1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.11.14. 17:59 HaFr

Lesz-e rövidesen fideszes kézben a MOL / OTP?

Image result for mol magyar olaj

Ma még csak Tállai egyéni akciója, és az őt megvédő rezsim, de lehet, hogy Hernádi meg Csányi foghat még csodálkozni, amikor az elnökölt-vezérigazgatott cégeik néhány éven belül átkerülnek közvetlenül fidesznyik kezekbe. Az OTP Bank kapcsán megelőlegeztem ezt már 2020-21-re, de egyszerűbb lesz az államnak a MOL-lal kezdeni, több a mozdíthatatlan vas benne, van benne állami tulajdon, Hernádi több ok miatt gyengébb és lenne orosz "segítség" is. Nincsenek illúzióim.

Az ok a szokásokon túl a Kárpát-medencei stratégia. Mondanom sem kell, mit lehet kezdeni olajjal és pénzzel a környező országokban.

23 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6413275763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Moin Moin 2017.11.14. 21:45:21

"...mit lehet kezdeni olajjal és pénzzel a környező országokban" - Nem sokat:
- Vagy már euróval fizetnek és eszük ágában sincs valamiféle "magyar középhatalommal" kokettál(ód)ni.
- Vagy sokkal erősebbek.

fuxosbömis (ex kacagányos) · http://fuxos.blog.hu 2017.11.14. 21:56:58

@Moin Moin: Kivételesen progresszív kommentelő társammal értek egyet....azaz semmit sem tudnak elérni. A környező országoknak megvannak a saját Lőrinzeik, nincs szükségük a mieinkre.

Ami Csányi és a többi sorsát illeti, osztom a bloggazda nézetét...már 3 éve megfogalmazodott bennem a gondolat.

legeslegujabbkor 2017.11.14. 22:02:22

Amíg nyalnak, addig biztos helyük van.

Nem véletlen az a focitámogatás meg az együttes szotyiköpködés meg néha egy kis vadászat

ijontichy 2017.11.14. 22:31:28

@poszt: Ami a "környező országok..." projektet illeti, szvsz. ütős befolyásra kábé egy míves nulla az esély. Ha mo.nak nem is, az OTP részvényeseinek még lehet sikerélménye.
Ami Csányit illeti, ha jól emléxem az alvezír, Johnny de genere Beaverfieldmarketplace már kóstolgatta. A csörte után, aki figyelt láthatta, amint egy homályos sarokban, törött kezével törölgeti a vérző orrát.

Khonsu 2017.11.14. 23:56:18

Ha nagyon akarják, akkor persze megszerezhetik a fidesznyikek, de a szokásos lenyúláson túl ennek nem sok haszna lenne, a "Kárpát-medencei stratégia" szempontjából pedig kifejezetten káros. A kontinens keleti felén ugyanis nem csak nálunk divat a nacionalizmus (csak mi maxoltuk ki), de egy kormányközeli kezekben lévő és így egyfajta nacionalista hátterű gazdasági támadásra potenciálisan felhasználható MOL és OTP valószínűleg kiváltana egy védekező reakciót, és ugyancsak nacionalista alapon, állami eszközökkel kiszorítanák őket.

Hasznosabb, ha a környező országokban ezeket a cégeket nem kapcsolják össze egyértelműen Magyarország kormányával. Ez az orosz cégeknek is komoly hátrányt jelent, pedig azok sokkal erősebbek.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.11.15. 08:30:20

@ijontichy: "Johnny de genere Beaverfieldmarketplace " priceless....szellemes.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.11.15. 09:05:14

Megszívlelendő szempontok, kollégák

DrGehaeuse 2017.11.15. 09:50:53

Mivel Egerben élek - s ráadásul mezőkövesdi kollégáim is vannak - viszonylag pontos képem van a mezőkövesdi üzemanyagárak anomáliájáról.

Az egész MOL vs. Tállai ügy túl van lihegve.

Az tény, és a kövesdiek régóta dühöngenek miatta. A teljes régió átlagához képest 20-30 Ft-al drágábbak voltak az árak.
Valószínüleg helyi kutasok közti összebeszélés révén kialakult árkartellről volt szó. Ezzel több probléma is van:

1. A MOL tűrte, hogy szerződött partnerei kartellezzenek.
2. A helyi hatóságok sokáig tétlenül nézték a kartellezést.
3. Tállai addíg le se sza@rta a kérdést amíg a média fel nem kapta.

Most Tállai koma szagot fogott és úgy gondolta, jó kis szavazatszerző "népszerű intézkedést" lehet itt megejteni.
Ami azt illeti a kartellezőket val'szeg egy magas rangú befolyásos politikus és klientúrái védték meg eddig, hogy háborítatlanúl csapolhassák le a kövesdiek pénztárcáját.

DrGehaeuse 2017.11.15. 11:57:38

@ijontichy:

Lézerjanó emberére akadt Sanyibácsiban.

Viszont vérző orr ide- homályos sarok oda- én még nem írnám le jankónkat. Az egyetlen komoly képességű menáger orv-bán csapatában. Ha valaki akkor ő lehet az egyetlen kihívója vagy megpuccsolója a mindenórás kedves vezetőnknek ha alkalom adódna mondjuk egy kínai bedőléses válság esetén.

DrGehaeuse 2017.11.15. 12:05:25

@HaFr:
Sem Csányit sem Hernádit nem kell félteni. A NER legfőbb urai és parancsolói (nem orv-bán és emberei) számára ők a leghasznosabb pénzszivattyú-gépészek. Csakis valami orbitáűlis baklövés (tözsdekrach vagy félresikerült üzleti manőver) esetén bukhatnak meg. A fityisznyikek és orv-bán fogdmegjei semmit se tehetnek velük.

GyMasa 2017.11.15. 12:13:11

@DrGehaeuse:
Ne feledd, hogy a kormany mar megvedte a MOL-t az orosz ellenseges felvasarlastol!
Szerintem sokkal jobb strategia, ha csak bevasarolnak a cegek reszvenyeibol, es felmarjak az eves osztalekot, a cegvezetest pedig rabizzak azokra, akik ertenek hozza!
Ebben a konstrukcioban a Hernadinak nem sok eszkoze van, hogy erdemben artani tudjon, ha esetleg onallosodni akarna.
Nem rajta mulik, hogy lesz-e osztalek, es nem vasarolhatja vissza eroszakkal a reszvenyeket sem.
(atalakithtaja "elvileg" zRt.-ve a MOL-t, de azt keresztulverni a cegen nem lenne tul egyszeru...)
A kormany feladata csak annyi, hogy egyengesse a terepet a cegek elott a nyereseges mukodes iranyaba.
AZert az egy oriasi kulonbseg, hogy mostani kormany inkabb a hasznot (es, nyilvan az EU penzeket) folozi le, igy gondoskodik rola, hogy ne vagja le az arany tojast tojo tyukot.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.11.15. 12:28:58

@DrGehaeuse: "Viszont vérző orr ide- homályos sarok oda- én még nem írnám le jankónkat. Az egyetlen komoly képességű menáger orv-bán csapatában. Ha valaki akkor ő lehet az egyetlen kihívója vagy megpuccsolója a mindenórás kedves vezetőnknek ha alkalom adódna mondjuk egy kínai bedőléses válság esetén."

Nem kell a bedőlés. Előbb vagy utóbb, Orbán útban lesz a Német-Orosz megállapodásnak....és már jön is Lázár Úr.

GyMasa 2017.11.15. 12:40:47

@Fuxos (ex bömis):
...Előbb vagy utóbb, Orbán útban lesz a Német-Orosz megállapodásnak....és már jön is Lázár Úr...
Az lesz am csak az igazi, amikor a nemet es orosz lobbicsapatok, meg a titkosszolgalatok egymasnak feszulnek, es a hatterben lejatsszak a "kinek van hosszabb farka" jatekot!

screpes 2017.11.15. 13:02:20

@Fuxos (ex bömis):
Milyen gondolatmenet az, ami valószínűsít egy német -orosz megállapodást?
Erről lemaradtam?
Nem az ellenkezőjénél tartunk?

screpes 2017.11.15. 13:05:22

@GyMasa:
Te megint tényként írsz arról, ami nem lesz.
Gyakorlatod van ebben.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.11.15. 13:28:17

@GyMasa: "Az lesz am csak az igazi, amikor a nemet es orosz lobbicsapatok, meg a titkosszolgalatok egymasnak feszulnek, es a hatterben lejatsszak a "kinek van hosszabb farka" jatekot!"

Ezt a játékot már lejátszották. Most folyik a végrehajtás.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.11.15. 13:35:32

@screpes: "Milyen gondolatmenet az, ami valószínűsít egy német -orosz megállapodást?"

Nem fogom a nyájas olvasó közönséget az összeesküvés elméletemmel untatni, de bennem az az érzés alakult ki, hogy a németek és oroszok gazdasági értelemben újraosztották Kelet Európát. Tanultak a történelemből. Az egymásnak feszülésből sosem jöttek ki jól. Különösen a Németek.

GyMasa 2017.11.15. 13:45:45

@screpes:
Hat, oreg, neked is eleg keves fogalmad van rola, hogy mukodik _VALOJABAN_ a vilag...

GyMasa 2017.11.15. 13:46:17

@Fuxos (ex bömis):
...Ezt a játékot már lejátszották. Most folyik a végrehajtás...
Na, 'oszt, ki nyert?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.11.15. 14:02:56

@GyMasa: "Na, 'oszt, ki nyert?" Win-Win eset. Mindkettő megkapja amit szeretne.

DrGehaeuse 2017.11.15. 17:37:24

@GyMasa: @Fuxos (ex bömis):

Kialakulóban van egy határozott sejtésem orv-bán szerepéről a Német-Orosz egyezkedés-osztozkodás vonatkozásásban.

Viktorka csinálja Paks2-t:
- Az oroszoknak: Xорошо бизнес для Росатом.
- A németeknen: Gutes Geschäft für Siemens.
- Magyar oligarcháknak sok lecsöppenő milliárdocska.

Migráncsozás:
- Putyinnak teccik meer ő is ezt tenné.
- Merkelnek jó mert van kire mutogatni (orv-bán a rossz rendőr) és még a migránsáradat is csökken.
- az eccerű magyar bircaválasztó bekajálja, fél és fityiszre vogsol meeeer az majd jól megvédi a zországot a zillegális migráncsolástól.

Orv-bán csak akkor lehetne útban, ha pl. az Ikarussal bekavarna az MAN-nek egy nagyobb oroszországi busztenderen amit Putyinék már levajaztak.
süti beállítások módosítása