1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.12.30. 12:35 HaFr

Semmit nem értenek, semmit nem felejtenek

Képtalálat a következőre: „education sentimentale”

"Orbán Viktor rájött arra, hogy nemcsak nem elég erős a kádárizmus transzcendálásához, de érdemes ezt a tényt a maga javára fordítania, mivel – több alább érintendő okból is úgy tűnik – a kádárizmus bizonyos értelemben maga a jövőnk. Az Orbánt nagy rutinnal lepopulistázó pártadjunktusok ellenben mit sem értenek ebből, ők Európában élnek, egyszerűen nem képesek feldolgozni az ilyen mucsai fordulatokat. Kár. Így ugyanis a tévelygésük kezd éppenséggel holdbéli dimenziót ölteni."

Írtam ezt a szöveget a Magyar Nemzetbe 2005. április elsején (tehát tucat és háromnegyed éve) távolról sem áprilisi tréfaként. Az írás a továbbiakban azt boncolgatta, amit itt a blogon bővebb lére eresztve -- más egyéb mellett -- teszek, hogy ti. mennyire nem érti a baloldali értelmiség az országot és milyen sokba fog ez kerülni nekünk. Szeretném egyszersmind jelezni, hogy a "holdbéli dimenziót" a balos-progresszív nyilvánosság párt- és sajtómunkásai -- a kötelező kivételekkel -- azóta elérték, amire jó példa a sokak által körberajongott Tóta W. Árpád, aki a legutóbbi produktumában feltalálja -- hogy Ausztria nem Magyarország (habár az argumentuma maga nem ér egy petákot sem). "Magyarországra visszajönni: szar" -- írja a neves újságíró a hozzá méltó trágársággal nyíltszívűséggel, amelyből csak az derül ki, hogy még mindig nem érti Magyarországot, ahogy nem érti, hogy a nem értése hogyan járult hozzá ahhoz, hogy az országot olyannak találja három hónapnyi éducation sentimentale után, amilyennek. A föladata ugyanis számtalan éve már az ország megértése lett volna, hiszen a közéleti-politikai munkássága mégiscsak e körül forog. De TWÁ is csak egyike azoknak, akik megéltek idáig a bon mot-k és az igénytelenség kombinációjából -- ellenben azzal, hogy reprezentálja a magyar baloldali-progresszív köztudomást az országról, nagyon is jelképes a hasznavehetetlensége. (Lásd fent.)

"Stanislaw Lem űrhajósa rázós hazatérése után végül a szerelemben talál megnyugvást. De ez nem járható útja egy olyan országnak, amely a seggfejségre alapozza a stratégiáját." -- vonja le a konklúziót. Nem kell érzékenység a magyar klasszika iránt, elég a minimális olvasási kultúra ahhoz, hogy lássuk, mennyire fölösleges ez a mondat. Amely TWÁ konklúzióját -- "meg kell keresni újra, mit is lehet szeretni ebben az országban", aztán "megvédeni, ami szerethető maradt" -- legfeljebb a moralizálás, valójában a cinizmus iskolapéldájává teszi. Talán TWÁ számára is eljön lassan az idő arra és talán lesz ennek majd írásos nyoma is, hogy eldöntse, a vájt fülű ötezret kívánja továbbra is szórakoztatni, akik harminc éve a lájkokat osztogatják, de -- az eredményeiket, konkrétan a versenyképes politikai ismeretek és narratíva hiányát látva -- magabiztosan nem értenek semmit, vagy elkezdi komolyan venni magát és a hivatását, és a nemzetnek ír. Neki, ha már egyszer róla. Merő udvariasságból.

A hölgyek-urak potenciális csillag voltukat a holdbeli sorsa cserélték fel és most csodálkoznak, hogy nemhogy nem világítanak, de levegőt sem kapnak. De levegő után kapkodva és fuldokolva is még mindig legföljebb Orbánon köszörülik a nyelvüket a nemzethez való "leereszkedés" helyett (szolgálat? ugyan!). Máig abban az illúzióban ringatóznak, hogy ha Orbán megy, a balsorsuk is távozik és visszaáll a világ rendje. De a világ rendje sosem volt az ország rendje, az ország rendjével meg nem foglalkoznak. Aztán meg a színvonal, hölgyeim és uraim, a színvonal! A további publicisztikai színvonalesés ilyen kritikus időkben éppen azt a hatást éri el, mint az ellenzéki pártpolitika színvonaltalansága: a rendszert erősíti az ellenzéki szavazók kulturálódásának akadályozásával és -- ehhez az oldalhoz beszélve -- a progresszív modernizációs alternatíva nyelvének és ethoszának elfojtásával. A hazai haute société szalonjai a tehetségtelenség és a méltatlanság kamarái. Kár, hogy nincs Balzacunk, Flaubert-ünk vagy legalább egy új Mikszáthunk, hogy tanuljunk magunkról -- hanem csak vannak, akik vannak, egymásnak tetszelegve.

237 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3613534163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

444 2018.01.02. 23:08:34

@neoteny:
na de a swiss coop is államhatalmi erőszakkal kikényszerített szocializmus? a kantonalbankok is államhatalmi erőszakkal kikényszerített szocializmusok?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.02. 23:09:48

@444:

Csak épp' a coop-ok _önkéntes_ szocializmusok, te kis posztmodern lófaszjóska -- nem pedig az általad megálmodott államhatalmi erőszakkal kikényszerített szocializmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.02. 23:26:29

@444:

"a swiss coop is államhatalmi erőszakkal kikényszerített szocializmus?"

Miért lenne az?

"a kantonalbankok is államhatalmi erőszakkal kikényszerített szocializmusok?"

Igen.

444 2018.01.03. 08:52:17

@neoteny:
mert kapcsolódik hozzá a bio suisse. svájcba nem vihetsz be akármit. hanem van egy előzetes minősítés. erről dönt egy terméktanács. és ezért fizetni kell. lényegében termékdíjat. lényegében a svájci termelőket tömörítő agrárkamara mondja meg, hogy mit vihetsz be. mikor, mennyit és még azt is hogyan. így van fejlett mezőgazdaság.

németországba nem szállíthatsz csak akkor ha van tüv minősítésed. csak akkor ha a technischer überwachungsverein megengedi. technikai felügyelő bizottság nem szocializmus? majd megveszi a háztartási gépet. és ha az kivágja a biztosítékot, akkor vegyen másikat. nem. előzetesen ellenőrzi egy bizottság. megnehezítik azt, hogy egy gyártó a német piacra bekerüljön. és így fejlesztik az ipart.

te abból indulsz ki, hogy ha korlátozás (szabályozás) van, akkor biztosan nem lesz fejlesztés. vagy lesz, vagy nem lesz. nyilván a korlátozás (szabályozás) ha ésszerű, akkor segíti a fejlesztést. például ha amíg az idegen kereskedők több árut hordanak be, mint amennyit kivisznek addig korlátozni kell őket egy adott államban (városban vagy vidéken). mert eladósítják azt feltéve, hogy nincs tőkekivitel, ami ellensúlyozza. ne az állam avatkozzon be, hanem maga a közösség természetes módon, a közvagyon felett a jogait gyakorolva védi a piacait. és ha ez nem tetszik, akkor költözhetsz egy másik kommunába. ez még nem a kommunizmus. szó nincs arról, hogy legyen közös a gatya is. ez nem globális kapitalizmus. nem szabad piac. a nyugat mindig is ezt a kettős mércét alkalmazta. amit a gyarmatosítóknak szabad azt a gyarmati területeknek nem szabad. a technikai felügyelő bizottság német. rendben van. de errefelé esetleg nem. szó se lehet róla. mert ez a szocializmus.

444 2018.01.03. 09:04:43

@neoteny:
a németek azt is előírják, hogy az ő útjaikon egy szállító egy nap hány métert haladhat előre. sebességkorlátozáson túl időkorlátozások vannak. természetesen a szegény kis kamionsofőrök érdekében. kitalálják, hogy aludjon szállodában. ez is szocializmus? a németek ilyen szociábilisek. a német társadalom humanista. arról híresek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 09:10:07

@444:

"mert kapcsolódik hozzá"

Semmitmondó posztmodern bullshit.

"így van fejlett mezőgazdaság."

Helyesen: így vannak magas(abb) agrárárak Svájcban.

"technikai felügyelő bizottság nem szocializmus?"

Az.

"megnehezítik azt, hogy egy gyártó a német piacra bekerüljön. és így fejlesztik az ipart."

Helyesen: így vannak magas(abb) ipari termékárak Németországban.

"te abból indulsz ki, hogy ha korlátozás (szabályozás) van, akkor biztosan nem lesz fejlesztés."

Te már mondtad azt is, hogy a LEGO nem ajándékozott egyetlen játékot sem magyar óvodáknak.

Te már mondtad azt is, hogy a Soros Alapítvány nem adott egyetlen centet sem a magyar közoktatásnak.

Te már mondtad azt is, hogy a TESCO nem fizet iparűzési adót Debrecenben.

Te már mondtad azt is, hogy az International Student Union (ISU) által szervezett nemzetközi ételnap a debreceni önkormányzat által szervezett ételosztás volt.

Te szégyentelenül hazudozol össze-vissza.

"ne az állam avatkozzon be, hanem maga a közösség természetes módon, a közvagyon felett a jogait gyakorolva védi a piacait."

Semmitmondó posztmodern bullshit; eufemizmusok a szocializmusra.

"mert ez a szocializmus."

Ez szocializmus mindenütt: Németo-ban is meg Mo-n is meg az USA-ban is meg Kanadában is.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 09:25:44

@444:

"a németek ilyen szociábilisek. a német társadalom humanista. arról híresek."

Bizony: a bismarcki Németország vezette be az első társadalombiztosítási törvényeket.

A Harmadik Birodalomban az árja _Volk_ államilag szervezett szórakozásban-pihenésben részesült:

en.wikipedia.org/wiki/Strength_Through_Joy

444 2018.01.03. 10:21:43

@neoteny:
így vannak magasabbak árak és bérek. de úgy tudnak fejlődni, hogy a belső piacukat természetes módon védik. a német szövetségi kormány azt mondja, hogy a szegény kis migránsok hadd vonuljanak már át kelet-közép európán és a balkánok, mert ők olcsó munkaerőre vágynak. azt szeretnék, hogy a migráns férfiak nemzenek és migráns nők szüljenek. mert a német nők álma, hogy középvezetővé váljanak egy irodában. németországban mindenki mindenkit irányítani akar. de rajtuk kívül senki se szabályozzon semmit se. az a szegény kis migráns a kukoricáson hadd menjen már át. ennek érdekében kifizetik az embercsempésznek a családjának az összes megtakarítását. tehát a német a legnagyobb lazaságot követeli németországon kívül. a szabadságjogok sérülnek. a német szövetségi kormány elmagyarázza, hogy neked nincs jogod. majd utána azt a szerencsétlent kibassza. mert kiderül, hogy nem látott még csavarhúzót.

válogassa ki az unió külső határán. engedjen be vendégmunkást. az értelmesebbeknek adjon diákhitelt, vagy tanulmányi szerződés keretében ösztöndíjat. és vegyesvállalatokkal újjáépítik azt, amit leromboltak. még így is szerencsétlen szír népet agyba főbe szopatják. mert az nato/eu számára nem tűnt fel, hogy az iszlám állam felfegyverezte magát. miközben nato/eu csapatai ott állomásoznak. és létrejön egy terroristákból verbuvált hadsereg. amelyik nekimegy az orosz barát rezsimnek. moszkvát szintén nem kell félteni. de a brüsszeli bürokráciát se. az amerikaiakat pláne. hillary clinton megbeszélte a szír demokratákkal. csak a szír nép nem őket választotta. pesten is van egy tucat értelmiségi klub, egy liberálisnak mondott szekértábor. egy szekta. és ha őket választják, akkor az a liberális demokrácia fényességes diadala. ha nem, akkor az sötét, szörnyűséges fasizmus. a new york times semmivel sem jobb, mint a magyar idők.

összeáll a v18 szakértői csoport (választás 18). ugyanazokból a szakértőkből, akik már eddig is összeálltak. és megszakértik, hogy a megoldás csak a szabad piac. de a szabadság azt jelenti, hogy helyieknek nincsen joga. mert a szegény kis multik. összesen húsz ember döntsön az országról. akiket a multik válogattak ki. orbánék ugyanezt csinálják. csak ők azt mondják, hogy őket a köznép legitimálta. és ebből következően ők alkotják a jogot. ez a demokrácia. senki sem élvez területen kívüliséget. ez a világon mindenhol így van. a szabadság annyi, hogy az állam hálózatossá válik. és létrejöhetnek második fővárosok. mondjuk romániában kolozsvár tartományi központban, vagy temesvár a bánság fővárosaként viszonylagos önállóságot vív ki magának. békés megye békéscsaba központtal vegyes önkormányzatiságban elcsatolja a magyar többségű nagyszalontát és kisjenőt. amikor az érmelléki polgármesterek jöttek tárgyalni, akkor nem a bukaresti románok, hanem a pesten a senkiháziak tiltakoztak. a pesti zsidóság istentelen része. magyarországon a neoliberálisok. a budai németség istentelen része a neokonzervatív. semmiféle hagyományt nem ismernek. se magyart. se németet. orbánék kiegyeztek az izrealitákkal. nem lennék meglepve ha a cba kiegyezne a kisebb üzleteket üzemeltető német láncokkal. mert azokra van nagyobb igény. és ez olyan nagyon nem zavarná a metro-t. csak a tesco résztulajdonosa a deutsche bank. de majd fizetnek nekik valamennyit. hja a tesco tulajdonosa a norges bank. a norvég jegybank is. mert ott is van investment management. és ott dönthet gunnar. de gyuri ne dönthessen. oké. de ez esetben gunnar se. most a norway grant megtámogatja a főváros leghülyébb szabad bölcsészeit, akik magukat zöldeknek nevezik. aztán lázár azt mondja, hogy őket ne támogassák. hanem vagy neki adják oda a pénzes zsákot és esetleg döntsenek közösen, vagy senkinek se adják. erre lehet mondani, hogy lázár geci. de ez így megy. amíg ők vannak megválasztva. és ott ahol őket választotta a nép. norvég alap favoritjai is elindulhatnak. ők is ugyanabba a főhatalomba vágynak, amiben lázár vagy orbán. csak egy másik csapat. egy másik fizetési lista.

annak a pártján állok, hogy a szabályozásban legyen valódi verseny. ha (nagy) magyarország egységes beosztásban 64 vármegye, akkor ez azt jelenti, hogy 64 többé kevésbé egyenrangú törvényhatóság verseng egymással. és mindbe lehet költözni. mert mindben laknak magyarok. csak esetenként kisebbségben vannak. de kiegyeznek a szomszédokkal. ahogyan a többségi magyarok is kiegyezhetnek. ami ezer éven át működött. száz éve nem. és mondják, hogy felejstük el. a nagyváradi románok mondják, hogy vasutat kellene építeni. mert nekik se jó, hogy a világ végén élnek. bukarestben tolhassák az ortodox nacionalizmust. és ha megy a regiotrans, akkor bukarestben elmondják, hogy ez nagy-románia. a román vasúti szerelvények futnak adott esetben tiszáig. magyarok mennek erdélybe. komparatív előnyök. de erre jönnek a "liberálisok", hogy ezt nem lehet. mert hogy következik ebből a nyugat felsőbbrendűsége. és ehhez nincs jogod. orbánék azért kellenek, hogy ezt a szemét társaságot kibasszák budapestről.

444 2018.01.03. 10:22:46

@neoteny:
na de bismarcki németország a te értelmezésedben nem volt népnemzeti szocialista?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 10:34:05

@444:

A Bismarck által (elsőként) bevezett társadalombiztosítási törvények szocialisták voltak: épp' azért (is) vezette be őket Bismarck, hogy kifogja a politikai szelet a Szocialista ellenzékének vitorláiból. (A másik ok az volt, hogy sok német kivándorolt az USA-ba mert az amerikai reálbérek magasabbak voltak mint Bismarck Németországában: így Bismarck két legyet ütött egy csapásra: beelőzte az ellenzéki Szocialistákat _és_ csökkentette a kivándorlást.)

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 10:38:40

@444:

"így vannak magasabbak árak és bérek."

Nem: magasabb bérek azért vannak, mert (egyesek!) termelékenyebben állítanak elő a fogyasztók által kívánt javakat. Nem az történik, hogy magas(abb) nominális árakon (és így magasabb nominális béreken) kerülnek csereberélgetésre tulipánnal pingált cserépedények hímzett háziáldásokra, hanem mindenféle jószágok nagy(obb) meggyiségben megtermelésre kerülnek alacsony(abb) árakon (és így magasabb _reál_béreken).

A többi a tőled megszokott semmitmondó posztmodern bullshit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 10:40:01

@neoteny:

"meggyiségben"

Helyesen: mennyiségben

444 2018.01.03. 10:49:32

@neoteny:
az uralkodó népcsoportok eloszlása.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4d/Haplogroups_europe.png
a bismarcki németország azért minta a magyaroknak, mert az nyugat-kelet európai egyesülési kísérlet volt.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/7/70/Map-DR-Prussia.svg/1207px-Map-DR-Prussia.svg.png
és ugye a keleti területek nélküli poroszország R-U106 uralta térség. és az egyezett ki lengyelországból a R-Z280 lakta térséggel. és ez tetszik a magyarok parasztnak. akik egész véletlen szintén ezzel a keleti steppei eredettel rendelkeznek. és ugyanez történt ausztriával. a "keleti birodalom" egész véletlen szintén R-U106 eredetű. a kárpát-medence és az alpesek összekapcsolódnak. ha politikus lennék, akkor azt mondanám, hogy ez az egyik opció. feltéve, hogy egy harmadik bécsi döntés támogatja a közép európai szövetségi államrendet. amihez kapcsolódjon románia. úgy, hogy erdély vegyes zóna. és ők csatolják oda moldovát. állítsák vissza határokon átnyúló bukovinát. és a lengyelek halicsot. és erre jönnek a pesti zsidók közül az istentelenek, hogy az nem lehet. mert ezt nem legitimálta az usa. de az izraeliták már ott vannak. mert a moszkva azt mondta, hogy nekik jó ha a galíciai jöttmentek visszatérnek. és felosztják ukrajnát. de ez azt jelentené, hogy lembergi egyetemen lengyel, orosz, zsidó professzorok tanítanak. ez a ceu gender aktivistáinak nem jó. mert úgy a mögöttük álló pénzhatalom nem tudja eladósítani és felvásárolni ukrajnát. aztán ennek érdekében el kezdenek lövöldözni kijevben. és utána megindul a donbass-i háború. csak ki ne derüljön, hogy belgrádban is így ment. drábik (amerikai forrásokra alapozva) azt pedzegetik, hogy pesten voltak kiképezve. és lehet, hogy drábik idióta és orbán paranoiás, de ez a választás most arról szól, hogy ezt a társaságot az orosz, izraeli szolgáltatok trump elnöksége idején kibasszák. és ennek a társadalomnak a következő válság után lesz egyáltalán esélye egyáltalán valamiféle önkormányzatiságra és polgári fejlődésre. a privatizációval lerombolt vidéket újjáépíteni. take our country/county back.

444 2018.01.03. 10:50:30

@neoteny:
na de ezek szerint bismarck is népnemzeti szocialista volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 10:53:01

@444:

Na de ezek szerint te egy ostoba seggarc vagy.

444 2018.01.03. 10:54:57

@neoteny:
ha bismack nem népnemzeti szocialista volt, akkor micsoda?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 10:55:22

@444:

"az uralkodó népcsoportok eloszlása."

Helyesen: a te törzsi tudatod az, hogy te tudod az uralkodó népcsoportok eloszlását.

"és ennek a társadalomnak a következő válság után lesz egyáltalán esélye egyáltalán valamiféle önkormányzatiságra és polgári fejlődésre."

A következő válság után az azt követő válság kerül megalapozásra.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 10:57:19

@444:

Politikus volt, aki szocialista törvények meghozatalával nyomta le a Szocialista ellenzékét.

444 2018.01.03. 11:21:41

@neoteny:
mint orbán. ő is szocialista törvények meghozatalával nyomta le a szocialista ellenzékét.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 11:36:45

@444:

Így igaz: Orbán kooptálja az ellenzék csaknem összes témáját. Azért csaknem, mert a korrupció-ellenesség témáját nehezen tudja a magáévá tenni: ahhoz stratégiailag be kellene áldoznia néhány kis-, esetleg középkaliberű Fideszes arcot. De (egyelőre) a feltétlen lojalitás (mindkét irányba) fontosabb eszköz Orbán számára: több haszna származik abból, hogy feltétlenül megvédi a csicskáit (legfeljebb akkor szabadul meg tőlük, amikor a vihar elült a biliben).

444 2018.01.03. 15:05:23

@neoteny:
na, de ezt ezt ártatlanul meggyanúsított polgármestert mégis csak úgy lehet leváltani, hogy valaki a túr mentén megszervezi a szerencsétleneknek a szövetkezetet. kitalálják, hogy túrjuk a földet. tartsunk állatot. gyártsunk túrót. túrázzunk. kerékpáros tour de túr. vízi túra.
vizitura.com/wp-content/uploads/sites/3/2015/02/vizitura_oreg_tur2.jpg
és ezeket kiszolgálja az mgtsz, a ktsz, az áfész. a közért. a füszért. az erdért. halért. lehet benne egy állami tangazdaság. amire te azt mondod, hogy az már a szocializmus. de nem. az még nem az. mert lehetnek privát módon szerveződő gazdakörök. ehhez egy modern kori választott tisza gróf kellene, aki felső-tisza vidéki térséget igazgatja. és várják, hogy jöjjön a grófúr vagy legalább egy vikomt. valami algróf. vagy valami báró, vagy baroness. a magyar társadalom döntő többsége úgy gondolkodik, hogy valaki mondja meg, hogy mit csináljon. és olyan, akit ő kiválaszt. magyarul a szabályozásban legyen verseny. tehát van túri 1, 2, 3 program. és azt mondják, hogy legyen mondjuk a kettes, és a hármasból ez. azt végrehajtják. de ez nem a szocializmus. hanem egy félfeudális félkapitalista világ persze népnemzeti szociokulturális elemekkel kombinálva. hogyan polgárosodott a nyugat? így.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 15:06:44

@444:

"mégis csak úgy lehet leváltani"

Már megint féktelenül fantáziálgatsz.

Janossz 2018.01.03. 15:11:02

@444: " jöjjön a grófúr vagy legalább egy vikomt. valami algróf. vagy valami báró, vagy baroness. a magyar társadalom döntő többsége úgy gondolkodik, hogy valaki mondja meg, hogy mit csináljon. és olyan, akit ő kiválaszt. "
Meseországban a gróf urakat választják?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 15:25:54

@444:

"lehet benne egy állami tangazdaság. amire te azt mondod, hogy az már a szocializmus. de nem."

Dehogynem: államhatalmi erőszakkal (értsd törvényekkel) kerül eldöntésre az, hogy kik tanítanak mit és mennyiért a nebulóknak.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 15:27:21

@444:

"magyarul a szabályozásban legyen verseny."

A tragédia azonban az, hogy épp ellenkezőleg; máris a távoli vagy közeli múlt rendeleteinek hosszútávú következményeit szenvedjük. A ma máris az a holnap, aminek a mellőzésére sürgettek a tegnap rossz közgazdászai. Néhány gazdasági rendelet hosszútávú következménye hónapokon belül kézzelfoghatóvá válhat. Mások talán pár évig nem lesznek érezhetőek. Ismét mások talán évtizedekig nem lesznek megtapasztalhatóak. De egy rendelet minden esetben úgy hordozza magában hosszútávú következményeit, mint a tyúk a tojást, mint a virág a magot.

Ebből a szempontból tehát az egész közgazdaságtan leredukálható egyetlen leckére, ez a lecke pedig leredukálható egyetlen mondatra. A közgazdaságtan művészete bármilyen rendelet nem pusztán azonnali, hanem hosszútávú következményeinek vizsgálatából áll; e rendelet hatásainak nyomon követéséből nem pusztán egy csoportot, hanem minden csoportot vizsgálva.

ellenpropaganda.com/hazlitt1/

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 15:35:27

@444:

"a magyar társadalom döntő többsége úgy gondolkodik, hogy valaki mondja meg, hogy mit csináljon."

Helyesen: a magyar társadalom döntő többsége úgy gondolkodik, hogy valaki mondja meg _a többieknek_, hogy mit csináljanak, ő pedig megoldja a saját problémáit okosba'.

Janossz 2018.01.03. 15:42:32

@444: Valami defekt érhette a nemzeti kereszténységet ott Túrricsén...
Nem tudják ezt:
Segíts magadon, és megsegít az Isten!

444 2018.01.03. 15:59:03

@neoteny:
ha a rendelet helyi, akkor annak rövid és hosszútávú következményei is egyaránt helyi szinten érvényesülnek. tehát mondjuk nagy-magyarországon egységes beosztásban 64 vármegye, vagy egy vegyes önkormányzatiságban ~1000 helyhatóság. csak ez nem érdeke a fővárosoknak. budapest, pozsony és zágráb ne akarjon velencei tó, vagy a balaton bármilyen önállóságot. székesfehérvár a királyok és veszprém a királynék városa szabaddá válik. ezt törvénybe kellene iktatni. vagy azt mondani, hogy minden település viszonylag szabad. csak igazán egy se akar az lenni. mert kényelmesebb kívülről várni a segítséget multiktól, vagy a nemzeti kormánytól. aztán az egy másik kérdés, hogy akármit nem csinálhatnak a balatonnal. de a kormánynak ez esetben csak felügyeleti jogköre, valamiféle vétójoga van. most az önkormányzatok gyakorlatilag semmiről se dönthetnek. mert a pénz nagy része a központi költségvetésben van. de ha balaton partján kibocsátanak valamilyen idegenforgalmi kártyát, amivel a helyiek kiválthatnak és olcsóbban vásárolhatnak, akkor mindjárt van egy pénzintézetük. és a turista váltsa ki a balaton kártyát. amire velencei tavi önkormányzat azt mondja, hogy ne nehezítsük már meg a pénzköltést. a balaton partiak azt, hogy parkoltassák csak a pénzüket nálunk a turisták. szabályozási verseny két szomszédos idegenforgalmi övezetben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 16:19:03

@444:

"ha a rendelet helyi, akkor annak rövid és hosszútávú következményei is egyaránt helyi szinten érvényesülnek."

Ez nem igaz: ha pl. Debrecen vámot vet ki a szegedi pirospaprika importálására, akkor ennek a rendeletnek a következményei Szegeden is érvényesülnek: kevesebb szegedi pirospaprika kerül eladásra Debrecenben.

Mindemellett ez az állításod -- ami lényegileg egy újrafogalmazása Hazlitt állításának -- semmilyen összefüggésben sincs az azt követő, tőled megszokott fékeveszett fantáziálgatással.

444 2018.01.03. 16:56:23

@neoteny:
na de ez esetben debrecen versenyez a többi hasonló helyzetben levő várossal a trianoni határon belül és kívül. egy townson nevű angol utazó körbejárta magyarországot. nagyon utálta debrecent. és imádta nagyváradot.
mek.oszk.hu/06400/06459/06459.pdf
szabályozásban verseny volt. illetve nem egészen. mert debrecen úgy lett de jure szabad város, hogy bécsből betelepítettek egy császárhoz hű egy katolikus elitet. akiket a helyi polgárság nagyon utált. és ami aztán elvezetett a trónfosztásig.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 17:03:02

@444:

"na de ez esetben debrecen versenyez a többi hasonló helyzetben levő várossal a trianoni határon belül és kívül."

Na de ez az eset még nem áll fenn; még csak nem is ennek az esetnek a fennállásához közelít Mo.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 17:15:21

@444:

"nagyon utálta debrecent."

Viszont azt írta, hogy sehol sem evett olyan könnyű, fehér és ízletes kenyeret mint Debrecenben.

444 2018.01.03. 17:34:38

@neoteny:
de akkoriban debrecen és nagyvárad között verseny volt a szabályozásban. most budapest és bukarest szabályoz. komádi nagyváradhoz és békéscsabához esik közel. debreceni megyei kormányhivatal és berettyóújfalui járási hivatal alá van rendelve. tehát ha még lenne is komádiban kincs karcsi, akinak van elképzelése, akkor is berettyóújfalui járási, a hajdú bihar megyei párttitkárral kell egyezkednie, hogy az elképzelést keresztül vigyék a budapesti pártközpontban. most így egyeztetnek. és enélkül egy sertéstelep nem épülhet.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 17:39:52

@444:

"de akkoriban debrecen és nagyvárad között verseny volt a szabályozásban. most budapest és bukarest szabályoz."

Mert az államalkotó népek ilyen államokat alkottak maguknak.

Janossz 2018.01.03. 18:04:46

@Janossz: Nem a nejed találta. Én, neked...:-)

444 2018.01.03. 18:15:35

@neoteny:
a kommunista és a kapitalista kísérlet is ezt követeli meg. szegény kis fehérgyarmatiak ne korlátozhassák a szabad kereskedelmet.

444 2018.01.03. 18:20:44

@Janossz:
orbán rezsim úgy működik, hogy megyei, járási kormányhivatalok vannak. miniszteriális államrendben. osztályokkal, főosztályokkal. ahová beültette a familliárisait. ha karácsony gergely valamilyen úton módon miniszterelnök lenne, akkor az apparátus egy hét alatt megbuktatná.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.03. 18:27:35

@444:

"szegény kis fehérgyarmatiak ne korlátozhassák a szabad kereskedelmet."

Fehérgyarmati Feri a _más_ fehérgyarmatiak túróban történő szabadkereskedelmét akarja korlátozni: a saját szabadkereskedelmét minden más jószágban esze ágában sincs korlátozni. Ő az olcsó(bb) mosóport akarja megvenni, nem a drágá(bba)t. Ha a drágá(bba)t akarná megvenni, azt megtehetné most is.

Janossz 2018.01.03. 18:49:31

@444: Ez igazán remek. Tudjuk ezt is...
Látod, már az MTI is az irredenták kezén van.
Nagy urak vagytok ti itt.

444 2018.01.03. 18:55:10

@neoteny:
na de ez esetben miért lenne probléma az, hogy 1 helyett van 64, vagy ~1000 törvényhatóság.

444 2018.01.03. 19:03:24

@Janossz:
orbánnak van egy mosonmagyaróvártól kézdivásárhelyig tartó hálózata. ahogyan kádárnak is volt egy. az battonyától nemesmedvesig. és ennek alapja egy járási, megyei kormányhivatalok. és ebből szerveződő hivatásrend. ezen alapult a horthy korszak. hagyományosan ilyen a magyar közigazgatás szent istván óta.

Janossz 2018.01.03. 19:10:54

@444: Ez jól hangzik, csak ahogy terjed itt a nemzetállami kórság, a környező államok is egyszer csak elkezdik majd "idegen pénzekből támogatott, idegen érdeket képviselő szervezetek"-ként kezelni Orbán Úr hálózatát, és az igen nagy károkat fog okozni a megsegíteni (?) szándékozottaknak.

444 2018.01.04. 09:45:35

@neoteny:
a kérdés az, hogy létrehozhatók települések, abból vidékies körzetek. kerületek és térségek városközpontokkal. és abból jön létre a szövetségi állam. és ezek alkotnak egy államszövetséget. és ez próbál meg versenyezni a civilizált világban. ez a hagyományos német közigazgatás. szó nincs arról, hogy németországban az egyének versenyeznek. hanem kormányzati, önkormányzati védettséget élvező vállalatok. szigorúan szabályozott belső piaccal. és magas újraosztási rátával. így működik a német gazdaság. bayerische motoren werke és a volkswagen. a német nép vagongyáros.

a vagyongyárosok azt mondják, hogy ez hatot ér. de inkább érjen hetet. na jó, de ez esetben az összes többi hetet ér, mert a szabad piac nem tévedhet. de ezek után felértékelődött a vállalat. így lehet nagy összegű hitelhez jutni. és abból szinte bármit felvásárolni. a hitel pedig majd ellenértéket kitermelik a szolganépek. ez is egy elképzelés. ez a kapitalizmus.

ha a vagongyáros nettó tőkeexportőr, akkor egy pontig érdemes összefognia a vagyongyárossal. mert az majd generál neki pénzt. és ha annak van egy kiterjedt kereskedelmi hálózata, akkor azt a pénzt majd mindenki elfogadja. a vagyongyárosok kitermelik a csúcs értelmiséget. és uralják a földkerekséget. létrejön a világkormány. szombatfalvy bácsi elképzelése. csak ugye ebben a rendszerben a vagyongyárosnak lesz világkormánya. és ők lesznek a gazdagabbak. a vagongyárasokat szétbassza az ideg. és azt mondják, hogy a vagyongyárosokat rakják be a sparheltbe.

na most nyilván nem ez a megoldás. hanem az, hogy vagyongyárosságot korlátozzák. és erre adott válasz az, legyen minden közös. egy kis birtokod, kis üzemed egy kis üzleted se lehessen. legyen közös a gatya is. az orákulum adatbázisában levő semmit egyenlően szétosztjuk. és létrehozzuk a spektákulum társadalmát.

orbán azt mondja, hogy a francokat. most nálunk van az orákulum egy része. és abból a lőrinc megépíti a mátra erőművet. mert arra van pénz, amire akarjuk. és egy ideig tényleg. és ha ezt nem korlátozza semmi, akkor lényegében bármennyi adósság generálható. tetszőleges mértékű versenyelőny. írországban 120 millió forint az egy főre jutó külső adósság. persze ez nem a szegény kis írek nyakába van varrva. hanem az írországi lányvállalatok nyakába. az ír társadalom többsége azt mondja, hogy mit számít az. az oda telepített big data centerek kitermelik ezek ellenértékét. lehet így is.

egyesek szeretnék átvenni az ír modellt. rendben van. vállaljanak százcsillió dollár adósságot. abból generáljanak brutális mértékű versenyelőnyt maguknak. de ha nem jön be, akkor a környezetükben élők fejbe lövik őket. zuckerberg annyira okos, hogy százcsillió dollár hitel nélkül nem tud vállalkozni. úgy mészáros koma is csak egy gázszerelő. de a hitelekkel vagyongyáros. okosabb, mint zuckerberg. mert még nála is gyorsabban gazdagodik.

az úgy nagyjából vallási kérdés, hogy a gazdaság mégis milyen elvek mentén szerveződik. engedjünk meg egy kis erzsébet utalványt. a mostani nyugdíjasok a háború után a két kezükkel kaparták ki a romokban heverő országot. és egyébként tényleg megszenvedték a legnehezebb időszakot. a rendszerváltás idején az infláció 15-35% volt. most az a néhány százalék micsoda. és különben is az mszp nyerjen? vagy a dk? gyurcsány ferenc? azt akarod. inkább legyen árpád-házi szent erzsébet. politikailag szinte mindent meg lehet indokolni.

ki szabályozzon? a válaszom az, hogy elsődlegesen a polis csinálja a belpolitikát. és mindenki költözzön olyan városba, vagy kisebb városhálózatra (vidékre), amelyikben a szabályok nekik tetszők. és ezt felügyelje egy nagyobb városhálózat. az állam. az döntően csinálja a külpolitikát a földkerekségben. tehát ha fehérgyarmaton a népesség döntő többsége azt mondja, hogy mink itten kollektíve szereljük az mtz traktorakt fehéroroszországból, akkor engedjük meg. sokkal jobb lenne egyénileg kereskedni john deere traktorokkal. na de abból egy ember él meg. a traktorgyártásból ezer. de az mtz traktor rosszabb, mint a johh deere. viszont az ledúrja a fehérgyarmatot. és ezeket a dilemmákat döntsék el a települések. a helyi társadalmak. az önkormányzatok.

mi legyen az orákulumban levő pénzmennyiséggel. ott vannak azok a bitsorozatok. amiből most meg lehetne venni a fél világot. vagy tán az egészét is. és még maradna belőle mars utazásra is. azzal mi legyen. és a temérdek államadóssággal. erről állapodjanak meg a kormányok.

na a politika nem ilyen. hanem vagy a magyarok az alávalók. vagy a németek a felsőbbrendűek. a zsidók feleljenek. de nem a mi zsidóink, hanem a ti zsidóitok. na most hogy legyen?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 10:06:40

@444:

"szó nincs arról, hogy németországban az egyének versenyeznek."

Dehogynem: ha egy bratwurst van, akkor azért versenyez Hans és Fritz. Ha egy korsó sör van, akkor azért versenyez Fritz és Hans.

A megoldás az, hogy Hans két bratwurst-öt gyárt, és Fritz két korsó sört, és elcserélnek egymással egy bratwurst-öt egy korsó sörre. Ekkor mindkettőnek jut bratwurst is, meg sör is. De ehhez termelniük kell két bratwurst-öt meg két korsó sört. Anélkül nincs megoldás. És az sem megoldás, hogy az államhatalom ad egy csomó pénzt Hansnak és Fritznek: attól nem lesz sem több bratwurst, sem több sör. És az sem megoldás, hogy Hans termeli a két bratwurst-öt és a két korsó sört is és az államhatalom elveszi tőle az egyik bratwurst-öt és az egyik korsó sört és azt odaadja Fritznek (sőt a helyzet még rosszabb: Hansnak három bratwurst-öt és három korsó sört kell termelnie, mert az újraosztó államnak is kell egy bratwurst és egy korsó sör), ugyanis Hans mindent el fog követni, hogy kibújjon ez alól a rendszer alól: egy bratwurst-öt és egy korsó sört fog termelni és azt elfogyasztja ő maga, ha megteheti.

"az úgy nagyjából vallási kérdés, hogy a gazdaság mégis milyen elvek mentén szerveződik."

Helyesen: a te törzsi tudatod az, hogy a gazdaságszervezési elvek megválasztása nagyjából vallási kérdés.

444 2018.01.04. 10:27:37

@neoteny:
de hans és fritz kamara szerveződnek egy szövetségi államrendben. tehát ők a bajor ipari és kereskedelmi kamara tagjai. és egyébként közösen szabályozzák a helyi sörpiacot. és amikor egy ágazatot veszélyeztetnek mondjuk a kelet-közép európaiak, akkor mindenféle trükkös szabályokat eszelnek ki. például ne furikázzanak annyit a szegény kis sofőrök. és ne aludjanak a furgonjaikban. mert az nem jó nekik. és megmagyarázzák, hogy ez munkavállalói érdekvédelem és munkavédelmi előírás. pedig ha a kelet-közép európaiak olcsóbban furikáznának, akkor olcsóbb lenne az áru. de az a gazdaság célja. az a fogyasztó célja. hans és fritz nem akar még olcsóbb sört. még olcsóbb sörszállítás se. azért, mert azzal a veje vagy a sógora keresne kevesebbet. és mindenki, aki megveszi a sört. tehát egy adott környezetben élő populáció a közös vagyon felett rendelkezve természetes módon védi a belső piacait. és eddig nem jutott el a liberalizmus. mert ha eljutott volna, akkor nem lett volna gyarmatosítás.

444 2018.01.04. 10:35:59

@neoteny:
na de a gazdaság szervezés általános alapelve hol vannak kőbe vésve. a fizika általános elvei sincsenek kőbe vésve. a görögök a négy őselemből elég jó fizikát csináltak. van a föld/kő, a levegő, a tűz és a víz. és mindig az van feljebb, amelyik a könnyebb. csak ugye úgy tűnt, hogy a hold kőből van és nem tűzből. na de nem lehet kőből, mert akkor leesne. tehát tűzből lehet. így okoskodták ki. aztán kiderül, hogy mégis csak kőből van. és a fizikát újabb alapokra helyezték. de valószínűleg ez sem végleges. a valódi liberalizmus talán az lenne, hogy gazdálkodás általános szabályait leíró és nem előíró jelleggel alkalmazzuk. na de valamit mégis csak elő kell írni. vagy ha nem, akkor ott tartunk, ahol a part szakad. mindenki azt csinál, amit akar.

és te nem látod be, hogy egy településnek joga van közösséget alkotni. mégpedig vallási alapon. abban persze lehet két felekezet, egy településhálózatban több gyülekezet. de ebből csak az egyik, hogy ők döntően egyénileg gondolkodnak. az a libertáriusság a nemzeti keresztségben.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 10:39:48

@444:

"de hans és fritz kamara szerveződnek egy szövetségi államrendben. tehát ők a bajor ipari és kereskedelmi kamara tagjai. és egyébként közösen szabályozzák a helyi sörpiacot."

Amitől nem lesz több sör, sem több bratwurst.

"hans és fritz nem akar még olcsóbb sört."

Attól függ, hogy eladják vagy veszik a sört. Amikor eladják, magas sörárakat akarnak; amikor veszik, alacsonyakat.

"tehát egy adott környezetben élő populáció a közös vagyon felett rendelkezve természetes módon védi a belső piacait."

Az NDK-ban volt "közös vagyon"; az NSzK-ban nem volt. Mégis az NSzK-ban volt több bratwurst meg sör. Az NDK piacait nem uralták az NSzK-s hipermarketek. Mégis az NSzK-ban volt több bratwurst meg sör. Ha a "közös vagyon" olyan jó dolog lenne, akkor bejött volna Hruscsov jóslata és a létezett szocializmus eltemette volna a kapitalista Nyugatot. Egy elméletileg is és gyakorlatilag is bukott rendszert próbálsz árulni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 10:48:56

@444:

"na de a gazdaság szervezés általános alapelve hol vannak kőbe vésve."

Például ott, hogy Sanyi 100-ért veszi és 200-ért adja a használtcikkeket; még csak véletlenül sem 200-ért veszi és 100-ért adja azokat.

Például ott, hogy ugyanazt a csirkefarhátat nem tudja megenni Irmuska néni is meg Böszörményiné is.

Például ott, hogy hiába emeli meg Orbán Viktor Irmuska néni és Böszörményiné nyugdíját, ha nem kerül megtermelésre több csirkefarhát, akkor Irmuska néni és Böszörményiné nem tudnak több csirkefarhátat enni.

Például ott, hogy sem Irmuska néni, sem Böszörményiné nem fog többet fizetni egy (1) csirkefarhátért, mint kettőért.

"egy településnek joga van közösséget alkotni. mégpedig vallási alapon."

Helyesen: ez a te törzsi tudatod, hogy az egy településen élőknek joguk van egymásra lőcsölni az általuk termelt javakat (vagyis megakadályozni egymást abban, hogy a településen kívüliekkel kereskedjenek).

ijontichy 2018.01.04. 11:29:56

@444: Ha részesedést akarsz a bajor sörpiacból, talán vedd meg a bajor sörgyártást (de legalábbis jópár üzemet).
A Heineken nagyobb részt akart az olasz sörpiacból, hát megvette a Birra Morettit.
Amúgy a furgonokban nemcsak sört furikáznak és én nem láttam, hogy a német előírások például - trükkösen - pozitív diszkriminációval támogatnák a németek számára nagyon is kurrens termékeket szállító furgonokat (ami persze nem a sör), hanem, hogy a hullára csicskáztatott román-török sofőr ne rántsa rá félálomban a német polgárra a kormányt. Mert azt PLSZ, hogy a romántörök megmurdel, de a német talán mégse. Nade nem ezért hisztizel, hogy joga legyen közösséget alkotni (a németnek is), vagy ezt a rendelkezést az autobahn mentén lévő összes településnek egyénileg is ratifikálnia kéne?

444 2018.01.04. 13:31:26

@ijontichy:
a magyar kormány nagyobb részesedést akar a magyar sörpiacból, akkor nem feltétlen kell vásárolnia. hanem kibassza a heinekkent. aztán legfeljebb azt mondja, hogy többet nem fektet be. ne tegye.

444 2018.01.04. 13:33:52

@neoteny:
de a politikai konstrukciód mégis csak az, hogy a világ egésze a termondinamika második törvényének van alárendelve. mert az ember ideális gáz. de nem. vagy valamilyen űrlogikát képzelsz el, amiben az emberek kapszulákban lebegnek az univerzumban. nincsenek települések.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 13:36:45

@444:

"de a politikai konstrukciód mégis csak az, hogy a világ egésze a termondinamika második törvényének van alárendelve. mert az ember ideális gáz. de nem."

Helyesen: a te törzsi tudatod az, hogy mindenféle faszságokat álmodozol, amiknek semmi relevanciájuk sincs a tárgyalt kérdésre.

"na de a gazdaság szervezés általános alapelve hol vannak kőbe vésve."

Például ott, hogy Sanyi 100-ért veszi és 200-ért adja a használtcikkeket; még csak véletlenül sem 200-ért veszi és 100-ért adja azokat.

Például ott, hogy ugyanazt a csirkefarhátat nem tudja megenni Irmuska néni is meg Böszörményiné is.

Például ott, hogy hiába emeli meg Orbán Viktor Irmuska néni és Böszörményiné nyugdíját, ha nem kerül megtermelésre több csirkefarhát, akkor Irmuska néni és Böszörményiné nem tudnak több csirkefarhátat enni.

Például ott, hogy sem Irmuska néni, sem Böszörményiné nem fog többet fizetni egy (1) csirkefarhátért, mint kettőért.

"egy településnek joga van közösséget alkotni. mégpedig vallási alapon."

Helyesen: ez a te törzsi tudatod, hogy az egy településen élőknek joguk van egymásra lőcsölni az általuk termelt javakat (vagyis megakadályozni egymást abban, hogy a településen kívüliekkel kereskedjenek).

444 2018.01.04. 13:48:44

@neoteny:
általános iskolában erzsike néni az iskola kezdés előtt behívatta az összes szülőt. azért, hogy elmondja nekik, hogy első nap mit kell vinni az iskolába. erzsike néni azt mondta: most mindenki emelje fel a piros-kék ceruzáját. de sanyinak nem volt piros-kék ceruzája. mert sanyi apukája megnézte az anyukája jegyzetét. amit erzsike néni diktált. és azt mondta: piros-kék ceruza. az mi a francnak. veszünk neki egy ceruzát. az nem elég? sanyi anyukája felteszem érvelt, hogy nyilván azzal karikáznak be majd valamit. de sanyi papája eldöntötte a kérdést. piros-kék ceruza nem kell. sanyinak nem volt. de szerencsére az árva iminek volt kettő is. mert az anyukája azt mondta, hogy legyen egy tartalékban. sanyi meglátta, hogy árva imi előtt marad még egy piros-kék ceruza. elvette és felemelte. és mindjárt volt piros-kék ceruzája. árva imit nem érdekelte. de az anyukáját mégis csak. hol van a másik piros-kék ceruza. direkt vettem egyet tartalékba. azt elvette sanyi. bement az iskolába. azzal, hogy ellopta. és erzsike néni azt mondta: anyuka. egy piros-kék ceruzát diktáltam. kettő mi a francnak? árva imi anyukája azt mondta: végül is annak a másiknak nem volt. imi egy nemes lelkű. és ezzel el volt intézve.

és ezen filóztam, hogy ez most így jogos, vagy nem jogos. mert esetleg sanyi azt tanulja meg, hogy el veheti a másik ceruzáját. de sanyi azért vette el, mert az kötelező volt. és a másiknak volt tartaléka. időlegesen elveheti, hogy teljesítse a kötelmeit. ne de ki találja ki, hogy kell piros-kék ceruza. azzal kelljen karikázni. valakinek ezt mégis csak ki kell kényszeríteni.

444 2018.01.04. 13:56:54

@neoteny:
tehát az, hogy alapelv, hogy ami kötelező az legyen non-profit? tehát ha van kötelező tornacipő, akkor azt elkészíti a szakszövetkezet. na de ez így szocializmus. ugyanígy mindenkit lehet foglalkoztatni. de az állami cipőipari ktsz. önmagában nem teremt gazdagságot. viszont nem zárja, hogy legyen piaci alapon szerveződő cipőgyár. hanem csak korlátozza. mert lehetne hitelt is adni a szegény gyereknek. és abból vegye a tornacipőt. rendben van. de ha az kötelező, akkor nem szabad piac.

na most hogy legyen?

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 13:58:28

@444:

"mert esetleg sanyi azt tanulja meg, hogy el veheti a másik ceruzáját. de sanyi azért vette el, mert az kötelező volt."

Igen, ennek a leckének az elsajátítása szükséges feltétel a (népnemzeti)szocialista gazdaságszervezés ideológiai megalapozásához.

"na de a gazdaság szervezés általános alapelve hol vannak kőbe vésve."

Például ott, hogy Sanyi 100-ért veszi és 200-ért adja a használtcikkeket; még csak véletlenül sem 200-ért veszi és 100-ért adja azokat.

Például ott, hogy ugyanazt a csirkefarhátat nem tudja megenni Irmuska néni is meg Böszörményiné is.

Például ott, hogy hiába emeli meg Orbán Viktor Irmuska néni és Böszörményiné nyugdíját, ha nem kerül megtermelésre több csirkefarhát, akkor Irmuska néni és Böszörményiné nem tudnak több csirkefarhátat enni.

Például ott, hogy sem Irmuska néni, sem Böszörményiné nem fog többet fizetni egy (1) csirkefarhátért, mint kettőért.

"egy településnek joga van közösséget alkotni. mégpedig vallási alapon."

Helyesen: ez a te törzsi tudatod, hogy az egy településen élőknek joguk van egymásra lőcsölni az általuk termelt javakat (vagyis megakadályozni egymást abban, hogy a településen kívüliekkel kereskedjenek).

444 2018.01.04. 14:09:10

@neoteny:
de erzsike néni ez esetben népnemzeti szocialista volt, vagy a bismarcki elveket követte. poroszos iskolát akart. anyuka. piros kék ceruzából egy. az egy. értem? ha tetszett venni kettőt, hogy legyen egy tartalékba és a másiknak nem volt és elvette, akkor így járt. ez a porosz modell. az egységet kell teremteni. azzal, hogy mindenki felemeli a piros-kék ceruzáját. és most mindenki bekarikázza, hogy szerinte melyik a jó válasz. és majd mi megmondjuk, hogy tényegesen melyik helyes. azt kell kitalálni. és aki nem lép egyszerre az, nem kap rétest estére.

erzsike néni azt mondta, hogy ilyen iskola kell. illetve fele részben ilyen. mert ancsa a napköziben eljátssza, hogy ő francia nevelőnő. és ani néni azt játszotta. a magyar iskolában az egység nem zárja ki a filozófiai kétséget. nemzeti keresztségben a szent háromságot. de mi a négység? négy égtáj. nagyság. ötség? az, hogy vannak a kicsik. az öcsik. sanyi szerint öcsike mindent egy kezén számol. ötben gondolkodik. az másikkal oda kell kell csapni. hatság a vadság. a hatalom. sanyi így gondolkodik. ezeket megfejti a magyarból.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 14:18:22

@444:

"de erzsike néni ez esetben népnemzeti szocialista volt"

Erzsike néni bolsevik szocialista volt.

"na de a gazdaság szervezés általános alapelve hol vannak kőbe vésve."

Például ott, hogy Sanyi 100-ért veszi és 200-ért adja a használtcikkeket; még csak véletlenül sem 200-ért veszi és 100-ért adja azokat.

Például ott, hogy ugyanazt a csirkefarhátat nem tudja megenni Irmuska néni is meg Böszörményiné is.

Például ott, hogy hiába emeli meg Orbán Viktor Irmuska néni és Böszörményiné nyugdíját, ha nem kerül megtermelésre több csirkefarhát, akkor Irmuska néni és Böszörményiné nem tudnak több csirkefarhátat enni.

Például ott, hogy sem Irmuska néni, sem Böszörményiné nem fog többet fizetni egy (1) csirkefarhátért, mint kettőért.

"egy településnek joga van közösséget alkotni. mégpedig vallási alapon."

Helyesen: ez a te törzsi tudatod, hogy az egy településen élőknek joguk van egymásra lőcsölni az általuk termelt javakat (vagyis megakadályozni egymást abban, hogy a településen kívüliekkel kereskedjenek).

444 2018.01.04. 14:32:03

@neoteny:
erzsike néni nagyon utálta a bolsevikokat. az ő elképzelése az volt, hogy az iskolában töltött idő felében kell leadni a kötelező tananyagot. és a másik felében kell szabad foglalkozást tartani. ami persze nem teljesen szabad. hanem csak szabadabb. felzárkóztatás és tehetséggondozás. és az öt napos iskola mellett érvelt. de úgy, hogy hétvégén van szakkör a művelődési házban.

444 2018.01.04. 14:33:04

@neoteny:
ha igazad lenne, akkor a piac monoton növekedne. de nem így van.

444 2018.01.04. 14:35:50

@neoteny:
mert miért vegyen kevesebbet? a piac profitot maximalizál, akkor megveszi százért és eladja kétszázért. de néha fordítva működik. veszteséget minimalizálva. és ez az alapítványi működés. a profitot maximalizálja és a veszteséget nullázza. és ez a modell már nem szabad piaci. hanem vegyes gazdaság. de ezt nem érted. egybites gondolkodásod van.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 14:38:36

@444:

"erzsike néni nagyon utálta a bolsevikokat."

Mégis végrehajtotta a bolsevik szocialista "közoktatást".

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 14:39:17

@444:

"ha igazad lenne, akkor a piac monoton növekedne."

Miért?

444 2018.01.04. 14:41:11

@neoteny:
és a piac az adóból csináljon alapítványt. de úgy, hogy egy évben amennyi adót fizet annyi adósságot engedjünk meg neki. hogy a növekedést ne hátráltassa. de ezek vallási kérdések. most a lényeges, hogy a közéletben a magyar ellenes elemeket kizárják. tehát mindenféle hülyeséget kell mondani. hogy a németek szarfaszúak. és lesz olyan német, amelyik érti, hogy miről van szó. és lesz, amelyik azt mondja, hogy előre a szivárványos soros gárdáért. azok menjenek a francba. még csak is nem a homoszexuálisokkal van a probléma. hanem mindenféle baromságot meghirdetve azokat, akik nem a magyarok többségének pártján állnak egy adott helyzetben azokat el kell kergetni. akkor is ha heteroszexuális főnemes. ha hazaáruló, akkor takarodjon.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 14:46:32

@444:

"a piac profitot maximalizál, akkor megveszi százért és eladja kétszázért."

A piac egy folyamat: nem maximalizál semmit. A piaci szereplők próbálják maximalizálni a profitjukat (hasznukat): ahogy Sanyi is teszi. És Zolika is (ott dolgozik, ahol az összes, szubjektíven megítélt jövedelme maximális). Andika is ezt a szubjektíven megítélt jövedelmét szeretné maximalizálni: azért szeretne gyerekruhákat tetvezni és szabni/varrni _jó bérért_, mert számára ez jelentené az összes, szubjektíven megítélt jövedelmének maximalizálását.

"de néha fordítva működik."

Helyesen: néha fordítva történik. A profit/haszonmaximalizáló számára a veszteség nem "működés", mert ez a kimenetel nem szándékolt.

"az alapítványi működés. a profitot maximalizálja és a veszteséget nullázza. és ez a modell már nem szabad piaci. hanem vegyes gazdaság."

Ez egy -- tőled megszokott -- nagy rakás posztmodern bullshit.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 14:49:37

@444:

"és a piac az adóból csináljon alapítványt."

Az adószedés nem piaci tevékenység éppúgy, mint ahogy a rablás sem piaci tevékenység: hiányzik az önkéntesség a felek részéről.

"a magyar ellenes elemek"

Helyesen: a szocializmus-ellenes "elemek".

444 2018.01.04. 14:50:09

@neoteny:
mert ezek szerint a piacon sosem keletkezik veszteség. nincs olyan, hogy 200-ért vesznek és 100-ért adnak. a vietnámi ismerősöm, aki cipőt árul és fejben szorozza a mátrixokat egyszer rosszul kalkulált. és túl sok cipője volt. és azt mondta, hogy bármiféle utalványt fogadjanak el. a spáros 20%-os bónra is adjanak 20% kedvezményt. nem számít, hogy mivel fizetnek, csak fizessenek valamivel valamennyit. majd utána azt mondta az alkalmazottainak, hogy na, most ezek spáros utalványok a tiétek. mert másképp bezár a bolt. és volt, aki felmondott. persze mondhatod, hogy ez piaci logika. nem hagyta az üzlete csődbe menjen. de éppenséggel hagyhatta volna. úgy, hogy nem fizeti ki a beszállítóját. csak ez esetben a vietnámi nagykereskedelmi kapcsolata likvidálta volna. és ezért azokat ki kellett fizetnie. a dolgozóinak azt mondta, hogy bocsika. el lett számolva. mert a mátrixot rosszul traszpocsálta. (transzponáltat nem tudja kimondani). és egy részük azt mondta. hogy na jó. ez még belefér. és volt aki azt mondta, hogy nem fér bele. mert az rendben van, hogy 20%-os spáros utalványt. de 80% készpénz honnan legyen. mire a vietnámi azt mondta, hogy kérjen kölcsön. ha most fizetést ad, akkor vége a boltnak. mert utána nem tud cipőt rendelni. de ha lenne vietnámi bank, akkor tudna.

444 2018.01.04. 14:52:02

@neoteny:
a te világodba az adófizetés nem fér bele. de az vallási kérdés.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 14:58:58

@444:

"a te világodba az adófizetés nem fér bele."

Arról volt szó, hogy az adószedés nem piaci tevékenység éppúgy, mint ahogy a rablás sem piaci tevékenység: hiányzik az önkéntesség a felek részéről.

"de az vallási kérdés."

Hogyne: a politikusok, bürokraták és nettó adófogyasztók részéről. Mint ahogy a rabló számára is vallási kérdés az, hogy ő jogosan veszi el a másiktól annak javait: a másiknak vannak javai, a rablónak nincs, és a rabló ezt a "hatalmas vagyoni különbséget" szünteti meg a rablótevékenységével.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 15:07:54

@444:

"mert ezek szerint a piacon sosem keletkezik veszteség."

Miért ne lenne?

"nincs olyan, hogy 200-ért vesznek és 100-ért adnak."

Nincs olyan, hogy 200-ért vesznek _azzal a szándékkal_, hogy 100-ért adják majd.

"a vietnámi ismerősöm, aki cipőt árul és fejben szorozza a mátrixokat egyszer rosszul kalkulált. és túl sok cipője volt. és azt mondta, hogy bármiféle utalványt fogadjanak el. a spáros 20%-os bónra is adjanak 20% kedvezményt. nem számít, hogy mivel fizetnek, csak fizessenek valamivel valamennyit."

OK, a vietnámi ismerősöd megpróbált a lehető legjobban kijönni a vállalkozói tévedése által előállt helyzetből. Ebben az esetben sem az történt, hogy megvette 200-ért a cipőket _azzal a szándékkal_, hogy majd 100-ért adja őket: hanem túl sok cipőt vett amit nem tudott eladni 200-ért hanem eladta _a lehető legtöbbért_ amit a kérdéses piaci viszonyok (túl sok cipő) képes volt kapni.

"persze mondhatod, hogy ez piaci logika."

Valóban: az.

"nem hagyta az üzlete csődbe menjen. de éppenséggel hagyhatta volna. úgy, hogy nem fizeti ki a beszállítóját. csak ez esetben a vietnámi nagykereskedelmi kapcsolata likvidálta volna. és ezért azokat ki kellett fizetnie."

Vagyis a piaci logika érvényesült: szubjektíven jobb helyzetnek ítélte meg azt, hogy veszteséggel eladja a cipőket mint azt, hogy likvidálják. Mi ebben a meglepő?

444 2018.01.04. 15:53:27

@neoteny:
kivéve, amikor a hipermarket beszerzési ár alatt értékesít. mert megveszi a dinnyét 200-ért azzal a szándékkal, hogy eladja 100-ért. mert a marketingesek kiokoskodják, hogy bevásárlókocsiba raknak egy kerek dinnyét, akkor mellé pakolnak valamit. de erre a @Janossz nick azt mondja, hogy a kibaszott békési dinnyetermesztők magasan áraznak. mert ő is indul ki, hogy a piacon nincs beszerzési ár alatti értékesítés. dehogy nincs.

a kereskedelmi törvény előírja, hogy piaci árufölénnyel való visszaélés és tiltott. kivétel az egy hetes nyitási akció és a végkiárusítás. ez egy szabály. ami korlátozza a beszerzési ár alatti értékesítést. ami szerinted nem létezik. mert a te szabad piaci világodban nincsenek negatív számok. miért kellenek olyanok egyáltalán.

444 2018.01.04. 15:59:04

@neoteny:
tehát mennyi sütit lehet ingyen kiosztani. errefelé egy süteményes egész nyáron nagyon olcsón kínálta a termékeit. mondván, hogy ez most akció. később árat fognak emelni. de szeretnék ha megismernék a termékeit. és a másik azt mondta, hogy ez így nem fair. a kedvezményes időszak nem tarthat egész nyáron. sanyi és edit oda jártak öcsikével. mert még mézes tölcsért is adtak ingyen. sanyi fogta a fejét. edit az nincs ingyen. mert sanyi utálta, hogy sorba kellett állni a mézes tölcsérért. és ő nem frissen facsart jaffát akar, hanem söritalt. de ugye edit azt mondta, hogy inkább a mézes tölcsérbe kérjenek olcsó fagylaltot. a másik étterem azt mondta, hogy egyezzenek ki a vendéglátó kamarában a szabályokban.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 16:06:40

@444:

"kivéve, amikor a hipermarket beszerzési ár alatt értékesít. mert megveszi a dinnyét 200-ért azzal a szándékkal, hogy eladja 100-ért."

A dinnyetermesztők nem vernék a nyálukat, ha a dinnyét 200-ért venné a hipermarket és 100-ért adná: a dinnyetermesztők azon kattognak, hogy a hipermarket 50-ért veszi és 100-ért adja a dinnyét.

"a piacon nincs beszerzési ár alatti értékesítés. dehogy nincs."

Valóban létezik olyan, hogy loss leader: en.wikipedia.org/wiki/Loss_leader
De ebben az esteben is arra számít a vállalkozó, hogy a loss leader által az üzletbe behozott vásárlók megvesznek más jószágokat is, aminek eredményeként az _összes_ tranzakció profithoz (haszonhoz) vezet. A _szándék_ itt sem a veszteség elszenvedése.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 16:07:44

@444:

"és a másik azt mondta, hogy ez így nem fair."

Már maga az sem fair, hogy engedélyezték egy második cukrászda nyitását.

444 2018.01.04. 16:08:13

@neoteny:
és ugye az kétféle felfogás, hogy szabályozzák, vagy ne. meddig legyen nyitva a vendéglátóhely. zavarja a környéken lakókat.

edit megkérdi sanyit. meddig van nyitva az üzlet. amire sanyi azt mondja, hogy ezt szabályozzák. a bevásárló és a vendéglátó negyed meddig van nyitva. ahogyan egy hipermarket is szabályozza. nem lehet korábban bezárni. mert az csökkenti az összes forgalmat. és nem lehet tovább nyitva tartani. mert az növeli a költségeket. az összes üzlet egyszerre nyit és zár. sanyi szerint ezt az "elvet" érvényesítse a város a saját tulajdonán. ami az ő tulajdona is.

te erre azt mondod, hogy ehhez sanyinak nincs joga. mert ezzel másokat korlátoz. de tulajdonosként teszi, vagy tenné. csak te nem fogadod el, hogy létezik közösségi tulajdon. mert azt te betiltod vancouver külvárosából.

444 2018.01.04. 16:10:00

@neoteny:
nem. azt mondja, hogy egy hetes nyitási akciót engedjenek. nem tarthat egész nyáron. mert az lerombolja a másik forgalmát. erről egyezzenek ki a kamarában. ez a világképedbe nem fér bele.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 16:22:37

@444:

"és ugye az kétféle felfogás, hogy szabályozzák, vagy ne. meddig legyen nyitva a vendéglátóhely. zavarja a környéken lakókat."

Ha a vendéglátóhelyről kiszűrődő zene zavarja a környéken lakókat, akkor a vendéglátóhely kárt okoz a környéken lakóknak: azok nem tudják békében/csendben élvezni a _saját magántulajdonukat_. Ezért vannak a (választott)bíróságok: hogy a környéken lakók érvényesíthessék a saját magántulajdonhoz fűződő jogaikat.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 16:23:58

@444:

"azt mondja, hogy egy hetes nyitási akciót engedjenek. nem tarthat egész nyáron. mert az lerombolja a másik forgalmát."

Már az is rombolja a másik forgalmát valamilyen mértékben, hogy engedélyezték az egyik cukrászda megnyitását.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 16:25:07

@444:

"erről egyezzenek ki a kamarában."

Ossza fel a két cukrászda egymás között a teljes forgalmat? De hát az kartellezés!

444 2018.01.04. 17:38:31

@neoteny:
ez esetben a már meglévő azt mondta, hogy szerinte 1 hétig tartson nyitási akció. amikor ingyenes mézes tölcsérbe mérték az olcsó fagyit. és ezt ne lehessen egész nyáron. a másik azt, hogy úgy tudnak a piacra belépni, hogy a főszezonban bevállalják a veszteséget. igaz, hogy ezzel a többi üzlet rosszul jár. de ez jó fogyasztóknak. de a másik családi vállalkozás is mondhatja joggal, hogy ezt szabályozzák. a beszerzési ár alatti értékesítés általában piaci erőfölénnyel való visszaélés. és legfeljebb 1 hetes nyitási akció legyen engedélyezve. illetve a másik eset, hogy a tulajdonos úgy dönt, hogy az üzletet véglegesen bezárja. és a végkiárusítás is tipikusan olyan, hogy beszerzési ár alatt értékesítenek. veszteséget minimalizálnak.

van egy kormányzati ajánlás. és az önkormányzatok attól eltérhetnek. mert lehet azt mondani, hogy milyen hülyeség ezt korlátozni. ezt könyvvizsgálók ellenőrizzék. fölösleges kiadás. a főszabály lehet az, hogy valaki kiszoríthatja a másikat mézes tölcsérrel és az olcsó fagyival. találjon ki az is akciókat. menjen alá a beszerzési árnak. amelyik majd több hitelhez jut korlátozott felelősségvállalás mellett. és a bankok nem tévedhetnek. mert a piacon nincs visszaélés és a piac nem téved általában. az a legegyszerűbb, hogy ezt nem akarjuk szabályozni. és lehet így is. és úgy is, hogy de. szabályozzák.

annak a pártján állok, hogy legyen hagyományos megyerendszer, vagy településeknek nagyobb önállósága, hogy lássuk, hogy melyik szabályozás a legjobb a gyakorlatban. el lehet dönteni, hogy a szabad piac. csak az. de nem feltétlen.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 17:50:44

@444:

"ez esetben a már meglévő azt mondta, hogy szerinte 1 hétig tartson nyitási akció."

De mondhatta volna azt is, hogy egyáltalán ne engedélyezzék még egy cukrászda megnyitását, hiszen az nem fair a számára: az a forgalmából kihasít egy nagy darabot, az ő piacából elvesz egy méretes részt.

Mint ahogy Fehérgyarmati Feri számára sem fair az, ha egy túróüzem épül Fehérgyarmaton: az az ő túróüzemének a bevételeit csökkenti, az az ő piacából vesz el egy nagy darabot.

Miért vagy te ilyen őstermelő-ellenes? Miért gyűlölöd te a magyar őstermelőket?

"de a másik családi vállalkozás is mondhatja joggal, hogy ezt szabályozzák."

Honnét származik bárkinek is a joga arra, hogy a piaci versenytársát államhatalmi erőszakkal szabályoztassa? Hogy az államhatalom ossza fel a piacot a különféle magánvállalkozások között? Hiszen az államhatalmi úton felállított kartell!

444 2018.01.04. 22:07:12

@neoteny:
abból, hogy közösségi tulajdon feletti jogokat gyakorolja. és ha a szatmári síkon létrehozhatja kisfehérgyarmatot, vagy újfehérgyarmatot feltéve, hogy nem tetszik neki a többség, akkor az elég nagy szabadság. lényegében ez is olyan szabadság, amihez közeli sincs a gyakorlatban. sehol a világon. de te erre is azt mondod, hogy ez tulajdonképpen népnemzeti fasizmus. és erre mondják azt inkább orbán, mint a hozzád hasonló idióták. ez van.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.04. 22:24:16

@444:

"abból, hogy közösségi tulajdon feletti jogokat gyakorolja."

A cukrászati termékeket vásárló közönség pénze közösségi tulajdon? Az már eddig is világos volt, hogy te nem vagy a legélesebb kés a fiókban, de amikor ilyesmiket próbálsz meg árulni, akkor már a marketinges szakmai minimum-képességeid is kétségessé válnak.

444 2018.01.05. 17:01:46

@neoteny:
ezek az üzletek (részben) közterületen működnek. az üzlet előtti terület, de gyakran az üzlethelyiség is köztulajdon. ezeket bérlik. illetve fizetik a közterületfoglalás költségét. ezért tud a fidesz jelentős befolyást gyakorolni.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.05. 17:08:44

@444:

Már megint hazudozol, most épp' témaváltással: nem az üzlethelyiségek bérletéről volt szó, hanem erről:

"de a másik családi vállalkozás is mondhatja joggal, hogy ezt szabályozzák."

Honnét származik bárkinek is a joga arra, hogy a piaci versenytársát államhatalmi erőszakkal szabályoztassa? Hogy az államhatalom ossza fel a piacot a különféle magánvállalkozások között? Hiszen az államhatalmi úton felállított kartell!

444 2018.01.05. 20:45:55

@neoteny:
a közösségi tulajdonlásból. mindannyian ugyanazt a közösségi infrastruktúrát használják amit közpénzből finanszíroznak. ezek a jogok közös ősségből a közösségből erednek.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.05. 21:33:29

@444:

"mindannyian ugyanazt a közösségi infrastruktúrát használják"

És?

"de a másik családi vállalkozás is mondhatja joggal, hogy ezt szabályozzák."

Honnét származik bárkinek is a joga arra, hogy a piaci versenytársát államhatalmi erőszakkal szabályoztassa? Hogy az államhatalom ossza fel a piacot a különféle magánvállalkozások között? Hiszen az államhatalmi úton felállított kartell!

444 2018.01.05. 23:43:19

@neoteny:
honnan származik a jog, hogy valakinek van egy ingatlana. vagy valamilyen ingósága.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.05. 23:51:15

@444:

"honnan származik a jog"

Az élet Istentől kapott ajándék

Istentől kaptuk az ajándékot, amely minden mást tartalmaz. Ez az ajándék az élet—testi, intellektuális és erkölcsi élet. De az élet nem tudja önmagát fenntartani. Az élet Teremtője ránk bízta azt a
kötelességet, hogy azt megőrizzük, kifejlesszük és tökéletesítsük. Ahhoz, hogy ezt el tudjuk végezni, csodálatos képességek tárházával látott el bennünket. És sokféle természetes forrás közé helyezett minket. A képességeink alkalmazása által ezeket a természetes forrásokat termékekké változtatjuk, és használjuk őket. Ez a folyamat elengedhetetlen ahhoz, hogy az élet a kijelölt útján haladjon.

Élet, képességek, termelés—más szóval egyéniség, szabadság, tulajdon—ez az ember. A ravasz politikai vezetők fortélyai ellenére ez a három ajándék Istentől származik megelőzve az emberi törvénykezést, és magasabbrendű afelett. Élet, szabadság és vagyon nem azért léteznek, mert az ember törvényeket hozott. Ellenkezőleg, a tény az, hogy élet, szabadság és tulajdon már az előtt létezett, és az embert arra késztette, hogy törvényeket hozzon.

Mi a jog?

Akkor tehát mi a jog? Ez az egyéni jog jogos védelemre történő kollektív szerveződése. Mindannyiunknak természetes jogunk van—Istentől—arra, hogy megvédjük a személyünket, szabadságunkat és tulajdonunkat. Ezek az élet három alapvető feltételei, és az egyik megőrzése teljes mértékben függ a másik kettő megőrzésétől. Mert mik a képességeink, ha nem az egyéniségünk kiterjesztése? És mi a tulajdon, ha nem a képességeink kiterjesztése?

www.aahsz.hu/a_jog.pdf

444 2018.01.06. 00:37:10

@neoteny:
innentől kezdve ez vallás.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.06. 00:38:24

@444:

Te egy istentelen senkiházi vagy.

444 2018.01.06. 00:40:58

@neoteny:
te egy anarchista szekta tagja szeretnél lenni. csak egész kanadában nem vagytok elegen. talán az elmegyógyintézetben. ha te ezeket a kommenteket komolyan gondolod.

neoteny · http://word.blog.hu 2018.01.06. 00:47:43

@444:

"ha te ezeket a kommenteket komolyan gondolod."

Ezekkel a kommentjeiddel demonstrálod, hogy te egy istentelen senkiházi vagy.