1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.09.12. 10:17 HaFr

Ránk férne még egy kis szuverenitásvesztés

Képtalálat a következőre: „luxemburgi zsigmond”

Szent Istvánnal a magyar "nemzet" jelentőset veszített a szuverenitásából -- felvette a kereszténységet a korábbi pogány kultusszal szemben és elfogadta a pápa spirituális főségét, Liudolf (Bajor) Gizella révén elismerte a német-római császársággal való szövetség fontosságát. Megalkudott a jelennel a jövője érdekében.

A magyar királyság a legerősebb és a legbefolyásosabb az egész története során az Anjou-házi királyaink és Luxemburgi Zsigmond idején volt. Mintha ma Angela Merkelt választanánk miniszterelnöknek. (Az analógia persze nemcsak azért rossz, mert akkor nem választották az uralkodókat, hanem mert nem voltak a mai értelemben vett "nemzetek", amelyek felháborodtak volna egy ilyen választáson. Az államfő-kormányfő közötti meg nem felelés most másodlagos, a lényeg a mindenkori hatalmi centrum.)

Mint köztudott, jelentős királyunk, Hunyadi Mátyás, a mérvadó vélemények szerint román eredetű család sarja. Most akkor számítson az etnikuma, vagy ne számítson?

A kora középkori évszázadaink után a magyar nemzet második (és ez idáig utolsó) jelentős felívelő periódusa a Habsburg-ház égisze alatt megvalósult dualisztikus berendezkedés volt. Nem kell beszélnem a közjogi szuverenitásunk korlátozottságáról ebben az időszakban. Kiegyeztünk vele, és ezzel visszamenőleg is a reformkori Széchenyit igazoltuk a radikális szuverenista Kossuth helyett.

A szuverenitásvesztés persze nem jelent automatikusan fejlődést se. A három részre szakadt ország jelentősen veszített a befolyásából, ahogy a szocialista modernizáció időszaka is növelte a lemaradásunkat.

De amikor tartósan illeszkedtünk a modernizációs trendbe -- a XI-XV. századokban és a Kiegyezés időszakában --, akkor rendre híján voltunk annak a szuverenitásnak, amelyet ma a közgondolkodás követel. Ma éppen így kellene kiegyezni a körülményekkel -- ahogy egyébként nálunk sokkal erősebb országok is megteszik --, amikor az EU-tagságunkról és az EU egységesüléséről van szó. A jelennel való "megalkuvás" egyértelműen a jövőt szolgálná.

Most újra a szuverenitásvesztés ideje jött el. Csak a Szent Istvánok, Széchenyik és Deákok hiányoznak.

144 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr8312823224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.12. 10:22:52

A kérdés, kinek javára veszítsünk szueverenitást?

Az istentelen, liberális, brüsszelita, Soros-nagytőkés, globálkulák elnyomás javára? Nem, nem, soha! Ezzel szemben a teljes bezárkózás is jobb megoldás.

Integrálódás egy globalista, humanista, keresztény, populista, új, ébredő világrendbe? Semmi gond, ez esetben szívesen adjuk szuverenitásunkat.

Moin Moin 2017.09.12. 11:11:47

@HaFr: Ach, loss ihn a'moi, pitt'schee!

sinus67 2017.09.12. 11:34:05

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Te Birca! Maradj nyugodtan a nagytőkésnél. Soros nélkül. Marx, Engels és Lenin műveiben semmiféle Soros nem szerepel. Nem kell itt átkölteni semmit, hogy elkerüld a "látszatot". A látszat egyébként is néha csal. :)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.12. 12:00:00

@sinus67:

Marx nem sejette, hogy a kapitalizmus végső szakaszában nem csak nagytőke és azt támogató politika lesz, hanem globális szélhámosok is, akik magukat civilekként álcázva bomlasztanak, rombolnak, tombolnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.12. 13:10:03

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"Marx nem sejette, hogy a kapitalizmus végső szakaszában nem csak nagytőke és azt támogató politika lesz, hanem globális szélhámosok is, akik magukat civilekként álcázva bomlasztanak, rombolnak, tombolnak."

Marx "A zsidókérdéshez" c. írásában kritikának vetette alá az emberi (és a polgári) jogok koncepcióját, azokban jelölve meg a tőkés társadalom embertelenségének forrását (partikulárisan a magántulajdonhoz fűződő jogot, amiből szerinte leszármaztatásra kerülnek az egyenlőség, szabadság és biztonság jogai).

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.12. 13:54:30

@neoteny:

Ebben tévedett. A Gazdasági-filozófiai kéziratok jobb mű.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.12. 13:58:48

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Az lehet, hogy tévedett, de abban meg te tévedsz, hogy "Marx nem sejette, hogy a kapitalizmus végső szakaszában nem csak nagytőke és azt támogató politika lesz, hanem globális szélhámosok is, akik magukat civilekként álcázva bomlasztanak, rombolnak, tombolnak".

Moin Moin 2017.09.12. 15:21:35

@HaFr: Mint az köztudott, "Auróra" nevű közös barátunk egyik nagypapája is az Ébredő Magyarok debreceni főnöke volt...

Szóval, van ott a Kárpátok ölén némi összevisszaság!:-)

Bánegressy 2017.09.12. 15:48:56

szerintem ez a jelen szuverenitás is némileg, nem kicsit parasztvakítás.
picit sikerült növelni a mozgásterét a ner-szakiknak az ő anyagi gyarapodásuk érdekében és annak eldöntésében, hogy ők(és csakis Ő :D) ezért kiknek; mely multiknak és külhatalmi tényezőknek engedjenek a nemzet szuverenitásából, milyen ellentételezés fejében.
pontosabban, hogy "nekünk" több szavunk legyen annak eldöntésében, miért, mennyi haszonban részesüljön ezekért az aki mai szuverenitásunkat megtestesíti. a Sovereign :D
valójában sikerült belegabalyodni egy olyan hálóba, ami igazából csak egyre szorosabb lesz rajtunk szeretett, szuverenitásunk erősen korlátozott létével való szembenézés híján és végsőSoron tovább korlátozza azt.

444 2017.09.12. 17:00:53

az ortodox liberalizmus teremti meg az ortodox nacionalizmust. ha jönnek az idóta libsik, akkor velük szemben menetelnek az idióta nácik. ebből minimálisan vallásháború (kulturkampf) adódik, a gazdaságban kereskedelmi háborúk. rosszabb esetben polgárháború, idegen megszállás és népirtás. utóbbiak a szuverenitás vesztésből adódnak.

ijontichy 2017.09.12. 17:06:44

@poszt: Jó. Ez 8 általános (4 első + 4 második) sikeres elvégzésével is érthető ;-)

444 2017.09.12. 17:16:27

@Moin Moin:
debrecenben a református püspök és a zsidó rabbi együtt ültek a haladás páholyban. (nem a foci meccsen). együtt vonultak fel és le a piac utcában. aztán jött a német megszállás. az amerikai szőnyegbombázások. a nagy-zsinagógát is szétlőtték. majd jöttek a szovjet felszabadítók.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.12. 17:29:59

@ijontichy: végre nem léptem túl a saját szintemet :)

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.12. 19:37:22

@HaFr:

Ezt a dél-texasiaktól tanulták, ahol hosszú hagyománya van az "érdekes" választási kimeneteleknek. Pl. Lyndon B. Johnson (a későbbi elnök) 1948-as szenátusi Demokrata előválasztási eredménye, amit 87 szavazattal nyert meg 988,295 leadott szavazatból: beleértve a 13-as választókörzetben a választás után hat nappal előkerült szavazatokat, ahol is a választási íven szereplő utolsó 202 név ábécésorrendben került felírásra, ugyanazon kéz által írva.

en.wikipedia.org/wiki/Lyndon_B._Johnson#U.S._Senate_.281949.E2.80.9361.29

Laptop7712 2017.09.12. 22:08:48

Hafr:
Ne már, de tényleg.
Itt van egy nagyon komoly tudású ember a sok közül, aki - Szántai Lajos - aki elmondja neked, pl. hogy a szent korona értékrend mit is jelentett a mindenkori magyarságnak.

Azt is elmeséli az ember, hogy az ősmagyarok keresztyének voltak, csak nem "Péter hitét követték", hanem az ősi kereszténység egyetemes hitét vallották. - Apostoli Magyar Király, nem apostoli jellegű, ami óriási különbség!! -

Hagyjuk mér ezt, de tényleg.
Ha ezt leírod, hogy Hunyadi román család sarja, hát én nem is tudom. Ezt így hogy, de tényleg? Ne már na, ez nem vall műveltségre, kocsmai szint, zárás előtt a negyedik kevert után.
Szántai a Szent Koronáról:
www.youtube.com/watch?v=uNEkXOozCnw

Szántai 3 órás előadása Mátyás Királyról:
www.youtube.com/watch?v=-IIQd-FAlyM

Ebből vezess le valamit, mert az amit írsz, sehova nem vezet, rossz a kiinduló pont, ezért sehova nem érkezel. A következtetésed vakvágányra visz.

kiazmarmegint 2017.09.12. 22:21:10

@neoteny: Ez igaz, de tegyuk hozza, hogy 1941-ben Johnson hasonlo modon veszitett:
www.washingtonpost.com/archive/entertainment/books/1990/03/04/the-mystery-of-ballot-box-13/70206359-8543-48e3-9ce2-f3c4fdf6da3d/?utm_term=.5e5aec685b43

Ebben a cikkben eppen csak emlitik ezt, de pl. a Johnsonrol szolo American Experience documentumfilmben, amit gondolom, lattal, reszletesen benne van. Ha nem lattad, akkor ajanlom.

morph on deer 2017.09.12. 22:24:34

Az az igazán szomorú, hogy limitált látókörénél fogva bölcs vezérünk csak az alá-fölérendeltségi viszonyt ismeri, az egyenrangú, együttműködő, kooperatív viszonyról fagalma sincs.

Szintúgy, kizárólag "győzni" hajlandó bármiben is, gyakorlatilag bármi áron, bármilyen módszerrel. Számára a kiegyezés, a megegyezés ismeretlen fogalom.

Már vagy tizenöt éve javasoltam egy fórumon, hogy neki kéne lennie a labdarúgó szövetségi kapitánynak, az való a viktornak igazán.
Nem vicc!
Gondolj bele: nem tud veszíteni, meg a focit is mániákusan szereti!
Mi kell még?

Sajnos nem hallgatott rám, pedig mindnyájan jobban jártunk volna..!

screpes 2017.09.13. 08:17:09

@morph on deer:
Világhírű futballista lett, csak időközben a fociból kiöregedett

444 2017.09.13. 09:09:54

hunyadi felmenői nem románok, hanem oláhok (vlachok) voltak (ti. románia akkoriban nem létezett). hanem a magyar királyság és a a basaráb ház vezette havasalföldi fejedelemség szövetségesek voltak az oszmántörök birodalommal szemben. bazarábok a besszarábiaiak (vagy más néven a budzsákok), akik eredendően kipcsákok (kazahok), kunok, besenyők. dzsudzsák balázs ettől még nem lesz román. aztán, hogy a hunyadiak magyar királyság szuverenitásának vesztéért harcoltak az nyilván valami vicc.

444 2017.09.13. 09:13:32

a történelmi magyarországnak éppen az a lényege, hogy egy keleti és a nyugati kultúrát ötvözi. ezért van az, hogy amikor keleti elnyomatás van, akkor a leginkább nyugatos. amikor nyugati elnyomatás van, akkor leginkább keleties. ettől magyar.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 09:23:30

@444:

"románia akkoriban nem létezett"

Akkoriban az a szó sem létezett, hogy heteroszexuális. Mégis léteztek heteroszexuálisok: mert ha nem léteztek volna, akkor nem lennénk itt, hogy eszméket cseréljünk ezekről a kérdésekről.

"a hunyadiak magyar királyság szuverenitásának vesztéért harcoltak"

Szerencsére ezt senki sem állította; HaFr kérdése az volt: most akkor számítson az etnikuma, vagy ne számítson?

Tudjuk, hogy a te válaszod erre az, hogy aki a magyarok oldalára áll, aki a magyarok érdekeit képviseli _és_ a magyarok között él, az magyar. Csak épp' az nem tisztázott, hogy mi a magyarok oldalára állás, hogy mik a magyarok érdekei. Hogy ez mennyire nem egyértelmű, az látható abból is, hogy szerinted Kossuth állt inkább a magyarok oldalára, ő képviselte inkább a magyar érdekeket, ő volt inkább magyar: míg mások Széchenyi Istvánnak tulajdonítják ezeket. És igen valószínű, hogy addig, amíg két magyar létezik ezen a földgolyón, vitatkozni fognak ezen a kérdésen. Lehet, hogy ez teszi őket magyarrá.

Cycmen 2017.09.13. 09:34:21

@neoteny: És igen valószínű, hogy addig, amíg két magyar létezik ezen a földgolyón, vitatkozni fognak ezen a kérdésen. Lehet, hogy ez teszi őket magyarrá.

Egyes vélemények szerint meg a barackpálinka és a bőgatya! A tököm se igazodik itt ki! Most vitatkozzak Kossuthról, vagy igyak barackot hogy magyarnak tűnjek?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 09:48:47

@Cycmen:

"Most vitatkozzak Kossuthról, vagy igyak barackot hogy magyarnak tűnjek?"

Igyál barackot bőgatyában, és vitatkozz Kossuthról. Ha igazán magyarnak akarsz tűnni, akkor fokossal csapd fültövön a vitatársadat miután elég barackot ledöntöttél a gigádon.

Cycmen 2017.09.13. 10:01:28

@neoteny: D: Jó ötlet, megfogadom! Még szerencse hogy neked legalább van itt némi humorérzéked! Ja! Nincsen fokosom, mit tegyek?

444 2017.09.13. 10:29:24

@neoteny:
a 19. század előtt heteroszexualitás nyilvánvalóan létezett, noha korábban nem volt ilyen szó. a románia kifejezést a 19. század elején alkották. de addig román királyság nem létezett. hanem a havasalföld és moldávia részvételével akkor jött létre az egyesült román fejedelemség és utána királyság. úgy jött létre a román nemzettudat.
de magyar nemzettudat létezett 9. század végén is. mert létezett magyar fejedelemség és magyar királyság. ez persze nem jelenti azt, hogy a románok alsóbbrendűek lennének. a történelemben összesen öt román király mindegyike hohenzollern-sigmaringeni házból eredt. de ők nagyrészt románia szuverenitásának kivívására törekedtek. ahogyan a hunyadiak aligha gondolták azt, amit béndek péter. ránk férne egy kis szuverenitás vesztés.

luxemburgi zsigmond segítette a debreceni polgárosodást. mert a városi statutumok között megerősítette a szabad bíróválasztás jogát. azzal, hogy a budai tanácsnál és az udvarnál van lehetőség a fellebvitelre. előírta, hogy debrecen polgársága a királynak városban való tartózkodása esetén az udvartartás természetbeli szükségleteit teljesíteni tartozik. cserébe a város szent györgy napján és nagy boldogasszony mennybemenetele napján vásártartási jogot kapott. és később a nádor elrendelte debrecenbe való szabad költözködés jogát. az egyik ismerősöm úgy tartja, hogy ennek a gara/garai nádornak a leszármazottja. aki egyébként horvát-szlavón bán is volt. de ő magyarnak tartja magát. persze ha zágrábban nyitna cukrászdát, akkor nyilván azt mondaná, hogy ő tkp. horvát. de ezzel ő "királyi" magyar. a királyi magyarország informális gazdasági-kulturális egységét kívánja elérni azzal, hogy a többségi és a kisebbségi magyar területeket hálózatba kapcsolja.

luxemburgi zsigmod nem csak jogokat ad debrecennek, hanem később elzálogosítja. és a város így lesz baliczky, a lazarevics, majd a brankovics család birtoka. ezek délvidéki főurak. debrecen ez időszerint nem szerbia. és a debreceniek se szerbek. később a város a hunyadi család birtokává válik. de ezzel debrecen nem lesz románia. és a debreceniek se lesznek románok. mindvégig magyarok. luxemburgi zsigmond uralkodása idején debreceni város választott főbírái fekes jakab, czurák jános, nagy bertalan és szurok jános. majd később a város hunyadi család birtokába kerül.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 10:55:33

@444:

"ahogyan a hunyadiak aligha gondolták azt, amit béndek péter. ránk férne egy kis szuverenitás vesztés."

Az uralkodók -- a szuverének -- persze, hogy nem kívánták a szuverenitás-vesztést: hiszen a minél nagyobb szuverenitás a minél nagyobb hatalmukat jelentette.

Pl. az Aranybulla épp' szuverenitás-vesztésről szólt: a király -- a szuverén -- elveszítette hatalmának egy részét: nem cselekedhetett meg bizonyos dolgokat szabadon a magyar nemességgel (szemben). Vagyis a királyi -- szuverén -- hatalom korlátozása a nemzet(et alkotó nemesség) érdekeit szolgálta. HaFr ilyen értelemben beszél a szuverenitás-vesztés kívánatosságáról: az olyan államhatalmi szuverenitás (egy részének) elvesztése, amely szuverenitás birtoklása _nem_ a magyar társadalom érdekeit szolgálja, amennyiben az a magyar társadalom gazdasági-politikai fejlődését korlátozza.

Ennek a tézisnek a helyességét lehet vitatni, de nem úgy, hogy ez valamiféle hazaárulásként kerül beállításra. Ugyanis a hazát el lehet árulni úgy is, hogy nem kerülnek idegenek behívásra, sőt az idegenek távoznak: ld. Venezuela esetét. Maduro elvtárs (és előtte Chavez elvtárs) kiharcolta a venezuelaiak függetlenségét: csak épp' ez a szegények függetlensége, egy lepukkasztott gazdaságú országban élők függetlensége. Tudom, te erre azzal a lózunggal jössz, hogy a függetlenség nem azt jelenti, hogy nincs kapcsolat, hanem csak azt, hogy nincs függés -- de ez csak posztmodernista bullshit, mert nem mondja meg azt, hogy milyen kapcsolat jelent függést, illetve milyen kapcsolat nem jelent függést.

Bánegressy 2017.09.13. 11:09:08

@444:
még a ruszki megszállás idején sem volt ennyi problémája a magyaroknak a magyar etnikum és az ahhoz való(lehetséges, megengedhető) tartozás patikamérlegen való mérincsélésével, meghatározásával , mint mostanában.
ez nagyfokú elbizonytalanodás jeleként is felfogható.

a sok kegyúr és kényúr által adott-vett terület és jog amiben egy térség népei részesültek, pont azt igazolja, h a szuverenitás nem elsősorban azoknak a szempontjai szerint működött a régi világban sem(sőt akkor egyáltalán), akik egy-egy családi birtok fennhatósága alá tartoztak.
az viszont már inkább döntő szempont volt, hogy az illetőnek voltak-e tartozásai és mennyi.
mai világban könnyen lehet, hogy Magyarország adóssága fejében pont Debrecen kerülne(mondjuk) közvetlenül a svájci bank(megbízottja) igazgatása alá.
ők meg továbbadnák sorosgyörgynek. xD

DrGehaeuse 2017.09.13. 12:10:17

A poszttal alapvető bajok vannak.
Semmi sem bizonyítja, hogy a magyar történelem posztban említett "felívelő" vagy inkább "virágzó" szakaszaiban a fejlődés és a gazdagodás a "szuverenításvesztés"-nek lett volna köszönhető. Az 1967 utáni "felívelő" szakasz meg éppenséggel döntően felelős a már akkor is önnmagát jócskán túlélő monarchia végső bukásának - magyarokra nézve - legsúlyosabb következménéért, Trianonért.

Szent Isván az akkor még egész mást jelentő magyar "nemzet" szuverenitásából semmit sem adott fel európaiak javára. Amit a nemzettől megvont az magának (ill. a koronának) tarotta meg. Megszüntette a többközpontú uralmi helyzetet (Koppány, Ajtony és az akkori Gyula legyőzésével) és erős központi királyi hatalmat hozott létre. Hogy mennyire nem volt hajlandó a Német-Római császárnak hódolni és mennyire egyenrangú volt velük arra a bizonyiték a wikipédián is fent van:

"István sógorával, II. Henrikkel a bajor uralkodócsalád fiágon kihalt (1024), ezután a Német-római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony, 1029 környékén német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget. A győzelemnek külön jelentősége az volt, hogy István országa bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is.

A következő évben, jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett, bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén. Ebben valószínűleg szerepe volt Imre herceg 1031-es halálának, hiszen ezzel nőágon is kihalt a Konrádot megelőző bajor uralkodóház, és Istvánnak már nem lehetett jogcíme a német trónra."

Tehát Gizella révén István és Fia Imre herceg jogot formálhatott a Német-Római császári trónra, mivel annak bajor uralkodóháza férfi ága kihaltával Gizella örökösei lehettek (volna) trónkövetelők.
Amikor II Henrik férjhez adta lányát a leendő magyar királyhoz, tisztában volt ezzel és nem tartotta nagy árnak azért, hogy a magyarokkal a békét és a (kölcsönösen előnyös egyenrangú) szövetségesi viszonyt.

A szuverenitás csorbítatlan voltát az is aláhúzza, hogy I András kétszer is megverte a magyarországra törő III. Henrik hadait.
"A vesztes Henrikkel 1053-ban kezdődtek újra a béketárgyalások – a németek jelentős pénzt és területeket követeltek –, de a német belviszályok miatt megszakadt az egyezkedés. 1056-ban meghalt III. Henrik és hatéves fia, IV. Henrik került a trónra. Új alapokon indultak újra a béketárgyalások; 1058-ban fejeződtek be. A morvamezei békében a német-római császár sem anyagi, sem területi igényeket nem támasztott, a magyarok hűbéresi viszonya pedig nem merült fel. A béke megpecsételése érdekében András fiát, Salamont és Henrik nővérét, Juditot eljegyezték egymással. Az eljegyzés előtt András királlyá koronáztatta (1057-ben) fiát, Salamont." Ez teljes egyenrangúságot jelent.

Volt ugyan egy intermezzo István halála utáa Orseolo Péter miatt. Ő mivel maga is német volt a magyar urak helyett német urakat akart magyarországra hozni, de ő sem akart a Német-Római császár alárendeltje lenni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.13. 12:15:36

@DrGehaeuse: ezek mind irreleváns szempontok -- persze, h megerősítette István a szuverén államiságot stb, de a lényeg, amiről én beszélek, hogy a korbeli képzetekhez képest erősen megváltoztatta a nép viszonyulási pontjait spirituálisan, államszervezetileg, a szövetségi rendszerében -- éppen azt tette, amit most is kéne (mármint a nacionalista propaganda ellenében). A "szuverenitás" ma sem a konkrét közjogi állapotunkra vonatkozik, hanem a függetlenség hamis képzetére. Ezen kell változtatni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.13. 12:19:03

@Laptop7712: :) egy pici értelme azért van

Bánegressy 2017.09.13. 12:27:25

@HaFr:
sztem ezek a félelmek itt nálunk elsősorban a trianoni döntésből erednek, hiszen az addigi Magyarország integritását döntötte romokba és ezzel együtt járt a szuverenitás elvesztésétől való félelem a megmaradt területeken is.(ami azóta többször be is következett)
Magyarországnak és az itt élő magyaroknak elsősorban az integritással kéne foglalkozni, amit ugye az etnicista szemlélet nehezít meg. De ez a két fogalom szvsz nem mindenben fedi teljesen egymást és u.akkor mindkettőnek vannak területi és egyéb(esetünkben sztem fontosabb) vonatkozásai.

444 2017.09.13. 12:32:38

@Bánegressy:
svájc jelenleg nem akar külső kantoni hálózatot. a közép-európai semleges zónát nem kívánják kelet felé bővíteni.

a debreceni atomki 2012-ben kapcsolódott össze a cern informatikai rendszerével. úgynevezett t3-as központ van. amiből nagyjából háromszáz van a világban. budapesten van egy t2-es központ. és t1-es 10 országban: usa, kanada, nagy-britannia, németország, franciaország, norvégia, hollandia, spanyolország, olaszország és kína (tajvan). ha a rosatom együttműködést ajánl debrecen számára, akkor az atomki a rosatom hálózatának is része lesz. nyilván hozzá fognak férni a cern adataihoz is már amit egy t3-as szintre átengednek. a fizika a földön mindenhol ugyanaz. a metafizika (a filozófia) tér el valamelyest. az politika. most a magyar-német kapcsolatok nem kifejezetten barátiak. és van egy magyar-orosz közeledés. ami persze magyarország számára veszélyeket is rejt magában. de az eurázsiai partnerség előnyöket is kínál.

Bánegressy 2017.09.13. 12:40:15

@Bánegressy:
még hozzátenném, hogy ezeknek a problémáknak a gyökerei egészen a török hódoltságot közvetlenül követő időkig nyúlnak vissza(vagy talán még előbb ) és a modern nemzetállam megszületésének problémái is ebből eredtek.

Bánegressy 2017.09.13. 12:44:28

@444:
kompország
kérdés, hogy megengedik-e neki és ki mennyit, mit enged.
látszik, hogy a saját érdek az mondjuk olyan, mint pingpongban a háló
de lehet, h rossz hasonlat :D

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 12:47:23

@444:

"a fizika a földön mindenhol ugyanaz."

Mit szól ehhez az állításodhoz Sanyi?

"a metafizika (a filozófia) tér el valamelyest. az politika."

Az olyan posztmodernisták számára, mint te is vagy.

444 2017.09.13. 12:49:50

@Bánegressy:
magyarországnak sohasem az volt a célja, hogy kiszolgálja a nyugatot. hanem az, hogy a kárpát-medencei többségi és a kisebbségi magyar területeket összekapcsolja. és ebből fakad a magyar államiság. ezt a zsidóság egy része segíti, egy része kifejezetten gátolja. ugyanez vonatkozik a németekre is. azért van magyar nacionalizmus, hogy a politikai osztályból a magyar elleneseket kizárják. ha franciaországban elindulnának a francia ellenes pártok, akkor a pártirodáikat felgyújtanák. lehet alternatívát mondani, ami eltér orbán politikájától. de nektek az összes mondanivalótok az, hogy a magyarok mindenre alkalmatlanok. rendben van. de ez esetben miért akartok magyarokkal együtt élni. menjetek a picsába.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 13:02:51

@444:

"nektek az összes mondanivalótok az, hogy a magyarok mindenre alkalmatlanok"

Ezt csak te hazudod: a magyar társadalom létrehoz egy gazdaságot amiben a megtermelt javak (egy főre eső PPP GDP-ben) nagyjából másfélszer akkorák, mint Fehéroroszországban. Te erre azt mondod, hogy a magyaroknak úgy kellene szervezniük a gazdaságukat, mint ahogy az Fehéroroszországban történik: te vagy az, aki azt javaslod, hogy a magyarok tegyék magukat kevésbé alkalmassá a jólétük megteremtésében, hogy olyan gazdaságszervezést csináljanak, ami csökkenti az életszínvonalukat. Mert hogy a kocsma népe szeretne könnyen szert tenni a javakra, és úgy gondolja, hogy ez jár is neki, csak a gonosz nyugat gyarmatosítja meg kizsákmányolja meg elnyomja. Fehéroroszország nincs gyarmatosítva meg kizsákmányolva meg elnyomva a gonosz nyugat által: hogy' lehet az, hogy csak gyökfél az életszínvonaluk a magyarokénak?

444 2017.09.13. 13:04:42

@neoteny:
sanyi szerint a fizika nem teljesen egységes. mert amerikában 110 volt a feszültség, magyarországon 220 volt. de ettől még a fizika törvényei megegyeznek. nem ismert olyan jelenség, amelyik ezeket az atlanti vagy a csendes óceán felett megváltoztatná. de ha felfedeznének ilyesmit, akkor a fizikusok azt matematikai módon leírnák és vélhetően egyesítenék a keleti és a nyugati félteke fizikáját. persze ez se feltétlen működne. mert a gravitáció, a kvantum és a relativitás elmélet nincs egyesítve. hiányzik hozzá atomfizikai, csillagászati felismerés és nincs hozzá a matek. tehát ha valami a tudományban egységes, akkor annak alapja a matek. de a világnak aligha van egy nagy megoldó képlete.

a politikafilozófia nem egységes. lehet azt állítani, hogy mindenhol mondjuk szabad piac. mert vélhetően észak-koreában is van valami árucsere. a piac dél-koreában szabadabb. de ott se teljesen szabad. ahogyan sehol a világban. az lcd/led tévék iránt karácsony környékén megnő a kereslet. és olyankor az árak csökkennek. mert olyankor megnő a kínálat. a media markt többet rendel koreából. nem igaz az, hogy a kereslet növekedésével az árak is növekednek. éppenséggel csökkenhetnek is.

444 2017.09.13. 13:39:20

@neoteny:
eszembe nem jut, hogy a magyar gazdaságot úgy kellene szervezni, mint fehéroroszországot. fehéroroszország pártállam. magyarországon a lakosság harmada kormánypárti, nagyjából egyharmada ellenzéki. és a sajtó egyik fele kormánypárti (az egyharmadhoz képest túlsúlyban vannak) és a sajtó másik fele ellenzéki (az egyharmadhoz képest ők is túlsúlyban vannak). a magyar sajtópiacon objektivitásra törekvő hírforrást nem tudnék megnevezni.

az ortodox liberálisok azt mondják, hogy a sajtó dolga az, hogy kritizálja a hatalmat. de ezt az ortodox liberálisok képzelik így. a sajtó dolga az, hogy bemutassa a történéseket. csak ez ugye nem egyszerű. vegyük mondjuk ezt a mai hírt.

Újabb önkéntes területvédelmi tartalékosokkal bővült a honvédség állománya. Kedden újabb húsz tartalékos írta alá a szerződést ünnepélyes keretek között. Ezzel a megyei létszám százra bővült. Az idén bevezetett szolgálat iránt nagy az érdeklődés. A Hajdúságból több, mint háromszázan jelentkeztek.

egy ellenzéki "liberális" lap úgy állítaná be, hogy több száz jelentkezőből mindössze húszat találtak alkalmasnak. és megszólítana egy munkanélkülit. egy kormánypárti "nacionalista" napilap viszont egy orvosi egyetemistát szólít meg (mert éppen ő volt a századik aláíró), aki elmondja, hogy a kiképzés mellett lehetőség van tanulásra. az alapilletmény mellett élelmiszer, ruhaellátást, lakhatási és utazási kedvezményt kap. és mint tartalékos tanul az egyetemen.

Bánegressy 2017.09.13. 13:49:59

@444:
azokból, amiket itt kifejtettél, mint a magyar nacionalizmus célkitűzése a kárpát-medencében, idáig az az egyedüli sikertörténet, hogy mennyetek a picsába.
de ebből is csak az, h ilyet le lehet írni.
a pitypangháló tovább szakadozik. a picsába kívánást nem követi azonnali tipli a meghatározott irányba . . . ?

szükséges lesz egy újratervezés

különben is, ahogy a zsidóság egy része segíti, egy része kifejezetten gátolja, úgy a magyarok mindegyike sem mindenre alkalmatlan.
csak vannak zavarodottak
dominanciát és elsőbbséget az érvényesülésben alapjogként.
nemzeti hovatartozás alapján megállapított alapjövedelmet születéstől halálig zzzzzz

444 2017.09.13. 14:01:24

@Bánegressy:
a pkp elindulhat a választásokon. béndek péter kiállhat a térre és elmondhatja: ránk férne még egy kis szuverenitásvesztés. orbán azt mondja, hogy sikeresen megvívjuk a csatákat és megvédjük a magyar hazát. és nyilván ez utóbbira szavaznak többen. de ez franciaországban is így lenne.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 14:34:38

@444:

"sanyi szerint a fizika nem teljesen egységes."

Ezért kérdezem, hogy mit szól Sanyi ahhoz az állításodhoz, hogy "a fizika a földön mindenhol ugyanaz."

"a politikafilozófia nem egységes."

Ja, hogy a politikafilozófiáról van szó, nem a politikáról.

"nem igaz az, hogy a kereslet növekedésével az árak is növekednek."

A kereslet növekedésével változatlan kínálat mellett az árak növekednek. Amikor jön a hurrikán, akkor felmegy a palackos víz meg a funérlemez ára. Ha ezek a magasabb árak (és így magasabb haszon) több víz és funérlemez beszállításához vezetnek (nő a kínálatuk), akkor csökkenni kezd az áruk (a megnövekedett kereslet miatt megnövekedett árukhoz képest). A gyakorlat megerősíti az elméletet.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 14:36:41

@444:

"eszembe nem jut, hogy a magyar gazdaságot úgy kellene szervezni, mint fehéroroszországot."

Dehogynem: már többször fejtegetted a tervgazdálkodás előnyeit, hogy kiszámolható a tornacipő (és mindenféle más jószág) iránti igény.

Bánegressy 2017.09.13. 14:37:41

@444:
de az ő kérdése sztm, hogy mi az igazi tét, mit jelent nekünk magyaroknak a szuverenitás és nem az, hogy a franciáknak(németeknek, olaszoknak(ők ugye sokkal többet feladtak belőle az utóbbi időben és mégsem lettek hottentották.szb)
és ebből indul ki az ő felvetése, hogy a csata (amit tök fölöslegesen és nem helyes célmeghatározással kezdtünk) vesztésre áll.
ennél sokkal többet tudnánk nyerni, ha nem egy betegesen becsvágyó hadvezér elérhetetlen diadalának mámorából akarnánk részesedni.
nem egy számára, a politikája számára alkalmas etnikai összetételű, egyébként megosztott nemzet élén üzen hadat a globalizációnak, hanem aki integrál, megemel anyagi, erkölcsi és morális értelemben
talán példa is lehet Európa szemében
. . . pont ellenkezője ennek
szánalmas, és a küzdelme a Magyarország lejáratói ellen való hadakozásában is
valójában ő teszi gúny tárgyává saját magát
ma még korainak tűnik kimondani, de már 2015-ben sem volt az hafr.blog.hu/2015/12/29/orban_luzer_es_tobbszorosen_luzer_aki_koveti

444 2017.09.13. 14:42:21

@neoteny:
a politka még annyira sem egységes, mint a politikafilozófia.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 14:50:17

@444:

A politikafilozófia arról szól, hogy kiké legyen a hatalom, és miért; a politika meg arról szól, hogy kik birtokolják a hatalmat.

444 2017.09.13. 14:53:22

@neoteny:
az egy közgazdasági modell. ami egyáltalán nem úgy közelíti a valóságot, mint az elektromágnesség. az elektronok olyan nagyon nem spekulálnak azon, hogy mit is csináljanak az elektromágnese mezőben. a tömegpontokra majdnem pontosan úgy ha a gravitáció, ahogyan azt newton leírta. de a néptömegre nincs ilyen egzakt módon alkalmazható képlet a politikában.

szerintem nem az a fő kérdés, hogy piacgazdaság vagy tervgazdaság van. mert akár egy központból is lehet jól vezetni az államot. csak persze az nem egyszerű. de mondjuk katarban sikerült. vagy szingapúrban egy óriás óceáni kikötő forgalmát egyetlen központból szabályozták.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 15:01:28

@444:

"az egy közgazdasági modell."

Mi?

"szerintem nem az a fő kérdés, hogy piacgazdaság vagy tervgazdaság van."

Ahol is a hangsúly a szerinted-en van.

"mert akár egy központból is lehet jól vezetni az államot."

Akkor miért tartod szükségesnek a nagyfokú önkormányzatiságot?

"szingapúrban egy óriás óceáni kikötő forgalmát egyetlen központból szabályozták"

Nem azt, hogy miket szállítanak a hajók.

444 2017.09.13. 15:28:42

@neoteny:
szingapúr elég sokat invesztált a szórakoztató elektronikai termékek gyártásába. ehhez integrált áramköröket gyártanak. azt aligha preferálják, hogy azzal az áruféleséggel megrakodott hajó, amit ők maguk is előállítanak kiköthessen szabadon és még többet hozzon be esetleg olcsóbban. mert ez nem érdekük. mivel van olajfinomítóik ezért a nyers olaj behozatalát preferálják. szingapúrban elsődlegesen a termelők érdekeit veszik figyelembe. és ezt jól csinálják. vagy legalábbis jobban, mint fehéroroszországban. ahol szintén a termelői érdekeket tartják fontosabbnak. de lukasenka elvtárs ebben nem olyan jó, mint lee papa és fiaiak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 15:36:48

@444:

"azt aligha preferálják [...] kiköthessen szabadon"

Vagyis fogalmad sincs arról, hogy mit preferálnak, csak fantáziálgatsz ismét.

"szingapúrban elsődlegesen a termelők érdekeit veszik figyelembe"

Vagyis fogalmad sincs arról, hogy mit vesznek figyelembe, csak fantáziálgatsz ismét.

444 2017.09.13. 15:45:57

@neoteny:
az általad preferált közgazdasági modellben az van, hogy a helyi gazdasági érdekeket nem szabad figyelembe venni. ha van aki a helyieknél jobb vagy olcsóbb terméket állít elő, akkor a legjobb ha azok rövid úton csődbe mennek. mert csak ez készteti őket arra, hogy jobban vagy olcsóbban termeljenek. és ha az nem megy, akkor állítsanak elő mást. ha az sem megy, akkor pusztuljanak. mert így működik a szabad piac. de nem csak ez teremthet gazdagságot. a gyakorlatban sehol sincs szabad piac.

mert amikor a kínaiak csinálnak egy iphone klónt, akkor azt mondják, hogy hamisítvány. és ezért nem szabad piacra dobni. mert nincs szabad piac. és a sajtóban nem azt mondják, hogy emberek. az fele vagy harmad annyiba kerül. dobjuk ki az apple termékeit az ablakon. hanem számítanak az apple és részvényeseinek érdekei. és a konkurenseik is azt mondják, hogy védjük meg a termelői érdekeket, miközben valamelyest figyelembe veszik a fogyasztóit is. és erre mondják, hogy liberalizmus.

magyarországon ugyanaz a nacionalizmus. a manhattani kényelemből szerkesztett "limuzinliberális" new york times megírja, hogy ezek a sötétség erői. mert amerikának nem érdeke, hogy az európai piacokat a kormányok nacionalizálják. de ha ázsiaiak vinnének be az amerikai gyártókkal konkurens saját márkás termékeiket, akkor azt nem engedik meg. mondván, hogy sok olcsó vacakkal akarják őket elárasztani. meg ne vegyed. mert jaj milyen fúj.

444 2017.09.13. 15:49:32

@neoteny:
a te szabad piaci elképzelésed fantázia. hol van olyan?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 16:12:27

@444:

Ezt már többször megválaszoltam: az összes feketepiac szabadpiac.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 16:22:17

@444:

"a helyi gazdasági érdekeket nem szabad figyelembe venni. ha van aki a helyieknél jobb vagy olcsóbb terméket állít elő, akkor a legjobb ha azok rövid úton csődbe mennek. mert csak ez készteti őket arra, hogy jobban vagy olcsóbban termeljenek. és ha az nem megy, akkor állítsanak elő mást. ha az sem megy, akkor pusztuljanak. mert így működik a szabad piac."

A helyi gazdasági érdekek az is, hogy a fogyasztók a legolcsóbban jussanak a legjobb minőségű javakhoz. Így hát a szabadpiac veszi a leginkább figyelembe a helyi gazdasági érdekeket.

"azt mondják, hogy hamisítvány. és ezért nem szabad piacra dobni. mert nincs szabad piac."

Fordítva: azért nincs szabadpiac, mert nem szabad piacra dobni a hamisítványt.

Mindettől függetlenül combos szabadpiacai vannak a hamisított termékeknek: karóráktól kezdve a divatcikkeken át a gyógyszerekig. Ezeknek a hamisítványoknak a nagy része sokkal rosszabb minőségű, mint az eredeti: és ennek megfelelően egy töredékébe kerül az eredetinek. Aztán vannak olyan hamisítványok, amik nem, vagy csak alig maradnak el minőségben az eredeti termékektől, mégis olcsóbbak: mert azokban az eredeti termékekben a magas árban nagy a brand részesedése. Azért nem olyan nehéz egy D&G táskát lekoppintani, hogy az funkcionálisan csaknem olyan legyen, mint az eredeti _és_ alacsonyabban tartani az árát.

"de ha ázsiaiak vinnének be az amerikai gyártókkal konkurens saját márkás termékeiket, akkor azt nem engedik meg."

Ja, a japánok képtelenek voltak eladni saját márkás autókat az USA-ban.

A fékeveszett fantáziálgatásod egyre fékeveszettebb.

444 2017.09.13. 17:17:44

@neoteny:
az öltönyös ismerősöm nem ismeri ezeket a szabályokat. megveszi az hamisított török termékeket. de nem olcsóbban adja mint az eredeti, hanem drágábban. és megveszik. mert egyes újgazdagok azt veszik, ami a legdrágább. a fogyasztóvédelem egyszer majdnem megbírságolta. a fogyasztóvédelem vezetője a gyerekének választott egy öltönyt. ez volt az ellenőrzés. mindent rendben találtak egyébként. csak otthon a gyerek mondta azt, hogy anya, nem látod, ez az öltöny rossz minőségű? nyilván hamis. és a fogyasztóvédelem helyi vezetője visszament, hogy egy rendes öltönyt adjon már. mire az a másik mondta, hogy az összes hamis. és kénytelen volt beszerezni egy valódit.

DrGehaeuse 2017.09.13. 18:24:52

@HaFr: Persze ahogyan a függetlenséget Szíjártó értelmezi (amit belegondol) és szájaskodik, abból tényleg vissza kell vanni.

Azonban a szuverenitásunkból a kellő mennyiséget már 2004-ben átruháztuk az EU illetékes szerveire, amit a 2012-es alaptörvény is megerősít.

A felívelés vagy virágzás kérdésében a poszt megállapításai semmiképp sem helytállóak. Továbbra is azt állítom, hogy nem bizonyítható a leírt összefüggés. Többnyire a felívelés és virágzás a háborús lepusztított állapotok után beálló békés építkezés eredménye volt. Semmi köze a függetlenség vagy szuverenitás kérdéséhez.

DrGehaeuse 2017.09.13. 18:38:55

Hunyadi János havasalföldi kun hadurak (akiknek ivadékaiból lettek a román fejedelmek is) leszármazottja volt akik kenézek voltak.
Attól, hogy valaki románoknak parancsol, még nem lesz maga is román. Ilyen alapon Mária-Terézia is magyar volt, meg Ferencjóska is, Báthori viszont lengyel volt.

Kérdezem én: miért nem nevezil Szent Lászlót lengyelnek? Az anyanyelve lengyel volt!

444 2017.09.13. 18:54:18

@DrGehaeuse:
több az annál, hogy a történelemben az összes román király (nem is öten, hanem négyen vannak) hohenzollern-sigmaringeni házból való. ha így vesszük, akkor a románok németek. persze a népek össze vannak keveredve. de van egy választott identitásuk. és hunyadiak magyarok voltak. és eszükbe nem jutott, hogy bármit is elveszejtsenek az ország szuverenitásból.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 20:53:27

@444:

"az öltönyös ismerősöm nem ismeri ezeket a szabályokat. megveszi az hamisított török termékeket. de nem olcsóbban adja mint az eredeti, hanem drágábban. és megveszik."

Ja, valószínűleg így történik. Mint ahogy a japánok sem adtak el saját márkás autókat az USA-ban.

444 2017.09.13. 21:43:52

@neoteny:
óra-ékszer mellett a ruhás és az illatszeres. mondhatod, hogy magyarországon nincs ilyen. a török portával hagyományosan jó a viszony. nem azt mondom, hogy ez az általános. de van ilyen is. a közgazdaságtan törvényszerűségei nem úgy érvényesülnek, mint a természeti törvények. az elektrondinamika törvényei léteznek ott is ahol nincs élet. vagy a földön is léteztek az ember előtt. és vélhetően akkor is igazak lesznek, amikor az emberiség régen kihalt. de a filozófia nem egységes. ez megint nyilvánvaló. csak ellent akarsz mondani.

Tamáspatrik 2017.09.13. 21:48:25

@HaFr: Ha az állam azt mondja, hogy az egyén teljes mértékű "szuverenitása", azaz függetlensége káros a társadalomra, ez liberális métely, tehát valamilyen módon be kell tagozódnia a család és a társadalom elvárásainak menetébe, akkor milyen alapon mondja azt, hogy csak az oké, ha egy nemzet teljesen szuverén? (És lesz.r mindenki mást akár egy szövetségi rendszerben?)

Ha én nem lehetek büszke arra, hogy abszolút független vagyok és azt teszem, ami nekem tetszik, akkor ez mért lenne büszkeség egy ország esetében?

Persze ha létezik ilyen egyáltalán, hogy függetlenség. A Horthy-korszak második felében Kis-Németország voltunk. Később pedig Kis-Oroszország (bár akkor itt állomásoztak az orosz csapatok.)
Most megint Kis-Oroszország lettünk. A maffiák itt kisebbek, minden kisebb mértékben, de ugyanolyan jelleggel működik, ráadásul a távvezérlő gomb is úgy tűnik, egyre inkább Putyin kezében van. (Pl. mi támadjuk meg az ukrán nyelvtörvényt, nem a kárpátaljaiak, mert Putyin szólt, hogy tiltakozzunk ellene.)

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 22:17:27

@444:

"nem azt mondom, hogy ez az általános. de van ilyen is."

És van lopás, rablás, csalás, gyilkosság és nemi erőszak is.

"a közgazdaságtan törvényszerűségei nem úgy érvényesülnek, mint a természeti törvények."

Ha ez így lenne, akkor nem sírna a meggytermelők szája, amikor a bőséges meggytermés következtében leesik a meggy átvételi ára. Ha ez így lenne, akkor nem akarnák a különféle termelők "megvédeni" a piacaikat a termelés mértékének mesterséges szűkítésével, hogy magasabb árakat érjenek el. Ha ez így lenne, akkor kormányzatok nem szednének adókat és vennének fel hiteleket, hanem csak pénzt nyomtatnának.

A gazdaságtani törvényszerűségek érvényesülnek attól függetlenül, hogy az emberek (különös tekintettel a politikusokra) ismerik-e vagy figyelembe veszik-e azokat. Ugyanis azok az egyének _cselekedetei_ következményeiként manifesztálódnak, nem pedig attól függnek, hogy miben hisznek az emberek -- akármilyen erős is a hitük.

Sanyi tanulhat akármit a népfőiskolán, akkor is 200-ért fogja adni a használtcikket, amit 100-ért vett, nem pedig 50-ért. Illetve ha 50-ért adja, akkor meg fogja szüntetni ezt a viselkedését abban a pillanatban, amint elfogy a működő tőkéje. Márpedig az el fog fogyni előbb vagy utóbb. Akármit is hisz Sanyi a Szent Korona tanról meg a magyar nyelv belső szóképző képességéről. De Sanyi nem is olyan ostoba, hogy 50-ért adja azt, amit 100-ért vesz; hanem jó zsidókeresztény módon 200-ért adja. Már amit annyiért megvesznek tőle az emberek. Mert ugye Sanyi sem vesz meg bármit 100-ért: felméri azt, hogy el tudja-e adni 200-ért, hogy van-e akkora kereslet a kérdéses jószágra, hogy el lehessen adni 200-ért. Ez teszi Sanyit vállalkozóvá: vállalja annak a kockázatát, hogy rosszul méri fel a kereslet nagyságát a kínálat nagyságához képest. Ha _bármit_, amit 100-ért vesz az ember el lehetne adni 200-ért, akkor Sanyi nem dolgozna a Vízműnél: akkor megélne abból, hogy szakmányban vesz 100-ért és adja el mindazt 200-ért. Sőt senki más sem dolgozna alkalmazásban, hanem mindenki ezt csinálná, és úgy gazdagodna. De ez lehetetlen: a gazdaságtani törvényszerűségek érvényesülése nem teszi azt lehetővé. A gazdaságtani törvényszerűségek érvényesülnek mint a természeti törvények.

444 2017.09.13. 23:19:36

@neoteny:
előbb úgy adták el a cédéket, hogy a kereslet és a kínálat törvényszerűségei alapján folyamaton fel, vagy leárazták. aztán utána azt mondták, hogy legyen egységára. mert ha valami népszerű, akkor többen töltik le. aztán azt mondták, hogy a zenét adjuk el átalányban. mert úgy is el lehet adni. aztán azt is mondták, hogy adjuk kvázi ingyen reklámokért cserébe. fel lehet állítani közgazdasági törvényszerűséget. de ezek ellentmondanak egymásnak. erre lehet mondani, hogy na jó, de mindegyik nyereséget szeretne. tényleg? vannak akik ingyenes zene megosztókat csináltak. és nem volt belőle nyereségük. hanem le akarták rombolni a már meglévő rendszereket. a kiadók azt mondták, hogy ezeket tiltsák be. amikor az érdekeik úgy kívánták, akkor azt követelték, hogy avatkozzon be az állam. miközben a szabad piacon elvben erre nincs igény. aztán mégis másról se szólnak a hírek. és persze lehet mondani, hogy na ez a törvényszerűség, hogy az állam beavatkozik. de néha nem avatkozik. nem lehet a világot tisztán logikai úton megfejteni. soros alex lehet, hogy annyi pénzt örököl, hogy megvesz valamit százért, és eladja ötvenért. kalkuttai teréz mennyiben követte a gazdasági törvényeket. vagy a dalai láma. aztán persze sírnak, hogy támogassák őket. free tibet. és támogatják őket. free tibet.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 23:32:16

@444:

"a kiadók azt mondták, hogy ezeket tiltsák be. amikor az érdekeik úgy kívánták, akkor azt követelték, hogy avatkozzon be az állam."

És tisztában voltak azzal, hogy a betiltás a kínálat szűkítését jelenti, ami az árak emelkedéséhez vezet. Vagyis a gazdasági törvényszerűségek figyelembevételével cselekedtek.

"miközben a szabad piacon elvben erre nincs igény."

Az állami beavatkozás a szabadpiac megszüntetése: _arra_ van igényük a saját érdekeiket néző kiadóknak.

"lehet mondani, hogy na ez a törvényszerűség, hogy az állam beavatkozik."

A törvényszerűség az, hogy az államhatalom áruba bocsátja a törvényes erőszakmonopólium birtoklásából származó hatalmát.

"nem lehet a világot tisztán logikai úton megfejteni."

Ez az olyan posztmodernisták dogmája (megkérdőjelezhetetlen hittétele), mint te is vagy.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 23:46:43

@444:

"soros alex lehet, hogy annyi pénzt örököl, hogy megvesz valamit százért, és eladja ötvenért."

Csak épp' Sanyi nem Soros Alex; Sanyi haverja sem Soros Alex; Zolika sem Soros Alex; Andika sem Soros Alex; Irmuska néni meg Böszörményiné karonöltve különösen nem Soros Alexek.

"kalkuttai teréz mennyiben követte a gazdasági törvényeket. vagy a dalai láma. aztán persze sírnak, hogy támogassák őket."

Vagyis mindketten követték/követik a gazdasági törvényszerűségeket: bevétel nélkül nem tudnak kiadásokat eszközölni. Vagy termelnek, és azok cseréjével jutnak javakhoz (amiket esetleg elajándékoznak), vagy nekik van ajándékokra (jótékonykodásra) szükségük ahhoz, hogy meg tudjanak élni (és ők maguk is adományozni/jótékonykodni legyenek képesek). Egyetlen gazdaságtani törvényszerűség sem kerül megszegésre, legalább is nem következmények nélkül.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.13. 23:53:49

@444:

"soros alex lehet, hogy annyi pénzt örököl, hogy megvesz valamit százért, és eladja ötvenért."

Csak épp' az a vagyon, amit megörököl, nem úgy került összekalapálásra, hogy az apja 50-ért adta volna azt, amit 100-ért megvett. Legalább is nem huzamosan.

444 2017.09.14. 08:17:18

@neoteny:
szatmárban faluhelyen a házak előtt (vad) szilvafák, (vad) meggyfák. ezek két célt szolgálnak. az egyik, hogy védik a házat a túl erős napfénytől. védik a házat az éhes pulyáktól. ha azok jönnek, akkor ehetnek a ház előtt a vadon termő gyümölcsből. "nem-tudom" szilvából a cigánymeggyből. és egyébként ezt eszik a lócán. ha egy szem lehull, akkor éppen elég érett. a kötényben megtörlik és megeszik. mennyiben érvényesül a kereslet-kínálat törvénye? nincs kereskedelmi árképzés. hanem van egy kis "ingyen ebéd".

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 08:23:04

@444:

"védik a házat az éhes pulyáktól. [...] mennyiben érvényesül a kereslet-kínálat törvénye?"

Te magad megválaszoltad a kérdésedet: van ingyen kínálat a pulyáknak, ami kielégíti a keresletüket, nem másznak be a kertbe, hogy onnét elégítsék ki a keresletüket.

444 2017.09.14. 08:31:29

@neoteny:
a kereslet-kínálat törvényéből kereskedelmi árképzés következne. mert nincs ingyen ebéd. de ez esetben mégis csak van, ami (szociális) védelmi célokat szolgál.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 08:37:13

@444:

"mert nincs ingyen ebéd. de ez esetben mégis csak van, ami (szociális) védelmi célokat szolgál."

Vagyis érvényesül a kereslet-kínálat törvénye: ingyenes kínálat a kertbeli gyümölcsök iránti kereslet megszüntetésére (vagy legalább is csökkentésére).

444 2017.09.14. 09:39:14

@neoteny:
vagyis a gazdaság szereplő mindig a kisebb ellenállás irányába mozdulnak el? nem minden esetben. esetenként van aki bemászik a kertbe és onnan szakajt. egyszer egy társaságban éjjel bemásztuk egy strandra. kifejezetten a nagyobb ellenállás irányába mozdultunk el. mert az éjszakai tiltott fürdőzés akkor érdekesebbnek tűnt. most azt mondanák, hogy másszunk be. azt mondanám, hogy másszon a fene. mert inkább a szabad piac által kijelölt utat választom. és nem akarok még szabadabbat. irmuska szerint a nyugdíjasoknak járhatna valami utalvány a kis fürdőbe. szerinte az legyen öregeké és a kis gyermekes családoké. és ehhez társuljon valami kedvezmény. és a nagy fürdő legyen a fiataloké. és az is legyen kedvezményes. na lehet mondani, hogy itt egy újabb közgazdasági törvény. mert így valamit meg kell drágítani közvetlenül vagy közvetve különadókkal vagy közvetlen többlet pénzzel inflációt gerjesztve. na ez a közgazdasági törvényszerűség. bevétel és kiadás. rendben van. de ezzel csak az összeadás és a kivonás van máshogy elnevezve. ami ebből univerzálisan alkalmazható az legfeljebb a matek. a többi mese. a szociális fürdő utalvány "jó" vagy nem "jó". irmuska szerint nagyon jó lenne. és egyébként lehet, hogy azzal megelőznek egyes mozgásszervi betegségeket. a társadalombiztosítás számára is megérné. ezt meg lehet becsülni. egy számítás eredménye. az matek. az ortodox "liberális" ideológia az, hogy a szociális fürdőutalvány biztos nem jó. a "szocialista" ideológia az, hogy biztos jó. mert szegény kisnyugdíjasok hadd kapjanak már valamit. és erre a liberális válasz az, hogy azért szegény kisnyugdíjasok. mert a generációk pénzét ilyenformán elosztogatják. a konzervatívok azt mondják, hogy ne halat adjunk, hanem hálót. na de mondjuk egy költőnek halat érdemes adni, mert esetleg ír egy jó verset az éttermesnek és nem hálót. vagy az ismerősöm, aki hetente karbantatja az éttermi menüt a weblapon. és ezért cserébe kapja az éttermi menüt az asztalon. és ő ezt nagyobb királyságnak érzi, mint hogy számlázzanak és készpénzt fizessenek. a piaci működés esetenként unortodoxia a köbön.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 09:50:11

@444:

"kifejezetten a nagyobb ellenállás irányába mozdultunk el. mert az éjszakai tiltott fürdőzés akkor érdekesebbnek tűnt."

Vagyis a "kisebb ellenállás" irányába mozdultatok el: _akkor_ az éjszakai tiltott fürdőzés volt a csábítóbb számotokra, mint az éjszakai tiltott fürdőzéstől magatok megtartóztatása.

"ez a közgazdasági törvényszerűség. bevétel és kiadás. rendben van. de ezzel csak az összeadás és a kivonás van máshogy elnevezve."

Az olyan posztmodernista hitkárosult szerint, mint te is vagy.

"a szociális fürdő utalvány "jó" vagy nem "jó"."

Azoknak, akik kapják (fogyasztják) jó; azoknak, akiket rákényszerítenek arra, hogy adják (finanszírozzák) nem jó.

"ő ezt nagyobb királyságnak érzi, mint hogy számlázzanak és készpénzt fizessenek. a piaci működés esetenként unortodoxia a köbön."

A barter is piaci működés; csak általában jóval kevésbé hatékony piaci működés, mint a pénz közbeiktatásával történő csere. Az, hogy a haverod esetében működik a barter, egyáltalán nem unortodoxia. Csak az olyan posztmodern hitkárosultak szerint, mint te is vagy.

444 2017.09.14. 10:11:50

@neoteny:
na de andika szerint is jó lenne. pedig azt neki is kellene finanszírozni. zolika szerint viszont nem lenne túl jó. inkább keressenek többet az emberek. és ne legyen ez az osztogatás. persze a napköziben legyen kalács és kakaó. személyes értékítéletek nem csak szabad piaci alapon adódnak össze hanem politikai alapon. orbán megkreálja az ellenséget. soros lesz a főgonosz. és ezzel biztosítja a családja és a familiárisai viszonylagos jólétét. és szerint ez a közjó. soros hívei szerint egy nyitott (állam nélküli) társadalom és a szabad tőkepiac kombója. na de most melyik. tgm szerint mi a francnak ide magántulajdon. na jó, neki kell egy kicsiny ruhatár. és egy nagyobb könyvtár. és legyen övé főtér, ahol szónokolhat a kommunistás vagy a kapitalisták sötét elnyomatásáról. attól függően, hogy éppen milyen lábbal kelt fel. neki ez lenne a jólét és a szabadság. és van olyan orvostanhallgató, aki azt mondja, hogy milyen jó a tartalékos képzés. mert a kiképzés ideje alatt is megengedik neki a tanulást. elengedik a kötelező egyetemi órákra. kap alapilletményt, élelmiszer, ruházati ellátmányt, lakhatást (nem a kollégiumba megy haza, hanem a laktanyába, utazási kedvezményt (vidéki és a szüleihez menne haza, akkor ingyen utazik). a tartalékos altisztből könnyedén lehet akár főtiszt. az értelmesebb öreg katonák örülnek annak, aki jó tanuló jó sportoló. rögtön használják marketing célokra. interjút készítenek a századik aláíróval. és éppen ő az. a hadsereg elvben nem szabad piaci alapon működik. de mégis van marketing tevékenysége. lehet mondani, hogy na ugye. ez is szabad piaci. de azért mégse igazán.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 10:29:48

@444:

"na de andika szerint is jó lenne."

Akkor Andika adakozzon a szociális fürdőjegyek osztására létrehozott jótékonysági alapítványnak -- ne mások faszával verje a csalánt.

"személyes értékítéletek nem csak szabad piaci alapon adódnak össze hanem politikai alapon."

Pontosan ez a probléma: a piaci alapon összeadódó személyes értékítéletek _önkéntes_ cselekedetekben manifesztálódnak; míg a politikai alapon összeadódó értékítéletek _kierőszakolt_ cselekedetekben manifesztálódnak.

Michael Dell (a zsidó) nem azért lett milliárdos, mert bárkit is rákényszerített volna erőszakkal, hogy megvegyék az általa termelt számítógépeket, hanem mert a vásárlói _önként_ úgy döntöttek, hogy számukra többet ér egy Dell számítógépet birtokolni (fogyasztani), mint a pénzt birtokolni, amit a Dell számítógépükért adtak.

Mészáros Lőrinc nem azért lett milliárdos, mert az emberek _önként_ megvették volna a cégei által előállított termékeket, hanem azért, mert az államhatalom vásárolta meg az adófizetőkből erőszakkal kisajtolt adópénzekkel a termékekeit.

Ez a különbség a gazdasági módszer és a politikai módszer között: a gazdasági módszer a javak önkéntes cseréje, a politikai módszer a javak erőszakkal történő kisajátítása (amit ha magánember tesz, akkor az rablás; ha az államhatalom -- értsd politikusok és bürokraták -- teszik, akkor adószedés).

444 2017.09.14. 11:39:17

@neoteny:
michel dell azért lehetett dollármilliárdos, mert egyesek kikényszerítették ki a pénzrendszer majdnem teljes magánosítását. nem igaz az, hogy az egyesült államok nem segítette semmiben. nyilván egy rakás hitelpénzt (átmeneti versenyelőnyt) kapott a fejlesztésre. az usa vélhetően nagy tételben vette a dell szervereket, munkaállomásokat nagyjából ugyanolyan közbeszerzésen, amiken mészáros lőrinc is nyerni szokott.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 11:56:38

@444:

"mert egyesek kikényszerítették ki a pénzrendszer majdnem teljes magánosítását"

Az USA pénzrendszere magánosított volt 1913-ig, a Federal Reserve System létrehozásáig.

"nyilván [...] vélhetően [...]"

Már megint fékeveszetten fantáziálgatsz.

444 2017.09.14. 12:14:55

@neoteny:
ezek szerint te azt állítod, hogy a nagy összegben történő hitelezés amerikában nem önkényes, a nagy összegű közbeszerzések amerikában nem korruptak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 12:17:48

@444:

Azt állítom, hogy te fékeveszetten fantáziálgatsz Michael Dell meggazdagodását illetően.

444 2017.09.14. 12:48:37

@neoteny:
lehetett tudni, hogy michael dell mennyi hitelhez jutott a konkurenseihez képest? lehet tudni, hogy mennyi közbeszerzést nyert el? nem lehet tudni. ehhez képest mészáros lőrinc koma üzletei átláthatóak. mivel egy falusi gázszerelő ezért nyilvánvalóan inkompetens. ehhez képest michael dell nyilván képzettebb. de mit teremtett a termékeiben személyesen ő. mi az ő személyes alkotása. mert a többit a pénz teremtette. nagyjából úgy, ahogyan mészáros koma cégbirodalmában.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 12:52:52

@444:

Te fékeveszetten fantáziálgattál arról, hogy a LEGO nem ajándékozott egyetlen játékot sem magyar óvodáknak.

Te fékeveszetten fantáziálgattál arról, hogy a Soros Alapítvány nem adott egy centet sem a magyar közoktatásnak.

Te fékeveszetten fantáziálgattál arról, hogy ha ázsiaiak vinnének be az amerikai gyártókkal konkurens saját márkás termékeiket, akkor azt nem engedik meg.

Te egy posztmodern bohóc vagy.

screpes 2017.09.14. 13:02:19

@444:
Egy különbséget mindenképp elvétesz - szerintem szándédkosan (tehát nem butaságból, vagy tájékozatlanságból).
Az amerika viszonyok közt a belobbizott, erőnyerő csoportnak MINDIG IS kiegyensűlyozott és egyensúlyozó ellenzéke van, és a háttérben kiforott, elfogadott közjogi rendszere. Kontrollál, és versenyeztet, (buktat is), amivel párhuzamaosan kellő nyilvánossága is van a túl államias üzleti eseményeknek.
Azt hazudod, hogy Mészáros sikertörténete pont olyan, mint valamely vezető amcsi milliárdosé.
Az amerikai példádhoz visszatérve, nézz utána, hogy DELL gazdagodása idején miféle - nála hatalmasabb versenytársai voltak, és hogy a felvásárlások olyan egyirányúak lehettek e eközben, mint nálunk!
Nálunk a "másik oldal" nullához közelít. "Lenullázta magát", szeretjük mondogatni, miközben dehogy is magát nullázta: 2002től az (ál)polgári (fél)nmezeti, kvázijoboldali álegység könyvelteette így el politikai ellenzékét, és forgatta politikába koncentrálódó irdatlan pénzeit.
A legnagyobb mutyi, amit az adott média- és jogviszonyok közt politikusi rémtettként felplankoltak, az egy MSZP alelnök, Simon Gábor 240 milliós pénzbetétje, valamyely külföldi bankszámlára, valamint Hagyó saját néven felvett 800 millája.
Vélelmes, hogy pártpénzek (lettek vagy voltak), és nem ismert, ill. nem nyilvános a forrásuk (Simon esetében).
Lőrinc papa NAPONTA ennyivel gazdagodott tavaly.
Ezt a hazug szimmetria-elméletedet cáfolja önmagában az a tény, hogy már 2010 ELŐTT is nagy túlsúlyban voltak a fideszes önkormányzatok (miközben GYF ill Bajnai volt min.elnök).
de ha akarod, írok nekeed egy igazolást, hogy nekem sem tetszett a tehetsésgtelen csepürágók tehetségtelen gazdagodása SEM.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 13:03:33

@444:

"nem lehet tudni."

A Dell 1988-ban tőzsdei céggé vált: onnét kezdve évente ki kellett adnia egy beszámolót a pénzügyi helyzetéről. Vagyis lehet tudni: csak te próbálod a tudásod hiányát féktelen fantáziálgatásokkal helyettesíteni.

444 2017.09.14. 16:38:32

@screpes:
mészáros komának is van ellenzéke. csányi papa. aki megkapja délmagyarországot. de azt lázár parancsnok teljes egészében nem engedi át.

screpes 2017.09.14. 17:14:38

@444:
Ez már csal azért sem lehetsésegs, mert nem földrajzi alapon (tájegységenként) hannem ágazatok szerint zajlik az osztozkodás, amiben eddig olyan dinamika volt, hogy nem kellett egymássala ütközzenek...

444 2017.09.14. 17:15:05

@neoteny:
mészáros koma tőzsdei cégének beszámolói is nyilvánosak. egy ügyes üzletember, aki felvásárolja a devizahitelezésben megrogyott hoteleket, a kiemelt idegenforgalmi övezetekben a leromlott kempingeket. megveszi a balaton felvidék jól menő borászatait. forgalmasabb kikötőkben üzletrészt vásárol. ha még megszerezné a pénzpiacot is és ő bocsátani ki a balaton kártyát, akkor nyilván övé a balaton. ha elvégzett volna a harvardon valamilyen fizetős üzleti iskolát, akkor forbes magazin fizetett újságírója lelkesedne érte. és megírnák, hogy micsoda üzleti érzéke van. és ez amit nem tudnak a magyarok. és erre a válasz az, hogy a nagy lófaszt. ezt a kültelki gázszerelő is tudja. nem a "liberális" fajhoz, vagy fajtához, vagy nem tudom mihez kell tartozni, hanem a tőkepiaci pozíciók és kormányzati kapcsolatok kellenek hozzá. és úgy mindjárt meg lehet szabni a fejlődés irányát. vagy együtt lehet haladni a többiekkel. ahogyan a dell csinálta. és ezt a maga szempontjából nyilván jól is csinálta. amerikában ez menő. csak azt nem értem, hogy mezőtúron marci elé miért kellene ezt példának állítani.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 19:10:49

@444:

"mészáros koma tőzsdei cégének beszámolói is nyilvánosak."

És ennek mi köze van a te Dell-ről szóló fékeveszett fantáziálgatásodhoz?

"a tőkepiaci pozíciók és kormányzati kapcsolatok kellenek hozzá"

A Dell esetében valamilyen termék, amit eladott tonnaszámra, és amit a fogyasztói vettek és vittek, mint a cukrot. Mészáros Lőrincnek milyen termékei vannak, amiket a fogyasztók önszántukból vesznek? Még a palackos vizet sem ők veszik, hanem a MÁV.

Michael Dell (a zsidó) nem azért lett milliárdos, mert bárkit is rákényszerített volna erőszakkal, hogy megvegyék az általa termelt számítógépeket, hanem mert a vásárlói _önként_ úgy döntöttek, hogy számukra többet ér egy Dell számítógépet birtokolni (fogyasztani), mint a pénzt birtokolni, amit a Dell számítógépükért adtak.

Mészáros Lőrinc nem azért lett milliárdos, mert az emberek _önként_ megvették volna a cégei által előállított termékeket, hanem azért, mert az államhatalom vásárolta meg az adófizetőkből erőszakkal kisajtolt adópénzekkel a termékekeit.

Ez a különbség a gazdasági módszer és a politikai módszer között: a gazdasági módszer a javak önkéntes cseréje, a politikai módszer a javak erőszakkal történő kisajátítása (amit ha magánember tesz, akkor az rablás; ha az államhatalom -- értsd politikusok és bürokraták -- teszik, akkor adószedés).

444 2017.09.14. 19:58:15

@neoteny:
michael dell munkaállomásait és kiszolgálóit is megvette az egyesült államok helyi és szövetségi kormányzata. michael dell nagy összegű hitelekhez jutott. a dollár értékét részben erőszakkal kényszerítették ki. több millió embert öltek meg érte és több tízmillió embert tettek nyomorult földönfutóvá. és több száz millió ember életét keserítették meg. azért, hogy többek között michael dell ilyenformán gazdag lehessen. mindegy, hogy zsidó vagy nem zsidó. ez a nyugat-európai gyarmatosító és az észak amerikai kapitalista kultúra. ami egyébként a világnak nagyon sok hozadékkal is szolgált. és nyilván a fenti egy sarkos, sommás beállítás.

ehhez képest mészáros koma kit kényszerített erőszakkal? a bárándi klánból a gyerek már nem lesz államtitkár. rétvári bence ül be a helyére. nem azt állítom, hogy ezzel a magyar jogállam minőségileg lényegesen jobb lesz, de rosszabb se. gulyás gergely a legnagyobb parlamenti párt frakcióvezetője. gulyás márton megszervezi a közös ország mozgalmat. mert úgy képzeli, hogy az ellenzéki pártokat egy platformra hozza. és ő lehet a legnagyobb frakció vezetője. de ehhez el kell nyerni a magyar választók (relatív) többségének bizalmát. nem igaz az, hogy gulyás márton országos támogatottságához képest nem jut elegendő médiafelülethez. nem fejtheti ki az elképzeléseit a nagy nyilvánosság előtt. el akarja törölni az egyéni képviselői helyeket és az elektori körzeteket. hanem legyenek csak pártlisták. rendben. ehhez alkotmányos többséget kell szerezni. a közös ország mozgalom állítson ki 106 képviselő jelöltet. érje el, hogy az ellenzéki pártok koordináltan induljanak. és a választási törvény még azt is lehetővé teszi, hogy 2-3 független választási párt ezt megtegye. mert az országos listához a fővároson kívül a megyék felében, de a kerületeknek csak negyedében kell jelöltet állítani. tehát ettől még akár külön-külön is indulhatnak a szocik és a konzervatív-liberális értelmiségi pártok. egy lmp-jobbik listát is el tudnék képzelni. a belvárosi értelmiségiak és a leszakadó kistérségekben jelentős támogatottsággal rendelkező jobbik "zöld" asztal mellett vitassák meg az ország problémáit. hozzanak létre egy közös politikai platformot.

a fidesz eltörölte a második fordulót. az ellenzék informálisan szervezzen egy nulladikat. amiben összehangolják a kampányt. és verjék meg a fideszt ha tudják. ha nem, akkor menjenek a fenébe. de persze ezt nem én döntöm el. én ebből a mezőnyből nem szavazok senkire, se senki ellen. nyilván ettől függetlenül lesz jelentős választási részvétel. és valami kimenetel. török gábor kielemzi.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 20:04:24

@444:

"michael dell munkaállomásait és kiszolgálóit is megvette az egyesült államok helyi és szövetségi kormányzata."

Féktelenül fantáziálgatsz.

"michael dell nagy összegű hitelekhez jutott."

Féktelenül fantáziálgatsz.

"a dollár értékét részben erőszakkal kényszerítették ki. több millió embert öltek meg érte és több tízmillió embert tettek nyomorult földönfutóvá. és több száz millió ember életét keserítették meg."

Féktelenül fantáziálgatsz.

"ami egyébként a világnak nagyon sok hozadékkal is szolgált."

Errő van szó.

"és nyilván a fenti egy sarkos, sommás beállítás."

Helyesen: egy posztmodernista (bukott bolsevik szocialista) propagandája.

"ehhez képest mészáros koma kit kényszerített erőszakkal?"

Mészáros Lőrinc nem azért lett milliárdos, mert az emberek _önként_ megvették volna a cégei által előállított termékeket, hanem azért, mert az államhatalom vásárolta meg az adófizetőkből erőszakkal kisajtolt adópénzekkel a termékekeit.

Ez a különbség a gazdasági módszer és a politikai módszer között: a gazdasági módszer a javak önkéntes cseréje, a politikai módszer a javak erőszakkal történő kisajátítása (amit ha magánember tesz, akkor az rablás; ha az államhatalom -- értsd politikusok és bürokraták -- teszik, akkor adószedés).

444 2017.09.14. 20:22:44

@neoteny:
kérdés, hogy a dell mennyi államilag garantált hitelhez és mennyi állami megrendeléshez jutott. ezt ugye nem tudjuk. a dell gazdagsága mögötti dollárdiplomáciát nem tartod erőszakosnak. de ugye azt legalább elismered, hogy a "transparency international" nem azért jött létre, hogy a nemzetközi pénzmozgásokat átláthatóvá tegye.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.14. 20:51:56

@444:

"kérdés, hogy a dell mennyi államilag garantált hitelhez és mennyi állami megrendeléshez jutott. ezt ugye nem tudjuk."

Úgy érted, hogy te nem tudod, és ezzel próbálod igazolni a féktelen fantáziálgatásodat.

Azt tudjuk, hogy a Solyndra valami $523 millió államilag garantált hitelekhez jutott, mégis orra bukott. A te gazdaságpolitikai nézeteidből az következne, hogy soha nem mehetett volna tönkre: generáltak volna végtelen hiteleket nekik. Vagyis valahol teljesen hibás a te (Bogár/Drábik/Varga-féle) gazdaságpolitikai elemzésed -- de ez téged nem zavar, mert így fékeveszetten fantáziálgathatsz, és nem kell még csak megpróbálnod sem valamiféle racionális magyarázatot találnod. Így maradhatsz posztmodern (bukott bolsevik szocialista) "gondolkodó", aki a "Dell gazdasága mögötti dollárdiplomácia erőszakosságáról" értekezik.

Mészáros Lőrinc nem azért lett milliárdos, mert az emberek _önként_ megvették volna a cégei által előállított termékeket, hanem azért, mert az államhatalom vásárolta meg az adófizetőkből erőszakkal kisajtolt adópénzekkel a termékeiket.

Ez a különbség a gazdasági módszer és a politikai módszer között: a gazdasági módszer a javak önkéntes cseréje, a politikai módszer a javak erőszakkal történő kisajátítása (amit ha magánember tesz, akkor az rablás; ha az államhatalom -- értsd politikusok és bürokraták -- teszik, akkor adószedés).

444 2017.09.15. 09:02:50

@neoteny:
azt gondolom, hogy a hitel (tehát nem a magánkölcsön, hanem a semmiből generált hitelpénz) valójában közpénz. azért, mert azt a semmiből teremtik és az értékét a meglévő pénz mennyiségből meríti, elsődlegesen ott teremt inflációt ahol felhasználják. tehát nem a gyarmatosító országokban, hanem a gyarmatosított területeken. de ez nem egy nagy felismerés, hanem a majdnem nyilvánvaló. így rabolta le a "nyugat" a "fél világot". szabad piacot mímelve háborút, polgárháborút generálva. orbán ugyanezeket a módszereket alkalmazza. csak ő elsődlegesen a belső köreiket szolgálja ki és nem a külföldet.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 10:18:25

@444:

"azt gondolom, hogy a hitel (tehát nem a magánkölcsön, hanem a semmiből generált hitelpénz) valójában közpénz."

Hibás gondolat.

444 2017.09.15. 10:36:33

@neoteny:
anarchista nézőpontból persze. anarchiában mindenki korlátlan módon nyomtathat pénzt. vagy egyszerűen kiszedi gazdálkodj okosan társasjátékból. és próbál vele az üzletben fizetni. aztán ha a boltos azt nem fogadja el, akkor a vitát eldönti egy harmadik fél segítségével, vagy hívják a magánhadseregüket. egy ilyen világban annak a pénze válik elfogadottá, amelyik legtöbb háborút, polgárháborút generálja és a legnagyobb hadsereggel rendelkezik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 10:45:20

@444:

"anarchiában mindenki korlátlan módon nyomtathat pénzt. vagy egyszerűen kiszedi gazdálkodj okosan társasjátékból."

Mert csak fiat (beválthatatlan) pénzben vagy képes gondolkodni.

"egy ilyen világban annak a pénze válik elfogadottá, amelyik legtöbb háborút, polgárháborút generálja és a legnagyobb hadsereggel rendelkezik."

Ez nem a mostani helyzet leírása? Az USD a tartalékvaluta; az USA rendelkezik a legnagyobb haderővel (pl. kétszer akkora repülőgépanyahajó-kapacitása van, mint a világ összes többi országának együttvéve).

444 2017.09.15. 11:02:17

@neoteny:
lényegében az anarchiában a kérdés az, hogy melyik alvilági csoportosulás szorítja ki a többit. és amikor ezt megtörténik, akkor azzal megszűnik az anarchia és létrejön az autokratikus rezsim, a fasiszta. csakhogy a többi anarchista csoportosulás is fasisztoid. soros azt mondja, hogy ürítsék ki irakot és szíriát és induljon meg a kényszerbetelepítés. nem lehet máshogy. ki kell terjeszteni a szegény kis muszlimok életterét idegen országokra. ez a liberalizmus. és a gyarmatosító nyugat tapsol, hogy igen, igen ez az. nem értik, hogy ez a reverse folyamat. így őket fosztják ki. hadd szóljon németországban ez a fajta "antifasizmus". csak a végén nehogy benáculjanak, mint kurva isten.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 11:05:12

@444:

"lényegében az anarchiában a kérdés az, hogy melyik alvilági csoportosulás szorítja ki a többit. és amikor ezt megtörténik, akkor azzal megszűnik az anarchia és létrejön az autokratikus rezsim, a fasiszta. csakhogy a többi anarchista csoportosulás is fasisztoid."

Ez a kocsma népének megfejtése, akik azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan tudják kilopni a benzint a(z önkormányzati) céges fűnyíróból.

444 2017.09.15. 11:29:32

@neoteny:
valaki bemegy a kurucz húsboltba és fizetni akar egy gazdálkodj okosan társasjátékból kivett pénzzel. ha egy gyerek akar vele fizetni, akkor esetleg megsajnálja és ad neki valamennyi árut. ha egy felnőtt erősködik, akkor felkapja a bárdot és azzal kizavarja ki. de ha az alvilág emberei mennek, akkor a hentes leteszi a bárdot és a pénzt kénytelen kelletlen elfogadja. ugyan megkárosították. de ebbe beletörődik, mert a pénzt többi megfenyegetett üzletben is elfogadják. persze még így is többféle helyi pénz jöhet létre. amit konkurens alvilági csoportok bocsátanak ki. ebből a leginkább erőszakos kerül ki győztesen. aztán ha azok ügyesek, akkor a háborút képesek exportálni. ezt csinálták a gyarmatosítók. és ezt támogatja egy csoportosulás, amelyik a legtöbb kereskedővel rendelkezik. és az ő kereskedelmi bankjaik bocsátják ki a pénzt. és mondjuk uralják a kereskedelmi médiát. ha ez nem gyarmatosító területen jön létre, akkor megölik őket. mert a pénzrendszer birtoklása brutális versenyelőny. na de egyesek a láthatatlan alkotmányból levezetik, hogy ez így jól van. sólyom laci bácsi levezeti, hogy a lakhatás nem alkotmányos alapjog. mert különben nincs jelzálog alapú devizahitelezés. sólyom lászló azt is levezeti, hogy a menekültek/bevándorlók befogadásában nincs felső korlát. a lakhatást és a minimális élelmiszerellátást biztosítani kell. a helsinki bizottság azért pereli a magyar kormányt, mert a menekültek tejport kaptak. sólyom laci bácsi se adott csak háztartási kekszet.
img4.hvg.hu/image.aspx?id=b2740fdb-6d5a-4e91-969e-04850cdb6647&view=da658e97-86c0-40f3-acd3-b0a850f32c30
pilóta keksz járjon, vagy kitkat? azért kellenek a világhírű jogtudósok, hogy ezt a láthatatlan alkotmányból levezessék. laci bácsit még az mszmp kérte fel erre a szerepre. de ő mindenre alkalmas.

orbán azt mondta, hogy na jó. neki van 2-2,5 millió familiárisa. azzal átveszik az irányítást a közintézményekben és a közbeszerzésekben. a kereskedelmi bankok, kereskedelmi média irányítását is bízzák csak rájuk. átvennék a hipermarketeket. aztán az ellenzék azt mondja, hogy ha egy szűk kör ilyen mértékű túlhatalomhoz jut az csak fasiszta lehet. rendben van. de akitől elvették ezt a hatalmat azok nem liberálisak, hanem legalább is fasisztoid voltak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 11:33:41

@444:

"valaki bemegy a kurucz húsboltba és fizetni akar egy gazdálkodj okosan társasjátékból kivett pénzzel."

Mert csak fiat (beválthatatlan) pénzben vagy képes gondolkodni.

"de ha az alvilág emberei mennek, akkor a hentes leteszi a bárdot és a pénzt kénytelen kelletlen elfogadja."

Ez a kocsma népének megfejtése, akik azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan tudják kilopni a benzint a(z önkormányzati) céges fűnyíróból. A garázda Sanyi megfejtése, aki autókarcolással fenyegetőzik, amikor egy fogyasztója törvényes útra kívánja terelni az adásvételi vitájukat.

444 2017.09.15. 11:44:44

@neoteny:
nem önkormányzati cég. hanem magáncég, amelyik kizárólag az önkormányzattól kapja a megrendelést. és ennek a cégnek van gyáli, gráci, madridi és újabban londoni központja. van a londoni fcc environment annak van alárendelve a madridi fcc global (az fcc environment az űrszemetet is szállítja mert már nagyobb mint a global), ennek van alárendelve az asa és annak az aksd (a "d" - debrecen). és annak van a tócóskerti telephelye. rendben van. így működik egy multi. (ahogyan sanyi mondja: "algebra-gebra-főgebra". kevés a "melós", túl sok a "fejes") na most a multik tanácsadói azt mondják, hogy az államok túlközpontosítják világot. de ezek a vállalatok az államok felett állva még inkább túlközpontosítanák. és azt mondják, hogy de ez szabad piaci versenyben történik. de nem. mert ők egy versenytárgyalást nyernek meg. az állammal (kormánnyal, önkormányzatokkal szerződnek). és koncessziós jogokat ingyenesen örök időkre nyernék el. ezért kellene felszámolni végleg az államot. és ezt használja ki orbán. mészáros koma ha kell, akkor beszáll a hulladék bizniszbe. és ezt használja ki sanyi. addig jó amíg van ákáesdés gázolaj.

444 2017.09.15. 11:45:30

@neoteny:
na de anarchiában mivel fizetne. pecsétgyűrűvel vagy arany nyaklánccal?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 11:58:50

@444:

"nem önkormányzati cég. hanem magáncég, amelyik kizárólag az önkormányzattól kapja a megrendelést."

Vagyis _de facto_ önkormányzati cég: olyan magáncég, amelyet monopolhelyzetbe hozott az önkormányzat.

"ők egy versenytárgyalást nyernek meg. az állammal (kormánnyal, önkormányzatokkal szerződnek). és koncessziós jogokat ingyenesen örök időkre nyernék el. ezért kellene felszámolni végleg az államot."

Erről van szó.

"és ezt használja ki sanyi. addig jó amíg van ákáesdés gázolaj."

Vagyis Sanyi az (kevésbé szervezett) alvilág.

444 2017.09.15. 12:26:14

@neoteny:
vegyük példának a debreceni tócóskertet. az magyarország utoljára épült szocialista lakótelepe. így néz ki.
www.youtube.com/watch?v=33bMZxp_h-g
láthatod benne a tócóskerti arcokat, a kispiacot. az anarchista válasz az lenne, hogy fel kell számolni a közhatalmat. ez esetben a tócóskerti "betyársereg" vennék át az irányítást. de ezt ők se akarják. de ha anarchia lenne, akkor nyilván nekik kellene a lakótelepet vezetni. anarchiában nincsenek se elvek, se törvények ezért praktikusan minden az erőszakon alapul. a pkp azt mondja, hogy ide majd telepítünk egy multinacionális vállalatot. ezt megoldja az ffc environment global. (végső soron ezen cég alá tartozik az aksd)
www.fccenvironment.co.uk/
karcsúsítjuk az államot. egy kis lean management. és megindul a polgárosodás. ami sanyi szerint inkább "bolgárodosás". mert ezzel nép teljesen alárendelt helyzetbe kerülne. de ez az egyik opció.

a másik. amit lázár mond. jönnek a nemzeti nagytőkések. és ezeket a lakótelepeket lakóparkosítják. a tízemeletes házakat félig visszabontani. és akkor majd a lakók kapnak egy rakás pénzt. amiből új házakat épít mondjuk a hunép.
www.hunep.hu/images/hirek/291/DSCF8062_700.jpg
három gyerekkel a csok keretében kapják az állam támogatás. csókszor csók a négyzeten. modern hungária együttes régi slágere. ez lesz az új rendszerváltás.

de valójában egyik se akar versenyt. hanem azt egyik azt mondja, hogy a nemzeti nagytőkések oldják meg az állammal összefonódva. hozzuk helyzetbe a tócóskertben a hunép-et. mert ők lesznek a jók. a másik pedig azt, hogy nemzetközi nagytőkések oldják meg az állammal összefonódva. a másik azt, hogy hozzuk helyzetbe az fcc enviroment global-t. és ebből azt mondják, hogy a multik lehetőség szerint menjenek a francba. mert 25 év alatt nem teremtettek se nagyobb szabadságot, se nagyobb jólétet a többségnek. ráadásul ehhez fel kellett adni a szociális biztonságot. mert ugye azt látják, hogy a szocialista-liberális kormányok eladósítják (szocik) és eladják (libsik) az országot. és velük szemben szinte bármit jobbnak találnak. maradnak lázárék és a mérséklődő vonáék a bérunióval.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 12:29:13

@444:

"ha anarchia lenne, akkor nyilván nekik kellene a lakótelepet vezetni"

Ebben semmi nyilvánvaló sincs; lakóbizottságok képesek megszerveződni.

"anarchiában nincsenek se elvek, se törvények"

Ez a kocsma népének megfejtése, akik azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan tudják kilopni a benzint a(z önkormányzati) céges fűnyíróból. A garázda Sanyi megfejtése, aki autókarcolással fenyegetőzik, amikor egy fogyasztója törvényes útra kívánja terelni az adásvételi vitájukat.

444 2017.09.15. 12:48:46

@neoteny:
és azt ki állítsa elő? a versenyhivatal/fogyasztóvédelem megbüntette ezt a céget.
www.eremkibocsato.hu/
"A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a vállalkozás fogyasztók megtévesztésére alkalmas kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amikor a termékeit népszerűsítő reklámokban a „Magyar Éremkibocsátó Intézet” megnevezést alkalmazta és azt közölte, hogy egyes nemzeti pénzverdék hivatalos forgalmazója, ezzel valótlanul a vállalkozás állami elismertségének látszatát keltette a fogyasztókban. Ezen kívül megtévesztette a fogyasztókat a termékeinek kedvezményes árával és a korlátozott elérhetőségével kapcsolatban is. A GVH bírság kiszabását is indokoltnak látta, ezért a vállalkozásra 100.000.000 Ft bírságot szabott ki. ennek ellenére tovább működnek. az új termékük. 30 mm átmérőjű ezüst érme.
www.eremkibocsato.hu/szuzmariaerem
ez most akciós áron 5990 forint helyett 4990 forintba kerül (+990 forint csomagolási és postaköltség). samlerhuset csoport. budapest szabadság tér 7. bank center irodaház. city torony 7. emelet. üssék rá az érmére az árát. és ezt majd elfogadja a debrecenben a kishegyesi úton a kurucz húsbolt.
www.kuruczhus.hu/
és adnak érte egy marhalábszárat. és a hentes nézegeti a szűzmária érmét, hogy ez biztos ér öt ezret? hatot ér, vagy inkább hetet ér? mennyit érjen. ezt majd eldönti a piac. és így nem kell se állam, se egyház. értem, hogy ez lenne az anarchia. ebben a politikai konstrukcióban nincs állam, se egyház (illetve persze az anarchiába vetett hit az államegyház) hanem csak piac van.

444 2017.09.15. 12:50:35

@neoteny:
ha lakóbizottságok vannak, akkor választanak egy biztosokat. és ugye azt már kizárja az anarchia. mert mi van ha lakótömbben nem teszik a biztos. és egy ilyen rendszer biztos elnyomná az egyént.

444 2017.09.15. 12:51:11

@neoteny:
jav. választanak egy biztost vagy biztosokat

444 2017.09.15. 13:00:55

@neoteny:
na de anarchiában praktikusan hogyan működne sanyi és a kuncsaft közötti vita? így legfeljebb egy héten belül kitörne a polgárháború.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 13:01:41

@444:

"és azt ki állítsa elő?"

A piaci szereplők? Akiknek a múltbeli teljesítményük alapján hitelesnek ítéltetnek más piaci szereplők által?

Az eBay működni képes úgy, hogy az eladók/szállítók túlnyomórészt becsületesek: ugyanis azokat, akik nem becsületesek, lepattintják az eBay-ról; és az, hogy kik nem becsületesek, a vásárlók/fogyasztók tapasztalatai döntik el.

"értem, hogy ez lenne az anarchia. ebben a politikai konstrukcióban nincs állam, se egyház (illetve persze az anarchiába vetett hit az államegyház) hanem csak piac van."

Az anarchia _nem_ politikai konstrukció, ugyanis nem egy központi államhatalom által hozott törvényeknek államhatalmi erőszakmonopóliumra alapozott érvényszerzésével működik.

Állam(hatalom) valóban nincs az anarchiában: an-arkhosz van, az uralkodó(k) hiánya. Egyházak, ti. szervezett vallási felekezetek lehetnek, ugyanis azoknak csak az önkéntesen a tagságot vállalók felett van erkölcsi hatalma. A "csak piac" pedig az emberek összes önkéntes gazdasági tevékenységét jelenti: az emberek szabadok abban, hogy milyen szempontok alapján hoznak gazdasági döntéseket (minek alapján választanak). Az anarchiában nincs senki arra kényszerítve, hogy pornót nézzen: ha a vallási felekezetének a szabályai tiltják azt, ő szabadon követheti a vallási felekezetének szabályait. De arra is szabad, hogy elhagyja a vallási felekezetét, és pornót nézzen.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 13:32:11

@444:

"na de anarchiában praktikusan hogyan működne sanyi és a kuncsaft közötti vita?"

Erről már értekeztünk; emlékezz vissza.

"így legfeljebb egy héten belül kitörne a polgárháború."

Ez a kocsma népének megfejtése, akik azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan tudják kilopni a benzint a(z önkormányzati) céges fűnyíróból. A garázda Sanyi megfejtése, aki autókarcolással fenyegetőzik, amikor egy fogyasztója törvényes útra kívánja terelni az adásvételi vitájukat.

444 2017.09.15. 13:42:53

@neoteny:
vegyük példának debrecent. a legnagyobb cég a teva. kibocsátana sékelt. a német fag márkát és a francia daucy pedig frankot. a kuruc húsbolt becsülje meg, hogy az a sékel, márka, frank vajon mennyit ér. harapdálja, vagy foglalkoztasson minden üzlet egy becsüst. vagy hogyan képzeled ezt el. vagy a tócóskertben ki az elismert piaci szereplő? vagy bocsássanak ki soros bankót? lényegében ez a "soros terv". évente 1 millió menekült befogadása. fejenként 15 ezer euro hitel az ellátásukra. és ezt majd visszateremeli az európai társadalom egésze. így megszűnnének a keresztény nemzetek. és létrejönne az európai egyesült államok.

444 2017.09.15. 13:48:00

@neoteny:
na jó és ki lenne a harmadik fél, aki eldönti. kérdezzék meg a bölcs rabbit egy sékelért cserébe. vagy aladárt a mézga családból.

a tradíció errefelé ez. 1552-es magisztrátusi jegyzőkönyvből való részlet.

Negyedszer. Minden egyes prókátor eskü alatt legyen köteles (szolgálni) és minden egyes előadásért és válaszadásért öt dénárt kaphasson és hajthasson be azoktól, akiknek peres ügyét felvállalta. És
amint a pert az együtt ülő esküdtek és bírák vitatni és tárgyalni kezdték, ezeket kivéve, mindenki más, aki erre a tisztre nincsen megválasztva, eltávozni tartozik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 13:59:50

@444:

"vegyük példának debrecent. a legnagyobb cég a teva. kibocsátana sékelt."

Miért bocsátana ki a TEVA sékelt? A TEVA egy gyógyszergyár, nem egy bank. A TEVA olyan pénzben fizetné az alkalmazottait, amilyenben a bevételei vannak, esetleges átváltás után (ahogy most is teszi). Ez megint a te fékeveszett fantáziálgatásod, hogy a TEVA sékelt bocsátana ki.

"a kuruc húsbolt becsülje meg, hogy az a sékel, márka, frank vajon mennyit ér."

Most is lehet fizetni a legtöbb boltban euróval is: a boltos átváltja az eurót forintra. Csak épp' az átváltási arány nem alku tárgya: annyiért váltja a boltos, amennyiért jónak látja -- és az rosszabb átváltási arány lesz, mint amennyiért a szír pénzváltó váltaná két utcával arrébb. Az átváltás költségét a vásárló viseli; így a vásárló motiválva van arra, hogy olyan pénzzel fizessen, amit a boltos elfogad váltás nélkül, amelyik pénz a legelfogadottabb a környéken.

Továbbá amikor a márka és a frank (meg a dollár meg a font) beváltható pénzek voltak, akkor a beválthatóság épp' azt jelentette, hogy egy fix mennyiségű nemesfémre (aranyra vagy ezüstre) voltak beválthatóak. Így a váltási arányok is fixek voltak a beváltható pénznemek között: a kuruc mészáros megnézhette egy táblázatban, hogy mi a márka aránya a frankhoz képest (és viszont). És mivel mindkét pénz fix nemesfém-mennyiséget jelentett, a váltási arány nem változott közöttük, nem úgy mint ahogy az történik a beválthatatlan (fiat) pénzek esetén.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 14:02:03

@444:

"na jó és ki lenne a harmadik fél, aki eldönti."

Választottbíróságok, amelyek pl. a legtöbb nemzetközi kereskedelmi vitát is kezelik, fizetségért.

444 2017.09.15. 14:34:09

@neoteny:
A megöli B-t. majd ezek után A és B örököse egyezzenek ki valahogy egy személyben, aki eldönti, hogy A mennyi büntetést kapjon. miközben ő nyilván azt mondja, hogy ő nem ölte meg B-t. az nyilván az örököse ölette meg. és csak ráfogja. és ezek után kezdődjön el lényegében egy "peren kívüli egyezkedés". per nem lehet. közösség által választott bíróval és esküdtekkel, mert azt ugye kizárja az anarchia.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 14:50:59

@444:

"per nem lehet. közösség által választott bíróval és esküdtekkel, mert azt ugye kizárja az anarchia."

Ezt honnét vetted?

Az anarchia azt "zárja ki", hogy a bíró az államhatalom által legyen választva, és hogy az államhatalom által hozott tételes törvények szerint lefolytatott tárgyalás után az államhatalom által hozott tételes törvények szerint szabja ki a büntetés mértékét.

I am presenting an argument for anarchy in the true sense of the term; that is, a society without government, not a society without governance. There is no such thing as a society without governance. A society with no mechanism for bringing order to human existence is oxymoronic; it is not “society” at all.

One way to bring order to society is to invest some people with the exclusive power to create and coercively enforce rules which all members of society must follow; that is, to create a government. Another way to bring order to society is to allow people to follow rules that spontaneously evolve through human interaction with no guiding intelligence and may be enforced by diverse agencies. This chapter presents an argument for the latter approach; that is, for a spontaneously ordered rather than a centrally planned society.

faculty.msb.edu/hasnasj/GTWebSite/Obvious.pdf

444 2017.09.15. 15:47:06

@neoteny:
vegyük a középkori debrecent. az igazságszolgáltatás abban állt, hogy újév kezdetén vízkeresztkor az alsó és felső járásból hat-hat esküdtet választottak. akik szent györgy napjára megnevezték a bírót. egy évre választották. és következő évben nem lehetett újraválasztani. hanem legfeljebb az azt követő évben. ez ugye nem anarchia. mert van egy archos (leader, ruler). ez a főbíró. de maguk az esküdtek is archos-ok. mert ezek rendszerint a főutcák (ahhoz tartozó kisebb utcák) választott elöljárói. aztán ebből kiterjedt bíróság jön létre. ami pénzügyi értelemben a bírságokra és a perköltségekre van alapozva. szakértőket alkalmaznak. pl. orvosi szakértők egy "medicina doctor", egy patikárius. nőkkel kapcsolatos ügyekben az "öreg asszonyok társaságába" tömörülő bábák, jóllehet a bírák szerint "a bábák nézésén nem lehet mindenkor fundálni". vannak vásárbírák. feljegyzik, hogy amikor elszapodtak a vásári lopások, akkor példát statuálva egyetlen süveg ellopásáért 30 pálcára ítéltek valakit, s nyakvasban állásra (a vásár közepén, a városháza előtti szégyenfánál), hogy "tanúllyanak mások is, kik felessen találtatnak lopásban illyen sokadalmak alkalmatosságával".

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 17:19:11

@444:

"ez ugye nem anarchia."

Valóban nem; mert ez: to invest some people with the exclusive power to create and coercively enforce rules which all members of society must follow; that is, to create a government.

444 2017.09.15. 17:23:31

@neoteny:
anarchiában nem lehet bába öreg asszonyok társasága. amelyik megszólal a nőkkel (babákkal) kapcsolatos ügyekben. és a bíró nem mondhatja azt, hogy a bábák nézésén nem lehet mindenkor fundálni. mert azzal szegény kis bábák jogai sérülnek. hanem akkor nők (a babákkal) védjék magukat magánhadsereggel. mert az anarchiában végső soron úgy döntik el ezeket az ügyeket. mert így kisebb az erőszak. és nehogy valakinek túlhatalma legyen.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 17:28:18

@444:

"anarchiában nem lehet bába öreg asszonyok társasága. amelyik megszólal a nőkkel (babákkal) kapcsolatos ügyekben."

Hogyne lehetne: ha viszont csak _egy_ öregasszonyok társasága lehet az, amelyik megszólal a nőkkel (babákkal) kapcsolatos ügyekben, akkor az nem anarchia.

444 2017.09.15. 17:51:06

@neoteny:
és ha csak véges számú (kettő vagy esetleg három) lehet, akkor mi a helyzet?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 17:57:40

@444:

Attól függ, hogy _miért_ lehet csak véges számú. Ha amiatt, hogy az arkhosz (kormányzat) úgy dönt, hogy csak annyi lehet, akkor az nem anarchia. Ha amiatt, hogy összesen négy öregasszony létezik akik képesek megszólalni nőkkel (babákkal) kapcsolatos ügyekben és így legfeljebb két társaságot képesek alakítani, akkor az még lehet anarchia.

444 2017.09.15. 18:00:56

@neoteny:
tehát mi a helyzet ha van debrecen megyei jogú város. és környezetében hajdú városmegye. két egyenjogú közigazgatási fél egyesülése a tisztántúl. és van a (tradicionális) hajdúsági bábaasszonyok társasága és a (modern) debreceni szülészorvosok köre. mi a helyzet egy ilyen kettős közigazgatással. (nyilván valaki ezt már filozofikusan feltalálta. majd esetleg megmondod, hogy ki volt.)

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 18:10:30

@444:

"tehát mi a helyzet ha van [...] városmegye."

Olyankor az a helyzet, hogy te még mindig egy kognitívan hátrányos helyzetű posztmodernista vagy.

Részletekért ld. Alan Sokal esetét: en.wikipedia.org/wiki/Sokal_affair

444 2017.09.15. 18:20:34

@neoteny:
van geréb ágnesnek a pere. a szülészorvosok többsége azt mondja, hogy boszorkány. vessék börtönbe. mert gyermekek életét veszélyezteti. ha nincs jól feleszerelt klinika, az otthonszülés általánossá válik, akkor túl sok lesz a fogyatékos. a semmelweis éppen azt figyelte meg, hogy a nők, akik a szekéren megszülnek, azok valahogy nem halnak meg gyermekágyi lázban. mert a a bábák nem jártak bonctanra. és nem tudták megfertőzni szerencsétlen asszonyokat. de ez egy extrém eset. a városias szülészorvosok modern világlátása rendkívül fontos. de még mielőtt elítélnénk, hogy boszorkány esetleg hallgassuk meg a vidékies bábaasszonyokat is. mit mond a tradicionalitás. ez kettős közigazgatás.

444 2017.09.15. 18:22:08

@neoteny:
kettős közigazgatás elvét valaki már biztos kimondta. hátha te tudod.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 18:34:45

@444:

"ez kettős közigazgatás."

Te még mindig egy kognitívan hátrányos helyzetű posztmodernista vagy.

444 2017.09.15. 21:34:06

@neoteny:
ha úgy érted, hogy hülyéskedek, akkor persze. ha akarsz valami külső kontrollt, akkor a városias környezetben az a vidék. ebből következik a kettős közigazgatás. erre csak rájött valami angol lord.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 21:39:00

@444:

"ha akarsz valami külső kontrollt"

Olyat csak a szar szemét hazaárulók akarnak, akik a magyarok ellen fordulva az idegen arkhoszok istentelen és elvtelen helytartóit támogatók mellé állnak.

444 2017.09.15. 21:45:37

@neoteny:
az államnak a legegyszerűbb racionalitást érdemes követnie. ezt nyilván tudták a régi görögök is. az angol lordok meg nyilván rájöttek arra, hogy épül egy város, akkor azt legegyszerűbben a vidék tudja kontrollálni. eddig csak el jutott a politika filozófia. ha nem, akkor sajátosan magyar.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 21:56:41

@444:

Ezt csak azért mondod, mert egy bukott bolsevik szocialista vagy, aki átnyergelt a népnemzetiszocializmusra, kivéve amikor Putyin-bérencségről van szó.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.15. 22:01:03

@444:

"épül egy város, akkor azt legegyszerűbben a vidék tudja kontrollálni"

A vidék még a saját lakosságát sem képes kontrollálni; azok beköltöznek a városba. Elárulják a nehéz de értékes jobbágyparaszti életet a bűnös város bulis-buzis-drogos negyedeiben folyó izgalmakért, Y-haplocsoportra való tekintet nélkül. Felforgatják a hagyományokat; szétverik a szász tanárok által a diákokba pofozott rendet.

444 2017.09.15. 22:29:40

@neoteny:
a tőkepiac kezdi el felfejleszteni a várost és kisemmizni a vidéket. és ebből épülnek az amerikanizált metropoliszok. csak magyarországon ez nem menő. a budapest világváros projekt sült be a válsággal. demszky a szuperász elmenekült berlinbe. mert annyit loptak, hogy a rogán tóni alig tudja túlszárnyalni.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.16. 00:24:26

@444:

"csak magyarországon ez nem menő."

A magyar vidéken a mazochizmus a menő.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.16. 06:57:29

@444:

Tessék, a kici óccó kínai LEGO-kompatibilis játékok elveszik a magyarok munkáját anélkül, hogy a kínaiak Mo-ra költöznének:

index.hu/index2/#bloghu/bestofchina/2017/09/14/storm_racing_lego_teszt_majdnem_eredeti_kiveve_az_arat

444 2017.09.16. 10:07:56

@neoteny:
talán ezért nem kellene államilag támogatni 4,4 a gyárbővítést milliárd forinttal. abból a pénzből a felszerelhetik/feltőkésíthetik a nyíregyházi szakképzési centrumot.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.16. 10:21:11

@444:

"talán ezért nem kellene államilag támogatni 4,4 a gyárbővítést milliárd forinttal."

Hja, az államalkotó magyarok ilyen államot alkottak maguknak.

444 2017.09.16. 11:32:03

@neoteny:
ennél cifrább a helyzet. 2018-tól debrecenben a
a moszkvai lomonoszov egyetem angol és orosz nyelvű képzésket indít. indulnak az orosz nyelvtanfolyamok. eddig 300 jelentkező.