1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.03.01. 14:27 HaFr

Tegyük egy kicsit rendbe végre, mi a konzervativizmus

stefka2

Most, amikor az ország rombolása ún. jobboldali címkével zajlik, illetve nem egy exkomcsi újságíró, egykor daliás munkásőr, tisztességtelenségben megőszült ügynök vagy ifjú karrierista odáig megy, hogy a konzervativizmussal azonosítsa magát, talán nem felesleges sűrű határzárral elkeríteni magunkat a politikai manipulációnak ettől a szeletétől és szólni egy-két szót a pedigrénk védelmében.

Konzervatívnak lenni -- kézenfekvően -- azt jelenti, megőrizni valamit a valóságból. A konzervativizmus régóta létező, bevált, elismert életmódokat, gyakorlatot, választott értékeket véd az eróziótól és a pusztulástól -- olyan gyakorlatokat, amelyek az adott (konzervatív) ember sajátjai. Szeretném kérni az olvasót, barátkozzon ezzel a mondattal, mert benne van minden, ami tárgyunkat az etnicista, etatista, civilizálatlan, agresszív, beavatkozó, adott esetben merőben fiktív ideológiáktól -- egyáltalán bármilyen ideológiától -- megkülönbözteti. Egyfelől a konzervatív ember a régóta létező, az idő múlásával kitüntetett, bevált, tekintély övezte, intézményesült értékeket és gyakorlatokat védi, ezeket -- és nem a meghaladásukat -- tekinti az első reflexének. Másfelől ezek a gyakorlatok az őket védő sajátjai, nem másoké: a megőrzésüknek az adott individuum életének gazdagítása, értelemmel való felruházása, megkülönböztetése miatt van jelentősége; következésképp a védelmük még véletlenül sem jár mások életének átalakításával, elrendezésével, megtörésével. Ebből a két okból ellentmondás konzervatív kommunistáról beszélni (hiszen a kommunizmus sehol sem vált be és kivétel nélkül a mások életének "elrendezéséről" szól), alapvetően ugyanez miatt oximoron konzervatív szocialistáról beszélni -- vagy konzervatív nacionalistáról (amely egy fikció illetéktelen számonkérése mások életén).

A konzervatív az említett okok miatt csaknem kivétel nélkül individualista: (esetleges, nem kötelező, vagy változó hevületű) kereszténységében, hazaszeretetében és a családjában is. Ezeket a saját élete -- és nem valamiféle társadalmi program vagy politikai ideológia -- szempontjából tartja értékesnek, felelőssége tárgyának, érdekeltségének. A saját személye iránti felelősségét viszi beléjük.

A hazáját szerető konzervatívot undorítja a proli nacionalizmus és a tömeg kultusza akkor is, ha mélységes sajnálatára érti a szavukat. Jól tudja, hogy a patriotizmussal szemben a nacionalizmus különböző verzióit a tömeg manipulálására találta ki a kor, de amit XIX. századi önmaga emberbaráti lelkülettel, talán túlzott türelemmel és beletörődéssel fogadott, azt a XX. századtól a politikai bűnözők fegyvertárába valónak tartja -- ezért azt sem tekinti véletlennek, hogy a nacionalizmus az idők folyamán fogadott testvérévé vált a kleptokráciának és a politikai erőszaknak.

A konzervatív, ha keresztény, akkor bensőségesen és szégyellősen az, nem rajongóan; a hitét privát ügynek tartja, nem vallásnak, amely mint ilyen nem Bayer Zsolt tollára, Boross Péter ajkára és Balog Zoltán hivatali asztalára való. Isten látja lelkét, messzire elkerüli azt a templomot, ahol ilyenek állnak sorba áldozásért vagy úrvacsoráért, mert -- bár a kultusz közösségét, ezért az Isten közösségi tiszteletét fontosnak tartja -- nem dolga nyilvános bűnök templomban való látványos eltitkolásának tanúja lenni, a csőcselékkel és az erkölcsi alvilággal semmilyen fórumon egy levegőt szívni. Ezt a terhet csak az Úr tudja elviselni, akinek hálát ad ezért is.

A konzervatív ember önmaga maximumát adja a családjának, mert felelősséggel tartozik érte; önmagát a családjáért is műveli. A gyerekeit a példáján és nem a példája feletti szemhunyás alapján neveli. Akinek hűséget esküdött, azt a maga részének tekinti; akit a világra segített, azért ugyanolyan felelősséggel tartozik annak felnövekedéséig, mint önmagáért. A felelősséget a magáénak tartja, nem az államénak, és ugyanezért áll a szabad piac és a korlátozott demokrácia pártján is. (Talán érthető ebből, hogy a konzervatív nem is toleráns abban az értelemben, ahogy a progresszívok hirdetik magukról, de még úgy sem, ahogy egykor a klasszikus liberális felfogásban állt. A konzervativizmus mások hiteivel és értékrendjével -- well, delúzióival -- szemben többnyire érdektelen.)

Mindezek miatt ha egy konzervatívnak -- fordítsuk le az eddigieket egy konkrétumra -- a migrációról kell ítélkeznie, akkor egyszerre gondol a migránsokra viszolygással, ami a sikertelen kultúrák szerencsétlen szubjektumainak kijár, szánalommal, ami a szenvedő embernek jár, és örömmel, ami az esti teakor vár rá. Ezt a hármat teszi aztán rendbe úgy, hogy abból lehet bármi. A kapujának vaspánttal való megerősítése és a határon való tea- és takaróosztogatás is. De egyik döntéséhez sincs köze az állami, nacionalista, keretlegényi, nota bene a progresszív morálnak.

A konzervativizmus tehát a magunk által kidolgozott (nem odahazudott) erkölcsi kiválóság, az intézményes autoritás és az individualizmus bonyolult kevercse. Az olvasmányai Arisztotelésztől Esterházyig ívelnek, a nyilvánosság sok itt felsorolható magyar fórumának gondos elkerülésével. Röviden, a konzervativizmus nem a szolgák műfaja. Kár ezért a NER publikumának -- pusztán e pedigréje miatt -- megpróbálni magára applikálnia. A feladat nehezebb ennél, hovatovább inkompatibilis. (Jobboldalisággal nagyobb sikerrel próbálkozhatnának, ami tömegkultusz, de ez már egy másik cikk témája lehetne.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5913707836

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GyMasa 2018.03.01. 14:48:01

Kedves Peter!
Ennek az irasnak minden szava arany!
AZt hiszem, eddig ez a legjobb!
(Mellesleg magamra is ismertem a leirasbol ;-) )

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.01. 14:56:02

@GyMasa: az én kommentelőim szükségképpen kiválóak :)

zenonküp 2018.03.01. 16:55:05

Kevesen vannak a klubban.
Lehet, hogy éppen ettől jó)

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.03.01. 17:50:46

Konzervatívizmus = tétova liberalizmus. Tök ugyanaz, csak alacsonyabb sebességgel.

2018.03.01. 18:25:20

ez a neokonzervativizmus.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.01. 19:16:20

@444: igen, hát olvass egy kis Kemény Zsigmondot meg Asbóthot, de a "neokonzervatív" Szekfűvel vagy a Dessewffyekkel is kezdheted :D

Moin Moin 2018.03.01. 19:16:38

Röviden összefoglalva: a konzi egy szentember!:-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.01. 19:30:48

@Moin Moin: hát nem.. sajnos nem.., de az átlagos progresszívnál egy kicsit stabilabb :)

Lexa56 2018.03.01. 19:51:51

Ez megegyezik lényegében azzal, amit mondogatni szoktam: én nem szabadságszerető nép, hanem szabadságszerető ember vagyok,aki nagyon kényes a saját maga feletti szuverenitására és az semmiképpen nem akarja olyan silány jellemű embereknek átadni, akik uralkodnának felette.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.03.01. 20:23:58

Konzervatívnak születik az ember. Megengedhetünk magunknak kisebb-nagyobb kitérőket, de akinek szilárd a meggyőződése, az élvezheti a szkepticizmus luxusát.

Moin Moin 2018.03.01. 20:44:20

@HaFr: "Stabilabb"???
Szóval, mi progik instabilak lennénk, törékeny lelki egyensúllyal????
"Fra-gil-le??? He calls-a Francesco fra-gil-leeee! Not-a so fast, McQueen!"

2018.03.01. 21:40:49

@HaFr:
egy klasszikus konzervatív számára a hit nem magánügy, hanem a közösségi jellegű. egy neokonzervatív számára magánügy. ahogyan a neoliberálisok hirdetik. stb. a neokonok a neolibek táskahordói.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.01. 22:08:14

@444: nem, rosszul tudod, amiről te beszélsz, az a tradicionalista

2018.03.01. 22:30:19

@HaFr:
a klasszikus konzervatív a tradicionalista. és erre lehet azt mondani: a nemzeti keresztény tradíció? az meg micsoda? ugyan már kérem. a 21. században járunk. tessenek már a köldöknézés helyett egy kicsit nagyvilágra tekinteni. és éppen egy új űrkorszakba lépünk. és ami a világban uralkodik az a neoliberalizmus. ahhoz kell alkalmazkodni sajnos. nekünk a világnak. és nem fordítva. akár tetszik, akár nem. na jó, a nemzetközi pénzügyi elit talán egy kicsit el vannak eresztve. ezért megérdemelnek egy ejnye bejnyét. de még mindig jobbak, mint az államot fogjuk ejtő autoriter rezsim. lopnak, csalnak, hazudnak. és hagyni kellene már az összeesküvés elméleteket. ezt az egész pénzhatalmi konteót. és az alattvaló létet. amit a nemzeti keresztény hagyományok kínálnak. nagyjából ezt mondják a neokonzervatívok. bokros lajos, vagy mondjuk bod péter ákos, vagy róna péter, vagy mellár tamás. te is nagyjából ezt képviseled, amit chikán attila, urbán lászló és társaik.

2018.03.01. 22:30:55

nekünk a világhoz*. és nem fordítva.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.01. 22:37:58

@444: nem értem, miről beszélsz

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2018.03.01. 22:45:20

@HaFr: Az unionistában egy világ omlott össze a Beaverfieldmarketboroughi fijaskó után. Csórikám, nem lehet neki könnyű.

Tamáspatrik 2018.03.01. 23:33:17

Volt az a régi szó, hogy FONTOLVA haladó, a mérsékelt konzervatív tehát meggondolt. Ezzel szemben a maradit nem érdekli semmi, csak hagyják békén (és nyugodtan vizelni) a saját pocsojájában. A reformer hozza a progresszív ötleteit, aminek egy része jó és beválik, más része megy a kukába....

jotekony koc 2018.03.02. 06:03:25

Szóval a konzervatív egy autista.
Egy kívülálló, egy magányos farok.
Egy férfi.

Nem vezet semmit, nem él társadalmi életet, nem visel másokért felelősséget.

A konzervatív megél a maga módján, magára gondolva,

és amikor segítségre szorul, csak akkor kérdi, hogy milyen intézményeket talált ki neki a baloldal.

Példaképe akar lenni konyhába zárt asszonyának és csenevész gyermekeinek,

de ha nem kellemes a kiszolgálása, vagy valamire nem büszke,
akkor elhagyja őket - mert ez a régi bevált módszer.
Már az ősei is ezt csinálták.

Endre Hídvégi 2018.03.02. 06:56:07

@HaFr: Kétség kívűl sok igazságot tartalmaz az írás, de: feltételez egy bizonyos intellektualitást, ami sok konzervatív emberben sincs meg. (az okokat most ne firtassuk). Nálam ott kezdődne a konzervatizmus és - általában - a haza és nemzeti elkötelezettség, ha erre a három kérdésre MINDEN!!!! konzervatív embertől választ tudnék kapni: 1., hol van a Mátyus földje? 2., Mit tudsz a brassói Fekete Templomról? 3., Melyik versből van: "Verecke híres útján jöttem én.." Nos, frissen végzett magyar-történelem szakos tanárok nem tudtak rá válaszolni!!!!! Miről beszélünk akkor? A Kincses Kolozsvárt, de akár más fontosabb dolgot nem is ismerik!!! Először az ismereteket kéne bővíteni, aztán lehetne konzervativizmusról beszélni. Igazi,polgári értékrend kéne, nem baromságokat tanítani az iskolákban!

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.03.02. 08:17:19

@Endre Hídvégi: "Nálam ott kezdődne a konzervatizmus és - általában - a haza és nemzeti elkötelezettség, ha erre a három kérdésre MINDEN!!!! konzervatív embertől választ tudnék kapni: 1., hol van a Mátyus földje? 2., Mit tudsz a brassói Fekete Templomról? 3., Melyik versből van: "Verecke híres útján jöttem én.."

A kérdések megválaszolásának tudásának vagy nem
tudásának semmi köze a konzervativizmushoz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.02. 08:20:15

@Endre Hídvégi: @Fuxos (ex bömis): igen, ez nem konzervativizmus, ez kulturális nacionalizmus, amivel semmi baj nincs, csak ne keverjük a kettőt

screpes 2018.03.02. 08:20:30

@444:
Felsoroltál neveket, akik számodra egy, sőt egységes álláspontot képviselnek.

..." nagyjából ezt mondják a neokonzervatívok. bokros lajos, vagy mondjuk bod péter ákos, vagy róna péter, vagy mellár tamás. te is nagyjából ezt képviseled, amit chikán attila, urbán lászló és társaik."

Megtennéd, hogy leírod a hasonlóan egységes, koherens álláspont képviselőit?
De a népfőiskolás hadova kevés lesz.

jotekony koc 2018.03.02. 08:37:52

@HaFr: Woody Allen valamelyik filmjében volt, hogy előadta a saját világnézetét, hogy foglalkozz magaddal, vedd el, amit csak tudsz, nem törődj mással, mert csak egy életed van és abban érezd jól magadat.
Woody Allen azt mondta neki, hogy ez nem világnézet, hanem egy pszichopata gyilkos arc poetikája.

A tiéd se izmus, hanem egy visszahúzódó ember önvallomása.
Nem csodálkozom, hogy többen együttéreznek.
Idealizálni a bezárkózásunkat elég könnyű feladat.
Elhagyni a komfortzónát és megverekedni az igazunkért, az meg nehéz.
Lájtos kis múltbarévedés, öndicséret és példakép-póz, igazán nem egy nagy fáradság.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.02. 08:50:29

@jotekony koc: nem akarnám kérni tőled, hiszen milyen alapon, de ha bármit meg akarsz érteni az írásból, akkor még sokszor el kéne olvasnod. Nem azért, mert akkora remekmű, hanem mert evidensen máshogy huzalozódott az agyad. Ami szintén nem baj, csak így nehéz.

zipe moha 2018.03.02. 09:50:39

@jotekony koc: Itt most a szentség pillanata van...nem illik vendégként csörömpölnöd a templomban...hit vitába sem illik belekapcsolódnod a győzni akarás reményével..kapitalizmus, individualizmus, konzervatív ember..áldassék a piacon nevük..már mint ahol ami , ahogy van..annyira és úgy

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2018.03.02. 10:01:20

Egyébként, boldog boldogtalan konzervatívnak képzeli magát....természetesen ezt a jogot senkitől sem vitatom el.

Sajnos, kihaló faj vagyunk. Várom már mikor csinál rólunk egy fél órás műsort David Attenborough. :) Survival, if you know, what I mean.

zipe moha 2018.03.02. 10:08:59

@Fuxos (ex bömis):
"Egyébként, boldog boldogtalan konzervatívnak képzeli magát."..naná , volt idő amikor pedig mindenki kommunistának, nemzeti szocialistának , legutóbb demokratának, hamarosan hűbérúrnak..képzelte magát...senki sem képzelgett arról, hogy eszköz mindössze ..más kezekben..ez nem kényelmes képzelgés, pedig valóságos és annyiban konzervatív, hogy hagyományos is..

2018.03.02. 10:44:07

@screpes:
ez egy nyugatos (atlanti-transzatlanti) elkötelezettségű értelmiségi csoport. és lényegében azt mondják, hogy magyarország aligha lehet gazdasági értelemben szuverén vagy félszuverén. multinacionális vállalatok birtokolják csúcstechnológiát, a szabad kereskedelemből következnek az olcsó tömegtermékek, globalizáció győzött. és a magyar vidéknek ezt a kisparaszti romantikázást be kellene fejeznie, mert ezzel magyarország végérvényesen leszakad a civilizált világtól és a fejlődő országok szintjére süllyed autoriter rezsimekkel, félkatonai rendszerekkel. ez egy zsákutcás fejlődési pálya. ebből vissza kell lépni. és a megoldás kulcsa kizárólag a nyugatos (atlanti, transzatlanti) elköteleződés.

de nem, vagy nem feltétlen. a liberalizmus az, hogy van alternatíva. a polgári konzervativizmus az, hogy ez a polgári tradíciókból következik. ezek környezetfüggő szabályok.

közbirtokosságon alapuló hagyományos polgári agrárrendtartás. (A polgári hajdúk statútumai: Anno 1643. die 13. Januarii)

34. articulus. A Selpes erdejérűl.
Az Selpes erdeit, az kit rajta találnak, hogy házához hordanák, azokat 12 forintra büntetik és az szentmargitai erdőnek is hasonló a tilalma, a veresgyűrű és fagyai tövisen kívül.

35. articulus. A Tisza parton való káposzta kertekrűl.
Az kik penig a Tisza parton káposzta föld örökségét foglaltak és kiki az ő fogását meg nem csinálja és károkat vallanak miatta, azokat nem egyébbel, hanem 12 forinttal büntetik meg érette.

36. articulus. A szentmargitai földrűl.
Az szentmargitai föld penig az Folyáson túl, mikor az idő eljön, az kaszatul nem leszen tilalmas, hanem, aki magát merészelje, szabadon kaszálhatja, az marhajáró földnek pedig határt csinálnak, hogy meddig legyen szabad járni.

Ezen articulusoknak beírásában voltának jelen ez megnevezendő tisztességes személyek úgy mint ugyanaz városnak elei.

Nagy András, polgári vitézeknek főkapitánya.
Fekete János, ugyan azon vitézeknek hadnagya.
András Deák, esküdt személy, Mihály János, esküdt személy, Tott György, esküdt személy, Kis István, esküdt személy, Tatár István, esküdt személy, Vida András, esküdt személy, Pap Pál, esküdt személy,
Pócsi Pál, esküdt személy, Feir János, Fegyvernek János, Nagy Benedek, Bába Bálint, Hódos Gergely, Nagy Márton, esküdt személy, Derekas Mátyás, Matusa Gergely város gazdája.

erre béndek péter azt mondja, hogy nem ez a nyugatos polgári hagyomány. de a hajdúkerületben ez a polgári hagyomány.

évente cserélik a tanács felét.

11. articulus. Az esküdt uraimról.
Mikor az Isten Sz. György napot elhozza, mint az előtt is jó végzés volt, úgy mint a fele az tanácsnak megmarad és az fele újabban állítódjék.

például ez elég jó kis szabály. a képviselők fele évente menjen a levesbe.

DrGehaeuse 2018.03.02. 10:44:15

@HaFr: Sajnos egynémely ponton én nem felelek meg a fent leírt szigorú követelményeknek. Sokat kell még dolgoznom a nacionalizmusom lecsiszolásán. Valószínűleg mindig maradni fog bennem egy kevés nacionalizmus és jobboldaliság is. És nem biztos, hogy valaha is el tudom majd fogadni ezek összegyeztethetetlenségét a konzervatívsággal.

Néhány korábbi posztodban felvillantottad egy modernizációs nacionalista narratíva kidolgozásának lehetőségét,
jelen míves és emelkedett írásod mintha cáfolná ennek megvalósíthatóságát.

Vagy talán rosszul olvasom? (Má megin az a fránya hermenautika?) :)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.02. 10:56:29

@DrGehaeuse: nem, fenntartom: a modernizációs nacionalizmus a népünkre szabott legjobb politikai értékrendszer

GyMasa 2018.03.02. 11:07:50

@HaFr:
Jol ertem, hogy neked is az jott le a hozzaszolasaibol, hogy ahhoz kepest, hogy a megertesrol, meg az elfogadasrol irt, valahogy egy individualista konzervativ iranyaban ezek a tulajdonsagai nem mutatkoznak meg tul nomytekosan?

GyMasa 2018.03.02. 11:15:27

@DrGehaeuse:
...Valószínűleg mindig maradni fog bennem egy kevés nacionalizmus és jobboldaliság is. És nem biztos, hogy valaha is el tudom majd fogadni ezek összegyeztethetetlenségét a konzervatívsággal...
Nem lehet mindenkit eles vonalak menten skatulyakba zarni.
Mindig lesznek emberek, akik kicsit kilognak itt-ott a dobozbol.
Mivel a konzervativizmus individualista, igy nincsen ezzel semmi baj, hiszen az egyent nezi.
Ezzel szemben a kollektivistaknak mindig lesznek ilyen problemaik, es pont emiatt!
Ugyanis ok bizonyos cimkek alapjan allitjak fel a sajat hirerchiajukat.
Es, az altalad emlitett "kilogasok" miatt ez elobb-utobb problemakhoz, majd sulyos problemakhoz vezet, amiket vegul mar csak a "duplagondol" jellegu lepesekkel lehet csak kordaban tartani.
A kollektivizmus valsagarol igen szines kepet lehet kapni, ha elkezded a Youtube-on nezegetni a "intersectional feminist" tartalmakat (bar, inkabb azoknak a kritikait erdemes nezni, mert ott ervekkel fogsz talakozni, meg cafolatokkal).
Javaslom "Sargon of Akkad"-ot, ha megy az angol.
Ha erdekel kifejthetem itt is, de az eleg hosszadalmas lenne.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.02. 11:19:03

@GyMasa: :D nem szeretném most ezt a távollétében megbeszélni, mert kitiltottam, miután a törölt kommentjében elkezdett gyalázni is engem, amit, ugye, nem kötelességem viselni

GyMasa 2018.03.02. 11:32:05

@HaFr:
OK, korrekt!
Tehat jol ertettem.
Eeees, akkor nem is valaszolok neki, mert ugysem tud ra reagalni.

DrGehaeuse 2018.03.02. 14:31:03

@HaFr: Jó jó, de a modernizációs nacionalizmus és a konzervatív attitűd között lesz némi kognitív disszonancia, hiszen a konzervatív nacionalista az ügye egy oximoron. Tehát egy virtigli konzervatív még a legszebben kimunkált modernizációs nacionalizmus narratívát is csak mint "politikai terméket" tudhatja majd használni (lásd Polgári kormányzás à la Fidesz & GFG & Co.) azt is csak amúgy kénytelen kelletlen. Négymillió náci országa ezen a szitán hamar át fog látni és nemtetszésének fog hangot adni.

2018.03.02. 15:13:10

@DrGehaeuse:
elárulok egy titkot. a filozófiai eszmények nem állnak szemben egymással. a liberális lehet konzervatív. sőt a nacionalista szocialista. és még ez utóbbi is lehet civilizált. az elitista filoszemita iskola választgatja el és állíthatja ezeket szembe egymással. és ezzel szemben álló populista politikusok ezeket kényük kedvük szerint összekapcsolják.

DrGehaeuse 2018.03.02. 16:05:18

@GyMasa: Mielőtt a kollektivizmust azonosítanád minden baj és balsors forrásával, felhívnám a figyelmet néhány dologra.
Az a csoda, hogy a Magyar Nép még ma is létezik nem kis részben annak köszönhető, hogy egyfajta archaikus kollektivizmus gyakorlata (egész kultúráját a közösségen belüli mellérendelt viszonyok keretén belüli interakciók egyensúlya hatotta át lásd: Kaláka, tánckultúra, népdalkincs) szerin élte életét faluközösségeiben egészen a XIX. század végéig, de ennek a tradíciónak még ma is vannak töredékes nyomai.
Sőt egyes helyeken magasan iskolázott felnőttek családjaikat ilyen közösségek újjáélesztése illetve teljesen új közösségek tradíció szerinti kialakítása révén próbálják megvédeni a globalista modernitás és a sajátos magyarországi uram-bátyám rablókapitalizmus (KNER) káros hatásaitól (stressz, önkizsákmányolás, bérrabszolgaság, adósrabszolgaság, sárgacsekk-tenger, erőszak, politikusbűnözés, kifosztás, taposómalom, könyöklés, önzés, közöny, gyűlölködés - mindösszesen anómia).

Ez tette lehetővé, hogy a Magyar Nép sok ezer éves Kárpát-medencei élete során az első kő-rézkori (Harcibaltás) inváziótól az oroszok 1991-es kivonulásáig mindig túl tudta élni és humanizálni tudta (többnyire etnikai összeolvadással is együttjáró folyamatok révén) hódító hadurait és azok hadinépeit is.

Ez a közösségi forma szöges ellentétben áll azzal a fajta kollektivizmussal amit a kommunisták próbáltak ráeröltetni a társadalmakra. Itt ugyanis az önkéntes, kölcsönös segítségadás ellenszolgáltatás nélküli teljesítése a tradíció által észrevétlenné és tudattalanná vált felelősség és sorsközösségvállalás is egyben. Mindezt úgy hogy meghagyja a családok (s benne az egyének) belső autonómiáját.

És ez az a kőkor előtti tradíció amit mi magyarok őrzünk.

GyMasa 2018.03.02. 17:08:45

@DrGehaeuse:
Köszi a választ!
Valószínűleg nem ugyanarról beszélünk.
Én kifejezetten az általad kommunistáknak tulajdonított kollektivizmusról beszélek, mert ma az kezd elharapozni, szerintem legalábbis mostanra igen káros módon.
Ennek a tünetei:
- Esélyegyenlőség helyett eredményegyenlőség
- Áldozatkultúra
- tények-számok helyett érzelmek
- Pozitív diszkrimináció.
- Rasszizmus (vagy nevezhetjük, reverz rasszizmusnak is, hiszen most pont a fehérek ellen megy ki a dolog)
- Szexizmus (gender szarságok, eltúlzott feminizmus)
Úgy gondolom, hogy a te általad említett csoport ezek közül egyik tulajdonsággal sem rendelkezik, tehát maximum szerencsétlen névazonosságról lehet szó.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.03.02. 18:14:47

@DrGehaeuse: nem, ha ezt rögtön az elején elismeri és elmagyarázza az ember (politikus)

abdul hackeem 2018.03.02. 18:57:57

@GyMasa: Az "ennek tünetei" utáni részt légyszíves kifejteni, idézetekkel, linkekkel, mert engem is érdekelnének.
Összehasonlító is lehet, a kormány vs. elharapódzó oldal.
Köszi.
Egyébként csak ostoba handabandázás az egész.

GyMasa 2018.03.02. 21:13:48

@abdul hackeem:
...Az "ennek tünetei"...
Ott van a felsorolásban, közvetlenül alatta.
utáni részt légyszíves kifejteni, idézetekkel, linkekkel, mert engem is érdekelnének...
...Összehasonlító is lehet, a kormány vs. elharapódzó oldal...
Valamit félreértettél!
Ezek a "tünetek" nem a magyar állapotokra vonatkoznak, hanem a nyugat Európai állapotokra, de legfőképpen az USA állapotokra.
Tehát, JELENLEG ezek a "tünetek" még csak igen korlátozott mértékben vannak jelen az országban.
Egyszerűen azért, mert Magyarországon a rendszerváltás még <30 éve történt meg, és ennek az ideológiai környezetnek kell 1-2 generáció, hogy ártalmas módon elterjedjen.
Ezen kívül, pl. Magyarország egyáltalán nem érintett pl a feketék (meg úgy általában bármilyen más bőrszín) kérdésében.
Ami miatt mégis érdemes erősen figyelni rájuk, az az, hoyg ezek a tendenciák előbb-utóbb Magyarországra IS be fognak törni.
Aminek már látszanak a jelei.

abdul hackeem 2018.03.03. 04:26:42

@GyMasa: Habár a dottore a magyarországi állapotokról írt, te viszont a nemtapasztalt bezzegmásholt hoztad nekem.

- Esélyegyenlőség helyett eredményegyenlőség -> Sosem volt és nem is nagyon lesz esélyegyenlőség. Két számítás eredménye lehet egyenlő.
- Áldozatkultúra -> Ezt nem tudom, hogy micsoda. Akkor tetteskultúra is van? Hogyan lopjunk kézikönyv?
- tények-számok helyett érzelmek -> sorosozás, migránsozás, brüsszelezés
- Pozitív diszkrimináció. -> tiborc, mészáros stb.
- Rasszizmus (vagy nevezhetjük, reverz rasszizmusnak is, hiszen most pont a fehérek ellen megy ki a dolog)-> minielnök miskolci tv-interjúja
- Szexizmus (gender szarságok, eltúlzott feminizmus)-> ELTE elleni hadviselés, vakkomondoros agyhalott képviselő.

Tényleg a tendenciák előbb-utóbb be fognak törni Magyarországra. Azt is megpróbáltam megmutatni, hogy kik a behurcolói. Itt lesz az alkalom április 8-án, hogy tegyél ellenük.
És nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.

2018.03.03. 12:15:57

@abdul hackeem:
na de az avasi cigányok kapcsán nem a borsodi cigány vajda tiltakozik. hanem a roma sajtóközpont. azt a "filantrópok" pénzelik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.03. 15:58:16

@444:

Farkas Flórián sem tiltakozik -- őt meg a Fidesz pénzeli a nettó adófizetők pénzéből.

abdul hackeem 2018.03.03. 16:07:59

@444: Értem én, hogy semmi sem az aminek látszik.
Akkor a vajdát meg ki?
Nem az lenne a lényeg, hogy Magyarország törvényes miniszterelnöke nyíltan, többször uszítgatja a kis nyilas csahosait?
És ha holnap nálad jelennek meg a kopaszok?

GyMasa 2018.03.03. 16:14:37

@abdul hackeem:
...Habár a dottore a magyarországi állapotokról írt, te viszont a nemtapasztalt bezzegmásholt hoztad nekem...
Eredetileg arról írt, hogy úgy érzi, hogy nem felel meg a posztban leírt kritériumoknak.
Én erre azt írtam le neki, hogy nincs is semmi baj azzal, ha nem fele meg pontról pontra mindegyiknek, hiszen mindannyian külön-külön egyéniségek vagyunk.
AZ individualisták az egyént nézik, és nem mindenféle cimkéket. (egy indivdualistának nem a szem-hajszín számít, hanem, az adott ember viselkedése, és tettei.)
Ezzel szemben a kollektivistáknál mindnekinek bele kell tartozni valamiféle kategóriába.
A többivel kapcsolatban pedig látom, hogy fogalmad sincs róla, hogy miről beszélek és, ahogy látom, nem is érdekel, mert csak gúnyolódsz rajt.
Úgyhogy felejtsük is el az egészet.
Nem fgom ezt elmagyarázni.

abdul hackeem 2018.03.03. 16:28:18

@GyMasa: Ahogy látod, engem nagyon is érdekel.
Te pedig azt mondtad, hogy ki nem állod a kettős mércét és érdemi vitát szeretnél.
Ehhez képest én vagyok fogalmatlan.
Nem gúnyolódtam, ÉN ezt látom a kormánypropaganda mögött. Ugyanazt, amit Te is.

GyMasa 2018.03.03. 19:36:18

@abdul hackeem:
..Ehhez képest én vagyok fogalmatlan...
Nana, csak annyit írtam, hogy az USA-ban pusztító PC-szélsőbalos helyzetről nincs fogalmad!
Szóval, ezt félreértetted :-)
Az USA helyzetet nem ismerni meg alapvetően nincs gond, mert az az USA problémája, messze is vannak, és vannak itt nekünk is saját problémáink.
MÉG nem Magyarországé, illetve a két ország közötti különbségek miatt ide csak részben jöhet el ez ilyenfajta rettenet.

Janossz 2018.03.03. 20:09:57

@GyMasa: " az USA-ban pusztító PC-szélsőbalos helyzetről "
Bizony. Ezek az usákok hírhedett kommunisták.

DrGehaeuse 2018.03.03. 21:10:08

@444: Ezt most benézted! A miskolci vajda igenis tiltakozott!
pestibulvar.hu/2017/05/29/levelet/

nevetőharmadik 2018.03.03. 22:45:13

@Janossz: Ne röhögj! Tényleg brutálisak az ottani kommunisták (pontosabban kultúrmarxista posztmodern autoriter baloldal).

2018.03.03. 23:13:16

@DrGehaeuse:
csakhogy ez nem orbán héten elhangzott kijelentése ellen szólt. ezt a levelet 2017 májusában írta azért, mert a fidesz és a farkas flórián szövetséget kötött.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.03. 23:41:14

@nevetőharmadik:

"pontosabban kultúrmarxista posztmodern autoriter baloldal"

+1: magam sem mondhattam volna szebben. :)

GyMasa 2018.03.04. 10:30:29

@Janossz:
Mondd, te élvezed, hogy folyton hülyét csinálsz magadból?

Janossz 2018.03.04. 17:00:33

@GyMasa: Ja. Lehet itt okosan elmélkedni nagyokat az amerikai komcsikról, miközben a valódi hazaiak, meg a jó öreg ruszkik már a spájzban vannak.
Paks 2 mond neked valamit, nagy harcosa vagy úgy hírlik...?

2018.03.04. 17:26:29

@Janossz:
a nagy barátaink a németek és a németalföldiek nem ítéltek volna ellenünk bős ügyében, akkor nem kellene paks 2.

2018.03.04. 17:32:50

bős egy magyar település. de nem lehetett építeni egy magyar-szlovák vízművet. mert mi lesz a vizimadarakkal. a nato egy lokátort se tudott építeni. mert hogy letapossák a virágokat. miközben kijevet amerikanizálnák a demokraták. és ezt legitimálta a német szövetségi kormány. mert angela merkel szerelmes volt julia tyimosenkóba.

ijontichy 2018.03.04. 17:34:19

@444: Úgy is van! Szegín magyart mindenki csak báncsa! Btw. tudtad te, ha a nagyanyámnak pöcse lett volna, akkor ki lett volna? ;-)

2018.03.04. 17:38:17

ellenben ugye a németeknek kell az olcsó energia. úgy, hogy ne függjenek a franciáktól. ilyenekből következik paks2. és nem kizárólag abból, hogy lenyúlják a pénzt.

2018.03.04. 17:41:35

@ijontichy:
na, de a megoldás az, hogy első körben a demokraták menjenek a fenébe. az amerikai magyaroknak egy része hazafi, egy részük magyargyűlölő. ugyanez vonatkozik a németekre és a németalföldiekre.

hódmezővásárhelyen az ellenzéki jelölt nem soros alapítványhoz köthető volt. rögtön megválasztották lázár emberével szemben.

ijontichy 2018.03.04. 17:58:11

@444: Szvsz. első körben a beteges nacionalisták menjenek a fenébe.
Az amerikai magyarok természetesen hazafiak. USA hazafiak :-) (mellesleg ezt el is várják tőlük).

2018.03.04. 18:10:17

az amerikai "liberális" "demokrata" kapcsolatnak jelen állás szerint vége van. a világias zsidó kultúra megszűnik pesten. egy olyan kis-világ, ami 150 éve meghatározza a magyar főváros és a magyar társadalom fejlődését. ebből egy átmeneti kulturálatlanság szükségképpen következik. ezt próbálom demonstrálni. mit lehet ezzel kezdeni? és a válasz lehet az, hogy semmit.

magyarországnak egy lehetősége van visszatérni a nemzeti keresztény tradíciókhoz. a nyugatosságot a németek jelentik. a nyelvbe bele lehet látni valamennyi angolságot. de ezt is éppen a "nyugatosok" utasítják el.

2018.03.04. 18:20:41

@ijontichy:
amerikában azt várják el, hogy legyél amerikai hazafi. magyarországon azt, hogy magyar.

ijontichy 2018.03.04. 18:21:06

@444: Szvsz. első körben a beteges nacionalisták menjenek a fenébe.

Janossz 2018.03.04. 18:26:35

@444: " ebből egy átmeneti kulturálatlanság szükségképpen következik. ezt próbálom demonstrálni. "
Meglehetős sikerrel.

2018.03.04. 21:29:57

@digipenna:
ez a jászfényszarui beruházás összértéke 33.5 milliárd forint. ebből 10.5 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatás. a beruházás összértékének közel harmada (31%). ezzel 500 új munkahely jön létre (munkahelyenként 21 millió állami támogatással). nincs olyan nagyobb termelő beruházás, ami ne így jönne létre.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.03.04. 22:37:22

@444:

"nincs olyan nagyobb termelő beruházás, ami ne így jönne létre."

Ami a kormányzat(ok) sara.

2018.03.05. 12:50:33

@DrGehaeuse:
az egyik a borsodi cigány vajda. a másik pedig a hvg számára nyilatkozó roma politikus.

2011-es a népszámláláson ~300-325 ezer ember vallotta magát romának. a debreceni egyetem egy 2010-2013 között végzett, a ksh által nemrég közölt felmérése a valós számot ~850-900 ezerre becsül.
www.ksh.hu/docs/hun/xftp/terstat/2018/01/ts580101.pdf
ez az országos eloszlás (észak-alföld 2010-es, észak-magyarország 2011-12 közötti, az ország többi része 2013-as becsült adat)
www.haon.hu/2018/02/kutatas1_.jpg
süti beállítások módosítása