1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.05.27. 15:58 HaFr

A magyar asszimiláns nemzet -- és ha valamitől, hát ettől sikeres

Kapcsolódó kép

Orbán szerint a kormány és a cserkészek közös célja "olyan fiatalok nevelése, akik hisznek a magyarságot ezer éve megtartó értékekben és a jég hátán is megélnek".

Mint mondta,

"ha hagyjuk, a modern idők és az új kordivatok folyamatosan alááshatják azokat a kulturális alapokat, amelyek a cserkészeket cserkészekké, Magyarországot pedig magyar országgá teszik".

Miniszterelnök úr, könyörgöm, árulja el, melyek pontosan ezek a -- magyarságot megtartó -- értékek! Mik ezek a kulturális alapok, amelyek magyar országgá tesznek minket, és amelyek most aláásás elé néznek, ha nem vagyunk résen? Melyek? Könyörgöm. Definitíve, felsorolásszerűen, melyek ezek? Röviden: mi teszi a magyart magyarrá ezer éve?

Szempontként -- megelőzendő az én válaszomat -- egy szemelvény egy könnyen elérhető forrásból: "A törökök kiűzése után a magyarok száma a kétszáz évvel korábbinak a felét, kb. 2 milliót tett ki. Semelyik szomszédos népet nem sújtották ennyire a török elleni háborúk, így a többi nép nagy tömegekben költözhetett a kihalt területekre, a legnagyobb számban svábok (németek), szerbek, horvátok, szlovákok és románok. A történészek becslése szerint a középkorban a magyarok aránya a Kárpát-medencében 80% körül volt, míg a 18. századra ez az arány 40% körülire esett vissza. A 19. században a Magyar Királyságon belül fokozatosan nőtt a magyar lakosság aránya, és 1900-ban már elérte az 50%-ot. Ez a növekedés a természetes szaporulat mellett jelentős részben a nem magyar lakosság asszimilációjának volt köszönhető a kiegyezés és az első világháború közötti időszakban. Bár valamennyi nemzetiség közül sokan beolvadtak a magyarságba, az elmagyarosodás folyamata tömeges méretekben elsősorban a svábokra és a zsidókra, illetve a nagyobb városok lakosságára volt jellemző. (...)

(...) A magyarság lélekszáma a 80-as években érte el a csúcspontját, attól kezdve rohamosan csökken. Mialatt a régió többi népének lélekszáma a 20. század során a 2-3-szorosára vagy még nagyobb arányban nőtt, addig a magyarság száma nem nőtt annyira. A magyar népesség lélekszám-növekedése az 1950-2000 közötti időszakban a harmadik legalacsonyabb volt a világon (9 338 000-ről 10 137 000-re nőtt, ami mindössze 8,6%-os növekedés), ennél csak Bulgária és a Saint Kitts és Nevis szigetek mutatnak alacsonyabb értéket."

Röviden, az én válaszom az általam feltett kérdésre (nyilván több forrás ismerete alapján is): nincs itt semmiféle speciálisan magyar -- pláne ezer éve folyamatos és cserkész-kompatibilis (!) -- érték. Egy dolog történt vissza-visszatérően, amíg sikeres nemzet voltunk: asszimiláció -- ha, amíg és ahol elég erősek voltunk az asszimilációhoz és a vezetőink ösztönözték ezt. Amiért pedig szükség volt rá: hogy folyamatosan forráshiányos nemzet voltunk és vagyunk ma is. A hiányzó emberi erőforrást és tehetséget -- és ennek köszönhetően valamennyire a tőkét is -- az asszimilációval pótoltuk. Önálló demográfiai csodára nem voltunk képesek. A magyar nemzet tehát addig működik, amíg elég vonzó másoknak, asszimilálni és hasznosítani tudja azokat, akik le akarnak itt telepedni. (Miközben a magyar nemzet világosan romlik akkor, amikor nem tudja visszatartani, kiirtja vagy elűzi a saját tagjait, illetve a hanyatlás megbízható indikátora, ha eluralkodik benne -- mint ma -- az etnicista beszédmód.)

Mármost mi következik ebből Miniszterelnök úr világképére nézve? Az, hogy az etnicista bezárkózás ad absurdum kihalással, de legalábbis hanyatlással fenyegeti a magyarokat. Miniszterelnök úr sem tud egyetlen speciális megkülönböztető értéket sem, amely a világtól kollektíve megkülönböztetne minket és közben ezer év sikereinek is a záloga (és akkor most nagyvonalúan hagyjuk figyelmen kívül ezer év legalább hasonló súlyú, ha nem súlyosabb kudarcait.) Miniszterelnök úr rossz szokása szerint lazán ködösít és semmi mást nem csinál, mint egy fikció nevében sorainak összezárására akarja rávenni egy heterogén társadalom tagjait. Nem fog menni. Értse meg, hibás a projekt. Bármennyire erősen is látszik Ön ülni a bakon, a szekeret nem ezeréves magyar lovak húzzák (ma EU-s háttérrel már látszólag sem), és amit Ön személyesen összehozott a járműből, azok legfeljebb a szögletes kerekei. A kocsiról ez persze (még) nem látszik, Ön meg elhazudja a bakról. Látszani majd akkor fog, ha a külhoni lovakat kifogják a tulajdonosaik. Akkor majd a cserkészek is csak pislogni fognak.

103 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6114006216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ricardo 2018.05.27. 17:08:25

A jég hátán is megélnek? Most akkor erre készüljünk? :)

maxval balcán bircaman · http://bircahang.org 2018.05.27. 18:12:33

Az asszimiláció korlátozott. Lásd Trianont.

Laikus Mérgelődő 2018.05.27. 19:21:37

A magyarságnak pontosan annyi megélhető értéke van mint bármely más nemzetnek. Legfeljebb a magyar nemzeti értékek nem annyira világhírűek mint a német, francia vagy kínai értékek.

Egyedül a kozmopolita kultúra az, amelynek egyáltalán nincsenek megélhető értékei. Ők erre büszkék. Ez az ő nacionalizmusuk.

Janossz 2018.05.27. 19:30:50

@maxval balcán bircaman:
Az asszimiláció korlátozott. Lásd Birkát.
Bolgár őseit így sikerült asszimilálni. Evvan.
Győzött a vér szava. Van ilyen.

2018.05.27. 19:57:54

az etnicizmus nem azonos az etnikai elkülönüléssel (izolációval). az etnicizmusnak van egy leíró tudománya. ez a kulturális antropológia, vagy az etnográfia. magyarul a néprajz.

az etnográfus (néprajzos) a kultúrát elsődlegesen az etnikai hozatartozáshoz köti. biológiai értemben vett származáshoz, földrajzi helyhez, irodalmi nyelvhez, történelmi egyházhoz. és ezek alapján kategorizál. az entnicista politikus a politikai identitást ezekre alapozza és nem filozófiai kategóriákra.

ez a pamkutya despacito.
www.youtube.com/watch?v=0vj0jxhT51Y
ezt a videót két budapesti fiatalember készítette. etnicista nézőpontból ez latin pop zene. egy etnográfus így kategorizálná. a szakértő zenész ennél nyilván pontosabban.

ha ebből a közösség (és nem elég az egyén, hanem egy közösség) létrehoz egy sajátságos új stílust, akkor az lehet belőle pestszentlőrinci havanna telepi pop. sajátosan arra a közösségre jellemző stílus.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2018.05.27. 21:02:27

Az asszimiláció nem véletlenül csak az évszázadok óta itt élő népekre terjedt ki, de a török és szovjet elnyomó csapatokra nem. Ráadásul a cigányság se asszimilálódott. Az asszimiláció feltétele a kulturális hasonlóság, a közös gyökerek megléte, ami nincs meg például egy arab és egy német között...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.05.27. 21:20:41

@Online Távmunkás: két kérdésre válaszoltam: 1. vannak-e "évezredes" magyar értékek -- ilyenek nincsenek. A ma magyarként ünnepelt értékek nagy része minden nemzeté, kisebb részük a nemzeti romantika kohójában született konstrukció és csak egy nagyon kevés olyan autentikus érték van, ami máig megtermékenyítő hatású: népdalok, népművészet, a magyar irodalom, találmányok, de ezekben is túlnyomó az etnikailag idegen eredetű, asszimilált magyarok hatása. Érdemes megnézni az ún. hungaricumok szánalmas listáját és találomra néhány "híres" magyar ember családfáját. Nincs állandóság, amire ma alapozni lehetne egy modern nemzet továbbélését és megújulását, illetve egy csomó rossz (politikai, kulturális) hagyomány, beidegződés van, amelyek egyértelműen rombolják ma a nemzetet. 2. A második kérdés, hogy az asszimiláció segítette-e a magyar nemzet továbbélését. Egyértelműen igen. Nem vetettem fel, hogy kiket nem tudtunk vagy nem lehet asszimilálni. Ez nem egy pro-migrációs poszt. Egy egy anti-nemzetiromantikushazugság poszt

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.05.27. 21:26:34

@HaFr: "értékek" alatt természetesen -- ahogy írtam is -- ma is releváns, megtermékenyítő, "élő" értékeket értek

2018.05.27. 21:35:22

@HaFr:
ha legközelebb mész londonba, akkor mondd el angoloknak, hogy ők valójában valami szász, normann keverék nép. úgy, hogy a legjobb lesz ha felszámolják a szaros anglikán egyházukat, és hogy valójában nincs alkalmas uralkodójuk úgy, hogy legjobb lesz ha a windsor ház eladja a kastélyait. és ingatlant vesznek puerto rico-ban. mert az talán jó befektetés. ott majd emelkednek az ingatlanárak. felejtsék el angliát.

Weltner János 2018.05.27. 21:43:30

Nem az a kérdés, hogy a szónok hiszi-e amit mond, hanem az, hogy a hallgatóság elhiszi-e. El.

2018.05.27. 21:52:54

@HaFr:
itt vannak ezek a fiatalok.
balashazy.unideb.hu/wp-content/uploads/2018/05/tanitvanyaink-sikere-a-xxii-orszagos-gulyasverseny-es-pasztortalalkozon/20180518_104426.jpg
sárosan, gumicsizmában, munkásnadrágban zsebre dugott kézzel, támaszkodnak egy botra, az obligát nagykalapban. ez most érték, vagy nem érték? ők egy sajátos a magyar pusztára jellemző kultúrát akarnak kiművelni. csak nyilván ezen még dolgozni kell.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.05.27. 22:20:59

@444: le vagy maradva egy brosúrával -- bárki megy Londonba, már 20 éve nem tanácsos angolnak nevezni ott senkit...

2018.05.27. 22:35:50

@HaFr:
igen, és megszavazták a brexitet. na jó nem londondban. de úgy tűnik, hogy mégis vannak még angolok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.27. 23:11:37

@444:

"ez most érték, vagy nem érték? ők egy sajátos a magyar pusztára jellemző kultúrát akarnak kiművelni."

_Számukra_ érték: azért csinálják a kiművelését.

ijontichy 2018.05.28. 01:07:18

Hát... elnézve vitya zseniális kormányzását - főképp oktatás, meg egészségügy terén - tényleg olyanok kellenek, akik a jég hátán is megélnek. Nomeg sok olyan hülye, aki ilyen röfögésre nem kérdez vissza, hogy "mia k. anyádról beszélsz te nyomorult? ezt tudod ígérni? a jég hátán kell megélni, miközben a szerinted süllyedő nyugat jól él?"

Kibic a toronyban 2018.05.28. 04:53:52

Jó lenne végre belátni, hogy a nemzet semmi mást nem jelent, mint egy nyelven beszélőket.

Akárhány király, vagy hódítás elmehet a fejünk felett, ha ezt a nyelvet beszéljük, akkor megértjük és nem több.
Hogy ezer éve beszéljük, vagy száz, vagy tízezer, az tökmindegy.

Ahogy itt megjegyezték, sutyerák paraszt mindenhol van a földön. Annak lenni, még nem kultúra, inkább csak a kultúra hiánya.
Orbán féle kokszos indiai népség is mindenhova eljutott a földön, mert valamikor vándorcigányok voltak Indiából.
Az sem nagy egyéniség, hogy most itt szaporodnak.

Kultúra az lenne, amit egyénenként tudtunk művelődni ebben a gumicsizmás szotyolás nőverős posványban, ami világszerte a legalja - az alap, ahol még nincs kultúra.

Kibic a toronyban 2018.05.28. 05:00:29

Ezt a cserkészesdit talán azért akarja Orbán, mert már nem mennek a kisfiúk a felcsúti fociakadémiára.
Az erdő rejtekén is szeretné őket, nem csak a zuhanyozóban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.05.28. 07:22:22

@444: britek vannak, az "angolol" már etnicistának számít, amely az ország politikai rendje ellen szól, vö. skótok

ricardo 2018.05.28. 08:39:40

@444: Mindegyik túlsúlyos. Öt rendes fekvőtámasz nem menne nekik. De nem tűnnek sorosistáknak, szóval lehet helyük az Orbánjugendben. :)

2018.05.28. 09:17:35

@HaFr:
azt sose értettem, hogy az 50 milliós anglia miért van betojva attól, hogy az 5 milliós skócia nagyobb önállóságot szerez. ezen a térképen láthatod, hogy miért van skócia, írország, wales és bretagne. ők a kelták.
cache.eupedia.com/images/content/Haplogroup-R1b-L21.png
ők a germán törzsek (normannok, anglik, szászok).
cache.eupedia.com/images/content/Haplogroup-R1b-S21.gif
az y-dns besorolásban lényegében egy "betű" eltérés. de ez ott van a férfiak sejtjeiben. mivel a nőknek nincs y-kromoszómájuk ezért az y-dns a nemzés során nem rekombinálódik. ebből fakad a "vérvonal", ami egyenes férfiágon (minimális változásokkal) fent maradó törzsi jelleg. erre mondom azt, hogy ez biosz. amit a filozófia aligha fog kikapcsolni. se az, hogy megjelent az android 8.1. persze kényszer ki/betelepítéssel az etnikai arányokat meg lehet változtatni.

vagy szociálpolitikával. például a vidéket el lehet "cigányosítani". de azzal a magyar nemesség és a jobbágyparasztok hagyományos kiegyezős politikája háttérbe szorul és pillanatnyi érdeken alapuló "kiszámíthatatlan" politikai kultúra kezd erősödni. azzal együtt jár a balkanizálódás, bizáncosodás. magyarországon ez vetett véget zsidókeresztény köztársaságnak, ez filoszemiták hegemónia kísérletének. egy sajátos vezér kultúrára alapozva a többség szupremáciát hirdetett. aztán ez így nem lesz tartható. egy pontig még a nacionalizmus erősödni fog. és utána a németek vagy elbasszák, ahogyan az elmúlt száz évben, vagy nem. és esetleg lehet félszuverén magyar diplomácia.

2018.05.28. 09:48:26

@HaFr:
ezért építi orbán a sportiskolát. esetenként kell egy kis túlsúly befogják a borjút.
balashazy.unideb.hu/wp-content/uploads/2018/05/tanitvanyaink-sikere-a-xxii-orszagos-gulyasverseny-es-pasztortalalkozon/20180518_103649.jpg
ez vadnyugat a keleti végeken. műanyag palackból isznak és nem csikóbőrös kulacsból.
balashazy.unideb.hu/wp-content/uploads/2018/05/tanitvanyaink-sikere-a-xxii-orszagos-gulyasverseny-es-pasztortalalkozon/20180518_161846.jpg
fellendül az etnobiznisz.
www.turania.hu/catalog/image/cache/catalog/img/csikoboros_kulacs_1liter-600x800.jpg
aztán értem persze, hogy a 21. században ezt miért kellene erősíteni. azért, mert a kis-magyar medián településméret 17.5 ezer. ha ehhez hozzávesszük a szórványt, akkor még kisebb. a fővárosi 1/100 része. mezővárosi/kistérségi igazgatás nélkül nem lehet fenntartani a vidéket. persze értem, hogy erre a neoszoci, neolib, neokon válasz az, hogy nem is kell. mert hogy majd modern metropoliszokba tömörül a népesség. a bayer gyomirtós növényei, növekedési hormonos állatai lenyomnak mindent. magyarországon 10 év múlva már nem lesznek félautomata gépsorok, hanem csak mesterséges intelligenciával felszerelt szuperrobotok és big data centerek. egy kisebb főváros lehet, hogy ilyen lesz. de ahhoz miért kell két egymással vitatkozó filozófuskör, szociológusokkal, jogvédőkkel, újságírókkal, tanácsadókkal, hr/pr munkatársakkal. egy bőven elég. nyugaton a trend, hogy ez legyen "antifasiszta" nagykoalíciós. keleten a "fasiszták" állnak győzelemre.

2018.05.28. 09:58:20

@Kibic a toronyban:
ha a nemzet az egy nyelven beszélőket jelentené, akkor nem létezne ausztria. hiszen ők is németül beszélnek. nem lenne írország. az írek többsége nem beszél írül. magyarországon (leginkább budapesten) van fél, vagy negyedmillió "nem-nemzeti" liberális. a politikai identitásuk része, hogy ők nem-nemzetiek. nem izraeliták és nem goyok. hanem összeállnak az izmaelitákkal. és egy iszlamizálódó eurábiában ők lennének az uralkodó elit. egyszer valaki csinálhatna egy interjút soros papival, hogy elmesélje mi a lófaszt képzelt el. megkérdeztem egy ngo közelit maguk se tudják, hogy mit hajtanak végre.

abdul hackeem 2018.05.28. 10:47:28

@444: "egyszer valaki csinálhatna egy interjút soros papival, hogy elmesélje mi a lófaszt képzelt el."
Legalább megtudnánk, hogy mi ellen készül a stopsorsos.
Megint zavar van az erőben?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 11:01:06

@444:

"ebből fakad a "vérvonal", ami egyenes férfiágon (minimális változásokkal) fent maradó törzsi jelleg."

Ami egy brutális idiótaság.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 11:03:28

@444:

"keleten a "fasiszták" állnak győzelemre."

Magyarország nem akar Fehéroroszország lenni.

2018.05.28. 11:11:44

@abdul hackeem:
a stop soros ebben semmi titok nincs. nyilván soros alapítványi hálózata ellen készült.

DrGehaeuse 2018.05.28. 11:14:56

1000 éve folyamatosan egy dolog biztos: A mindenkori "elit"
(rövid és/vagy lokális kivételektől eltekintve) sohasem volt képes folyamatosan, hatékonyan és következetesen biztosítani a mindenkori "magyar" etnikum megmaradásásnak és gyarapodásának a feltételeit.
Ennek elsődlegesen az az oka, hogy a mindnkori "elit" többségében vagy domináns kissebségét tekintve nem az őshonos "magyar" (eredetileg hungár) etnikumból származott és ráadásul belsőleg megosztott volt, gyakran pedig idegen uralkodó állt fölötte. A (feudális-)anarchiát csak akkor és úgy volt képes elkerülni amikor és amennyire a (XIII. századra kialakult) Szentkorona tan-ra alapozott Alkotmányosság szellemében próbált egyezségre jutni és megfelelni az aktuális kihívásoknak, vagy egy erős kezű uralkodó képes volt összetartani őket vas szigorral (I. (Szent) László, IV. Béla, I. (Nagy) Lajos, Hunyadi /Corvin/ Mátyás).
Ez annál is inkább szomorú, mert ugyanakkor pl. az Angliát meghódító és szinte teljes elitcserét is (mészárlás) végrehajtó normann hódítók képesek voltak sikeressé tenni az etnikailag éppen kialakulóban lévő "angol" népet. Persze nekik volt egy előnyük: a La Manche csatorna elválasztotta őket a kontinenstől.

DrGehaeuse 2018.05.28. 11:25:43

@HaFr: Akkor cserélj szemüveget mert nem látod elég jól. Látásjavító tréningnek ajánlom Raffay Ernő munkásságát.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 11:29:28

@DrGehaeuse:

"Persze nekik volt egy előnyük: a La Manche csatorna elválasztotta őket a kontinenstől."

Az csak azután vált előnnyé, miután a normann hódítók sikeres inváziót hajtottak végre, ti. leküzdötték mint hátrányt.

(Amit William III, Prince of Orange holland hajóhada és hadserege is megtett 1688-ban, ami Anglia utolsó sikeres inváziója volt.)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 11:39:12

@444:

Mert a "vérvonal" nem "fentmaradó törzsi jelleg".

Tranquillius 2018.05.28. 11:43:30

@HaFr: Egy nemzetiségi nem a népdalok autentikus érték mivolta miatt asszimilálódott a magyarságba, hanem a társadalmi felemelkedés céljából. Az, hogy ha valaki magyarrá vált megnyitotta a kaput a társadalmi felemelkedés előtt. Amióta ez nincsen meg (vö. nemesség eltörlése, mindenki egyenlő, egyéb ostobaságok) teljesen máshogy működik az asszimiláció, sőt lassan átfordul disszimilációba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 11:54:04

@444:

Hanem Y-DNA haplogroups represent major branches of the Y-chromosome phylogenetic tree that share hundreds or even thousands of mutations unique to each haplogroup.

en.wikipedia.org/wiki/Human_Y-chromosome_DNA_haplogroup

2018.05.28. 12:17:59

@neoteny:
ezek a különféle nyugat-indoeurópai ágak.
cache.eupedia.com/images/content/R1b-Z2103-tree.png
nyilván ennél további ágakra osztódnak. mert hogy az y-dns nemzedékről nemzedékre képes nagyon-nagyon kis változásokra. de megmarad a törzsi jelleg. a politikában nyilván azok a férfiak lehetnek sikeresek, akiknek y-dns-e sokakra hasonlít. vagy kevesekében, de még egy kisebb csoportosulással szemben szervezhetik a társadalmat. egy kisebbségi hegemónia kísérlettel szemben hirdet a többség szupremáciát. izráel népe is szupermáciát hirdet a nőágon szerveződő demokratákkal szemben. ezt használja ki a "geci" orbán.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 12:19:50

@444:

"megmarad a törzsi jelleg. a politikában nyilván azok a férfiak lehetnek sikeresek, akiknek y-dns-e sokakra hasonlít."

Ezek brutális idiótaságok.

2018.05.28. 12:21:24

@neoteny:
pontosabban ez egy nyugat-indoeurópai főág ágai. de ez egy törzsi hierarchia. ami egyenes férfiágon szerveződik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 12:23:07

@444:

"de ez egy törzsi hierarchia. ami egyenes férfiágon szerveződik."

Ezek brutális idiótaságok.

2018.05.28. 12:30:46

@neoteny:
a legtöbb férfi vágyik a hatalomra. ehhez képest rendszerint csak kevés vezető politikai pozíció van. ez esetben a célja, hogy a hozzá hasonló váljon kiválasztottá. és ebből fakad a többségi demokrácia. ami magyarországon nem létezik. azért, mert egy kisebbség hegemóniára tör. a történetírás a markert is megmondja majd. azt, hogy melyek azok a családok. most is tudja mindenki, hogy kikről van szó. ez nem palóc csoportosulás, de az is nyilvánvaló, hogy nem a zsidóság egésze. egyesek. és velük szemben hirdet a többség szupremáciát. egy sajátos vezérkultúrára alapozva. egy másik etnikai csoportosulás. ami szintén nem a palóc.

ez a nemzeti keresztény államisággal szemben szerveződő kommunista és kommunistából lett kapitalista családok hálózatát verik szét maguk a zsidók. ugyanis azt hirdetik, hogy amerikai demokraták, hogy összekeveredve a pénzügyi világelittel izrael felett állnak, akik kiegyeztek a szaudi arabokkal. és szembe fordultak a demokratákkal. akiket támogatnak az oroszok. ezekből fakad egy konfliktus. ez ugye a kocsmai konteó.

2018.05.28. 12:31:57

@neoteny:
az y-dns apáról fiúra (minimális esetleges változtatásokkal) öröklődik. ezt elfogadod?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 12:34:16

@444:

"az y-dns apáról fiúra (minimális esetleges változtatásokkal) öröklődik."

Igen. És?

DrGehaeuse 2018.05.28. 12:38:40

@neoteny: Otta pont!

1688-ban Narancsbillyt egy Jakab elleni puccs segítette.
Gyakorlatilag harc nélkül űzte el (engedte futni) saját apósát a katolikus II. Jakabot egy bizonyos (felségáruló) John Churchill hathatós támogatásával. "A nemesség Jakabnak az abszolút monarchia restaurációjára, a katolicizmus támogatására és az anglikán egyház esetleges felszámolására irányuló törekvései miatt állt Vilmos mellé. Novemberben Jakab altábornaggyá nevezte ki Churchillt, és utasította, hogy szálljon szembe a támadókkal, ő azonban átállt Vilmos oldalára. A hadsereg jelentős része követte, rendkívül nehéz helyzetbe hozva Jakabot, aki Franciaországba menekült anélkül, hogy felvette volna a harcot. A később „dicsőséges forradalomnak” elkeresztelt államcsíny a vártnál lényegesen kevesebb vérontással járt, bár Skóciában és Írországban is felkeltek Jakab hívei. Vilmos Churchillnek szolgálataiért a király titkos tanácsosa (Privy Councellor, PC) címet adományozta és Marlborough grófjává emelte." - (Wiki)
BTW Északírországban a mai napig egyik jelképe a protestáns-katolikus ellenségeskedésnek (Orániai rend vonulásai).
Az angol parlament a Bill of Rights-al tette királlyá.

Szóval ez egy kicsit "sajátos " invázió volt és egyben jellemző az brit uraságok mentalitására.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 12:57:18

@444:

"a legtöbb férfi vágyik a hatalomra. ehhez képest rendszerint csak kevés vezető politikai pozíció van. ez esetben a célja, hogy a hozzá hasonló váljon kiválasztottá."

Feltéve, de nem megengedve, hogy "a célja, hogy a hozzá hasonló váljon kiválasztottá", az egy Y-haplocsoportba tartozás _nem_ determinálja a "hozzá hasonlóság" mértékét: ugyanis a többi kromoszóma rekombinálódik.

Tegyük fel, hogy van három férfi: Aladár és Béla ugyanazon anyától és apától származó kétpetéjű fiúikrek, Csaba pedig egy ugyanazon napon született más szülői pártól (parikulárisan más Y haplocsoportba tartozó apától) származó személy. Továbbá tegyük fel, hogy Aladár és Béla nem sokkal születése után örökbeadásra kerül két különböző családhoz: amely családok közül egyik Csabáé, ti. Csaba szülei örökbe fogadják Bélát. Az örökbefogadó családok nincsenek egymással kapcsolatban: Aladár és Béla nem ismerik egymást. A te tézisedből az következik, hogy ha a mondjuk 20 éves korukban összekerül Aladár, Béla és Csaba és vezetőt kell választaniuk maguk közül, akkor _szükségszerűen_ Aladár vagy Béla kerül megválasztásra, ugyanis ők egymáshoz genetikailag hasonlóbbak, mint Csaba bármelyikőjükhöz -- és ezt a nagyobb mértékű genetikai hasonlóságot valahogyan "tudják" anélkül, hogy explicit módon tisztában lennének a biológiai rokonsági kapcsolataikkal.

2018.05.28. 12:58:23

@neoteny:
ez esetben egyenes férfiágon szerveződnek a hagyományos törzsi csoportok. a biblikus hagyományban a népek sém, hám és jáfet fiai, illetve egyenes férfiági leszármazottainak az utódai. ebből szerveződik a patriarchátus.

az mt-dns (rendesen) anyáról gyermekre adódik. fiú gyermekről nem adódik tovább. de nőágon fennmarad. itt azonban nagyobb a rendellenes öröklés lehetősége. az, hogy a gyermek nem az anya, hanem az apa nőiségét örökli. ha az apa és az anya különféle egyenes nőágról erednek, akkor nagyobb a homoszexualitás kialakulásának valószínűsége.

a keveredés többek között ezért korlátozott. persze erre lehet válasz az, hogy idegen férfiakat betelepítenek. és még több keveredést. de azok az y-dns-ek nem fognak elkeveredni a következő generációkban. azok nem a nemzés során rekombinálódnak. legfeljebb változatosabbá válnak. és fennmaradnak. ezt szopták be a németek. illetve szerencséjükre a "geci" orbán leállította a népvándorlást. és első körben olyan őseurázsiaiak jöttek, akiknek génjei a németekhez hasonlóak. a vándorlás nem feltétlen jelent keveredést. testvérnépek újraegyesülése is következhet belőle.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 13:04:41

@DrGehaeuse:

"Szóval ez egy kicsit "sajátos " invázió volt"

Ebben igazad van -- viszont ebből is látható, hogy a Csatorna által nyújtott védelmi előny mértéke az egyéb körülmények fennállásától is függött.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 13:16:28

@444:

"ez esetben egyenes férfiágon szerveződnek a hagyományos törzsi csoportok."

Az a tény, hogy létrejöttek _különböző_ törzsi csoportok megmutatja azt, hogy a biológiai származás nem determinálja azt, hogy egy törzsi csoportnak milyen hagyományai vannak.

2018.05.28. 13:18:10

@neoteny:
nem szükségszerűen, de általában nagyobb valószínűséggel. illetve a hasonló y-kromoszómájú férfiak könnyen klikkesednek, egymást könnyebben választják ki. nemcsak a zsidók. de mennél kisebb a csoport annál erősebb az összetartás. így van esélyük a kisebbségeknek a hatalom megszerzésére és nemzedékeken át a fenntartására, a hegemóniára. budapesten ezt csinálta a zsidó "baloldal". velük szemben egy sajátos vezérkultúra hirdetett szupremáciát. illetve izrael. amelyik fellépett a nőágon szerveződő "baloldali" "liberális" "demokrata" zsidósággal szemben. a rokonszelekciót erősíthetik, de adott esetben korlátozhatják a nőági szerveződések.

azt elég sokszor felmérték, hogy általában kik a barátok. és az jött ki, hogy ötöd és hatod unokatestvérek. tehát olyan rokonok, akik a rokonságot ténylegesen már nem tartják nyilván. és ezek a férfiak segítik egymást. hiszen y-dns-ük nagyon hasonló. vagy majdnem teljesen egyezik, akkor ebből alakul ki a bajtársiasság. mert majdnem mindegy, hogy melyikük y-kromoszómája adódik tovább. szélső esetekben a férfiak életüket áldozzák egymásért. csak persze ez egyre kevésbé gyakori azzal, hogy az y-dns folyamatosan mutálódik. csakhogy azt is tapasztalják, hogy rövidül. amivel a mutációk lehetséges száma csökken.

abdul hackeem 2018.05.28. 13:22:46

@444: Lehet.
De az is lehet, hogy az egyik legnagyobb ellenfelének a civileket tekinti, mivel a komplett parlament már zsebben/kontroll alatt van. A stopsorsos nevű könnyed kis szösszenet egyszerűen a civilek, így a saját népe ellen fordítható.

2018.05.28. 13:32:06

@abdul hackeem:
ne viccelj már. az ngo-k nem "a" civilek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 13:38:21

@444:

"nem szükségszerűen, de általában nagyobb valószínűséggel. illetve a hasonló y-kromoszómájú férfiak könnyen klikkesednek, egymást könnyebben választják ki."

Ezek feltételezések; semmit nem mondasz arról, hogy _mennyivel_ nagyobb valószínűséggel, ill. _mennyire_ könnyen klikkesednek.

Általánosságban a személyiségnek öt "tengelyét" különböztetik meg:

neuroticism versus emotional stability
extraversion versus introversion
openness versus closedness to experience
agreeableness versus antagonism
conscientiousness versus undependability

Ezeknek van valamilyen mértékű örökölhetőségük, vagyis valamilyen mértékben genetikai kontroll alatt állnak. De ez az örökölhetőségi mérték nem 100%-os, nem determinisztikus: épp' ennek az örökölhetőségi mértéknek a megállapítására szolgálnak az egypetéjű ikrek, különösen azok akik különböző környezetben nőttek fel (ők szolgálnak a "természetes kísérletek" alapjául).

Tegyük fel, hogy egy neurotikusabb személy hajlamosabb arra, hogy radikális mozgalmakhoz csatlakozzon. Még ha ez is a helyzet, akkor sem determinált az, hogy a személy _milyen_ radikális mozgalomhoz csatlakozik: az lehet vallási szekta, baloldali radikális politikai mozgalom (pl. ökoterroristák), jobboldali radikális politikai mozgalom (pl. egy polgárháborúban a kormány oldalán harcoló paramilitáris csapat/csoport) stb.

Amiből az következik, hogy lehet a genetikának befolyása arra, hogy egy egyén milyen mértékű politikai tevékenységet fejt ki _anélkül_, hogy ennek a politikai tevékenységnek egybe kellene esnie a hozzá genetikailag hasonló más egyénekével.

2018.05.28. 13:40:30

@neoteny:
ebben a csoportban a férfiak képtelenek vezető szerepre.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2015/20156/201565/20156534_0779342973a9e969630d9563020592d9_wm.jpg
illetve az ellenzékben a másodsorba kerülő férfiak összeverekednek. lásd lmp. összebalhéznak. lásd jobbik. maga a pártvezető férfiatlan. lásd dk.
bősz anett átveri a képen látható két férfit.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2015/20156/201562/20156264_b3607c42fca5930ef2b5ced066f56ac6_wm.jpg
a fideszben nehéz elképzelni azt, hogy hoffmann rózsa cselszövésbe kezd harrach péter és mondjuk gulyás gergely ellen. ellenben az lmp vezetője lesz schmidt mária fia. akibe gulyás gábor szerelmesen tekint.
kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2015/20156/201561/20156132_c5f68c3536addd226835c9e98cd10c84_x.jpg

DrGehaeuse 2018.05.28. 13:44:15

@neoteny: Azért az mégiscsak hátránya a kárpátmedencének, hogy középen van és csak hegyek védik nem teljes körben. Itt a "történelem" az un. "Harcibaltás" invazió óta mozgékony zsákmányoló hadinépek ki s be vándorlásából, ideig óráig való orszaglásából és az őstelepes NÉP megmaradásért vívott egyre kilátászalanabb küzdelméről szól.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 13:47:41

@444:

"ez esetben egyenes férfiágon szerveződnek a hagyományos törzsi csoportok."

Az a tény, hogy létrejöttek _különböző_ törzsi csoportok megmutatja azt, hogy a biológiai származás nem determinálja azt, hogy egy törzsi csoportnak milyen hagyományai vannak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 13:56:37

@DrGehaeuse:

A lengyeleknek is adódott elég gondjuk abból, hogy az észak-európai síkságon van az országuk egy méretes része.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.05.28. 15:01:21

@DrGehaeuse: érdekes dolgok derülnek ki itt némi szívóssággal -- pl. hogy a magyar asszimiláns (asszimiláló és asszimilálódó, azaz folyamatosan keveredő) nemzet, az nem olyasmi, amit az etnicisták nagyon szeretnének; hozzá téve, hogy "Árpád vére" és plebs eleve megosztott volt -- és akkor hát kik voltak a magyarok? -- a dél-urali experimentum óta, az meg egyenesen önkínzás. Magyarország mint a liberális USA: az olvasztótégely, a mai patchwork és multikulti előtti korból, hát igen

DrGehaeuse 2018.05.28. 15:09:55

@neoteny: Praktiusan az egész része. :)
BTW - A lengyel államiságot 3 alkalommal számolták fel a szomszédos nagyhatalmak (köztük a magyar királyi címet is bitorló Habsburg császári adminisztráció), holott kicsivel korábban a legnagyobb hatalmak egyike volt a lengyel-litván únió.
A történtek ellenére a Lengyel "elit" végső soron sokkal jobban teljesített. Amikor Magyarországot éppen 1/3-ára faragták (Trianon) Lengyelország újjászületett és jókora területen.

2018.05.28. 15:22:50

@neoteny:
ez nem determináció, hanem hatás, befolyás. ez az uralkodó egyenes férfiági eredetek eloszlását bemutató genetikai térkép.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4d/Haplogroups_europe.png
amire te azt mondod, hogy ez nem európa politikai térképe. mert hogy a pártok filozofikus versenye felülírja a biológiát. béndek péternek is ez az alapállása. ha filozófus lennék, akkor valószínűleg én is a filozófia közéleti erejében hinnék. de most mintha annak nem lenne olyan nagy svungja. a közéleti diskurzusokat az értelmiség nem tudja uralni. tehát azért kommunikálok úgy, hogy ide figyelj te baromarcú, szarfaszú hülyegyerek, mert azt tapasztalom, hogy a politikai kommunikáció ilyen. emlékszem arra, amikor a rendszerváltás után (egyébként orbán viktor) azt mondta, hogy a kormány "hazudik". és akkor még volt olyan vélemény, hogy ilyen durvát mondani azért mégse kellene.

és nem csak arról van szó, hogy a komment csatornában álprofilok mögé rejtőzve arctalanul mondják az emberek, hogy te nyomorult, nem tudom micsoda. hanem a közösségi oldalakon. feltöltik a képet a nyaralásról, vagy a játékot kis unokával. és egyébként szidalmazzák még csak nem is a politikusokat, hanem egymást. a tüntetéseken nyugdíjasok esnek egymásnak. ez a drukkerkocsma jellegű troll demokrácia szerintem a túlzott keveredésből adódik. az emberek túlságosan sokfélék. és nincsenek képviselve, mert hogy nincs annyi képviselő. és ugye ezeket ráadásul pártlistához kötődően választják ki az emberek úgy, hogy leginkább csak a másik ellen szavaznak. és egyébként majdnem mindegy, hogy ki kerül ki győztesen. túl kevés embernek lesz túl sok hatalma. és még ezek mögé vetítenek pénzügyi köröket, amikről nem tudjuk, hogy mekkora befolyással rendelkeznek. kérdés, hogy mi ennek az alternatívája. szerintem egy erősödő önkormányzati politika.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 15:28:40

@DrGehaeuse:

"Amikor Magyarországot éppen 1/3-ára faragták (Trianon) Lengyelország újjászületett és jókora területen."

Mert a Lengyelországot felosztó mindhárom hatalom vereséget szenvedett az I. vh-ban -- míg Mo az I. vh-ban egyik vesztes államalakulat része volt.

És Wilson 14 pontjából a 13. kimondottan a független lengyel állam létrehozását tűzte ki célul.

DrGehaeuse 2018.05.28. 15:35:12

@HaFr: Ha még nem lenne világos: Szerintem az az "etnikum" amelynek nyelve volt több évezred óta a mai "magyar" nyelv elődje (a Tarihi Üngürüsz szerint már a hunok is (Attila elött két-három generációval) ideérkezvén ezt a nyelvet beszélő népet találták itt.

Nem állítom, hogy valaha is lett volna etnikailag tiszta "magyar" nép. A nyelven kívül semmi bizonyítékunk nincs a krisztus előtti idők kárpátmedencei magyarságáról. De pl. ilyenünk azért van:
csabavezir.blog.hu/2014/08/23/marha_marha

Árpád "magyarjai" közül 5 törzs bizonyosan (az MTA-által hitelt érdemlően soha meg nem cáfolt tény) csuvasos-türk nyelvet beszélt (onogurok) 2-3 törzs "szavárd" (Bíb.sz. Konst (DAI): Sabartoi Asphaloi) volt. Ezek nyelvét az akadémia "finnugor"-nak tételezi, holott erre nincs semmi bizonyíték sőt a bizánci forrás az egész "honfoglaló" népet TURK néven nevezi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 15:43:32

@444:

"ez nem determináció, hanem hatás, befolyás."

Csak épp' azt nem árulod el, hogy _milyen mértékű_ hatás, befolyás.

"az emberek túlságosan sokfélék."

Mégis arról bugyogsz, hogy csak egy maradhat, meg tisztázni kell a származást és a vallást.

"mi ennek az alternatívája. szerintem egy erősödő önkormányzati politika."

Ezzel szemben az Orbán-rezsim egy a központosítást erősítő politikát folytat.

2018.05.28. 16:03:09

@neoteny:
mert ahhoz mérni kellene. de az a ami a vészkorszakot idézné.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 16:25:27

@444:

Ez egy brutális idiótaság; léteznek genopolitikai kutatások: en.wikipedia.org/wiki/Genopolitics

2018.05.28. 17:14:00

@neoteny:
vezető politikusok, döntéshozók származásáról, etnikai összetételük változatosságáról mit lehet tudni. semmit. ezek után maradnak az összeesküvés elméletek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 17:30:16

@444:

"vezető politikusok, döntéshozók származásáról, etnikai összetételük változatosságáról mit lehet tudni."

És? Bármilyen származásról, etnikai összetételről szóló tudás nem hordoz semmiféle információt arról, hogy mi a politikai álláspontjuk.

Az _egyéni_ genetikai állományok ismeretében lehet _valamilyen valószínűséggel_ következtetni politikai álláspontokra -- habár ez a kutatásterület meglehetősen új. Abból viszont, hogy egy férfi politikus melyik Y haplocsoportba tartozik _nem_ lehet bármiféle következtetést levonni arra vonatkozóan, hogy milyen politikai álláspontjai vannak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 17:32:45

@444:

"magyarországon öt férfiági eredetkutatásról tudok."

És? Az eredetkutatásnak semmi köze sincs ahhoz, hogy milyen összefüggések vannak az egyén genetikai állománya és a politikai álláspontjai között.

DrGehaeuse 2018.05.28. 17:51:42

@neoteny: De azért ebben volt némi szerepe a "hazafias" lengyel elitnek is. Vagy az egész csak ajándék volt a lengyeleknek és Piłsudski ott se volt?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 18:10:04

@DrGehaeuse:

"De azért ebben volt némi szerepe a "hazafias" lengyel elitnek is."

Nyilvánvalóan: a wilsoni politika a független Lengyelország létrehozásáról (igen nagy valószínűséggel) szükséges, de nem elégséges feltétel volt. A lengyelek Piłsudski vezetésével lenyomták a szovjetoroszokat: azokat a győzelmeket nem antant csapatok harcolták ki.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 18:13:10

@444:

"mivel magyarországon nem tudjuk, hogy a politikusok milyen származással, vallással, eredettel rendelkeznek ezért nem jelenthető ki az sem, hogy van korreláció a politikai véleménnyel, és az sem, hogy nincs."

Ez bullshit: a politikai nézetek lehetséges korrelációja _nem_ a "származással, vallással, eredettel" van, hanem az egyén genetikai állományával.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 18:42:52

@444:

"ezt nem tudjuk. nem tudhatjuk."

Az, hogy most még keveset tudunk, igaz; de az, hogy a tudásunkat nem is növelhetjük, már nem igaz:

www.nyu.edu/projects/dawes/In%20Defense%20of%20Genopolitics.pdf

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.28. 19:08:03

@444:

"mivel magyarországon nem tudjuk, hogy a politikusok milyen származással, vallással, eredettel rendelkeznek ezért nem jelenthető ki az sem, hogy van korreláció a politikai véleménnyel, és az sem, hogy nincs."

Ez bullshit: a politikai nézetek lehetséges korrelációja _nem_ a "származással, vallással, eredettel" van, hanem az egyén genetikai állományával.

"a vér és a föld valamiféle módon befolyásolja a magyar közéletet"

A "vér és föld" _felemlegetése_ (ti. politikai propagandája) befolyásolja valamilyen módon a magyar közéletet: pontosan azért bugyog a magyar miniszterelnök ilyesmiről, mert tudja, hogy elegen vevők a koncepcióra.

"ez egy genetikai térkép"

Ez nem egy genetikai térkép: például semmit sem mond az 5HTT (SERT) gén alléljeinek eloszlásáról. Próbálkozz újra.

pina noir 2018.05.29. 18:12:00

Az egész alapvetés már ott sántít, hogy egy nemzet sikerességét az etnikai sokszínűség feltételéhez köti. Akkor pl. hogy lehettek sikeresek a japánok?

pina noir 2018.05.29. 18:17:36

" Egy dolog történt vissza-visszatérően, amíg sikeres nemzet voltunk: asszimiláció -- ha, amíg és ahol elég erősek voltunk az asszimilációhoz és a vezetőink ösztönözték ezt"

A muszlim népesség nem asszimilálhat, ezt mutatja ny-Európa elmúlt néhány évtizede. Merkel már a 2015-ös válság előtt megfogalmazta egy beszédében, hogy irtó nagy gondok vannak a zömmel muzulmán bevándorlók integrálásával asszimilálásával. Nem asszimilálható mindenki. Nincs ilyen szabály, legfeljebb dogma..

pina noir 2018.05.29. 18:20:29

@pina noir: "A muszlim népesség nem asszimilálhat,"

Helyesen: nem asszimilálható

screpes 2018.05.29. 18:22:25

@pina noir:
Csináljuk azt, hogy a te alapvetésed nem sántít..
mondd ki te magad: sokszínűek vagyunk e, vagy sem?
És azután: sikeresek vagyunk e, avagy sem?

pina noir 2018.05.29. 21:24:52

@screpes: A sikeresség feltétele nem az etnikai sokszínűség. Mind az etnikailag sokszínű és az etnikailag nem sokszínű országok lehetnek sikeresek vagy sikertelenek. Svédország pl. már jóval azelőtt sikeres volt, hogy elkezdett volna bevándorlókat betelepíteni, de a német gazdasági csoda is bevándorlók nélkül zajlott az 50-es 60-as években..

screpes 2018.05.30. 06:44:01

@pina noir:
Kikerülted a kérdésem, amint az várható volt...
A német csodáról meg annyit, hogy hatszáz- nyolcszázezzer voltjugoszláv vendégmunkás dogozott konkréten, igaz ezek óriási többsége haza is tért, és a hatvanas években aligha vehettél mástól utcai újságárustól lapot, mint színesbőrűtől...
Mindez valóban nem jelenti, hogy a sikeressség feltétele az etnikai sokszínűség, csak annyit, hogy rosszul érvelsz: történelmietlenül...

pina noir 2018.05.31. 10:28:40

@screpes: Mit kerültem ki..? Hagyjál már az ócska terelő manővereiddel..
A vendégmunkás pedig nem azonos a betelepülő migránssal.A jugók egyébként is csak a '68-ban megkötött szerződés után jöttek, vagyis már az Erhard neve által fémjelzett klasszikus fellendülés korszaka után. Mesélj, hány színesbőrű dolgozott a német gazdaságban az 50-es 60-as években..

screpes 2018.06.01. 01:41:00

@pina noir:
azt a kérdést, (kerülted ki), hogy szerinted sokszínűek vagyunk e, sikeresek e, Erről folyik itt a szó,
Hafr összeköti a sikert a sokszínűséggel, de nem mindnekire érvényesen, hanem épp a magar történettel példálózva..
Ezért kérdeztem, hogy mi nem igaz ebből? A siker, vagy a sokszínűséég?
Vagy az, hogy a kettőnek jelntős köze van (volt) egymáshoz.
Mi ebben az ócska terelés? Részemről?

pina noir 2018.06.05. 09:28:22

@screpes: Mi értelme a sokszínűség és a sikeresség között feltétlenül kapcsolatot keresni, amikor számos példa van világszerte, ahol etnikailag teljesen homogén országok voltak sikeresek? ( Japán, Németország az 50-es ,60-as években).
"Hafr összeköti a sikert a sokszínűséggel, de nem mindnekire érvényesen, hanem épp a magar történettel példálózva.."

A magyar történelemben az etnikai sokszínűség előtt is voltak sikeres korszakok.

Janossz 2018.06.05. 18:51:31

@pina noir: " A magyar történelemben az etnikai sokszínűség előtt is voltak sikeres korszakok."

Ez mikorra is esett szerinted?

pina noir 2018.06.06. 10:37:39

@Janossz: Pl. 12. század második fele, III. Béla idején.

pina noir 2018.06.06. 10:42:42

@Janossz: De Mátyás király idején is a lakosság 85 %-a magyar etnikumú volt.

screpes 2018.06.06. 18:22:35

@pina noir:
kiket számolhattál ebbe bele?
ellenzékieket is?

Kibic a toronyban 2018.06.06. 18:54:42

@pina noir: Japán és Németország sem volt homogén. Japánban minden szigetet más nép lakott, a németek még ennél is kisebb hercegségekre osztott síkságon háborúztak egymással.

Boycie 2018.06.06. 19:32:02

Na itt ebben a cikkben van egy térkép, Fitch Ratings az európai országokban (2014-es adatok alapján).

penzugyifitnesz.hu/miert-tartja-sok-magyar-ausztriaban-a-megtakaritasat/

Ezt megnézve szerintem nehéz nem azt gondolni, hogy a magas szőke fehér férfiak által dominált gazdaságú országok képesek rendben tartani a pénzügyeiket :-)))

Kibic a toronyban 2018.06.07. 08:25:28

@Boycie: Érdekes amit mondasz. Megnéztem, mennyire magas-szőke-fehér-férfi a román miniszterelnök, és pont ezt a képet láttam meg, amin olyan, mintha egypetéjű ikrek lennének Orbánnal.
Nem lehet, hogy Orbán ennek a román fajnak a tagja ?

24.hu/kozelet/2018/01/15/lemond-a-roman-miniszterelnok-2/

Boycie 2018.06.07. 13:37:29

@Kibic a toronyban: Sikerült megnézni a cikket és a benne levő térképet?? A sötétzöld országok (AAA rating), németek, hollandok és skandinávok... tiszta rasszizmus, azért érdekes...

Orbán apai ágon romániai cigány családból származik.

Kibic a toronyban 2018.06.07. 16:22:43

@Boycie: A cikkben egyszinű sávban áll Magyarország a két szomszédjával. Azért néztem meg, hogy ebben a sávban milyen szinű és nemű vezetés lehet, ha szerinted nem szőke-magas-fehér férfi.
Első találatom ez az orbánhasonmás, vagy ikertestvér román miniszterelnök volt, ami eléggé megtorpantott.

Boycie 2018.06.07. 17:13:03

@Kibic a toronyban: Értem, de ha úgyvesszük ez ugyanolyan rasszizmus :-)))
Pont azért írtam be ide ezt a linket. Miközben "nyugaton" kezd lecsengeni a "lecseréljük a kihaló Hansi nevű Porsche mérnököt Ahmedra a magát szír programozónak hazudó afgán írástudatlan kecskepásztorra és serial rapistra és ez OK mert megvan a létszám, nem hal ki a német nép" tipusú elmebaj mintha lecsengeni látszana, nálunk bizonyos körökben tovább dühöng ez a fajta liberális fogalmatlan idiótaság :-)))
Mindíg le vagyunk maradva egy brossúrával sajnos.

"lecsengenki látszana": tessék megnézni az elmúlt napok híreit olasz-osztrák-német stb. viszonylatban, leggyakrabban használt szó a "deportálás" :-))) A Soros bácsit meg fogja ütni a guta.

városi fiú 2018.06.08. 04:51:12

@Boycie:
Nem hinném, hogy az Orbán famíliát deportálnák Romániába.

pina noir 2018.06.09. 19:52:02

@screpes: Kérdés ki volt akkoriban az ellenzék,, Vitéz János? Janus Pannonius?

pina noir 2018.06.09. 19:55:42

@Kibic a toronyban: Ok, ennyi erővel akkor elvileg sem létezhetnek homogén nemzetállamok, mert ha eléggé visszamész az időben, akkor találhatsz inhomogenitásokat. Volt pl. egy rakat germán, meg kelta törzs.

Ha visszamész jó messzire mondjuk a kőkorszakba, akkor pedig egy csomó egymástól független kis létszámú csoportot találsz. Mi értelme ennek a hülyeségnek??

városi fiú 2018.06.10. 07:14:02

@pina noir: Hogy lennének homogén nemzetállamok ?
Ha az államon belül és kívül is élnek emberek, bárhol a világon, akik bárhol születhettek, beszélik is a nyelvet meg nem is, más nyelveket is beszélnek, vagy siketnémák, nem is kell adózniuk a nemzetállamnak, se itt lakni, se semmilyen feltétel nincs az állampolgárság birtoklásához, akkor mitől lenne egy nemzetállam homogén ?
Boldog, boldogtalan ki-be sétál rajta.
Nem kell ehhez visszamenni az időben. Most is egymástól független kis létszámú csoportokat találni.
Vannak falvak, amikben megtámadják a falunk kívülről jött embert, mint az őskőkorban. Vagy bárkit, akit nem ismernek személyesen.

pina noir 2018.06.10. 12:01:02

@városi fiú: Sztem is vannak. Kibic szerint viszont pl. Japán nem az..No comment..

pina noir 2018.06.10. 15:44:09

@városi fiú: "Vannak falvak, amikben megtámadják a falunk kívülről jött embert, mint az őskőkorban. Vagy bárkit, akit nem ismernek személyesen. "

Igen, talán Borsodban, meg az Ormánságban a skandinávok, de azért ez nem általános.
Nemzetállam alatt azt lehet érteni, ahol pár száz éve nem volt jelentős bevándorlás. Ma ilyen pl. Japán

városi fiú 2018.06.10. 20:32:29

@pina noir: Nem skandinávok, hanem Orbán agyatlan népe támad, mert migránsnak néznek mindenkit.

Nemzetállam alatt meg azt lehet érteni, ahol rendőrállamot hoznak létre, hogy fenyegetve érezzék magukat az állampolgárok.
A fenyegetés mindenkit érint, ha nemzetállamot mondanak, mert akkor bárki lehet nemzetellenes, aki nem az államhatalmat szolgálja.

pina noir 2018.06.10. 23:29:29

@városi fiú: Arról beszélsz, hogy a falvakba minden idegent megtámadnak (még sose tapasztaltam ilyet)Ellenben ha végigmész valamelyik cigánysoron jó eséllyel beléd kötnek. Ha meg véletlenül elütsz valakit és kiszállsz hogy segíts, még agyon is vernek a helyszínen.

"Nemzetállam alatt meg azt lehet érteni, ahol rendőrállamot hoznak létre, hogy fenyegetve érezzék magukat az állampolgárok."

Lehet hogy te ezt érted alatta, de nem ez a valós értelme. Egységes homogén nyelvről és kulturális identitásról van szó egy nemzetállam esetében.Egyszerűen azért mert ez az értelme. Ennek ma megfelel Magyarország és jó pár kelet-európai ország és pl. Japán is. Ny-Európa már nem. A német nagyvárosokban az 50 %-ot közelíti a bevándorló hátterű lakosok aránya.

"mert akkor bárki lehet nemzetellenes, aki nem az államhatalmat szolgálja. "

Az a nemzetellenes, a közjó ellensége, idegen érdekek gátlástalan sunyi kiszolgálója.