1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Polgári Konzervatív Párt (PKP)

Friss topikok

2016.10.01. 11:37 HaFr

Magyarnak lenni nem érdem, de lassan már nem is lehetőség

Képtalálat a következőre: „frankfurt airport bars”

Nagy baj, hogy a nacionalizmus a legnagyobb politikai erő idehaza. Még nagyobb baj, hogy ez egy etnikai típusú nacionalizmus, azaz a vélt (senki által nem definiált, ideologikus) "igazi" magyarság megőrzését tartja az ország legfőbb erejének, érdemtől, tényektől, a világ alakulásától függetlenül. Kellő romantikus pátosszal előadva ez embermilliókkal tudja elhitetni magáról, hogy a fennmaradásunk és a boldogságunk záloga. Pedig a sírásója. A magyar nemzet integritása és fennmaradása (ami azt az eleve eltúlzott veszélyt idézi fel, mintha el is pusztulhatna) teljesen hibás alapokon nyugszik már kétszáz éve, mióta magyar nacionalizmus egyáltalán van, és ebben bűnösek a nagyjaink, még Széchenyi is, de leginkább Kölcsey, Vörösmarty stb. a maguk "kozmikus nemzethalál" víziójával. Mégis a nyilvánvaló hibát azok követték el, akik a reformkori nacionalizmust szembefordították a liberalizmussal, a nyugati civilizációval és bármiféle érdemelvűséggel, ami a kapitalizmus intézményrendszerén keresztül az országot szolgálta. Trianon óta pedig végképp bekerült a "jobboldali" kánonba, hogy magyarnak lenni önmagában is érdem, és ennek elismerésével tartozik minden szomszédos és távoli nép akkor is, ha egyébként semmi okuk nem volna  rá.

De van még egy sokkal nagyobb baj: hogy ez a nacionalizmus a múltra és azon belül valamiféle igazságtételre irányul (olyan "bűnökkel" szemben, amiket állítólag ellenünk követtek el a Mindenkik). A magyarok a folyamatos sértettség állapotában sorvasztják magukat, ahelyett -- hogyha már ilyen erejű -- a nacionalizmusuknak produktív formát adnának és a jövő felé fordítanák. Ez a nacionalizmus egy az átlagnál aljasabb politikai csoport markába kerülve jelentősen rontja az ország versenyképességét, életlehetőségeit, a magyarok boldogulását és boldogságát. Ma ott tartunk, hogy magyarnak lenni csak a magyarok (jelentős része) szerint érdem, valójában pedig már nem is lehetőség: nézzük meg a legújabb versenyképességi adatokat, menjünk végig a magyar utcákon (ne azon az egy-kettőn minden városban, amit az állami kéz súlyos korrupcióval tett rendbe), kukkantsunk be egy magyar iskolába, egy átlagos magyar vállalat kerítései mögé stb. Magyarnak lenni ebben a beszédmódban (vö. magyarni) az én szememben egyet jelent a teljes irracionalizmussal: téves alapokon téves elvekkel hibás célokért küzdeni.

Egy nappal egy borzasztóan kártékony népszavazási kampány vége előtt, ami kihozta a kormányzati érdekekből a legaljasabbat, a véleményformálókból a legrosszabbat, az emberekből pedig félelmeket, bosszúvágyat, a hozzá nem értéssel keveredő agressziót, újabb választóvonalat húztunk -- az eredménytől függetlenül -- a civilizáció (a polgári viselkedés univerzuma) és magunk közé. A kormány és a liberális demokráciák aláásásában vele együtt dolgozó balos véleményformálók, konferencia-celebek és a szimpla műveletlenek nem fogják fel, hogy a középosztályok boldogulására, a kereskedésre és a kapitalizmusra jellemző kultúrára és erkölcsi erényekre épülő Nyugatnál csak rosszabb világot, esetekben sokkal rosszabb világot lehet teremteni, és ennek semmi köze a panglossizmushoz, ez szociológiai tény. Összekeverik az (érthető) sikertelenségünket ebben a rendszerben a rendszer érdemtelenségével, ami tévedés körülbelül a legsúlyosabb, amit értelmiségi elkövethet. Nálunk ez a tévedés a mérce, az axióma, minden egyebet ezzel szemben kell tudni igazolni. Óriási szellemi káoszban élünk.

A Nyugat köszöni, jól van. Ugyanúgy meg fogja találni a kiutat a jelenlegi borúsabb időszakából, mint eddig mindig -- csak az nem mindegy, mennyire mély válság árán. Putyin, Orbán stb. ezt a válságot igyekeznek mélyíteni, ha már az országaik sikerességét nem tudják támogatni, miközben folyamatosan hazudoznak, építik a párhuzamos világukat és erősítik a relativizmust, ami az egyszerűbb emberek elbizonytalanítja, félelemmel tölti el, és a (látszólag) erős kézhez hajtja. Nincs ebben semmi unortodox, semmi politikai zseni, ez csak a tömegdemokráciák fasizmusa. Tegnap, amikor Frankfurtból Bécs felé egy B-777-esen ötven percem volt a gondolkodásra, amit megkezdtem már az üzletemberek és a turisták szokásos péntek esti reptéri zsinatolásában, és a tűnődés közben körül-körülnéztem, egy valami volt világos: aki tanul és képzi magát, az boldogul, ha csak annyira is, hogy közlekedjen, értéket állítson elő más emberek számára, meg tudjon enni a reptéren egy vacsorát, civilizáltan öltözködjön és beszéljen a másik emberrel, becsukja a laptoját, amikor felszáll a gép, és ne legyen büdös a nap végén sem. Aki meg ezt -- a kikupálódást -- nem hagyja a népének, az hazaáruló. Nincs ebben semmi vakszerencse, összeesküvés, "vagyoni egyenlőtlenség", burzsoá elitizmus, kronizmus. Ez az élet, ami mindenkinek elérhető a nyugati logika alapján, Magyaroszágon, úgy látszik, először önmegtagadást kíván: előbb önmagunkat kell zárójelbe tenni egy pillanatra, és ennek részeként bőven a 40% alá küldeni ezt a tetű bandát, amelyik uralkodik a közgondolkodáson.

5 komment

2016.09.28. 19:01 HaFr

Nem népszavazásra volna szükségünk, hanem jó kormányzásra

Magyarország csúnyán leszerepelt a versenyképességi rangsorban

Miközben Magyarország egy értelmetlen, manipulatív, hazug népszavazás lázában ég (tízmilliárdokért hergel a rezsim, miközben már rég EU-s bíróságra ment a kvóta-kérdésben, és már a V4-ek többi miniszterelnöke szerint is lekerült a kvóta a napirendről) kijöttek a legújabb versenyképességi adatok. Eszerint az ország "hat helyet rontott a globális versenyképességi ranglistán, így jelenleg a világ 69. legversenyképesebb gazdasága és a 28 tagú Európai Unió 25. legversenyképesebb tagállama - derül ki a World Economic Forum (WEF) szerdán megjelent felméréséből. Hazánk versenyképességi pontszáma 4,2 pont, ami minden idők legrosszabb eredménye. Kelet-európai versenytársaink közül Magyarország versenyképessége romlott a legjobban. Szerkezetileg a magyar versenyképesség leginkább a bolgár-román pároshoz hasonlít".

Mi meg eközben úgy szavazunk és úgy öljük egymást a szavazás kapcsán (is), mintha nem volna jobb dolgunk. Nagyon nehéz lenne megértő, de ugyanakkor eléggé felrázó metaforát találni arra az irracionalitásra, ami nálunk zajlik. De aki egy kicsit mélyebben átéli, ami most zajlik közöttünk, és egy cseppet hisz egy nemzet kultúrájának szívósságában, az pontosan láthatja, miért kerültünk a 20. században mindig a vesztes oldalra. Elképesztően jó érzékünk van az önsorsrontáshoz.

A grafin látszik, hogy 2011 óta -- tehát nagyjából a Fidesz-kormány felállása óta -- folyamatos hanyatlásban vagyunk e komplex mérőszám szerint, ami a közép- és hosszútávú kilátásainkat is előre vetíti. A romló intézményi, oktatási, egészségügyi, versenykörnyezeti stb. mutatók hatása nem szűnik meg a mérés évében, ezeket nem lehet máról holnapra kikozmetikázni, ahogy a kormány egyébként csinálja pl. a foglalkoztatottsági, a kereseti vagy a szegénységi adatokkal, vagy hazudja el a GDP-adatok összetételét. Ezek itt maradnak velünk a népszavazáson túl is. Abszolút "tiszta" etnikum birtokában, migránsmentesen fogunk lesüllyedni nem éppen a Balkánra, azt csak szeretnénk majd, hanem a keleti sztyeppékre.    

62 komment

2016.09.24. 06:25 HaFr

Október 2-a? Természetesen otthon maradok

Képtalálat a következőre: „társasjáték”

1. A népszavazás tétje nem világos, egyedül Orbán tudja (amint bevallotta), hogy hogyan és mire fogja felhasználni az eredményét -- magyarul a szavazók nem tudják, milyen politikai térbe kerülnek bele, ha részt vesznek az aktusban. Ez olyan, mintha mindenki bekötött szemmel szavazna valójában nem a feltett -- egyébként silány -- kérdésre, hanem arra a kérdésre, ami csak a miniszterelnök fejében van meg egyelőre. A népszavazás tehát finoman fogalmazva nem fair.

2. A népszavazás tétje egyúttal olyan hatalmasnak látszik a miniszterelnök számára, ami megerősíti, hogy a neki tetsző eredmény előzetesen hivatott legitimálni egy távlati tervet, ami az egészet nagyon baljóssá teszi, és ismerve a kormányzat gátlástalan politikáját, csakis az európai politikai válság további mélyítését szolgálhatja. Annál is inkább így van ez, hogy az európai államok gyakorlatilag egyetértenek már a kötelező kvóták félretételében, az európai határvédelemben, sőt egyebekben az európai egységesülés visszafordításában is, vagyis el lehetne kezdeni ettől kezdve konstruktív politikát folytatni, de ehhez éppenséggel be kellene fejezni a nemzet hiszterizálását. A népszavazás tehát nem szolgálja a nemzet érdekeit.

3. A migrációs válság terheiből Magyarország egyelőre semmit vagy majdnem semmit sem visel, ráadásul az esetleges hosszabb távú kezelésükhöz nincs szükség a nemzet állásfoglalására, az kötelessége a nemzet biztonságának és a határainak védelmére kötelezett kormánynak -- bár e kötelességének 2015 eleje óta igen szelektíven tett csak eleget, sokáig nem tudta megfelelően védeni az államhatárt, és rengetek migránst átengedett az országon regisztráció nélkül részint hanyagságból, részint szándékosan. A kormány mégis úgy tesz, mintha csak egy népszavazási eredmény birtokában tudná ellátni a feladatát (miközben érdekes módon más kulcskérdésekben ettől a népszavazástól elzárkózik). Ahelyett tehát, hogy szakszerűen végezné a feladatát, kiszámítottan félelembe kergeti a hiszékenyebb állampolgárokat -- habár közben muszlimok és kétes hátterű keletiek ezreivel üzletel, ad nekik jó pénzért letelepedési lehetőséget, hirdetésekben toboroz új bevándorlókat Afrikában, munkások tízezreit akarja betelepíteni Ukrajnából, tehát nyilvánvalóan nem tart se a magyar kultúra megroppanásától, se nem érdekli a "kereszténység" védelme, se semmi más az emberek hergelésén kívül. Láthatóan egyetlen érdeke van: a válság és az erjedés fenntartása. A népszavazás tehát durván manipulatív a felvetett problémát -- a migráció elleni védekezést -- tekintve is.

4. Míg a kormány tízmilliárdokat költ el -- az iméntiek értelmében -- nem fair, nemzetellenes, durván manipulatív népszavazási kampányra, az oktatásügy, az egészségügy, a nyugdíjrendszer, a gazdasági versenyképességünk, és általában a kormányzati szakpolitikák sosem tapasztalt válságát élhetjük meg, ami komolyan visszaveti az ország fejlődését és rombolja a jövőjét. A kormány szándékos károkozása felveti a kérdést, hogy milyen távlati tervei vannak Orbánnak a határainkon belül élő 9,5 millió magyarral -- egyáltalán számít-e még arra, hogy ez az ország jól jöhet ki a kormányzásából, vagy lemondott erről, és már csak a bedőlésünk forgatókönyveiből válogat. Ez utóbbi esetén viszont jogosan merülhet fel a kérdés az állampolgárokban: akarjuk-e ugyanazt az exit stratégiát, amit Orbán szán nekünk.

Ez utóbbi gondolatokon innen azonban világos: a népszavazási játékban részt venni egyenlő egy galád ember önös játszmájába való belépéssel. Otthon kell maradni.

239 komment

2016.09.21. 09:07 HaFr

Orbán magának köszönheti, ha nem lesz meg az 50%

Képtalálat a következőre: „50%”

Képzeljük el azt a helyzetet, amelyben a migráció okozta kulturális és nemzetbiztonsági veszély egy olyan Magyarországot ér, amely a versenyképességében látványos javult az utóbbi hat évben, az oktatási rendszere az EU egyik legjobbja, a gazdaságszerkezete egyre előnyösebben változik a magyar tulajdonú vállalkozások javára, miközben egyre nagyobb hozzáadott értéket állít elő, radikálisan csökken a korrupció, az állam a polgárok védelmezője, és a választók túlnyomó része elégedett a kormánnyal. Ebben a helyzetben -- amelynek, nem kell mondanom, nagyjából az ellenkezőjét éljük meg -- a kormány migráció-ellenes lépései alapvetően más elbírálás alá esnének, főleg ha a várható lépéseiről egyeztetne a legfontosabb bel- és külföldi partnereivel. A kormány bírálata ekkor nem az orbánizmus bírálata, hanem egy szakpolitika, vagy döntési sor bírálata lenne, amelynek nem volna látványos belpolitikai haszna a bírálók oldalán, se potenciális kára a kormánypártok oldalán. Civilizált országban élnénk.

Ezzel szemben a mai helyzetben az objekítv kulturális és nemzetvédelmi szempontok kicsorbulnak az orbánizmus hozzá nem értő, korrupt, manipulatív, beláthatatlanul veszélyes kormányzásán. Ebben a kontextusban egyrészt a nemzet védelme nem megfelelő (nem pontos, nem hatékony), másrészt a migráció okozta veszélyeket a baloldalon a szokásosnál is szívesebben hagyják figyelmen kívül, illetve emelik -- helytelenül -- rendszerkritikai szintre (mert a migrációval szembeni fellépést kizárólag a kormányzati manipuláció eszközének tartják). A baloldali aufklérista-progresszivista tévedés nemcsak van, hanem makaccsá válik, hiszen az antimigrációs álláspontban szégyen lenne egy platformra kerülni Orbánnal. Ugyan az utóbbi évben a bevándorlást övező optimizmus jelentősen alábbhagyott, azért a mostani népszavazásosdiban bőven tetten érhető a migránsoktól való félelem reális alapjainak letagadása, kéz a kézben a megvezetett "nép" lenézésével és kigúnyolásával. Tipikus progresszivista-értelmiségi gőg, amelyen belül megkülönböztetném a Kétfarkúak még mindig elég plebejus vicckampányát a rá való progresszivista-értelmiségi reflexióktól. Inkább ez utóbbiakat bírálom.

Nem tudjuk, mire gondol Orbán "következő lépésként", amit -- mint mondta -- már a fejében forgat. Azt viszont megértően írom, hogy a migrációellenes agresszió olyan szimbolikus lehetőség Orbánnak, amely átmenetileg kellően ellensúlyozza az erősebb nyugati országok informális gazdasági és politikai fölényét az EU-s döntéshozatalban, és ilyen szempontból vissza nem térő alkalom (ti. a válság mint olyan) a hatalmi egyensúly felé történő elmozdulásban, és ennek intézményesítésében. Az egyensúly Orbán számára úgy fest, hogy a központi döntéshozatalból visszaveszünk, a szerveinek (legfőképp a Bizottságnak) a hatalmi jogosítványait jelentősen visszametsszük, illetve megrendítjük a hagyományos pártok fölényét az erősebb országokban. A migráció sokélű fegyver, amellyel Orbán egyelőre inkább jobban, mint rosszabbul játszik -- viszont egyértelműen nem ő tartja a fegyvert a kezében, hanem Putyin és Erdogan, akiknek akaratán és megegyezésein múlnak a migráció alkalmazási lehetőségei is. Ezzel együtt az EU-nak radikálisan át kell alakulnia (demokrácia és a tagállamok közötti checks and balances tekintetében is), és a migrációs válságban én ebből a szempontból inkább a lehetőséget, mint a veszélyt látom, akár Európát, akár Magyarországot tekintem.

Visszatérve a korábbiakra, ha Orbán valóban sikeresen kormányozna, a migrációval való szembenézést övezhetné akár nemzeti konszenzus is, amely -- mivel a kérdést nem vinné félre az Orbán személye iránti többségi antipátia és a kormány iránti bizalmatlanság -- megnyilvánulhatna akár a NEM-ek magasabb számában október 2-án. De persze, ha Orbán kormányozni tudna, akkor nem lenne ilyen népszavazás sem, és vele mind az a hadova, hazudozás, aljasság és félelem, ami tönkreteszi ennek az országnak a mindennapjait. Magyar hagyomány (vö. zsákutcák), hogy a valódi kérdéseket sosem tárjuk fel, ezeket sosem helyezzük átlátható kontextusba, és nem így válaszolunk rájuk.

90 komment

2016.09.16. 18:29 HaFr

Egyetlen politikai kartell irányítja az országot

Képtalálat a következőre: „fidesz mszp”

A kartell jelentése eredetileg: olyan megegyezés vagy szövetség gazdasági erőcsoportok (vállalatok) között, amely a piac felosztására és a verseny jelentős befolyásolására, szűkítésére, vagy egyenesen a felszámolására irányul. A kartell hegemóniára szert téve, akár -- verseny híján -- az árakat feltornászva, az így szerzett bevételt és a nyereséget előre egyeztetett szempontok alapján felosztja a tagjai között.

A politikai kartell, amelyről most már az Index is beszámol a Fidesz és az MSZP viszonyában (de a szélsőjobbos ideológia gyarmatosításával és a pártok mögött erősen vélelmezhető orosz és magyar titkosszolgálati befolyás egyöntetűségével kiterjed a Jobbikra is), ugyanilyen piacbefolyásolást végez a politikai hatalom és intézményrendszerének (a nyilvánosságnak, a gazdasági erőpozícióknak, az államigazgatási pozícióknak) a komplex piacán.

A két párt összejátszása már nagyon régen megkezdődött a Dávid Ibolya által jelzett 70:30-as elosztási szabály alapján (a mindenkori kormányzópárt a korrupciós bevételek 70%-t kapta, az ellenzéki a 30%-át), de csak a Nemzeti Együttműködés Rendszerének szárba szökkenésekor terjedt ki a komplex politikai piacra is. A mai felállásban az MSZP-nek jóval kisebb falat jut, sokkal gyengébbek a pozíciói, de ami a lényeg: a szavazók által elvárt tényleges ellenzéki szerepét már Mesterházy elnöksége alatt, a 2014-es választásokra rákanyarodva feladva évek óta a választók megtévesztésévél vegetál -- nagyjából azóta, hogy a politikai üzletben az országos és megyei vezetői nagyobb hasznot remélnek az ál-ellenzéki pozíciótól. Emiatt a meghatározó szereplőinek túlnyomó része semmihez és senkihez nem hűséges, csak a Fidesszel létesített üzlet szabályaihoz, aminek persze lényege, hogy a párt valódi szerepe ne legyen evidens a többség számára. Ezt az evidenciát idáig sikerrel leplezték a Klubrádiótól az ATV-n keresztül a Népszabadságig és a Népszaváig a balos vagy ál-balos (a balos választókat becsatornázó, de valójában ugyanúgy az establishment részét képező) csatornák -- reméljük, ez a lendületük lassan csökkenni fog, legalább azoké, amelyek nem tartoznak a szatellit intézmények körébe, csak egyszerűen igénytelenek önmagukkal és kritikátlanok a valósággal szemben.

Ehhez nincs mit hozzátenni azon felül, hogy örülök annak, hogy amit ezen a blogon már évek óta írok, most a nyilvánosságban még nagyobb erővel jelenik meg. A politikai kartell (=NER) a biztos szavazóknak mintegy 85%-ával rendelkezik. Nehéz dolga lesz 2018-ban a NER ellenzékének, mert a NER egységesen fogja magát a nemzet előtt álló választási alternatívák hordozójaként is feltüntetni: addigra a szocik is hozzánemzetiesednek a sikeres politikai léthez, és a nemzetellenesség azoknak lesz fenntartva, akik az említett három párton kívül keresik majd a politikai szimpátiáikat. Minek ilyet tenni, mondják majd a NER bülbülszavú madarai, ha a NER-en belül és éppen elég választási lehetőség van: a kartell három pártja.

20 komment

2016.09.14. 18:11 HaFr

Éljen a liberális demokrácia!

 Image result for liberal democracy

Ha nincs működő liberális demokrácia, ki/mi szavatol a jogok biztonságáért? Evidensen semmi. (Látjuk.) A libdem modern konzervatív koncepciója emiatt egyértelműen előnyben részesíti magát a rendszert az alkotóelemeivel (köztük a jogokkal szemben), és olyannyira komolyan védelmezi azt, hogy az egyetlen létező politikai igazságnak is gondolja, amiért érdemes harcba szállni akár a jogok irracionális kiterjesztése ellenében. A liberális demokrácia kultúrája nem egyenértékű a jogok kultúrájával, és ha valamiért dolgozni kell, akkor az inkább az előbbi, ami -- ebből köbvetkezően -- a jogok korlátozásával is járhat egy bizonyos kulturális állapottal összhangban.

A liberális demokrácia a politikai hatalommegosztás és a társadalmi pluralizmus egyensúlyán alapul (a "checks and balances"-ben az utóbbi helyes fordítása nem ellensúlyok, hanem egyensúlyok, méghozzá egymást keresztbemetsző egyensúlyok, ahogy Madison gondolta), azaz politikai, és nem antropológiai rendszerről beszélünk. (Pl.) Locke-ból azonban a legmértéktartóbb liberálisok is a szerződéselméletre fókuszálnak (magyarán az antropológiára és a politikai igazolás módszerére) ahelyett, ami a szerződés létének oka, vagyis a politikai-kormányzati rendszer. A konzervatívokat az utóbbi érdekli, ezt óvják akár az antropológiai és filozófiai határtalansággal szemben, ugyanakkor kultúrát istápolva köré.

A libdem nem az ember elvont eszményén és a jogok parttalan kiterjesztésén alapul minden identitás, vágy és politikai aspiráció elismerése és intézményesítése érdekében, mert ez óhatatlanul relativizálja azt a közeget, amely -- egy értékrend, szokások, értelmezések és intézmények bonyolult összjátékaként -- a korlátozott kormányzást lehetővé teszi. (A kulturális és társadalmi dezintegráció csaknem automatikusan váltja ki az állam megerősödését akár a veszélyek ellenében, akár az új kulturális formák, intézmények, jogok érvényesítése érdekében.) Ebben a közegben egyértelmű előnyt kellene biztosítani e kultúra egyensúlyi regenerációjának, tiltani kellene a libdem-ellenes szólásszabadságot (lám, egy fontos jog világos korlátozásának alapja lenne ez), és a libdem erkölcsével szembeni politizálást (amiből következne a szélsőséges pártok -- Fidesz, Jobbik, Munkáspárt -- betiltása is). A liberális demokráciában -- mivel ez az egyetlen politikai igazság -- nem kaphatnak szerepet az ennek felszámolására irányuló törekvések, ezeket ab ovo alkotmány- és közösségellenesnek kell ítélni, és betiltani.

A liberalizmus politikai gyakorlata azonban, úgy tűnik, ellentétes a liberális demokrácia érdekeivel, amennyiben relativizálja a politikai értékeket, beengedi a hatalomgyakorlás sáncai mögé a libdem kultúrájával ellentétes erkölcsöket és szokásokat (itt a kulturális szélsőségektől, mint a migrációval behozott együttélési minták, a [proto]náci és [szalon]kommunista pártok megtűréséig sok minden megemlíthető). A liberális semlegesség és relativizmus az igazsággal szemben védtelenné teszi/tette a libdemet a belső és külső ellenségeivel szemben. Hagyni a libdem-ellenes gondolatokat intézményesülni, a margóról a centrum felé közeledni, az egyetlen élhető egyensúlyi rendszer önfelszámolását segíti elő, miközben az egyszeri liberális abban reménykedik, hogy majd szépen kisimulnak az ellentétek, megköt majd valamiféle cement, lesz modus vivendi, csak türelmesnek kell lenni, és főleg toleránsnak. Amikor nihilizmusról beszél a miniszterelnök (maradjunk ennek intuitív értelménél), akkor nem téved túl nagyot -- a probléma az, hogy a túlpartól szemléi a folyót (úgy is mint fluxot), ahonnan visszabeszélni már régóta libdem-ellenes. Nihilizmusnak minősíteni a liberalizmust (progresszivizmust), miután az egyetlen politikai igazságot (a liberális demokrácia politikai rendszerét) már fölszámolta, minimum cinikus.

A liberális demokrácia ugyanakkor a jól működő társadalmak mércéje is. Ha elkezd akadozni, megjelennek a szélein a kihívók, akkor csak ideig-óráig lehet tiltani és szankcionálni őket. Megjelenésük figyelmeztetés arra, hogy a kezdődő válság okait fel kell számolni, és kulturálisan és szociálisan is meg kell erősíteni a politikai rendszer hátországát. Ezt kellett volna tenni 2010 előtt Magyarországon, és ma Európa fejlettebb részein. Nem pedig fittyet hányni a válságtünetekre, és tovább tűrni részint a centrifugális kulturális és társadalmi erőket, részint ezek politikai reprezentációit.

272 komment

2016.09.12. 11:59 HaFr

Hol hibáznak Orbán ellenfelei?

Image result for starbucks gay marriage

Kering a neten egy fabrikáció, amelyből megtudhattuk a Starbucks vezéréről, hogy kívül szeretné látni a vállalat részvényesi körén kívül azokat, akik ellenzik a homoszexuális házasság intézményét. A fabrikációról ugyan kiderült, hogy fabrikáció, de olyan, amely alaphangon nem mond ellent a már sok társadalmi konfliktust kreáló cég korábbi nyilatkozatainak. Ezek a világos állásfoglalások túlmutatnak a legtöbb világcég diverzitás-politikáján, hiszen egy konkrét ügyben nagyon radikális állásfoglalást tesznek, megkockáztatva, hogy elidegenítik konzervatívabb fogyasztók csoportjait. De Howard Schultz és igazgatósága egyrészt nyilván felmérték, hogy honnan számíthatnak fogyasztásbővülésre, másrészt úgy érezhetik, a globális gazdasági szereplőknek joguk van erkölcsi kérdésekben letenni a garast, és ezzel is befolyásolni a társadalmak gondolkodását. Ez viszonylag új fejlemény a világban.

Harmadrészt viszont Orbánnak van igaza abban, hogy a posztnemzeti világtrendben, amelyet ő és néhány barátja igyekeznek megakasztani (küllő és bot), a globális vállalatoknak érdekük a személyes, csoport-, intézményi és lokális identitások háttérbe szorítása, amiben -- mondom én -- legalább annyi rossz van, mint jó. A Starbucks agresszív identitásmarkere (abszolút diverzitás és az értékek relativitása) hosszabb távon a gazdasági racionalitást tünteti ki az egyetlen globális szervezőerőként, miközben a többit delegitimálja, ráadásul ez a gazdasági racionalitás közben nem a piaci, hanem a korporatív racionalitás, amely nyugodtan belefér fontos emberek személyes és üzleti preferenciáinak összehangolása (ezt nevezi vélhetően Bogár úr a "háttérhatalom" intézményesülésének).

Orbán hazai és európai ellenfelei ott hibáznak, hogy lebecsülik ennek az "összeesküvés-elméletnek", narratívának, törekvésnek a reális tartalmát, illetve a néplélekre való hatását a vudu átmeneti vonzerejével magyarázzák -- miközben éppen azért, mert így tesznek, nem is tudnak e narratíva ellen érvelni. Egyébként nemzeti keretek között elég nehéz is lenne. Ebben a narratívában ugyanis van igazság, és ha nem is álltak össze a képviselői egyetlen BilderbergTelAvivSoros-tengellyé, sok hasonló törekvés mutat abba az irányba, hogy az oligarchikus piacok társadalomszervező ereje egyre inkább képes felülírni a tradicionális értékszempontokat és konfliktusokat, sőt a demokráciát, ami érhetően nincs ínyére a választók többségének. Ebben az értelemben a "harc", amit Orbán vív, és amely mögé elrejti a korrupt hatalmi törekvéseit, reális ellenfeleknek az utóbbi 50 évben alig explikált, de lappangó harca -- és amikor Orbán kommunizmussal vádolja az ellenfeleit, valójában a kommunizmus feladatát végzi az "tőke imperialista logikája" elleni fellépéssel, amihez, akárcsak a munkásmozgalomnak annak idején, végső soron magának is globalizálódnia kell. A nacionalizmusok globalizációja azonban olyan folyamatokat indíthat meg, amelyek beláthatatlan következményekkel lehetnek a biztonságra és a békére - olyan következményekkel, amelyekhez képest a mai terrorizmus nagyító alatt értelmezhető csak.

A valamennyire is beszámítható politikusok célja tehát a nacionalizmusok kordában tartása kell hogy legyen, lehetőleg -- Európában -- az EU-belül. Orbán tehát már csak azért sem akarhat kilépni az EU-ból, mert egy, a nacionalizmus neki nem cél, hanem eszköz, egy új világrend egyik eszköze, következőleg nem engedheti diffúz kontinentális erővé válni; kettő, a korporatív globalizációval szembeni harcot sikerrel csak a nagy regionális hatalmi szervezetek átvételével és "harcba küldésével" tudhatja sikerre vívni, ha egyáltalán. Nyilvánvaló, hogy ebben a harcban egyedül (Magyarország) nem győzhet, nem beszélve arról, hogy a legutóbbi felmérések szerint a fideszesek négyötöde is EU-párti. Innen pontosabban érthetők az EU átalakítása érdekében eddig megtett és eztán következő lépései is: a Bizottság folytatódó aláásása az Európai Tanács megerősítése mellett, az EU-s hadsereg létrehozása (a NATO mellett, majd egy trumpista fordulat esetén ez utóbbi átszervezése és céljainak újrafogalmazása), a globális cégek megadóztatása érdekében folytatandó kampány, az EU-orosz megbékélés, a demokrácia-export elleni küzdelem, az univerzális emberi jogok intézményrendszerének gyengítése, a globalizációnak áldozatul esett nemzeti középosztályok redisztribúción alapuló megerősítése (tehát államhoz kötése), a politikai kormányzás és a nemzetvédelem, illetve az utóbbi fontosságára való rávilágítás a migráció és a terrorizmus veszélyének eltúlzásával, végül pedig a nacionalizmus mint társadalomszervező erő és (PC-ellenes) politikai nyelv agresszív érvényesítése. 

Ebben a forrongásban az október 2-i népszavazás kudarca súlyos visszaesést hozhat (ugyanakkor a militáns retorika kontraproduktív, már szintén veszélyeztetni látszik a sikert, tehát Orbánnak most is szükséges lesz a legendás politikai szerencséjére, hogy pontosan belője a propaganda leghatékonyabb formáját). Nem csoda, hogy miközben a részvételi arány az előrejelzések szerint 50% körül billeg, a Vezér ideges. Ideges azért is, mert Putyin is figyel.

31 komment

2016.09.10. 07:59 HaFr

Leszünk-e hát előbb-utóbb nácik?

Image result for v vendetta

Vannak a -- a Kárpát-medence adta lehetőségek között -- óriás magyarok. Hogy értelmezhető távolságból citáljam a neveket (kevesen vannak): pl. Széchenyi, Bartók, Bibó. Aztán vannak a -- "csak" -- nagy (szinon. súlyos) magyarok (ezek már többen): Berzsenyi, Kossuth, Petőfi, az aradiak, Deák, Ady, Bethlen, Németh László, József Attila, Nagy Ferenc, (talán) Nagy Imre, (talán) Illyés, Kertész Imre, talán Esterházy, ilyenek, amiből kitetszik (ha eddig nem tetszett volna ki), hogy valamiféle minőségről beszélünk, amely ekként maradt fenn a nemzeti emlékezetben, és a minőség mércéje az, hogy mennyire szolgálja az adott ember a nemzet felemelkedését, önismeretét, mennyit ad vagy "áldoz" magából a közösségnek, ilyesmi, úgysem tudnám pontosan megírni. Az viszont talán világos, hogy a legjobbjaink csaknem kivétel nélkül a nemzet és a "magyarás" heves (ugyanakkor reménytelenül szerető) bírálói voltak (ezt a kettősséget a náci plebsz képtelen megérteni) -- és olyan nincs, hogy a "bírált" (!) nemzet lelkiismeretében helyet kapott volna az olcsó, a talmi, a demagóg, a populista, a náci. Felhívnám a figyelmet erre a fontos momentumra: nem tekinthető elveszettnek az a nemzet, amely a panteonjába jószerivel vagy csak önnön kritikusait, vagy mártírjait engedi be! Működik itt, kérem, valamilyen egészséges kollektív önbírálat, ami a vért és a verejtéket jutalmazza, a hízelgést, az enyves kezet, nem beszélve a nyilvánvaló nemzetellenességről pedig a nemzeti emlékezet fekete lapjaira utalja. A magyar nemzet utólagos értékítélete többé-kevésbé a helyén van. Csak a jelene nincs ott soha.

A magyar nemzeti emlékezet konyhája (a kanonizáció folyamata) összehasonlíthatatlanul szakszerűbben működik, mint a nemzet a legtöbb adott pillanatban. Így van ez most is. Egy ugrásra vagyunk attól, hogy benáculjon a kollektív érzelemvilág (mert értelemről aligha lehet beszélni), és a nemzet megint a legsötétebb korszakai felé vegye az irányt a személyes és polgári szabadságok megtagadása, az intolerancia, az idegengyűlölet, a gondolkodás gleichschaltolásának csúcsra járatásával. Hagytuk eluralkodni magunkon azt a minőséget, amelyet a nemzeti emlékezet később győz majd kitörölni magából, de legalább a történelmünk szégyenletes fejezetei közé utalni. Most, amikor a kormányzati politika pusztán és pőrén a gyűlöletre épít (mert lehetne a kisebb gyűlölködést az alkotó kormányzással is keverni, és akkor nem kértem sokat), amikor megszűnik a sztenderdek iránti tisztelet, és a legparlagibb nacionalizmus elemészti a kereszténységtől a humánumon és az eddig is korlátos szolidaritáson át a civilizált szkepszisig az összes közös értékünket, és újra felbugyborékolhat a nemzetnek a minőség iránti természetes kegyeletből eddig elnyomott zagyja, akkor tudhatnánk: mindössze a nemzeti traumáink újabb fejezete kezdődött el. Mindig így kezdődött, és minden aktuális fejezet csúnyán végződött.

A műveletlenséggel az a baj, hogy egyértelműséget rikolt mindenhol, ahol egy a biztos: nincs egyértelműség. Ahol aztán a műveletlenség a legaljasabb politikai érdekek igájába kerül, méghozzá úgy, hogy a nemzet jelene és jövője kizárólagos viszonyítási ponttá és a hazaárulás politikai kategóriává válik, ott a nácizmus rémlik fel, és ha a fasisztoid állam ehhez társadalomszervezési és politikai keretet ad, akkor a nácizmus elvileg készen áll arra, hogy átvegye a hatalmat. Újra csak egy ugrásra vagyunk ettől a helyzettől. Újra elő lehet venni József Attilát, Pilinszkyt, miután a "könnyebbek" és divatosabbak, mint Márai, már egy ideje terítéken vannak, de nem bizonyultak elé hathatós antiszérumnak. (A könnyebbség kedvelőinek a "V mint vérbosszú " c. film javallott, a megoldást leszámítva.) Lejtőn vagyunk, amelyet még mindig zsíroznak a szorgos kezek -- természetesen a nemzet nevében --, és hogy mikor válik a lecsúszásunk a barbárságba újra feltartóztathatatlanná (ti. amikor először kimondatik: "a nemzet biztonsága mindenki engedelmességén alapul"), az jószerivel már csak a külső tényezőkön múlik. A belső hajlandóság beletörődés már megvan.

248 komment

2016.09.05. 20:17 HaFr

Orbán fogja eldönteni Merkel sorsát?

Image result for röszkei zavargások

"Fel kell készülnünk egy nehéz őszre is" – fogalmazott a kormányfő hétfőn Belgrádban, miután tárgyalt Aleksandar Vucic szerb miniszterelnökkel. Orbán Viktor a közös sajtótájékoztatón a Törökország és az Európai Unió közötti megállapodás törékeny mivoltával magyarázta, hogy szerinte nem zárható ki egy tavalyihoz hasonló helyzet a balkáni migrációs útvonalon, írja a sajtó.

Gondolom, Orbán már tud valamit moszkvai és ankarai berkekből a migráció őszi fordulatait illetően, és amit "veszélynek" állít be -- az új migránshullám elindítása --, arról már vélhetően döntés született akár az ő részvételével, és heteken belül tény lesz belőle. Így gyorsan eljöhet az idő, hogy a szavazóitól szorongatott Merkel Junckerrel az órazsebében fog Budapestre járkálni magasabb kerítésért könyörögve, és cserébe mindenféle -- diplomáciai és pénzügyi -- ajándékokat hozva (amelyek egy részéről megtudjuk majd, mi, egy másikról majd 70 év múlva). Persze az orosz-török-magyar triász célja Merkel lemondatása, de leginkább a szélsőségek és a zavar továbberősítése Európában. Eszerint fogják adagolni a migránsokat és a követeléseiket is. Október 2-a célja a magyar határőrizeti szigor előzetes legitimálása, aminek a jelentőségét majd október közepén-végén fogjuk megtudni, amikor Röszke adott esetben "újra ostrom alá kerül".

"Ne legyünk balekok, ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy ami tavaly bekövetkezett, az idén is bekövetkezhet, és az a munka, amit tavaly elvégeztünk, az idén is vár majd ránk" – fogalmazott. Egy kérdésre válaszolva azt mondta, "a helyzet romlásának valószínűsége létezik, és a kockázat nagy. (...) Nekünk tervekkel kell rendelkeznünk a helyzet romlására".

És úgy néz ki, Európában egyedül Orbánnak vannak tervei. Mármint Putyinon és Erdoganon kívül (vagy az övéken belül), és nyilván a szerb miniszterelnöknek is megvan már a helye a körben... Minimum aggasztónak nevezhető, hogy Európában a szürkeállomány a legnagyobb hiánycikk a politikusok körében. Ilyen drágán ilyen rossz munkát kevesen végeznek a világban, mint az EU vezetői.

125 komment

2016.09.04. 07:04 HaFr

Semmi baj azzal, ha Orbán megnyeri a népszavazást

Image result for kvóta népszavazás

A magyar nép 75-80%-ban migráció-ellenes, és éppen ilyen magas arányban EU-párti, és a kettő között nincs ellentmondás. Miközben a kulturális identitás megőrzésének szándéka és az idegenektől való félelem vezető ok lehet a bevándorlás elutasításában, éppen ilyen -- kevésbé elemzett -- ok a relatív anyagi jólét féltése a nagy tömegben beözönlő tömegektől, amelyek evidensen az alsóbb munkavállalói csoportoknak támasztanának konkurenciát a munkaerő-piacon. A magyar választó pontosan tudja, hogy az ország jóléte az EU-tól függ, azt is tudja historikusan, hogy az ország tágabb értelemben a Nyugathoz tartozik (ha nem is nyugati, a kettő viszont nem zárja ki egymást), ezért paradox módon a migráció elutasításával (a "szolidaritás hiányával" és a xenofóbiával) az EU-tagságunkra féltékeny, azt védi. Nem véletlen, hogy az orbánista propaganda visszatérően hangsúlyozza, hogy az népszavazással nem a formális EU-tagságunkat veszi célba, nem akarja "kivezetni" az országot az EU-ból, ez ugyanis nem csak gazdasági, hanem politikai Armageddon is volna számára. Orbánék célja, mint 2010 óta folyamatosan, a politikai integráció visszafordítása és a helyi hatalmuk abszolúttá tétele -- a gazdasági (a támogatásokra vonatkozó, a munka és a tőke szabad áramlását biztosító) status quo megőrzése mellett.

Láthatóan az EU sok mindent (gyakorlatilag mindent) megengedett Orbánnak az utóbbi években, sőt gazdagon jutalmazta a rezsimet a transzferekkel. Orbánék arra használják a migrációt, hogy nélkülözhetetlenné váljanak az EU-ban akár mintaként, akár migrációs frontországként, amiért hálát várnak. Ez nem utal semmiféle kilépési szándékra, szemben azzal, ahogy Gyurcsány sután és impotensen érvel. Azt majd pontosan lehet látni, ha elkezdenek Európa, és nem Brüsszel ellen érvelni. Akkor majd -- mivel ehhez az eddigieknél sokkal komolyabb, ma még elképzelhetetlen politikai agymosáson kell átvinni a magyarokat --  lesz alkalom az ellenállásra, és az lehet a hatékony ellenzék megszületésének ideje. De az Orbántól olyan melléfogás lenne, amit csak a külpolitikai körülmények olyan kritikus megváltozása indokolna, ami eleve egész Európa sorsát befolyásolja majd. Ilyen nem látszik egyelőre, noha a lappangó trendek összeállása rossz csillagzat alatt eredményezhet ilyesmit.

Tehát mindent összevetve nekem nincs nagy bajom a NEM-mel, bár preferálom az otthon maradást vagy az érvénytelen szavazatot, tekintve, hogy Brüsszelnek semmilyen jogi vagy gyakorlati hatalma nincs a kötelező kvóták érvényesítésére, tehát a népszavazásos cirkuszt leginkább az emberi értelem elleni lázadásnak tartom, és ekként utasítom el. Hogy még cifrább legyen, elutasítom, pedig kerítéspárti és a tényleges menekültek (átmeneti) befogadásán túl bevándorlótömeg-ellenes vagyok. (Az élet bonyolult.) Szóval semmi baj azzal, ha a NEM-ek győznek. A baj azzal van, hogy nincs ellenzék, a baj azzal van, hogy egy Kutyapárt-szerű képződmény a legütősebb, ráadásul ünnepelt szellemi termékünk. A baj azzal van, hogy a népszavazási kampány kapcsán sem egy távlatos ellenzéki vízió és stratégia formálódik, hanem hat-tíz éve változatlanul csak egy-egy issue defenzív gyötrése az Orbán-ellenes oldalon, amelynek veresége e konkrét esetben is "mindössze" az Orbán-rezsim országlását és belpolitikai károkozását fogja elnyújtani. Ez a baj, ez a szánalmas. (Némileg csökkenti az ezzel kapcsolatos mélabúmat a Moma-Együtt-PM-blokk formálódása. Ez egy pici vigasz. Ez lehet egy új logika alapja, van rá egy leheletnyi esély, ha a pártok vezetői felül tudnak kerekedni az eddigi eredménytelenségük okain. Azt látom bele ebbe az apró elmozdulásba, hogy a népszavazás körüli látványos impotencia végre megindítja az ellenzéket a dezintegráció és a teljes átalakulás útján, ellenben az ellenzék akár csak relatív győzelme is stabilizálná a rossz gyakorlatot és felfogásokat ezen az oldalon: azaz, ez egy olyan politikai rendszer, amely nem fog meg bukni az ország mély válsága nélkül, ahogy az ellenzék se fog - mint a rendszer része - átalakulni a saját mély és átfogó válsága nélkül, és ez utóbbira most jó esély nyílik, amihez Orbán akaratlanul járul hozzá.)

55 komment