1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)
" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

1000 A Mi Hazánk

Hirdetés

Friss topikok

Blogajánló

BÉNDEK PÉTER BLOGJA / PKonzervativok@gmail.com / POLGÁRI KONZERVATÍV PÁRT

2014.07.28. 13:42 HaFr

A nyugati civilizáció fölényéről

A Nyugat fölényét egyetlen robusztus elv adja: az (egoizmustól megkülönböztetendő) individualizmus. Más néven, a szabadság. A szabadság képes létrehozni egyfelől a rend (hol éppen romló, hol javuló, dinamikus) állapotát, másfelől a legkreatívabb, a legnagyobb hozzáadott értékre képes közösségeket, és tipikusan alapja a legfejlettebb államok politikai rendszerének, a liberális demokráciának. A szabad emberek közössége megfelelő koordináció mellett olyan paradigmatikus értékteremtő erő, amelyhez képes minden más kísérlet jobb esetben is ostobaság, rosszabb esetben számító cinizmus.

Mióta az I. világháború környékén elindult a Nyugat alkonyáról szóló szisztematikusabb fantáziálás, és megjelent a piacellenes, kollektivista, romantikus, fasiszta alternatívák hulláma, megszámlálhatatlan próféta hirdette már a Nyugat, a polgári társadalmak, a piac, az individualizmus és a szabadság végét. Az eredmény? Több százmillió hulla, mérhetetlen emberi szenvedés, gazdasági hanyatlás -- és persze egyéni nyerészkedés a tömegek hozzá nem értésén és kiszolgáltatottságán. Ahol a szabadság és az individualizmus szükséges kritikájából helyettesítő gyakorlat vált, rendszerint a negyedik hatványára emelődött az emberi szenvedés mértéke.

Orbán Viktor az 1147. a politikai hatalommal is rendelkező hasonszőrű próféták sorában, megkülönböztetendő őket azoktól, akiknek csak az agyuk jelenti a fegyvert eszméik terjesztésében, mert belőlük, a Bogár professzorokból, akár többször is Dunát lehet rekeszteni. Annak, aki az államot nem az individualizmusok és az autonómiák koordinációjának óvatos eszközeként használja, hanem öncéllá emeli, nyilvánvalóan fogalma sincs az emberi motivációk és a kreativitás alapjairól. Az nem tudja, hogy olyan nincs, hogy egy koncentrált, államelvű közösség több jót és nagyobb igazságosságot tudjon létrehozni, mint az egyéni akaratok és vágyak egyensúlya. Az nem tudja, hogy az általa sztárállamoknak nevezett Oroszország és Kína is a Nyugat vívmányait tette magáévá, és ezeknek köszönheti a viszonylagos (egyre kérdőjelesebb) sikereit -- nem hoztak létre semmiféle új paradigmát, csak a piaci paradigmán élősködnek. Ugyanis nincs új paradigma. Csak ostobaság, fantáziálás, sérelmi politika, elmaradottság és hatalmi ambíciók vannak.

És vannak objektív problémák: vannak az államok és a nagy korporációk összefonódásából következő piackorlátozó mechanizmusok, amelyek néha gazdasági válságot eredményeznek. Vannak kiszolgáltatottabb nemzetek, amelyek a nemzetközi munkamegosztási hierarchiának csak az alján fordulnak elő. Van (még mindig) jelentős szegénység, vannak háborúk, és van -- sőt túlnyomórészt van -- emberi önzőség és gonoszság, elembertelenedés, intolerancia, és vannak soha meg nem oldható problémák. És akkor? A válasz minderre a magyar állam elfasizálása? A rend soha el nem érhető, pszichedelikus víziója?

Egy állam (a magyar állam is) akkor hoz létre jót, ha az egyéni játszmák szabályait úgy alakítja, hogy azok végül a lehető legnagyobb outputra legyenek képesek, és hozzásegíti az országot ahhoz, hogy mind értékesebb játszmák kaphassanak benne lábra. Ehhez a társadalmi készségeket kell javítani, nem az állam erejét. Ehhez az oktatási és egészségügyi rendszert kell radikálisan javítani -- nem felélni a még bennük rejlő tartalékokat. Ehhez az országon belüli megértését, bizalmat és együttműködési készségeket kell ápolni -- nem radikálisan tönkreverni mindezt valamilyen beteges, sértett vízió és sötét tusványosi blabla jegyében. Ehhez nyilvánvalóan nem tartozik hozzá a haveri kör közpénzen való hízlalása (főleg, ha a közpénzek nem fordulnak termőre a kezeik között, mert hát ahhoz nem értenek), a társadalom alsó felének kizsigerelése, közben a nemzeti handabanda és a blazírt hazudozás. Nem tartozik hozzá a Nyugat és a liberalizmus gyalázása, a fasiszta államvízió, és a beteges öntömjénezés.

Éppúgy, ahogy egy Putyin nem tudott a liberalizmussal versenyképes autochton orosz modellt létrehozni, úgy Orbán sem lesz képes ilyesmire Magyarországon -- ezen nincs mit csodálkozni. Azon van, hogy valakinek ilyen ambíciói vannak. Finoman fogalmazva ez aránytévesztés.

23 komment

2014.07.27. 12:16 HaFr

Miért hazudik Orbán a liberalizmusról?

Orbán számára nyilvánvalóan a nyugati liberalizmus megbélyegzése és kudarcának bizonygatása vált a legfontosabb ideológiai fegyverré a választások óta eltelt időben. Az, hogy az utóbbi hetven év világtörténelme szempontjából teljesen tévesen a 2008-ban kirobbant válságot tartja a meghatározó eseménynek mint amely véget vetett a liberális paradigmának; az, hogy már a saját, személyes Alaptörvényének történetszemléletét is radikalizálva 1988-90-et nem a szuverenitásunk visszanyeréseként, hanem legfeljebb egy enyhe kanyarként fogja fel a baloldali-liberális irányultságú logikában, egyaránt mutatják azt, hogy az etnocentrista-autokratikus szemléletében a (bukott) liberális demokráciánk maradékainak sincs már helye, azt, hogy hogy nem tekinti ellenfélnek a hazai ellenzéket, és azt, hogy immár bevallottan a programja tengelyében helyezte az antiliberális, fasiszta típusú államszervezést. 

A liberalizmus világméretű hanyatlásának bizonygatása az ország politikai kultúrájának további radikális jobbra tolásában fog kifejezésre jutni, amelynek feltartóztatására joggal képtelennek tartja a hazai "demokratikus" ellenzéket. Egyetlen ellenfele a nyugati világrend, amely viszont -- szemben a megrögzöttségével -- ma is alapvetően ugyanaz, mint 2007-ben. A "liberalizmus", a verseny, a meritokrácia, a nyugati szemlélet ma is a globális értéklogika premisszáit képezi, semmi változás nincs ebben, ha csak annyi nem, hogy pont a "liberalizmussal" járó kompetenciák miatt a kapitalizmusok adaptálódnak. Szemben az általa "sztárállamoknak" tartott Oroszországgal, Kínával, Törökországgal, amelyeket egyre kezelhetetlenebb belső konfliktusok feszítenek, és szemben Magyarországgal, amelyik a kudarcosságában már evidensen kirí a közép-európai versenytársai közül.

Orbán azért hazudik a nemzetközi liberalizmusról, mert a hazai liberalizmus már nem ellenfél neki. Hazai liberalizmus ugyan nem volt az utóbbi 25 évben (ő sem volt soha liberális), viszont az a tény, hogy a rettenetes posztkommunista-radikális közeg kisajátította a liberalizmus, a jogállam, a demokrácia stb. fogalmait, aztán pedig végletesen korrumpálta őket, a tényleges liberalizmust stb. sosem megtapasztaló magyar közvélemény szemében egyet jelent a liberalizmus mint olyan bukásával. A magyar közvéleményt ezért aligha lehet hibáztatni, miért kellene neki ismerni a különbséget a nyugati polgári gyakorlat és a megbukott hazai posztkommunizmus között? Orbán meg éppen annyira ismeri, amennyiben kihasználta eddig. Csakhogy a balos ellenzéki pártok az utolsókat rúgják már, ellenükben -- pont a gyengeségük miatt -- nem lehet tovább radikalizálni a magyar jobboldali politikát, amely mostanra egy virtigli náci párt és egy fasiszta párt között oszlik meg. Ehhez -- ti. Magyarország nyugatról való kitolásához, a megmaradt hazai erőforrások még biztosabb kézbevételéhez -- a nyugati liberális gyakorlatról kell leszedni a keresztvizet, jórészt nettó hazudozás mellett.

A magyar jobboldal radikalizálódása egyúttal a magyar jobboldali kormányzati sikertelenség bizonyítéka is. Megmaradt még a kulturális ellenzéke, a nagytőke lavíroz, szkeptikus a menedzsment réteg, ízlésükhöz képest illojális a bürokrácia, miközben a gazdasági növekedésből származó elosztható (ellopható) többlet hiányzik, fogy a tömeg mögüle, a társadalom pacifikálása legfeljebb időleges. A reakció: további központosítás és az egyre nyíltabb terror. Ezen sem kell csodálkozni, Észak-Koreától Iránon és Belorusszián át át Kubáig pontosan ismerjük a diktatúrák dinamikáját. Ha Orbán nyíltan Oroszországgal példálózik, miért kellene azt gondolnunk, hogy a jövőben eltekint az orosz állam ellenzékkel szembeni gyakorlatától? Mi indokolná ezt a naivitást? Az igazság: az orbáni rendszer máris belekerült a hanyatló autokráciák spiráljába, amelyben azok már jóval többet rombolnak, mint teremtenek.

Ceterum censeo: a posztkommer ellenzék Orbán kezére játszik, vagy -- amint korábban többször írtam -- egyes tagjai belőle is esznek. Ameddig vannak, ameddig a balos média őket reprezentálja Orbán demokratikus ellenzékeként, ameddig a balos véleményformálók fontosabbnak tarják a törzsi hűségüket hozzájuk, mint a demokrácia visszaállítását, addig a fasizálódás nem állítható meg. Az ördögi kört a magyar választók 99%-a nem látja át, a maradék 1% tenni nem tud ellene, az ország sorsa valójában 20-25 emberen múlik az itt említett közegből, akik nem képesek felelősen gondolkodni. 

119 komment

2014.07.26. 21:14 HaFr

Orbán után vegye a kalapját Gyurcsány, Fodor stb.!

Orbán ma délelőtt nyilvánvalóvá tette Tusványoson, hogy az általa kormányzott ország sikertelen és gyenge, elődei romboló munkáját nem hogy visszafordítani nem tudta, de elmélyítette a társadalom válságát. Rettenetes jövőképe, amelyben a súlyos strukturális problémáktól szenvedő, ellenben egyaránt autokratikus, az emberi jogokat, a kisebbségeket, a jogbiztonságot két lábbal tipró Kínát, Oroszországot, Törökországot, valamint a Magyarországgal gyakorlatilag semmilyen módon nem összehasonlítható lassan másfél milliárdos Indiát, és a brit gyarmati hagyományokon, stratégiai földrajzi helyzetben felnőtt Szingapúrt festette fel modellként számunkra, arra utal, amit eddig is tudtunk: a miniszterelnök súlyos és egyre súlyosabb tehertétele a gazdasági hanyatlástól, társadalmi széteséstől és kulturális antagonizmustól sújtott országunknak. Az erősödő fasiszta retorika a kudarcos kormányzás leplezésére és mentésére irányul, egyre nyilvánvalóbban bűnös, téves út az ország irányításában. Tusványos egy makacs elme rossz válasza a felhalmozott problémákra.., miközben az egyetlen helyes válasza a lemondás lenne.

Orbán politikai stratégiája is helytelen. A manipulált sajtó- és választási környezetben is egyre nehezebben eladható, kudarcot kudarcra halmozó autokráciája sosem egyesítheti ezt a népet. A magyar nemzet egysége csak az álmaiban létezik, az illiberális (fasiszta) állam modernizációs erejébe vetett hite téveszméken alapul, alapvetően nem érti a versenyképes nemzetek működését, a globális értékteremtés mechanizmusát, és a népek naggyá válásának mai esélyeit. Olyan veszélyes sarlatán, akit egy tétova, a kapitalizmustól félő, a félelmeiben kihasznált, megtévesztett nemzet tart hatalomban -- végső soron a saját vesztére.

Orbán híveinek száma akár fogyásnak is indulhat, de addig nem térhet vissza a remény ebbe az országba, amíg el nem tűnnek a közéletből a következő emberek: Gyurcsány, Fodor, az MSZP és az SZDSZ valaha volt, még aktív vezetői, és maga az MSZP is. Ezek komolyan hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek nem mernek ellépni Orbán mellől. Részint a múltbeli bűneik, részint a jelenlegi ragaszkodásuk a politikai aktivitáshoz Orbánéval összevethetően negatív szereplőkké avatja őket a magyar rendszerváltás történetében. Az a tény, hogy a személyük hibásan összekapcsolódik a magyar demokrácia, a liberalizmus és a jogállam lehetőségeivel, a magyar választók többsége számára, akik sosem tudhatták meg, milyen egy jól működő ország, eleve kizárja a demokrácia, a liberalizmus és a jogállam választását. Fogják már föl ezt az egyszerű igazságot, és vegyék a kalapjukat!

34 komment

2014.07.26. 11:26 HaFr

Orbán: fasiszta államot építünk

DBELO20140726007

Orbán Tusványoson (MTI/Origo/Index):

A magyar nemzet nem egyének puszta halmaza, hanem egy közösség, amelyet szervezni, erősíteni és építeni kell - fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve, hogy ilyen értelemben a Magyarországon épített új állam egy nem liberális állam.

A kormányfő beszédében éles szavakkal bírálta a magyarországi civil szervezeteket. Azt mondta, hogy nálunk a civil szféra nem egy önszerveződő, önkéntes dolog, hanem "külföldről fizetett politikai aktivisták" csoportja, akik külföldi érdekeket próbálnak érvényesíteni a magyar érdekekkel szemben. Orbán szerint ez a tevékenység nehézségeket okoz az illiberális állam felépítésében, amit világossá kell tenni a magyar állam újjászervezése során.

Hozzátette: "ezért nagyon helyes, hogy fel is állt a magyar parlamentben egy olyan bizottság, amely a külföldi befolyásszerzésnek a folyamatos figyelésével, nyilvántartásával és nyilvánosságra hozatalával foglalkozik".

Orbán Viktor azt is kifejtette, hogy a jövőben bármi megtörténhet, és ez sok lehetőséget is rejt, de olyan veszélyeket is, ami például az Egyesült Államokban történt a minap, hogy Barack Obama elnök ellen a képviselőház republikánus képviselői eljárást indítottak hatáskör túllépés miatt. "Mit gondolnak, meddig maradnék hatalmon, ha ilyet meg lehetne Magyarországon tenni, ha hatáskör túllépés miatt be lehetne minket perelni?" - tette fel a költői kérdést.

A fasiszta program, íme, rendelkezésre áll. Munkaalapú kollektivista nemzet, "külföldi befolyásgyakorlás hazai ügynökökön keresztül", a civil társadalom tönkretétele, a jogállam nyílt megvetése, populizmus, az autokrata kormányzás erkölcsi felmagasztalása, a vezérkultusz.

Mi kell még, emberek?!

130 komment

2014.07.24. 22:09 HaFr

A törzsi háborúk költsége Magyarországon

Nem ismerek olyan tanulmányt, amely a vagyonok egymást követő átrendezése kapcsán tekintette volna át Magyarország utóbbi százéves történetét: Trianont, a zsidóságnak a vagyonának konfiskálásában végződő jogfosztását, a kitelepítéseket és az államosítási hullámot, a '70-es évek közepe óta tartó vagyonkiáramlást offshore számlákra, a másodlagos gazdaságban évtizedekig folyó mutyit, a spontán privatizációt, majd 25 év vagyonfelélését és a közpénzekkel kapcsolatos korrupciót, az államháztartás eladósítását és az inflációt. Csak az Orbán-kormány 2010 óta tartó elitcseréje legalább 5-8000 milliárd forint veszteséget okozott eddig a nemzetgazdaságnak, de az összveszteség a száz év alatt ennek nyilvánvalóan a sokszorosára rúg (csupán azt számítva, amennyi a gazdát cserélt -- adóként beszedett, legálisan kisajátított vagy ellopott -- forrásokból végül nem fordult termőre, nem számítva a háborúk okozta rombolást, de ideértve az etatizmusok tombolását és értékrombolását). Rossz belegondolni, mennyi alkotó energia ment veszendőbe száz év alatt csak a rossz intézményrendszerek, a társadalmi képességek aláásása, a bizalmatlanság stb. miatt!

A magyar állam legfontosabb funkciója ebben a száz évben a központi gazdasági erőszak érvényesítése volt, fontosabb, mint a diktatúrák és az autokráciák idején gyakorolt egyéb -- ideológiai, igazgatási stb. -- funkciói vagy a demokrácia üzemeltetése. A magyar állam tradiconálisan erőszakosan működik, összesen talán tizenöt évet számolhatnánk össze az évszázad alatt, amelyben a társadalom valamennyire kontroll alatt tudta tartani az államát, és ennek nagy része nyilvánvalóan 1990 és 2000 közé esik. 

Ez a belföldi erőszakhullám generációk élménye, amelybe bele is rokkant ez a nép. A folyamatos vagyoni átrendeződés közepette az értékteremtés kultúrája és becsülete sem fejlődhetett ki, amelynek eredménye Magyarország folyamatos lemaradása Közép-Európától 1914-től fogva, úgyhogy mára a polgári mentalitás hiánya és a nemzeti vagyon elvesztegetésének hatásaként az ország lecsúszott a Balkánra. Magyarország ma a civilizációs és GDP-kilátásait  illetően közelebb van Romániához, Szerbiához és Albániához, mint Szlovákiához. 

Míg a 20. századi kataklizmáink nagy része a nemzeten túlról eredt (bár, ahogy a mostani kutatások egyre inkább alátámasztják, az első világháború kirobbanásához vezető úton és az ehhez fűződő érdekeiben a Monarchia és Magyarország akár veri is Németországot), a rájuk való belső reakció ugyanazon szerkezetben és keretek között fogalmazódott meg, akár 1988-89-et, akár 1918-1920-at, akár 1944-49-et, akár 2006-2014-et nézzük: a rettenetes bal-jobb (zsidó-keresztény, kommunista-náci, európai-magyar stb.) törésvonal mentén. Ez a törésvonal és az ennek mentén folyó törzsi háború maga, megkockáztatom, nagyobb kárt okozott a 20. századi magyar történelemben és a magyar társadalmi képességekben, mint sok százezer háborús halott, területvesztés és a magyar nép etatista hajlamai. 

Fontos látnunk: a 20. századunk még nem ért véget. Akkor fog, ha lesz olyan erő, amely ezt a törésvonalat képes elhalványítani és meghaladni -- ha nem is feledtetni. A jelenlegi autoriter kurzus és baloldali ellenzéke ebben a törésvonalban él. Amikor végre elkezdődhet a 21. század Magyarországon, olyasmivel fog, ami az ő képzelőerejüket -- és egyelőre az enyémet is -- meghaladja. De azon dolgozunk, hogy ez az új erő és az új logika előbb kibújjon a talajból, majd szárba szökkenhessen. Azok lesznek az ország újjászületésének első lépései. Micsoda nagyszerű ország lesz az!

93 komment

2014.07.23. 13:16 HaFr

A baloldali intolerancia bája

A baloldali mainstream közéleti gondolkodás legnagyobb tévedése önmaga toleráns voltával kapcsolatos. Azzal ti., hogy csak azért, mert a toleranciát hirdeti, toleráns is egyben. Ez minimum egy logikai tévedés, adott esetben az önreflexió hiányára vall, de némelyek oldalán nyilvánvalóan tudatos törzsi stratégia is -- ez utóbbiak a műveltebbek, mert kiszámítottan képviselik az álláspontot, és pontosan tudják, hogy a tolerancia (amely a baloldali hitvilágban a humánum jele, hiánya pedig, úgymond, egyenesen a rasszizmus és az embertelenség előszobájába visz) egy tipikusan radikális, antitradicionalista, aufklérista fegyver, és végső soron abba a baloldali (európai liberális) világképbe tartozik, ahova az egyenlősítés, az értékek nivellálása, és a materializmus is. A valódi tolerancia első jele a képzelőerőnek legalább akkora gazdagsága volna, hogy valaki el tudja mondani: lehet, hogy nincs igazam. De így nem lehet beszállni a közéleti harcba, ezért a baloldali közéleti közegben ez a képzelőerő és ez a tolerancia éppen annyira ritka, mint jobboldaliban. Toleranciáról nem beszélhetünk a baloldalon sem: a toleranciával megcímkézett törzsi szenvedélyről annál inkább.

A baloldali eszkatológiában a fő irány a haladásé, a nemzetköziségé, a felvilágosodásé, a pluralizmusé, az egyenlőségé és a toleranciáé -- a toleranciáé mindennel szemben, ami... haladó, nemzetközi, felvilágosult, plurális, és egyenlősítő.

Múltkor olvastam egy cikket, amelyben orvosi esetnek nyilvánították, természetesen alapos kutatásokra hagyatkozva, a konzervatív gondolkodást (sajnos hirtelen nem találom a linket). Mivel én sok közegben megjelenek, tanúsíthatom, hogy a kevésbé művelt baloldaliak a saját közegükben ugyanígy vélekednek rólam mint konzervatívról. Olyankor mindig olvasok egy kis Keats-et vagy Thackeray-t, hogy helyre álljon a mentálhigiéném. Jaj annak Magyarországon, akik nem elég toleráns ahhoz, hogy elálljon az alternatív valóságértelmezésektől! Esetleg tradicionalista. Még esetlegebb egyháznak tekinti a katolikusokét, de az Iványi Gáborét nem. Sőt homofób. Sőt, sőt, sőt a házasság intézményét az ellenkező neműeknek tartaná fenn. Sorolhatnám. És volt már valaha is oly toleráns a közéleti baloldalunk, hogy érveljen ezekkel az álláspontokkal szemben? Nota bene, hogy az első reflexe az érvelés legyen? Und so weiter. Ennyit a toleranciáról.

(Egyébként az eredeti szakmámhoz visszahajolva egy kicsit, a liberális toleranciaelv értelmezései nagyjából teljes mértékben ízlésalapon dőlnek el és meg, ami miatt a közéleti harc sokkal relevánsabb egy adott ország politikai kultúrájának alakulásában, mint a filozopterek elméletei. Viszont a közéleti harcunk olyan, amilyen.)

106 komment

2014.07.22. 19:57 HaFr

Emlékmű, rasszizmus: egy sikertelen ország vitái

Megy a "ki kit győz le" (köszönet Lenin et-nak), egyfelől baloldalon védik a majd' hetven éves, pártállamilag megfundált, töredező, de még mindig élő konszenzust modern történelmünk fő értelmezési irányát illetően, hiszen a tét legalább annyira a mai baloldal legerősebb bázisa, a szimbolikus kérdésekben továbbra is élvezett fölénye, mint a vélelmezett igazsága. A kérdés hatalmi kérdés is, ami abból is látszik, hogy az Eleven Emlékmű mozgalomnak a kezdeti hite és erőfeszítései ellenére sem sikerült áthidalnia a bal-jobb törésvonalat, hanem szépen megmaradt a kényelmes, biztonságos és a többség által preferált szekérvárában, úgyhogy a közvéleményben -- amelynek eleve a tört része tud róla -- alig megkülönböztethető a kordonbontó aktivistáktól. Kár.

Másfelől zajlik a jobboldali értelmiség meg-megújuló támadása a balos eredetű konszenzussal szemben, egyelőre nem túl nagy sikerrel, mert a weben aktívabb, műveltebb, többnyire fiatal jobboldali véleményformálókat már nemigen nyűgözi le a kormány teljesítménye, se az öregebb harcosok szellemtelen kirohanásai, ciki lenne ezeknek nagyon parírozni, márpedig félszívvel nehéz versenyképes jobboldali szellemi közeget létrehozni. Ehhez munkára volna szükség. De a munka máshova szólítja a jobber fiatalokat.

Alkotni. Elgondolni innen. A jobber fiatalok körül 2010 óta jelentőset fordult a világ. Megértették, hogy Orbán rendszere nem csak nem az lett, amire vártak, de nem is lesz már az soha: nemes tradíciókra építő, modern, érdemalapú nemzeti közösség. Elmúlt a bizakodás, hogy a rendszerhiba csak egy karbantartó teamet igényel. Akiket nem fizetnek agyon, azok vagy elkezdték már fújni óvatosan a saját nótájukat, vagy kilépnek a politikai buliból. A világ pezseg, aki valamennyire is benne él, az pontosan tudja, hogy Magyarország lemaradása minden nappal nő a bizonyos szempontból műveletlenebb és felszínesebb, más szempontból azonban kreatív, és gyakran lenyűgöző spektákulumokat, tárgyakat és gondolatokat előállítani képes nyugati közeggel szemben.

Valójában persze semmi baj a Kelettel sem. Ha az ember Szingapúr, Hongkong, Sanghai vagy Bangalore kreatív iparára és pezsgésére gondol, netán a saját szemével látja azt, rájön, hogy a világ azonos módon éli meg az értékteremtést, a teljesítményt és a versenyt. A globalizációt nem ellenségként, hanem a lehetőségként (legfeljebb reális kényszerként) kezeli. De sajnos a magyar nép erről mit sem tud, a választók zöme a Kelet kapcsán arra gondol, amivel Orbán és Szijjártó traktálja: a diktátorok áporodott államaira, ahonnan állítólag a biztonság és a jólét érkezik. De közben már egy magáncég (Wizzair) repülőjáratának (macedóniai) indítását is a kvázi-külügyminiszter ünnepli, és mindenre, ami sikernek tekinthető, rávetül az állam árnyéka mint a lecsapni készülő vérszívóé. Én kiváltképp nem vagyok az, aki azt állítaná, hogy az emberiség nagyszerűsége tör elő minden kreatív ötletben, új dizájban és lenyűgöző technikában: na de annál, ami nálunk folyik, ez azért nagyságrendekkel több...

A vitáink egy megkeseredett, elkorcsosuló nép vitái, amelyek nem lennének, ha 4-5%-os GDP növekedés, optimizmus, reális nemzeti büszkeség, rendezett parkok és utcazene venne körül minket. Akkor emlékmű sem lenne, mert a helyükön tudnánk kezelni a múltra vonatkozó kérdéseket, és távolról sem merülne ki bennük az identitásunk, cigánykérdés sem lenne, mert tudnánk hogyan viszonyulni a kulcsproblémáinkhoz, de persze Orbán sem lenne (vagy nem etno-autokrataként), mert oda utalnánk a politikai kuruzslókat, ahova valók: a lapok mínuszos hírei közé. Mások volnának az ügyeink. Mások volnánk mi magunk. Vajon leszünk-e egyszer mások, mint vagyunk? Vagy mi vagyunk saját egyetlen tradíciónk? A sikertelenség tradíciója? 

74 komment

2014.07.21. 18:27 HaFr

A kormányfő (megint) rosszul mismásol

Az emlékmű „mindannyiunkat arra emlékeztet, hogy hazánk függetlenségének elvesztése tragikus következményekkel járt” – írta Orbán Viktor (az emlékműhöz fűzött újabb interpretációjában).

Orbán emlékeztetett: 1944. március 19-től 1991-ig Magyarország területén folyamatosan állomásoztak megszálló csapatok. „A megszállás hosszú évtizedei alatt olyan szörnyű dolgok történtek Magyarországgal és a magyar állam polgáraival, amelyek függetlenségünk és nemzeti önrendelkezésünk megléte esetén sohasem következhettek volna be” – hangsúlyozta a miniszterelnök. Gyermekeinket és unokáinkat arra figyelmeztetjük – folytatta –, hogyha szabad, békés, boldog életet akarnak, ha a Magyarországon élő emberek közötti egyetértést kívánják, és ha az elődök által fölhalmozott értékek fennmaradását fontosnak tartják, mindenekelőtt Magyarország függetlenségét és önrendelkezését kell megvédeniük, megtartaniuk, és ha a szükség úgy hozza, visszaszerezniük. „Legyen ez mindannyiunk számára egyszerre tanulság, intelem és parancsolat” – zárta nyilatkozatát a kormányfő.

1. Készséggel elfogadom, hogy a deportálások nem történtek volna meg a német megszállás nélkül. Cserébe fogadja el a miniszterelnök, hogy a magyar állam segítsége nélkül sem. Ne méricskéljünk, nem érdemes. Ha csak 10% volt a segítséggel adott hozzájárulás, az is bűn.

2. A miniszterelnök áthallásos üzenetben óv az EU-tól. Az EU-t összehasonlítani ilyen módon a náci Németországgal és a bolsevik Szovjetúnióval egész egyszerűen történelmi hazugság. Orbán nem hogy rendet tenne, és lezárná a vitát egy bölcs nyilatkozattal, de újranyitja. Mi az ördögnek?!

3. Végső soron -- ahogy az egyik mondatában helyesen áll -- a magyar emberek szabadsága forog mindenkoron kockán, amelynek egyik föltétele valóban az országnak a diktatórikus rendszerektől való függetlensége. De! A magyar emberek szabadsága belülről is prímán megostromolható (íme), és ezt nem ellensúlyozza a magyar állam függetlensége (mert az utóbbi csak eszköz, nem cél). Bizony lehetséges, hogy a magyar állam függetlensége csak fügefalevél az emberek szabadságának helyén (íme). És bizony lehetséges, hogy egy külső hatalom védje meg a magyar emberek szabadságát a független állam elnyomásával szemben (íme). Legyen ez számunkra intelem. Meg parancsolat is.

Orbán úr megint manipulál. De már rég nincsenek hozzá érvei. Értjük őt, és elegünk van belőle.

33 komment

2014.07.21. 07:32 HaFr

Tóbiás úr, állott víz, gyávaság

tobias_jozsef

Tóbiás úr, akit valaki némi malíciával (vagy jövőbe látással) az MSZP Retkes Attilájának nevezett, balos fordulatot hirdetett szombati beszédében, ami egy logikus lépés annak fényében, hogy ott még nem járt az MSZP. A balos fordulat, ha a szónak még bármilyen értelme van, a szegények, a cigányok, legfeljebb az alsó-középosztály (és nem annyira az LMBTQ és a zsidó identitás, a városi liberális értelmiség, a KKV-k, a határon túli magyarok, a jogállam és a demokrácia stb.) képviseletét jelenti. A balos fordulat ma Magyarországon szociális érdekű kormányzást jelent. De az elnyomottak (ami egy jogos címke itt) összességében a politikailag leginkább passzív fele a társadalomnak, tehát (ellenzékből) szavazatokra váltani a képviseletüket nem lesz éppen fáklyás menet. Nem tudom, erre gondolt-e a pártelnök, amikor a szivárványosság kizárásáról beszélt, mert ha igen, az dicséretes, de a néppártiság végét jelentené az MSZP számára, és annak a feladását -- amire Tóbiás úr rezignáltan utalt is --, hogy a Fidesz leváltható a maga által létrehozott rendszerben.

Az MSZP-t most egy muszáj Herkules és a Vacilacinak elkeresztelt Botka vezetik, a kormánnyal nem okvetlenül ellenséges Leisztinger-élettárs Tüttő Kata, az agráriumban a 70-es évek "visszavételét" kitűző Gőgös Zoltán, a budapesti elnökségétől most már egyre nyilvánvalóbban a hármas metró üzemvezetői posztjára aspiráló Kunhalmi Ágnes támogatásával, és egy csapat teljesen ismeretlen, súlytalan embertől övezve, viszont lényegesen súlyosabb belső ellenzékkel megáldva a sértődött Gúrtól és Szanyitól, a frakciót kézben tartó Mesterházyn át a saját napirendet követő Deák Körig. És akkor még semmit sem tudni a vidéki középvezetésről, amely nagy átlagban nyilván kevésbé hisz a saját pártjában, mint az UFÓ-k létezésében.

Ahogy azonban a frissen kinevezett pártelnök beszéde egyszerre akart bátor lenni és sikerült végül bizonytalanra és langyosra, tele lózungokkal, balos bikkfanyelvű fordulatokkal, úgy vált nyilvánvalóvá még az előtt, hogy kitette volna a pontot, hogy ebből sem lesz semmi. Az MSZP en bloc képtelen felfogni, hogy nincs már rá szükség. Nem kell saját jogán a fenének sem. Most az a helyzet, hogy a személyek közötti kiegyezést, a tipródást és a tehetetlenséget éppen egy "új iránnyal" akarják feledtetni, de magának az új iránynak a tartalma is -- mint minden látszatmegoldásé -- kétségbeesett inkoherenciát tartalmaz: azokra épít, akik nem csak nem szavaznak, de akik Magyarország versenyképessége szempontjából sajnos csak hosszú távú tartaléknak tekinthetők. Mindeközben az irány meghirdetésének és várható lejátszásának módja súlyosan kontraproduktív, politikailag vak.

Miért az? Mert ebben az autokráciában tesz úgy, mintha a balos-jobbos törésvonalak klasszikusan léteznének, tehát az MSZP-ből lehetne klasszikusan baloldali párt (nem lehet, nem csak mert nem alkalmas rá, és maga sem gondolja komolyan, hanem mert a Fidesz lenyúlta és átírta a baloldali napirendet is, illetve semmilyen forrást nem fog kímélni a jövőben sem, ha éppen az osztogatásban -- ami nálunk a baloldaliságot jelenti -- látja a hatalma megőrzésének kulcsát). Kontraproduktív és vak stratégia a Tóbiásé azért is, mert úgy tesz, mintha lehetne parlamentáris körülmények között bármit elérni ebben az országban -- tehát mindent összevetve úgy tesz, mintha a baloldaliság járható volna radikalizmus nélkül. És miért tesz úgy? Mert -- ahogy már jeleztem -- gyáva, korrupt, és felelőtlen. 

Ma a baloldaliság csakis radikális, parlamenten kívüli, mozgósító -- összességében innovatív -- lehet, ha el akar érni valami emlékezeteset. De az MSZP nem akar. Ami pontosan látszott Tóbiás arcán, miközben a beszédét mondta. Ő sem hitt el semmit abból, amit mondott, sem azt, hogy bármi is megváltozhat tőle.

23 komment

2014.07.19. 09:23 HaFr

Miért erkölcsi kötelesség a szabad piac erősítése?

Tökéletesen szabad piac még sehol sem létezett, sok minden szól az ellen, hogy valaha is létezhet -- de közben mégis törekedni kell rá. A szabad piac normatív elv, a rá való törekvés erkölcsi kötelesség.

A szabad individuumok (teljes értékű személyek) önkéntes társulásainak utópiája, amelyeknek csak egyik formája a gazdasági interakció, normatív erővel kellene, hogy rendelkezzen a mindennapjainkban, mert a külső kényszer megjelenése az emberi érintkezésben pl. nem tökéletesen legitim intézményeken vagy erőszakon keresztül (itt Nozick Anarchy, State and Utopiája az irányadó olvasmány) mindig, gyakorlatilag mindenki szerint igazolandó. De ha a kényszer az erkölcsi intuíciónk szerint első ránézésre rossz és igazolandó, akkor le is kellene vonni ebből a konzekvenciákat. Az, hogy az intézményeket minden intuíció szerint igazolandónak tartjuk, arra utal, hogy feltételezzük a szabadságnak egy ideális állapotát, amelyet ezeknek az intézményeknek a működése felforgat és átstrukturál. Azzal az állítással élek tehát, hogy kevés kivétellel mindenki az emberiség erkölcsi alapállapotának tartja a szabadságot, és ennek korlátozása a közvélekedés szerint érveket követel. Tehát a piac erkölcsi értelemben normatív elv, a rá való törekvés (a revolúció) erkölcsi kötelessége mindenkinek.

A gondolkodásunk akkor koherens, ha az intézményeket (tulajdon, állam, család, erkölcsi alapvetések stb.) folyamatosan ugyanennek a normatív elvnek a fényében vizsgáljuk, tehát a piacot (a szabad emberi interakciók értelmében) kritikai és szabályozó elvnek is tekintjük. Nem érv ezzel szemben, hogy ilyen piac sosem létezett, nem érv ezzel szemben, hogy az emberek nem tökéletesen szabad egyedekként jönnek a világra és nőnek fel benne, nem érv ez ellen, hogy mindenki libsi, aki a szabadságról beszél. Ez az elv ugyanis a fentebb már jelzett alapvető intuíción alapul, az előbbiek fényében robusztus normatív elvnek tekintendő, és legalább ezen a szinten kell érvelni vele szemben. A szabadság mint az erőszakos (az elszenvedője által személyesen nem igazolt) beavatkozástól való mentesség világos norma. Ehhez képest az igazságosság, a méltányosság, az egyenlőség mind társadalmi, közösségi értelmezések garmadáját vonják maguk után, az intuícióink, nem beszélve az érveinkről, százfelé oszlanak velük kapcsolatban, és nem-erkölcsi (pl. jóléti, praktikussági, érzelmi) megfontolásokkal keverednek. A tökéletes alávetettség állapota mint a szabad piac ellenpólusa pedig nem csak azért értelmezhetetlen normaként, mert minden intuíciónk, sőt naturális ösztönünk is ellene szól, hanem mert -- szemben a szabadság állapotával -- elképzelhetetlen. A tökéletes rabság -- szemben a tökéletes szabadsággal -- az emberi önfelszámolással egyenlő.

A szabad piacra törekedni annyit tesz, mint birtokolni azt az egyedül releváns elvet, amellyel a társadalmi és állami létet folyamatosan legitim kritika alatt lehet tartani. Szemben például Polányi Károly maga színvonalú etatizmusának előítéleteivel, a többi között azzal, hogy a szabad piac az uralma alá hajtaná akár a nem helyettesíthető közjószágokat is (ad absurdum a tiszta levegőt, a vizeket stb.), és ezzel felélné az emberiség túlélésének forrásait is, a szabadság elve az általam argumentált erkölcsi és kritikai formájában semmi ilyesmit nem tesz. Sőt, számol a szabályozók szükségességével, de ezeket mindig elsősorban a szabadság szempontjából vizsgálja, mert az igazságosság stb. kizárólag ideológiailag erősen terhelt, konfliktusos értelmezésekre ad lehetőséget. Amilyen pl. a Polányié. Aminek -- a Nagy Átalakulás eszmei és gyakorlati programjának -- eredménye a politikai, gazdasági és ideológiai hatalom folyamatos koncentrációja a világban, a nanny state, a big business piackorlátozó működése, a tömegmédia, a korrupció, általában a tömegtársadalmak feletti homogenizáló kontroll, az erkölcsi lényünk felszámolása és önmegadása a materializmusnak (létfenntartásnak), aztán ennek hipertrófiája (kikényszerítetlen igazolási elvként való használata mindennel szemben, ami erkölcsi kritikát tartalmaz). Ha az állami lét programmá válik a szabadsággal szemben (mint az EU-ban, és ehhez képest is különös erővel Magyarországon), annak eredménye minimum az erkölcsi lényünk hanyatlása.

És végül ne felejtsük: lehet, hogy a szabadság rendje utópia, de a (tökéleteshez közelítő) rabságé, a totalitarizmusoké már realitás. A tökéleteshez közelítő szabadságot jóval nehezebb operacionalizálni, mint a rabságot. Az emberiség jóval sikeresebb az utóbbiban. Talán nem árt ebbe belegondolni, amikor eldöntjük: merjünk-e megfelelni az egyébként világos intuícióinknak, és merjünk-e el kiállni a szabadságra való igényünk mellett akkor is, ha végső soron erkölcsileg és szellemileg is alkalmatlanok vagyunk rá.

145 komment