1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.09.25. 09:21 HaFr

A mostani ellenzéki kísérlet sem több mint az eddigiek

Képtalálat a következőre: „gulyás márton agóra”

Sokan lelkesednek, van, aki egyenesen áttörésként értelmezi a nyolc ellenzéki párt közös fellépését a választási törvény reformja ügyében. Szerintem a kiéhezettségük (valamiféle ellenzéki teljesítményre) megtéveszti őket. Ez a technikai (a választási rendszer megváltoztatásra irányuló) megállapodás nem feledtetheti, hogy a lényegi kérdésben semmi sem változott: nincs az ellenzéknek olyan narratívája, amely hitelesíthetné a kormányzásukat az ország mai állapotában. Nem áll rendelkezésre az etnicizmus és az illiberális állam kombinációjával szemben attraktív -- feltehetően modernizációs -- kormányzati ethosz és fundamentum, amely ha hatalomra jutna, kibírna akár egy évet is kormányon, a Fidesszel az ellenzékben. Ezért a választási rendszer megváltoztatására törni nekem egyelőre szemfényvesztésnek tűnik: nem vagyok benne biztos, hogy az aláírók egyáltalán értik a feladatukat és tisztában vannak a hiányosságaikkal.

A rezsim (és az ellenzéki inkompetencia sorozatos felmutatásának) nyolcadik évében sajnos nem megfelelő válasz erre a -- szerintem megalapozott, lényegbevágó -- bírálatra, hogy 1. tudjuk már észrevenni az előrelépést a múlthoz képest, 2. megjön majd a minőségi váltás is.

1. Ez nem előrelépés a múlthoz képest, csak egy újabb "összefogásnak" a Bokros-féle "500 napos" javaslatnál is kilúgozottabb, a kollektív cselekvési problémát elterelő módja. A kollektív cselekvési probléma a sok szempontból ellenérdekelt és eltérő stratégiai célokat dédelgető pártok hatékony választási szövetségének létrehozása. Ehhez a választási törvény megváltoztatásának akaratában való mai egyetértés semmivel sem visz közelebb, hiszen ezt a pártok éppen azért tudták aláírni, mert annyira súlytalan és annyira nem veszélyezteti a tényleges stratégiájukat (amely mindegyik esetében, más-más módon, az ellenzéki szerepre optimalizál, vö. az Együtt elnökének szinte az aláírás utáni azonnali visszalépését az "Új Pólus" narratívába attól való féltében, hogy a kisebb pártok csak a nagyobbakkal való -- mégpedig a létező választási rendszeren belül megvívandó versenyben -- fognak tudni végül érvényesülni). Ha be is terjesztenek végül egy törvényjavaslatot, azt a Fidesz nem fogja megszavazni és az átmeneti szövetség felbomlik majd a polgári ellenállás reménytelensége miatt -- még azelőtt, hogy a Fidesz megpróbálná a háttérben kikezdeni. 

2. A minőségi váltásra a politikában nem a termodinamika vagy az elaggott társadalomelméletek (ami az utóbbit illeti: légből kapott) törvényei vonatkoznak. A minőségi váltásnak -- jelen esetben a szavazatokkal való hókuszpókuszból a versenyképes politikai stratégiába -- nem áll rendelkezésre ismert ellenzéki útja. Az etnicizmus és az illiberális állam habarcsából úgy épül a magyar közgondolkodás, hogy nincs ellenzéki eszköz, amely rést üthetne benne, aztán megrengethetné azt. A liberalizmus, a kapitalizmus, az antikorrupciós narratíva, a jogok, a leszakadással és a szegénységgel való fenyegetés stb. nem elég erő se egyenként, se semmilyen kombinációban, és hozzá (a nem létezőhöz) nincs senki, aki az egységes ellenzéki fellépést vezethetné. Az ellenzéki szétszórtságban -- mindenekelőtt valódi, súlyos gondolat hiányában -- ez az aláírás semmilyen változást nem hozott, és önmagát hitegeti csak, aki ettől bármiféle eszkalációt remél, amelynek a vége választási győzelem és sikeres modernizációs kormányzás lehetne.

Semmi kedvem "huhogni". A megalapozatlan, amatőr illúziókeltésnek meg már régen lejárt az ideje. Végül pedig az egész fejtegetés mögött -- hadd keserítsem el végleg a választót -- az a megalapozott gyanú áll, hogy az ellenzéki pártoknak csak a kisebbsége gondolja valójában, hogy a Fidesz-kormányzás folytatása elég nagy veszélyt jelent a demokráciára ahhoz, hogy überelje a saját egyéni stratégiáikat. Nem gondolják, ezért (is) maradnak meg az ellenzéki belharc logikájában. Ezen az aláírás sem változtatott: az Agóra színpada mögött a belharc folytatódik, az aláírás a nézőknek szólt. 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr1112894176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 09:29:37

Egy mellékes megjegyzés: ha Orbán nagyon ki akarna tolni a ballibekkel, ELFOGADJA a Gulyás-féle választási módosítási javaslatot.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.25. 09:34:15

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: ezt nyilvánvalóan nem fogja tenni, ezzel önmagával szúrna ki

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.25. 09:44:44

@HaFr:

Dehogy.

Mi lenne, ha Orbán azt mondaná, oké, legyen teljesen arányos a választási rendszer, azaz ne legyen se 5 %-os küszöb, se félkompenzáció, hanem az ÖSSZES megnyert egyéni mandátum legyen levonva a listáról. Azaz kb. a holland rendszer.

Az eredmény: be lenne betonozva örökre az összes kétharmados törvény. Plusz a ballibek sose tudnának már önállóan kormányt alakítani, mert a 20 %-os, maimum 25 %-ig felvihető támogatottság 20-25 % mandátumot adna.

Míg a jelenlegi választási rend esélyt ad a ballibeknek is.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.25. 09:50:55

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: a fidesznek egyelőre érdeke az újabb kétharmad, és nem érdeke a destabilizáció

nevetőharmadik 2017.09.25. 13:26:12

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: A hatalomban maradáshoz elég - de Orbán nem tűr korlátokat, még az önmaga által felállítottakat sem (nem is lenne praktikus számára). Amíg van esélye a teljhatalomra (kétharmad), addig arra is fog törekedni és marad a mostani rendszer, egészen addig, amíg reális esélye nem lesz annak, hogy egy ellenfele szerzi meg ugyanazt a kétharmadot. Abban a pillanatban fogja olyanná alakítani, hogy többé senkinek ne lehessen kétharmada. (Persze akkor már mindegy lesz).

miért 2017.09.25. 23:02:48

..azt hiszem a blog szerzőjének már húsz évvel ezelőtt kellett volna másként gondolkodni, akkor most ne kellene ilyen frusztrált megjegyzéseket írnia..

FreeTibet 2017.09.26. 01:33:26

Végre valaki, és hogy nem csak nekem gyanús, hogy a létrejött a megállapodás ellenére, egyáltalán nem tolják ezt a témát (helyette pl. a 444 címlapot megvette hétfőn Botka és az MSZP által felajánlott összefogás, no comment.).
Szerintem lenne valódi politikai cél és akarat a kísérlet mögött, ha a feltételek nem teljesülése esetén beleállna mint a 8 párt (+ a Jobbik is hamár egyszer) a választások bojkottálásába. Amíg ez nincs belengetve, ugyan mi kényszerítené a Fideszt, hogy komolyan vegyen egy ilyen javaslatot? Gulyás Márton polgári engedetlenségétől biztosan nem fognak megrettenni, sőt még kapóra is jön nekik.

Ktinka 35 2017.09.30. 06:47:15

A jelenlegi rendszer semmilyen esélyt nem ad senkinek, mert a győztes kompenzáció, a külhoni magyarok magyar adófizetők pénzével való megvesztegetése a külföldön dolgozó magyarok levél szavazásának megakadályozása, a kampányolási szabályok, amely alapján a kormány társadalmi célú hírdetés álcája alatt korlátlanul kampányolhat az adófizetők pénzéből, az ellenzéki média ellehetetlenítése a jelenlegi kormánypártoknak ad csak esélyt.
A pártokat a 2/3-os többség elvtelen összefogásra kényszeríti, amely sosem valósul meg, míg normális demokráciában a pártok a választások után, támogatottságuk és programjuk alapján kötnek szövetséget és kormányoznak együtt.
Ennek a helyzetnek oka, hogy 2011-ben a Fidesz a választási törvényeket a saját érdekei szerint a többi párt tiltakozása ellenére átszabta.
A jelenlegi javaslat ezt az igazságtalanságot akarja felszámolni - nem a Fidesz-KDNP ellen, őket is meghívták a tárgyalásokra - hanem mindannyiunk érdekében.
Becsületes ember fair játékszabályok keretein belül játszik - a Fidesz esetében van okunk ebben kételkedni?
A Közös Ország Mozgalom eseménye öt percben:

www.youtube.com/watch?v=0hLwjL9OEFE
süti beállítások módosítása