Eszembe se jut védeni a végtelenül kártékony rezsimet, amelynek egyetlen célja van a közoktatással: hogy a mai "elit" szélesgábori-bayeri-némethszilárdi-balogi-gulyásgergelyi-jurákkatai vonulatához méltó, silány, megvehető, biztos, ami biztos, tahó embereket neveljen a magyar gyerekekből. Más kérdés, hogy az oktatási intézményrendszer még ellenáll, ha többre nem is képes. De a liberális oldal kompetencia-mantrázását nem tartom a magyar közoktatás eötvösi-klasszicista-européer hagyományaihoz méltó útnak. Egyrészt sose venném ki a közoktatás fókuszából a humánum kiválóságát, másrészt a munkaerőpiaci versenyképességet -- amire a kompetencia alapú oktatás céljai redukálhatók -- félrevezető mércének tartom a közoktatásban.
A munkaerőpiaci szemléletű (szellemiségű) közoktatás nem tévesztendő össze még a piaci szemléletűvel sem, amely adott esetben vállalkozói, tulajdonosi, versengő-kooperatív, erkölcsi megközelítésű (efelé húztak korábban a nyugati oktatási rendszerek, míg mára őket is bedarálta a munkaerőpiaci, instrumentalista, megrendelői közeg, amely a munkaerő gyors tanulását, flexibilitását, munkabírását, egy bizonyos határon belüli problémamegoldó képességeit követeli meg). De a piaci szemlélet sem tükrözi azt a magyar tradíciót, amely az eötvösi(-klebelsbergi) szemléletet annyira közelítette annak idején az angol public schoolok és a XVI. századtól fejlődő német altsprachliches Gymnasiumok -- illetve általában az elitképzés -- éthoszához, amelyben az ember erkölcsi kiművelése legalább olyan fontos cél volt (ha nem fontosabb), mint az "életben való boldogulásának" elősegítése. Ez a magyar tradíció a magyar történelem egyik legpozitívabb tradíciója és összhangban van a liberális nevelésnek ("liberal arts", vö. univ. Greats) azzal az éthoszával, amely a kapitalizmust is ebben a liberális-polgári közegben tartja egyedül működtethetőnek -- magyarán felkészített arra, hogy valódi elit (ne pedig a mai disznófalka) vezesse országunk politikai, gazdasági és kulturális életét. (Közbevetőleg, még a Nagy Tradíciónak sem sikerült elég jól a felkészítés, mit várjunk akkor a mai személyzet újratermelésétől!)
A puszta kompetencia alapú (munkaerőpiaci szemléletű) képzés szolgákat és egzekútorokat nevel, nem innovatív, autonóm elméket (ezek a nyugati, piaci szemléletű oktatásból is inkább csak kiszakadnak vagy legföljebb kötelező ajánlólevélként tekintik a diplomájukat a Palo Alto-i PE cégekhez való csatlakozáshoz) és még kevésbé nevel kiváló karaktereket. Ez utóbbi célról a nyugati piac is régen lemondott már, részeként annak a (tágabb értelemben vett) korrupciónak, ami a XVIII-XIX. századi angol és kontinentális ember- és társadalmi ideált a XX. század elején elérte, majd végképp maga alá temette. Mára pedig kezd lemondani a piaci értékek őrzéséről és az ennek megfelelő autonóm embertípusról is, elválasztva egymástól a hi-tech előállítására és a társadalmak irányítására képes elitet a végrehajtók, a fogyasztók és kiszolgáltatottak tömegeitől. Ám az emberi sorsok remélhetően a jövőben se fognak kimerülni a technológiához való viszonyulásban, de ha valóban nem, akkor vajon milyen közoktatással fogjuk ezt elérni?
A munkaerőpiaci szemléletű képzés valójában már az óvodától uralkodik a mai általános tantervünkben, részévé vált a történelem, az irodalom, a filozófia, a hit- és erkölcstan hasznossági alapon történő horngyulai-szélesgábori-átlagosdiáktüntetői szűrése, a szövegek (Szophoklész, Jókai stb.) kényelmi-"korszerűségi"-relevancia alapú ("felvilágosult") kirekesztése a tananyagból, az emberi elme szoktatása a munkaerőpiac (vélt) követelményeihez, jellemzően olyan emberektől irányítva, akiknek fogalmuk nincs a produktív piaci létről vagy éppen az emberi elme működéséről (amennyiben a laterális-asszociatív képességek műveltség alapú fejlesztése nélkül nagy hozzáadott értékre sem lesz képes a delikvens, nemhogy arra, hogy emberi közegben -- amik végső soron a munkahelyek is -- magas integritásról, etikai példaszerűségről és emberi kiválóságról tegyen tanúbizonyságot). [Hopp, ez egy szép hosszú mondat lett.]
A klasszikus nevelés nem véletlenül helyezte az emberi kiválóságot a középpontba még a Realgymnasium spártaibb követelményei között is: mert ez az ember végső kincse -- a kiművelt integritása --, amely nélkül a kapitalizmus, a politika és a társadalom is csak vegetál, intézményi automatizmusokra támaszkodik, amelyek persze bedőlnek, a haszonmaximalizációnak nem állítunk a piacon érvényes korlátokat a pénzforgalom jelentette koordináción túl, és az instrumentalizált ember elvész-felaprózódik az intézményi logikában. (A liberális alkotmányosság újítása, a hatalmi ágak kölcsönös kontrollja, nagyban hozzájárult a személyes emberi kiválóság politikai relevanciájának csökkenéséhez, majd a politikai gonosz megjelenése bedöntötte a kigondolt liberális struktúrát is, qed.) Az emberi kiválóság visszavonulása érhető tetten a polgári piac erodálódásában, a munkaerőpiaci -- magyar -- szemlélet pedig, amelynek nincs piaci alapja, meg se kísérli az etikai normák felvételét a vezető szempontjai közé. Liberális (-versenyképesebb) vagy autoriter (-stupid) szemléletű munkaerőpiaci barbarizmusok között lehet választani, a különbség csak annyi, hogy hova helyezik a diákok -- a majdani munkavállalók -- szemhatárát: a százezer dolláros fizetés fölé, vagy az alá (Magyarországon ez a legjobb esetben is harmadolandó).
