A magyar politika oligarchikus (kevesek által uralt), nagyfokú hatalmi koncentrációja nemcsak azt jelenti, hogy a demokrácia vastagon manipulált (a választási rendszerrel, a propagandával, az ún. konzultációkkal, egzisztenciális fenyegetéssel), hanem azt is, hogy nagyon keveseknek van beleszólásuk abba is, hogy hogyan lehetne leváltani a kormányt. Ez a kevés gyakorlatilag a 25 ellenzéki pártvezető: pártelnökök és kulcsemberek.
Mostanra nemcsak az világos, hogy a Fidesz híveinek száma a választásra jogosultak 25 és 30%-a között stabilizálódott, tehát alapos kisebbségben van (ezt eddig is tudtuk); hogy a miniszterelnök személye iránt szimpatizálók is messze kisebbségben vannak; hogy a pártok és a pártpolitika iránti bizalom elenyésző; de az is kiderült, hogy az ún. nemzeti konzultációk sorozatban bukások (ha sikernek hazudja is őket a mindent ellepő állami propaganda), a kormány fő témái rendre hazugságok (államcsőd, nyugdíjvédelem, rezsiharc, legalább félig az a migráció-áradat, és a Soros-terv sem Sorosé), és nemcsak hazugságok, hanem az évek múlásával már a kormánypárti szavazók sem hiszik el őket, sőt pontosan tudják, hogy a Fidesz lop, csal és többnyire hazudik. Sőt még valami kiderült az évek során: a magyarok -- mivel nem érdeklik őket az ideológiák, főleg nem a pártprogramok finomságai, viszont a legtöbben kormányváltást szeretnének --, a baloldaltól csak egyet várnak: mutasson erőt, bármilyen összeállításban. Ha nem teszik, szavazók százezrei maradnak otthon, vagy egy részük átszavaz a Jobbikra.
Közben az ország lemarad minden tekintetben az európai versenytársaitól, tehát a kormányzás reálisan is kudarc -- ha egyáltalán kormányzásnak lehet nevezni, ami itt folyik. Ennek ellenére, csodák csodája, a kormány nagy optimizmussal nézhet a 2018-as választások elébe, a mai tudásunk szerint elenyésző esély van a kormányváltásra. Miért?
Mert az a 25 ember, akin az ellenzék sikere múlik, nem akar -- vagy csak egy kisebbségük akar -- győzni. Nem válasz erre, hogy a nyolc párt nyolcfélét akar, és a demokrácia lényege, hogy hagyjuk ezeket a saját útjukat járni meg egyébként is konteó. A helyzet az, hogy a baloldali ellenzék pártjai annyira gyengék és annyira értéktelenek -- kevésbé harciasan fogalmazva annyira nincs közöttük lényegi különbség, ami a közjóhoz való jelenlegi vagy posszibilis hozzájárulásukat illeti: nem arról van tehát szó, hogy az ürüléket kéne összeházasítani az arannyal, ami ellen az utóbbi joggal tiltakozhatna --, hogy komolyan semmi okuk nem lenne nem összefogni egymással akármilyen permutációban. Az MSZP nem rosszabb annyival, mint a Momentum, a DK, mint az LMP -- további bármelyik összehasonlításával folytathatnám --, hogy előkelő idegenként lenne okuk a másikkal viselkedni. Ellenkezőleg: mi, állampolgárok, semmitől sem esnénk el, ha bármelyikük kiesne a kalapból. Egyik vagy a másik választása és a többivel szembeni szavazói hiszti csak a szokásos magyar inkompetencia politikai identitásokban való kifejeződése. Ha meg egyenként nem tudják elmagyarázni a választóiknak, hogy egy ilyen választási listától nem kell félteni egyikük integritását sem, hát akkor... nincsenek éppen bizalmi viszonyban a választóikkal, tehát éppen ezért sem érdemes ódzkodni.
Egy különbség van közöttük, pontosabban egyetlen törésvonal -- a 25 emberen belül azok között, akiket fog a Fidesz és akiket nem. Nem tudom, kit igen, kit nem. De jó néhányat igen. Ha nem ez lenne a helyzet, már rég érvényesült volna valamilyen racionalitás a befutó helyek elosztásában, mert ugyan ki hiheti, hogy a Momentum több helyre fog szert tenni külön, mint tenné egy közös listán, a DK jobban fog teljesíteni egyedül, mint az egész részeként stb? Az meg, ugye, kizárt, hogy adott számú szavazat esetén mindenki jobban teljesítsen egyedül, mint az összes együtt. Egyetlen reményük lehetne, hogy külön indulva több szavazót fognak aktivizálni, de ennek éppenséggel az ellenkezője várható. Arra a jogosnak tűnő felvetésre, hogy "de hát ezek különböző pártok, ne próbáljunk belőlük közös ellenzéket faragni", az tudom mondani, hogy ez sajnos tévedés, amit maga a választási rendszer cáfol. Itt egy vastagon többségi típusú választási rendszer van, kb. a britéhez mérhető hatáslogikával, amelyben -- jobb híján -- az ellenzéknek egységesen kell tudni fellépni. (Azt már megtudtuk, hogy a választási rendszer megváltoztatását nem akarják keresztülvinni, a polgári engedetlenségtől visszavonultak.)
Ha kapna a két-három mikropárt 2-2 befutó helyet, ugyan ki mondja meg, hogy ez nem érné meg a nagyoknak az egység felmutatásáért cserébe? Ha a DK kapna 12 helyet és az MSZP 16-ot, ugyan ki mondhatná meg, hogy egyedül többre vinnék? (Ráadásul -- lásd feljebb -- együtt cselekedve több szavazót tudnak elvinni az urnákhoz, tehát bőven beleférne nekik jótékonykodni egymással vagy a másik javára tévedni.) És ha ilyen bizonytalan a jövőjük, nem érné meg rögzíteni a téteket és eredménymegosztást előre? Ugyanez az egyéni helyekre is áll. És pontosan az, hogy a logikus, mindenkinek kedvező megoldást nem hajlandók összehozni, ad okot a bizalmatlanságra azzal kapcsolatban, hogy egyáltalán akarnak -- mindannyian akarnak -- győzni. Én nem örülnék a baloldali győzelemnek, mert a kormányzóképességüket nem tartom semmire. Annak viszont nagyon örülnék, ha befejeződne a hazudozás és létrejönne egy nemzeti érdekű, magabiztos ellenzék, amely a Fideszt kellő súllyal és integritással tudná kontrollálni 2018-tól. Mert ez így nulla, ez így szégyen, a választók átverése. Rossz vicc, hogy egyáltalán még foglalkozni kell ezzel. Ennél az összefogdosósnál nincs hálatlanabb publicisztikai téma, az ember hovatovább lejáratja magát, ha billentyűre tűzi.