1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.05.11. 11:20 HaFr

A Fidesz már nem szolgálja a nemzeti oldal érdekeit

Amikor a nemzet versenyképessége csökken, erőforrásai (humán tőkéje, reproduktív képessége, hírneve a világban, társadalmi ereje, jövőbe vetett bizalma) apadnak, kormányzó ereje a hadiállapot fenntartására fordítódik az ország gyarapítása helyett, és mindent összevetve csökken a nemzet közös…

23 komment

2017.05.10. 08:49 HaFr

Fizeted-e a demokrácia árát vagy potyautas vagy?

Kezdődik a "sorosozás" a PKP-vel kapcsolatban is, ami lehetőséget ad arra, hogy újra beszéljünk némely evidenciákról. A PKP-t természetesen nem támogatja Soros, de ennél sokkal fontosabb, hogy a sorosozók ugyanazzal a lélegzettel mondják azt is, amikor adományt gyűjtünk, hogy 1. "Na, ezek is…

31 komment

2017.05.09. 20:15 HaFr

Politikai ajánlat jobboldali szavazóknak

A Polgári Konzervatív Párt (PKP) célja a Fidesz visszaszorítása a jobboldalon, mert a kormányfő pártja elszabadult hajóágyúként tör-zúz a magyar fedélzeten. Meg kell állítani, le kell cövekelni, hogy újra oda lőjön, ahova a hajónk megőrzése érdekében lőnie kell. Először is ne a saját legénységére.…

19 komment

2017.05.09. 16:47 HaFr

Szabad-e kávézni Bayer Zsolttal?

Hírlik, Szél Bernadett, Gulyás Márton és a TASZ elfogadták Bayer Zsolt meghívását (sőt, mintha a TASZ képviselője maga kezdeményezte volna azt), hogy együtt porciózzák ki, ki a felelős az eldurvuló köznyelvi erőszakért, vagy valahogy így fogalmaztak Áder János nyomában. Nos, ezzel másról sem tettek…

15 komment

2017.05.06. 14:08 HaFr

Nem az EU-ból való kilépéstől kell tartanunk

Nem ettől kell tartanunk. Attól kell, hogy Orbán kihasználja az EU magállamokra és perifériára való, már megindult kettészakadását, ami egyre inkább járható útnak tűnik a jövendőbeli magállamok vezetői számára is. Ezek nem akarnak a jelenlegi EU-struktúrán belül már tovább bajlódni Magyarországgal,…

72 komment · 1 trackback

2017.05.04. 08:50 HaFr

Illúzió a Fidesz 2018-as leváltása

2018-ban nem lehet "leváltani" a Fideszt. Ennek az esélye gyakorlatilag zérus. Abban az értelemben nem lehet, ahogy az ellenzék gondolja: hogy a Fidesz "eltűnjön" a politikai palettáról, de még abban az értelemben sem, hogy ellenzékbe szoruljon. Ehhez az kellene, hogy a mai (a Medián legutóbbi…

44 komment

2017.05.02. 11:35 HaFr

Hol ronthatja el a Momentum?

Számos biztató jel mellett tegnap azért kiütköztek a Momentum mai "tudásának" korlátai is. Az esemény jó szervezettsége, jó dizájnja, a nem megvetendő méretű tömeg, a kiegyensúlyozott és a mai valóságunkhoz mérten különösen jó színvonalú beszédek mellett a gondolat még nagyon nincs…

112 komment

2017.05.01. 09:37 HaFr

Infantilizmus és cinizmus: a közéleti rombolás értelmiségi útja

"Igazatok van, sz...unk az ellenzéki együttműködésre! Mi napozunk." "Aki eddig nem jelentette be a miniszterelnök-jelöltségét, ne izguljon: van még idő!" "O.V. mindenhez ért és mindent tud. Pontosabban: mindent is." Nagyjából az első három poszt, amint ma reggel kinyitom a Facebookot. Tombol az…

7 komment

süti beállítások módosítása