1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.11.01. 07:13 HaFr

Gyurcsány rombolása szintet lép

Képtalálat a következőre: „gyurcsány 2016”

A baloldal Ference most találta elérkezettnek az időt arra, hogy kampányba fogjon a külhoni magyaroknak a választási végeredmény szempontjából marginális, érzelmileg viszont annál terheltebb választójogával szemben -- nagyon helyes, mi is lehetne alkalmasabb a "demokratikus ellenzék" nemzetietlenségben való eláztatására, mint ez. Talán, ha legközelebb mindjárt a román határ Szolnokig való kitolását kezdeményezné, még egy kicsit jobban meg tudná tolni a Fideszt.

Gyurcsánytól nem sok építő javaslatot hallottunk még az ország jövőjét illetően, ami nem nagy változás az utóbbi 15 évéhez képest, de azért van különbség aközött, hogy az ember csendes beletörődéssel megreked a saját egoizmusában és hogy a politikai alkotóerő hiányát a -- legalábbis névleges -- ellenfele javára fordítja a politikai rombolással. De, ismét csak, megszokhattuk ezt, hiszen Gyurcsány 2004 óta, amikor megpuccsolta Medgyessyt, aztán -- csak a legemlékezetesebbeket idevéve -- folytatva Őszöddel, a 2006 őszi politikai impotenciájával, majd a két éven át tartó folyamatos lázas "programalkotással" (miközben a kormányzás historikus mélyponton volt az országban, a kétségbeesett stabilizációs manőverek közepette az eladósodás új sebességre kapcsolt és a regionális versenytársaink ráfordultak a máig megtartott előzési pályájukra), majd az MSZP szétszakításával, és azóta Orbán folyamatos legitimálásával kétségtelenül kiérdemelte a legnagyobb pancser nevét a magyar rendszerváltás történetében.

Gyurcsány épp olyan szemfényvesztő, mint ikercsillaga, Orbán. Sajnos éppúgy ért a háromszázezer híve megtartásához, mint Orbán a maga nyolcszor-tízszer ennyijének bolondításához (ugyanaz a massza az alaphabitusában, ugyanazok az illiberális igények), de ha az ember egy kicsit megkapargatja a felületet, hogy vajon milyen maradandót alkottak, nota bene a közjó érdekében, a kép a siralmasnál is üresebb. Gyurcsány világosan nem tud 2018-ban kormányt váltani, és ami ennél még fontosabb, amíg ő itt lesz, addig az ún. demokratikus ellenzék se fog (hívjuk ezt az ő utánozhatatlan negatív hatékonyságának, amivel a hívei egy cseppet sem törődnek: azzal mármint, hogy abszolút romboló alkat, alkotni nem tud, és a neki szóló ellenszenv többeket tart a Fidesz vagy a bizonytalanok táborában, mint amennyien a DK-ra szavaznak). És azt, hogy nem tud kormányt váltani, ugyanilyen jól tudja ő is, nem is célja már. A célja a bosszú előbb az MSZP-vel szemben (ez sikerülhet is), majd Orbánnal szemben (ez nem fog). Mivel az utóbbi jóval meghaladja az erejét, de az előbbire még épp elég lehet, mindössze a káosz várható tőle a baloldali színtéren.

Mármost ilyen körülmények között "összefogásra" áhítozni szánalmas naivitás az ellenzéki oldalon. Képtelen vagyok felfogni, hogy az egyszázalékos pártok miért nem deklarálják végre az elzárkózásukat tőle (sőt Bokros egyenesen hozzákötötte a szekere rúdját, mon Dieu!), talán mert még mindig azt hiszik, hogy az összefogás hátán belovagolhatnak a parlamentbe. Jellemző végletes hiánya ez a realitásérzéknek és egyúttal a cselekvőképességnek. És hogy közben ezek azzal ostorozzák a Momentumot -- felhergelődve most éppen azon, hogy ez utóbbi tényleg kiállított 106 jelöltet --, hogy nem lép be a felemelő köreikbe, nos, ez tragikomikus.

164 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr7913126688

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: SOROS TERV az maga Orbán Viktor 2017.11.01. 22:06:48

Világnézetet, vallást, pártot, küzdő társakat, barátokat, politikai irányt váltani neki nem probléma. Persze sokan másoknak sem. Vona Gábornak - egykori tanítványának - például még nevet sem. (szül. Zázrivecz Gábor) Orbán Viktor szerintünk nemsokára ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 11:09:42

@Moin Moin: Ez rendben van, csak nem zárja ki teljesen azt, amit én írtam (sok országban például nem létezik ideiglenes lakcím). Van egy kb 10- max 20 százalékos kisebbség, akire rá lehet húzni amit írtál (ingázók,mezőgazdasági/turisztikai idénymunkások, cégen belül ideiglenesen áthelyezettek,stb), de a túlnyomó többség nem ilyen.

Mellesleg a kocsit is köteles vagy átíratni 90 nap elteltével (feltéve hogy nem otthon parkoltatod évekig,de akkor meg ésszerűbb ideiglenesen kivonatni a forgalomból)

Amúgy nem értem a linket, mert én is külföldön vagyok (a magyar állandó címemet megszüntettem), de ideiglenes magyar lakcímem van (település szintű, mint a csöveseknek), és a tavaly októberi népszavazáson simán felvettek a névjegyzékbe, tehát ha akartam volna, szavazhattam volna levélben.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 11:27:58

@Jerico:

"A DK az egyetlen párt, mely erősödni tudott a Fidesz mellett."
Az lmp is erősödött, ráadásul hónapok óta stabilan.

"Ennyit arról, hogy Gyurcsány kezdeményezése elvetélt lenne. "
Ezt majd kb 3 hónap múlva tudjuk megmondani, minimum ennyi átfutása van a dolognak.Nem mondom, hogy nem jöhet be neki, de korai lenne bármit is kijelenteni a hatásával kapcsolatban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.11.02. 11:28:53

@Jerico: már mi erősödött? ugyanott vannak, mint 2013 végén, és azt is az mszp-től szedték el kozvelemenykutatok.hu/partpreferencia/

ben2 2017.11.02. 11:32:17

@Cinkes:

"ha végignézek azon a nyolc éven és a mostanin nem látom, hogy a fidesz akár egy centivel is jobb lenne összességében"

Mondjuk ha összeveted a 2002-2010 közötti és a 2010-2017 közötti időszakok gazdasági adatait, azért elég szépen kirajzolódik a különbség a két ciklus között.

Gyurcsány nem azért bukott meg, mert egy pszichopata ripacs, hanem mert elkúrta a gazdaságot.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.11.02. 11:33:00

@Fedor: kétségtelen, ezt mondta Szigetvári is épp két éve, de vajon mit csináltak azóta? 24.hu/belfold/2015/11/03/az-egyutt-elnoke-kemenyen-kiosztotta-az-mszp-t-es-gyurcsanyt/

Morpheus. 2017.11.02. 11:42:38

@Jerico: A DK kétségtelenül jön fel és valóban érdemleges ügyeket karolnak fel. Valahogy összeszedettebb az egész párt, Gyurcsánnyal együtt. Soha nem szavaztam rájuk (legutóbb senkire sem tudtam voksolni) nincs úgymond "pártom" de a Fletóékkel szembeni ellenérzésem sokat mérséklődött az elmúlt egy évben. A külhoni magyarok szavazati jogában is igazuk van. A többi párt kerüli a témát a nemzeti-populista szavazók miatt, pedig igenis kellene vele foglalkozni.

Ugyanakkor nincs igazi alternatíva ma a politikában. Ki a fenére szavazzon az ember nyugodt szívvel? A Fideszre soha - ahhoz túl maga az IQ -m :-))). A Jobbikról már alapítói sem tudják merre tart, az LMP nem tudna kormányozni, a DK meg Fletó miatt problémás. Az MSZP süllyedő hajó. NINCS alternatíva. Azt kell mondjam: megértem a passzivitásba vonulókat.

ben2 2017.11.02. 11:53:41

Gyurcsány alapvetően a Jobbiknak ártott a legtöbbet ezzel az újabb "határontúlizással".
Vona lassan de biztosan tolja a Jobbikot a ballib-kompatibilis irányba, hogy realitása legyen egy fű alatti visszaléptetésekre épülő ellenzéki választási stratégiának.
Erre jön Fletó és újabb éket ver a jobbik és a ballik választók közé.
A balosok meg képtelenek megállni, hogy rá ne ugorjanak a gumicsontra és ahelyett, hogy elejét vennék Gyurcsány tematizációs törekvésének, még adják is alá a lovat és mindenki jó alaposan kifejti, hogy miért is rossz a határon túliak szavazati joga, ahelyett hogy hagynák a - stratégiailag kényelmetlen - témát a feledés homályába veszni.
A Fidesznek innentől annyi csak a dolga, hogy magát, mint a határon túli magyarok egyetlen megmaradt védelmezőjét állítsa be mondván, hogy a Jobbiktól a határon túliak semmi jóra nem számíthatnak, ha olyanokkal is hajlandóak összeállni, mint Gyurcsány Ferenc. Ezzel Vona megint defenzívába szorul, a Fidesz meg tovább szalámizza a jobbikos tábort.

Peter Götz 2017.11.02. 11:57:27

@ben2: tipikus hülyîtès !!!!!!

Jerico 2017.11.02. 11:59:31

@Morpheus.: azért az LMP megjelenhetne kormányváltó erőként. Ehhez azonban sokat kellene még fejlődnie:

1. Sokkal erősebb vidéki jelenlét, hiszen ott él a lakosság 80% -a, és az LMP nagyon gyenge a vidéki kistérségekben, falvakban.
2. Kompetensebb pártvezetés. Szél Bernadett láthatóan nincs képben alapvető pénzügyi-költségvetési kérdésekben. És egy miniszterelnöknek (még jelöltnek is) igenis konyítania kellene valamicskét a financiális kérdésekhez.
3. Komolyabb szakpolitikusi gárda
4. Erősebb marketing
5. Jobb retorika
6. Egyszerű, letisztult, markáns üzenetek a társadalom felé, ahogyan a Fidesz is csinálja

Ha mindez megvalósulna, akkor az LMP először a magyar párttörténelemben képes lenne jobbról és balról is szavazatokat begyűjteni. Köztük az enyémet is. :-)

Cinkes 2017.11.02. 12:00:00

@ben2: nem emlékszel, hogy volt egy világválság? komolyan röhögnöm kell amikor ilyennel jönnek emberek. a kormánynak mennyire sok köze van ahhoz, hogy hogyan teljesít a gazdaság? azt a részt értem, hogy túlárazott projektekkel kitömni a haverokat jól mutat a statisztikában de hagyjuk már azt a tévhitet, hogy a kormány mint mozgatórugó. a fidesz ezzel a jelenlegi ámokfutásával elég sokat ártott a magyar gazdaságnak strukturálisan... létrehozott egy maffiát ami piaci körülmények között, ahol igazi árverseny van nem fog tudni ilyen teljesítménnyel működni. az mszpnek is hasonló volt a módszere csak nem építettek haverokból maffiát és a mérték cseppet kisebb volt. egy centivel sem könnyebb vállalkozni most mint a szocik alatt.

Morpheus. 2017.11.02. 12:04:57

@Jerico: Az LMP pártprogram legnagyobb gyengéje az erős túlköltés. Ugyanis mindenhová csak adni készülnek, főleg az egészségügy és oktatás számára. Olvasd el:
lehetmas.hu/wp-content/uploads/2014/02/AZ-LMP-V%C3%81LASZT%C3%81SI-PROGRAMJA-2014-teljes1.pdf

ben2 2017.11.02. 12:07:11

@Cinkes:

Tőlem összehasonlíthatod a 2002-2008-as, válságot megelőző időszak adatait is a 2010-2017 közöttiekkel, úgy sem szebb a kép.

Cinkes 2017.11.02. 12:11:02

@ben2: úgy látom tök feleslegesen írtam amit írtam, inkább ne agyalj olyan dolgokon amit nem értesz.

ben2 2017.11.02. 12:13:35

@Cinkes:

Nem állítom, hogy a jelenlegi kormánynál ne lehetne jobban kormányozni, vagy hogy minden, ami a gazdaságban történik úgy jó, ahogy van. Viszont azt állítani, hogy a szoci kormányzás és a jelenlegi között nincs lényegi különbség, annak a gazdasági adatok erősen ellentmondanak.

Cinkes 2017.11.02. 12:17:20

@ben2: leginkább az a baj, hogy nem érted mi van a számok mögött.

GyMasa 2017.11.02. 12:18:38

@Jerico:
...Kompetensebb pártvezetés. Szél Bernadett láthatóan nincs képben alapvető pénzügyi-költségvetési kérdésekben...
Meg alapveto energetikai kerdesekben sincs kepben.
Ez a Paks-ellenesseg szerintem nagyon sulyos.
Mondjuk igazabol nem is az atomellenessegukkel van a baj, mert azt ideologiai alapon meg megertenem, de a sötetzöld propaganda, amit ellene akarnak tenni, na az nagyon sulyos.
Volt is vitam egy LMP-s kepviselovel, aki nagyon bizonygatta mindenfele Youtube-os linkekkel meg tanulmannyal, hogy mennyire ala van tamasztva az ö zöld tervük.
Aztan megneztem a linkelt videot, ami egy mentalis kin volt (az olyan mondatok, hogy az orszag energetikai strategialat politologusokkal kell megbeszelni)
A tanulmanyt meg sikerult kb. az 5. oldalig elolvasni, ott lett elegem a csusztatasokbol, meg a konkret hazugsagokbol.
Szoval javasoltam, hogy lepjenek kapcsolatba tetszoleges villamosenergetikussal, aki ma a szakmaban dolgozik, es kerjek ki az o velemenyuket is, ne csak egy (!!) erosen zold iranyba elfogult "szakertoet".

Jerico 2017.11.02. 12:36:41

@Morpheus.: Azt állítják, hogy a szociális ágazatok (pl. egészségügy, oktatás, segélyezés) felé történő túlköltéseket egy igazságosabb adórendszerrel, a korrupció felszámolásával és az EU -s pénzek hasznosabb felhasználásával (NO stadion) fogják majd fedezni. Ez önmagában ésszerűnek tűnik, bár kérdéses, hogy mennyi reális számítás van a dolog mögött

@GyMasa: Bár a zöld energiák használatát alapvetően pártolom (erre halad a világ is) nagyon komoly szakmai kérdés, hogy ezekre mennyiben lehet alapozni egy ország energia-ellátását. Nekem is van némi hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy az LMP mennyiben épít valódi szakértőkre, szakemberekre?!

ben2 2017.11.02. 12:52:18

@Cinkes:

Értem én, hogy az ellenzék a jobb eredményekhez képest milyen struktúrális gazdasági problémákra fókuszál és még azt is el tudom fogadni, ha valaki ezeknek nagyobb jelentőséget tulajdonít, mint magukak a számoknak.

Ugyanakkor ez nem indokolja azt a kijelentést, hogy a szoci elkúrás és a jelenlegi kormányzás között ne lenne alapvető minőségi különbség.

De megfordítom a kérdést és nézzük a trendeket: mondj olyan gazdasági mutatót, ami 2002-2008 között javult, míg 2010-2017 között romlott.

Még egyszer: nem a jelenlegi állapotokkal kell feltétlenül szimpatizálni, mindössze két kormányzati időszakot kell összehasonlítani adott paraméterek alapján.

Morpheus. 2017.11.02. 12:52:44

@Jerico: igen, ez jó szöveg, de nem az az ember benyomása, hogy az LMP vezetői képben lennének a költségvetés tételeiről és arról, hogy mit lehet és mit nem a bevételi oldalakkal tenni.

Cinkes 2017.11.02. 13:03:08

@ben2: egyszerűsítsük le a kérdést. tapasztalsz-e érezhető különbséget akár magadon, akár a környezetedben életszínvonal tekintetében? szerinted miért a migránsokról szól az utóbbi két év és miért nem arról, hogy mennyivel jobban él mindenki?

Zsoltbacsi 2017.11.02. 13:09:12

@Cinkes:

2002ben is ebbe bukott bele a fidesz, elhitték, hogy az eredmények önmagukért beszélnek, és nem foglalkoztak (eleget) az ellenzék lejáratókampányával (szociális demagógia, köteles beszéd, Fajkaszházi "a humor ellenzéki műfaj" Tivadaj, ügynökvádak, Debreczeni lejárató könyve - Szóval Ron Werber munkássága). Többet nem követik el ezt a hibát!

ben2 2017.11.02. 13:11:17

@Cinkes:

Ez demagóg kérdés, mert a pozitív példákra, hogy pl. hányan szabadultak meg a devizahitelüktől az ismeretségi körömben, hányan kaptak jobban fizető munkát vagy keveredtek ki a munkanélküliségből, hánynak nőtt a fizetése a családi adókedvezményeknek köszönhetően, stb. könnyen oda lehet bökni az ellentétes példákat, hogy Gipsz Jakabnénak meg mennyivel rosszabb lett.
Azaz amíg az adott példák mögött nincsenek statisztikai adatok, és nem látjuk a "jól jártak" vs. "rosszul jártak" számát, addig a végtelenségig lehet egymás fejéhez vagdosni az ellentétes példákat.
Ezért szokták a kormányok teljesítményét gazdasági mutatók alapján értékelni.

Cinkes 2017.11.02. 13:12:37

@Zsoltbacsi: mert ma az eredményeket mindenki a saját bőrén érzi?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.11.02. 13:16:37

@HaFr:

GyF évek óta maximum politikatörténelmileg érdekes, ha ugyan. a fidesz újabb kétharmadát se neki fogjuk megköszönni, hanem a népesség 60%-át (alsó hangon) kitevő mocsári orknak, akik legkomolyabb olvasmányélménye a Sárga Tévéújság. (amúgy a külhoni magyarok szavazati joga elleni fellépés egy demokratának még ráadásul teljesen vállalható is.) lényegesen érdekesebb kérdés, hogy a rendszerváltás óta a legkorruptabb és legalkalmatlanabb, néha mintha direkt a rombolásra szerződött kormány hogy lehet egyben ugyanezen időszak legnépszerűbbje is. ez a helyzet nem sok jót ígér, és a helyzeten mit sem változtatna, ha Gyurcsányt holnap elvinnék az ufók.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.11.02. 13:18:55

@Zsoltbacsi:

azt hittem, Simicska, az Ezüsthajó, meg egyéb huncutságok miatt, de nem, elolvasták Debreczeni könyvét, aztán uszultak a kocsmában.

Cinkes 2017.11.02. 13:21:45

@ben2: ez miért lenne demagóg? demagóg a statisztikákkal jönni úgy, hogy fingod sincs róla mi van mögötte. vagy tudtad mondjuk azt, hogy 2010-ig 10.000 milliárd alatt volt a költségvetés ma meg 18 fölött? 80%-al meg mégsem nőtt a gazdaságunk. ha már devizahitel akkor említsük meg azt is, hogy amikor felfelé ívelt a forint árfolyama akkor bizony kevesebbet kellett fizetni vagy azt is, hogy szíjjártó meg kósa ostoba megnyilvánulásai mennyivel lökték lejjebb a forintot. mint mondottam, lehet itt részleteket nézni de azt is tudni kellene, hogy mi van mögötte, de az egész az amit végeredményben te is érzel. a kormányok teljesítményét gazdasági mutatókban nehéz mérni szerintem mert az azt feltételezi mintha a gazdasági szereplők vagy a külső környezet nem számítana. értem én, hogy erre ment rá anno az mszp meg a fidesz is és a hívőik elhitték, hogy ők szarják a spanyol viaszt, de aki nap mint nap benne van az kicsit más képet lát ezekről a "teljesítményekről".

Zsoltbacsi 2017.11.02. 13:23:38

@Cinkes:
Nem ezt mondtam! Amúgy a többség szerintem igen, még ha nem is akarják észrevenni, mert mondjuk néhány dolgot nem a kormánynak tulajdonítanak.
Csak egy rövid példa:
Mészárost állandóan tolvajozzák, ez akár rendben is van. Csak azt felejtik el, hogy az "elmúlt8évben", amikor a "nemlopós" "demokraták" kormányoztak, akkor valahogy mindig bedőlt 1-2 cég a láncolatban, és mindennapos volt a körbetartozás, biztos emlékszel, hogy hetente lett öngyilkos egy épitési vállalkozó, mert az egész családi vagyona elúszott. Mindennapos volt, hogy az emberek nem, vagy csak késve kaptak fizetést. Na ilyen most nincs. Hogy hogyan jön ez ide?
Az építőipar az egyik legnagyobb munkáltató tudtommal, tehát emberek tízezreinek/százezreinek javultak a kilátásai, akkor is, ha nem kapcsolják össze a kormánnyal.
Még egyszer: ezzel nem mentegetni akartam Mészárost, de a kisemberek életére nincs hatással, hogy ki nyeri az útépítést, azt viszont keményen észreveszi, hogy késik a fizetés.

ben2 2017.11.02. 13:29:11

@Cinkes:

Akkor még egyszer, mert látványosan kerülöd a kérdést:
sorolj fel akármilyen gazdasági tényeket, adatokat, trendeket, folyamatokat, amik 2002-2008 között jobbak voltak, mint 2010-2017 között.

Túlélő ... 2017.11.02. 13:32:11

@Morpheus.: Azért akadnak az LMP -ben jó szakemberek is.

Morpheus. 2017.11.02. 13:32:57

@Túlélő ...: tudnál esetleg példát mondani?

GyMasa 2017.11.02. 13:35:43

@Jerico:
En is tamogatnam am a zöldenergiat, ha esszeru alternativaja lenne a mai rendszernek.
Es tudomasul kell venni, hogy ma az idojarasfuggo energaiforrasok, nem kornyezetbaratok (mivel az ido 80%-aban valamilyen hagyomanyos eromu allitja elo az aramot) nem olcsoak, (eleg csak megnezni a EU-ban a ket zöldenergia uttöröt, Daniat es Nemetorszagot, ott a legdragabb az aram)
Es, ez a durvan piactorzito tamogatasi rendszer tulajdonkeppen a legnagyobb akadalyozo tenyezo abban, hogy egy olyan zoldenergia rendszer terjedejn el, amelyiknek van eletkepes uzleti modellje, es akkor is kepes nyereseges lenni, ha nem kap egy filler tamogatast sem.
Szerintem Magyarorszag szegeny orszag ahhoz, hogy kiserletezgessunk itt tobbtizezermilliard HUF-ert olyan dolgokkal, amik MAJD, EGYSZER nyeresegesek lesznek.
Majd, ha nyeresegesek lettek, akkor lehet szepen levaltani a mostani strategiat rajuk.
Csak, ugye ehhez az kell, hogy az emberek teljes koruen informalva legyenek, hogy igazi dontest hozhassanak.
Na, ez a resz hianyzik most a demagog propaganda folyamban...

Cinkes 2017.11.02. 13:38:15

@Zsoltbacsi: gondolom nem olvastál az előző pár évben újságot amikor azt írták, hogy az építőipar mekkora mélyrepülésben van. aztán nálam rossz helyen kopogtatsz ilyenekkel mert fentebb leírtam azt is, hogy az mszp is pont ilyen módszerekkel működött. konkrét példával is szembesültem amikor megmondták, hogy nem nektek lett kitalálva az adott munka. na ezt a rendszert még jobban csúcsra járatja a fidesz. amikor a 12 milliós ajánlatoddal szemben a 27 milliós ajánlat nyer úgy, hogy nincs kifogásolva a tartalom, csak véletlenül tudod meg, hogy az volt a baj, hogy nem ismernek és így nem tudsz visszatejelni az szerintem nem azt mutatja, hogy jobb a helyzet... mint mondottam korábban, ez a látszólag jobb helyzet addig fog tartani amíg a fidesz van kormányon és a haveri körbe csatornázza a pénzt.
a kisemberek életére az van hatással amit érez, és az nem az útépítés hanem az életszínvonal. azt meg egyszerűbb ellenőrizni, nézz szét a környezetedben.

Cinkes 2017.11.02. 13:44:57

@ben2: ne handabandázzál itt, azt hiszem statisztikára nem adnak kenyeret. azt sem tudom megmondani, hogy a módszertan miben változott, mert változott, szóval tök felesleges lenne ebbe belemenni mert láthatóan fingod nincs erről az egészről, mert az mondjuk némi információtartalommal bírt volna a számodra, hogy a költségvetésbe mennyi folyik be és az milyen mértékben kerül túlárazva a haverokhoz, de olyan mintha le sem írtam volna. na ennyit a statisztikáról meg a mutatókról.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 13:48:41

@Cinkes:

Nem egyről beszélünk. Egyik dolog, ha nem építenek semmit, és másik, ha az elvégzett munkádért nem kapod meg a jussodat. Tudod a második esetben benne áll az időd, az alapanyag, a pénzed, eszközöket vettél, amortizáció míg az elsőben "csak" nem Te kapod meg a munkát! Ettől függetlenül létezik a jelenség, nem tagadom, csak ne mosd össze. Az útépítés csak egy példa volt amúgy, behelyettesítheted a nagy közbeszerzések többségére.

morph on deer 2017.11.02. 13:52:31

@HaFr:
“nem érted, nem ezen múlott: a többi 132-n”

Ez azért lehet, mert én nem lóugrás szerint számolok, hanem csak úgy lineárisan, egyenesen. Ezért aztán úgy gondolom, hogy amikor mondjuk pont két mandátum kell a kétharmados többséghez, és pont a szükséges két mandátumot adja ki a határontúliak szavazata, akkor bizony az volt a döntő!
És ez akkor is így van, ha az összes többire is szükség volt, mert az utolsó kettő nélkül ez nem sikerült volna!

Vagyis: orbánt a határon túliak szavazata juttatta a kétharmadhoz.

Tudod, ez ugyanaz a - továbbra is egyenes vonalú - gondolatmenet, mely szerint a pohár az utolsó, mondjuk a 880-ik cseppel telik meg, bár kellett az előző 879 is, addig mégsem volt tele, amíg az ‘utolsó csepp’ meg nem érkezett...

És anélkül a csepp nélkül soha nem lett volna tele, csak szólok! :)

GyMasa 2017.11.02. 13:53:25

@Cinkes:
...amikor a 12 milliós ajánlatoddal szemben a 27 milliós ajánlat nyer úgy, hogy nincs kifogásolva a tartalom, csak véletlenül tudod meg, hogy az volt a baj, hogy nem ismernek és így nem tudsz visszatejelni...
Akkor nem kell az allamoi megrendelesekre alapozni.
Ott van am a szabad piac is, sot ugye ma mar egesz EU nyitva all barmelyik magyar ceg elott.
VAGY
Tessek fizetni egy lobbistat, es hatekonyabban dorgolozni a korrupt allami megrendelokhoz.
Mert ez igy most tipikus Hofi-fele definicioja a korrupcionak, azaz azert fajneked, mert kihagytak belole.
...az szerintem nem azt mutatja, hogy jobb a helyzet...
Nem tudom, kimondta, hogy EBBEN jobb lenne a helyzet.
Ez, ugy tunik, hogy csak az ellenzekioldal hasznalja a sajat kognitiv disszonanciajanak a feloldasara.
...mint mondottam korábban, ez a látszólag jobb helyzet addig fog tartani amíg a fidesz van kormányon és a haveri körbe csatornázza a pénzt...
Igen, mert amit a szocik csinaltak az sokkal jobb volt:
- Felvenni egy csomo hitelt
- AZt egybol atjatszani a kulfoldi haveroknak
- Es kulfoldrol kapni vissza egy kis alamizsnat
Tudod, 4-es metro, autopalya epitesek (teljesen szuksegtelen völgyhid 76 milliardert, alagutak az M6-oson a nem letezo hegyek ala, amugy is az M6 maga, mint "szellem-autopalya, PPP-s konstrukciok, ugy egyben), amik csak addig voltak dragak km-enkent 3,5 milliard-ert, amig a fidesz epitette oket ennyiert, de ahogy a szoci kormany folytatta, mar egybol nem lett ez problema...

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.11.02. 13:55:07

@Zsoltbacsi:

megkapó az a hanyag elegancia, ahogy a "Mészáros Lőrinc" nevű, az elmúlt 100 év legnagyobb korrupciós ügyén, így túlléptek...

ami meg a kisemberek vs állami korrupció témakörét illeti, abból a pénzből, amit:

A: elloptak
B: értelmetlen faszságokra elszórtak (foci)

alighanem teljes egészében rendezni lehetett volna például a magyarok lakhatását, hogy 40-50 éves emberek, gyerekes családok ne költsenek havi szinten százezreket albérletre.

Cinkes 2017.11.02. 13:55:44

@Zsoltbacsi: én mondjuk nem tudok arról, hogy manapság kevesebb cég szűnne meg mint akkoriban. a körbetartozás mértékéről sem tudok, gyanítom te sem, de azt meg végkép nem értem ez most milyen sikert jelent. tényleg csak egy kérdésem van amire fideszestől még nem kaptam kézzelfogható választ, hogy tényleg jobban él-e az átlag paraszt és a környezete. nem érdekel a hátde mszp.

Cinkes 2017.11.02. 13:57:02

@GyMasa: még egy hülyéhez nincs türelmem.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 13:57:51

@Cinkes:

Nézd, én 2010ben költöztem ki. Az utolsó fizetésem bruttó 500 volt (junior mérnök egy multinál). Ha az idei adókalkulátorba beírom azt a számot, akkor kijön, hogy 72 ezerrel több maradna ma a zsebemben (260 vs 332), gyerekkel 100 fölött lenne a különbség. És a lényeg, hogy rám volt folyamatosan mutogatva, hogy én vagyok a gazdag geci, én vagyok a burzsuj, mert merek annyit keresni, mint egy osztrák takarítónő. És én megesküszök neked, hogy a Botka/Gyurcsány féle "Fizessenek a gazdagok" ugyanúgy engem, illetve a fajtámat sújtaná (multinál bejelentetten dolgozó).

ben2 2017.11.02. 13:59:32

@Cinkes:

Ezek szerint azt állítod, hogy azért nincs különbség a szoci és a mai kormányzat között, mert egyik időszakban sem érezted jól magad?

Csak hogy egyértelművé tegyük: nem az a kérdés, hogy a két időszak közül melyikkel szimpatizálsz, mert szíved joga mindkettőt elutasítani. Az a kérdés, hogy mire alapzod, hogy a kettő között nincs minőségi különbség.

Cinkes 2017.11.02. 14:04:18

@Zsoltbacsi: igen, többet keresnél, én is többet keresek mert többet kell keresnem, nekünk 200 nettóval több kell ma a 2010-es életszínvonalhoz pedig nem lettünk többen és nem kezdtünk drága hobbikba.

ben2 2017.11.02. 14:04:32

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Ezek a konkértumok szintjén mit jelentenek?
Szerinted mennyi pénzt loptak el vagy költöttek focira?
És szerinted mennyibe kerülne az összes magyar albérletben élőt saját lakáshoz juttatni?

A másik, hogy - bár semmilyen korrupción sem szabad túllépni - mire alapozod, hogy a Mészáros Lőrinczé az elmúlt 100 év korrupciós ügye? Mert az folyik a ballib médiából?
Összehasonlítottad pl. az Apró klán gazdagodásával vagy a Horn időszak mszp-szdsz privatizációs szabadrablásával?

Cinkes 2017.11.02. 14:05:57

@ben2: azt állítom amit most írtam le Zsoltbácsinak. ezt nem csak én állítom, hanem a környezetem is.

GyMasa 2017.11.02. 14:06:11

@Cinkes:
Hat a hülye az te vagy itt öregem.
Meg egy arrogans pöcs is.
Hitegesd csak magadat azzal, hogy jobb vagy mindenkinel.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 14:08:45

@ben2:
Természetesen az Apró klánt illetve a Horn időszakot egy bő 10-25szoros szorzóval kell számolni az infláció miatt. :)

Cinkes 2017.11.02. 14:13:16

@GyMasa: látszik, hogy elképzelésed van csak a való világról de gőzöd sincs róla. szerinted tényleg kellene az idióta kérdéseidre válaszolnom? ha csak feltetted volna magadnak a kérdést, hogy bazdmeg ez miből élt az utóbbi 20 évben nem írtad volna le a felét.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 14:14:06

@Cinkes:

"igen, többet keresnél, én is többet keresek mert többet kell keresnem, "

Bocs, de ez ismét oltári csúsztatás. Azért keresel többet, mert időközben 7 évvel több tapasztalatod lett, annyival többet érsz! Az a korrekt összehasonlítás, ha az akkori tapasztalatú énedet hasonlítod be a mostani rendszerbe.

Tehát ha 2010ben kezdő mérnök voltál, akkor a korrekt összehasonlítási alap a 2017es kezdő mérnök, nem pedig a 7 éves tapasztalattal bíró!

GyMasa 2017.11.02. 14:24:02

@Cinkes:
...látszik, hogy elképzelésed van csak a való világról de gőzöd sincs róla...
Hat, neked igen hatarozott elkepzelesed van rola, csak kar, hogy az a partatlansagtol elegge messze all!
En elhiszem, hogy kettos merce, meg ilyenek, csak ezzel az a baj, hogy az erzelmi alapu erveles, amit most folytatsz, az csak frustraciohoz vezet a reszedrol.
..szerinted tényleg kellene az idióta kérdéseidre válaszolnom?..
Bazzeg, nem kerdeztem toled semmit!
Csak megjegyezeseket fuztem ahhoz, hogy tehetsegtelen vagy a korrupciohoz, es meg rinyalsz is miatta.
... ha csak feltetted volna magadnak a kérdést, hogy bazdmeg ez miből élt az utóbbi 20 évben nem írtad volna le a felét...
Mivel, semmi konkretumot nem sikerult leirnod, igy reagalni ra is eleg nehez.
En a magam reszerol nem irigykedek masokra, csak megprobalom felnottkent elni az eletemet, es teljes mertekben a sajat erombol boldogulni.
UIgyhogy nyugodtan rinyalhatsz itt, de attol neked nem lesz jobb, sot a tenyeket sem fogod megvaltoztatni vele.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.11.02. 14:40:34

@ben2:

egy év alatt 70 milliárd? ne nézzük már egymást komplett hülyének... vizes vb 170 milliárdért? milyen baloldali médiáról zagyválsz itt? ezek hivatalos számok...

Cinkes 2017.11.02. 14:43:49

@Zsoltbacsi: nem 200-al keresek többet hanem annyival több kell ahhoz az életszínvonalhoz. ebben semmilyen csúsztatás nincs. és nem voltam 2010-ben sem kezdő.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.11.02. 14:45:55

@ben2:

akkor ha jól értem, oké lopnak, de ki nem szarja le, végre a mieink lopnak. :D

ja, a magánynyugdíj pénztárak folyó kiadásokra elvert 3000 milliárdját még meg se említettem.

chrisred 2017.11.02. 14:46:21

@Zsoltbacsi: Természetesen vannak egyéni nyertesei is a jelenlegi gazdaságpolitikának. Ugyanakkor tegyük hozzá, hogy 2010-ben a keresők 5,5%-ának volt a havi jövedelme bruttó 500 ezer fölött, és 75%-ának bruttó 280 alatt, ahol az egykulcsos szja keresetcsökkenést okozott. Mindez megfejelve az áfaemeléssel.

Cinkes 2017.11.02. 14:46:51

@GyMasa: ne fárassz már a baromságaiddal... ha visszakeresed onnan indult az egész, hogy egy centivel nem jobbak ezek mint az elődeik. rákérdeztem pár személyes tapasztalatra, hogy ki mennyivel él jobban de csak handabandát kaptam.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 15:01:09

@chrisred:

Bocs, de engem a saját zsebem érdekel a legjobban :)

Amúgy ez nem teljesen igaz, mert volt egy nagyon széles réteg, aki sehogy se járt (2-3 ezer +-) Ha megnézed a medián fizetést, akkor láthatod, hogy az alkalmazottak fele vagy jól járt, de minimum szinten maradt. Ahogy azt is szokás elfelejteni, hogy bár adóköteles lett a minimálbér, de egyszerre megemelték 20 ezerrel, tehát zsebbe nem került kevesebb, csak megszűnt az, hogy 3,4 millió alkalmazottból 2,1 minimálbéres, azaz semmivel se járul hozzá a közöshöz, és nem sült le a bőr Fletó képéről, amikor adófizetőknek nevezte őket. Ráadásul ezek a minimálbéresek még jól is jártak, ha
táppénzre kényszerültek, illetve a nyugdíjukban is látszani fog valamennyire.

Moin Moin 2017.11.02. 15:02:25

@Zsoltbacsi: Az idénymunkások éppen nem kell hogy beleessenek ebbe a csoportba, ui. ők jellemzően 6 hónapnál rövidebb ideig dolgoznak-élnek külföldön, így rájuk nem vonatkozik a 6 hónapon túli szabály.

Egyébként, ha egy félmilliós nagyságrendű választói csoport "10-20%-áról" van szó, akkor ez 50-100.000 állampolgár, akit a jelenlegi magyar rezsim korlátoz a jogai gyakorlásában. Ez szerinted "semmiség" lenne? Ha - a példa kedvéért - a szintén kb. ennyien lévő vajdasági és ukrajnai magyarokat (és "magyarokat") zárná így ki egy "diszkriminatív" (egyébként meg a fentiek alapján tök rendben lévő és logikus) szabályozás a választójogból, akkor Hegyeshalomtól Záhonyig menne vonyítozás - pedig azok egy fillérrel sem járulnak hozzá a magyar gazdasághoz!

chrisred 2017.11.02. 15:10:12

@Zsoltbacsi: Mi nem teljesen igaz? Írtam a bruttó 280 ezer alattiakról (75%) és az 500 fölöttiekről (5,5%). Már a százalékokból is kiderül, hogy nem az összes keresőről volt szó, hanem a két csoport egymáshoz való arányáról.
Semmilyen 20 ezer forintos egységes minimálbér-emelés nem volt 2011 elején, csak a szokásos inflációs korrekció.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 15:17:38

@Moin Moin: Ok, lehet hogy igazad van. Viszont az is tény, hogy a dél tiroliak pontosan ugyanilyen szabályok mentén vehetnek részt az osztrák választásokon, és az elzásziak is a németen. Azért hoztam ezt a 2 példát, mert ők pontosan ugyanúgy Trianonban lettek leválasztva.

Mondhatod, hogy nem tetszik, de akkor Ausztriában/Németországban sincs demokrácia

@chrisred:

Ok, nem 20 ezerrel és nem 2011ben (fejből írtam), de a többi stimmel. A mondandóm lényege áll, miszerint nettóban nem jártak rosszul a minimálbéresek

Minimálbér
Év Bruttó Nettó
2010 73.500 60.237
2011 78.000 60.600
2012 93.000 60.915
2013 98.000 64.190

chrisred 2017.11.02. 15:27:42

@Zsoltbacsi: 2010 és 2013 között majdnem 20% infláció volt.

aleksz róz 2017.11.02. 15:47:49

úgy látszik lassan egyetérteni jövök ide

GyMasa 2017.11.02. 15:50:46

@chrisred:
...2010 és 2013 között majdnem 20% infláció volt...
Most tenyleg azt akarod, hogy valaki iderakja neked ugyanezt a szoci kormany ideje alattrol?

Zsoltbacsi 2017.11.02. 16:24:05

@chrisred:

Hogy pontosak legyünk 2010 jan 1 és 2013 dec 31 között 17 százalék volt.

De ez nem ide tartozik, én csak azt cáfoltam, hogy rosszul jártak volna a minimálbéresek

De ha már precízek akarunk lenni, nézzük a "szakértőket" is

Minimálbér 2002 : 50 000
Minimálbér 2010 : 72 500

Növekedés: 45%
Infláció 2002-2010: 59%

Kell még valamit mondanom Ildikó? :))))

Moin Moin 2017.11.02. 16:26:08

@Zsoltbacsi: Ami felhozott példákat illeti, azok sem egészen úgy működnek, mint a külmagyar trianonitáké (pl. több más között sokkal erősebb a szavazatok valódiságát ellenőrző kontroll is) - de nem is ez most a lényeg, hanem az, hogy itt nem az a kérdés, hogyan szavazhatnak a Trianonban leválasztott nép-vértestvérek, hanem az, hogy vajon miért nem szavazhatnak velük legalább is egyenlő feltételekkel azok a született magyar állampolgárok, akik valamiért nem Magyarországon élnek életmódszerűen? A te példádban felhozott két ország (Ausztria és Németország) esetében ugyanis nincs negatív kontraszelekció a saját expatjaikkal szemben - míg Magyarországon van.

Egyébként: minden fentebb már belinkelt államjogi szemponton kívül is igen veszélyes megadni a közügyekbe való beleszólás jogát olyanoknak, akiket (és akik családtagjait) nem terhelnek a döntéseik következményei. Különösen súlyos "minősített esete" a felelőtlenségnek az, ha ráadásul az így választójoghoz jutottak jelentős része egyfajta beteges nacionalizmussal fertőzött és ekként szinte biztos, hogy minden egyéb szempontból irracionális módon választ: mivel számára nincs következménye a szavazásnak, ezért az említett terheltsége, fixációja okán arra szavaz, aki egy kiadósat magyarkodik előtte... De meg is mondta Mikola István még 2006. március 19-i hírhedt beszédében, hogy "Ha négy évre nyerni tudnánk, és (...) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazhatnának, húsz évre minden megoldódna"...

Zsoltbacsi 2017.11.02. 16:28:10

@chrisred:

Ja, és csak hogy lásd a minőségi különbséget:

1. Orbán kormán adatai:

Minimálbér 1998 : 19 500
Minimálbér 2010 : 50 000

Növekedés: 256%
Infláció 1998-2002: 58%

GyMasa 2017.11.02. 16:35:13

@chrisred:
Azert, mert megint elöbb jart a szad, mint az eszed.
Megint sikerult valami olyat allitanod, amit semmi perc alatt meg lehet cafolni szamokkal
Inflacio kalkulator:
www.jonasgabor.hu/Internet/JONASG.NSF/Inflacio?OpenForm&Seq=2#_RefreshKW_EndYear
Minimalber valtozasa:
www.hrportal.hu/c/a-minimalber-alakulasa-2000-2015-20150312.html
Ezek szep, kenyelmes honlapok.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 16:40:04

@Moin Moin:

Bocs, most nem érek rá hosszabban, csak kettőre reagálok

"több más között sokkal erősebb a szavazatok valódiságát ellenőrző kontroll is"

Igen, ezért volt ybbsben 145 százalékos a választási részvétel :) Ott a levélszavazatokat hozzákeverik a körzet saját szavazataihoz, és ebben a Duna menti kisvárosban másfélszer annyi cetlit találtak az urnákban, mint a névjegyzékben szereplő összes választó :)

De említhetném a francia botrányt, is, amikor "véletlen" 500 ezer embernek duplán postázták ki a szavazólapokat. És szintén "egészen véletlen" csak azokba a körzetekbe, ahol Macron 70-80 százalékon állt az akkor elérhető közvéleménykutatási adatok alapján...

"mivel számára nincs következménye a szavazásnak"

Tehát akkor kijelented, hogy egy kormánynak semmilyen szinten nem feladata a diaszpóra érdeleinek képviselete? Mert az idézett mondatodból nekem ez következik

chrisred 2017.11.02. 17:57:56

@Zsoltbacsi: Igen. Mondjuk az adójóváírás mértékének összehasonlítását. Mert ha nem tűnt volna fel, nem a kormányok teljesítménye volt a téma (ha érdekel, akkor szeintem Gyurcsány és Orbán összeadva duplanulla), hanem a két adózási rendszer összevetése.

chrisred 2017.11.02. 18:01:40

@GyMasa: Neked is szól az előző, előbb olvass, utána írj. Az állítás az volt, hogy a minimálbéreseket kompenzálták a két adórendszer közötti átváltás miatti veszteségért. Ennek semmi köze ahhoz, hogy előtte mi volt.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 18:09:01

@chrisred:

De te tagadtad, hogy kompenzálták volna, én meg bizonyítottam hogy igen, ugyanis a nettó nem csökkent! Erre fel jöttél a tereléssel. Az infláció teljesen más tészta, az megtörtént volna többkulcsos adó mellett is.

GyMasa 2017.11.02. 18:11:44

@chrisred:
Akkor miert jottel elo azzal, hogy "2010 és 2013 között majdnem 20% infláció volt."
Ez a kijelentes is teljesen irrelevans volt, es erre reagaltunk tobben is.
Amugy a minimalber 2012-ben 78000-rol 93000-re nott, ami 19%-os növekedes.

chrisred 2017.11.02. 18:13:23

@Zsoltbacsi: Jeleztem, hogy teljes amatőrizmus a jövedelem értékállóságát a nominális összegének változatlanságával bizonyítani.

chrisred 2017.11.02. 18:14:41

@GyMasa: Lásd feljebb. A reálérték kiszámításához az infláció alakulását is figyelembe kell venni.

chrisred 2017.11.02. 18:16:44

@GyMasa: De ezt eredetileg azzal magyarázták, hogy a minimálbéresek kompenzációt kaptak az adóteher növekedése miatt. Döntsetek, vagy ez, vagy az!

GyMasa 2017.11.02. 18:17:52

@chrisred:
En azt ertem, de akkor mit akartal mondani ezzel az egesszel?
AZ a resz megvan ugye, hogy mindenkivel nem tehetsz jot?
A fidesz 2010-ben igy dontott.
Cserebe levette az orszag eltartasanak kozvetlen terhet
a hozzam hasonlo mernokok vallarol, akik bejelentve kerestek sokat.
Egyaltalan mit kell vedeni itt azokat az embereket?

chrisred 2017.11.02. 18:21:17

@GyMasa: Nem tudom, milyenek a hozzád hasonló mérnökök, de ismerek mérnököket, akiknek a terhei csak nőttek.

Zsoltbacsi 2017.11.02. 18:21:37

@chrisred:

Ez ok, de ettől még ugyanakkora hazugság, hogy a fidesz kifosztotta volna a minimálbéreseket, meg szegényellenes, és hasonló lózungok. Mindegy

Zsoltbacsi 2017.11.02. 18:23:26

@chrisred:

" de ismerek mérnököket, akiknek a terhei csak nőttek."

Fogadjunk, hogy a tranzakciós adóval fogsz jönni! :)

chrisred 2017.11.02. 18:23:41

@chrisred: Megjegyzem, a minimálbéreseket nem én hoztam szóba, csak reagáltam rá.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.02. 18:30:22

@GyMasa:

"AZ a resz megvan ugye, hogy mindenkivel nem tehetsz jot?"

Bizony megvan; és ebből egyenesen következik az, hogy az államhatalom (a mindenkori kormányzat) diszkriminál a polgárok között: egyesekkel jót tesz, másokkal nem, sőt azokkal rosszat tesz. És ezt a képességüket használják a politikusok szavazatvásárlásra, ti. a hatalomba kerülésre és abban megmaradásra.

444 2017.11.02. 18:50:38

@neoteny:
na de mindenki választhat magának másik államot. sanyi a kútfúró haverom szerint államosítani kellene a bankokat. és a nyereségéből adjanak naponta egy ezrest. ezt oldják meg az "okosok".

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.02. 19:04:22

@444:

"na de mindenki választhat magának másik államot."

Ez a Soros-terv megvalósulása lenne: ennek a végén Soros György nevetne.

"sanyi a kútfúró haverom szerint államosítani kellene a bankokat. és a nyereségéből adjanak naponta egy ezrest. ezt oldják meg az "okosok"."

A létezett szocializmusban államosítva volt az összes bank: akkor kellett volna Sanyinak követelnie a napi 20 forintot az "okosoktól".

aleksz róz 2017.11.02. 19:06:16

@Zsoltbacsi: "A mondandóm lényege áll, miszerint nettóban nem jártak rosszul a minimálbéresek" - csak a többiekhez képest.

GyMasa 2017.11.02. 21:05:25

@chrisred:
Ugyanúgy nem, mint ahogy én meg nem állítottam, hogy mindenki kompenzálva lett.

Frick László Intézet 2017.11.03. 04:41:11

@444: "leváltása" nem leváltás volt. Az IMF, amikor rádöbbent, hogy már megint elmarad Magyarországon a demokratikus rutin, teehát a felelős kormány nem mond le és nem írnak ki előrehozott választásokat, Róna professztor szerint azt kötötték ki, hogy nem lehet Gyurcsány a miniszterelnöke az "új kormány"-nak.
bővebben:
dudenbuch.blog.hu/2009/09/01/mocskos_kethet

Gyurcsány a kamarilla-típusú kormányzást vezette be, ami azt jelentete, hogy a Szilvásy vezette MEH és a Szindikátus (Amibe Gyurcsány hátra és amiből Bajnai előre lépett ME-nek) kormányozott a kormány helyett. A "kormány" Talking Heads volt, PR beszélő fejek. Gyűjteményemben több mókás eset van, pl Gráf "miniszter" kijelenti, hogy most majd "így-és-így" fog [ellene] beszélni Gyúrcsánynak, mikrofon elé állván azonban már valamiért másbelátásra jutva Gyurcsány szája íze szerint "úgy és úgy" beszélt.

Ha emlékszel: ez volt az az időszak, amikor az indexnél megalkották az MSZP "bizonyosembereire" a Vidéki Téeszelnők tagozat kifejezést.

Amint azt a Mocskos Kéthétben mutattam: Az internetes hírgyártás a politikacsinálás színpadának a rivaldás részére 2009. március 26-tal lépett.

Szintén történelmi pillanat 2009. május 19-én Magyari Péter "gördülő riport-portréja" Bajnairól, aminek még a címe is változott, címlaprakerülésekor még társszerzője is volt a cikknek és a ma olvasható változat legalább a 4. nagy belefabrikálás utáni.

Ez a "távozó Gyurcsány" kép gyártásának az időszaka. Gyüjteményemben kedvenc az a gyurcsányégetés, aminek a szövege egyenesen magától Gyurcsánytól származik és 3 tanúja volt, Gyurcsány és az első házasságából származó két fia.

"gyurcsányy nincs is már" és "Gyurcsány jelentéktelen" és "hűűűjjjeee gőcsögg ellenzék, akik asziszik, hogy GYurcsány kottájából játszik a"

Pedig még ma is GYurcsány kottájából játszik...

Pijolós Joli nyanya a Falurággyó főmunkatársa már 1968-ban is alkalmazta ezt az újságíró fogást, ha valami napnál világosabb, akkor még ráfakítunk tóóóóódításokkal, ráígérünk a valóságra s imígyen kisebbítünk. Ez Uj Péter kedvelt módszere, az idei "cikkei"-ből is van olyan, ami a "Kaszás Mókusos Video" móccerével játszik rá arrra, ami pedig igaz is! :D

A "távozott Gyurcsány" a "megint lényegtelen veszélytelen hülye bohóc" és a "farkasverembe esett ártatlan arcú kisfiú, akinek semmi köze Gyurcsányhoz és annyira a javait akarja az embereknek a cuki, édes" c. műsorszámok egyszerre mentek...

Gyurcsány messze-messze nem annyira hiú, mint Orbán. Gyurcsánynak egy semmi bojócc-nak lenni.

A mostani rákészülésben már Gyurcsány csak nem is leplezi, hogy a célja nem a valami, vagyis az orbánbváltás, hanem a bármi, ami növelheti a kravályt, az anarchiát, a káoszt.

Mitől nem látják be a Jók és Igazak -hát ez a legegyszerűebb, a gyűlölet vakítja el őket.

A z érzelmek három sportágban biztosan vesztésbe visznek:
-sakk
-ökölvívás
-politika

Márpedig a gyűlölettel operálás érzelemet gerjesz -ahogy azt a gyűlöletmarketing atyja Dr Josef Goebbels marketingolgus felújította...

lábjegyzet: Alapvetően a Nagy Generáció utáni nemzedék, tehát az 1959. után születettek... el, kb az 1973-76-ig születettekig, tehát ez a "lyukgeneráció" jól is tette, ha csatlakozott a Tettesd a hülyét, ha jót akarsz magadnak!" -mozgalomhoz.

Példaképem és kedvencem Alföldi Róbert pályája legelején csúf fekete SZTK keretes szemüveget hordott, az egyik első videófelvétel róla még főiskolás korában mutatja, valami díjat kapott és "nyáfolyatós hülye vigyort" mímelve -ugye egy zseniális színészről beszélünk... ment ki a díjért. A nagy Generáció iszonyúan féltékeny volt az utánukjövőre s az 1973 után születettekben azt támogatta, amit pedig a lyukgenerációban nyírt... ä mozgalom előkép-archetipusa Svejk :D ] .

Frick László Intézet 2017.11.03. 04:43:21

@Morpheus.: Hogyne kéne elviselniük: Fokozódik az idekinti-magyarországbéli Jók és Igazak büdösrománozása.

chrisred 2017.11.03. 04:47:18

@GyMasa: Ja, azért írtam, hogy teljesen feleslegesen avatkoztál be.

Frick László Intézet 2017.11.03. 05:13:36

@Moin Moin: Gyurcsány az egyetlen ma élő politikai zsenink

//// Az eperszedők nem járnak már haza a 25-27%-os munkanélküiségi rátájú Spanyolországból, mert kapják a spanyol munkanélkülisegélyt, ami Ft-ba számolva 150-270ezer Ft/hó

@Habony Árpád.: Ja, hát "Habony" semmi újat nem csinál, mint Gyurcsány 2004-ben még zseniálisan új "agyfelbaszás alapú" kommunikációját -generálkivitelező Uj Péter & Co.- koppintja igen ócska teszkógazdaságos verzióban...

@Jerico: Az "LMP" c. project lejárt, az LMP maradék politikussai pakolnak, múlik a vásár a számukra és egyéni megélhetésipolitikusi pozíciókban gondolkodnak. Az LMP ladikjának kormányeevezőjét Schiffer baszta a lecsóba bele -és szerintem igen tanulságos búcsúdumával... Az új proect-ekhez, mint Momentum, más tamagocxsi és bojóccpártok, nem kell ember. Kásd az 1személyes mob működését Tusnádfürdőn és a robot mobot a 2. Putyin látogatáskor a Nyugati téren...

@neoteny: "Soros" terve annyi, hogy a Joint Vision 2020-at róla nevezzék el. Izraelben és Magyarországon már bejövősnek látszik a cucc, mert mégis, hogy nézne ki, ha szintén három betűt fölhasználva, de a nevén neveznék CIA-nak ? :D

@Zsoltbacsi: Azt nem értem, a bérezés ennyire szar, a jövedelmek sehol, de akkor mi a faszomból vásárolják a kényszerautózók ezt a rengeteg autót, amik az M-es rendszámot szűk 2 év, az N-eset másfél év alatt felzabálták és a P-nek még annyija se lesz? 2010-ben, ahol a hajnali Problémás Kereszteződés-ben egy pirossal átjutottam és a munkaidő végén este is, most már 5.30-kor is 6-7 lámpával jutok át. Miből veszik ezek az emberek a munkábaajárós autóikat, miből tankolják. Tán a kohéziós pénzekből, el kell venni Orbántól, és akkor dojó lesz, otthon maradnak és az árazókat távirányítókat se' kell a növekvő kereslet miatt emelgélniük szegény reszortosoknak a hypermarketekben...

"Osztrák takarítónő" -Hű, de juniormérnök lehettél ennyi ésszel, ha demagóg módon az osztrák keresetet visszaszámítolod a magyar árkörnyezetbe. Ugyanis az osztrák egzisztenciateremtéshez szükséges havi jövedelem kb 70-80%-át keresheted. Vagyis ahhoz, hogy májer lehessél, csak haza kell jönnöd és az osztrákjövedelmet idehaza tudod megcsillogtatni, mint hűdesokat :D

Märchenlandban úgy tud a született ősmärchenlandi 4-5 napos munkaheteken, heti 32-40 órában az ottani egisztenciateremtéshez minimálisan szükséges 5000€-t megkeresni, hogy a fejletlenisztáni csicska gályázik a Deutschtürk fagyasztottkaja, sörpalackozó, sertésfeldolgozó üzemében heti hat nap napi 13 órás műszakokban 3000 €-ért.

És a Deutschtürk-ök nem köszönik meg az ingyenreklámot, amit az orbánizu,mus egyik romboló csapásábnak szánt Kitántorgás!!!! rovatban művelnek a magyar véleménygyártók :D
De a dópeman alakú nyóckeres külföldre-munkaerőtoborzós cégek sem :D

@Túlélő ...: Magyarországon a legsunyibban aljas emberek Túrkevén élnek és a magát mezőtúrinak előadó Sunyi R. Benedek is valójában túrkevei. Tehát ő pl a türk[=kun]aljasság szakembere.

@444: Baszik a "határon túli" Magyarországon dolgozni, már nagyon-nagyon rég egy nagy gázzal átsuhannak az országon -vagy itt is vállalkozik a kft-jük. Magyarországon román állampolgárokat tömegesen a rmán alföld, Duna-alsófolyása Duna-deltavidéákről hordanak föl. Ők azok, akik még talán idény-jelleggel. Gombva -ez Pest megyében van, Kerekegyháza, Kecskemét mellett... ha tudnál riportert, akit a valóság is érdekelne a mai néphülyítésben.. A mai romániai munkavállalók messze-messze szegényebbek az erdélyi románoknál is. Sokszor az ágybérletet is megspórolják itt Magyarországon, és az erdőben készítenek egy kunyhót vagy az egyhavi ágybérlet árát összedobják, vesznek egy Opel A Vectrá-t és abban alszanak az erdőszélen.

A magyar "mélyszegény" csak napibérért hajlandó dolgozni és teljesítménybérben semmiképpen sem. Azonban a mezőgazdasági munbkában mégis a teljesítmény számít, ami így néz ki: Abban az akkordban, amiben a magyar mélyszegény "éhező proletár" 3500 Ft-nyit sem dolgozik, a romániai oltyán 7-11000 ft-nyit is teljesít. Ráadásul a magyar proletár, ha kedden 7000-et keresett, szerdán nem jön dolgozni. Az akkord beállítására jellemző, hogy pl egy augusztusi munkában a Märchenlandi autóiparból érkező Kitántorgó!!!-magyar (tudod, akik"már soha nem jönnek vissza" :D ) 15-18000 Ft-ot képes megkeresni egy nap....

444 2017.11.03. 09:29:16

@Frick László Intézet:
gyurcsányt kívülről váltották le. a imf/eu mentőcsomag feltétele volt a távozása. azóta betlire játszik.

444 2017.11.03. 09:40:50

@neoteny:
ezt gondolja az átlag ember. nevezetesen sanyi. ő abból indul ki, hogy napi egy ezresből lehet megélni (értsd a kocsmában jól berúgni).

egy ugye évi 3000-3500 milliárd kiadást jelentene. úgy gondolja, hogy ezt az összeget közösségi módon termelje ki a pénzpiac. és azt osszuk újra. egyenlően. ez sanyi a kútfúró alapjövedelem koncepciója.

ebből lesz a munkanélküli segély, a munkások induló bére (munkahelyteremtő támogatás), családi pótlék, tanulmányi ösztöndíj, szakképzési hozzájárulás, minimálnyugdíj, ápolási díj, stb.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.03. 09:51:16

@444:

"ezt gondolja az átlag ember. nevezetesen sanyi."

Sanyi pornóval kereskedett az iskolában. Az átlagember nem kereskedett pornóval az iskolában.

Sanyit elítélték garázdaságért. Az átlagembert nem ítélték el garázdaságért.

Sanyi használtcikkeket ad-vesz. Az átlagember nem ad-vesz használtcikkeket.

Sanyi a Fácánhoz címzett ivó törzsvendége. Az átlagember nem törzsvendég a Fácánhoz címzett ivóban.

Sanyi nem átlagember. Az átlagember nem Sanyi.

444 2017.11.03. 10:14:43

@neoteny:
nem pornóval, hanem "pucér nős" kártyanaptárakkal kereskedett az iskolában még az államszocializmusban. egy részeges kútfúró. a közéletről úgy gondolkodik, mint az átlag magyar. hangsúlyos, hogy magyar. mert ugyebár vannak nem-magyarok.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.03. 10:20:12

@444:

"nem pornóval, hanem "pucér nős" kártyanaptárakkal kereskedett az iskolában még az államszocializmusban"

Rendben van: nem ebekkel kereskedett, hanem kutyákkal.

"a közéletről úgy gondolkodik, mint az átlag magyar."

Sanyi "pucér nős" kártyanaptárakkal kereskedett az iskolában. Az átlagember nem kereskedett "pucér nős" kártyanaptárakkal az iskolában.

Sanyit elítélték garázdaságért. Az átlagembert nem ítélték el garázdaságért.

Sanyi használtcikkeket ad-vesz. Az átlagember nem ad-vesz használtcikkeket.

Sanyi a Fácánhoz címzett ivó törzsvendége. Az átlagember nem törzsvendég a Fácánhoz címzett ivóban.

Sanyi nem átlagember. Az átlagember nem Sanyi.

Frick László Intézet 2017.11.04. 07:27:05

@444: Ezt mondtam -sőt Róna professzorra hivatkoztam. Technikailag azonban a váltás a Szindikátus-on belül történt: Gyurcsány ugyanabba az igazgatótanácsba lépett hátra, amiből strómanja Bajnai előre.

Ez a baj az Orbán=Gyurcsány hülyítéssel, hogy Gyurcsány különleges tulajdonságai sikkadnak el amiatt, hogy Orbán "optikailag" elhúzza...

Gyurcsánynak olyan hatalmi ambíciói soha nem voltak, mint Orbánnak. Tőle oszt! -ha az IMF... vagy te :D... - ha elhitték, hogy távozott és már csak betlira játszik, neki az is jó volt.

Bajnainak megfőképpen nem kellett a hatalom és végképp,ő aztán semmit nem akart.

Szerintem a fordulópont a 2011-es amerikai lobby körút volt.Ekkor megismertették Bajnait a Joint Vision 2020. lényegével, ami jórészt már teljesült az Arab Tavasszal meg a szíriai anarchiával, még bedől Törökország Kurdisztánon osz' szevasz... Bajnai, amint hazajött a sikertelen pénzgyűjtésből... az infonácizmusban minek költenének milliókat... a 444.hu pl párszázezer USD-ből beindult s szerintem ma már költségmentesen plug 'n play elketyeg... A Panama Leaks idején akkora nyilvánosságot és fényt kaapott az amerikai adófizetők és adómegkerülők kombattója, Tejo-nak, Seine-nek, Rhein und maine-nak 1 volt a hanja és Oderáak meg Zagyvának is :D ... hogy hirtelen abba is marad, azt egyik német jógyerem am Donnerstag igérte az újabb leaks-eket és am Freitag, mint amit elvágtak...

Ismétlem: csak az értheti meg az elmúlt 30 év történelmét, aki Gyurcsányt érti. Aki Gyurcsányt érti, felismeri, annak már az MSZP áttekintése sem jelenthet problémát. Az MSZP egymást is útáló frakciók szindikátusa volt: Az eredeti terv szerint az oktalan beképzelt és naív EKÁ-sokat lesöpörvéén és egymással megsemmisíttetvén végre szétbomlanak és kiadják a teljes parlamenti palettát a keresztényszocialistáktól a kommunista Krausz Tamás- pártjáig.

A jobboldal a legostobább módon galvánozza máig Ferikét a balldaliság és a liberalizmus látszatfényével.

Ferenc szélsőjobboldali: semmit nem változtak politikai nézetei 15 éves kora óta.

Az orbángyűlölet esztelenségében Ferint Magyarország 300 legokosabb embere tanította és képezte ki. Orbán, mint egy falusi téeszelnök fia... maj' eű tuggya! eőnékije senki ne mongya meg! Eű okóss! Ű mindig a nálánál butábbaktól kér tanácsot.

Petschnig Mária Zita világította meg egyszer... igaz, egy villanásra és ridikül-lámpácskával Feri lényegét: Azért állt a Reformok Élére: hogy megálljon és ne lépjen: hogy: ne legyenek reformok, csakis mindig a duma a reformokról.

Betlire? -Feri nem kártyázik :D. A sakk egyik léányege, hogy a zseniális sakkozó még az ellenfelei lépseit is iráűnyítja. Azt hiszi a hülye, hogy most ő, amit lép, azt ő akarja lépni. Már látja is a mattot,amikor a zsenit bemattolja: az előtt 2 lépéssel kapja a mattot.

Feri matt-ra játszik és nagysorozatban, szimultán mattol be, akiket csak akar.

Frick László Intézet 2017.11.04. 07:39:23

@444:
"Gyurcsáynak tízszer többet engedünk meg, mint Orbánnak."

Ez a szám a Tóta W. egyenletből bizonyíthatóan 27:1

Ha egyszer összeülne egy "Ferenc Cselekedeit Vizsgáló Tud. Biz." és rápirítana Ferencre dolgokat, Ferenc igazolásokat venne elő: Ferenc legalább negyedévente, de inkább kéthavonta ellenőrizte, mehet-e tovább és mindig engedték a véleményformálók.

Az, aki azt állítja, hogy Feri nemlényeges és betlire játszik... az is Ferinek dolgozik, csak önkéntelen-tudatlanul :D

Van az a Feri távozását illuztionáló pompás kis dolgozat: "Ágybavizelő Ferenc, a Nemzet Színésze" -azt is Feri "rendelte meg és fizette".

Illusztráció: Feri leköpése egy két végén lezárt utcaszakaszon történt. A provkat arról lehetett mindig felismerni, hogy vadiúj turka cuccokban vannak. Öt "hajléktalan" jutott be a biztonságiak közöütt a védett utcaszakaszra: 3 szaratonhűtőszekrény nagyságú hajléktalan, akik a zakóik röverjei alá suttogtak időnként meg két igazi, a szokásos zakó-bézbólsapka összeállítás. Amikor Feri az arcába kapta a csulát, a boldogságtól, hogy sikerült felkacagot és a jól fotózhatóság kedvéért két percen át óvta a köpetet... holott, ha "meglepik" önkéntelenül is odatöröl. Naná, hogy a nemzet színésze :D

GyMasa 2017.11.04. 19:05:07

@Frick László Intézet:
...ne legyenek reformok, csakis mindig a duma a reformokról...
Amit kiválóan bizonyított is a kormányzása alatt!
Emlékszem, milyen ívet írt le mindegyik "reform ötlete".
Azt' végül csak nem csinált semmit semelyik témában...
De legalább felvett még 10 000 Milliárd HUF hitelt...

Frick László Intézet 2017.11.05. 04:05:02

@GyMasa: Kedvenc példám a "Többiztosítós rendszer" ötlete, amit 2007. júniusa utolsó csütörtökjén, a Mátrába összehívott biztosítóképviselők kihahotáztak. Voltak, akik a tanácskozás közben távoztak. Általában Feriéknek mindig voltak tartalék ötleteik... a minisztériumokban reggel 6-től 23 óráig dúlt a brainstromingt. Jegesné Aprószemű Mónika, amikor még Gyurcsány hívó volt, hajszolta az ötletekbe embereit. A háttérintézmények álpályázatokat írtak ki és a pályázók ötleteit bepocsékoláták PR lózungokba.Mindenből PR lózung lett, tettek nélkül...
Azonban a többiztosítós ötletből 1 árva volt... Erre jött a FIDESZ és a halott ötletet az oktondi népszavazási cirkusszal "élő"-vé tette.

Igen tanulságos, a biztosítók miért zárkóznak el az egészségpiactól Magyarországon. A gépjármű kötelező felelőssségbiztosításra hivatkoznak, magyarország a legtolvajabb ország, így persze a biztosítási csalásokban is. Az autós szakma ebből él. Rendes esetben még a károkozó is bőven kap a pénzből... házilag 70... tisztességesen javíthatóan 120000 Ft-os károkat a becslő felturbóz gazdasági totálkárra, egy 300ezer piuaci értékű autóért fizetnek 450ezret.. a kárszenvedő vesz taiwani lámpákat a webáruházban 12000, egy alapozott lökhárítóhéjat 12000 feldrótozza... a pénz negyedét viszi a kárbecslő, nyolcadát meg a "károkozó".

Azt mondták a biztosítók a Fekete Csütörtökön: Ők ugyan nem tartanak orvos-szakértő vizsgálókat egy ilyen csaló országban még az egészségügyben is.

chrisred 2017.11.05. 09:09:26

@GyMasa: "...ne legyenek reformok, csakis mindig a duma a reformokról..."

Ez a látszatkormányzás (gyurbánizmus vagy orcsányizmus) egyik ismérve. Ez a két ember soha nem akart országot vezetni, csak a hatalmat birtokolni. Ezért a kormányzati tevékenységük célja, hogy a következő választásokat megnyerjék. Gyurcsány személyes tragédiája, hogy a világválság a 2010-es választást megnyerhetetlenné tette kormányzati pozícióból.