1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2018.01.03. 19:22 HaFr

A magyarok többsége szívesen fogadná a pártállamot

Képtalálat a következőre: „sad poor  hungarian”

Az Állami Számvevőszék a szóvivője útján büszkén jelenti be, hogy a választásokig már nem fogja ellenőrizni a Fidesz gazdálkodását, miután a legutóbbi ellenőrzésen mindent rendben talált nála -- ellenben az összes ellenzéki pártot megbírságolta. Miután megvette az ország gázellátásának felét, legutóbb egy erőművet, és elvitt egy-két közbeszerzést a decemberi EU-s pénzesőben -- mindezt napokon belül -- Mészárosról büszkén hirdeti a rezsim, hogy 2018 első munkanapján majd' 50 milliárdos tendert nyert. Egy mai hír szerint Tiborcznak éppen luxusszállodák néznek ki. Az irracionalitás tombolásának más fajta jeleként simán lenyeli a választó, hogy "nincs szükségünk a németek pénzére", amikor nagyjából a németek pénzén élünk (túl), akár ha az exportképes vállalatainkat nézzük, akár ha az EU támogatását. Elnézzük, amint az óvodásaink és iskolásaink köré lőterek épülnek és idejekorán beveszi magát a lelkükbe a primitivizmus és az agresszió. Tovább erősítve a hadait, vélhetően mielőtt valamiféle Jugendszervezetet is felállít, Orbán levélben fordul a szavazóihoz anyagi támogatásért olyan állításokat téve a csekkhez mellékelt levelében, amelytől minden épeszű embernek elzsibbad az agya, de a híveknél minden bizonnyal eléri a kívánt hatást: nem csak hogy a végtelenül korrupt rezsim pártját saját pénzecskéjükből támogassák, hanem hogy megerősödjön az Orbán és közöttük táplált véd- és dacszövetség. (Meg hát lesz a döntésükben egy csipetnyi félelem is: vajon mennyit ildomos adni, illetve mi lesz, ha megtudják, hogy nem adtam.) Közben a többiek érzékelik a tovább erősödő Orbán-rendszert, és látva a szervezettséget egyre kevésbé lesznek hajlandók a saját pártjaikért elvándorolni a szavazófülékékig. Lemondanak róluk. Barát vagy ellenség legyen, mindenki érzékeli, ahogy az orbánizmus ellenállhatatlanul szervezi a társadalmat a saját céljaira, az életünket a vagyonuk üzemeltetése köré, a jövőnket a saját szájuk íze és érdekei szerint.

Én mindig azt írom, semmi különös nincs abban, hogy a magyarok nagy többsége nem érti a kapitalizmus és a liberális demokrácia működését, ti. hogy mire jók és miért rossz a hiányuk. Ennek a népnek sosem volt alkalma megtudni, milyen, amikor tényleg -- nem csak a propaganda szintjén -- sikeres egy ország. A kormány pedig mindent megtesz azért, hogy a nép ne is tudja meg. Emberemlékezet óta a legsikeresebb történeti korszakunkról, a kiegyezést követő dualizmusról, 1867 százötvenedik évfordulóján egy hang sem volt a kormánypárti (azaz a lakosság 90%-át befolyásoló, 50%-át kizárólag befolyásoló) médiában. Nem lehet, mert az ugye nem volt annyira "nemzeti", amennyire a mai fogalmaink szerint kéne. A magyarok autokratikus-kifosztó rendszerekhez szoktak, az ezekhez való alkalmazkodás stratégiáit ismerik, ez van a DNS-ünkben, erre készülünk most is.

Nincs ebben akkora truváj sem, hogy érdemes legyen egy posztra, hanem elfelejtjük ezt komolyan venni a mai politikai rendszer végső sorsát nézve, miközben a rendkívül kártékony Török Gábor -- visszatáncolva a Jobbiktól és éppen a harmadik kűrje megtételére készülve a Fidesz körül -- a megmaradt orgánumaikból zengi az ellenzéki szavazók felé, hogy demokrácia van, mert lehet még szavazni. Török szerint -- mi folyik vajon a közgázos politológián? -- a demokrácia konstitutív jellemzője a szavazócédula bedobása az urnába. Itt tartunk most. Így bazsalygunk mi. Ennek a politikai rendszernek a sorsa -- ha Orbánon múlik -- az egypártrendszerként viselkedő hegemón pártrendszer, és csak rajta múlik, hogy nem egypártrendszer. A szavazók a saját demokratikus, szabadságelvű készségeik hiánya miatt kénytelenül megalkudnak a mikrovilágaikban (miközben egy részük ezt, nota bene, győzelemként éli meg), alkalmas értelmiség, pártok és alkalmas országos sajtó híján ez a készséghiány igazolódik vissza a nyilvánosságban is, ezért egyet tehetnek csak: magukra zárják a lakásajtót. A magyaroknak eredendően sem és most, ahogy eljön, konkrétan sincs semmi bajuk az egypártrendszerrel, már felkészültek rá lélekben, csak azt várják, valaki üsse rá már erre is a pecsétet. A nyilvánosság pedig -- benne Orbán minden üzenete az utóbbi hónapokban -- azt erősíti, hogy "itt már minden a mienk, nem szégyellünk semmit, mienk a közvagyon, az állam, és mienk a te pénzed is, amit nem mersz nem adni közvetlen pártcélokra is, mert tudod, hogy látjuk, mit teszel és velünk szemben nincsen semmi, tehát te sem lennél. Mi vagyunk a párt, az állam, a pártállam -- és mi vagyunk te. A mienk vagy te is." A pártállam nem politikai rendszer, hanem a megtört lelkek rendszere. A baloldal ezt sem érti. Nincs is muníciója vele szemben.

Momentán nem tudok elképzelni semmit, amit a magyarok egyre szervezettebb kisebbsége és egyúttal politikai többsége -- némi előkészítés és propaganda után -- ne tenne meg Orbánnak. Ez azt is jelenti, hogy kizárom, hogy -- az én tudásom szerint legalábbis, de más tudást egyéb helyeken sem látok -- a rendszer megdönthető lenne politikai eszközökkel. A véletlen, a pillangóhatás meg a fekete hattyú ismert jelenségek, de egyik sem politikai kategória. A nemzeti szocialista néplélek viszont az. 2018 után az ellenzék maradékának és lehetséges új erőinek bele kell kezdeniük a munkába, a politikai alkotásba, a megértésbe és a cselekvés alkalmas platformjának kialakításába.

323 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr813547499

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tenkes Kapitánya 2018.01.04. 15:31:31

@HaFr: "nem a Kiegyezés vezetett Trianonhoz, hanem a magyar etnikai nacionalizmus"

a magyar etnikai nacionalizmus hiánya vezetett Trianonhoz

Lavinia Pinkerton 2018.01.04. 15:33:46

@444: Nem tudom, mit zagyválsz össze németségről meg zsidóságról.
De talán ezért egy sorvadó falu Dábrecén. Mert csak ilyen hibbant fidesznyikek fenekednek benne az egész világra.
Az ilyen agyzsibbasztás nem termelő tevékenység.

Tenkes Kapitánya 2018.01.04. 15:35:47

@neoteny: "Honnét vetted az 1,9 millió embert?" Ennyien vannak 8 általánossal.

444 2018.01.04. 15:35:49

@neoteny:
de mégis van ingyen ebéd. csak azzal, mint veszteséggel kell kalkulálni. van ilyen. és az csak részben piaci tevékenység. de részben piaci. a marketing ingyen ebéd. amikor az adventi vásárban felgyúltak fények, akkor papp polgármester azt mondta, hogy mindenkinek jut belőle. és irmuska papp polgármesterbe bele is szeretett. mert úgy érezte, hogy az ő férjének is jut egy kis fény a mennyországban. de böszörményiné karon fogta, hogy inkább menjenek kóstolni. mert az árusok ingyen kínálják a bejglit. persze úgy, hogy lehet tőlük rendelni. és megmondják, hogy egy rúd mennyit kóstál. de egy szeletet mégis csak ingyen lehet kóstolni. és körbe kóstolták az összeset. de előtte arankától vettek mákot és diót. viszont irmuska elmondta, hogy szerinte melyik a legfinomabb süti. és zolika oda vigye andikát. ott finom a sütemény. tehát mégis csak volt értelme a marketingnek. ami "ingyen ebéd".

erre azt mondod, hogy na ez önkéntes. de nem teljesen. mert papp polgármester és általában a politikusok is forszírozzák az ilyesmit. ők felgyújtják a fényeket. és lehet ingyen kóstolni az adventi vásárban. és a nép ennek örül. irmuska azt mondja, hogy ez a papp polgármester milyen rendes ember.

444 2018.01.04. 15:38:43

@HaFr:
a franciák elfranciásították franciaországot. a magyarok nem tudták. hanem egyezkedtek a nemzetiségekkel.

444 2018.01.04. 15:44:12

@HaFr:
nagyjából ezek lettek volna a korrekt etnikai határok.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/9/97/Greater_austria.png
csehországot is fel lehetett volna osztani. de a cseh etnikai nacionalizmus elég erős volt. kibaszták a németeket. és nagyhatalmi legitimációval elcsatolták a felvidéket. és kárpátalját is. a magyarok kitartottak a németek mellett. akik telibe szarták a magyar érdeket. megszállták és porig rombolták az országot. és mindenki az oroszokat szidja. azokat se kellett félteni. és a többi?

de ez nem a magyar nacionalizmus volt, hanem a magyarországi német. nem a kunok, jászok, palócok, a csángók művelték. hanem a magyarországi németség vezetésével történt. mint ahogyan sok jó dolog is. tehát most kérdés, hogy ez a zsidóság és a németség egyes részei hová áll. a többségi magyarok mellé, vagy a magyarok ellen. ezt kellene eldönteni.

vajdasagi 2018.01.04. 15:45:39

@444: Nem nagyon egyezkedtek. Igyekeztek a mi magyar őseink elnyomók lenne, de nem sikerült. Megjegyzem, ha a XVII-XIX. századok során elég nagy lett volna a magyarok népszaporulata, akkor el tudtuk volna "magyarosítani" pl. a Délvidéket. De nem voltunk elég szaporák. Ezzel sajnos szembe kell néznünk. Most sem születik elég magyar gyerek. Még a cigányokkal együtt mért statisztikáink is rosszak - képzeld el mit mutatnának a számok, ha kimutatnánk őket elkülönítve. Belegondolni is rossz.

Ettől függeltenül, tisztelt @HaFr: ez is egy pontos bejegyzés, de megint defetista. Ezekkel ráérnél a választások után megjelenni. Addig próbáljuk meg a közel lehetetlent.

Lavinia Pinkerton 2018.01.04. 15:47:09

@444: ...Hol osztogatnak ingyen bejglit ?

vajdasagi 2018.01.04. 15:50:18

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Nekem a gázszerelő sem tetszik, és az is káros. De az egy saját érdeke egy kártékony magyar embernek, illetve egy gengszercsoportonak.

Te azonban a putyini propagandát tolod. Te egy az egyben az orosz világbirodalom érdekeit képviseled. És ehhez rendkívüli ismeretetekkel is rendelkezel: szemmel láthatóan otthon vagy a "szovjet" területeken. Mit lehet ebből leszűrni: te egy jól képzett orosz ügynök-troll vagy.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 15:54:26

@444:

"a szétszakított, megnyomorított családokat eladósították. azért, hogy a vagyonukat eladják."

Ha meg nem adtak volna hitelt, akkor népnyúzó nemzetgyilkosok lettek volna.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 15:55:34

@Tenkes Kapitánya:

""Honnét vetted az 1,9 millió embert?" Ennyien vannak 8 általánossal."

Ezt a számot honnét vetted?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 15:59:51

@444:

"de mégis van ingyen ebéd. csak azzal, mint veszteséggel kell kalkulálni."

Vagyis nincs ingyenebéd.

vajdasagi 2018.01.04. 16:01:28

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: De, ha én Szíriára nézek, meg Ukrajnára, meg a Krím félszigetre, akkor látni vélem. Meg a tengeralattjáróikra, stb.

Persze az idő ellenetek dolgozik, és Kína az igazi veszély, míg Oroszországot a kőolaj árával majdnemhogy térdre lehet kényszeríteni, de azért még nagyon is világbirodalom az: a világ harmadik legerősebb birodalma. Vagy ha az EU-t egynek vesszük, akkor a világ negyedik legerősebbike. Ezeknek dolgozol te, birca. De ez egy hanyatló birodalom, akárhány tigrist is ejt el putyin-vezér.

444 2018.01.04. 16:11:45

@neoteny:
na ezek szerint a piacon soha nincs veszteség. miért vannak a világban negatív számok. miért lehet mégis kivonni kettőből hármat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 16:13:22

@Tenkes Kapitánya:

""Honnét vetted az 1,9 millió embert?" Ennyien vannak 8 általánossal."

Ez a szám nem szerepel az általad linkelt mikrocenzusban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 16:13:58

@444:

"na ezek szerint a piacon soha nincs veszteség."

Miért ne lennének?

Tenkes Kapitánya 2018.01.04. 16:15:42

@Tenkes Kapitánya:
Az 1,9 millió a 18 év felettiekre vonatkozik.
Egyébként: "2016-ban 2 millió 217 ezren rendelkeztek alapfokú vagy annál alacsonyabb végzettséggel, vagyis a
15 éves és annál idősebbek 27%-a legfeljebb az általános
iskola 8 osztályát végezte el. A 2011-es népszámlálás óta arányuk 5 százalékponttal tovább csökkent. 1970-ben még a korosztály 80%-a, 6,5 millióan rendelkeztek legfeljebb általános iskolai végzettséggel.
A folyamatos csökkenés eredményeképpen 2016-ra számuk és arányuk a harmadára esett vissza: minden negyedik, összesen 2,2 millió személynek volt alapfokú vagy annál alacsonyabb végzettsége."

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 16:29:50

@Tenkes Kapitánya:

"Az 1,9 millió a 18 év felettiekre vonatkozik."

Hol szerepel ez a szám az általad linkelt mikrocenzusban? Vagy hogyan számítottad ki ezt a számot az általad linkelt mikrocenzusban lévő számokból?

Továbbá ez volt az általad kifogásolt állítás:

"A 19 megyénkből 11-ben többségben vannak azok, akiknek a 8 általános a legmagasabb végzettsége - írja a G7 a KSH adatai alapján."

Ez nem mond semmit sem 18 évről, sem 15 évről, sem bármilyen más korhatárról. Így még adós vagy azzal a magyarázattal, hogy miért épp' a 18 év felettiek számát kellene venni.

Tenkes Kapitánya 2018.01.04. 16:54:32

@neoteny:
több helyről is számolható, ismerve a korcsoportonkénti adatokat is és a népesség korcsoportonkénti megoszlását
Pl. a "A népesség megoszlása a legmagasabb befejezett iskolai végzettség szerint korcsoportonként, 2016" alapján

"miért épp' a 18 év felettiek számát kellene venni"
egyrészt mert ők szavaznak
másrészt mert az ennél fiatalabbak eleve nem lehetnek általános iskolánál magasabb végzetségűek (kivéve a szakiskolákat)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 17:05:48

@Tenkes Kapitánya:

"több helyről is számolható"

A számolható nem ugyanaz, mint a számolt. Te azt állítottad, hogy képes vagy megmutatni azt, hogy miért "[n]em lehet úgy csoportosítani a 8 általánosos végettségűeket, hogy 11 megyében többségben legyenek"; de még azt sem vagy képes megmutatni, hogy hány csak 8 általános végzettségű ember van az orszában.

De hogy lásd, kivel van dolgod: munkahipotézisként elfogadom, hogy 1,9 millió csak 8 általános végzettségű van Mo-n.

A következő lépés: mi a megyék lakosságszáma? Itt van egy lista: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarország_megyéi

Ugyanakkor ha összeadjuk ezeket a számokat. akkor csak 8,071,078 jön ki. De mondjuk azt, hogy ezek a felnőttek száma, és fogadjuk el ennek a listának a megyei lakosságszám-adatait. Megegyeztünk?

Janossz 2018.01.04. 17:09:57

@neoteny: Kár ezen vitáznotok. A problémát én inkább ott látom, hogy nagyon leszállt a mérce.
30 körüli friss diplomás kolléga olyasmiket nem ért, nem ismer, ami egyszerűen pár évtizede egy érettségizettől is joggal elvárható volt.
Ezek az ifjak kézzel írni nem tudnak, macskakaparás ezer helyesírási hibával. Mérnöktől, brrr.
Tehát végzettségtől független, de az ostobaság újratermelésében Magyarország jobban teljesít.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 17:12:53

@vajdasagi:

Szíriával mi a gond? Ukrajna meg egy kisebbség lázadása az elnyomó hatalom ellen, mi a baj ezzel?

Tenkes Kapitánya 2018.01.04. 17:15:57

@neoteny: nem vagyunk egy szinten, ha komolyan írod, amit írsz
a megyék 18 év feletti lakosságszáma számít, nem az összlakosság
egyébként a mikrocenzus egy nagymintás felmérés, nincs sok értelme a fő nagyságrendű adatoknak

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 17:18:00

@Janossz:

"Kár ezen vitáznotok."

Nekem más a véleményem: Tenkes Kapitánya határozottan állította azt, hogy "[a] 19 megyénkből 11-ben többségben vannak azok, akiknek a 8 általános a legmagasabb végzettsége - írja a G7 a KSH adatai alapján" Indexes állítás hazugság. Nekem meggyőződésem, hogy nem az: ezen folyik a vita.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 17:19:50

@Tenkes Kapitánya:

Ahhoz, hogy kiszámolhassuk a 11 legkisebb népességű megye lakosainak számát, meg kell egyeznünk abban, hogy milyen forrást használunk. Mi ezzel a problémád?

Janossz 2018.01.04. 17:57:19

@neoteny: De hát azon nem lehet vitatkozni!
Oda van írva: a KSH adatai alapján.
Ki merné megkérdőjelezni a hitelességet ezek után? :-)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 18:03:15

@Janossz:

Attól, hogy a KSH-tól származnak az adatok, még lehetnek tévesek. Viszont Tenkes Kapitánya azt állítja, hogy "[n]em lehet úgy csoportosítani a 8 általánosos végettségűeket, hogy 11 megyében többségben legyenek": ezért meggyőződése az, hogy az Indexes állítás hazugság. Az én álláspontom az, hogy lehet úgy csoportosítani a 8 általánosos végettségűeket, hogy 11 megyében többségben legyenek; vagyis _ezzel_ nem bizonyított az Indexes állítás hazugság-volta.

Janossz 2018.01.04. 18:14:49

@neoteny: Csoportosítani? Minek? Tornasorba, vagy hogy is?
Tenkes Kapitánya vegye maga mellé Buga Jakabot és induljanak országjárásra, ha nem hiszik a műveletlenség tengerét.
Láttunk mi már megyei jogú városi alpolgármestert suksükölni. Hol élnek ezek?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 18:30:39

@Janossz:

"Csoportosítani? Minek? Tornasorba, vagy hogy is?"

Másképpen megfogalmazva: "[nem] lehetséges a 8 általános végzettségűek olyan eloszlása, hogy 11 megye mindegyikében többségben legyenek".

Az én álláspontom az, hogy a formális végzettség túlhangsúlyozott. Ha valaki szeretett olvasni, akkor 8 általánossal is képes volt önművelésre; és kis szerencsével meg sok kereséssel szert tehetett egyetemi diplomával rendelkező bölcsészeket megszégyenítő ismeretekre. Az egyik legjobb példa Eric Hoffer ( en.wikipedia.org/wiki/Eric_Hoffer ), aki komoly filozófiai és szociológiai munkásságot végzett miközben dokkmunkásként biztosította a megélhetését, és csak 62 éves korában lett belőle egyetemi oktató.

444 2018.01.04. 18:41:05

@neoteny:
www.ksh.hu/nepszamlalas/tablak_nepesseg_iskolazottsaga
magyarországon a 18 évesnél idősebb népesség 49%-a rendelkezik legalább érettségivel. budapesten ez az arány 69,9%. szabolcs szatmár bereg megyében 38,3%. megnéznénk, hogy a cigányság körében mennyi. de nem azért, mert a cigányok feltétlen butábbak. hanem mert rosszabb körülmények közül jönnek.

és budapest 150 éve világváros akar lenni ezért az a cél, hogy az értelmiség költözzön "fel" a fővárosba. ott lesz egy értelmiségi fellegvár a zsidók vezetésével. és ezzel párhuzamosan folyik a vidék elcigányosításának kísérlete. ez eredményezi a brutális széthúzást. és most lehet mondani, hogy ez többségi államalkotó magyar parasztok 150 éves elképzelése. a nemzeti keresztények ilyen államot akarnak maguknak. de nem. a nem-nemzeti nem-keresztények szeretnének ilyen államiságot. és ennek vetett véget a kétharmad. és ezzel szemben választották meg már előként is az orbán kormányt. és ezzel szemben fogják harmadjára újraválasztani.

Lavinia Pinkerton 2018.01.04. 18:41:47

@neoteny:
Az én álláspontom pedig az, hogy aki az elmúlt 70 évben elkerülte, hogy 14 éves kora után valamit is tanuljon, akár egy szakmát is,
az teljesen kívül élt a világon és nem képes értelmezni.
Az elmúlt 70 év a képzések fontosságáról szólt és a papírokról. Beiskoláztak dolgozókat, parasztokat, boldog-boldogtalant.
14 éves kortól tanulás nélkül élők pedig nem dolgozni, hanem lopni jártak, mert minden munkahely megkövetelte a továbbképzést.
Bár, ha jól meggondolom, a börtönökben is tanítottak szakmát és érettségiztettek.
Szerintem a nemtanulók tolvajok, gyerekanyák és román bevándorlók.

Lavinia Pinkerton 2018.01.04. 18:45:54

@444: Hogy elcigányosodtatok, és hogy mindenki elhagyja a földet, annak éppen Orbán bandája az oka.
Ha mindent felvásárolnak, akkor minek maradjon a földön a magyar ?
Kertitörpének a Mészáros uradalomban ?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 18:55:14

@444:

"és most lehet mondani, hogy ez többségi államalkotó magyar parasztok 150 éves elképzelése. a nemzeti keresztények ilyen államot akarnak maguknak. de nem."

Nem? Akkor miért nem olyan államot alkotnak maguknak, amilyet akarnak?

444 2018.01.04. 18:58:52

@Lavinia Pinkerton:
de éppen az a vita tárgya, hogy ez a statisztika szakmunkásokat is 8 általános végzettségűnek sorolja be. tehát úgy állítja be, hogy szakmunkás vizsga nem ér semmit. de ez nem igaz. egy jó szakmunkás többet ér a reálgazdaságban, mint akinek van egy sima érettségije. és semmi más.

444 2018.01.04. 19:08:18

@neoteny:
mert 150 éve folyik egy vita arról, hogy milyen legyen a magyar államiság. sőt, legyen-e egyáltalán.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 19:13:51

@444:

No de te arra vered a nyáladat, hogy Orbánt le lehet váltani. No ha Orbánt le lehet váltani, akkor mindenki mást is le lehet váltani és bárkit meg lehet választani: az államalkotó népeknek nincs jó kifogásuk arra, hogy miért nem olyan államot alkottak ami nekik megfelel.

444 2018.01.04. 19:18:23

@Lavinia Pinkerton:
itt van a debreceni szakképzési centrum kínálata.
www.dszc.hu/szakmakalauz/szakmak
98 szakmát oktatnak. ebből összesen 7 esetben fordul elő, hogy nem lehet azzal együtt érettségit szerezni.
www.dszc.hu/kepzesek/szakiskola
nekem egyébként az a véleményem, hogy előre kellene hozni az érettségit. mert a szint olyan, mit régebben az általános iskola. miközben azért a lehetőségek nagyobbak, mint régebben voltak. az általános műveltséget 14 éves korra meg lehetne szerezni. az emelt szintűt szakosított tantervű osztályokban. és ezt követi a szakképzés. aminek lehet magas szintű elméleti tudás és gyakorlati tapasztalat.

szerintem elég ha egyszer megtanulja a királyokat. aztán ha történész akar lenni, akkor megtanulhatja nagyon részletesen. ha kőműves, akkor esetleg ismerje a királyi magyarországban a művészettörténetet. és sajátítsa el az iparos mesterséget. és így lehet egy viszonylag művelt kőműves. hogy azért nem kell megszakadni abban, hogy melyik király hánytól hányig uralkodott.

Janossz 2018.01.04. 19:33:54

@444: Aha. Innen a tudományod...Meg a népfőiskoláról.
Gyanús volt kicsit, mikor az indoiráni palotaépítészetet egy viktoriánus neoklasszicista villával gondoltad illusztrálni.

2018.01.04. 19:36:56

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: pl ruanda. de zimbabwe se all sokkal jobban. szerinted ezek mind demokráciák, hisz szavazhatnak :)
persze van
Vannak itthon is fideszes polipkörzetek, igaz, ez csak választási csalás, de kicsire nem adunk:
444.hu/2014/03/10/a-tiz-legelszabottabb-valasztokerulet
de tudjuk, birkánál ilyenkor is minden rendben van, de ha a másik oldal csinálnál akkor már liberálimperialista összeesküvés lenne.

444 2018.01.04. 19:51:53

@Janossz:
ez egy kelet-indoiráni palota perzsa kerttel.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/6/6c/Bagh-e_Ferdows_Tajrish.jpg
csak te nem érted azt, hogy ez a kultúra nem az lajtáig tart, hanem egy páneurópai civilizációban értelmezhető, aminek a nemzeti keresztény európán (beleértve a nyugati és a keleti kereszténységet) túl része természetesen izrael, az arab világ, törökország és irán is. vagy egy eurázsiai kontinensen értelmezhető, aminek része belső ázsia és a távol kelet.

és ezek a színes cserepek bizony a perzsa palotákultúrából erednek.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/a/a1/Khalvat-karimkhani-panorama.jpg
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/3/31/Palacio_de_Golest%C3%A1n%2C_Teher%C3%A1n%2C_Ir%C3%A1n%2C_2016-09-17%2C_DD_07.jpg
és ezt kapcsolták össze a nyugatos templomossággal és a magyar népművészet motívumaival. tehát nem a nyugat felsőbbrendűségét hirdették.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.01.04. 19:59:46

@Lavinia Pinkerton: Hát ez kurva jó ! Menj már végig egyszer nyáron az 5-ös úton, és nézegess már jobbra balra. Mit gondolsz a Nagybani piacra honnét kerül a zöldség-gyümölcs?
Valamint szerinted egy kisebb vagy nagyobb volumenű disznóhizlaldában, csirketelepen kik dolgoznak szerinted? Vajon nem vidékiek?
Mondom, merészkedj néha a Nagykörúton kívülre! Igazi sci-fi lesz a számodra..:))

vajdasagi 2018.01.04. 20:06:23

@444: Tudod mit, majd ha a gyereked külföldön akar továbbtanulni, akkor azt nehogy Svájcba küldd, mint vitya, hanem Iránba, vagy még jobb: Azerbajdzsánba. Ennyit a "felsőbbrendűségről". Nem felsőbbrendű a nyugat, hanem sikeresebb. És ezt nagy valószínűséggel a demokráciának (is), meg a liberalizmusnak (is) köszönheti.

Janossz 2018.01.04. 20:10:13

@444: The origin of complex dates back to the reign of Mohammad Shah (1808–1848) of the Qajar dynasty, who ordered the construction of a mansion named Mohammadie in Tajrish. He died in September 1848, and the unfinished structure was subsequently disused.[4][5]
Igazi, ősi indoiráni....:-)
Van, akinek elég ránézni, és tudja, csak azt nem a népfőisoklán képezték...Hülyegyerek.
Cserép meg az, ami tetőn van jobbára, amire te gondoltál, azt úgy hívják: mázas kerámia burkolat.

vajdasagi 2018.01.04. 20:11:59

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ma 17:12:53-kor neke mküldödd válaszodban a kérdésnek nincs se füle, se farka.

Nem az a kérdés, hogy Szíriával mi a gond, hanem az, hogy Oroszország világbirodalom-e, vagy sem. Érdekes módon, Te, aki állandóan a putyini-orosz szekeret tolod, azt mondtad, hogy Oroszország nem is világbirodalom. Én meg azt, hogy igenis az, noha leáldozóban van a nagysága. Az én érvem: aki nem világbirodalom, az nem megy el beavatkozni Szíriába. Hogy jön ehhez a kérdésed? Lankad a figyelmed, mert nem fizet eleget a Putyin, vagy túl magas a norma - sok kommentet kell írnod sokfelé naponta és nem bírod?

Lavinia Pinkerton 2018.01.04. 20:18:04

@a nemzet fogatlan provokátora:

Nem ragaszkodom a táplálék magyarságához. Nekem jó lesz a külföldi is.
Ti adjátok el a húsotokat, akinek csak tudjátok.
Remélem nem azért akarod rám sózni a húsotokat, mert más már nem enné meg.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 20:25:53

@vajdasagi:

"Nem felsőbbrendű a nyugat, hanem sikeresebb. És ezt nagy valószínűséggel a demokráciának (is), meg a liberalizmusnak (is) köszönheti."

Erről van szó. A Nyugat sem tökéletes (semmilyen emberek által működtetett rendszer sem lehet az), de még mindig sikeresebb (általánosságban) mint más rendszerek.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.04. 20:42:11

@vajdasagi:

Oroszország konkrétan megmentette Szíriát Líbia sorsától.

Scott Tenorman Must Die 2018.01.04. 20:43:35

@Lavinia Pinkerton: nem csodálom, h itt vergődsz egész nap, egy sikertelen gyűlölettel teli ember vagy, akit senki nem szeret, itt meg "foglalkoznak" veled (aláznak, de te ezt nem fogod fel)

Janossz 2018.01.04. 20:44:38

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Ez ismerősen hangzik. Akit még itt a Fidesz megmentett, egy se jött ki jól belőle. Ruszki licensz volt?

2018.01.04. 21:29:01

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: aha, tehát akkor nem azok a határok voltak régen, és nem ezek most :)
persze, ezért hozta le mindenki a fideszes médián kívül.
11.kerulet.ittlakunk.hu/hivatalok/140709/szabalyosak-az-oszi-valasztasi-korzetek-birosag-szerint
még az origo is lehozta mielőtt becsicskultak volna:
www.origo.hu/itthon/20111123-budapest-uj-valasztasi-terkepe-eselylatolgatas.html
de tudjuk, a szent gazdád csahos kutyája nem csalik, minden rendben van.

vajdasagi 2018.01.04. 21:29:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Azért üzenem a putyinnak, hogy Magyarországot, ha lehet, ne "mentse meg".

a nemzet fogatlan provokátora 2018.01.04. 22:26:53

@Lavinia Pinkerton: Biztos furcsa a számodra, de külföldön is emberek dolgoznak a mezőgazdaságban. A magyar mangalicát pedig viszik a külföldiek mint a cukrot. Különösen a japánok szeretik.
Egyébként akármennyire is utálsz minden, ami magyar, az üzletekben bizony igen sok zöldség és gyümölcs származik magyar gazdálkodók földjeiről és melegházaiból.. Kénytelen leszel ezzel együtt élni..:)

a nemzet fogatlan provokátora 2018.01.04. 22:28:09

@vajdasagi: Titeket ki fog megmenteni, hülye libsik?

a nemzet fogatlan provokátora 2018.01.04. 22:47:03

@vajdasagi: Oroszország nem definiálja önmagát világhatalomként. Nem akar a világ számos távoli pontján beavatkozni, viszont számos helyet elér a saját területéről Skandináviától a Kaukázuson és Közép-Ázsián át a Távol-keletig, és ezekben a régiokban meg is védi az érdekeit. Szíria még az a távolság, amelyet el tudott érni távolsági bombázóival, és a kaszpi -tengeri flotta hajóiról indított robotrepülőgépekkel, amely biztos alapot teremtett a Földközi-tenger felöli beavatkozáshoz is.

2018.01.04. 23:02:23

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: aha, és a körzeteket úgy kell kialakítani, hogy össze se érnek.. milyen érdekes :)
mesélj még...
nehogy azt hidd, hogy ezt a fajta csalást a fityisz találta ki, már az angoloknál is próbálkoztak vele.

jotekony koc 2018.01.05. 05:00:28

@a nemzet fogatlan provokátora:
Na ugye. Add el másnak a felcsúti zsírdisznódat a Mészáros Lőrinc gázszerelő multimilliárdos felcsúti aklából.
Nem kell engem etetned, mert megvagyok nélkületek is.
Amúgy egész európa kínát eteti a disznóhússal, mert volt rá kereslet. De a disznó szapora, úgyhogy kína hamar kitermeli a hiányzó mennyiséget, és akkor megint tönkremegy egy-két magyar ágazat.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 05:50:53

@vajdasagi:

Az Oroszországgal való együttműködés a jövő kulcsa. Az orosz atompajzs hatalmas védelem a nyugati agresszió ellen. Csak ezúttal alaposabban meg lesz trevezve a kiugrás, mint ahogy 1944-ben.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 06:00:01

@okostojas007:

Nem igaz. Ez az egyik dolog. A körzetek ma sokkal arányosabbak, mint 2014 előtt, mert akkor az elavult 1990-es népességszám alapján voltak.

Másrészt, Mo-on nemigen léteznek stabil politikai körzetek. Azaz nincs is mit manipulálni. Alig van olyan körzet, ahol stabil többsége van valamelyik pártban hosszú időn át: ahol pl. 20 éve ballib dominancia volt, ott ma fideszes van.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 06:01:19

@okostojas007:

A körzethatárokkal való trükk első ismert esete az ókori Athénből származik egyébként, azaz nem az angolok találták ki.

Janossz 2018.01.05. 09:00:26

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
Például a magánnyugdíj kasszát szépen sikerült megmenteni.
Például a devizahiteleseket olyan önkényes árfolyamon mentették meg, hogy szegény jegybakelnök azt se tudta, hogy kéne kimenteni a Dagobert-kasszát az MNB-ből (végül megoldotta azért).
30 000 lakás tulajdonosa meg vár a jó sorsára, ami valószínűsíthetően nem lesz túl vidám.
Választások után beindulnak a kilakoltatások várhatóan.

2018.01.05. 09:05:41

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te nem vagy normális, de ezt már megtudhattuk eddig is, de most új szintre léptél.
89-ben a ballib, ki mas határozta meg a körzeteket, ráadásul úgy, hogy halvány lila gőzük se volt, kire fog szavazni az a lakótelep, vagy az az utca :)
Szóval a csalnak, de te büszke vagy rá, hozod az átlagos fideszszavazót, de ha a maszopék játszották volna ezt el, már kint állnál a kopaszokkal együtt kockakővel a pártszékház előtt.

2018.01.05. 09:05:48

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: te nem vagy normális, de ezt már megtudhattuk eddig is, de most új szintre léptél.
89-ben a ballib, ki mas határozta meg a körzeteket, ráadásul úgy, hogy halvány lila gőzük se volt, kire fog szavazni az a lakótelep, vagy az az utca :)
Szóval a csalnak, de te büszke vagy rá, hozod az átlagos fideszszavazót, de ha a maszopék játszották volna ezt el, már kint állnál a kopaszokkal együtt kockakővel a pártszékház előtt.

2018.01.05. 09:10:00

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár:
bár lehet, hogy ott is volt valami, de arról szerintem senki se tud, ezért ezt a fajta csalást az angolok nevezték el szépen:
hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1laszt%C3%B3ker%C3%BClet-manipul%C3%A1ci%C3%B3

2018.01.05. 09:15:53

@Janossz: Ugyan, megy a kilakoltatás a választások előtt is. A sok agymosottnak úgy is mindenki mást okol a vezéren kívül, és a rövid memória miatt bónuszként azt is elfelejtik, hogy ők vezették be a devizahitelt, és azt is, hogy a haverok 180 forinton végtörleszthettek, míg ők kaptak egy csinos 250 forintos árfolyamgátat, meg 315-ös célárat euróra a 265 helyett. Szóval a kádereket megmentették, a többi jó részénél hatott az agymosás, a maradék meg le van sz*rva, járulékos veszteségként leírták.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.01.05. 10:33:14

@jotekony koc: Egyed csak a génkezelt nyugati szart, majd kinő a harmadik kezed is..:)))

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.05. 11:28:57

@a nemzet fogatlan provokátora:

"majd kinő a harmadik kezed is"

Akkor meg azon fogsz rinyálni, hogy tisztességtelen előnyre tett szert a csak két kézzel rendelkező billentyűsökkel szemben.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 11:33:33

@Janossz:

Jó példa. A manyup megmentése Orbánék egyik legjobb gazdaságpolitika intézkedése.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 11:37:04

@okostojas007:

Ismétlem: nincsenek - alig vannak - politikailag stabil körzetek, így egyszerűen nincs mit manipulálni a körzethatárokkal. Ráadásul még ha el is fogadjuk, hogy itt csúnya mampiluéáció volt, az 9sszesen kb. 5-10 mandátumot érint.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.05. 11:39:04

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: az jó lenne, mert utána rögtön megszálltak az oroszok, ezt jó lenne elkerülni

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 11:49:55

@HaFr:

Német megszállás volt akkor, nem orosz. A németek segítségével puccs is zajlott.

Most is voltak ilyen próbálkozások, Soros Bp-re is rendelte októberre Gulyás Marcis álbaloldali aktivistához Szarna Popovics CIA-ügynöket, puccs szervezésére, de nem jött össze. Soros nagy pechej, hogy a magyar kormányt az ő korábbi ügynöke vezeti, aki ismeri az összes ilyen trükköt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2018.01.05. 11:52:51

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: ja, orosz megszállás nem is volt...tényleg, rosszul emlékszem

screpes 2018.01.05. 11:59:38

@a nemzet fogatlan provokátora:
te meg addig olvasgasd a csernobili papírból készült, kötelező olvasmányokat.

2018.01.05. 12:46:09

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: birka, kevesebb vodkát kéne inni, vagy megkérni az elvtársakat, hogy csökkentség az adagodat. Ha valami közel 25 évig fix volt, és utána az összes megváltozik pártszimpátia alapján, azt a csaláson kívül másnak nemigen lehet nevezni. 25 évig vígan jók voltak a körzetek, de nem összevonták őket, hanem amorf amőbákat rajzoltak pártszimpátia alapján.

2018.01.05. 12:59:34

@maxval bircaman szeredőci szürke proletár: a hülyeséged elérte a csúcspontját.. a ruszkik nem is jártak erre, igaz? :)
Ismerjük az orosz védelmet, nem kérünk belőle. a SZU-ban már bemutatták, hogy hogy is képzelik ezt. A történelem már számtalanszor bebizonyította, hogyha oroszok jönnek megmenteni, akkor 1. lesöprik a padlást, 2. ottmaradnak tovább, mint kéne. Kösz nem, ők jönnek akkor sokan fognak előtte lelépni, szóval csak annyit kérek, szóljanak időben, hogy atköltözhessek én is a gonosz imperialistákhoz.

vajdasagi 2018.01.05. 17:49:04

@okostojas007: @maxval bircaman szeredőci szürke proletár: Hát a bircát azért fizetik, hogy a putyini érdekeket képviselje itt. Mit vártatok tőle? Ő teljesen konzenkvensen teszi a dolgát, csak az számunkra egy ellenséges ország ármánykodásának számít. Nem csinál ő semmi szokatlant, vagy "rosszat": ő csak egy háborúnak képzeli a mostani eseméyneket, és ő ebben a háborúban a putyint akarja győzelemre jutattni.

Megjegyzem: szerintem a moszkvai barátomnak, a Yurijnak nem áll érdekében az, amit birca művel, és valószínűleg az orosz nép többségének sem. De putyin nem is őket akarja boldogítani, hanem az összedőlő világbirodaalmát szeretné fenntartani, esetleg megerősíteni. Bárki más kárára. Ez olyan egyszerű, hogy csak na. Mit kell ezen meglepődnötök?

vajdasagi 2018.01.05. 17:51:05

@a nemzet fogatlan provokátora: te putyin pénzén provokálod a magyar nemzetet? Mert akkor értem, amit és amiért írsz és mondasz.

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.01.05. 18:08:24

@vajdasagi:

A magyarság érdeke a nyugati rablánc lassú leszakítása.

a nemzet fogatlan provokátora 2018.01.05. 20:02:21

@vajdasagi: Bárcsak valaki fizetne érte..!:)Én a libsiket provokálom önszorgalomból. Ez a hobbim..:)

a nemzet fogatlan provokátora 2018.01.05. 20:03:36

@screpes: Tudod, hogy az amerikai légierő hány atombombát hagyott el?

a nemzet fogatlan provokátora 2018.01.05. 20:05:43

@neoteny: Nem , mert a harmadikkal tolja majd a kendert..:)))

Tamáspatrik 2018.01.05. 22:26:32

A cikkírónak sok mindenben igaza van, de ebben nincs semmilyen magyar sajátosság. Sok ország belesétált már ebbe a csapdába. A kiábránduláshoz idő kell.

vajdasagi 2018.01.07. 17:06:47

@Tamáspatrik: Nincs időnk. Ahhoz túl gyorsan rohanunk a robotizáció és a mesterséges intelligencia által uralta világba. Sürgősen váltani kell. Az utolsó esélyünk lehet ez a 2018-as év.

ijontichy 2018.01.07. 17:38:11

@vajdasagi: Dehogy nincs. A következő lufi az AI lesz. És pont a rohanás miatt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.07. 19:18:01

@ijontichy:

"A következő lufi az AI lesz."

Az, hogy valamilyen technológia gazdasági (befektetési) lufihoz vezet nem jelenti azt, hogy a technológiában bármiféle hiba lenne.

Ugye volt az 1990-es években a dotcom lufi (mindenki .com vállalkozásokat csinált és ezekbe dőlt a pénz). Attól, hogy ez a lufi kipukkadt, az internet mint technológia nem szenvedett semmi kárt: és a mai legnagyobb (tech) cégek, mint pl. Google és Amazon az internetre mint technológiára alapulnak. Számtalan .com meg eltűnt a süllyesztőben. De ilyen az evolúciós fejlődés: létrejön (keletkezik) egy csomó mutáns, aztán az életük során kiválogatódnak az életképesek. Mivel a technológiai fejlődés jövője sem ismert, előre nem lehet tudni azt, hogy mely cégek azok, amelyek csak a lufi részei, és melyek azok, amelyek a lufi felfújódásából hasznot húzva magasra nőnek.

Nekem meggyőződésem az, hogy egy "igazi" AI áttöréshez az szükséges, hogy a memrisztor-technológia commercializálódjék; hogy "igazi" AI-t végső soron csak "növeszteni" lehet; hogy a szingularitás akkor fog eljönni amikor az AI rendszerek elkezdenek szaporodni, ti. ők maguk készítenek (nem teljesenb tökéletes, ti. valamilyen mértékű mutációval rendelkező) másolatokat magukról.

Ami a pillanatnyi AI-t illeti: az, hogy ha elmegyek egy szájtra ami pl. szoftveroktatást árul és ezután elöntenek engem a hirdetések a kérdéses szájtról nem igényel különösebb intelligenciát a Googe részéről. Mint ahogy az sem, hogy ha a második világháborúról szóló dokumentumfilmekre kattintok a YouTube-n, akkor a YouTube legközelebbi indításakor ajánl nekem egy rahedli II. vh-s dokumentumfilmet. Ezek a dolgok lehet, hogy mély benyomást keltenek Bélára a buszvezetőre ("jé, pont' erre vagyok kiváncsi!"), de nem ez fogja megváltani a világot. A Google Translate meg a Google Image már inkább olyan technológiák, amiket "elvárok" az AI-forradalomtól.

ijontichy 2018.01.07. 19:49:52

@neoteny: Teljesen igaz. Jelenleg nem mondhatom (ismereteim szerint), hogy megtörtént volna a paradigmaváltás. Bő 35 éve űzöm ezt a szakmát. Ez ugyanaz a "szar", csak évtizedek alatt már nagyon finomra sikerült passzírozni, így állagát tekintve sokkal "ínycsiklandóbb" :-) de ez a lényegen nem változtat.
Még nagyon kezdő voltam, amikor Szerediék elsőkként írtak Prolog interpretert ICL 1903-ra, és végeztek némi AI jellegű szárnypróbálgatást.
Félreértés ne essék óriási fejlődést láthattunk úgy hw, mint sw. De amitől Béla a buszvezető szeme felcsillan, az még midig arról szól, hogy leírunk egy univerzumot, annak szabályait*, majd kérdéseket teszünk fel erről az univerzumról. Van számítási teljesítmény, meg sok adat erről az univerzumról, ám a metódus a végül még mindig csak a jó öreg "search" and "match"* (csak mint mondtam, ez már nagyon finomra van passzírozva).

vajdasagi 2018.01.07. 21:58:18

@ijontichy: Bizony mondom: nincs időnk. Most Ti elmentetek szakmázni (nekem is ez a szakmám), de javaslom térjünk vissza: szerintem ha AZONNAL nem kezdünk el radikális változtatásokat az iskolarendszerben, akkor a hazánknak nincs jövője. A lemaradásunk egyre nő, a tehetséges, szorgalmas és Magyarországon maradó fiatalok száma egyre kisebb: a szoftveripar elmegy inkább pl. Bukarestbe, vagy Temesvárra, mert ott több fiatal informatikust talál.
Egy országnak nem akkor lesz késő, amikor eljön a szingularitás, hanem sokkal korábban. Akkor lesz késő, amikor a kecskeméti Mercedes gyár elbocsátja a dolgozó 75%-át, mert Kecskeméten is megéri már robotizálni az autók gyártását.
Vagy amikor a BKV buszsofőröket felváltja a robot, és a többezer autóvezetési-szoftverfejlesztő munkahely nem itt nyílik, hanem Kínában.
Nekünk addigra nagyon sok jól képzett emberünk kell, hogy legyen. És ezt a mai körülmények között nem lehet elérni. Amikor a szoftveriparba is Mészáros strómanjai teszik be a lábukat, akkor ott nem lesz fejlődés, sőt minőség sem.

ijontichy 2018.01.07. 22:44:52

@vajdasagi: "akkor a hazánknak nincs jövője" Ezek nagy szavak. Miért, akkor mi lesz? Elnyeli a föld Mo-ot? "s a sírt, hol nemzet sűlyed el népek veszik körül" ??? Ez az egyén saját kis korlátozott élethosszából fakadó nyüszögés, semmi más. És egyébként is: mi lesz velünk ~félmillával ;-)?
(Mellesleg a jól menedzselt, több lábon is álló cégekbe nem igazán tudta betenni a csülkét a komcsy band. Johnny de genere Beaverfieldmarketplace több helyről is vérző orral távozott, persze ezt a markecinghez elég jól értő fityisz nem tette az ablakba.)

A globalizáció megállíthatlan. Viszont nem jelenti a nemzeti kulturális (anyanyelvi) közösségek végét. A globalizáció nem a sorosgyuribá', hanem a Yukio a tokiói egyetem szilárdtest-fizikai laborjában, a Johnny a Caltech-en, Hans a BMW gyártás automatizálási fejlesztője, meg Géza a BME fizikushallgatója... és így tovább. Kommunikálnak, kooperálnak, ha úgy adódik konkurensként is tekintenek egymásra stb. és ebből a szempontból pont leszarják a népnemzeti hablatyot, meg a nemzetállamot. Ettől még Yukio ápolhatja a japán kardkészítő hagyományokat (hamár szilárdtest-fizika), Hans a bajor házisörfőzés kulturáját és Géza is állítgathat kopjafákat, vagy néptáncolhat szabadidejében, ha épp ahhoz van ingerenciája. Ami érték egy adott közösség számára, az fennmarad. Ami nem, az idővel elenyészik, akkor is ha egypár egészségtelenül "living_in_the_past" fazon a seggét veri a földhöz hisztizve. Mo. itt van Európában, része a szabadpiaci környezetnek, része az uniónak, és ez momentán inkább rossz hír, mert ebből kifolyólag képes a vitya-rezsim jóval hosszabb távon is túlélni, mint az egykori, műszaki zár mögötti kommunista rezsim. Amikor vége lesz orbanisztánnak (mert vége lesz), Mo. lábra fog állni. Lehet nem a szoftveriparban fog jeleskedni, de lábra fog állni. Láttam a Baltiakat '92-93-ban - az észteket leszámítva - fityinget se adtam volna értük. Ha nem tömik tovább a fejét, a társdalom zöme gyorsan ki fog gyógyulni a nacionalizmusnak ebből a teljesen egészségtelen formájából. Akkor pedig működni is fog. Technikailag/infrastrukturálisan nem a középkorból kell feljönni - ez viszont előnye környezetnek.

nevetőharmadik 2018.01.08. 14:05:30

@ijontichy: "akkor a hazánknak nincs jövője" Ezek nagy szavak. Miért, akkor mi lesz? Elnyeli a föld Mo-ot?"

Dehogy. Csak az egész ország fog nagyjából úgy kinézni és úgy élni, mint egy borsodi cigányfalu.

vajdasagi 2018.01.08. 22:35:05

@nevetőharmadik: nagyon egyetértek, annyival, hogy én inkább az USA pár indián rezervátumához hasonlítom azt a jövőt, ami vár ránk. De Borsod sem rossz példa.

@ijontichy: az informatikai és nemzetközi gazdasági jártasságod nem elegendő, noha kétségtelenül rendelkezel mindkettőből valamennyivel. Jó lenne, ha Neked lenne igazad, és nem nekem, de sajnos ez nem így van. Lesznek szép számmal népek/népcsoportok, amelyek a XXI. század végét úgy fogják megérni, mint manapság egy indián törzs. Majd eljön a kínai turista és megszemléli Géza kopjafáit. De Géza nem fog fizikusként munkát találni Magyarországon és elmegy majd a CERN-be, vagy Stockholm mellé (Uppsalába).
És Géza nagypapája itt Budapesten nagyon ritkán fogja látni az unokát, a dédunoka meg nem fog tudni magyarul.
Olyan gyorsan jön az új világ, hogy nincs több időnk. Nem tudunk majd többé felállni. És sajnos Te meg én leszünk "Géza nagypapája". Nem örülök én ennek, sőt. Jó lenne, ha Neked lenne igazad: de most ez nem egy szokásos történelmi helyzet, ahol 1 emberöltőt simán elherdálhatunk. Most erre nem hagy időt a technológiai fejlődés és az ázsiai országok beszállása a versenybe. Versenyeztél Te már Kínai programozóval? Mert én már igen.

ijontichy 2018.01.09. 03:31:45

@vajdasagi: "Géza nem fog fizikusként munkát találni Magyarországon és elmegy majd a CERN-be" és akkor mi lesz? Kipusztul az ország? Lefekszik és annyi (mert nem bír felállni)? Mondtam, hogy ezek csak nagy szavak, valós tartalom nélkül. Nota bene: nem állnak "tankok" a magyar határon (ha ilyen lenne, az már más). Oh yeah, egy-két nemzedék fizetni fog a jelen ostobaságáért (oktatás színvonala, meg hasonlók).
Az ember egy ideig próbálkozik, aztán - ha benőtt a feje lágya - rázizzen, minek tegye tönkre a saját egyszem életét (főképp, hogy NEM állnak tankok a magyar határon). Ez a "jőni fog a nagyszerű halál" egy ungarise hiszti, ha hagyod, beszippant.

Ami a szakmát illeti, két különböző generáció vagyunk. Én '92 óta vagyok szabadúszó, és megéltem, megélek. Nem azért hagytam ott Mo-ot, mert ott nem élnék meg (bár mai fejjel, már '95-ben sem mentem volna vissza két év után Kanadából, de nem gondoltam, hogy a komcsyk képesek visszamászni), hanem mert a fiamnak nyugisabbat akarok, nomeg zavaró volt az egyre hangosabb, permanens röfögés (erős alcsúti akcentussal).
Versenyezni egy kínai programozóval? Ha neked erre van lelki igényed, az a te dolgod. Van az a vicc, hogy az öreg bika, meg a fiatal bika ácsorognak a mezőn, arrébb a dombon a tehenek. Aszondja a fiatal bika - Figyelj! felrohanunk oda és mind megb..uk! Mire az öreg - Egy frászt! Megvárjuk, míg lejönnek, és majd akkor ..."
Szóval kikerülöm (workaround method No 1), vagy felhasználom (workaround method No 2), vagy hagyom a fenébe (mert a sláger is azt mondja, hogy a "réten mindenki talál virágot"), de versenyezzen vele a halál. Ha erre nem vagy képes, akkor 90%, hogy hibáztál (leszámítva ezirányú lelki szükségletedet, ami ugye nekem nincs). A szakma nem(csak) arról szól, hogy rovom a sorokat (pláne nem "stopperrel a kézben").
Persze én nem vagyok Te, fogalmam sincs mi tehet boldoggá téged. Azt viszont tudom, hogy mi NEM tesz engem azzá: beleállni ebbe a dresszírozott versenyparipa mentalitásba, életmódba, és elhinni azt, hogy ezt rádkényszeríthetik... Lóf@szt!
"nem hagy időt a technológiai fejlődés" A technológia fejlődés (fejlődés? gazdasági szemszögből jobb szó rá a permanens előremenkülés) - ha hagyod - leginkább arra nem hagy időt, hogy meglásd a fától az erdőt. Egyébként pedig mi a frászt érsz az olyan "fejlődéssel", ami pont a legértékesebb dolgot veszi el tőled: az időt. Ennek a menekülésnek a vége lufipukk lesz (hacsak a homo sapiens evolúciója nem "ugrik", vagyis az eredmény már nem tekinthető homo sapiens-nek ;-) de hagyjuk a sci-fit).

Vendéglátónk (a bloggazda) konzervatív, ráadásul vallásos (tetejébe elég értelmes is ;-) ). A konzervativizmus pedig szükséges lesz majd a "pukk" után, amikor vissza kell fogni a lovakat, számba kell venni az eredményeket, eltakarítani a szemetet, hogy nekirugaszkodhassunk a következő vágtának. Keresztatyám persze sokkal líraibban tudta megfogalmazni:
"Mert majd az a civilizáció is,
amelyet a mi képzeletünk fel nem érhet, a burjánzó gyors fejlődés korszaka után
újabb nehézségek falába, ama fenyegető ismeretlenbe ütközik, mely alapjában ingatja meg létét. Akkor majd az ember ismét visszatekint a múltba, s újra felfedez minket, úgy, amint mi felfedeztük az elmúlt, hosszú időt."
Peace.

vajdasagi 2018.01.09. 16:28:58

@ijontichy:
Ha mégis egy észrevételt megengedsz: a "pukk" után robot fogja számba venni az eredményeket és eltakarítani a szemetet. A homo sapiens többségének evolúciója "ugrik". Versenyezni nem azért kell, mert az jó, hanem hogy ne Te legyél az, aki eltűnik. Sem a gyerekeid. Az egész világ sajnos egy versengés és természetes kiválogatódás. Ezt "ránk kényszerítik".

Voltak nemzetek, amelyek nem voltak képesek megújulni, és eltűntek: avarok, gepidák, vizigótok. Látott már ilyet a világ.

Én 92-ben már tapasztalt és elismert informatikus voltam, sok év szakmai tapasztalattal. A rákövektező 10 évben meg a számítástechnika egy icipici ámde fontos szegmensében a világ egyik elismerten legjobb szakembere lettem (nyilván nem a legjobb azért). Ebből jól is éltem, noha nem lettem kőgazdag. Versenyeznem azért kellett, hogy minél tovább az élbolyban maradjak.

És én is egyetértek: peace :-)