1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.08.27. 20:09 HaFr

Tegyük fel, hogy Orbánnak igaza van

Tegyük fel, hogy a Nyugat a vesztébe rohan (hívószavak: migráció, kereszténység visszszorulása, genderizmus, materializmus, relativizmus, endogén népszaporulat csökkenése, ilyenek), és Orbán illiberális állama és nacionalizmusa mindössze bölcs forráskoncentráció a Kárpát-medencei magyar uralom…

komment

2017.08.27. 12:27 HaFr

A magyar értelmiség árulása

Magyarország ötszáz éve forráshiányos ország, forráson értve minden olyan erőforrást, képességet, pénzt, geopolitikai pozíciót stb., amely meghatározza egy nép világban elfoglalt helyét. Ez a forráshiányos állapot ellenben sosem volt a politikai döntések homlokterében, sőt a magyar politikai kultúra…

komment

2017.08.26. 12:25 HaFr

Nyílt levél az ellenzéki pártok vezetőihez

Jobbik, MSZP, DK, Együtt, Párbeszéd, Modern Magyarországért Mozgalom, Momentum Mozgalom, Új Kezdet, Polgári Világ, LMP, Kétfarkú Kutya pártok Tisztelt Elnök Asszonyok, Elnök Urak! Az évek során egyenként is megismerve az Önök véleményét az ellenzéki pártok választási együttműködésének…

komment

2017.08.25. 14:44 HaFr

Ebben a vitában a magyar nép érdekeit Hollandia képviseli

Természetesen a magyar kormánnyal szemben. A magyar kormányt megsérthette, a magyarokat azonban aligha sértheti az igazság kimondása.

komment

2017.08.25. 08:30 HaFr

Maradjon a keresztény és illiberális politika a kevesek ínyencsége!

Mióta Orbán Viktor bevezette ebben az országban az "illiberális" demokrácia fogalmát, a híveinek egy része azon örvendezik, hogy most végre eljutottunk a demokráciának egy olyan -- a magyar lélekhez jobban illő -- értelmezéséhez, amely tükrözi a liberális pártok elhanyagolható erejét, és így új utat…

komment

2017.08.23. 20:36 HaFr

Miért nem beszél senki a nacionalizmusról?

A magyar nacionalizmus (pontosabban etno-nacionalizmus, vagy etnicizmus, amely a magyar nép -- természetesen nem létező -- egységes eredetére vezeti vissza a nemzetet és ez alapján bárkivel és bármivel szemben elsöprő idegenellenes indulatokat tud gerjeszteni) az első számú felelős a magyar…

komment

süti beállítások módosítása