1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.04.28. 07:03 HaFr

Nem szociális, hanem versenyképességi fordulatra van szükség

A progresszív oldalnak szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy Orbán negyedik (sorrendben harmadik) választási győzelmének több köze van a társadalmi konszolidációhoz, mint a propagandához: magyarul a győzelemnek objektív alapjai/okai vannak. Itt el kell oszlatnunk bizonyos tévhiteket általában a kormány "szociális érzéketlenségével" kapcsolatban.

Elképesztő: tízszeres jövedelmi különbség van a magyarok között

Ha rögtön a jövedelmek változását és ezzel összefüggésben a szociális ellátórendszer működését nézzük, a legfrissebb részletes elemzések szerint (2016-ról) a legtöbb társadalmi tizedben (decilisben) 4-4,7 százalék közötti nettó növekedést láthattunk, ebből csak az első (0,6%) és a harmadik tized (2,7%) kivétel. A legnagyobb, 4,7%-os nettó növekedés a hatodik és a tizedik tizedben volt, vagyis a több pénzt keresők nem jártak rosszul, de közben csökkent az ún. Gini-együtthatóval és a Pareto-számmal (80/20) mért jövedelmi egyenlőtlenség is, amely mindösszesen Európában alacsonynak számít. 

Elképesztő: tízszeres jövedelmi különbség van a magyarok között

A táblázatból látszik, hogy a nyugatiakhoz képest még mindig alacsony vásárlóerő átlaga a hetedik decilis tetején, azaz kb. a társadalom 70%-ánál húzódik, miközben a medián (az az érték, amelynél éppen a társadalom fele él jobban és a fele rosszabbul) kb. az átlag 5/6-ánál, ami szintén viszonylag alacsony egyenlőtlenséget bizonyít. Ez a viszonylag alacsony jövedelmi egyenlőtlenség az, ami Magyarországon különösen fontos az általános szemlélet szerint: igaz, hogy az osztrákokkal szemben alig csökken a lemaradásunk és a régiós országokkal szemben nő, de az ajtószomszédhoz képest meg a saját városunkon belül ugyanúgy élünk.

Elképesztő: tízszeres jövedelmi különbség van a magyarok között

És ha ezen túl megnézzük azt, hogy az újraelosztás ezt hogyan erősíti, azt látjuk, hogy a társadalmi (tehát az újraelosztás / redisztribúció okán szerzett) jövedelmekben a magasabb fizetések nyomán járó magasabb nyugdíjak nyomnak messze a legtöbbet a latban, és a családtámogatások összegszerűen is csökkennek a magasabb jövedelmi kategóriákban. Vagyis a társadalom kvázi meritokrati- kusan (egyúttal hasonló szociális csoportok körében hasonló sikereket felmutatva) szerveződik, illetve az állam alapvetően az egyenlőséget erősítve lép be a jövedelemelosz- lásba. Én ebben semmi kivetnivalót nem találok a társadalmi fejlettségnek ezen a fokán.

Elképesztő: tízszeres jövedelmi különbség van a magyarok között

Ráadásul az múlt években lassú ütemben, de fokozatosan apadt a jövedelmi különbség az egyes régiók között: 2016-ban tovább csökkent Észak-Alföld lemaradása az országos átlaghoz képest, míg Közép-Magyarország előnye mérséklődött.

Ahol a kormány a legkevésbé teljesített jól az utóbbi nyolc évben (illetve az azt megelőző nyolcban), az a versenyképesség javítása és ennek nyomán az életszínvonal nemzetközi kitekintésben is érzékelhető javítása volt.

Hungary GDP per capita PPP

Míg a vásárlóerőn mért fejenkénti GDP folyamatosan javult (ami tükrözi a fentieket)....

Hungary GDP per capita... addig az abszolút (nemzetközi árakon számolt) GDP/fő továbbra is alacsony. Ennek oka a hozzáadott érték-képzés gyengesége, amely szoros össze- függésben áll a jogállami és az átfogó intézményi környezettel, az oktatási és az egészségügyi alrendszerek hatékonyságával, a korrupcióval, a vállalkozásbarát adó- és versenyviszonyokkal, és általában a lakosság bizalmi-kooperációs képességeivel. (Az eredendő tőkeszegénységen és elmaradottságon túl.) Ezeket a kormányzás világosan rombolta. Ahogy most érzékelem, a negyedik Orbán-kormány ráfordulna a gazdasági modernizációra a digitalizáció, a kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás komolyabban vételével -- reméljük így lesz. Ahogy azonban a címben jeleztem, a társadalmi hatékonyság növekedésében a kibocsátási oldalon kell most eredményt elérni, amire a versenyképességi tényezők összefüggően hatnak, tehát nem elég egy K+F minisztérium ahhoz, hogy az előbb jelzett problémákat a gyökerükben orvosoljuk. Társadalmi modernizáció híján a jövedelmek nem fognak jelentősen, tartósan az unió átlagát meghaladó módon növekedni, illetve a megvalósuló növekedésben sokkal nagyobb marad a külső források és konjunktúra szerepe, mint optimális volna. De itt és most a belső elosztás igazságosságával -- a közhiedelemmel szemben -- nincsen probléma.

Ui. Egy kommentre válaszul kiegészíteném a képet azzal, hogy valóban, az ellátórendszerekből való forráskivonással az itt nem jelzetteken túli társadalmi költségek jelentkeztek, amennyiben folyamatosan nő a lakosság által kényszerűen vállalt kompenzációs teher (pl. a közgyógyellátáson kívüli magánpraxisok igénybe vétele, megnövekedett gyógyszerárak, alternatív oktatási csatornák), ami persze felemészti a jövedelemnövekedést, vagy egy részét. Bármilyen problematikus azonban ez a folyamat, hosszabb távon -- főleg, ha végül tényleg megszabadulunk a manipulatív nacionalizmustól és a piacromboló korrupciótól -- stabilizálhatja az öngondoskodás optimális szintjét.

278 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr513875274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 11:07:40

@444:

"hogy általában vannak emberek. nem zárja ki az egyén sajátos létét"

Ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy nincs egységes szóképző rendszer, hanem a nyelvek sajátos szóképző rendszerrel rendelkeznek.

444 2018.04.30. 11:34:02

@neoteny:
a nyelvészetben van egységes nyelvtani rendszer. chomsky noé féle. ezt a mondattanra alkalmazzák. és azt mondják, hogy a szavak nem ilyenformán képződnek. hanem úgy, hogy a betűk véletlen összeverődnek. saussure féle jelelmélet. a nyelvi jel önkényes.

444 2018.04.30. 11:36:52

@neoteny:
a nyelvnek van egy rendszeres, rendszertelen, de vélelmezhető, és ismeretlen, nem vélelmezett, véletlen elemei. nádasdy professzor a magyart elsődlegesen a finnel rokon nyelvekből próbálja magyarázni. mert ő nem része a magyar nemzetnek. ne legyen része.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 11:56:56

@444:

"és azt mondják, hogy a szavak nem ilyenformán képződnek. hanem úgy, hogy a betűk véletlen összeverődnek."

Ez egy brutális idiótaság: az emberek nem betűkből képeznek szavakat, hanem hangokból, ti. fonémekből.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 12:00:07

@444:

"a nyelvnek van egy rendszeres, rendszertelen, de vélelmezhető, és ismeretlen, nem vélelmezett, véletlen elemei."

Te meg bohóckodsz.

"nádasdy professzor a magyart elsődlegesen a finnel rokon nyelvekből próbálja magyarázni. mert ő nem része a magyar nemzetnek."

Úgy érted Nádasdy professzor nem tagja a magyarok szaporodási közösségének?

screpes 2018.04.30. 12:14:14

@444: huhh
irakatkozz be egy nyelvszakra (magyar), de ne csak féléves szemeszterek közt szemezgess, és főleg, ne lázadni menjél oda.

444 2018.04.30. 17:19:06

@neoteny:
nádasdy professzor azt állítja, hogy a honfoglaló magyarok és a finnekkel rokon törzsek évezredeken át kialakítottak egy közös nyelvet. szóról szóra ugyanazt beszélték.

belépett az archeogenetika és azt mondta. az ősfinnek és a velük rokon népek N1 a honfoglaló magyarok vezetői pedig az R1a jelű y-dns-t hordoztak magukban. és egyébként a magyarok között N1 jelű 1% alatt fordul elő. a finnek és a velük rokon népek között az R1a ezen szekvenciája nem található meg. ezek az emberek ősei legfeljebb a jégkorban éltek tartósan együtt. amikor az N1 és R1a jelű y-dns még nem is létezett. hanem csak annak a közös őse.

nádasdy professzor budenz józsef nyomán vett példája az, hogy az ősmagyarok felmutattak az égre. és azt mondták sanke. és az ősfinnek felmutattak. és ők azt mondták sanke. mi mást mondhattak volna. hiszen ezek a népek együtt éltek. ezt az elképzelést az archeogenetika megkérdőjelezte. és ezt az ős törzsközösséget úgy egyébként a történetírás sem említi, nincs régészeti, se néprajzi emléke. se tárgyi, se írott, se semmi. budenz józsef ezt mondta. bach korszakban ezt érvényesítették. a kiegyezéssel nem mentek neki. az első és a második háború után a kommunisták azt mondták, hogy ez így van. aztán ezek kapitalisták lettek. jött a geci orbán. és az archeogenetika.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 17:28:57

@444:

"nádasdy professzor azt állítja, hogy a honfoglaló magyarok és a finnekkel rokon törzsek évezredeken át kialakítottak egy közös nyelvet. szóról szóra ugyanazt beszélték."

Helyesen: azt te állítod, hogy Nádasdy professzor azt állítja, hogy "szóról szóra ugyanazt beszélték."

"nádasdy professzor a magyart elsődlegesen a finnel rokon nyelvekből próbálja magyarázni. mert ő nem része a magyar nemzetnek."

Úgy érted Nádasdy professzor nem tagja a magyarok szaporodási közösségének?

444 2018.04.30. 17:35:13

@neoteny:
a népfőiskola azt mondja, hogy a kert szó úgy keletkezett, hogy valaki körbe kerített valamit. és azt mondta: ide figyeljél komám. tudod mi ez itten? kert. mert, hogy körbe van kerítve, azért? azért. és a másik azt mondta, hogy csinál ő is egy ilyen kerítést. és jön egy harmadik, aki azt mondja, hogy ő lenne a kertész. egy másik magyar azt mondta. mi legyen a köret? amit az étel köré rakunk? az a köret? a körből lesz kerék. a kör kereszt irányban ki van ékelve. lesz belőle karika. mert karodat ékesíti. és ami a fejeden a kalapon van azt hívjuk úgy, hogy karima. a népfőiskola elmélete szerint a nyelvújítás folyamatos.

persze a szóalkotásra hatnak környező népcsoportok. a vándorlás következtében sokfélék lehetnek. a kert kelet-irániaknál is kert. és erre a népfőiskola azt mondja, hogy persze, mert ez napkeleti bölcselet. ősműveltség. és erre a zsidók egy része nem azt mondja, hogy végre már lehet valamit mondani, hogy mi köt bennünket össze a magyarokkal. a napkeleti bölcseletben rejlő ősműveltség. hanem azt mondják, hogy ez a szókincs 60-80%-ban finnugor. értsétek már meg. csak nem hasonlít a finnre. na és?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 17:38:22

@444:

"és azt mondják, hogy a szavak nem ilyenformán képződnek. hanem úgy, hogy a betűk véletlen összeverődnek."

Ez egy brutális idiótaság: az emberek nem betűkből képeznek szavakat, hanem hangokból, ti. fonémekből.

444 2018.04.30. 17:41:23

@neoteny:
a "balliberálisok" mondják azt, hogy ők nem-nemzetiek. értelemszerűen nem részei a magyar nemzetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 17:44:50

@444:

"a "balliberálisok" mondják azt, hogy ők nem-nemzetiek. értelemszerűen nem részei a magyar nemzetnek."

Helyesen: te mondod azt, hogy "értelemszerűen nem részei a magyar nemzetnek." Holott ők is szaporodási közösséget alkotnak a többi magyarral.

444 2018.04.30. 18:05:43

@screpes:
nem abból indulok ki, hogy nádasdi tanár úr mit tanít a nyelvről? hanem abból, hogyan az a közösség, amiben élek hogyan használja. számomra nyilvánvaló az, hogy kerék egy kör, ami kereszt irányban van kiékelve. azért hívjuk úgy, hogy kerék. és egyébként kerek.

nádasdi tanár úr azt mondja, hogy az nem úgy van. mert saussere professzor a francia akadémián rájött arra, hogy a szavakat akárhogy mondhatjuk. például magyarok azt mondják kerék. a németek azt, hogy rad. az angolok azt, hogy wheel. kerék helyett mi magyarok mondhatnánk azt is, hogy cica. csak azt mondjuk kerék. de a jelölésnek és a jelentésnek semmi köze egymáshoz. dehogy nincs köze. a cica az valami ci-ci-ci dolog, amit cirógatnak, mint a cicit. és így tovább. a seprű az hangutánzó-hangfestő. sprr-sprr. a törökök is hasonlóan mondják. süprü. lehet, hogy azért, mert törökül és magyarul beszélők egy ideig együtt éltek. szerintem az óangolban is hangutánzó. lehet, hogy nem. így érzem. swapan. seper. swope. ó sepert. swept. felsepert. az oxfordiak szerint ez nyilván egy bornírt ostobaság. nem azért van a rendhagyó igének három alakja, hogy a nyelv ezt a hangutánzó, hangfestő jelleget őrizze. hanem van és kész.

444 2018.04.30. 18:07:08

@neoteny:
a közvélekedés az, hogy a "körúton belüli" balliberális értelmiség a magyar társadalomban egy beltenyészet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 18:13:53

@444:

"a közvélekedés az"

És ezt te honnét tudnád? Már többször kifejetetted, hogy te nem vagy a Medián. Sanyi, Edit, Irmuska néni, Böszörményiné, Zolika, Andika és az akadémikus ismerősöd vélekedései pedig nem a közvélekedés.

444 2018.04.30. 18:29:32

@neoteny:
irmuska azért nem szavaz semmiféle antiszemita megnyilvánulásra, mert amikor gyerek volt, akkor a zsebpénzét fischerék kis üzletében költötte el. fischerék fiával játszadoztak. szerintem nem a filosz az elsődleges, hanem a biosz. egy gyengéd érintés adott esetben többet jelent, mint a különféle értelmiségi okoskodás. mint ez a komment.

444 2018.04.30. 18:31:33

@neoteny:
és ezért van az, hogy a politikusok körbe buszozzák az országot. a sikeres politikusok ha férfiak, akkor kezet fognak a másik emberrel, megveregetik a bácsik vállást, megpuszilják a néniket. a populista politikusok nem filozofikusan, hanem biologikusan gondolkodnak.

444 2018.04.30. 18:43:32

@neoteny:
nádasdi professzort megkérdik a spinóza házban arról, hogy mi a polgár? és azt mondja, hogy ő egy polgári családban nőtt fel. az mit jelent? kérdezi a riporternő. otthon németül beszéltünk. a gyerekek franciára jártak. zongorázni tanultak. és volt bérletünk az operába. ilyesmi a polgár. mondja nádasdi professzor.

ezt politikailag korrektül a populisták úgy magyarázzák: "körúton belüliek". értsd a nagy magyar populációban egy kis beltenyészet.

a kocsma népe etnicista és úgy fejti meg. zsidók. ez a nádasdy egy szarfaszú zsidó. mondják egyesek. és megfejtik, hogy ezek elvbarátaik szintén szarfaszú zsidók. ezek járnak a prájdra. a buzi parádére. csinálják a négy fal között. ne parádézzank. imádkozzanak és legyenek prűdek. ezt mondja a keresztény értelmiség.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 18:44:04

@444:

És mindennek semmi köze sincs ahhoz, hogy

"a "balliberálisok" mondják azt, hogy ők nem-nemzetiek. értelemszerűen nem részei a magyar nemzetnek."

Helyesen: te mondod azt, hogy "értelemszerűen nem részei a magyar nemzetnek." Holott ők is szaporodási közösséget alkotnak a többi magyarral.

444 2018.04.30. 18:45:29

ezek magyarul beszélő populációk. szaporodási közösségek. amiből az egy kisebbség azzal próbál hegemóniára törni, hogy ők nem részei a nemzetnek. tudniillik a nemzet felett állnak. és velük szemben hirdet a többség szupremáciát.

444 2018.04.30. 18:57:46

@neoteny:
a nemzet nemzés útján jön létre. a nemzés nemi kapcsolatot jelent. legalább egy fizikai érintkezést. nem feltétlen közösülést. nádasdi ádám vélhetően nem volt vidéki lakodalomban. és nem táncoltatta meg a menyasszonyt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 18:59:23

@444:

"csinálják a négy fal között. ne parádézzank. imádkozzanak és legyenek prűdek. ezt mondja a keresztény értelmiség."

Ahogy ezt C. S. Lewis -- aki nem mellesleg egy keresztény apologéta is volt -- megfogalmazta:

“Of all tyrannies, a tyranny sincerely exercised for the good of its victims may be the most oppressive. It would be better to live under robber barons than under omnipotent moral busybodies. The robber baron's cruelty may sometimes sleep, his cupidity may at some point be satiated; but those who torment us for our own good will torment us without end for they do so with the approval of their own conscience.”

Saját fordításomban:

Az összes elnyomás közül a leginkább elnyomó az lehet amelyik őszintén az áldozatai érdekében tesz úgy. Jobb rablólovagok alatt élni mint mindenható erkölcscsőszök alatt. A rablólovag kegyetlensége néha szunnyadhat, a kapzsisága egyszer kielégülhet; de azok akik a saját érdekünkben gyötörnek minket vég nélkül teszik azt mivel a saját lelkiismeretük jóváhagyásával csinálják.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 19:06:52

@444:

"a nemzet nemzés útján jön létre. a nemzés nemi kapcsolatot jelent. legalább egy fizikai érintkezést. nem feltétlen közösülést."

Közösülés nélkül nincs szaporodás. Illetve van: mesterséges megtermékenyítés útján történő szaporodás. De ettől még azok a fizikai érintkezések amelyek nem közösülések nem vezetnek nemzéshez. Még akkor sem, ha lenyeli.

"nádasdi ádám"

Helyesen: Nádasdy.

"nem táncoltatta meg a menyasszonyt"

Se vége, se hossza azoknak az embertömegnek, akik nem táncoltattak meg egy partikuláris menyasszonyt, vidékit, városit vagy fővárosit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 19:07:56

@444:

"ezek magyarul beszélő populációk. szaporodási közösségek."

Amikből szerinted a nemzet áll.

444 2018.04.30. 19:21:54

@neoteny:
ezen alapult a gyarmatosítás. jaj, szegény emberek. de rossz, most nektek. na de nem baj, kikötünk a hajóinkkal. az milyen jó lesz. vagy jó lesz, vagy nem lesz jó. ki tudja. de a gyarmatosítók bíztak abban, hogy ezen nyereségük lesz. és megmagyarázták, hogy ez a másik népcsoport számára is előnyös. hiszen nem lehet máshogy. aki nem úgy gondolta azt meg fejbe lőtték. ne legyen gátja a fejlődésnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 19:28:56

@444:

"a gyarmatosítók bíztak abban, hogy ezen nyereségük lesz. és megmagyarázták, hogy ez a másik népcsoport számára is előnyös. hiszen nem lehet máshogy."

Valóban nem lehet máshogy: az önkéntes -- nem fizikai erőszakkal kényszerített -- cserékből mindkét fél számára haszon (előny) származik, ugyanis mindkét fél többre értékeli azt, amit kap, mint azt, amit ad. Ha ez nem így lenne, akkor az emberek nem cserélnék el a javaikat.

Azt csak a kocsma borgőzös népfőiskolás népe hiszi, hogy csak a kocsmárosnak származik haszna abból (csak számára előnyös az), hogy elcseréli a piát a kocsma borgőzös népfőiskolás népével azok pénzéért. Pedig a kocsma borgőzös népfőiskolás népe ítéli meg úgy, hogy számukra többet ér a bor, sör, unimukk fogyasztása, mint azok árának birtoklása.

444 2018.04.30. 19:32:11

@neoteny:
szerintem a fidesz szavazók döntő többsége lakodalomban táncoltatott már meg menyasszont. és azt gondolja, hogy a magyar polgárosodást legalább részben a vidékies létformára kellene alapozni. de a hagyományos angol polgárosodás is ilyen. a tradicionális értetelemben vett polgári konzervativizmus. béndek péter neokonzervatív azt mondja, hogy ezt a zöldség gyümölcstermesztő, állattartó világot el kellene felejteni. óbégatást a mezővárosi templomokban. orbán rájött, hogy ha megfizeti a papot, felölti a gumicsizmás, szalonnázós, pálinkázós, kolbásztöltős videóit a facebook csatornára. meglátja bözsi nénit nagygécen, akkor azzal politikailag sikeresebb lesz, mint a belvárosi filozófuskör.

444 2018.04.30. 19:33:50

@neoteny:
tudnál sorolni példákat arra, ahol a gyarmatosítók nem alkalmaztak fizikai erőszakot? ha valakinek nem tetszett a gyarmatosítás, akkor félre lökték. ha az sem tetszett, akkor fejbe lőtték.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 19:53:59

@444:

"szerintem a fidesz szavazók döntő többsége lakodalomban táncoltatott már meg menyasszont."

Már megint fékeveszetten fantáziálgatsz.

"a magyar polgárosodást legalább részben a vidékies létformára kellene alapozni"

És mi akadálya van annak, hogy _ők_ arra alapozzák?

"béndek péter neokonzervatív azt mondja, hogy ezt a zöldség gyümölcstermesztő, állattartó világot el kellene felejteni."

Helyesen: azt te mondod, hogy HaFr ezt mondja.

Afghanisztánban zöldség- és gyümölcstermesztő (beleértve mákgubó), állattartó "világ" van: a magyar paraszt mégsem vándorol ki Afghanisztánba. A kérdés az, hogy _milyen termelékenységű_ zöldség- és gyümölcstermesztő, állattartó "világ" van: hogy mennyire jól képes megélni a magyar parasz a zöldség- és gyümölcstermesztő, állattartó "világban". Az ugyanis lehetetlen, hogy alacsony termelékenységű termelésből dőljön a lé. Illetve lehet: ha "piacvédelmet" kapnak az alacsony termelékenységű termelők. De minden termelő nem kaphat "piacvédelmet", ugyanis akkor nem csak hozzá dől a lé, hanem tőle is dől a lé a többi termelőhöz: a nominális termelői jövedelmek ugyan nőnek, de a nominális kiadások is nőnek, így a _reál_jövedelmek (legfeljebb) változatlanok maradnak. Sőt a helyzet még rosszabb: mivel a "piacvédelem" következtében kevesebb jószág kerül megtermelésre és elfogyasztásra, mindenki szegényebbé válik, mint ha több jószág kerülne megtermelésre és elfogyasztásra. Így hát ahol minden termelő "piacvédett", alacsonyabb a gazdagság mértéke -- az életszínvonal -- mint ott, ahol semelyik termelő sincs "piacvédve". Ha pedig csak egyes termelők vannak "piacvédve", akkor az csak egy vagyontranszfer a nem "piacvédett" termelőktől a "piacvédett" termelőkhöz.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 19:58:45

@444:

"tudnál sorolni példákat arra, ahol a gyarmatosítók nem alkalmaztak fizikai erőszakot? "

Például a Hudson Bay Company által a kanadai benszülöttekkel folytatott prémkereskedelem. Senki sem tartott pisztolyt a benszülöttek fejéhez, hogy menjenek prémvadászni és azokat a prémeket szolgáltassák be a gyarmatosítóknak: önszántukból mentek prémvadászni, mert többre értékelték azokat a(z ipari) javakat amikre a prémeket elcserélték, mint a prémeket. A Hudson Bay Company faktorjai meg a pérmeket értékelték többre, mint azokat a(z ipari) javakat, amiket elcseréltek a prémekért.

444 2018.04.30. 20:17:25

@neoteny:
a hudson bay company kimutatásai alapján rájöttek, hogy a vadászok időnként nem ugyanazzal a hatékonysággal lövik le az állatokat. azok mondták, hogy egyes években egy kicsit valahogy eltérnek a fényviszonyos. nem nagyon érették, hogy miért. állítólag így jöttek rá 11 éves napciklusokra. ez egy szép példa. de a gyarmatosításból mégis csak adódtak kisebb nagyobb csetepaték. harbour háború.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 20:30:27

@444:

"de a gyarmatosításból mégis csak adódtak kisebb nagyobb csetepaték."

Hogyne; de nem csak csetepaték adódtak. Továbbá -- legalább is Kanadában -- a csetepaték zöme a gyarmatosító franciák és angolok között adódott; a benszülöttek valamelyik gyarmatosító csoporthoz csatlakozva vettek részt a gyarmatosításból származó csetepatékban.

Mindezzel nem áll szándékomban igazolni a csetepaték adódását, akár gyarmatosításból származtak azok, akár nem. A Hudson Bay Company által folytatott _békés_ (önkéntes) kereskedelem mindenkinek, akik abban részt vettek, hasznot hajtott; a csetepaték természetesen nem hajtottak mindenkinek hasznot: vér omlott és javak kerültek elpusztításra.

"harbour háború."

Ez hol/mikor zajlott?

444 2018.04.30. 20:46:57

@neoteny:
a harbour (óangol: here-beorg): háború. ez egy nyelvjáték. de nem minden alap nélküli.

Etymology
From Middle English herber, herberge, from Old English herebeorg (“shelter, lodgings, quarters”), from Proto-Germanic *harjabergō (“army shelter, refuge”) (compare West Frisian herberch (“inn”), Dutch herberg (“inn”), German Herberge), from *harjaz (“army”) + *bergō (“protection”), equivalent to Old English here (“army, host”) + beorg (“defense, protection, refuge”). Cognate with Old Norse herbergi (“a harbour; a room”) (whence the Icelandic herbergi), Dutch herberg, German Herberge (“inn, hostel, shelter”), Swedish härbärge. Compare also French auberge (“hostel”). More at here, harry, borrow and bury.

444 2018.04.30. 21:15:49

@neoteny:
ha az oxfordi professzorok összhasonlítanák az angolt a magyar nyelvvel, akkor a "harbour" mellé oda kellene írniuk. hun-magyar "háború".

ez nem azt jelenti, hogy nem lehetne viszonylag szabad kereskedelem. de a gyarmatosítók általában azért vittek magukkal fegyvert, ugye?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 21:25:34

@444:

"ha az oxfordi professzorok összhasonlítanák az angolt a magyar nyelvvel, akkor a "harbour" mellé oda kellene írniuk. hun-magyar "háború"."

Csak épp' a magyar "háború" szónak nincs olyan jelentése, hogy "szállás, menedék, búvóhely" stb.

"de a gyarmatosítók általában azért vittek magukkal fegyvert, ugye?"

Igen; és ahol benszülöttekre találtak, azoknak is voltak fegyvereik.

444 2018.04.30. 21:30:54

@neoteny:
na de a tulajdon szentségét tisztelő gyarmatosító nyugat felteszem előzetesen megállapodtak a natívok vezetőivel arról, hogy esetlegesen kikötnek. mert másképp ugye arra földterületre nem is léphettek. az ugyanis nem volt az övék. ha a gyarmatosítók mások tulajdonát szentként tisztelték és egyébként a kereskedelem csak és kizárólag komparatív előnyökkel járt, akkor miért vittek magukkal fegyvert. és egyébként miért lőtték a fél világot mondván, hogy ez a fejlődés? ugyanezt csinálják azzal, hogy exportálják a demokráciát. illetve ezek helytartó elitje importálja.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 22:03:43

@444:

"a tulajdon szentségét tisztelő gyarmatosító nyugat"

A tulajdon koncepciója jóval régebbi, mint a Felfedezések Kora, amikortól a nyugati gyarmatosítás fellendült. Például valószínűtlen az, hogy a magyarok ne ismerték volna a tulajdon koncepcióját a Kárpát-medencébe történő bevándorlásuk előtt -- vagy hogy csak a "köztulajdon" koncepcióját ismerték volna: hogy kommunizmusban éltek volna.

A tulajdon szentsége pedig soha nem volt totális: ha az lett volna, akkor soha senkit nem ért volna testi sértés (ami a személy önmaga testének tulajdonlásának megsértése) és soha senkitől nem szedtek volna adókat államhatalmi erőszak (értsd törvények) alkalmazásával.

"mert másképp ugye arra földterületre nem is léphettek. az ugyanis nem volt az övék."

Dehogynem: a "felfedezett" földeket az uralkodóik tulajdonába vették. Mint ahogy a magyar "honfoglalók" is a fejedelmeik tulajdonába vették a Kárpát-medence területét.

"a kereskedelem csak és kizárólag komparatív előnyökkel jár"

A javak önkéntes cseréje (a szabadkereskedelem) mindig előnyökkel jár mindkét (vagy akárhány) fél részére: mindenki többre értékeli azt, amit kap, mint azt, amit ad.

"miért vittek magukkal fegyvert"

Miért volt a benszülötteknek fegyvereik?

444 2018.04.30. 22:36:36

@neoteny:
hja, hogy így. azt mondták, hogy ez a földterület mostantól egy idegen uralkodóé. mert hogy ez a szabad kereskedelem. aztán akinek nem tetszik azt félre lökték. akinek az sem tetszett az fejbe lőtték. mondván, hogy ez a fejlődés. a szabad kereskedelem, ami a komparatív előnyök alapul. ez a javak önkényes, izé önkéntes cseréje.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 22:44:10

@444:

"azt mondták, hogy ez a földterület mostantól egy idegen uralkodóé."

Voltak, akik azt mondták; voltak, akik szerződéseket kötöttek a benszülöttekkel a különféle földterületek megvásárlására.

"mert hogy ez a szabad kereskedelem."

A szabadkereskedelem a javak önkéntes -- fizikai erőszak vagy annak hiteles fenyegetése nélküli -- cseréje. Mint pl. a prémkereskedelem volt a Hudson Bay Company és a benszülött prémvadászok között.

"aztán akinek nem tetszik azt félre lökték."

Zolika is félrelöki -- önkényesen! -- az idegen multik üzleteit és javait, mert neki nem teszenek azok.

444 2018.04.30. 22:58:34

@neoteny:
azokkal a kereskedőkkel van probléma, akik nem tisztelik a tulajdont. az anarcho-kommunisták nem tisztelik a magántulajdont. az anarcho-kapitalisták a köztulajdont. és a kocsma népe szerint ezek valahogy mindig zsidók és velük szövetkező hazaáruló. csak persze ez nem az összes zsidó.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 23:05:36

@444:

"az anarcho-kapitalisták [nem tisztelik] a köztulajdont."

Helyesen: az anarcho-kapitalisták rámutatnak arra, hogy a köztulajdon nem a köz effektív tulajdonában van: ld. Lázár János hivatali Audiját. Arra, hogy a köztulajdon nem tisztelhető, mert annak effektív birtokosainak érdekei nem esnek egybe a "köz" -- ti. az _összes_ polgár -- érdekeivel.

"a kocsma népe szerint ezek valahogy mindig zsidók"

A kocsma borgőzös népfőiskolás népe még nem hallott arról, hogy Indonéziában a kínaiak a zsidók.

Egyébként itt egy esszé csak neked, csak most:

www.aei.org/publication/jewish-genius/

444 2018.04.30. 23:29:19

@neoteny:
erre mondja a gyügyei paraszt, hogy a kereskedelemhez előzetesen a vallást kellene tisztázni. nem feltétlen az a probléma, hogy zsidó. zsidó kommunista a magántulajdont nem tiszteli. a zsidó kapitalista a köztulajdont. úgy veszi, hogy az az övé. és a magyar fejlődést egy évszázada ez a két társaság blokkolja. ugyanabból a népcsoportból. csak nem az összes zsidó. hanem pesten egy részük. és velük szövetkeznek a hazaárulók.

nádasdy ádámot nem azért kell leszarfaszúni, mert úgy egyébként annak bármi értelme is van. hanem mert nincs mód értelmes vitára. egy brutális baromságot állít be úgy, hogy tudományos tény. a népfőiskola azt mondja, hogy ez népi etimológa. a nyelvhasználók többsége így fejti meg. nádasdy ádám "tudományosan" fejti meg, hogy árpád vezér otthon "finnugorul" beszélt. és számára érdektelen, hogy tudományos tényeket sorolnak fel, hogy valószínűleg miért nem beszélhetett "finnugorul" (nincs olyan nyelv. finn és a magyar közötti átmenetet írásos, tárgyi emlék, néphagyomány nem támasztja alá). mert ha azt mondaná, hogy kérem szépen mi itt az elte bölcsészkarán ebben hiszünk. ez egy finnegán szekta. árpád vezér finnegán volt. de nem ezt mondja, hanem hogy neki van igaza, mert neki nincs vallása. nádasdy professzor számára nem számít, hogy a nyelvhasználók mit gondolnak. ezért kell leszarfaszúzni. utána lehet normális közoktatást csinálni. borzalmas, hogy így kell viselkedni.

DrGehaeuse 2018.04.30. 23:39:07

@ijontichy: Alakoskodó alakok alakítanak alaktalan álalakokká mégse alkotnak semmit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 23:39:27

@444:

"erre mondja a gyügyei paraszt, hogy a kereskedelemhez előzetesen a vallást kellene tisztázni."

A "vallás" tisztázva van: a szabadkereskedelemből minden abban résztvevő félnek haszna származik.

"a zsidó kapitalista a köztulajdont [nem tiszteli]. úgy veszi, hogy az az övé."

Helyesen: az államhatalom mindenkori birtokosai, a politikusok és bürokraták veszik úgy, hogy a "köztulajdon" az övék -- hiszen effektíven ők gyakorolják a rendelkezés tulajdonosi jogát a "köztulajdon" felett. Ld. pl. Matolcsy alapítványokat teremtő rendelkezését a "közpénz" felett.

444 2018.04.30. 23:44:43

@neoteny:
ha a zsidók egy részének vallása, ahogyan a zsidókeresztényeké nem evilági. ha nem fordulnak szembe a befogadó állammal, akkor nem jelentenek különösebb problémát.

ha a zsidók természettudományosan műveltek, akkor a vallásuk részben evilági. hisznek valamiben, ami az ő tudományos előfeltevéseikből fakad. ebben az esetben általában semlegesek a befogadó állammal.

a probléma akkor kezdődik, amikor a zsidók nem a saját hagyományaikra építik fel a kultúrát. istentelenné válnak. a vallásuk teljes egészében evilági. valamilyen totalitárius ideológiát hirdetnek. vagy a köztulajdont, vagy a magántulajdont egyáltalán nem tisztelik. nádasdy professzor és társaik vigyorogva basztak ki mindenkit, aki nem hisznek a finnegán elmélet brutális baromságokban.

nem azt mondják, amit a népfőiskola. a franc se tudja, hogy miért mondj azt, hogy egy. de ha a magyar a napkeleti bölcselet nyelve, akkor megmondom miből lett az. de ez egy előfeltétel. hinni kell benne. nem evilági dolgokról is szó esik benne. isten fiáról, szűzanyáról és ehhez hasonlókról. de a humán kultúra az úgy egyébként részben ezeken alapul. ezzel szemben elte btk "felvilágosult". felmutattak az ősfinnek az égre. és azt mondták sanke. és a magyarok is ezt tették. és mit mondtak? azt, hogy sanke. mi mást mondhattak volna az ég szerelmére. ki az, aki kétségbe vonja, hogy ebből lett az ég szavunk. abból, hogy sanke. mert hangmegfelelések vannak. de azok mennyiben szabályosak. és ugyanazokkal a feltételekkel más nyelvekkel összehasonlítva. ugyan már.

mert ha azt mondják, hogy ez legalább részben vallás, akkor oké. de nem. ezzel akarják a hagyományt felülírni. ezért kell szarfaszúzni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.30. 23:55:24

@444:

"nádasdy professzor és társaik vigyorogva basztak ki mindenkit"

Honnét basztak ki mindenkit? Nem a népfőiskoláról: ott nyugodtan hirdetik a népi etimológiát.

"nem azt mondják, amit a népfőiskola."

A népfőiskola meg nem azt mondja, amit ők. Mindenki azt mondja, amit jónak lát: hol a gond?

444 2018.05.01. 01:52:22

@neoteny:
ha valaki magyarországon bölcsészkaron nyelvészettel foglalkozott, akkor hinnie kellett a finnugrisztikában. mert ha nem, akkor jött nádasdy professzor és társaik és kibaszták mindenhonnan.

nekem természettudományos egyetemi diplomám van. amikor végeztem, akkor előírták, hogy szabadon választott bölcseleti tárgyat is hallgass. a ttk diploma előfeltétele négy szeminiárium és két kollokvium btk-n. ami szerintem nem olyan nagy hülyeség. de a filoszemita előadókkal az egy horror.

nem azt gondolom, hogy a magyar ács és az angol axe szóból ered, vagy megfordítva. hanem ha elfeltételezzük, hogy az hunok és anglik együtt harcoltak, és a hunok magyarul, vagy ahhoz hasonló nyelven beszéltek, magyarok és ószászok földet együtt, vagy egymás szomszédságában földet műveltek, akkor abból lehet csinálni egy fiús, lányos tesz-vesz szótárt. ami ha másra nem jó, akkor arra, hogy segítse a nyelvtanulást. mert hogy a lányok háziasan gondolkodnak, a fiúk katonáskodnak. ezt össze lehet kapcsolni az angolszász műveltséggel. ács ~ acs ~ ax ~ axe ~ fejsze? mit mond? az együtt harcoló hunok és anglik közötti kommunikációt próbálja rekonstruálni. de ennek az a célja, hogy segítse a nyelvtanulást.

nádasdy professzor megfejti, hogy a paraszt a szláv szó. prostój mondjuk így egyszerű. népfőiskolás változatban, ami ezt a népet nem lenyomni akarja. óangol preost. priest. pap. lehet, hogy egyszerűek. de van egy választott elöljárójuk. ha az ószláv vallásban, akkor provost. pravoszláv kifejezés is ebből lett. de ennek alapja részben a vallás. érthető ugye? és kulturálisan mégis nyitottságra nevel úgy, hogy megőrzi nemzeti identitást.

nádasdy professzor és a többiek szerint ezt így nem lehet. ha valaki akármi mással rokonított, akkor jöttek, hogy azt nem lehet. vigyorogva rúgtak ki mindenkit, aki azt mondta, hogy nem hiszi azt, hogy a magyarok és a finnek tartósan együtt éltek. persze ha az igaz, akkor is lehetne jobb finnugort csinálni, mint budenz józsef. csak ne legyen kötelező.

ha valaki abból indul ki, hogy a magyar megőrizte az ősműveltséget. és az egy, egység. ezzel függ össze az ég az ige. a kettő az kötő. az arra való, hogy összekötünk két dolgot. három. azzal már már lehet halmozni. a négy nem egy. az ujjukkal mutatva így magyarázták. négy egymástól független irányból kétségesen teremthető egység. na most erre is lehet mondani: mese habbal. na de ha valakinek az a hite, hogy a magyar nyelv valamiféle ősműveltséget rejt magában, akkor kitalálják ezeket. van aki azt gondolja, hogy a harmadik ujj (h)óriás.

az mta szerint az ősfinnek és az ősmagyarok is azt mondták: kolme. ez egy ősfinnugor szó. csak a magyarok mentek mendegéltek. és azt mondták: három. a k/h "szabályos" hanmegfelelés. és a holme az majdnem ugyanaz, mint a három. de a magyar nem "hehezős" finn. ahol k rendszerint átmegy h-ba. erre a népfőiskola azt mondja, hogy van egy kapcsolat. mert a manysi nyelvben xūrum. hanti nyelven xəḷum. finnül kolme. tehát az lehetséges, hogy hunok és magyarok érintkeztek hatinkkal és manysikkal. az ősi nevük ugyanis nem ez. hanem osztják és vogul. de a manysi számolásban van a legtöbb magyarhoz hasonló elem. a magyart a magyarból magyarázza. de megenged kapcsolatokat. ilyet se lehet. erről végképp nem. mert akkor sumer is lehet. az már ne legyen. mi köze a magyaroknak a sumerekhez. az, hogy árpád házi királysírból vett dns-minták a tigris és az eufrátesz völgyében élő emberek dns mintáihoz nagyon hasonló. és egyébként a sumerológus miért ne kereshesse a kulturális kapcsolatot arrafelé.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.01. 03:49:39

@444:

"ha valaki magyarországon bölcsészkaron nyelvészettel foglalkozott, akkor hinnie kellett a finnugrisztikában. mert ha nem, akkor jött nádasdy professzor és társaik és kibaszták mindenhonnan."

Helyesen: kibaszták a mo-i _államhatalmilag finanszírozott és államhatalmi felügyelet alatt álló_ bölcsészkarok magyar nyelvészettel foglalkozó részeiből. Az nem mindenhonnan.

Neked az a problémád, hogy a magyar nyelvészetben egy partikuláris "államvallás" uralkodott (vagy még uralkodik is); és erre a "megoldásod" az, hogy uralkodjon más "államvallás", hogy a népi etimológia váljon uralkodó "államvallássá". Hogy a népfőiskolások üljenek be a mainstream (államhatalmilag finanszírozott és felügyelt) tudományos helyekre, és a finnugristák száműzettessenek az underground világba (ne kapjanak "közpénzt" és ne legyen hatalmuk kibaszni senkit sem az államhatalmilag felügyelt iskolákból). De ez csak a népfőiskolás népi etimológusok hatalmi problémájára megoldás: ez nem ad választ arra, hogy melyik álláspont a helyes, a finnugrisztikáé vagy a népi etimológiáé (vagy ezek valamilyen kombinációjáé).

444 2018.05.01. 10:12:46

@neoteny:
amikor nádasdy azt mondja, hogy a hétfő és a kedd ősi finn-ugor szavak, akkor nem tudom mire gondol. a hétfő finnül maanantai, a kedd tiistai.

ha egy finn valamiért szerelmes a magyarokba. egy magyar lány a felesége, vagy szereti a gulyás levest, valamiért érdekesnek találja a magyar nyelvet és azt feltételezi, hogy a finnek és a magyarok közeli nyelvrokonok, akkor sem mondja azt, hogy a hétfő és a kedd közös finn-ugor szavak. a hét vogul nyelven set. angolul seven, németül sieben, franciául sept, latinul septem. görögül hepta. perzsául hæft. a heftalita hunok, hét vezér? hogyan keletkezett a hét szavunk? a hat után mi jöjjön. legyen hét. na jó, legyen. nyilván nehéz megfejteni azt, hogy őseink miért így mondjuk. mondhatnánk azt is, hogy sapte, mint a románok. ezt mondja saussure professzor. de mégse úgy mondjuk. sanyi szerint öt meg két az hét. és jelzem czuczor gergely szerint is. ezt a kérdést hogy döntsük el.

most egy úgy történik, hogy a magyar tudományos akadémia nyelvészeti bizottsága ezt eldönti. és arra jutnak, hogy ez ősi finn-ugor. de ez úgy lett, hogy átvették az irániaktól.
Örökség az ugor korból. ⊗ Vog. (T.) sǟt, (Szo.) sāt; ; osztj. (V.) läwət, (DN.) tȧpət: ’hét számn és fn’ [ugor *ϑäptɜ (< säptɜ) ’hét 〈számn〉’].. Az ugor alapnyelvben feltehetőleg ősiráni jövevényszó; vö.: ; óind saptá ’ua.’.

a sarkkörön gyűjtögető életmódot folytató, nagy családban élő halász-vadászok a két kezükön nem tudtak hétig elszámolni. hanem találkoztak egy ősiráni, vagy óindiai jövevénnyel. és abból lett, hogy läwət vagy tȧpət? a hantik ezt magyarázzák elsősorban a hantiból. a manysik a manysiból. és mondhatják, hogy ezzel rokon ez vagy az. elemi közelítéssel nagyjából eddig juthat el a bölcselet. ameddig a népfőiskola. ez a common sense.

persze ha vesszük az összes szótárt, térben, időben hogyan alakult a szókincs a földkerekségen, hozzávesszük anatómiai különbséget, figyelembe véve az írásformákat. egy antropológus azt mondja, hogy ha ilyen volt az orrürege, akkor kényelmesebb volt úgy mondani a sarkkörön a nagy hidegben. de lehet, hogy arra járt egy óindiai, aki ismerte az ősiránit. a manysi vezető vendégül látta. mesét mondott a gyerekének. az a hétre azt mondta set. és amikor az apja helyébe lépett kihirdette, hogy aki nem így mondja, annak a fejét vétessék.

ha semmiféle ténybeli adatunk nincs, vagy csak nagyon kevés. lehet, hogy le van írva egy 15. századi kódexben, de az is lehet találgatás. a király megbíz valakit, hogy ezt fejtse meg. mert úgy megjutalmazza. különben a fejét veszi. valamit kitalál. az esetek egy jelentős részében nehéz ezt megmondani. a tudomány ilyenkor esetleg mondja azt, hogy a franc se tudja. és ahogyan a nép érzi. ilyenkor lép be a népi etimológia.

de az mta azt mondja, hogy ők megfejtették, hogy ez ősi finnugor szó, amit egy ősiráni vagy óindiai jövevénytől vették át a finn-szamojédek. és minden egyéb csak az idióta, fasiszta, kripli, kretének elképzelése. ez addig működött, amíg a médiában nem lehetett visszabeszélni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.01. 11:17:11

@444:

"de az mta azt mondja, hogy ők megfejtették, hogy ez ősi finnugor szó, amit egy ősiráni vagy óindiai jövevénytől vették át a finn-szamojédek. és minden egyéb csak az idióta, fasiszta, kripli, kretének elképzelése. ez addig működött, amíg a médiában nem lehetett visszabeszélni."

Ez addig működik, amíg Nádasdy és társai képesek vigyorogva kibaszni a mo-i államhatalmilag finanszírozott és államhatalmi felügyelet alatt álló bölcsészkarok magyar nyelvészettel foglalkozó részeiből a népfőiskola népi etimológia szupremáciáját hirdető rohamozó hordáit. Egy kis médiabeli visszabeszélés kevés, mint a Fácánban az antialkoholista.

screpes 2018.05.01. 11:18:14

nem basztak ki senkit, pusztán azért , mert más álláspontokat felidézett - akár egy vizsgán is.. ( (ehhez elég volt menlevélként egy félmondat: "bizonyos kutatók szerint.." vagy ilyesmi.)
De azokat a tételeket, hogy a nyelvi rendszer azonosságai, és a szókincs hasonlatossága (átvétele) meghatározó a nyelvfejlődésés .kutatás szempontjából, és a szókészlet a természeti lét mentén hatalmas hasonlóságokat mutatt a finnugorral- ezt komolyan lehet és kell venni.
Ezt te sem vonod kétéségbe. Azt hogy milyen súllyal esik latba, - az a vitatott kérdés, és a fentieknél nem ment tovább az én professzorom sem.
Emiatt nem basztak ki senkit soha, azért igen, ha nem ISMERTE volna az uralkodó álláspontot. (személyes viszonyod kifejezésére ehhez elég volt egy -két szó : " úgy tudjuk", vagy uralkodó álláspont szerint...
A prof nálunk élesen ellenzéki gondolkodású volt - hatvanas évekről beszélünk...
Amiért pl kibasztak, az az hiányos ismeret az összehasonlító nyelvészet ELMÉLETÉBEN, az abban mutatott tájékozstlanság.
Úgy látom, ez nálad nagyon be van akadva, mi történt veled ezügyben?
Tanítani lehetne rólad a sérelmi politkát.
Téged kicsaphattak valahonnan, de nem azért, mert volt egy álláspontod, hanem pélául azért, amit makacsul fantáziálsz az anglus szókincsről, szóalakokról..aztán jössz, hogy ez csak szerep.. Az oktatóidé is az: rugdalózó zsarnoki szerep.
Pl azt sem tudod, hogy a ez -az this-that nem lehet egymásnak hanggrendi párja, mert a THAT-ot det-nek ejtjük, azaz ugyanúgy magas hangrendű, mint a párja, a this.
elvéted azt is, hogy
a történetiségben nem a betűk, hanem csakis a hangok "verődhettek össze".
Ebből adódik a különbség jelentéstan és jelöléstan közt is: a hang is jel, de az írott jelek is azok. A kapcsolatok egy része nem szükségszerű hanem esetleges és az is marad, vagyis történeti!
A sponteneitás és a beavatkozás lehetősége a nyelvfejlődésben másként alakul a beszélt és az írott nyelv esetében. Innen a különbség morfológia alaktan és jelentés, jelentéstan közt, szemiotika és szemantika közt.
Az egyik jeltan, jelöléstan, a másik jelentéstan.
--------

Janossz 2018.05.01. 12:42:56

@screpes: Vicces, hogy vitáztok ezzel a műkedvelővel.
Pont annyit ért a nyelvészethez, mint hajdú a harangöntéshez, vagy náci troll az építészettörténethez.

Ez nem nyelvészeti kérdés.
Csak a bizonyítási vágy egy sosem volt mesebeli mítosz igazolására, hogy a gyügyei paraszt, meg a fácánbeli kocsmabútorok komfortérzetét növeljék vele.

Mert azok az életben nem fognak elmenni német, osztrák, vagy dán sorsosaik munkáját, körülményeit, életnívóját megtapasztalni, elég nekik innen utálni őket, mind.
És, ha már versenyezni nem nagyon sikerül velük, hát megvan a tudat, népfőiskolás fokon, hogy mi mindnél különbek vagyunk. Mint magyarok.
Ezért kell a hunokat kisajátítanunk, Jézust magyarul beszéltetni, meg japán seggek foltjait tudományosan hasonlítani a miénkhez.

Ízetlen majomkodás az egész, mint mondtam volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.01. 13:06:27

@Janossz:

"azok az életben nem fognak elmenni német, osztrák, vagy dán sorsosaik munkáját, körülményeit, életnívóját megtapasztalni"

Nincs is rá szükségük, hogy elmenjenek megtapasztalni, Lázár Jani kiment Bécsbe tudósítani nekik az ott uralkodó sajnálatos viszonyokról: der Untergang des Abendlandes.

444 2018.05.01. 13:14:10

@neoteny:
magyarországon a média kétirányúvá válása átrendezte a rendszerváltás után kialakult hatalmi erőviszonyokat. megszűnt a "baloldali" "liberális" és a jobboldali "nemzeti" keresztény tábor párbeszédének tömegmonopóliuma. és ebből következően az mdf mérsékeltjeinek és az szdsz radikálisainak politikai váltógazdálkodás. ezt előbb gyurcsány írta felül gyurcsány szociális demagógiával. utána orbán kombinálta nemzeti populizmussal.

és ebből lesz az, hogy a "szarfaszú" nádasdy már nem is számít különösebb szélsőségnek internetes környezetben. miközben brutális kulturálatlanságnak számít függetlenül attól, hogy ki mit gondol. a szólás szabadságába belefér. vagy ne férjen már bele basszus. ez utóbbi felfogással egyetlen probléma van. ez a primitív bunkóság tűnik a leghatékonyabb politikai fegyvernek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.01. 13:22:05

@444:

"magyarországon a média kétirányúvá válása átrendezte a rendszerváltás után kialakult hatalmi erőviszonyokat."

Ettől még Nádasdy és társai képesek vigyorogva kibaszni a mo-i államhatalmilag finanszírozott és államhatalmi felügyelet alatt álló bölcsészkarok magyar nyelvészettel foglalkozó részeiből a népfőiskola népi etimológia szupremáciáját zászlajára tűző rohamozó hordáit. Egy kis médiabeli kétirányúság kevés, mint Túrricsén a burzsoá.

screpes 2018.05.01. 14:02:32

@Janossz:
Persze, igazad van, én csakis azért válaszogatok, mert arra gondolok, hogy esetleg idetéved valami ártatlan "gyerek" és azt hiheti, hogy nincs is másik, másféle álláspont.
A másik álláspontokat 444 hamisan felületesen idézi fel, (ez a másik ok, amiért be kell szólni), az eljárása során hihetetlenmód megsért hamisan vádol konkrét, létező személyeket.
(emlékezetes példa volt (a sok között), amidőd két felkapott autós újságíróról büfizte, hogy ki volt az anyukájuk...
Mármost én meg közelről tanuja voltam, hogy ezek a fiúk miként emelkedtek ki az orrom előtt a munkájukkal a szürkeségből..
A magam választáást ítéletét láttam bennük.
Más kérdés, hogy aztán, és azóta még nekem sem tetszik, ahogyan működnek, egyikük vissza is vonult, hátrébblépett.
Ha valaki csak 444/Unionistát olvasta róluk, azt hihette volna, hogy ezek az autós újságírók pol. hátszéllel meg feszítővassal mentek a szakmának, és érdemtelenek. Ami nem volt igaz.
Fura ez a blogvilág, sokan visszaélnek azzal, hogy lehet hazudni is., és nem látni az érvényesség határait.

Janossz 2018.05.01. 14:18:28

@screpes: No, igen, ez a házigazdák problémája kell, legyen.
Nem gondolom, hogy egy-egy ilyen beköltöző túl nagy boldogsággal töltené el őket.
Azért az ilyen macskajancsik is jók valamire, Neoteny cáfolataiból elég sokat lehet tanulni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.01. 14:31:02

@Janossz:

Köszönöm a pozitív említést; próbálok hasznos lenni.

Janossz 2018.05.01. 16:00:51

@neoteny: Mi köszönjük. Azt hiszem többek nevében mondhatom.
Sziszifuszi munkád az idiotizmus ellen bámulatra méltó.
Vigasztaljon a tudat, hogy -vidékiesen szólva- ha már lányod nem, talán menyed ért belőle.

Bánegressy 2018.05.01. 18:08:16

a primitív bunkóság tűnik a leghatékonyabb politikai fegyvernek.

főleg, ha semmilyen más fegyver, eszköz bevetése sem elegendő az igazunk bizonyítani(talán még saját magunknak sem).
ráadásul mi nem egy-két szarfaszút akarunk le/meggyőzni. neeem! az egész mocskos, istentelen, g..i, burzsuj világot szeretnénk rongyosra verni, hogy megtanulja végre mi a magyarok istene.

de minek ehhez ennyi karakter?!

fegyverbe bajtársak!

BUHU! (vagy bikru? már rég olvastam szegény jóöreg szarfaszúsított szathmári satya könyvét)

444 2018.05.01. 18:28:27

@Janossz:
esetleg lehetne nemzeti konzultáció tartani a nyelvről, a nyelvoktatásról. mennyiben lenne támogatott egy új magyar gyökszótár készítését. és ezzel szemben hányan támogatnák eredet finnegán elmélet kizárólagosságát. az mta megállapította, hogy petőfi és arany jános műveiben a szavak 80%-90%-a finnugor eredetű.

kétféle módszer van. az egyik a gépi módszer. magyar-idegen nyelv relációban van egy szabályrendszer arra vonatkozóan, hogy mikor tekintünk két szót rokonnak. a keresőalgoritmus a régi írásos emlékeken, szótárakon, végig fut minden relációban. és azt mondja, hogy ezek az erős vagy gyenge kapcsolatok. a másik módszer a népi etimológia. magyar-magyar relációban maguk a nyelvhasználók mit gondolnak a nyelvről.

az akadémia nyelvtudományi intézete egyiket sem fogadja el. kérdés, hogy őket mennyiben fogadja el az a nép, amelyik mint nemzeti közintézményt finanszírozza.

444 2018.05.01. 18:32:44

@Bánegressy:
arról van szó, hogy aki budenz józsef finnegán elméletét szeretné tovább vinni az vihesse tovább. csak tudjuk, hogy ők kicsodák. ők a bach korszak nyelvpolitikáját próbálják a magyarokra erőltetni. a magyarországi németek hány százalékban támogatják. a parlamentben ott lesz ritter imre. és meg lehet kérdezni, hogy a magyarországi németség mit gondol erről. budenz józsef szellemi örökösei?

Janossz 2018.05.01. 18:47:56

@444: " esetleg lehetne nemzeti konzultáció tartani a nyelvről, a nyelvoktatásról. "
Ez jó ötlet látod! Meg lehetne vitatni, miféle büdös bogár az, aki nem képes a mondatot nagybetűvel kezdeni, a személyneveket nagybetűvel írni, pl.
Közben meg nyelvészkedik itt a nyomorult.
Egy MAGYAR ezt már nyolc éves korára tudja.
Honnan szalajtottak?

444 2018.05.01. 18:51:16

tehát nem arról van szó, hogy ne legyen finn-ugor kulturális kapcsolat. hanem arról, hogy ez aligha "a" magyar nyelv őseredete hiszen a genetikai távolságok magyar-finn relációban a legtávolibbak. a szabadságharc leverése után a bach korszakban az volt a szándék, hogy a magyarokat egy olyan néphez kössék, amihez alig van közük.

444 2018.05.01. 18:56:40

@Janossz:
azért írom ezeket a szövegeket csupa kisbetűvel, hogy ne vedd túl komolyan. néha szándékosan írok baromságot, olyat, amivel nem értek. vagy felcserélem az álláspontokat. és aztán jön tőled, hogy micsoda baromság. azt éppen azt mta mondja. de ebből lehet megérteni a politikacsinálást, a közéleti őrületet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.01. 19:37:35

@444:

"arról van szó, hogy aki budenz józsef finnegán elméletét szeretné tovább vinni az vihesse tovább."

Ez nem a te vagy a kocsma borgőzös népfőiskolás népe általi engedélyezéshez van kötve.

"csak tudjuk, hogy ők kicsodák. ők a bach korszak nyelvpolitikáját próbálják a magyarokra erőltetni."

Ezt nem kell túl komolyan venni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.01. 19:39:07

@444:

"de ebből lehet megérteni a politikacsinálást, a közéleti őrületet."

Helyesen: ebből lehet megérteni azt, hogy a kommentcsatornában te egy provokátor, egy troll vagy. De ez nem is egy nagy titok: ezt már többször bevallottad magad is.

Janossz 2018.05.01. 20:10:06

@444: " a szabadságharc leverése után a bach korszakban az volt a szándék, hogy a magyarokat egy olyan néphez kössék, amihez alig van közük. "
Te most éppen a legrégibb, hitelesen dokumentált bizonyítékot vitatod.
Julianusról hallottál már?
Térképet ismered?
Hol talált magyarul beszélő népességet?
Szkítiában, Koreában, Japánban, Jeruzsálemben?
Nem! Az Ural túloldalán, láss csodát, finnugor nyelveket beszélő közegben...
Onnan meg közelebb van Finnország, mint a Szíriusz.

Janossz 2018.05.01. 20:16:06

@444: Felőlem úgy írsz, ahogy akarsz. A legjobb ötlet lenne, ha cirill, vagy héber betűkkel tennéd.
Esetedben a tartalom és a forma boldog ölelésben egyesül.
Egyformán szar.

444 2018.05.02. 08:47:14

@Janossz:
julianus barát volgai bolgárországban járt és nem finnországban. ezen térség és a feltételezett magna hungária szomszédai a zürjének (komik), a vogulok (manysik) és az osztjákok (hantik). azt senki sem vitatja, hogy finnugor kapcsolat lehetséges. ennek az erőssége vitatott. semmi sem indokolja azt, hogy ezt tartsuk a magyar nyelvi eredetének.

és egyébként az mta ezen álláspontja brutális módon korlátozza a magyar és az idegen nyelv tanítást. a hétfő ősi finnugor szó. mitől lenne ősi finnugor? vagy a kedd? mitől lenne ősi finnugor? mert ami nem szláv, nem német az ősi finnugor. ha nem találnak semmit, ami egy kicsit is hasonlítana a finnekkel rokon nép nyelvére, akkor az ismeretlen eredetű. az mta szerint.

a népfőiskola azt mondja, hogy a magyar szavakat a magyarok alkották. tehát még a szerdában is ott szerelmetes szereda. persze ennek van szláv kapcsolata. a magyar az elsődleges. és egyébként ezek mellett fel lehet vonultatni az angolszász, latin, görög, török és szláv kapcsolatokat. és így válhat a nyelvtanítás nemzetivé és kulturálisan nyitottá.

tehát mondjuk egy angolul tanuló kisdiák tudja azt, hogy monday az eredetében moon-day. a hold-napciklusból következő kis ciklus a hold-nap (holnap). és a nagy ciklus holdhónap (rövidülve hónap). az mta utóbbit vitatja. vogul nyelven a "kol" azt jelenti "reggel". az szerintük ebből keletkezett magyar "holnap". és nem a hold és a nap egymásra következéséből. ezért nem lehet összekapcsolni az égitestek járásának tanítását a nyelvtanítással. persze ez angolul to-morrow reggelre. németül reggel a holnap. de magyarul hold-nap (holnap, hónap). akárcsak a hold-hónap (hónap). de az mta szerint ezt elsődlegesen egy finnel rokon nyelvből kellene levezetni.

444 2018.05.02. 09:06:50

@Janossz:
ezt a véleményt különféle iskolázottsági szinteken meg lehet fogalmazni. a köznép ezt meg is teszi. nádasdy professzor "szarfaszú". de valóban ő és társai lehetetlenítik el a magyar népnyelv tanítását és az idegen nyelvi kapcsolatok közül közül is valamiért a finnugor az elsődleges. mert hogy szerintük ez a nyelveredet. és csak ezeknek. az mta azt sem fogadja el, hogy esetleg létezik egy eurázsiai nyelvcsalád. annak egy önálló részeként tekintekek az eszkimó nyelvra. mert hogy az elég egyedi. ilyen a magyar is. csak a magyar kulturálisan nyelv. latin, görög, török, szláv és angolszász hatások ellenére is megmaradt sajátosan magyarnak. és a filoszemita értelmiség ezt próbálja meg eltagadni. nemcsak nyelvében, kultúrájában, hanem gazdasági értelemben is felszámolni a félszuverenitását. minden áron kívülről vezéreltséget próbálnak elérni. erre egy primitív válasz az, hogy nádasdy professzor "szarfaszú". politikai értelemben a kulturálatlanság azért hatékony, mert a filoszemita értelmiség egy ellenkultúra. aminek már nincs racionális magva. annyi maradt, hogy a geci orbán.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 09:15:04

@444:

"ezt a véleményt különféle iskolázottsági szinteken meg lehet fogalmazni. a köznép ezt meg is teszi. nádasdy professzor "szarfaszú"."

Helyesen: ezt te mondod. Amit pedig te írsz, azt nem kell túl komolyan venni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 09:16:31

@444:

"és egyébként az mta ezen álláspontja brutális módon korlátozza a magyar és az idegen nyelv tanítást."

Helyesen: ezt te mondod. Amit pedig te írsz, azt nem kell túl komolyan venni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 09:28:48

@444:

"politikai értelemben a kulturálatlanság azért hatékony, mert a filoszemita értelmiség egy ellenkultúra. aminek már nincs racionális magva. annyi maradt, hogy a geci orbán."

Az, hogy Orbán egy geci Simicska Lajostól származik; Simicska Lajos pedig nem "a" filoszemita értelmiség.

Amit te írsz, azt nem kell túl komolyan venni.

screpes 2018.05.02. 10:02:17

@444:
Politikai értelemben a kulturálatlanság azért hatékony, mert egyszerűek az üzenetei, és a befogadói hasonlítanak egymásra: alacsony tudásszint és magas kiszolgáltatottság jellemzi őket, tömegében

444 2018.05.02. 10:12:06

@neoteny:
a "g-nap" simcska lajos vált a balliberálisok az első számú politikai szövetségessé. aki most úgy tűnik, hogy médiabirodalmának veszteségeit legfeljebb csak korlátozottan finanszírozza tovább. vélhetően meghagyna valamennyi pénzt ádám fiának a szajréból. a jobbikkal vissza fizetteti a kölcsönt és kénytelen lesz kifizetni a számvevőszéki büntetést is. ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag nem kapnak állami támogatást. onnantól kezdve vagy a fővárost kell feladniuk, vagy ha azt megtartják, akkor nem lesz pénzük vidéki irodáikra. és ugye kérdés, hogy a mérsékelt vagy a radikális irányba fordulnak. és ott az lmp dilemmája. balra fordulni, vagy középre fordulni.

de most itt a momentum és elmegy "kommunikálni" a falvakba a kárpátiás pólósok összefognak a "szivárványosokkal". fekete győr andrás meghirdette a kiegyezés politikáját a lila lufikkal.
index.hu/video/2018/05/02/vona_gaborra_is_szukseg_van/
egy mi "mi még nem kormányoztunk" párt próbálja az ellenzéki térfélen kiszorítani gyurcsányt. de még ott az mszp-p és karácsony gergely.

444 2018.05.02. 10:14:20

@screpes:
az alacsony tudásszint és a magas kiszolgáltatottság a népiskola hiányából fakad forrókám.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 10:32:42

@444:

"a "g-nap" simcska lajos vált a balliberálisok az első számú politikai szövetségessé."

Az előbb még "a" filoszemitákról irkáltál.

Amit te írsz, azt nem kell túl komolyan venni.

444 2018.05.02. 10:33:51

@neoteny:
a balliberálisok és a filoszemiták ugyanaz a társaság.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 10:35:12

@444:

"az alacsony tudásszint és a magas kiszolgáltatottság a népiskola hiányából fakad"

Roppant érdekes: Mo-n nincs iskolakötelezettség 16 éves korig? Gyügyén a hatéves gyerekeket kihajtják a meggyesbe, nem járnak iskolába?

Amit te írsz, azt nem kell túl komolyan venni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 10:36:10

@444:

"a balliberálisok és a filoszemiták ugyanaz a társaság"

Helyesen: ezt mondod te. De amit te írsz, azt nem kell túl komolyan venni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 10:45:51

@444:

Ha nincs különbség, akkor miért van két különböző szó?

444 2018.05.02. 13:14:01

@neoteny:
olyan, mint a köszméte és az egres.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 13:20:06

@444:

Helyesen: te mondod azt, hogy olyan. De a köszméte és az egres tájjellegű szavak; a balliberális és a filoszemita nem tájjellegű szavak.

Amit te írsz, azt nem kell túl komolyan venni.

Janossz 2018.05.02. 20:25:53

@444: " kutya és az eb. "
Te melyik vagy?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 20:32:51

@444:

"kutya és az eb."

Mégsem mondjuk azt, hogy

- kutyacsont beforr
- késő bánat, kutyagondolat
- kutyadta
- kutyaugatta

Te mint népi etimológus kikutathatod, hogy melyik szó ősibb, és hogy a magyar nyelv sajátos belső szóképző rendszere miért képzett egy másik szót egy már létező szó jelentésének jelölésére.

Míg a balliberális és filoszemita szavakat nem ugyanazon jelentés jelölésére képezte a magyar nyelv sajátos belső szóképző rendszere.

444 2018.05.02. 21:26:43

@neoteny:
ha jól értem, akkor azt állítod, hogy balliberális politikai pártok a közéleti tevékenységüket NEM filoszemita ideológiára alapozzák. hanem?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 21:32:00

@444:

"ha jól értem, akkor azt állítod, hogy balliberális politikai pártok a közéleti tevékenységüket NEM filoszemita ideológiára alapozzák."

Rosszul érted: azt állítom, hogy az állításod, miszerint "a balliberálisok és a filoszemiták ugyanaz a társaság" hamis.

444 2018.05.02. 21:37:27

@neoteny:
miben különböznek politikai értelemben?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.05.02. 21:46:17

@444:

Te állítottad azt, hogy "a balliberálisok és a filoszemiták ugyanaz a társaság"; neked kell megmutatnod azt, hogy a balliberálisok halmazainak összes eleme pontosan megegyezik a filoszemiták halmazának összes elemével (és viszont): hogy a balliberális halmaz teljesen egyenlő a filoszemita halmazzal.

A te állításaid helyességét neked kell bizonyítanod, de legalább is megkísérelned a bizonyítást.

screpes 2018.05.03. 09:55:47

@444:

írd már le, neked nem okozhat problémát, hogy felfogásod szerint mit jelentene KONKTÉTEN az államvallás nálunk?
Nem lesz vita, ígérem.
Miben állna napjainkban az, amit idealizálsz?
Kötelező hittant?
bevallott vallást a népszámlásákor? vagy mégis, mit?
Mi olyat, ami most nincsen?
És akkkor a "többiek " nem magyarok?
---------
@444:

Bánegressy 2018.05.03. 15:07:05

@screpes:
felfogásod szerint mit jelentene KONKrÉTEN az államvallás nálunk?
innen válogathatsz (:D)
www.kincseslada.hu/egyazisten/content.php?article.cat.1

screpes 2018.05.03. 15:37:30

@Bánegressy:
köszi, de én pontosan 444-től várom.

Janossz 2018.05.03. 18:22:52

@screpes: Attól aztán várhatod.
Nem erőssége a válaszadás. Kérdezni jobban szeret a lelkem.

Bánegressy 2018.05.03. 21:04:00

@Janossz:
de még az sem igaz amit kérdez