A magyar nemzetfejlődés hat-hétezer éve, amelybe itt nagyvonalúan beleszámítom a mai ismereteink szerinti észak-uráli finn-ugor közös kultúra korszakát is, ha valamiről szól, az a népek keveredése és a "magyarság" kultúrájának folyamatos átalakulása, eltérő hatások integrálása, népcsoportok beékelődése és kiszakadása -- szóval a folyamatos migráció. Még többet köszönhetünk ennek a migrációnak, ha azt is látjuk, hogy a majdani magyarok visszatérően külső hatások eredményeként léptek magasabb civilizációs fokra vagy éltek egyáltalán túl. Így volt ez a korai ugor korban az élelemtermelésre való áttérésben, az V-VII. század között a török-altáji kultúrákkal találkozva a törzsi és hadi szervezet "honfoglalóképessé" történő átalakulásában (ennek híján nemhogy a honfoglalás nem lett volna sikeres, de elenyésztünk volna a Kaszpi-tenger környéki népnyomásban), majd éppen a Lech mezei vereséggel is érkező belátás hatására -- hogy ti. a nyugati népek magasabb civilizációs és szervezettségi fokon állnak -- az államalapítással és a kereszténység felvételével, majd folytatódott a migráció végig a középkorban, sürgős szükség lett rá és aktív betelepítésekben konkludált a tatárjárás és a török kiűzése után (megint csak, enélkül feltehetően ma nem lennénk már), a zsidóság nagyobb számban történő beengedésével a XIX. század utolsó harmadától (ami a már létező polgárosodott-városi elemek szerepén túl az ország egész területére eljutó kereskedelmi-pénzgazdálkodási kultúrát erősítette). Végül itt a kérdés a kapuink előtt, mi legyen a muszlim migrációval fenyegető mai helyzetben?

A zsidók és a muszlimok (alánok, bolgár-törökök) végigkísérték az egész magyar ugor kori és őstörténetet, itt voltak a Kárpát-medencében és a környékén is még előttünk, zsidókat és muszlimokat (böszörményeket, izmaelitákat) a honfoglalás után is felváltva telepítettek be a középkori királyaink főként kereskedelmi feladatok ellátására. A nevüket néhány településünk is őrzi, de erről valahogy nem esik szó manapság. Röviden, mindkét népcsoport hagyományosan a magyar nemzet része és a magyar etnikummal keveredett évezredeken át.

A mai magyarság nemzettudatában a kirekesztő etnicista látószög eluralkodása a '30-as évektől egyfelől a nemzeti kudarcainkra (kül. a liberális államrend multietnikus környezetben való sikertelenségére és a trianoni országvesztésre) való terméketlen reflexió jele volt, másfelől bűnös döntések (Holocaust) melegágya lett. Ma ebbe a manipulatív-hamis tradícióba csúsztunk vissza, amelynek legfontosabb oka az autonóm nemzeti modernizáció XIX. század közepi szétesése, amely a nemzettudatot előbb kulturális, majd etnicizáló, végül rasszista antimodernizációs vakvágányra vezette. Ennek felelevenítése Orbán által a magyar történelmi tapasztalatot hamisítja meg, amennyiben (ha csak az államalapítás utáni időszakot nézzük) a kontrollált migráció, az etnikai keveredés, a modernizációban rejlő nemzeti érdek elválaszthatatlanságát hazudja el, amely mindig is a nemzet érdekében állt. A nemzet és az etnikum szándékos összekeverése, mintha a nemzet homogén entitás lenne, és ennek a butaságnak a sulykolása a biztonságukra érzékeny magyarok között, majd erre -- a valóságban nem létező konstrukcióra -- eniticista (vagyis a homogén etnikum "megőrzésének" kollektivista érdekével házaló, zárt, szabadság- és nemzetellenes) politikát építeni, "megbolondítva" a kereszténység saját jogán problémás jelenének manipulált felhasználásával, többrétegű olyan hazugság, amelyre éppen a nemzetnek van a legkisebb szüksége. Hamis minden ízében, ezért hamis a konklúziójában is.

A kontrollált migrációs politika mint magyar hagyomány felelevenítése és a feltételeinek okos, produktív kialakítása persze az ellenzéktől sem várható, amiben ennek műveletlensége, gyávasága, a nemzeti történelem iránti érzéketlensége és a politikai kompetenciáinak súlyos fogyatékossága egyformán szerepet játszik. Ami igaz azonban: az, hogy a nacionalizmusunk -- saját hibánkból és a szomszédos népek nemzetté válásától való félelem miatt -- már a XIX. század végétől nem bírt megmaradni a kulturális önazonosság medrében, hanem elindult az etnicizmus és a rasszizmus irányába, ezt az örökséget olyan súlyossá teszi, hogy a közösségi mentalitás komolyabb reformjára és tartós modernizációs kormánypolitikára volna szükség annak érdekében, hogy az identitásvesztés érzése nélkül meg lehessen haladni. Nyilvánvaló, hogy most a legkevésbé sem ebbe az irányba haladunk. Végül pedig a migráció azért okozhat válságot Nyugat-Európában is, mert politikai, társadalmi és gazdasági rend -- és kivált ezek közös erkölcsi legitimációja -- már korábban felbomlott. A mai válságnak a migráció legfeljebb a kiváltó, de nem a végső oka, ezért az előbbivel foglalkozni az utóbbi nélkül így is, úgy is legfeljebb tüneti kezelés lehet.