1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2018.01.13. 12:00 HaFr

A románok nem lesznek a brüsszelihez hasonlóan elnéző ellenség

Image result for romanian soldiers

Nem éppen tekinthető sikeresnek Orbán osztrák-/német-politikája, amennyiben az osztrákok láthatóan a nemzeti politikájuk részének tartják a vendégmunkások családi apanázsának korlátozását, illetve ebben a pillanatban úgy néz ki, hogy a következő német kormány politikájában a (muszlim) bevándorlókkal szemben -- helyesen -- jóval nagyobb szigor fog érvényesülni (jóllehet nem világos, hogy Németország kulturális önképében eredményez-e ez majd változást, vagy csak az átalakulás lesz megfontoltabb a társadalom sikeresebb gazdasági integrációjának érdekében). Orbán tehát elveszíteni látszik a migránsozás lehetőségét a Nyugattal szemben, vagyis Soroson kívül nincsen már belpolitikai üzenete (miközben Sorosból persze nem sikerült az EU-ban releváns ellenfelet faragni). Ez a kevés is elég lesz persze a következő választások megnyeréséhez, de utána sürgetően merül majd fel: kit gyűlöljön ezentúl a 2,5 milliós Fidesz-tábor?

Kézenfekvő upgrade-nek tűnik nacionalista szempontból a székely kulturális, esetleg a területi autonómia felkarolása. A Kelemen Hunor-féle szervilizmus, a parírozó önkormányzatok és a politikán inneni romániai magyar erőközpontok (sajtó, egyetem, sportélet) kistafírozása a potenciálisan mozgósítható helyi magyar gazdasági érdekekkel (OTP, Mol) és magyar származású román üzletemberekkel a háttérben egyaránt valamiféle akcionizmusra mutat, amit a Romániával bensőséges kapcsolatokat ápoló, a magyar kormánnyal viszont egyre kritikusabb USÁ-val kapcsolatos érdekeink sem korlátoznak majd. Ilyenek ugyanis az amerikai keleti parthoz nem nagyon kötnek már, legföljebb a cégvilághoz. Ha a nacionalista ellentétek fokozása az oroszoknak is érdekévé válik, akkor akár nagy lehetőséget is láthat ebben a Nyugat felé témát és további befolyást vesztő magyar külpolitika. Ehhez azonban "jó volna" tudni az oroszokkal karöltve további dezintegrációt generálni az EU-ban (Katalónia, Dél-Tirol). Nem kétséges, hogy lesznek ilyen próbálkozások.

Ha a Párizs-Berlin tengely fölébe kerekedik az intellektuálisan, szervezetileg és befolyásában is gyenge mai Brüsszelnek, akkor Orbán tere vészesen beszűkül a lavírozásra, mert Brüsszel -- amelyet idáig folyamatosan ócsárolt -- megszűnik valós egyezkedési helynek lenni. Az erdélyi-székelyföldi front -- ilyen körülmények között félig-meddig kényszerűnek tekinthető -- megnyitása a magyar nacionalizmus súlypontját a fiktív, tehát visszabeszélni képtelen ellenségektől a kézzelfoghatóbb, hagyományosabb irányba vezetné vissza, és egyúttal szolgálná a a témafrissítést is. A saját politikai pozíciójának erősítése mellett ebben a kontextusban is érdemes értékelni a román miniszterelnök szokatlanul durva válaszát a székely-magyar aspirációkra ("ha az a zászló ott fog lobogni a szélben, minden ottani felelős ott fog lobogni a zászló mellett") -- nos, a románok nem lesznek azok a bárgyú, elnéző, nota bene civilizált ellenség, akihez Brüsszelben szokott az Orbán-garnitúra. Az erdélyi nacionalizmus élesztgetése olyan kockázatos ügy, amely súlyos következményekkel fenyegetheti a térség békéjét.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6313571271

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.15. 16:38:19

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: aha, és a többi? Vidéki lapok, államinak nevezett pártsajtó? ne veszítsd el a maradék jóindulatot idáig, birca -- na itt, e, tájékozódj index.hu/kultur/media/2016/11/29/allami-es_fidesz-kozeli_mediakoltesek_2009-2016/

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.15. 16:46:43

@neoteny:

Mert azt akarták, hogy legyen elismerve a külföldi házasság nemzetközi magánjogi alapon, csak nem vették észre, hogy a nemzteközi magánjog egyik alapelve, hogy egyetlen ország se köteles átvenni egy tőle idegen jogintézményt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 16:51:40

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"legyen elismerve a külföldi házasság"

Ami meg is történt: a bírósági döntés alapján (ha majd jogerőssé válik) a magyar államnak anyakönyveznie kell a külföldön egyneműek által kötött házasságokat mint bejegyzett élettársi kapcsolatokat.

morph on deer 2018.01.15. 16:54:55

Azt hiszem itt lenne az ideje, hogy mondjuk Kövér folytasson egy eszmecserét a román elnökkel, - elvégre ő a szakértője a témának, nem?

Exploiter 2018.01.15. 17:07:35

Akkor objektíven a tények. A román miniszterelnök, egy eu tagállam vezetője kijelentette, hogy felakasztja az állampolgárait (akik nagyrészt egyben egy másik tagállam állampolgárai is) etnikai okokból.

És ez a magyarok hibája.

Értem.
Gondolom ennyit ér az eu mint olyan.

Exploiter 2018.01.15. 17:14:48

@HaFr:

Nem tényleg nem.
Ha orbán holnap kijelentené, hogy felakaszt mindenkit, aki mondjuk német (vagy neadjisten közel-keleti) zászlót lenget, arra az lenne a megoldás, hogya németek vagy arabok ne hergeljék a népet?
Vagy jönnének a drónok?
Miért más ez?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 17:37:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Pontosan ez történt meg: (amint jogerőssé válik a bírósági itélet,) a magyar államnak el kell ismernie a külföldön egyneműek által kötött házasságot úgy, hogy anyakönyvezik azt _bejegyzett_ élettársi kapcsolatként. Ezért indított pert a kérdéses (amerikai-magyar leszbikus) pár.

]{udarauszkasz 2018.01.15. 17:42:10

Orban Viktor egy Vladimir Meciar, csak epp 2x akkora orszagot vezet. Egyebkent hasonlo menetek mennek itt Ausztriaban, Del-Tirol kapcsan. Koztudott, hogy Ausztriaban, egy hasonloan reakcios, nacionalista, gyakran a naci eszmekkel kacsintgato, es naci nyelvezettel operalo kormany kerult hatalomra. (Eleg csak a kancellarra ranezni, egy ferengi zsivany, es egy hitlerklon hibridjere hasonlit... Ezt az osztrakok jo resze is igy latja.) Ausztriaban viszont maga a del-tiroli kormanyzo intette mersekletre az osztrak kormanyt, merthogy ott is kettos allampolgarsagot szeretnenek a del-tiroliaknak. (Gyengebbek kedveert: Del-Tirol egy javareszt tiroli tajszolasu nemet ajku videk, eppugy az Antant szakitotta le Ausztriarol, mint Erdelyt Magyarorszagrol.)
Ami a romanokat illeti: Nem okosabbak ok, mint a magyarok, csak epp koponyegforgatok. A magyar pedig "csak" irigy a masik magyarra, rajohetnenk mar, hogy ez nem vezet eredmenyre, foleg ilyen elatkozott balszerencse mellett, ami a magyart sulytja mar evszazadok ota. Ha legalabb annyira osszetartanank, mint barmely mas nep, akar az osztrak, szlovak, roman, szerb, stb... akkor a magyar az eszevel sokkal tobbre vihette volna. Egy allamfonek lehetne tobb becsulete annal, minthogy eladja az orszagot az oroszoknak, elarulja a szovetseget, amibe belepett, ekozben nyomorba donti az orszagot, amelyet iranyit. Orban Viktor felfoghatna egyszer, hogy azzal, amit csinal, evszazadokra bekerul a tortenelemkonyvekbe, es nem mindegy, hogy milyen elojellel emlitik a nevet majd 2050ben, vagy 2238ban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.15. 18:48:26

@Exploiter: a műfaj jellegéből adódik a gyorsuló-durvuló spirál -- az egyik elkezdi támogatni a magyar kisebbséget, egyre többet beszél a területi autonómniáról és közben nagyokat/csúnyákat mond, akkor nem csoda (a műfaj jellegéből következően) a vele ekvális bunkó előbb-utóbb eggyel emeli a lécet (hagyjuk most figyelmen kívül, hogy ma már tagadta azt az értelmezést, amit te adsz itt elő), ez így folyik a Balkánon, ahová Magyarország is tartozik már. Aztán meg vér fog folyni. Ennyi.

inteligencs elenzeki 2018.01.15. 19:06:54

@Hunyadi zokogna... ha látná......ezt:

"Az EU-t még a jó szándék sem vezérelte, hogy netán valamit helyrehozzanak az elbaszott 1920-as békediktátumokból."

Miért is tennék ? Miért tegyenek be 10 millió magyar kedvéért 20 millió Románnak ? A befektetett energia nem térülne úgy meg. Azt kell mondjam, hogy egyszerű matematikai okokból nem teszik, ahogy senki sem. Románia nem csak népességben nagyobb, de stratégiailag is fontosabb már.

Gyanítom, hogy az uniós csatlakozásnál sem közvetlenül a románok kedvéért hagytuk el az autonómia kérdését, hanem (könnyen lehet) az unió, és az USA nyomására. (Kellett a nagyobb piac, meg a Ploesti, na meg a közelkelet közelsége, stb.)

inteligencs elenzeki 2018.01.15. 19:15:45

@Lilli_Csiribiri:

"Ja és tapasztalataim szerint senki se szidja jobban ezt az országot az erdélyi magyaroknál."

Igen, Gyurcsány óta. (Szintén saját tapasztalat.)

incognito ergo sum 2018.01.15. 19:22:35

Na, Birka vezérletével az olgino-trollhadsereg itt is megjelent.

Bégetik a párt sillabuszt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.15. 19:36:20

@teéjesenmindegy: ugye világos, hogy nem ezt írtam...

incognito ergo sum 2018.01.15. 19:49:01

@teéjesenmindegy:

bircaman bevallottan fizetett troll.

de azért tudom, hogy nem mindenki fizetett troll, a stílusból, reakciókból meg lehet ismerni: vannak akik ingyen, saját jogon hülyék.

incognito ergo sum 2018.01.15. 19:59:43

@teéjesenmindegy:

"Ha a belterjes kis közösségedben szidjátok az orbánt"

Feltételezéseket teszel rólam: szerintem te nem vagy fizetett troll, te igazolni próbálod az álláspontodat (önmagad számára). Birkaman ilyenekkel nem fárad, egyszerűen csak szajkózza a sillabuszt.

1. Nincs társaságom. egy ember vagyok, fél lábbal még Magyarországon.

2. Nem "szidjuk" orbánt. Nem orbángyűlöletre alapozom a világnézetemet. Nincsenek érzelmeim politikusokkal kapcsolatban: az érzelmek fontosabb dolgok annál, semhogy a politikára pazaroljam.

3. Igyekszem szélesen tájékozódni, aktuálpolitikától független (közgazdasági, szociológiai, pszichológiai) keretekben ellenőrizni a híreket. Minden új informác alakíthat valamit a meglevő képen, de mindig csak úgy, hogy a kép önmagával koherens legyen.

Nem mondok olyanokat, hogy Orbán hülye, mert nem hülye: okos ember, aki meglepően éles szemmel látja előre a trendeket, világpolitikai folyamatokat -- de az is jól lehet látni, hogy személyiségfejlődésében fiatalkorában bekövetkezett törések miatt hol téveszt irányt. Ezt személy szerint nagyon sajnálom, mert hiába a tehetsége, rendre szakadékba fordul, hol a pártjával, hol a kormányával (most épp úgy látom, az egész országgal).

Nincs most időm, meg igazából bele is fáradtam abba, hogy hosszú közgazdasági levezetésekkel mutassam meg, hol téved Orbán, és hol vannak szarvashibák az elképzeléseiben, igazából nem is érdekel, áprilisig még biztosan maradok, de nem akarom megvárni, amikor EU kilépés belengetésekor bezuhannak az ingatlanárak.

incognito ergo sum 2018.01.15. 20:22:43

@teéjesenmindegy:

Jó, az opciót leírtad, de nem, nincsen ilyen zárt köröm :) hacsak a matematikához értőket nem tekintjük zárt körnek.

Beszélgetőtársaim vannak, meglehetősen széles merítésben, van gyurcsányhivő barátom, van jobbikos rokonom, vannak barátaim akik még mindig az szdsz oszló teteme fölött sírdogálnak, fideszfan kollégáimmal kávé és cigaretta közben szoktunk jókat vitatkozni, van cinikus újságíró szomszédom, fiam cserkészvezető barátaival a bigott és nem bigott kereszténységet próbáljuk megkülönböztetni, dán kollégáim világnezete pedig az idealisztikus kommunizmus és a piacgazdaság sajátos egyvelege.

Fontosnak tartom, hogy pragmatikus alapokon tudjak beszélgetni, mert a szellemi beltenyészetből csak torzszülött gondolatok foganhatnak.

Még "illiberális" beszélgetőpartnerem is van, barátnak már nem nevezném (egy kicsit leszűkítette az ember fogalmátt a keresztény európai konzervatívokra).

Nem kell fideszfanoknak könyörögnöm, hogy elmondják, mert elmondják maguktól is. Mivel a felsoroltak a barátaim (te nem vagy a barátom), ezért megengedem magamnak azt a luxust, hogy meghallgatom őket, figyelemmel és kérdésekkel fordulok feléjük.

De a fórumokon, blogokon nincs már kedvem süketek párbeszédéhez. Nem figyelsz arra, amit írok, félreérted, betolsz egy skatulyába és tolsz egy sablonválaszt (mint fentebb). De nem olvasol vissza, nem ismered el, hanem egyre irracionálisabban véded az álláspontodat. Belefáradtam :) szép estét.

incognito ergo sum 2018.01.15. 20:27:56

@teéjesenmindegy:

"Akkor talán nem mondanál olyan marhaságokat, hogy kilépés az unióból."

Írjuk fel ezt és tegyük egy borítékba. Orbán Viktor jövőképében az EU szétesik és a kontinens új centrumát Oroszország alakítja.

Szerintem ez a jövőkép alapvetően téves (Orbán egyszerűen eszközzé vált a nagy machiavellisztius Putyin kezében), nagyon szeretném, ha nem kerülne sor arra, hogy el kelljen ismerned, hogy igazam volt, de ha mégis megtörténik, én biztos távolból fogom végignézni. Egy időben Svédországgal kacérkodtam (hasonlít a nyelvük a dánhoz), de túl közel vannak Oroszországhoz.

2018.01.15. 20:32:15

@HaFr:
a havasalföldi és a moldvai paraszt elsődleges külső piaca elvben erdély és magyarország. nekik a földből kell kitermelni a jószágot, nem bukaresti államkincstárból és a bankokból merítik a pénzt.

erre mondja azt a cigány debrecenben mihány napi vásárban. méltóságos uram. mi a nágy mágyár királyiból jöttünk? melyik királyiból? a hávásalföldibűl. az teremt gazdagságot, hogy jönnek besenyő pecsényesek és a kalapos cigányok.

romániának a trianoni határ nem ugyanúgy természetes környezetben, egy tájegységben való élest jelent, hanem az nekik ugyanúgy egy ketrec, mint a magyaroknak.

2018.01.15. 21:00:49

@HaFr:
vagy mondjuk egy bukarest-nagyvárad vasúton 14,5 óra. indulás 5:30 bukarest északi pályaudvar. érkezés nagyvárad 20:00. nem tudják fenntartani az országot, hogy keresztbe vágja a kárpátok. ahogyan a bolgárok se a balkánon. csak fekete-tengeri orosz kapcsolattal. a franciák csak olcsó munkaerőnek használják őket, ahogyan a németek a magyarokat.

incognito ergo sum 2018.01.15. 21:42:57

@teéjesenmindegy:

nem fogjuk tovább vinni ezt a szálat.

---

orbánnak ismét jó volt a szimata (önállóan dönthetett) a románok számára fontosabb volt az EU mint egy véresszájú politikus: Tudose megbukot.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 22:10:43

@444:

"a havasalföldi és a moldvai paraszt[oknak] a földből kell kitermelni a jószágot, nem bukaresti államkincstárból és a bankokból merítik a pénzt."

Kivéve amikor állami támogatást kapnak vagy bankhitelt vesznek fel a gazdaságuk fejlesztéséhez.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 22:13:36

@444:

"a franciák csak olcsó munkaerőnek használják őket, ahogyan a németek a magyarokat."

Csak épp' olyan javakat termelnek, amelyek keresettek a nyugati fogyasztók által _is_ és a kelet-európai fogyasztók által _is_.

Mert ugye annak határai vannak, hogy mennyi tulipánnal pingált cserépedényt meg hímzett háziáldást meg csergét lehet egymással elcserélni.

2018.01.15. 22:24:47

@neoteny:
ezek nem román javak, hanem romániaiak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 22:30:09

@444:

Mivel exportált javak, nem is lehetnek a románoké, hiszen eladják őket. Viszont a románoké azok a javak, amiket az exportokért cserébe importálnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 23:20:58

@teéjesenmindegy:

"Ez igen komolynak tűnik, biztos hatalmas rá a kereslet nyugat és kelet-európában."

Elég kereslet van rájuk, hogy megvásárolják azokat (valamilyen partikuláris árakon).

"Lenyűgöző, hogy a világ 46. legnagyobb exportőre Románia."

És ennek mi köze van ahhoz, hogy

"a franciák csak olcsó munkaerőnek használják őket, ahogyan a németek a magyarokat."

Csak épp' olyan javakat termelnek, amelyek keresettek a nyugati fogyasztók által _is_ és a kelet-európai fogyasztók által _is_.

Exploiter 2018.01.15. 23:21:17

@HaFr:

Mondjuk most épp lemondatták az idiótát, legalább ennyi.
Az erőszakspirál létező dolog, de a politikában egy ilyen beleszólás kb a mi van, mi van, mi van? Kategóriája.
A másik fél nem úgy szokott reagálni, hogy bocs. Mert akkor tudja, h vége van.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 23:43:52

@teéjesenmindegy:

"5,6% az exportnak, nyilván ismerünk ilyet."

Nyilván; ezért ismersz te is.

"Áruld már el, hogy mégis mi a szart akarsz azzal megmagyarázni, hogy a román termékeket keresik keleten-nyugaton?"

Azt, hogy

"a franciák csak olcsó munkaerőnek használják őket, ahogyan a németek a magyarokat."

Csak épp' olyan javakat termelnek, amelyek keresettek a nyugati fogyasztók által _is_ és a kelet-európai fogyasztók által _is_.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.15. 23:46:24

@teéjesenmindegy: :))))

@csentecsa: kuruc.info/r/26/181571/

"„Nem kívánunk közölni semmit a kijelentéssel kapcsolatban” – így reagált az európai bizottság szóvivője, amikor arról kérdezte az M1 stábja, szerinte összeegyeztethető-e az európai értékekkel a román miniszterelnök akasztással fenyegető kijelentése. Alexander Winterstein kétszer is megerősítette álláspontját."

európai értékek stb stb

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.15. 23:46:57

@teéjesenmindegy:

"lehet, hogy a román javak marhára keresettek nyugaton"

Nem lehet, hanem biztos: megveszik őket nyugaton (is), hiszen ha nem vennék, akkor nem lennének exporttermékek.

"Keleten meg annyira nem keresettek"

Pontosan annyira keresettek, amekkora a román export mértéke a kelet-európai országokba.

incognito ergo sum 2018.01.16. 00:16:03

@teéjesenmindegy:

A Dacia konkrétan meglehetősen népszerű lett keleteurópában is és nyugateurópában is. a rönó is csak néz ki a fejéből mert kannibalizálja a saját piacát, de a dacián több a haszna.

Egyébként nem is a munkaerő olcsósága miatt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 00:38:23

@incognito ergo sum:

"a dacián több a haszna.

Egyébként nem is a munkaerő olcsósága miatt."

Mivel a

profit (haszon) = bevételek - költségek

és a munkaerő költség, ha a román munkaerő nem olcsóbb, mint pl. a francia, akkor vagy

- más költség(ek)nek kell alacsonyabbnak lenniük, vagy
- a bevételeknek kell nagyobbnak lenniük

Az, hogy az egy Dáciára eső bevételek nagyobbak lennének mint az egy Renaultra eső bevételek, valószínűtlen.

Így hát ahhoz, hogy a Renault-nak több haszna legyen a Daciákon mint a Renault-okon, a költségeknek kell alacsonyabbnak lenniük. Habár elképzelhető -- sőt valószínű --, hogy a nem-bérköltségek alacsonyabbak a Daciánál mint a Renault egy franciaországi üzeménél, de az valószínűtlen, hogy _csak_ a nem-bérköltségek alacsonyabbak. Sőt ha a nem-bérköltségek alacsonyabbak, pl. alapanyagok és/vagy félkész termékek költsége (árai) alacsonyabbak, akkor annak nagy a valószínűsége, hogy azok a _bennük_ lévő alacsonyabb bérköltségek miatt olcsóbbak.

Engem meg lehet győzni arról, hogy a Dacián több a haszon mint a Fro-ban gyártott Renault-on _és_ennek nem oka a román munkaerőnek a francia munkaerőhöz viszonyított olcsó(bb)sága, de ehhez valamilyen érvelés szükséges: a puszta állítás nem elégséges.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 01:40:48

@teéjesenmindegy:

"halljam már"

Halljad, no. Ki akadályoz meg benne?

"Semmi értelme"

Akkor hát csak önfényeztél amikor azt írtad: "Értem."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 01:50:17

@teéjesenmindegy:

"az akadályoz, hogy nem mondod"

Ja, hogy tőlem akarod hallani? Azért fizetned kell: $50-os órabérben végzek internetes keresést, minimum egy órat _előre_ fizetve.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 02:00:59

@teéjesenmindegy:

"Ha a román export 5% ról nem tudsz mondani semmit, akkor az azt jelenti, hogy eléggé kicsi és jelentéktelen."

Helyesen: 5%-a a román exportnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 02:02:01

@teéjesenmindegy:

"Ja értem."

Már megint önfényezel: aztán majd jól kiderül, hogy mégsem érted. Mint ahogy azt sem érted, hogy

"a franciák csak olcsó munkaerőnek használják őket, ahogyan a németek a magyarokat."

Csak épp' olyan javakat termelnek, amelyek keresettek a nyugati fogyasztók által _is_ és a kelet-európai fogyasztók által _is_.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 02:07:50

@teéjesenmindegy:

"Elsősorban nem azért keres jól a renault a dacián, mert olcsó a munkaerő. Az állami támogatások meg adókedvezmények"

Ez feltételezi azt, hogy a Renault Franciaországban nem kap állami támogatásokat meg adókedvezményeket. Mivel azt még nem mutattad meg, hogy így lenne, a "magyarázatod" kivánnivalókat hagy maga után: még lehetséges az, hogy a Dacia hasznához az olcsó(bb) román munkaerő _is_ hozzájárul.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 02:09:30

@teéjesenmindegy:

"Ami kicsi és jelentéktelen."

Nem a románok számára: minden 20 exporteuróból (vagy dollárból vagy akármilyen pénznemből) kb. 1-et tesz ki.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 02:11:00

@teéjesenmindegy:

"Ezt az "értem" dolgot nem önfényezésnek hívják, hanem iróniának."

A te esetedben öniróniának: hiszen arra utalsz ironikusan, hogy _nem_ érted.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 02:15:33

@teéjesenmindegy:

"ha a neten kell keresgélned. Nem megy fejből?"

Te is a neten keresgélve találtad meg azt, hogy Románia a 46. az exportőr-országok sorában: neked sem ment fejből. Sőt még Mo pozíciója sem ment neked fejből.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 03:20:55

@teéjesenmindegy:

"a daciába semmit nem fejlesztenek"

Kár, hogy a Renault hirdet több fejlesztői állást is Romániában:

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 06:30:10

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Dehát igen: (amint jogerőssé válik a bírósági itélet,) a magyar államnak el kell ismernie a külföldön egyneműek által kötött házasságot úgy, hogy anyakönyvezik azt _bejegyzett_ élettársi kapcsolatként. Ezért indított pert a kérdéses (amerikai-magyar leszbikus) pár.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 06:53:47

@neoteny:

S hol a pár magyar házassági anyakönyvi kivonata? Miért nincs? Azaz NEM lett elismerve.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 06:57:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"a pár magyar házassági anyakönyvi kivonata? Miért nincs?"

Mert Mo-n nem köthetnek házasságot egynemű párok. De a kérdéses per tárgya nem ez volt: hanem az, hogy a magyar állam nem kívánta anyakönyvesíteni még bejegyzett élettársi kapcsolatként _sem_ a Belgiumban kötött házasságukat. _Ezért_ perelt a pár, nem azért, hogy házasságként anyakönyvezzék Mo-n a Belgiumban megkötött házasságukat.

(amint jogerőssé válik a bírósági itélet,) a magyar államnak el kell ismernie a külföldön egyneműek által kötött házasságot úgy, hogy anyakönyvezik azt _bejegyzett_ élettársi kapcsolatként.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 07:30:07

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem, te nem ezt mondod: te azt mondod, hogy azért perelt a pár, hogy a Belgiumban megkötött házasságukat házasságként anyakönyvezzék Mo-n. Ami tényszerűen hamis állítás.

SimanCsakBálint 2018.01.16. 08:18:54

@HaFr:

A stílus maga az ember. Hogy Béndek úr és a mérhetetlen támogatottságú párt miért tart ott ahol, arra tökéletes válasz ez a rövid komment kedves HaFr.

Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy a minimum 1920 óta tartó magyar-román "szerelmet" figyelmen kívül hagyni, és a románokat "új" ellenségként beállítani több mint tájékozatlanság. És akkor még finom voltam.

incognito ergo sum 2018.01.16. 08:27:35

@neoteny:

ez az elmélet. a gyakorlat meg az, hogy
- egy autógyárnál a munkaerő a költségek kisebb része
- különösnek tűnik, de még az autógyárban, szalag mellett dolgozó munkások esetén is lényegesen gyengébb a keleteurópai munkaerő termelékenysége, mint (például) a német munkaerőé. a franciákét nem tudom.

A költségek egyébként fontos dolgok, de a profit elsősleges forrása a bevétel. A dacia marketingjével elég jól meg tudták szólítani a célközönséget, sőt, még többet is -- a dacia magyar képviselet vezetője mondta egyszer, hogy olyanok is dustert 4x4-et vesznek, akik lazán megengedhetnének maguknak egy-két kategóriával drágább autót.

incognito ergo sum 2018.01.16. 08:30:26

@neoteny:

a daciát egyszerűen lecsupaszították, olcsóbb anyagokat használnak, egyszerűbb műszaki megoldásokat amelyek magukban is olcsóbbak és a gyártósorban a beépítésük is egyszerűbb, hangszigeteléssel, rezgéscsillapítással kevésbé kell foglalkozni. A dacia duster nem robosztus, de annak látszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 08:50:12

@incognito ergo sum:

"egy autógyárnál a munkaerő a költségek kisebb része"

De nem elhanyagolható része.

"A költségek egyébként fontos dolgok, de a profit elsősleges forrása a bevétel."

Amilyen mértékben meghaladja a költségeket.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 08:54:01

@incognito ergo sum:

"a daciát egyszerűen lecsupaszították, olcsóbb anyagokat használnak, egyszerűbb műszaki megoldásokat amelyek magukban is olcsóbbak és a gyártósorban a beépítésük is egyszerűbb"

Vagyis csökkentik a költségeket, hogy maximalizálják a hasznot. Hiszen az egy Daciára eső bevételeik nem növelhetőek minden határon túl: a vásárlók nem hajlandóak bármennyit fizetni a Daciákért, csak annyit, amennyi pénz birtoklásánál többre értékelik egy Dacia birtoklását/fogyasztását.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 09:01:09

@neoteny:

Ez volt a valós cél: valahogy csempésszék be az egynemű házasságot Mo-ra. Nos, ez csúnyán elbukott.

incognito ergo sum 2018.01.16. 09:04:04

@neoteny:

Igen, csökkentették a költségeket, de ennek csak egy (szerintem kisebb) része az, hogy a román munkás 1000 eurós fizetésért dolgozik pitestiben, szemben a francia (algériai vendég)munkás 2000 eurójával.

A francia viszonyokat nem ismerem, de a mekméti merga gyárban beszélgettem egyszer egy műszakvezetővel, és mondta, hogy ugyanaz a szalag, ami brémában úgy megy, mintha be lenne olajozva, mekméten csikorog -- a szalag mellett dolgozókk a német munkások fizetéséhez mérik a magukét, de nem tudnak ugyanúgy dolgozni, lépten nyomon előjön a kádárizmus, a sumákolás, az önállótlanság, a szűklátókörűség, meg a kollégáknak való "betartás" amik külön-külön apróságok, de mégis mintha homokot szórnának az egész folyamatba. Brémában amikor betanultak, a művezető félórára otthagyhatta a szalagot, itt ha egy percre félrenéz, már történik valami és ki kell venni egy kocsit a sorból.

(És mivel magyar volt, a gépeket is szidta, hogy SZERINTE ide azokat a robotokat hozzák, amiket brémában már leselejteztek és ezért kell két ember, amelyik a robotok munkáját ellenőrzi és kézzel javítja. Beszéltem ezekkel az emberekkel, szóval elhiszem neki, hogy a robotok után kell még emberi rásegítés, de azt kétlem, hogy direkt lehasznált robotokat hoztak volna.)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 09:06:57

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Ez volt a valós cél: valahogy csempésszék be az egynemű házasságot Mo-ra."

Ez egy tényszerűen hamis állítás.

incognito ergo sum 2018.01.16. 09:07:12

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Szovjet elvtárs, te magad is egynemű házasság gyümölcse vagy :) homofóbiád mögött saját rejtett homoszexualitásod miatti belső feszültség rejlik.

Mint az a szerencsétlen ohiói szenátor, aki éveken át szidta a melegeket aztán egyik nap, amikor összejött egy másik pasival, ráébredt, hogy ő is meleg :)))

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.16. 09:07:53

@SimanCsakBálint: újfent kérdem, mi az állításod

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 09:19:04

@incognito ergo sum:

"de ennek csak egy (szerintem kisebb) része az, hogy a román munkás 1000 eurós fizetésért dolgozik pitestiben, szemben a francia (algériai vendég)munkás 2000 eurójával"

De nem elhanyagolható része; te viszont azt írtad abban a hozzászólásodban, amire én reagáltam, hogy

"a dacián több a haszna.

Egyébként nem is a munkaerő olcsósága miatt."

Én épp' azt kifogásoltam, hogy ezzel az állításoddal tagadtad azt, hogy a munkaerő olcsó(bb)ságának _bármiféle_ hatása lenne a haszon mértékére. De már nem ez az álláspontod; így megszűnt közöttünk a nézetkülönbség.

incognito ergo sum 2018.01.16. 09:22:35

@neoteny:

jó, akkor megegyezhetünk abban, hogy nem ELSŐSORBAN a munkaerő olcsósága miatt :)

(Tényleg nagyon gyümölcsöző két napot eltölteni egy magyarországi autógyárban a melósok között. egész más világot lehet megismerni, mint a gazdasági újságok tudósításaiból. Az audi gyárba nem sikerült még így bejutnom, de korábban esztergomba a suzukihoz, nemrég pedig kecskemétre a mercedeshez igen.)

incognito ergo sum 2018.01.16. 09:26:09

...de kicsit ontopicra visszatérve.

Nem tudom, hogy mennyivel jobb a román belpolitika struktúrája, de az, hogy egy miniszterelnököt vissza tud hívni a pártja, amikor az kártékony dolgot művel, szimpatikusnak tűnik.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 09:42:50

@incognito ergo sum:

Ezek szerint te fanatikus fideszes vagy, ezért szidod ennyire Orbánt. Kamingautolj inkább, ismerd el nyilvánosan, hogy mindenben egyetértesz a Fidesszel, meglátod könyebb lesz, ha felvállalod magadat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 10:10:03

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Az, hogy te hogyan látod nem változtatja meg azt, hogy mi volt ennek a pernek a tárgya. Hacsak nem tudod megmutatni a keresetlevelet (vagy annak közigazgatási perbeli megfelelőjét) amiben a pár azért perel, hogy a magyar állam anyakönyvezze házasságként a Belgiumban kötött házasságukat, tényszerűen hamis a "látásod".

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 10:23:13

@neoteny:

Nem lett anyakönyvezve a házasság, ez a lényeg. Nézz a dolgok mögé!

Milyen jelentősáége annak, hogy el lett ismerve egy élettársi kapcsolat, mely Mo-on is lehetséges azonosneműek között? Semmi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 10:29:53

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Nem lett anyakönyvezve a házasság"

Nem is azért perelt a pár.

"Milyen jelentősáége annak, hogy el lett ismerve egy élettársi kapcsolat, mely Mo-on is lehetséges azonosneműek között?"

Az a jelentősége, hogy a magyar állam nem kívánta elismerni _bejegyzett_ élettársi kapcsolatként _sem_ a Belgiumban egyneműek által kötött házasságot. Ezért perelt a pár: és ezt a pert megnyerte (feltéve, hogy jogerőre emelkedik a bírósági döntés).

incognito ergo sum 2018.01.16. 10:36:50

@csentecsa:

"Tehát mindenki aki szidja a meleglobbit, maga is látens homoszexuális."

Így van.

"Ezt a koncepciós taktikát a homokos klán találta ki ellenfelei megrendszabályozására."

Itt egy Wes Goodman portré. Tudod, ő a melegellenes ohiói szenátor. Nézegesd kicsit. Hátha szimpatikus lesz.

kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1884/18844/188446/18844655_c85a7dab22c5b0effbfbcbc3ec971938_x.jpg

incognito ergo sum 2018.01.16. 10:48:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Összekeversz valakivel, én nem szidom orbánt, itt fentebb is találsz olyan hozzászólást, amiben dicsértem (és nem szarkasztikusan).

TÉGED szoktalak orosz zsoldban levő fizetett trollnak nevezni, miután egyszer be is vallottad (valamelyik előző bircaman nickeden).

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 10:48:58

@neoteny:

Csak a mögöttes cél nem ez volt. Azaz csúnyán csatát bukott a homoklobbi.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 10:57:43

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

"Csak a mögöttes cél nem ez volt."

A mögöttes célról a hangok beszélnek a fejedben: ezért "látsz" dolgokat.

incognito ergo sum 2018.01.16. 11:01:48

@csentecsa:

Ralph Shortey. Mindenféle meleg, LGBTKQHFZXC ellenes konzeratív családos férfi, egyszer rajtakapták egy 17 éves fiúval.

Randy Boehning. Meleg randi veboldalra küldött csupasz fotókat magáról.

Steve Wiles, kő konzervatív szenátor, aki élete korábbi szakaszában transzvesztita táncosnőként dolgozott.

Az egyik legrégebbi pofáraesés George Rekers volt, aki még a 80-as években üldözte a melegeket, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy fiatalkorában meleg prostiként dolgozott.

stb stb. tucatszám vannak ilyenek, és ezek csak a vezető politikusok, mert belőlük lesz újsághír. A sok ilyen lebukás UTÁN kezdték el pszichológusok vizsgálni, hogy ha valakiben vannak ilyen érzések, az miért kezdi el különösen hangosan szidni a melegeket.

Te ezt megfordíthatod, de a jelenség, amint Wes Goodman pár hónappal ezelőtti példája mutatja, nem fog eltűnni. És ezért gondolják sokan azt is, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak van fiúbarátja is (és ezért lett különösen ideges Putyin az őt nővé sminkelő karikatúrák miatt).

Nekem például semmi problémám nincs a melegekkel, kicsit sajnálom őket, mert sokkal nehezebben találnak párt, mint a heterók, de a többi abszolút rájuk tartozik.

incognito ergo sum 2018.01.16. 11:07:06

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Nem tudom már idézni, sőt, még visszakeresni sem, annyi nickedet tiltották már ki :) de valamelyi korábbi bircaman klónod egy hosszú és terméketlen vita közepén elszólta magát. Biztosan a műszak végefelé jártál már és kezdtél fáradni. Azóta boldogan hirdetem mindenütt hogy coming outoltál, fizetett troll vagy.

Sokan vagytok, de én csak téged csíptelek el, hogy bevallottad.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 11:30:48

@neoteny:

Nem vagy te olyan buta, hogy ne értenéd. Ne tettesd magadat hülyének...

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 11:32:59

@incognito ergo sum:

Ha klónom, akkor az NEM ÉN vagyok, érted?

Ha most regisztrálok egy @incоgnito ergo sum: nikket sé azon "bevallom", hogy pedofil gyilkos vagy, az szerinted érvényes hivatkozási alap lesz ezentúl?

Ahonnan kitiltanak, onnan alapból kitiltanak. De ez ritkaság.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 11:33:35

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Hogyne érteném: a mögöttes célról a hangok beszélnek a fejedben, ezért "látsz" dolgokat.

incognito ergo sum 2018.01.16. 11:43:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Hát te nem nagyon csinálsz sose titkot abból, hogy ugyanaz a bircaman vagy minden új nickeden :D

Tényleg jó lenne megkeresni, de nincs most rá egy egész napom, meg attól tartok, hogy azért kéred a segítségemet, mert töröltetni szeretnéd. Abban meg nem segítek, ha véletlenül meg is találom, előbb lesz belőle óriásplakát, minthogy neked megmondanám.

ijontichy 2018.01.16. 11:54:50

@incognito ergo sum: "ha valakiben vannak ilyen érzések, az miért kezdi el különösen hangosan szidni..."
Biztos van tudományos oka. Pölö megfigyelésem szerint a legvadabb (értsd: türelmetlen, "vonalas", empátiátlan) antidohányos épp az önerőből leszokott egykori dohányos.

incognito ergo sum 2018.01.16. 12:00:14

@ijontichy:

:D

Ezeknél a váratlanul meleg szenátoroknál se lenne kínos, ha előre szólnak, például hogy "meleg prosti voltam és nagyon megutáltam az összes kliensemet."

Szerintem ez nagyon hiteles lenne.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 12:06:05

@incognito ergo sum:

Én még a SAJÁT szerveremről se törlök semmit.

Azt állítod, hogy ha regisztrálok egy "incognito ergо sum" nikket, az te leszel?

Szóval kezdj keresgélni...

incognito ergo sum 2018.01.16. 12:19:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

Szerintem ne erőlködj, szívem egyetlen királynője :D mert csak annyival többször írom le, hogy egy hosszú és terméketlen vita végén elkottyantottad magad, hogy fizetett troll vagy.

És amilyen harcosan szidod a melegeket, még az is lehet, hogy Vlagyimir Putyinról vannak nedves álmaid.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 13:26:57

@incognito ergo sum:

Bármit leírhatsz, ez a te bajod. Már azt is olvastam saját magamról, hogy köröz az Interpol pedofília miatt. Szóval te is nyugodtan terjeszthetsz hasonló "hiteles" infókat.

A lényeg: saját "biztos" állításodat nem tudod bioznyítani.

incognito ergo sum 2018.01.16. 13:40:49

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

...engem aztán nem érdekel téged ki köröz, TE ÍRTAD, ÉN OLVASTAM, és nekem ennyi elegendő, nekem nem kell több bizonyíték :D

De azt kétlem, hogy Putyinnal összejöhetnél, annál sokkal szorosabban ellenőriznek mindenkit, aki egyáltalán egy szobába kerülhet vele, nemhogy testi kapcsolatba.

incognito ergo sum 2018.01.16. 14:51:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:

...vagy csak nem emlékszel, vagy emlékszel, de nem szabad beismerned, mert kirúgnak (nem ejtenék egy könnycseppet sem érted).

Kind of leszarom, hogy vagy ezzel, leírtad, rajtad maradt, nekem ennyi elég :D

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 15:18:18

@teéjesenmindegy:

"Igen bazmeg, nyilván fejleszt dolgokat a dacia gyár"

No de te ezt írtad:

"a daciába semmit nem fejlesztenek"

Hacsak a "semmit" szó azt nem jelenti számodra, hogy "valamit", akkor mindkét állításod nem lehet igaz.

"De komoly dolgokat, mint motor, alváz, futómű, befecskendezés, légzsákrendszer azt átveszik a régi renaultok-ból."

Mivel az sem ismert, hogy te a "semmit" szót milyen értelemben használod, így kétséges, hogy a "régi" szót milyen értelemben használod.

The design centre: an integral part of the design centre network of Renault Group
● The Centre is located in Bucharest and was established in 2007, under the name Renault Design Central Europe.
● It is part of the international network of ”satellite” design centres within Renault Group. The other centres are located in São Paulo (Brasil), Kiheung (South Korea), Chennai and Mumbai (India).
● 27 designers of 8 different nationalities work in this centre.
● They make the design of Dacia models and of the Entry range models.
● The continuous challenge of the Design Centre teams is to improve the quality perceived by clients.
● The centre benefits from a strategic position in the Euromed-Africa region, to which Romania is a
part.
● The design of the New Duster (launched at the end of 2013) was prepared by the Bucharest Design Centre teams

A dedicated engineering centre: Renault Technologie Roumanie
A reference centre for the Group’s Entry range
● It covers the development activity of the Entry range, in cooperation with the other engineering centres of Renault in France and abroad.
● Created in 2006, Renault Technologie Roumanieis a regional engineering centre of Renault, which performs its activity on 3 sites:
❍ The study offices in Bucharest, which ensure the design and adaptation of vehicles and mechanical parts of the Entry range
❍ A testing centre in Titu, the mission of which is to test and validate finished vehicles and mechanical parts.
❍ The team in Mioveni which provides technical support and industrialisation of projects within the Dacia Vehicle Plant and the Dacia Mechanical and Chassis Plant.

file:///home/andras/Downloads/dacia_-_renault_and_dacia_together_for_15_years.pdf

Overview

Renault Technologie Roumanie ( RTR ) is the engineering regional center of the Renault Group, which has as main responsibility the worldwide development of the Logan range, in particular and especially an adaptation of those vehicle projects and mechanics manufactured in factories from the region of Eastern Europe and the Mediterranean area, projects primarily for these markets.
Currently, about 2,300 engineers are working in the frame of RTR in three locations : Bucharest, Pitesti and Titu, for the design and adaptation of Dacia and Renault models range in different segments of vehicles or mechanics .
At Mioveni , RTR has a mission to support the technical plant and its suppliers. In Bucharest, design offices develop and adapt on the Logan platform vehicle projects specifically to meet customer expectations in the region.
Opened on September 15, 2010 , Titu Technical Center 's mission is to achieve a part of vehicle tests and mechanical elements designed by Renault's design offices. Renault Technologie Roumanie integral part of the Engineering group of the Renault Group in Romania, Titu complements the Aubevoye and Lardy centers (France).
As size, Titu Technical Center is the second Renault test center with 9 types of tracks(track speed roads, deformed driveways, area underbody protection area, water fords etc.), with a total length of over 30 km that will replicate driving conditions from all the world. The center will include test benches for whole vehicles or components (e.g. testing benches for car tightness, cold resistance, etc.).

www.imst.pub.ro/index.php/en/parteneri/parteneri-industriali/90-renault-technologie-roumanie

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.16. 15:32:29

@teéjesenmindegy:

Azt is írtad korábban, hogy:

"rakják bele a kifutott technikát"

Csak épp' ennek a beszámolónak group.renault.com/wp-content/uploads/2016/04/renaut-ra2015-en_04.pdf 95. oldalán azt írja a Renault, hogy ezen Dacia típusoknak

Sandero II
Logan II
Duster
Lodgy
Dokker

a "legjobb eladási volumenű változatai" Euro 5-ös minősítéssel rendelkeznek, a "legalacsonyabb CO2 kibocsátású változatai 2015 végén" pedig Euro 6-os minősítéssel rendelkeznek.

Ez nehezen összeegyeztethető a "kifutott technikával".

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.16. 15:35:37

@incognito ergo sum:

Minden fontos dologra emlékszem életemből.

Minek rúgna ki a munkahelyem?

Alkotmányos jogod hülyének lenned.

Bolshevik 2018.01.17. 02:09:30

@incognito ergo sum:

Ezek miért úgy vannak aposztrofálva, hogy "no ezek a homofóbok milyen álszentek, mert közbe' meg buzik"?

Miért nem úgy, hogy "hö, ezek a buzik milyen álszentek, mert közbe' meg homofóbok"?

incognito ergo sum 2018.01.17. 04:49:31

@csentecsa:

Nemtom Vonával mi a helyzet, de megfigyelted, mi volt a szemèben, ahogyan ölelgette azt a kölyökkutyát?

Semmi. Semmilyen érzelem. Pszichopata.

incognito ergo sum 2018.01.17. 04:51:48

@Bolshevik:

Talán az álszentség szó értelme miatt.
süti beállítások módosítása