1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.04.18. 08:02 HaFr

Nem kell siratni a magyar demokráciát

Képtalálat a következőre: „külföldi lapok”

A nyugati perspektíva alapvetően hamis a magyar demokrácia állapotának megítélésében. Olyan elvárásokat akarnak itt érvényesíteni -- éppen a demokráciák exportjának alfejezeteként --, amelyekben a több százéves nyugati polgárosodás, kapitalizáció és társadalmi modernizáció nézőpontja érvényesül, de idegen a magyar népesség jelentős részétől, legalább a felétől. Amikor a New York Times, a Telegraph és a FAZ temeti Magyarországot, pontosan abból a felvilágosító-gyarmattartói szemszögből teszik, amely egyfajta kultúrát kér számon a félperiférián a jobb igazgathatóság érdekében és a könnyebb integrálhatóság reményében. De Magyarországon történetileg nem állnak rendelkezésre azok a feltételek, amelyek ezt a nézőpontot visszaigazolhatnák.

Orbán nemzetképe persze éppen ennyire kudarcos annyiban, hogy egy megosztott -- mert eltérő modernizációs szinteken álló -- társadalomban a nyugatias igényeket megpróbálja aláásni és hitelteleníteni (szintén a könnyebb igazgatás reményében). Magyarország tragédiájaként is felfogható ez a "nyugatkeletesség", amelyből mindkét értékrendszer egyszerre eddig sosem jött ki jól. A magyar kormányzást (és nem mellesleg az egész társadalmat) átjáró erkölcsi és anyagi korrupció eltéríti a "nemzeti" kormányzást a fő küldetésétől, hogy tudniillik megtalálja a premodern-tradicionalista részek értékrendjének helyét egy versenyképes országban, és létrehozza azt az egyedülálló evolúciós logikát, amely az országot úgy őrzi meg magyarnak, hogy közben kompatibilissé teszi a Nyugattal. Az archaikus-elementáris ("túlélési") értékrendünk továbbélésének felfedezése megtörtént, és ezért mindenkinek hálásnak kellene lennie Orbánnak, mert ennek figyelembe vétele nélkül nincs autentikus modernizáció. Ellenben azért nem kell hálásnak lennünk, hogy ezt a tényt terméketlenül kezeli.

A nyugati fölvilágosító progresszivizmus diadalmas visszhangja a hazai ellenzéki berkekben újra arra utal, hogy semmit nem értenek az országból és semmit nem tanultak a hibáikból. Nincs kétségem afelől, hogy 2022-ben -- ha rajtuk múlik -- megint bukni fognak. A magyar demokráciát nem kell siratni, mert pontosan megmutatkozik benne -- minden manipuláció dacára -- az értékrendek pluralitása. Aki viszont kezdeni akar valamit a termékeny átalakítása érdekében, annak szembe kell néznie azzal, hogy amit a saját igazságának vél, az legfeljebb féligazság.

145 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr413845834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.18. 20:23:28

@444:

"az etnikai keveredéssel [...] magasabb rendűek [...] ami nyilván ugyanúgy baromság"

en.wikipedia.org/wiki/Heterosis

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.18. 20:24:55

@arabok balrol:

"igen, a felkapott városokban nagyon nehéz volt bérlakáshoz jutni korábban is"

Ez nem válasz arra a kérdésre, hogy a német építőipar képtelen kielégíteni a lakások iránti igényt?

arabok balrol 2018.04.18. 20:26:46

Egyéb hülye kérdés?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.18. 20:41:35

@arabok balrol:

Te tettél állítást "a korábban is létező lakáshiány"-ról Németo-ban; de ez egy hülye állítás annak megválaszolása nélkül, hogy miért nem elégítette ki a német építőipar ezt az általad állított lakáshiányt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.18. 20:47:52

@midnightcoder2:

"A II világháborút egy ország nyerte meg: Svájc."

Meg Svédország. Meg Spanyolország. Meg Portugália. Meg Írország. Meg Andorra. Mindazok az európai országok, amelyek sikeresen megőrizték a semlegességüket, így nem történt háborús pusztítás a területeiken.

arabok balrol 2018.04.18. 20:48:40

@neoteny: Ált. akkor nehéz lakáshoz jutni ha nagyobb a kereslet mint a kínálat, még Németországban is.

arabok balrol 2018.04.18. 20:51:18

@neoteny: Mekkora marha vagy már.

Az oroszok meg a németek között senki sem őrizte meg a semlegességét, mert nem volt ilyen opció.

Senkit nem érdekelt ki mit csinál a perifériákon, persze nem is nyert semmit se Portugália, Spanyolország, Svédország meg Andorra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.18. 21:01:17

@arabok balrol:

"Ált. akkor nehéz lakáshoz jutni ha nagyobb a kereslet mint a kínálat"

Valóban: viszont a kereslet is és a kínálat is a lakáspiaco(ko)n érvényesülő _áraktól_ függ (beleértve a bérleti árakat). Alacsonyabb árak mellett magasabb a kereslet; magasabb árak mellett magasabb a kínálat. Így hát "lakáshiányban" azok szenvednek, akik nem hajlandóak vagy képesek megfizetni azokat az árakat, amelyeken lakások kínálatra kerülnek (egy adott helyen).

Fekete Mamba 2018.04.18. 21:05:08

@Moin Moin: saját szememmel láttam az interjúkat a német tv-ben, ahol is Norbert Blüm ill. más alkalommal maga Helmut Schmidt félreérthetetlenül a közép-európai térségből történő munkaerő-beáramlás révén vélte kipótolni a német hiányt. Schmidt kereken kimondta, hogy az ilyen származásúak integrációja problémamentes, az oroszoké problémás, az afgánoké meg lehetetlen.
És egyébként Viktorunkkal pont az legnagyobb gond, hogy erre a számunkra már középtávon is tragikus nemzetapasztó elszívóhatásra még rá is erősít, ráadásul közben röhejes módon pont nemzethy jelszavakkal öblöget.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.18. 21:06:34

@arabok balrol:

"Senkit nem érdekelt ki mit csinál a perifériákon"

Kivéve a kérdéses országok lakosságait.

"persze nem is nyert semmit se Portugália, Spanyolország, Svédország meg Andorra"

Kivéve azt, hogy nem történtek háborús pusztítások a területeiken.

arabok balrol 2018.04.18. 21:21:16

@Fekete Mamba: Ez marhaság.

Nyilvánvaló igazságokat mondott Schmidt, de ugye a régióban Magyarországnál kisebb elvándorlás csak a cseheknél van, így a másik következtetés már nem igaz. Igazán súlyos helyzet Romániában, Ukrajnában és Horvátországban van ilyen szempontból.

A V4 egymással versenyzik, sehol sem tudnak nagyobb béreket fizetni a másiknál, mert akkor a másik3ba viszik a gyárat...de ez egyelőre nem lényeg hiszen az összes V4 országban nettó BEvándorlás van, azaz az eltántorgók helyére is jönnek újak.

lüke 2018.04.18. 21:37:41

@Fekete Mamba:
a Helmutok sajnos távoztak az élők sorából,
ideológiájukkal együtt( bár Schmidt soká élt, Kohlt oroszosan hátba támadta Merkel)
remélem alakul majd valami a populisták helyett!

lüke 2018.04.18. 21:37:47

@Fekete Mamba:
a Helmutok sajnos távoztak az élők sorából,
ideológiájukkal együtt( bár Schmidt soká élt, Kohlt oroszosan hátba támadta Merkel)
remélem alakul majd valami a populisták helyett!

Kibic a toronyban 2018.04.18. 21:50:38

Én nézek vetélkedőket. A magyar kultúra egyetlen verscím.
Mindössze egy verscím az, amit Orbán szapora magyarjai mind egy szálig ismernek a magyar kultúrából.
Anyám tyúkja - írta Petőfi Sándor.
Ez kerül elő a legfalusibb, legdebrecenibb fejekből is pontosan.
Minden másban a városiak tudása fényévekre van a debreceni és más vidéki okosságoktól.
Ez a közös a magyarokban. Az anyám tyúkja. Semmi más.

444 2018.04.18. 21:51:24

@neoteny:
csakhogy ez legfeljebb egy generációs hatás. a hibrid egyedek egymás között nem szaporíthatók tovább. a ló és és szamár keresztezéséből keletkező öszvércsődör terméketlen. és ha nem kasztrálják, akkor rendkívül veszélyes.

lecsós 2018.04.18. 22:44:13

@Kibic a toronyban: Nagyapám azt mondta erre, hogy a városi egy olyan teremtmény, aki beleszarik a saját ivóvizébe, és úgy gondolja, hogy ez a legtrendibb dolog a világon, ennél bármelyik állat műveltebb, mert az nem szarik bele az ivóvizébe.
Amúgy a világot könyvekből ismeri, és a városhatáron túl simán éhen döglik, kapcsolata a természettel nulla, csak pofázni tud, és elszívni minden energiát a vidékről.
Szóval azért van most a zorbán 2/3-al a nagyházban, mert kurva nagy az arca a városi értelmiségnek, és kapott egy maflást a vidéktől, amiről fingja nincs a városi értelmiségnek, hogy hogyan működik.
Kicsit nagyobb a műveltség vidéken, csak neked ezt nagyon árulják el.
Ez a fajta stílus, amit tolsz, e miatt a zorbán lesz hatalmon, ameddig akar.

GyMasa 2018.04.18. 23:28:06

@arabok balrol:
...Csak az a gond hogy a nem a német iparmágnások fizetik az adót, amiből a segélyeseket eltartják...
Azért azok is fizetnek adót, vastagon!
...Azaz a németek jól átbaszták magukat, a társadalmi kísérlet a kisemberek kárára ment, mint mindig...
Hát, a túlzott progresszívkodás általában sokba kerül!
Lásd a tutti sikernek eladott, - de valójában a német "Haverok" zsebeit, a fidesz-féle mészáros lörinceket nagyságrendekkel meghaladó - súlyosan piactorzító Energiewendét!
Tudod, vannak, akik egyenlőbbek.
...Nem beszélve arról hogy a korábban is létező lakáshiány súlyosbodott és felvert e a bérlakások árait...
Ez nem teljesen igaz, mert pl. Berlinben már akkor óriási proléma volt ez, amikor a menekültek még sehol nem voltak.
És, Münchenben is rohadt drága volt már minden évekkel a menekültek előtt.
AMi sokkal inkább felháborító, az az, ami az állami nyelvtanfolyamokkal van.
Mikor kiköltöztünk, a feleségemmel lmentünk a helyi munkaügyi központba, hogy tanula németet.
Megkérdezték mennyit keresek, és, amikor meghallották, kinevettek, és közölték, hogy felejtsem el, hogy fizetik, ekkora keresettel fizessem én a tanulást.
Ezzel szemben a menekülteknek a segély mellé ingyen jár a nyelvtanfolyam is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.18. 23:28:51

@444:

"csakhogy ez legfeljebb egy generációs hatás. a hibrid egyedek egymás között nem szaporíthatók tovább."

A linkről:

Not all outcrosses result in heterosis. For example, when a hybrid inherits traits from its parents that are not fully compatible, fitness can be reduced. This is a form of outbreeding depression.

en.wikipedia.org/wiki/Outbreeding_depression

An extreme case of this type of outbreeding depression is the sterility and other fitness-reducing effects often seen in interspecific hybrids (such as mules), which involves not only different alleles of the same gene but even different orthologous genes.

Vagyis az, hogy "a hibrid egyedek egymás között nem szaporíthatók tovább" csak túlságosan nagy genetikai távolságban lévő egyedek utódaira igaz. Az viszont nem ismert, hogy az emberek között léteznének ekkora genetikai távolságok.

Próbálkozz újra.

Rozsdabarna. 2018.04.18. 23:32:20

Nem hiszem, hogy bizonyos szintű tájékozottság, történelmi ismeret és IQ szint felett ne tudná a többség, hogy mi a különbség a demokrácia és az autokrácia közt és azt, hogy itt melyik van.

arabok balrol 2018.04.18. 23:43:58

@Rozsdabarna.: Voltak olyan korszakok a történelemben, nem 1x, amikor a nép könyörgött egy diktátornak, hogy szüntesse már meg a demokráciát de qrvagyorsan.

Amikor a demokrácia lejáratja magát akkor erősödik az autokrácia s viszont.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 00:07:30

@arabok balrol:

"Voltak olyan korszakok a történelemben, nem 1x, amikor a nép könyörgött egy diktátornak, hogy szüntesse már meg a demokráciát de qrvagyorsan."

No ha volt nem egyszer is, akkor biztosan nem esik nehezedre legalább egy példát hozni.

444 2018.04.19. 00:20:43

@neoteny:
ez egyszeri hatás. összekeverednek a magyarok és a zsidók. ebből következik egy felívelő szakasz. egy nemzedéknyi időszak kollektíve előnyös. a kiegyezés a millennium időszaka között. ami a zsidóknál egy belterjes időszak követi. a századfordulón született tudósok a keveredésből származó előnyös tulajdonságaikat hordozzák magukban, de már nem tudják átadni a következő generációnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 00:35:35

@444:

"ez egyszeri hatás."

Ezt még nem mutattad meg.

"a századfordulón született tudósok a keveredésből származó előnyös tulajdonságaikat hordozzák magukban"

Ezen előnyös tulajdonságok megjelenéséhez szükség volt olyan tanárokra is, mint pl. Rátz László.

Akárhogyan is legyen, a keveredésből (hibridizációból) származó előnyös tulajdonságok nyilván _nem_ "ugyanúgy baromság".

bigdata 2018.04.19. 05:15:32

@neoteny: az ingatlanpiacon a kereslet-kínálat viszonyát nagyban befolyásolja a tőkeköltség. A 2000-es évek eleje óta a fejlett világban rendkívül olcsón lehet pénzhez jutni, így - a pénzügyi válság 2 évét kivéve - meglehetősen nagy a roham az ingatlanokért, sok helyen 10-szeresére nőttek az árak. (Magyarország a félperiférián, egy sérülékeny helyi devizával, mérsékelten vett részt ebben a folyamatban, meg eleve alacsony bázisról indult.) Emellett továbbra is megfigyelhető a városok elszívó ereje, a falvak elnéptelenedése árán is folytatódik a népesség koncentrálódása a sikeres (vagyis munkahelyeket kínáló) metropoliszok körül.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 05:42:08

@bigdata:

"A 2000-es évek eleje óta a fejlett világban rendkívül olcsón lehet pénzhez jutni, így - a pénzügyi válság 2 évét kivéve - meglehetősen nagy a roham az ingatlanokért"

... és a részvényekért, kötvényekért, aranyért stb. Ezt hívják úgy, hogy asset price inflation caused by easy money.

De ugyanez az olcsó pénz okozta roham az ingatlanokért stimulálja a kínálati oldalt is: minél drágábbak a lakások, annál inkább megéri lakásokat építeni. Ha az építőipar mégsem próbálja megkaparintani a lakásárak növekedésével növekvő hasznot, akkor valamilyen más okok fogják vissza a kínálati oldalt.

"a sikeres (vagyis munkahelyeket kínáló)"

Nem csak munkahelyeket kínáló, hanem (általánosságban) jobban fizető munkahelyeket kínáló. Az urbánus környezet (általánosságban) nagyobb mértékű szakosodást tesz lehetővé; a nagyobb mértékű szakosodásból (általánosságban) nagyobb mértékű termelékenység következik; a nagyobb mértékű termelékenység (általánosságban) nagyobb jövedelmekhez vezet. Ezért _is_ emelkednek az ingatlanárak (beleértve a bérleti díjakat). Viszont nem _csak_ emiatt emelkednek az ingatlanárak (beleértve a bérleti díjakat), hanem a kínálat visszafogottsága miatt is. És ez az érdekes kérdés: mi fogja vissza a kínálat növekedését? A növekvő ingatlanárak (beleértve a bérleti díjakat) miért nem vezetnek több ingatlan (beleértve bérlakás) építéséhez?

bigdata 2018.04.19. 06:07:49

@neoteny: annak is több oka van. Az egyik az építőipar tempója és konjunktúra függősége. Ritkán indul beruházás azzal az üzleti tervvel, hogy valahogy majd csak eladjuk, általában a növekvő kereslet húzza a kínálatot. Másrészt az ingatlan részben scarce commodity, egy felkapott környék nem tud megnyúlni, hogy több ingatlannak adjon helyet. Ez meglehetősen megdrágítja a beruházásokat és le is lassítja a bővülést.

bigdata 2018.04.19. 06:13:24

@bigdata: a legfontosabbat sajnos eldugtam egy félmondatban, így külön kiemelném: scarce commodityként nem a felépítmény ára nő, hanem a teleké.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 06:38:47

@bigdata:

"az építőipar [...] konjunktúra függősége. [...] általában a növekvő kereslet húzza a kínálatot"

Ezért igényel magyarázatot az, hogy ha "sok helyen 10-szeresére nőttek az árak", akkor ebből miért nem származik megnövekedett lakóingatlan-építés.

"scarce commodityként nem a felépítmény ára nő, hanem a teleké"

Viszont a felépítmények tudnak vertikálisan nőni, és bizonyos esetekben még a telek beépítettsége is növelhető (pl. amikor kertes ház helyére kert nélküli társasház kerül építésre). Végső soron az emberek a lakóingatlanokért (azok használatáért) fizetnek: ha egységnyi telken több lakóingatlan építhető (vagy vertikális terjeszkedés és/vagy a telek nagyobb beépítettsége miatt), akkor az egységnyi lakóterületre eső telekár csökken.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2018.04.19. 07:24:36

@444: A "településfejlesztés" nem helyben dől el, ostobaság az önkormányzati rendszer maradványai között hatalmat keresgélni.

Két jogszabályhely:

Mötv. 2. § (2) A helyi önkormányzás a helyi közügyekben demokratikus módon, széles körű nyilvánosságot teremtve kifejezi és megvalósítja a helyi közakaratot.

Mötv. 4. § A helyi közügyek alapvetően a lakosság közszolgáltatásokkal való ellátásához, valamint a helyi önkormányzás és a lakossággal való együttműködés szervezeti, személyi és anyagi feltételeinek megteremtéséhez kapcsolódnak.

---

Ez ténylegesen végrehajtó jellegű funkció, abból is a khm, szociális foglalkoztatás, népszórakoztatás oldal. Az érdemi helyi közügyek a központi kormányzati rendszerben zajlanak, járási hivataltól felfelé. Na, oda nem választunk jövőre senkit.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2018.04.19. 07:29:14

@Trackers: "a németek helytartóivá tették az országot"

Szerintem a történelmi összefüggések bogozgatása helyett inkább kezdd kicsiben: a grammatikai birtokviszonyokkal.

Ki a helytartója kinek és hol?

bigdata 2018.04.19. 08:20:44

@neoteny: az ingatlanárakat kínálati oldalról (legalábbis egy üzemelő nagyvárosban) a tapasztalat szerint nem lehet letörni. Az utóbbi 2 évtizedben világszerte 'housing crisis' alakult ki a nagyvárosokban, és eddig sehol nem sikerült érdemben kezelni.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2018.04.19. 08:26:29

@arabok balrol: a bolgárok bemondták Hitlernek, hogy ők szövetkeznek, de az oroszok ellen ne számítsanak rájuk, és ezt el is fogadta. Bulgáriát nem bombázták le, és nem zajlottak harcok a területén.

Ettől függetlenül ugyanazt kapta ajándékba amit mindenki más : sztálinizmust.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2018.04.19. 08:36:14

@Moin Moin: Ipari robotok fizetnek adót?
Egyelőre ott tartunk, hogy katonának sem állnak az ipari robotok, bár ez még változhat. A lényeg hogy ami a társadalom konfliktus, vagy válsághelyzet kezelésére lenne alkalmas, vagyis a fiatal munkaképes korú emberek száma - és minősége is - drámaian csökken.

Japán mutatja a példát, hogy mi történik ha a városiasodás, női szerepek változása stb miatt nem születik elég gyerek, és eljön a demográfiai válság. A japánok nem fogadnak be bevándorlókat, nem csinálnak ebből ilyen balos fasisztázós rasszistázós vitát, etekintetben a társadalom véleménye kb egységes.

Japánról nyugaton viszont ezt hibaként róják fel, és arról beszélnek hogy Japán demográfiai problémái kezelhetetlenek lesznek, és nekik is bevándorlással kellene a népességet pótolni.

Azt nagyon fontos lenne a gépesítés/ipari robot/tech kérdéskörben tisztázni, hogy a gép a tulajdonosának termel, nem a társadalom egészének.

Vagy bevezeted a vagyonadót, ami az ipari robot gazdájától vonja el a megtermelt érték jelentős részét, és azt osztod szét a nem dolgozó tömegek között, pl nyugdíj formájában.

Vagy jöjjön a kommunizmus, az ipari robotokat állami tulajdonba kell venni, és így tudják eltartani a nem-dolgozó és elöregedett népességet.

Vagy nem lesz az államnak bevétele ezekre a funkciókra, hadseregre és önvédelemre sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 08:38:45

@bigdata:

"az ingatlanárakat kínálati oldalról (legalábbis egy üzemelő nagyvárosban) a tapasztalat szerint nem lehet letörni."

Ez legjobb esetben is csak egy tünetet állapít meg: nem ad magyarázatot arra, hogy _miért_ ez a tapasztalat.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blog.hu 2018.04.19. 08:42:24

@444: Csak a rend kedvéért: az egyik irányú keresztezésből tényleg terméketlen csődör születik, a másikból viszont termékeny. Most lusta vagyok előkeresni, hogy melyikből.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blog.hu 2018.04.19. 08:45:14

@Trackers: Tegyünk már különbséget aközött, hogy az ország felénél kevesebb támogatottsággal rendelkező erő (amely ezt a 47%-ot is rengeteg manipulációval, csalással, határon kívüliek százait lakhatatlan házakba bejelentve érte el) mindent lenyúlása ellen tiltakozunk, politikai követeléseket megfogalmazva, és aközött, hogy egyszerűen ignorálták a saját maguk által lebonyolított választás eredményét.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blog.hu 2018.04.19. 08:47:38

@midnightcoder2: Vezéred éppen az ország Svájccá válásának utolsó esélyeit játssza el.
Ami meg az identitást illeti, nekem még mindig több közösségem van egy amerikai vagy nyugat-európai középosztálybelivel, mint azokkal, akik nemzeti jelszavakkal eladják a hazámat a keleti hordáknak, közben tízezrével telepítve be az országba azokat, akik ellen a népet uszítják.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2018.04.19. 08:54:00

@GyMasa: Es, igen, a feudalizmusbol a polgarosodasba es onnan a progressziv balos utopiaba vezeto uton vegig kell menni.

a progressziv balos utopiaba nem kell elmenni egyáltalán, az zsákutca

nekünk épp elég feladat a polgárosodást abszolválni

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 08:58:45

@bigdata:

"Az utóbbi 2 évtizedben világszerte 'housing crisis' alakult ki a nagyvárosokban, és eddig sehol nem sikerült érdemben kezelni."

Torontóban a késő 80-as években volt egy 'housing crisis' (az ingatlanárak több, mint megduplázódtak három év alatt), ami megoldódott az ingatlanárak beszakadásával: 1989 után 7 éven át estek az ingatlanárak, és csak 2002-ben érték el ismét az 1989-es szintet.

bigdata 2018.04.19. 09:09:11

@neoteny: magyarázat épp erre is van: pontenciálisan a teljes lakásállomány a piacon van, de egyidőben is óriási halmaz, amihez képest az újépítésű ingatlan csepp a tengerben. Amikor erős a kereslet, érdemi túlkínálat kialakításához kínai típusú városrendezés kell, ráadásul a tapasztalat szerint az sem segít, mert újabb keresletet támaszt.

GyMasa 2018.04.19. 09:13:52

@padisah:
...a progressziv balos utopiaba nem kell elmenni egyáltalán, az zsákutca...
Ebben tokeletesen egyetertunk!
A mondandom az volt, hogy nekem nagyon ugy tunik, hogy a polgarosodast sem lehet eron felul siettetni.
Nezd meg, mennyire volt sikeres BARMELYIK USA "demokracia-export" a kozel keletre.
Semennyire.
...nekünk épp elég feladat a polgárosodást abszolválni...
Ebben a temaban viszont a szocialista kitero miatt legalabb 50-70 ev elmaradasunk van, es ahogy nezem, ezt nem lehet szignifikansan lecsokkenteni, mert annak nincs jo vege.

bigdata 2018.04.19. 09:15:01

@neoteny: építettek egy második Torontót vagy 10% fölé mentek a kamatok?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 09:42:59

@bigdata:

"pontenciálisan a teljes lakásállomány a piacon van, de egyidőben is óriási halmaz, amihez képest az újépítésű ingatlan csepp a tengerben."

Ahhoz, hogy ez hasznos magyarázat legyen, meg kellene azt mutatni, hogy az utolsó 2 évtized (vagyis 1998) _előtt_ az újépítésű (beleértve az újjáépített [conversions]) lakóingatlanok nem voltak "csepp a tengerben" _és_ magyarázatot kellene adni arra, hogy _miért_ váltak az utolsó 2 évtizedben az újépítésű (beleértve az újjáépített [conversions]) lakóingatlanok "csepp a tengerben".

bigdata 2018.04.19. 09:51:59

@neoteny: ??? A keresleti oldal változik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 09:53:40

@bigdata:

"építettek egy második Torontót"

1986 és 1989 között sem bontották le Toronto felét, mégis megduplázódtak a lakóingatlan-árak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 09:55:10

@bigdata:

"??? A keresleti oldal változik."

A kérdés az, hogy a kínálati oldal miért nem változik?

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.04.19. 10:06:07

közben szépen csendben telepítik be az ukránokat...

444 2018.04.19. 10:06:41

@Kuviklacz:
ha valaki a heterózishatást tartósan fenn akarja tartani, akkor a fajok közötti a keresztezést generációról generációra el kell végeznie. a hibridek egymás között nem szaporíthatók tovább. ezért van az, hogy öszvérek nem tudták kiszorítani a lovakat és a szamarakat. mert az öszvérkanca terméketlen. beáll a hímsterilitás.

a keresztény "fehér" kultúra a heterózishatás elérésre törekszik azzal, hogy egy vallásfelekezetben két egye férfiági eredet kombinálódik valamelyik nőágon. ebből lesz az úgynevezett proto-indoeurópai (náci termionlógiával "árja") eredet. ez két őseredet. az egyik az indoeurópai és a proto-európai és ezzel szemben szerveződik a sémi-hámi kultúra. abból alakul ki az az iszlám. a kereszténységben is vannak hámi népek. a keleti keresztségben főleg. a balkáni népek, görögök, bolgárok között elég sok a fekete és a balkáni cigányok között. az nem kizárólag indiai eredet. a magyar cigányság egy nagyon vegyes populáció. leginkább elszegényedett, elcigányosodott közösségekből állnak. de a "kancigányok" többsége eredetében hámita, fekete. a bőrszínt az apa és az anya együtt határozza meg. tehát fekete apától és fehér bőrű anyától születhet világos bőrű gyermek. de az y kromoszóma nem rekombinálódik. mert hogy az nincs a nőben. tehát az egyenes férfiági eredet fent marad. annak a politikában jelentősége van.

az uralkodó egyenes férfiági eredet eloszlása európában. ez a genetikai térkép egyben politikai térkép.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4d/Haplogroups_europe.png

444 2018.04.19. 10:24:21

@Kuviklacz:
tehát hogy érthető legyen. leegyszerűsítva van négy férfiági eredet. R (indoeurópai, illetve azzal rokon őseurázsiai), I (protoeurópai). ezek a fehérek. E (hámi). ez a fekete. és a J (sémi). ez a zsidó, keresztény és az arab.

a magyar (valószínűleg honfoglaló) többség R. az árpád ház, a turul nemzetség R eredetű. az I nagyrészt délszláv hatás. az E balkáni vándorcigányok. illetve ezekkel rokon népek már a honfoglalás előtt is élhettek a kárpát medencében. ezeket majd feltárja az archeogenetika. és ebből létrejövő keresztény közösségek. RI a fehér. az RE a feketés, cigányos. RJ pedig a németes, német-római. de a magyar eredetsorrend RIEJ. tehát a legtöbb R, utána I, E, J. és a zsidó pedig JEIR. itt van az ellentét.

és ezért a zsidóság egy része egy ellenkultúrát hozott létre. a J ágból nem az őskeresztényt támogatja értelemszerűen, hanem a zsidót. az I ágból nem a délszlávot, hanem az északi germánt, és R ágból nem a kelet, hanem a nyugat-indoeurópait. de ez még nem teljes ütközés. mert hogy ugye a filoszemiták a cigányságot támogatták másodsorban. csakhogy a bevándorlással a fekete-afrikai eredet mellé álltak, ami szintén E. a balkáni feketék konkurenciája. és ezzel egy brutális etnikai konfliktust generáltak. egyenes férfiágon.

JEIR kultúrából lesz EIR. a filoszemitákat kiszorítja a "cigánykodás". ez az orbánizmus. ebből lesz IR. ami a balkáni nacionalizmus. és ezt írhatja felül az R. amikor a különféle kisebbségi hegemónia kísérletekkel szemben a hun-magyar többség szupremáciát hirdet. csakhogy ebből egy brutális polgárháború is adódhat.

de ez egy csak egy gyenge null hipotézis. ne vedd túl komolyan.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 10:28:47

@444:

"a hibridek egymás között nem szaporíthatók tovább"

Helyesen: az, hogy "a hibridek egymás között nem szaporíthatók tovább" csak túlságosan nagy genetikai távolságban lévő egyedek utódaira igaz. Az viszont nem ismert, hogy az emberek között léteznének ekkora genetikai távolságok.

Próbálkozz újra.

"tehát az egyenes férfiági eredet fent marad. annak a politikában jelentősége van."

Ez azon a brutálisan idióta feltételezésen alapszik, hogy a politikában jelentőséggel bíró összes gén (allél) az Y kromoszómán foglal helyet.

Két fiútestvér (nagy valószínűséggel) ugyanolyan Y kromoszómával (allélekkel) rendelkezik: mégis tetszőleges különbség lehet két fiútestvér politikai nézetei között. Ha csak az Y kromoszómán lévő gének (allélek) determinálnák (vagy legalább is dominálnák) a politikai nézeteket, akkor minden fiútestvér közel azonos politikai nézeteket vallana.

444 2018.04.19. 10:44:16

@Kuviklacz:
svájccá válás nagyfokú önkormányzatiságot jelent. és azt R eredet hordozza magában. a nyugati városias, a keleti-európai eredet vidékies. a többségi magyar fejlődés alapja az, hogy kis, közép és nagytérségek jöjjenek létre. ezek az egyházban hagyományosan területi hierarchiába szerveződnek. világias módon azonban hálózatot alkotnak egy makrorégióban. ez a kárpát-medence. de ahhoz, hogy ez létrejöjjön szükséges az I eredet kultúrája. ami a nacionalizmus. szláv eredetű magyarok nacionalisták. torockai (tóth) lászló. novák előd. azok a szlávok rendre elbuknak, akik a "cigányok" ellen fordultak. orbánék: E. és az brutális módon szorítja ki azokat a filoszemitákat, akik korábban hegemóniára törtek és akik egyébként veszélyeztetik izrael állam létét is. mert ha nincsenek nemzetállamok, akkor izraelt is fel kellene számolni. és a palesztinok az arabok egy része ezt meg is tenné. orbán balkáni típusú nacionalizmusa kedvez az oroszoknak is. de ez nem zárja ki a svájci típusú vegyes önkormányzatiságot. épp ellenkezőleg. ez teremti meg a polgári fejlődés esélyét. csakhogy ebben ott van a polgárháború lehetősége. de ezt orbán eddig jól csinálta. a zsidóság (és a balkán) mint közösség mellett minden módon kiállva egyesével levadássza a legfőbb politikai ellenfeleit. ráadásul szlávokat szlávokkal. zsidókat zsidókkal. de a többségi magyarokat nem érdeke egymás ellen fordítani. egységet hirdet. ezért támogatják. leszámítva a fővárost ahol a többség még mindig a magyarság meghaladását hirdető filoszemita ellenkultúrában hisz. hétvégén kiderül, hogy mennyire. hányan lesznek az utcákon.

444 2018.04.19. 10:53:27

@neoteny:
abban lehet hinni, hogy az emberi faj a keveredéssel a mertopoliszokban képes egy ilyen fúzióra. és hogy az abból létrejövő szuperfaj egyedi képesek lesznek tömegével elhagyni a földkerekséget. lehet erre alapozni egy sci egyházat. és ezt meghirdethetik a filoszemiták. vezető amerikai értelmiség. és ehhez csatlakozhatnak a nyugat-európaiak, vagy akár a németek. ők hisznek abban, hogy összekeveredve a szomáliakkal magasabb rendűek lesznek, akkor fogadják be őket. 1990 óta polgárháború van. trópusi sivatagi, félsivatagi éghajlatról beköltöznek a rajna vidéki városokba. összekeverednek az ott élő németekkel, németalföldiekkel, franciákkal. és szuper emberré válnak. ha ebben hisznek, akkor higgyenek. na de egy ilyen az emberkísérletben esetleg ne legyen kötelező részt venni. a németek fogadják be a szegény kis szomáliakat. és szuperemberekké válnak. vagy nem. de ha úgy gondolják, akkor csak rajta.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 10:53:56

@444:

"a többségi magyarok"

Nincs olyan, hogy "a" többségi magyarok. Mert ha van, akkor van olyan is, hogy "a" tanárok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 10:59:17

@444:

"abban lehet hinni, hogy az emberi faj a keveredéssel a mertopoliszokban képes egy ilyen fúzióra."

Sanyi is megbaszná a nagyseggű nigériai egyetemista lányt ha az megállna neki: Sanyi is szaporodási közösséget alkotna vele ha rajta múlna.

444 2018.04.19. 11:11:56

@neoteny:
a genetika nem határoz meg mindent. mert számít a környezet. és számítanak a személyes kapcsolatok.

tiborcz fiú egy tipikus árja kinézetű. vélhetően északi germán, vagy indoeurópai (R/I). tehát ez esetben orbán viktor (E?) első szülött fiú unokája is az lenne. és ez felerősíti ezt a világképet a családban. és nyilván a veje közvetlenül hat orbánra, vagy akár közvetve a lányán keresztül. tehát az y-dns önmagában nem határoz meg semmit. viszont az egyik eredet vonzza magához a többi hozzá hasonlót. főleg a kisebbségek körében. nem lennék meglepve ha orbán, kövér, áder, de még tarlós is rendelkezne egy közös ősapával egyenes férfiágon 6-8 generációról ezelőttről. tehát ez egy politikailag sikeressé vált mutáció. sanyi (és a kocsma népe) rögtön megfejti: ide figyeljél komám, ezek cigányok. ezek "cigánykodnak". pillanatnyi érdekekre alapozva, elvtelen módon politizálnak. de ez veri szét a totalitárius politikai kultúrát és a filoszemita dogmákat.

egyébként nem gondolom, hogy ilyen módon féligazságoknál sokkal tovább el lehet jutni. mert hogy ez vélhetően bonyolultabb mechanizmus annál, hogy az ember ezt megértse.

de nagy vonalakban igaz az, hogy az R1a a vidékességet, az R1b a városiasságot preferálja. I1 szociálibilis, az I2 nacionalista. az E pillatnyi érdekekre alapoz, J pedig elvhű dogmatikus. a kereszténység azzal vált sikeres vallássá, hogy az államalkotók törzsi tudatával nem ellentétes. a J2 dogmái nem evilágiak. ezzel szemben a J1 "felvilágosult". és az kitalál valami bölcseletet, hogy annak úgy kell lennie. de az vagy úgy van, vagy nem. mert amíg nincsenek párhuzamos világok addig nincs ellenpróba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 11:29:41

@444:

"a genetika nem határoz meg mindent."

Így van; ezért egy brutális idiótaság az, hogy "tehát az egyenes férfiági eredet fent marad. annak a politikában jelentősége van."

"de nagy vonalakban igaz az"

Fölöslegesen vered a nyálad: még csak nagy vonalakban sem igaz a brutális idiótaságod.

444 2018.04.19. 11:37:01

@neoteny:
a debreceni egyetemen 5 ezer külföldi tanul, ami elég jelentős szám a város nagyjából 200 ezres összlakossághoz képest. mintha budapesten 50 ezer külföldi tanulna. (nem tudom mennyi a külföldi egyébiránt).

az egyetemváros nemzetközi városrész. amihez épül nemzetközi bentlakásos iskola és óvoda. ahol külföldi egyetemi oktatók, vállalatvezetők, diplomáciai testületek gyermekei tanulhatnak. és egyébként a helyi diákok kaphatnak ösztöndíjakat. na de ez nem azt jelenti, hogy ezek az emberek a magyarok fölé kerekedtek. hanem csak azt, hogy létrejön egy nemközösségi létforma a nemzeti keresztény államiság keretein belül. de ha ez valakinek nem tetszik, akkor hozza létre azon kívül. költözzön bosztonba.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 11:40:41

@444:

"a kereszténység azzal vált sikeres vallássá, hogy az államalkotók törzsi tudatával nem ellentétes."

Vagy pedig azzal, hogy Vajk idegen lovagok segítségével lenyomta Koppányt mint a bélyeget. Pedig genetikailag valószínűleg közelebb álltak egymáshoz, mint Vajk állt a német lovagokhoz.

"mert amíg nincsenek párhuzamos világok addig nincs ellenpróba."

De vannak párhuzamos világok: Chile és Venezuela, Botswana és Zimbabwe, Észak-Korea és Dél-Korea, Hong Kong, Tajvan és mainland Kína.

444 2018.04.19. 11:46:00

@neoteny:
mivel a nőben rendesen nincs y-dns (bár ugye nagy erőkkel megy, hogy a transzneműek preferálása, és az egyenes férfiági örökléslmenet felszámolására tett kísérlet) ezért az egyenes férfiág az, ami rekombináció nélkül véletlen változásokkal fentmarad. és az egyenes nőág. mert hogy az mt-dns anyáról gyermekre adódik át. tehát fiúra is. azonban ők nem örökítik tovább, hanem csak a lányok, asszonyok. ez általános iskolai biológia. humán populációgenetika.

az egy kérdés, hogy az egyenes férfiági eredetnek, származásnak, vallásnak van-e jelentősége a közéletben. ha nincs, akkor miért ne lehetne nyilvános adat. hiszen úgysincs jelentősége. ha van, akkor azért.

444 2018.04.19. 11:49:49

@neoteny:
ne viccelj már. az usa rengeteg erőforrást csoportosított át dél-koreába azért, hogy a bizonyítja a kapitalizmus felsőbbrendűségét. amivel dél-korea jól járt. észak rosszul. de azt nem tudjuk, hogy milyen lenne az egy korea ha nem lett volna megkreálva ez az ellentét. összességében milyen lenne az egy korea. lehet, hogy dél szintjén élhetne mindenki kapitalizmus nélkül is. de az is lehet, hogy szegényebbek lennének. vagy még gazdagabbak. ki tudja?

444 2018.04.19. 12:01:05

@neoteny:
ugyanígy nem tudjuk, hogy milyen lenne a vegyes gazdaságban és vegyes önkormányzatiságban működő magyarország. lehet, hogy rosszabb lenne. lehet, hogy jobb. ezt nem tudjuk. nincsenek párhuzamos világok arra nézve, hogy ezeket egyszerre kipróbáljuk.

egy emberöltőnyi időt kapott az, hogy a gazdaságot multinacionális vállalatok igazgatótanácsai vezetik. és magyarország jelentős részén nagyrészt nem vált be. vélhetően ezért szavaz a többség a globális kapitalizmus ellen. budapesten viszont inkább bevált. vagy legalábbis most így szavaznak a liberális beállítás szerint. persze kérdés, hogy az mszp-p és a dk választói mennyiben kapitalisták. szerintem semennyire. vagy azok a tüntetők, akik el vannak nyomva. önkormányzati hivatalnokok, hivatalsegédk lennének. vezető köztisztviselők, főtanácsadók. a személyzeti politika a pártpolitikával összegfüggő kérdés. mert hogy többpárti demokrácia van. csak az utóbbi időben folyton az egyik párt nyeri a választást.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 12:05:06

@444:

"mivel a nőben rendesen nincs y-dns (bár ugye nagy erőkkel megy, hogy a transzneműek preferálása, és az egyenes férfiági örökléslmenet felszámolására tett kísérlet) ezért az egyenes férfiág az, ami rekombináció nélkül véletlen változásokkal fentmarad. és az egyenes nőág. mert hogy az mt-dns anyáról gyermekre adódik át. tehát fiúra is. azonban ők nem örökítik tovább, hanem csak a lányok, asszonyok. ez általános iskolai biológia. humán populációgenetika."

Mindez igaz, és mindez semmilyen mértékben nem támasztja alá azt a brutális idiótaságot, hogy "tehát az egyenes férfiági eredet fent marad. annak a politikában jelentősége van."

"az egy kérdés, hogy az egyenes férfiági eredetnek, származásnak, vallásnak van-e jelentősége a közéletben. ha nincs, akkor miért ne lehetne nyilvános adat."

Frank J. Sulloway egy egész könyvet írt a kutatásairól _Born to Rebel: Birth Order, Family Dynamics, and Creative Lives_ címmel. Azt kutatta, hogy milyen szerepe van a születési sorrendnek abban, hogy mennyire konzervatív vagy nyitott valaki új tudományos elméletek elfogadásában. Ennek a kutatásnak a során felállított egy méretes adatbázist, amiben (főként fiú)testvérek állásfoglalásait kódolta különféle tudományos elméletek elfogadásának kérdésében. Aztán statisztikailag vizsgálta, hogy léteznek-e összefüggések a születési sorrend és a konzervatív vs. nyitottság (hajlamosság az új tudományos elméletek elfogadására) között. Ő úgy találta, hogy az elsőszülöttek inkább konzervatív álláspontot foglalnak el, míg a később születettek nyitottabbak az új tudományos elméletek elfogadására. Persze ezeket az eredményeket lehet kritizálni, de ő elvégezte a munkát: nem csak felállított egy null hipotézist, aztán abból gyártott brutálisan idióta konteókat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 12:07:24

@444:

"ha nem lett volna megkreálva ez az ellentét"

De meg lett kreálva az ellentét: és ez nyújtja a párhuzamos világok lehetőségét.

444 2018.04.19. 12:09:56

@neoteny:
csak azt állítom, hogy a vegyes gazdaság vegyes önkormányzatisággal párosítva általánosabb, mint a kapitalista és a kommunista kísérlet. mert hogy mindkettőt megengedi. és hogy ilyen társadalom felépíthető. ez a felfogás a közéletben politikai konstrukciók sokaságát engedi meg. az anarchiát is. területi korlátokkal. hol akarsz anarchiát? a földkerekség egészén? azt ugye csak kényszeríteni lehet.

bigdata 2018.04.19. 12:10:31

@neoteny: oké, azt hittem Torontót a válság megoldására hoztad példaként. Valószínűleg a keresleti oldal brutális beszakadása nem a vágyott megoldás. Már csak az a kérdés, mire hoztad példának:)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 12:11:15

@444:

"ugyanígy nem tudjuk, hogy milyen lenne a vegyes gazdaságban [...] működő magyarország."

De tudjuk, hogy milyen volt a vegyes gazdaságban működő Jugoszlávia, és a kimenetelek összehasonlíthatóak az akkori Mo-val és mondjuk Ausztriával.

"és magyarország jelentős részén nagyrészt nem vált be."

Akkor miért támogatták az összes kormányok a "munkahelyteremtő" multik betelepülését?

444 2018.04.19. 12:15:14

@neoteny:
a párhuzamos világon azt értem, hogy egy helyhez tartozik két különálló idősík. és van az egy-korea vegyes gazdaságban. és az valamilyen. és van a két-korea kommunista és kapitalista változatban. amire lehet mondani, hogy a kapitalista jobb. bár ugye attól függ kinek. hiszen mondjuk az az észak-koreai katonatiszt, aki kiváló körülmények között él és abban hisz, hogy ő egy magasabbrendű világot hozott létre vélhetően boldogabb, mint egy átlag német. aki ha abban hisz, hogy egy magasabb rendű világot hoz létre ha befogadja a szomáliakat, akkor fogadja be. de erre békés úton aligha kötelezhet másokat.

bigdata 2018.04.19. 12:24:54

@neoteny: változik a kínálat. Csak nem fmcg mintára, mivel - mint említettem - a lakáspiac kínálati oldalán nem csak, sőt, döntően nem új lakások állnak. Plusz korlátozottan lehet arbitrálni, egy új káposztásmegyeri lakótelep mérsékelten csökkenti az V. kerületi árakat, utóbbi helyen meg fejleszteni nehéz, és ritkán is vezet árcsökkenéshez.

444 2018.04.19. 12:27:00

@neoteny:
na de jugoszláviában nem volt vegyes önkormányzatiság. hanem tito parancsnok irányította az országot. és nem volt kis-jugoszlávia, ahol ki lehetett volna próbálni akármi mást. illetve amikor volt, akkor az polgárháborút jelentett.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 12:32:24

@bigdata:

"azt hittem Torontót a válság megoldására hoztad példaként"

A válság _elmúlására_ hoztam példaként, ugyanis te azt állítottad, hogy "[a]z utóbbi 2 évtizedben világszerte 'housing crisis' alakult ki a nagyvárosokban, és eddig sehol nem sikerült érdemben kezelni."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 12:50:44

@bigdata:

"a lakáspiac kínálati oldalán nem csak, sőt, döntően nem új lakások állnak"

2017 első negyedévében a Bp-n adott-vett lakások 16%-a volt új lakás, míg vidéken ez 10% volt. Ezek egyike sem tekinthető "csepp a tengerben"; és az sem feltételezhető, hogy ezen új lakások nélkül nem nőttek volna a lakásárak még nagyobb mértékben, mint amennyire nőttek.

A kérdés még mindig az: ha nőnek a lakásárak ("sok helyen 10-szeresére nőttek az árak"), akkor mi akadályozza meg az építőipart abban, hogy az ilyen mértékben növekvő kereslet kielégítésére növelje a kínálatot új (beleértve az újjáépített [conversions]) lakások építésével (és így haszonra tegyen szert)?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 12:55:14

@444:

"a vegyes gazdaság vegyes önkormányzatisággal párosítva [...] politikai konstrukciók sokaságát engedi meg."

A nemzetállamot nem engedi meg, mert a nemzetállam nem tűri meg az ilyen mértékű vegyes önkormányzatiságot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 13:00:35

@444:

"a párhuzamos világon azt értem, hogy egy helyhez tartozik két különálló idősík."

Ez rendben van, de nekem nem kell ugyanazt értenem alatta.

"az az észak-koreai katonatiszt, aki kiváló körülmények között él"

Kiválóbb körülmények között, mint amilyenek között a dél-koreai katonatiszt él?

"német. aki ha abban hisz, hogy egy magasabb rendű világot hoz létre ha befogadja a szomáliakat, akkor fogadja be. de erre békés úton aligha kötelezhet másokat."

Így van: anarchiában a német befogadhat egy (vagy több) szomáliait az általa birtokolt területere, de nem kötelezhet senki mást arra, hogy ők is befogadjanak szomáliaiakat az általuk birtokolt területekre.

Nylul 2018.04.19. 13:05:16

@neoteny: 'A kérdés még mindig az: ha nőnek a lakásárak ("sok helyen 10-szeresére nőttek az árak"), akkor mi akadályozza meg az építőipart abban, hogy az ilyen mértékben növekvő kereslet kielégítésére növelje a kínálatot új (beleértve az újjáépített [conversions]) lakások építésével (és így haszonra tegyen szert)?'

Én nem értek hozzá, de úgy látom, hogy itthon per pill a munkaerőhiány eléggé visszafogja a beruházásokat.

bigdata 2018.04.19. 13:22:13

@neoteny: akkor megállapíthatjuk, hogy Torontóban sem sikerült.

444 2018.04.19. 13:24:57

@neoteny:
a nemezetállamiság azt jelenti, hogy a nemzet tagjai, vagy annak többsége (a nemzetségek) egyetlen állam területén élnek.

izrael a zsidó állam. a zsidó világ kulturális központja. de nem a gazdasági központ. mert az izraeli tőkepiac nem tud versenyezni a zsidó amerikaiakkal, a zsidó amerikával. akiknek egy része izrael ellenes. sorosnak esze ágában nincs megtámogatni izraelt. mert ő egyközpontú világrendet képzel el. amiben izrael szuverenitása ugyanúgy megszűnik, mint az összes többi államé.

a nemzetállam koncepciója ezzel szemben azt mondja, hogy a világ több osztatú. ennek liberális változatában maga a nemzetállam is is többosztatú. és az állam egy településhálózat. az egyesített komárom-komárno a magyar és a szlovák állam része. úgy, hogy közös az államvallás. ez a nemzeti kereszténység.

de ez nyilván nem a soros féle liberalizmus. ez nyilván nem az, amiért az ellenzéki értelmiség tüntet. ők a multinacionális vállalatok helytartói lennének. a legtöbb multi központja budapesten van. oda kellenek jogászok, közgazdászok, hr/pr tanácsadók. és hirdetni kell fogyasztói társadalom és a multikulturalitás társadalmi felsőbbrendűségét.

de egy debrecenben jogot tanuló és a multi debreceni irodájában dolgozó a budapesti kollégájának alárendeltje lesz. mert hogy ő legfeljebb a vidékies ügyeket igazgatja. a vállalat regionális központja budapesten van. és persze egy hajdúböszörményben dolgozó jogász ebben a harmadvonalba kerül. arra úgy is tekintenek a jogász szakmában. a budapest belvárosában van a jogászelit. és hajdúböszörményben? de hajdúböszörményhez képest el van nyomva görbeháza. de ez a világrend. a fővárosból nézve.

de a vidéki jogászok joggal mondhatják azt, hogy legyenek egyenrangúak budapesttel. mert hogy nem lehet magasabb rendű budapesten, mint görbeházán. na de mégis, mert mondjuk a legfelső bíróság központja valószínűleg budapesten lesz és nem görbeházán. de ebből azért akad egy kis feszkó. és erre mondom azt, hogy a polgárosodás az, hogy városok, várostérségek, városhálózatok vívják ki az önállóságukat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 13:47:50

@bigdata:

De megszűnt a "housing crisis" Torontóban; nem vált folyamatos válsággá. Te viszont azt állítod, hogy az utolsó két évtizedben a "housing crisis" folyamatosan jelen van világszerte a nagyvárosokban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 13:49:21

@444:

"a nemezetállamiság azt jelenti, hogy a nemzet tagjai, vagy annak többsége (a nemzetségek) egyetlen állam területén élnek."

Ennek semmi köze sincs ahhoz, hogy

"a vegyes gazdaság vegyes önkormányzatisággal párosítva [...] politikai konstrukciók sokaságát engedi meg."

A nemzetállamot nem engedi meg, mert a nemzetállam nem tűri meg az ilyen mértékű vegyes önkormányzatiságot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 13:53:24

@Nylul:

"itthon per pill a munkaerőhiány eléggé visszafogja a beruházásokat"

Vagyis építőipari kapacitáshiány van. De akkor miért növeli ezt a kapacitáshiányt a kormányzat azzal, hogy állami megrendeléseket ad az építőiparnak pl. stadionok építésére, és ezzel elvonja az építőipari kapacitásokat a lakóingatlanok építésétől?

444 2018.04.19. 14:05:33

@neoteny:
ha a nemzetállam elsődlegesen a külpolitikához és a valláshoz kötődő koncepció. ha az illiberális, akkor a nemzetállam egységes. amíg a nemzeti függetlenséget alkotmányosan ki nem vívja. és abban városi (rész) alkotmányosság jelenti a polgári konzervatív fejlődést (véleményem szerint).

amikor debreceni dózsa legyőzte a borsa kopasz seregeit. kilenc vezérének fejét elküldte a róbert károly királynak, akkor mindenféle jogokat adott neki. és ezeket a jogokat dózsa gyerekei örökölték az apjuktól. de azok úgy döntöttek, hogy legyen városi tanács. úgy gyakorolják a jogokat. és aztán nagy lajos király azt mondta, hogy ha már tanács van, akkor válasszanak bírót. ha a király udvartartása a városba érkezik, akkor lássák el és fizessék meg az adót. és intézzék az ügyeiket. aztán a debreceni család férfiágon kihalt. erre zsigmond király azt mondta, hogy ő birtokolja debrecen városát. mert ő a király. és szerb despotáknak zálogba adta azért, hogy megszerezze belgrádot. a polgárság nem nagyon akarta ezeket a szerbeket. nem érte meg nekik zálogba venni. és így hol több, hol kevesebb joggal rendelkezett az önigazgatásban. és attól függően volt debrecen polgárosodott.

a filoszemiták történelemszemlélete azt mondja, hogy a fejlődés nyílegyenes. volt a sötét középkor. akkor minden nagyon sötét volt. és aztán jött a felvilágosodás. csak aztán jött a fasizmus. és most antifasisztának kell lenni elsősorban. mert nem engedhetjük meg, hogy a múlt megismétlődjön, ami a lineáris történelemszemléletben nem ismétlődhet meg. tehát van egy kis ellentmondás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 14:21:38

@444:

"ha a nemzetállam elsődlegesen a külpolitikához és a valláshoz kötődő koncepció. ha az illiberális, akkor a nemzetállam egységes. amíg a nemzeti függetlenséget alkotmányosan ki nem vívja. és abban városi (rész) alkotmányosság"

Bla-bla-bla. Mindaddig amíg a nemzetállam központi kormányzata képes (elsősorban adó)törvényeket hozni amely törvényeknek képes érvényt szerezni az államhatalmi erőszak alkalmazásával a nemzetállam teljes területe felett, a "vegyes önkormányzatiság" amely "politikai konstrukciók sokaságát engedi meg" nem létezhet.

bigdata 2018.04.19. 14:35:07

@neoteny: kezd nagyon tomeny lenni. 1. nem 2 evtizede van lakhatasi valsag: az ahhoz vezeto penzugyi-gazdasagi kondiciok (tortenelmileg alacsony kamatszint es likviditasboseg) allnak fenn lassan 2 evtizede kis megszakitasokkal, aminek koszonhetoen mara a fejlett vilag szinte minden nagyvarosaban megsokszorozodtak az ingatlanpiaci arak. 2. A 30 evvel ezelotti torontoi tortenet tehat idoben is teljesen masik tortenet, a "megoldasa" meg egy olyan gazdsagi valsag, amit aligha szeretnenk globalisan viszont latni. Raadasul az a gazdasagpolitikai mix, ami a lakasarak csokkenesehez vezeto munkanelkuliseget, inflaciot, magas kamatszintet, csokkeno gazdasagi teljesitmenyt egyidejuleg lehetove tette, kiment a divatbol. 3. Azt meg vegkepp elmondhatjuk, hogy nem a kinalati oldal bovulese oldotta meg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 15:06:02

@bigdata:

"1. nem 2 evtizede van lakhatasi valsag: az ahhoz vezeto penzugyi-gazdasagi kondiciok (tortenelmileg alacsony kamatszint es likviditasboseg) allnak fenn lassan 2 evtizede kis megszakitasokkal, aminek koszonhetoen mara a fejlett vilag szinte minden nagyvarosaban megsokszorozodtak az ingatlanpiaci arak."

Ez viszont egy másik állítás, mint az, hogy "[a]z utóbbi 2 évtizedben világszerte 'housing crisis' alakult ki a nagyvárosokban, és eddig sehol nem sikerült érdemben kezelni."

Ugyanis az, hogy "penzugyi-gazdasagi kondiciok (tortenelmileg alacsony kamatszint es likviditasboseg) allnak fenn" a központi bankok monetáris politikáinak következménye, nem pedig valamiféle természeti jelenség. A központi bankok ezen _szándékolt_ "easy money policy"-je _maga a kezelés_: a gazdaságok monetáris "felfűtése". _Ennek_ a policy-nek a következménye az asset price inflation, ahogy az kifejeződik az ingatlanárakban is. És ez a kezelés az, ami a gazdaság(ok) ciklikusságához vezet: mivel az easy money policy nem fenntartható minden határon túl, szükségszerűen bekövetkezik a monetáris kontrakció annak minden következményével. Amely következmények enyhítésére a kormányzatok ismét pénzt pumpálnak a gazdaság(ok)ba (bailouts), majd a központi bankok újraindítják az easy money policy-ket ("quantitative easing"), és így ismét indul a mókuskerék.

"az a gazdasagpolitikai mix, ami a lakasarak csokkenesehez vezeto munkanelkuliseget, inflaciot, magas kamatszintet, csokkeno gazdasagi teljesitmenyt egyidejuleg lehetove tette, kiment a divatbol"

Úgy érted, hogy a 2008-as Nagy Recesszió meg sem történt?

bigdata 2018.04.19. 15:09:20

@neoteny: abbol a feltetlezesbol indulsz ki, hogy lakashiany van, pedig - pl. Budapesten - nincs. Az epitoipar egyebkent novelte a teljesitmenyet, de mint emlitettem, ez nem fmcg: 100%-os epitoipari teljesitmenynoveles a kinalati oldal ~10%-os bovulesevel jar. Megint csak a tapasztalat szerint: ahol enyhe tulkinalat van, ott is csak a tovabbi aremelkedest sikerult lelassitani. Az ingatlanpiac raadasul nehezen arbitralhato, es vannak keruletek, ovezetek, ahol fizikailag is lehetetlen novelni a kinalatot. A tovabbi kapacitasnoveles korlatja pedig a kockazat: az epitoiparnak van a legnagyobb konjunkturalis kitettsege, azt meg ugye nehez uzleti alapon megindokolni, miert lesz szukseg Budapesten 2020 korul 1.000.000 lakasra. De persze az is lehet, hogy egyszeruen csak Soros Gyorgy.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 15:29:30

@bigdata:

" abbol a feltetlezesbol indulsz ki, hogy lakashiany van, pedig - pl. Budapesten - nincs."

Mi lenne a jele annak, hogy lakáshiány van, ill. mi a jele annak, hogy nincs lakáshiány?

"100%-os epitoipari teljesitmenynoveles a kinalati oldal ~10%-os bovulesevel jar"

Úgy érted, hogy megduplázódott a lakóingatlan-építőipari kapacitás és ez vezetett az új építésű lakások ~10%-os arányához az eladásra kínált lakások között (2017 első negyedévében)? Erre van valamiféle támogató adatod is?

"vannak keruletek, ovezetek, ahol fizikailag is lehetetlen novelni a kinalatot"

Miért? Ezekben a kerületekben, övezetekben teljes a beépítettség, nem lehetséges magasabb lakóházakat építeni, amelyek több lakást tartalmaznak?

"nehez uzleti alapon megindokolni, miert lesz szukseg Budapesten 2020 korul 1.000.000 lakasra"

Mert az emelkedő árak azt mutatják, hogy van kereslet lakásokra Budapesten?

bigdata 2018.04.19. 15:44:39

@neoteny: "Ez viszont egy másik állítás" - nem, ez egy szajbaragosan kifejtett allitas. Nem tudom, hogy vagy vele, de szerintem a 2 evtized alatt kialakulo valsag pusztan formallogikailag sem azonos a 2 evtizede tarto valsaggal.

"Úgy érted, hogy a 2008-as Nagy Recesszió meg sem történt?"
Ugy ertem, hogy mas kimenete volt, mint korabban barmelyiknek: nem jart vele inflacio es mint emlited, a monetaris politika penzboseggel valszolt ra. Sok nagyvarosban legfoljebb apro nyomot hagyott az ingatlanpiaci trendeken. Egyebkent nem gondolod, hogy az easy money meg a gazdasag felfutese usa centrikus leegyszerusitese a tortenetnek, mintha inflation targeting nem is lenne? Egyelore az sem latszik, mi vetne veget a penzbosegnek, a kamatemelesi ciklushoz kellene egy kis inflacio is.

Nylul 2018.04.19. 15:50:24

@neoteny: Mittudomén. Kérdeztél, én meg mondtam egy (lehetséges) indokot. :)

bigdata 2018.04.19. 16:10:11

@neoteny: "Mi lenne a jele annak, hogy lakáshiány van, ill. mi a jele annak, hogy nincs lakáshiány?"
Klasszikusan elobbire tunet az aukcion felvert arak, utobbira az uresen allo lakasok.

"Úgy érted, hogy megduplázódott a lakóingatlan-építőipari kapacitás és ez vezetett az új építésű lakások ~10%-os arányához az eladásra kínált lakások között (2017 első negyedévében)? Erre van valamiféle támogató adatod is?"
Nem, nem ertem ugy. Ha a jelenlegi ~10%-os arany (1:9) valtozik a kapacitas duplazasa altal egyetlen ev alatt (2:9), azzal epp 10%-kal no a kinalat. Amugy meg elmeleti pelda, a valosagban termeszetesen a kinalat volumenet a piacra kerulo hasznalt lakasok szama is befolyasolja, tovabba az uj epites/bontas aranya.

"Miért? Ezekben a kerületekben, övezetekben teljes a beépítettség, nem lehetséges magasabb lakóházakat építeni, amelyek több lakást tartalmaznak?"
Ahogy mondod: helyenkent adott jogszabalyi keretek kozott nem lehetseges sem magasabb beepitest elerni, sem magasabb lakohazakat epiteni, sem kozteruletre epitkezni, sem muemlek epuleteket elbontani, sem kozossegi tulajdonban levo epuleteket megvasarolni es elbontani. Ujdonsag?

"Mert az emelkedő árak azt mutatják, hogy van kereslet lakásokra Budapesten?"
Vagy mondjuk egy asset bubble-t mutatnak?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.19. 16:54:18

@bigdata:

"Klasszikusan elobbire tunet az aukcion felvert arak, utobbira az uresen allo lakasok."

Nem tudom, hogy a lakások mekkora része kerül értékesítésre aukciókon, de a lakásárak emelkednek. Viszont te azt állítottad, hogy nincs lakáshiány, pl. Budapesten sem. Hol van az adat arra vonatkozóan, hogy (arányaiban) annyi lakás áll üresen pl. Budapesten, hogy ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy nincs lakáshiány pl. Budapesten?

"Amugy meg elmeleti pelda"

OK; akkor hát nem tudod azt, hogy mekkora lakóingatlan-építési kapacitásnövekedés vezet mekkora új építésű ingatlanok arányához az eladó lakóingatlanok között.

"helyenkent adott jogszabalyi keretek kozott nem lehetseges sem magasabb beepitest elerni, sem magasabb lakohazakat epiteni, sem kozteruletre epitkezni, sem muemlek epuleteket elbontani, sem kozossegi tulajdonban levo epuleteket megvasarolni es elbontani"

Erről van szó: a kínálat növekedése korlátozva van az államhatalmi szabályozás által is. Vagyis a növekvő lakóingatlan-árak nem csak a monetáris és fiskális politika következményei, hanem a korlátozó szabályozásoké is. A 'housing crisis'-ek az államhatalmi kezelések (beavatkozások) következményei; így hát nem meglepő, hogy "[a]z utóbbi 2 évtizedben világszerte 'housing crisis' alakult ki a nagyvárosokban, és eddig sehol nem sikerült érdemben kezelni."

"Vagy mondjuk egy asset bubble-t mutatnak?"

Vagyis asset price inflation? És már meg is van az (egyik), hogy az easy money policy miért nem CPI-ben mért inflációban jelenik meg.

bigdata 2018.04.20. 03:37:17

"OK; akkor hát nem tudod azt, hogy mekkora lakóingatlan-építési kapacitásnövekedés vezet mekkora új építésű ingatlanok arányához az eladó lakóingatlanok között."
Érvelsz, vagy épp átvered magad, vagy tényleg nem érted?

"Vagyis a növekvő lakóingatlan-árak nem csak a monetáris és fiskális politika következményei, hanem a korlátozó szabályozásoké is"
Korlátozó szabályok korábban is voltak, elszabadult árak meg nem. Továbbá, jól látható módon a megengedőbb szabályozás hosszú távon nem vezet alacsonyabb árakhoz, csak magasabb épületekhez. Ráadásul minél magasabb egy épület, fajlagosan annál többe kerül egy hasznos m2.

"Nem tudom, hogy a lakások mekkora része kerül értékesítésre aukciókon, de a lakásárak emelkednek."
Az angolszász piacokon jellemzően aukció van. És nincs egy lakásra több wannabe vevő, mint 5 vagy 15 éve, mégis jóval többet fizetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.20. 07:32:10

@bigdata:

"Érvelsz"

Azt tettem, amikor példaként hoztam azt, hogy a 10-16%-os új építésű lakások aránya az eladásra kínált lakások között (2017 első negyedévében) nem voltak "csepp a tengerben".

"Korlátozó szabályok korábban is voltak, elszabadult árak meg nem."

Hogyne lettek volna elszabadult árak korábban is: ld. a késő 80-as éveket Torontóban.

"jól látható módon a megengedőbb szabályozás hosszú távon nem vezet alacsonyabb árakhoz"

Ez hol/hogyan látható jól?

"Ráadásul minél magasabb egy épület, fajlagosan annál többe kerül egy hasznos m2."

Ezt hogyan számoltad ki?

"Az angolszász piacokon jellemzően aukció van."

Hol? Én egy angolszász területen élek, de még soha nem hallottam arról, hogy lakóingatlanokat aukciókon értékesítenének. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen soha nem történt, de az, hogy "jellemzően" ez történne, valami támogatást igényel.

Mindemellett nem válaszoltad meg a kérdést:

Viszont te azt állítottad, hogy nincs lakáshiány, pl. Budapesten sem. Hol van az adat arra vonatkozóan, hogy (arányaiban) annyi lakás áll üresen pl. Budapesten, hogy ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy nincs lakáshiány pl. Budapesten?

bigdata 2018.04.20. 09:17:50

@neoteny: "Azt tettem, amikor példaként hoztam azt, hogy a 10-16%-os új építésű lakások aránya az eladásra kínált lakások között (2017 első negyedévében) nem voltak "csepp a tengerben"."
Kiváló, kár hogy 1. a csepp a tengerben hasonlatot értelemszerűen a teljes lakásállományhoz viszonyítva említettem, 2. ezek a számok is alátámasztják, hogy az építési kapacitás jelentős növelése ceteris paribus a lakáskínálat szerény növekedéséhez járul hozzá.

"Hogyne lettek volna elszabadult árak korábban is: ld. a késő 80-as éveket Torontóban."
Trollkodunk, vaze, persze, már a római birodalom idején is előfordult, csak mondjuk nem arról cseréltünk eszmét? És mesélj, Torontóban eltörölték a korlátozásokat, ez vezetett az árzuhanáshoz? Esetleg a korlátozások változatlansága mellett következett be a drágulás és az összeomlás is?

"jól látható módon a megengedőbb szabályozás hosszú távon nem vezet alacsonyabb árakhoz"

"Ez hol/hogyan látható jól?"
Őöööö, mondjuk Manhattan? San Fransisco? Tokió? Hong Kong? Sydney? Bármely tetszőleges felhőkarcolókkal sűrűn tűzdelt downtown?

"Ráadásul minél magasabb egy épület, fajlagosan annál többe kerül egy hasznos m2."

"Ezt hogyan számoltad ki?"
Elhittem a BME-n. Az összefüggés természetesen nem lineáris. A 1wtc 16 ezer $/sqm ára azért beszédes.

"Hol? Én egy angolszász területen élek, de még soha nem hallottam arról, hogy lakóingatlanokat aukciókon értékesítenének. Ez nem jelenti azt, hogy ilyen soha nem történt, de az, hogy "jellemzően" ez történne, valami támogatást igényel."
Mondjuk nézz utána, ha érdekel. Első kézből USA és Ausztrália biztos.

Mindemellett nem válaszoltad meg a kérdést:

"Viszont te azt állítottad, hogy nincs lakáshiány, pl. Budapesten sem. Hol van az adat arra vonatkozóan, hogy (arányaiban) annyi lakás áll üresen pl. Budapesten, hogy ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy nincs lakáshiány pl. Budapesten?"
A google a barátod, már ha nem épp a troll beszél belőled. Hát mit ad isten, rögtön az első találat szerint a lakások 12%-a üresen áll.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.20. 10:06:35

@bigdata:

"1. a csepp a tengerben hasonlatot értelemszerűen a teljes lakásállományhoz viszonyítva említettem"

Ebben semmi sem értelemszerű: a piaci árakat a piacon lévő eladó lakások mennyisége alakítja, nem az összes lakás mennyisége.

"2. ezek a számok is alátámasztják, hogy az építési kapacitás jelentős növelése ceteris paribus a lakáskínálat szerény növekedéséhez járul hozzá"

Haladunk: a "csepp a tengerben" már "szerény".

"már a római birodalom idején is előfordult"

Valóban: és mivel az állításod az volt, hogy "[k]orlátozó szabályok korábban is voltak, elszabadult árak meg nem", bármilyen példa megteszi, ahol korlátozó szabályozások léte mellett elszabadult árak voltak.

"Torontóban eltörölték a korlátozásokat"

Nem törölték el, ebbők kifolyólag az árzuhanás is kisebb mértékű volt, mint lett volna a korlátozások eltörlése mellett.

"Manhattan? San Fransisco? Tokió? Hong Kong? Sydney? Bármely tetszőleges felhőkarcolókkal sűrűn tűzdelt downtown?"

Azt még nem mutattad meg, hogy ezekben a metropoliszokban a megengedőbb szabályozás okozta a magasabb árakat.

"Elhittem a BME-n."

Hiba volt: ugyanis ha az alacsonyabb épületek esetében fajlagosan kevesebbe kerülne egy m2, akkor alacsonyabb épületeket építenének az ingatlanfejlesztők, hiszen az olcsóbb lakásokat könnyebben el lehet adni -- és így nem lenne szükség épületmagasság-korlátozásokra sem.

"Mondjuk nézz utána, ha érdekel."

Te tetted az állítást: neked kell azt támogatnod. Ha nem teszed, akkor az figyelmen kívül hagyható.

"A google a barátod"

Te tetted az állítást: neked kell azt támogatnod.

"rögtön az első találat szerint a lakások 12%-a üresen áll"

Helyesen: 2016-ban a lakásállomány több mint 12%-a tartozott
a nem lakott – más célra használt, idényszerűen
lakott vagy üresen álló – lakások körébe. [...] a nagyvárosi lakásokban működő irodák, üzleti vállalkozások [...] mind
a nem lakott lakások számát növelik. ( www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/mikrocenzus2016/mikrocenzus_2016_2.pdf ). Így hát az az állítás, hogy "a lakások 12%-a üresen áll", téves: a 12%-nyi _nem lakott lakások_ valamilyen (nem ismert) része áll üresen.

bigdata 2018.04.20. 12:04:18

"Hiba volt: ugyanis ha az alacsonyabb épületek esetében fajlagosan kevesebbe kerülne egy m2, akkor alacsonyabb épületeket építenének az ingatlanfejlesztők, hiszen az olcsóbb lakásokat könnyebben el lehet adni -- és így nem lenne szükség épületmagasság-korlátozásokra sem."
Facepalm.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.20. 12:12:16

@bigdata:

"Facepalm."

Érvelsz, vagy épp átvered magad, vagy tényleg nem érted?

bigdata 2018.04.20. 13:41:24

@neoteny: Ok. Lehet, tényleg counter intuitiv, hogy miért drágább fajlagosan is egy magasabb ház. Amíg +1 emeletről van szó, nem feltétlen drágább, sőt. De ahogy nő a magasság, úgy nőnek a statikai, gépészeti, kivitelezési, finanszírozási követelmények. Lásd 3 hónap alatt elkészülő könnyűszerkezetes townhouse vs 5-10 évig épülő felhőkarcoló. A felhőkarcolók azért olyan helyen épülnek, ahol nagyon magas a m2 ár, mert üzleti alapon máshol nem éri meg. Értelemszerűen az értékesítési árnak meg kell haladnia a beruházás árát, tehát amelyik környéken 2000$/sqm az átlagár, ott nem lesz 16.000 $/sqm bekerülési áron nyereséges az építési projekt.

bigdata 2018.04.20. 13:41:24

@neoteny: Ok. Lehet, tényleg counter intuitiv, hogy miért drágább fajlagosan is egy magasabb ház. Amíg +1 emeletről van szó, nem feltétlen drágább, sőt. De ahogy nő a magasság, úgy nőnek a statikai, gépészeti, kivitelezési, finanszírozási követelmények. Lásd 3 hónap alatt elkészülő könnyűszerkezetes townhouse vs 5-10 évig épülő felhőkarcoló. A felhőkarcolók azért olyan helyen épülnek, ahol nagyon magas a m2 ár, mert üzleti alapon máshol nem éri meg. Értelemszerűen az értékesítési árnak meg kell haladnia a beruházás árát, tehát amelyik környéken 2000$/sqm az átlagár, ott nem lesz 16.000 $/sqm bekerülési áron nyereséges az építési projekt.

bigdata 2018.04.20. 13:58:23

@neoteny: tfh van egy 30 m dolláros telek, olyan környéken, ahol az ingatlanok átlag 20.000$/sqm-t érnek. Választhatsz, hogy 2000 sqm-t építesz rá 2000 $/sqm áron vagy 240000 sqm-t 16000$/sqm áron. Melyik projektnek lesz magasabb a ROI-je?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.04.20. 14:37:54

@bigdata:

"Amíg +1 emeletről van szó, nem feltétlen drágább, sőt. De ahogy nő a magasság, úgy nőnek a statikai, gépészeti, kivitelezési, finanszírozási követelmények."

"van egy 30 m dolláros telek"

Így már rendben van az érvelésed: mindaddig, amíg a több emelet általi növekvő költségek nem haladják meg a több (lakó)területre oszló fix telekárból származó egységnyi területre eső költségcsökkenést, érdemes növelni az emeletek számát, azon túl pedig nem.

Tegyük fel, hogy ez az emeletszám 8 egy adott helyen (telken). Ha az önkormányzati szabályozás (zoning) max. 4 emeletes épületeket engedélyez abban a városrészben, akkor az szuboptimális: a kínálat mesterségesen fele akkorára van szűkítve a kérdéses projekt esetében, mint amekkora gazdaságosan lehetne. Erre akartam rámutatni, ti. hogy a szabályozás is drágítja a lakóingatlan-árakat a kínálat visszafogásával.