1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.04.30. 08:02 HaFr

Mi az, ami tartható Orbán mai világnézetéből?

Előrebocsátom, nem tudjuk, világnézet-e ez valóban, vagy csak hatalmi megfontolás, hiszen Orbán, mióta ismerjük, volt már radikális liberális, nemzeti liberális, polgári, keresztény-nemzeti, populista is a mai autokratikus nacionalista énje előtt. A kérdés tehát politikai: azaz a választókra és…

87 komment

2017.04.28. 13:55 HaFr

Gyurcsány, a magyar ellenzék fő veszteségforrása

Tegyük már egy pillanatra mérlegre Gyurcsányt a magyar ellenzék szempontjából! Hol is van a hozzáadott értéke? Hát, nem nagyon találni. Gy. csakis veszteséget képez, amennyiben megosztotta a baloldal vezető erejét, az MSZP-t (tegyük most félre, hogy az MSZP maga mekkora "érték"). Hozzáadott értéke…

17 komment

2017.04.26. 07:47 HaFr

A PKP választási stratégiája

A Polgári Konzervatív Párt jobboldali, a nemzeti modernizáció alapján álló, konzervatív polgári párt. Célja az ország versenyképességének javítása, felzárkózásunk a nyugati magországok társadalmi szerkezetéhez a középosztály jelentős szélesítése, a politikai kultúra modernizálása és a nemzetek…

35 komment

2017.04.22. 20:29 HaFr

Újra kell gondolnunk a polgári jobboldalt

Orbán Viktor rossz lóra tett, amikor a polgárság megerősítése helyett a szélsőségek és politikai csatornakultúra irányába nyitotta ki a Fideszt. Olyan örvénybe került ezzel a párt, amelyből már nem jöhet ki jól. Nincs olyan fogódzó, amely a butasággal, az erkölcstelenséggel és a hatalomimádattal…

48 komment

2017.04.20. 20:53 HaFr

Fidesz: fordulat 2002 és 2004 között, és a jobboldal elárulása

  A Fidesz 2002-ben négy évnyi polgári kormányzás után ellenzékbe került. 2001-től már lehetett tudni, hogy az MSZP várható szociális demagógiájával szemben a Fidesz csak egy másik fajta demagógiával, a parttalan nacionalizmussal maradhat biztosan hatalmon, de sokan reménykedtünk abban, hogy kellő…

27 komment

2017.04.16. 11:37 HaFr

Sorosról - polgári megfontolások Orbán Viktor mai interjúja kapcsán

"Sokaknak viszket a tenyere" - mondta Orbán Viktor vasárnap reggeli interjújában a Kossuth Rádió riporterének felvetésére, aki azt olvasta az interneten, hogy a provokátorok a húsvéti körmenet megzavarására készülnek, és akinek azért ilyenkor a gyomra görcsbe rándul, és csak azt kérdezi: Meddig még?…

32 komment

2017.04.15. 10:51 HaFr

Konzervatív reflexiók Orbán Viktor húsvéti interjújára

Orbán Viktor Magyar Időkben közölt interjúja élvezetes olvasmány. Tanúság arra, hogy Orbán pontosan tudja, mit várnának tőle a szavazói értékrendben és kormányzati teljesítményben, miközben a napi teljesítménye ennek gyökeresen az ellenkezője. Az interjúja emiatt is különösen cinikus. A kézenfekvő…

111 komment

2017.04.13. 10:01 HaFr

Család, Haza, Szabadság

A szerencséseknek Istennel. Boldog Húsvétot!

2 komment

2017.04.12. 11:18 HaFr

A jobboldaliak csalódtak a Fideszben

Közös várakozásunkat, hogy 2010-től az Orbán-kormány nemcsak véget vet a Medgyessy és Gyurcsány nevekhez fűződő kormányzati tehetetlenségnek, hanem a hatalmas parlamenti többségével elindítja Magyarországot a polgári modernizáció útján, mára végképp a csalódás váltotta fel. Ahelyett, hogy megmutatta…

44 komment

2017.04.11. 16:17 HaFr

Magyarország műveleti terület

Magyarország hadban áll. Régóta felvonulási területe az orosz titkosszolgálatoknak (megkockáztatom, már kettős hatalomról is beszélhetünk hazánk területén), de az Orbán-kormány az első a rendszerváltáskori magyar közelmúltban, amely a saját hatalma stabilizálásának érdekében is hasznosítja az…

11 komment