1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.10.11. 03:10 HaFr

A katolikusok szabadsága. Nyílt levél Erdő Péter bíborosnak

Képtalálat a következőre: „vatican mess”

Eminenciás Bíboros Úr!

Krisztus Urunk mondja: "Az első ez: Halljad, Izrael! Az Úr a mi Istenünk az egyetlen Úr. Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. A második ez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezeknél nagyobb parancs nincsen." (Mk 12,29--31) 

Pál apostol szavai:"Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén, Ha szeretet nincs bennem, Csak zengő érc vagyok vagy pengő cimbalom. Legyen bár prófétáló tehetségem,Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt, Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, Ha szeretet nincs bennem, Mit sem érek. (1 Kor 13, 1-2)

Sokat gondolok Önre 2015 nyara óta, mert látom a kínlódását, ami a menekültválság során hozzánk tévedt embertársainkkal kapcsolatos megnyilvánulásaiban mutatkozik meg. Nem kell emlékeztetnem az egészen a legutóbbi napokig meg-megismétlődő bizonyítékait annak, hogy Önben a külvilág számára érzékelhetően kétségek lehetnek a hitünk most idézett alapjaival kapcsolatban; keresi az útját Istenhez, ám nem egyszerűen -- mint gyarló ember, mint mindahányan -- le-letéved róla, hanem ismétlődően hitünk alapjai ellen vall. Az Ön nyilatkozatai menekültügyben a Tanítás ellen szóló hitvallások. Elszorul a szívem, hogy rá kellett erre döbbennem.

Pedig a Tanítás annyira nyilvánvaló eligazítást ad. Nem látok az Ön szívébe, de gyanítom, hogy azt szegezi Krisztus Urunkkal szembe, amit annyian és annyiszor megtettek már, elsősorban hatalmas vagy hatalom közeli emberek: különböző egzigenciákra hivatkoztak magukban vagy nyíltan, amik feljogosítani látszottak őket arra, hogy zárójelbe tegyék a Tanítást. Az Ön egzigenciája annál is súlyosabb, hogy láthatóan legalább két dolog táplálja. Egyrészt a "keresztény ország" féltése a muszlim bevándorlóktól és menedékkérőktől. Hadd fejezzem ki, hogy szerintem Ön téved, hiszen nemcsak láthatóan nem fenyeget minket ilyen veszély, de ami még fontosabb, ha lenne vagy lesz is, ezt nem az Ön feladata elhárítani. Az Ön feladata az Anyaszentegyház bíborosaként -- szabadjon olyan világosan fogalmaznom, amit csak a Tanítás egyértelműsége miatt engedek meg magamnak -- egyetlen dolog: élen járni a szeretetben, példát adni róla és tanítványokat gyűjteni, és így erősíteni a "keresztény országot", amely nagyon is rászorul erre. Minden más ennek szolgálatára legyen rendelve! Nem szabad lemondani akár a muszlimok megtérítéséről is, ami ezer éves katolikus misszió. Ezzel szemben azt látjuk -- a kép egy másik aspektusából --, hogy fogynak Egyházunk hívei, terjed a relativizmus és a materializmus. Nincs áldás a papi munkán.

Eminenciás Bíboros Úr!

Önök láthatóan azzal foglalkoznak, amivel nem kellene, és azzal nem, amivel kellene. Önt és püspöktársait -- ha jól értelmezem Jézus szavait -- azzal küldte el a világba az Úr, hogy tanítvánnyá tegyék a népeket. Nem azért, hogy politikai hívószavaknak adjanak legitimációt és támogatást, amelyek még ha nem a hatalmon lévők önös érdekeit szolgálnák is, nem az Önök asztalára való egzotikumok. Egyszerűen érdekteleneknek kellene lenniük Önök számára. Amikor Önök a TV képernyőjére kerülnek: evangelizálniuk kell; amikor az utcán lépdelnek: evangelizálni; amikor magas politikai körökben forgolódnak: evangelizálni kell, terjeszteni a jó hírt, hogy Krisztus feltámadt és szeret minden egyes embert. Amit kivált könnyen tehetnek meg, hála az Úrnak, egy még annyira hanyatló, de hagyományosan keresztény közegben, mint a mienk: az életük sosem fog veszélyben forogni, sőt kellő megbecsülés és pompa közepette végezhetik a dolgukat, talán lehet így fogalmazni, kényelmesen. Ezért töltik be magas méltóságukat, nem azért, hogy egyrészt kifogásokat keressenek az egyház hatásának vészes csökkenése miatt, másrészt méltatlan feladatokra pazarolják a tudásukat és a világ katolikusainak bizalmát. A világ katolikusai nem fogynak, hanem elfordulnak Rómától, mert pontosan látják, hogy nem Krisztus tanítása szerint él és ítél. Magyarországon a helyi állapotaink még sokkalta több aggodalomra adnak okot.

Ehhez kapcsolódik a -- migráció mellett -- Önt láthatóan gyötrő második, még szomorúbb egzigencia: hogy miként feleljen meg miniszterelnökünk elvárásainak, talán mert erre indítja Önt a (meglehet, rosszul értelmezett) nemzeti érzés, talán az államtól az Egyháznak juttatott bőkezű ellátmány (de vajon milyen példát fognak látni a felújított egyházi iskolákba kerülő gyerekek, mennyire reális remény a magyar egyház morális és missziós válságában, hogy értékes katolikussá válnak?), illetve vezetheti Önt hibás belátásokra talán a miniszterelnök személye iránti csodálat is -- egyebeket nem tudok elképzelni, hiszen Önnél kevés tudósabb embert ismert az Egyház, tehát nem a hitünk alapjaival és a Tanítással nincsen tisztában. Visszautalok ismét a Tanításra: csak éppen szeretet nem látszik Önben, eltévedt az úton, és emiatt annál könnyebb különböző indokokra hivatkozva felsorakozni egy politikai program mellé, noha ezeket -- bármilyen politikai programot -- pontosan a helyén kezel a Tanítás. Tudniillik világosan óv tőle Krisztus Urunk („Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené!”), óvnak az egyházatyák, az egyház doktorai, a zsinati határozatok és pápai enciklikák: az egész Hagyomány. 

A szeretet háttérbe szorult a Tanítás gyakorlásában, azért Ön és püspöktársai nem érzik indíttatva magukat arra sem, hogy kimenjenek a világba és képviseljék Krisztust a magyarok között, akár - ennek részeként - a politikával szemben is, nem eltérítve megrágatlanul lenyelt és visszaöklendezett politikai doktrínáktól, pénztől és hamis lojalitásoktól. Vérzik a szívem amiatt, hogy hova jutottunk. Önök elfeledkeztek az Evangélium hirdetéséről, Ön elfeledkezett az Egyház Szentjeinek tanúságtételeiről, Ön -- mély meggyőződésem szerint, és a Hit és az Értelem fényénél saját maga számára is láthatóan -- hamis világi célok kiszolgálójává szegődött.

Nem írtam volna meg ezt a levelet, ha nincs az Ön hallgatása -- amely sokak szerint jelentőségteljes, akár figyelmeztetésnek is felfogható, szerintem azonban cinkos és gyáva -- Őcsény és az azt védő miniszterelnöki nyilatkozat kapcsán. Következően a fentiekből Ön talán úgy érezheti, nem feladata ilyen körülmények között emelt hangon, világosan megszólalni, példának emelni a magyarok elé a fogadóst, aki a sokat szenvedett kisgyerekeket vendégül látta volna -- hát kell ennél biblikusabb történet, amely mellé oda lehet állni? Szeretném az eddigiek szellemében jelezni, hogy Ön téved a hallgatásában, és tévedése oka az a mélyebb tévedés, amit a Szeretet háttérbe utasításával és az abból egyértelműen következő feladatainak -- aláhúzom: feladatainak -- el nem végzésével követ el. Az Ön feladatai -- a magas méltóságból következő -- egyetemes és örök feladatok. A feladat örök, csak a személyek változnak, akik által végzendő. Ön Egyháza és örök Missziójának egyik legelső szolgája a világban, ahogy a miniszterelnökünk is az első szolgája a népének. Egyelőre nem látom, hogy bármelyikük eszerint élne, aminek én és sokan mások -- már csak a számosságunknál fogva is -- nagyobb vesztesei vagyunk, mint Önök. Innen az egyértelmű hangnem.

Az Ön feladata annál is terhesebb, hogy miközben felelőssége a magyarok között az evangelizálás, hogy hitet, vigaszt, reményt és nem kevésbé igazságot adjon ("Ego sum via, veritas et vita"), képviselnie kell azt a magasabb embereszményt is, amely ütközik az alantas politikánk gyakorlatával, amellyel sárba ránt és eltipor minden magasztosat és emberit. De Önnek nem kell félnie ilyen körülmények között attól, hogy a politizálás talajára téved, habár -- hadd utaljak Serédi és Mindszenty főpapokra -- voltak vészterhes időkben olyan férfiak, akik bátran vállalták ezt is, és ezzel lettek a hit őrzői. "Elég", ha Ön úgy tekint magára, mint egy tízmilliós nyáj pásztorára, szellemi és lelki vezetőjére. Elég, ha a Katolikus Egyház társadalmi -- ezen belül szociális és erkölcsi -- tanításának szellemében cselekszik. Fájóan ritkán látjuk ebben a szerepkörben, nem érzi az aktív jelenlét felelősségét és kötelességét -- láthatóan nem érti a feladatát, ami még a a szokottnál is nagyobb hiányérzetet kelt e válságos korunkban. Milyen megkönnyebbülés lenne pedig a félelemmel telt szíveknek és egyúttal meglepetés az egyháztól távol élőknek: lám, a Katolikus Egyház valójában milyen kincseket, köztük nagyszerű eszméket és embereket rejteget!

A Tanítás jobban ismert karitatív éle helyett hadd utaljak a sokkal kevésbé ismert erkölcsi összetevőjére és ennek alapjára, a szabadságra, amelynek népszerűsítése olyannyira hiányos -- szinte leplezett -- a magyar egyház gyakorlatában. XIII. Leó pápa írja a Szabadságnak szentelt 1888-as enciklikája ("Libertas præstantissimum") nyitó mondatában, amelyet Ön bizonyára jól ismer, hiszen annyira híven tükrözi a korábbi és későbbi pápák gondolait is: "A szabadság a természetes adományok legnagyobbika (...) azzal a méltósággal ruházza fel az embert, hogy saját értelme irányíthatja és hatalma van a cselekedetei fölött" (saját fordítás). Az a kormányzati hatalom, amely részben eltéríthette Önt attól, hogy a papi hivatás legteljesebb értelmezésének éljen, nem csak a muszlim gyermekekről nyilatkozik a kereszténységgel összeegyeztethetetlen módon, amit Ön némán hagy beleégni a magyarok lelkébe, és ezzel rombolja Krisztus munkáját bennünk, hanem ugyanez a kormányzat régóta egyre szorosabbra fonja a gyűrűt a magyarok szabadsága körül is, ami ellen a magyar püspökök szintén nem emelik fel a szavukat. A szabadságunk súlyos korlátozása -- szellemi, erkölcsi és anyagi rombolással, az emberi döntésképességet jelentősen csorbítva -- súlyosan sérti a katolicizmus tantételeit, hiszen nem engedi a hit és a természeti törvény szerinti szabad döntéseket, nem engedi az ember önkiteljesítését és Isten képére teremtett volta (imago Dei) kibontakozását, ekként a legteljesebb mértékben keresztényellenes. Ám ez sem elég a püspöki karnak arra, hogy egyértelműen, hangosan és visszatérően felemelje a szavát.

Végezetül hadd kérdezem meg szelíden, minek kell még történnie, hogy Ön és püspöktársai visszaköveteljék maguknak az elfeledett Krisztust?

Eminenciás Bíboros Úr és a Hivatala iránti megbecsüléssel:

Béndek Péter

259 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr9312949611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zizi77 2017.10.12. 14:35:42

@Carmichael: csakhogy senki nem azt mondta, hogy a valóban rászorulóktól tagadjuk meg a segítséget. Itt lényegében az a kérdés, hogy aki több ezer dollárt költ arra, hogy illegális úton beszökjön Európába, tekinthető-e menekültnek, segítségre szorulónak?
Ha valóban segítségre lenne szükségük, segítenénk, de a töredéküktől eltekintve, ez nincs így.
A Bibliából kiragadott, Krisztus szájából elhangzott idézetek, nem biztos, hogy minden szituációra ráhúzhatók. Mert ha összességében nézzük, akkor nagyon nem arról szól a Krisztusi tanítás, hogy hagyjátok lenyomni magatokat bárki által és ezzel a kereszténység szellemét is, még ha azokat a Sátán is vezérli/ és itt most nem Sorosra gondolok, mielőtt.../
A kereszténység jóval össztettebb annál, hogy azért vegetálok a földön, hogy majd a mennybe juthassak az Úrhoz. A cél nyilván ez, de ennél jóval többről van szó.

zizi77 2017.10.12. 14:40:22

@Carmichael: csakhogy amig vannak erőszakosabb vallások, addig ez a fajta hozzáállás a kereszténység végét jelentené.
Klassz dolog a szenteket felhozni, mert ezen logika alapján csak ők juthatnak el az Úrhoz. Én inkább hiszem, hogy az Úr ennél jóval könyörületesebb.

Carmichael 2017.10.12. 14:40:59

@Wrex:
Egyrészt én nem tettem hozzá hogy "nekem mi a jó". Másrészt pedig, ugyanilyen elv alapján ki lehet jelenteni hogy ezekszerint te sose gondolkozol és sose mérlegeled azt hogy a hit tanítását hogyan kell értelmezni.

Egy kérdés (ha hívő keresztény vagy): Mi a célod?
Nugodtan gondolkodj, pl. azon, hogyan segíthetsz másokon, igen, akár a menekülteken is, ha úgy alakul, de ezért nem kell önkéntesnek menned, vagy feláldoznod magad, a keresztény hozzáállás a felebarátodhoz pont elég.

"ha nincs tanúságtétele a világban"
És nyilván az is egy tanúságtétel hogy a saját hitközséged rászorulói helyett azokat segíted, akik aztán leparancsolják a keresztet a nyakláncodról vagy épp a templom tetejéről, mert az "sérti az érzékenységüket".

Igen, az is. A kereszt csak egy szimbólum, nem a kereszténység lényege. Ha minden keresztény templomot lerombolnának azzal sem szűnne meg a hit, ha van aki hisz benne. A kereszt pedig nem mindenkinek jelent jót a világon, mert elég sok sötét tettet követtek el a múltban (és a jelenben is) a nevében. Talán ennek a megváltoztatásán kellene munkálkodni, mondjuk jó példát mutatva.

"a Biblia hittételeire épül"
És ki írta a Bibliát ha szabad kérdeznem? Isten talán? Ugye hogy nem. És mégis mi alapján írták azok az _emberek_ akik írták? Mi alapján fogalmazták meg a hittételeiket? Az általuk _tapasztaltak_ alapján. Természetesen nem _csak_ a tapasztalataikat írták le, de ezt én sose állítottam.

Ezzel nem tudok mit kezdeni. Aki hisz benne, annak Isten szava áll benne, aki nem, annak csak egy érdekes fantasy sztori pár okossággal. Jézus története pedig azért fontos, mert tanúságtétel, követendő példa, nem olyasmi, amit csodálni kell biztonságos lelki távolságból...

glad az egyetlen 2017.10.12. 14:53:21

@PearlOfScandinavia:

"...a szituációból az adódott, hogy olyasmirol vitáztál, amirol fogalmad sincs , ezért nem is vehetted észre, amikor más tévedett, készpénznek vetted...."
Már ne haragudj, de annyi az ellentmondás a katolikus tanításokban, hogy bizony nem tűnik fel, ha egy katolikus hívő félre beszél.

"...Tessék, itt egy kis cikk magyarul a szeretet rendjével kapcsolatban, szépen megfogalmazták, nincs kedvem a benne foglaltakat még egyszer megismételni neked. Ez a katolikus elv, az ordo caritatis elve,rend a káosszal szemben. Ha nem tetszik, hát nem tetszik.:)..."
Az egy dolog, hogy nekem nem tetszik, az valóban nem fontos. A baj ott kezdődik, hogy ez Krisztusnak se tetszene. Ezt a problémát pedig nem lehet bénán egy szmájlival letörölni. A keresztény vallás nem arról szól, hogy a kényelmes utat választod (vicces, hogy a cikkben pont hivatkoznak erre). És most már nekem sincs kedven tovább ismételgetni, mert jó láthatóan nehezedre esik ezekkel szembesülni.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.12. 14:54:47

@Carmichael:

A személyes példa nem mentesít a rossz elítélése alól.

glad az egyetlen 2017.10.12. 14:56:49

@libsi nóta bárki unja: Korábban írtam, hogy nem gondolom így. Egyáltalán nem vagyok híve az ész nélküli befogadásnak, de a nulla toleranciának se. Igazából valamennyi asszimilációra hajlamos bevándorlóra nagyon szükség lenne. Én a szigorú Svájci rendszert tartanám követendőnek.
De ezt leírtam már egyszer.

Carmichael 2017.10.12. 14:58:38

@zizi77: : csakhogy senki nem azt mondta, hogy a valóban rászorulóktól tagadjuk meg a segítséget. Itt lényegében az a kérdés, hogy aki több ezer dollárt költ arra, hogy illegális úton beszökjön Európába, tekinthető-e menekültnek, segítségre szorulónak?
Ha valóban segítségre lenne szükségük, segítenénk, de a töredéküktől eltekintve, ez nincs így.

Ez mind fontos kérdés a túlélésed emberi szempontjából, de nem írja felül a szeretet parancsát, sem a többit. Nem azt mondom, hogy ezeket nem kell figyelembe venni, hanem hogy ez nem hited dolga. Ezért mondom, hogy értem a kettősséget, a frusztrációt.
De gondold meg mi történne, ha neked kellene menekülnöd pár ezer kilométert, mit vinnél magaddal? Nyilván minden pénzed, amid csak van, a telefonod, stb.,. Valaki nem csak akkor menekült, ha félmeztelen és egy hete nem evett. Persze igen, vannak olyanok akik gazdasági megfontolásból jönnek, és olyanok is, akik rossz szándékkal, nem kétlem (mint ahogy európai is bőven jár közöttünk ilyen)..

"A Bibliából kiragadott, Krisztus szájából elhangzott idézetek, nem biztos, hogy minden szituációra ráhúzhatók. Mert ha összességében nézzük, akkor nagyon nem arról szól a Krisztusi tanítás, hogy hagyjátok lenyomni magatokat bárki által és ezzel a kereszténység szellemét is, még ha azokat a Sátán is vezérli/ és itt most nem Sorosra gondolok, mielőtt.../"

Nem hát, hanem arról, hogy tanúságot kell tenni Krisztus tanairól mindenütt, mindenkor. Akkor is, ha ebből nem származik haszna az embernek, ha éppen nem kellemes. Krisztus tanai mindig követhetők, persze nem mindig kényelmes és jövedelmző, és van, hogy veszélyes is. Lehet máshogy dönteni, ez mindig az adott személy és Isten dolga, hogy elrendezze. Én nem ítélkezem. De azért azt lássuk be, hogy furcsa, ha a katolikus püspöki kar, élén a bíborossal nem azt képviseli, amire felesküdött, hanem...tulajdonképpen semmit.

A kereszténység jóval össztettebb annál, hogy azért vegetálok a földön, hogy majd a mennybe juthassak az Úrhoz. A cél nyilván ez, de ennél jóval többről van szó.

Persze, arról, hogy meg kellene teremteni itt a földön Isten országát. Van is hozzá útmutató...

Carmichael 2017.10.12. 15:00:53

@zizi77:
"Klassz dolog a szenteket felhozni, mert ezen logika alapján csak ők juthatnak el az Úrhoz. Én inkább hiszem, hogy az Úr ennél jóval könyörületesebb."

Persze, ebben mindig lehet reménykedni. :)

Carmichael 2017.10.12. 15:05:06

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
A személyes példa nem mentesít a rossz elítélése alól.

A rosszat nem elítélni kell, hanem segíteni azt, aki rosszat tesz jobbá válni - itt jön be a képbe a személyes példa, meg a hitelesség.

Ha naponta 8 órában elítéled a rosszat, attól semmi nem változik a világban. Ja, de, te egyre szarabbul érzed majd magad.

libsi nóta bárki unja 2017.10.12. 15:20:15

@PearlOfScandinavia:
Bevallom nem volt időm a dogmatikai eszmefutatásokat személyre szólóan végigkövetni. A szeretet rendjét ismerem, és a Bibliát is, jártam annak idején hittanra.

Ezt az ordót vsz. elég nehéz lehet közvetlenül a Bibliából levezetni. Mint ahogy számtalan más dolgot is, például a világ meghódítását, leigázását és kizsákmányolását hirdető moszlim vallást, ami akkor még nem létezett

Ha jól értem akkor a mérsékelt hívők oldalán állsz, szemben az ultraortodox keresztényekkel, vagy ha úgy tetszik a fehér mollahokkal, akik itt kinyilatkoztatnak az égő csipkebokorból?

zizi77 2017.10.12. 15:20:35

@Carmichael:
"Ez mind fontos kérdés a túlélésed emberi szempontjából, de nem írja felül a szeretet parancsát, sem a többit. "
Na de nem is gyülölöm a migránsokat, csak nem szeretném, hogy a saját hitemből kiragadott frázisokkal kényszerítsenek pl pont a hitem titkolására/ vagy nőként az egyéb, vallásukból adódó szokásaik rámtukmálására/. Arról már nem is beszélve, hogy gyarló emberi érzésektől vezérelve szeretném a gyermekeimet megvédeni az atrocitásoktól, akár a hitükkel kapcsolatban.
Nyilván ez egyenlőre sarkított kérdés, de ha így mennek a dolgok, pár évtized múlva már bőven kisebbségben lesz a kereszténység Európában is. Abban az esetben, ha el tudnák fogadni a keresztény értékrendet, semmi akadálya nem lenne a beilleszkedésüknek. De ez egyrészt erőszakkal nem megy, másrészt a nagy szabadság nevében nem is lehetséges.
Fentebb írtad, hogy magad is szabályoznád az illegális bevándorlást. Maradjunk annyiban, hogy egyikünk sem szent, annak ellenére, hogy kereszténynek valljuk magunkat.

libsi nóta bárki unja 2017.10.12. 15:29:29

@glad az egyetlen:
Nincs szükségünk bevándorlókra, miért volna?

Valójában a csökkenő népességszám az egyetlen megoldás a világ égető környezeti gondjaira. Tehát ha azt akarjuk hogy legyen elfogadható élet majd évszázadok múlva is a Földön, akkor a mostanihoz képest alacsonyabb népességszinten be kell fagyasztani a létszámot. Az európai országok mennek a jó irányba, csupán az a gond hogy más kontinenseken hihetetlenül szaporodnak: közeli országok közül van sok olyan, ahol megtízszereződött a népesség 70 év alatt, és ez megy töretlenül tovább. Minél szegényebbek, annál szaporábbak, ez egy életveszélyes pozitív visszacsatolás. Emiatt lesz szükség a népvándorlás megállítására bármilyen eszközzel

Ez nem humanitárius kérdés, itt a lét a tét

libsi nóta bárki unja 2017.10.12. 15:39:34

@Carmichael:
"A rosszat nem elítélni kell, hanem segíteni azt, aki rosszat tesz jobbá válni"

Szóval azt mondod szavazzunk Soros valamelyik pártjára, hogy segítsen helyrehozni amit Magyarország a migrincsek ellen tett, vagyis segítsen idetalálni a migrincsek százezreinek?

Wrex 2017.10.12. 15:52:23

@HaFr: "nem érdekel valami, kész, nem érdekel, fogadd el, ennyi"

EZT maximálisan el tudom fogadni. De te nem ezt mondtad először, hanem hogy nem neked szól. De igen, neked IS szól. Jogod van ahhoz hogy ne érdekeljen, de akkor azt mondjad és ne mást.

Wrex 2017.10.12. 16:11:42

@Carmichael: "a keresztény hozzáállás a felebarátodhoz pont elég."
Abszolúte. És éppen ez a hozzáállás mondatja velem azt, hogy először a MAGYAR rászorulókon segítek, és HA már ők elfogytak (nem fognak), AKKOR megyek migránsokat segíteni. Ez természetesen nem jelenti azt hogy ha szembejön velem egy migráns és vizet kér akkor nem adok, azt viszont igen hogy vizet adni hajléktalanszállásra megyek először, és ha maradt még víz akkor csak utána a migránsékhoz.

"Ha minden keresztény templomot lerombolnának azzal sem szűnne meg a hit, ha van aki hisz benne."
Na persze. És ha a nagyanyámnak kereke lenne, ő lenne az omnibusz.

"Aki hisz benne, annak Isten szava áll benne"
A Bibliát valakik, mégpedig emberek, megírták, és jelentős része arról szól hogy ezek az emberek mit _tapasztaltak_. Ha én odamennék hozzád és közölném hogy Isten fia vagyok, elhajtanál a francba. De azt hiszem :) ha a Duna vizén átsétálva távoznék, előtte meg borrá változtatnám a poharadban levő vizet, revideálnád az álláspontodat.

Annakidején Jézusban sem hittek amíg nem csinált pár csodát. És utána is azért hittek az emberek, mert azt mondták nekik hogy Jézus isten fia hiszen csodákat csinált. Úgyhogy hiába kapálózol ellene kézzel-lábbal, az a sajnálatos helyzet hogy a hit bizony tapasztalaton alapul. Lehet hogy egyeseknek elég az hogy sokan mondják neki ugyanazt, vagy sokszor mondja valaki neki ugyanazt, de az attól még tapasztalat lesz - csak épp közvetett.

Carmichael 2017.10.12. 16:23:46

@zizi77:
"Abban az esetben, ha el tudnák fogadni a keresztény értékrendet, semmi akadálya nem lenne a beilleszkedésüknek. De ez egyrészt erőszakkal nem megy, másrészt a nagy szabadság nevében nem is lehetséges."

Nagyon igazad van erőszakkal nem megy, a kérdés, hogy mivel igen. Képzeld el azt, mi lenne, ha a keresztények valóban a tanítás szerint élnék a mindennapjaikat, így viszonyulnának egymáshoz, így funkcionálnának közösségként, ezt erősítené az egyház. Esetleg ez egy boldog és pozitív élet is lenne.
Ha én rossz szándékú muszlim lennék, nem akarnék ilyen helyre költözni, mert tudnám, hogy esélyem sincs éket verni. Csak sajnos a keresztények egymással sem viselkednek sokkal jobban, mint a muszlimokkal, ez a gátja a békés terjeszkedésnek.
A beilleszkedésnek pedig nem az lenne a feltétele, hogy elfogadják a keresztény értékrendet, hanem, hogy a békés egymás mellett élés emberi feltételeit elfogadják, ez pedig jelenleg még egy keresztény országban sem jellemző. És ez nem a muszlimok hibája, hanem a kereszténység gyengesége, amire a fenti cikk alapján Hafr is rámutat.

Egy személyes megjegyzés: ha enyire tartasz attól, amit nem szeretnél megélni, akkor félő, hogy a hited nem elég erős, hogy megtartson téged, nem bízol eléggé Isten segítségében. Ez nem ítélet, csak a soraidból ez a fajta - magunkra maradtunk ezzel a problémával típusú - aggodalom árad.

És akkor a coming out: nem vagyok hagyományos értelemben keresztény, de spirituális igen. Jézus tanításai így is közel állnak hozzám, mert az igazságukat nem tudom megkérdőjelezni. Ezt csak azért mondom el, hogy érthető legyen, miért vagyok képes megérteni a keresztény lélek feszültségét a témában, akkor is, ha engem nem kötelez semmire. Ez a helyzet - sajnos - a hit éles próbája, mindenki a saját lelkiismerete szerint dönthet, de érezni is fogja, hogy jó döntött-e, akár bevallja ezt magának, akár nem.

Carmichael 2017.10.12. 16:24:43

@libsi nóta bárki unja:

Egy percre frászt kaptam, hogy ilyet mondtam, de rájöttem, hogy nem...

Carmichael 2017.10.12. 16:31:23

@Wrex:
""a keresztény hozzáállás a felebarátodhoz pont elég."
Abszolúte. És éppen ez a hozzáállás mondatja velem azt, hogy először a MAGYAR rászorulókon segítek, és HA már ők elfogytak (nem fognak), AKKOR megyek migránsokat segíteni. Ez természetesen nem jelenti azt hogy ha szembejön velem egy migráns és vizet kér akkor nem adok, azt viszont igen hogy vizet adni hajléktalanszállásra megyek először, és ha maradt még víz akkor csak utána a migránsékhoz."

Hajrá, ez remek hír, még a migránsoknak is. Ha mások is ennyit tesznek, meg lesz oldva a helyzet. Látod, nem neked kell megmenteni mindenkit, csak annyit tegyél, amennyit tudsz.

"Ha minden keresztény templomot lerombolnának azzal sem szűnne meg a hit, ha van aki hisz benne."
Na persze. És ha a nagyanyámnak kereke lenne, ő lenne az omnibusz.

Ha neked a keresztény hit = templom, akkor beszélgess el egy pappal erről...

"Aki hisz benne, annak Isten szava áll benne"
A Bibliát valakik, mégpedig emberek, megírták, és jelentős része arról szól hogy ezek az emberek mit _tapasztaltak_. Ha én odamennék hozzád és közölném hogy Isten fia vagyok, elhajtanál a francba. De azt hiszem :) ha a Duna vizén átsétálva távoznék, előtte meg borrá változtatnám a poharadban levő vizet, revideálnád az álláspontodat.

Annakidején Jézusban sem hittek amíg nem csinált pár csodát. És utána is azért hittek az emberek, mert azt mondták nekik hogy Jézus isten fia hiszen csodákat csinált. Úgyhogy hiába kapálózol ellene kézzel-lábbal, az a sajnálatos helyzet hogy a hit bizony tapasztalaton alapul. Lehet hogy egyeseknek elég az hogy sokan mondják neki ugyanazt, vagy sokszor mondja valaki neki ugyanazt, de az attól még tapasztalat lesz - csak épp közvetett.

Hogy is volt az a tamáskodásos sztori? És mi is volt a tanulsága (a 29-es sort javaslom)?

apostol.blog.hu/2009/05/20/tamaskodas_a_bunbocsato_hatalom_ige

zizi77 2017.10.12. 16:54:22

@Carmichael: én azt gondolom, hogy a muszlimokat nemhogy elriasztaná az a fajta életszemlélet, amit írsz, hanem egyenesen vonzaná, hiszen mindenfajta ellenállás nélkül nyomhatnák el a keresztényeket.
A saját hitemmel nekem nincs problémám, viszont ez mellett 3 gyerek édesanyja vagyok, akiket meg szeretnék védeni. Majd ha felnőnek, el tudják dönteni, a saját hitük mit diktál nekik, de addig én vagyok értük felelős ebben a tekintetben is.
A coming out-hoz annyit, hogy köszi hogy megosztottad velünk, de így nézve, könnyű a partvonalról kritizálni más hitét, szemléletét.

PearlOfScandinavia 2017.10.12. 16:56:46

@libsi nóta bárki unja:
felvetéseiddel kapcsolatban: én csak egy mezei katolikus vagyok és nem tartozom semmilyen csoporthoz sem ezen belül. Azt gondolom, hogy a Szentírás elegséges útmutatást és eligazítást ad mindenki számára a lényeges kérdésekben, ám bármilyen fontos is a Szentírás, nem az egyetlen útja Isten megismerésének.

A hittan szép dolog, de a gyakorlat még fontosabb, ha lehet így mondani. Ismerünk olyan szenteket, akik nem sokat foglalkoztak ugyan teológiával, de egész életükkel Istent szolgálták, példát állítva elénk, hogyan kell jó keresztényként élni.
Azt hiszem, most már mindent megbeszéltünk, minden jót.

glad az egyetlen 2017.10.12. 17:38:01

@libsi nóta bárki unja: Nem a népesség növekedésre gondoltam.
Nem tudom hogy feltűnt e neked már (ha nem burokban élsz), hogy elfogyott a segédmunkás és bizonyos szakmunkások. Nyugaton erre bevett módszer, hogy a helyiek által nem kedvelt melót a bevándorlókkal oldják meg. Az effajta olcsó munkaerő pedig javítja az adott ország gazdaságát. Szóval amikor te bezárod teljesen a kapukat mindenféle bevándorló előtt és "lét a tét" felkiáltással teljes gőzre kapcsolsz akkor pont egy jéghegynek kormányzod éppen szép hazánkat ezzel a mentalitással.

Carmichael 2017.10.12. 17:40:01

@zizi77:
A szeretet parancsa nem az alávetettség/elnyomás elfogadásáról szól, hanem a másokhoz való hozzáállásról. Gondolom te sem találkoztál még élő erőszakos migránssal, csak él benned egy kép, amit nem véletlenül sulykol a politika, hiszen az a szorogásunkból, aggodalmainkból, bizalmatlanságunkból, látszólagos kiszogáltatottságunkból, megosztottságunkból és a valós tények ismeretének a hiányából nyeri az erejét. Ennek lehetne ellensúlya a hit, mert visszaadná a lelki nyugalmat, a stabil morális viszonyulást, a helyes döntések meghozatalát, a megtartó erőt a nehéz körülmények között is. Erre kellene, hogy szolgáljon, bármely vallás, nyilván ezért szeretnéd a gyermekeidnek is ezt a fajta stabilitást megadni. De ha megnézed az (állítólag keresztény) ország általános hangulatát, akkor melyiket tartod jellemzőnek a fentiek közül? Hogy lehetéges ez, ha csak nem úgy, hogy a hit ma nem mindennapos gyakorlat, hanem többségében ön és közámítás? Épp ezért emelkednek ki azok a kevesek, akik tényleg a hitükből cselekednek (mellesleg sok keresztény hülyének is nézi őket...).

"A coming out-hoz annyit, hogy köszi hogy megosztottad velünk, de így nézve, könnyű a partvonalról kritizálni más hitét, szemléletét."

Nem, nem könnyű. A saját hitemmel kapcsolatban ugyanazokkal a kérdésekkel szembesülök ez ügyben én is mint a keresztények, és nem valamilyen tökéletes erkölcsi magaslatról beszéltem eddig sem, hanem együttérzéssel a dilemmáv(dd)al kapcsolatban, amit értek és érzek. De azt tudom, hogy bármilyen tanításnak, hitnek addig és annyira van megtartó ereje, amennyire a nehéz idők próbáit is állja. És ezek most ilyen idők.
Egy mondás szerint a hal veszi utoljára észre, hogy amiben úszik, az a víz. Ennyiben valóban könnyebb kívülről rámutatni dolgokra, mint ha a probléma része lennék. Ez a tükörtartás egyébként a papok feladata lenne, nem az enyém, de hát, mint a fenti cikk mutatja, ez nekik nem érdekük, hiszen ellentmondana az egyház politikai érdekeinek. És itt lesz megint aktuális az a sztori, amikor a koldust nem engedik be a templomba, és leül mellé Jézus, megtudni mi bántja. Mikor kiderül, Jézus csak annyit mond: Ó barátom, engem már ezer éve nem engednek be oda.
És ez nem a muszlimok, meg migránsok hibája, nem mellesleg nem is a keresztény hívőké, hanem az egyház "példamutató" gyakorlatáé, ahogy erről a fenti cikk is szól. Ha valamiért az kereszténység összeomolhat az ez, nem a máshitűek serege.

glad az egyetlen 2017.10.12. 17:41:52

@PearlOfScandinavia: A linket amit írtál elfelejtettem megköszöni. Szóval köszönet érte, mert már a korábbi beszélgetés óta (a másik blogon) érdekeltek a részletek, de ugye ott nem tudott a hozzászóló bővebb felvilágosítást adni. Sajnos még a latin megnevezés se volt meg, hogy kereshető legyen.

Wrex 2017.10.12. 18:07:51

@Carmichael: "Hogy is volt az a tamáskodásos sztori?"
Az összes többi tanítvány _megtapasztalt_ valamit, amit aztán elmondtak valakinek aki nem hitte el nekik. Aztán az a valaki _megtapasztalta_ hogy nem hazudtak neki.

"És mi is volt a tanulsága (a 29-es sort javaslom)?"
Volt valaki aki úgy gondolta (egyébként abszolút racionálisan), hogy amit emberek mondanak az nem biztos hogy igaz. Tehát nem hitt másoknak, hitt viszont a saját szemének. A tanulság pedig ebből az, hogy ha a barátaid mindegyike azt mondja hogy személyesen megtapasztalta Jézus feltámadását (és ismered őket annyira hogy tudod hogy nem szívatni akarnak), akkor annak lehet hinni.

Mellesleg ez a "sztori" is a bibliában van, és ez is a tapasztalásról szól. Szóval azt is mondhatnám a jól ismert vicc alapján: vadász, vadász...

atomic power 1986DucaDuca 2017.10.12. 18:08:48

"Végezetül hadd kérdezem meg szelíden, minek kell még történnie, hogy Ön és püspöktársai visszaköveteljék maguknak az elfeledett Krisztust?"

Minek kell még történnie, hogy mindenki megértse, nem az van, ami látszik?

A "menekült" mennyiben menekült a fogalom jogi és erkölcsi értelmében? /a töredék valódi menekülttől eltekintve/

A felebaráti szeretet az, ha segítünk a válságövezetekben a bajba jutott országoknak:

1. A hánorús konfliktusokat mehszüntetni
2. A születésszabályozást megvalósítani
3. A gazdasági helyzetet javítani

Minden más csak a felebaráti szeretet álszent megnyilvánulása, mellébeszélés,a problémák szőnyeg alá söprése butasagból vagy alantas indokból.

A pokolba vezető út is csupa "jóindulattal" van kikövezve!

Remélhetően a várható ausztriai változások segítenek helyrebillenteni a félrecsúszott bevándorlás politikát!

Wrex 2017.10.12. 18:24:13

@Carmichael: "Ha én rossz szándékú muszlim lennék, nem akarnék ilyen helyre költözni, mert tudnám, hogy esélyem sincs éket verni."

Ha én rossz szándékú muszlim lennék, éppen azért költöznék ilyen helyre mert szépen ki tudnám használni az általad elképzelt értékrend szerint élők hozzáállását, és még szólnék is egy rakás haveromnak hogy jöjjenek gyorsan, itt munka nélkül kapnak annyi pénzt hogy remekül élhetnek belőle, és ha épp olyanjuk van akkor nyugodtan pofánverhetnek bárkit mert ő úgysem üt vissza, sőt. Vagy éppen meghágják az asszonyát és utána verik pofán. És ha látnák hogy kezd bepipulni emiatt, akkor figyelmeztetnék hogy ugye nem akar rasszistának látszani - izé, ugye nem akarja a keresztényi szeretet szabályai ellen vétve bántani felebarátját.

Vagyis nincs szükség ékverésre, ha élősködni is lehet.

És mielőtt kérdeznéd hogy miért gondolom így, hát azért mert ezt tapasztalom. És nemcsak a migrik hanem bizonyos más népcsoportok is hasonlóan viselkednek - amíg hagyják.

Ja és ha már itt tartunk, tudod hogy a zsidók hogy foglalták "vissza" Izraelt? Pontosan így: illegális bevándorlással, kihasználva hogy az arabok nem zavarták el őket a francba már az elején. Közben ugyanígy nyomatva a médiában a sajnáltató dumát. És még lehetne említeni pár népcsoportot (pl. indiánok) akiket hasonló módszerekkel üldöztek el a földjükről. Márpedig én nem ilyen sorsot szánok a leszármazottaimnak.

Carmichael 2017.10.12. 18:36:04

@Wrex:

Ugye azt tudod, hogy mi a különbség a hit és a tapasztalat között?

Ezt nem ugrottad át véletlenül, mint a történet tanulságát (nem szerinted, hanem Jézus szerint)?: "Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek."

Nem a "tapasztalt" barátoknak kellett volna hinni, ugyanis Jézus sokkal előbb elmondta, hogy mi fog történni, az ebben való hit onnan ketyegett, csak a barátok nem lettek itt próbára téve a hitükkel. Tamásnak Jézus korábbi szavaiban kellett volna hinnie, mert akkor nem kételkedik abban, amit a többiek előadtak. A keresztények pl. hisznek az üdvösségben, amit egyetlen barátjuk sem fog nekik elmesélni, hogy milyen volt, amikor megtapasztalta. És mégis...

Carmichael 2017.10.12. 19:00:35

@Wrex:

A kereszténynek nem szinonímája a hülye, sem az eszköztelen, vagy kiszolgáltatott. Viszont ha van hite, akkor bízik Istene segítségében, már csak azért is, mert az meg van ígérve neki. A te minden sorod egy földhözragadt ateista érvelése, annak egyébként tökéletes, de keresztény hívő ember nem gondolhatja, hogy a hite nem segíti meg a nehéz pillanatokban. Legalábbis ezt tanította az egyház hivatalosan eddig.
A kereszténységért tenni nem a kívülállók erőszakos, ellenséges távoltartásával lehet, hanem a keresztényi tanítások betartásának és a keresztény közösségek erősítésével. Van különbség az erő és az erőszak között. Már ha hívő vagy. Ha nem, akkor szabad a vásár, csinálsz, amit akarsz.
Amíg egymással szemben sem tartjuk be a tanokat, miért tennénk más felé? Csak akkor érdemes észrevenni, hogy a kereszténységet nem külső ellenfél fenyegeti, hanem a közösségében a hit hiánya és a saját vezetőinek a világi/politikai céljai teszik tönkre.

zizi77 2017.10.12. 19:02:53

@Carmichael: Tudod a családból többen is élnek külföldön. Ausztriában élő unokahúgom/ apja osztrák/, mesélt a beintegrált gyerekekről az osztályban. Nos a beilleszkedési szándék legkisebb szikráját sem lehet bennük felfedezni, viszont ennek fejében nem is hagyják a többieket sem tanulni az órákon.
Egy másik család Brüsszelben él. Ők nagyon liberális beállítottságúak, a valláshoz semmi közük sincs. Egészen addig mélyen elítélték, ami itt Magyarországon megy/ szerintük migránsüldözés/, amig a Brüsszeli terrortámadásban az asszony majdnem ott nem maradt. Azóta nagy kuss van a témában. Nekem nem kell az Orbáni propaganda ahhoz, hogy meg tudjam ítélni, mit tartok veszélyesnek és mit nem.
Hogy Isten jó szándékkal fordul felénk, nem is kérdés. Sajnos viszont vannak rossz szándékok is, ami ellen védekezni kell.

Carmichael 2017.10.12. 20:09:48

@zizi77:
Tudod ezzel az a probléma, hogy beilleszkedés nem 1-2 év, és nem is fájdalommentes. A bizalom és hozzáállás szándék kérdése, de ez csak kitartás mellett működik, és lesznek buktatók.

Van egy vonatkozó tréning gyakorlat, lehet, hogy ismered, de azért vázolom. A lényege, hogy egy csoport tagjai több körben választanak x és y között, és attól függően, hogy milyen kombinációk jönnek ki, nyernek, vagy veszítenek. mindenki Xet ír, mindenki nyer egy keveset, ha csak egy is Y-t akkor az Y nyer sokat, az X veszít, ha mindenki Y-t választ, mindenki veszít egy keveset. Általában kezdetben mindenki Xet rak, majd valaki elkezd Y-t nyomni, és nyerni a többiek rovására. Ez addig megy, amíg a többiek megelégelik, és ők is beleállnak az Y-ba, így mindenki veszíteni kezd. ez a büntető lépés, de itt jön a lényeg. Ha okosak, pár kör Y után visszatérnek az X-hez. Ezt szokták megbocsátó stratégának hívni, amellyel jelzik, hogy ha a renitens beáll a sorba, akkor szent a béke. És a renitens általában beáll, mivel rájön, hogy ez az egyetlen nyerő stratégia mostantól. Ez van, amikor gyorsan megy, van, hogy lassabban, de ha van rá elég idő, és kitartás, így történik.

Gondolom érted, mit akarok ezzel mondani. A megbocsátás (mint keresztény erény) előbb utóbb kifizetődik, mert ha a többség képes együttműködni MINDENKI jólétéért, nem marad más választása a kisebbségnek sem, ugyanis ők sem szeretnek veszíteni. De ehhez az kell, hogy a közös cél fontos legyen mindenkinek, esetünkben például a biztonságos életkörülmények, és a többség képes legyen együttműködni érte. Na ez ma nagyon hiányzik, ugyanis az európai társadalmakat a politika - a saját hatalmának megőrzése érdekében - gyengíti, nem pedig erősíti. És itt lép be pl. az egyház fenti felelőssége, amelynek ezt a feladatot - a biblikus cél nevében - el kellene látnia.

Ezzel azt akartam megmutatni, hogy nem kell Istenben hinnie annak, aki megoldást keres, elég lenne erősíteni ez egymás iránti jóindulatot és bizalmat. Tudom, idealista vagyok, de egy zárt térben, ami a föld nevű bolygó, az egyetlen lehetőségünk az együttműködés, ha túl akarunk élni. És ez nem megy félelelmmel, kirekesztéssel, erőszakkal.

PearlOfScandinavia 2017.10.12. 21:04:13

@glad az egyetlen: , szívesen, ez csak természetes. Az ember csak azzal tud vitatkozni, amit ismer. Sokszor beszélgetek egy barátommal arról, hogy milyen életérzés lehet egy másik felekezethez tartozni, mert nemcsak az elmélet, a hagyomány különbözhet, hanem emiatt a gondolkodásmód is, a bizonyos kérdésekhez való hozzáállás és hát alapesetben az ember jó, ha a saját hagyományát ismeri részleteiben. Ezért ebbol indul ki és elhisz esetleg olyasmit is, ami nem valós mások elveivel kapcsolatban, pedig lehet, hogy egészen más áll mögötte, mint ahogyan gondolná.

$pi$ 2017.10.12. 21:39:56

@Carmichael: "Tudod ezzel az a probléma, hogy beilleszkedés nem 1-2 év, és nem is fájdalommentes."

Tegyük fel, hogy kiköltözöl valami muszlim országba. Pár hét után a kinti kollégáid elkezdenek nyaggatni, hogy mikor vered már meg a feleségedet vagy mikor veszel már részt a kihívóan öltözködő nők csoportos megerőszakolásában ahogyan azt a korán tanítja.

Mennyi idő kellene neked a beilleszkedéshez?

Nem illeszkednél be, azt mondanád, hogy a *te* erkölcseid ennél többet érnek.

Nos, ők is így gondolkodnak!

libsi nóta bárki unja 2017.10.12. 22:08:00

@glad az egyetlen:
Ja ha te materialista felfogású vagy, akkor nehéz hitbéli kérdésekről vitatkozni

Ráadásul a korai kapitalista ipari szemléletet képviseled, ami nem fog választ adni a 21. század kihívásaira. Minél több munkás, minél nagyobb felhajtás, a társadalmi ráfordítás nem számít

Ilyen felfogással telepítettek át teljes népcsoportokat egyik kontinensről a másikra, például a feketéket Afrikából Amerikába, vagy a tamilokat Sri Lankára. Ezekből szinte mindig háború, forradalom, állandó társadalmi feszültségek lettek, de hát fő a profit, a szociális árat pedig úgyis a társadaom más szereplői fizetik meg

Ha meg azt hiszed hogy a hazai munkaerőhiányra a betolakodó migrincsek fognak megoldást jelenteni, akkor ajánlom figyelmedbe a német tapasztalatokat: a legtöbb munkába állított gyakornok KÉT NAPIG bírja a munkát, aztán slussz

"Kijózanító mérleg: a menekültek a német munkaerőpiac számára használhatatlanok" (Ernüchternde Bilanz: Flüchtlinge sind für den deutschen Arbeitsmarkt unbrauchbar )

www.epochtimes.de/politik/deutschland/ernuechternde-bilanz-fluechtlinge-sind-fuer-den-deutschen-arbeitsmarkt-unbrauchbar-a2157031.html

zizi77 2017.10.12. 22:15:50

@Carmichael: ez akkor működik csak, ha közel azonos az értékrend a csoporton belül. Abban az esetben viszont, mint a muszlimoknál, akik alsóbbrendűnek tekintik a keresztényeket/és persze mindenki mást is/, ez soha nem fog működni. Az ő vallásuk eleve nem engedi a beolvadást. Aki pedig megtagadja ezt az ertékrendet, azt kivetik maguk közül, már ha megússza ennyivel.

glad az egyetlen 2017.10.12. 22:22:54

@libsi nóta bárki unja:
"...Ja ha te materialista felfogású vagy..."
Hát ez nagyon mellétalált.

"...Ráadásul a korai kapitalista ipari szemléletet képviseled..."
Nope

"...ajánlom figyelmedbe a német tapasztalatokat..."
A német tapasztalatok onnan indulnak, hogy a 60-as években tömegével hívták be a törököket. Mai napig fontos gazdaság élénkítő tényezőnek és sikertörténetnek tartják.
Ezért is olyan optimista a német hozzáállás

"Kijózanító mérleg: a menekültek a német munkaerőpiac számára használhatatlanok"
Erről még igen csak korai mérleget vonni.
www.reuters.com/article/us-germany-election-migrants-insight/germany-bets-on-second-time-lucky-with-migrant-workers-idUSKCN1AY1MZ

libsi nóta bárki unja 2017.10.12. 22:24:49

@Carmichael:
Egy mai társadalmat nem lehet zéró egyenlegű játszmaként modellezni, ahogy azt próbálod. Annak idején így működött egy faluközösség, vagy egy törzsi alapon szerveződő társadalom, mint például Izrael a Krisztus előtti időben, meg részben még Krisztus idején is, bár akkoriban ez már nagyon retrós volt

Az általatok újra és újra végső bizonyságként idézett kinyilatkoztatások ebben a társadalmi közegben voltak (vagy inkább kellett volna lenniük) érvényesek. Egy globalizát világfaluban már biztosan nincs ilyen. Az utcán szembejövő emberek 99,99%-át nem ismered, soha nem fogod újra látni, nem viselkedhetsz úgy mintha egy közösséget alkotnátok

Téren és időn kívül élőknek persze minden csak hit kérdése, de ez egy épkézláb intellektus számára csak gúzsba kötést jelent

libsi nóta bárki unja 2017.10.12. 22:42:19

@glad az egyetlen:
A hatvanas években célzottan keresték a vendégmunkásokat külföldön, és nem az volt a cél, hogy boldog-boldogtalant beengedjenek. Az akkori idők Törökországát alig lehet összehasonlítani a mostani visszaiszlámizálódott arab orszáágokkal, a többi pedig még sokkal rosszabb ennél.

Eritreai elektrotechnikus, ez egy propaganda bullshit, semmi konkrét számadat, csak a "wir schaffen es" ostoba lózungot ismételgeti. Ahol konkrét számadatok kerülnek elő (ezeket kínosan igyekeznek kerülni a hivatalos német sajtóban) ott az jön le, hogy se nem akar se nem tud dolgozni a legtöbb migrincs az utóbbi évekből

Na és hogy még rosszabb legyen: a Gastarbeiter törökök Németországban született és felnőtt gyerekeinek nagy része szintén nem akar se dolgozni, se integrálódni

Mese hogy az integráció folyamatos és csak idő kérdése. Nagyon erős a dezintegrációs tendencia, nem véletlen hogy a második vagy harmadik generációs migrincsekből lesznek a terroristák

glad az egyetlen 2017.10.12. 22:49:41

"... Gastarbeiter törökök Németországban született és felnőtt gyerekeinek nagy része szintén nem akar ... integrálódni.."

Na ez a része igaz. Erről az általam linkelt cikk is említést tesz, hogy ezt anno elszúrták, mert igazából Németország nem foglalkozott ezzel, de pont ezért most máshogy kezelik a helyzetet.
Én az erőltetett integráció híve vagyok. Fogadjuk be valamennyien embert, amennyi társadalmilag még lehetséges (sőt akár hasznos), de ők feltétel nélkül integrálódjanak. Aki nem teszi és elbukik valamelyik ponton az kívül találja magát. Ugye pont erre írtam korábban, hogy a szigorú svájci módszer híve vagyok. Már pedig ha valaki hát a svájciak igen csak óvatosan bánnak a betelepülőkkel.

libsi nóta bárki unja 2017.10.12. 22:58:17

@PearlOfScandinavia:
"Azt gondolom, hogy a Szentírás elegséges útmutatást és eligazítást ad mindenki számára a lényeges kérdésekben"

Ugyanezt gondolják a Koránról a hívei, ebből nem lesz egyhamar párbeszéd. Annyi talán a különbség, hogy a legtöbb keresztény (nem az itteni fundamentalisták) túljutott a középkoron, és egészséges kritikai szemlélettel tekint a Bibliára a hit forrásaként. A muszlimok számára viszont nincs külön hit és törvény, mindent áthat a vallási fanatizmus

libsi nóta bárki unja 2017.10.12. 23:08:31

@glad az egyetlen:
Régebbi barátnőm Svájcban született, igazi svájci apától, az anyja volt magyar bevándorló és odakint összeházasodtak. Már javában suliba járt amikor még mindig nem volt svájci állampolgársága, bár magyarul nem is tudott csak a helyi nyelven

Nehéz kérdés kinek adjon az ember igazat. Nyíltabban kéne kimondani, hogy vannak Európa-kompatibilisek és vannak akiknek semmi keresnivalójuk. De ezt még a beengedés előtt kell eldönteni, mert ha benn van akkor már annyi. A mostani betolakodók legnagyobb részének semmi keresnivalója. Páros lábbal fenéken kell rúgni, a pátyolgatóival együtt

glad az egyetlen 2017.10.13. 01:41:57

@libsi nóta bárki unja:
"...Nyíltabban kéne kimondani, hogy vannak Európa-kompatibilisek és vannak akiknek semmi keresnivalójuk..."
Most már azért ott tartunk, hogy Németország is elismeri az integráció fontosságát, de mondjuk itt Európában ez eddig csak Svájc az aki érvényt is szerez neki.

"...beengedés előtt kell eldönteni..."
Elvileg jó lenne, de gyakorlatilag nem lehetséges. Ezt csak utólag tudod meg.

A helyzet az, hogy egyre égetőbb a helyzet a segéd és szakmunka területén. Egyik barátom az agrár ágazatban vállalkozó és egy nagy áruházlánc beszállítója. Már két éve is mondta hogy ha lenne dolgozni tudó és akaró ember, akkor más másnap felvenne több tucatot. Voltak olyan helyek ahol a termény a földeken rohadt meg, mert nem volt ki leszedje. Korábban Erdélyből jöttek munkások, de most már ők is tovább állnak nyugatra. Ez a legtöbb szomszéddal szintén így van. Szlovákokhoz most már "mi" járunk át dolgozni. Nem rég az ukránoknál próbáltunk ember erőt szerezni és az se volt már fontos, hogy magyar legyen, de velük van feszültség.
Nem akarom tönkre vágni az országot, de éltem több hónapot "nyugaton" és láttam, hogy az olcsó bevándorló munkaerő, hogyan ment meg és tart életben fontos szektorokat. És bizony ezek nem elvették a munkát a helyiektől hanem megcsinálták azt, amit a helyi már nem szívesen.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.13. 03:04:09

@libsi nóta bárki unja:

"ajánlom figyelmedbe a német tapasztalatokat"

Az Epoch Times egy a kínai Falun Gong szektához kötődő médiacsoport; az, amit publikálnak az epochtimes.de-n nem szükségszerűen _általános_ német tapasztalat. Érdemes legalább akkora szkepticizmussal kezelni, mint bármelyik más német (vagy egyéb nemzetiségű) médiapiaci szereplőt.

Carmichael 2017.10.13. 03:42:14

@$pi$:
Prejudikálsz, félsz tőlük, veszélyként ellenségként kezeled őket. Amíg ez így van, addig nem leszel a megolds része, sem helyi sem globális szinten.

Carmichael 2017.10.13. 03:47:39

@zizi77:
Minden ember jól szeretne élni, békében és biztonságban. Ők is. Ti is érveltetetk azzal, hogy sokan csak gazdsági bevándorlók. Tehát nem kkülönböznek annyira tőlünk, mint gondoljuk, gondolják. A vallások ma elválasztanak minket, nem pedig összekötnek, ez igaz.

A kérdés csak az, hogy ha igazad van, akkor miként lesz pl. Jézus azon parancsolata teljesítve, hogy térítsétek meg a többi népet is (mellesleg erőszakos térítésről nem volt szó). Ahhoz fel kellene mutatni valamit, ami ma kétségbeejtően hiányzika keresztény gyakorlatban.

Carmichael 2017.10.13. 04:27:46

@libsi nóta bárki unja:
"Az utcán szembejövő emberek 99,99%-át nem ismered, soha nem fogod újra látni, nem viselkedhetsz úgy mintha egy közösséget alkotnátok."

Pedig igen, úgy hívják, emberiség. Egyetlen földön élünk, ahol a szereplők változhatnak, de az erőforrások végesek. Ha jól emlékszem a föld 15 milliárd embert képes eltartani valahol Kongó életszínvonalán, 8-9 milliárdot az USA-én. Most mondd, hogy minden, bárhol megszületett gyermek nem hat a te életszínvonaladra. Te is tudod, félted is rendesen. Kezdünk szűkösen lenni.

A ma élő emberiséget a gondolkodása választja el egymástól, nem az, hogy fizikálisan nincsenek egymásra utalva a tagjai. Amíg a "Közlegelők tragédiája" szintű egyéni és nemzeti mohóság uralkodik, addig megyünk tovább Kongó felé. Ha nem tanulunk meg együtt, egymást is figyelembe véve élni, akkor nem csak elméleti szinten bukjuk a bolygót. Az együttműködés az egyetlen túlélési stratégia véges erőforrások mellett, és nem lenne jó elmenni a falig, hogy ezt megtapasztaljuk.
Ezt már ilyen emberek is értik:
www.politico.com/magazine/story/2014/06/the-pitchforks-are-coming-for-us-plutocrats-108014

Jézus pedig pontosan erről beszélt anno (mellesleg Buddha és a többiek is). Az emberiség egy és oszthatatlan, a határok, rasszok, stb. gondolati törésvonalak a fejünkben. Ma még nincs mindenki készen arra, hogy ezt elfogadja, és ez rendben is van, de az egyháznak speciell pont ezen kellene munkálkodnia, hogy megértesse a hívekkel, hogy mindenki a felebarátod, és számít, bizony, még a csúnya migráns is, meg a 99%, akivel ismeretlenül osztozol ezzel a bolygón.

Ettől még nem kell ma mindenkit feltételek nélkül és számolatlanul befogadni, és az lenne az ideális népsűrűségi viszonylatban is, ha a migránsok a hazájukban tudnának élni. Minden jog kötelezettséggel is jár, így aki itt élhet arra vonatkoznak a magyar törvények. Aki ezt nem vállalja, az alkalmatlan az együttélésre, és valóban menjen haza (asszem Svájc ezt csinálja is). De az esélyt meg kell adni a beilleszkedésre, és a gondolkodásunknak változnia kell, ha túl akarunk élni. A Jézusi tanok nem is lennének rossz alapok erre, ki hitte volna...

zizi77 2017.10.13. 08:34:13

@Carmichael: Túlságosan hiszel abban, hogy alapvetően minden ember úgy gondolkodik, ahogy Te, és közel ugyanaz az értékrendje. Mivel az Úr szabad akaratot adott nekünk, ez koránt sincs így, a genetikai kódok, a közeg, a neveltetés pedig alapból teljesen más fontossági sorrendet alakít ki az emberekben.
Amiről Te írsz, egy utópia. Nyílván törekedni kell, rá, de ez évezredek alatt sem sikerült. Valami katartikus dolognak kell ahhoz történni, hogy felül tudjon emelkedni az emberiség a különbözőségein. Ezt viszont már az Úr irányítja, és lehet, hogy mindenkinek fájni fog.

zizi77 2017.10.13. 08:43:05

@Carmichael: A beilleszkedéssel meg befogadással egy gond van, hogy nem mi határozzuk meg ennek feltételeit. Az EU szépen megmondja majd, hogy mit kell biztosítanunk a menekülteknek, aztán könnyen lehet, hogy jobban fognak élni, mint egy egyetemi tanár. A szegényebb rétegek életszínvonaláról már ne is beszéljünk, mert HA valóban igaz ez a 9M/fő/év, azt még a középréteg sem tudja felmutatni. Ja, és természetesen ezt a pénzt a Te meg az én adómból.
Nyílván nem jók azok a feltételek, ahogy most is be vannak zárva katasztrofális körülmények között, de azért a kettő között van egy óriási sáv, amiben a magyarok 90%-a él és dolgozik. Ez egyenlőre csak elvi kérdés, de van éppen elég szegényünk így is, akikről gondoskodni kell.

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 10:12:13

@glad az egyetlen:
""...beengedés előtt kell eldönteni..."
Elvileg jó lenne, de gyakorlatilag nem lehetséges. "

Nincs lehetetlenség, csak tehetetlenség. A tehetetlen szolgasorra ítéltetett, ez mindig így volt és lessz

Ezzel a szemléleteddel pedig, ami a rövidlátó gazdasági szempontokat az össztársadalmi érdek fölé helyezi, megmondom mi történt volna: Jézus korbáccsal űzött volna ki a templomából

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 10:17:35

@neoteny:
A német Lügenpresse gyakorlatilag használhatatlan. Ilyen nyíltan soha nem fogalmaznak, a számadatokat amiből mindenki maga vonhatná le a következtetést eltitkolják, cinkosan együttműködve a folyékonyan hazudó kormánnyal

Ebből az olyan üres hablaty PR cikkek születnek, amit egy külföldi forrásból valaki belinkelt. Két napra beáll egy migrincs gyakornoknak (ami nem munkát jelent), és közben odaállítják egy gép mellé a propagandafotó kedvéért

Carmichael 2017.10.13. 10:20:26

@zizi77:
Mint mondtam korábban alapvetően idealista vagyok. :)

Mivel én kicsit eltérő spirituális utat járok, alapvetően abban hiszek hogy az emberi fejlődés lelki fejlődéstörténet is, nevezzük mondjuk fokozatos ébredésnek, ezért vagyok optimista, hogy lassan ez a folyamat issmét egy magasabb szintre ér (kell is, mert a jelenlegin nem érjük meg a következő évszázadot).

Akkor lenne utópia amit írok, ha a genetikai kód, neveltetés, stb. egy fix,megváltoztathatatlan pályára terelné az embereket egész életükre, de ez nincs így. Mindenki képes tudatosan változni, sőt fejlődni élete során, ha lerázza a változástól való félelmét, és hajlandó kilépni a rutinjaiból. Az élet pedig kikényszeríti belőlünk, egyenként és együtt, ha nem megy békében és szeretettel. Nem kell katarzis, csak végig kell mennünk a fejlődési pályán, megértenünk, hogy a világ amit ismertünk, meg fog változni, méghozzá hamar. Akinem hajlik, az törik, és ez az egyházra is igaz, ha nem képes vagy hajlandó utat mutatni a hívőknek ebben a káoszban.

Az értékrendek is változhatnak, főleg, ha az érdek (pl. túlélés) így kívánja (látod, itt az élő példa a katarzisra). Mivel mindannyian boldogságra törekszünk, nem tudjuk elkerülni a szembesülést azzal, ha az értékrendünk tönkretesz minket. Ekkor vagy találunk olyan másikat a környezetünkben, ami felemel, vagy önpusztítóak leszünk. Integrálni, példát adni csak erős társadalom tud, az EU viszont jelenleg nem ilyen, ezért ekkora a félelem.

A második bejegyzésed már ugye technikai jellegű, erről a kérdésről lehet vitázni napestig, valószínűleg kell is. Az eredeti témánk ugye a keresztény hozzáállás volt a felebarátainkhoz, és ebben nem kapott új direktívát a katolikus egyház. A technikai megvalósítás nem az ő feladatuk, az emberiesség és a szeretet hirdetése viszont igen.

(Mondjuk azt ne feledd, hogy az a 9 millió az eredeti szándék szerint nem kerül a menekültek kezébe, azt az állam költi rájuk a beilleszkedésüket segítendő.)

PearlOfScandinavia 2017.10.13. 10:21:17

@libsi nóta bárki unja: szeretnélek emlékeztetni arra, hogy ez a poszt nem a Koranról szól, mégcsak nemis az iszlámról, hanem a keresztényekről és a keresztény magatartásról. Ezen a téren igazán van mit seperni a saját házunk táján.

Napjainkra jellemzo, ( ne vedd magadra, ha nem inged, kérlek ), hogy olyan emberek szeretnék megmondani a keresztényeknek, hogy mi a helyes keresztény magatartás, akik arra is restek voltak, hogy a gyermekeiket megkereszteljék.

A vallásukat gyakorló keresztények száma jelenleg emiatt vészesen fogy Magyarországon. Nem a muszlimok miatt, mert az ugye megvan,hogy nincs az a muszlim bevándorló, aki vágyna a lerobbant magyar kórházak szolgáltatásaira,vagy a korrupt közéletünkre.

Láthatóan nemhogy senki nem kíván letelepedni nálunk, de még a magyarországi magyarok is elvándorolnak sajnos. Ezt pedig elég nehéz lenne az iszlám számlájára írni...

Visszatérve a muszlimokra,nekik is van elég problémájuk, tévedés összemosni és egy kalap alá venni az egész iszlámot, mert azon belül is létezik számos ágazat, sokan szeretnének szekularizációt, csak azoknak folyik egybe a teljes kép, akik messzirol nézik, mondjuk a te székedbol.

De mint említettem, olyan felesleges keresztényként a muszlimok problémáin filozofálni, míg keresztények helyett csak politikusokat látunk, akik a kereszténység nevében is nyilatkoznának.
Igazán kár, hogy Orbán nem lehet pápa, pedig biztosan szívesen vállalná a pápaságot is. Nem nagyon zavarná, hogy mégcsak nemis katolikus, amilyen ambíciózus figura, dehát a keresztény erkölcs azt kívánja, hogy
kitessékeljük a politikát a templomainkból és
"legyen békesség köztünk mindenkor".

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 10:26:49

@Carmichael:
"Jézus pedig pontosan erről beszélt anno (mellesleg Buddha és a többiek is). Az emberiség egy és oszthatatlan,"

Ilyet mondott volna Jézus? Mert amire én emlékszem ("Engem Izrael nyájának eltévedt báránykáihoz küldött az Úr") nem pont arra utal. Szent Pál csinált a kereszténységből egy Izrael határán túlmutató, de alapjában a helyi zsidó diaszpórákra építkező vallást

Buddha is leginkább az ősi hindu vallást újította meg. Csak odahaza nem volt tartós a sikere, ezért lehet most így utólag már kimondani, hogy a buddhizmus a hindu vallás exportformája

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.13. 10:34:05

@libsi nóta bárki unja:

"Ilyen nyíltan soha nem fogalmaznak"

A nyílt fogalmazás nem biztosítéka annak, hogy a megfogalmazott állítások korrelálnak a tényekkel.

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 10:37:03

@PearlOfScandinavia:
Az Európa kapuit döngető migrincsek legtöbbje muszlim, nem lehet efölött szemet hunyni. Ismerni kell a vallásukat, szokásaikat és meg kell vizsgálni hogyan tovább ha beengedjük őket. Nem lehet a saját köldökünket bámulni vagy a Bibliát forgatni eligazításért

Amit a keresztény vallási élet hanyatlásáról írtál az igaz, de nem ártana az okokat is megvizsgálni. Ferenc pápa kurzusa sokaknál kiveri a biztosítékot, és nálunk a plébános teljesen az ő nyomdokain jár (egy tipikus apparátcsik, amolyan békepap egyébként is), személy szerint nem kedvelem finoman szólva

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 10:44:17

@neoteny:
Most el kell mennem, de ha lesz időm kikeresek számadatokat, bár nagyon el vannak rejtve. Még a Handelsblatt szokott néha szivárogtatni, de az meg fizetős és most nem tudom elérni.

Amire emléxem például hogy 400 ezer migrincs van Hartz IV.-en, ennél is sokkal több szociális segélyen, és az utóbbi két évben kb. 90 milliárd euróba kerültek a német államnak, nem számítva a rejtett kiadásokat.

A gazdasági érvelés a migrincsek mellett egy hazugság, vagy a legjobb esetben is csak utópia

Carmichael 2017.10.13. 11:09:22

@libsi nóta bárki unja:

Nem vagyok feketeöves Biblia tudor, de nem emlékszem arra, hogy mondjuk a szeretet parancsa korlátozva lett volna Izráel népére, vagy hogy nem lehetett bárki keresztény, aki ezt akarta volna, csak mert nem izraelita gyökerekkel indul.

Asszem Buddha sem korlátozta a megvilágosodással kacsolatos tanait a Hindukra.

PearlOfScandinavia 2017.10.13. 12:23:02

@libsi nóta bárki unja: , el vagy te tévedve: NEM a katolikus egyház feladata a bevándorláspolitikát szabályozni. Ez a politika dolga.
A muszlimokkal aztán meg végképpen nem kell a katolikus egyháznak foglalkoznia, tekintve, hogy a katolikus egyház dolga az, hogy a katolikusok lelki üdvével törodjön és nem más.

Myrath 2017.10.13. 13:06:39

"Aki csak kicsit is humanista, szabadságszerető, az eretnek. De a keresztényektől értelmet elvárni nehéz lenne. A hit lényege a feltétlensége, akár a fideszesség. Nincs racionális alapja, nem is kell, hogy legyen. A keresztények birkák.

Myrath 2017.10.13. 13:08:36

@libsi nóta bárki unja: Ferenc pápa is eretnek. Majd eltüzelitek a bíborossal, mert ő mondja a tutit. A keresztényeknél gonoszabb szekta nem sok van.

2017.10.13. 13:13:19

@Carmichael:
ilyen alapon manhattan fogadja be a munkás-paraszt vörös hadsereget. mert meg kell adniuk az esélyt a beilleszkedésre. ez a szeretet feltétlen parancsa.

2017.10.13. 13:25:52

@Carmichael:
a római katolikus egyház a római katolikusokonak adjon tanácsot. és ha azok elég jó elképzelések, akkor nyilván sokan csatlakoznak hozzájuk. de ne gondoljuk már azt, hogy a pápaságba vetett feltétlen hit fogja uralni az emberiséget. lehet csinálni nemzeti keresztény ökumenét a görög katolikusokkal és a protestánsokkal. azok erre nyilván hajlanak is. ebbe az irányba halad az egyházpolitika. nemzeti keresztény államegyház és keresztényszocialista államiság. ez a balliberálisoknak nem tetszik. de nem kell, hogy tessék. hiszen az a társaság eleve nem akar egyházat. vagy azért, mert a totális államban hisz és kommunista. vagy azért, mert a totális piacban és kapitalista. orbán reálpolitikus. megnyeri magának a papságot. mert mondjuk falusi paplakot épít. állami pénzből felújítja a műemlékeket határon innen és túl. jelzem nem kis számban zsinagógákat is. ezzel a politikával szavazókat nyer és veszít. de ezek egyenlege neki kedvez. legalábbis az elmúlt két választáson így volt. ez harmadjára is így lehet. persze 18 tavaszáig változhat. de aligha van olyan ideológia, ami mindenkinek egyformán jól. vagy ha mégis, akkor az dekonstruált. nem következik belőle semmi. lásd a humanista merkelt. aki megállítaná a történelmet azért, hogy örök időre ő legyen minden németek anyukája.

PearlOfScandinavia 2017.10.13. 13:57:26

@Myrath: Viccelsz? Ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy ki az eretnek, legalábbis hívonek kellene lenned, honnan is tudnád megállapítani te azt, hogy Ferenc pápa eretnek, mikor nemhogy katolikus nem vagy, de nyilván még keresztény sem.:)

Carmichael 2017.10.13. 14:16:08

@444:
Kis butám, megint nem figyelsz. A keresztény tanítás alapján a keresztények lelki hozzáállásáról beszélgettünk az események tükrében.
És igen, a túlélés ösztönnek ez többeknél ellentmond, frusztráltak is miatta, míg a helyi egyházfőjük hatalmas lelkesedéssel hallgat. Nem könnyű ezekben az időkben igaz kereszténynek lenni, mint írtam korábban ez a hit éles próbája, és recseg a mennyezet. Nagy dolog az üdvösség, de az életösztön és félelem sem piskóta.

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 14:24:56

@PearlOfScandinavia:
Ja jó,akkor már csak Ferenc pápának magyarázd ezt el lécci! Meg a Beer püspöknek, és a többi migrincspátyolgatónak! Hagyjanak fel a praktikáikkal, vagy nézzenek szembe tetteik következményeivel, minél hamarabbi nyugdíjba vonulásukat követően

Ferenc pápa pedig vonuljon börtönbe azok helyett, akiknek a szökését segítette. És kérjen bocsánatot azoktól, akiknek a gonosztevők vétettek, valamint az igazságügyi apparátustól, akiknek a munkája kellett hozzá hogy rács mögé kerüljenek, mert őket köpte szembe

Celebeskedni persze mindig könnyebb, mint bármiért és bárkiért felelősséget viselni

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 14:32:06

@Carmichael:
"Nem vagyok feketeöves Biblia tudor,"

Ahhoz képest nagyon megmondod a tutit a másik hozzászólásodban:

"Nem könnyű ezekben az időkben igaz kereszténynek lenni,"

Honnan tudod mi az igaz és mi a hamis?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.13. 14:58:28

@444:

"orbán reálpolitikus. megnyeri magának a papságot. mert mondjuk falusi paplakot épít."

Ha Orbán falusi paplakot építene, nem lenne akkora hasa. Helyesen: Orbán falusi paplakot építtet az adófizetők pénzéből.

"de aligha van olyan ideológia, ami mindenkinek egyformán jól."

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt.

-- Frédéric Bastiat: "A Jog"

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.13. 14:59:31

@libsi nóta bárki unja:

"A gazdasági érvelés a migrincsek mellett egy hazugság"

"Honnan tudod mi az igaz és mi a hamis?"

Carmichael 2017.10.13. 15:12:33

@libsi nóta bárki unja:

Hallottál már az együttérzésről? Hogy képes lehetsz a másik helyzetébe képzeli magad?
Akkor már csak annyi kell, hogy értsd mi az a két ellentétes érzés, ami feszültséget okoz, és ez sem annyira bonyolult. Ráadásul az keresztény ismerőseim, köztük egy teológus ezt vissza is igazolta.

Ja, hogy mi az igaz és mi hamis. Ha valakinek addig tart a hite, ameddig az érdekei nem keresztezik azt, az nem hívő keresztény. Kérdezz rá a papnál a legközelebbi Mise után, de szerintem a józan ész is elég. Vagy ott van rögtön Péter sztorija a háromszori megtagadással.
Ez a logika egyébként nem csak itt állja meg a helyét, a hűség-árulás témaköre ugyanerre épül.

glad az egyetlen 2017.10.13. 15:32:29

@libsi nóta bárki unja: Hát azért se simogatná meg a Jézus a buksinkat, hogy nem segítünk lehetőseinkhez mérten. :)

"...Ezzel a szemléleteddel pedig, ami a rövidlátó gazdasági szempontokat az össztársadalmi érdek fölé helyezi..."
Szerintem a gazdasági érdek (van aki elvégzi a munkát amit más nem) az társadalmi összérdeket szolgálja az elképzelésemben.

Tisztán látszik, hogy ha esetleg szembe találnád magad olyan szempontokkal, ami esetleg alátámasztaná valamennyi nyitottság létjogosultságát, akkor az téged halálra rémiszt. :)

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 15:38:07

@neoteny:
Hitbéli kérdésekben senki se mondhatja, hogy ő tudja a végső igazságot. Maradjunk ennyiben

Gazdasági kérdésekben egyszerű a dolog. Valami vagy pénzt hoz, vagy pénzt visz, centre pontosan ki lehet számolni

De nem is szükséges semmit kiszámolni ahhoz, hogy leleplezzük a hazugságot a migrincsek ügyében. Merthogy Németország a maximálisan lehetséges 5 évig korlátozta az új keleti tagállamok polgárainak a munkavállalást, úgymond a munkaerőpiaca védelmében. Akkor most mondja meg már nekem valaki, miért kellett védeni a német munkaerőpiacot a többi EU tagállam jól képzett munkavállalóitól, ha közben égető szükség van a szakképzetlen, nyelvet nem beszélő, és egyéb beilleszkedési nehézségekkel is terhelt arab meg néger munkavállalókra?

Cinikus hazugság, amivel minket, kelet-európai munkavállalókat köpnek szembe. Voltaképpen az EU-n kívüli migrincseket helyezik elénk, amivel megkérdőjeleződik az egész EU alapja, és ezek után papolnak még a szolidaritásról

Itt egy írás a német munkaerőpiaci integráció sikeréről: 70 kiképzésre felvett menekültből 1 maradt az adott munkahelyen:

www.welt.de/wirtschaft/article161455100/Von-70-Fluechtlingen-nur-noch-einer-da.html

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 15:56:37

@glad az egyetlen:
Ha elolvastad az előző kommentemet választ kaptál a közbevetéseidre

Egyébként te hoztad fel a gazdasági érvelést, amit az élet azóta is cáfol, ha nem lenne elég a német kormány korábbi totál ellentétes hozzállása a kelet-európai munkavállalókhoz. Helyedben ezt a vonalat nem erőltetném, mert bukta azon kívül hogy offtopic

De hogy konkrét adat is legyen, ha már ezt kifogásoltad: a 2015-ben Németországba érkezett "menekültek közül a férfiak 11 %-a dolgozik, a nőknek meg 3%-a, miközben euró-tízmilliárdokat ölnek az integrációs programokba, a szociális ellátáson felül

És ez is csak megszépített adat, mivel a jövedelmükből kitűnik, hogy a legtöbbjük Praktikant státuszban lehet, ami nem tényleges munkavégzést jelent, hanem egy betanulási időszakot, amit a legtöbben be se fejeznek, csak tessék-lássék muszájból eljárogatnak egy darabig hogy megkapják az ellátásokat

www.augsburger-allgemeine.de/politik/Wie-gut-sind-Fluechtlinge-auf-dem-Arbeitsmarkt-integriert-id41408256.html

PearlOfScandinavia 2017.10.13. 16:09:19

@libsi nóta bárki unja:
a pápa hit és erkölcs dolgában az egész egyház számára kötelező tanítást ad. Amikor figyelmeztet arra, hogy emberségesen bánjunk másokkal és ebbe a másokba a menekültek is beletartoznak, akkor ez minden katolikus számára követendo magatartás.

A katolikus egyház két ezer éves intézmény, szigorúan megszabott rendje a közösség szolgálatában nem arra épül, hogy Kiss Pista, vagy Nagy Jóska megmondja, hogy a pápa mit döntsön és mit nem, na szép is lenne.:D, hanem az ENGEDELMESSÉGRE, a közösség szolgálatára, és még sok más, az atlagember számára a napi életvitelbol kieso fogalomra. ( pl. lemondásra és áldozatvállalásra a közösség szolgálatában ).

Nem arról szól tehát a történet, hogy ordítva ugrálunk, a vélt igazunkat üvöltve a világba, ez lenne a legkönnyebb, hanem arról szól pl., hogy feljebbvalóinknak engedelmeskedünk az egyházi rendben ( ez sokkal nehezebb lehet ).

Ilyen szempontból a katolikusok számára a követendo példa a fennt említett egyházfiak. Ami pedig Erdo Pétert illeti, huséggel Krisztusnak és utána egyházának tartozik, nem pedig a politikusoknak. Igazán sajnálatos, hogy láthatóan krízisbe került a helyi politika hatására, remélem, hogy sikerül megtalálnia a helyes utat.

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 16:15:10

@Carmichael:
" Hogy képes lehetsz a másik helyzetébe képzeli magad?"

Idejött legalább egymillió fiatal, európai nőkre kiéhezett 20-30 éves kan, és azt kérded, mit éreznek, mit akarnak? Nem nehéz kitalálni, de a részletekbe inkább nem mennék bele, mert felnőtt tartalmúak

Még az ágyban fekvő beteg öregasszonyt is úgy elintézték, a kiéhezett migrincsek, hogy sürgősségi ellátásra került:

www.rapefugees.net/tag/ficki-ficki/

Ezeket aztán hintheted a szentelt rózsavízzel, csak saját magadat teszed nevetségessé

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 16:25:08

@PearlOfScandinavia:
"feljebbvalóinknak engedelmeskedünk az egyházi rendben "

Tudnál valami hivatkozást adni Krisztus szavaiból, ami ezt alátámasztja?

"Ami pedig Erdo Pétert illeti, huséggel Krisztusnak és utána egyházának tartozik, nem pedig a politikusoknak. Igazán sajnálatos, hogy láthatóan krízisbe került a helyi politika hatására, remélem, hogy sikerül megtalálnia a helyes utat."

Erre viszont adott eligazítást Krisztus:

"Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek, ami az Istené!"

Nem hinném hogy egy olyan képzett teológusnak, mint Erdő Péter ez gondot jelentene

Myrath 2017.10.13. 17:00:42

@PearlOfScandinavia: Logikusnak tűnik. A kapzsiság, a gyűlölet és a hatalomvágy, a mindenek felettiség és érinthetetlenség érzése lengi körül Erdő nyilatkozatait. Politikai paktum a fidesszel pénzért. Semmi másért. Ha ez a vonal kerekedik felül akkor a pápa eretnek és le fogják váltani vagy szimplán megöletik. Egyébként elfordultam a katolikus egyháztól évek óta, (még bérmálva is vagyok), és aszem jól döntöttem. ;)

BicskaMaxi 2017.10.13. 17:24:12

Kedves Béndek Péter úr, kicsoda Ön? Milyen alapon kéri Ön számon Erdő Péter bíboros atyát?
Katolikus Ön egyáltalán? Tudomásom szerint nem! Számon kérő szavainak van köze ahhoz, hogy az Ön kedves sógora, a liberális nézetű Fabinyi Tamás evangélikus püspök úr?
Így ünnepli Ön az egyházszakadás 500. évfordulóját?
Mindkettejük szíves figyelmébe ajánlom Molnár Tamás: Az Egyház, az évszázadok zarándoka c. könyvét, amelyben a professzor úr megfogalmazza, hogy milyen okok vezettek a katolikus egyház meggyengüléséhez, és a reformáció milyen módon ásta alá az Egyház tekintélyét, és általában minden tekintélyt. Lám, ezt csinálják most is!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.13. 17:39:35

@BicskaMaxi: milyen alapon? bármilyenen, milyet szeretne? egyébként meg benne van a posztban. A név helyesen Fabiny és természetesen semmi köze nincs a poszthoz, elmondja ő azt pontosan és hangosan, amit el akar, kedves Bicska úr -- ha karaktergyilkolni akar, legalább a nevét adja hozzá, jóember

neoteny · http://word.blog.hu 2017.10.13. 18:18:40

@libsi nóta bárki unja:

"Gazdasági kérdésekben egyszerű a dolog. Valami vagy pénzt hoz, vagy pénzt visz, centre pontosan ki lehet számolni"

Ha ez így lenne, akkor csak sikeres vállalkozások léteznének: soha nem menne tönkre egyetlen vállalkozás sem.

"Merthogy Németország a maximálisan lehetséges 5 évig korlátozta az új keleti tagállamok polgárainak a munkavállalást, úgymond a munkaerőpiaca védelmében."

Ahol is a hangsúly az "úgymond"-on van. Amit a jó németek meghekkeltek különféle módokon: én pl. már 2004-ben dolgoztam Erlangenben az egyik Siemens-telephelyen (anélkül, hogy tudtam volna németül).

Carmichael 2017.10.13. 18:53:21

@libsi nóta bárki unja:

"Idejött legalább egymillió fiatal, európai nőkre kiéhezett 20-30 éves kan, és azt kérded, mit éreznek, mit akarnak? "

Miért, neked nyilatkoztak? Egyáltalán honnan is jön ez a szám?

Ez weboldal valami olyan gagyi, és hiteltelen, hogy szavak nincsenek rá, de legalább látom, honnan tájékozódsz, kösz. Mellesleg még ők is elismerik rajta, hogy célzottan csak a migráns eseteket jelenítik meg. Az átlag 1 komment/cikk meg mutatja mennyire tartják a németek hitelesnek...

Szerintem ezt hagyjuk abba, céltalan, nem fogok rettegni, bármennyire szeretnéd.

BicskaMaxi 2017.10.13. 19:40:16

@HaFr: Gondoltam, hogy Önnek nem szükséges alap ahhoz, hogy egy katolikus bíborost számon kérjen. Biztosíthatom, hogy Erdő Péter bíboros atya pontosan tudja, hogy mi a feladata, és mindabban egyértelműen állást foglal. Nincs szereptévesztésben. Annyi bizonyos, hogy nem az Ön elvárásainak kíván megfelelni. Az előzőektől függetlenül, ha komolyan gondolja a közel-keleti keresztények megsegítését, a Magyar Katolikus Püspöki Kar által meghirdetett országos gyűjtésbe Ön is bekapcsolódhat: uj.katolikus.hu/cikk.php?h=2433

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 21:06:12

@Carmichael:
Miért kéne rettegned, fiatal lány vagy? Bár ha nincs jobb a tolószékes néni is megteszi nekik, vagy éretlen kisfiú. Úgyhogy sorra kerülhetsz még

Szerintem leragadtál a teljes tagadásnál, így tényleg nincs értelme vitázni. Rajtad kívül mindenki tudja, mit érez nő híján egy 20 éves fiú, pláne ha amúgyis forró vérmérsékletű, és olyan a kulturális háttere, mint ezeknek. A következmények ismertek, az erőszak-járvány előre prognosztizálható volt, pontosan fel tudja mérni bárki, aki egy kicsit is gyakorlatiasan gondolkodik. Pláne ha egy csöppnyi empátia is van benne

Ezért is terheli teljes felelősség a migrincsek pátyolgatóit, bármit is magyarázkodjanak. Az összes egyházi személyt is ideértem, akik ezzel elárulják a papi/lelkészi hivatásukat, a rájuk bízott gyülekezetet, farkasokat eresztve a gondjaikra bízott nyájra. Remélem a túlvilágon elnyerik majd méltó "jutalmukat"

Az sem igaz, hogy ez a megközelítés alpári volna. Minden vallásnak megvan a maga karaktere, az iszlámnak meg különösképpen. Akár a Koránt olvasgatva, akár az iszlamizált társadalmakat látva mindig az jön le hogy az iszlám a tesztoszteron-túltengés vallása. Az iszlámhoz elválaszthatatlanul hozzátartozó dominancia-igény, erőszakos világhódító törekvések, a nőkkel kapcsolatos bánásmód mind vegytiszta tesztoszteron-túltengés

Az erőszak az iszlám lényege és szükségszerű velejárója. Akik ezt a migrációt támogatják, az erőszak bűnsegédei

libsi nóta bárki unja 2017.10.13. 21:20:07

@neoteny:
Van egy bölcs mondás, miszerint csak akkor fogadd meg feltétlenül valakinek a tanácsát, ha ugyanannyi vesztenivalója van az ügyön, mint neked. A migrincsimportőrök úgy dobatnak oda eurótízmilliárdokat, hogy személy szerint egy centet se kockáztatnak vele. Nagyjából ennyit is érnek a tanácsaik

Örülök ha sikerült kijutnod Németországba már annak idején. Nekem volt egy emlékezetes koppanásom amit soha életemben nem fogok elfelejteni. Amit nem sikerült annak idején elérnem nagyon jó diplomával és nyelvtudással, azt most bármelyik afrikai migrincs megkapja hogyha ügyesen hadovál valami sztorit. Le vannak írva a kézikönyveikben hogy mit kell mondani, nem kell hozzá nagy kreativitás

Gratulálok a németeknek ehhez a nagy egymásra boruláshoz. Egy másik bölcs mondás szerint: Aki szakította a virágot, az szagolja is

PearlOfScandinavia 2017.10.14. 01:29:42

@libsi nóta bárki unja: Hogyne tudnék idézni.
A pápa Péter apostol utódja, akire Krisztus az egyházát bízta ezekkel a szavakkal: " És mondom neked: te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is." Máté Evangéliuma 16,13-19

Szintén Péterhez: " De imádkoztam érted, nehogy megfogyatkozz hitedben. Amikor megtérsz, te erősíted majd meg testvéreidet." (Lukács 22,32)

A pápa a katolikus egyház feje és tanítója. A saját akarat szeretetből történő megtagadása pedig a Krisztus-követés alapja.

Ennél a résznél hiányoztál a hittanról, de sebaj, most pótoltuk.:)

libsi nóta bárki unja 2017.10.14. 11:07:05

@PearlOfScandinavia:
Mondott még mást is Krisztus Péternek:

"Legeltesd bárányaimat"(János.21)

Nem azt kívánta tehát, hogy a nyájjal jelképezett gyülekezetre kiéhezett farkasokat eresszen, mint a jelenlegi pápa teszi

Erről a mostani fazonról nekem inkább János jelenései jutnak eszembe, részben azért is mert János a kisázsiai gyülekezetek számára írta. Nem költői túlzás, hogy azon a vidéken most élik át az Apokalipszist, az iszlám horda szíriai polgárháború során felszámolja a világ legrégebbi, 2 ezer éves keresztény közösségeit. A pápa aggodalmát fejezi ki, hát ez nagyon szép tőle. Utána mélyet sóhajt, és felszólítja még magmaradt európai egyházát az apokalipszis lovasai szíves befogadására

Gondolkodom, ki lehet a János által emlegetett antikrisztus:

"Óvakodjatok az antikrisztustól! Gyermekeim, itt az utolsó óra! Amint hallottátok, eljön az antikrisztus."

Csak nem ...?

PearlOfScandinavia 2017.10.14. 19:03:35

@libsi nóta bárki unja: eloször pótolnod kellene a hittan órákat, amelyeken hiányoztál, mielott János jelenéseinek interpretálásához kezdenél, vagy egyáltalán Oszentségét, a pápát kritizálnád, mert nem lehet komolyan venni, amit írsz.
Egy hithu katolikus az általam említett és boségesen körülírt okok miatt nem állítana ilyen képtelenségeket, és foleg nem hordana össze hetet-havat Oszentségérol, az biztos. Minden jót!

libsi nóta bárki unja 2017.10.14. 20:03:51

@PearlOfScandinavia:
Dogmákkal soha nem fogsz tudni meggyőzni, mivel számomra a hit sokkal többet jelent valamifajta rám kényszerített kinyilatkoztatásnál

Nem is nagyon érdekelnének ezek a hitmagyarázatok, ha nem avatkozna be ilyen balfék módon a világ dolgaiba a vatikáni Soros 2.0

vajdasagi 2017.10.14. 22:18:19

@libsi nóta bárki unja: Valóban az emberséges bánásmód a BEFOGADOTT MENEKÜLTEK iránt és a jelenlegi kurzustól való mindenáron való megszabadulás nagyon jól megfér egymás mellett.

A te fogalomrendszeredben van olyan, hogy szeretet? És a hazaszeretet mond valamit?

vajdasagi 2017.10.14. 22:22:17

@déjá vu39: talán azért váltott ki annyi gyűlöletet, mert aki szembesül azzal, hogy mennyire nem nemes lélek, azt elönti a düh és harag.

libsi nóta bárki unja 2017.10.14. 22:31:52

@vajdasagi:
"A te fogalomrendszeredben van olyan, hogy szeretet? "

Mi van, most udvarolni akarsz nekem? Figyusz, én nem vagyok B.

libsi nóta bárki unja 2017.10.14. 22:41:16

Zárásként annyit, hogy az egész diskurzus egy félrevitt libsi provokáció. Mert az értelmes kérdés úgy hangzana, tudunk-e segíteni a világ bajain, és ha igen akkor hogyan és kiken

A muszlimok által szorongatott keresztényeken volna kötelessége segíteni a pápának, akár közvetve is. A muszlim kanok idehozatalával csak árt mindenkinek, és az igazi rászorultakon sem segít. Viszont lehet egy kis vállveregetést kapni libsi vonalon

"a hang Jákobé, a kéz Ézsaué "

PearlOfScandinavia 2017.10.14. 23:46:49

@libsi nóta bárki unja: Hát nézd, én nem akarlak meggyozni semmirol, ha te elfogadod a katolikus egyház tanításait, akkor katolikus vagy, ha nem fogadod el, akkor nem.
A katolikusok többek között abban hisznek, hogy a pápa az egyház elso számú tanítómestere. Más meg gondoljon errol, amit akar.:)

libsi nóta bárki unja 2017.10.15. 16:47:28

@PearlOfScandinavia:
Nem a pápa választ magának hívőket, hanem inkább fordítva kell hogy érvényesüljön egy preferencia

Egyébként felőlem lehet pápa, de nem ártana ha jobban ügyelne hogy ne mosódjon össze az álláspontja a libsikével, akik szintén a migrincseket pátyolgatják, de a saját aljas céljaik, leginkább Európa keresztény jellege felszámolása érdekében. Ezért van szükségük az ellenálló nemzeti keresztény egyházak ledózerolására, pápai segítséggel

Tenkes Kapitánya 2017.10.16. 14:13:16

A mandineren jobbak a kommentek, mint itt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.16. 22:36:54

@Tenkes Kapitánya: persze, a jóság itt igen relatív, neked ezek szerint jobbak, szerintem itt nagyságrendekkel jobbak

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.10.18. 12:22:28

@Myrath: monnyuk ennek nem sok köze van a témához

Myrath 2017.10.18. 12:52:54

@HaFr: A katolikusok szabadsága!

Myrath 2017.10.18. 13:16:28

@Myrath: Ha a vallást és az egyházat összekötöd bármilyen politikai és/vagy társadalmi, gazdasági (világi) sztorival, akkor mindennek van köze mindenhez. Képmutató banda. Pénzért.

vajdasagi 2017.10.19. 06:09:39

@libsi nóta bárki unja: Tudod, a szeretet egy magasztos fogalom. Szeretjük felebarátainkat. De hát honnan is érthetnéd te ezt? Hiszen te azt GONDOLOD magadról, hogy keresztény vagy :-(
süti beállítások módosítása