1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.06.11. 10:40 HaFr

Orbán ellenfeleinek létre kell hozniuk a saját NER-üket

Képtalálat a következőre: „alternatív parlament”

A mai parlamenti ellenzék tagjainak növekvő részéről sejtjük, hogy közvetve vagy közvetlenül a Fidesz érdekei szerint politizál, ami lehetetlenné teszi akár a parlamenti pártokon belüli hatékony politikai egyeztetést (eleve nincs hozzá bizalom), akár az egymással összehangolt hatékony ellenzéki fellépést. Ezért ha az ellenzékiség benne ragad ebben a logikában, semmi esélye nincs a jövőben. A mai felállás alternatívája egy "ellenzéki NER" lehet, amelyet a posztkommunista balos pártok kivételével a parlamenti ellenzéknek először a parlamenten kívül kisebb és mikropártokkal, blogokkal, érdekképviseletekkel, a nyilvánosság egyéb tényezőivel és finanszírozókkal kell kialakítani, világos céllal és működési renddel. Kevesen is elkezdhetik és fokozatosan többen fognak csatlakozni, mert a magyar ellenzéki nyilvánosságot ismerve rövid időn belül ez válhat a legautentikusabb ellenzéki intézményrendszerré, ahonnan előbb-utóbb hiba lesz kimaradnia valamirevaló ellenzéki erőnek.

Ez egy olyan blueprint, ami elkerüli az eddigiek buktatóit, mert sokkal alacsonyabb bizalmi küszöböt feltételez, mint akár Bokros 500 napos javaslata, fideszes ügynökök kis eséllyel fognak helyet találni benne, mert hamar kiderül, ha az alapküldetése ellen fordulnak, ill. mivel a nyilvánosság és a választók megszervezéséről szól, nem is nagyon tudnának részt venni benne. Nem mellesleg nem kényszerít senkit a fizetett (parlamenti) helye feladására, ellenben igen produktív "játéknak" bizonyulhat, amit -- ismétlem -- kevesek is el tudnak kezdeni, ha szisztematikusan tudják csinálni.

Ez a NER2 létrehozza és szoros egyeztetésben üzemelteti a saját intézményhálózatát. A mai helyzetben első lépésben létre kell hozni egy árnyékparlamentet (nemzetgyűlést), össze kell hangolni az ellenzéki blogok munkáját, aztán szemléletet és narratívát kell definiálni, ezt eljuttatandó az ország minden szegletébe ki kell alakítani a hálózatosodás és a "körösödés" bázisait, amelyek helyismeret birtokában tovább terjeszkedve értelmet tudnak adni neki és integrálni tudják a vidéki ellenzékiséget.

Az árnyékparlament nyilvánosan üzemelne, a napirendje részben követné a hivatalos parlamentét, így ezek között témákban és résztvevőkben is átfedés volna, de nyilván nem alkotmányos, hanem politikai alternatíva volna. Az új nyilvánosság egyik fontos intézménye, ellenzéki kerekasztal egy tágabb ellenzéki intézményrendszeren belül.

Az árnyékparlament pártjai (LMP, Momentum, a még kisebb, de politikailag értékelhető pártok) természetesen egymás ellenfelei volnának az új intézményrendszerben, hiszen épp elég különbség van köztük. A NER2-nek nem célja a pártok és egyéb szervezetek egységes politikai álláspontjának kialakítása. Ennek hiábavalóságáról már meggyőződhettünk a múltban és szükség sincs rá. Egy célja van: a NER2 ismertségének és támogatásának -- nem a pártok, hanem kvázi a liberális demokrácia iránti kedv -- növelése, amelyhez a jelzett és nem jelzett résztvevők közötti szakmai, politikai és szellemi viták is hozzájárulnának, amelyek tematizálhatnák -- a Fidesz ellenében -- az országos nyilvánosságot. Nem pártfókuszú, hanem demokráciafókuszú eljárásról beszélek. Az a cél, hogy az alternatív politikai intézményrendszer más kulturális és politikai élményben részesítse a választókat, mint amihez az utóbbi 8-16 évben szoktak, bizalmat ébresszen bennük a politika iránt, integrálja az ellenzékiséget egy más kultúra alapján, versenyképessé tegyen Magyarországon olyan politikai eszméket és gyakorlatokat, amelyek a NER előtt sem voltak vagy amelyeket ez kipusztított -- és mindezeken keresztül alapja legyen az orbánizmus utáni parlamentáris rendszer legitimációjának. 

Egyetlen párt sem fogja tudni leváltani a Fideszt a belátható időben, ehhez egy alternatív "parlamentáris rendszert" kell tudni szembe helyezni vele. Ha nem rendszerek csapnak össze, hanem pártok és konfúz pártszövetségek, akkor a NER-rel szemben még akár egy-másfél évtizedig is reménytelen lehet a küzdelem. Nem vagyok biztos benne, hogy a kialakítandó -- tegyük fel, akár kiváló és hiteles -- ellenzéki pozíció kezdetben automatikusan többségre talál az országban, mert a honfitársaink elég nagy részének jól fekszik Orbán politikája. De el fog jönni az az idő, amikor a Fidesz-kormányzás kiváltotta politikai válság hiteles és ismert szereplőkért kiált, és erre az időpontra fel kell készülni egy kormányzóképes alternatívának.

komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3514040254

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mentsük meg a Baross-Topánka közösségi közlekedési csomópontot! 2018.06.12. 08:16:54

Dönthetnek-e a pesterzsébetiek saját környezetükről vagy a polgármester felülírhatja a képviselők és a lakók döntését? Ez lesz a csütörtöki testületi ülés egyik legfontosabb kérdése. Javaslatomra egy többlépcsős közösségi tervezés projektet indított e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

városi fiú 2018.06.11. 11:30:10

Szóval az LMP-ben, Momentumban, állami és vallási szervezetekben villogó milliárdos fideszkölykök nemzetgyűlést alakítanak és vitára oktatják az őcsényi gumiszurkálókat.

Mondjuk, helyileg hol lenne a nemzetgyűlés meg a vita ?

Hogy ki ne tiltsák őket a vidéki települések...

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.06.11. 11:34:06

A legegyszerűbb: havonta összegyűlnek a CEU nagytermében, s ott kigágogják magukat.

Az ellenNER neve REN lesz: Rettenthetetlen Ellenzéki Nyafogás.

városi fiú 2018.06.11. 12:06:25

@HaFr: Hát, ha nem vitatkozol hülyeségekkel, akkor nem vagy alkalmas az árnyékkormányba és a demokratikus vitákra, amiről írsz.
Egy árnyékkormánynak Orbán és miniszterei hülyeségeit kell vitára bocsátania,
a demokrácia gyakorlása pedig az ország fideszes idiótáinak jelenlétében zajlik.
Nem is csak vitázni kell ezekkel a savasbácsikkal és kopaszokkal, hanem sokszor meg is kell verekedni velük a nézetek összecsapásához. A hülyék országában már csak így megy ez.
Ezért lett az ellenzék olyan, amilyen.

városi fiú 2018.06.11. 12:09:54

@HaFr: Ja, és olyanokkal is kell vitatkozni a demokráciában, akik nem csak nem olvasnak, de még meg se hallgatnak, vagy egyenesen kidobnak.
Ahogy az ellenzékkel rendszeresen megtörténik ez.
Mert a hülyék már eleve "tudják", hogy a másik kicsoda és mit akar, és mielőtt megszólalna, már kitiltják.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.06.11. 12:18:40

@városi fiú: nekem ugyan nem kell vitatkozni senkivel, azzal vitatkozom, akivel akarok, azzal nem vitatkozom, akivel nem akarok -- hülyeségekkel és ócska klisékkel sose szoktam.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.06.11. 12:20:46

Miért maradt ki a Jobbik?....én sem felejtettem el a múltjukat (sőt) és mégis felvetődik bennem a kérdés.

városi fiú 2018.06.11. 12:30:45

@HaFr: Bocs. Akkor félreértettem a poszt mondandóját.
Eleinte úgy tűnt, valami demokratikus közéletet akarsz forszírozni, ahol megvitathatók a közügyek, hogy megtanulja az ország, hogy nem csak parancsuralomban lehet élni.

városi fiú 2018.06.11. 12:53:11

@HaFr: Szóval az alternatív ner lényege nem a demokrácia, hanem a hiteles és ismert arcok felmutatása lenne.
Hát ehhez meg csak az kell, hogy a hatalmon lévő NER hátratett kézzel üljön és ne hiteltelenítse ezeket az arcokat, mondjuk óriásplakátokon, hanem tegye be a napi híreibe, hogy országos ismertséget szerezzenek.
Szokott így viselkedni a NER, de csak lefizetett álellenzéki figurákkal, akiket választások után süllyesztőbe küld. Százával lehetne sorolni az ilyen példákat, csak már a neveiket is elfeledtem.
Az lmp vezetői, a jobbik vezetője, a momentum kölkök, a gazdatüntetés szervezője, a hídfoglalók, a kossuthtériek, a székházgyújtogatók, a szakszervezeti vezető, aki sztrájkokat szervezett, az orvosok képviselője.

screpes 2018.06.11. 12:57:11

@városi fiú:
jól értem, hogy te most kilistázod a nehézségeket?
Javaslat? Konstruktivitás?

2018.06.11. 13:04:42

az a probléma, hogy igazán egyik ellenzéki párt sem demokratikus.

a dk erőssége, hogy egységes. lényegében gyurcsány ferenc saját magával koalícióra lépett és egymaga (na jó, nem egymaga, hanem családi háttérrel) egy parlamenti frakcióval rendelkező pártot gründolt úgy, hogy vele szemben az ellenzékia média is ellenséges. ez azért nem kis politikai teljesítmény. de ez nem egy demokratikus párt, túl azon, hogy nem is koalíció.

nézzük a többit. az mszp-p. ez a "pártszövetség" se egy nyitott szociáldemokrata munkáspárti-vidékies keresztényszocialista párt. néhány régi pártkáderhez csatlakozott karrierista fiatal. kisnyugdíjasok pártja.

van a jobbik. az mennyire nem demokratikus az kiderült a jelenlegi kizárásokban. nagyjából az fkgp volt ilyen. torgyán doktor éppen radikalizálódott, vagy néppártosodást hirdetett.

na és a bázis demokratikus lmp. ahol a sztár egy milliárdos úrfi. megfinanszírozza a független újságírók munkabérét (veszteségeit). és még van a momentum, az ellenzékben egykori főhivatalnokok, parlamenti képviselők gyerekeivel családtagjaival. államfő unokájával. göncz árpád alkalmas külügyminiszternek, az unokája is. nyilván nem tiltott az, hogy bárkinek a rokona politizáljon. ennyi "uralkodó" "dinasztia" a fedualizmusban se volt.

arról van szó, hogy ezek az ellenzéki pártok nagyrészt kis belvárosi klikkek. akiknek az a céljuk, hogy valahogy bekerüljenek a parlamentbe. és van egy néppárt: a fidesz.

2018.06.11. 13:06:42

göncz árpád lánya alkalmas ...

2018.06.11. 17:58:24

@HaFr:
az "árnyékparlament" miben különbözik attól, hogy legyen "demokratikus koalíció" "ellenzéki kerekasztal", "összefogás", "közös ország mozgalom", "új ellenzék", stb. jöjjön létre egy "nem-fidesz" párt. ez nem jött létre.

jöjjön létre egy nem-orbán-nem-gyurcsány párt. ez lett volna ugye az lmp. aztán ebből leválta a párbeszéd. létrejött az mszp-p. de legyen nem-orbán-nem-gyurcsány-nem-mszp-p párt. ez az lmp. és van a momentum. miért nem lép be a momentum az lmp-be, vagy az lmp a momentumba? mert ezek belvárosi klikkek és nem valós politikai pártok. lehet mondani, hogy ilyen a fidesz is. csak a fidesz több százezer családot vont be ebbe a hatalmi játszmába. az ellenzék néhány százat. a jobbikot magját alkotta néhány tízezer radikális. őket zárják ki a pártból. innentől kezdve maradt a fidesz. és a szokásos: ki kivel fogjon össze.

screpes 2018.06.11. 18:07:24

@444:

miként vonjon be az ellenzék több százazzar családot "ebbe" a hatalmi játszmába?

ez már fideszország marad, örömködhetsz, hazafi

Moin Moin 2018.06.11. 18:10:06

1.) "Össze kell hangolni az ellenzéki blogok munkáját": ez ki van próbálva, le lett teszetlve a "Blogront-projektben", még a második Orbán-kormány elején és nem működik! Hogy miért, azt lást a 2. pontban.

2.) "Szemléletet és narratívát kell definiálni": na, az van minden egyes bloggernek - és nem enged belőle a Salamon/Rajna kincséért se!:-) Nem véletlen, hogy már az ókori babiloniaknál is a tudás istene kibaszott féltékeny volt - ez faji sajátossága az alkotó értelmiségnek!:-))) Ezért nem működik a blogok összehangolása...

3.) "Ezt eljuttatandó az ország minden szegletébe ki kell alakítani a hálózatosodás és a "körösödés" bázisait": O.K., csak ehhez hiányzanak azok a milliárdok, amelyek megvoltak 2002-ben Simicska jóvoltából a Fidesznél. Továbbá: akkor (sajnos, pedig megmondtuk, mi a Fidesz és ki Orbán!) nem viselkedett úgy az akkori kormány (MSZP-SZDSZ), hogy a félelem bilincsébe verje a szerveződő ellenzéket.

4.) "A liberális demokrácia iránti kedv növelése": ez csak abban az esetben növelhető, ha már vannak a parasztprolik számára is kézzelfogható eredményei - akkor felőlük akár istencsászárság vagy libdem is lehet (csak ne zsidók csinálják!).:-)

5.) "A NER2-nek nem célja a pártok és egyéb szervezetek egységes politikai álláspontjának kialakítása": hanem akkor mégis, mi a célja?:-) Ahogy arra már finoman igyekeztem utalni többször is*, egy virtigli pártállamot nem lehet vitatkozó lófaszpártocskákkal leváltani, csak egy legalább annyira kemény és egységként mozgó ellenpárttal. Ja, hgy ez nem "demomratikus?" Erről a 6. pontban.

6.) Tudomásul kell venni, hogy a magyar nép 90%-a nem demokráciaérett (a maradék 10% 90%-a pedig csak képzeli magát annak, mikörben vadul félreérti a demokrácia mibenlétét): oda egy vasakaratú uralkodó kell - különbség a végeredményben csak ott és azáltal van, hogy ha egy a maga lelki bajait hatalommal kezelgetni akaró Orbán a maga kétmillió bunkójára támaszkodva épít és üzemeltet egy látszatdemokratikus diktatúrát, abból soha semmiféle fejlődés - noch dazu: "demokratizálódás a fejekben" nem lesz, csak stagnálás/leszakadás.

* Legutóbb itt: progressziv.blog.hu/2017/09/30/az_ellenzeki_gyozelem_strategiaja

GyMasa 2018.06.11. 18:45:12

@Moin Moin:
"1.)"
En ehhez csak annyit fuznek hozza, hogy a legelso lepesnak annak kellene lenni, hogy ez a leendo formacio felulvizsgalja ezeket a blogokat, es meghuz egy voros vonalat egy bizonyos szinvonal FELETT.
Akik nem utik meg ezt a szinvonalat, azoktol pedig mereven elhatarolodik!
SZerintem a "jojjon barki", strategia csufos kudarcot vallott mar 2 valasztason.
Igenis tessek mar emelt fovel jarni!
"2.,"
Ebben is egyet ertunk!
Es, ehhez a ponthoz is fontos, hogy a gyalazkodo blogokat kizarjak ebbol folyamatbol.
"3.,"
"O.K., csak ehhez hiányzanak azok a milliárdok,"
Ott van az Ungar gyerek. Neki vannak milliardjai.
Megaztan lehetne am azt is csinalni, hogy a sok panaszkodo progressziv, aki az egykulcsos ado igazsagtalansaga miatt panaszkodik, az az egykulcsos adon megsporolt penzet minden honapban odaadja valami partnak.
Egy jobban kereso mernok siman tudna igy havi 50-100kHUF-t is biztositani ezeknek a partoknak. AZtan, ha az ellenzekre szavazo kb 2,5millio ember kozul csak minden 10. igy tesz, akkor az havi 6-12 Milliard HUF lehetne.
"hogy a félelem bilincsébe verje a szerveződő ellenzéket."
Mondjuk a szocializmus idejen is voltak szevezodesek, amikor kijott ejszakankent a fekete auto az emberekert.
Azert, ma meg nem tart itt Magyarorszag.
Aki pedig "fel", az elkepzelheto, hogy amugy sem lenne alkalmas mondjuk vezetni egy orszagot.
"4.,"
Ehhez a legelso lepes az, hogy a mostani balos partok feladjak a
- Mereven fidesz-ellenes alapallasukat. (aza, elismerik, ha valmait a fidesz eppen jol csinal (fuggetlenul attol, hogy eppen rahibaztak, vagy tenyleg jol csinaltak) Ugyanis ezzel tudjak azt kommunikalni, hogy szamukra az orszag erdeke a fontosabb, es nem az, hogy megkapjak amaguk 15 perc hirnevet a folytonos ellenkezessel)
"5.,"
" hanem akkor mégis, mi a célja?:-)"
Hat, szerintem az lenne a celja, hogy kineveljen egy uj politikai elitet, akik a regiektol a leheto legtavolabb tartjak magukat.
Csak ugy tudjak megorizni a hitelesseguket, ha a jelenlegi baloldallal semmifele modon nem mukodnek egyutt!
" Ja, hgy ez nem "demomratikus?"
A legnagyobb baj az, hogy a magukat demokratikusnak nevezo jelenlegi partok sem demokratikusak.
"6.,"
"Tudomásul kell venni, hogy a magyar nép 90%-a nem demokráciaérett "
Ebben teljesen egyet ertunk!
Egy tarsadalomnak vegig kell mennie a demokracia utjan, barmeddig is tartson az.
(siettetni valamennyire lehetseges a folyamatot, az emberek, bolcs, targyilagos, kitarto oktatasaval (NEM kioktatasaval))
Az eroltetett progresszio soha nem eremenyezett meg sikeres atmenetet.
"hogy ha egy a maga lelki bajait hatalommal kezelgetni akaró Orbán a maga kétmillió bunkójára támaszkodva"
- Legeloszor ezt a "fideszbirkazast" kellene lehagyni, mert ez rettentoen kontraproduktiv, es csak osszezarja az embereket azok ellen a nagykepu faszok ellen, akik hasznaljak.
- Magyarorszagon kb 8 millio ember jogosult szavazni.
Ebbol 2 milli csak 25%-ra lenne eleg, ha lenne valodi valasztek.
De nincs.
Es, vegezetul:
A leendo uj kormanynak ma aza feladata, hogy onerejebol megerosodjon, megtartva a hitelesseget, kiepitve egy orszagos bazist, es egy vonzo alternativat az embereknek.
Valamint keszen kell allnia arra az eshetosegre, ha a fidesz hatalma megroggyan barmi miatt, hogy azonnal betehessek a labukat a keletkezo resbe!
Ertem ezalatt azt, hogyha esetleg Orban holnap szivrohamot kap, akkor ne lezerjani keruljon a helyere, hanem ez a keszen-allo part. (persze, tudom, holnap meg ehhez koran van, de ha ma elkezdodik az epitkezes, akkor mar '22-ben lenne esely arra, hogy egy 10%-os partkent menjenek neki a valasztasnak.)

Janossz 2018.06.11. 19:24:34

@GyMasa: "(aza, elismerik, ha valmait a fidesz eppen jol csinal (fuggetlenul attol, hogy eppen rahibaztak, vagy tenyleg jol csinaltak) "

Amint voltál azt szíves elsorolni múltkorjában, kiemelt helyen dicsőítve a nagyszerű Kormányablakot, ahol sajnos csalnak a sorszámokkal.
Az ellenzéknek az ellenkezés a dolga, és esteünkben elég nehézkes lenne kimazsolázni a Fidesz hőstetteit.
Nem a Fidesszel van már rég a probléma.
A rendszerrel.

2018.06.11. 19:25:05

@screpes:
az a politika, hogy lehetőség szerint összes családot bevonják a közéletbe.

a magyarországon a rendszerváltás után a liberalizmusból az lett, hogy pesten egy nem-keresztény politikai csoportosulás azt mondta, hogy ők a szociálisan érzékenyek és nemzet-ellenes társaság azt mondja, hogy ők rettentő szabadelvűek. ami azt jelenti, hogy néhány család kijátssza a holokauszt kártyát és rettegtek attól, hogy jönnek a nácik. ezt kellett úgy nevezni, hogy liberalizmus és szociáldemokrácia. és még van a konzervativizmus, ami egy filozofikus dekonstruált. és ehhez az egészhez ez értelmiség ezen része asszisztál.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.11. 19:43:31

@444:

"az a politika, hogy lehetőség szerint összes családot bevonják a közéletbe."

Az összes család be van vonva a közéletbe: mindegyik család nettó adófizető, vagy nettó adófogyasztó. Nincs olyan család amelyik kimaradna a közéletből.

2018.06.11. 20:04:39

@neoteny:
a demokratikus cél elvben az, hogy minden család, amelyik az adójával gazdasági értelemben finanszírozza a közintézményeket lehetőség szerint bevonódjon a közösségi döntéshozatalba. klasszikusan az athéni típusú demokrácia ugyebár, aminek alapja a polisz. és ebből szerveződik a politika. rómában hasonló szerepet töltött be köztársaság. a res publica.

2018.06.11. 20:07:28

@Moin Moin:
már csak otto von bismarck-ot kellene feltámasztani.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.11. 20:10:21

@444:

"a demokratikus cél elvben az, hogy minden család, amelyik az adójával gazdasági értelemben finanszírozza a közintézményeket lehetőség szerint bevonódjon a közösségi döntéshozatalba."

Ha ez lenne a cél, akkor az alaptörvénybe (alkotmányba) nem tették volna bele azt, hogy a népek nem szavazhatnak az adók mértékéről és arról sem, hogy azokat mire költik a politikusok és a bürokraták.

A magyar politikusok nem akarják azt, hogy Magyarország Svájc legyen.

városi fiú 2018.06.11. 20:21:14

@screpes: A javaslat a posztban van. A konstruktivitást tettem hozzá azzal, hogy a képletben számolni kell a ner aktivitásával és az eddigi hasonló helyzetek lefutási módjával is.
Itt volt például - a fiatalabbak kedvéért - a legutóbbi hasonló próbálkozás. Simicska és lapjai-tévéi elkezdtek bemutatni egypár politizáló embert, megjelent néhány új arc, néhány vita, néhány párt.
Mi történt velük a választások után ?
Elfújta őket a fidesz, mint egy kosár pihét.
Az ilyen hazug álságos politikai játszmákban , amik ellenzéknek hazudnak fideszes strómanokat, elvéreznek az emberek. És ismertségük csak arra lesz elég a jövőben, hogy ellehetetlenüljenek a hazájuk földjén.
Kivándorolnak, ahogy legjobbjaink.
Egy hazug bűnszövetkezet van az ország élén és ezt nem kéne kihagyni a stratégiából.

Janossz 2018.06.11. 20:36:16

@HaFr: " A mai felállás alternatívája egy "ellenzéki NER" lehet, amelyet a posztkommunista balos pártok kivételével a parlamenti ellenzéknek először a parlamenten kívül kisebb és mikropártokkal, blogokkal, érdekképviseletekkel, a nyilvánosság egyéb tényezőivel és finanszírozókkal kell kialakítani, világos céllal és működési renddel. "
Tulajdonképpen ezt el lehetne kezdeni egy " népszavazás"-sorozattal, ahol az érintettek egy-egy kérdésben dönthetnének, mondjuk a fenti körből merített néhány száz résztvevővel.
Az eredményeket nagyon könnyen lehetne kommunikálni, és a mezei választó folyamatosan értesülhetne, mi az ellenzék (többségi) álláspontja egy témában.
Talán hasznos (mindenképp olcsó) lenne.

2018.06.11. 20:54:09

@neoteny:
kétségtelen, hogy az alaptörvény szerint erről országos népszavazást nem lehet tartani. és az adók nagy része központilag van beszedve úgy, hogy a gyakorlatban az elosztásba történő közvetlen beleszólás joga csekély kivéve ha valaki a hatalom közelébe kerül, akkor nagyon is beleszólhat. és ezt használta ki a fidesz.

városi fiú 2018.06.11. 20:54:26

@Janossz: És ha a mikropártok meg a bloggerek összeülnek párszázan, akkor egymástól megtudják, hogy mi az ellenzék többségi álláspontja egy témában ?
Hiszen ők csak párszázan vannak.
Honnan tudják meg az Orbán ellen szavazók többségi álláspontját ? Sehogy.
A fidesz közvéleménykutatásokat rendel, hogy megtudja, miről mit gondolnak többségben, hogy aszerint adja elő a legújabb agyrémét. Nehogy belegyalogoljon egy népszerűtlen mondatba.
Ha az ellenzék is mindig figyelembe venné, hogy amit mond, arról mi a többség tudása, akkor könnyebb lenne népszerűnek lenni.
Közvéleménykutatás - mindenről. A szavakról is.
A fidesz megtiltja bizonyos szavak használatát. Például a reform szó is be volt tiltva.
Amit nem tud az ellenzék, az ott van minden nap a fidesz asztalán. Profin kéne rákeresni a többségi álláspontokra, megfogalmazási módokra, és nem párszázan egymásközt diskurálni.

Trackers 2018.06.11. 21:00:01

Remek ötlet.
Kár hogy nem új.

Az LMP innen indult 2010-ben, az Együtt 2014-ben, és a Momentum 2018-ban.
Hogy nem fognak össze az exkomcsikkal, Gyurcsánnyal, és az MSZP-vel.

Aztán tudjuk mi lett ebből.
Pedig az észrevételek is helyesek. Csak egy ilyen formáció tudja kizökkenteni a Fidesz szavazókat, a mostani állásaikból, ahol agyhalottaknak, zombiknak és birkáknak titulálják őket a ballibek.

Ami nem túl inspiráló számukra lássuk be.

Janossz 2018.06.11. 21:06:05

@városi fiú: A közvélemény-kutatásban ott lenne Négyeske, Birka, Mosómasa, meg valahány nick a naptárban, erre nem gondolsz?

Janossz 2018.06.11. 21:09:47

@városi fiú: " összeülnek párszázan, akkor egymástól megtudják, hogy mi az ellenzék többségi álláspontja egy témában ? "
Az általuk reprezentált ellenzék többségi álláspontját fogják ismerni/ismertetni, természetesen.

városi fiú 2018.06.11. 21:18:15

@Janossz: Senkit nem érdekel, hogy párszáz embernek mi a többségi álláspontja.
A lényeg az lenne, hogy országos ismertséget és hitelt szerezzenek maguknak. Ezt pedig csak akkor tudják megszerezni, ha az országos többség álláspontját tudják mindenről, még a rántottáról is,
és aszerint kommunikálnak, hogy ne egy rétegnyelven beszéljenek, a bloggerek nyelvén.
És hát az országos többségben nem csak benne vannak az agyatlan fideszesek, de sokan olyanok is, akik sosem olvasnak, nem tudnak számolni, nem néznek tévét és nem hallgatnak mondatokat, csak valami zenét.
Ha ilyen apróságokkal nem számol az a párszáz, hogy az emberek semmiről nem tudnak semmit, akkor hogy fogják elnyerni a bizalmukat ?

Bizonyhogy egy sokmilliós hülyetáborral kell számolni annak, aki népszerű akar lenni.
És fenekedő fideszesekkel is, akik minden irányból támadnak, ha az ellenséget sejtik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.11. 21:18:27

@444:

"ha valaki a hatalom közelébe kerül, akkor nagyon is beleszólhat. és ezt használta ki a fidesz."

Ezt használja ki mindenki, aki hatalomba kerül: ezért folyik harc a politikai hatalomért. A "vallásviták" csak fügefalevelek ennek az eltakarására. Ahogy a magyar szólás tartja: pénz beszél, kutya ugat (angol változatában: money talks and bullshit walks).

Egyetértek ("kiegyezek") veled abban, hogy a nagyobb önkormányzatiság (a politikai hatalom nagyobb mértékű devolúciója helyi szintre) kívánatos lenne -- mert ez lehetőséget adna arra, hogy különféle módszerek (különféle mértékekben) kipróbálásra kerüljenek, hogy (viszonylagos) verseny lehessen abban, hogy az emberek hogyan kívánják (ön)kormányozni magukat.

GyMasa 2018.06.11. 21:20:04

@Janossz:
Áltasd magad nyugodtan ezzel a dumával!
Eddig 2x nem vált be, de huzzon csak nyugodtan az ellenzék harmadszor is lapot 19-re!
Ez a cikk úgysem róluk szólt.

Khonsu 2018.06.11. 21:25:00

Szerintem működhet, egészen pontosan ez lehet az egyetlen lehetőség ami működik.

Azt viszont tisztázni kell még a legelején, hogy egy ilyen árnyékstruktúrának megvannak a működéséhez elengedhetetlen tulajdonságai, ami miatt a gyakorlatban a NER 2.0 valószínűleg sokkal jobban hasonlítana a NER 1.0-ra, mint azt az érzékenyebb lelkűek szeretnék, senkinek se legyenek ezzel kapcsolatban illúziói.

Ha azt akarjuk, hogy a NER 2.0 működjön, nem pedig valami életképtelen izét, akkor meg kell barátkoznunk annak velejáróival.

Csak az fogjon bele, aki ezt hajlandó vállalnia cél érdekében.

Janossz 2018.06.11. 21:37:34

@városi fiú: "Bizonyhogy egy sokmilliós hülyetáborral kell számolni annak, aki népszerű akar lenni."
Úgy ám! De akkor már nem is kell gondolkodni, ha a közvélemény után megy az ország, abból megint populizmus lesz. Vagy ingyen sör.

Janossz 2018.06.11. 21:39:01

@GyMasa: Megint bokáig csúszott le a gatyád, Agitátor.

városi fiú 2018.06.11. 21:55:17

@Janossz: Nem annyira populizmus, inkább profizmus.
A hülyetábor annyira hülye, hogy fel se ismeri, amikor az érdeke ellen döntenek.
Azt viszont minden hülye felismeri, ha valami furcsa neki.
Úgyhogy akár jó dolgokra is rá lehet venni a hülyéket, meg rosszra is, csak ismerős legyen a csomagolás.
A populizmus szerintem a döntés hülyékhez igazítása.
De a tálalás hülyékhez igazítását marketingnek hívják.

Janossz 2018.06.11. 22:04:31

@városi fiú: No igen, most átom, hogy nem is egy malomban őröltünk...
Én a mini-népszavazazósdit, meg a közvélemény-kutatásos dolgot is web-es alapon gondoltam, egyrészt költséghatékonysági, másrészt egyfajta szűrő-alapon.
A valódi közvélemény-kutatásról nincs nagy véleményem, nagyon is a megrendelő szája íze szerint dolgoznak, meg aztán engem egy-két kóbor marketingesen kívül sose találtak meg.
Nem mintha bánkódnék emiatt.

városi fiú 2018.06.11. 22:12:58

@Janossz: Engem se találtak meg. De az mindegy is, hogy én, vagy párszáz blogger mit gondolunk a weben, amikor az ország óriásplakátokról tájékozódik és reklámokból.
Ahogy ezeket a kormányzati választási kampányokat nézem, az ország többsége komplett idegbeteg, mániákus rettegő és fogalmatlan idióta. Hiszen normális ember nem ijedne meg egy fekete-fehér mosolygó bácsitól egy képen, de ezek összefosták magukat.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2018.06.11. 22:33:30

A múltkor már megírtam. Minden hónapban félreteszek egy „mi az nekem” összeget.

Őszinte leszek. Nem tartom semmire, mert eddig nem bizonyítottak, azaz bizonyították, hogy nem alkalmasak, az úgynevezett „húzóneveket”.

Egy járható út van, önálló hírportál, mondjuk lehetne a „márkaneve” - - Mihazánk lapja - - . Kell hozzá ezer embertől beugrónak úgy 100 euró, dollár, font vagy 30.000 forint. Már csak 998 társuló kell, és indulhat a „buli”. Részemről vegye poszt írója, ígéretnek. Állni szoktam a szavam.

Minden más, céltalan.

morph on deer 2018.06.11. 22:48:35

@GyMasa:
”Ott van az Ungar gyerek. Neki vannak milliardjai.”

Az még nem tűnt fel, hogy azok a milliárdok az ő sajátjai, hogy úgy mondjam a magánvagyona?

Látva a töketlenkedéseket, az üres lózungokat és az egymás torkának elharapására tett buzgó kisérleteket, - igen, az LMP-ben (is) - szerinted mégis mi motiválhatná, hogy azokat a milliárdokat ilyen hülyeségbe fektesse?

Ugyanakkor szerinted miért lenne az jó, hogy egy új, vagy bármilyen pilitikai mozgalom jövője és iránya egyetlen ember hangulatától és pénztárcájától függjön?

Na jó, nem a Szeva bácsi, de a kedves mamát elnézve nincs olyan távol a “klasszikus” vonaltól...

Brix 2018.06.11. 22:52:39

NER 2.0 létrehozása a jelenlegi magyar helyzetben lehetetlen. Orbán tökéletesen uralja/alakítja az aktuális politikai trendeket, annyira, hogy maga is trendteremtő politikusnak számít. Legalábbis, európai szinten mindenképpen... Most a nemzeti populizmus, az illiberalizmus, a különböző Alt-right irányzatok előretörése, a feltörekvő politikai világtrend. Hogyan lehetne az uralkodó politikai világrendekkel - amelyeket részben Orbán maga teremt- szembemenni? ...A NER 2.0 -nek kellene valamilyen közös, vonzó ideológiai alap, értékrendszer, amelyet a társadalom többsége elfogad. Ilyen alapelvek lehetnének a modern, fenntartható társadalom működési elveinek köztudatba építése. Kérdés, hogy az erősen konzervatív, a feudális érdek-összefonódásokat, a társadalmi hierarchiát természetesnek tekintő vidéki lakosságot meg lehetne-e győzni a Stockholmban vagy Rióban elfogadott társadalomszervező elvekről...Szerintem nem. Az embereknek tetszik az az illúzió, amit Orbán kínál: a gazdaságilag erősödő, valós súlyánál jelentősebb európai politikai szerepben tetszelgő, homogén , fehér, keresztény nemzetállam. Orbán valami olyasmit kínál most az embereknek , hogy még Európa sorsát is meghatározhatjuk. Úgy fogalmazott: " kiállunk a pástra és megküzdünk az Európa jövőjéről szóló vitákban...Az emberek egyfajta optimista jövőképet kaptak Orbántól, ahol lassan , de mindenki jobban fog élni, ( így elnézik a NER-elit pofátlan gazdagodását is...) miközben meg lett ígérve, kizárják a globalizáció káros mellékhatásait... Egyszerűen nem látom , hogy mi lenne az az új trend, politikai alternatíva , amellyel a NER 2 fel tudna lépni, mint vonzó ellenpólus , az orbáni jövőképpel szemben ...
Amellett, hogy a jelenlegi ellenzéki pártokban nincs semmi trendteremtő, így közösségképző potenciál, anyagi értelemben sem tudnak versenyezni a NER által kínált egzisztenciális lehetőségekkel... Itt tízezrek, ha nem százezrek egzisztenciája függ a NER-től, így ezek a emberek/rétegek foggal- körömmel fognak ragaszkodni a rendszer fennmaradáshoz. A közmunkásoktól az állami közhivatalnokokon át a nemzeti nagytőkés osztályig, mindenki a rendszer anyagi lekötelezettje.
Kérdés, hogy a NER 2.0 milyen új ( vonzó) egzisztenciális alternatívát ajánlana az államkapitalista rendszerrel anyagi függőségi viszonyban álló állampolgároknak? Úgy tűnik, a legtöbben már beletörődtek a jelenlegi megváltoztathatatlan politikai viszonyokba, vagy akiknek nagyon nem tetszett, azok elmentek máshová...A NER 2.0 elindításának, így sem ideológia, sem pénzügyi, sem demográfiai feltételei nem adottak...

morph on deer 2018.06.11. 23:27:39

”hiteles és ismert szereplőkért kiált”

Ó, hogyne!
Csak éppen teljesen feleslegesen kiabál, mert olyanok csak a mesekönyvekben fordulnak elő errefelé.
Lásd: Vasorrú Bába, Hüvelyk Matyi, vagy mindjárt maga a farkas.

Ennél már csak az szebb, hogy mindezt az LMP-vel a középpontban sikerült elképzelni!
Gondolom a második Szél kormány lehetősége adta az inspirációt, ha nem mindjárt a “pártfegyelem” megsértéséért kirótt büntetések...

Viccnek ez nem igazán vált be, - bár szívből remélem, hogy annak készült - de talán legközelebb.
Mindenesetre rra az alkalomra javaslom a Kétfarkú Kutyákat, mint az egyetlen hiteles politikai szerveződést, amely a centrális erőtér kellőss közepét hivatott betölteni, mert ha még ez sem tudja kimozdítani a transzból a reflektorfényben kimeredt szemmel álldogáló őzike módjára viselkedő “ellenzéket”, akkor nincs az a 9.5-ös földrengés sem, amelyik megtenné ezt a szivességet!

Ideje lenne tudomásul venni, hogy bármilyen hasonló dolognak csak akkor van esélye, ha mindenki, válogatás és finnyáskodás mélkül magáénak tudja érezni az ügyet, és egyszer végre az lesz fontos, nem pedig az, hogy ki, kivel és miért nem!
Abban a pillanatban ugyanis ahogy a válogatósdinak az első jelei megmutatkoznak, a dolog újfent halálra lesz ítélve! Ezt már most nyugodtan meg merem igérni, ajánlom felírni valahova, ahol kéznél lesz ‘22-ben is...meg ‘26-ban, ‘30-ban, és így tovább.

Aztán majd megint meg lehet magyarázni, hogy ki más is volt a hibás.
Amúgy “magyaroschan”, mert így szoktuk mi ezt, ez a nemzeti hagyományink része!
Most már.

morph on deer 2018.06.11. 23:50:58

@városi fiú:
”Ha az ellenzék is mindig figyelembe venné, hogy amit mond, arról mi a többség tudása, akkor könnyebb lenne népszerűnek lenni.”

Messzemenően igaz!
Egyetlen ellenzéki pártnak sem volt még csak megközelítőleg sem megfelelő hatásfokú és átgondolt, megtervezett és véghezvitt kommunikációs stratégiája, az együttműködők kommunikációs összehangolásának még a gyanúja sem merült fel!
Az eredmény pedig nagyban függ a kommunikációtól, - hiszen végső soron nincs is másféle “áru”, csak szavak - és az eredmény ennek megfelelően is alakult.

Viszont legalább az álhatatosságot nem lehet az ellenzék szemére vetni: továbbra is ragaszkodnak a csapnivalóan rossz, hatástalan módszerekhez, hiszen úgy szokták meg. Igaz, eddig sem működött, de hagyománytisztelet is van a világon, vagy mi a szösz?
Na azééé...

screpes 2018.06.12. 06:48:44

@GyMasa:

az "1" -es pontodhoz mindjárt hozzákívánkozik, hogy az egyes blogok színvonalához (jó esetben) hozzátartozik a törzsolvasói-hozzászólói vérvonal is. Ők ugyanúgy alkotják azt a blogot, mint a tulajdonos-szerzője, az interaktivitás zászlóit együtt viszik a színvonaléval, ami már közös tulajdon.
Hozzászólók esetében viszont már igencsak egyedivé, egyénivé válik esetenként a megítélése annak a vágyott, limitálni való színvonalnak..
(lehet egy-egy terjedelmes, garfomán hülye is hangadó).
Itt van például a te eseted, aki mostanában (a választás óta) zsongítóan negédes vagy , (politikai negéd!), hosszú bekezdéseken át megállod, hogy ne ajnározd a hatalmat, OV rendszerét, sőt, a konklúziódhoz vezető út kormánykritikai felhangokkal van kikövezve:
A kommunikációs központ nyilván azt a központi utasítást adta a nyert választást követően, hogy fölösleges vitatkozni, keménykedni, a tüneteggyüttesetekhez mostantól hozzátartozik, hogy "lám, lefelé is lojális". középre tolja magát verbálisan a belső ellenzék,
A színlelés eggyel előbbre léphet - a szóbeszédek szintjén.

Mármost az a kérdés, hogy egy új, laza politikai közösségi előszobaépítésbe amit itt Hafr javasol, beleillik e egy ilyen nyáladzó provokátor, mert van a színvonalról önképe?
Színvonal vagy e, a célok igen magas mércéjével mérve, ha alattomoban az ellenkezőjét akartad eddig, mint amit a közösség immár hosszabb távokon céljának tekint? (mert ez alig feledhetően a kormányváltás, (majdnem azt írtam: buktatás..).

Úgyhogy maradhatsz, de a fenti logika okán, egyszerűbb színt vallanod: te nem a színvonal miatt maradhatsz, hanem mert szín vagy a palettán, maszatos folt. A színvonalbéli limit pedig csak annyi, hogy megerősítsd, a közhelyeiden túl:
Szerepálmod modellje így hangzik:
tudjuk, hogy vannak még hibák, de énnekem persze ablakosnak a hanyattesés, ha sikerül váltópárt gyanánt (helyett) széles, krtikai NER2-t építeni.
Nekünk, többieknek.
(JÁNOSSZ egyszerűbben szebben fogalmazott: "megint bokáig csúszott le a gatyád, Agitátor...")

chrisred 2018.06.12. 08:54:52

@444: Nem, az a politika, hogy az összes polgárt bevonják a közéletbe.

2018.06.12. 09:17:49

@chrisred:
egy polgári konzervatív párt a hagyományos családokat vonja be. egy nemzeti liberális párt az egyéneket, nemzetségeket, nemzetiségeket. abból szervez nemzetet, nemzetközösséget.

errefelé a házakat vonták be a közéletbe. egy házban általában egy polgári család élt. és azoknak esetleg voltak cselédei. hagyományosan a házaknak volt szavazatuk. a szavazatszámlálással tízháznagyok voltak megbízva az utcaszerben. a házak választottak városi államtanácsot. és a nagyobb utcáknak voltak esküdtjei. a pártoskodás a "felvilágosodással" alakult ki. egyesek szerint "elsötétítés" volt inkább.

chrisred 2018.06.12. 09:34:31

@444: Sokféle modell volt, ez a családi modell leginkább a cenzusos rendszerhez áll közel. Lényegében az öröklődő vagyont magasabbrendűnek tekintette a saját teljesítménnyel megszerzettnél. Volt benne valami, mert 100-200 évvel ezelőtt egy gyorsan meggazdagodott iparos vagy kereskedő akár az írás-olvasással is hadilábon állhatott. A mai korban, amikor már nem az előkelő születés a záloga a közéleti tájékozottságnak, ez a megkülönböztetés értelmetlenné vált.

GyMasa 2018.06.12. 10:22:04

@morph on deer:
"Az még nem tűnt fel, hogy azok a milliárdok az ő sajátjai, hogy úgy mondjam a magánvagyona?"
Trump is a sajat maganvagyonabol finanszirozta a kampanyat (nyilvan kapott penzt masoktol is, es hulye lett volna nem elfogadni, de megvolt a sajat tokeje is)
Amugy meg, de, feltunt. De most az volt az alapkerdes, hogy "honnan lesz az uj politikai formacionak penze arra, hogy terjeszkedjen.
Szeirntem, ha keptelenek eloteremteni ra a penzt, akkor ne legyenek politkiai ambicioik.
De, ha mar itt tartunk, akkor te hogyan kepzeled el a partok finanszirozasat?
Adjon az allam megtobb penzt, hogy ne kelljen onallonak lenniuk egy kicsit sem?, Vagy mire gondolsz?

"Látva a töketlenkedéseket, az üres lózungokat és az egymás torkának elharapására tett buzgó kisérleteket, - igen, az LMP-ben (is) - szerinted mégis mi motiválhatná, hogy azokat a milliárdokat ilyen hülyeségbe fektesse?"
Akkor fektesse masokba.
"Ugyanakkor szerinted miért lenne az jó, hogy egy új, vagy bármilyen pilitikai mozgalom jövője és iránya egyetlen ember hangulatától és pénztárcájától függjön?"
Ha elolvastad volna, amit irtam, akkor nem kerdeznel ilyet!
UGyanis lehet am - amerikai mintara - az emberektol is adomanyokat elfogadni, es abbol intezkedni.
ROgton az elejen ott van az a szeles, melydemokrata tomeg, akik elegedetlenk az egykulcsos adol, mondvan, hogy az mennyire igazsagtalan!
Nekik itt van a kivalo alkalom, hogy elkoltsek ezt a penzt, ami ezek szerint egeti a zsebeiket.
Raadasul, mindezt megtehetik egy "jo" cel erdekeben, hisen, a NER2.0 jo esellyel visszahozza a progressziv adozast, tehat, a penzukkel meg pont az eredeti celjaikat fogjak megvalositnai.
"Na jó, nem a Szeva bácsi, de a kedves mamát elnézve nincs olyan távol a “klasszikus” vonaltól..."
Nem tudom, mert nem ismerem a faszit, es, oszinten nem is erdekel semennyire.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.12. 10:32:20

@GyMasa:

"nem ismerem a faszit, es, oszinten nem is erdekel semennyire"

Azért annyira érdekelt, hogy megállapítsd: "Ott van az Ungar gyerek. Neki vannak milliardjai."

GyMasa 2018.06.12. 11:14:45

@screpes:
"az "1" -es pontodhoz mindjárt hozzákívánkozik, hogy az egyes blogok színvonalához (jó esetben) hozzátartozik a törzsolvasói-hozzászólói vérvonal is."
Annak a kialakulasa, es szinvnala egyenes aranyban all az adott blog szinvonalaval.
Egy B1 blog semmilyen mertekben nem hasznal(t) a kormanyvaltasnak.
Ha az ellenzek tovabbra is ugyanazt fogja csinalni, amit eddig, akkor az eredmenye is pontosan ugyanaz lesz legkozelebb, mint eddig volt.
Neked jogod van azt hinni, hogy az eddigi irany volt a jo, de a tenyek ellentmondanak neked.
"Ők ugyanúgy alkotják azt a blogot, mint a tulajdonos-szerzője, az interaktivitás zászlóit együtt viszik a színvonaléval, ami már közös tulajdon."
Erdekes, HaFr kepes a blogjat ugy moderalni, hogy nem tunik reszrehajlonak.
Nekem is szolt, amikor szerinte nem megfelelo hangnemet hasznaltam.
"Hozzászólók esetében viszont már igencsak egyedivé, egyénivé válik esetenként a megítélése annak a vágyott, limitálni való színvonalnak.."
Szerintem pedig vannak igenis eles hatarvonalak, ami menten lehet szurni a hozzaszolokat.
Akik csak anyazni, meg gyalazkodni tudnak, es csak tiszta agyatlan propagandat nyomnak, azokat igen jo lehetne szurni.
Itt pl nem latsz olyan alja kommenteket, mint egy B1 blogon.
"(lehet egy-egy terjedelmes, garfomán hülye is hangadó)."
Igen.
"Itt van például a te eseted, aki mostanában (a választás óta) zsongítóan negédes vagy , (politikai negéd!), hosszú bekezdéseken át megállod, hogy ne ajnározd a hatalmat, OV rendszerét, sőt, a konklúziódhoz vezető út kormánykritikai felhangokkal van kikövezve:"
Vagy, az is lehet, hogy te nem figyeltel ram mar az elejetol fogva.
Ugyanis en mar az elejen megmondtam, hogy amit az ellenzek csinal, az zsakutca.
"A kommunikációs központ nyilván azt a központi utasítást adta a nyert választást követően, hogy fölösleges vitatkozni,"
Ha, eszrevetted volna, veled, Abdulla, es Janosszal nem vitatkozom tul sokat mar a valazstasok elott sem, mert semmi ertelme!
" keménykedni, a tüneteggyüttesetekhez mostantól hozzátartozik, hogy "lám, lefelé is lojális". középre tolja magát verbálisan a belső ellenzék,
A színlelés eggyel előbbre léphet - a szóbeszédek szintjén."
Latod, ez veled a baj, hogy levontal egy teljesen teves kovetkeztetest, es a vegsokig ragaszkodsz hozza, es probalod az egesz vilagot hozzaigazitani ehhez a prekoncepciohoz.
AMivel nincsen semmi baj, mert jogod van hozza, de ebbol ahelyzetbol magadnak kell kimasznod valahogy, mert en nem fogok veled ezen vitatkozni.
"Mármost az a kérdés, hogy egy új, laza politikai közösségi előszobaépítésbe amit itt Hafr javasol, beleillik e egy ilyen nyáladzó provokátor, mert van a színvonalról önképe?"
Latod, megint csak szemelyeskedsz.
Ez nem fog semmilyen vitat elobbre vinni.
HaFr pedig, ha nem tetszik neki a velemenyem, akkor figyelmeztet/kitilt.
Es, en tiszteletben fogom tartnia az esetleges ilyen velemenyet, maximum csalodott leszek, de azt majd feldolgozom egyedul.
"Színvonal vagy e, a célok igen magas mércéjével mérve, ha alattomoban az ellenkezőjét akartad eddig, mint amit a közösség immár hosszabb távokon céljának tekint? (mert ez alig feledhetően a kormányváltás, (majdnem azt írtam: buktatás..)."
AHogy latom, az eddigi ellenzek altal ajanlottakra nincs szeles tarsadalmi igeny, es ezt en mar a valasztasok elott is megmondtam.
"Úgyhogy maradhatsz,"
Ez igazan nagylelku, hogy megengeded!
" de a fenti logika okán, egyszerűbb színt vallanod: te nem a színvonal miatt maradhatsz, hanem mert szín vagy a palettán, maszatos folt."
Igen, ez pont a liberalis ertekrend, es ezen belul is a szolasszabadsag lenyege, hogy minden szin maradhat.
Es neked pl. teljes jogod van az en velemenyemet "maszatos folt"-nak nevezni.
Eppen ugy, mint, ahogy nekem is jogom van pl. az altalad leirtakat mondjuk "szemelyeskedo zagyvasagnak" nevezni.
"A színvonalbéli limit pedig csak annyi, hogy megerősítsd, a közhelyeiden túl:"
Ez igazan bajos, hogy atleptem az ingerkuszobodet, de nem vagyok en akkora ember.
"Szerepálmod modellje így hangzik:"
"udjuk, hogy vannak még hibák, de énnekem persze ablakosnak a hanyattesés, ha sikerül váltópárt gyanánt (helyett) széles, krtikai NER2-t építeni."
Miert, te nem szeretnel egy normalis Magyarorszagon elni?
Miert baj, az, ha en ugy gondolom, hog ymasik uton kellene azt letrehozni?
A te (mostani ellenzek) utja mar 2x-esen bizonyitotta az eletkeptelenseget.
"Nekünk, többieknek."
Mindenkinek!
"(JÁNOSSZ egyszerűbben szebben fogalmazott: "megint bokáig csúszott le a gatyád, Agitátor...")"
Janossz nem szol erdemben hozza a temahoz soha.
Neki csak a szemelyeskedesre futja, amiota egyszer lebukott a sajat hazugsagaival.
Ezert is reagalok az altala bebofogott, a temahoz ritkan kapcsolodo hozzaszolasaira.

GyMasa 2018.06.12. 11:23:40

@neoteny:
"Azért annyira érdekelt, hogy megállapítsd: "Ott van az Ungar gyerek. Neki vannak milliardjai.""
Igen, mert kerdes volt, hogy honnan legyen penze a valtopartoknak?
Erre megemlitettem a sracot, hiszen tele van vele az index, hogy mennyi penze van, meg ezen felul ugye aktiv politikai szereplo, tehat abbol a hatalmas vagyonabol o jobb esellyel szan erre penzt, mint mondjuk a Pinter csalad. (most ide behelyettesithetsz tetszoleges gazdag embert, ahogy jol esik.)
Ez nekem elegendo informacio volt, hogy peldanak felhozzam.
Termeszetesen nem kotelezo neki semmit finanszirozni, hiszen ki vagyok en, hogy ilyen utasitasokat adjak!
De, felhoztam egy lehetseges finanszirozasi forrasnak az amerikai adomanyozasi rendszert.
Azt meg nem ertem, hogy miert siklotok el mindannyian efelett olyan nagyvonaluan, de majdcsak rajovok.

GyMasa 2018.06.12. 11:25:53

@neoteny:
De alapvetoen igazad van, a "Nem erdekel semennyire" nem volt a klegszerencsesebb kifejezes!
Pontosan igy hangzik"
"Nem erdekel annyira, hogy az index fooldalanak egysorosanal tovabb kattintsak, hogy elolvassam a teljes hirt!"

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.12. 11:47:00

@GyMasa:

"felhoztam egy lehetseges finanszirozasi forrasnak az amerikai adomanyozasi rendszert.
Azt meg nem ertem, hogy miert siklotok el mindannyian efelett olyan nagyvonaluan, de majdcsak rajovok."

Azt nem tudom, hogy más miért siklik el efelett olyan nagyvonalúan, de én azért siklok el efelett olyan nagyvonalúan, mert olyasmit ajánlasz az ellenzéknek amit a hatalmon lévő párt sem gyakorol. Majd ha a Fidesz személyes adományokból tartja fent magát (ti. a pártot), akkor számonkérhető lesz az ellenzéken, hogy ők miért nem képesek hasonló módon hasonló mértékű adományokat begyűjteni -- de egyelőre még nem ez a helyzet: úgy gondolom, hogy az ellenzéki pártfinanszírozás-kritikád kettős mérce alkalmazása.

Egyébként pedig Simicska megtámogatta a Jobbikot plakáthelyekkel: de létezik törvény arra, hogy az ilyen támogatás illegális. (Egyébként pedig a kampányfinanszírozás törvényes szabályozása az USA-ban is szövevényes: ugye Trump [volt] személyes ügyvédjét épp' azzal szopatja a szövetségi jogszolgáltatás, hogy hogyan is volt az a $130,000 fizetség a pornószínésznőnek, ami az elnökválasztási kampány finisében történt, és hogy az miért ne lenne kampányadomány.)

screpes 2018.06.12. 11:47:02

@GYMasa:
amikor leírod azt, hogy pártszerű , induló szervezetek, működések forrásai legyenek a pártolói saját vagyonok és adományok, azzal kb egy hevenyészett durva vagyoni cenzusról szólsz: ne legyen elvi igénye annak, akinek magánvagyona nincs . Nagyobb baj, hogy ezzel erdendően azokkal veted, sőt eresztenéd össze a változást akarókat, akiknek oligarchái vannak és egyre inkább konvertálható állami léptékű pénzekhez jutnak, meg EU forrásaikhoz, plusz tehetős szavazati bázisuk épült , míg velük szeemben kéne gyűlni, esélyt kaparni mindazoknak, akiknek mindez NINCS.
Tehát teljes esélytelenségre ítéltetve ajánlgatod nekik a megoldást.
Aki pedig tudottan rossz metódust ajánlgat, az leszavazott a hatalomra, fenntartás nélkül, a status Quo-ra..
--------

városi fiú 2018.06.12. 12:40:20

@GyMasa: Gondolom, azért reklámozza az Index Ungár Pétert, amiért azelőtt Simicskát reklámozta, hogy mennyire Orbán ellen fordult a milliárdos gyerekkori barát.
Hogy köré gyűljenek a szakadárok, akiket majd könnyű lesz levadászni.
Nem kéne elfelejteni, hogy Schmitt Mária fia sem fog soha Orbán ellen fordulni, hiszen a fidesz számára az élőhely.
Nem tudunk ezekről a milliárdos családokról mást, mint azt, hogy a fideszben vackolnak már 30 éve.

screpes 2018.06.12. 12:50:25

@444:

nem fogadom el egészében ezt a helyzetelemezésedet, és nem fáradok azzal, hogy kiszálazzam belőle mindazt, amit (esetleg) én is tudomásul vennék.
Inkább tovább írnám (iratnám) veled ezt, odáig, ami most van.
Emlékezetes, hogy te ugyanezt a társaságot körúton belülinek definiáltad, (unionistaként), miközben a körúton belül van, illetve volt már akkor is a Minisztériumi negyed, ahol ezek az informális erők nemhogy kisebbségbe vagy ellenzékbe, hanem képtelen helyzetben kerültek!
szóval, a hazai globális helyzetelemezésből én nem hagynám ki a fideszt..
Azt, hogy faltól falig ők vannak a körúton belül is. Épp ezért szavazott többségben ellenük a "bűnös város".
És ha a képbe visszalopjuk a tényleges hatalmat, akkor tán látszik, hogy a libdem csoportképző hazugságait, sikertelenségét vádként rájuk olvashatod, de saját normatíváikat ezzel - hűtlenekként - még nem döntötték meg: ahhoz kellett a másik, az igazi hatalom.
--------

2018.06.12. 13:17:45

@screpes:
filozofikusan:
- nem-keresztény baloldaliak
- nem-nemzeti liberálisok
- állam-nélküliséget hirdető konzervatívok állnak az egyik oldalon.
- keresztényszocialisták
- nemzeti liberálisok
- állampárti konzervatívok
a másikon.
béndek péter felosztásában előbbiek a modernisták, utóbbiak a modernizáció ellenesek. feltéve, hogy ezt jól értem.

GyMasa 2018.06.12. 14:14:26

@neoteny:
"mert olyasmit ajánlasz az ellenzéknek amit a hatalmon lévő párt sem gyakorol."
Es, akkor mar TILOS is?
De most komolyan, akar itt valaki megoldast a problemakra, vagy csak szimplan a murva anyamat?
Mert neken ez mar igencsak a nyuszika sapkajanak tunik.
"Majd ha a Fidesz személyes adományokból tartja fent magát"
Teljesen irrelevans erv.
"(ti. a pártot), akkor számonkérhető lesz az ellenzéken, hogy ők miért nem képesek hasonló módon hasonló mértékű adományokat begyűjteni"
Mikor kertem en szamon az ellenzeken barmi ilyesmit?
AZ volt a kerdes, hogy honnan lehetne finanszirozni egy NER 2.0-t.
Erre adtam ket otletet.
"-- de egyelőre még nem ez a helyzet: úgy gondolom, hogy az ellenzéki pártfinanszírozás-kritikád kettős mérce alkalmazása."
Nincs itt semmifele kettos merce!
Az ellenzek strategiaja 2010 ota egy kalap szart nem er.
Ezt en mar jo ideje hajtogatom.
Tehat, ket lehetoseg all az ellenzek (illetve a kormanyt levaltani szandekozok) elott:
- Csinalnak mindent ugyanugy, mint eddig, es egyre szarabb eredmenyeket ernek el
- vagy elkezdenek kockaztatni, es megprobalkozni valami massal.
Ha szerinted ez kettos merce, akkor elfogadom, hogy ez a velemenyed, de nem ertek veled egyet.
"Egyébként pedig Simicska megtámogatta a Jobbikot plakáthelyekkel:de létezik törvény arra, hogy az ilyen támogatás illegális."
Akkor miert csinalta?
"(Egyébként pedig a kampányfinanszírozás törvényes szabályozása az USA-ban is szövevényes:"
Ettol meg a rendszer letezik.
Vagy, szerinted hogyan kellene finanszironzi a magyar partokat?
Neked is OK az allami finanszirozas?
"ugye Trump [volt] személyes ügyvédjét épp' azzal szopatja a szövetségi jogszolgáltatás,"
Amugy nagyon helyesen, mert szerintem ez legalabbis necces dolog.

GyMasa 2018.06.12. 14:30:21

@screpes:
"amikor leírod azt, hogy pártszerű , induló szervezetek, működések forrásai legyenek a pártolói saját vagyonok és adományok, azzal kb egy hevenyészett durva vagyoni cenzusról szólsz:"
Felolem aztan lehet allami tamogatas is a forrasa.
De az ugye ma is milyen faszan mukodik...
Nincs itt szo semmifele cenzusrol:
Meg kell szolitani a valtozasra ahitozo embereket, es tudatositnai bennuk, hogy szukseg van a penzukra a valtozashoz.
100 HUF adomany semmifele "durva vagyoni cenzust" nem jelent,de, ha minden honapban 1 millio ember adja, az 100 millio HUF havonta.
Ha szerinted nincs az orszagban 1 millio ember, aki ki tudna fizetni havi 100 HUF-t anelkul, hogy az a megelheteset fenyegetne, akkor elkepzelheto, hog yigeny sincs az orszagban a valtasra.
Ezen felul lehet am szabad idovel is hozzajarulni egy part epitesehez.
"ne legyen elvi igénye annak, akinek magánvagyona nincs ."
Ez egy nagy csusztatas. Lasd fentebb!
"Nagyobb baj, hogy ezzel erdendően azokkal veted, sőt eresztenéd össze a változást akarókat, akiknek oligarchái vannak"
Mondd mar el nekem, hogy miert nem volt problema az elmult 4 evben az erdetileg fidesz kozeli Simicska beszallasa a jobbikba?
Most hogy van ez?
Vannak jo oligarchak, meg rossz oligarchak?
"és egyre inkább konvertálható állami léptékű pénzekhez jutnak, meg EU forrásaikhoz,"
Amihez mai ellenzek tapsikolva asszisztal a sajat darab koncaert cserebe.
"plusz tehetős szavazati bázisuk épült ,"
Ami azelott a szociknak epult.
"míg velük szeemben kéne gyűlni, esélyt kaparni mindazoknak, akiknek mindez NINCS."
Pontosan!
Ha valtozast akarnak, akkor ki kell talalniuk, hogyan lehet kijatsazni a rendszert.
A fidesz a 2002-es vereseg utan kitalalta a NER-t, es meg is valositotta.
Most ugyanez var a leendo NER2.0 tagokra.
Senki nem mondta, hoyg ez konnyu mulatsag lesz.
"Tehát teljes esélytelenségre ítéltetve ajánlgatod nekik a megoldást."
Teljes eselytelensegre az itali oket, aki semmilyen megoldast nem javasol, csak minden otletben megtalalja azt, hogy "miert NEM lehet megvalositani"
"Aki pedig tudottan rossz metódust ajánlgat, az leszavazott a hatalomra, fenntartás nélkül, a status Quo-ra.."
En legalabb ajanlottam valamit, ami a matematika szerint is megallja a helyet es kulonbozik a mostani, eletkeptelen modelltol.
Meg nem bizonyitottad, hogy barmelyik metodus rossz lenne.

GyMasa 2018.06.12. 14:35:45

@városi fiú:
"Gondolom, azért reklámozza az Index Ungár Pétert, amiért azelőtt Simicskát reklámozta, hogy mennyire Orbán ellen fordult a milliárdos gyerekkori barát."
Szerintem inkabb lejarato jelleggel "reklamozzak"
Ennek az egsz csaladi hatternek az LMP-beli vezeto szereppel egyutt megprobaljak az LMP-t tovabb rombolni.
"Hogy köré gyűljenek a szakadárok, akiket majd könnyű lesz levadászni."
Ehhez eloszor az kell, hogy a szakadarok elfogadja UP-t vezernek, vagy legalabbis finanszirozonak.
"Nem kéne elfelejteni, hogy Schmitt Mária fia sem fog soha Orbán ellen fordulni, hiszen a fidesz számára az élőhely."
Akkor viszont meginkabb elkepzelheto, hogy az LMP lejaratasa a valos cel.
"Nem tudunk ezekről a milliárdos családokról mást, mint azt, hogy a fideszben vackolnak már 30 éve."
Nem mindegyik milliardos fidesz kozeli.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.12. 16:24:09

@GyMasa:

""Majd ha a Fidesz személyes adományokból tartja fent magát"
Teljesen irrelevans erv."

"Nincs itt semmifele kettos merce!"

GyMasa 2018.06.12. 17:16:42

@neoteny:
Jol van, latom te sem erted.
En nem kertem szamon senkin, hogy mibol tartja el magat.
Nekem volt egy otletem, hogy mibol lehetne.
De, amint latom, itt szeleskoru velemeny az, hogy azok a magukat demokratanak vallo emberek, akikbol az ellenzek jelenlegi kommunikacioja alapjan ugye tobb van, mint a kormanyra szavazokbol, es akik tapsikolva varjak vissza a progressziv adozast, mert szerintuk az igazsagosabb az a rendszer.
Ezert mereszeltem javasolni, hogy ezek az emberek forditsak az igy keletkezett plusz beveteluket erre a celra.
(Mondjuk egy mernok eseten siman havo 100kHUF-rol beszelunk)
Ahogy @screpes: szamara is leirtam:
1 millio ember havi 100 HUF-ja 100 millo HUF havi bevetelt eredmenyezni.
Ha szerinted ez nem elegendo a finanszirozasra, vagy ez nyomorba dontene azt az 1 millio embert, akkor meg mindig ott van az illetok szabad ideje, amit beletehetnenek egy BARMILYEN politikai formacio epitesebe.
De, kivancsian varom a te becslesedet, hogy amennyiben egy 100 millio HUF_os nagysagrend err nem elegendo, akkor mennyi lenne az? (Raadasul a fent emlitett elegedetlen ertelmisegi mernokokbol 1000 db is pontosan ugyanugy ossze tudna adni a havi 100 millio HUF-t)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.12. 17:28:16

@GyMasa:

"Nekem volt egy otletem, hogy mibol lehetne [eltartaniuk magukat a pártoknak]."

Ez világos; a probléma abból adódik, hogy a pillanatnyilag hatalmon lévő párt(koalíció) _nem_ a te ötleted szerint finanszírozza magát. Vagyis a Fidesz párt(ön)finanszírozása _jobban működő ötlet_, mint a tiéd.

GyMasa 2018.06.12. 17:47:39

@neoteny:
"Ez világos; a probléma abból adódik, hogy a pillanatnyilag hatalmon lévő párt(koalíció) _nem_ a te ötleted szerint finanszírozza magát."
Es, akkor ez azt jelenti, hogy masoknak is tilos?
Az inkabb a kerdes, hogy akarsz-e megoldast (te, vagy akarki mas) a finanszirozas problemajara, vagy nem?
Felolem elvitatkozhatunk itt mindenfele velt- vagy valos igazsagtalasagokon, de az nem fogja segiteni a cel elereset.
Sot, az idok vegezeteig lehet itt keseregni azon, hogy "jajj de szar-szemet a vilag!" csak az nem fogja megoldani a problemat.
"Vagyis a Fidesz párt(ön)finanszírozása _jobban működő ötlet_, mint a tiéd."
Mivel az en otletemet nem probalta ki meg Magyyarorszagon senki, igy csak annyit allithatsz, hogy az a te velemenyed.
Te okos ember vagy, ezert eleg furcsa, hogy nem latod at a helyzetet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.12. 18:02:32

@GyMasa:

"Mivel az en otletemet nem probalta ki meg Magyyarorszagon senki, igy csak annyit allithatsz, hogy az a te velemenyed."

Meg mindenki másé, akik nem próbálták ki a te ötletedet -- mert úgy gondolják, hogy a Fidesz módszere ("ötlete") jobban működik.

Egyébként pedig részlegesen kipróbálásra került az ötleted: a Jobbik gyűjtést rendezett az ÁSz által kiszabott bünti kifizetésére -- az utolsó hír, amit egy gyors kereséssel találtam, idén január 26-án kelt és arról szólt, hogy 101 milliót gyűjtöttek össze: 24.hu/kozelet/2018/01/26/tobb-mint-100-milliot-gyujtott-eddig-a-jobbik/

Janossz 2018.06.12. 18:14:59

Látom, jól elvagytok.
Nem szólok hozzá érdemben. Jót nem tudok, rosszat nem akarok.
Egyszer az agitátornak is lehet igaza. Ha önuralma nincs a produkciója végigjátszására: Folyton lecsúszik a gatyája...

GyMasa 2018.06.12. 18:18:34

@neoteny:
"Meg mindenki másé, akik nem próbálták ki a te ötletedet -- mert úgy gondolják, hogy a Fidesz módszere ("ötlete") jobban működik."
Hat, akkor azt kell csinalni!
Akkor most hivatalosan is visszavonom a mukedskeptelen otletemet!
Az uj javaslatom az, hogy "ugy kell csinalni, ahogy a fidesz, mert csak az mukodik!"
Es ezuton is szeretenk mindenkitol elnezest kerni, akinek kizokkentettema jol bejaratott vilagkepet.
Hiba volt azt hinnem, hogy van szandek itt a valtozasra.

"Egyébként pedig részlegesen kipróbálásra került az ötleted: a Jobbik gyűjtést rendezett az ÁSz által kiszabott bünti kifizetésére -- az utolsó hír, amit egy gyors kereséssel találtam, idén január 26-án kelt és arról szólt, hogy 101 milliót gyűjtöttek össze: 24.hu/kozelet/2018/01/26/tobb-mint-100-milliot-gyujtott-eddig-a-jobbik/"
Tehat, az emberek hajlandaok lennenek politikai celra adakozni, nem?
vs.hu/kozelet/osszes/tetelesen-elszamolt-a-ketfarku-a-plakatos-ellenkampanyrol-0713
zoom.hu/hir/2018/04/16/mar-100-milliot-gyujtott-az-egyutt-de-nem-allnak-le-150-nel-sem/
"A Juhász Péterék által elindított adománygyűjtő akció első napján 24, a másodikon 48 millió volt a befolyt összeg, ez nőtt a harmadikon 69 millióra. A gyűjtést nagyon megdobta, hogy Juhász a szombati kormányellenes tüntetésen is egy dobozzal vett részt, ott is sok adomány jött össze, így nőtt az összeg hétfő reggelre a 100 milliós határ közelébe. Juhász megjegyezte: több mint 8500 ember adott nekik pénzt: volt, aki csak 1-2 ezer forintot, a legtöbben 5 ezer forint körüli összeget, de érkezett több, a törvényileg szabott, még elfogadható legmagasabb, 150 ezer forintos egyösszegű adomány is."
Ez eddig tobbszaz millio HUF.
Egyszei alkalmi celokra.
Es, amint latod, 8500 ember adta ossze a majd' 100 millio HUF-t.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.12. 18:38:26

@GyMasa:

"Tehat, az emberek hajlandaok lennenek politikai celra adakozni, nem?"

Igazad van: az emberek egy része bizonyos körülmények között hajlandó politikai célokra adakozni.

Akkor a következő kérdés az: miért hajlamosabbak (egyes) emberek akkor adakozni politikai célokra, amikor úgy látják, hogy a támogatottjaik bajban vannak? Ha pl. a Jobbiknak azelőtt sikerült volna gyűjtenie 100 milliót mielőtt az ÁSz büntibe rakta őket, akkor lett volna 100 milliójuk plakáthely-vásárlásra. Szintúgy, ha Juhász Péter össze tudott volna kalapálni közel 100 millát adományokból korábban, akkor lehet hogy az Együtt történelme másként alakult volna.

GyMasa 2018.06.12. 21:04:02

@neoteny:
"miért hajlamosabbak (egyes) emberek akkor adakozni politikai célokra, amikor úgy látják, hogy a támogatottjaik bajban vannak?"
Miért, kértek tőlük előbb pénzt?
Kommunikálta bármelyikük is, hogy nem kíván felvenni álami támogatást, hanem kizárólag a támogatók adományaiból, és önkéntes munkájából kívánják finanszírozni a pártjukat?
Én erre nem emlékszem, de lehet, hogy az én memóriám téved

Janossz 2018.06.12. 21:36:17

@GyMasa: " Hiba volt azt hinnem, hogy van szandek itt a valtozasra. "
Hiba volt azt hinned, hogy a változásra irányuló szándék itt bárkinek is a te tanácsaidon keresztül látsszon megvalósíthatónak. A hülyék nem ide járnak.
Rossz színész vagy.

GyMasa 2018.06.12. 21:37:35

@Janossz:
"A hülyék nem ide járnak."
Dehogynem!
Hát itt vagy!

Khonsu 2018.06.12. 21:56:12

@444:

"- keresztényszocialisták
- nemzeti liberálisok
- állampárti konzervatívok
a másikon."

Akik borzasztó nagyot fognak csalódni, amikor majd rájönnek, hogy a NER ezek közül egyik sem. :)
Bár akkor már mindegy lesz nekik...

2018.06.12. 22:50:03

@Khonsu:
a ner nem cél, hanem eszköz. arra, hogy előbbieket politikai értelemben szétverjék.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 00:33:59

@444:

Már háromszor kiszavazták az előbbieket a főhatalomból; már több, mint nyolc éve a Nemzeti Együttműködés Rendszerét működteti a nemzeti kormányzat. Ld. pl. a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. "áldásos" tevékenységét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 02:33:21

@GyMasa:

"Miért, kértek tőlük előbb pénzt?"

Miért, csak az adakozhat, akitől kérnek pénzt?

"Kommunikálta bármelyikük is, hogy nem kíván felvenni álami támogatást, hanem kizárólag a támogatók adományaiból, és önkéntes munkájából kívánják finanszírozni a pártjukat?"

Csak akkor adakozhatnak emberek, ha ezt kommunikálják feléjük?

városi fiú 2018.06.13. 05:14:56

@GyMasa: Nem furcsa, hogy a Jobbik és az LMP is kapott egy-egy fideszes milliárdost, aki kikerült a címlapokra ?
A Momentum meg egy fideszes bankár gyerekét, aki szintén ?

Egyéb ellenzéki személyiségek meg ismeretlenség homályában maradnak örökre. Legtöbbször az ellenzéket csak fideszes sajtótájékoztatók gúnymondásaiból és parlamenti büntetéslistákról említik meg a médiában.

Én látok ebben tervezettséget.

GyMasa 2018.06.13. 07:40:56

@neoteny:
"Miért, csak az adakozhat, akitől kérnek pénzt?"
Nem feltetlenul, de az sokat segit, ha egy part, mint mondjuk a ketfarku kutyak, ezt nyiltan kommunikaljak is.
Amugy pedig ez, szerintem forditva van:
- Adakozni adakozhat barki, csak a fogado oldalnak kell kommunikalnia az igenyet a penzre.
Amint latod, penz, es szandek van az emberek reszerol az adakozasra, mostmar csak meg kell teremteni azt a politikai termeket, amit ezuton "megvasarolhatnak" a valtast akarok.
"Csak akkor adakozhatnak emberek, ha ezt kommunikálják feléjük?"
Nem, akkor adakoznak, amikor csak akarnak, azonban ha a varos tele van plakatolva a gyermekrak alapitvany, meg a greenpeace koldulo plpakatjaival, viszont egy darab mszp-s adakozasra felszolito plakat sincs, akkor az atlagos embernek - szerintem - teljes joggal van az az alkepzelese (mondhatjuk, akar rossz eloiteletnek is), hogy az mszp megoldja maganak a sajat finanszirozasat, es nincs szuksege az en penzemre.
Ellenben, ha a part kommunikaciojanak vilagosan resze, hogy
"nem kivanunk allami penzbol mukodni, mert azzal legitimaljuk a rendszert"
"fuggetlenek szeretnenk lenni a kormany alamizsnajatol"
"mert mi komolyan gondoljuk, hogy a valtast igenylo tomeg neveben, es segitsegevel kivanjuk, valoban demokratikus formaban levaltani a kormanyt!"

GyMasa 2018.06.13. 07:50:40

@városi fiú:
"Nem furcsa, hogy a Jobbik és az LMP is kapott egy-egy fideszes milliárdost, aki kikerült a címlapokra ?
A Momentum meg egy fideszes bankár gyerekét, aki szintén ?"
Nem az. Egy kicsit sem.
Mar Hofi is megmondta (remelem, jol emlekszem ra), hogy "akkor tudsz nekik a legtobbet artani, ha kozottuk vagy"
Es, en ehhez hozatennem, hogy egyre erosdebb a gyanum arra, hogy az egesz, simicskas G-nap egy joelore eltervezett mubalhe volt, a jobbik tonkretetelere.
Sot, nekem meg az is feltunt, amikor ron erdekes mododn azonnal felmondott az LMP kampanyfonoki poziciojabol, amint az LMP elkezdte a "Kozeledest" az osszefogas iranyaba.
"Egyéb ellenzéki személyiségek meg ismeretlenség homályában maradnak örökre."
Akkor ok nyilvanvaloan nem valok vezetni az orszagot.
"Legtöbbször az ellenzéket csak fideszes sajtótájékoztatók gúnymondásaiból és parlamenti büntetéslistákról említik meg a médiában."
Ez kizarolag a kormanykozeli mediara igaz.
Az interneten annak nezel utana, - teljesen szabadon - aminek csak akarsz.
AKi pedig olyan mazochista, hogy egyaltalan egy percet is nez/hallgat a kormanymediabol, az meg is erdemli.
"Én látok ebben tervezettséget."
Ja, egyet ertunk.
De, ebben megint az a nagy kerdes, hogy vajon mennyire alkalmas a feladatanak ellatasara egy olyan part, amelyik mindenfele kritika es ketely nelkul elfogadja a legfobb es egyetlen tamogatojanak azt az embert, aki par honapja meg a miniszterelnok galaktikus nagy cimborajavolt?
Az en fejemben pl. teljes hangeron szolna a veszcsengo, ha holnap Janossz elkezdene haverkodni velem...

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 08:09:25

@GyMasa:

"nem kivanunk allami penzbol mukodni, mert azzal legitimaljuk a rendszert"

Mivel arra törekednek, hogy a rendszert vezető pozíciókba kerüljenek, nem is céljuk delegitimizálni a rendszert.

"fuggetlenek szeretnenk lenni a kormany alamizsnajatol"

Mivel arra törekednek, hogy kormányra kerüljenek, nem igazán szeretnének függetlenekké válni a kormány (helyesen: a költségvetésből származó) "alamizsnától".

GyMasa 2018.06.13. 08:55:31

@neoteny:
"Mivel arra törekednek, hogy a rendszert vezető pozíciókba kerüljenek, nem is céljuk delegitimizálni a rendszert."
Valoban, azonban sokszor lehet hallani a jelenlegi ellenzeki oldalrol, hogy a mai kormany nem legitim, tehat ezek szerint erre az ervre van igeny.
Ezen kivul mar megegyeztunk, hogy nincs szukseg programokra, csak a leheto legdemagogabb uzenetekre, valasztast nyerni.
"Mivel arra törekednek, hogy kormányra kerüljenek, nem igazán szeretnének függetlenekké válni a kormány (helyesen: a költségvetésből származó) "alamizsnától"."
NOs, a mai ellenzek is arra torekszik, hogy kozelkeruljon a mezesbodonhoz, de ez a strategia nem igazan latszik mukodokepesnek.
NYilvan elo lehet allni egy ujabb szoci-dk klonnal, es vegigmenni ugyanazon az uton, ami azoknak egyreszt az eljelentektelenedesbe vezet, masreszt pedig ott allnak az ut szelen az elesre fent kaszaval az eredeti szocik, meg dk-sok.
Ez is egy lehetseges utca, csak jo esellyel zsakutca.
Ezen kivul mar megegyeztunk, hogy nincs szukseg programokra, csak a leheto legdemagogabb uzenetekre, valasztast nyerni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 09:04:32

@GyMasa:

"sokszor lehet hallani a jelenlegi ellenzeki oldalrol, hogy a mai kormany nem legitim"

Azt mondják, hogy a _kormány_ nem legitim; de a _rendszer_ legitimitását -- aminek része a költségvetésből történő pártfinanszírozás -- nem vonják kétségbe.

GyMasa 2018.06.13. 09:13:17

@neoteny:
"Azt mondják, hogy a _kormány_ nem legitim; de a _rendszer_ legitimitását -- aminek része a költségvetésből történő pártfinanszírozás -- nem vonják kétségbe."
Igen, pontosan, ezert kicsit erdekes, hogy azert a penzt elfogadjak ettol az illegitim kormanytol.
No, de mindegy is.
Majd vagy lesz ebbol valami vagy nem.

DrGehaeuse 2018.06.13. 10:10:12

Mielőtt megpróbálnánk egy ellen-NER-t létrehozni, nem ártana tisztában lenni a legyőzendő KNER (mert a benne egybesült ál-elit K mint korrupt, semmiféle valós nemzeti jellege nincs inkább N mint nemzetnyomorító , nem törekszik valós együttműködésre mert a működésmódja a mutyi tehát E mint együttmutyizási, R mint rendszer - egybeolvasva KNER - innen is elnézést kérek Kner Izidor halhatatlan emlékére vetülő rossz fény miatt) valós természetével.

1. A KNER nem politikai rendszer csak hatalmi (hatalomtechnológiai) rendszer. Orv-bánnal az élen a KNER urai mindent megtesznek azért, hogy semmiféle politizálásra ne kelljen fecsérelni az időt. Rengeteg propagandával körített látszatpolitizálás folyik.
A valóban politizálással próbálkozó pártokat és egyedeket igyekeznek elszigetelni, befeketíteni (karaktergyilkosság) de elsősorban ignorálják őket, ha még ez sem lenne elegendő a látszatpolitizálási térben tematizált ügyekkel kapcsolatos iszap-birkózásba próbálják belekényszeríteni.
A kormányzást (értsd: az állam és szerveinek működtetése) mint szükséges rosszat és nyűgöt végrehajtják. A dolgok "működtetését" alárendelik (többnyire ismeretlen és/vagy folyton változó) céljaiknak de főleg a hatalom megtartását célzó tevékenységeknek.

2. A "közügyek"-kel való foglalkozást kizárólag egyéni és csoportos (tehát szükségképpen rövid és középtávú) haszonszerzési érdekeiknek rendelik alá és igyekeznek kizárni belőle mindenkit aki nem része a KNER-nek.

3. A KNER a késő-kádári állampárti rendszer helyét igyekszik résmentesen kitölteni. Nemzeti színekbe bugyolált államkapitalista uram-bátyám rendszer segély-szocialista éhbér-rendszer (közmunka). Az új nómenklatúra majdenem teljesen készen áll, egyre zártrabb és egyre inkább kasztosodik, a társadalmi mobilitás a felső szint irányába gátolt az "ellensége ellenzék"-hez sorolt egyének számára teljesen blokkolt.

DrGehaeuse 2018.06.13. 10:53:46

@GyMasa: KNER huszár e vagy-e? Meer' annak láccól.

2018.06.13. 12:11:06

@városi fiú:
persze, hogy van tervezettség. 2010-ig a mainstream média arról szólt, hogy az összes keresztény baloldalit, nemzeti liberális és állampárti konzervatívot próbálták lejáratni és fasisztának bélyegezni. függetlenül attól, hogy az illető mennyire volt veszélyes vagy elvetemült. a világlapokban a nato vezérkara rettegett bácsfi diánától, aki avatara néven ezoterikus előadásokat tart.
m.cdn.blog.hu/ko/korutonkivul/image/b%C3%A1csfibeforafter.png
tehát ha egy újságíró odament hozzá minimális emberséggel, hogy drága dia, meghívom egy kávéra, volna kedve beszélgetni, interjút adni, ez esetben az újságíró megérti, hogy ez a hölgy a demokráciára veszélytelen, legfeljebb nem teljesen százas.
www.ejfelkapitany.hu/diana.jpg
a balliberálisok is megkreálták az ellenséget. diána álljál oda. lendítsél. és ezek után a megjelent a világlapokban, hogy jönnek a nácik. aztán jöttek a gárdisták. még csak néhányan. ők már félelmetesebb arcuk volt. szemből és alulról fotóztak. magyar zászló és árpád sáv, nem a köztársasági (köz-társ-as-ág-i) eszménykép (lásd a magyar címert), hanem ezek a nácik. a közös ősiség nem a közösség, hanem a nácik. és egy idő ebben a körben minden, ami nem egy néhány tucat "liberális" családtól jött az egyet jelentett a nácikkal. és az "illiberális" demokrácia erre adott válasz.

18-es választásokon a médiában nem voltak egyenlőek a feltételek. de nagyjából egyenlőek voltak. a legnagyobb nézettségű index és az rtl klub az ellenzéki (ellen) propagandát tolta. a köznép mégis inkább a tv2 és az origo propagandáját választotta. nagyjából egyenlőek voltak a feltételek. aztán lehet, hogy jövőre már a sajtónak nem a fele lesz jobboldali, hanem még több. de országosan választók 70-75%-a jobboldali. és legfeljebb 5% a balliberális. mégis miért társuljon ehhez 50% balliberális szerkesztőség. annyit nem tart el a piac. hanem csak ilyen vagy amolyan oligarchák, akiket kormánykörök is befolyásolnak adott esetben.

screpes 2018.06.13. 12:34:38

@444:

de mit csinál (csinált volna) egy feketeöves illiberális egy Bácsfi Dianával?

2018.06.13. 14:00:39

@screpes:
egy normális országban ahol nincs kultúrkampf egy ilyen lány aligha kerül a mainstream média címlapjára, hanem legfeljebb az underground sztárolja. ahogyan mondjuk waszlavik gazember lászló megírta a kossuth téri tünetők dalát. egy normális magyarországon a média főáramában nincs spitzer gyöngyi soma mama gésa. az nem a szabadság, hanem a hülyeség, hülyéskedés, ami jó esetben szabad. de nem a nemzeti szabadelvűség. az kossuth. az értelemmel bíró közéleti férfiaskodást, a nemzeti keresztény lovagiasság lehetőségét vonták meg generációktól. úgy érveltem, hogy ez az első háború során félre siklott, vagy félre siklatták. de holokauszt sértettje, sérültje ezt joggal teszik. nekem semmi kifogásom nem volt az ellen, hogy konrád györgy, vagy heller ágnes bácsfi diána láttán megretten. mert nekem nem ölték meg minden iskolatársamat, engem nem állítottak ki a duna partra. tehát nekem az egyik oldalról meg kell értenem az ő érzékenységüket, de a másikról azt, hogy ez a következő generációra nem vihető át.

a városi reformátusság hagyományosan jó viszonyt ápol a zsidókkal. errefelé állítottak egy emlékfalat az áldozatok nevével. ha én politikus lennék, akkor zárt körben azt mondanám, hogy ez így nem lesz jó. lehetne szítani az indulatokat az amerikaiak ellen, akik megbombázták a várost. liberátor bombázók nem a szabadságot eredményezték, hanem keserűséget, a nyomorúságot. a kossuth utcában alacsonyan repülve lőtték az ártatlan embereket. böszörményben a vásárra igyekvőket. azért, mert az amerikaiak japán elleni légitámadást gyakorolták. csak aztán az atombombák ledobása mellett döntöttek. aztán értem, hogy miért üzentek hadat amerikaiaknak. azért, mert az amerikaiak a saját elveiket köpték szembe. és nem támogatták a lehető legigazságosabb etnikai határokat. a mai napig nem támogatják. ugyanazok a volt kommunista családok ellenzik, akik csinálták a tanácsköztársaságot. nem "a" zsidók. hanem egyesek. persze, hogy felléptek ellenük. szét akarták verni a magyar királyságot. utána embargót hirdettek a "fehér terror" ellen. nem fogadták el a kisebbségi létet. nem ajánlottak kiegyezést. löfkovits bácsi azt mondta, hogy na jó. a műgyűjtemény értékes darabjait a házában őrizni kellene, inkább a városnak 10 évre letétbe adja. és az őrzésért 5,000 forintot fizet. állítsák ki a múzemban. de nem ellenezte, hogy legyen néprajzi gyűjtemény. abból gazdagodott meg, hogy aranygombokat gyártott a díszmagyarra. 1913-ig működött. az volt az utolsó békeév. azt gondoltam, hogy na jó nyilván az lesz, hogy majd 2013-ban véget ér ez a kultúrharc. az utolsó kultúrharcos év. 2017-re létrejön az új kiegyezés. de nem jött létre. az történt, amit az akadémikus ismerősöm a rendszerváltás idején jósolt. akkor csúcsra lesz járatva. mert hogy ez az egész kényszerű együttélés. kényszerből működött a bethleni konszolidáció. a "baloldali" "liberálisok" tudatosan verték szét a magyar államiságot. ez folyik a mai napig. értelmetlen viták tömkelege.

példa az index címlapról.
Mintha megtiltanák, hogy az emberek betegek legyenek
Embertelen és szakmaiatlan a Fidesz javaslata a hajléktalanság betiltásáról, mondják az ezzel foglalkozó civilek. Senki sem boldog, mert hajléktalan, de ezt nem lehet megtiltani.

egy normális országban miért ne lehetne tiltani azt, hogy valaki életvitelszerűen az utcán éljen. ez a fiatalember abból próbál magának venni egy iphone-t, hogy ő a hajléktalanokat pátyolgat.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2030/20303/203039/20303942_102501f62821f391edccdd25721a7683_x.jpg
a hajléktalanságot neki meg kell teremteni ahhoz, hogy megéljen. mert ő nem szabadidejéből, a saját pénzéből adományoz, hanem kívülről pénzelik ugyanazok, akik tömegével elárverezik a lakásokat szerencsétlenektől. de ha strasbourg-i bíróság azt mondja, hogy ott lehet hajléktalan, akkor meg kell nekik venni a legolcsóbb vonatjegyet és mehet oda és lehet hajléktalan. errefelé nem lehet. "illiberális" demokrácia. csak remélni tudom, hogy a döntéshozóknak nem a célja az a célja, hogy ez embertelen legyen. hanem hogy normális országban éljünk. ha nem lesz elég hajléktalan szálló, akkor beviszi a rendőr. onnantól kezdve érdekelt abban, hogy a szállón rend legyen. úgy lehet rend, hogy van elég szállás. úgy lehet elég szállás, hogy van dologház. amit aztán támogathatnak önkéntesek, az üdvhadsereg. akár a keresztény egyházak.

errefelé az első szegényház a mohácsi csata után jött létre. annyi volt a sebesült, beteg ember, árvák. polgári felajánlással. 1529-ben jött létre a városi ispotály. a szociális és egészségügyi ellátás ekkor intézményesült. a város választott tanácsa egy ispotálymestert választott. az egyháztanács egy presbitert és a szegényeknek is volt egy választott képviselője. de az nem volt kérdés, hogy a városi utcán nem lehet életvitel szerint élni. csak a polgári házakban, vagy a szegényházban. mert különben közbiztonsági, közegészségügyi problémát okoz. mi az, ami ezen nem érthető?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 14:28:09

@444:

"egy normális országban miért ne lehetne tiltani azt, hogy valaki életvitelszerűen az utcán éljen."

Azért, mert az utca mindenkié: közterület. Mert ha meg lehet tiltani azt, hogy valaki életvitelszerűen a közterületen éljen, akkor nyilvánvalóvá válik a kettős beszéd a "köz"-ről: a közterület _nem_ a közé, nem mindenkié aki a köz tagja.

"akár a keresztény egyházak."

Kivéve a református egyházat: annak 18,000 presbiter között kell elosztania az állami csecsből kiszívott milliárdokat, nekik saját maguknak is kell a pénz, nem futja nekik arra, hogy hajléktalansimogatással foglalkozzanak.

2018.06.13. 15:34:20

@neoteny:
a köztársasági állameszményben a közterület a köztársaságé. a közbirtok közösségi tulajdonban levő társaság, vagy társaságok kezelésében áll. kérdés, hogy ezt a népesség elfogadja, vagy nem fogadja el.

mert elvben budapesten az andrássy út lehet mindenkié. a világörökség része. ezt értelmezhetjük akár úgy is, hogy az emberiség kezelésében áll. az andrássy út soros alapítványé, de ugyanúgy a szegény kis szomáliaké is. és a probléma, hogy soros alapítvány segítene a szegény kis szomáliak problémáján. csak mindezt budapesten akadályozzák a fasiszta magyarok. de ez esetben new york 57 utcája is legyen mindenkié. ahol a majorságot bill de blasio vezeti. ne hepciáskodjon akkor, ha vladimir vladimirovich putin akciókat hirdetne. liberty island mindenkié. az iráni forradalmi gárdáé és a kínai népi felszabadító hadseregé is. szegény kis szomáliaké is. a rovarok sincsenek korlátozva. az emberek miért legyenek. tehát lehet érveket felsorakoztatni, hogy a picsába a köztársasággal. az utca tényleg legyen már végre mindenkié. világ kozmopolitái egyesüljetek.

de közmegegyezés most mégis inkább abban van, hogy legyenek köztársaságok. és ez kisebb közösségekre legyen alapozva. a soros györgy vezette hitközség azt mondja, hogy ők felszámolják hajléktalanságot, mert építenek modern nem tudom micsodát. ha az humánus és a környezetükben élőket nem zavarja, akkor építsék meg a modern nem tudom micsodát. mert most ez a modernista neoszoci, neolib, neokon válasz. modernizáció. valami. az a megoldás. de mi az a modern valami? vagy a szabad piac. hitközségben legyen az utca mindenkié, ami egyben teljesen szabad piac. ha elég sok ember szeretne részt venni ebben, akkor esetleg nézzük meg hogyan működne a gyakorlatban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 15:49:48

@444:

"a köztársasági állameszményben a közterület a köztársaságé."

Csak kibújik a szög a zsákból: a közterület _nem_ a közé.

"a soros györgy vezette hitközség"

A 18,000 szegény kis református presbitert nem vezeti senki: ők kénytelenek maguk között elosztani a közpénzek milliárdjait. A hajléktalanokat meg tiltsa ki a nemzeti keresztény állam a közterületekről, mert hát ők zavarják a közösségek tisztességes tagjait.

2018.06.13. 15:50:02

@neoteny:
ha jól értem, akkor a nagyvárosi amerikanizált szociálliberális megoldás valami olyasmi, hogy a piacon a szabad versenynek összességében sokkal több előnyt kínál a társadalomnak, mint hátrányt. de azért vannak árnyoldalai. mert egyesek szerencsésebbek, mások szerencsétlenek. de a megoldás nem az, hogy az állam törvényes eszközökkel, hatalmi erőszakkal beavatkozik a társadalmi folyamatokba, hanem a nagyvállalatok, kisebb önkéntes csapatok segítségével ezeket a problémákat képesek kezelni. a filantrópok létrehozzák az ngo-kat. a multik ezt megfinanszírozzák valamilyen csr keretből. ez az amerikanizált modell. és az atlantisták, transzatlantisták azt mondják, hogy ez egy világmodell. ha ez new york-ban bevált, akkor budapesten is beválik. interkulturális tréningekre és trénerekre lesz szükség. van egy amerikai liberális demokrata társadalomeszmény, ami egy univerzális jogrendre és a globális keveredésre van alapozva.

ha strasbourg-i európai ember jogi bíróság úgy dönt, hogy lehet hajléktalan, akkor az egész európában megengedett. és budapest nem tilthatja, hogy egyesek életvitelszerűen az utcán éljenek. mert hogy az utca mindenkié. az andrássy út felett végső soron nem a magyar "királyi" kúria jogosult dönteni. hanem az ensz, vagy nem tudom micsoda. az ngo-k hálózata. mert ha nem, akkor az a (pre/poszt) "fasizmus".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 16:05:47

@444:

"ha strasbourg-i európai ember jogi bíróság úgy dönt, hogy lehet hajléktalan, akkor az egész európában megengedett. és budapest nem tilthatja, hogy egyesek életvitelszerűen az utcán éljenek."

A magyar nemzeti keresztény kormány tilthatja azt, hogy magyar állampolgárok életvitelszerűen közterületen éljenek mert ezzel zavarják a tisztességes nemzeti érzelmű keresztény polgárokat: csak ki kell lépni az EU-ból, és máris visszanyeri a magyar nemzet a teljes szuverenitását.

Az pedig, hogy a 18,000 szegény kis református presbiter kénytelen magára költeni a közpénzek milliárdjait érthető: ők a tisztességes nemzeti érzelmű keresztény polgárok, akiket zavarnak a közterületeken életvitelszerűen tartózkodó hajléktalanok. Pedig lehetnének ők is presbiterek és akkor ők is kapnának a közpénzből amiből tudnának lakhatást biztosítani maguknak.

2018.06.13. 17:13:32

@neoteny:
orbán az egyházszervezet kaotikusságát használja ki.

van a debreceni református egyházmegye. ezt 1567-ben a debreceni zsinat alapította. és tiszántúli főegyházmegye része.

van a debreceni-nyíregyházi római katolikus egyházmegye. ezt 1993-ban ii (azóta szent) jános pál hungarorum gens kezdetű apostoli konstitúciójával alapította és az egri főegyházmegye van alárendelve.

van hajdúdorogi görög katolikus egyházmegye. ezt 1912-ben ferenc józsef mint császári főkegyúr alapította. budapest-esztergomi római katolikus főegyház megye alá volt rendelve 2015-ig, amikor is ferenc pápa önállóvá tette. debrecen központtal görög katolikus főegyházmegyévé emelte.

és van a hajdú-szabolcsi evangelikus egyházmegye. ezt 1952-ben alapította és buda központtal az északi evangelikus főegyházmegyének van alárendelve (ezt az evengaelikusok kerületnek neveznek, mert magyarországon 2-3 kerületnyi evangélikus van).

és van hajdú-bihar megye. 1950-es megyerendezéssel jött létre. és ez észak-alföldi régió része. 1999-ben hoztak létre.

tehát az állampárti és felekezeti egyházszervezet rendezett közigazgatás alapelveit nélkülözve meglehetősen kaotikusan működik.

a nemzeti keresztény államegyházban az állami és a keresztény egyházi közigazgatás egységesülne. a hitközségek választott képviselői (protestáns) megyéspüspököt, és főegyházmegye élére (katolikus) érseket választanának. és az egyházkerületek egyben a parlamenti választókerületek, bírói kerületek, tankerületek, rendőrkapitányi kerületekkel összhangban működne. az egyház a kerületekben választott vezető lelkészekkel és a világias vezetőkkel együttműködne az állammal a nemzeti keresztségben.

ezt a balliberálisok és a neokonok nem fogadják el. mondván, hogy a hit magánügy. nem közösségen alapul. nem közügy. az ember a templomban csak privát módon imádkozhat. szerintük az ember nem alkothat keresztény lelki közösséget. pláne nemzeti keresztényt. ii (azóta szent) jános pál hungarorum gens kezdetű pásztorlevele ez utóbbinak ellenmondani látszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 17:25:59

@444:

"orbán az egyházszervezet kaotikusságát használja ki."

Az lehetetlen, hogy a nemzeti kormányzat kihasználná a nemzeti kereszztény reformátusokat. A kozmopolita zsidókeresztény filoszemita pápistákat kihasználhatja -- de nem a reformátusokat. Azért adott a 18,000 presbiternek közpénzmilliárdokat, hogy ők tudjanak lakhatásról gondoskodni maguknak: és azért fogja alaptörvénybe (alkotmányba) venni az életvitelszerűen közterületen élés tilalmát, hogy a nemzeti keresztényeket ne zavarják a hajléktalanok a közterületek élvezetében. Mint ahogy vannak magyarok és Magyarországon élők, vannak a köz tagjai és akik visszaélni akarnak azzal, hogy névlegesen ők is a köz tagjai. De ahelyett, hogy dologházakban iparkodnának Isten és a nemzet nagyobb dicsőségére, a közterületeken élve rongálják a vizuális összhatást: elcsúfítják Magyarországot, ami tudvalévőleg Isten kalapján a bokréta.

2018.06.13. 17:44:36

@neoteny:
ez nagyjából így van. de erre lehet azt mondani, hogy a hit teljes egészében magánügy. (vö. "csinálják a négy fal között") de az utca mindenkié. az utcákon lehessen már végre szabad élni a kutyaúristenit.

orbán kegyelmes kormányzó úr azt mondja, hogy na jó. ha a református egyházban van több ezer választott presbiter, akkor lehet, hogy érdemes lenne őket támogatni.

Péter apostol 1. levele 2 rész
13. Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak;
14. Akár helytartóknak, mint a kiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dícsérésére.
15. Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát;
16. Mint szabadok, és nem mint a kiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái.
17. Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 17:53:11

@444:

"ha a református egyházban van több ezer választott presbiter, akkor lehet, hogy érdemes lenne őket támogatni."

Több ezer? 18,000. Ha azok nem kapnának közpénzmilliárdokat, akkor egy részük maguk is csúfítanák a közterületeket.

Ha a hajléktalanok is beállnának presbiternek, akkor ők is kapnának támogatást és nem csúfítanák a közterületeket. De mivel rendetlenek és nem akarnak beállni presbiternek, legalább a dologházba álljanak be. De ha azt se akarják, majd beállítja őket a nemzeti keresztény kormány. A strasbourg-i európai ember jogi bíróság meg jól meg lesz állítva: nem fognak diktálni a magyar nemzeti keresztény polgároknak arról, hogy azok szeme világát mi zavarhatja.

2018.06.13. 19:31:39

@neoteny:
strasbourg szóban az előtag ugye a strasse, a street. de az út hogyan fut városszerte, országszerte, világszerte. szerte szét. az a street. azt hagyjuk, hogy az out óangolban ūt. a hangváltás meghallgattható.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6b/ME-EME-out.ogg
a way óangolban weg. vég, út, szerte. van ennyi véletlen? vagy van, vagy nincs. de ha a finnugor rokonítás (nem eredet, hanem csak a rokonság megengedett), akkor ez is, vagy mégse. politikai kérdés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 21:15:12

@444:

"csak a rokonság megengedett"

Nem csak a rokonság megengedettt, ld. pl. a 18,000 református presbitert, de a rokonság támogatása fontos, nehogy hajléktalanná váljanak és a tervezett alkotmányos tiltás alá essenek.

2018.06.13. 21:55:58

@neoteny:
tehát ugye világos.

egyik állítás
a magyar ősindoeurópai-őseurázsiai nyelvekkel rokon.
út ~ ūt ~ out (ki)
vég ~ weg ~ way (út)
szerte ~ stret ~ street (utca)
ezek gyenge kapcsolatok. majdnem azonos hangalak (a különbség legfeljebb egy jelben adódik, egy hangváltás vagy hangátvetéssel) és hasonló jelentés. ez egy gyenge lehetséges, vagy még annál is gyengébb esetleges kapcsolat. de azért valami.

másik állítás egy nagyon erős állítást tesz. a magyar finnugor eredetű (!)
vogul aht: csatorna, osztják úgot földszoros
finn viime: ’az utolsó; utoljára, végül;
legutóbbi, múlt’.
lehet ez a magyar vég, vége rokona? éppenséggel lehet. de ez is egy esetleges kapcsolat. jelentésátmeneteket feltételez.
a szerte etimológiájában nincs nagy vita. mivel azt akadémikusan a magyarból szer szóból eredeztetik. az a település hosszan elnyúló részeit jelölte. pajtaszer, kertszer, pinczeszer: egy vonalban álló pajták, kertek, pinczék sora. alsó szer, felső szer, házak, épületek sora valamely helység alsó és felső részén. írja a czuczor fogarasi szótár. és ebből lesz a rendszer (rendezett szer), szerkeszt, a szerkezet, a szerez. és nem lehet, hogy ennek rokona a street és a structure vagy a strong, strength? csak az angolban egy kicsit másképp fejlődtek. az indoeurópai akadémikus gyöknyelvészet szerint street és a start összefüggnek. és úgy fejtik meg, hogy a *stere- PIE root meaning "to spread." mert hogy a star fénye is is szór. szerte szét szór. van olyan szoros kapcsolat, mint a finnel? a szoros a szórással, szorítással kapcsolatos. szerinted? érted ugye szer-int-ed? ópusztaszer. debrecenben az önkormányzatiság alapja az utcaszer volt. szerte óangolban stret, strete. így használták még a középkorban. ebben szerveződtek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 22:20:43

@444:

"tehát ugye világos."

Igen, világos: a 18,000 szegény kis nemzeti keresztény presbiternek kellenek a közpénzek milliárdjai, aki meg képtelen bejátszani magát egy presbiteri székbe az menjen a dologházba és ott fejtsen ki Istennek tetsző tevékenységet.

Khonsu 2018.06.13. 22:31:58

@444: @DrGehaeuse:

"a ner nem cél, hanem eszköz. arra, hogy előbbieket politikai értelemben szétverjék. "

Ez bizony tévedés. Ugyan ezt hiszik a "keresztényszocialisták", "nemzeti liberálisok", "állampárti konzervatívok", és ezt hiszik az ellenfeleik is, de a helyzet az, hogy ez a "szétverés" magának a NER-nek egyáltalán nem célja, csak épp így alakult (8 év elég lett volna rá, ha az a cél).

Mégpedig azért, mert a "NER" se nem keresztényszocialista, se nem nemzeti liberális, és nem is állampárti konzervatív (egyébként még csak nem is állampárti, azt is csak a helyzet hozta, hogy ki tudta sajátítani az államot, amit most kihasznál).

Ahhoz, hogy mi is a NER (1.0) DrGehaeuse jár legközelebb a "KNER"-el.

Abban azonban ő is téved, hogy a szervezet úgymond nem elválasztható a céljától, erre jött létre és csak erre jó.

Leírom, hogy szerintem mi a NER és hogyan működik, hátha segít megérteni, hogy egy rossz "NER 1.0" struktúráját lemásolva hogyan lenne létrehozható egy jó "NER 2.0".

A NER eléggé hasonlít egy régi elgondolásomhoz, melynek a "konzorcium" fantázianevet adtam. A "létező NER" ehhez olyan szinten hasonlít (nem tőlem kapták), hogy szinte a tervrajzának is beillik, így ennek analógiáján haladok.

A NER a lényegét tekintve tulajdonképpen egy gazdasági érdekszövetség politikai köntösben.

Három fő részből áll:

1. A "belső kör". Ez az egész lelke, a mag. A rendszer gazdasági bázisa, a politikai vezetők és a fő ideológusok alkotják. "Normál üzemmódban" a gazdasági hatalmán keresztül kontrollálja a szervezetet ("neofeudalizmus"), jelen üzemmódban (kormányzati hatalom megszerezve) az államon keresztül.

2. A lokális struktúrák (formális és informális, kapcsolati hálók, kvázi "polgári körök"). Ezek vannak beetetve a "keresztényszocialista", "nemzeti liberális", "állampárti konzervatív" és legfőképp etnicista dumával, mely nem a rendszer célja, csak az (1.) céljának (tőkefelhalmozás és kontroll) elérése érdekében bevetett "marketing bullshit", mert hát erre van kereslet... Ami olyan jól működik, hogy a célközönség el is hiszi, hogy tényleg úgy van, és hogy most eljött az ők idejük. Persze az (1.) ideje tényleg eljött, a (2.) pedig a gyalogok a sakktáblán.

3. A hálózat. Ez egy talán kevésbé feltűnő, de rendkívül fontosfunkcionális elem. Ez hangolja össze az egész cucc működését. Biztosítja a kommunikációt, kialakítja a közös véleményt, szervezi a tömegakciókat és reakciókat, stb. Ettől működik olyan olajozottan a NER.

A cucc érdekessége, hogy a magnak nem kell semmilyen politikai ideológiát magáévá tennie, gazdasági társaságként működik, reklámkampánnyal és folyamatos megerősítéssel megnyerve "fogyasztóit", mindössze azt mondva (és a kirakatban unalomig mutogatva) nekik amit hallani és látni akarnak. (populizmus)

Persze ideológiai alap hiányában a duma gond nélkül hozzáigazítható az aktuális széljáráshoz.

Ráadásul (és ez a trükk) a szervezetnek jól jön az államhatalom, de igazából anélkül is működőképes, párhuzamos struktúra. Nem omlik össze és nem tűnik el automatikusan a hatalom elvesztése után sem (de még akár az állam megszűnése esetén sem).

Na ennyit a NER-ről (ahogy én látom). Most nézzük, hogyan lehet ezt a struktúrát jó célra (modernizáció és az előnyök szétterítése) használni. (A folytatásban.)

2018.06.13. 22:38:18

@Khonsu:
a fidesz korproratív, a multik a konzorcium.

Khonsu 2018.06.13. 23:30:09

@Khonsu:

Hogyan nézhetne ki a "NER 2.0" szerintem? (röviden)

A működőképességéhez mindhárom elemet tartalmaznia kell, de a bennük rejlő lehetőségeket másképp haszálná fel.

A mozgástér értelemszerűen az (1.) és (2.) pontban van, a (3.) pont, a hálózat ugyanaz, mert ugyanezekre a funkciókra lesz szükség a NER 2.0 összehangolásához is, így ehhez nem is fűznék többet.

Az (1.) részegység a "belső kör" hordozná a NER 2.0 fő modernizáló potenciálját. A rendszert felépítő politikusok, bloggazdák, aktivisták és a velük tartó gazdasági kör jó lehetőséget kap a digitális forradalomtól, hogy az ötletgazdákat oda beemelve és a rendszer ezen elemét keltetőként (is) működtetve felépíthessen egy teljes, az államtól (és a NER 1.0-tól) független, önálló, párhuzamos gazdasági struktúrát a médiától a legkülönfélébb szolgáltatásokig. Mivel ez már önmagában segítené a nemzetgazdaságot, már ezzel az építkezéssel is jót tenne és akkor még épp csak elindult...

A (2.) pont, a lokális struktúrák, a "polgári körösödés", innen jönne a tömegbázis. Mivel a NER 2.0 célja az előnyök szétterítése a társadalomban és a rendszer sajátosságai miatt ugyanúgy nagy mozgástérrel rendelkezne mint a NER 1.0, így a társadalomhoz minden körülmények között aktualizálhatóan és jól kommunikálhatóan juttathatná el az üzeneteit. Ennek és a több felajánlható haszonnak köszönhetően populizmusban versenyre kelhetne a NER 1.0-val. Ami azt jelentené, hogy az ellenzéki szavazók mellett potenciálisan megkörnyékezhetné a kormánypárti szavazók csoportjait is, ha egy kicsit nekik is szólna a dal és párhuzamosan feltámadna bennük az érzés, hogy a NER 1.0 kihagyja őket a nagy buliból...

Vagyis a lényeg a rendszer megnyitása. Az (1.) részelemé a politikai, gazdasági, technológiai innováció előtt, (2.) a társadalom szélesebb rétegei előtt, hogy mindenki csatlakozhasson, az is aki úgy érzi, a jelenlegi rendszer ellene van, és az is, akinek a rendszerrel nem lenne különösebb baja, de úgy érzi, hogy őt kihagyják a tutiból, és többet akar érezni az előnyökből.

Persze a rendszer, ahogy elődje is létrehozza maga körül a saját információs buborékát. Az ideológiai kötetlenség miatt pedig ez ugyanolyan ügyesen alkalmazkodhat, mint a jelenlegi NER.

Innentől a harc ténylegesen 2 rendszer között zajlana (a haveri kapitalist, etnicista és a modernizációs polgári/néppárti NER), mely azonban sokkal inkább hasonlítana egy marketing kampányhoz, propagandaháborúhoz, gazdasági manőverekkel megtámogatva, mint hagyományos politikai küzdelemhez. Mindezt a 2 NER saját, szinte áthatolhatatlan információs buborékainak páncéljában.

Izgalmas küzdelem lenne. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.13. 23:34:18

@Khonsu:

Habár nagy vonalakban egyetértek az analíziseddel, az államhatalom szerepével kapcsolatban ("Ráadásul (és ez a trükk) a szervezetnek jól jön az államhatalom, de igazából anélkül is működőképes, párhuzamos struktúra") tévedésben vagy. Ugyanis az államhatalomnak erőszak_monopóliuma_ van (ahogy ez a magyar alaptörvényben megfogalmazásra kerül: "[a]z Alaptörvény és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására az állam jogosult"): az államhatalom agresszív lehet (ti. erőszakot _kezdeményezhet_) azokkal szemben, akik nem tartják be a törvényeket -- még akkor is, ha a törvények nem betartása önmagában nem egy erőszakos cselekmény kezdeményezése (nem agresszió). Ld. pl. az adókat: adók meg nem fizetése nem erőszakos cselekedet ugyanúgy, mint az sem erőszakos cselekedet ha a rablás kiszemelt áldozata nem adja át a vagyontárgyait a rablónak.

Soha nem szabad szem elől téveszteni azt, hogy az államhatalom birtokosainak és gyakorlóinak, a politikusoknak és bürokratáknak a pozíciója _nem szimmetrikus_ a társadalom többi tagjával: a politikus (és bürokrata) szedhet adót a polgártól, de a polgár nem szedhet adót a politikustók (és a bürokratától).

Khonsu 2018.06.13. 23:34:52

@444:

Csak egy fantázianév volt, akkor még (kétezres évek eleje-közepe) nem sejtettem, hogy a Fidesz csinál is egy hasonlót. Bár bevallom töredelmesen, akkor még a ballibek ellen terveztem én is..., de később el is vetettem a koncepciót, mert kitaláltam egy sokkal jobbat.

Khonsu 2018.06.14. 00:01:07

@neoteny:

Értem, és érintőlegesen pont erre utaltam én is, bár ezek szerint nem voltam elég egyértelmű (igyekeztem tömöríteni a mondandómat).

Arra gondoltam, hogy a NER alapjában véve egy gazdasági konstrukció, melynek elsődleges célja nem valamiféle kultúrharc megvívása (ahogy 444 és sokan mások hiszik), hanem tőke átcsoportosítása a "kintiektől" a "bentiekhez".

A gazdasági háttere a struktúrájával megtámogatva erre képes lehet piaci versenyen keresztül is, de a cél elérését nyilván nagyban megkönnyíti, ha birtokba veszik az államhatalmat, így kihasználhatják az általad írt előnyöket, hogy lejtsen a pálya, ami a normál piaci verseny esetében nem állna fenn.

Persze ez kétélű kard, ugyanis miközben megkönnyíti a tőkeátcsoportosítást, azzal párhuzamosan minél tovább birtokolják ezt az előnyt, annál inkább függővé válnak tőle és annál kevésbé marad életképes a rendszer a piacon. (használat hiányában elsorvadnak, az újonnan felemelkedőknek ki sem alakulnak az ehhez szükséges képességei)

Tehát feltételezem, hogy a NER az államhatalom birtoklása nélkül is képes lenne fennmaradni (a kiépítése is jóval 2010 előtt kezdődött), de ugyanakkor abban is biztos vagyok (az általad írt okok miatt), hogy az állami hátszél nélkül nem menne ilyen jól a projekt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.14. 00:15:55

@Khonsu:

"a NER alapjában véve egy gazdasági konstrukció melynek, elsődleges célja nem valamiféle kultúrharc megvívása"

Ebben (is) egyetértünk.

"Persze ez kétélű kard, ugyanis miközben megkönnyíti a tőkeátcsoportosítást, azzal párhuzamosan minél tovább birtokolják ezt az előnyt, annál inkább függővé válnak tőle és annál kevésbé marad életképes a rendszer a piacon."

Így van: amiből az következik, hogy a hatalom megtartása egyre fontosabbá válik a rezsim támogatói (és haszonélvezői) számára: olyannyira, hogy megfelelő körülmények esetén még a rezsim vezető arcát is hajlandóak beáldozni, ha az ő további követése veszélyezteti a rezsim hatalomban maradását. Ld. pl. Mugabe esetét Zimbabwe-ben: a saját harcostársai puccsolták meg (lényegileg vértelenül), mert a feleségének és az ő támogatóinak kívánta átjátszani a hatalmat, amit már nem voltak hajlandóak elviselni az addigi támogatói (akik nem akartak kiesni a pixisből). Mugabe-nek nem azért kellett mennie, mert orra buktatta a zimbabwei gazdaságot: az az uralkodó elit hajlandó elviselni mindaddig, amít ők sütögethetik a pecsenyéjüket. A megbocsáthatatlan bűne az volt, hogy utat nyitott az uralkodó elit (a régi támogatóinak egy részének) leváltása (hatalomból kiszorítása) előtt.

2018.06.14. 00:21:49

@Khonsu:
az irracionális eleme a kultúrharc. a racionalitás ebben persze, hogy az újraosztás. előbbit nyeri meg a fidesz és ezáltal jut pénzügyi pozíciókhoz és kerül a gazdaság elsődleges irányító szerepkörébe.

screpes 2018.06.14. 09:08:17

@444:
Gondold végig, mit veszel a szádra...
Itt van péládul, hogy:

Stop strasbourg...

Ennek a szlogennek is nyilván van előtörténete, nem is feltétlenül csak feltételezés, amit erről gondolhatunk. Pontosan kitalálható, miként történt.

A kommunikációs ügynökség feladatot kap, választás előtt, annak kapcsán, (vagy akár annak folytatásaként), hogy a lakosság minél szélesebb rétegeihez jussanak el kormányyzati üzenetek.
de a CÉL ennél előbb van, a cél mindig koraszülött:

Kik fogják tervezni az oly fontos állami megrendelésnek megfelelően a te, meg a többiek tudatának gyalulását, a kívánatos módon? Neveket is mondhatnánk, ebben a közegben szokás Habony nevével jelképezni a folyamatokat, de a legfelkapottabb kommunikációs ügynökségek, kormányközeliek jöhetnek szóba, lényegében három ilyen van. Tudok neveket, nem írom ide a hazai Ron Werbereket..

Nos ezek kapnak egy brief- et, egy felhívást, hogy mik a célok, amihez stratégia kell:
Már a célok kitűzésénél ki kell cövekelni, hogy
nem kezelhetjük egyformaként ezeket e rétegeket, de az egyes üzeneteknek azért fogyaszthatóaknak kell maradniok a különböző hallgatói (cél)csoportok számára is!
MI lehet tehát a cél egy fideszes célcsoportvezetői számára?

- szavazőtábor egybentartása, tüzelése
- többiek (félre)tájékoztatása ( itt kénytelen voltam jelzésként meghagyni a "félre" szócskát, nehogy azt hihessétek, hogy nekem is mindegy...)

- megrettentés ( ismét egy másik közönségszegmensben)
- nemzetközi presztiszünk növelése
(mondjuk, csak ennyi, de hizsen ennyi és ezek BIZTOSAN ott motoszkálnak a befolyásolással megbízandó agyakban.)

ezután az ügynökégnél a kreativok elemeznek, javaslatokkal szolgálnak, médiafeljasználással együtt, milyen üzenetek TALÁLÓDJANAK KI,
és aztán a konkrét szlogenek, "strorik", mely médiában jelenejenek meg milyen idősávokban.
Költségek, felelős személyek stb.
nos, itt jelenhetett meg olyan javalat, hogy állítsuk meg - csoportüzenet is elgyen, mert ettől

erőt sugároz, el- és megrettent, és alkalmasan elválaszt azoktól, akik európaiak akrnk maradni,

csak egyvalamit nem intézhetnek el: azt, hogy Brüsstzel / soros / strassbourg "megálljon", ők nem olvasnak kárpát medencei plakátirodalmat, vágyálmokat, -- ezt várni baromság,
Viszont hazafelé hat, erősnek látszik a kivagyi kekec üzenettől és pont a címzettjeitől a kormányzatunk, a magabiztossági munició mellé feladat és mondanivaló is kerül a középkádérek szájába, amit nem kell megrágni se már..(nézd meg minden középszerű hülye másnap ugyanazat visszhagozza.)

Itt jössz be a képbe te is. Aki -másokkal egyetemben, változtatás és kriitika nélkül a a mögöttes gondolatok és törtnet NÉLKÜL visszahgozzátok ezt. a pőre "megállítós szlogent. alkotó módon: strasbourg IS álljon má' meg...
a reklámügynökségi agyak szüleményét, az állítsátok meg.... kezdetű förmedvénysorozatokat,
A köt bezázárul , hazug üzennetekhez hülye emberekkel - kártételekkkel a közösségi tudatban.

Strassbourg nem áll meg, meg se hall minket nekik ez fonák üzenet, nem is azért ülnek, ott hogy minket így vagy úgy.. nyomják Krahácsot , Ugocsa non coronatot...
Igen, attól még lehetenek hülye hivatalnokok, de feléjük nem lehet végezets csaőpás ( jelző) a liberálisság, az, hogy szabad elv jellemezheti őket jól -rosszul.
Meg kéne érteni: nekünk hazai nemzeti polgároknak NEM külső ellenségeink vannak,, sokkal fontodsabb ami hazánkban határokon belül történik: az hogy elhatározásainkat a reklámúgynökségi mechanizmus keretei közt alakíthatják, és már kontrollja sincs, se szakmai, se az adatkezelésbe épitett szűrők, se közjogi fékek.
A közmorállal meg épp felmosnak.

Erre jössz te és beugatsz, kultúrharcot hirdetsz , vazze, magad ellen kellene, mert hiába gyűjtöttél valamely témákban nagy tudást, bármely pillanatban közkatonája lehetsz egy rossz mechanizmusnak.
------------

az értelmetlen vita, az minden esetben itt veled, általad jelenik meg.
pedig, nem mondhatod, hogy ez egy olyan helyszín, hogy partnereid tudatlanok avayg értelmetlenek, vagy akár erendendően ellenséssgesek.
Mégis (vagy épp ezért?) nincs hitvita, kultúrkampf KIZÁRÓLAG veled jelenik meg, tulképpen te szítod: a problémát koholod, kivetítve egy szélesebb körrre, azt ami általad jelent meg a "közbeszédben".

A te környezetedből is csak Sanyiság jön át főszólamként aki agresszív tanulatlan, büntetett.
Mégsem adatik meg nekünk a kocsmaasztalnál, hogy ő hallgassa a mi elméleteinket, példánkat követve, hanem azt várod, hogy ellenkezőleg történjen,
------------------

2018.06.14. 09:44:23

@neoteny:
az állam adókért cserébe szolgáltat. vannak hivatali illetékek, de azért cserébe jár közhiteles nyilvántartás a személyi azonosságról, az ingatlanról, nagy értékű ingóságokról. ezek nélkül egy közösségben aligha lennének tulajdonviszonyok. ezek nélkül aligha működne a piac.

na most lehet mondani, hogy nem kell közhiteles ingatlannyilvántartás. azt magánszolgáltatókra bízzák. tehát majd jóska bejegyzi, hogy ez a ház pistáé. van ilyen. például jóska bejegyzi egy világméretű nyilvántartásba, hogy ez a domain pistáé. mindezt állami hivatalnokok teszik világméretekben. és lám működik. a domus, a ház esetén ugyanígy működhetne az ingatlannyilvántartás. van egy világadatbázis. világállam. erre szerveződött a politikai iszlám. egy papok nélküli szabad egyház átveszi a világ feletti uralmat. virtualizáltan ez megtörtént. a valóságban azonban ez polgárháborút és terrort eredményez. kommunista terrort, amire a válasz a fasiszta terror. egyik a másik nélkül aligha jött volna létre. liberális kapitalizmus is fasisztoiddá vált. és azzal szemben szerveződtek meg a népnemzeti populista pártok. ausztria és bajorország vezetői is orbán pártján álltak. az olaszok is. kis világokra épülő keresztény egyházak és szabad államok, kis államszövetségek vallásháborúja államellenes istentelen csoportokkal, azokkal akik szövetségre léptek a politikai iszlámmal és szembefordultak izrael népével.

DrGehaeuse 2018.06.14. 10:36:55

@Khonsu: "Ahhoz, hogy mi is a NER (1.0) DrGehaeuse jár legközelebb a "KNER"-el.

Abban azonban ő is téved, hogy a szervezet úgymond nem elválasztható a céljától, erre jött létre és csak erre jó."

Kössz, a megerősítést.

De nem emlékszem, hol írtam le olyat hogy a KNER (orv-bánista NER) nem választható el a céljától? És miért is lenne ez tévedés?

Éppen azt írom, hogy a KNER egyetlen igazi célja az intézményes korrupcióval fenntartott hatalom (és annak lehető legnagyobb kiterjesztése illetve megtartása) éppen ezért nem nevezhető NER-nek. A rendszer egyetlen mindent átható fő jellegzetessége a MUTYI és talán még a telhetetlenség.

A MUTYI-ról bővebben:

A KNER-ben egybesült kontra-szelektált ál-elit csoportok tagjai és a társutasaik egy dologban egyformák:
- Úgy vannak szocializálva (a permanensen továbbélő késő-kádári szocializációs környezetben), hogy irtóznak a teljesítmények összemérésén alapuló versenyben való helytállás révén történő érvényesülés (meritokrácia) nehézségeitől és a KNER biztosít mindent (pénz, paripa, fegyvar) a benne részeseknek, hogy meg is kímélhessék magukat ezektől.

Orv-bán és a KNER egyedei bele születtek a mutyiba és úgy nöttek fel, hogy tudták: aki benne van annak az előrejutás csak elhatározás kérdése, valós teljesítményre nincs szükség, hiszen azt ki lehet sajtolni a körön kívüli balekokból és el lehet tőlük lopni. Bár a fityisz és maga orv-bán is lázadt a késő kádári MUTYI (az ős KNER) uralom ellen (a Bibó szakkoliban olyan hatások is érték amik miatt látták hogy ez nem jó).
2004 körül orv-bán és belső köre a 2002-es bukta tanulságaiból azt a következtetést vonta le, hogy a MUTYI uralma nem győzhető (a kádárrendszer KNER-je győzött) le, ezért úgy döntöttek, hogy átveszik benne a vezetőszerepet. A lehetőség az öszödi böszme és 2006 "sajnálatos eseményei" révén hullott az ölükbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.14. 11:12:52

@444:

"az állam adókért cserébe szolgáltat."

Csak épp' az állam a cserék mindkét oldalát diktálja: azt is, hogy mennyit fizet a polgár a "cseréért", meg azt is, hogy mit (és abból mennyit) kap a polgár "cserébe".

Ha Sanyinak annyiért kellene megvennie az eladó által kínált tetszőleges használtcikket amennyit az eladó diktál, Sanyi nagyon boldogtalan lenne. Ugyanúgy nagyon boldogtalan lenne Sanyi ha a vevő választaná ki a használtcikket is meg a vevő diktálná azt is, hogy mennyit hajlandó fizetni érte.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.14. 11:36:30

@444:

Csak épp' az állam a cserék mindkét oldalát diktálja: azt is, hogy mennyit fizet a polgár a "cseréért", meg azt is, hogy mit (és abból mennyit) kap a polgár "cserébe".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.06.14. 11:39:19

@444:

"ezen a cset csatornán nincs valós árupiac."

A te böngésződben nem jelennek meg a hirdetések?

screpes 2018.06.14. 11:53:24

@444:

Jó a víziód, menjenek az utcán életvitelszerűen élők "inkább " strasbourgba, ha már ott ülésezik az az (egyik) plénum, ahol európai jogbiztonság részeként ugyanezt elvárnák.

Ezzel több baj van.
Egyik, hogy ezek képesek (részben) elviselni, hogy több hajléktalan legyen a brüsszeli utcán.. Tervezik azt is, hogy mi történjék velük. Azért mert tudomásul próbálják venni, hogy ilyen lett a világ, jött hívatlanul akár több millió, pedig mi "megmondtuk" "Brüsszelnek", hogy "ÁLLJ", nekünk van hozzá 170 kilométer drótkerítésünk, meg szavazati többségünk, oszt punktum! Merkell népe pedig szívjon, ahogy a torkán befér.

Szóval ezek tényleg hülyék, csak mi lettünk hiretelen helikopter, megint.
A másik probléma pedig az, hogy nem ám a hajléktalan az izgi populáció, hanem a nyugdíjas, meg a londonizáló fiatal: mindazok, akik nem látványosan, a járdákról startolva basszák a (még) maradókra a nemzeti ajtót, hanem csak úgy szőrmentén. Vagy maradnak kettesben az orvosi ellátással, vagy repülővel pikk pakk kivándorolva hatszázezren. ( a reklámügynökség meg tervezi hozzá, hogy "GYERE HAZA FIATAL, meg hozzámondatik, hogy náluk ez kaland- és pénzvágy, és persze, hogy a megszerzett mosogatási tudással majd "úgyis" jönnek haza...
Be is b@..na az a sok tudás, ha mindnek haza kéne jönnie!

Ismerek száz kivándoroltat is, és mindnél ott az utilapuval kevert pogácsa, az, hogy nem tudják, mennyire lesz osztályrészük ODAKINT az "utca", szóval lesz e méltó magyaros fogadtatás odakint?
Ezeknek te most utánavágod a hamubasült pogácsát: nehogy befogadja őket az az "utca", amit kinti foglalkoztatásnak, gazdasági dinamikénak , jogi kereteknek, urambocsá, a nyílt társadalom KÍSÉRLETÉNEK nevezhetünk.
De te KINT is bezáratnád a civil szervezeteket, mondván a liberalizmus kísértete járta be Európát, a kísérlet nem sikerült, punktum, van magyar megoldás, amíg Orbánra szavaz a magyar vidék. Szóval azok akik tudják, hogy nem boldogulhat mindenki nyugatabbra, ez a tudásuk, szavazatokká konvertálható.

DrGehaeuse 2018.06.14. 12:34:00

@Khonsu: És hogy tartod távol a NER2.0-ba való beélpüléstől a KNER téglákat?

A KNER (nálatok NER 1.0) birtokában van olyan titkosszolgálati eszközöknek amikkel egy ilyen nyílt rendszert mint a NER2.0 miután "nemzetbiztonsági ockázat"-nak minősítette, szépen széttrolkodja mielőtt valós alternatívává nőhetné ki magát.

A Magyarok Szövetsége nevű "patrióta" kezdeményezéssel ez történt 2011-12-ben.

DrGehaeuse 2018.06.14. 13:22:11

@Moin Moin: "Tudomásul kell venni, hogy a magyar nép 90%-a nem demokráciaérett (a maradék 10% 90%-a pedig csak képzeli magát annak, mikörben vadul félreérti a demokrácia mibenlétét)"

Ezt meg honnan veszed? Van valamilyen statisztika erre?

Azzal nagyonis egyet tudok érteni, hogy sokan csak képzelik magukat "demokráciaérett"-nek, azzal meg pláne hogy sokan (legtöbben az un. "progresszió" felkent hazai képviselői közül) vadul féreértik de leginkább aljas és számító módon félreértelmezik ill. félremagyarázzák a demokrácia mibenlétét, mert az így keltett zavarosban halászva tudnak maguknak hatalmat és gazdasági előnyöket szerezni.

A magyarországi kontraszelektált ál-elit csoportok és a belőlük összeált különféle pártalakulatok vezető politikusi gárdája legikább "bolsevik"-ra szocializált agya miatt a demokráciát hatalmi éhségük kielégítése érdekében az éppen aktuális néphangulat kihasználását leginkább lehetővé tevő módon értelmezi (félre) és kommunikálja szavazói célcsoportjai felé. Sajnos ebben a műfajban orv-bán bizonyult a leg gátlástalanabb és leghatékonyabb versenyzőnek. De ezt a 2010 előtti "progresszíó" tette lehetőveé orv-bán számára.

Szerintem a magyarok elég nagy része igenis "demokráciaérett" volt már 1945-47-ben is. 1956-ban példát mutatott az egész világnak (a világ meg is "köszönte" szépen). 1989-ben se volt hiány "demokráciaérettség"-ből.

1945-ben az orosz megszállás és a kommunista ármánykodás ellenére a FKgP nyert 57%-al.

1947-ben a szalánizás, a kékcédulás trükközés, az összes NKVD-s és komcsi praktika ellenére sem tudott töbségbe kerülni a Baloldali Blokk. A Barankovics féle DNP kapta a legtöbb valódi szavazatot. A magyar válsztók fényes bizonyítékát adták demokráciaérettségüknek.

1956 maga a csoda! Minden más demokratikus kísérletet elhomályosít a világtörténelemben.

1989 lehetett volna egy új 45. Az SZDSZ-es ihletésű "négyigenes" parasztvakítós hazug és aljas szándékú (Ne legyen közvetlen Köztársasági Elnök /KE/ választás az országgyűlési választások előtt, nehogy véletlenül valós demokrácia legyen, még a végén a "szuperlegitim" KE /Pozsgay/ Alkotmányozó nemzetgyűlést hív össze amúgy magyarosan népiesen és akkor lófaszt se ér a "tudjukmerjüktesszük" kampány.) népszavazással megkezdődött a még nem is intézményesült néphatalmi elvű Köztársaság meghellelése. Ez volt a 89-es politikai ösMUTYI.

DrGehaeuse 2018.06.14. 13:25:45

meghellelése = meghekkelése

DrGehaeuse 2018.06.14. 15:28:31

@Moin Moin: Ha már "demokráciaérett"-ség akkor ne hagyjuk szó nélkül az idei válsztást se.

1. Adva volt a fityisz, orv-bán, és a KNER kb. 800-1000 Milliárdos kampányköltése ha összeadjuk a 2014-es (2. 2/3-ad) válsztások másnapjától számított összes propagandaköltést. Ebből évi 80 Mrd a kösszmédia, volt egy pár nemzeti inzultációs kampány, népszavazósdi kampány, sorosozós migráncsozós stb.

2. Adva volt legalább 3 db ál-ellenzéki KNER párt (maszop, DK, P(M)).

3. Adva volt a náculásbó cukinéppártosodásba fogott le-Simicska-csicskázott Vonábbik.

4. Adva volt több száz kamupárt. Egyedül a Romano Kraj nevű orv-bánista cigánymaffia (a győri rezes-banda keménymagjára épül, de vallási szekta jelleggel is működik) 4 uszkve 6 kamupártot indított, hogy a listaállítás esetén felvehető minimum 125 millió forintot felmarkolják. Az így kinyert közel 800 milla HUF kissebbik felét simán zsebre tették, egy pár millát kiszórtak kamukampányra de a pénz jókora részét arra fordították, hogy a legszegényebb cigányok szavazatait a fidesznek megszerezzék.

scontent-frx5-1.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/32627006_246365449263524_3326835908900028416_n.jpg?_nc_cat=0&oh=2ca4baafd08a0300c6ebc383d4d3b9a6&oe=5BBB4824

Erről volt fenn a facebookon is egy bizonyíték. Egy videó amin a cigánykirály megköszöni a "nemes harc"-ot az orv-bánra leadott vosokat az 1 millió cigánynak és a nem cigányoknak is.
A videót feltöltő Ferni Pásztor nevű user oldaláról azóta törölték. De nekem megvan. A kovetkező kommentben megosztom.

Mindezek ellenére a pártlistákra leadott összes szavazat többségét NEM a fityisz kapta, hanem az összes többi párt együttvéve.

Ha a négy adottság egyike nem lett volna, a fidesznek most nincs 2/3-a, de még sima többséke se biztos.

Mi ez ha nem a magyr választók (akik egyáltalán szavaztam) "demokráciaérett"-ségének fényes bizonyítéka.

Ha igaz lenne a 90% éretlensége akkor orv-bánéknak most 90%-a lenne még a legdurvább cslások nélkül is.

A felsorolás nem teljes. A KNER megvédésére trükkök ezreit vetik be 2010 óta. A választók egy derékhada mégis kitart és nem hajlandó orv-bánékra szavazni. Ettől totál idegesek is. Nem is álltak le a kampánnyal. Még meg se száradt a tinta a kormánytagok kinevezési papirjain, de máris dübörög a "stop-soros" kampány és a sikerpropaganda. De a migráncsozást is feljebb csavarták május óta.

Számoljunk:

Fityisz szavazatok:

- alsó hangon 500.000 vásárolt roma szavazat.
- 200.000 határontúli szavazat amiből legalább 50.000 a DK elmebeteg kampányának köszönhető.
- alsó hangon 500.000 KNER nyertes és társutás és családtagjaik.
- 1000.000 nyugdíjas.

A fideszre adott voksok 80-90%-a valamilyen módon "vásárolt" szavazat. Nincs mögötte semilyen átgondolt politikai jövőkép csakis rövidtávú érdek.

NVI adatok alapján:

Van 1803332 hazai és 6108 levélben szavazó akik NEM szavaztak fityisz-kdnp-re és nem szavaztak ál-ellenzékre és kamupártra sem. A fidesznek max. 300000 nem KNER-es mégis tudatosan rá voksoló választója van, a többit az adófizetőktől ellopot pénzért vette.

Tehát közel 2 milló "demoráciaérett" szavazó van. És egyre csak többen lesznek, mert a KNER-nek egyre kevesebb lesz a nyertese ahogy építi le a gazdasági alapjait és egyre több embernek lesz elege a korrupcióból.

Mindent összegezve: A magyar választók (csakis azokról van szó akik le is adták szavazatukat - 5.732.283 Fő) 31,6%-a teljesen "demokráciaérett" de ha hozzáadjuk azt a 300000-ret aki azért szavazott a fideszre mert pl. gyurcsányferkó miatt nem tudna tükörbenézni és egykalap alá vette az egész ellenzéket. Akkoz ez az arány 36,8%.

Khonsu 2018.06.14. 22:34:07

@neoteny:

Igen, a NER-ben is könnyedén így járhatnak akár a legfőbb vezetők is. A rendszer logikájából következik, hogy ha a belső kör céljait egy akár egy vezető nem a tőle elvárt hatékonysággal teljesíti, akkor a szervezet ellene fordul. Erre még rátesz, hogy a rendszer távol áll az egyensúlytól (nem is arra törekszik), a stabilitás fenntartásához állandóan harcban kell állnia külső ellenségekkel. Amint ezek és/vagy a megszerezhető források nem vagy nem elegendő mennyiségben állnak rendelkezésre, a rendszer instabillá válik és "osztódik", így elérve, hogy a keletkezett utódok stabilitását fenn tudja tartani az egymás ellen folytatott harcuk által.

Ennek a rendszernek bizony a vezetői is csapdába ejtették magukat. A legnagyobb veszélyt saját rendszerük jelenti rájuk, mely bármikor elpusztíthatja őket, ha hibáznak. Nem lehet kellemes ebben a tudatban élni, nem csoda, ha megzakkannak...

Khonsu 2018.06.14. 22:41:42

@444:

Igen, a kultúrharc csak eszköz, tehát amint írtam:

""- keresztényszocialisták
- nemzeti liberálisok
- állampárti konzervatívok
a másikon."

Akik borzasztó nagyot fognak csalódni, amikor majd rájönnek, hogy a NER ezek közül egyik sem. :)
Bár akkor már mindegy lesz nekik... "

Vagyis abban a hitben, hogy a rendszer az ők kultúrharcukat szolgálja, készségesen asszisztálnak a belső kör tőkeátcsoportosításához, végeredményben a semmiért.

pech...

Khonsu 2018.06.14. 23:04:01

@DrGehaeuse:

"De nem emlékszem, hol írtam le olyat hogy a KNER (orv-bánista NER) nem választható el a céljától? És miért is lenne ez tévedés?"

Most például itt:

"Éppen azt írom, hogy a KNER egyetlen igazi célja az intézményes korrupcióval fenntartott hatalom (és annak lehető legnagyobb kiterjesztése illetve megtartása) éppen ezért nem nevezhető NER-nek. A rendszer egyetlen mindent átható fő jellegzetessége a MUTYI és talán még a telhetetlenség."

Amit, és ahasonló tartalmú korábbi "KNER" elemzéseidet olvasva úgy értelmeztem (elnézést ha tévedek), hogy szerinted a jelenlegi működés az magába a rendszerbe van kódolva, erre hozták létre, és másra nem jó.

Vagyis szerinted a "NER" (a rendszerfelépítése, működési elve) = "KNER" (amire és ahogyan a rendszert a vezetői használják).

Abban tér el a véleményünk, hogy szerintem ez az egyenlőség nem áll fenn. A rendszer nem determinálja annak felhasználását, mindössze egy eszköz. Önmagában nem jó vagy rossz, a használói teszik azzá. Ezért szerintem a "NER" analógiájára felépített rendszert (NER 2.0) akár jó célt is szolgálhat, ha az üzemeltetőinek ilyen irányú szándéka van.

Vagyis egy mondjuk HaFr-féle NER-nek lehetnének kifejezetten pozitív hozadékai mindössze abból eredően, hogy eltérő szándékkal működtetné a rendszert, akkor is, ha amúgy a rendszer felépítése alapvetően megegyezne az Orbán-féle NER-el.

Khonsu 2018.06.14. 23:12:37

@DrGehaeuse:

"És hogy tartod távol a NER2.0-ba való beélpüléstől a KNER téglákat?"

Sehogy. A rendszer várható mérete, összetettsége és működése miatt néhány KNER tégla nem sok hatást tudna rá gyakorolni, ellenben hamar lebuknának, ha elkezdenek akciózni.

Hasonló esetek, akár lelkiismeretesebb fideszesek esetében a "KNER"-en belül is megtörténtek, de ők sem tudták eltéríteni a KNER-t.

"A KNER (nálatok NER 1.0) birtokában van olyan titkosszolgálati eszközöknek amikkel egy ilyen nyílt rendszert mint a NER2.0 miután "nemzetbiztonsági ockázat"-nak minősítette, szépen széttrolkodja mielőtt valós alternatívává nőhetné ki magát."

Ez előfordulhat (bár lennének buktatói visszafelé is), de nem sok egyéb működőképes lehetőséget látok. Vagy a NER 2.0 vagy a csodavárás, nagyjából ennyi a választék. Egy próbát megérne.

DrGehaeuse 2018.06.15. 08:09:23

@Khonsu: OK! Most már értem.
Viszont orv-bánék nem maguk alakították ki a struktúrát. Ez a struktúra a kádári gulyáskommunizmus elejétől (kb. 1963-tól) kezdett kialakulni, 1985 és 1992 között kissé szétzilálódott, de 1994 re ismét gyors újjáépülésen ment keresztül. 2004-ben orv-bánék (miután látták, hogy a struktúra ellenében nem lehet hatalmat gyakorolni) vették át a belső körben a vezetést és azóta irányítják a struktúra formálódását. 2010-ben lépett a kiteljesedés útjára és 2011 óta az alkotmányozó hatalmat is kisajátította.

A KNER a magyar társadalom goaudja.

A NER2.0 csak akkor lehet jó, ha hasznos nyirokrenszerként épül fel.

Khonsu 2018.06.15. 22:07:52

@DrGehaeuse:

A KNER annyiban durvább a korábbiaknál, hogy abban a neofeudalizmus olyan rendszerre talált, ami akár egy hosszabb hatalomvesztés idején is biztosíthatja a túlélését, ami miatt nagyon nehéz lesz tőle megszabadulni. Nem elég politikailag legyőzni, mert amíg a struktúrája működőképes és van tőkéje, addig újra és újra visszamászik és átveszi a hatalmat.

A goa'uld találó hasonlat. :D
A Csillagkapu jó sorozat volt. :)

Khonsu 2018.06.15. 22:40:18

@Khonsu:

Ezért (is) lehetne ütős a NER 2.0, mert az nem csak politikailag lenne képes támadni a struktúrát. Ráadásul a belső körének modernizációs irányultságú megvalósítása esetén (technológiai "keltető" és értő felhasználó) olyan kapcsolódási pontokat alakíthat ki, melyen keresztül a rendszerét szorosan összekapcsolhatja a Nyugaton rövidesen győzedelmeskedő techvilággal.

Ezen keresztül olyan háttérhez és erőforrásokhoz juthat, amelyeknek köszönhetően még egy ereje teljében lévő KNER-nek sem sok esélye lenne ellene.

Persze, ha a KNER tovább fejlődne a NER 2.0 irányába, akkor számára is nyitva állnának ezek a lehetőségek, de ha ezt tenné, akkor ezáltal úgy megváltozna, hogy az már többé nem a KNER lenne, hanem a NER 2.0. Vagyis ebben az esetben a rendszer "öntisztulna".

Ha pedig nem változna meg, akkor nem tudna versenyezni egy olyan erővel, ami egy potenciálisan megszülető valóságos birodalommal lenne összeforrva.

Khonsu 2018.06.15. 22:56:00

@Khonsu:

A múlt csapna össze a jövővel.
süti beállítások módosítása