1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.02.05. 11:00 HaFr

Közelebb érzem magamhoz TGM-et és Majtényit, mint az egész hazai "jobboldalt"

Premodernista jobboldaliként, antipopulista és jelentősen (amennyiben csak az Isten és a törvény előtti egyenlőségben hiszek, a politikait pedig csak a kor kényszere miatt fogadom el) antiegalista konzervatívként sokkal közelebb állónak érzem magamhoz a baloldali térfélen játszó politikai szereplők…

202 komment

2018.02.04. 09:51 HaFr

A "zuglói modell" Karácsony miniszterelnök-jelöltsége mögött?

A zuglói testület megoszlása miatt (9 fideszes, 10 baloldali, 1-1-1 jobbikos, LMP-s és civil) Karácsony három éve egyensúlyoz az MSZP és a Fidesz között. Valójában inkább arról van szó, hogy a mérhetetlen támogatású Párbeszéd és Karácsony társelnöke, az alpolgármester Szabó Rebeka éppen annyira…

73 komment

2018.02.02. 08:45 HaFr

A munkaerőpiaci szemléletű (kompetencia alapú) közoktatás hátrányai

Eszembe se jut védeni a végtelenül kártékony rezsimet, amelynek egyetlen célja van a közoktatással: hogy a mai "elit" szélesgábori-bayeri-némethszilárdi-balogi-gulyásgergelyi-jurákkatai vonulatához méltó, silány, megvehető, biztos, ami biztos, tahó embereket neveljen a magyar gyerekekből. Más…

74 komment

süti beállítások módosítása