1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.02.28. 11:37 HaFr

Mit tud elérni a balos ellenzék a Jobbik nélkül?

  Röviden azt, hogy megszerezze a mandátumok kb. 20%-át. Kormányt alakítani biztosan nem fog. (Egész egyszerűen a baloldal szavazatszerző képessége az, ami reménytelenül gyenge. Új szavazókat nem tudott megmozdítani 2008/9 óta. Abban a valószínűtlen esetben, ha a Fidesz elveszítené, mondjuk, a…

komment

2018.02.27. 18:52 HaFr

Meddig engedik még hülyíteni magukat a Fidesz-szavazók?

Tegnapról mára kiderült, hogy nem Soros áll a migráció, Brüsszel, a magyar ellenzék, a civilszervezetek, úgy általában minden, ami nem fideszes (plusz a metafizikai Rossz mint olyan) mögött. Pedig, haj, ez volt a Fidesz alapvetése az utóbbi két évben. Pontosabban nem alapvetése volt, hanem --…

komment

2018.02.26. 14:52 HaFr

Nagyon rövid értékelés a vásárhelyi eredményről

Nehéz elképzelnem olyan forgatókönyvet, amely jobban undorítana, mint a balos-jobbikos szivárványkoalíció országos méretekben. Egyet sikerült: a Fidesz további kormányzása.

komment

2018.02.25. 11:21 HaFr

A liberalizmus a sorsunk, minden más szemfényvesztés

Ha lenne hiteles, őszinte, végiggondolt politikai alternatívája a liberalizmusnak -- nem csak a mai kelet-európai Ersatz nácizmus, amelyben az állampolgárok 90%-ának hülyítése és verejtéke árán emelkedik ki 10%-nyi oligarcha, ezen belül 1%-nyi plutokrata --, az is hamar tönkremenne és megbukna a…

komment

2018.02.24. 16:56 HaFr

Sírva vigadni a Mandiner szerzőin

Itt van például egy bizonyos Trombitás Kristóf. A legutóbbi írását Bayer Zsolt egyenesen úgy ajánlja az olvasók figyelmébe, mint ettől a pillanattól a krédójukat. Kiskátét. Egy, kétségtelenül ideje volt már ennek a krédónak, nyolc, tizenhat, harminc év után. Furcsa, hogy ennek hiányában, vakon és…

komment

2018.02.11. 14:58 HaFr

Le tudja-e győzni Karácsony szociális demokráciája Orbán illiberalizmusát?

Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt olyat tett az MSZP-kongresszuson elmondott beszédében, mint azelőtt egy ellenzéki politikus sem a 2009-es Orbán óta: narratívát kezdett felvázolni. Jobb később, mint soha. Karácsony szociális demokráciáról, a "nagytőke" visszaszorításáról, egyenlőségről…

komment

2018.02.10. 17:23 HaFr

A kormány a kiskereskedelem ellenőrzésével fűzi még erősebb láncra a vidéket

Orbán többedik ilyen kijelentése és Lázárnak -- szokásos módon -- a hazudozást cinizmussal vegyítő mai mondatai után, miszerint amíg a hipermarketeket nem tudják "megtörni (...) addig Magyarországon csak félmegoldásokat tudunk biztosítani" (miről tetszik picsogni, nertárs?!), úgy érzékelem, nem sok…

komment

2018.02.09. 19:52 HaFr

A magyar nemzet vesztésre áll a világban

A történelem menetét, nemzetek és birodalmak felemelkedését és eltűnését hosszabb távon egyetlen tényező dönti el: a technológiai fejlettségük. Az ezt lehetővé tevő közösségi tanulás, mozgósítóerő és forráshatékonyság pedig meghatározza, hogy kié lesz a domináns technológia: szinte kivétel nélkül az…

komment

2018.02.08. 07:07 HaFr

Már visszafordíthatatlanul nő a lemaradásunk a világtól?

Míg mi itt többségünkben megtaláltuk a világ magyarázó elveként Sorost, Brüsszelt, a migránsokat és általában magyar etnicista tudat univerzális koordináta-rendszerét, addig napról napra nő a lemaradásunk a versenyképes technológiák és iparágak abszorpciójában, nem beszélve ezek élvonaláról. Míg a…

komment

2018.02.06. 08:53 HaFr

Ha már választani kell, jobb a sorosozás, mint a fasizmus

Olvasom Békés Márton tanulmányát a Mandineren, amely -- jellemzően franciás-esztétizáló neomarxista szerzőkre támaszkodva -- elevenít fel bizonyos ismert gondolatokat, amelyekkel arra jut, hogy a kapitalizmusnak nincsen alternatívája a társadalmak szervezésében. Remélem, Békésnek a Mandineren a…

komment

süti beállítások módosítása