1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.07.12. 06:58 HaFr

Barlangba szorult thai gyereket vagy líbiai menekültet kell-e inkább menteni?

No automatic alt text available.

Most láttam a mellékelt képet a FB-on, hadd fűzzek egy-két megjegyezést a nyilvánvalóan progresszivista karikaturista-grafikus kirajzolódó gondolkodásmódjához, miszerint a hype-olt gyerekmentés és a kegyetlen migránsellenesség nem férnek össze egymással. De, összeférnek. 

Sok oka van ennek. Jószerivel bárkit megkérdezhetünk, egyetértés lesz abban, hogy a barlangban rekedt gyerekeket, akiket a hírek szerint egy meggondolatlan felnőtt vitt be a helyre, ki kell menteni. Ezek szerint -- mivel a másik oldalon is gyerekek szerepelnek (a felnőttek mellett) -- nem önmagában az a tény helyez nagyobb konszenzust a gyerekmentés, mint a migránsmentés mellé, hogy az egyik helyen gyerekekről van szó, a másikon meg nem. Sőt nem is amiatt szimpatizál szinte mindenki az ügyükkel (szemben a másik üggyel), hogy a thai csoport csoport nem migráns, mert akármilyen színű és eredetű csoport szorult volna be akár Magyarországon is egy barlangba, csaknem azonos lenne a konszenzus a kimentésük mellett, miközben a hazai többség ellene lett volna annak, hogy -- ha tegyük fel migránsok lettek volna -- egyáltalán ide jönnek. De ha már itt vannak, nyilvánvalóan ki kell menteni őket egy életveszélyes helyzetből.

A különbséget a thai gyerekek és a líbiai gyerekek "kezelése" között -- olyan apróságok, mint a média tálalása, a dolgok hírértéke, a migrációt segítő szervezetek változó megítélése, az emberkereskedők szerepe, a saját otthon elhagyásának külső szemmel való megítélése mellett -- az okozza, hogy a dolog kimenetele nem befolyásolja -- konkrétan, nem fenyegeti -- az adott (nyugati) közvélemény önképét és a (most pl. a thai ügyben egységes) véleményközösség saját jövőjét. Szemben a líbiai gyerekekkel (akik itt egy metaforája a konfliktuskeltő idegennek). Thai ügyben szabadon lehet együttérezni és szimpatizálni, líbiai ügyben nem. Ez utóbbiban az együttérzés forrása, az emberi egzisztencia stabilitása, szembekerül az együttérzés tárgyával, a másik gyerekkel. 

Mármost ez nem olyan rettentő nagy felfedezés (habár a rajzoló, úgy látszik, tudott ennek ellenére is elég demagóg lenni), de én itt meg szeretném támogatni azzal, hogy ez egy abszolút elfogadható, sőt igazolható vélemény is, nem olyasmi, amit szégyelleni kell. Az emberi segítőkészség strukturálisan (se logikailag, se pszichikailag stb.) nem kerülhet szembe az emberi önfenntartás igényével, ezért (is) a másik orcáról szóló jézusi intés (Mt 5:39) mindig nagy fejtörést okozott a keresztényeknek, pontosabban rámutatott az emberi és az isteni megértés (a bennünk élő emberi és az isteni természet, de legalapvetőbben az időhorizontok, vö. kb. "egy véges életem van szemben Veled, Atyám, habár tudom, hogy Benned örök életem lesz, de mégis") radikális konfliktusára. E probléma része az "európai" kultúra védelmének kérdése: miszerint képesek vagyunk-e megvédeni azt, ami a lényegünket adja, ha a kultúrát közben az újonnan érkezők részéről kihívások érik (ill. a mai bizonytalanságaink közepette magunk se tudjuk, mit tartsunk benne irányadó értéknek).

Logikailag is (nemcsak történelmileg) téves ítélet, hogy az európai életforma lényege a nyitottság, a tolerancia és az emberbarátság. Nem: az életformánk lényege -- ha egyáltalán lehet itt lényegről beszélni -- a mindezeket az említett dolgokat lehetővé tévő és fenntarthatóan biztosító kultúra, amely évszázadok-évezredek nehéz munkájával alakult így és sosem tekinthető kimeríthetetlennek vagy menlevélnek minden más kultúra képviselője számára. Ezért ha láthatóan nem vagyunk elég erősek integrálni, akkor nem szabad nyakló nélkül tovább próbálkozni... (Ennek most semmi köze ahhoz, hogy ennek örvén egyes státusférfiak mit nem átallnak elkövetni a saját népük ellen, mert ez tényleg az európai kultúra ellen van -- noha rendszeresen előfordul benne.)

Röviden, az emberbarátságnak többféle -- ösztönös, kulturális és erkölcsi -- korlátai vannak: kötelező korlátai. Az európai kultúrállamok jobban tennék, ha meg tudnák és meg tudták volna előzni, hogy a helyzet idáig fajuljon a Mediterráneumban, amely szorosan európai érdekkör (erre megint most kezdünk rájönni), vagy ezen túl (bár ez nem közvetlen felelősségünk). De az, hogy nem tudták, nem teszi kötelességükké a határtalan és parttalan emberbarátságot (=befogadást). Tudjuk, hogy a progresszivista mérce az állandó lelkifurdalás kompenzálásán alapul, de ez legyen a progresszivisták problémája. Ne súlyosbítsuk vele az amúgy sem problémamentes jelenünket.

For dummies: szeressünk-e vízbe fúlni látni gyerekeket? De akár felnőtteket? Nem, ne szeressünk. Nem is szeretünk. Tragikus a helyzet? Az. Ettől elválaszthatatlan az a kérdés, hogy milyen szülőnek gondoljuk azt, aki a gyereke halálában így vétkessé válik. De mivel kivált visszás lenne osztani a morális tanácsokat ebben az ügyben, csak ennyit: ha nem ítélnénk meg ez alapján a lélekvesztőkbe beszálló felnőtteket, vajon mi maradna az emberi felelősségről alkotott egyetemes képünkből? Minden a mások hibája? Európáé, az emberkereskedőké, a haduraké? Semmi a menekülőké/migránsoké?

33 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2714107987

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.12. 09:28:50

A barlangmentős sóműsor gyomorforgató volt, ez tény.

A Földközi-tengeri emercsempészet ellen pedig az eszköz megvan: nem szabad kikötni engedni egyetlen Soros-hajót se.

Hidvégi Mihály 2018.07.12. 09:43:28

Első gondolatom az volt, hogy lényegtelen dolgot ragadtál most meg.

Aztán rájöttem, tévedtem, lényeges a téma. Ott tévedsz (szerintem), mikor azt gondolod, hogy azért kell segíteni bizonyos eszmék miatt, mert lelkiismeretfurdalás lenne különben.

Nem utóbbi okán kell segíteni. Hanem amiatt, hogy az emberi faj egy s ugyanaz. Nem járhat más az európainak, mint az afrikainak. Hogy utóbbi mért nem segít magán? Mi magyarok tán segítünk magunkon Orbán ellenében? Frászt.

Kultúra? Kit érdekel, amikor arról van szó, hogy éhen hal-e valaki?

Csak azt akarom mondani, ha csádiak lennénk, valószínűleg éppúgy csónakba tennénk gyerekeinket, mint az ottaniak. Tudván azt is, hogy odaveszünk, odavesznek. Mert egyek vagyunk mi emberek, bárhol is legyünk a világon.

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.07.12. 09:43:39

@HaFr:

A tények unalmasak, mert a valóságot írják le...

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 09:54:47

@maxval balcán bircaman:

"Mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de senkinek sincs joga a saját tényeihez."

-- Daniel Patrick Moynihan

ricardo 2018.07.12. 10:48:32

…milyen szülőnek gondoljuk azt, aki a gyereke halálában így vétkessé válik… Emlékszünk, az anyjától elválasztott síró mexikói kislány esetére. A bleeding heart baloldaliak kizárólag Trump elnök és az amerikai hatóságok végtelen gonoszságáról bírtak értekezni. Fel sem merült, hogy miként lehet képes egy szülő a hároméves gyerekét kitenni a kockázatnak, hogy elveszíti a szüleit, annak hogy idegen hatóságok kezére kerül egy idegen országban, egyáltalán, milyen szülő képes bevonni a hároméves gyerekét egy illegális tevékenysége. Hozzátéve, lehetnek persze helyzetek, amikor menekülni kell, és valószínűleg a mexikói anyák sem könnyű szívvel indulnak neki gyerekkel a határnak. Meglehet, épp a gyereknek szeretnének egy jobb életet. De a szülőnek is van felelőssége. Nota bene az USA-ban nem lehet gyereket rabosítani semmilyen körülmények között. Nem viccből választják el a gyerekeket a szülőktől, hanem épp a gyerekeket védik a szülők felelőtlen tettének következményétől.

Hidvégi Mihály 2018.07.12. 12:51:19

@Hidvégi Mihály: A fentiekkel nem azt mondom, hogy ide kell csődíteni minden embert, aki valamilyen okból a hazájában nem tud megélni. De azt mondom, hogy az emberiség sorsa közös ügyünk, minden ember sorsa közös ügyünk.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 13:22:01

@Hidvégi Mihály:

'No Man is an Island'

No man is an island entire of itself; every man
is a piece of the continent, a part of the main;
if a clod be washed away by the sea, Europe
is the less, as well as if a promontory were, as
well as any manner of thy friends or of thine
own were; any man's death diminishes me,
because I am involved in mankind.
And therefore never send to know for whom
the bell tolls; it tolls for thee.

Olde English Version

No man is an Iland, intire of itselfe; every man
is a peece of the Continent, a part of the maine;
if a Clod bee washed away by the Sea, Europe
is the lesse, as well as if a Promontorie were, as
well as if a Manor of thy friends or of thine
owne were; any mans death diminishes me,
because I am involved in Mankinde;
And therefore never send to know for whom
the bell tolls; It tolls for thee.

MEDITATION XVII
Devotions upon Emergent Occasions (1624)
John Donne

DrGehaeuse 2018.07.12. 15:38:32

@Hidvégi Mihály: "Mert egyek vagyunk mi emberek, bárhol is legyünk a világon."

Szép gondolat lenne, csak nem igaz.
Akkor lennénk egyek, ha mindenki egyforma empátiával fogadná el embertársát és annak helyzetét, bárhol is legyen a világon, valamint egyenlő következményekkel vállalhatnánk felelősséget mind egymás iránt aki él ezen a bolygón.

Az "Emberiség" a legkevésbé személyesen megélt hovatartozási élményünk.

Két ember csak egy más fajok által lakott idegen bolygóra kerülve tudna csak egy lenni egymással.

Bánegressy 2018.07.12. 16:40:55

van amikor a kockázat nagysága az elérhető nyereséghez képest(megmenekülés, új élet stb) kisebbnek tűnik(mégis, a tyuxaros mindennél fontosabb) és a felelősség meg már föl sem merül.
no ezt nehéz az adott helyzetben lévőkkel megértetni.
megpróbáltam elképzelni extrém végzetes, tömeges pánikhelyzeteket, amiben utólag úgy tűnhet, hogy megoldásként kínálkozhatott egy a mostanihoz hasonló migrációs hullám, hogy én mit tettem volna; pl náci időkben való menekülés(akkor is voltak valami ilyesmi hajók).
a reakciók is hasonlóak voltak, bár jóval kevesebb emberről volt szó.
holodomor: egészen elképesztően szélsőséges csapdahelyzet a világ legfejlettebb cócalista nagyhatalmának, a zemberiség, a nemzetközi proletariátus naaagy reménységének területén annak hatalmi gépezete állat(által) előidézve. visítani lehet, ha az ember ilyesmibe empatikusan próbálja magát beleképzelni.
és akkor jöhet a többi: szahel övezeti éhinség, ruandai_stb. és mindig vannak emberek, akik megpróbálják fölrázni az "emberiséget", vagy netán segíteni(többnyire aljas sorosisták, vagy nyerészkedő impresszáriók és rock/sztárjaik). ja! és ott van még az elképesztően hatékony karitász. és mindig vannak szülők, akik a megmenekülés reményében a saját gyerekeiket mégis(:D) veszélybe sodorják.
a helyzet pedig egyre kedvezőbbé válik az európai civilizáció kért és kéretlen megmentői és az egyetemes emberi felelősség fontosságát hangsúlyozók számára.
1.)mindenki dögöljön meg ott, ahol van.
2.)ha úgy érzi nagy a baj, hívjon segítséget a világ fejlettebb, empatikusabb részéből és várjon türelmesen.

(csodálom, h a zensz, a zeu és a zusa, no meg persze a karitász, a nemzetek fölötti, a nagy mobilszolgáltatók bevonásával nem csinálnak ilyen segélyhívó szolgáltatásokat. mert olyan sokkal többe ez sem kerülne és nem is lenne sokkal kevésbé hatékony, mint ami egyébként történik)

Bánegressy 2018.07.12. 16:44:28

@Bánegressy:
Ja! és mobil pediglen már mindenütt van!

PearlOfScandinavia 2018.07.12. 17:04:29

Szépen felépíted a gondolatmeneted és a kérdés is teljesen a helyén van, de azt gondolom, hogy az emberi felelősségről alkotott egyetemes képünket kevesebb veszély fenyegeti, mint a lélekvesztőkbe beszálló gyermekeket és felnőtteket.

Ahol az a kép uralkodik, hogy minden, ami az emberrel történik Isten akaratából történik, a lélekvesztőbe való beszállás nem annyira annyira a szüloi felelosség morális kérdésének tunik, mint annak az egyszeru helyi felfogásnak a következményének, hogy az ember vesse magát alá Isten akaratának.Ha Isten akarata, hogy jobb élete legyen egy embernek, akkor túl fogja élni az utat, ha nem, akkor bekövetkezik Isten szándéka és az ember beteljesíti a neki szánt sorsot, amelyet amúgy sem kerülhet el (mindennek a gyökerét lehet az iszlámban keresni, de az elmaradottság az elsodleges oka). Ha az embernek túl sok vesztenivalója nincs, mert élete elviselhetetlen, sok az éhes gyermekszáj, és csak bizonytalan híreket hall elsüllyedt csónakokról, de semmiben sem biztos, akkor be fog szállni a csónakba, mert erre ítéli a saját világképe.

Ami pedig minket illet, igazad van abban, hogy nekünk nem a karikatúrarajzoló cinizmusával kell reagálnunk, aki feltételezi, hogy nem sajnáljuk a vízbefulladó gyermekeket,pedig gondoskodó hajlamunk emberi mivoltunk alapveto része, hanem felvilágosítással és országokat átívelo programokkal a helyzet megoldására.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.07.12. 17:51:14

@PearlOfScandinavia: igen, mint írtam, azt hiszem, a helyzet leginkább tragikus .. ez az álláspontom, mióta a migráns válság van, nem lehet jó megoldás, ami jó most és a jövőre nézve is.. emberek valahol tömegekben kárát fogják látni

Janossz 2018.07.12. 19:13:29

Valahogy ilyen az, mikor a technológia elébe szalad a civilizációnak.
Ha ezer éve egy arab tudós kitalálja, hogy teveszarból meg gránátalmából frankó neutronbombát lehet csinálni, most övék lenne Európa.
Hogy ünnepelte a világ az internetet úgy húsz éve, most aztán az utolsó afrikai kunyhóba is eljut majd a tudás, lesz ám ebből felzárkózás.
Aztán csak annak a tudására volt jobbára befogadókészség, hogy élnek másutt, ezt láthatták élőben milliók. És azt mondták, ez jó. Nekik tetszik. Szeretnének részesedni belőle, az odavezető rögös út kihagyásával. Inkább egy bárkán odahajózni.

Ez nem hangzik túl liberálisan, de korlátozni kellett volna az információáramlást.

Boross Bence 2018.07.12. 19:25:12

Nem lehet automatizmusokat rákényszeríteni senkire, semmire. Az univerzális etikai elvekre hivatkozó liberálisok mégis automatizmusokat szeretnének, amelyeket azután kijátszanak az azokat magukra vevőkkel szemben.

Például ilyen automatizmus lenne szerintük, hogy aki Afrikából eljut a líbiai partoktól 6 km-re északra a Földközi-tengeren, az automatikusan Európába kell szállítani és le kell telepíteni Európában, majd jöhet a családegyesítés.

Vagy hogy aki gyermekével lépi át illegálisan egy állam határát, az automatikusan kedvezőbb elbírálás alá essen, mint akinek nincs gyermeke vagy nem hozta magával.

Vagy hogy 18 éves kor alatt - az életkort bemondásra el kell fogadniuk a hatóságoknak, nem kell sem igazolni, sem vizsgálni - bárkinek automatikusan lehetősége van Európában letelepednie, ha átlépte az EU határát.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 20:34:11

@Janossz:

Jó a meglátás, és az interaktív kommunikációt lehetővé tévő net még nagyobb vonzerőt generál mint a TV.

screpes 2018.07.12. 20:44:00

@Janossz: @neoteny:
Ki korlátozhatná a new mediában az infoáramlást? fogadóoldalon vákum van, (és fejetlenség), a források és tartalomszolgáltatók viszont ma már magámszemélyek lehetnek

neoteny · http://word.blog.hu 2018.07.12. 20:50:10

@screpes:

Nem voltam elég pontos: az interaktív infóáramlás migrációgeneráló hatásának felismerését helyeseltem. Azt nem hiszem, hogy korlátozni lehetett volna az infóáramlást, legalább is Afrikába.

Janossz 2018.07.12. 20:56:43

@screpes: Épp ez a bajság. Harminc éve a szerencsésebbek lapozgathattak valami színes magazint egy meseországból, most meg bárki nézheti élőben a Times Squaret. Nagy különbség.
Megkapták a mézesmadzagot, most meg csodálkozik a világ, mennyien gyűlnek rá.

Carmichael 2018.07.12. 21:05:08

"Ettől elválaszthatatlan az a kérdés, hogy milyen szülőnek gondoljuk azt, aki a gyereke halálában így vétkessé válik."

Lehet, hogy azt is érdemes végiggondolni, hogy egyetlen szülő sem teszi a gyermekét egy csónakba a tengeren, hacsak nem gondolja azt, hogy az biztonságosabb számára, mint a szárazföld (vagy feltételezzük, hogy a szülői szeretet kivételes keresztény tulajdonság).

És milyen értéket is képvisel az a kultúra, amelyik együttérzőnek és befogadónak tartja magát a szavak szintjén (a keresztény jelző alapján), de az egzisztenciaféltés az erősebb hívószó, amikor cselekednie kell(ene).

Azt hiszem nem a más vallásúakról tudunk meg sokat a migráció kapcsán, hanem saját magunkról, a kereszténység tapasztalati szinten megélt aspektusairól. Attól tartok a "hívők" számára Jézusnál nehéz lesz kimagyarázni a "gyengék vagyunk integrálni őket" és hasonló lózungokat. Már aki még vallásként gondol a kereszténységre és nem csupán kultúraként.

Ezzel nem kívánok elítélni senkit, csak vegyük figyelembe, hogy ha egy kultúrkör értékrendszere csak a jó időkre szól, akkor az annyit is ér, és talán magyarázat is arra, amerre Európa és a keresztény világ ma tart.

Perceval 2018.07.12. 21:42:21

@Janossz: Szerintem épp ellenkezőleg. Régen könnyebben keletkeztek túlzó legendák egyes világok jólétéről, gazdagságáról, ma sokkal árnyaltabb kép nyerhető a média és a net jóvoltából. Ami ma inkább könnyebbé vált, az a visszaélés lehetősége: egy adott rendszer (pl liberális demokrácia, határőrizet, menekültügyi eljárás) “gyengeségéről” szóló információk ma már ingyen hozzáférhetőek, és a szerencsés előőrsök önként oszthatják meg azt a nagyvilággal.

Ebből kiindulva azt hiszem, a radikális jobboldal jól érzékeli, csak rosszul azonosítja a “migránsok” “szervezettségét”. A jelenség automatikusan következik az információ azonnaliságából és mondhatni ingyenességéből. A tömeges szinten megjelenő célirányos tudatosság kelti a háttérből szervezettség látszatát...........

Maga az információáramlás korlátlansága teremt új kihívást, amely független a migrációtól.

Boross Bence 2018.07.12. 22:34:56

@Carmichael: Sokan elfelejtik, hogy más kultúrákban más a gyermekek értéke - mint ahogyan Nyugat-Európában is másként értékelték őket a XVIII. század előtt.

Carmichael 2018.07.12. 22:42:30

@Boross Bence:
Nos, ha abból indulunk ki, hogy mennyi valós/megélt szeretet van az európai jóléti társadalmak családjaiban, vagy akár az oktatási kultúránkban, nem hiszem, hogy büszkék lehetünk, még akkor sem, ha valóban alapból szigorúbb, érzelemmentesebb kulturális normák is vannak a világban.

Ha viszont nem érdekel a gyerekem, akkor miért teszem a csónakba? Csak foglalja a helyet...

Boross Bence 2018.07.12. 23:18:02

@Carmichael: Egy általánosítás, egy túlzás.

Carmichael 2018.07.13. 08:38:46

@Boross Bence:
Tapasztalat, és nem csak az enyém, és sarkítás, de ettől még áll a logika.

Perceval 2018.07.13. 09:08:09

@Carmichael: Tapasztalat? Mi az, hogy tapasztalat? Mi az, hogy nem csak a tiéd? Te ki vagy? Ki vagy, hogy a te tapasztalatod bármit is elmondana a valóságról? Hány helyen éltél, hányféle társadalmi csoportról van közvetlen tapasztalatod? Mi igazolja, hogy a te tapasztalatod nem valami rettenetesen szűk szelete a világnak, és mi igazolja, hogy a tapasztalataidat helyesen értékelted ki, és nem pedig torzítva. Amikor azt kérdezem, hogy te ki vagy, akkor azt kérdezem, hogy miért kellene bárkinek is a te tapasztalatodat tényként kezelnie?

Nem ellenséges kérdéseket akartam feltenni, de egy vélemény igazságát önmagában a tapasztalat nem támasztja alá. Ha ezt megérted, akkor megérted a különbséget a tudomány és a vélekedés között.

Marika tapasztalatból esküszik, hogy ha hagymát teker a talpára, reggelre kigyógyul a megfázásból. Józsika tapasztalatból tudja, hogy fideszes szavazó nincs, mert ő egyet se ismer. Béluka tapasztalatból tudja, hogy a Föld lapos, hiszen nem látja a görbületet......

Szóval érted, ugye?

Perceval 2018.07.13. 09:17:04

@Carmichael: Egy haverom “politikai filozófus”. Feltevése szerint demokrácia nincs, az hazugság, és sehol sincsen, mindenütt ugyanaz van. Még nyaralni se volt külföldön életében, nyelvet nem beszél, élt két hazai városban, nem olvas,, és a “széleskörű tapasztalatából” bátran megmondja, hogy mi van Németországban. Merthogy “az emberek és a politikusok mindenütt egyformák”, ergo a tapasztalata feljogosítja, hogy az egész világot megítélje......

“Tapasztalat” - mintha egyesek számára ez amolyan Jolly Joker lenne az érvelésben, az ultima ratio. Ha már tapasztalat, akkor az mindent visz. Hát baromira nem.........

Carmichael 2018.07.13. 09:35:37

@Perceval:

Persze, értem.
Mélyedj el kicsit a boldgoság-indexekben, a házasság/válás arányok alakulásában, a jóléti társadalmak régi-új függőségeinek (különösen a tizenéveseknél) növekvő számában és típusaiban, a fiatalok szorongásainak, magányérzetének és egyéb lelki problémáinak növekedésében úgy szám mint tünet szemszögéből, a családon belüli erőszak statisztikáiban, stb., ugye nem kell sorolnom?

Utána már csak azt kell tudnod, hogy mi a szeretet és az azzal minduntalan összekevert szülői törődés/gondoskodás közötti különbség, és körülnézned kicsit a környezetedben, hol találsz valóban működő tiszta szeretet-kapcsolatot?
Én elég sokat foglalkozom ezzel, sajnos a trend elszomorító. Mert nincs idő, mert nagy a stressz, stb., ami mind igaz, de ettől még a tünetek nagyon is nyilvánvalóak.
Ismétlem, ezt nem (csak) én látom és mondom, de az én tapasztalatom is ez.
Nem az egyes embereket/családokat ítélem meg, hanem egy társadalmi jelenségről, folyamatról beszélek, és állom amit mondtam.

Carmichael 2018.07.13. 09:46:52

@Perceval:
Erre csak annyit, hogy a globális felmelegedés kérdésében lassan kezd egységes álláspont lenni, pedig egyesek még nem tapasztalták, hogy ilyen lenne. A pillanatnyi nem tapasztalása valaminek a személyes életedben sem jelenti azt, hogy valami nincs, vagy (még) nem hat rád.

Perceval 2018.07.13. 09:48:18

@Carmichael:

Akkor elmondhatjuk, hogy a tapasztalat és az elmélyülés nem feltétlenül tartozik össze.
Nyilván vannak trendek, nyilván én is ebben a világban élek, és nyilván bennem is vannak hiányok és “tapasztalatok”, és benyomások. Nyilván ez eredményez egy világképet. Még az olvasással együtt is. Bár persze kérdés, hogy a szociológia, a statisztika, a pszichológia leírt tudásként mennyiben ad valódi rálátást a világra.

Nem éltem falun. Nem éltem normandiai, sváb, katalán, vagy szicíliai faluban/településen/városban. Nem beszélgettem ottani emberekkel. Nem tudom, hogy mekkora lehet ténylegesen a távolság a jóléti nyugaton a vidék, a város, és a metropolisz között. Nem tudom, mennyire általánosítható a nagyvárosi lét problematikája az egész társadalomra.

Ha mondjuk telefonos lelkisegítő lennék, a tapasztalatom miről árulkodna? A társadalomról, vagy annak egy vetületéről? Biztos a társadalomról is, de mennyiben?

Van egy világképem, ami összetevődik az olvasásból, a tapasztalatból, a benyomásból, a média sugallta virtuális valóságból..........ezek alapján markáns véleményt is formálhatnék....Én azonban pár éve megrendültem a magabiztosságomban, és azóta az alapélményem, hogy semmit nem tudok, és részinformációk, benyomások kusza és kaotikus mátrixában élek........

Perceval 2018.07.13. 09:55:28

@Carmichael: Miért kellene a tiszta szeretetet kulcspozícióba helyezni? Értem, hogy a kereszténység örökségeként ez a fogalom, főleg a “tiszta” jelzővel ellátva kultúrálisan beágyazódott a létünkbe, de én nem tudom evidenciának venni, hogy a “tiszta szeretet” létezik, törekedni kell rá, vagy hogy társadalmi szinten lehet elvárás. Egy sor fogalom van, amely a tiszta szeretet nélkül is létezik, és bőven elégséges normális emberi kapcsolatokhoz: humánum, felelősség, tisztelet, gondoskodás........

Mi itt Európában a szeretet-szerelem-boldogság szentháromságában el se tudjuk képzelni, hogy ez a három fogalom akár üres és lényegtelen lehet más kultúrák felfogásában.

Carmichael 2018.07.13. 10:26:44

@Perceval:

Megértelek, és igazat is adok a következtetéseidet tekintve, hogy óvatosan állsz hozzá a de facto kijeletések tételéhez, de azt se feledd, hogy nem kell feltétlenül tudnod tojást tojni ahhoz, hogy tudd, hogy az záp.

A magyar társadalomban a migránsellenesség miatt egyre mélyülő szorongás/félelem például tettenérhető a médiában, az emberek reakcióinak változásaiban nem csupán a témát tekintve, de a mindennapok történéseit figyelembe véve is. Ez személyes tapasztalat is, ha másokkalkommunikálok, nem csak kutatási eredmény, és ettől még helyes a tapasztalat a társadalom egészére nézve, ha egyes emberekre nem is.

Carmichael 2018.07.13. 10:33:42

@Perceval:
A tiszta szeretetet a kereszténység helyezi (elvben) mindenek fölé, itt az én személyes véleményem valóban nem számít, az viszont igen, hogy ha az egyház nem képviseli a saját legfőbb parancsát, akkor milyen morális szinten áll (Jézus vajon mit szólna..?).
Ezzel együtt azt gondolom, hogy az általad sorolt fogalmak üresek a szeretet nélkül, de ez már életszemlélet kérdése, itt most ne menjünk bele. Üdv.