1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.01.19. 11:49 HaFr

Amihez Orbán hozzányúl, sárrá válik

Related image

Mielőtt 2030-ra (aztán 2170-re) aztán tényleg mi lennénk Európa motorja -- esetleg még a németek --, jegyezzük meg csendben, hogy Orbán világa visszatérően és kivétel nélkül kudarcot vall mindenhol, ahol versenyben mutatkozik meg a legjobb -- az agyondotált látványsportoktól kezdve általában az ország versenyképességéig. Ahol "működik", ott törvényszerűen a verseny kizárása, az agresszió és a manipuláció esete forog fenn: pl. gazdasági tenderek, politika. Ebből természetesen 2030-ra nem Európa motorja, hanem a sárvédőjén a sár lesz.

Kulcsfontosságú az ország jövője szempontjából, hogy megértsük: több száz év piaci alapú modernizációja nem takarítható meg kormányzati önkénnyel, most nem is beszélve arról, hogy milyen színvonalú önkény ez és mire irányul. Versenyképes országot nem lehet miniszterelnöki hisztériával csinálni, abból csak lecsúszás lesz, mint most. A siker titka nagy hajók (vállalatok, társadalmak, kultúrák) megfordításában kivétel nélkül a rendszeres, kitartó, józan ésszel és abszorbeálható innovációval végzett munka. A magyar csapat- és látványsport nem lesz jobb csak attól, hogy eszement -- és nem mellékesen korrupt -- módon dotálják; se a középvállalatok attól, hogy "munkahelyteremtési támogatást" kapnak; se az ország attól, hogy hazai oligarchák közpénzen meggazdagodnak. Láthatóan egyik említett manővert sem a hatékonyságról vallott racionális koncepció motiválja, egyikben sem a hozzáértés és a türelmes munka termi a gyümölcsét; egyikben sem az arra érdemesek kapnak okosan mért, visszaellenőrzött forrásokat -- magyarán, ami az utóbbit illeti, még a hibáinkból sem tanulhatunk. Nem csoda, hiszen nem is cél a fejlődőképes közösség. Ha az lenne, ma is a liberális demokrácia -- akár a 2010 előttinél jobb -- kiadásában élnénk. Ezért nem jut semmire sem a NER és az annak életét éppen meghosszabbítani készülő társadalom.

A versenyképességünkben éppen az utóbbi évben történt valamiféle pozitív elmozdulás a tragikusból a szimplán drámai felé, de világos, hogy ahol a legnagyobb kormányzati hatással számolunk -- az intézményrendszer, az egészségügy, az oktatás és a közbizalom terén -- ott nem javult semmit a helyzet. Ahol Orbán és az értékrendje jelen van, ott evidens a romlás. Ahova beteszi a lábát, annak negatív hatásai megfertőzik a környezetét is. Orbán ellenérdekelt a versenyben, nem ért hozzá, és a hiányában bekövetkező -- etikai és anyagi -- romlást agresszióval, manipulációval és "furfanggal" pótolja. A mi kárunkra mármint. Konkrétan, kihasználni azt, hogy "tömegek szavaznak rá (...) éppen ezért" -- tudniillik, mert szotyit rág, hokedlin ül és zsebre dugott kézzel eszik -- nem államférfiúi horizont, hanem tragikus tévedés. Tragikus, hogy az értelmiségünk mindkét oldalon elveszíti a nép vezetésének képességét. Az egyik bezárkózik, a másik megvezeti azt.

273 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2513587831

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Fazekas Sándor bíró végre megbukott, mint Fővárosi Törvényszéki elnök 2018.01.20. 18:00:40

Egy újság írása alatti vitába becsatlakoztam a napokban ahol valaki úgy nyilatkozik Fazekasról, hogy szerinte mindig is becsületes és tisztességes ember volt és most is az. Ezt persze túl sokan vitatják, hogy igaz lehessen. Főként a tények és mára má...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

birka menet 2018.01.21. 16:33:13

@Larry Fondue:

Ceaucesunak még ennél is jobb közvélemény kutatási eredményi voltak egykoron. Aztán kora délutánon nagyon hirtelen fordult a kocka és már csak az érdekelte, hogy el tud-e menekülni Moszkváig.

Orbán legalább erre a variációra jobban elő van készülve, mint az egykori román főtitkár kollegája.

Szerintem időközben már legalább 5 országban vásárolt magának letelepedési kötvényt (Ororszország, Törökország, Azerbajdzsán, Kazahsztán, Szaúd-Arábia), hogy mozduljon amikor mozdulnia kell.

Szájent Pista 2018.01.21. 16:43:55

@MikeBoy: "Túl sok a troll..."
Ebből él a Mi hazánk. Nézd csak meg a kattintásvadász címeket és a hozzájuk tartozó, konkrét megoldási javaslatok nélküli Orbántakaroggyozást és Ellenzéklesajnálást. Ideális Index címlap trollmágnes posztok.
Pedig volna értelmes vitatéma még itt a liberális VS illiberális ketrecharcosok országában is, de a 444-888 vonal több kattintást hoz.
"Tragikus, hogy az értelmiségünk mindkét oldalon elveszíti a nép vezetésének képességét. Az egyik bezárkózik, a másik megvezeti azt."

birka menet 2018.01.21. 16:46:32

@Larry Fondue: "Esetleg sétálj egyet Malmöben majd megtudod!"

Jaj te szerencsétlen NER-bohóc csepeli kádar nyugger, 1000 kilométers hibahatárral se tudnád megmutatni a térképen, hogy Malmö hol van.

De legyen jó napod: igen te nagyon hülye, Malmöben nem sétálnak az emberek az utcákon, az egész város kihalt, mert elkapják a lányaidat meg az asszonyaidat a KALANDOZÓ muszliomok, aztán még ki is nyírják a családjukat, Igen, a svéd újságok napi 50 ilyen esetről tudósítanak és az állam nem tud tenni semimt mert a politikai PC-se´g jegyében átengedte a kormánmyzást a kalifátusnak.

Ehelyett a svédek Magyarországra jönnek ha sétálni akarnak, ha meg joggingolni, akokr meg Soroksárra meg a Margit szigetre, mert ott legalább biztonságban vannak, ott aztán nem ugrik elő a bokorból semmilyen magamutogatós, zaklatós magyarja, se semmilyen a gyilkos. Te minta példánya az Orbáni birka tenyészetnek!

nepszava.hu/cikk/1105919-szatirok-a-fovarosban---bortonbe-megy-a-margitsziget-reme

www.blikk.hu/aktualis/krimi/fordulat-itt-a-soroksari-kocogo-no-gyilkosanak-uj-profilja/z3zyk71

birka menet 2018.01.21. 16:50:17

@Akkor is megdöglesz ha a fára mászol: "Orbán viszont, ebben a szent földben lesz eltemetve, árpád házi fejedelmeink mellé, miután még 40 évet uralkodik e tájon"

Látom az eszeveszett seggnyalás nálad is beállította a troll kollégád szellemi agyhalál állapotát:

IQ = 0.

Bár ezt teljesden felesleges minden illibbant fidiótánál megállapítani, hiszen enélkül nem is lennétek Orbán illibbant fidióta seggnyalói.

Emmanuel Goldstein 2018.01.21. 17:11:49

@nemecsekerno_007: te, a konzervatív jobboldal hibáira nem felmentés, vagy magyarázat a liberális baloldal specifikus hibája, találj ki valami frappánsabbat!
értem én, h a hülyéket simán el lehet szórakoztatni egy kis elmúltnyolcévezéssel, brüsszelezéssel, sorosozással, migráncsolással, de most épp a te elvtársaid teszik tönkre az ország szociális hálójának maradékát, oszt mi a terv?

MikeBoy 2018.01.21. 17:11:52

@Szájent Pista:

Jajjj! :DDDD

Szájent Pista

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2011.03.19. óta tag.

Jó reggelt Csipkerózsika!

nemecsekerno_007 2018.01.21. 17:18:59

@Emmanuel Goldstein: "de most épp a te elvtársaid teszik tönkre az ország szociális hálójának maradékát, oszt mi a terv?"

- legalább kevesebb pénz megy el rá.
- lehet adót, meg járulékot csökkenteni

Elegem van már abból, hogy néhány politikus szociális demagógiával hűlyíti a választók egy részét és rájuk költi a pénzem. A demokrácia szégyene és ezért kell magasan tartani az adókat és a járulékokat.

Nyugdíjam meg annyi lesz amennyit félreteszek magamnak.

Kádár népével nehéz kapitalizmust építeni.

birka menet 2018.01.21. 17:44:31

@nemecsekerno_007: "Elegem van már abból, hogy néhány politikus szociális demagógiával hűlyíti a választók egy részét és rájuk költi a pénzem"

Akkor Orbán elhoztad neked az ultraliberális álmodat: egy büdös vas nem megy már az egészségügyne, szociális rendszerbe rendszerbe mert csak eltünne ott.

Ehelyett ha beteg leszel, majd viszel magaddal orvost, nővért, gyógyszert, infúzió tartót, WC-papírt. Kajának meg jó lesz a plafonról rád hulló patkányok.

Orbanisztán az idióták számára megint jobban teljesített!

birka menet 2018.01.21. 17:48:08

@nemecsekerno_007: "Nyugdíjam meg annyi lesz amennyit félreteszek magamnak."

Ennél többet tényleg nem is fogsz kapni Orbánéktól. Viszont addig is párhuzamosan a nagy előtakarékoskodásoddal a nyugger kori éveid túlélésedre, fizetheted a mai nyuggerek nyugdíját.

Orbán örömét leli abban, amikor látja, hogy többségében tényleg ekkora idióták lakják ezt az országot!

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.21. 17:48:36

"Versenyképes országot nem lehet miniszterelnöki hisztériával csinálni, abból csak lecsúszás lesz, mint most."

Az ún. Maddison adatbázis szerint 1870-től 2010-ig Magyarorszagon az egy főre jutó GDP átlagosan 1,45%-al nőtt évente. Az Egyesült Királyságban ugyanez az adat 1,43%, tehat az olló még kismertekben is, de csókkent.

A hosszú távú trendhez képest az elmúlt évek gazdasági növekedése kifejezetten magasnak nevezhető.

Az Európai Unió 28 tagállamában az átlagos egy főre jutó GDP növekedése az utóbbi években 1,3%.

Hosszabb tavon már eves átlagos 2%-os növekedes mellett is jelentős felzarkózást lehetett elerni a múltban és valószínűsíthető, hogy a jövőben is.

Lecsuszasrol szó sem lehet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.21. 17:54:08

@nemecsekerno_007: "Gyönyörű a magyar nyelv, " - mondod te aki a muszájt ly-al írod?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.21. 17:57:54

@atomic power 1986DucaDuca: aha. Csak a kettő nem ugyanazon abszolút értékről indult.

Emmanuel Goldstein 2018.01.21. 17:58:00

@nemecsekerno_007: ez rendben van, kedves barátom, de áruld el nekem, szerinted azok, akik ma jórészt a fideszre szavaznak, hogy fogják felköhögni a havi negyvenezres magán egészségbiztosítást, a nyugdíj előtakarékosságot, gyerekük oktatási költségeit?
nem akarlak elkeseríteni, de pont kádár népe szavaz erre a csálé nyakkendőjű, vidéki hobbivasutasra.

nemecsekerno_007 2018.01.21. 18:00:17

@birka menet: "Akkor Orbán elhoztad neked az ultraliberális álmodat..."

- Hát kurvára nem, a bajom a mostani kormánnyal szinte csak ez.
- Azért nem kellett még hozzányúlni ezekhez a rendszerekhez mert jönnek az EU-s pénzek, meg bővül a gazdaság.
- Kíváncsi vagyok ha kapnak még 4 évet akkor lesz-e merszük nekiemenni az eü. és a nyugdíjrendszernek.
- Mert ugyanolyan felosztó-kiróvó szisztémája van mindkettőnek és például a külföldre távozók egy fillér járulékot nem fizetnek itthon.
- Krvára álszent Orbánt szidni, mert nem ő fizeti azok nyugdíját akiknek a gyerekei/unokái külföldön dolgoznak hanem én.
- meg még mellette fizetek még legalább 1 közszolgát meg egy gyereket is.

szóval előbb egymást közt tisztázzuk az elszámolást, utána lehet rugdosni a politikusokat vagy maximum egyszerre.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.21. 18:00:25

@Emmanuel Goldstein: "te, a konzervatív jobboldal hibáira nem felmentés, vagy magyarázat a liberális baloldal specifikus hibája, találj ki valami frappánsabbat!
értem én, h a hülyéket simán el lehet szórakoztatni egy kis elmúltnyolcévezéssel, brüsszelezéssel, sorosozással, migráncsolással, de most épp a te elvtársaid teszik tönkre az ország szociális hálójának maradékát, oszt mi a terv?"

Ez óriási. :-)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.01.21. 18:06:01

@nemecsekerno_007: "szóval előbb egymást közt tisztázzuk az elszámolást, utána lehet rugdosni a politikusokat vagy maximum egyszerre."

Nem erről szól a poszt. Terelsz. "Muszály?"

nemecsekerno_007 2018.01.21. 18:06:45

@Emmanuel Goldstein: "ez rendben van, kedves barátom, de áruld el nekem, szerinted azok, akik ma....."

- ez az ő problémájuk. aki elhiszi a kegyes hazugságokat az így járt. van akiket nem lehet megváltatni (a demagóg politikusok felelőssége felmerülhet).
- remélhetőleg akkor már nem olyan lesz a rendszer, hogy a politikusok ezeknek fognak fűt-fát ígérni, amit szintén velem akarnak megfizettetni v. az épp aktívakkal.
- ha mégis ilyen lesz a rendszer akkor viszont az elég gáz lesz és tényleg balkáni szintre sűlyedünk.

"nem akarlak elkeseríteni, de pont kádár népe szavaz erre a csálé nyakkendőjű, vidéki hobbivasutasra..."

- ez egyáltalán nem biztos:

index.hu/belfold/2018/01/21/fidesz_jobbik_mszp_lmp_momentum_mszp_felmeres/

Persze te képzelheted ezt ha úgy könnyebb elviselni.

nemecsekerno_007 2018.01.21. 18:11:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Nem erről szól a poszt. Terelsz..."

Látom te is kedveled a szőrszálhasogatást. Jó szórakozást hozzá. 3/4 lesz itt ha te vagy az átlag demokratikus ellenzéki szavazó.

vajdasagi 2018.01.21. 18:14:47

@torró: Tisztelt Torró, Ön 71 éves. Értem én, hogy
bármilyen hatalom is van/volt, Ön elboldogult. Ez szép teljesítmény. Komolyan mondom.

Kérem azt gondolja végig, hogy a tét: melyik országban fognak élni a dédunokái? Nem áll-e fönn a veszély, hogy a többségük elköltözik nyugatra, ha marad a NER?

Még sok-sok boldog évet kívánok, és sok örömöt a leszármazottaiban.

Itt a nagy többség fikázza, gúnyolja, szapulja a másikat. Ezzel ellentétben én ezt Önnek őszintén írom.

Emmanuel Goldstein 2018.01.21. 18:19:14

@nemecsekerno_007: hát, nemtok erre mit mondani azon túl, amit az elején is mondtam, a tipikus fidesszavazó egy magának való, egocentrikus,önző, rendszerben gondolkodni képtelen kispolgár, aki a kis fillérjeit a szociktól, szűzies seggét meg a migriktől félti.

Janossz 2018.01.21. 18:22:06

@nemecsekerno_007: " Kíváncsi vagyok ha kapnak még 4 évet akkor lesz-e merszük nekiemenni az eü. és a nyugdíjrendszernek. "
Tedd félre a kíváncsiságod. Az a rezsim, amely két ciklus alatt nem volt képes ezeknek a rendszereknek a közelébe menni sem, egy (neadjisten) harmadikban sem fog.
Fontosabb dolguk volt: alkotmányozás (saját képükre, örömükre), választási rendszer átalakítás (saját képükre, örömükre), ők, meg a rokonság biztonságban vannak eü., meg nyugdíj-téren.
Mit várnál ezektől? Megvilágosodást?

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.21. 18:23:50

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:

"Csak a kettő nem ugyanazon abszolút értékről indult."

Az igaz, de 140 év alatt az a minimalis elteres az egy főre jutó GDP novekedésben azt eredmenyezte, hogy a jövedelmi hátrányunk – arányait tekintve – kis mértékben is de csökkent.

0,1%-os elteres két azonos jövedelemszintű ország átlagos növekedési üteme között 140 év alatt 15%-os jövedelemkülönbséget general. Itt nyilvan kevesebbről van szó.

MikeBoy 2018.01.21. 18:24:44

@Censored Trompf:

Szerinted ő itt választókat akar meggyőzni!? :D

MikeBoy 2018.01.21. 18:25:42

@Janossz:

Ez a 007-es értelmezhetetlen.

Janossz 2018.01.21. 18:30:21

@MikeBoy: Jó srác az. Mindig a kivándoroltak csípik a szemét, hogy azok nem fizetnek hazafelé járulékot.
Az, hogy tízezrével kapnak ellátást itt olyanok, akik sose fizettek egy fillér járulékot, valahogy sose zavarta.

Emmanuel Goldstein 2018.01.21. 18:30:21

@Censored Trompf: a személyeskedés tárgya az volt, h közösségi szinten összedobjuk-e neked a mentőre valót, ha épp szükséged van rá, de ha te se akarod, akkor hajrá, fizesd ki egyénileg.

taga20 2018.01.21. 18:31:50

@Censored Trompf: ja és a mai napig itt vannak.
csak mostanában fityeszmaffiának maszkírozzák magukat.

mikor fogja bevezetni a geci a rubelt vagy a juánt? erről pofázzál!

abdul hackeem 2018.01.21. 18:33:07

@nemecsekerno_007: Rossz lehet neked, hogy magadat hibáztatod azért, mert ilyen színvonalú a kormányzás.

444 2018.01.21. 18:35:03

@Janossz:
ne viccelj már. volt nyugdíjrefrorm. a rokkant nyugdíjazást megszigorították. a rendvédelmi dolgozók korengedményes nyugdíját eltörölték.

25 év szolgálat után idő után lehetett nyugdíjba menni úgy, amibe beszámítottak a tanuló éveket. 40 évesen nyugdíjba lehetett menni. az volt a cél, hogy ne legyen rendőrségben és a hadseregben tapasztalt katona. ráadásul a határőrséget felszámolták. az igazgatásrendészetnek brutális leépítése zajlott. senki nem értette, hogy miért. erre jöttek a betelepítési terv. ebből lett egy konteó. bizony ez ki volt találva. bizony ennek a vezénylői nagyrészt eltakarodtak az országból. nem a kormányból, a parlamentből, hanem az országból. leszámítva gyurcsányt, akit ott tartottak.

és erre azt lehet mondani, hogy igen ez így volt nagyjából. egy nyilvánvaló hazaáruló társasággal szemben a nyílt tolvajlás is győz.

nemecsekerno_007 2018.01.21. 18:38:49

@Emmanuel Goldstein: "hát, nemtok erre mit mondani azon túl, amit az elején is mondtam..."

- ezt az pofátlan, lenéző cinizmust maga a patás is megirígyelhetné :)
- lehet, hogy neked vaskos forintjaid vannak, de sokaknak csak kis fillérjei.
- ha elég pénzed van, tudsz rendszerben gondolkodni akkor legyél szolidáris és add oda a rászorulóknak, de ezt ne emeld rendszerszintre. vagy kérdezz meg másokat is ha már a pénzüket akarod költeni.
- nem akarlak elkeseríteni de ilyen a legtöbb szavazó minden, általad is működőnek mondott demokráciában.
- liberális demokrácia nem működik liberális piacgazdaság és kapitalizmus nélkül mert az a gazdasági alapja. ezt még nálunk nem sikerült eléréni.

"szűzies seggét meg a migriktől félti"

- A migrik nem különösen izgatnak, de inkább azt szeretném ha nem kéne millióknak elhagynia az otthonát a gazdag nyugatiak életvitele miatt (ebbe mi is beletartozunk).
- a migráció egyébként probléma, csak nem úgy ahogy itt néhány naív idióta képzeli. probléma volt már 20-30 éve is, csak addig a többség nem is hallott róla amíg meg nem jelentek a határon.
- ez a migri téma nagyon összetett, de azt azért nem kéne hagyni, hogy a mi f***kal verjék a csalánt. Ennyi.
- szívesen befogadok bárkit aki korábbi magyar gyarmatról jött, ha olyan cinikus akarok lenni mint te :)

nemecsekerno_007 2018.01.21. 18:43:28

@Janossz: "Jó srác az. Mindig a kivándoroltak csípik a szemét, hogy azok nem fizetnek hazafelé járulékot.
Az, hogy tízezrével kapnak ellátást itt olyanok, akik sose fizettek egy fillér járulékot, valahogy sose zavarta."

- mindig hozzáteszem, hogy precíz elszámolás
- ez azt jelenti (ha nem sikerült volna értelmezni), hogy az egyéni felelősség felé kell mozdítani a rendszert.
- de nem erőlködök tovább, úgyse értitek.

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.21. 18:47:40

@Censored Trompf:

"Megjegyzem most először csökkent a bérkülönbség."

Es tovabb fog. Van opyan jövedelem kategoria/gyerekes csaladok/, ahol az egy főre jutó jövedelem magasabb, mint a szlovák.

"..... de a szlovákok is 2002-2010 között hagytak le minket......"

Pontosabban 2006 környéken, a pénzügyi vilagvalsag előtt.

nemecsekerno_007 2018.01.21. 18:51:17

@Janossz: "Tedd félre a kíváncsiságod. Az a rezsim, amely két ciklus alatt nem volt képes..."

- Ezo TV-n nőttél fel? :) A jósolás a véredben van mi.
- egyébként azt írtam, hogy kíváncsi vagyok
- az MSZP-SZDSZ-nek 2 ciklus alatt se sikerültek a reformok
- ellenben sikerült csődközelbe juttatni az országot
- ebből az alapállásból kezdtünk kimászni 2009 környéként.
- 2018 van. Az ellenzék egy rakás balfasz és ha megint kap 4 évet a kormány, akkor sokkal jobbak lesznek a körülmények egy esetleges komolyabb eü. és nyugdíjreformhoz.
- a kormánynak annyit kell kimatekozni, hogy milyen politikai kockázatai vannak.
- arra elég kicsi az esély, hogy politikai konszenzusra jutnak és a társadalom is megállapodik. Nem ilyenek vagyunk.

"Fontosabb dolguk volt: alkotmányozás..."

- ha te csak ezeket látod, akkor hiába beszélek neked.
- vallás ez neked, azzal meg nem tudok mit kezdeni.

Emmanuel Goldstein 2018.01.21. 18:56:44

@nemecsekerno_007: bocs, én értettelek félre, te nem vagy ignoráns, egocentrikus, individualista, rendszerben gondolkodni képtelen ember, csak nem akarsz szolidaritást vállalni a tőled kevésbé szerencsés emberekkel, még akkor se, ha adott gazdasági közösségen belül is vagytok.
Nincs ezzel semmi baj!

abdul hackeem 2018.01.21. 19:01:37

@nemecsekerno_007: Hah, mindenkit a kommentje alapján...

nemecsekerno_007 2018.01.21. 19:08:48

@Emmanuel Goldstein: "bocs, én értettelek félre, te nem vagy ignoráns, egocentrikus, individualista, rendszerben gondolkodni képtelen ember..."

- már az elején személyeskedtél, ezt is lehet csak nem vezet sehova.
- első válaszomban én is személyeskedtem amikor a patáshoz hasonlítottalak.
- félreértettél is egy kicsit, csak nem úgy ahogy gondolod

", csak nem akarsz szolidaritást vállalni a tőled kevésbé szerencsés emberekkel, még akkor se, ha adott gazdasági közösségen belül is vagytok.
Nincs ezzel semmi baj!"

- tök mindegy, hogy szolidaritás, piros kapszula v. bármi a választás lehetősége a lényeg.
- 4 évente választunk, de az igazi demokrácia a mindennapokban is esélyt ad a választásra. (ez nyílván felelősséggel is jár)
- ugyanez igaz a szolidaritásra is természetesen, akkor lehet demokratikus ha önkéntes és nem demagóg, megélhetési politikusok kényszerítik rád.
- a "kevésbbé szerencsések" elég megfoghatatlan dolog és túl általános is. többek között ezért nagyon relatív a magyar újraelosztási rendszer, úgy működik mint egy becsületkassza. Mindenki igyekszik kihúzni magát a kötelezettségek alól, csak nem egyformán sikerül.

nemecsekerno_007 2018.01.21. 19:09:33

@abdul hackeem: "Hah, mindenkit a kommentje alapján..."

Pont azért írtam.

Emmanuel Goldstein 2018.01.21. 19:19:00

@nemecsekerno_007: ebben mind egyetértünk.
én azt gondolnám, a fidesz eddigi ügyködéséből kiindulva, ha jólszituált középosztálybeli vagy, jobb ellátást fogsz kapni a jövőben, mint mások, de fennáll az esélye annak, h a társadalom alsóbb részének már nem jut semmi, ami viszont nem igazán fér bele az én világképembe.

abdul hackeem 2018.01.21. 19:19:21

@nemecsekerno_007: "- 4 évente választunk, de az igazi demokrácia a mindennapokban is esélyt ad a választásra. (ez nyílván felelősséggel is jár" Baszki, sírnom kell a gyönyörtől.
Nem. A kommentjeid alapján te azért írtad, mert egy kis pöcs vagy, aki azt gondolja, hogy mindenkit hülyének nézhet, meg lehülyézhet. Na pá.

Emmanuel Goldstein 2018.01.21. 19:23:03

@Halál kamionja mindenkit elgázol: á, ez túl liberális lenne, hagyjuk a vonatos részt, kezdjük rögtön a dunás fejezettel!

taga20 2018.01.21. 19:23:55

@Censored Trompf: "Lopást valóban tapasztalok."

szerintem az is nulla, mint az infláció.
amit te látni vélsz, az csak optikai csalódás.

ja és STOP SOROS!

nemecsekerno_007 2018.01.21. 19:23:58

@Janossz: De itt van még egy kis adalék a probléma fokozódására:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/katasztrofa_var_a_regiora_meg_az_eletunkben.655190.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Megoldások:

- nyugdíjkorhatár emelése
- 20-30%-os nyugdíjcsökkentés
- családi járulékszámla (a nyugdíjas gyereke/unokája fizeti a járulékot, abból és annyi nyugdíjat kap a nyugdíjas. ezt családon belül lerendezik)
- a nyugdíjas egyéb jövedelme, vagyona csökkentő erejű az állami nyugdíjra nézve. (ha a családi számla rendszere valósul meg, akkor a gyerek/unoka több nettót kap v. többet tuda a saját magánnyugdíj-számlájára fizetni)
- magánbiztosító eü. rendszer bevezetése (vagy kombinált)
- az állami eü.: csak alapellátás, azért is fizetni kell egy kisebb összeget. minden más fizetős.

de lehetne még sorolni és nyílván nem szimpatikus de 30-40 évig disznózsírral kezeltünk egy kissebb üszkösödést ami mostanra lett akkor, hogy térdből kell amputálni. Most még térdből, de 2030-ra már tőből kell. Ilyen ha becsapjuk magunkat.

taga20 2018.01.21. 19:26:17

@Emmanuel Goldstein: ez az agyi nyomorék, még a dunaparti cipőket is a dunába lövetné.

444 2018.01.21. 19:28:47

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
azért ebbe túlságosan ne hergeld bele magad.

444 2018.01.21. 19:30:00

@taga20:
szólás szabadság van. és nem biztos, hogy mindenki olyan fővárost akar, amiben a liberálisnak mondott társaság lényegi szerepet játszik. ezért van illiberális demokrácia.

Emmanuel Goldstein 2018.01.21. 19:31:05

@taga20: á, jószándékú gyerek, csak szart se ért a környezetvédelemhez!

Janossz 2018.01.21. 19:36:56

@444: A rendszerről beszéltem. A fegyveres testületek egy kis szegmense a rendszernek.

nemecsekerno_007 2018.01.21. 19:40:15

@Emmanuel Goldstein: "ebben mind egyetértünk.
én azt gondolnám, a fidesz eddigi ügyködéséből..."

- kemény szituáció, azt kell eldönteni, hogy hány embert "áldozzunk" be és milyen cél érdekében.
- nem véletlen, hogy szinte semmilyen politikai erő nem beszél erről nyíltan (A Fidesz se nyílván).
- a társadalom is tabuként kezeli, ugyanúgy ahogy pl. a melegházasságot csak ez sokkal húsbavágóbb.
- a világkép pedig a pénztárcáig terjed. én ezt tapasztalom :)
- a legvadabb szocialistából is véresszájú kapitalista lesz amint a zsebében kezdenek turkálni :) ezt is tapasztalom.
- mindenki dönthesse el, hogy kivel és mennyire szolidáris, aztán ha egyre több pénz marad a polgároknál, akkor erősödni fog a szolidaritás mert abban is lesz egyfajta verseny.

Janossz 2018.01.21. 19:41:01

@nemecsekerno_007: " az MSZP-SZDSZ-nek 2 ciklus alatt se sikerültek a reformok "
Hogyan sikerülhettek volna, ha egy (már akkor) populista ellenzék népszavazáson buktatta meg a kezdeményezést? Melyről addigra pont kiderül, hogy jó kezdeményezés volt.
Kádár népe...Te emlegeted?

taga20 2018.01.21. 19:44:47

@Halál kamionja mindenkit elgázol: az anyád picsáját!

nem bekajáltam a dumádat:)

nemecsekerno_007 2018.01.21. 19:46:37

@Janossz: "Hogyan sikerülhettek volna, ha egy (már akkor) populista ellenzék népszavazáson buktatta meg a kezdeményezést? Melyről addigra pont kiderül, hogy jó kezdeményezés volt.
Kádár népe...Te emlegeted?

- most sokkal kedvezőbb a helyzet arra, hogy megcsinálják.
- meg is csinálhatják, ügyes kommunikációval még a tiltakozásokat is lenyomhatják.
- a populista ellenzék labdába se rúghat.
- a cél szentesíti az eszközt, sajnos ez erre is igaz.

de majd meglátjuk, ha mégse teszik akkor mehetnek ezek is a levesbe. akkor már tényleg nincs egy párt se akire szavazni lehet.

Janossz 2018.01.21. 19:49:07

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
"berlusconi és orbán között, már megvan a megegyezés horvátország és bosznia protektorátus létrehozásáról.'
És akkor melyiknek lesz joga előbb bosznia??:-9

Janossz 2018.01.21. 20:07:52

@Halál kamionja mindenkit elgázol:
Bizony. Kerényi Nagymester már szervezi a következő generációt a hírek szerint.
Fidesz-funkci, meg polgármester ivadékokból.
Ha az a kommandó is összeáll, reszkess, Európa!!

444 2018.01.21. 21:10:48

@Janossz:
bajnai és oszkó a kötelező magánpénztári rendszert favorizálták. azt, hogy az új belépők a jövedelmük 8%-át kötelezően magánpénztárba utalták. és ez a pénz hiányzott a felosztó kirovó rendszerből. az állam folyamatosan eladósodott, a magánpénztárakban pedig csak gyűlt a pénz. ezt a rendszert számolták fel orbánék. ha nem teszik, akkor rövid úton sikerült volna államcsődöt előidézni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.21. 21:37:35

@atomic power 1986DucaDuca: nyugati tőkéből :), és mellesleg mi több: az x 2%-a vagy a három x 1.3%-a? Hogy is lesz ebből felzárkózás?

Khonsu 2018.01.21. 21:52:53

@vajdasagi:

Persze én is kíváncsian várom a tavaszt, de azért eléggé szkeptikus vagyok a "NER-buktatással" kapcsolatban. Szeretek néhány lépéssel előre tekinteni, és igy nézve a helyzet nem túl bíztató.

Ellenzéki győzelem esetén (ami az érintettek szerint is esélytelen) egyáltalán nem látszik, hogy hogyan tovább. Még néhány kis kósza ötlet sincs (amit egységesen támogatnak), nemhogy valami tervnek nevezhető.

A legtöbb, amit az ellenzék várhat, az a 2/3 megakadályozása. Ez nemes cél, de a problémát nyilván nem szűnteti meg, mindössze kissé lelassítja a NER-t. A szükséges változtatásokat pedig a hatalom megszerzése nélkül az ellenzél nem tudja végrehajtani (ha feltesszük, hogy lenne egyáltalán erre irányuló szándéka, amit a töbségükkel kapcsolatban kétlek). Ha véletlenül mégis nyernének, akkor figyelembe véve a széttagoltságukat, és a velük szemben összezáró és minden anyagi és emberi tartalékát mozgósító bosszúszomjas NER-t, a hatalmat valószínűtlen, hogy a változásokhoz szükséges ideig meg is tudnák tartani. (csak az az alapvető feltételek megteremtése beletelhet 10 évbe, nyugodt környezetben is)

Szóval akárhonnan nézem, úgy tűnik, a NER marad, legfeljebb a hatalmában lehetnek árnyalatok (ami csak addig számít, míg teljesen ki nem szervezi magát az állami függés alól, és helyezi át a tényleges hatalmat párhuzamos rendszerébe, vagyis magába a NER-be).

Senkinek se legyenek kétségei, egy következő ciklus alatt azt is a NER-be szervezik, ami eddig kimaradt. A szabad sajtó maradékaitól a civil szervezeteken át a kkv-k ig, megkoronázva a művet egy "multikkal" való kiegyezéssel.

Vagyis bármit akarunk is elérni ebben az országban, a közeli jövőben, azt csak a NER-en keresztül lehetséges elérnünk. Ha nem számolhatunk a legyőzésével, akkor egyetlen opció az "eltérítése", hasznosítása. Megtalálni, hogy a visszafordíthatatlanul kialakuló zárványt, hogyan lehetne úgy beilleszteni az új világba, hogy kevésbé fájjon.

Ez nem csak az itthon maradók szempontjából lesz így, hanem a külvilágéból is. Mert a világgazdaság természetéből adódóan az ipari forradalmon áteső nyugati tömb (melyben zárványt képzünk) meg fogja találni a módját, hogyan tudja az országot, illetve ekkorra már a NER-t hasznosítani.

Ezen a ponton látszik a valódi jelentősége a tavaszni ellenzéki szereplésnek. Ugyanis minél kisebbre sikerül lefaragni a NER többségét, annál rosszabb alkupozícióból vágnak neki ennek a külső és belső kiegyezésnek. Minél gyengébbek, annál hajlíthatóbbak.

Kivándorlással kapcsolatban valóban nincs tapasztalatom, de ha mégis elindulnék, bevallom legalább annyira, motiválna benne a kíváncsiság és a kalandvágy, mint a NER-től való megszabadulás vágya.

És igen, ahhoz, hogy itt élhető világ legyen 20-30 év múlva, már rég nem a politizálással kellene pazarolnunk az erőforrásainkat, hanem részt venni az új világ felépítésében, de úgy tűnik a sors más utat szánt ennek az országnak.

dunántúli gyerek 2018.01.21. 22:00:40

@Khonsu: érekes a pesszimizmusod

szerintem magyarország utolsó aranykorához, a dualizmushoz hasonlóan jól alakultak a belügyi dolgok és a nki környezet is

2014ben orbán még nem tudott sok eredményt felmutatni, de ma már mindenhol pozitív változások vannak, igen, még az egészségügyben is, az oktatásban, ált. jólétben meg pláne

tehát remélhetőleg ez legalább 30 évig ezen a pályán marad - orbán a köv. 100 év legjobb, legnagyobb hatású magyar politikusa lehet, könnyedén

Khonsu 2018.01.21. 22:19:47

@dunántúli gyerek:

Hogy a legnagyobb hatású, az nagyon valószínű, de hogy a legjobb? Inkább úgy mondanám, akit leginkább megérdemlünk, és ebben minden benne van.

A pesszimizmusom pedig abból fakad, hogy a környezet drasztikus megváltozása várható. A nyugati és a távol-keleti gazdasági centrumokban hamarosan teljes erejével pörög fel a 4. ipari forradalom, amire Magyarország egyáltalán nincs felkészülve és még lépéseket sem igazán tesz a felkészülés irányába.

10 év múlva a sikert már egy teljesen más környezetben és teljesem másképp mérjük majd mint ma, és valahogy nem látom, hogy így az ország ebből hogyan jöhetne ki jól, legfeljebb csak azt, hogy hogyan jöhetne ki kevésbé rosszul. Innen a pesszimizmus.

dunántúli gyerek 2018.01.21. 22:34:05

@Khonsu: magyarországon a van a világ egyik leggyorsabb mobilinternet hálózata és legnagyobb lefedettsége

ráadásul most járt itt a kínai miniszterelnök, ha jól emléxem...akkor persze az volt a zellenzéki sajtó baja h miért haverkodunk illiberális csíkszemüekkel

Khonsu 2018.01.21. 23:06:59

@dunántúli gyerek:

Bizonyos technológiák megvásárolhatók, de ettől még messze vagyunk a céltól. Az már egy komolyabb lépés, ha a technológiát használni, esetleg még létrehozni is képesek lennénk. Attól pedig, hogy kihasználjuk a lehetőségeket a hétköznapoktól az iparon át a kormányzati rendszerekig, borzasztóan messze vagyunk.

Aztán, ha ehhez hozzávesszük a társadalmi következményeket, amikről jelenleg úgy néz ki megpróbál tudomást sem venni a kormányzat (a nyugdíjasok mellé kapunk még néhány millió munkanélkülit, akiknek esélyük sem lesz "hagyományos" értelemben vett munkára), még rosszabb a kép.

Mire odáig jutunk, fel kell készíteni a társadalmat képességeiben az értékteremtés új módjaira, mert a mai bevált módokon erre csak keveseknek lesz lehetősége. Másrészt ki kell találni, hogy hogyan (és miből) tudjuk ezt a társadalmat finanszírozni.

És még lehetne sorolni.

Persze legyen igazad és legyen minden szuper.

dunántúli gyerek 2018.01.21. 23:14:33

@Khonsu: a ma valósága meg úgy néz ki h 1 millióval többen dolgoznak mint 10 éve, az SZJAt fizetők köre meg még nagyobbat bővült, ma van 300 ezer minimálbéres, meg 150e közmunkás, 10 éve volt 1,5 millió minimálbéres, havi 50re bejelentve

azaz óriásit lépett az ország előre

a napokban magyar tulajdonosai 100 millió dollárért adtak el egy technológiai startupot, tehát nem csak disznótelepek vannak....de a müveltnyugaton se ITvel foglalkozik az átlag kkv, hanem üvegezéssel, sajtkészítéssel, meg ilyesmikkel

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.21. 23:29:54

@atomic power 1986DucaDuca:

"nyugati tőkéből :), és mellesleg mi több: az x 2%-a vagy a három x 1.3%-a? Hogy is lesz ebből felzárkózás?"

Ugyanazzal a keplettel kell szamolni, mint a kamatos kamatot.

Ha 100/40 az arany az egy főre esö GDP-ben, akkor ez 2,5 szeres többlet a gazdagabb orszag javara.

5 év mulva a keplettel szamolva az arany 106,67/44,16 lesz, azaz 2,42 szeresre zsugorodik a nagyobb jövedelmű orszag előnye.

Egyebkent a cikkben nem a felzarkozasrol volt szo, hanem a lecsuszasról.

atomic power 1986DucaDuca 2018.01.21. 23:32:10

@HaFr: "nyugati tőkéből :), és mellesleg mi több: az x 2%-a vagy a három x 1.3%-a? Hogy is lesz ebből felzárkózás?"

Ugyanazzal a keplettel kell szamolni, mint a kamatos kamatot.

Ha 100/40 az arany az egy főre esö GDP-ben, akkor ez 2,5 szeres többlet a gazdagabb orszag javara.

5 év mulva a keplettel szamolva az arany 106,67/44,16 lesz, azaz 2,42 szeresre zsugorodik a nagyobb jövedelmű orszag előnye.

Egyebkent a cikkben nem a felzarkozasrol volt szo, hanem a lecsuszasról.

Amator 2018.01.21. 23:34:47

@dunántúli gyerek: Szép dolog, hogy ilyen optimista vagy, de azt ugye te sem gondolod, hogy Mészáros Lőrinc technológiai fejlesztésbe fog. Azt sem tudja, hogy mi az. Ezek a kormányközeli vállalkozók a nemzetközi piacon nem állnák meg a helyüket.
Hol vannak a magyar termékek, amikre alapozni lehetne a jövőt ? Egy startup szép dolog, de nem jó példának, mert kockázati tőke. Azért kérdezem mindezt, mert én elfogadnám hogy legyen saját nagytőkés osztályunk, de csak akkor van értelme, ha egyre másra jelennek meg a magyar termékek. No ilyet nem látunk. Amink volt, azt is tönkreteszik, ha nem az ő kezükben van. Pl. Nabi.

Khonsu 2018.01.21. 23:35:38

@dunántúli gyerek:

Ez van ma. 10 éve még nem sokan hitték, hogy még abban az évben kitör egy világgazdasági válság (talán az érintetteken kívül, akik bölcsen hallgattak...).

Nem tudhatjuk mi lesz 10 év múlva, de elképzelhető, hogy nem sok köze lesz ahhoz, ami ma van. Nyilván nem a sajtkészítőket és az üvegezők munkája szűnik majd meg (egyebek mellett azért is áll jobban a műveltnyugat a felkészülésben, mert nagyobb arányt tesznek ki a gazdaságban), hanem azoké, akikét megéri kiváltani robotokkal és mesterséges intelligenciával.

Tehát legnagyobb arányban mondjuk a gyári betanított munkák és az adminisztrációs munkakörök szűnnek meg, ami pedig nekünk nagyon fájni fog.

Néhányan már kongatják a vészharangot, hogy miből élnek majd a nyugdíjasok, ha nem lesznek utódok, akik eltartják őket. Én azt mondom, ezek az optimisták, mert én már azt sem látom, hogy az utódok egyáltalán önmagukat hogyan tartják majd el, ha nem készítik fel őket időben az értékteremtés várható új módjaira, tudásban és gondolkodásmódban egyaránt.

Több millió digitális analfabétával nekivágni a jövőnek öngyilkosság, legrosszabb esetben szó szerint.

dunántúli gyerek 2018.01.21. 23:45:29

@Khonsu: még soha nem volt a világtörténelemben olyan, h a technikai fejlődés állásokat szüntetett volna meg - mármint a teljes gazdaságot tekintve

amikor a gőzgépről fantáziáltak ilyeneket, 1 milliárd ember munkáját féltették a gőzgéptől, ma már 8 milliárd ember dolgozik vidáman

a magyarok kiválóan felkészültek a legmodernabb technológiák alkalmazására, akár a mars utazást is meg tudnánk szervezni nemzeti szinten -a NASA ktgvetésének 1/100adából, vagy az olimpiát

Amator 2018.01.21. 23:50:08

@Khonsu: Nem kell félni a robotok elterjedésétől, mert olyan tőkekoncentrációt igényel, amit csak a nagyok tudnak megengedni maguknak. Ezenkívül nem lehet mindent automatizálni. Arányaiban biztos hogy terjedni fog, de max. 5-10 százalék plusz. Ez pedig nem azt jelenti, hogy tömegesen fogják az emberek elveszteni a munkájukat. Korunk mételye, az okostelefon miatt ( mivel mindenkinek van ), annyi IT tudással mindenki rendelkezik, amennyi ezekhez az operátori munkákhoz kell. Ez van.

dunántúli gyerek 2018.01.21. 23:50:19

@Amator: mészárosnak nem kell technológiai fejlesztésbe fognia, hiszen az állami építkezéspiacon, ez nem lényeges

orbán, 2 dolgot kér az oligarcháitól:

1. légy hozzám hü
2. légy hazádhoz hü
3. rendesen fizesd az embereidet

A nki szinten versenyképes cégek nem állami támogatásokból nőnek ki, bár az adókedvezmények nekik is jól jönnek. Van erre is példa, pl. a múlt 7en egy tech. startupot adtak el magyarok 100 millió dollárért egy multinak.

Amator 2018.01.22. 00:01:21

@dunántúli gyerek: Ok, hol vannak a nemzetközi piacon is eladható termékek ?
" A nki szinten versenyképes cégek nem állami támogatásokból nőnek ki "
Hanem hogy ? Ne viccelj. Miért ne ? Pont ezt kérem számon a kormányon. A legszánalmasabbak egyike, Széles Gábor aki eltüntette az Ikarus maradványait, évek óta ígérgeti, hogy előáll valamivel. Nincs semmije.

dunántúli gyerek 2018.01.22. 00:03:43

@Amator: Nos, semmiből, nincs éves 4% fenntartható GDP növekedés és rekordszintü export.

Azaz ez marhaság.

Nyilván lehetne 6%, de ahhoz úgy kéne melózni, mint a kínaiaknak.

Khonsu 2018.01.22. 00:04:50

@dunántúli gyerek:

Igen a fejlődés nem csak megszűntet, hanem létre is hoz új munkaköröket. Csak éppen az értékteremtésnek ezen új módozatai nagyrészt valószínűleg nem igazán illeszkednek majd a munka mai értelemben vett fogalmába, hatalmas lesz a fluktuáció, alacsony a tervezhetőség, és bizonytalan a mérhetőség, mert nagyrészt teljesen kötetlenek lesznek.

Ráadásul igényelnek majd egy alapvető tudást, rutint, és ami a legfontosabb, önálló gondolkodást. Az elsőt nem tanítják (iskolában is alig, azon kívül egyáltalán nem), a második használat közben alakul ki, de az alapvető ismeretek hiányában túl sokan nem jutnak el eddig, a harmadiknak pedig kifejezetten ellene dolgozik az oktatási rendszer és az általános vezetői hozzáállás is. Annak, ha bűn az önálló gondolkodás, kreativitás, nem lesz jó vége.

Mondjuk egy magyar Mars-programot megnéznék. :)
Büszkébb lennék rá mint a focira, az biztos...

dunántúli gyerek 2018.01.22. 00:11:00

@Khonsu: igy is van már magyar mühold, és nagyon olcsó volt

Amator 2018.01.22. 00:11:32

@dunántúli gyerek: Akkor még mindig nem egyről beszélünk, akkor fognak a bérek számottevően nőni Magyarországon, ha nem csak beszállítók leszünk, hanem előállunk önálló termékekkel. Tehát lesz önálló magyar ipar, és nem csak a Mercedesnek, Audinak, Suzukinak fogunk alkatrészeket gyártani.

dunántúli gyerek 2018.01.22. 00:16:24

@Amator: A bérek 2017ben necsak az EUban, hanem az egész OECDben is a leggyorsabban nőttek, évi 10% REÁLbéremelés, pláne eleve magas keresetü országban, brutális.

Plusz, amit mondasz, marhaság, ugyanezt ígérte nekünk a fejlettnyugat 1990ben, ha eladtok nekünk mindent és mi hozunk technológiát, akkor meggazdagodtok...de hazudtak, ők gazdagodtak meg.

A béreket a munkaerőhiány veri fel, semmi más. 4 év múlva még súlyosabb lesz a munkaerőhiány, s ez nagyszerü.

Amator 2018.01.22. 00:32:39

@dunántúli gyerek: A bérek azért nőttek nálunk tavaly átlagon felül, mert már tarthatatlan volt a lemaradásunk. Ezt jól ismerte fel a kormány. Ez jó dolog. Azért tegyük hozzá az igazsághoz, hogy előtte meg lenyomták a béreket éveken keresztül. Ha emlékszel, megváltoztatták a munka törvénykönyvét, megnyirbálták a műszakpótlékokat, és lépten nyomon azt hirdették, hogy milyen olcsó a magyar munkaerő. Ezt azért nem tagadhatod.
" Plusz, amit mondasz, marhaság, ugyanezt ígérte nekünk a fejlettnyugat 1990ben, ha eladtok nekünk mindent és mi hozunk technológiát, akkor meggazdagodtok...de hazudtak, ők gazdagodtak meg. "
Ezt azért nem értem, úgy kompletten. Önálló magyar iparról és termékről beszéltem. A 90-es évek elején tudatosan mentünk el a beszállítóipar irányába, szó sem volt önálló iparról. Már csak azért sem, mert nem volt elég tőke akkoriban. Nem véletlenül kezdtek eszetlen privatizációba.

dunántúli gyerek 2018.01.22. 00:44:04

@Amator: Nem a kormány adja a béreket.

Csak 800ezren dolgoznak a közszférában, a 4 millióból. Igaz, a minimálbér emelések kihatnak a versenyszférai bérekre. De a minimálbéresek is csak 300ezer ember.

A kormány az elvonásokat találja ki azt azért lehetne még lejjebb faragni.

Abban egyet értek veled, hogy ezzel a jelenlegi taktikával csak egy bizonyos szintig lehet jutni, nem lehet vele holland, svájci, d-koreai szintü gazdagságot kiépíteni.

De még ebben az egyszerü modellben is sok tartalék van, hogy bővüljenek a bérek. A növekvő fogyasztásra pedig már rá tud épülni mindenféle kisvállalkozás, akik itthon fektetnek be.
És magyar multikra is szükség van persze, mint a MOL, OTP, Richter, stb. Ezekből is több kell.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 00:46:31

@dunántúli gyerek:

"igy is van már magyar mühold, és nagyon olcsó volt"

Helyesen: volt magyar műhold -- mert már deorbitált és elégett a légkörben. Az pedig, hogy olcsó volt, érthető: nem csinált mást, mint követhető volt (meg még esetleg azt, hogy VGA felbontású képeket volt képes küldeni).

https://hu.wikipedia.org/wiki/Masat–1

Ez a projekt arra szolgált, hogy magyar kutatók és mérnökök is szert tegyenek alapvető műhold-fejlesztési készségekre. Vagyis a projekt egy tanuló-projekt volt: mint olyan, kétségtelenül hasznos volt -- de nem a magyar innovatív zsenialitás valamiféle megnyilvánulása volt. Ilyen szempontból a Rubik-kocka megálmodása és a működő prototípusának elkészítése nagyobb teljesítmény volt, mint ennek a műholdnak az elkészítése.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 02:47:05

@dunántúli gyerek:

"hogy bővüljenek a bérek. A növekvő fogyasztásra pedig már rá tud épülni mindenféle kisvállalkozás"

Csak épp' nem mindegy, hogy miért "bővülnek a bérek".

A munkások bére háromféleképpen tud bővülni:

1) a munkások több jószágot termelnek változatlan (vagy csökkenő) termékár mellet.

2a) a munkások ugyanannyi jószágot termelnek növekvő termékár mellett.

2b) a munkások ugyanannyi jószágot termelnek változatlan termékár mellett, a vállalkozó/tőkés/befektető hasznának rovására.

Az 1-es esetben az _össz_fogyasztás valóban nő: a munkások termékeit többen fogyasztják (vagy ugyanannyi fogyasztó többet fogyaszt a termékből), és a munkások így megnövekedett jövedelmére ("béremelésére") valóban "rá tud épülni" mindenféle kisvállalkozás.

A 2a esetben már nem növekedik az _össz_fogyasztás: a munkások termékeiért többet fizetnek ki azok fogyasztói, és ezt a többletet nem tudják kifizetni a mindenféle kisvállalkozás termékeire: a mindenféle kisvállalkozás ugyan "rá tud épülni" a munkások megnövekedett jövedelmére ("béremelésére"), de ugyanolyan mértékben "le kell épülnie" a munkások termékeit fogyasztókról.

A 2b esetben ugyan a munkások jövedelme valóban megemelkedik, vagyis béremelést kapnak amire "rá tudnak épülni" mindenféle kisvállalkozások, és ezek a kisvállalkozások nem veszítik el a munkások termékeinek fogyasztóit sem, hiszen azoknak nem kell többet kifizetniük a munkások termékeire; de csökken a vállalkozó/tőkés/befektető haszna, a jövedelme, a "bére". Vagyis a vállalkozó/tőkés/befektető "bércsökkentést" szenved el. A kérdés tehát az lesz: mire költi a vállalkozó/tőkés/befektető a "bérét"? Mert ha "bércsökkentést" szenved el, akkor azok, akik által előállított termékekre költötte a "bérét" szintén jövedelemcsökkenést ("bércsökkenést") szenvednek el.

A vállalkozó/tőkés/befektető két dolgot tehet a jövedelmével ("bérével"): vagy fogyasztói javakat vásárol belőlük, vagy befekteti azokat, ti. termelőeszközöket vásárol belőlük (a vállalkozó/tőkés/befektető nem azért tart Kajmán-szigeteki bankszámlát, hogy ott _tárolja_ a pénzét, hanem azért, hogy oda _folyjon_ be a jövedelme adómentesen: azt a jövedelmét elkölti előbb-utóbb). Amilyen mértékben fogyasztói javakat vásárol belőlük, úgy a "bércsökkentése" azon fogyasztói javak termelőinek jövedelemcsökkentését ("bércsökkentését") jelenti. Amilyen mértékben pedig termelőeszközöket vásárol belőlük, a "bércsökkentése" azon termelőeszközök termelőinek jövedelemcsökkentését ("bércsökkentését") jelenti. Vagyis a vállalkozó/tőkés/befektető "bércsökkentése" szükségszerűen mások "bércsökkentését" is jelenti. Az _össz_fogyasztás ismét változatlan.

(Persze ha a vállalkozó/tőkés/befektető külföldön vásárol fogyasztói javakat vagy termelőeszközöket, akkor a 2b eset _tűnhet_ jobbnak: a munkások _feltételezetten_ magyar tulajdonú kisvállalkozások termékeire költik a béremelésüket. De ez csak egy feltételezés: ha pl. a munkások importjavakra költik a béremelésüket, a vállalkozó/tőkés/befektető pedig magyar fogyasztói termékeket vagy termelőeszközöket vásárol (Mo-n eszközöl befektetéseket), akkor már nem biztos az, hogy "nemzetgazdasági" szempontból olyan jó ötlet a munkásoknak a vállalkozó/tőkés/befektető hasznának rovására történő béremelése. Az kevésbé valószínű, hogy a vállalkozó/tőkés/befektető inkább magyar fogyasztói termékekre költi a hasznát ("bérét"); az viszont, hogy Mo-n fekteti azt be, egyáltalán nem valószínűtlen, hiszen _már befektetett_ Mo-n: azért vannak magyar munkásai, akiknek bért fizet.)

Vagyis az _össz_fogyasztás csak az 1-es esetben nő: amikor a munkások béremelése abból származik, hogy több jószágot termelnek meg változatlan (vagy csökkenő) árak mellett, amikor a munkások _termelékenysége_ nő.

DrGehaeuse 2018.01.22. 08:55:50

@torró: Gratulálok!
Én 1975-ben még csak 6.-os általános iskolás voltam. 82.-ben érettségi, 1 év tápos szívas a seregben, 88-ig NME Kohómérnöki kar. 88-ban friss diplomásként 0 Ft alaptőkével kalandvágyból itthon maradtam és megpróbáltam dolgozni egy állami iparvállalatnál a magyar vlagyivosztokban.
Rossz ötlet volt!
A céget "vállalkozók" segítségével a volt párttitkár vezetője és haverjai szétlopták és felszámolók kezére adták velünk, dolgozókkal együtt.
95-ben szerencsésnek és okosnak hittem magam mert a (hatékonyabb szétlopás érdekében környékbeli -csődben lévő - kisebb állami cégek beolvasztásával mesterségesen felduzzasztott) 800 fős létszámból bekerültem abba a 250-be akiket átvett az a német multicég ami kivásárolta a piacképes termelésre alkalmasnak vélt termelő részeket és minimális szellemi alkalmazotti létszámot.
1999-2000 -re kiderült, hogy ennek a cégnek is csak a piac és a magyarországon még ma is jól csengő Elzett márkanév kellett. A cég új tulajdonoshoz került immár piaca jó része és az Elzett név használati joga nélkül. Na ekkor 10% bércsökkentésssel próbálta stabilizálni a cégvezetés a likviditást.
Szerencsére addigra kitanultam (autodidaktice) a 3D-s CAD-et (mai neve Creo) és sikerült lelépnem 200 km-el beljebb Budapest irányában egy kicsit komolyabb nemet multicéghez, azóta sebességváltók házöntvényeit tervezem kis és közepes haszongépjárművekbe.
Nem csináltam "karriert" mert kifordul a gyomrom attól a mentalitástól amivel a vezetőink érvényesülni próbálnak a nemet fejesek seggét nyalva. Viszont olyan melót teszek le az "asztalra" amit nem tudnak nélkülözni, ezért elég jól megfizetnek.

Csak azért írom ezt le, hogy lasd: ez még egy jó sztory.
Osztály és évfolyamtársaim egy része már halott mert túlhajtották magukat vagy az adósságcsapda felőrölte az egészségüket. Más részük london környékén takarít vagy húst vagdal egy holland vágóhídon. Vannak páran akik "vállalkozók" lettek és van X6-os vagy Q7 a garázsukban. De amikor az éhenhalástól kellet megmenteni egy havert, én voltam az aki 70000-et adtam vissza nem adandóba.

davib 2018.01.22. 09:04:08

Elkövetett hibákat a jelenlegi kormány, de nem vitatható néhány eredménye. Az ellenzéki térfél józan szereplői sem vitatják. Jellemzően a szakmai háttér képviselői. Ha fehérre-feketére akarjuk mosni egy politikai erő munkáját, az biztos, hogy nem lesz reális és nem lesz szakmailag értékelhető. A Tanár Úr tisztában van a helyzet sokszínűségével, ez a cikk véleményem szerint tudatosan torzít. Nem találok más magyarázatot, minthogy beszállt a kampányba. Ennek semmi akadálya, de a blog szakmaiságát, mértékadó voltát aláásta.

zipe moha 2018.01.22. 09:52:59

@neoteny:
..Vagyis az _össz_fogyasztás csak az 1-es esetben nő: amikor a munkások béremelése abból származik, hogy több jószágot termelnek meg változatlan (vagy csökkenő) árak mellett, amikor a munkások _termelékenysége_ nő. "

..szép kis levezetés..és még is remeg a kezed amikor meg kell állapítani...hogy a vállalkozó "bércsökkenése" kívánatos -e avagy sem..magyar viszonyok között....

kezdjük a kivétellel és szorítkozzunk az eszenciákra:..abban az esetbe , ha a vállalkozó egyben munkása is önmagának...akkor nem skívánatos...

minden más esetben nagyon is...

nézzük például az általad elhallgatott...közadó-és közbevétel vonzatot...fontos??..naná

ha a munkás bére nő...mivel a munkás az egyetlen teljeskörűen és valósan megadóztatható alany...a bér emelkedésével arányosan nő a közbevétel...ami a teljes Államon végighúzódva..pl lehet felvenni még 100 ezer rokon gyereket a bürokráciába...több nyugdíjat lehet fizetni a nyugdíjvagyon nélküli nyugdíjas generációknak...ect..megjelenik...pedig mindössze annyi történt, hogy a munkás béremelés(bért) kapott...

ha a vállakozó "bére" megmarad vagy csökken...nem a fogyasztásását halasztja el ..hanem az adó megfizetését...adót optimalizál illetve amit megfizet azt is csak 9%-os osztalék adóval fizeti meg....

így könnyen belátható hogy a munkabérek maximalizálása és a vállakozó " bérének" minimalizálása( az elérhető legkisebb mértéke) hasznosul a legmagasabb hatásfokkal a gazdaságban..és a társdalomban is.....:)))

zipe moha 2018.01.22. 10:05:53

@neoteny: .."Vagyis az _össz_fogyasztás csak az 1-es esetben nő: amikor a munkások béremelése abból származik, hogy több jószágot termelnek meg változatlan (vagy csökkenő) árak mellett, amikor a munkások _termelékenysége_ nő. "

tehát a záró megállapításod elavult szemléletet tükröz...:)) és mint végkövetkeztetés nem állja meg a helyét..:)))

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 10:06:53

@zipe moha:

Ez egy csudaszép hitvallás az etatista-kollektivista gazdaságszervezés mellett, de az, amihez én hozzászóltam, a _növekvő fogyasztásról_ beszélt. Semmilyen állami újraelosztás nem növeli meg a fogyasztást, ugyanis amit az állam elvesz Annától és odaadja Bélának, azt ugyan Béla elfogyaszthatja, de Anna már nem: nem növekedik a fogyasztás.

zipe moha 2018.01.22. 10:15:13

@neoteny: ...ezért van az..hogy a modern kapitalisták a SAJÁT hatékonyságuk megnövelésével foglakoznak...melynek csak egy része a munkásaik termelékenységének növekedése....piacot szereznek (lásd rendszerváltás,volt magyar állami vállalatok belföldi-külföldi piacai..), monopóliumokra törnek, technológiát fejlesztenek, pénz gazdálkodnak...magyarán nem minden gyarapodásukat a munkás számára ki nem fizetett munkabér ( és költségei) összegyűjtéséből akarják megszerezni...
ui: az élősködés nem kapitalista kategória...a magyar félszürke -fekete vállkozások nem érnek egy fabatkát sem ..és nem érik meg a második generáció váltást...ahhoz képest redkívül magas pénzügyi -és társadalmi árakba kerültek már eddig is..minden közgáz tankönyv elhasal ha a mai gyakorlatról van szó ..azokat a tankönyveket még meg kell írni..

zipe moha 2018.01.22. 10:19:50

@neoteny:
" ugyanis amit az állam elvesz Annától és odaadja Bélának, azt ugyan Béla elfogyaszthatja, de Anna már nem: nem növekedik a fogyasztás. "

a valóság nem tankönyv...az állam nem vesz el semmit annától...ami az övé...arra veszi rá, hogy adja oda azt ami nála van...de nem az övé..:)....anna fogyasztás pedig smafu...a tankönyvi lecsorgásról bebizonyosodott a valóságban...hogy nem csorog...innentől anna fogyasztása nem kívánatos...csak szükséges/ lehetséges...a fogyasztást megelőző közteher vallalása után..de ki is maradhat:)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 10:30:06

@zipe moha:

"a valóság nem tankönyv"

De a tankönyv a valóságot írja le (már ha jó tankönyv). Amit te elfogyasztasz, senki más nem fogyaszthatja el: ez a kőkemény valóság.

"az állam nem vesz el semmit annától"

Csak az adóba szedett javait.

"arra veszi rá, hogy adja oda azt ami nála van...de nem az övé"

Bárkinek a jövedelme az övé. A jövedelemadót nem azért fizetik meg az emberek, mert az az összeg nem az övéké: hiszen az ő jövedelmükről van szó. A jövedelemadót azért fizetik meg az emberek, mert ha nem fizetik meg, akkor az államhatalom rájuk küldi a verőlegényeit, akik fültövön csapdossák, amíg fel nem köhögi a jövedelemadó összegét.

"anna fogyasztás pedig smafu"

Ha smafu lenne, akkor az államhatalom nem venné azt a jószágot el Annától és adná oda Bélának, hogy Béla fogyassza el azt.

"a fogyasztást megelőző közteher vallalása után"

Miféle közteher miféle vállalása? Először is, a "közteher" címszó alatt államhatalmi erőszakkal eltulajdonított javak mindig egyénekhez kerülnek: "a köz" sem nem eszik, sem nem iszik, sem nem lakik házban, amit nem is fűt és nem is hűt. Ezt csak egyének képesek tenni. Másodszor: a "közterheket" azért "vállalják" emberek, mert erre erőszakkal rákényszeríti őket az államhatalom. Ha valaki önként vállal "közterhet", akkor ő adakozik. Az államhatalmi erőszak alkalmazásával beszedett "közterhek" nem adakozás, hanem adózás.

zipe moha 2018.01.22. 11:01:10

@neoteny: ..anna a példabeli magyar vállakozó...nem a jövedelméről ,hanem az eltérített gazdasági környezet által nála keletkező "profit"ról...ami nem érték előállításhoz kapcsolt, hanem magán hatami erőszak által..:))) eltulajdonított...jövedelem rész...van szó..

anna fogyasztása azért smafu..mert ahhoz az a ( tankönyvi)várakozás fűzödik...hogy lecsorog...és így "adja vissza" azt ...amit egyébként vissza kellene adni....ráadásul nem is csorog le...mert anna titokban és egyedül " eszik"....enne, míg a világ a világ...naná, igaza van míg nem szól rá senki...addig:))

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.22. 11:23:08

@zipe moha:

"anna a példabeli magyar vállakozó"

Anna az a melós, aki béremelést kapott, és ezért több jövedelemadót fizet az államnak. Amivel nem növekszik az összfogyasztás: amit az állam elvesz Annától és odaadja Bélának azt Anna nem tudja elfogyasztani, csak Béla.

"nem a jövedelméről"

A vállalkozó jövedelme a haszon, a profit.

"az eltérített gazdasági környezet által nála keletkező "profit"ról...ami nem érték előállításhoz kapcsolt, hanem magán hatami erőszak által"

Furcsa környéken élhetsz te, mohácska, ha nálatok a boltos bézbólütővel kerget be a boltjába, hogy nála vásárolj.

"anna fogyasztása azért smafu..mert ahhoz az a ( tankönyvi)várakozás fűzödik...hogy lecsorog...és így "adja vissza" azt ...amit egyébként vissza kellene adni"

Ennek ebben a formában semmi értelme sincs.

zipe moha 2018.01.22. 22:04:04

@neoteny:

Etatista-kollektivista gazdaságszervezéssel kapcsolatot tanácskozás folyik annak új centrumában Davosban...résztvevői a globális elit...:)))...

..véletlenül sem jutna eszükben populizmussal megvádolni önmagukat..vagy a járadékos értelmiséget erre felbérelni vagy a bérbe vett minden oldali politikát, a szitaként átjárt államokat...miközben az általuk gyakorlatba ültetett neoliberalizmus ( és leültetett liberalizmus) elernyedését konstatálják a Társadalmakban..... és valahogy nem konzervatív megoldásokon elmélkednek....

g7.24.hu/vilag/20180122/a-davosi-elit-szerint-is-baj-hogy-egyre-gazdagabb-a-davosi-elit/

zipe moha 2018.01.22. 22:15:57

...még hogy a tőkének nincs nemzeti kerete 8liberális állítás a "globális" ( új gyarmatosító) tőkével kapcsolatban.....bennünket magyarokat jól kiraboltak...magyarok csinálták magyarokkal..ez hogy fér bele a nemzet képbe?..no és hogyan lesz itt a magyaroknak országa... a színészek után , persze..

g7.24.hu/piac/20180118/a-magyar-gdp-duplajat-viszi-haza-keszpenzben-az-usa-ba-az-apple/

DrGehaeuse 2018.01.23. 16:52:37

@davib: A jelenlegi kormány nem csak hibákat követett el.
A jelenlegi kormányt mint ahogy elődeit is súlyos bűnök sorozata terheli.
Az elődök közül egyedül Antal József kormányának van némi mentsége néhány durva hibára, de köztük is voltak aljas hazaárulók, szemet hunytak sok szemétség fölött és cinkosak is voltak.

A mai "G" orv-bán és bandája 2010-től minden idők legnagyobb felhatalmazásával ahelyett, hogy a "jó kormányzást" próbálta volna bevezetni, a nép elől gondosan eltitkolt céljai érdekében a legaljasabb trükköket és szemétségeket vetette be. Visszaélt minden eszközzel ami a kezébe került, és minden eszköztől igyekszik megfosztani a társadalmat amivel védekezni tudna bitorolt hatalma ellen.
És ami a legtragikusabb, lassan a magyar társadalom elveszíti minden képességét arra, hogy ha egyszer ez az egész összedől, eljön az igazság pillanata és megbukik a KNER (Korrupt Nemzetnyomorítók Együttmutyizási Rendszere) szembe tudjunk nézni a következményekkel és fel tudjuk számolni a károkat és egy olyan útra lépjünk ami elvezethet egy élhető Haza megteremtéséhez.

Ez az ami miatt orv-bánnak és bandájának nincs bocsánat és nincs mentség.
És ezen mit sem javít, hogy voltak jó dolgo amiket jól csináltak (családtámogatás, infláció letörése, kamatprés lazítása, adósságspirál megállítása).

naivugyfel 2018.01.26. 17:17:28

@vajdasagi:
"...@naivugyfel: Szerintem mást nem nagyon tehet. Precízen leírni a romlás jeleit, következményeit, okait. Mit kéne még HaFr-nek tennie ehelyett? Ön és én vajon többet teszünk a Hazáért?..."

Esetleg... a megoldás keresése? :-) Annyira nem is kellene keresni, mert megvan, jeleztem is neki, és képzeld... nem érdekli :-) Nemcsak őt nem, sokakat nem, akik tehetnének is valamit. Számomra döbbenetes élmény...

Én ennél többet tettem, megadtam a korrekt megoldást, sok-sok kommentelő / blogoló véleményének figyelembevételével, könyvben. Kicsit hosszú, de abszolút korrekt és ráadásul egyszerűen megvalósítható is lenne, ha azok, akik tehetnének valamit, odafigyelnének. De a sírás jobban fizet nekik, úgy tűnik... :-)

Na én erről beszéltem...

naivugyfel 2018.01.26. 17:20:47

@HaFr:
"...Ja, és az ellenzék, na azon tényleg nevetgélek. De az egész mindösszesen annyira, de annyira magyar. ..."

Beleértve sajnos Téged is...

Ld. fenti válaszom vajdasági-nak...