1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.02.06. 08:53 HaFr

Ha már választani kell, jobb a sorosozás, mint a fasizmus

Kapcsolódó kép

Olvasom Békés Márton tanulmányát a Mandineren, amely -- jellemzően franciás-esztétizáló neomarxista szerzőkre támaszkodva -- elevenít fel bizonyos ismert gondolatokat, amelyekkel arra jut, hogy a kapitalizmusnak nincsen alternatívája a társadalmak szervezésében. Remélem, Békésnek a Mandineren a többi rettenet között (Trombitás, Szalma, miegymás) kiemelkedő szövegeit a portál többi szerzője is elolvassa -- és aztán megmaradnak a sorosozásnál, amiért fizetik őket. Békés a a kapitalizmus kritikájában ugyanis eljut a fasizmus lehetőségére - mint a kivonulás leghathatósabb formájára -- való rákérdezés lehetőségéig azon az alapon, hogy a kapitalizmus bekebelezi és árucikké teszi a saját ellenfeleit is, ezért az egyetlen módja a fékentartásának, hogy " egy egész világot kell megtagadni, vagy inkább lemerülni alája ahhoz, hogy a vele szembeni ellenállás ne lehessen árucikk". Kérdezi: "a gefährliches Leben (NietzsCHE) és a > hősies élet < volna a fogyasztás egyhangú unalmának végső elutasítása" úgy is mint "erőszak- és ifjúságkultusz, heroizmus, bajtársiasság, önfeláldozás"?

Szeretném jelezni, hogy a fasizmussal való barátkozás a (totális) kapitalizmuskritikából nő ki, tehát nem véletlen Békés Márton esetében -- ellentétben a nácizmussal, amely a nacionalista extremitásokban tenyészik. (A Mandineren az utóbbira nagyobb a vevőközönség éppen a kapitalizmuskritikához mért szellemi igénytelensége okán. A trollok többsége is náci vagy proto-náci, nem pedig antikapitalista fasiszta. Nekem -- büszkén mondom -- van egy-két igényes fasiszta trollom itt a saját blogomon.) A kapitalizmuskritika -- látványosan pedig ennek esztétizáló ága -- értelmiségi kiváltság, ami jól megfigyelhető a terméketlenségén, de ennél jóval többet is "adott" nekünk. A totális kapitalizmuskritika egyenesen az embert számolja fel, amennyiben levezeti a totális árucikk voltát, ezzel elvesz tőle mindent, amivel az antikvitás, a kereszténység és a klasszikus-humanista felvilágosodás (pl. Kant) előtte felruházta. A totális kapitalizmuskritika a legdeprimálóbb ága az emberi gondolkodásnak, ezért is van kevés deprimálóbb szöveghalom a francia posztmodernnél és ennek társutasainál. Békés ezekhez sorakozik fel és jut nem meglepően ugyanarra a következtetésre. Ennek az egésznek mondanom sem kell -- de mégis mondom a felület miatt, ahol közölve van -- semmi köze a konzervativizmushoz és alig valami a jobboldalhoz, amelynek éppen elég rossz szelleme van a maga jogán is.

Mármost -- igen röviden -- az értelmiségi szórakozás a kapitalizmus totalizálásával, amitől heveny undorom van, egy konstruált, sehol sem létezett emberkép és antropológia nevében igyekszik aláásni a civilizációnkat, miközben jócskán félreértelmezi a kapitalizmus által ránk kényszerített veszteséget. A spektákulum társadalmaként vagy egyéb blikkfangos módon kárhoztatott koordinációs mechanizmus semmivel sem veti vissza jobban se az emberi öntudatot, se a szabadságot a társadalom azon rétegeiben, amelyek (így majdnem az összes) alávetettek voltak a korábbi zárt tradíciókon belül is. A latin trado, tradere (átadni) igéből képződnek jellemző módon az angol tradition (tradíció, hagyomány) és a trade (kereskedni, kereskedelem) szavak is éppen arra utalva, ahogy a világunk az emberek közötti kapcsolatokat elkezdte másképp értelmezni: zárt, (lefelé) adott ismeretek (tradíció, hagyomány) helyett az átadott, kicserélt ismeretek, javak (a kereskedelem) lettek a társadalomszervezés elsősleges hordozói, és a megváltozott mechanizmus ugyan megváltoztatta a közösségi életmódokat, a közösségek logikáját és horizontját, de a változó közösségeken belül  a rendezőelvek mindig -- megengedem -- totálisak voltak. Pontosabban mindig volt egy olyan szintje a koordinációnak, amit totálisként lehetett értelmezni.

A kapitalizmus semmivel sem totálisabb, mint egy XIII. századi faluközösség, vagy ami azt illeti, a Németh László regényeiben leírt magyar paraszti világ. Nem ragozom ezt tovább, mert messzire vezetne. Azt akarom csak mondani, hogy a populációk nagy részét helytől és időtől függetlenül a változó totalitásoknak való kiszolgáltatottság jellemzi. Az sem változott soha, hogy csak a társadalmak felső néhány százalékának volt nagyobb irányító képessége és autonómiája a logikákkal szemben. Ami jóvá vagy rosszá tesz egy társadalmat, hogy ezt a néhány százalékot mennyivel sikerül növelnie, mennyire sikerül pluralizálnia és értelmessé tennie az emberi életet, ezt viszont nem lehet totális rendszerkritikával elérni, mert az a bírált rendszerrel szemben -- amelynek a totalitásához mindig fűzhető kétség -- valóban totális (legalább kritikai, de olykor-olykor gyakorlati) konstrukciót eredményez. A rendszer totális elméleti elutasítása (elegáns) nihilizmushoz és (gyakorlati) fasizmushoz vezet, ami viszont - nem kell mondani - megerősíti az alávetettséget. (Oké, ott van még a köztes Unabomber-út magánzóknak.)

Szóval Békés Márton eljátszogathat a Mandiner hasábjain a nihilizmussal, de akkor már inkább olvasom Bayer Zsoltot, aki elég primitív és rendszerkonform ahhoz, hogy megmaradjon a buzisánál és a sorosozásnál, ami nem totális, csak konveniensen hülye. (Bayer max. a nácizmust hozza egy cseppet közelebb, ami a kapitalizmustól és a fasizmustól nagyjából eltérő probléma: mint jeleztem, ez az etnicizmus oldaláról bírálja a globalizációt, nem a kapitalizmuséról, sosem volt intellektualista, hanem mindig is populista-prosztó. Tehát mindenki a helyén van.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2513638422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamáspatrik 2018.02.07. 23:45:29

Aki forradalmat emleget meggondolatlanul és nagyképűen mint Békés Márton tette, annak ajánlom ezt a könyvet:
mek.oszk.hu/02500/02517/02517.htm
Krishnhamurti - Nincs más forradalom

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.07. 23:46:00

@444:

"a gymasa nick azt állítja, hogy a kapitalizmus az, ami felszámolja a világban a mély szegénységet. [...] hanem maga a kapitalizmus."

Így igaz; és nem azt, "hogy magyarországon a multinacionális vállalatok mély szegénységet felszámoló céllal léteznek."

"nem az, hogy el kezdtek szociális céllal pénzt szórni a harmadik világba meg úgy általában mindenfelé."

Valóban nem az: nézz pl. Venezuelára, ahol "szociális céllal pénzt szórnak" az emberek közé és _ez_ hozza létre a mélyszegénységet egy olyan országban aminek a gazdasága kb. hat évtizeddel ezelőtt még Dél-Amerika gyöngye volt.

Tamáspatrik 2018.02.07. 23:48:57

@GyMasa: Igen. A városi legendák cáfolatára elég jó összefoglaló.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.07. 23:51:10

@444:

"azok a modellek, amik végtelen lehetőségből indulnak ki a gazdaságban hamisak."

Akkor ne állíts fel olyan modelleket.

jotekony koc 2018.02.08. 00:23:42

@GyMasa: Mindig ezekkel a cukorgyárakkal jöttök. 12 év kormányzás után már igazán összetákolhattatok volna egy cukorgyárat.

Annyi volt az ipar és mezőgazdaság felszámolásának indoka, hogy azokat komcsik csinálták. Mivel a háború előtti ipar és mezőgazdaság megsemmisült.

Ő, mint múzeumigazgató, ezt nem hagyhatta.

Nem lettek megméretve és az egyes gazdasági egységek, csak bezárva és szétlopatva.

Tudod, ugye, hogy csak a bankszektor kapott "konszolidációt" ?
És mégis tíz évet kellett várni, amíg az első lakossági hiteleket elkezdték árusítani.
Azért voltak a magyarok annyira kiéhezve a hitelfelvételre, mert 2002 előtt semmi nem volt, csak a készpénz.
Hát, kicsit túltolták. Megesik az éhezőkkel.

A biztosítás is azért maradt munkahely, mert kettévágták és eladták az Állami Biztosítót az Aegon és Allianz meg is vette. Csak átszervezés kérdése, és két részvénytársaságként dolgozott tovább. Első dolog volt az egész papír alapú adminisztráció számítógépre küldése.
Rögtön aznaptól.
Aztán később bejöttek más társaságok.

Ugyanígy dolgozhatott volna minden más piaci szereplő. Kis tőkebevonással, átszervezve, felkészítve a versenypiacra.

jotekony koc 2018.02.08. 00:34:07

@GyMasa: Hogy mi állami feladat és mi nem, az meg döntés kérdése.
Elég sok ország van a földön, ahol az egyház, a bankszektor, a művészet, a sport meg a média és a szerencsejáték, meg a falusiak eltartása nem állami feladat, és elég jól elvannak így is.

Hogy nálunk így burjánzik az állami szektor, az Orbán politikája, nem pedig valami áthághatatlan természeti törvény.

abdul hackeem 2018.02.08. 04:15:40

@GyMasa: "Nem tapsikolk én senkinek.
Én csak olyanokat szeretnék tudni, hogy az ellenzék mit kíván tenni, ha esetleg hatalomra kerül?"
Esetleg ha lennél kedves bemutatni a regnáló hatalom választási programját, annak MINDENKI nagyon örülne.
Egy link is megteszi, ami nem soros, nem migráns, nem zsúrpubi, hanem értelem lenne benne.

"gyakorlatilag még távolabb álltunk attól, mint 25 évvel azelőtt."
Pedig akkor már túl voltunk az első 2/3-on. Most meg már emúttnyócévről lehet beszélni. És még annál is távolabb állunk.

GyMasa 2018.02.08. 08:55:08

@jotekony koc:
...Mindig ezekkel a cukorgyárakkal jöttök...
Kik?
En azert jottem veluk, mert ez az iparag egy nagyon szemleletes peldaja annak, ami az orszagban tortent!
Azaz, hogy a magyar allam eladta a cukorgyarakat a kulfoldieknek, akiknek kurvara nem kellettek a gyarak, csak a magyar piac.
Be is zartak egy kivetelevel mindet.
Abban az egyben is csak cukor-zacskozas folyik.
Ja, es csak ugy mellesleg ezeknek a gyarbezarasoknak volt egy (tobb) jarulekos vesztesege is
- Megszunt a magyar cukorrepa termesztes is
- A melasz, a cukorgyartas mellektermeke tokeletes takarmany volt az allattenyeszteshez. CUkorrepa nelkul ez is megszunt, es lehet az allatokat draga kukoricaval etetni.
...12 év kormányzás után már igazán összetákolhattatok volna egy cukorgyárat...
Mikor ertitek mar meg, hogy egy cukorgyar "osszetakolasa" elsosorban nem allami feladat.
Ha te, vagy Csanyi Sandor ugy erzitek, hogy tudnatok nyeresegesen uzemeltetni egyet, akkor be kell fektetni, es nyitni egyet.
...Annyi volt az ipar és mezőgazdaság felszámolásának indoka, hogy azokat komcsik csinálták...
Ugy erted, hogy a komcsik addigra elloptaka nyereseges reszeket, es csak a veszteeget termelok maradtak?
...Mivel a háború előtti ipar és mezőgazdaság megsemmisült...
Ember, az addigra 44 eve volt.
...Nem lettek megméretve és az egyes gazdasági egységek, csak bezárva és szétlopatva...
Nem, mert a gyarak nagy reszenek "kozvagyon jelleget" addigra a Vezerigazgato-parttitkar-fomernok szentharomsagok mar meg is szuntettek, igy eselyuk sem volt magyar allami tulajdonkent "megmerettetni"!
Altalaban par ev mulva, mar, mint magantulajdon csodoltek be, es lettek mindenfele lakoparkok telkei.
DE, elmondom neked akkor reszletesen egy peldan keresztul, hogy ment ez:
- Adott volt, mondjuk egy kadgyar.
- A kadgyar kadakat gyartott.
- Jo, vagy rossz nyeresegesseggel, az valtozo volt, meg, ugye tulajdonkeppen mindegy is, hiszen a nyeresegesseg nem volt szempont az allami vallatok uzemeltetesekor.
- A szocialista ipar ugy mukodott, hogy voltak az allami vallatok, amik alkalmaztak MINDENKIT.
Amelyik vallat nyereseges volt, attol az allam elvette e nyereseget, es odaadta olyan ceg(ek)nek, amelyik meg veszteseges volt.
- Tehat a nyereseges cegeket buntette az allam, es a vesztesegeseket meg jutalmazta.
- Ezen tul, ugye mivel dult az osztalyharc, igy a cegvezetok is kb ugyanazt a fizetest kaptak, mint a melosok, hiszen azokat is buntetni kellett.
Es, akkor ugye kialakult, hogy azert egy vezerigazgato csak tobbet erdemel, mint egy melos.
Mivel hivatalosan nem lehetett a cegbol a nyereseget kivenni (ha eppen volt), igy csak az ellopas maradt, mint megoldas.
A szocializmus vege fele mar lehetett gmk-kat alapitani, tehat, amit cgvezetes csinalt, akovetkezo volt:
- Alapitottak egy gmk-t "Kadgyartas" szakterulettel.
- Az addig a kadgyarba erkezo megrendelesek ezutan a gmk-hoz erkeztek meg.
- A gmk megrendelte a kadgyartol a kadakat.
- A gyar legyartotta, kiszallitotta a kadakat
- A vevok fizettek a gmk-nak
- A gmk nem fizetett kadgyarnak.
- A kadgyar hipergyorsan veszteseges lett
- AMi nem volt baj, mert ugye a szocialista allam kifzette a vesztesegeket.
- Igy a gmk duskalt a penzben, mivel ugye "keszen lopta" el a termekeket.
- A gyar sem jart rosszul, hiszen az allam kipotolta a "veszteseget"
- Es, elkezdett terjedni a modszer.
- Es, eljott a pont, amikor mar nem voltak tobbe nyereseges cegek
- Tehat elfogyott a penz
- Na, ekkor jottaz, hogy a kormany rajott, hogy elkezdenek esszerusiteni.
- Megneztek a ceglistat, es elhataroztak, hogy megszabadulnak a veszteseges cegektol.
- Es, ekkor jelentkezett a szentharomsag, hogy akkor megvennek a ceget...
- Es, az allam ennek annyira megorult, hogy
- Odaadta ingyen a ceget a jelentjezonek
- Elengedte az osszes adossagat a cegnek.
- Aztan, masnaptol a gmk-ra mar nem is volt szukseg, es a kadgyar folytathatta az EREDETI termelest, csakhogy immar nem "kozvagyon jelleggel", hanem maganvallakozaskent.
Persze a legtobb igy elsibolt ceg eletkeptelennek bizonyult azutan a szabadpiacon, mivel nem a verseny tartotta eletben es nem a verseny helyezte tete oket a piacra.
...Azért voltak a magyarok annyira kiéhezve a hitelfelvételre, mert 2002 előtt semmi nem volt, csak a készpénz...
Hitelt felvenni csak termeloeszkozokre szabad.
Minden fogyasztasi hitel csak penzkidobas.
...Hát, kicsit túltolták. Megesik az éhezőkkel...
Mondjuk az emberi ostobasagot/penzugyi muveletlenseget nem kellene teljese mertekben az allam nyakaba varrni...
...A biztosítás is azért maradt munkahely, mert kettévágták...
Igen, es csak a nyereseges, vagy legalabb potencialisan nyereseges reszeket vettek meg piaci szereplok.
MICSODA VELETLEN!
...Ugyanígy dolgozhatott volna minden más piaci szereplő. Kis tőkebevonással, átszervezve, felkészítve a versenypiacra...
Volna-volna-volna.

GyMasa 2018.02.08. 09:02:13

@jotekony koc:
...Hogy mi állami feladat és mi nem, az meg döntés kérdése...
Is, illetve vannak tipikusan olyan feladatok, amit ilyen-olyan okbol az allam nem enged ki a kezebol.
- Oktatas: a nyereseges maganoktatas az megfizethetetlen lenne a nep legnagyobb reszenek.
- Egeszsegugy: Ugyanez.
- Rendvedelem: EN nem szeretnek, egy profitorientalt maganrendorseget (az allam sem hulye, hogy kiadja a kezebol az eroszakmonopoliumot), vagy magantuzoltosagot latni (nem, mintha az utobbi a vilagon barhol is letezne.)
...Elég sok ország van a földön, ahol az egyház, a bankszektor, a művészet, a sport meg a média és a szerencsejáték, meg a falusiak eltartása nem állami feladat, és elég jól elvannak így is...
Igen, ez lehet egy jo cel.
...Hogy nálunk így burjánzik az állami szektor, az Orbán politikája, nem pedig valami áthághatatlan természeti törvény...
De, bazzeg, most kovetelitek itt, hogy "az allam csinaljon munkahelyeket", meg hogy "az allam adjon tobb penzt az oktatasra" meg "az allam adjon tobb penzt az egeszsegugyre"!
Most akkor jo a szocilaista paicgazdasag, vagy nem?
Olyan jo lenne, ha le tudnatok irni egy-egy olyan, osszefuggo kommentet, amiben nem kovetelitek ezt a ket, egymasnak erosen ellentmondo dolgot EGYSZERRE...

GyMasa 2018.02.08. 09:26:45

@abdul hackeem:
..Esetleg ha lennél kedves bemutatni a regnáló hatalom választási programját, annak MINDENKI nagyon örülne...
Az ellenzek akar valtani, nekik kell meggyozniuk tobb embert, hogy rajuk szavazzanak.
Beleertve esetleg a fidesz szavazokat is.

GyMasa 2018.02.08. 09:28:26

@GyMasa:
Jelenleg a fidesznek van eleg szavazoja a gyozelemhez.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 09:48:44

@GyMasa:

"Minden fogyasztasi hitel csak penzkidobas."

A lakóingatlanokra felvett hitelek is fogyasztási hitelek. Ha az idézett állításra általános elvként tekintünk, akkor lakóingatlanokat is csak kézpénzért, teljes összegű megtakarításból szabadna venni.

A fogyasztási hitelek azért nem csak pénzkidobások, mert a fogyasztási hitelek lehetővé teszik azt, hogy a fogyasztás _most_ történjen meg (ill. kezdődjön el tartós fogyasztási cikkek esetén), ne csak akkor _a jövőben_, amikor a teljes vételár megtakarításra került. Az egy általános gazdaságtani elv, hogy az időben közelebbi jószág többet ér, mint az időben távolabbi: ezt fejezi ki a "jobb ma egy veréb mint holnap egy túzok" szólás is. _Ceteris paribus_ mindenki azt preferálja, hogy hamarabb jusson valamilyen általa kívánt jószághoz, mint később. Ezért van a fogyasztási hiteleknek kamatban kifejezett áruk: mert a fogyasztási hitelből _ma_ megvásárolható áru értékesebb, mint ugyanaz az áru ami csak a jövőben akkor vásárolható meg, amikor annak teljes vételárát összegyűjtötte a vásárló.

Az pedig, hogy egy partikuláris fogyasztó fogyasztói hitelt vesz-e fel azért, hogy ma fogyaszthasson vagy inkább összegyűjti a vételárat és akkor vásárolja meg a fogyasztási cikket a kérdéses személy időpreferenciájától függ.

Ha Annának nincs egy fillér megtakarítása sem, de képes lenne legalább havi 100 rugót félretenni (megtakarítani), és szeretne egy 4.8 millás autót megvásárolni, akkor négy év (48 hónap) alatt összeszedhetné az általa vágyott autóra a pénzt. Viszont ha Bélának van 4.8 millás megtakarítása, és Béla hajlandó elhalasztani a fogyasztását (ti. nem vásolni sem autót, sem más jószágot a megtakarításából), akkor Anna kölcsönkérheti Béla 4.8 milláját és megveheti az általa kívánt autót ma -- vagyis négy évvel _korábban_ kezdheti azt fogyasztani, annal használatát élvezni. Persze Béla nem fogja ingyen kölcsönadni a 4.8 millát Annának: hiszen Bélának el kell halasztania a 4.8 milláért megvásárolható javak fogyasztását ahhoz, hogy Annának kölcsönadhassa a megtakarítását. Így Béla kér mondjuk 5%-os THM-ű kamatot, vagyis a négy évre 20%-ot, ami ebben az esetben 0.96 millára jön ki. Az Anna feladata, hogy eldöntse azt, hogy _számára_ megéri-e ez az üzlet, ti. hogy 0.96 milla költségért előrehozza az autó-fogyasztását négy évvel (48 hónappal).

(Mivel ez a hipotetikus példa az időpreferencia elvének demonstrálására szolgál, a _ceteris paribus_ feltételezések a következők: nincs infláció, Anna jövedelme nem változik a négy év alatt és a kölcsön + kamat visszafizetése a negyedik év végén történik egy összegben és Anna képes megnövelni a havi megtakarításait 120 rugóra.)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 10:02:26

@neoteny:

"kézpénzért"

Helyesen: készpénzért.

2018.02.08. 10:59:15

@neoteny:
a világ népessége szempontjából nem venezuela a meghatározó.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 12:35:57

@444:

"a világ népessége szempontjából nem venezuela a meghatározó."

Ilyet én is tudok: a világ népessége szempontjából nem Magyarország a meghatározó.

2018.02.08. 14:56:58

@neoteny:
nem gondolom, hogy a kárpát-medencén kívül magyarország különösebb módon képes lenne meghatározza a világ folyamatai. a balkáni-dinári előterére van még hatással. azon túl cseh-lengyel (függetlenségi nacionalista) vagy osztrák-német-svájci (polgári konzervatív) szövetségi államrendben vitézkedhet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 15:07:23

@444:

"nem gondolom"

De azt jónal láttad gondolni, hogy

"nem az, hogy el kezdtek szociális céllal pénzt szórni a harmadik világba meg úgy általában mindenfelé."

Valóban nem az: nézz pl. Venezuelára, ahol "szociális céllal pénzt szórnak" az emberek közé és _ez_ hozza létre a mélyszegénységet egy olyan országban aminek a gazdasága kb. hat évtizeddel ezelőtt még Dél-Amerika gyöngye volt.

2018.02.08. 15:30:14

@neoteny:
a globális kapitalizmus elvben az usa érdeke. hiszen azzal tudja fenntartani világhatalmi pozícióját. de ezzel szemben trump államkapitalizmust hirdetett. azt nem tudom megítélni, hogy ezt mennyire tudja ellensúlyozni a liberális kanada. felteszem semennyire. ahogyan szijjártó péter se nagyon tudja különösebben előmozdítani a világgazdaság összeomlasztását. ráadásul a külgazdasági minisztérium elég sok pénzt fizet különféle magyarországon befektető gyáriparosoknak. így aztán mondhat akármit arról, hogy megvédi a magyar emberek érdekeit. legfeljebb a liberális újságírók feddik meg. és soros alapítványhoz kötőd szervezeteket. utóbbiakat korlátozzák, feloszlatják mondván, hogy a migrációt támogatják. de ez már belpolitika. mert ugyan több, mint egy tucat nobel díjas tiltakozik, az ensz főtitkár mondhat akármit. magyarország nem lényeges. szembe lehet menni a világtrendekkel. de az a lokalizált államkapitalizmus, nacionalizmus irányába hat. szóval szijjártó petya nagyon is trendi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 15:39:44

@444:

"a globális kapitalizmus elvben az usa érdeke. hiszen azzal tudja fenntartani világhatalmi pozícióját."

Helyesen: az imperialista politika az USA vezetőinek érdeke, hiszen azzal tudják fenntartani világhatalmi pozícióikat. A globális kapitalizmus épp' aláássa ezeket a világhatalmi pozícióikat, ugyanis a globális kapitalizmus által gazdagodó más tömegek felett uralkodók hatalmát növelik, amely uralkodók kihívókként lépnek fel a USA vezetőivel szemben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 16:03:29

@444:

"magyarország nem lényeges."

Helyesen: Mo a magyarok számára lényeges.

"szembe lehet menni a világtrendekkel."

Persze, hogy szembe lehet menni: a kérdés mindössze az, hogy érdemes-e. A magyar szólás azt tartja, hogy "széllel szemben nem lehet pisálni"; de lehet -- csak úgy nem lehet, hogy ne legyen nedves az ember. Persze, hogy lehet Mo-n egy fehérorosz rendszert implementálni: csak annak az ára az alacsonyabb _átlagos_ életszínvonal lenne. Amely árat azok nyilvánvalóan hajlandóak lennének "megfizetni", akik egy olyan rendszerből hasznot húznának, ti. az ő életszínvonalukat emelné; de azok, akik ténylegesen megfizetnék ezt az árat -- akik életszínvonala esne egy ilyen rendszer mo-i bevezetése esetén -- eléggé érthető módon kevésbé lelkesednek egy ilyen kilátásért. Ezen utóbbiak csoportját nevezed te és a népfőiskolások Mo-n élő nem-magyaroknak, mert hogy ők nem hajlandóak "kiegyezni", "a magyarok oldalára állni". Holott csak arról van szó, hogy nem kívánják a saját életszínvonalukat feláldozni az előbbiek csoportjának valamilyen mértékű életszínvonal-emelkedéséért.

abdul hackeem 2018.02.08. 16:24:39

@GyMasa: Te: "Megírtam, hogy nyitott vagyok az érdemi vitára"
Én:"..Esetleg ha lennél kedves bemutatni a regnáló hatalom választási programját, annak MINDENKI nagyon örülne..."
Te: "Az ellenzek akar valtani, nekik kell meggyozniuk tobb embert, hogy rajuk szavazzanak."

Meggyőztél. Nincs több kérdésem hozzád.

2018.02.08. 16:27:51

@neoteny:
a globális kapitalizmus elvben az lenne, hogy nagyjából 200-300 óriásvállalat uralja a világgazdaság jelentős részét (ágazatonként 2-3). ezeknek bárki kisebbségi részvényese lehet a nagyvilágban. időnként lehetnek kisebb-nagyobb változások. innovatív vállalkozások előre törhetnek. egyes vállalatok esetleg hátrébb sorolódnak, szétesnek, vagy átalakulnak. ezek teremtik meg a gazdasági egyensúlyt. kérdés, hogy a magyar nép akar-e ilyesmit? és erre az a válasz, hogy miféle magyarok. a magyaroknak ez ügyben nem osztanak lapot. a szlovákoknak se. a cseheknek se. lengyeleknek se. albánokról, bosnyákokról nem beszélve.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 16:35:19

@444:

"kérdés, hogy a magyar nép akar-e ilyesmit?"

"nem gondolom, hogy a kárpát-medencén kívül magyarország különösebb módon képes lenne meghatározza a világ folyamatai."

2018.02.08. 16:58:19

@neoteny:
nem is gondolom, hogy magyarország ezt a rendszer képes lesz beborítani. hanem csak azt, hogy ez aligha fogja uralni az egész világot. működhet egy egyesített óceániai szabad kereskedelem.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/b/b8/Oceanus.png
ebből a nézőpontból magyarország partikuláris. ezt nem zavarja sanyi közösségi erdért vállalata. amiről azt gondolod, hogy az nem teremthet gazdaságot. de ezt nem tudjuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 17:09:11

@444:

"ezt nem zavarja sanyi közösségi erdért vállalata. amiről azt gondolod, hogy az nem teremthet gazda[g]ságot. de ezt nem tudjuk."

No ha nem tudjuk, akkor Sanyi közösségi ErdÉrt vállalata csak egy lutri. De még csak az sem igaz, hogy nem tudjuk: elméleti meggondolások[1] és gyakorlati tapasztalatok[2] is azt mutatják, hogy a "közösségi" (értsd szocialista) vállalatok kisebb mértékű gazdagságot (ha egyáltalán) teremtenek, mint a magánkézben lévő termelőeszközökön alapuló vállalkozások.

[1] en.wikipedia.org/wiki/Socialist_calculation_debate
[2] (a változó mértékben, de) különféle szocialista gazdaságok teljesítményei összehasonlítva (a változó mértékben, de) különféle kapitalista gazdaságok teljesítményeivel. Mint például ahogy a skandináv államok is csökkentik a gazdaságaikban érvényesülő szocializmus mértékét.

2018.02.08. 17:32:39

@neoteny:
szerintem ezek a kérdések filozofikusan eldönthetetlenek. sanyi vegyes gazdaságban gondolkodik. ő alkalmi munkavállaló lenne egy közösségi vállalatban. ezért ő nem akar magának fűrészt venni. hanem csak azt az erdért vállalattól bérelni. ahogyan a költöztetős haverja a teherautót.

te erre azt mondod, hogy ha erre van valós piaci igény, akkor ilyen kölcsönzős cégeket bárki alapíthat. sanyi szerint az nem jó. ő résztulajdonos lenne az erdért vállalatban. tehát egy kicsit mégis csak övé lenne a fűrész. de ez nem kommunizmus. mert azt nem akarja, amit tgm hirdet. legyen mindenki egyenlő. lényegében egy zrt. szerű működés részleges állami szerepvállalással. ez nem szocializmus. hanem vegyes gazdaság.

GyMasa 2018.02.08. 18:08:42

@neoteny:
...A lakóingatlanokra felvett hitelek is fogyasztási hitelek. Ha az idézett állításra általános elvként tekintünk, akkor lakóingatlanokat is csak kézpénzért, teljes összegű megtakarításból szabadna venni...
Igazad van, az Aruhitelekre gondoltam, (Belleertve igazabol az autokat is).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 20:45:08

@444:

"szerintem ezek a kérdések filozofikusan eldönthetetlenek."

Ez nem érv semmi mellett.

"lényegében egy zrt. szerű működés részleges állami szerepvállalással. ez nem szocializmus. hanem vegyes gazdaság."

Helyesen: nem olyan mértékű szocializmus, mint amilyen a létezett szocializmusokban volt, hanem részleges szocializmus.

Az is szocializmus, hogy a kanadai kormányzat időnként (de viszonylagos rendszerességgel) "megmenti" az Air Canada-t. Az is szocializmus, hogy a kanadai országos tejtermék piac a quebeci tejtermelők és -feldolgozók "védett piaca". Az is szocializmus, hogy a kanadai szövetségi kormány is és a quebec-i tartományi kormány is dotálja a Bombardier-t (minimum annak repülőgépgyártó üzletágát).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.08. 20:49:35

@GyMasa:

Pedig az ingatlanhiteleknél is ugyanaz az időpreferencia elv érvényesül: azt vásárolja meg az ingatlanhitelt felvevő az ingatlanhitel kamatainak fizetésével hogy az ingatlanhitel felvételétől kezdve fogyaszthatja a lakóingatlant (illetve annak az ingatlanhitel által finanszírozott részét).

jotekony koc 2018.02.09. 05:29:31

@GyMasa:
Mit követelünk ? Én mit követelek én ?

Nekem nincs közöm az állam döntéseihez, mert nem vagyok felcsúti cigánymaffia.
Ha te annak érzed magad, akkor magyarázd a döntéseit.
A te dolgod, gondolom.

Én csak adót fizetek minden jogcímen, amit csak kitaláltatok.
Mellesleg meg elmondom, hogy a befizetett pénzeket mire költitek.
Nem nagy titok, hogy baromságokra. De ehhez sincs senkinek köze, mert fogja be a száját.
És akkor még itt raplizol, hogy én követelek valamit ?

Te tolvajbanda.

GyMasa 2018.02.09. 09:48:33

@jotekony koc:
...Mit követelünk ? Én mit követelek én ?...
Ebben igazad van, te szemely szerint nem kovetelted azokat, amiket neked tulajdonitottam.
AMi csakis azrt lehet, mert eredetileg Lavinaival probaltam megertetni, hogy ma mar nincs Magyarorszagon szocialista tervgazdalkodas, es emiatt nem a magyar allam a tulajdonosa a termelo vallalatoknak, ergo a Magyar allam nem fog tudni "munkat adni" senkinek.
AMi felett hatalma van, azok az allam altalanos feladatai, es az ahhoz kapcsolodo munkahelyek, illetve a kozmunka.
SZoval, emiatt elnezest kerek, egy felreertes volt, de csakis a te iranyodba.
...Nekem nincs közöm az állam döntéseihez, mert nem vagyok felcsúti cigánymaffia...
Legyel politikus, es akkor lehet kozod hozza.
Csak rajtad mulik.
...Ha te annak érzed magad, akkor magyarázd a döntéseit...
EN nem vagyok politikus.
...Én csak adót fizetek...
Mint mindenki.
...minden jogcímen, amit csak kitaláltatok...
En, nem talalok ki semmit.
...Mellesleg meg elmondom, hogy a befizetett pénzeket mire költitek...
EN nem koltom a te penzedet semmire.
Latom, azert nem olvasod el tul melyen a kommentjeimet, mert akkor mostanra felfoghattad volna, hogy ehhez semmi kozom, de nyilvan kenyelmesebb mindenkit, aki nem ert veled egyet ugyanabba az "ÖK" feliratu dobozba tenni.
...Nem nagy titok, hogy baromságokra...
Ez NAGYRESZT igy van, tenyleg sok ertelmetlen dologra koltenek ÖK.
...De ehhez sincs senkinek köze, mert fogja be a száját...
Ahogy latom, pl. te nem fogod be a szadat.
...És akkor még itt raplizol, hogy én követelek valamit ?..
Mondjuk, eppen most koveteltel tolem mindenfele magyarazatokat olyan dolgokert, amikert sem felelos nem vagyok, sem rahatoasom nincs.
...Te tolvajbanda...
Jo lenne, ha ezt az utszeli stilust megtartanad magadnak.

jotekony koc 2018.02.09. 10:06:15

@GyMasa: Nem veszed észre, hogy én egészen békésen beszélgettem, amíg rám nem támadtál, hogy többesszámban szólj hozzám, mintha én valami közösség lennék, aki követelt volna valamit, mint valami sztrájkoló MÁV.

Nem is emlékszem, hogy lett volna bármilyen követelés, amit nem a fideszesek ordítoztak.
Leginkább persze Orbán.

Ha egy ilyen beszólogatás után többesszámba tesznek téged is, és besorolnak abba a közösségbe, ahova tartozol, a fidesztolvajok közé, akkor ne is csodálkozz.

GyMasa 2018.02.09. 10:22:38

@jotekony koc:
Elnezest kertem toled amiatt.
...Nem is emlékszem, hogy lett volna bármilyen követelés, amit nem a fideszesek ordítoztak. ..
Akkor olvasgasd pl. 444 lamentalasait arrol, hogy szerinte hogyan kellene az orszagban vallaltoknak mukodniuk.
(pl. eloirna, hogy ceget csak allami (vagy onokrmanyzati? Mar nem emlekszem) "vegyesvallalat" formajaban lehessen BARKINEK alapitania, meg ilyenek.)
Mondjuk, azt megkerdeznem toled, hogy az allando ajvekolas az ellenzek reszerol azzal kapcsolatban, hogy tobb penz kell az egeszsegugyre/oktatasra/szocialis kiadasokra, azt minek nevezed, ha nem követelesnek?

jotekony koc 2018.02.09. 10:40:39

@GyMasa: 444 nick összevissza irogat, mert megteheti.
Nem nevezhető követelésnek, hogyha leírja ezerszer, hogy szerinte mit kéne csinálni a zsidókkal, a vállalatokkal meg akármivel.
Szerintem egy fideszes kommentrobot, ha engem kérdel.

Az állandó ajvékolást az összes médiában és plakáthelyen látom, hogy jönnek a sorosbácsik és örülnek, meg milyen veszély, meg a migráncsok, meg a Brüsszel...

Ellenzéket egyet se láttam ajvékolni ilyen kétségbeesetten, ahogy Orbán ajvékol.

Sőt. Nem is láttam ellenzéket.

Hogy az ország lakói - a külhoniak persze nem -

észreveszik, hogy szar az oktatás, és tömegek halnak meg a rossz egészségügy miatt a környezetükben,
azt sasszemnek nevezem.

Tényleg csudálatos, hogy csak Orbán 12. évében vették ezt észre.

jotekony koc 2018.02.09. 10:40:57

@GyMasa: 444 nick összevissza irogat, mert megteheti.
Nem nevezhető követelésnek, hogyha leírja ezerszer, hogy szerinte mit kéne csinálni a zsidókkal, a vállalatokkal meg akármivel.
Szerintem egy fideszes kommentrobot, ha engem kérdel.

Az állandó ajvékolást az összes médiában és plakáthelyen látom, hogy jönnek a sorosbácsik és örülnek, meg milyen veszély, meg a migráncsok, meg a Brüsszel...

Ellenzéket egyet se láttam ajvékolni ilyen kétségbeesetten, ahogy Orbán ajvékol.

Sőt. Nem is láttam ellenzéket.

Hogy az ország lakói - a külhoniak persze nem -

észreveszik, hogy szar az oktatás, és tömegek halnak meg a rossz egészségügy miatt a környezetükben,
azt sasszemnek nevezem.

Tényleg csudálatos, hogy csak Orbán 12. évében vették ezt észre.

GyMasa 2018.02.09. 10:58:48

@jotekony koc:
...Az állandó ajvékolást az összes médiában és plakáthelyen látom, hogy jönnek a sorosbácsik és örülnek, meg milyen veszély, meg a migráncsok, meg a Brüsszel...
A plakatolas az szerintem teljesen felesleges, sot, szerintem igazabol csak penzszivattyu.
...Ellenzéket egyet se láttam ajvékolni ilyen kétségbeesetten, ahogy Orbán ajvékol...
Pedig, az "ellenzek" sokkal ketsegbeesettebb helyzetben van.
...Sőt. Nem is láttam ellenzéket...
Ez viszont jogos pont, amivel teljes mertekben egyet is ertek.
...Hogy az ország lakói - a külhoniak persze nem - észreveszik, hogy szar az oktatás, és tömegek halnak meg a rossz egészségügy miatt a környezetükben, azt sasszemnek nevezem...
En is latom kulfoldrol, hogy mennyire szar pl. az oktatas.
Mondjuk, nekem van ralatasom a gyerekek miatt pl. a nemet iskolarendszerre.
Azert itt is vannk "erdekes" dolgok.
Pl. szazalekszamitas az 8-os tananyag.
Az a legnagyobb baj majdnem az osszes allami szolgaltatassal, hogy NEM a penzhiany a legnagyobb problemajuk.
Nagyon nagy bajok vannak strukturalisan az oktatassal, az egeszseguggyel, meg a bürokraciaval is, amiket szimplan tobb penzzel nem fog tudni megoldani semelyik kormany sem.
Tobb penzzel maximum annyit ernenek el, hogy dragan lenne szar.
...Tényleg csudálatos, hogy csak Orbán 12. évében vették ezt észre...
Itt, most szerintem tul sokat latsz bele az ellenzekbe!
Szerintem meg most sem lattak meg.
Szerintem azok a politikai erok latjak jol a helyzetet (LMP, momentum), akik semmilyen formaban nem kivannak egyuttmukodni a leszerepelt "demokratikus ellenzekkel", es megertettek, hogy ebben az orszagban csak egy uj ero lehet kepes arra, hogy levaltsa a mostani kormanyt ES kepes legyen erdemi valtozast elerni.
Sajnos, ez viszont rohadtul nem megy 6 honap alatt.
Ehhez hosszu evek, kemeny, elszant munkajara van szukseg.
PLusz kell egy jol ertheto, jol kommunikalhato program, amivel az emberek azonosulni tudnak, kell az adott partnak orszagos jelenlet, illetve egyx karizmatikus vezeto, aki kovetheto arca akar lenni az adott formacionak.
Jelenleg ezek kozul az LMP rendelkezik valamennyire pl. programmal.

2018.02.09. 11:01:00

@jotekony koc:
valamit nagyon nem értesz. nem azt írom le, hogy mit kellene csinálni a zsidókkal. hanem azt, hogy mit csinál a zsidóság a magyar fővárosban. ezt a kultúrharcot vívja. mert orbán lepaktál az izraelitákkal. a haszidokkal orosz mintára és kiegyezett a republikánusokkal és néhány elvtelennel. egy amerikai "demokrata" zsidó pénzeli az szdsz-t. egy másik zsidó vezeti az lmp kampányát. a jobbik a zsidókkal egyezkedik. a zsidók a jobbikkal. egyik pártján se állok, és egyik ellen se vagyok. hanem csak azt állítom, hogy a magyar közélet jelentős részben a magyar-zsidó együttélés problémáiról szól. és nem a többségi magyarokról. engem egyáltalán nem érdekel, hogy németh sándor, vagy andy vajna hová áll. a zsidó dk vágó istván, niedermüller, a zsidó apró klán és és a pajeszos kaftános, kalapos, zsidók hogyan viszonyulnak egymáshoz. és miket írnak a fészbukon. engem személy szerint nem érdekel. eszembe nem jut, hogy egyiknek is a haja szála görbüljön a származása miatt. nem gondolok erről semmit. és a kocsma véleményét közvetítem. de úgy tűnik, hogy nincs értelmes közélet anélkül, hogy a politikai aktorok származást, a vallásfelekezeti hova tartozását tisztázzuk. és nincs normális közélet úgy, hogy az országban és annak fővárosban az etnikai összetétel alapvetően eltér. ez a probléma. mert hogy a fővárosból kívánnak irányítani mindent. és ezért indult meg tudatosan, vagy félig tudatosan az, hogy felköltözik a vidék. és most az, hogy egy réteg, amelyik feltétlen nyugatosságot akar az kivándorol. vándoroljon ki. a nyugat nyugaton van. nem tudok mit kezdeni azokkal, akik sorostól várják a pénzt. ők a globális pénzhatalmat, a totális pénzuralmát választották. és most úgy tűnik, hogy ezt a rendszert egyes pontokon legalább időlegesen szétveri a populista politika.

2018.02.09. 11:24:50

@jotekony koc:
azért nincs szó a szakpolitikáról, azért nincsenek értelmes viták, mert pesten egy vallásháború folyik. ahogy sanyi a kútfúró haverom mondja. mindenki a zsidók ellen. zsidók a zsidók ellen. ez uralja a közéletet. és ha ebből a játszmából a soros alapítványt kizárják, akkor még mindig lehetősége van az úgynevezett baloldali és liberális zsidóknak is kiegyezést ajánlani a többségi magyaroknak. valóban független értelmiségként. úgy, hogy nincs se pártjuk, se kívülről pénzelt hálózatuk. nem akarják megszerezni maguknak a nyugdíjas szavazatokat, nem akarják kijátszani a holokauszt kártyát, vágó istvánnak nagyrészt már csak előnyei származtak a származása miatt. és mondhatják, hogy ez nem számít. dehogy nem számít. kern andrásnak csak előnye származott a származásából. senki se bántja azért, mert zsidó. de ő a magyar narancsban arról beszél, hogy a rokonai meghaltak, vagy majdnem meghaltak a háborúban. nagyon sok emberek a rokonaival így van. rendben van, hogy a zsidók áldozata volt a legnagyobb. de tegyük hozzá, hogy az első háború után hogyan adósították el és fosztották ki a vidéket. mert megnyomorított családok voltak. rengeteg hadiözvegy, és hadiárva. és ez esetben nézzük meg hogyan lett a zsidóság nagybirtokos. nézzük meg a második háború után a zsidóság rémtetteit. a rendszerváltás után nézzük meg, hogy kik verték szét a szövetkezeti rendszert, kik vitték csődbe a bankokat. a postabankot, az agrobankot.

hozzunk létre egy zsidó-nem zsidó sérelmi bizottságot. és abban kaftánosok, a pajeszesek, a kalaposok, a kommunisták, a jogvédők, a bankárok vitázzanak. és csak úgy lesz értelmes közélet ha ezt a vitát leválasztjuk a mainstream médiáról. és ehhez sajnos a demokratákat ki kell szorítani a parlamentből. aztán legyen szociáldemokrata párt. magyar baloldal. és nemzeti liberális párt.

de ettől legyenek hitközségek. felőlem lehetne akár egy amerikanizált nemzetközi városrész feltéve, hogy az betartja a magyar törvényeket és nem kerül versenyelőnybe azáltal, hogy azt kívülről folyamatosan pénzelik. ez a sok "világhírű" ember nélkülözve mindenféle hazafiasságot álljon össze. vannak akik hitközségeket akarnak. és vannak olyan zsidók, akik magyarrá is akarnak válni. és vannak akik elutasítják a nemzeti keresztény tradíciót. azok esetleg vándoroljanak ki amerikába. ott ilyesmi nincs. errefelé meg van. így alakul ki a sokszínűség, így kerek a világ.

2018.02.09. 11:36:42

@GyMasa:
ha egy cég vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutott, akkor előírnám a vegyesvállalattá alakítását. és lehetővé tenném azt, hogy a cégek ágazati jelleggel összeálljanak az önkormányzatokkal. úgy, hogy azok működését a kormányhivatalok ellenőrzik. kormányzattal összefonódó "cégek" és önkormányzati "céhek" működőképesek. a szabad piaci vállalkozások legfeljebb virtualizált környezetben működnek. de azok is alá vannak vetve a globális pénzhatalomnak. úgy, hogy a .hu tartományt védeném azzal, hogy azt magyarországon lehessen hosztolni. megadóztatnám a bix külső forgalmát. azért, hogy a nagy tech cégek is fizessenek magyarországon adót. stb.

GyMasa 2018.02.09. 12:04:11

@444:
..ha egy cég vissza nem térítendő állami támogatáshoz jutott, akkor előírnám a vegyesvállalattá alakítását...
Jajj, mar megint ez a "vegyesvallalt" dolog!!!
Probalj mar leszakadni errol vegre!
EZ egy zsakutca.
EGyszeruen nem kell semmilyen kozvetlen tamogatast adni semelyik piaci szereplonek.
Lehet helyette szabaolyozkka, es a befektetok jutalmazasaval penzhez juttatni a piaci szerelpoket.
Es, akkor az nem a te penzedbe fog kerulni.
...és lehetővé tenném azt, hogy a cégek ágazati jelleggel összeálljanak az önkormányzatokkal...
Azt ugye ismered, hogy "az allam a legrosszabb gazda"?
Ez tokeletesen igaz az onkormanyzatokra is.
Szerintem ez a szabaly kizarolag a korrupciot erositene az orszagban.
Normalis vallakozo nem fog kozoskodni a kormanyzattal, igy elobb-utobb (de tapasztalatom szerint elobb) ez az egesz struktura a haverok kifizetohelyeve valna.
...úgy, hogy azok működését a kormányhivatalok ellenőrzik....
Miert????
Miert nem jo a szabad piac, ami a legjobb szabalyzo?
Miert akarsz egy - teszem azt - vasmu felugyeletet egy bufe-ruhatar szakos burokratara bizni?
Szerinted mekkora erofeszitessel vinnek be az erdobe a vasmu tulajdonosai az"allami felugyelot"?
...kormányzattal összefonódó "cégek" és önkormányzati "céhek" működőképesek...
HAt, az csak attol fugg, mit tekintesz "mukodokepesnek".
Ha a nyereseges mukodest, akkor szerintem pont nem.
Eleg csak megnezni az orszag tetszoleges onkormanyzati parkoloceget.
Valahogy mindegyiknel az van, hoyg a kezdetekkor voltak tervek az evs, milliardos bevetelekrol, aztan tobb ev uzemeltetes utan csak kiderul, hogy mar az is jo eredmenynek szamit, ha az onkormanyzat egyaltalan kap penzt az alvallakozoitol!
..a szabad piaci vállalkozások legfeljebb virtualizált környezetben működnek...
Hat, abban igazad van, hogy 100%-ban szabad piac sehol nincs a vilagon, de az allitasod egyszeruen nem igaz.
...de azok is alá vannak vetve a globális pénzhatalomnak....
Nem olvasol te egy kicsit tul sok KonTeo-t?
Vagy nem isztok ott, a kocsmaban tul sok, tul magas metilalkoholtartalmu italt?
...úgy, hogy a .hu tartományt védeném azzal, hogy azt magyarországon lehessen hosztolni...
Semmit nem ernel el vele.
...megadóztatnám a bix külső forgalmát...
Azza lsem ernel el semmit, max. megjobban visszavetned a net terjedeset, de mindenkeppen megdragitanad a netelerest "a Zembereknek"
...azért, hogy a nagy tech cégek is fizessenek magyarországon adót. stb...
Erre teljesen jo az EU-ban kialakulo gyakorlat, amit Magyarorszag is bevezet:
Bevetelaranyos adot szabnak ki azokra a cegekre, amelyikek kiviszik a profitjukat az orszagbol.
Minel szelesebb korben adoztatsz, annal rosszabb lesz a hatasfoka az ado beszedesenek.

2018.02.09. 12:24:06

@neoteny:
sanyi gazdasági tevékenységét ez fedné le.
"kis sándor ct (cégtulajdonos)" a közösségi erdért, domus, tefu vállalat tagja. mert hogy fát fűrészelni szeret (az apja a bútorgyárban gőzölte hajlította a fát és úgy thonet székeket gyártott), használt bútorral kereskedik és költöztet. ez alkalmi foglalatossága kereset kiegészítésképpen. és mellette a helyi vízmű alkalmazottja. abban lenne (rész) munkaidős foglalkoztatott.

tehát sanyi a közbirtokosságon alapul erdért vállalat gépeit bérelné ki hétvégén. és építene víkend házat az erdőspusztában. ha elég sok ember azt mondja egy településen, hogy oké vegyünk barkácsgépeket és kalákában ácsoljunk, akkor ezt lehessen megtenni. még akkor is ha ez nem a kapitalizmus. ez nem a gazdasági, hanem a kulturális optimum.
www.youtube.com/watch?v=BL_X7GelX5Q
és egy településnek jogában álljon védeni a gazdaságát. lehessen azt mondani, hogy az csak ikea akkor hozhat be árut vámmentesen ha a helsinki kalmárok is vásárolnak árut a magyaroktól. tehát települések, településrészek (kommunák) kereskednek. tehát ebben a modellben a piac lokalizáltak. nemzeti vagy nemzetközi hálózatok létrejöhetnek. és kereskedhetnek a földkerekségen. virtualizált környezetben uralkodik az egyéni vállalkozás világa. lényegében szoftveresen jön létre nyílt társadalom. de az vegyes gazdaság, mert vannak közösségi platformok. és azok szabadon szerveződnek. a mozilla alapítványi virtualizált hálózatához szabadon lehessen csatlakozni a nagyvilágból. de a mozilla magyarországi irodája már kénytelen a helyi törvényi szabályokat betartani vagy ahhoz alkalmazkodni. és ugyanez vonatkozik a soros alapítványra is. vagy akkor engedjük meg, hogy az oroszok is létrehozzanak egy ügynöki hálózatot egyesült királyságban és amerikában. az arab liga hozhasson létre egy ügynöki hálózatot franciaországban. törökország építsen szabadon ügynöki hálózatot németországban és a németalföldön. a kínai kommunista párt szabadon telepíthessenek ügynököket kanadába. erre az a válasz, hogy köszike, mi itten nem akarunk kommunisták lenni venkúverben. de ha venkúver alsón elég sokan azt mondják, hogy ó kitesszük végre a kikötőre a vörös csillagot, akkor tehessék meg. persze betartva a kanadai british columbia törvényeit és a pánamerikai alkotmányt. de olyan, hogy aligha lesz minden teljesen szabaddá válik. és törekedni se lehet rá. mert ami az egyik belső késztetés az a másiknak külső kényszer. de felőlem hozzanak létre egy települést anarcho-kapitalista alapokon.

böszörményiné megijedt, hogy a szomszéd irmuskával valami történt. mert nem ment reggel sétálni. de szerencsére nem történt semmi. hanem éjszaka áramszünet volt. fél kettő körül. és majd fél háromra állt vissza az áram. irmuska ébresztős rádió órája lenullázott. nem ébresztett és ugye késésben volt. villogott ugyan. jelezvén, hogy nincs beállítva az óra. de irmuska azt nem tudta mire vélni. tehát ő abban a hiszemben volt tízkor, hogy még csak fél nyolc. mi az, ami ezt szabályozza. valószínűleg azt mondaná az eon, hogy így jártatok. nem újítjuk fel a hálózatot. a rezsicsökkentés következménye. erről beszélnek a liberálisok. rendben. de erre két válasz van. az egyik, hogy magánosítsák az elektromos műveket. a másik, hogy államosítsák. vagy egy vegyes rendszerben minden háztartás legyen tagja a helyi áramszolgáltató társaságnak. ez eddig egyenlősdi. de a vállalatok is tagjai. az ugye részben egyenlőtlenség. tehát ez sem nem kommunizmus, sem nem kapitalizmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 12:35:11

@444:

"sanyi gazdasági tevékenységét ez fedné le."

Sanyi gazdasági tevékenysége már most is le van fedve: dolgozik a Vízműnél is, meg jövedelme van a használtcikkek adásvételéből is.

2018.02.09. 12:40:23

@GyMasa:
írország egy főre jutó külső adóssága: $471,000. ez napi árfolyamon 120 millió forint. gdp arányosan 780%. természetesen nem az ír háztartások vannak így eladósodva, még csak nem is az ír tulajdonú vállalatok, hanem az írországban bejegyeztt, adókedvezményekhez jutott multik.

de írország mégis is csak úgy versenyez, hogy ott egy főre 120 millió forintnak megfelelő dollár/euro adósság jut. de ez az összeg lehet akármekkora. most akkor a megoldás, hogy budapesten is generáljunk ennyi adósságot?

1.75 millió fő × 120 millió forint = 210,000 milliárd forint.

tehát a magyar 6,6-szorosa. így tudna írország és budapest fair módon versenyezni. esetleg ne ezt tegyük. hanem korlátozzuk az írországban bejegyzett cégek forgalmát. ez korlátozza szegény kis multikat. és?

2018.02.09. 12:54:04

@neoteny:
na de a gazdasági tevékenységének egy része jogilag nincs lefedve. a használt cikk kereskedése nem bejegyzett. a költöztető tevékenységéről nem állít ki számlát. erre jönnek a "liberálisok", hogy ez a probléma. hogy a magyarok így működnek. engedjük meg azt, hogy legyen közbirtokosságon alapuló magánszolgáltatások. közösségi erdért, tefu. ezt mondják a kocsmában. és ha sokak tulajdonába, akkor kiszorítják a gls és ikea forgalmának egy részét. értem, hogy a kereslet korlátozása árak emelkedéséhez vezet. hiszen ezek után nem lennének olcsó funér lemezek. és az erdért, a falco, a domus és hasonló "helyi" vállalatok ki tudja milyen minőségben állítanák elő az árut. és a közösségi tefu mennyire lenne sanyival és a költöztetős haverjával mennyire lenne megbízható. na de ezek működését felügyelné a helyi kamara. és azok semmivel sem rosszabbak, mint az igazgatótanácsok. a multik arra vannak alapozva, hogy a tőkepiacon névlegesen nyereséget produkálnak (mert azon áru nem jön létre, csak a pénz) és ebből következő fedezetlen pénzhez jutnak. tehát nem arról van szó, hogy ne legyenek értékpapírok, azoknak ne legyen hozama. hanem hogy erre alapozva ne lehessen korlátlanul hitelt nyújtani. persze értem, hogy ez a multik részlegesen kiszorításához, illetve a felosztásához vezet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 13:01:48

@444:

"de írország mégis is csak úgy versenyez, hogy ott egy főre 120 millió forintnak megfelelő dollár/euro adósság jut. de ez az összeg lehet akármekkora. most akkor a megoldás, hogy budapesten is generáljunk ennyi adósságot?"

Hát ha az adósságból versenyelőny származik, akkor igen. Persze azt még nem mutattad meg, hogy az adósságból versenyelőny származna.

"setleg ne ezt tegyük. hanem korlátozzuk az írországban bejegyzett cégek forgalmát."

Az nem lesz könnyű: nem lehet hajdút állítani Európa (sőt a világ) minden pénztárgépe mellé, amelyik fokossal fültövön vágja a vásárlót ha az Írországban bejegyzett cég által termelt árut vagy szolgáltatást akar megvenni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 13:05:20

@444:

"na de a gazdasági tevékenységének egy része jogilag nincs lefedve."

Attól még gazdaságilag le van fedve: örül az is, akitől Sanyi 100-ért vesz, örül az is, akinek Sanyi 200-ért elad, és örül Sanyi is, mert 100-nak valamilyen része nála marad a költségei kifizetése után.

2018.02.09. 13:39:16

@neoteny:
sanyi ezt írná a garázs vállalkozására. kis sándor cégtulajdonos a közösségi erdért, domus és tefu tagja. mert hogy az alkalmi munkavállalását társasági értelemben ez fedi le.

erre jön "liberális" oszkó péter, hogy ilyet nem lehet csinálni, mert hogy ez valójában egy zrt. szerű működés. de azt nem lehet állami gazdaságokra és közhasznú társaságokra alapozni. közbirtokosságra alapozva nem lehet magánszolgáltatásokat nyújtani. kis sanyi viszont így képzeli el a világot. oszkó péter nem így képzeli. innentől kezdve ez egy hatalmi játszma. a közélet az egyénre vagy településekre, telepekre (kommunákra) legyenek alapozva. túl azon, hogy a magánéletben (fogyasztásban) többé kevésbé mindenki szabad. sanyi megihatja a sört és az unikumot. és képzelheti, hogy az unimukk. szerinte azt jelenti, hogy egy mukkot se. meg szeretheti brúsz springtínt. "bor in de jú esz éj". és gondolhatja azt, hogy az "borozás az éjszakbában". mert hogy ott van, hogy "bor" és "éj". ez a fogyasztás része. ez szabad.

sanyi mondjuk részegen énekel, akkor már korlátozva van. mert akkor ő már szolgáltat a környezetének. ő szerinte nagyon jól tud énekelni. és zongorázni még ennél is jobban tudna. csak még nem próbálta. sanyi, mint zenész már korlátozva van. termelő korlátozva van. virtuálisan persze sanyi feltöltheti magát a jutúbra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 13:46:04

@444:

"sanyi ezt írná a garázs vállalkozására."

Sanyi dolgozik, nem ér rá irkálni.

"sanyi mondjuk részegen énekel, akkor már korlátozva van. mert akkor ő már szolgáltat a környezetének."

Csak épp' a környezete nem igényli a szolgáltatását, ami így zaklatássá válik.

2018.02.09. 13:51:51

@neoteny:
a helyi forgalmat lehet korlátozni. egy kindle e-könyv olvasó $100. napi árfolyamon 25 ezer forint. egy generációban van 100,000 gyerek. 8 évfolyamon 800,000. 800,000 fő × 25,000 forint = 10 milliárd forint. ha az amazon kindle e-könyv olvasókat leszállítja, akkor jöhet a forgalom az adatközpontjából. te erre azt mondod, hogy rablás. ez verseny. mert a kínaiakat is meg lehet kérdezni, hogy ők mennyi könyvolvasót adnának alapítványi jelleggel az adnának a kínaiak, vagy akárki. tehát ez is verseny.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 13:52:51

@444:

"a helyi forgalmat lehet korlátozni."

Nem lehet hajdút állítani Európa (sőt a világ) minden pénztárgépe mellé, amelyik fokossal fültövön vágja a vásárlót ha az Írországban bejegyzett cég által termelt árut vagy szolgáltatást akar megvenni.

2018.02.09. 13:55:50

@neoteny:
na de van aki igényli, van aki nem. sanyi például szokott editnek énekelni. és ha neki jó, akkor miért ne lehetne jó akárkinek. ugyanígy érvelnek a liberálisok. ha soros tevékenysége jó az általa fizetett embereknek, akkor miért ne lenne jó akárkinek. ne korlátozzák szegény kis soros györgyöt. aki filantróp. sanyi éjjel részegen csak szórakoztatná a környezetében élőket. igaz, hogy 99% ezt nem akarja. de esetleg venkúverben van egy hasonló favágó, aki úgy gondolkodik, mint sanyi. a többi embernek nincs joga korlátozni. mert 1% joga sérül.

2018.02.09. 13:56:19

@neoteny:
a bix külső forgalmát meg lehet adóztatni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 14:04:33

@444:

"na de van aki igényli, van aki nem. sanyi például szokott editnek énekelni. és ha neki jó, akkor miért ne lehetne jó akárkinek."

Mert nem mindenki preferenciája egyezik meg Editével.

"sanyi éjjel részegen csak szórakoztatná a környezetében élőket. igaz, hogy 99% ezt nem akarja. [...] a többi embernek nincs joga korlátozni."

Hogyne lenne; még egy (1) embernek is joga van korlátozni Sanyi éjjeli részeg danolászását. Sanyi, meg azok akik hallgatni akarják az éjjeli részeg danolálását béreljenek ki egy magántulajdonban lévő helyiséget ahol kedvükre szórakozhatnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 14:07:43

@444:

És? Nem csak a BIX-en folyó adatforgalomban versenyeznek az Írországban bejegyzett cégek a magyar cégekkel.

Ha pedig te és a népnemzetiszocialista társaid korlátoznák az iPhone-k mo-i forgalmát, el is sodorna benneteket a népharag.

GyMasa 2018.02.09. 14:17:07

@444:
...a helyi forgalmat lehet korlátozni...
Hogyne lehetne!
SOt, volt is mar ilyen.
Ugy hivjak ,hogy fejadagok.
Tudod, amikor a szocializmusban banat csak november es februar kozott lehetett venni, igaz akkor is csak pult alol, ismeretsegek altal.
Nem valt be!
Mert ha bevalt volna, akkor ma is ebben a rendszerben elnenk.

2018.02.09. 14:25:18

@GyMasa:
az amazon adatparkja úgy szolgáltat magyarországon, hogy nem fizet adót. küldjenek egy rakás táblagépet az elmaradt adóért cserébe, akkor szolgáltassanak. szerinted ebből az következik, hogy nem lesz banán márciusban. íroszágban lehet, hogy nem lesz. mert a kurva sok adósság ott marad. de ez legyen az írek problémája.

GyMasa 2018.02.09. 14:26:50

@neoteny:
...Az nem lesz könnyű: ...
Mondjuk, nem is lehetetlen...
Ki lehet szabni 100%-os forgami adot az limit feletti forgalomra, es az eleg erosen korlatozni fogja az adott multi eladasait abban az orszagban.
Mondjuk az, hogy egy ilyen "intezkedes" mennyire demokratikus, es mennyire serti a szabad vallakozas jogat, az egy masik dolog.
Plusz egy ilyen orszagbol igen hamar tavoznanak a multik.

GyMasa 2018.02.09. 14:29:45

@444:
...a bix külső forgalmát meg lehet adóztatni...
Igen meglehet, csak teljesen ertelmetlen, mivel az adobevetel mellett jelentkezo jarulekos karok valoszinuleg sokkal magasabbak lennenek, mint a keletkezo adobevetel.

2018.02.09. 14:30:34

@neoteny:
ha a bix külső forgalma korlátozva (adóztatva) lenne, akkor a felteszem átvennék a helyét helyi szolgáltatások (akik szintén adóznak) bizonyos forgalom után. az induló vállalkozások versenyelőnyhöz jutnak. létrejön a .hu platform. és az majd kiszolgálja andikát az iphone-jával.

2018.02.09. 14:34:19

@GyMasa:
tisztázzunk már valamit. hol élsz? írországban?

GyMasa 2018.02.09. 14:34:46

@444:
...az amazon adatparkja úgy szolgáltat magyarországon, hogy nem fizet adót...
Szerintem AFA-t szinte egeszen biztosan fizet. Az mar eleve 27%.
...küldjenek egy rakás táblagépet az elmaradt adóért cserébe, akkor szolgáltassanak...
Es, miert ne lenne jobb inkabb adozniuk?
10 Mrd HUF-t rugalmasabban fel lehet hasznalni, mint ugyanakkora erteku tablagepet.
....szerinted ebből az következik, hogy nem lesz banán márciusban....
Nem az, hoyg nem volt banan aprilisban az abbol kovetkezett, hogy a "barati", delamerikai kommunista diktaturak akkor job penzt kaptak a bananert a "lesajnalt" kapitalistaktol, ezert nikabb nekik adtak el, a kelet-europai blokknak meg coki volt.
...íroszágban lehet, hogy nem lesz...
Egeszen biztosan lesz, amig Irorszagban piacgazdasag lesz, es az ott elok hajlandoak kifizetni az arat a bananert.
...mert a kurva sok adósság ott marad...
Mi koze van a banannak az adossaghoz?
...de ez legyen az írek problémája...
Igy van!

GyMasa 2018.02.09. 14:36:36

@444:
...tisztázzunk már valamit. hol élsz? írországban?...
MIert, szamit az valamit?
Barmit, amit leirtam, erthetsz ugy is, hogy az "Irorszag" szo helyett azt irod, hogy "Kekisztan".
De, ha gondolod, ezutan megcsinalom helyetted is, es eleve ugy valaszolok.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 14:36:45

@GyMasa:

"Ki lehet szabni 100%-os forgami adot"

Ez biztos? Nem tudom, mekkora netadót akart kiszabni az Orbán-rezsim, de végül is nem valósult meg a terv.

2018.02.09. 14:37:02

@GyMasa:
milyen áfát fizet az amazon adatparkja? milyen szja és tao befizetés van az amazon kereskedésből? az amazon tipikus adóelkerülő cég. mint az összes többi multi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 14:38:38

@444:

"ha a bix külső forgalma korlátozva (adóztatva) lenne, akkor a felteszem átvennék a helyét helyi szolgáltatások (akik szintén adóznak) bizonyos forgalom után."

Ennek ebben a formában semmi értelme sincs.

2018.02.09. 14:45:37

@neoteny:
orbán a teljes internet forgalmat meg akarta adóztatni. ha különadót vetne ki bizonyos ip tartományok tulajdonosaira, akkor népszerű lenne. persze kérdés, hogyan szedné be. de az amazon, a google ugye valós árut is forgalmaz. tehát azt megadóztatja. a facebook forgalmát csomagban ingyenessé tevő vodafone is kaphat különadót. az állam át tudja rendezni a piacot. úgy is, hogy ebből csak rogán és kóka járjon jól. de úgy is, hogy rajtuk kívül jól járnak az iskolások és a helyi fejlesztők, tartalom szolgáltatók. lényegében ezen múlik a ner sikere. ha egyeduralkodóvá válik, akkor ki tudja-e terjeszteni a társadalom döntő többségére.

GyMasa 2018.02.09. 14:45:41

@neoteny:
..Ez biztos? Nem tudom, mekkora netadót akart kiszabni az Orbán-rezsim, de végül is nem valósult meg a terv...
Hat a 98%-os "erkolcstelesegi adot, azt sikerult kivetni, meghozza visszamenolegesen is...
De, ez csak egy elvi lehetoseg volt.
Igazabol, szerintem sokkal alacsonybban van az a hatar, ami alatt fellazadnak a multik (ja, es persze a nep is, hisz gondold el, mekkora botrany lenne belole, ha napont acsak 100 iPhone-t lehetne eladni akarhol...

2018.02.09. 14:55:09

@neoteny:
ha a facebook nem fizet, akkor felteszem elmehet odáig a dolog, hogy nem is szolgáltat. de ez esetben a helyiek lépnek a helyébe. lehet, hogy így nem lesz facebook. lesz helyette valami hasonló.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 14:55:52

@GyMasa:

"Hat a 98%-os "erkolcstelesegi adot, azt sikerult kivetni"

... ami jóval kevesebb magyar embert érintett, mint a netadó érintett volna, vagy egy a külföldi adatforgalmat 100%-os adóval sújtó törvény érintene.

"hisz gondold el, mekkora botrany lenne belole, ha napont acsak 100 iPhone-t lehetne eladni akarhol"

_Én_ ezt már elgondoltam: ld. "[h]a pedig te és a népnemzetiszocialista társaid korlátoznák az iPhone-k mo-i forgalmát, el is sodorna benneteket a népharag."

Mindent összevetve úgy gondolom, hogy az az állításom, miszerint "[a]z nem lesz könnyű": helytálló.

2018.02.09. 14:57:12

@neoteny:
orbánt a különadók emelték magasba. és az általános internetadóba bukott majdnem bele.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 15:01:25

@444:

"ha a facebook nem fizet, akkor felteszem elmehet odáig a dolog, hogy nem is szolgáltat."

Mert az államhatalom megakadályozza azt, hogy Mo-n szolgáltasson.

"így nem lesz facebook. lesz helyette valami hasonló."

Mennyire hasonló? Egy magyar FaceBook felhasználó kapcsolatot tud tartani nem-magyar FaceBook felhasználókkal. Azt állítod, hogy ha Mo-n betiltásra kerülne a FaceBook, és létrejönne helyette egy magyar fejlesztésű és tulajdonú KépKönyv, akkor a FaceBook külföldi felhasználói beregisztrálnának a KépKönyvre, és ott ugyanazt a tevékenységet kifejtenék, mint amit a FaceBook-on tesznek? Mert erre lenne szükség ahhoz, hogy a KépKönyv magyar felhasználói számára _eléggé_ hasonló legyen a KépKönyv a FaceBook-hoz.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 15:04:00

@444:

"orbánt a különadók emelték magasba."

Még csak ez sem igaz: a Fidesz arányaiban több szavazatot kapott 2010-ben. a különadók bevezetése _előtt_, mint 2014-ben, a különadók bevezetése _után_.

De ettől függetlenül: és?

GyMasa 2018.02.09. 15:07:04

@444:
..milyen áfát fizet az amazon adatparkja?...
Azt nem tudom, de az Amazon eladasai utan mar talan 2 eve nem az eladasi orszagban kell AFA-t fizetni, hanem ott, ahol a veveo tartozkodik.
Tehat, most mar egy magyar vevo, ha Magyarorszagrol vasarol az Amazonrol, akkor a vetelar utan a magyar 27%-os AFA-t fizeti meg, amit az ir adohatosag at is utal Magyarorszagnak utolag.
...milyen szja és tao befizetés van az amazon kereskedésből?...
Pont akkora amekkora ceget uzemeltet Magyarorszagon.
...az amazon tipikus adóelkerülő cég...
Egyaltalan nem tipikus. A vallalatok feladata a maximalis profit termelese a tulajdonos szamara.
Ebbe beletartozik az is, hogy a kiadasi oldalon csak a leheto legkevesebb adot fizessek be ugy, hogy ne szegjek meg az adott orszag torvenyeit.
Tehat, amit te "adocsalasnak" nevezel az csak adooptimalizalas, azaz a vallaok kihasznaljak a rendelkezesukre allo lehetosegeket, hogy kizarolag azt az adot fizessek be, ami feltetlenul szukseges.

GyMasa 2018.02.09. 15:08:33

@neoteny:
...helytálló...
Pontosan.

GyMasa 2018.02.09. 15:10:41

@neoteny:
Annak az volt az egyik oka, hoyg 2010-ben sokan csak azert mentek el szavazni a fideszre, hogy elmondjak Ferinek, hogy hova menjen.
A 2010-es Fidesz szavazatok szama kiurgoan magas volt.
Elotte is es utana is kb ugyanannyian(kicsivel 2 millio felett) szavaztak rajuk.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 15:17:16

@GyMasa:

Vagyis nem igaz az, hogy "orbánt a különadók emelték magasba."

GyMasa 2018.02.09. 15:27:16

@neoteny:
Azzal a reszevel nem is vitatkozom, csak az a resze sem igaz, hogy a kulonadok miatt kaptak kevesebb szavazatot '14-ben. '10-ben kaptak tobbet, amikor az orszag nepe protestszavazott azmszp ellen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 15:41:08

@GyMasa:

"az a resze sem igaz, hogy a kulonadok miatt kaptak kevesebb szavazatot '14-ben"

Nem is kell igaznak lennie: az "orbánt a különadók emelték magasba" cáfolatához elégséges azt megmutatni, hogy az Orbán-rezsim a rá leadott szavazatok arányában _nem_ "emelkedett a magasba" a különadók bevezetése _után_ a különadók bevezetése _előtti_ állapothoz képest.

2018.02.09. 17:09:24

@neoteny:
folyamatában tekintve az első orbán kormány csak kicsit csalt és kicsit épített a propagandára (josiph tot és kaya ibrahim nevére átírt cégek, valamint az ezüsthajó kft voltak ugye a "nagy" botrányok), ehhez képest az összesfonódások nyíltabbak és visszaélések sokszorta nagyobb összegekben zajlanak (matolcsy, mészáros, rogán és a társaik). mégse váltják le őket. mi emeli fel orbánt? ha nem az unortodoxia (a közvetlenül a külföldi cégeket sújtó különadók), akkor micsoda?

2018.02.09. 18:36:39

@neoteny:
@neoteny:
itt van egy kiváló hír. tegnapi.
444.hu/2018/02/08/spar-uzleteket-vasarol-a-meszaros-birodalom
az erste ingatlanbefektető eladta vidéki nagyvárosokban, üdülőhelyeken, megyeszékhelyeken illetve Pest megyei településeken található ingatlanjait, amiben Spar üzletek működnek. A Spar évente 572 millió forintot fizet bérleti díjként, azaz a mostani vásárlás kevesebb, mint 9 év alatt meg fog térülni Mészároséknak.

hogy is képzeli pirike néni azt, hogy nyit egy kisboltot. a piacról begyűjti a forintjait. azt beteszi a takarékban. az erste sparkasse ennek a többszörösét kigenerálja hitelként. és ügyes üzletemberek kereskednek. most lőrinc koma kivásárolta a spar vidéki hálózatának kulcs ingatlanjait hitelből. aztán majd annyi bérleti díjat kér, hogy a spar vagy megtéríti lőrinc komának a vételárat, vagy kivonul. vagy nyithat új üzleteket engedélyeztethet. ez a kapitalizmus. az erste is így vette az ingatlanokat.

lőrinc koma ma egy 2400 m2-es luxus irodaházat vett.
444.hu/2018/02/09/penteki-oromok-andrassy-uti-palotaval-gazdagodtak-meszarosek
az index megjegyzi, hogy ez a második palota, amit az andrássy úton felvásároltak. decemberben is vettek egyet kicsit odébb.

de ezt nem az adófizetők pénzéből veszik. hanem a semmiből kigenerálják a pénzt. és ha azt kölcsön adják nekik, akkor lehet vásárolgatni. cégbirodalmat építeni. csak most lőrinc koma esetében nyilvánvaló, hogy mi történik. orbán viktornak felcsúton vannak megbízható emberei. nem végezték el a harvard biznisz szkúlt. nincs szix szigma, lín menedzsment. szabad tőkepiac van és abból következően pénz. persze nem mindenkinek. de most ők a kiválasztott, nélkülözhetetlen és bírálhatatlan csoportosulás. azok hőzöngenek, akik ebből a pozícióból éppen kiszorulnak. a pesti liberális hogy is hívjákok. így fejti meg a kocsma. aztán, hogy ez mennyiben igaz: történészek dolga lesz. majd eldöntik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 20:26:31

@444:

"mégse váltják le őket. mi emeli fel orbánt?"

Semmi; a leadott szavazatok arányában kapott szavazatai nem emelkedtek 2014-ben 2010-hez képest, sőt csökkentek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.09. 20:28:41

@444:

"de ezt nem az adófizetők pénzéből veszik. hanem a semmiből kigenerálják a pénzt."

Ezeknek a hiteleknek a _visszafizetéseihez_ szükséges pénzek (egy része) az adófizetőktől származnak.

2018.02.10. 15:02:32

@neoteny:
vidéken spar bevásárlóközpontok, fővárosi luxus irodaházak. ez szabad tőkepiaci befektetés. mészáros lőrincet választották ki a bankok.

tegyük fel, hogy valakinek van 100 részvénye darabonként 1 forintért. a szolgája megvesz 1 darab részvényt 2 forintért. a többit nem forgatja. mert miért forgassa. ezzel ugye a tulajdonos 1 forintot befektetett. a cég 101 forintot ér? nem. a létező kapitalizmusban a vállalat tőkeértéke ezzel megduplázódott. ez a "piacok" értékítélete. ez a cég létrehoz, vagy tulajdont szerez 10 korlátolt felelősségű társaságban. 1-1 forint induló tőkével. és ezekre kap 10-10 forint hitelt. mert a tulajdonosa egy jól menő részvénytársaság. 10 forint saját tőkére kapott 100 forint hitelt. ezek növelik a részvénytársaság forgalmát. lehet, hogy 1-2 csődbe megy. azok majd nem növelik. az ügyes üzletemberek néhány forint tőkebefektetéssel jelentős vagyonokhoz jutnak. persze ehhez az kell a tulajdonosnak kapcsolata legyen a kormányzattal, önkormányzattal. legyenek sajtótermékei. mert az ellenérdekeltek azt mondják: CSALÁS. de ők ugyanezt a társasjátékot játsszák.

2018.02.10. 15:25:55

@neoteny:
a komment csatornában a szabály az, hogy szinte bármit lehet. azt írom a másiknak, hogy te hazaáruló senkiházi nyomorult istentelen. (utána odaírom, hogy ne vegye túl komolyan. ez beugratás. demonstrálom, hogyan csinálják a politikusok. ezt 100 emberből 95 nem érti valamiért. erre a válasz az, hogy te kommunista, fasiszta, idióta, kripli, kretén. ami rendben van. de ezzel meg lehet osztani az embereket. de ehhez legalább két fel kell.

április 8. után előállhat egy olyan helyzet, hogy lényegében egy párt marad. a fidesz. és a több százmillió forintra büntetett jobbik lesz az ellenzéki díszlet. persze nem ez a legvalószínűbb. mert lehet, hogy mszp-párbeszéd, dk és az lmp is bejutnak. utóbbival szövetkezve a momentum is bekerülhet. és egyes számítások szerint ezek visszaszerezhetnék a fővárosi kerületek döntő többségét, de el is veszthetik persze.

nekem úgy tűnik (és lehet, hogy tévedek), hogy a népnek elege van a sokpártiságból eredeő parttalan vitákból. április 8 után ez majd kiderül.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.10. 15:59:47

@444:

"tegyük fel, hogy valakinek van 100 részvénye darabonként 1 forintért. a szolgája megvesz 1 darab részvényt 2 forintért. a többit nem forgatja. mert miért forgassa. [...] a létező kapitalizmusban a vállalat tőkeértéke ezzel megduplázódott."

Az álmaidban; ha a többi részvényeit nem "forgatja", akkor a részvénytársaság nem egy tőzsdére bevezetett részvénytársaság (public company) és így nincs "tőkeértéke" (helyesen: market capitalization-ja).

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.10. 16:02:13

@444:

"a komment csatornában a szabály az, hogy szinte bármit lehet."

Hogyne; és "a komment csatornabeli" viselkedésből olyan következtetéseket vonnak le az emberek, amilyet jónak látnak.

2018.02.10. 16:36:50

@neoteny:
dehogy nincs. egy részvény árának is elég változnia. és az összes többi hasonló részvény ára emelkedett, vagy csökken. ez a tőzsde alapja. így tud sokszorozódni a vagyon. és persze válságban így tud pillanatok alatt eltűnni. és erre alapozva hiteleznek. és a vagyon (assets) a saját tőke (equity) és a kötelezettségek (liabilies) különsége, hanem az összege. tehát a hitel növeli vagyont. és egy részvény árának emelkedése sokszorozza.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.10. 17:10:32

@444:

"egy részvény árának is elég változnia. és az összes többi hasonló részvény ára emelkedett, vagy csökken. ez a tőzsde alapja."

Csak épp' az a részvénytársaság amelyiknek a többi részvényei nincsenek "forgatva" az nem egy tőzsdére bevezetett társaság.

"a vagyon (assets)"

Az assets nem a vagyon, hanem az eszközök.

"tehát a hitel növeli vagyont."

A hitel a rendelkezésre álló eszközöket növeli, nem a vagyont.

"és egy részvény árának emelkedése sokszorozza."

A részvényár-változás nem változtat semmit a részvénytársaság vagyonán. Ha Anna elad egy Apple részvényt Bélának, abból az Apple-nek nem lesz egyetlen centtel sem több (vagy kevesebb) a vagyona. Az Apple részvényeinek a piaci értékelése (market valuation) változik, az, hogy mit gondolnak a befektetők arról, hogy milyenek az Apple haszontermelő kilátásai.

2018.02.10. 17:48:21

@neoteny:
szerinted a mészáros lőrinchez kötődő papírokat hányan adják-veszik?
A) összesen 1 érdekkör
B) nagyon sokan, mert a bloomberg is megírta
a részvényeknek nem kötelező forogni a nagyvilágban. lehet rakni egyik nadrág zsebből a másikba. és a mellényzsebből fizetni érte. fel lehet húzni az árfolyamokat. és aztán létrehoznak korlátolt felelősségű társaságokat. és ezek kapják a hiteleket. meg lehet venni a balatont. magánrepülőgépet. ki mit szeretne. mészáros lőrinc is filantróp. támogatja a futballt. arborétumot. festészetet. kedves felesége műalkotásai.
img2.hvg.hu/image.aspx?id=a8debcec-9515-4a34-b6d5-40632a01458d&view=b2dea50f-cee1-4f6e-b810-034566fbfb2e
a kortárs galériában körbe lehet nézni.
trafo.hu/hu-HU/galleries/archive
van olyan nagy művész, mint puklus péter, vagy akárki. a gondolatszobrász. szobrász csak nem készít műalkotásokat effektíve. sanyi azt mondja: ő tud zongorázni, csak még nem próbálta.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.10. 18:28:47

@444:

"a részvényeknek nem kötelező forogni a nagyvilágban."

Csak épp' az a részvénytársaság amelyiknek a részvényei nem forognak "a nagyvilágban" az nem egy tőzsdére bevezetett társaság.

Azok a tőzsdére bevezetett részvénytársaságok amiknek a részvényeit kevesen adják-veszik pedig ún. thinly traded (illiquid) részvények:

www.investopedia.com/terms/t/thinly-traded.asp

"fel lehet húzni az árfolyamokat."

A thinly traded (illiquid) részvények árfolyamát nehéz felhúzni: kevés vásárlójuk akad épp' amiatt, hogy alacsony likviditásúak. Ha valaki hitelt akar kapni úgy, hogy részvényeket akar biztosítékként nyújtani, a hitelező nem csak a pillanatnyi részvényárat veszi figyelembe, hanem azt is, hogy mekkora volumenben történt a kérdéses részvényekkel kereskedés a (közel)múltban: ugyanis ha illikvid részvényeket kell értékesítenie (mert a hitel nem került visszafizetésre), akkor az illikvid részvények általában csak alacsonyabb áron lehet eladni, mivel kevés vevő akad rá.

2018.02.10. 20:16:30

@neoteny:
Fordított modell, ami nagyon bejött

Ezt a valóban párját ritkítóan sikeres modellt egy egyszerű példán próbáljuk meg bemutatni.
Képzeljük el, hogy két ismert üzletember, Mészáros Lőrinc és Jászai Gellért rendelkeznek 25 millió forinttal, amiből lakást szeretnének venni. Ha kimennének a budapesti lakáspiacra, egy nem is túl nagy panellakásra lenne elegendő a pénzük.

Ám ők mást találnak ki, létrehoznak egy LFV (Lakásokat Fogunk Venni) Nyrt. elnevezésű nyilvános részvénytársaságot, és ebbe a cégbe teszik be a 25 millió forintot. A társaság eleinte annyit ér, amennyi érték, vagyis amennyi pénz van benne, 25 millió forintot. Az LFV Nyrt. ezért kibocsát 25 ezer darab, egyenként ezerforintos részvényt, ezeket bevezetik a tőzsdére.

A társaság meghirdeti a stratégiáját, lakásokat szeretne majd venni. A tőzsde elkezd hinni a papírban, a befektetők tudják, hogy Mészáros és Jászai ügyes fiúk, azt feltételezik, hogy jó kapcsolataik is vannak, vélhetően kedvező feltételekkel tudnak majd lakásokat venni. A részvény arra a vak hitre, hogy Mészárossal jó egy cégben lenni, elkezd szárnyalni. Előbb ezer forintról felmegy a kurzus ötezer forintra, majd hirtelen egészen tízezer forintra.

Egyre többen hallanak a csodás áremelkedésről, mindenki be akar szállni. Eltelik egy év, és azt látjuk, hogy az a cég, amiben valójában csak 25 millió forint tőke van, már 66-szoros áron forog a börzén. Vagyis egyetlen részvény ára ezer forintról 66 ezer forintra szaladt fel. Mindenki csodálkozik, a pénzügyi elemzők és az újságírók háborognak, szidják a tudatlan spekulánsokat, a kurzust senki sem érti.

Majd jön a csoda

Ekkor az LFV tesz egy izgalmas bejelentést. Lakásokat fog venni, de nem készpénzzel fizet értük, hanem LFV-részvényekkel. Vagy a meglevő tulajdonosok adnak ilyeneket a lakásokért cserébe, vagy új LFV-papírokat bocsát ki ebből a célból a társaság.
És láss csodát, örömmel jönnek a lakástulajdonosok, és cserélnek. Mivel a részvények ára menet közben 66-szorosára emelkedett, az LFV akár 66 lakást is meg tud venni. Jól járnak a cég alapítói, ha ugyanis megfelelő technikákkal és tőkeemelésekkel a kontrollt azért megtartják, akkor egy hatalmas lakásbirodalmat irányítanak, pedig ők tényleg csak 25 millió forintot tettek be. De a meglepő az, hogy jól járnak a korábbi lakástulajdonosok is, hiszen miután cseréltek, az LFV papírja mögött már tényleg megjelent a 66-szoros érték.

Ez a rendszer leginkább olyan, mint egy pénzügyi örökmozgó. Igaz, a sikerhez az is kell, hogy a részvények valamire valóban meginduljanak az ég felé, de ha ezt sikerül elérni, onnan már tényleg működik a dolog.

Láthattuk, a Konzum esetében konkrétan az történt, hogy a részvény 52 forintról először felment 3000 forintig, és ha már ott járt, akkor a Konzum a részvényeit becserélte egy rakás szállodára, illetve egy méretesebb biztosítói részesedésre. A részletek itt olvashatóak. Természetesen a tranzakciók a fiktív példánknál összetettebbek voltak, nemcsak részvénycsere, de készpénz is szerepelt bennük, de az értékteremtésnek ez volt a kulcsa.

index.hu/gazdasag/2017/12/20/a_maga_modjan_zsenialis_-_igy_epul_a_meszaros_holding_nyrt./

ezt állami banki és bankközi kapcsolatokkal akárki megcsinálhatja. bécsben is. és amerikában is. és a végén még elnök is lehet akár.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.10. 21:40:29

@444:

"ha [...] tőkeemelésekkel a kontrollt azért megtartják [...] ők tényleg csak 25 millió forintot tettek be."

Ha tőkeemeléseket csinálnak a kontroll megtartásáért, akkor nem csak 25 millió forintot tettek be.

Ha csak 25 millió forintot tettek be, akkor nem hajtottak végre tőkeemeléseket, így nem tartották meg a kontrollt.

Brückner Gergely olyan aritmetikus, mint te.

2018.02.10. 22:01:40

@neoteny:
ha a tőkepiac szabad és azon a pénzt szabadon lehet generálni, akkor egy csoportnak szinte akármekkora vagyona lehet feltéve, hogy a jogrendet uralja. az ortodox liberálisok azt mondják, hogy a nemzetközi tőkepiac (a "piacok") értékítélete szent. az unortodox illiberálisok azt, hogy ezt felülírja a nemzeti érdekérvényesítés. de ugyanabban az unfair rendszerben. itt tartunk. és április 8-án kiderül, hogy ez politikai értelemben továbbra is tartja magát, vagy sem.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.10. 22:05:19

@444:

"ha a tőkepiac szabad és azon a pénzt szabadon lehet generálni, akkor egy csoportnak szinte akármekkora vagyona lehet feltéve, hogy a jogrendet uralja."

Helyesen: egy csoportnak szinte akármekkora vagyona lehet feltéve, hogy a jogrendet uralja.

2018.02.11. 09:30:08

@neoteny:
ha a tőkepiac szabad, akkor a vagyonhoz erőszakmentesen, jogállami keretek között juthatnak. ugyanezt a rendszert használja ki orbán és matolcsy.

2018.02.11. 10:07:00

@neoteny:
nem kell elszedni a pénzt az emberektől, mert azt csoportosulás kigenerálja magának. a hitelek ellenértékét kitermelik a szolganépek. az ügyes üzletemberek felvásárolják luxus irodaházakat, vesznek magánrepülőt. spar üzleteit. erre a hvg azt mondja: CSALÁS. rendben. de korábban a spar üzlet az erste banké volt. az hogy vette meg? az már régen nem sparkasse. pirike néni a szorgosan rakosgatja a pénzét a takarékszövetkezetbe. és abból létrejön a hangya kisszövetkezet. a kiskereskedés már régen nem így működik. hanem egy ügyes üzletemberek felvásárolja a forgalmas helyeken levő üzlethelyiségeket. irodaházakat, et cetera. bárkit kiválaszthatnak a "piacok". annak az értékítélete szent. most mészáros lőrincet választották ki. okosabb, mint zuckerberg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.11. 10:35:15

@444:

"erőszakmentesen, jogállami keretek között"

A jogállami keretek nem erőszakmentesek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.11. 10:38:21

@444:

"nem kell elszedni a pénzt az emberektől, mert azt csoportosulás kigenerálja magának. a hitelek ellenértékét kitermelik a szolganépek."

Amely szolganépek által kitermelt ellenértékeket adókként (praktikusan pénz formájában) elszedik az emberektől.

"de korábban a spar üzlet az erste banké volt. az hogy vette meg?"

A tőkéjéből (equity-jéből).

2018.02.11. 14:25:00

@neoteny:
assets = equity + liabilities.

ez estre group miért kockáztassa a saját tőkéjét. azt elvesztheti. korlátozott felelősségvállalás mellett létrehoznak társaságokat. azoknak adnak hitelt. és így övék az ingatlan. a kamatot egyik zsebből átteszik a másikba. lényegében csak annyit kell elérni, hogy az állam ne lépjen fel a nyilvánvaló visszaélésekkel szemben. ezért vesznek be a buliba kormányzati kijáró embereket. fizetnek meg sajtótermékeket, stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.02.11. 14:50:53

@444:

"ez estre group miért kockáztassa a saját tőkéjét. [...] azoknak adnak hitelt."

A hitelnyújtással a saját tőkéjüket kockáztatják.
süti beállítások módosítása