A szabadság története kétezer-ötszáz éve tart és semmi okunk azt hinni, hogy hagyja magát visszaszorítani látható hatalmak által. Bármi, ami átláthatóan és racionalizálhatóan tör a szabadságra, mint pl. a nacionalizmus, annak semmi esélye. A kapitalizmus és a globalizmus szellemét a szabadság táplálja, és minden, ami ennek visszaszorításával fenyeget, elbukik a strukturális ellenállásban. A szabadság a globalizáció oldalán van (némi megszorítással, lásd alább), ezért nem olyasmi, amely (aktuálisan) etnicista pedellusok és tolvaj kasztvezérek felszólítására vissza fog vonulni, vagy nem létező keresztény alapokon, kiforgatott nemzeti érdekből elszégyelli magát.
De a helyzet ennél bonyolultabb. Két stratégiai tévedés harcol egymással. Az etnicizmusban utazó tolvajok -- ez most a legalkalmasabb menlevél a nagybani korrupcióra és üzleti csalásra -- azt hiszik, hogy a szabadság és az individualizmus belekényszeríthetők az általuk elképzelt kollektivista keretek közé és az emberek -- ideértve a nacionalista politika támogatóit is -- hajlandók feladni a jó életről kialakított menthetetlenül modernista nézőpontjukat, miszerint ők akarnak dönteni az életükről. Az etnicizmus jelentős tévedésben van. Lehet, hogy az életüket most sokan ebben a mederben képzelik el, de ezt a saját döntésüknek tartják és nem addig lesznek nacionalisták, amíg az etnicizmusban utazó bűnözői kaszt ezt akarja, hanem ameddig nekik tetszik. Ezt persze a kaszt is pontosan tudja, ezért bizonytalan és agresszív. A nacionalista kollektivizmus nem egyensúlyi vagy nyugvópontja a modern politikai társadalmaknak.
A nacionalizmus tehát (amit itt szinonimaként használok az etnicizmussal) reménytelen tradicionalista (kb. hagyományszervező, hagyományelvű) doktrínaként: nem fonhat körénk reflektálatlan, automatikusan elfogadott értékrendet. A nacionalizmus a szabadságnak van és marad alárendelve, és a szabadság momentán azért tűnik visszavonulni vele szemben, mert nincsen vonzó ideológiája, narratívája. De még ebben a roncsolt, nem-törődöm állapotában is uralkodik, mert strukturális (életszervezési) fölényben van, valójában az ő igényei irányítják az életünket. A szabadság természetes, ösztönös, az önfenntartás drive-jának kiirthatatlanságából fakad, a nacionalizmus azonban -- ami nem tévesztendő össze a közösség igényével -- csak szoktatás eredménye. Ezért az utóbbi társadalomszervező erőként mindig sokkal gyengébb marad -- ameddig egyáltalán velünk marad.
A kaszt stratégiai hibája, hogy a szabadság strukturális-életszervezési fölényével nem tud mit kezdeni, taktikai hibája, hogy nem a szabadság kufáraként adja el magát, hanem a szabadság ellenségeként. Ha a szabadságot tűzné a zászlajára és ennek nevében végezné az ocsmányságait, akkor se jutna sokkal messzebb, de legalább pontosan érteni tűnne, ki és mi a a fő ellensége, és megpróbálhatná felhasználni azt önnön eredeti értelme ellen.
Ám ez a stratégiai tévedés éppenséggel egy másikkal harcol. Míg a politikai bűnözők lokális kasztjának fő problémája, hogy látható, érezhető ellenségévé vált a szabadságnak, a nacionalizmusát szembehelyezte vele (noha a kettő a kezdet kezdetén együtt támadt fel, vö. reformkor), és ezzel bekorlátozta a saját jövőjét, addig a globalizáció előnye, hogy a szabadságot személytelen és láthatatlan eszközökkel korlátozza, ami lehetővé teszi, hogy közben mégis ennek a nevében lépjen fel. A globalizáció vezényszavai a szabadság, a pluralizmus, az értékek békés egymás mellett élése, a tolerancia -- miközben kézzelfoghatóan homogenizál, irtja ki vagy veti alá a lokális, reflektálatlan, irracionális zárványokat a Föld minden pontján és minden kulturális gyakorlatában.
A globalizáció tehát sokkal kevésbé kézzelfoghatóan, de sokkal alaposabban tör a szabadságra, mint a primitív nacionalizmusok. Az előbbi látszólag felkarolja a szabadságot, az utóbbi ostobán nekiront. Az előbbi érti és táplálja az emberek szabadságigényét, az utóbbi eltagadja és teljesen illuzórikusan le akarja cserélni. Az előbbi -- és talán ez a lényeg -- a szabadság felhasználásával és materialista vágyakban kulmináló terelésével hoz létre új struktúrát, amellyel irányítja és definiálja a szabadságot, az utóbbi -- nem értve, hogy nem lehet visszazárni a szellemet a palackba és nyíltan a szabadság ellenében újratradicionalizálni az életet -- csak erőszakkal tudja a szabadságot korlátozni. Ameddig tudja, mert ez a stratégia fenntarthatatlan. Csak arra elég, hogy néhányan meggazdagodjanak belőle.
Ezért az etnicizmusra és a neki alávetett kereszténység, a purizmus, a biologizmus összefüggő koncepciójára helyesen mondja a józanabb híveinek egy része, hogy lázadás, ellenforradalom. Nem ér annál többet, minthogy becsapja a híveit és a szabadság újragondolására kényszeríti az ellenfeleit. Kár, hogy a szabadságnak -- e két csaló stratégia fogságában -- az újragondolás után sincs semmi esélye. Nem lehet a szabadság ellen fordulni stratégiai sikerrel, de meghekkelhető, ahogy a globalizáció teszi, és attól kezdve láthatatlan struktúrákba zárva -- technológia, piac, átalakuló értékrendek -- kornyadozik.
Az utolsó 100 komment: