1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.10.29. 08:05 HaFr

Inkább Orbán, mint a baloldal?

Képtalálat a következőre: „islamic migration”

Kár, hogy mérlegelnünk kell, megéri-e az európai keresztény hagyomány és a magyar etnikum védelme -- és már akkor is lehet védelemről beszélni, ha bár csak retorika, de tudatosít -- , a demokrácia, a gazdaság és a társadalmi erkölcs (tovább)rombolását, a state capture-t és az orosz behatolást. Rettenetes dilemma ez, de hogy mennyire kikerülhetetlen dilemma, azt jól mutatja, hogy a baloldal képtelen szembeállítani vele egy versenyképes alternatívát. Azaz a dilemma reális, nem áldilemma. A dilemma érvényességét jelen esetben a politikai közösség mondta ki.

A populizmus alapja ismert módon az oligarchia és a tömeg között a köztes intézményrendszer kiüresedésével-kiüresítésével létrejövő intim, közvetlen viszony. A liberális demokrácia -- kevésbé ismert módon -- az emberi szabadság és a tömeg irányításának kényszere közötti modus vivendi, amelyről mára kiderült, hogy nem volt képes létrehozni a maga kultúráját, és szerte a Nyugaton megroppant a mélyebben gyökerező (kollektivista) tömegszenvedélyek -- a nacionalizmus és/vagy a szocializmus -- súlya alatt. Van, ahol ez civilizáltabban (liberálisabban) folyik, így az Egyesült Királyságban, van ahol kevésbé, pl. Magyarországon, és van, ahol -- Németországban -- a súlyos múlt terhe és a viszonylag sikeres társadalom egyelőre elég ellenállást képez a folyamattal szemben. De mindenütt az látszik, hogy a liberális demokrácia szövete elvékonyodván felsejlik mögötte a II. világháború előtti, eltemetettnek vélt múlt, illetve kiderült, hogy liberális demokrácia csak addig volt, amíg a jóléti állam működött, tehát -- ebben a szigorú értelemben -- a maga jogán legalábbis tán sosem volt. A liberális demokrácia két kihívója -- a migráció kapcsán megerősödött nacionalizmus/etnicizmus és a szociális válság, amelyet a középosztályok alsó rétegeinek a pénzügyi válság nyomán bekövetkezett és a technológiai forradalomtól való félelemben tovább erősödő elbizonytalanodása váltott ki -- robusztusabb politikai erők annál, hogy rövid távon stabilizálni lehessen a nyugati progresszióba és a méltányosan működő társadalmakba vetett hitet.

Ilyen körülmények között felértékelődik az egzisztenciális és identitásválságra adott állami válasz, és ez a válasz Magyarországon sikeresebb az azonnali hatásait illetően, mint Nyugaton, és sikeresebb, mint amilyen a magyar ellenzéki válasz -- merthogy ez nincs. A válság magja reális lévén, fokozni elég jól lehet anélkül, hogy ez megkérdőjelezné a válaszok -- jelen esetben a magyar kormányzati válasz -- hitelességét. Azzal, hogy ez a válasz alkalmas az azonnali félelmek oldására (kerítés, az ellenség azonosítása Soros személyében és Brüsszelben) és nem próbálja elracionalizálni és hosszabb távra tolni a megoldástmint az ellenzék teszi, azonnal kamatozik a szavazatokban, miközben a fentebb már említett negatívumok -- a demokrácia, a gazdaság és a politikai erkölcs (tovább)rombolása, a state capture és az orosz behatolás -- túl absztraktak és konklúzívan igazolhatatlanok ahhoz, hogy hasonló mértékű veszélyérzetet keltsenek. Hogy később ez a veszély reális és látható hátrányokat fog okozni? Talán. Lehet. Valószínű. De ennek -- akármelyiknek -- kevés politikai értéke van itt és most. 

Az ellenzék inkompetens. Miért lenne kormányon jobb? Orbán minden bizonnyal rombol, de az orrunk előtt lévő problémákra adekvát módon reagál. Van itt egy nemzet, amelynek a konstitúciója teljesen más, mint a már említett németé és brité (ahol mellesleg a kelet-európaiakkal szembeni ellenszenv katalizálta a brexitet, az iszlámmal és az ázsiai bevándorlással, köszönik, historikusan jól elvannak; a probléma kulturális megjelenése teljesen más), és ennek a nemzetnek a tagjai óriási többségben nem akarnak nagyon idegen bevándorlókat -- ellenben az Unió tényleg  be akar ilyeneket telepíteni ide, tényleg nem szabna felső határt ennek, ergo Orbánnak igaza volt. A legfontosabb egzisztenciális és identitásügyben volt igaza, miközben az ellenzék -- nem hazudik, hiszen nem tudja az igazságot, hanem -- össze-vissza hadovál (főleg ideológiai alapon), ami a bizonytalanság érzetét kelti, amit senki, a magyar meg főleg nem szeret.

Az egész ellenzéki politika egy katasztrófa. Minimum az ostobaság, a hozzá nem értés, a fajsúlytalanság, a megbízhatatlanság egyvelege. Miért is kéne rájuk szavazni? Hacsak Orbánról nem tételezi fel valaki komolyan, hogy hazaáruló és a szándékait és a jövőképét a nemzet kifejezett tönkretételének vágya határozza meg, a korrupció és a máshol sem sikeresebb liberális demokrácia tönkretétele egyszerűen nem érnek fel helyi értékben -- azaz a magyar közvélekedésben -- az egyéb politikai erényeihez. Márpedig az előbbieket nem sikerült még elhitetni róla. Az persze meglehet, hogy Orbánt előbb-utóbb elhagyja a politikai érzéke, pl. a konzervatív ember számára -- lásd a Lukács János amerikai-magyar történésszel készül legutóbbi interjút -- megengedhetetlenül közel engedett oroszok szorításának már nem tud határt szabni, de azt hinni, hogy az ő -- vagy akár Putyin -- mesterterve érvényesül a Nyugaton, már a ló másik oldala lenne. Valójában sokkal rosszabb nekünk, hogy tőle függetlenül van egy objektív trend szerte a Nyugaton, amelyben megtalálta a politikája helyét, és ennek a trendnek a sorsáról még nem lehet elmondani semmi biztosat.

Azt fel lehet azonban tételezni, hogy ha a baloldali kormány nem is bukik meg 2010-ben, ennek a trendnek ellenállva mindenképpen megbukott volna 2014-ben, és nagyjából ugyanitt tartanánk Orbánnal, ami az utóbbit viszont nem menti fel a kleptokrácia, az önkény és a rombolás vádjai alól -- ezeket a Nyugat ugyanis változatlanul nagy ívben elkerüli: Strachének, nem beszélve Kurzról, esze ágában nincs tönkreverni az osztrák társadalmat, jogállamot és versenyképességet, illetve az ilyet aligha tekintenék nemzeti politikának. Az, hogy ezeket Orbán megcselekszi, illetve ha nem képes már visszaépíteni a magyar regenerálódás alapjait, akkor hasonlóan kártékony, minimum ambivalens szereplőként fog bevonulni a magyar történelembe, mint Horthy vagy Kádár. De talán törvényszerű, hogy az ország ilyen történeti fejlődése mellett visszatérően ezt tudjuk kitermelni. A lassan már öröknek tűnő kérdés: hogyan lehetne ennek tartósan elejét venni.

217 komment · 1 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9213113414

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jézus maghalt érted? 2017.10.30. 10:17:48

A " Jézus meghalt érted" mondóka egy nagy KAMU! Mert egyrészt ez egy mese, másrészt maximum egy hosszú hétvégét, azaz három napot pihizett. Még Hófehérke is hosszabb ideig volt "halott" .

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.29. 09:06:09

A ballibek nem baloldal, kezdjük ott. Mióta baloldal a nagytőke lelkes tapsolása?

Orbán a legkisebb rossz.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.29. 09:12:23

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: a baloldal -- ahogy a jobboldal -- metaforikus szóhasználat a magyar politikában már három évtizede, pl. mert nincs rendes baloldal meg jobboldal

nevetőharmadik 2017.10.29. 09:36:36

A röhej közben pedig az, hogy Magyarországon még most is elég jó esélye lenne a liberális demokráciával egybekötött szociális piacgazdaságnak. Minden rendszer végső legitimációja a benne általánosan megélt jólét - és Magyarország olyan alacsony bázisról indulna, hogy már csupán a korrupció kis visszaszorításával, a legszembeötlőbb állami pazarlások megszüntetésével és némi bürokráciacsökkentéssel is jobb helyzetet lehetne teremteni (persze aztán a rendszer itt is megrekedne, mint nyugaton, de az még odébb van).

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.29. 09:40:23

@nevetőharmadik: hát, én nem vagyok ilyen optimista -- Mo-n pl az anyagi jólétnél jóval fontosabb a kulturális biztonság, sőt Ausztriában is hirtelen fontosabb lett a maguk 50 e körül GDP/főjük ellenére

Lavinia Pinkerton 2017.10.29. 09:51:03

Nem hinném, hogy a migráció önmagában válság lenne.
A hisztériát szítani kell, hogy nácizmus lehessen végül.
Erre az a bizonyíték, hogy Orbán súlyos milliárdok tömegét - amit a családjától vont el - és egész államapparátusa minden "dolgozóját" arra szánta, hogy uszítókampány dübörögjön, most már több, mint két éve, minten csövön át a magyar és egyéb fülekbe.
Idegent sosem látott belterjesen szaporodó falvakba vitték el a hisztériát, hogy családirtó féleszűek a migránsoktól féltsék a nőket...
Ez évekig tartó országos kampány nélkül egy vicc lenne, amin a kocsmában röhögnek. Miért is félnének pár csavargótól ?
Nincs migránsválság.
Migráció van, ahogy mindig volt és lesz is.
Az idegenellenes hisztériakeltés a náci kormányzás klasszikus üzemmódja.
Hogy ilyenkor a baloldali-humanista emberek behúzzák fülüket-farkukat és menekülnek - az is a náci kormányzás klasszikus következménye.

Lavinia Pinkerton 2017.10.29. 09:57:45

@HaFr: Nézz egy műsort, aminek a címe : Észbontó.
Egyszerű magyar emberek, különféle képzettségekkel próbálnak primitív kérdésekre választ adni.
Sajnos nem megy nekik.
Ebben az országban a kultúrálatlanság a legszembeötlőbb.
Nulla kultúra, nulla hagyomány, nulla gerincoszlop, semmi alap.
Ezért olyan könnyű őket befolyásolni, mert még a szavak jelentését sem képesek felfogni, nemhogy valamit gondolni bármiről.
A magyarok egy rezgő humánkocsonya, amelyik bármilyen formába belepancsolható. Primitív életforma.

Hidvégi Mihály 2017.10.29. 11:27:27

Fura egy címeket tudsz adni mostanában, Orbánt soha nem választhatja egy, a hazát magáénak érző ember, a baloldalt sem a mai formában, hát ne adjuk fel a polgári eszmét, én azt mondom.

S ha mégis választani kellene, s csupán e kettő közül, akkor inkább mégis a baloldalt választanám, mert azok között nincs olyan hatalomra éhes s ezáltal veszélyes ember (nem, még Gyurcsány sem olyan, pojáca, de nem veszélyes), mint Orbán.

S ha olyan nincs, ergo, onnét tovább lehet lépni. Orbántól nem lehet továbblépni, fogja lett az ország.

Hidvégi Mihály 2017.10.29. 11:33:57

Orbán hazaáruló-e?

Az a kérdés csupán, hogy mennyit kínálnak a hazáért.

Hidvégi Mihály 2017.10.29. 11:34:49

Aki képes olyan gyűlölet szítására, mint Orbán, ott soha a büdös életben fel nem merülhet, hogy hazaáruló-e!

ijontichy 2017.10.29. 14:03:52

@Hidvégi Mihály: korai még a téli depresszió ;-)
De ha mégis @HaFr: túrni kell egy fapadot Alicantéig, egy hosszú hétvége (főképp janár vége, február elején) a környéken (Benidorm, Villajoyosa) csodákat művel. Este egy príma nyelvhal valamelyik bodegában, vino de la casa-val leöblogetve mmmm... vagy akut gyorsterápiaként beülni a tütübe és eltolni a biciklit - pár megállóval - le a Csizmán egész Capo Vaticano-ig... hosszabb - és költségesebb - gyógymódként (5-7 nap) ilyentájt már jó egy kis Eilat (persze nem valami "százemeletes" vacakba, hanem az Americana-ba), kidögleni a homokba és elejtett sékeleket túrni (csak úgy passzióból), puszit adni a delfin orrára, vagy lemerülni a Sárga Tengeralattjáróval. A konyhájuk ugyan nem egy élmény (legalábbis nekem), de az éghajlat felülmúlhatatlan.
Pár nap, és a stöpszli, meg az ő kényszeres harcai, impotens ellenzéke máris távoli, kisszerű, óvodás játéknak tűnnek :-D.

ricardo 2017.10.29. 17:30:15

Benjamin M. Friedman vaskos könyvet írt arról, hogy a gazdasági válságok, vagy akárcsak stagnálás miként demoralizálja a társadalmat. Az illiberális gondolat a 2008-as válságot követően jelenik meg. A protekcionista gazdaságpolitika igénye, minként a nacionalizmus vagy épp a rasszizmus mindenkor a felszín alatt lappang, ahogy régen készen állnak a nekik megfelelő ideológiák, frazeológiák (vagy tudományosnak tetsző érvek) még a prosperáló években-évtizedekben is. Viszont a társadalom immunrendszere kellőképpen ellenálló ahhoz, hogy mindezeket megfelelő korlátok között tartsa. A válság (gazdasági, migrációs stb.) legyengíti a társadalom morális immunrendszerét, és felszínre törhetnek a lappangó ideológiák és frazeológiák, ahogy megerősödik a bezárkózás igénye és a rendpárti mentalitás is. Úgy vélem, az, ami a liberális demokrácia válságának tűnik valójában a gazdasági válságnak e demoralizáló hatása vagy utóhatása, aminek a legjobb ellenszere a gazdasági prosperitás. Vagyis az illiberalizmus hosszabb távon átmeneti.

Tamáspatrik 2017.10.29. 20:45:29

Mért ne működnének liberális demokráciák? Nagyon is jól vannak: Skandinávia, Finnország (valójában nem skandináv) Németország, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Hollandia, Belgium, kissé gyengébben, de működőképes: USA, Nagy-Britannia.
A Föld min. 1/6-án nem a kommunista rendszerek lettek életképesek, hanem a liberális demokráciák. :)
A felfogások pedig folyton változnak: 1780-93 között volt nálunk (is és Európa-szerte sokfelé) egy baloldali szakasz, utána jött 1825-ig egy jobboldali felfogás, majd megint baloldali, 48-ig.
A 20.században hasonló hullámzások figyelhetőek meg, mért lenne a 21.század más? Elég sokáig kell élni, akkor megélünk egy új reformkort, valamikor 2020 után...

A felvetett probléma valójában álprobléma: a baloldalnak jelenleg nincs esélye a győzelemre, legfeljebb a Jobbikkal koalícióban...

2017.10.29. 21:44:57

@Tamáspatrik:
amit te a baloldali liberalizmusnak nevezel az a szabadkőművesség.

fugyp 2017.10.30. 00:58:36

A 10 éves kisfiam logikusabb döntéseket hozna. Vajon jó e ha az eu-s pénzeket a korrupt haveroknak osztohatjuk. Ha 100 milliárdokat költünk egy politikus hobbijára? Jó-e, hogy a kórházakban le sem szarnak minket? Jó e hogy az oktatásban keveredik a poroszos rend kuktusz a komcsi magolasssal, miközben egy digitális analfabétanak marad majd a közmunka, meg a politikusi pálya.
Vajon értelmes, hogy az állam torzitja a versenyt ott ahol semmi keresni valója. Hogy egy avitt, digitális analfabéta, hatalom mániás minelnök helyett egy gyerek is logikusabb dönteseket tud hozni. És milyen szégyen, hogy hamarabb találja meg a közeli bolt nyitvatartását, mint az ország első embere. Orbán nem oda való!
Tisztán latszik,

Morpheus. 2017.10.30. 01:10:50

Furcsa és tragikus módon még egy széthúzó, 3-4 párt alkotta baloldali koalíció is kevesebb kárt okozna ennek az országnak, mint a javak és EU-s bevételek felének ellopására szakosodott Orbán-rezsim újabb 4 éve.

misimisi 2017.10.30. 01:31:15

@poszt
"Miért is kéne rájuk szavazni?"

Mert ha a valóban visszataszító ellenzéki pártok hatalomra kerülnének, talán - nagyon talán!!! - még volna némi esélyünk, hogy előkaparnak pár hozzáértő alakot, és azok előjönnek működőképes ötletekkel, amik megoldást jelentenek a problémákra.
Továbbá, volna némi esélyünk arra, hogy sikerül lecsendesíteni azt a gyűlöletcunamit, amit Orbánék zúdítottak az országra.
Ha viszont marad a jelenlegi felállás... hát, most komolyan, reménykedjek abban, hogy majd a rogánok, némethek, kósák, kövérek, semjének stb. megoldják a gondokat?

bigdata 2017.10.30. 04:10:55

A baloldal vs Orbán egy hamis dichotómia. Megszokásból vagy egyszerűségből 2 nagy politikai táborának csatájaként fogjuk fel a politikai váltógazdaságot, miközben Európa egyre több államában a koalíckókat a választás után formálják. Bár valószínűleg Orbán maga is beleesett ebbe a csapdába, 50%-1 fő parlamenti kisebbség mellett nehéz lenne mit kezdenie a múlttal, jövővel.

$pi$ 2017.10.30. 05:31:56

@bigdata: "miközben Európa egyre több államában a koalíckókat a választás után formálják"

Az igen baba módszer, miért is kellene tudnia az idióta választónak, hogy kire is adja a szavazatát? Majd eldöntik helyette a választások után!

chrisred 2017.10.30. 05:39:08

A ballibek azért tűnnének kormányra kerülve kompetens hatalomgyakorlónak, mert közpénzből tudnák reklámozni magukat, és eltüntetni a médiából azokat a híreket, amik az ellenkezőjét igazolnák. Ahogy a Fidesz csinálja.

chrisred 2017.10.30. 05:42:36

@$pi$: A választók célja, hogy az általuk favorizált párt a kormányra kerülve meg tudja valósítani az elképzeléseit, amivel a választók figyelmét felhívta magára. Ha önmagában nem kormányképes erő, akkor logikusan úgy tudja a választók érdekeit képviselni, ha koalícióra lép más pártokkal.

$pi$ 2017.10.30. 05:47:39

@chrisred: Ez azonban nem jelenti azt, hogy annak kellene örülnünk, hogy "Európa egyre több államában a koalíckókat a választás után formálják".

andrásúr 2017.10.30. 06:10:48

@Hidvégi Mihály: Aki ezt a kérdést felteszi az nem normális ! Te is hülye vagy és szarházi !

bigdata 2017.10.30. 06:28:22

@$pi$: ha a világot nem fekete és fehér kétpártrendszer írja le, és a politikai pártok választéka sem így képezi le, akkor a választó a voksával nem tud a többi választótól függetlenül dönteni a parlament összetételéről és a közösség jövőjéről.

A gyakorlatban viszont épp az látszik, hogy a választások után kötött koalíciók a politikai alkuk, kompromisszumok révén sokkal inkább leképezik a választói akaratot, és kevésbé hajlamosak eldurvulni, mint a szekértáborok harcából győztesen kikerülő kormányok.

Természetesen vannak a választók által nem kívánt koalíciók is, azt egy politikai formációnak látnia kell, hogy számára elfogadható-e a kormányzás ára.

Singerkém 2017.10.30. 06:39:48

@Lavinia Pinkerton: szóval szerinted a magyarok úgy egy az egyben primitív életforma.... És még te nácizol... ;-)

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 06:44:12

@$pi$:
Amikor még Pokorni volt az oktatás felelőse, Illés a környezetvédelemé, Járai, Szapháry,Chikán a pénzügyek várományosai, Sólyom a köztársasági elnök,
akkor kapták a mindenre kapott felhatalmazást.

Aztán ezeket szépen el is felejthettétek.

Kaptátok a kommancs Pintért, a harangozópap emberminisztert, zumbatáncosnőt a jegybankba, Schmitt-Áder villalakókat az elnöki palotába...

Lássuk be, bármit voksolsz, Orbán majd a képedbe tol egy cigányt felcsútról, vagy egy debilt debrecenből, és a futszálfiúkákat az öltözőből.

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 06:48:33

@Singerkém: Ez csak az igazság. A nácik meg azok, akik a primitív emberekből hatalmat építenek maguknak.
Nem várom, hogy megértsd, nyugodtan migráncsozzál és sorosozzál a kormányodnak szépen kórusban a többi millióval.

2017.10.30. 07:11:58

@bigdata: 2018-ban vagy orbán alakít kormányt, vagy az ún. baloldali-liberális pártok.
mi ebben a hamis?

nu pagagyí 2017.10.30. 07:13:06

A magyar történelem másról sem szól, mint hogy előbb-utóbb egy népellenes elit vergődik hatalomra, amely aztán fokozódó terror mellett lopja szét az országot, kiölve a polgárosodás minden lehetőségét. Most is ennek vagyunk tanúi. Sajnos nem vagyunk nemzet (nincs rá igény), a hatalom kizárólag az elit érdekeit védi a nép ellen, az emberek pedig nem tudják megfogalmazni mit akarnak, mert soha sem láttak mást. Az egyéni tehetség mércéje nem a társadalmi hasznosság, hanem a húsos fazékhoz való közelség (mivel nincs működő piac, nincsenek autonómiák, nincsenek közös normák). A hamis célok aztán fokozatosan előhozzák az ember alatti ocsmányság minden árnyalatát. Lesznek besúgók, kápók, bármire felhasználható idióta hívők és persze a rendszer tényleges haszonélvezői a lelkiismeretlen gonosztevők szűkkörű klubja.

Vödör1 2017.10.30. 07:49:47

@ricardo: nem, a liberalizmus volt atmeneti a masodik vh-t koveto gazdasagi, eletszinvonalbeli emelkedes gyermeke, es mint ilyen a gazdasagi hanyatlassal el is fog tunni. Korbe ertuk a foldet, nincs mar hova terjeszkedni. Egy veges rendszerben a vegtelen novekedes illuzio, ami torvenyszeruen ki fog pukkadni.

Mr. Waszabi 2017.10.30. 07:59:07

Már régóta úgy vagyok vele, hogy addig jó, amíg ezek egymást bsztatják a parlamentben, és nem minket kis embereket. Unom már az állandó gyűlöletkeltést, hogy itt jó kommunista módra mindig van egy ügyeletes ellenség - ennek sosem lesz vége, viszont tönkreteszi itt a hétköznapi hangulatot.
Orbán gyógyíttassa ki magát, mert már nagyon beteg.

bigdata 2017.10.30. 08:07:55

@aleksz róz: pl. az, hogy ott van még a jobbik is, tehát amennyiben a fidesz elveszíti az abszolút többséget, sem Orbán, sem a baloldal nem lesz abban a helyzetben, hogy kormányt alakítson.

István Magyari 2017.10.30. 08:17:14

Szarok az összes ballib genny szájába.

midnightcoder2 2017.10.30. 08:20:33

Kis hazánkban ezek a kérdések azért nem igazán kérdések, mert a másik oldal sem kevésbé populista - lásd Botka elvtárs és a "fizessenek a gazdagok" kampány. Jó, Botka elvtárs elbukott, de nem azért mert bárki is tiltakozott volna hogy gyerekek, ezt azért már nem kellene... A Jobbik sem igen panaszkodhat ezen a téren, lásd béruniós ötletelés, aminek kb. annyi a realitása mint az örökmozgó feltalálásának. A korrupció sem olyasmi, ami kizárólag Orbánékat jellemezné: lásd első két ciklus, amikor az elvtársi kapcsolatokon keresztül szétlopták az egész országot. Igen, Orbánék lopnak. De akik a helyükbe jönnek vajon kevesebbet lopnak majd ? Az átlagpolgár tapasztalata a gengszterváltás óta valahogy nem igazán erről szól.

Ad Dio 2017.10.30. 08:23:53

@nevetőharmadik:

"A röhej közben pedig az, hogy Magyarországon még most is elég jó esélye lenne a liberális demokráciával egybekötött szociális piacgazdaságnak."

Az inkább a vicc, hogy ilyen mondatot még le lehet írni :-(.

Ad Dio 2017.10.30. 08:25:37

@Lavinia Pinkerton:

"Nem hinném, hogy a migráció önmagában válság lenne.
A hisztériát szítani kell, hogy nácizmus lehessen végül."

"Az egész ellenzéki politika egy katasztrófa. Minimum az ostobaság, a hozzá nem értés, a fajsúlytalanság, a megbízhatatlanság egyvelege. Miért is kéne rájuk szavazni?"

Hátja.

midnightcoder2 2017.10.30. 08:27:57

@nevetőharmadik: "A röhej közben pedig az, hogy Magyarországon még most is elég jó esélye lenne a liberális demokráciával egybekötött szociális piacgazdaságnak. "

Amíg a világ műhelye Kína, a világ szolgáltatója India, és a szomszédban van egy EU ami elszívja az épkézláb munkaerőt, addig te itt aligha építesz sikeres szociális piacgazdaságot.

chrisred 2017.10.30. 08:29:37

@Lavinia Pinkerton: + a külügyi kapcsolatokat Martonyi helyett a futsalos, a közigazgatást Navracsics helyett a táskahordozó. A polgári oldal 2010-ben az ámokfutó ballibek helyett a szakértelmet akarta hatalomba segíteni, és megkapta helyette az inkompetens és elvtelen mamelukokat. Cseberből vederbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 08:37:51

@midnightcoder2:

"Amíg a világ műhelye Kína, a világ szolgáltatója India, és a szomszédban van egy EU ami elszívja az épkézláb munkaerőt"

Hogyan képes a szomszédos EU elszívni az épkézláb munkaerőt ha a világ műhelye Kína és a világ szolgáltatója India?

chrisred 2017.10.30. 08:38:32

@$pi$: Nem, ez egy adott szituáció, független minden érzelemtől. Minél komplexebb és rétegződöttebb a társadalom, annál több különböző csoportérdek jelenik meg, amit a pártoknak a politika szintjén meg kell jeleníteni. Kétfajta modell létezik, van a versengő, ami mindig csak egy győztest produkál, és a társadalom többi részének hozzájuk kell alkalmazkodni. És van a konszenzusra építő modell, amiben azzal próbálkoznak, hogy a különböző csoportérdekeket összehangolják és szimultán módon próbálják érvényre juttatni. Az utóbbinak a koalíciós kormányzás a természetes következménye.

midnightcoder2 2017.10.30. 08:39:43

@Lavinia Pinkerton: "Nem hinném, hogy a migráció önmagában válság lenne."

Gondolod, hogy ha Ali és Hasszán odahaza szétlövik egymás házát, majd jelentkeznek az EU-ban, hogy odahaza veszélyben vannak, mert nagyon üldözik egymást, itt nem fogják ők, vagy a gyerekeik, unokáik ugyanezt folytatni ?

Ez európaiakban van egyfajta kulturális felsőbbrendűségi érzés, azt hiszik, hogy ha adnak Alinak és Hasszánnak kaját, munkát, és jól megmagyarázzák nekik hogy amit odahaza csináltak az rossz, azzal meg van oldva a probléma. Az fel sem merül senkiben, hogy esetleg az ő kultúrájuk és vallásuk esetleg erősebb lehet, mint a szent liberális demokrácia.

A másik dolog, hogy az iszlám Afrikában is szépen terjed. És nem szép szóval... Az afrikaiak pedig továbbra is szaporodnak mint a nyulak, ha a demográfusoknak hinni lehet, akkor 2050-re több mint kétszer annyian lesznek mint ma. Azt pedig kissé kétlem, hogy addigra ott olyan modern mezőgazdaság lesz, amivel el tudják tartani a felesleget. Ezért aztán, ezek a népek el fognak indulni - ahogy már ma is sokan teszik. Ez itt Európában több mint egymilliárd írástudatlan, az európai kultúrát nem ismerő, többségében iszlamista négert jelent. Plusz ott a kies Közel-Kelet.

Na most, komolyan gondolod, hogy ezeknek az embereknek a migrációja nem okoz majd válságot ? Gondolj csak a hazai cigányság beilleszkedési problémáira. Pedig ők már generációk óta velünk vannak, beszélik a nyelvet, értik és többé-kevésbé elfogadják a kultúrát. Nem barátom, a migráció Európának nem válság lesz, hanem katasztrófa.

élveteg 2017.10.30. 08:40:11

"ennek a nemzetnek a tagjai óriási többségben nem akarnak nagyon idegen bevándorlókat -- ellenben az Unió tényleg be akar ilyeneket telepíteni ide, tényleg nem szabna felső határt ennek, ergo Orbánnak igaza volt"

Ehhez aztán nem kell Orbán Ki az a bolond aki elhitte hogy csak 1250 emberről van aztán ezzel vége is menekültkérdésnek

fillérbaszó vadász 2017.10.30. 08:40:14

@Lavinia Pinkerton: Hát ecsém, te aztán ritka nagy primitív szar vagy.

midnightcoder2 2017.10.30. 08:41:57

@neoteny: Úgy, hogy szép nagy előnnyel indultak. A Titanic sem két perc alatt süllyedt el.

kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2017.10.30. 08:45:11

@HaFr: Látom, kedves HaFr, még neked is jól áll az a szintű idiotizmus, amelyik a „kulturális biztonság” kifejezést egyáltalán a szájára veszi.
Ti tényleg hisztek abban az egetverő baromságban, miszerint a kultúrák annyira antagonisztikusak lennének, hogy a kulturális sokszínűség kulturális veszélyeztetettséget vonna maga után? Na látod, erdélyi (szórvány)magyarként pont ebben vagyok több nálatok: számomra mindennapos az, hogy a szomszédom legalábbis más nyelvet beszél és más órákban mossa a fogát, de sokszor a járóbeteg-rendelőben a Dr. felirat után egy kisilabizálhatatlanul idegen név és olvasható, amelyhez egy szokatlanul sötét bőrszín tartozik.
Mondjuk, ha már itt tartunk: szerinted egy szír és egy magyar fogtechnikus között valóban nagyobb a kulturális szakdák, mint egy magyar és egy norvég fogtechnikus között? Már csak vakkomondor-vonalon is.

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 08:48:07

@midnightcoder2:
Gondolom, hogyha Rezsiszilárd be tudott illeszkedni Magyarországra, mint második embere ennek az országnak, akkor bármelyik anyabaszó írástudatlan kecskepásztor megfelel ide miniszternek is.

midnightcoder2 2017.10.30. 08:49:48

@Lavinia Pinkerton: "Egyszerű magyar emberek, különféle képzettségekkel próbálnak primitív kérdésekre választ adni."

Soha nem hittem el, hogy tényleg vannak emberek, akik anno pénzt gyűjtöttek Isaura felszabadítására. Erre azt kell látnom, hogy tényleg van aki még ma is elhiszi, hogy amit a TV-ben lát az tényleg mind igaz.

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 08:54:55

@élveteg:
Kétmilliót honosítottunk a környező országokból és ahelyett, hogy nőtt volna a népességünk 2 millióval, ...még rohamosan csökkent is.
Akkor se jön Orbanisztánba senki, ha pénzzel csalodatod.

midnightcoder2 2017.10.30. 08:55:13

@kesztió: Nem a fogtechnikus a probléma. És igen, hosszú távon tényleg lehetnek problémák a különböző kultúrák együttélésével. Lásd Holocaust. És ne hidd, hogy ilyet csak a németek tudnak, vagy hogy ez annyira egyedi jelenség a történelemben. Már az ószövetség is szépen leírja, hogy egész városokat irtottak ki csak azért, mert nem tartoztak a Választott Néphez. De említhetném Pl. a kiirtott indiánokat, a hutu vs tuszi konfliktust, stb. A multikulti általában inkább nem működik a világban mint igen.

chrisred 2017.10.30. 08:58:01

@élveteg: És ki az, aki úgy gondolja, hogy a menekült státusz végleges letelepedési jogot ad?

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 08:58:47

@midnightcoder2:
A migránsválság csak annak létezik, aki sokat lóg a magyar tévén.
Menj ki a betonútra és nem látsz majd egyetlen migráncsot se a saját szemeddel.

chrisred 2017.10.30. 09:00:35

@midnightcoder2: Két óra alatt. Az sem sok idő.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 09:00:37

@midnightcoder2:

"Úgy, hogy szép nagy előnnyel indultak."

Ha olyan szép nagy előnnyel indultak, akkor hogyan válhatott Kína a világ műhelyévé és India a világ szolgáltatójává?

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 09:01:40

@midnightcoder2:

Vagy említhetnéd Amerikát, ahol a különféle kultúrából jött emberek egymás mellett élnek öntudatos amerikaiként.

chrisred 2017.10.30. 09:04:44

@Lavinia Pinkerton: A valódi magyar migránsválság annak létezik, aki nap mint nap szeretne találkozni a gyerekeivel, unokáival, rokonaival, barátaival. Esetleg a háziorvost akarja meglátogatni, vagy megbízható szakiparost keres.

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 09:04:55

@chrisred: De nem ábrándultak ki Mészárostól meg Rezsiszilárdtól se, mert a magyar egy olyan ostaba nép, hogy észre se vette a szakember helyett kapott ostoba káposztafejeket.

Cinkes 2017.10.30. 09:05:31

ha nem lopnának annyit azzal már jobbak lennének.

midnightcoder2 2017.10.30. 09:05:39

@Lavinia Pinkerton: A migránsválság azoknak létezik, akik olvasnak ezt-azt az interneten. Pl. a demográfiai előrejelzéseket, a németországi híreket a migrikkel kapcsolatban - és nem a 888-on vagy a kurucinfón, hanem itt az indexen. Aztán van még pár olyan neonáci oldal Orbánék kezében ahol olvashatsz ezzel kapcsolatban érdekességeket, Pl. bbc.com, cnn.com.

élveteg 2017.10.30. 09:07:21

@chrisred:

Olassa már el hogy mit idéztem a postból

"ennek a nemzetnek a tagjai óriási többségben nem akarnak nagyon idegen bevándorlókat -- ellenben az Unió tényleg be akar ilyeneket telepíteni ide, tényleg nem szabna felső határt ennek, ergo Orbánnak igaza volt"

Nincs szó semmiféle menekültről Hanem bevándorlóról

midnightcoder2 2017.10.30. 09:07:52

@Cinkes: Mondj egy kormányt a gengszterváltás óta akik nem loptak. Sőt, már a gengszterváltás előtt is, lásd spontán privatizáció. A csillogó szemű párttitkár elvtárs 86-ban még lelkesen magyarázta, hogy még egy kicsit meg kell húzni a nadrágszíjat elvtársak, de a következő öt éves tervben már minden jobb lesz, közben pedig fent az elvtársak már szépen elkezdték szétlopni a közvagyont.

chrisred 2017.10.30. 09:08:06

@midnightcoder2: A holocaust nem kulturális, hanem hatalmi-gazdasági kérdés volt. Ahogy a kulákok meg az iparosok sem külön kultúrát képviseltek a magyar társadalomban, csak az állam szempontjából túl értékes magánvagyonnal rendelkeztek.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30. 09:10:21

" ellenben az Unió tényleg be akar ilyeneket telepíteni ide, tényleg nem szabna felső határt ennek, ergo Orbánnak igaza volt"

Meglepő, hogy az igazságot is kimondja egy index címlapos blog.
Nagyjából a vita alapja, ennek a mondatnak a tagadására épül ballibeknél.

chrisred 2017.10.30. 09:14:14

@Lavinia Pinkerton: De igen. A polgári (aktív) réteg kiábrándult, ezért csökkent a Fidesz támogatottsága 2,7 millióról 2 millió alá, úgy, hogy közben a kormány folyamatosan szívja el a ballibektől az eltartottakat, a a Jobbiktól a szélsőségeseket.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 09:19:13

@midnightcoder2:

"fent az elvtársak már szépen elkezdték szétlopni a közvagyont"

Amely "közvagyonra" is lopással (vagy még inkább rablással) tettek szert 1945-től kezdődően, amely folyamat 1949-ben a tíz főnél több dolgozót alkalmazó cégek és a külföldi tulajdonú vállalatok államosításában csúcsosodott ki (és később az agrárium kollektivizálásában).

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 09:22:50

@chrisred:
A polgári aktív réteg az, aki egyetlen tüntetést, vagy sztrájkot sem csinált az Orbán elmúlt 8 évében ?

Ha kicsit csökkent a szavazói réteg, az csak azért van, mert a fidesz annyira egypártrendszer, hogy lusták elmenni a szavazóurnáig.

Amúgy a fideszre szavazott mindig minden inaktív réteg.
A legöregebb és a legfalusibb szavazórétegek a fidesz rajongói. Minden felmérés szerint.
És akkor még a börtöntöltelékekről és a debilekről, akik mind a fideszt erősítik, még nem is szóltam.

chrisred 2017.10.30. 09:23:18

@élveteg: De csak abban az értelemben, hogy az itt lakók nem akarnak bevándorlókat. Ami igaz is lehet. De a mostani jogrend szabályai alapján ettől nem is kell tartani. Se az uniós, se a magyar közhatalmi szervek nem rendelkeznek felhatalmazással, hogy tömeges (tehát nem egyénileg elbírált) bevándorlást szervezzenek.

Cinkes 2017.10.30. 09:25:25

@midnightcoder2: csak annyit írtam, nem kell sokat tenni azért, hogy jobbak legyenek.

midnightcoder2 2017.10.30. 09:30:52

@Lavinia Pinkerton: A falusi idős réteg mindig azt erősíti, akitől rendet és stabilitást remél. Anno Horn idején ők voltak az MSZP legfőbb támaszai, de Megyót is ők segítették a hatalomba. A debileket pedig felszívja a baloldali ellenzék vezetése, a maradék nem jelent túl nagy szavazóbázist.

nemecsekerno_007 2017.10.30. 09:31:00

@neoteny: "Hogyan képes a szomszédos EU elszívni az épkézláb munkaerőt ha a világ műhelye Kína és a világ szolgáltatója India?"

- Úgy, hogy nincsenek határok az EU-n belül.
- Kína, India meg messze van.
- Mi fizetjük a gazdag EU-s országok munkaerő utánpótlását.
- Nem izmusokról kéne beszélni, hanem a pénzről.

moszkvicssluszkulcs 2017.10.30. 09:31:15

Hogy a címben feltett kérdésre válaszoljak. Szerintem inkább Vona mint Orbán vagy a baloldal!

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 09:32:25

@midnightcoder2: De ha kimész a kertkapun, akkor egyet se látsz, ugye?
Az ukrán meg a jugoszláv háború gond nélkül lement a szomszédban, tömeggyilkolással, tankokkal, bombázással,

de egy kontinenssel arrébb folyó háborútól mindjárt majd össze kell szarni magatokat maszatfalván.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 09:44:22

@nemecsekerno_007:

"Úgy, hogy nincsenek határok az EU-n belül."

Mivel ez mindkét irányba -- Mo-ról a nyugati EU felé _és_ a nyugati EU-ból Mo felé -- igaz, ez nem magyarázat arra, hogy hogyan képes a szomszédos EU elszívni az épkézláb munkaerőt Mo-ról: a határok nyitottsága okozhatná azt is, hogy Mo szívja el az épkézláb munkaerőt a szomszédos EU-ból.

"Kína, India meg messze van."

Ennek ellenére -- midnightcoder2 állítása szerint -- Kína a világ műhelye és India a világ szolgáltatója: Kína képes elszívni a gyártást és India a szolgáltatást.

"Mi fizetjük a gazdag EU-s országok munkaerő utánpótlását."

Miért nem a gazdag EU-s országok fizetik a magyar munkaerő utánpótlását?

"Nem izmusokról kéne beszélni, hanem a pénzről."

Még inkább a javak és szolgáltatások megtermelésének/előállításának módszereiről és mértékéről kellene beszélni -- amik nem elválaszthatóak az izmusoktól.

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 09:44:53

@nemecsekerno_007:

A negyvenes-ötvenes-hatvanas korosztály nem kap munkát idehaza, vagy ha kap, akkor elmehet söprögetni szinte ingyen.
A fiatalok nem kapnak első munkahelyet, csak diákmunkát, vagy ingyenmunkát.
Ha tényleg gond lenne a munkaerőelszívással, akkor felvennék őket dolgozni a tanult szakmájukba.
Erről nem is álmodhatnak, ha nem fideszes a rokonságuk, úgyhogy ne zagyváljál itt elszívásról.

Szabályosan kiebrudaljátok a magyarokat külföldre.

chrisred 2017.10.30. 09:45:52

@nemecsekerno_007: Mert nálunk még az a torz mechanizmus él, mint az ántivilágban, hogy a munkaerőnek csak előállítási költségei vannak, utána gyakorlatilag ingyen funkcionál. Ebbe a levesbe beleköpött a külvilág, ahol a munkaképességet, a szaktudást a magántulajdon egyik megjelenési formájának tartják, és ugyanúgy beárazzák, mint egy ingatlant.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30. 09:49:12

@Lavinia Pinkerton:

A környező országok között tőlünk mennek ki a legkevesebben arányaiban külföldre.
Úgyhogy ez a Fideszezés a jelenség kapcsán meglehetősen szánalmasan erőltetettnek tűnik.. .DDD

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30. 09:50:24

@Lavinia Pinkerton:

"De ha kimész a kertkapun, akkor egyet se látsz, ugye?"

És ez legjobb ha így is marad.
Avagy te miért akarsz problémát importálni az országba, amivel a Németek és Franciák se tudnak megbírkózni, integrációra képtelen, nőket erőszakoló, robbangató muszlim migárnsok képében ?

midnightcoder2 2017.10.30. 09:53:10

@Lavinia Pinkerton: Az igazán nagy háborúk előbb-utóbb ide is elérnek. A békebeli magyar zsidó is gondolhatta, hogy mit árthat neki itt holmi Kristály-éjszaka ? Aztán mint kiderült, igen. A mai helyzetet az különbözteti meg az akkoritól, hogy akkor az átlagpolgárnak elég kevés esélye volt átlátni pár országhatárral odébb, max. az akkortájt sem annyira nagyon megbízható hírlapok alapján tájékozódhatott, ma viszont itt a net.

midnightcoder2 2017.10.30. 09:55:17

@Lavinia Pinkerton: "A negyvenes-ötvenes-hatvanas korosztály nem kap munkát idehaza, vagy ha kap, akkor elmehet söprögetni szinte ingyen."

Próbálj meg egyszer Pesten normális mesterembert találni.

konrada 2017.10.30. 09:57:47

@neoteny:
Úgy - bármennyire is szeretnénk hinni - Európa - s benne az EU - nem a világ, sőt már nem is a közepe.

Az az Európa, mely még a 60-as években összteljesítményében a világ vezető gazdasági ereje volt, s melyben a világ lakosságának hatoda élt, mára egyre hátrább szorul mind gazdasági erőben, mint a világ műhelye szintben.
..na így válhatott Kína és India vezetőerővé: a világ mára már messze nem Európát jelenti...

...s a másik kérdésedre, hogy akkor miért is oda megy aa kelete munkaerő: Hát mer amikor a világ közepe Európa nyugati része volt, a kétkezi munkások olyan bért tudtak maguknak kiharcolni, mely jóval a világ többi része felett van, és az meg is maradt.
...miközben mint írtam, a népesség növekedése nem követte a gazdasági növekedést, sőt abból egyre nagyobb részt szakít ki a szolgáltató szektor.
Na ezért szívja fel magasabb bérrel a munkaerőt.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30. 09:57:49

@midnightcoder2:

Mit ér a net, ha a ballib agyhalottak simán letagadják pl a Soros-Tervet, vagy az álatal listázott EU-s képviselőket, szemrebbenés nélkül, holott napi kétszer tolják az arcukba a valóságot, linkeket, saját kézzel írt publikus és kiszivárgott listát, terveket.

Ballibnek lenni hit kérdés csupán.

midnightcoder2 2017.10.30. 10:00:33

@neoteny: "a határok nyitottsága okozhatná azt is, hogy Mo szívja el az épkézláb munkaerőt a szomszédos EU-ból."

Ja, nyilván. A magyar cukrász is nyithat cukrászdát Bécsben... Szépséghiba persze, hogy míg az osztrák cukrásznak erre van pénze, a magyarnak nincs. Teccettek volna nem szétlopni az országot a cuculizmus alatt és után, teccettek volna a gengszterváltás óta nem vállalkozásellenes politikát folytatni. Ma a csóró hazai cégnek aligha van esélye arra, hogy versenybe szálljon a piacképes hazai munkavállalóért. Én sem mennék el hazai céghez melózni, különösen nem olyanhoz ami az itteni csóró cégeknek dolgozik, amíg elmehetek az itt dolgozó multihoz is, akinél ugyan így is a negyedét keresem mint ha ugyanezt a melót az anyacégnél csinálnám kinn, de még mindig jóval többet és főleg bejelentve, normális körülmények között, ellentétben az itteni pincebétékkel.
Ha pedig 20 évvel fiatalabb lennék, én is mennék nyugatra, legalább addig a pár évig amíg még érdemes.

élveteg 2017.10.30. 10:05:19

@Lavinia Pinkerton:

Akkor kapásból :

Feladatkör, kompetenciák és felelősség
Matusz-Vad Zrt., területén piacvezető, a HoReCa szektort kiszolgáló, biztos anyagi háttérrel rendelkező, élelmiszer kereskedelemmel foglalkozó társaság budapesti, X. kerületben lévő raktárába csapata bővítés céljából keresi munkatársát

Egyéb béren kívüli juttatások
• versenyképes, kiemelkedő jövedelem (garantált br. 330.000,- Ft/hónap)

www.jobinfo.hu/allas/raktaros-allando-ejszakai-muszak/budapest/4809982/wrkn/norm/?sc=410

Magasemelésű targoncavezető

Elérhető bruttó BÉR: 270.000Ft

MUNKAVÉGZÉS HELYE:
Gyál, Hrsz. 7000/13, 2360

www.profession.hu/allas/magasemelesu-targoncavezeto-hopi-hungaria-logisztikai-kft-gyal-1086791/optimum

midnightcoder2 2017.10.30. 10:07:56

@konrada: A nyugati gazdaság miután az ipari melóhelyek nagy részét exportálta Kínába, arra állt be, hogy szolgáltat, illetve a high-tech ipart tartotta itt. Ez egy darabig működhet is, elvégre itt elég képzett volt a munkaerő, és a cégek központja is itt van.
A dolog hosszú távon csak két plusz egy sebből vérzik:
1. A kicsi kínaiak és indiaiak egyre képzettebbek, ezerrel nyomják a pénzt az oktatásba. És ma már a legjobb egyetemek közt is ott vannak.
2. Ahogy a gazdaság központja Ázsiába helyeződik, egyre kevésbé éri meg a világ másik feléről oda szolgáltatni, pláne jó drágán.

Plusz egy: jó pár olyan terület van, ahol a hagyományos vallásos-zöld Európa eleve hátrányban van a kicsi kínaiakkal, indiaiakkal szemben, lásd Pl. genetika, biotechnológia. Ott simán megtesznek olyasmit, amiért itt kitörne a hiszti. Ennek viszont az lesz a vége, hogy egy rakás stratégiai területen emiatt sem tudunk labdába rúgni.

TheSaurus 2017.10.30. 10:12:17

Kétféle politikus van: az egyik kampányolni tud, a másik kormányozni. Valószínűleg ezért lenne jobb kormányon ez a szerencsétlen ellenzék.
(Csak akkor tüntessék el a jelenlegi bagázst teljesen, különben nem lesz idejük azzal foglalkozni, amivel kéne.)

chrisred 2017.10.30. 10:16:22

@konrada: Kicsit egyoldalú megközelítés, és arra épül, hogy a világ fogyasztópiaca semmilyen formában nem változott a hatvanas évek óta, sem mennyiségben, sem minőségben. Valójában csak a hozzáadott humánerő értéket nem igénylő tömegtermelés került kiszervezésre. Ennek az egyik oka főként kulturális: Kínában a heti hétnapos munkaidő elfogadott, így az egységnyi termék előállításának költségével a vasárnapi szünnapra épülő európai gazdasági rendszer nem versenyezhet. A másik ok, hogy az európai munkaerő túlképzetté vált ahhoz, hogy csupán gyártásra szakosodjon. A termékpiaci funkciók közül a gyártás csak az egyik, és a legkevésbé speciális paramétereket igénylő. Európa akkor fogja elveszteni a piaci előnyét, ha a többi, képzett humán erőforrást igénylő szegmensben sem lesz versenyképes.

ricardo 2017.10.30. 10:18:20

@Vödör1: De még előtte a Napból vörös óriás lesz, a Föld pedig elpárolog.

vajdasagi 2017.10.30. 10:25:16

@moszkvicssluszkulcs: Én is egyetértek: most a Jobbikot kéne hatalomra juttatnunk. Ez ugyan rejt magában kockázatokat, de minthogy az összes többi opció katasztrofális, nincs más megoldásunk.

Duplaxiii 2017.10.30. 10:32:18

Mivel orbán == baloldal, a kérdés értelmetlen...
De a probléma: 90 óta ezt teszi a magyar!
Mindig inkább a másik!
És folyamatosan váltogatjuk a rosszakat, a mégrosszabbakat.
Mint a mocsárban, a futóhomokban, próbálkozunk, de a idióta váltásokkal csak csúszunk lejjebb és lejjebb!
A felvetett kérdés alapból hazaárulás, mivel a baloldal pontosan ugyanannyira nemzetáruló, mint a többi.
Nem olyan bonyulult ám ez, csak meg kellene egyszer a büdös életben hallgatni a többséget képviselő passzív pártnélküli is!

bigdata 2017.10.30. 10:34:43

@midnightcoder2: a jelen kormány működésében nem az a gond a korrupcióval, hogy egyáltalán létezik. Sajnálatosan ahol vannak közösségi javak, ott korrupció is van. Az igazi gond ott van, hogy a korrupciógyanús ügyeket felülről szervezik, átszövi az államszervezetet, egész ágazatokat alakítanak át az újraosztás lehetőségének megteremtéséért, százmilliárdos vagyonok épülnek állami forrásokból, kedvezményezettjei pedig keleti módra a családtagok, meg a politikai hatalmat az államszervezeten kívül építgető strómanok. A nagy médianyomuláshoz is a különös módon és gyorsasággal szerzett vagyon teremtette meg az anyagi feltételeket. Ez mindenképp új minőség a korábbi rendszertelen, partizán stílusú lenyúlogatáshoz képest.

vajdasagi 2017.10.30. 10:36:17

@Ballib cenzúrázók réme 24: Azt írod: "Mit ér a net, ha a ballib agyhalottak simán letagadják pl a Soros-Tervet"

Légy szíves mutass egy linket, ahol a "Soros-terv" olvasható. De kérlek, autentikus forrásra hivatkozz. Mit gondosz, vajon miért van az, hogy a magyar kormány sem képes ezt a "tervet" megmutatni? Hogyan nem látod, hogy szellemekkel hadakoztok?

Duplaxiii 2017.10.30. 10:38:20

@vajdasagi:
Egyetértek, igaz sok vonzalmam nincs hozzájuk...
Nem azért, mert még nem sározódtak be a hatalomoldali korrupcióban (más területen igen!), de egyedül nekik van a többség számára elfogadható programjuk, filozófiájuk.
Sajnos ma az összes, korábban jobbikellenes barátom már bennük hisz csak, akik még el fognak menni szavazni, azok döntően már csak bennük bíznak.
El kell fogadni, a hatalmas mennyiségű szar kitakarítása csak radikális eszközkkel lehetséges.
Ha nem csúsznak vissza a náci területre, én fotelből nézném, ahogy a maiak nyüszítve menekülnek.
De az igazi veszély:
Ha a jobbik hatalomra kerülne és be is tartaná az igéreteit, nem lenne korrupt, nem lenne náci, akkor azzal azt igazolnánk, hogy a magyarok többsége radikális (szélső)jobbos.
De nem az, csak MÉRGES!
És hosszútávon a jobbik is káros lenne, az emberek egy idő után megint váltani akarnának, de akkor már választék sem lenne...

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 10:40:47

@konrada:

"Az az Európa, mely még a 60-as években összteljesítményében a világ vezető gazdasági ereje volt"

Amely Európa a 60-as években két gazdasági tömbre oszlott: Nyugat-Európára és a KGST-re, amely két gazdasági tömb között az együttműködés (kereskedelem) mesterségesen (politikailag) visszafogott volt.

"amikor a világ közepe Európa nyugati része volt"

Ami gazdasági szempontból bizonyosan nem a 60-as években volt: akkor az USA volt a legnagyobb gazdaság.

"a kétkezi munkások olyan bért tudtak maguknak kiharcolni, mely jóval a világ többi része felett van, és az meg is maradt"

Magas(abb) _reálbéreket_ nem lehet kiharcolni: azokat csak kitermelni lehet. A magas(abb) _reálbérek_ mindig a magas(abb) termelékenység következményei: ahhoz, hogy egy partikuláris iparágban dolgozó (kétkezi) munkások _reálbére_ nőjön, nekik _is_ többet kell termelniük _és_ a többi iparágban dolgozóknak _is_ többet kell termelniük. Ugyanis végső soron a megtermelt jószágok kerülnek elcserélésre egymással (a pénz közbeiktatásával); ha nem növekszik a megtermelt jószágok mennyisége, akkor a _reálbérek_ sem növekedhetnek: nem az számít, hogy a melósnak mekkora a _nominálbére_, hanem hogy mennyi jószágra tudja elcserélni az általa előállított (mennyi) jószágot. A gazdagság nem abból származik, hogy valakinek sok pénze (nominálisan magas jövedelme) van, hanem abból, hogy a jövedelméből sok (minél több) jószágot tud megvásárolni.

vajdasagi 2017.10.30. 10:41:00

@midnightcoder2: Azt mondod, hogy a kínaiak és indiaiak ezerrel nyomják a pénzt az oktatásba. Hát miért nem tesszük mi is ugyanezt? Miért nem próbálsz JOBB programozó lenni, mint a kicsi indiaiak? Képezd magad, eszelj ki új dolgokat, győzd le őket a szakmádban, és ne a blogoszférában teljesítsd ki magadat, és máris jobb lesz a honfitársaidnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 10:43:24

@midnightcoder2:

"míg az osztrák cukrásznak erre van pénze, a magyarnak nincs"

Amely jelenségre nem magyarázat a határok nyitottsága (a más EU-s országbeli munkavállalás lehetősége).

DrGehaeuse 2017.10.30. 10:54:45

@neoteny: Egyébként a baszogatást is soros kezdte 2015-ben amikor ezt írta viktor tervéről:

"Hungarian Prime Minister Viktor Orbán has now also produced a six-point plan to address the crisis. But his plan, which subordinates the human rights of asylum-seekers and migrants to the security of borders, threatens to divide and destroy the EU by renouncing the values on which it was built and violating the laws that are supposed to govern it."

Csoda hogy "kedves vezetőnk" erre annyira bepöccent ?! Aróta is közpénzmilliárdokat nem kímélve visszabaszogatja Gyuribá't.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30. 10:56:14

@DrGehaeuse:

Azt hiszed számít neki ha az arcába tolod, Soros saját kezűleg kiadott tervét, amit az általa listázott EP képviselők, szó szerint végrehajtanak.

Íme Soros által megbízhatónak titulált, listázott 226 darab EU-s képviselő, akik végrehajtják a fent olvasható, nem létező tervet:

legacy.gscdn.nl/archives/images/soroskooptbrussel.pdf

midnightcoder2 2017.10.30. 10:59:43

@vajdasagi: A kicsi indiánokat szakmaiságban _ma_ nem nehéz legyőzni. Árban viszont elég nehéz alájuk menni. És ők be tudnak állítani egy csapatba 1000 programozót is ha kell. Akkor is, ha a programozóik jó része fél éve még kecskéket őrzött a hegyekben. De ez nem marad mindig így.

A képzéssel nálunk csak az a baj, hogy sokba kerül, viszont a frissen képzett emberedet már viszi is az EU - akinek így a képzés semmibe sem kerül, sőt igazából a csökkenő népességét is pótolni tudja európai civilizációvak kompatibilis fiatalokkal.

Amúgy igen, jelen pillanatban is képzem magam, csak időnként feljárok ide kikapcsolódni pár percre.

Zsoltbacsi 2017.10.30. 11:01:29

@chrisred:

"ezért csökkent a Fidesz támogatottsága 2,7 millióról 2 millió alá"

Azért ez így kicsit demagóg. Tény az, hogy 1998 óta mindig 2-2,3 millió között volt a fidesz eredménye, egyedül 2010 volt a kivétel, a maga 2,7 milliójával. De ennek nem sok köze van a fideszhez, mindössze annyi történt, hogy annyira bénák voltak a ballibek, hogy megjelent egy 4-700 ezer közötti protest tömeg, akik bárkire leszavaztak, csak ne a szocik maradjanak. Tudod, ezt hívják kormányváltó hangulatnak, nem pedig azt, amiről Gulyás Manci és társai álmodoznak :)

konrada 2017.10.30. 11:03:33

@chrisred:
Newm velem vitatkozol. Az előzmény kérdezte, miért nyugat-európába megy a keleteurópai munkaerő, ha az előzménye szerint már nem az a világ fő gazdasági ereje-potenciálja.

...neki írtam azt, hogy Európa mára már nem azonos a ptolemaioszi világképen alapuló reneszánsz, és újkori világképpel, amikor azt gondolták, az a világ közepe és a többi csak az európai hegemónia része...

...s a történelemből tudható, a sok lúd disznót győz. Így Európa pont olyan ütemben veszít gazdasági jelentőségéből, ahogyan fogy a föld népességén belül lakosságának aránya. Ti. az, hogy Eurpa elveszti majd azokat a maradék elsőbbségeit is, amiben még előrébb tart, az prognosztizálható tény...

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30. 11:04:42

@Zsoltbacsi:

Álmodnak a ballibek, de bilibe ér e kezük:

www.nyugat.hu/tartalom/cikk/nott_a_fidesz_es_az_lmp_csokkent_a_jobbik_es_az
októberben a teljes felnőtt népesség 31 százaléka támogatta a kormánypártokat, ami hibahatáron belüli, egy százalékpontos növekedés szeptemberhez képest.

A Jobbik szimpatizánsi tábora egy százalékpontot csökkenve ezúttal 10 százalékos, míg az MSZP-tábor újabb egy százalékpontot csökkenve immár csak 5 százalékot teszi ki. Az intézet megjegyezte, hogy ez a Jobbik és az MSZP esetében is kiemelkedően alacsony támogatottságot jelent a 2014-es ciklus egészét nézve.

A teljes felnőtt népességből a Demokratikus Koalícióval továbbra is 4, az LMP-vel változatlanul 3, a Momentummal és a Kétfarkú Kutya Párttal 2-2, míg az Együtt-tel és a Fodor Gábor által vezetett Liberális Párttal 1-1 százalék szimpatizál a teljes felnőtt népesség körében.

Zsoltbacsi 2017.10.30. 11:10:10

@Ballib cenzúrázók réme 24:

Igen, csak arra akartam célozni @chrisred:-nek, hogy abból a 2,7 millióból 4-700 ezer a mszp-szdsz 8éves "teljesítménye" miatt szavazott a fideszre (se előtte, se azóta)

chrisred 2017.10.30. 11:11:05

@konrada: Nem tekintem abszolút történelmi alapigazságnak, hogy a sok lúd disznót győz. Teszem azt, Xerxes és Moctezuma is ebben bízott, aztán lett, ami lett.

Ballib cenzúrázók réme 24 2017.10.30. 11:12:35

@Zsoltbacsi:

Most is van tartalék bőven, és nem a ballibeknél.

3 millió 200 ezren szavaztak arra, hogy a migránsokat meg kell állítani.

Eközben az EU még ma is a kvótát erőlettné az országra, és a ballibek tapsikolnak asszisztálnak ehez.

DrGehaeuse 2017.10.30. 11:13:34

@DrGehaeuse: Nem lennék meglepve, ha kiderülne (de tesznek róla hogy ne derüljön ki) hogy valójában a terv közös. Valójában létezik egy szupertitkos Soros-orv-bán Terv (igazából Bilderberger-Rotschild terv) aminek a manipulációs nyilvánosságban van két -egymással veszekedő - PR jellegű kitüremkedése a valós törekvések elkendőzése érdekében.

Ez jó minden elitcsoportnak. orv-bán jól tudja hasznosítani szavazótábora összetartására, Soros cégei meg szépen profitálnak a migránsbizniszből a balek EU pénzét megcsapolva. Magyarország továbbra is gyakorlatilag iszlám mentes övezetnek lesz megtartva, vészhelyzet esetére.

chrisred 2017.10.30. 11:25:45

@Zsoltbacsi: Én meg ezt a "megjelent hirtelen 4-700 ezer fős protest tömeg" fordulatot érzem demagógnak. A 2010-es választáson a 2002/2006-os választásokhoz képest 3-500 ezerrel kevesebb szavazó jelent meg. A ballibek milliós szavazatvesztesége nagyjából háromféle módon transzformálódott: átszavaztak a Fideszre (ez az általad jelzett többlet), egy új elitellenes protestpártra szavaztak (LMP, Jobbik) vagy nem mentek el a szavazásra (a fenti kevesebb összes szavazat oka). Semmilyen módon nem igazolható, hogy a Fidesz 2010 és 2014 között elvesztett 600 ezer szavazata ebből a körből származik, sőt, nagyon valószínű, hogy a ballibek kedvenc szavazóbázisa, az eltartottak a Fidesz mellett maradtak, mert náluk sokkal általánosabb jelenség az erősebb fél, a győztes felé húzás.

Zsoltbacsi 2017.10.30. 11:38:38

@chrisred:

Nyilván keveredik az általad írt 3 kategória, de a mondandóm lényege az lett volna, hogy a 2010es eredmény egyszeri volt, mint a történelem bizonyítja.
Amúgy az nem igaz, hogy a jobbiknak/lmpnek nem volt előzménye, mert az igaz, hogy újként kerültek be a parlamentbe, viszont kipottyant a szadesz (lmp) és az mdf+miép (jobbik)

Még mielőtt belekötsz, nem azt írtam, hogy ugyanaz a 2 párt, de a megszólított választók között nagy az átfedés.
(mellesleg mára már szinte az összes levitézlett szadeszes a dk környékén rontja a levegőt)

konrada 2017.10.30. 11:40:20

@neoteny:
...hát lehet, hiszen Európát megviselte a világháború, míg USA nyert rajta, s valóban akkorra már gyakorlatilag megszünt a gyarmatbirodalom, mig az USA neokolonizációban addigra előre tört.

...s akkor is már leszálló ágban volt a világ részesedésében Európa...
De mindez nem cáfolja azt, hogy a világ GDP-jéből mára sokkal kisebb részt szakít ki, mint akkoriban, így egyre kevésebb mindenben marad a világ közepe...

...ez a termelékenység egyébként meg egy bullshit.
Nem attól lett több a fizetés, mert annyival több értéket termeltek, hanem attól lett több magasabb a fizetési eszközben kifejezett 1 órára jutó termelékenység, hogy növekedett abban a munkaerő árában kifejezett hozzáadott érték.
...s ez nem attól nőtt, mert a jószívű kapitalisták meg akartak osztozni a bevételeken, hanem attól, hogy a munkaerő nem elégedett meg a bérrel...
...ezért termelékenyebb ugyanazon gépsoron ugyanazt gyártó német munkás, vagy akár egy fodrász is, aki szintén szerepel a termelékenységi mutatóban azzal, hogy 1 óra alatt 4x annyi jövedelmet termel ki, miközben....

...de persze ne bagatelizáljuk el: ha a munkaerő hozzáadott értéke nő, úgy a cégtulajdonos is jobban rá van kényszerítve arra, hogy azonos mértékű haszonhoz költséget csökkentsen, így máshol is - a munkaszervezettségben, automatizálásban fejlesztenie kell.
...de ez akkor is tyúk-tojás esete.
Ha lehetősége van a tulajdonosnak a termelést kihelyeznie, úgy elkerüli, hogy attól legyen jobb az országa termelékenységi mutató, mert magasabb ott az átlagbér, megelégszik azzal, ha valamely félgyarmaton - akár azon az áron is, hogy kisebb termelékenységi mutató mellett is - nagyobb haszonnal termeljen...

chrisred 2017.10.30. 11:47:15

@Zsoltbacsi: Nem tiszta számomra, hogy most a politikusokról vagy a szavazótáborról van szó. Az előbbiekre igaz az észrevétel, míg a szavazókra esetében legfeljebb a vidéki-budapesti bázist tekintve van hasonlóság. A Jobbik és az LMP szavazói is elsősorban a fiatalabb generációból kerülnek ki, ez a MIÉP-re soha nem volt igaz, a szadeszre meg csak a kilencvenes évek első felében.

konrada 2017.10.30. 11:50:37

@chrisred:
...Montezuma... hát a spanyolok sokkal többen voltak, mint az aztékok, s persze sokkal fejlettebbek..
Xerxes meg - hiába voltak többen, nem voltak fejlettebbek, így nem tudták fenntartani azt a logisztikai útvonalat, mely a háborúhoz szükséges volt...
...de hosszú távon mégis az lesz erősebb, mely megfelelő emberi tartalékkal is rendelkezik.
...s hát Görögország egy 8 milliós kis balkáni ország, Irán meg 100 milliós, és összeségében gazdaságilag jóval erősebb...

...s ha már újvilág: az aztékok tényleg elbuktak örökre, de eleve egy kis- bár igen erőszakos- nép volt.
...viszont ha az inkákat nézed: birodalmuk több országában a leszármazottai vannak többségben, vezetik az országot..

Zsoltbacsi 2017.10.30. 11:52:24

@chrisred: Igen, a politikusokra, és a földrajzi szórásra gondoltam.

bigdata 2017.10.30. 11:59:16

@DrGehaeuse: hát ha ez a soros-terv, amire a kormány hivatkozik, meg amiről konzultál, akkor eléggé világos, hogy a kormány hazudik, mint a vízfolyás. Ebben a soros-tervben nincs szó bevándorlókról (illetve csak annyiban, hogy a gazdasági bevándorlás menekültválság idején nem időszerű), nincs szó kötelező elosztásról és a népesség keveréséről sem. Ezzel szemben említi a határőrizet erősítését, a támogatás eljuttatását a válságövezetekbe, hotspotok felállítását a határokon túl (eddig tiszta Orbán-terv), a befogadható menekültek számának évi 300 ezer főben maximalizálását (csak az érdekesség kedvéért: ez Európa lakosságának nagyságrendileg kb. 0,05%-a), az uniós jog összehangolását és a kölcsönös szivatás helyett a méltányos együttműködést, valamint annak az elvnek az alkalmazását, hogy a menekülteket az unión belül oda tereljék, ahová amúgy is menekülnének.

Ezzel persze nehéz lenne riogatni és konzultálgatni.

nemecsekerno_007 2017.10.30. 12:00:28

@chrisred: @neoteny: ne írjatok hülyeségeket. nehéz felfogni azt amit írtam?

bigdata 2017.10.30. 12:03:46

@Ballib cenzúrázók réme 24: vagy Soros nincs tisztában az Európai Parlament szerepével, vagy téged vertek át már megint. A politikai hatalom a tanács kezében van.

2017.10.30. 12:06:27

@neoteny:
mivel a munkaadók és a munkavállalók a nyereségen osztozkodnak ezért a magasabb reálbéreket is ki lehet harcolni. leszámítva azt az esetet, amikor a reálgazdaság non profit módon működik. mert akkor nem lehet. olyankor csak a tőkejövedelmek képződnek a semmiből. amit a tőkepiac ellensúlyozhat osztogatással. lakossági, vállalati, kormányzati hitelek generálásával. ezekből lesznek a gazdasági válságok és a háborúk.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 12:08:46

@konrada:

"a a munkaerő hozzáadott értéke nő, úgy a cégtulajdonos is jobban rá van kényszerítve arra, hogy azonos mértékű haszonhoz költséget csökkentsen, így máshol is - a munkaszervezettségben, automatizálásban fejlesztenie kell"

Helyesen: _azért_ nő a munkaerő hozzáadott értéke _mert_ a cégtulajdonos fejleszti a gyártás menetét nagyobb tőkebefektetéssel.

Ha Anna egy esztergályos aki egy esztergán legyárt 32 db kütyütengelyt egy 8 órás műszakban, Béla meg egy CNC programozó és üzemeltető aki egy CNC gépen legyárt 128 db kütyütengelyt egy 8 órás műszakban, akkor a Béla + CNC gép kombó termelékenyebb, mint az Anna + esztergagép kombó. Persze ettől Béla bére nem lesz négyszerese Annáénak (a CNC gép többe kerül, mint az esztergagép), de Béla bére valamivel magasabb lesz, mint Annáé: a Béla + CNC gép kombó több értéket állít elő -- termelékenyebb --, mint az Anna + esztergagép kombó. Illetve azért lesz Béla bére magasabb, mert a CNC gép létezéséből kifolyólag más cégtulajdonosok is befektetnek CNC gépekbe, és ahhoz CNC programozókra és üzemeltetőkre van szükségük: vagyis megnő a kereslet a CNC gépek programozói és üzemeltetői iránt, amely megnövekedett kereslet magasabb árakhoz (bérekhez, ami a munkaerő ára) vezetnek. Továbbá mivel Béla képes CNC gépeket programozni, van valamilyen mértékű programozói vénája; némi továbbképzéssel elmehet programozónak is, ahol még termelékenyebb tud lenni (pl. ha CNC gépek pozicionáló firmware-ét fejleszti). Vagyis az a cégvezető, aki Bélát CNC programozóként akarja alkalmazni, azokkal az alkalmazókkal is versenyben van, akiknél Béla -- némi továbbképzés után -- programozóként is el tud helyezkedni. De mindig igaz az, hogy Béla magasabb bére a magasabb termelékenységéből fakad.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 12:13:34

@nemecsekerno_007:

"nehéz felfogni azt amit írtam?"

Nem nehéz felfogni, hanem téves az amit írtál.

konrada 2017.10.30. 12:20:48

@neoteny:
Ezt én értem.
...de te azt érted-e: ha Annát Friderikának, Bélát meg teszem azt Friztnek, akkor a termelékenységi mutatójuk akkor is magasabb lesz, ha ugyanannyi darabot gyártanak is le.
...legfeljebb a főnökük Hanzi - ha megteheti, mind a két gépet kiszórja kelet-európába, és Friderikát, meg Fritzet átteszi a logisztikára, hogy az adott terméket értékesíteni tudja. ...és így Friderika Hanna fodrásznál továbbra is ugyanannyiért vágatja a haját, míg Anna Erika fodrásznál a negyedéért, mert a bére annyival alcsonyabb, ennyit képes csak tovább osztani. ...s ezzel kőkeményen rontja az ő termelékenységi mutatóit is...

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 12:20:51

@444:

"mivel a munkaadók és a munkavállalók a nyereségen osztozkodnak"

A nyereség a vállalkozó munkájának _és_ a befektetett tőkéjének az ára (bére): semmiféle osztozkodásról szó sincs a munkavállalóval. Ha a munkavállaló meg akarja kaparintani a vállalkozó munkájának _és_ befektetett tőkéjének árát (bérét), akkor vállalkozzon. Ha erre nem képes bármilyen oknál fogva (mert nincs vállalkozói készsége/képessége és/vagy befektethető tőkéje), akkor meg kell elégednie azzal a bérrel, amit képes kialkudni a vállalkozóval.

2017.10.30. 12:26:16

@neoteny:
csakhogy most arról van szó, hogy hanzi és jancsi ugyanazokon a gépsorokon dolgozva ingostadtban és győrben nem ugyanazt a bért keresi. vagy johnny londonban ugyanúgy 10 tányér/perc mosásával több pénzt keres, mint mumbai-i mosogató. a liberális elmélet szerint ilyen a szabad piacon nem létezhet. ezek szerint se az autógyártás, se a mosogatás nem szabad piaci.

bigdata 2017.10.30. 12:28:20

@konrada: prognosztizálható? A jelen folyamatai nem extrapolálhatók néhány éves távon túlra azzal a várakozással, hogy megvalósulnak. 50 éves távlatban egyesek drámai természeti katasztrófával és háborúkkal, mások zöld energiával és mesterséges intelligenciával, megint mások a nanotechnológia és az orvostudomány mai ésszel felfoghatatlan eredményeivel kalkulálnak. Ha csak az egyikre sor kerül, megváltozik a világ menete (igazából mindhárom valamilyen formában sanszos).

2017.10.30. 12:30:32

@neoteny:
és erre mondja azt neolib lengyel lászló, hogy számolják fel az államiságot magyarországon, és a világ minden tájékán. és majd kiegyenlítődnek a bérek. a neokon bod péter ákos szerint a "piacok" sajátossága, hogy az árak hamarabb kiegyenlítődnek, mint a bérek. számolják fel a forintot. és úgy majd a bérek hamarabb kiegyenlítődnek. a neoszoci pogátsa zoltán szerint a munkaadók adjanak több pénzt a munkavállalóknak. és ezt majd a munkások meghálálják. hiszen a skandinávok is így csinálták. és tényleg. orbán azt mondja: megvédjük. és megnyeri a választást. csak mert hangosabban mondja, mint vona.

ricardo 2017.10.30. 12:37:13

@neoteny: Igen, nagyjából erről van szó.

(Jöjjön az ingyen reklám. A könyv épp most akciós a magyar kiadónál:
napvilagkiado.eu/webaruhaz/shop.product_details/34-1000-ft-os-koenyveink/flypage.tpl/126-jolet-es-erkoelcsoesseg/ )

bigdata 2017.10.30. 12:38:34

@444: a tökéletes piachoz hozzá tartozik az időbeli és térbeli korlátok hiánya, ami a munkaerő piacán pont nem igaz. Londoni tányérokkal és indiai mosogatókkal nem működik az arbitrázs. Ehelyett a munkáltató és a munkavállaló tud helyet változtatni.

konrada 2017.10.30. 12:48:16

@neoteny:
"Magas(abb) _reálbéreket_ nem lehet kiharcolni: azokat csak kitermelni lehet"
vs.
"akkor meg kell elégednie azzal a bérrel, amit képes kialkudni a vállalkozóval."

...no már látom, finomítottál.;)
...legfeljebb még polemizálhatunk azon, hogy sztrájk útján, engedetlenségi mozgalommal éri el, amit nevezhetünk harcnak, vagy alkunak...

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 12:48:47

@konrada:

"a termelékenységi mutatójuk akkor is magasabb lesz, ha ugyanannyi darabot gyártanak is le"

Ez csak úgy lehetséges, hogy ha az ugyanannyi darabot kisebb egységnyi termékre (darabra) eső költséggel (befektetéssel) képesek legyártani.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 13:06:15

@konrada:

""Magas(abb) _reálbéreket_ nem lehet kiharcolni: azokat csak kitermelni lehet"
vs.
"akkor meg kell elégednie azzal a bérrel, amit képes kialkudni a vállalkozóval."

...no már látom, finomítottál."

1) olyan szintű béreket nem lehet kiharcolni, amik mellett a vállalkozó nem képes (számára elégséges) hasznot termelni

2) a sztrájk csak akkor tekinthető alkueszköznek, ha a sztrájkolók nem állítanak sztrájkőrséget, ill. nincs törvényes akadálya annak, hogy az alkalmazó elbocsássa a sztrájkolókat és másokat vegyen fel a helyükre (feltéve, hogy talál másokat). Ha ezek a feltételek nem teljesülnek, akkor a sztrájk mindenféleképpen harc: (törvényesített) erőszak alkalmazása az alkalmazóval szemben.

3) a sztrájk csak a sztrájkoló munkások bérének emelését teszik lehetővé, nem _minden_ "kétkezi" munkásét. Vagyis a sikeres sztrájk egy erőszakkal kikényszerített pénztranszfer a fogyasztóktól (akik egy -- lehetségesen nagy -- része maga is "kétkezi" munkás) a sikeres sztrájkot folytató munkásoknak. Azért a fogyasztóktól, mert a vállalkozó/tőkés nem fogja feladni a hasznát egy mértéken túl: vagy árat emel (ez a pénztranszfer a fogyasztóktól a sikeresen sztrájkoló munkásoknak), vagy bezárja a vállalkozást, és másik vállalkozást üzemeltet ill. abba fektet be.

konrada 2017.10.30. 13:18:30

@bigdata:
...pedig ez egy külön szakma...
...persze lehet technikai kérdésekben tévedni, de a társadalmi változásokban nem nagyon.
...s így bár lehet olyan forradalmi változás technológiai szinten, mely azok prognózisát felülírja, a társadalmiban ez nem tud akkorát változtatni:
Egyik kedvenc példa New York fejlődéséről: amiről a XIX. században azt írták, hogy olyan mértékben fog nőni, hogy az utakon nem lehet majd járni a lótrágyától. Ez a technikai prognózis téves volt, a társadalmi, hogy New York lakossága az akkori technológiai eltartási szintnél jóval többet nő, nem volt téves.

...szóval: lehet technikai forradalom, de ahhoz szélesebben is fognak hozzájutni, így a túlszaprodó országokban is, ez nem fogja megváltoztatni azt a prognózist, hogy Európa az alacsonyabb szaporodási rátája miatt még több dologban kerül hátrább a világgazdaságban ezek után is...

GyMasa 2017.10.30. 13:20:17

@midnightcoder2:
Nem kell am olyan messzire menni az idoben!
Eleg csak megnezni az elmult 2 ev terrortamadasait EU szerte.
Nem a migransok hajtottak vegre a nagyjat, hanem a 3. generacios bevandorlo leszarmazottak.
Es emiatt jogos az oslakosok felelme, hiszen a mai 1 millio bevandorlo 3 generacio mulva 2 millio, az Europai ertekrendet gyulolo, fanatikus, kiabrandult ember lesz majd.
Es itt van a problema:
A muzulmanoknak eszuk agaban sincs beilleszkedni a tobbsegi tarsadalomba, hanem ragaszkodnak a sajat vallasukhoz- kulturajukhoz.
Ez, persze nem azonnal mutatja meg a problemakat, hanem ugye 2-3 generacioval kesobb, ahogy azt a francia es belga pelda igen jol mutatja.
Vegyuk mar eszre, hogy a muzulman vallas, ami gyakorlatilag arra epul, hogy az egesz vilagon eroszakkal elterjessze magat, rohadtul nem kompatibilis az Europai liberalis eszmekkel.
Es azt is nyugodtan eszre lehetne venni, hogy amint bevezetik Europaban a saria torvenykezest, pontosan azokat fogjak eloszor a falhoz allitani, akik ma a legnagyobb "rajongoi" a kulturalis sokszinusegnek.
Ugyanis a muzulmanok egy dolgot nem turnek, az pedig az elteres a normatol.

2017.10.30. 13:24:42

@bigdata:
na de ha a munkaerő piac nem teljesen szabad, mert a mumbai mosogató nem akar feltétlen elmenni londonba. így ugyanannyi valós érték (tiszta tányér) előállításával nem juthat ugyanannyi jószághoz. ez azt jelenti, hogy az árupiac sem szabad. hiszen a piac kevesebbet fizet a szegény kis mumbai-i indiainak, mint a londoninak. és ebből következően a tőkepiac se szabad. egy londoni cég könnyebben kapitalizálódik. de ugyanez érvényes helyi szinteken. egy belbudai étterem cég könnyebben kapitalizálódik, mint egy gyügyei. ezek után kérdés, hogy mi legyen a parasztokkal, akik a tyúkszaros mackónadrágjukban ülnek a lócán. és mi legyen a sályi cigányokkal. az ortodox liberális válasz az, hogy még több kapitalizmust. aminek eredményeként egy multinacionális vállalat beszántja gyügyét és sályit. győz a globális kapitalizmus. az unortodox válasz, hogy öljük meg ezt ez az istentelen közelebből meg nem nevezhető vallásfelekezethez tartozó társaságot. vegyük meg az izraelitákat. állítsuk magunk mellé a pragmatikusokat. és nevezzük nevén a dogmatikát: soros györgy. és amíg nincs új doktrína addig éljen az illiberális demokrácia. akinek nem tetszik az húzzon el. és aki nem a pénzért megy nyugatra, hanem mert jogfosztottnak érzi magát vissza se jöjjön.

konrada 2017.10.30. 13:25:31

@neoteny:
Nem. Attól függ, mennyiért lehet eladni, mekkora a vásárlóerő.
1 kg kenyér nálunk pékségben 300 Ft, nyugatabbra 600-800 Ft, s nem azért mert annyival jobb.
Figyelmen kívül hagyod a nagy versenyben a piac szerepét, amely még mindig - a távolságok miatt zártak.
Ezért tudja a német pék, a svéd fodrász ugyanazt a munkát többért eladni, ami - mint írtam - a termelékenységi mutatóban emiatt nagyobb értékkel is szerepel...

bigdata 2017.10.30. 13:26:31

@konrada: ha a 18. és 19. század adatai alapján megjósolod a 20. századot, mára csak fehér ember lakja a bolygót.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 13:26:35

@444:

"csakhogy most arról van szó, hogy hanzi és jancsi ugyanazokon a gépsorokon dolgozva ingostadtban és győrben nem ugyanazt a bért keresi."

Nem ugyanazt a _nominális_ nettó bért keresi. De Hanzi nem is ugyanannyit fizet egy albérletért Ingolstadtban, mint Jancsi Győrben; Hanzi nem is ugyanannyit fizet egy hajvágásért Ingolstadtban, mint Jancsi Győrben. Az pedig, hogy pl. Jancsi többet fizet a benzinért Győrben, mint Hanzi Ingolstadtban, a jóval magasabb magyar adótartalom miatt van: mert Jancsi olyan kormányzatra szavaz, amelyik vastagon lenyúlja őt amikor benzint vásárol.

"vagy johnny londonban ugyanúgy 10 tányér/perc mosásával több pénzt keres, mint mumbai-i mosogató."

_Nominálisan_ többet keres Johhny: de többet is fizet mindenért, mint a Mumbai-i mosogató.

GyMasa 2017.10.30. 13:33:45

@Lavinia Pinkerton:
...A migránsválság csak annak létezik, aki sokat lóg a magyar tévén.
Menj ki a betonútra és nem látsz majd egyetlen migráncsot se a saját szemeddel...
Ja, es nyilvan a tolerans, es befogado, 80 millios Nemetorszagban is csak valami veletlen miatt kerult elo, az utolso valasztasok idejen meg nem is letezo, extrem migrassomagato AfD, es ert el 13%-os eredmenyt par hete a legutolso valasztasokon, ugye?
Az pedig, hogy MA nem latsz migransot a "betonuto" (jelentsen is barmit a hasonlatod) nem azt jelenti, hogy nem problema a dolog, hanem csak annyit, hoyg Nemetorszag jo 1 eve CSENDBEN megkezdte a rugalmas elszakadast az idiota wilkommenskultur-tol.
Ugyanis mutti igen helyesen felismerte, mekkora bakot lott a "jojjon mindenki" beszedevel, es csendben elkezdett kihatralni az eredeti allaspontjabol.
- Lefizette Torokorszagot, hogy allitsa meg a menekulteket
- A torok-ut lezarasa utan ugye athelyezodott a menekult csatorna az olaszokhoz, amit gyorsan lezartak.
- Szigoritottak a menekultbefogadasi torvenyeken, es ma mar hipp-hopp kiteszik azt, aki nem kap menedekjogot.
- A menekulteknek nyelvtanfolyamra kell jarni, ha akarnak Nemetorszagban maradni, es segelyt kapni. Ha pedig zaros hataridon belul nem tanulnak meg nemetul, nekik is menniuk kell.
- Elkezdte gyorsan kipaterolni a maradekot Nemetorszagbol (Tudod, megint van lelepesi penz, ami a 90-es evekben is volt, akkor az albanok miatt.)
Az, hogy a seggedben tartod a fejedet, es nyomatod itt a balos propagandadat, nem akadalyozza meg a vilagot, hogy elje a sajat eletet.

konrada 2017.10.30. 13:39:02

@neoteny:
Ezen nincs vita.
...azon már igen, milyen szintű ez a bér, ami még megéri a vállakozónak.
Azt meg gondolom tudod, hogy a vállakozónak az a bér a legjobb ami a legkevesebbet kell kifizetni olyan munkaerőnek, amely képes és akar is az általa elvárt minőségben dolgozni.
...s ha talál olyant, amelyik kevesebbért elvállalja, úgy azt veszi fel.

...s ilyenkor jön a sztrájk, az elégedetlenségi mozgalom, a "vásárolj hazait" és társai.
S abban igazad van, hogy egy vállalkozó csak a saját cégénél tud bérmegállapodni, de azt nem tudod, hogy az továbbgyűrűződik.
Ha ágazatot nézzük: ő kapja meg a magasabb bérért a jobb munkaerőt, a másiknak vagy nem marad, vagy olyan, amilyen.
...a dolgozói munkába járnak, jön a közlekedés, mely nem akar annak az ágazatnál kevesebb bért kapni, majd a többi is. Ez egy olyan spirál, mely egy demokráciában egészen addig pörög, míg el nem érik azt szintet, amikor a vállalkozó is inkább magánál vállalna munkát, mint kockáztasson.
...de abban sok tartalék van. S direkt más országbéli példát mondok: Csehország. Iparosodottsága, szolgáltatói szektora sokban nyugati szinten, sőt némely ország felett van, de bérben még mindig messze. S ott egészen addig nőni is fog, míg a valódi termelékenység - nem ez a bullshit, amit annak neveznek - eléri azt szintet, ahol már nem éri meg befektetni tömegtermelésbe.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 13:47:16

@konrada:

"Ezért tudja a német pék, a svéd fodrász ugyanazt a munkát többért eladni"

Ha a német péknek három kenyeret kell eladnia ahhoz, hogy egy hajvágást vásárolhasson a német fodrásztól és a svéd péknek három kenyeret kell eladnia ahhoz, hogy egy hajvágást vásárolhasson a svéd fodrásztól és a magyar péknek három kenyeret kell eladnia ahhoz, hogy egy hajvágást vásárolhasson a magyar fodrásztól akkor a _reálárak_ ugyanakkorák mindhárom helyen, attól függetlenül hogy mekkorák a _nominális_ árak (bérek).

"a piac szerepét, amely még mindig - a távolságok miatt zártak"

Nem zártak, hanem a fizikai tulajdonságaikban megegyező javak nem homogének a különböző piacokon.

Ugyanakkora méretű telken álló méretre, anyagra, felszereltségre pontosan ugyanolyan ház nem adható el ugyanannyiért Nyíregyházán mint amennyiért Budán. Habár a két jószág megegyezik az összes fizikai paraméterében, nem homogének, mert másutt (más piacokon) kerülnek adásvétel tárgyává.

Ecuadorban egy kiló banán kb. 50 dollárcent egy boltban/piacon a fogyasztó számára. Ugyanaz a kiló banán kb. 150 dollárcent Budapesten. Ennek oka nem bármiféle piaci "zártság", hanem az, hogy az ecuadori banánpiac nem ugyanaz, mint a budapesti banánpiac: Ecuadorban nagyobb a banánkínálat, mint Budapesten. Emiatt ugyanaz a kiló banán nem homogén jószág a két piacon.

GyMasa 2017.10.30. 13:47:39

@TheSaurus:
...Valószínűleg ezért lenne jobb kormányon ez a szerencsétlen ellenzék...
Most kire gondolsz?
- A DK-ra Gyurcsannyal, aki maga mogott tudhatja az orszag legsilanyabb minosegu kormanyzati idoszakat?
- Az mszp-re, akik meg arra is keptelenek, hogy egy olyan miniszterelnokot jeloljenek, aki kibirja a valasztasokig?
- A "konzervativ-zöld" LPM-re?
- Vagy a "Feltetel nelkuli alapjovedelem" momentumra?
- Vagy az "örök elet - ingyen sör" Ketfarku kutyapartra?
- Vagy tobbi, egyenkent merhetetlen reszesedesu tobbi formaciora?
- Vagy arra a jobbikra, aki mar azt sem tudja mit akar, es Simicska all mogotte, es gyakorlatilag egy politikai vakuumban leteznek (ugyanis veluk senki nem hajlando kozoskodni, mert az csak veszteseg lenne mindegyik partnak)
Mindezekre ugy, hogyha osszeadod MINDEGYIK szavazoit, akkor is maximum egy egyszeru tobbseget tudnak felmutatni?

konrada 2017.10.30. 13:48:39

@neoteny:
Ugyanazt írod, mint 444.
Nem azért kell többet fizetni Ingollstadtban az albérletért, mert jobbat, többet kap abból, hanem azért, mert ott az árszint - az ezért kifizetett bérleti díj magasabb.
Azaz a mutató szerint a bérbeadó hatékonyabb munkát végez, mint a győri, pedig az igazság az, hogy a piac nem nyitott, Hanzi számára a tök ugyanolyan minőségű-méretű győri albérlet az ingolstadti munkahelye mellett nem elérhető...

konrada 2017.10.30. 13:54:08

@neoteny:
Látom kezdünk megegyezni abban, hogy nem az adott idő alatt megtermelt azonos minőségű termék általános értéke adja meg a termelékenységet a rangsorokban, hanem az adott piac, melynél a nominális érték egy közös pénzegységben számolva magasabb.
Pont ezt akartam a magam kacifántos-zavaros módján elmagyarázni. Köszönöm, hogy ezt segítettél érthetőbben leírni, mert ezek szerint értjük egymást...

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 14:05:10

@konrada:

"s ha talál olyant, amelyik kevesebbért elvállalja, úgy azt veszi fel"

Valóban: és ha a munkás talál olyan vállalkozót, aki hajlandó neki többet fizetni bérben _és_ összes más (szubjektív!) munkakörülményben, akkor oda megy el dolgozni. A vállalkozó minimalizálja a költségeit, a munkás (alkalmazott) pedig maximalizálja az _összes_ bevételét: a bérét _és_ a (szubjektív!) munkakörülményeit.

"ő kapja meg a magasabb bérért a jobb munkaerőt, a másiknak vagy nem marad, vagy olyan, amilyen"

És így nőnek a bérek azáltal, hogy több vállalkozó is van a valamilyen mértékű átjárhatósággal rendelkező gazdasági ágazatban: a vállalkozóknak akkora bért (és egyéb szubjektív munkakörülményeket) kell biztosítaniuk a munkásaik (alkalmazottaik) számára, hogy azok nála dolgozzanak -- nála termeljenek hasznot --, ne a másik vállalkozónál.

"Csehország. Iparosodottsága, szolgáltatói szektora sokban nyugati szinten, sőt némely ország felett van"

Mi az a "sokban"? Milyen metrikáról van szó?

GyMasa 2017.10.30. 14:08:08

@vajdasagi:
...Azt mondod, hogy a kínaiak és indiaiak ezerrel nyomják a pénzt az oktatásba. Hát miért nem tesszük mi is ugyanezt?...
Mondjuk azert, mert egy kinai programozo nem csak gondol egyet, es attelepul Nemetorszagba, ellenben egy magyar programozonak ez ilyen egyszeru.
Tehat rovid tavon abban is van racio, hogy nem Magyarorszagnak kell programozokat kepeznie a nemet piacra.
Hosszu tavon ez nem jo megoldas, de akkor is ez van.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 14:23:01

@konrada:

"Ugyanazt írod, mint 444."

444 (lánykori nevén unionista) a _nominálbérek_ különbözőségét kéri számon.

"Azaz a mutató szerint a bérbeadó hatékonyabb munkát végez [Ingolstadtban mint Győrben]"

A nominálárak nem a termelékenység mutatói: a reálárak viszont azok. Habár a(z egy főre eső) GDP egy nagyon kérdéses mértéke egy gazdaság teljesítményének, nem véletlen az, hogy a PPP (Purchase Power Parity) változatát hasonlítják össze, nem pedig a nominális értékét.

konrada 2017.10.30. 14:23:30

@neoteny:
például iparosodottságban, foglalkoztatottságban, iskolázottságban.
Csehország szocializmus nélkül az első 5 között lenne a termelékenységben mért gazdasági mutatókban, de az eltérő gazdasági modell miatt megmaradt árszint azt lehúzza.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 14:32:12

@konrada:

"Látom kezdünk megegyezni abban, hogy nem az adott idő alatt megtermelt azonos minőségű termék általános értéke adja meg a termelékenységet a rangsorokban, hanem az adott piac, melynél a nominális érték egy közös pénzegységben számolva magasabb."

Attól félek, hogy nagyon távol állunk a megegyezéstől. Kezdve azzal, hogy az én álláspontom szerint (amit Carl Menger-től tanultam) "általános érték" nem létezik, csak szubjektív érték. Továbbá amikor az ecuadori banán árát dollárcentben adtam meg az ecuadori piac és a budapesti piac esetén is, azt csak azért tettem, hogy megmutassam azt, hogy árkülönbség létezik a két hely banánpiacai között: arról nem esett szó, hogy 50 dollárcentért mennyi jószágot termel az ecuadori vásárló ill. 150 dollárcentért mennyi jószágot termel a budapesti vásárló.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 14:41:44

@konrada:

"például iparosodottságban, foglalkoztatottságban, iskolázottságban"

_Milyen módszerekkel mérve_ van ezekben a területekben Csehország sokban nyugati szinten, sőt némely ország felett?

chrisred 2017.10.30. 14:45:56

@neoteny: Az ecuadori és az európai banánpiac különbségéhez tanácsos hozzátenni a szállítás és az utóérlelés költségét is. Lényegében a kapcsolt szolgáltatások különböző termékekké teszik. Plasztikusabban kijönne a különbség, ha a friss tengeri hal árát hasonlítanánk össze a kikötővárosok halpiacain és a kontinens belsejében lévő boltokban.

chrisred 2017.10.30. 14:49:04

@chrisred: Vagy ugyanilyen példa lehetne: egy kiló dinnye a Tescoban augusztusban és januárban.

GyMasa 2017.10.30. 14:49:22

@chrisred:
...Az ecuadori és az európai banánpiac különbségéhez tanácsos hozzátenni a szállítás és az utóérlelés költségét is...
Meg ne feledjük el az aru elerhetoseget sem.
A mi eghajlatunkon nem terem meg a banan, igy az itt kulonlegesseg. Azaz nem letezik helyben termelt alternativaja. (hacsak a szabolcsi almat nem vesszuk annak)

konrada 2017.10.30. 14:52:10

@neoteny:
...de a PPP-t is meghatározza - főleg a nyitott gazdaságoknál - a munkajövedelem. Ami magasabb dollárban mérhető összeg esetén nagyobb jövedelmet biztosít a nem termelő szférákban is.
Nem véletlen lovagolok a szolgáltatásokon. Nyugat-Európában az adja a GDP nagyobb részét már. Így az szerepel a GDP adatokban is, melynél a magasabb bér összességében növeli a ppp-t is. Ti.: az olaj, egy autó, azaz a szolgáltatásban nem szereplő költségek nagyobb súllyal szerepelnek a kosárban, ezért hiába kerül fajlagosan ugyanannyiba az ingolstadti lakbér, abból többet tud vásárolni kosárban számolva a lakástulaj.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 14:58:07

@chrisred:

Vagy a dinnye szezonban Heves megyében a régi 3-as út egyik parkolójában lévő standnál és a budapesti TESCO-ban ugyanazon a napon.

konrada 2017.10.30. 14:58:57

@neoteny:
No erre akartam rámutatni: szubjektív értékek vannak, mégis általános értéket akarnak rányomni.

...amivel nincs is baj, mert valahogyan mérni kell, de ne kezdjen senki kiokítani a nála szerencsétlenebb sorsút azzal, hogy azért kap annyit a munkjáért, mert ő egy sz.r, és ő meg azért, mert ennyivel jobb, miközben láthatjuk, nincs mögötte valódi teljesítménykülönbség.

...legalább annyi elegancia kéne, hogy nem a munkáját fikázzák le, csak közöljék, te megszívtad...

Singerkém 2017.10.30. 15:09:03

@Lavinia Pinkerton: Na akkor most másodszor is bebizonyítottad, milyen sablonos a gondolkodásod.

Először általánosítottál a magyarokkal kapcsolatban, majd most kijelentetted, hogy (mivel én biztos migráncsozok, ha nem látok nácikat) a kormány az én kormányom. Van egy rossz hírem: ha magyar állampolgár vagy, akkor a kormány a te kormányod is, akármennyire rühelled. Teszem fel azonban, hogy te úgy értetted, hogy rájuk szavazok - hát akkor bizony kurva nagyot tévedsz.

Mondjuk az ilyen egyszerű sablonos elmétől, mint te nem csoda.

Náci kormányt kiáltani Európa közepére 2017-ben irdatlan nagy butaságra vall.

2017.10.30. 15:20:54

@neoteny:
a forint és az euró szabadon átváltható. ugyanaz az audi fizeti a bért. ha így vesszük, akkor az audi mondhatná azt egy győr külső kerületében élő dolgozójának, hogy neki kevesebb bért fizet mint a belvárosi kollégájának, aki ugyanazt a munkát végzi, csak ő szegény szerencsétlen, mert drágább az albérlete.

2017.10.30. 15:21:53

@bigdata: igaz.
akkor, ha a jobbik nem simul bele szépen a "baloldali szövetségbe"...

chrisred 2017.10.30. 15:46:26

@neoteny: Nem hiszem, hogy szignifikáns különbség lenne, főleg mostanság, amikor a multik a szezonban dömpingáron adjak a dinnyét, hogy leszoktassák a vásárlókat az útszéli dinnyeárusokról.

2017.10.30. 16:02:07

@Lavinia Pinkerton: én a saját szememmel látok egy csomó migránst, ha bemegyek a belvárosba.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 16:27:24

@konrada:

"ne kezdjen senki kiokítani a nála szerencsétlenebb sorsút azzal, hogy azért kap annyit a munkjáért, mert ő egy sz.r, és ő meg azért, mert ennyivel jobb, miközben láthatjuk, nincs mögötte valódi teljesítménykülönbség"

Ezzel az elemzéssel a probléma, hogy a munkaérték-elméletre alapozódik.

Anna bolyhos-bebújós gyerekpapucsokat gyárt, amit a pesti üzletében árul. Szeretne nagyobb piaci részesedésre szert tenni, ezért kitalálja, hogy csináltat egy webáruházat, hogy onlájn is tudja kifelé tolni a cuccost. Megkéri Bélát, a szabadúszó szoftverfejlesztőt, hogy adjon neki egy árajánlatot a webáruház kódjára. Béla úgy számol, hogy két hónap, 350 óra alatt ki tudja kalapálni a kódot; meg akar keresni legalább óránként 4 rugót, hogy az adók és járulékok megfizetése után maradjon neki annyi, amennyit ő jó nettó jövedelemnek talál; így azt mondja Annának, hogy 1.4 milláért megcsinálja. Anna ezt elfogadhatónak találja, megegyeznek. Béla szépen meg is írja a webáruház kódját, Anna elégedett is vele, kicsengeti az 1.4 millát. Béla befizeti az adóit és járulékait, és marad neki amennyi marad (nem tudom azt, hogy mennyi marad, de feltételezem, hogy legalább 700 rugó megmarad Béla zsebében).

Közben Cecília kitalálja, hogy csinál egy egyszerű játékot Android telefonokra: Tarzan ugrál a dzsungelban liánokat fogva fákról fákra (persze ha nem kap el egy liánt akkor leesik és új élettel kell kezdenie). Van benne némi fizika meg némi grafika. Cecília meg is csinálja a játékot két hónap (350 óra) alatt és feltolja egy 3rd party Android app site-ra, $1-et kérve letöltésenként. A játékra rákattannak az emberek: két hét alatt letöltik vagy 17,000-en, így Cecília szert tesz 4.5 milla forintra. Rendesen be is fizeti az adóit és járulékait: megmarad neki 2.8 milla.

Volt Béla és Cecília munkája között teljesítménykülönbség? Mindketten ugyanannyi időt dolgoztak; Cecília mégis vagy négyszer akkora jövedelemre tett szert. Vagy pedig a teljesítménynek része az is, hogy megválasztja a munkás (jelen esetben a szoftverfejlesztő), hogy _milyen_ munkát végez, ti. _mit termel_? Hogy hány ember (fogyasztó/felhasználó) igényét elégíti ki az előállított termék/szolgáltatás?

GyMasa 2017.10.30. 17:07:02

@neoteny:
Akkor menjunk sorban:
...Volt Béla és Cecília munkája között teljesítménykülönbség?...
Az akkor derulne ki egyertelmuen, ha mindketten nagysagrendileg ugyanakkora munkat vegeztek volna.
Csakhogy errol nem tudunk semmit.
Szerintem egy honlap osszerakasa kisebb erofeszites, mint egy jatek megirasa, es letesztelese mondjuk 2-3 platformra.
Ebbol kovetkezoen valoszinuleg nem ugyanyannyit dolgoztak vele.
...Mindketten ugyanannyi időt dolgoztak; Cecília mégis vagy négyszer akkora jövedelemre tett szert...
Ez csak feltetelezes a reszedrol!
DE tegyuk fel, hogy igen!
Mig Bela biztos lehetett benne, hogy megkapja a penzt, ha elkesziti a webshop-ot, Cecilia tulajdonkeppen dobott egyet a gondolatbeli kockaval, es eppen 6-os lett az eredmeny.
Tudod, "aki mer, az nyer!"
...Vagy pedig a teljesítménynek része az is, hogy megválasztja a munkás (jelen esetben a szoftverfejlesztő), hogy _milyen_ munkát végez, ti. _mit termel_?...
Es a SZERENCSE is!
De ez csak reszben, hiszen a szabaduszo iOS fejlesztes egyaltalan nem garancia arra, hogy 4x annyit kaszal majd a vegen az ember.
Siman elofordulhatott volna az is, hogy a kutyat nem erdekli a program.
...Hogy hány ember (fogyasztó/felhasználó) igényét elégíti ki az előállított termék/szolgáltatás?...
Bela fix osszegert vallata a webshop elkesziteset Annanak.
Cecilia viszont a fel vilaggal, es eppen szerencseje is volt.
Tehat a peldad szorakoztato volt, csak eppen nem latom, hogy mennyiben lehet osszhasonlitani a ket esetet.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.30. 17:35:04

@GyMasa:

"Tehat a peldad szorakoztato volt, csak eppen nem latom, hogy mennyiben lehet osszhasonlitani a ket esetet."

Annyiban, hogy feltételezés szerint ugyanannyi időt töltöttek a fejlesztéssel (szándékosan írtam oda, hogy "egy egyszerű játék").

Ezt a feltételezést elfogadva ("DE tegyuk fel, hogy igen!") a te válaszod az, hogy a két teljesítmény nem egyenlő: mert Cecília más piacot célzott meg, mint Béla; mert Cecília bevállalt olyan kockázatot, amit Béla nem; és mert -- ebben a hipotetikus példában -- Cecíliának szerencséje (is) volt: bejött neki a kockáztatás. Én is ezen az állásponton vagyok: habár látszólag mindketten ugyanannyit dolgoztak (ugyanannyi időt fordítottak a fejlesztési tevékenységre), a teljesítményük nem volt egyenlő, ahogy az kifejeződött a jövedelemkülönbségükben is. Nem a munkával töltött idő mennyisége számít, hanem az, hogy mennyi (szubjektív) fogyasztói igényt elégít ki a munkával megtermelt jószág(mennyiség).

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 17:43:14

@aleksz róz: Ha Budapestre gondolsz, itt vannak külföldiek. Maguk Kövér Lászlóék hívták be az arab világ fiatalságát ingyen egyetemre járni, kosztra, kvártélyra.
Az orvosira már szinte csak sárgák és barnák járnak.
A járóbetegellátáson Iszlám nevű orvos rendel, a fejkendős anyák sétáltatják a gyermekeiket.

De Budapestnek semmi baja ezzel. A fideszeseket is tárt karokkal fogadták, úgyhogy miért bántaná Budapestet egy másik rétinéger ?
A mucsa retteg, ahogy mindig.

GyMasa 2017.10.30. 17:52:36

@neoteny:
...Nem a munkával töltött idő mennyisége számít, hanem az, hogy mennyi (szubjektív) fogyasztói igényt elégít ki a munkával megtermelt jószág(mennyiség)...
Es a szerencse...
De alapvetoen egyet is ertunk akkor a dolog lenyeget tekintve.

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 18:09:29

@GyMasa: Miért lenne az migránsválság, hogy egyszer behívnak 3 millió törököt, aztán meg azt mondják, menjen nyelvtanfolyamra, aki be akar költözni az országba ?

Ebbe az országba is behívtak svábokat,bajorokat, tótokat, hogy telepítsék be az üresen maradt országrészeket, aztán mára nincsen magyarabb magyar, mint egy efféle sváb, aki még Sch-val írja a nevét és az anyjával németül beszél.

GyMasa 2017.10.30. 18:20:02

@Lavinia Pinkerton:
...Miért lenne az migránsválság, hogy egyszer behívnak 3 millió törököt, aztán meg azt mondják, menjen nyelvtanfolyamra, aki be akar költözni az országba ?...
A migransok NEM torokok!
A törökök egy elegge felvilagosult agat kepviselik az iszlamnak. Igaz, Erdogan most probal visszalavirozni az ortodoxabb iranyokba.
Most kifejezetten azokrol az arab allamokrol van szo, ahol ortodox iszlam vallasok uralkodnak!
Tudod, az a vallas, ami szerint mindenki vagy megter az iszlam vallasra, vagy meg kell halnia.
Annak is meg kell halnia, aki elhagyja a vallast.
Arrol a vallasrol beszelunk, amelyik szerint egy no vallomasa semmit nem er, amelyik nem engedi ki a noket az utcara, csak csadorban.
Arrol a vallasrol, ahol teljesen rendben vannak a "becsulet gyilkossagok", amikor a csalad egy notagjat mindenfele kovetkezmeny nelkul meg lehet olni, mert... (csak) megsertette a csalad becsuletet!
Az a vallas, ahol a hitetlenek megolese KOTELEZO a vallast gyakorloknak.
...Ebbe az országba is behívtak svábokat,bajorokat, tótokat, hogy telepítsék be az üresen maradt országrészeket, aztán mára nincsen magyarabb magyar, mint egy efféle sváb, aki még Sch-val írja a nevét és az anyjával németül beszél...
De ezek kozul semelyik nem akarta kiirtani a vele nem teljesen egy hullamhosszon gondolkozokat.
Egyikuk sem akarta Europat/Magyarorszagot egy pöcegödörre valtoztatni!

GyMasa 2017.10.30. 18:47:34

@Lavinia Pinkerton:
...Miért lenne az migránsválság, hogy egyszer behívnak 3 millió törököt, aztán meg azt mondják, menjen nyelvtanfolyamra, aki be akar költözni az országba ?...
Latom, arra mar nem emlekszetl, mit mondott mutti amikor ez az egesz elkezdödött:
Valami olyasmit, hogy MINDENKIT befogad Nemetorszag felso hatar nelkul.
index.hu/kulfold/2015/08/31/nemetorszag_nincs_felso_hatar_minden_szir_johet/
Tudod, ez kisse ellentmond az altalad allitott "3 millio torok"...

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 18:54:38

@GyMasa:
"De ezek kozul semelyik nem akarta kiirtani a vele nem teljesen egy hullamhosszon gondolkozokat.
Egyikuk sem akarta Europat/Magyarorszagot egy pöcegödörre valtoztatni! "

És ezt pont a németekről tudtad mondani. Éppenhogy ki akarták irtani a velük nem egy hullámhosszon gondolkodókat, elégették őket a haláltáborokban. Meg a nem német fajhoz tartozó népeket, meg akinek még nem tetszett a pofája.
Nem csak akarták, de Európát kétszer lerohanták, hogy kiirtsák, mert kellett nekik az "élettér".

Hogy a muszlim vallás se különb, az lehet, de a muszlim szélsőségesek elől menekülőket nem kéne szélsőségeseknek hívni, ahogy a nácik elől menekülők sem voltak nácik.
Gyilkos ideológiák elől el kell menekülni. Ez szerintem érthető és normális.

Lavinia Pinkerton 2017.10.30. 19:01:01

@GyMasa: Szerintem te keveset tudsz. A németeknek volt egy betelepítési programmjuk, a török állammal megállapodva, hogy 3 millió török áttelepül kelet-németországba.
Meg is történt.
Hogy erről te nem tudsz, az a te gondod.
Hogy mutti mit mondott a szírekről, az meg az ő gondja.
A szírek jönnek és mennek. Egyszer vége lesz a háborúnak.

2017.10.30. 19:32:41

@Lavinia Pinkerton: ugyan már, nekem nem hiányzik a rizsa...
nem arra a néhány egyetemistára meg nindzsanőre gondolok.
nem hiszem, hogy csak úgy megsokszorozódott volna a számuk az elmúlt 2-3 évben

GyMasa 2017.10.30. 19:34:22

@Lavinia Pinkerton:
...Gyilkos ideológiák elől el kell menekülni. Ez szerintem érthető és normális...
És, szerinted az menekülés, ha eljössz valahonnan, és az új, befogadó országba eszed ágában sincs beilleszkedni, hanem ragaszkodsz a régi hagyományaidhoz, és a befogadó országot is olyan pöcegödörré akarod változtatni, mint, ahonnan eljöttél?
Ezt úgy hívják, hogy terjeszkedés.

2017.10.30. 19:37:17

@Lavinia Pinkerton: te meg simán hazudsz.
nem "a szírek"-ről van szó.

GyMasa 2017.10.30. 19:43:04

@Lavinia Pinkerton:
...Szerintem te keveset tudsz...
Az lehet, de pl. képes vagyok egy google keresést futtatni.
...A németeknek volt egy betelepítési programmjuk, a török állammal megállapodva, hogy 3 millió török áttelepül kelet-németországba.
Meg is történt...
És, ennek mégis mi köze van a "migránsválsághoz"???
MInek hoztad fel, ha semmi köze nincs hozzá?
Vagy ez is csak a write only üzemmódod eredménye?
...Hogy erről te nem tudsz, az a te gondod...
Az viszont, hogy képtelen vagy az érdemi vitára a te hiányosságod.
...Hogy mutti mit mondott a szírekről, az meg az ő gondja...
Ja, meg ha nem keményít be fél Európa, akkor mára neked is a problémád lenne.
...A szírek jönnek és mennek...
Hát, éppen ez a probléma!
Ne járkáljanak itt, csak össze-vissza!
Van ám a jövés-menésnek egy törvényes módja.
És, mi itt a liberaélis Európában pedig tartsuk magunkat ehhez.
Ebbe nem tartozik bele a zöldhatárokon való, dokumentumok nélküli lófrálás.
Ha te ezt nem érted meg, akkor elég komoly problémád lehet az értelmi képességeiddel.
...Egyszer vége lesz a háborúnak...
Igen, egyszer vége lesz. És szerinted melyik menekült fog akkor viisszatérni, az elkövetkezendő jó 10-15 évét az ujjáépítésre szánni (valószínűleg nem a legnagyobb luxusban és semmittevéssel töltve):
- Aki egy törökországi táborban várta ki a harcok végét,
VAGY
- Aki Svédországban már 5 éve él a bőkezű segélyeken, vagy jobb esetben megtanulta a nyelvet, és talált munkát?
De leírom mgé egyszer: Nekem semmi bajom a migrációval, amíg az az fogadó ország törvényeit betartva történik, és a migráns elsődleges célja, hogy beilleszkedjen a fogadó országba.

chrisred 2017.10.30. 20:20:02

@GyMasa: A hír igaz, csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Nem Merkel mondta, hanem a német bevándorlási hivatal vezetője, és nem azt, hogy mindenkit befogadnak, hanem hogy a szír menedékkérők esetében nem fogják alkalmazni a dublini rendeletet, tehát nem küldik vissza a kérelmét (és persze őt magát) abba az országba, ahol átlépte a schengeni határt.

bigdata 2017.10.31. 04:22:28

@konrada: nem értem, miért pörtgsz ezen a témán. Ha itthon annyira kizsákmányolnák a szegény dolgozókat, akkor minden cégnek brutális nyeresége lenne. De nem ezt látjuk, ez csak egyes szektorokban igaz, ideig-óráig, míg máshol cégek tömegei mennek csődbe. A gazdaság egészét érintő alacsonyabb termelékenység sok tényező összegződése, ilyen pl. az alacsony foglalkoztatottság, a közmunka gyakorlatilag 0 hozzáadott értéke, a számtalan olyan munkakör, ami egy fejlett gazdaságban nem is létezik (mivel anyagilag nem kifizetődő), az automatizáció alacsonyabb foka (az Audinál se hülyék, hogy olyan robotba fektessenek, amelyik drágábban termel, mint az olcsó melós), az eltérő szociális közeg (pl. Magyarország kidobóember nagyhatalom, feladatuk szerint állnak és csendben vannak, amikor nem, az általában címlapra kerül), az alacsony vásárlóerő (igen, hiába dolgozik ugyanannyit a magyar személyzet, ha ebből harmadakkora bevételt termel), az eltérő gazdasági szerkezet (pl. a magas hozzáadott értéket előállító k+f központok ritkán települnek ide, ellentétben az összeszerelő üzemekkek), stb. A szolgáltatás sem egy homogén műfaj, egyesek IT szolgáltatást nyújtanak, mások privát bankit, megint mások kidobóemberit - a hozzáadott érték nem ugyanannyi. Egyes kiragadott munkakörökre igaz, hogy ugyanazért a munkáért más gazdaságban más bér jár, de a gazdaság egészének jövedelemtermelő képessége nem egyes kiragadott munkakörökön múlik. Általánosságban véve relatíve kevés a mozgástér a munkabérekben. Létezhet olyan gazdaság, ahol ez akár 10-15%, bár nem jellemző, de olyanok is vannak, ahol a túl magas bérek versenyképtelenné teszik az egész gazdaságot. Így pl. a mosogatásért fizetett bérek nivellálása, vagy egyenesen a fizetések általános érvénényű triplázása nem sok jóval kecsegtet.

Lavinia Pinkerton 2017.10.31. 05:00:23

@aleksz róz:

"Atef Tarawneh köszönetét fejezte ki a korábban Jordániának felajánlott és rendkívül népszerű 400 fős magyarországi felsőoktatási ösztöndíjért."

CSak Jordániának csak ez az egy ösztöndíj 400 fő.

Szerinted akkor a baráti többi diktatúrák hány fő ösztöndíjat kaphattak összesen ?

A magyarországi fiatalok meg menjenek külföldre, vagy kosárfonó szakmunkásnak.

2017.10.31. 05:43:36

@Lavinia Pinkerton: kéretik abbahagyni a rizsázást

megismétlem, nem arról a néhány egyetemistáról beszélek.

Lavinia Pinkerton 2017.10.31. 07:18:16

@aleksz róz:

A muszlim király 400 embere, akik az ösztöndíjat kapják ?
Honnan tudod, hogy nem egy katonai kontingens, vagy egy titkosszolgálat ?
Az azeri baltás gyilkos is egy ösztöndíjjal jött ide tanulni, amit az uralkodójától kapott.
Csupa katonák voltan azon a képzésen is.

2017.10.31. 09:52:54

@Lavinia Pinkerton: tényleg? katonák vettek részt egy katonáknak tartott NATO-képzésen? ez tényleg meglepő. de még mindig csak rizsa.
én nem vagyok liberális, a saját szememnek jobban hiszek, mint annak, amit olvasok...

vajdasagi 2017.11.01. 11:03:06

@GyMasa: Van egy icipici igazság abban, amit mondtál, de sokkal több érv szól amellett, hogy ezerrel nyomassuk az oktatást. A magyar programozó ugyan könnyen áttelepül Németországba, de ha az állam nem lenne korrupt és nem akarna beleszólni az informatikai piac kialakításába IS, akkor a magyar informatikai cégek versenyképesek lennének nemzetközi viszonylatokban is, és elég magas bevételük lenne ahhoz, hogy jól megfizessék a dolgozóikat. Ezek aztán nem is vándorolnának ki.

A Te hozzáállásod beleegyezés abba, hogy mi sosem érhetjük utol a nyugatot fejlettségben. Pedig hidd el: mi informatikusok nagyon is utol tudnánk őket érni. Csak jobb oktatás és kevesebb korrupció kéne.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.11.01. 20:22:32

@neoteny: Nagyon elméleti vagy, (mint mindig), hiszen Anna nem a CNC programozókkal versenyezik. Olyan már nincs, hogy Anna ugyanazt a kütyüt csinálja, mint Bála, csak éppen nem CNC-én. Ők ketten nem egymás munkaerőpiaci ellenfelei. Külön vágányon futnak. Anna olyan kütyüket gyárt, amiket (ma még) nem éri meg CNC-én gyártani, akármennyire is termelékenyek azok. Mivel Anna tudása más, mint Béláé, az az eset is fönnállhat, hogy Anna bére jóval magasabb, mint Béláé, hiszen sokkal több hasznot termel a cégnek egységnyi idő alatt, mint Béla.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.01. 21:13:47

@digipenna:

"Olyan már nincs, hogy Anna ugyanazt a kütyüt csinálja, mint Bála, csak éppen nem CNC-én."

Kivéve, ha pl. Anna is és Béla is processzorokat gyártanak, és Anna korábbi technológiával (nagyobb feature size-al, "vastagabb tranztisztorokkal") gyárt, míg Béla befektet újabb gyártástechnológiába (kisebb feature size-al, "vékonyabb tranzisztorokkal" gyárt), és emiatt Béla több processzorlapkát (die) képes kihozni egy ugyanakkora méretű szilíciumlapból, mert a kisebb lapkából több fér el a lapon _és_ a kisebb lapkából több lesz működőképes (mert a konstans számú szilíciumlap-hiba arányaiban kevesebb lapkát tesz tönkre).

GyMasa 2017.11.02. 08:58:37

@vajdasagi:
...an egy icipici igazság abban, amit mondtál, de sokkal több érv szól amellett, hogy ezerrel nyomassuk az oktatást....
Akkor nem sikerült megertened, hogy mit irtam le.
EN csak azt jeleztem, hogy vannak esetek, amikor az oktatasba ölt penzek visszafogasa IS megoldas lehet, habar en a magam reszerol ezzel nem ertek egyet.
A masik reszrol viszont egyertelmuen ki kell jelentenem, hogy sajnos a magyar oktatasnak nem csak a penzhiany a legnagyobb rakfeneje.
A felsooktatast pl. joreszt siman be kellene szantani, es a helyen kialakitani egy versenykepesebb modellt.
Ugyanis a mai felsooktatas, az nem versenykepes a nyugat europai elvarasokkal.
Es most eppen a huzoagazat SW fejlesztes/villamosmernoki szakmarol beszelunk.
Ugyanis az okatatasnak is oriasi hibaja ugyanaz, mint az egeszsegugynek.
Alapveto szerkezetbeli problemak vannak vele, es BARMENNYI penzt bele lehetne zuditani, egy szint fole nem menne a szinvonal!
(Nem tudom, emlekszel-e meg, fleto alatt, arra, amikor meg akarta "reformalni" a MAV-ot, es penzt akart rajta sporolni? Amikor kapott 2 scenariot:
- Marad minden a regiben: X milliard HUF/ev (talan 270Mrd volt)
- Gyakorlatilag felszamolja a MAV a teljes mellekvonali forgalmat, es a fovnalakon is maradna valami napi 5 vonatpar: 0.95X Mrd.)
...A magyar programozó ugyan könnyen áttelepül Németországba,...
Ami termeszetesen teljesen rendben is van, hiszen az EU-nak pont ez az egyik alapelve, ami miatt letrejott:
Az emberek, aruk, szolgaltatasok szabad aramlasa.
Nem is ertem, mi ezzel abaj? Pont a "halado" baloldalnak ez a legnagyobb vesszoparipaja, aztan, amikor megvalosul, akkor nem tetszik?
...de ha az állam nem lenne korrupt...
Az allam a rendszervaltas ota korrupt. Ez nem hiszem, hogy a fo ok lenne.
...és nem akarna beleszólni az informatikai piac kialakításába IS,...
Hogy szol bele a magyar informatikai piacba?
MOst komolyan kerdezem, hiszen pl. a nemet informatikai multik pont jol fizetnek, es pont zero beleszolasa van a kormanynak a dolgaikba.
...akkor a magyar informatikai cégek versenyképesek lennének nemzetközi viszonylatokban is,...
Ebben en egyaltalan nem vagyok biztos.
Mar ma is vannak ilyen cegek, es 10 eve is voltak. Az, hogy nem MINDEGYIK magyar informatikai ceg sikeres nemzetkozi viszonylatban, az teljesen termeszetes. Viszont ha az adott cegnek eletkepes uzleti modellje van, akkor mindegyik elott nyitott a nemzetkozi piac!
A mar letezo ilyen cegek bizonyitjak, hogy meg lehet csinalni.
Ha pedig az "allam" be akarna avatkozni ezeknek a cegeknek az uzletebe, akkor semmi perc alatt at lehet az egesz ceget telepiteni egy masik orszagba, ahol ez nem fog bekovetkezni.
...és elég magas bevételük lenne ahhoz, hogy jól megfizessék a dolgozóikat...
Hat, a magyar kkv-k eseteben sajnos nem ez a prioritas...
Ez pont a legaljan van a prioritasi listajuknak.
A mai magyar kkv retegnek sulyos mentalitasbeli hianyossagai vannak a vallakozasi kulturaval kapcsolatban.
...Ezek aztán nem is vándorolnának ki...
Miert nem?
A nep idiotasaga ugyanugy megmaradna akkor is, ha EU-s fizetest kapnanak.
(most itt a hazmester mentalitasra, meg arra gondolok, hogy "majd VALAKI MAS megoldja")
EN, szemely szerint a 2002-2010 kozotti idoszakban rosszabbul ereztem magam az orszagban, mint utana.
(Tudod, a "barna eso"-zes, meg ilyenek...)
...A Te hozzáállásod beleegyezés abba, hogy mi sosem érhetjük utol a nyugatot fejlettségben....
Nem ertettel meg.
...Pedig hidd el: mi informatikusok nagyon is utol tudnánk őket érni...
Hat, amig a mindenkori kormany hagyja, hogy Magyarorszag nyiltan az EU gyarmata legyen, addig ez nem fog megvaltozni.
Ha pedig tobb fizetest szeretnel, akkor menjel el Multihoz dolgozni.
Igaz, ahhoz kell rendelkezni bizonyos olyan kvalitasokkal.
...Csak jobb oktatás és kevesebb korrupció kéne...
Ebben sem ertunk egyet.
Ma akkora informatikus hiany van egesz Europaban, hogy igazabol nem kell kulonosebben zseninek lenni, hogy felvegyenek dolgozni!
Igen a kkv-k rinyalnak, de csak azert, mert az altaluk versenykepesnek hitt "100 papirokkal, meg 200 zsebbbe" 2 ember munkajaert az "roppant versenykepes ajanlat" altalaban csak az informatikus kinalat aljat teszi lathatova a szamukra.
Es, akkor lehet azt mondani, hogy "rossz az informatikus kepzes, mert csak szar informatikust talalok"!
Ezek a kkv-k nem is talakoznak azzal a reteggel, akik jo infosok, mert azok kulonosebb erofeszites nelkul megkeresik Magyarorszagon is a netto 800+-t bejelentve, kenyelmes munkakorulmenyek kozott, 8 orai munkaval, es eszuk agaba sincs jelentkezni sem egy ilyen himi-humi kkv-hez.

GyMasa 2017.11.02. 09:00:20

@digipenna:
Figyi!
Itt most Bela es Cecilia bere lett osszehasonlitva.
Anna csak a red hering volt :-)

GyMasa 2017.11.02. 09:18:50

@neoteny:
...míg Béla befektet újabb gyártástechnológiába...
Igen, amint a befektetese tobb bevetelt hoz, mint amennyit el kell kolteni az:
- Exponencialisan dragulo technologiai lepesre
- A dragabb technologia uzemeltetesere/karban tartasara
- Van piaca a "több" legyartott termeknek, azaz egyaltalan lesz belole tobb bevetele
...több processzorlapkát (die) képes kihozni egy ugyanakkora méretű szilíciumlapból,...
Ez igaz, de a technologia exponencialisan dragul.
Mit gondolsz az Intel miert allt le par eve a Tikk-takk strategiaval?
- Nem volt versenytarsa (az AMD csak az also teljesitmeny szegmensben volt egyaltalan jelen, de ott is lassabb/tobbet fogyaszto CPU-kkal
- Egy uj gyar, vagy egy mostani uzem fejlesztese a 10 milliard USD nagysagrendben van.
- Emiatt ok inkabb a tehen fejest valasztottak, es az uj fejlesztesek meg szepen mentek a fiokba.
...mert a kisebb lapkából több fér el a lapon _és_ a kisebb lapkából több lesz működőképes (mert a konstans számú szilíciumlap-hiba arányaiban kevesebb lapkát tesz tönkre)...
Hat, ha jol emlekszem, ez annyira nem igaz, masreszt meg olyan technikai problemak vannak az egyre kisebb csikszelessegekkel, amiket ma mar nem trivialis megoldani.
- A levilagitas: a feny hullamhossza ma mar boven a 100x-osa az alkalmazott csikszelessegeknek, amimiatt mar 15 eve is szivtak (193nm-a hasznalt UV feny, es akkor 130nm volt a csikszelesseg. Ma a 10nm-es nagysagrendben jarunk, ami 1/20-a az UV fenynek. Kepzeld el, hogy egy 2cm atmeroju zsirkretaval kell 1mm-es egyenes, folytonos vonalat rajzolnod...)
- A tisztater: Egy porszem 1-2um atmeröjü, ami jo 100x-osa a mai csikszelessegnek... Egy ilyen porszem siman hazsnalhatatlanna tehet egyszerre 4 chipet is.
- Egy 45cm atmeroju, 0.2mm vastag Si wafert nem egyszeru mozgatni sem, ugyanis nagyon torekeny...

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.02. 09:40:45

@GyMasa:

"Igen, amint a befektetese tobb bevetelt hoz, mint amennyit el kell kolteni"

Igen, a vállalkozások általában így működnek: több bevételük van, mint amennyit költenek. Azok a vállalkozások, amelyek képtelenek ezt elérni mielőtt elfogyna a tőkéjük (és a tőkebevonási képességük) orra buknak.

"Mit gondolsz az Intel miert allt le par eve a Tikk-takk strategiaval?
- Nem volt versenytarsa (az AMD csak az also teljesitmeny szegmensben volt egyaltalan jelen, de ott is lassabb/tobbet fogyaszto CPU-kkal
- Egy uj gyar, vagy egy mostani uzem fejlesztese a 10 milliard USD nagysagrendben van.
- Emiatt ok inkabb a tehen fejest valasztottak, es az uj fejlesztesek meg szepen mentek a fiokba."

marketrealist.imgix.net/uploads/2017/10/A2_Semiconductors_INTC-3-year-lead-in-process-technology.png

"ha jol emlekszem, ez annyira nem igaz"

Rosszul emlékszel.

GyMasa 2017.11.02. 10:39:46

@neoteny:
...Rosszul emlékszel...
Jol emlekszem.
Csak te mast latsz ki a grafikonbol, mint en.
Volt neki 3 ev elonye, amit mostanra "visszahozott" a Moore-torveny altal predikalt ertekek kozelebe.
Es, ebbol is latszik, hogy nincsenek rakenyszeritve a gyilkos versenyre...
Arrol pedig nem is beszelve, hogy ez a grafikon is azt mutatja, hogy nem a csikszelesseg az egyetlen mutato szama annak, hogy mennyire nyereseges egy felvezeto gyarto.

GyMasa 2017.11.02. 10:41:35

@GyMasa:
Sot, az is latszik, hogy az osszes felvezetogyarto egyre messzebb kerul a meghatarozo vonaltol, az Intel pedig joval elottuk jar.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.02. 11:01:43

@GyMasa:

"ebbol is latszik, hogy nincsenek rakenyszeritve a gyilkos versenyre"

Ami egy más állítás, mint az, hogy "Emiatt ok inkabb a tehen fejest valasztottak, es az uj fejlesztesek meg szepen mentek a fiokba".

"ez a grafikon is azt mutatja, hogy nem a csikszelesseg az egyetlen mutato szama annak, hogy mennyire nyereseges egy felvezeto gyarto"

De azt nem mutatja, hogy a kisebb feature size használata ne lenne a nyereségesség fenntartásának szükséges feltétele.

GyMasa 2017.11.02. 12:12:16

@neoteny:
Nem mas allitas.
Semmi ertelme kiragadnod egy mondatot abbol, amit irtam.
Mert nem volt verseny, de az R&D osztaly az ott van, szoval nyilvan ostobasag lett volna azt beszantani.
Mivel fizetest ugyis kell adninnekik, ok fejlesztenek tovabb, mint elotte, csak ezek a fejlesztesek nem kerulnek ki a piacra azonnal, hanem, csak akkor, amikor ez mar feltetlenul szukseges lesz.
...De azt nem mutatja, hogy a kisebb feature size használata ne lenne a nyereségesség fenntartásának szükséges feltétele...
Es en azt nem is mondom.
Mert ez nem igaz.
Rengeteg felvezeto gyarto elvan a regebbi technologiakkal.
Sot, vannak olyan teruletek, ahol a regebbi, robusztusabb technologiakat reszesitik elonyben, mert a kisebb csikszelesseggel egyutt a zavartures is csokken vagy egyszeruen tul draga a modern technologia vagy csak eppen nincsen szukseg 1 GMIPS szamitasi teljesitmenyre.
(pl. autoipar, urkutatas, haztartasi elektronika, stb)

screpes 2017.11.02. 13:20:16

@HaFr:
Azt mondod, metaforikus a szóhasználat.
Jelkép, ahol a mondás leképezi azt, amit a múltban jelentett balosnak lenni, és/vagy ma is jelentenie kéne.. Működőképes értékcentrumot, s mvel az nincsen, - minimálba orientációt. (nosztalgiát aziránt, ami már nincs.)
Verbálisan Elintéztük, hogy balosnak lenni annyi, mint jelképezni, ami nincsen. Nem pártokkal azonosítom a dolgot, mivel számtalanul vagyunk párton kívüliek, miközben a dilemmán "belül esünk".
Azt jelképezi a metaforikus jelentés, amit gondolnak, gondolni szoktak róla. Így lehet is haszmálni, ha nem kell finomhangolni..
De hogy pontos lenne, vagy dolgozmi lehessen vele elméletekben is, az kétes.
Nem is kétes, hanem szamárság: emlékezni remekül lehet, de nosztalgiából célokat kijelölni hogyan is?! A címben felkínált következtetésszerűség selejt egy okleveles kérdőjeltenyésztőtől. Támolygó fogalomakkal a következtetések, és már a helyzetkép is téves.

A baloldalt - amennyiben van - csak annyira lehetne e képes beszédben szembeállítani az orbáni jelennel, ( lásd a bevezetőben leírt konfliktust: OV kontra baloldal , balság), amennyiben az utóbbi ugyebár jobboldali (lenne)
Erről azonban szó nincsen, én nem vackolhatok el a rossz definíciókban.
(Látom, közben post született tőled a "jobboldaliság " témában, legalább jobban kifejthető lesz a mondandó).

A kereszsténx hagyomány és az etnikum védelme, nettósítva NEM orbáni érdem, sőt, mert nála súlyosan a retoirikák birodalma. hiszen ez a lényeg: olyan mondások válhassanak ható erővé, amelyek a becsapás alapjai, (úgy mint a polgári kifejezéskincs is volt, már 2002 óta.
(aztán majd kiáll (vagy nem ) egy Gfodor, hogy ez politikai termék - volt csak.. (azt, hogy "csak" , azt mi tesszük hozzá...

Akkor majd megint megírhatod, hogy "bocs", vagy hogy " tudtuk", vagy azt, hogy kellett, mert átttolhatta a felelősséget a még életképesnek mutatkozó álelit, akik addig is eddig is remekül elvannak, Szóval, nem csak a MSZP szatellites politikapótló generációra igaz ám ez, hanem tirátok, jobbtévelygőkre is. Akik ide okosan írnak, annak harmada máris külföldön okos..

Szóval, ha a baloldal képtelen szembeállítani egy életképes alternatívát? Hol állított szembe a jobboldal immár saját magával szembe életképeset?

igen, valóban sikeres az egzisztenciális és identitásválságra adott "állami" válasz, de épp azért és azzal, hogy nem igaz. Sikerül hazudniok. (ezt áthidalod az írásodban azzal, hogy "egyelőre" rövidtávon" stb felértékelődik az "azonnali" hatás...

Mindezen észrevételeim kritikáim nem jogosítanak fel a kérdés - bal, vagy orbán - megkerülésére, mert válaszom az elutasításé.
Nem tagadhatunk meg egy "hülye" kérdést, mert Ott marad a levegőben, velem kettesben. nem tagadjuk meg, de elutasíthatjuk: nem erre kell adnunk a választ, nem is erre keresnünk.
Azok a tömegek, akik anyagai, tárgyai lehetnek a majdani mozgalmaknak, azok NEM a baloldalon keresendők, mert nem öltötttek ilyen arcélt közöset, hanem azáltal léteznek, hogy a másik "fél" NEM MARADHAT Orbáni De amint megszólalnak, vagy úgymond kimennek utcára, a lényeg tekintetében pillanatnyi kétesly sincs. Itt Vona, Karácsony és Hiller és TE is -együtt vonulnátok fel, vagy együtt maradtok otthon is.
Ne keress mentséget jobboldliaknak mentég ott sincs, ténfereghetsz a zsákutcátokban (Horkay Hörcherrel együtt, aki megírta MOST, 2016 elején hogy mi a problémája. a maiakkal, a rendszerrel. Majd csatlakozhatsz hozzá, amikor néhány év múlva megint meg fogja írni.

GyMasa 2017.11.02. 13:36:30

@digipenna:
Csak nyugodtan!
Több szem több velemeny!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.02. 13:58:31

@GyMasa:

"Nem mas allitas."

Vegyis szerinted az, hogy "ebbol is latszik, hogy nincsenek rakenyszeritve a gyilkos versenyre" ekvivalens azzal, hogy "[e]miatt ok inkabb a tehen fejest valasztottak, es az uj fejlesztesek meg szepen mentek a fiokba".

"Mert nem volt verseny"

Világos: azért csökkentette az Intel is meg a többi processzor-gyártó is a feature size-t, mert nem volt verseny.

"az R&D osztaly [...] fejlesztenek tovabb, mint elotte, csak ezek a fejlesztesek nem kerulnek ki a piacra azonnal, hanem, csak akkor, amikor ez mar feltetlenul szukseges lesz."

www.arenasolutions.com/resources/articles/time-to-market/

"pl. autoipar"

By 1981, all GM vehicles would be equipped with their new Computer Command Control System ("CCC") emission control system that featured an ECM (Electronic Control Module) that featured a Motorola 6802 based 8-bit microprocessor manufactured by Delco Electronics. During the late 1980's, GM and Chrysler ECM's would both begin using the 16-bit Motorola 68HC11 microcontroller chip in their vehicles.

In 1983, Intel and Ford started a joint venture building EEC ( Electronic Engine Control) units now known as ECU (Electronic control Units). These ECU's used custom Intel 8061 (a derivative of the Intel 8096 Microcontroller) and later used 8065, 83251 & 8051 microcontroller chips for its processing functions. The 8061 microcontrollers and its derivatives were used in almost all Ford automobiles built from 1983 thru 1994.

In 1994, in a last attempt to save the slowing EEC IV microcontroller, Ford used two Intel 8065 16-bit chips inside the controller. Shortly thereafter, Ford would be ready to end their long use of Intel microcontrollers and transition to using Motorola's new 32-bit PTEC controllers. In 2005, Intel announced they were discontinuing production of all automotive versions of their microcontroller chips.

Previously in 1991, Ford's Electronics Division had announced they would partner with Motorola Semiconductor Products Sector to supply them with future electronic engine & transmission microcontroller chips to be used in Ford's upcoming Powertrain Electronics Controller (PTEC). The PTEC controller was originally going to use the MC88300 32-bit embedded RISC chip that Motorola had in development but would later cancel. Ford choose instead to use Motorola's new custom designed 32-bit RISC based PowerPC processor chip. PTEC microcontrollers were used in Ford vehicles starting in 1994, replacing the Intel designed EEC IV microcontroller chips that Ford had used since back in 1983.

www.chipsetc.com/computer-chips-inside-the-car.html

Világos: azért jutott el az autóipar kb. 13 év alatt egy 8 bites (valószínűleg 1 MHz nagyságrendű órajeles) processzor használatától egy 32 bites (valószínűleg több tíz MHz-es órajeles) RISC processzor használatáig, mert el voltak a régebbi technológiával.

GyMasa 2017.11.02. 14:58:48

@neoteny:
Mar ne haragudj, de teljesen osszefuggestelen, amiket leirsz.
1., Nem ekvivalens, vele, hanem KÖVETKEZMENYE volt neki. Nincs verseny -> nem baxom el a nyereseget 10 milliard USD-s gyarepitesre, hanem addig hasznalom a jelenlegi technologiat, amig az vagy gazdasagtalan lesz hasznalni, vagy megint beindul a verseny.
2., Világos: azért csökkentette az Intel is meg a többi processzor-gyártó is a feature size-t, mert nem volt verseny.
EZ is egy meretes csusztatas.
A csikszelesseg csokkentesenk nem az az egy oka van, hogy jobb a kihozatal, Ott van pl, a kisebb disszipacio, meg a nagyobb mukodesi frekvencia vagy az alacsonyabb tapfeszultseg igeny.
Annyifele felvezeto felhasznalasi terulet van, hogy erre megintcsak nem tudod rahuzni az alap allitasodat, akarhanyszor is ismetled azt meg.
Mindenki kivalasztja maganak, mire van szuksege!
3., "pl. autoipar"
Igen, pl az autoipar, ahol a LEGFONTOSABB elvaras, hogy tartos ES olcso legyen a felvezeto.
Pl. ezert nem tul sikeres sem az nVidia, sem az Intel az autoiparban.
Mert hiaba erosek a cuccaik, tul dragak es/vagy nem skalazodnak rendesen a valtozo igenyekhez.
(Es, most nehogy belinkeljel nekem nVidias, meg Inteles automotive linkeeket, mert tudom, hogy vannak pilot projektjeik, de azok inkabb csak demo projektek, es valodi OEM nem nagyon hasznalja oket. Legalabbis az en tizenevez autoipari fejlesztoi tapasztalatom szerint jelenleg ez a helyzet. )
4., Világos: azért jutott el az autóipar kb. 13 év alatt egy 8 bites (valószínűleg 1 MHz nagyságrendű órajeles) processzor használatától egy 32 bites (valószínűleg több tíz MHz-es órajeles) RISC processzor használatáig, mert el voltak a régebbi technológiával.
Latom, nincs nagy ralatasod az autoipari fejlodesre.
A 13 evvel ezelotti ugyfeligyenekre (meg az akkori autogyari marketinges csapatok agymeneseire) elegendo volt az akkor rendelkezesre allo technologia.
A legtobb modern, csili-vili SW technologia csak mostanaban terjedt el.
Es, ez kez a kezben jart a felvezetotechnologia fejlodesevel.
Ahogy fejlodott a felvezetoipar, es ahogy egyre olcsobb lett, ugy hasznalta fel egyre jobban az autoipar is.
Es, ez a fejlodes tette lehetove azt, hogy egyes felvezetoipari beszallitok megengedhessek maguknak, hogy bizonyos szintem specializalodjanak az autoiparra, ahogy nott a piac.
Vegul pedig az autoipar igenyei miatt pont nem egy huzoagazat (nincs meg benne az a premium profit a beszallitoknak, sem a szukseges darabszam) a felvezetoiparban, ugy altalaban. (Igen, itt is tudsz ellenpeldat mutatni csak nem lesz relevans.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.02. 15:49:16

@GyMasa:

"Nincs verseny -> nem baxom el a nyereseget 10 milliard USD-s gyarepitesre"

Csak épp' még nem bizonyítottad azt az állításodat, hogy "nincs verseny".

"A csikszelesseg csokkentesenk nem az az egy oka van, hogy jobb a kihozatal"

Hol állítottam azt, hogy ez (volt) az _egyetlen_ oka a feature size csökkentésének?

"a kisebb disszipacio, meg a nagyobb mukodesi frekvencia vagy az alacsonyabb tapfeszultseg igeny"

Amelyek mind versenytényezők: ezek miatt _is_ csökkentette (és próbálja továbbra is csökkenteni) a feature size-t az Intel is és a versenytársai is, amint az látható a linkelt grafikán.

"Es, most nehogy belinkeljel nekem nVidias, meg Inteles automotive linkeeket, mert tudom, hogy vannak pilot projektjeik, de azok inkabb csak demo projektek, es valodi OEM nem nagyon hasznalja oket."

Világos: Intel azért fizetett $15 milliárdot a MobilEye-ért, mert így szert tett "pilot projektekre" meg "demo projektekre". Meg a 2018-as Audi A8 is egy "pilot projekt" meg "demo projekt": newsroom.intel.com/news/report-intel-technology-audi-a8/

"A 13 evvel ezelotti ugyfeligyenekre"

Ha figyelmesen olvastál volna, akkor láttad volna, hogy az a 13 év 1981 és 1994 között múlt el.

"Es, ez kez a kezben jart a felvezetotechnologia fejlodesevel.
Ahogy fejlodott a felvezetoipar, es ahogy egyre olcsobb lett, ugy hasznalta fel egyre jobban az autoipar is."

Pedig "nincs verseny".

"Igen, itt is tudsz ellenpeldat mutatni csak nem lesz relevans."

Így könnyű: te már _előre_ tudod -- és ki is jelented --, hogy bármiféle ellenpélda nem lesz releváns.

GyMasa 2017.11.02. 16:08:17

@neoteny:
...Csak épp' még nem bizonyítottad azt az állításodat, hogy "nincs verseny"...
Nem kell bizonyitanom semmit.
Nezz meg barmilyen x86 tesztet az elmult jo 8 evbol.
SEHOL nincsen az AMD teljesitmenye az Intelhez kepest.
Vagy nezd meg, mennyit "fejlodott" az Intel CPU-k teljesitmenye a 2. generacios Core CPUktol a 8. generacios Core CPU-kig.
Aztam hasonlitsd ossze ezt a fejlodest a Pentium 4 - Core CPU idointervallumban.
Majd tett melle, hogy mikor volt az AMDnek az Intellel osszemerheto CPU-ja a piacon.
...Hol állítottam azt, hogy ez (volt) az _egyetlen_ oka a feature size csökkentésének?..
Hat masrol nem beszeltel...
...Amelyek mind versenytényezők: ezek miatt _is_ csökkentette (és próbálja továbbra is csökkenteni) a feature size-t az Intel is és a versenytársai is, amint az látható a linkelt grafikán...
Most ugy probalod beallitani, amit mondtam, mintha te modtad volna erdetileg?
...Világos: Intel azért fizetett $15 milliárdot...
Latod, ebbol is latszik, hogy fogalmad sincs az autoipar mukodeserol.
Az Intel hozott am jopar szar dontest az elmult evekben, ami sok-sok milliardba kerult neki (lasd a sikertelen mobilpiaci betorest, meg az Atom termekcsoport torleset.)
Szoval, az, hogy most beleolt ennyi penzt, rohadtul nem jelenti, hogy jol tette.
Az AUDI A8 pedig egy felsokategorias premiumauto. Az, hogy most milyen fancy extrakkal van telerakva, egyaltalan nem jelenti, hogy ezek egyaltalan megjelennek majd az alsobb kategorias autokban, azt pedig mar vegkeppen nem, hogy egy A3-asban is Intel CPU lesz az adott SW-es alkalmazas alatt. Tapasztalatbol azt mondom, hogy nem ugy lesz. Egy A8-asban belefer egy 5000 EUR-os extra, a 150 000 EUR-os vetelarba. Egy A3-asban viszont nem fog beleferni a 20 000 EUR-os arba.
...Ha figyelmesen olvastál volna, akkor láttad volna, hogy az a 13 év 1981 és 1994 között múlt el...
Akkor ennek kulonsen nincs semmi jeletosege a temaval kapcsolaban, csak azt mutatja, hogy a felvezetoipar tortenelmet sem ismered jol.
...Így könnyű: te már _előre_ tudod -- és ki is jelented --, hogy bármiféle ellenpélda nem lesz releváns...
Es milyen igazam is lett.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.02. 17:13:52

@GyMasa:

"Nem kell bizonyitanom semmit."

Hogyne kellene: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_bizonyítás_kényszere

Ha nem lenne verseny (pl. a processzorok piacán), akkor az AMD-nek nem lenne kb. 25%-os részesedése a processzor-piacból: akkor senki sem vásárolna AMD processzorokat, hanem az összes eladott AMD processzor helyett Intel processzorokat vásároltak volna és vásárolnának. A tény, hogy bizonyos OEM-ek AMD processzorokat vásárolnak, nem pedig Intel processzorokat, mutatja azt, hogy létezik verseny a(z x86-os) processzorok piacán (is).

"Most ugy probalod beallitani, amit mondtam, mintha te modtad volna erdetileg?"

Nem; hanem ezek a szempontok _is_ a verseny létezését bizonyítják.

"Szoval, az, hogy most beleolt ennyi penzt, rohadtul nem jelenti, hogy jol tette."

No de miért ölt bele ennyi pénzt, ha nincs verseny?

"Az AUDI A8 pedig egy felsokategorias premiumauto."

Mindenesetre nem egy "pilot projekt" meg "demo projekt".

"Tapasztalatbol azt mondom, hogy nem ugy lesz."

Milyen tapasztalatból? A tapasztalat épp' az, hogy pl. 1981 és 1994 között egy 8 bites (valószínűleg 1 MHz nagyságrendű órajeles) processzor használatától egy 32 bites (valószínűleg több tíz MHz-es órajeles) RISC processzor használatáig jutott el az autóipar. A tapasztalat az, hogy az A3-asban is van rahedli ECU, bizonyosan több és nagyobb teljesítményű, mint 1996-ban, amikor az első A3-ast legyártották. A tapasztalat az, hogy a technológia "leszivárog" a felsőkategóriás prémiumautókból az alacsonyabb kategóriákba.

"Es milyen igazam is lett."

Hol lett volna igazad? Ha az autóipar nem lenne egy húzóágazat a félvezetőipar (pontosabban a processzorgyártók) számára, akkor nem fektettek volna be -- és nem fektetnének ma sem be -- abba, hogy a különféle processzor-architektúráikat (is) adaptálják az autóipar igényeihez.

Hivatkozol a tizenéves autóipari fejlesztői tapasztalatodra: de hát épp' azért van ez a tapasztalatod, mert folyamatosan történik a fejlesztés az autóiparban, folyamatosan új ECU-k kerülnek beépítésre az autókba, folyamatosan új szoftvereket kell írni (de legalább is adaptálni) az új processzorokhoz (de legalább is megnövekedett képességű processzorokhoz, még ha az alap-utasításkészletük nem is változik). Ha nem lenne verseny az autóipari felhasználókért is, akkor te sem szereztél volna tizenéves fejlesztői tapasztalatot az autóiparban.

GyMasa 2017.11.02. 17:43:40

@neoteny:
...Hogyne kellene: https://hu.wikipedia.org/wiki/A_bizonyítás_kényszere..
...Ha nem lenne verseny (pl. a processzorok piacán), akkor az AMD-nek nem lenne kb. 25%-os részesedése a processzor-piacból:...
Ez a 25% pontosan a legolcsobb szegmens beli eladasaikat takarja, mert vannak olyanok, akik hajlandoak megvenni a 3 000 HUF-tal olcsobb AMD CPU-t, meg vannak, akik mindenkeppen AMD-t vesznek, met fanatikusok.
Azonban az AMD-nek 2006-ban elkezdett zuhanni a reszesedese, mert addigra erte be az Intel az elbaszott Netburst architekturarol valtas utan.
Onnantol az AMD csuszott lefele a lejton, amin a szinten elcseszett Bulldozer architekturajuk is csak rontott.
Tehat egy Core I7 melle az AMD nem tudott melle tenni semmilyen CPU-t, ami hasonlo szamitasi teljesitmenyt nyujtott hasonlo aron es hasonlo fogyasztassal.
Kizarolag az Intel kinalat legaljan volt valamifele verseny, amit az AMD a domping araival tud csak fenntartani.
Aki viszont erosebb CPU-t akart, annak nem volt valasztasa.
Ez mostanaban valtozott meg, a Ryzen piacra kerulesevel, es lam-lam, az Intel, ahogy meglatta, hogy az AMD villantott valami erdemlegeset hirtelen felrugta a tobbeves roadmap-jat, es szokatlan aktivitasba kezdett a piacon.
...akkor senki sem vásárolna AMD processzorokat, hanem az összes eladott AMD processzor helyett Intel processzorokat vásároltak volna és vásárolnának...
Innen latszik, hogy:
- Vagy nem ismered az Intelt, es tudod, hogy ebben az esetben monopoliuma lenne, es akkor lett volna csak igazi fejostehen a piac!
Az AMD-nek koszonhetjuk, hogy ma nem egy 386 CPU, 100 MHz-en a legmodernebb asztali x86-os CPU, 1,5 millio HUF-ert, hanem ott tartunk, ahol tartunk.
- Vannak az olcsojanosok, akik 500 HUF miatt is inkabb AMD-t vesznek, meg az AMD fanatikusok, akik megmagyarazzak, hogy az a jobb, es mindenkeppen azt veszik.
...Nem; hanem ezek a szempontok _is_ a verseny létezését bizonyítják...
Hat, akkor az nem tul combos verseny.
...No de miért ölt bele ennyi pénzt, ha nincs verseny?...
Ennek semmi koze a versenyhez, az elobb a desktop CPU-krol beszeltunk, most meg jossz mindenfele autoipari felvasarlasokkal.
Körtet a körtevel, jo?
...Mindenesetre nem egy "pilot projekt" meg "demo projekt"...
De igen az. Sot az Sklasse, meg a 7-es BMW is mind azok. Azokben lehet csak eladni az early adoptereknek mindenfele ujdonsagot.
Ahogy irtam, egy kisauto ara nem bir el egy 5000 EUR-os extrat.
...A tapasztalat az, hogy a technológia "leszivárog" a felsőkategóriás prémiumautókból az alacsonyabb kategóriákba...
Kar, hogy en nem azt irtam, hanem, hogy az A3-asban szinte biztosan nem egy nVidia/Intel alapu rendszeren fogod megvenni 300 EUR-ert ugyanazt az extrat, ha csak a felhasznalt chipkeszlet 80 EUR-ba kerul.
De nyugodtan csusztass csak!
...Hol lett volna igazad?...
Ott, hogy ahogy megjosoltam, jottel egy teljesen irrelevans peldaval, ahoyg elore megmondtam.
...Ha az autóipar nem lenne egy húzóágazat a félvezetőipar (pontosabban a processzorgyártók) számára, akkor nem fektettek volna be -- és nem fektetnének ma sem be -- abba, hogy a különféle processzor-architektúráikat (is) adaptálják az autóipar igényeihez...
Ja, es akkor ezt miert is nem csinaltak meg '81.ben, ha az akkora uzlet?
Azert nem, mert mostanra lett akkora uzlet, 40 eve nam volt az.
...Hivatkozol a tizenéves autóipari fejlesztői tapasztalatodra: ...
Igen, mert van, es latom, hogy te most egy(ket) olyan temaban probalsz okos lenni, amit nem igazan ismersz.
Szoval, itt, most le is zarom reszemrol a temat, mert semmi kedvem megint a kornyezetebol kiragadott mondataimat ujra elmagyarazni.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.02. 18:07:03

@GyMasa:

"Az AMD-nek koszonhetjuk"

... hogy volt és van verseny az x86-os processzorok piacán (is).

"Hat, akkor az nem tul combos verseny."

Most írtad, hogy "[a]z AMD-nek koszonhetjuk, hogy ma nem egy 386 CPU, 100 MHz-en a legmodernebb asztali x86-os CPU, 1,5 millio HUF-ert, hanem ott tartunk, ahol tartunk": ez nem túl combos verseny?

"Ennek semmi koze a versenyhez"

Korábban azt írtad, hogy "[n]incs verseny -> nem baxom el a nyereseget 10 milliard USD-s gyarepitesre". No de ha ez így van, akkor miért baszna el az Intel $15 milliárdot egy olyan piaci szegmensben piaci részesedés szerzésére, ahol nincs verseny?

"De igen az. Sot az Sklasse, meg a 7-es BMW is mind azok. Azokben lehet csak eladni az early adoptereknek mindenfele ujdonsagot."

No ha az early adopterek megvásárolják az újdonságokat, akkor az szükségszerűen nem "pilot projekt" meg "demo projekt", hanem már production project -- különösen ha három autógyártónál is eladásra kerülnek.

"Ja, es akkor ezt miert is nem csinaltak meg '81.ben, ha az akkora uzlet?"

Hogyne csinálták volna meg: By 1981, all GM vehicles would be equipped with their new Computer Command Control System ("CCC") emission control system that featured an ECM (Electronic Control Module) that featured a Motorola 6802 based 8-bit microprocessor manufactured by Delco Electronics.

'81-ben elég nagy üzlet volt az autóipar a Delco Electronics számára ahhoz, hogy licenszelje a Motorola 6802 processzort és gyártsa azt.

"Azert nem, mert mostanra lett akkora uzlet, 40 eve nam volt az."

A Delco Electronics számára eléggé akkora üzlet volt 36 éve, hogy csinálja.

Hivatkozol a tizenéves autóipari fejlesztői tapasztalatodra: de hát épp' azért van ez a tapasztalatod, mert folyamatosan történik a fejlesztés az autóiparban, folyamatosan új ECU-k kerülnek beépítésre az autókba, folyamatosan új szoftvereket kell írni (de legalább is adaptálni) az új processzorokhoz (de legalább is megnövekedett képességű processzorokhoz, még ha az alap-utasításkészletük nem is változik). Ha nem lenne verseny az autóipari felhasználókért is, akkor te sem szereztél volna tizenéves fejlesztői tapasztalatot az autóiparban.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.11.02. 19:19:23

@GyMasa: Jó, akkor mondanám. A nagy (multi) cégek iszonyatos mennyiségű (embert), tudást és pénzt koncentrálnak, de ebből csak annyit mutatnak, amennyi ahhoz szükséges, hogy pozícióikat erősítsék és a konkurenciát gyöngítsék. A BMW a napokban avatta föl kibővített kutatóbázisát. Két év alatt 5.000 fővel növeli a meglévő 25.000 fős állományt. Belátható időn belül további 15.000 embernek teremt kutató-(munka)helyet. Már ma egy kisvárosnyi ember agyal valamin, amit vagy tudni fogunk vagy nem. Attól függ, hogy a többi autógyár mit lép. Valószínűleg már ma gyártó-kész állapotban van egy csomó dolog, amivel vagy előjönnek, vagy várnak az alkalmas pillanatra, vagy örökre a fiókokban marad. Ezeknek az embereknek a munka-hatékonysága semmilyen mutatóval nem mérhető, mert bizonyos hányaduk csak azért van ott, hogy másutt ne lehessen. Bérük nem attól függ, hogy mit fejlesztenek, hanem attól, hogy jóval a konkurensek ajánlatai fölött legyen.

www.pressreader.com/germany/muenchner-merkur/20171007/282398399628198

GyMasa 2017.11.03. 11:27:15

@digipenna:
Igen, igy mukodnek a multik.
Bar, azzal azert vitatkoznek, hogy tul sok olyan ember lenne pl. a BMW-nel, akik csak azert vannak ott, hogy ne a konkurensnel legyenek!
Egy jo mernok siman belekerul evi 100kEUR fizetesbe, plusz a munkakorulmenyek biztositasanak osszegebe.
Nem igazan hiszem, hogy egy vallalat, aminek az elsodleges feladata, hogy profitot termeljen, hajlando arra, hogy kidobjon ennyi penzt az ablakon!
(Szamold ki, csak 10 mernok ilyen foglalkoztatasa 1 millio EUR-ba kerul egy cegnek. ez 7 db fullextras BMW M6 ara.
Es, kb 200 eladott auto teljes nyeresege... Kizartnak tartom, hogy ezt egy igazgatotanacs ezt jovahagyna, es neminkabb a kurvak seggerol szivnak fel a kokot ennyi penzert...)

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.03. 13:04:37

@GyMasa:

"kidobjon ennyi penzt az ablakon! [...]
Es, kb 200 eladott auto teljes nyeresege"

digipenna gondolatmenete az, hogy a BMW 1000-el több autót ad el mint a konkurenciája azért mert ennek a 10 mérnök munkájának hiánya rontja a konkurens autók minőségét és így azok a konkurens autógyártók piaci részesedést veszítenek a BMW-vel szemben.

Erre mit döfsz?

GyMasa 2017.11.03. 13:55:04

@neoteny:
...Erre mit döfsz?...
Azt, hogy szerintem ez egy roppant alacsony hatasfoku, draga es nagy rizikoju strategia ha csak a piaci reszesedes novelese a cel.
Ebben maximum azt tudom elkepzelni, hogy felduzzasztjak a mernok-allomanyt, es jobban szetkenik kozottuk a feladatokat, hogy az egyeni terheles csokkenjen. Ekkor valoszinuleg nem 1000 db tetlen mernok ulne az irodaban, hanem mindenkinek heti 1-2 oraval csokkenne a terhelese BMW szinten.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.03. 14:13:50

@GyMasa:

"egy roppant alacsony hatasfoku, draga"

Ha "10 mernok ilyen foglalkoztatasa 1 millio EUR-ba kerul" a BMW-nek és ez 4 millió € hasznot hajt (1000-el több eladott BMW * 5,000€ nyereség/autó - 1 millió € bérköltség), akkor nem igaz az sem, hogy "roppant alacsony hatásfokú" lenne, sem az, hogy "drága".

"ha csak a piaci reszesedes novelese a cel"

Csak? A piaci részesedés növeléséből származik az extra 4 millió € nyereség; abból, hogy a BMW 1000-el több autót ad el, mert a konkurensek 1000-el kevesebb autót adnak el.

Így hát marad ellenvetésként a "nagy rizikó": de mindenféle vállalkozás szükségszerűen rizikóval jár (ha lennének rizikómentes vállalkozások, akkor mindenki azokba fektetné a pénzét), vagyis simán működhet ez a stratégia.

Mert ugye lényegileg ez a magyarázat arra is, hogy hogyan gyarmatosították a multik a magyar gazdaságot a rendszerváltás után: felvásárolták a magyar gyártókat, majd megszüntették azokat az üzemeket, és a saját másutt gyártott termékeikkel árasztották el a megszerzett/megvásárolt piacot.

GyMasa 2017.11.03. 15:28:48

@neoteny:
Hat ez egy nagyon aranyos altalanos iskolai szoveges feladat volt!
nagy kar, hogy a valosaggal csak igen laza kapcsolatban all.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.03. 18:47:37

@GyMasa:

"Hat ez egy nagyon aranyos altalanos iskolai szoveges feladat volt!"

Egyetértünk: a "Nem igazan hiszem, hogy egy vallalat, aminek az elsodleges feladata, hogy profitot termeljen, hajlando arra, hogy kidobjon ennyi penzt az ablakon!
(Szamold ki, csak 10 mernok ilyen foglalkoztatasa 1 millio EUR-ba kerul egy cegnek. ez 7 db fullextras BMW M6 ara.
Es, kb 200 eladott auto teljes nyeresege" valóban egyszerű duma.

"nagy kar, hogy a valosaggal csak igen laza kapcsolatban all."

Milyen igaz; de azért ne legyél túl szigorú magadhoz, még kerülhetsz közelebb a valósághoz.

GyMasa 2017.11.04. 19:35:23

@neoteny:
Kár hogy a teljes érvelésed feltételezéseken, és találgatásokon alapszik!
És, emiatt matematikailag éppen igaz is lehet, csak éppen a valósággal nem vág egybe!
- Feltételezed, hogy 10 mérnök felvétele BIZTOSAN generál évente 5000 EUR/autó * 1000 autó/év plusz nyereséget a BMW-nek _INGYEN_
(nincs semmiféle elvárás a mérnökökkel szemben, nem kell tenniük semmit, csak "létezniük")
- teljes mértéeben kihagyod a számításból az alkalmazott mérnökök összes többi költségét, és a felvétel árfelhajtó hatását is.
- Nem számolsz a fejlesztőközpontba/mérnökökbe befektetett tőke költségével sem.
- Ez a feltételezés tulajdonképpen az örökmozgóhoz ÉS a FNA-hoz vezet!
Hiszen elég csak felvenni végtelen számú új mérnököt, és ez elégséges feltétele a plusz nyereségenek!
Ami :
- kivonja a paicról a konkurencia számára elérhető (tehetséges) mérnököket
- Igazi munka nélkül biztosít állandó, 4000+EUR/hó nagyságrendú NETTÓ jövedelmet AKÁRHÁNY mérnöknek, valódi munkavégzés nélkül, hiszen a feltételed csak annyi volt, hogy "ne a konkurenciánál dolgozzon".
Hogy is hívják az ilyenféle érvelési hibát?
- Feltételezed, hogy a konkurencia csak a felvett 10 mérnök miatt 1000 autó/év veszteséget szenved el.
- Feltételezed, hogy a konkurencia 1000 autó/év eladáscsökkenése miatt automatikusan a BMW nyereségét növeli pontosan ugyanennyi plusz eladott autóval.
- Ráadásul azt sugallod, hogy ez a két hatás még össze is adódik, és a konkurencia IS veszít 1000 eladást, ÉS a BMW IS 1000-rel több autót ad el.
- Nyilvánvalóan kevered a piaci részesedést az eladott autók számával. pedig a két szám rohadtul nem helyettesíthető egymással.
Hiszen az eladott autók számának van közvetlen hatása a bevételre, míg piaci részesedésnek csak közvetetten!
Szóval mint mondtam, a példád nagyon aranyos általános iskolai szöveges példa, de a valódi világra nem alkalmazható.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.04. 20:13:35

@GyMasa:

"Feltételezed, hogy 10 mérnök felvétele BIZTOSAN generál évente 5000 EUR/autó * 1000 autó/év plusz nyereséget a BMW-nek _INGYEN_"

Dehogy ingyen: (1000-el több eladott BMW * 5,000€ nyereség/autó - 1 millió € bérköltség).

"Feltételezed, hogy a konkurencia csak a felvett 10 mérnök miatt 1000 autó/év veszteséget szenved el."

Te meg feltételezed, hogy a 10 mérnök miatt, akik specifikusan (mert olyan jó képességeik vannak) átcsábításra kerültek a konkurenciától, a konkurencia nem szenved el semekkora eladási veszteséget.

"Nyilvánvalóan kevered a piaci részesedést az eladott autók számával. [...] Hiszen az eladott autók számának van közvetlen hatása a bevételre, míg piaci részesedésnek csak közvetetten!"

Ennek semmi értelme sincs: a nagyobb piaci részesedés szükségszerűen több eladott autót jelent a piaci részesedését növelő autógyártó számára mint a konkurencia által eladott autók száma.

GyMasa 2017.11.05. 13:38:00

@neoteny:
...Dehogy ingyen: (1000-el több eladott BMW * 5,000€ nyereség/autó - 1 millió € bérköltség)...
Pedig a példád végeredményben egy örökmozgót eredményez, hiszen azt sejteted, hogy eza módszer működik, és bővíthető, hiszen, ha 110 mrnök felvételével lehet 0,5% bevételkiadást okozni a konkurenciának, akkor 200 mérnökket csődbe is lehet juttatni.
Szóval, látod, hogy mi a baj a gondolatmenettel?
...Te meg feltételezed, hogy a 10 mérnök miatt, akik specifikusan (mert olyan jó képességeik vannak) átcsábításra kerültek a konkurenciától, a konkurencia nem szenved el semekkora eladási veszteséget...
Nem feltételeztem semmi ilyet sem, csak te gondolod így.
Nyilván okozHAT eladáscsökkenést ez a dolog.
...Ennek semmi értelme sincs: a nagyobb piaci részesedés szükségszerűen több eladott autót jelent a piaci részesedését növelő autógyártó számára mint a konkurencia által eladott autók száma...
Kizárólag növekvő piac esetén.
Ha jön megint egy válság, azt' beszakad az autópiac, mert senki nem vesz új autót, akkor hajára kenheti a +10%-os piaci részesedését, mikor közben 1/3 annyi autót ad el.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.05. 14:39:55

@GyMasa:

"hiszen azt sejteted, hogy eza módszer működik, és bővíthető"

Ezt írta digipenna: "[e]zeknek az embereknek a munka-hatékonysága semmilyen mutatóval nem mérhető, mert bizonyos hányaduk csak azért van ott, hogy másutt ne lehessen." _Bizonyos hányaduk_, nem _mindegyik_. Vagyis a módszer nem bővíthető tetszőlegesen: csak a legjobb képességű mérnökökre/fejlesztőkre érvényes, akik a konkurenciától elszipkázása a konkurencia termékeinek egyébként elérhető minőségét csökkenti, és így a konkurencia kevesebb eladásához (piaci részesedésének vesztéséhez) vezet.

"Nem feltételeztem semmi ilyet sem"

Dehogynem: pl. itt "[n[em igazan hiszem, hogy egy vallalat, aminek az elsodleges feladata, hogy profitot termeljen, hajlando arra, hogy kidobjon ennyi penzt az ablakon!
(Szamold ki, csak 10 mernok ilyen foglalkoztatasa 1 millio EUR-ba kerul egy cegnek. ez 7 db fullextras BMW M6 ara.
Es, kb 200 eladott auto teljes nyeresege" azzal a feltételezéssel éltél, hogy ez tiszta pénzkidobás lenne a BMW részéről: csak költsége lenne, nem tenne szert versenyelőnyre (több autó eladására, a piaci részesedésének növelésére) a konkurenciával szemben.

"Kizárólag növekvő piac esetén."

Dehogy: konstans méretű piac esetén is, sőt mindaddig, amíg a piaci részesedésének növelése nagyobb mértékű, mint a piac kontrakciója.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.11.05. 21:22:40

@neoteny: @GyMasa: Ne bántsátok egymást. Ez kicsit régebbi film. www.youtube.com/watch?v=-C_F45g1yZE 1:29-nél mintha azt mondaná a férfi, hogy - - köszönöm, vagy üdvözlöm- - , de nem emiatt érdekes, hanem a filmből kiderül, az autógyárak, nem szívbajosak, rendesen „megfejik” a német adófizetőket, így a BMW és a többi autógyár is megengedhet magának néhány feladat nélküli mérnököt.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.11.05. 22:43:05

@digipenna:

"az autógyárak, nem szívbajosak, rendesen „megfejik” a német adófizetőket, így a BMW és a többi autógyár is megengedhet magának néhány feladat nélküli mérnököt"

1) ez egy más érvelés, mint az, hogy "[e]zeknek az embereknek a munka-hatékonysága semmilyen mutatóval nem mérhető, mert bizonyos hányaduk csak azért van ott, hogy másutt ne lehessen."

2) a német autógyárak azért "fejik meg" a német autófizetőket, hogy (pénzben kifejezhető) minél nagyobb haszonra tegyenek szert. Ebből következően viszont igazzá válik GyMasa érvelése, miszerint "[n]em igazan hiszem, hogy egy vallalat, aminek az elsodleges feladata, hogy profitot termeljen, hajlando arra, hogy kidobjon ennyi penzt az ablakon!"

vajdasagi 2017.11.06. 22:03:24

@GyMasa: A nekem írt válaszodból is, meg a másoknak ít válaszaidból is jól látszik: Te erősen beképzelt vagy. Mindenki másnak "nem sikerült megértenie", de viszont Te helikopter vagy.

Hadd tájékoztassalak: amit az informatikáról mint iparágról meg mint üzletről írkáltál, az tele van téveszmékkel. Ezt azért tudom, mert ebben utazom igen régóta. Szóval azt javaslom, hogy egy kicsit legyél szerényebb. Egy nagyon bölcs ember egyszer azt mondta: "csak azt tudom, hogy nem tudok semmit". Javaslom, hogy gondolj bele egy kicsit ebbe a mondatba. És több szerénység az a javadra válna.

GyMasa 2017.11.07. 12:14:44

@vajdasagi:
Remek, most hogy megtudtuk, hogy csakis te vagy itt az okos, akkor lehet folytatni a vitat!
Ha esetleg van barmi, amivel vitatkozol, azt szzivesen megvitatom veled, de a "hulye vagy, mert latom rajtad!" jellegu dolgokkal tul sokat nem lehet kezdeni.
SZoval, ha vannak konkret temaid, amikkel nem ertesz egyet, akkor szivesen megbeszelem veled.

vajdasagi 2017.11.07. 16:29:18

@GyMasa: Nem érdemes veled vitatkozni sem. Tiszta időpocsékolás. Én magamat nem tartom itt okosabbnak másoknál. Csupán egy témában (az informatika és gazdaság kapcsolata) valóban jártasabb vagyok. Nyilván nem mindenkinél. A Bojár ebben is többet tud nálam.
Te vagy az, akiből minden téren süt a felsőbbrendűségi érzés.

GyMasa 2017.11.07. 17:34:16

@vajdasagi:
OK, ahogy gondolod!
De, ha esetleg meg akarsz vitatni valamit, akkor állok rendelkezésre.
süti beállítások módosítása