A legoptimistább forgatókönyv szerint uralomra jutnak Európában a nacionalista-xenofób pártok és.... és akkor mi lesz? A legoptimistább forgatókönyv szerint minden nemzetet a saját "lényege" szerint fognak kormányozni, a globális gazdaság társaságokat helyben megadóztatják, amit azok kényszerűen segíteni fognak azzal, hogy a nemzeti leányvállalataik könyveit átláthatóvá teszik, bezárják az offshore egységeiket és... és a népek attól kezdve boldogan, identitásgazdagon élnek és prosperálnak.

Nos, ez a forgatókönyv éppen annyira reális, mint a szocializmus világméretű győzelme. Megpróbálom elmagyarázni azoknak, akik a saját személyes versenyképtelenségüket a nemzetek világforradalmával akarják feledtetni. Az, hogy a világ a mai állapotában őrlődik kényszerek és lehetőségek közepette semennyire sem új. Az első tanulság tehát: a világot soha, mióta fennáll, nem mozgatták üdvtanok, hanem sok ellentétes erő folyamatos "kioptimalizálása". Nincsen koordinált nemzeti nirvána, mert nincs minden felülíró oka annak, hogy legyen. A nemzetek azért jöttek létre, hogy a modernizáció mélyen zajló folyamatait (minél több ember bevonása az anyagi és szellemi értékteremtésbe, a  népek közös cselekvési programjának megideologizálása és motiválása, az társadalmi hatékonyság új szintje stb.) hatékonyabban felszínre hozzák -- ezért váltották fel az abszolutista monarchiákat, amelyek addigra elavultak modernizációs platformokként, és ezért váltja fel őket folyamatosan a globális társadalmi rend, amely bizony homogenizálást hoz.. de láss csodát, maga a nemzeti program is mélyen homogenizáló a 18. század utolsó harmadától, kesergünk is emiatt eleget mi, konzervatívok (akik értelemszerűen nem vagyunk nacionalisták). 

Tehát a globális gazdasági társaságok a kényszerű és visszafordíthatatlan fejlődés második ágensei voltak már a létük kezdetén (az első az univerzalista antropológiát hirdető katolicizmus), és ez a szerepük csak erősödik száz éve, amióta a fejlődésük logikája önállóvá vált, emancipálódott a nemzeti gyarmatosítási törekvések alól. A nemzeteket lázították már fel kb. velük szemben és az általános trend ellen korábban is (lásd jobb- és baloldali fasizmusok), de ezek a lázítások mindig csak hatalmi harcok voltak nemzeti politikai osztályok között -- és egyaránt eszközként használták és a halálba küldték azokat a tíz- és százmilliókat, akiknek az utódai szerte Nyugaton most azt hiszik, megint feltalálták nekik a nemzeti uralkodó osztályok a spanyolviaszt, és most már aztán igazán a népek érdekében, a nemzeti lényeg uralomra juttatása céljából (stb., lásd az első bekezdést), merő -- itt -- magyarbarátságból végzik a felelősségteljes napi feladatukat. Hát nem, nép. Hát nem, Fidesz-proletár. Az Orbán-kormány ugyanabba a folyóba lép, mint elődei a XX. században: hagymázas álmok és cinikus számítás kevercsével bódítják a nyomorult népet, és taszítják végül egyelőre felmérhetetlen veszteségbe.

A globalizációval rengeteg veszteség éri a nemzeteket és a kisebb közösségeket. Életformák múlnak el, kisközösségek összetartozási logikái válnak meghaladottá, egyszerre nőnek az államok és az individualizáció, miközben a szabadság sorsa legalábbis vitatható. A progresszivista őrület nem tűri az emberi lényeghez tartozó irracionalitást, lokális értékrendeket, szokásokat. De! Emberek, egyszerűen arról van szó, hogy -- még egyszer -- az élet nem habos torta és nincsen idealitás, amely megvalósítható a földi társadalmakban; viszont irtó sokat lehet rontani a ma mégis csak legnagyobb eséllyel békét és egymásra utaltságot kikényszerítő globális struktúrákon. Az első bekezdésben vázolt illúzió az állami autarkiákról és szuverenitásról egyenes út a hatékonyságvesztés, tehát az elszegényedés és a piaci erőforrásokért meginduló koordinálatlan harc -- azaz a háborúk -- felé. Nem foglalkozom most azzal, ami ennek az első bekezdésnek (a nemzetállami illúzióknak) a logikáját több ponton aláássa -- hogy a mai gazdasági rend egyszerűen nem változtatható, mert nem hozható létre az erőforráselosztásban ellenérdekelt nemzetek között együttműködés az új rend kialakításában, a nemzetek versengeni fognak a feltételezett anarchiában, de nem lesz olyan stabilizációs pontja egy ilyen -- persze hála Istennek, soha valóra nem váló -- versenynek, amely termékenyebb lenne a mai állapotnál, se anyagilag, se szellemileg-spirituálisan.

Röviden, Orbán és a hasonszőrűek harca a globalizáció ellen az alapvető logikán semmilyen módon nem változtathat, de a történet árnyoldala, hogy ezt minden komolyabb résztvevő tudja -- csak a nincsteleneknek báboznak, akiknek egyetlen tulajdonuk van, a szavazatuk. Ez az ő valutájuk, piaci értékük, erre hajt az a "nemzeti" elit, amely a globális társaságokat ugyanúgy szubvencionálja, mint az ellenoldal, valójában semmilyen változást nem hoz a világ tényleges folyásában, viszont folyamatosan rombolja -- itt -- a magyar nép esélyét arra, hogy nyertesként szálljon be a globális versenybe. Közben az álharcuk égisze alatt folyik a tőkekivonás a produktív szektorból: ez az, amit a magyarok korrupcióként ismernek, de sokkal veszélyesebb annál, mert társadalmi méretű forrásvesztéshez vezet, ideértve a versenyképességünk és benne a nyugatiasnak induló, de megrekedt értékrendünk folyamatos erózióját. A valódi nemzeti politika ma Magyarországon igyekezne minél kevesebbszer hivatkozni a nemzetre, mert ahol ez történik, biztosra lehet venni, hogy a nemzet kivéreztetése folyik.