1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.11.12. 11:46 HaFr

A szocialisták perverz egyenlőségeszménye

A napokban láttam egy videót az Új Egyenlőség elnevezésű szocialista szellemi műhely FB oldalán, amelyik azzal hirdeti magát, hogy mindenkinek meg kell néznie (aki érteni akarja a világ folyását -- és hát ki ne akarná). Meg is néztem, arról láthatunk demonstrációt egy futóverseny metaforájával, hogy…

komment

2017.11.12. 10:25 HaFr

Miért nem olvassák a szocialisták Marxot?

Épp a napokban olvastam Micah White Occupy-mozgalmár tollából egy remek eszmefuttatást; remek volt, mert mutatja a gondolkodás teljes csődjét a rendszerkritikus baloldalon. A cikk -- ez esetben az offshore-ozó "globális plutokráciára" újabb fényt vető Paradise papírok publikálást követő…

komment

2017.11.11. 11:01 HaFr

A Momentum újabb pirruszi győzelem felé?

A Momentum Mozgalom első ránézésre újabb lehetőséget kapott az ismertsége bővítésére a civilek szabályozása elleni népszavazással -- a kellő számú aláírás összeszedésére persze aligha, mert az ellenzéki pártok szolidaritása nyilvánvalóan esett az NOlimpia óta az új generációs párt iránt, segíteni…

komment

2017.11.10. 08:49 HaFr

A sorosozásból nem lesz működő kapitalizmus

Tegnap hazafelé Londonból két ott dolgozó fiatal ember ült mellettem a repülőn és elég hangosan, sőt lelkesen beszéltek arról az egybevágó élményükről, hogy odakint "kapitalistákká" váltak. Mivel az is kiderült, hogy az egyik könyvelő egy multinál, a másik pedig felszolgáló a Cityben, nyilván nem…

komment

2017.11.08. 17:11 HaFr

Nyugdíjas bashing, avagy mit is köszönhetünk a nyugdíjasoknak?

Reprodukálok -- kicsit megváltoztatva, a lényegét meghagyva -- egy beszélgetést a Facebookról.  Poszt: "Újabban sűrűn utazom át a régi lakóhelyemen trolival, busszal. Ugyanolyan bácsik, svájcisapkás, gurulószatyros nénik néznek szúrósan, mint 32 évvel ezelőtt, amikor eljöttem innen. Csak akkor ők…

komment

2017.11.06. 19:14 HaFr

Az ellenzék teljes kicserélődésére van szükség

A Kádár-rendszer legitimitásvesztését semmi nem akadályozta meg még az egypártrendszer viszonyai között sem az 1980-as években. Miért akadályozná most az Orbán-rendszerét bármi? Ki hiheti komolyan, hogy ha a Kádár-rezsim támogatottsága folyamatosan erodálódott a nyolcvanas években, akkor az…

komment

süti beállítások módosítása