányával, ráadásul demokratikus keretek között. Ez egy nagyon bonyolult kérdés, amely valószínűleg nem oldható meg, de a megnyugtató megoldási logika legnagyobb ellenfele a beavatkozó állam, amely egyetlen értékalapú döntéssel szeret állást foglalni rendkívül bonyolult társadalmi dinamikákban. Mint most Obama. Aztán majd (talán) Trump az ellenkező irányban. (Ami a konkrét esetet illeti, a legjobb megoldás a heterogenitás általam vallott felfogása szerint persze egy harmadik -- a transzneműeknek fenntartott -- WC megnyitása lenne, amit a választott nemüktől függetlenül használhatnának azok, akiket összeköt, hogy konfliktusban állnak a biológiai nemükkel. De nem lehet joguk a transzneműeknek a választott nemük szerinti WC-k használatára. Ti. a szabadság és a pluralizmus a heterogenitásban és a választás lehetőségében érvényesül, nem a legnagyobb jogkiterjesztés alapján definiált semleges identitásban és a választás hiányában. Az előbbi liberalizmus, az utóbbi progresszivista diktatúra. A progresszivizmus a cselekvés szabadságát tagadó politikai pszichózissá redukálta a szabadság évezredes ügyét.)

38 komment