1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.06.06. 09:08 HaFr

Kövér elvtárs tévedése: a szabadság megeszi a nacionalizmust

A szabadság története kétezer-ötszáz éve tart és semmi okunk azt hinni, hogy hagyja magát visszaszorítani látható hatalmak által. Bármi, ami átláthatóan és racionalizálhatóan tör a szabadságra, mint pl. a nacionalizmus, annak semmi esélye. A kapitalizmus és a globalizmus szellemét a szabadság…

121 komment

2018.06.03. 07:33 HaFr

Hozzászólás a "marxizmusvitához"

Széky János írt egy cikket Marxról jobboldali liberális szemszögből (miért is ne lehetne?), amely kiváltotta TGM válaszát (Marx rekonstruált pozíciójából, amely nem ugyanaz, mint amit közkeletűen marxizmusnak neveznek). Az egésznek persze vannak előzményei, konkrétan Juncker trieri beszéde, illetve…

287 komment

2018.06.02. 21:25 HaFr

Orbán lejáratja a kereszténységet

Úgy kellett a kereszténység ügyének Orbán, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Amikor egy nyilvánvalóan korrupt, a keresztény erényeket (hit, remény, szeretet) minden nap többször megcsúfoló, az elesetteket, a szegényeket és az idegeneket vegyesen manipuláló és ellenségnek beállító, hatalmaskodó…

97 komment

2018.06.01. 16:02 HaFr

Heinrich Himmler cikket írt a Magyar Időkbe

N. Horváth Zsófia álnéven. HH -- aki ismeretes módon személyesen irányította a Harmadik Birodalom és elfoglalt területeinek megtisztítását a homoszexuálisoktól (is), méghozzá nem kevés sikerrel -- a közvélekedéssel ellentétben mégsem lett öngyilkos lüneburgi fogságában, hanem a 118. évét taposva,…

41 komment

süti beállítások módosítása