1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Polgári Konzervatív Párt (PKP)

Friss topikok

2016.02.07. 06:34 HaFr

Befejeztem

Búcsút mondok a nyilvánosságnak, ideértve a blogolást és a PKP vezetését. Az utóbbi bő három évben sok időt és minden mást áldoztam a polgári, liberális konzervatív gondolat, kultúra, és politika erősítésének, a megelőző húsz évvel együtt ennyire telt, elértem a korlátaimhoz. A pártnak a saját elképzeléseim alapján már nem tudok nagyobb szolgálatot tenni, másra és másokra van szükség ahhoz, hogy az ország számára oly fontos nyugatias konzervativizmust tovább vigyék, és valódi politikai alternatívát faragjanak belőle. Hazánk nehéz évek elé néz. Történelme során nem először a polgári modernizációt hátráltató terméketlen nacionalizmus és egy hallatlanul cinikus politikai osztály markában vergődik, és hogy ismét ide jutottunk, az mindenki, azon belül pedig különösen az értelmiség soha le nem mosható felelőssége. A mélypont még messze, a kilábalás tartós lehetősége még messzebb. Magyarország olyan pályán mozog egyre gyorsabban, egyre kedvezőtlenebb nemzetközi környezetben, amelynek a veszélyei beláthatatlanok. És éppen, mivel így látom, nem is tehetek már többet hozzá a nemzet reménybeli felemelkedéséhez, noha másnak sem szólt több gondolatom az utóbbi bő három évben, mint ennek. Nagyon nehéz döntést kellett hoznom, de új erőkre, az enyémnél hathatósabb elképzelésekre és hatékonyabb politizálásra van szükség a trend megfordításához. Köszönöm olvasóim, támogatóim, és a párt hősies csapatának bizalmát, és kérem a megértésüket. Biztos vagyok benne, hogy többre jutnak immár nélkülem, mint velem jutnának. 

137 komment · 1 trackback

2016.02.05. 18:58 HaFr

Nyílt társadalom helyett polgári társadalmat

A nyitottság, a flux, a szabad identitásválasztás, a tolerancia stb. mind progresszivista közhelyek, amelyek közül mindegyiknek az érdekében lehet érvelni, összességükben mégis a társadalmak centrifugális, széttartó tendenciáit erősítik. Az ilyen társadalmi ideát nevezzük nyílt társadalomnak, amelynek azonban mindig és mindenhol az ezzel ellentétes valóság adott értelmet, hiszen senki se tudja, mi tartaná össze a nyílt társadalmakat, nem tudjuk, mi a morfológiájuk, mi a szociológiájuk, sőt ami azt illeti, még koherens, normatív filozófiájukat sem ismerjük. A nyílt társadalom kiméra. Az eszméje kritikai eszme, olyan kritikai eszme, amelynek azonban nincs pozitív vonatkozása: nem mond semmit önmagáról, nincs szorosan véve értelme. Csak a létezőről beszél, csak arról, amit meg akar haladni, de nem mondja meg, mivel. Mindössze egyet tudunk róla: mindig az aktuális valóság felszámolásában érdekelt.

A nyílt társadalom olyan progresszivista eszme, amelynek a liberalizmus sem akart sose megfelelni; a progresszivizmus kimerül a közösségi tudás és gyakorlatok bírálatában és rombolásában valamiféle homályos jövőkép nevében, amelynek valóságalapját nem ismerjük. Ennyiben szakasztott, mint a kommunizmus: jelszavak igazsággá és normává emelése az élet ellenében. A probléma nem azzal van, hogy eszményeink vannak, hanem azzal, hogy szembeállítjuk ezeket az élettel. A progresszivizmus eluralkodása az élettel (a létező intézményekkel, szokásokkal, hagyományokkal, ideológiákkal, tudással, előítéletekkel, félelmekkel) szemben olyan radikális kihívás lehet a társadalmakban, amelyek miatt azok átalakulása megrekedhet.

Ha a radikális progresszivizmus tűnik az egyetlen fejlődési perspektívának, akkor a társadalmakban erősödhet a változással szembeni bizalmatlanság, megrekedhet a szükséges modernizáció, eluralkodhat a pluralizmussal szembeni bizalmatlanság, és a más kultúráktól való félelem. A más kultúrákkal és értékekkel szemben nem a saját kultúra erősítése, hanem a bezárkózás és az ellenségeskedés kerekedhet felül. Nem a saját képességek erősítése, hanem az önáltatás és a hazudozás. A progresszivizmus jövő-orientáltsága befagyaszthatja a jelennel szembeni folyamatos szembenézést, és erősíti az anti-individualista, szabadságellenes félelmeket. Ahelyett, hogy érzékennyé tenne pl. a nemzet iránt, áldozatává tesz a nacionalizmusnak és a nevében fellépő gátlástalanságnak. Mint ma.

A nyitott és a zárt társadalom ideája két -- politikai értelemben gyakran egymást erősítő -- véglet, amelyek között a társadalom önreflexiója, folyamatos fejlődése, az emberi szabadság megélése és tapasztalati korrekciója az egyetlen járható, emberi út. A polgári társadalmak alapja -- bármennyire is nem tűnik így -- mindig létezik. És az mindig a létező ember és az emberek közösségei. Sosem szabad ezek realitását figyelmen kívül hagyni, amikor tovább akarunk lépni egy még olyan válságosnak tűnő helyzetből. Soros vagy Orbán? Egyik sem. Mi magunk. És a nemzeti, kulturális stb. tudásunk pontos feltárása, pontos ismerete, és okos fejlesztése.

192 komment · 1 trackback

2016.02.03. 09:36 HaFr

Hogyan lehetünk sikeres ország?

A világot viszonylag egyszerű szabályok igazgatják, akkor is, ha ezeket a szabályokat sokan sokszor áthágják. Ennek ellenére a szabályok és törvényszerűségek évszázadok óta nem változnak. Nem változnak, mert ésszerűek, logikusak és hasznosak. Magyarország mégis úgy tesz, mintha nem léteznének, sőt szembe megy velük.

Két ilyen szabályt említenék, hogy alátámasszam a mondanivalómat. Az egyik, hogy azok az emberek és azok a népek élnek jobban, amelyek nagyobb értéket tudnak termelni a többiek számára. Amelyik nép okossága, találékonysága és teremtőképessége nagyobb, és ennek eredményeit el tudja adni másoknak, azaz az okosságának piaca van, az jobban fog élni. Több pénzt kap az alkotó tevékenységéért, több pénzét kap egy évi, egy havi, vagy egy órai munkájáért. Ez igaz minden egyes emberre, és igaz az emberek nagyobb csoportjaira, egész nemzetekre. Minél nagyobb értéket állítanak elő, annál többet kapnak érte a piacon, tehát annál jobban élnek. És tegyük hozzá, kevesebb pénzt lehet kapni egyszerűbb munkákért, és több pénzt lehet kapni magasan képzett munkákért, találmányokért, fejlesztésért, szellemi tevékenységért. Ezért nagyon fontos, hogy egy országnak nagyon magas színvonalú oktatási rendszere legyen.

A másik szabály, amiről röviden beszélnék, az, hogy egy kormány akkor végzi jól a feladatát, ha egy nép értékteremtő tevékenységét a lehető legjobban támogatja. Ez a kormány feladata. Biztosítania kell a törvényességet, hogy az élet kiszámíthatóan folyjék, ne kelljen senkinek félnie visszaélésektől, méltánytalanságoktól, meglepetésszerű büntetésektől. A törvényesség biztosítása mellett a kormánynak gondoskodnia kell minden gyerek egyenlő színvonalú oktatásáról, hogy az ország minden pontján ki tudjon bontakozni a tehetség, ami aztán emeli az értékteremtést. Nem csak Budapest előkelő kerületeiben, hanem az ország legeldugottabb falvaiban is, ahol ma is születnek tehetségek, csak éppen elvesznek maguk, az ország és a világ számára. A törvényesség és az oktatás mellett a kormány feladata a mindenki számára elérhető, színvonalas egészségügyi ellátás és az egészséges környezet biztosítása, hogy a betegségeink korán kiszűrhetők, az életünk hosszabb és egészségesebb, az emberi méltóságunk minél hosszabban megőrizhető legyen.

Összefoglalva: a világ azokat a társadalmakat jutalmazza magasabb életszínvonallal és nagyobb boldogsággal, ahol magasabb értékteremtés folyik, és a kormányok ennek az értékteremtésnek – az értékes emberi élet alapfeltételeinek – szolgálatában állnak. Értékteremtés és értékteremtő kormány. Két dolog, amely ma Magyarországon nyilvánvalóan nincs, vagy csak dirib-darabjaiban van meg.

Azzal kezdtem az elején, hogy ezek olyan szabályok, amelyek alól nincs kibúvó. Gondoljon bele bárki, hát nem igaz ez? Mit tud kezdeni magával egy olyan társadalom, egy olyan ország, amelyben alacsony az oktatás, az egészségügy és a jogszolgáltatás színvonala, mit tud kezdeni magával egy olyan ország, amelynek népe nem termel magas színvonalú, jól eladható terméket a nemzetközi piacra? Magának adja el az ócskát? Minden bizonnyal. Ez a szegénység és az elmaradottság biztos útja.

Magyarország az Orbán-kormánnyal olyan válaszút elé került, amikor el kell dönteni, elindul-e a bezárkózó, szegényes, önmagával valójában elégedetlen élet felé, vagy éles kanyart vesz, és elkezd értékekben, nemzetközi együttműködésben, versenyképességben, a gyerekeinkben, és a jövőnkben gondolkodni.

Ezt a szöveget a Polgári Konzervatív Párt elnökeként jegyzem, amelynek célja összefoglalható abban, amit idáig mondtam. Értékteremtő országot és értékteremtő kormányzást akarunk. Ennyit. Semmi hókuszpókusz, sérelmi nyűg, összeesküvés elmélet, önlegyezgető Bogár-teóriák. Ennyi. 

389 komment · 2 trackback

2016.02.02. 12:38 HaFr

Érik a 30 éve elmaradt demokratikus fordulat

Az Orbán-rezsim elleni ellenállásban látszik létrejönni a kommunista pártállam ellen annak idején elmaradt valódi politikai harc lehetősége, amennyiben a megfelelő politikai képviselettel nem rendelkező többségi társadalom szembefordul a kormányzó politikai kisebbséggel, és azonosulva egy-két egymást erősítő társadalmi mozgalommal esélye van kivívni egy demokratikus fordulatot. Az egészségügyi és oktatási dolgozók egyre sűrűsödő ellenállása, amelybe bekapcsolódnak az ország versenyképessége és élhetősége iránt aggódó egyéb társadalmi csoportok és rétegek, illetve ezekre hangolódik a politikai képviseletének gyatrasága miatt frusztrált ellenzéki közvélemény, maga jelentheti a mai pártállam lebontásának alapját.

A pártállam lényegéhez tartozik, hogy a pártpolitikai és parlamentáris viszonyok nem képezik le a társadalom konfliktusait, illetve a pártállami intézmények között nem jöhet létre előremutató konszolidáció. A mai helyzet ilyen szempontból hasonló a 30 évvel ezelőttihez, csakhogy azóta a társadalom megtanulta, hogy a politikai pártok gátjai is lehetnek a társadalmi kibontakozásnak, ezért ezeket a pártokat kikerülve sokkal nagyobb legitimitású és erejű mozgalmak hozhatók létre szakmai vagy eseti alapon. Arra, amitől annak idején a körülmények megkíméltek egy kevésbé felkészült társadalmat -- hogy a népesség nagy arányban kapcsolódjon be az ellenállásba --, de ezzel ki is üresedett a demokrácia, most a tanulságok birtokában egy jobban felkészült társadalom nagyobb hajlandóságot mutathat. És úgy tűnik, mutat is.

Alapvető kritériuma az ilyen társadalmi harcnak, hogy a vezetői semmilyen körülmények között ne üljenek le tárgyalni hivatalos vagy báb kormányzati szereplőkkel, és ne hagyják megosztani magukat. Hozzanak létre új szakszervezeteket, a vezetőiket folyamatosan számoltassák be, és végül kerüljék el minden létező politikai párt közelségét.

Lehet, hogy a ma erősödő mozgalmak még nem lesznek azok, amelyeken felépülve a társadalmi ellenállás végleg megdönti a pártállamot, de eszközei lehetnek egy nagyon fontos tanulási folyamatnak, amelynek jelentősége túlmutat a kormányzati rendszerünk minőségén: a társadalom demokratikus kompetenciáinak jelentős erősödése felé. Párosulva a polgárosulás -- időben csak ezt követően létrehozható -- rendszerével, ezek végre jó eséllyel lökhetik túl az országot a kudarcos 20. századon, amelynek gondolkodási mintái és személyiségei még mindig élősködnek rajtunk. 

46 komment · 1 trackback

2016.02.01. 14:16 HaFr

A magyar nacionalizmus kudarca

Nagyon fontos fejleménynek tartom a magyar nemzeti önismeret szempontjából, hogy Trianon és Auschwitz egymással összefüggő kettős traumája után, amely a magyar nemzetkép és a nacionalizmus legmélyebb válságát hozta eddig a pillanatig (de valójában a válság összefüggő voltát sem ismerjük eléggé), az Orbán-kormányzás bebizonyította, hogy a magyar nacionalizmus kevésbé kiélezett viszonyok között is képtelen az alkotó munkára. Mivel a társadalmi kompetenciáinknak a polgárosodás híján egyetlen rendező elve és motiváló ereje a magyar nacionalizmus (összefüggésben az ezt érvényre juttató állammal), ha ezt kedvező körülmények között sem sikerül a társadalom javára fordítani, márpedig nem sikerül, akkor az is kiderül, hogy a magyar nacionalizmus mint nemzeteszme (a jelenlegi formájában) funkcionális értelemben megbukott. (Érzelmileg persze kitart.)

A nacionalizmus akkor egészséges, ha a nemzetben rejlő etikai, érzelmi, történeti, kulturális önazonosságot és kollektív tudást a közösség -- a politikai vezetőin keresztül -- fenntartható fejlődésbe, reflektív modernizációba, és a nemzet felvirágoztatására tudja fordítani. Az Orbán-kormány tevékenysége azonban arra példa, hogy erre a fajta önvédelemre és önfenntartásra a nemzet nem képes, a nacionalizmusa nem teszi alkalmassá erre, ellenben kihasználható a politikai sandaságok által. Emiatt radikálisan gyöngül a nemzet is, amit lépten-nyomon érzékelhetünk. A magyar nacionalizmus korábbi diszfunkcionalitása újra beigazolódott, inkább arra példa, hogy miként tudja gyengíteni a közösséget, és végső soron hogyan ássa alá a nemzet funkcióját egy kora-kapitalista társadalomban -- amely funkció a modernizáció hordozása és érzelmi ellensúlyozása volna. A nacionalizmus és a nemzetépítés valamikor 1867 körül elvált egymástól, majd egymás ellen fordultak, és ezt a törést azóta sem sikerült helyrehozni.

A magyar nacionalizmus a jelenlegi állapotában sem produktív. Jelszavakban és megtévesztésben merül ki, holott -- mint mondom -- máig az egyetlen aktív közösségi összetartó erő ebben a társadalomban, így hallatlan fontosságú lenne a bölcs kamatoztatása. A nacionalizmus azonban láthatóan nem tudja megvédeni magát és a benne rejlő pozitív lehetőségeket azoktól, akik tovább gyengítik a társadalom szellemi és anyagi szövetét. Modernizálni kellene, fel kellene készíteni a politikai visszaélések elhárítására, de ez annál nehezebb, hogy a nacionalizmust kihasználó korrupt politikai rétegnek éppen az az érdeke, hogy a nemzeti érzelem és tudat ne legyen képes megvédeni a nemzetet a saját uralkodóival szemben. Ezért van, hogy a nacionalizmus a társadalom ellen fordulhat, és közben a nemzeti érzelmű emberek közössége mégsem hajlandó ezt tudomásul venni. Nem hajlandó tudomásul venni, hogy a közösségi érzelmeink alapja újra a közösségi életünk ellen fordult, nem először a nemzet történelme során.

118 komment

2016.02.01. 04:51 HaFr

A Fidesz társadalmi stratégiájának nemzetbiztonsági kockázatai

Korábban volt az a Fidesz, amely a középosztályi szavazóbázisának táplálásával és a baloldal párhuzamos, részben jogos gyalázásával jutott hatalomra és erősítette meg visszatérően a hatalmi bázisát. Igaz volt ez 1996 és 2013 között, bármilyen aktuális jelszó vitte is a prímet a párt politikájában. A baloldali kritika ezt perverz újraelosztásnak nevezte a szociális oldalon, nacionalizmusnak a másikon -- de tény, mindig volt egy "szociális" és egy "nemzeti" vonulata, amelyek egymást erősítették. Igazolta volna valamelyest ezt a politikát, ha e két motívum célja nem pusztán a hatalmi bázis megerősítése, hanem a középosztály kompetenciáinak és fenntartható autonóm bővülésének elérése lett volna (szemben az állami járadékosság és kiszolgáltatottság erősítésével), a nacionalizmus pedig valóban a nemzet reális teljesítményéből, és nem sérelmi politikából táplálkozna máig. De ez a Fidesznek sosem volt érdeke -- szemben a társadalom közvetlen ellenőrzésével, ami nagyon is.

2013-tól, nagyjából a következő választási kampányra ráfordulva azonban a Fidesz egyre inkább a társadalom alsó felének a közvéleményből és a közéletből való kiszorítását célozza az elesettebbek teljes depolitizálásával, illetve -- 2015-től különösen -- amit szociális oldalon már nincs forrása biztosítani vagy fokozni, azt nacionalista-sérelmi-bezárkózó politikával pótolja. Politikájának két -- szociális és nemzeti -- komponense között a hangsúly az utóbbira tolódott. Innen (is) a Fidesz-propaganda egyre erőszakosabb Nyugat-ellenessége, amihez a migráns-válság ráadásul jó -- részint jogos -- keretet teremtett. Nem feledtetheti azonban ez, hogy a Fidesz-kormányzás nagyjából minden létező fronton kudarcos, vagy legalábbis a globális trendek farvizén ért el eredményeket. A nacionalista propaganda mélyülése most egy minden előzetes jel szerint kudarcos lakáspiaci beavatkozással próbál megint "szociális" oldalon erősíteni, de a várható kifutása ennek is az, hogy kormányzati hozzáértés és tényleges gazdasági eredmények híján, a Jobbiktól fenyegetve megint a nacionalizmusra fog hárulni a szavazóbázis megerősítésének terhe (immár elsősorban nemzetbiztonsági felhangokkal).

Mindent összevetve a politikai kormányzás határozza meg a párt társadalmi stratégiáját. Még egyszerűbben:  Orbán hatalmon maradásának végső érdekét szolgálja minden társadalmi és politikai machináció, ideértve a korrupció intézményesítését és a nemzetbiztonsági indokú alaptörvény-módosítási kísérletet, az aktuális félresiklásokat és nem várt hatásokat pedig újabb, legtöbbször ad hoc intézkedésekkel kompenzálják. A stratégia adott, az intézkedések teljesen tetszőlegesek, de folyamatosan radikalizálódnak, hogy kellő biztonsággal -- végső soron a jól kézben tartható parlamenti kétharmaddal, vagy az abszolút hatalom egyéb, még megismerendő eszközeivel -- szavatolható legyen a végcél: Orbán gyakorlatilag korlátlan uralma. Ugyanakkor a politikai intézkedések zöme a források elapadásával egyre inkább a nacionalizmusra és az alkotmányosságot még minimálisan számon kérő Nyugattal való ellentétek élezésére korlátozódik, ami fokozottan veszélyessé teszi őket, erősíti a radikalizálódás visszafordíthatatlanságát, így a jórészt Orbán hatalmának garanciájául szolgáló, egymásra rakódó politikai intézkedések már maguk idézhetnek elő olyan helyzetet, amelynek versenyképességi, nemzetstratégiai és biztonsági összetevői egyre kezelhetetlenebb, komplex válsággal fenyegetik Magyarországot.

126 komment

2016.01.31. 19:06 HaFr

A PKP egy polgári koalícióban érdekelt

Szeretném tisztázni követőink, ellenfeleink és az érdektelenek előtt is, hogy a PKP nem érdekelt semmiféle "demokratikus ellenzéki" összefogásban, például mert nem hisszük, hogy a hagyományosan idesorolt pártok közül az MSZP demokratikus ellenzéki párt lenne (konkrétan egyik jelzőt sem hisszük vele kapcsolatban), nem hisszük, hogy Gyurcsány bármilyen tekintetben partiképes lenne, azaz e tényezők iránt semmi bizalmunk, és szerintünk jobbat tenne Magyarországnak, ha a baloldali szavazók végre ki tudnák nőni őket.

A PKP minden körülmények között megmarad annak, ami: egy kis, ám növekvő, és szilárd meggyőződésű pártnak -- a szabadversenyes piac és a modernizáló állam kombinációja, a legjobb (Széchenyiig visszanyúló) magyar hagyományokon építkező versenyképes társadalom, az autonóm közösségek, és az értékteremtő individuum politikai képviseletének. Magyarul: a polgárokénak. A PKP érdekelt lenne egy polgári koalícióban, de jelenleg nem lát partnereket ehhez, olyanokat semmiképpen sem, akik hajlandóak volnának elkötelezni magukat egy polgári koalíció mellett a "demokratikus ellenzék" fikciójának ellenében is.

38 komment

2016.01.28. 13:10 HaFr

Jé. Avagy mit csinál napközben a Balog nevű miniszter?

A Balog nevű miniszter, tudjuk, nem döntéshozó, mert az csak egy van a kormányban, főleg, ha leszámítjuk Pintér minisztert. Azt is tudtuk, hogy rohad minden, ami a tárcája kompetenciájába tartozik, konkrétan az oktatási rendszer, az egészségügy, a szociálpolitika, és általában a "humán erőforrás" -- értéket termelni az erőforrás Magyarországon ugyanis nem tud, így a legjobb esetben is elvándorol. Na de az új volt nekem is, hogy a Balog nevű miniszternek fogalma sincs arról, hogy mi folyik (rohadás) a tárcája alá bezsúpolt, mellesleg stratégiai fontosságú, nagyjából 10 millió ember életét meghatározó területeken. Kénytelen volt azt mondani most pedagógusokkal találkozva, miután korábban rendszeresen kiosztotta őket a szintén csillagként tündöklő Lázár nevű kollégájával karöltve azzal kapcsolatban, hogy mi a dolguk és mi nem -- kénytelen volt azt mondani, hogy: . Mik vannak. Konkrétan rohad a rendszer a krétától a pedagógusi bérekig, a tananyagtól a pedagógusi minősítési rendszerig, a tankönyvkönyvkiadástól egészen az egyetemek rektori hivatalaiig. A Patyomkin-falu és egy szemétdomb közös vonásait applikálta az egészbe a fideszes mindentudás, és már csak az működik belőle, amit a megszokás, a pedagógiai és a szakmai rutin még naponta elgurítgat. Részletek a tudósításokban (2011 - 2016). Jé.

Nem elég, hogy nem döntéshozó, nem elég, hogy rohad az egész tárcája, de a Balog nevű miniszter még annyira sem méltatja az országot, hogy tisztában legyen a realitásokkal. Ekkor hihetnénk csak ugyanis, hogy legalább látatlanban a javításán dolgozik. De nem. Evidensen jobban érzi magát a Hilton éttermében, mint az iskolákban és a kórházakban, nem beszélve a szociális bérlakásokról és a cigányputrikról. A Balog nevű miniszter egy végtelenül gyenge, hasznavehetetlen alak. Éppen olyan, amilyenre a rezsimnek szüksége van.

148 komment

2016.01.27. 21:54 HaFr

A nemzet fontossága a kora-kapitalista mentalitásban

Magyarországnak fájdalmasan korán abbamaradt a társadalom egészét átjáró kapitalista és polgárosító korszaka. Immár száz éve, hogy az alapvetően helyes, pótlólagos modernizáció, amely ezen az úton haladt, véget ért. A modernizációs projekt kettéesett, helyét átvette a szívekben és a fejekben a nacionalista sérelmi politika és a progresszivista-internacionalista, a helyi környezet sajátosságaira semmilyen figyelemmel nem lévő bolsevik típusú, majd baloldali radikális modernizáció.

Ahhoz, hogy a vissza tudjunk találni a száz éve megszakadt folyamatoz, amelyben a kapitalizmus, a liberalizmus, a nemzeti tudat és a társadalmi modernizáció -- legalább perspektivikusan -- egy mederben folyt, újra össze kell hangolni a célokat a képességekkel, a programokat a társadalmi akarattal. Újra fel kell fedezni azt a Széchenyitől fogva ismert igazságot, hogy a nemzet nem fordulhat a társadalom ellen, a haza a haladás ellen, illetve semmilyen modernizáció nem lehet sikeres átfogó társadalmi megértés és nemzeti konszenzus nélkül. A nemzet ráadásul nemcsak erőforrását és keretét adja a sikeres modernizációnak, hanem érzelmi biztonságot is egy átalakuló, sok elfojtott félelemtől terhes társadalmi kontextusban. A nemzetet mint politikai és érzelmi közösséget ezért fokozott figyelemmel kell ápolni, ha sikeresek akarunk lenni. Elhanyagolni vagy -- ellenkező előjellel -- az egész társadalmat átjáró szellemi és anyagi modernizáció ellenében használni, mint a jelenlegi kormány teszi, egyformán bűn.

A konzervativizmus belátja a probléma mindkét tényezőjének -- a nemzeti összetartásnak és a társadalmi modernizációnak -- az elengedhetetlenségét, ebben különbözik a korábban említett szélsőségektől, amelyek óhatatlanul egyrészt az osztályharcos baloldali radikalizmusba, másrészt a haszontalan nacionalizmusba futnak bele. A konzervativizmus nemzeti értelmű egy kora-kapitalista környezetben, mint a magyar: óvja a közösséget a túlzott megrázkódtatásoktól, és eközben átvezeti a modernizáción, amelynek során folyamatosan erősödik a versenyképessége. Aligha lehet másképpen jól csinálni. Látjuk, hogy nem lehet.

234 komment

2016.01.26. 10:52 HaFr

Az MSZP anyateste és a "baloldali" politizálás illúziója

Ma úgy állunk, hogy az MSZP-n kívül az összes ismertebb ellenzéki párt (DK, Együtt, MoMa, LMP) vezetője is MSZP-s gyökerű politikus, amely szociológiai tény alapvetően határozza meg az ellenzéki mozgásterüket és a saját ellenzéki tudatukat. Minden rendelkezésükre álló nyilvánosság mellett (ami, bárhogy panaszkodnak, nem csekély -- mondjuk ahhoz képest, hogy a mondanivalójuk semmi, vagy ráfér egy A5-ös papírra, kb. ezerszer annyi embert érnek el hetente, mint a PKP), e nyilvánosság ellenére képtelenek egyről az egy egész egytizedre jutni, de nem okoz gondot számukra, hogy pont ugyanúgy folytassák holnap. A társadalom már világosan elhelyezte őket egy keretben, amelyből talán egy atomrobbanás tudná csak kivetni őket. Nem baj, folytatják ugyanúgy holnap. 

Tehát eleve nagyon (aláhúzom, nagyon) problémás, hogy a megmaradó ellenzéki pártok zöme élén is volt szoci politikus áll. Így objektíve lehetetlen bármit csinálni, amit a Fidesz vagy nem csinál jobban, vagy nem tud lesöpörni. Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy egyszer majd újra lecsúsznak ezek az emberek a szavazók torkán, de nem, nem, és nem. A fő probléma mégis a demokratikus ellenzéki tudatnak a Fidesz által zseniálisan táplált megrekedése, amelyből ezek a formációk is táplálkoznak. A "demokratikus ellenzéki" nyilvánosság mintegy magáévá tette azt a fixációt, hogy akkor lesz tényleg (summum bonum), ha mind ezek a pártok, amelyek tulajdonképpen az MSZP spinoffjai (származékai, levált darabjai) egyszer visszatérnek az anyatestbe, sőt ebben az egyetlen esetben lehetséges csak, hogy bármi sikerrel szálljon szembe a gonosz Mogullal ("összefogás"). Nem elég nekik hat év alatt hatvan bizonyíték arra, hogy az MSZP nem ellenzéki, hanem a Fidesszel rendszerszintű szövetséget alkotó párt (megnyugtatásnak szánt eseti kirohanásokkal) -- a paradigmájuk nem változik. MSZP anyácskát csak rosszul vezetik, ettől hangos Bolgár úr műsorától kezdve a baloldali univerzum minden tudatformája (legfeljebb a hangfekvésük más), de egy kis gondolkodással és okos érvektől még megjavulhat. Közlöm, nem javul, mert az oligarchikus, titkosszolgálati, és személyes érdekek nem engedik. Akiknek ezek túl holdkórosnak tűnő fogalmak, fontolják meg ezt: a párt nem véletlenül nem tűnik ellenzéknek a második pillantásra: nem véletlenül, mert nem az. 

A DK-t stb. itt nem elemzem, mert mindenki nagyon megsértődne, és ez a lényeg megértésének útjába állna. A lényeg pedig: nem lesz soha ebben a földi életben baloldali ellenzéki összefogás (MoMa inkl.), amely bármilyen reménnyel indulhatna harcba az ellenzékre vágyó szavazókért, ezért bármilyen reményt jelentene a Fidesszel szemben. Azt is tudom, hogy az a fénytörés -- pontosabban, alapvető tévedés --, hogy mégis, úgy áthatja a baloldali nyilvánosságot, hogy írhatnék én naponta három posztot is erről, úgy sem változna meg tőle. Ez van. Arra meg persze mindenki nagyon vigyáz, nehogy elmondjuk ezt tízszer meg százszor potensebb csatornákban -- még a végén valami értelme volna a nyilvánosságnak.

46 komment