1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.09.08. 03:45 HaFr

Amíg a jobboldal követő üzemmódban van, nem lesz maradandó hatása

Képtalálat a következőre: „revolt of the masses”

A világban uralkodó megatrend a globalizáció, a technicizálódás, a homogenizáció, a kapitalizáció, a deszakralizálódás és az etatizmus kombinációjában keresendő. Alapvetően balos fogalmak amennyiben baloldalon a lokális kultúrák, a hierarchia, az emberek közötti megkülönböztetés, a kulturális zártság, az autoritás és a hagyományok feltörését értjük. Mármost a jobboldalon ma az Alt-righttól az etnicizmuson át az illiberalizmusokig, a keresztény politikai mozgalmaktól a jobbos celebek és megmondóemberek radikalizmusán át az n-dik rend víziójáig lázadó ideológiák vették át a az utóbbi három évtized védekező jobboldalának helyét -- bár paradox módon éppen a védekező pozíció jelentené itt az erőt, amelynek van koherenciája, rendszere és összhangban van az aktuális megatrenddel.

Az utolsó ilyen trendképző jobboldal a neokonzervativizmus volt, amely úgy volt piaci és realista, hogy közben idealista tudott maradni: hagyományos erkölcsi értékeket vallott, antietatista és meritokratikus volt (vagy akart volna lenni). A mai jobboldalnak nincs ehhez hasonló robusztus rendszerképző ereje. Legföljebb anarchista, abban reménykedik, hogy azzal, hogy átüti a balos megatrendet, ki is vérezteti azt, és a helyére majd alkot valamit -- egyelőre nem tudni mit --, ami fenntartható. Se a rendszerkritikus baloldalnak, se az ugyanilyen jobboldalnak nincs transzformatív ereje -- megrekedtek (egyelőre biztosan) identitás mozgalmakként ahelyett, hogy rendszerré állnának össze, ezért (is) olyan képlékeny, agonisztikus ma minden a nyugati világban.

De ugyanezért rendkívül unalmas a National Reviewtól a First Things-en és a Breitbarton át a Mandinerig minden jobboldali orgánum is. Éppen a nagy gondolat hiánya miatt a lázadók lephették el a műsorokat és a hasábokat -- hogy ne is beszéljünk most a politikáról -- márpedig a lázadók ritkán szubtilisak, különösen, ha udvari zsoldban csinálják, fusiban. Lázadóink a tömegtársadalom szülöttei és kulturálatlanságának képviselői -- amiatt van (majdnem) mindennek olyan áthatóan fasiszta szaga is. Amit Heidegger be tudott csomagolni és szellemi csemegévé tudott tenni, noha végeredményben radikális, ontológiai civilizációellenesség volt, azt a posztmodern dzsihadisták (akár bal-, akár jobboldalon) óhatatlanul kifejezik a maga valójában: mármint a liberális demokráciával szembeni tömeglázadásként. Ami hagyományosan csak a romboláshoz elég. Kérdés, miként változik majd a megatrend ennek hatására, ha lebukik a nap a véres csatamező fölött (=at the end of the day). Jó eséllyel semennyire. Fenntartható javulást a tömegek életében a lázadás nem fog hozni, a megatrenddel kell beérniük, illetve kivárniuk, amíg ez a világ kiforogja magát a javukra is. A jobboldalnak a mostani állapotában már csak be kell érnie a követéssel és a szimbolikus jelenléttel. Bár a lármásságát aligha lehetne tagadni.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr6012810936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.09.08. 06:24:03

A népek forronganak. A liberális demokrácia egyszerűen elérte saját határait. Ennek belátásához nem kell feltétlenül eszme, a rosszat elég meglátni. Az eszme pedig adott: a teljes, azaz a liberalizmus által nem korlátozott demokrácia-

Geo_ 2017.09.08. 10:12:28

A világban uralkodó megatrend a globalizáció, a technicizálódás, a homogenizáció, a kapitalizáció, a deszakralizálódás és az etatizmus kombinációjában keresendő.

Végül is egyéni ízlés kérdése, hogy mit nevezünk megatrendnek - én azt az iskolát vallom, mely szerint egyre csökken a hagyományos, élőmunka szerepe, csökken a pénzben kifejezett növekedés üteme, közben a műszaki fejlődés gyorsul, a fejlettséggel csökken a gyerekvállalás, s akár természetes, akár emberi beavatkozás következménye (szerintem a kettő együtt): a klímaváltozás.

Ez nincs ellentétben az általad felsoroltakkal - de tán jobban érthető a konfliktusok forrása: csökken a korábban középnek tartott rétegek pozíciója (prekariátus), a klímaváltozás felerősíti a migrációt, vagyis az emberek alapvető biztonságérzete sérül.

Ha különbséget lehet tenni köztük - hiszen összeérnek - a jobboldali radikalizmus bezárkózással, rasszizmussal, a baloldali inkább egyenlősdivel, tömegdemokráciával válaszolna a helyzetre. (Itt ér össze a kettő: egyaránt diktatúrához vezetnek).

A liberális/polgári demokrácia hívei pedig - s nem csak a jobboldal - kétségbeesetten védik a jogállamot és a piacgazdaságot - s nem hajlandók észrevenni, hogy valóban ki IS kell lépni a pusztán parlamenti, pártdemokrácia kereteiből, ill. hogy az újraelosztás sem eleve ördögtől való dolog. Vagyis: "illetve kivárniuk, amíg ez a világ kiforogja magát a javukra is. " - ezt a kivárást, átmenetet nagyon meg kell tervezni? fontolni? - de mindenképpen kezelni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.09.08. 10:15:59

@Geo_: igen, ez talán nem mond ellent annak, amit mondtam

Geo_ 2017.09.08. 11:21:55

@HaFr: a baj az, hogy közben ilyeneknek is szólás szabadságuk van, amit sajnálatos módon nem egy zárt osztályon gyakorolnak...

geo1.blog.hu/2016/10/13/velemeny_a_liberalizmusrol

GyMasa 2017.09.08. 11:40:14

Tisztelt HaFr!

Nem sikerult sajnos teljesen megertenem ezt a cikket, de a cimben szereplo kep engem nagyon felzaklat.
Teged egyaltalan nem zavar, hogy a vilag nyugati felen mostmar nyiltan kommunista diktaturat akarnak bevezetni a progressziv balos velemenyformalok?
Illetve azt szeretnem megkerdezni, hogy mi a velemenyed az USA-ban uralkozdo, (szerintem 100%-ban kepzelt, es fabrikalt) NACI veszelyrol?
Egeszen pontosan arra gondolok, hogy szerinted is rendjenvalo az, amit az antifa bagazs az USA-ban muvel:
- A nacikat el kell halgattatni.
- Akar eroszakkal is
- Az, hogy valaki naci, mar feljogositja, sot kotelezi a hithu Antfa-kat, hogy akar megelozo jelleggel is fizikai eroszakot alkmazzanak a "nacik" ellen
- Azt pedig, hogy ki a "naci" az Antifa maga donti el?
(azazhogy MINDENKI naci, aki nem Antifa?)
Szerinted ez a mentalitas mennyiben kompatibilis a nyugati tarsadalom ertekrendjevel?
Illetve szeretnem tudni, hogy mi a velemenyed a kommunizmusrol, ugy altalaban!
Elore is koszonom a valaszodat!

2017.09.08. 11:42:05

@Geo_:
és te erre azt mondod, hogy ez nem lehet másként. a te liberalizmusod ortodox. csahogy a köznép leszámítva fél millió a technológiához semmit se értő szabad bölcsészt és az átévé nyugdíjasait nem erre szavaz. ez az egész lényegében vallási értelemben bukik meg. mert ti egy homogenizált rovarszerű totális civilizációt képzeltek el. ami úgy egyébként szinte minden elemében ellentmond az evolúciónak. mert abban valójában nincs variabilitiás (a multikulturalitás valójában egyféleség), nincs szelekció (hanem eleve kiválasztottak vannak), nincs lokalizáltság (környezeti alkalmazkodás), stb. de filozofikusan megfejted, hogy nem lehet másképp. hajrá.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.08. 12:42:06

@Geo_:

"az újraelosztás sem eleve ördögtől való dolog"

A magánadakozáson alapuló újraelosztás nem eleve ördögtől való dolog; az államhatalmi erőszakon alapuló újraelosztás az ördög kézimunkája. Már csak azért is, mert -- mint ahogy egy Mészáros Lőrinc esete is mutatja -- az államhatalmi erőszakon alapuló újraelosztás iránya a Fordított Robin Hood szerinti: a szegény(ebb)ektől vesz el és a gazdag(abb)aknak ad.

Amok 2017.09.08. 12:57:54

@HAFR "Mármost a jobboldalon ma az Alt-righttól az etnicizmuson át az illiberalizmusokig, a keresztény politikai mozgalmaktól a jobbos celebek és megmondóemberek radikalizmusán át az n-dik rend víziójáig lázadó ideológiák vették át a az utóbbi három évtized védekező jobboldalának helyét -- bár paradox módon éppen a védekező pozíció jelentené itt az erőt, amelynek van koherenciája, rendszere és összhangban van az aktuális megatrenddel." >> pont az utóbbi 3 évtized neokonzervatívizmusának sikertelensége bizonyítja, hogy semmi de semmi értelme nincs a védekező pozíciónak: maximum 10-15 évvel tudja megakasztani a legmeredekebb balos ötleteket. Ennek a típusú konzervatívizmusnak csak a parlamentekben és think-tankok langymelegében ülő konzervatív elit számára van kézzelfogható (anyagiakban,
státusban megnilvánuló) eredménye, a konzervatív közemberek számára nincs: ugyanúgy szétverik és exportálják a munkahelyeiket jelentő ipart, idegenekkel árasztják el a lakóhelyeiket, ledöntik a szobraikat és kigúnyolják/ellehetetlenítik a vallásukat és életmódjukat. A "nagy gondolat", mint olyan nem a konzervarív ember, hanem az értelmiségi célja, így ennek léte vagy nem léte másodlagos is a felsorolt problémákhoz képest.

2017.09.08. 13:34:02

@Amok:
a jövő ideológiája minden esetben matek. matematikai modelled van. legalább elemi szintű kalkulus. nincs. az filozofikusan ugyanannyit ér, mint amiket orbán kegyelmes úr mond a rádióban. csak ő legalább viccelődik. elsózták a levest. egyék meg. no, igen.

DrGehaeuse 2017.09.08. 14:05:42

A megatrendrő - amiről a poszt elején szó van - a posztban nincs kifejtve, hogy az a(z egyébként poszterünk által üdvösnek és fenntartandónak vélt) liberálisnak nevezett demokráciára (leánykori nevén polgári demokrácia) nézve káros-e avagy annak velejárója, egyszóval nem lett világossá téve a viszony a megatrend és a lib-dem között.

Ehhez képest ex-catedra ki van jelentve, hogy:

"Lázadóink a tömegtársadalom szülöttei és kulturálatlanságának képviselői -- amiatt van (majdnem) mindennek olyan áthatóan fasiszta szaga is. Amit Heidegger be tudott csomagolni és szellemi csemegévé tudott tenni, noha végeredményben radikális, ontológiai civilizációellenesség volt, azt a posztmodern dzsihadisták (akár bal-, akár jobboldalon) óhatatlanul kifejezik a maga valójában: mármint a liberális demokráciával szembeni tömeglázadásként. Ami hagyományosan csak a romboláshoz elég."

Felvetődik néhány lehetőség a továbbgondolásra:
1. Amennyiben feltételezem (de a magam részéről meg nem engedem), hogy a "megatrend" és annak fő elemei "konformak" a "liberális demokrácia"-val, akkor ezen "lázadóink" lázadása helyénvaló, s az ilyen "megatrend"-et kiérlelő "liberális demokrácia" nem méltó a fennmaradásra. Valami más kell helyette. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az "illiberális állam" giktatúrája üdvözlendő lenne, mert ez csak egy inadekvát válasz egy jogos kérdésre.
2. Amennyiben az 1. pont szerinti "konformitás" nem áll fenn, de a "liberális demokrácia" felelős a "megatrend" kiérlelődéséért, akkor a "liberális demokrácia" súlyos hibákkal terhelt, tehát reformra szorul. Ez esetben a lázadás még mindíg helyén való, de rossz az alanya. Tehát lázadni nem a "liberális demokrácia" ellen lell legfejjebb "érte" illetve a "megatrend" ellen és a "liberális demokrácia" azon hibái ellen amelyek a "megatrend" kifejlődédét okozták.
3. Amennyiben a "megatrend" a "liberális demokrácia"-ra nézve is káros, annak ellenére fejlődött ki és a "liberális demokrácia" létét is fenyegeti (szerény véleményem szerint ez a helyzet) de a kifejlődéséért a "liberális demokrácia" belső ellentmondásai és hibái a felelősek. Akkor a "lázadók" lázadása nem helyénvaló. Ebben az esetben védelmi harcot kell folytatni a megatrendet irányító és mozgásban tartó "hivatásos forradalmár" "progresszivista, relativista" baloldallal szemben.

2017.09.08. 14:05:54

valaki ezt már ugyan linkelte, de én is úgy érzem, hogy igazán ennek lesz maradó hatása és végül is ez egy jobboldali jelenség.
és trend is: inforadio.hu/tudositoink/2017/09/05/sajat_vilagot_epitettek_a_szupergazdagok/?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

egyébként meg ha nem valószínű, hogy 2040 körül lesznek még nemzetállamok, akkor jobboldal sem valószínű, hogy lesz.

de addig ! . . .

én nem vagyok optimista
nem biztos, hogy 2040-ben de valamikor akörül csak valamilyen poszt-apokaliptikus társadalmat tudok elképzelni.

most folyik az az előzetes bűnbakképzés - merthogy az emberiség és civilizációjának jelenlegi állapota ezt már eldöntötte.
ami a vita(?!), hogy ki tehet róla, kit kell megszívatni, ki maradhat életben utána.

de ezt is a kínaiak fogják megmondani.
akik, mint tudjuk eszmeileg, legalábbis a mi fogalmaink szerint AC/DC
vagy_mi?
mindegy, hiába vannak ők is követő üzemmódban(egyelőre. vagy már nem is), legalább elég sokan vannak és legalábbis nem látszik annyira a társadalmuk töredezettsége

DrGehaeuse 2017.09.08. 14:13:42

Még egy megjegyzés:

A "lázadóink" annak a tömegtársadalomnak a szülöttei amelynek a kultúrálatlansága az említett "megatrend"-nek írható a rovására , mintegy annak "káros mellékhatása".

Amok 2017.09.08. 14:19:39

@444: hát nem sokat értek abból amit írtál. A matematikai modellek haszna a gyakorlatban (a predikciók pontossága) igazán komplex (társadalmi, gazdasági, ökológiai, éghajlati stb) rendszereknél pedig a jelenlegi állapotban 0-hoz közelít, ld milyen találati pontossága válnak be a hosszabb távú jóslatok a gazdaságra vagy a tőzsdére vonatkozóan. Ja, persze, mindig van olyan jóslat, ami bevállik, mert az összes lehetséges kimenet elhangzik valamelyik szakértő szájából. A fizika vagy a műszaki tudományok oldaláról nézve ezek a modellek vicc kategóriába tartoznak. Arról nem is beszélve, hogy milyen mozgosító/motiváló ereje van egy matematikai modellnek, mint ideológiának. De gratulálok azért, hogy Orbánt ebbe is belekeverted, nem tudom mely modell alapján.

GyMasa 2017.09.08. 14:26:33

@DrGehaeuse:
...Akkor a "lázadók" lázadása nem helyénvaló. Ebben az esetben védelmi harcot kell folytatni a megatrendet irányító és mozgásban tartó "hivatásos forradalmár" "progresszivista, relativista" baloldallal szemben...
Ezert lettek az USA-ban az Antifa csoportok felveve a terrorista csoportok figyelolistajara.
www.dailymail.co.uk/news/article-4844296/Homeland-Security-deem-antifa-domestic-terrorists.html
Mert, en alapvetoen megertem az igenyt a valtoztatasra, de amit nem fogadok el, hogy azt ilyen modon propagaljak...

Geo_ 2017.09.08. 14:27:11

@444: mi ez a hülyeség, amit katyvaszolsz?

Nem azt mondtam, hogy nem lehet másként - hanem azt, hogy mi a bizonyított megatrend. Közbejöhet háború, természeti katasztrófa, stb.

Más következtetéseit pedig ne varrd a nyakamba. "egy homogenizált rovarszerű totális civilizációt képzeltek el."

Gondold újra, hajrá!

Geo_ 2017.09.08. 14:30:47

@neoteny: megatrendekről ban szó, s nem Mészáros Lőrincekről.

2017.09.08. 14:32:55

@Amok:
ezzel együtt a jövő ideológiája a matek. anélkül legfeljebb annyit tudsz hirdetni, mint orbán.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.08. 14:37:17

@Geo_:

Az újraelosztás már egy elég régi megatrend. Ennek a két lehetséges módozatáról írtam-

DrGehaeuse 2017.09.08. 14:38:48

@Amok: "A 'nagy gondolat', mint olyan nem a konzervarív ember, hanem az értelmiségi célja, így ennek léte vagy nem léte másodlagos is a felsorolt problémákhoz képest."

Nem egészen. A 'nagy gondolat' a konzervatív értelmiség számára sem (lenne) szabad hogy öncél legyen. A "nagy gondolat", éppen arról ismerszik majd meg, hogy a konzervatív értelmiség fogja "kiizzadni magából", de csakis a konzervatív közemberek (polgár) sokasága viheti sikerre, tehát őket kell ennek a gondolatnak aktivizálnia. máskülönben nem is lenne "nagy gondolat".

DrGehaeuse 2017.09.08. 14:43:17

@444:
"a világbank adatai alapján a "megatrend" nagyjából egy évtizede nem érvényesül."

Érvényesülni érvényesül, csak ma már nem jár vele együtt gazdasági növekedés.
Ez is csak a gazdasági vetületére érvényes. Sajnos a társadalmi vetülete ennél sokkal kedvezőtlenebb és ott már több évtizede tartanak a lefelé irányuló minőségi változások.

2017.09.08. 15:28:45

@DrGehaeuse:
ez a kereskedelem (export import összegének) aránya az össztermékhez viszonyítva csökken. a "megatrend" egy évtizede nem érvényesül. és a kínai áruexport csökken.
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/china-exports.png?s=cnfrexpd&v=201709081124v&d1=19170101&d2=20171231
a pénzt nyomja mindenki. és igyekszik felvásárolni, amit csak lehet. mészáros az új "megatrend".

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.08. 15:32:56

@444:

Mik azok az évenkénti beszakadások a grafikonon? A Kínai Újév alkalmából minden kínai rápöffent egy ópiumpipára és egy hétig révedezik? Vagy akkor vannak a kommunista agitprop-aktíva gyűlések?

Geo_ 2017.09.08. 15:35:14

@444: A legfejlettebbeket kell nézni. S ott is a számszerű növekedést, vagyis a GDP %-ot. Az itteni 1-2 % valójában sokkal több, mint a felzárkózók látványosabb számai.
Ezen az oldalon van pár hivatkozás:
www.facebook.com/pg/21.szazad/photos/?ref=page_internal

Ugyanakkor egyre többet kapsz összehasonlító áron - pl. mobilok, szgk, TV,

@DrGehaeuse: az un. fejlett országok vannak leginkább szívó ágon - Kína, India jönnek fel.

Geo_ 2017.09.08. 15:45:30

@neoteny: OK, bocs...

De vedd figyelembe, hogy az újraelosztás mértéke mindenhol növekszik - közegészségügy, oktatás, infrastuktúra.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.08. 16:00:17

@Geo_:

"az újraelosztás mértéke mindenhol növekszik"

Svédországban például nem; itt egy 2013-as cikk:

Sweden’s public spending reached 67% of GDP in 1993. [...] Government’s share of GDP in Sweden, which has dropped by around 18 percentage points, is lower than France’s and could soon be lower than Britain’s. Taxes have been cut: the corporate rate is 22%, far lower than America’s.

www.economist.com/news/leaders/21571136-politicians-both-right-and-left-could-learn-nordic-countries-next-supermodel

2017.09.08. 16:15:30

@neoteny:
év végén vélhetően megjutalmazzák a dolgozó néptömegeket. év elején nem rendelnek tőlük annyi árut.

2017.09.08. 16:40:12

@Geo_:
de ezeket az eszközöket egyre inkább le lehet gyártani a garázsban is. vagy egy városban, vagy egy vidéken (metropóliában mondjuk nagy-magyarországon, vagy a keleti, vagy a nyugati parton). ha egy amerikai egy megarégiónak nem tetszik az elnök, akkor megköszönik szövetségi kormány támogatását. mert be tudják szerezni ami szükséges. feltéve, hogy képesek valami többlet termelni. de ez esetben már együtt kell működniük.

formálisan ha P1..Pn jelöli a gazdasági szereplők nyereségét. eddig a cél az volt, hogy keressük a P1..Pn függvények maximumát a ∑ Pi >=0 feltétel teljesülése mellett. mindenki önállóan versenyez úgy, hogy összességében is nyereség legyen. ez a kapitalizálódás feltétele. a gazdaság egésze növekedjen.

egy másik opció, hogy keressük a ∑Pi maxiumát a P1...Pn >= 0 feltételek teljesülése mellett. tehát mondjuk mi a legjobb kaliforniának feltéve, hogy minden szereplő nyer egy kicsit. így tudnak beinteni a központi államhatalomnak, a számukra nem tetsző szövetségi kormánynak vagy a globális tőkepiacnak. annak kaliforniában nem akarnak beinteni. kelet-közép európában annál inkább. mert ha a lengyelek, csehek és ahhoz kapcsolódóan a szlovákok és a magyarok helyi autóipart akarnak, akkor ehhez helyi pénzpiacot kell teremteni. de ehhez kormányzati hatalom szükségeltetik. és kelet-közép európa így fordulhat brüsszel ellen. ahogyan mondjuk a nyugati part washington ellen. és ugyanilyen belharcok kialakulhatnak kínában. peking, shanghai, tajvan és hongkong környéke között. tehát a függetlenedés a nemzeti szint alatt, vagy esetleg azok között indulhat el.

Amok 2017.09.08. 16:54:24

@444: jah. Ne zavarja meg a közgázas modelleidet a valóság.

2017.09.08. 17:00:11

@neoteny:
az eu gdp arányos kormányzati költése csökken.
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/european-union-government-spending-to-gdp.png?s=europeanugovspetogdp&v=201707031812v&d1=19170101&d2=20171231
ehhez képest semmivel sem lett jobb, vagy rosszabb a helyzet.

úgy tűnik, hogy az emberek egyénileg se költenek túlságosan hatékonyan. és kormányzati keretek között sem. és talán közte rejlik valamiféle partikuláris megoldás. a nagyfokú önkormányzatiságban. tehát a helyi vállalkozók összefognak azért, hogy legyen fiba world tour masters. és a polgármester a projekt tervet ellenjegyzi. és egyébként érdekelt abban, hogy a vállalkozások sikeresek legyenek. mert úgy újraválasztják. különben ő lesz a hibás. a bűnbak. miközben ő csak egy formális főtisztviselő. ez nem anarchia, de majdnem. ha balaton környékén a tóparti önkormányzatok összefognak és saját kormányzót választanak, akkor az elég érdekes lenne. ehhez persze nekik egy balaton törvény kellene. mert másképp nem legitim ugyebár. de ezt kierőszakolhatják. mert érdekeltek a miniszterelnök rokonai, ismerősei. "récsöl" elvégezte a "svejci" iskolát. és majd ért hozzá. meg a szubszidiaritás. mindenre van valami kifejezés, hogy ez miért is lesz, vagy nem lesz jó. ha nagyvonalakban végig számolják a balatont, akkor abból a természeti környezetből a jelenleginél magasabb szintű jólétet lehet kihozni. de ehhez az kell, hogy egy kicsit jól járjon lali a lángos sütő. mert ő is szavazó. tehát ez szociális piacgazdaság. egy kicsit szocializmus.

2017.09.08. 17:06:25

@Amok:
a közgazdaságtanból a matek ér valamit. a többi ideológia. vallás. mese.

Geo_ 2017.09.08. 17:30:58

@neoteny: jó, finomítok:

a világ nagy részén - s ez a jellemző - növekszik, ahogy megjelenik az állami EÜ, oktatás, stb. A svédek pedig arra példa, hogy a klasszikus skandináv modell is illeszkedik az általános trendhez - ami náluk visszalépés is lehet.

Geo_ 2017.09.08. 17:47:45

@444: ezt most nem értem, hogy jön ide.

Kalifornia is alapvetően Kalifornián kívül értékesít, a KKE-i országokban sem értelmezhető a saját autópiac - sokkal nagyobb piacra termelnek ők is.

Az, hogy egyre több mindent le lehet majd gyártani "házilag", az szerintem is a jövő útja, ami majd átalakítja a termelést és az elosztást: az már az a szint, hogy a lényeges szükségletek kielégíthetőek - de ez egy másik sztori, odáig még el kellene jutni.

2017.09.08. 17:54:28

@Geo_:
ha kaliforniának nincs saját autóipara, akkor függ a többi autógyártóktól és a szövetségi kormánytól, amelyik az amerikai autógyártást preferálja. ha van saját autóipara, akkor kalifornia nem függ a többi autógyártótól és a szövetségi kormánytól.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.08. 18:28:55

@444:

Hát ez elég szűk tartomány. Ha 0-tól 100-ig tartana az ábra, akkor sokkal egyenesebb lenne az a görbe.

"ehhez képest semmivel sem lett jobb, vagy rosszabb a helyzet."

Ezt te honnét tudnád?

"a nagyfokú önkormányzatiságban. [...] ez nem anarchia, de majdnem."

Mindenesetre jobb, mint a nagy központosított állam; ennek megfelelően egyetértek veled: kívánatos (lenne) a hatalom nagymértékű elosztása az önkormányzatok felé. Különösen egy országon belül, ahol a szabad költözésnek nincsenek olyan akadályai, amik felmerülnek országok közötti költözés esetében.

2017.09.08. 18:38:15

@neoteny:
az újraosztási ráta 2009 óta csökken.
d3fy651gv2fhd3.cloudfront.net/charts/euro-area-gdp-growth-annual.png?s=eugnemuy&v=201709080741v&lang=all&d1=19170101&d2=20171231&ds=1
ehhez képes a éves gdp növekedés 2.5%-ról megugrott 2.1%-ra. úgy, hogy közben megint beszakadt. csökkenő újraosztás mellett. az ortodox liberalizmust nem igazán igazolja. hanem cáfolja konkrétan. de meg lehet magyarázni, hogy vannak még egyéb tényezők. és még kellene csökkenteni. mert nem eléggé csökkent. ugye ezt mindig lehet mondani.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.08. 20:39:15

@444:

"az újraosztási ráta 2009 óta csökken."

Erre nem hoztál ábrát.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.08. 20:55:14

@444:

vannak még egyéb tényezők. és még kellene csökkenteni. mert nem eléggé csökkent.

GyMasa 2017.09.08. 21:13:35

@neoteny:
Látod, pont az ilyen helyzetekben kellene megállni, és nem lapot húzni 19-re, mert ettől durran el az ember agya.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.08. 21:17:12

@GyMasa:

Te is népnemzetiszocialista vagy?

GyMasa 2017.09.08. 21:23:46

@neoteny:
...Te is népnemzetiszocialista vagy?...
Nem.
Miért te az vagy?

Khonsu 2017.09.08. 23:06:49

Szerintem a homogenizáció hamarosan ellentettjére fordul, ezt pedig némi késéssel (mert az előbbi is közrejátszik benne) követi egy hátraarc az etatizmussal kapcsolatban is, mindez a trend része és következő szakaszaként. (nagyrészt a technicizálódás következményeként)

A deszakralizálódás pedig inkább csak nézőpont kérdése. Miközben az emberek elfordulnak a történelmi egyházaktól, a babonák, hiedelmek, új (és nem is annyira új) egyházak, és bizonyos "technológiai" (vagy azzal jól összeegyeztethető) vallások felemelkedőben vannak. Ami szerintem épp abból (is) adódik, hogy a történelmi egyházak szakralitását túlságosan távolinak, szertartásosnak érzik, és ez már nem elég nekik. Meg akarják élni személyesen a "szakralitást", a részévé akarnak válni. (ami, a dolgok "részévé válás" az egész trendnek egy általános és erősödő kulcseleme)

"A mai jobboldalnak nincs ehhez hasonló robusztus rendszerképző ereje. Legföljebb anarchista, abban reménykedik, hogy azzal, hogy átüti a balos megatrendet, ki is vérezteti azt, és a helyére majd alkot valamit -- egyelőre nem tudni mit --, ami fenntartható."

Az ilyen forrófejű kontárok miatt van rossz híre az anarchizmusnak (sajnos).

A "megatrendnek" politikai szempontból nincs színe. Semmilyen oldalhoz nem sorolható, egyszerűen csak "megtörténik". (bonyolult okok, összefüggések miatt, de lényegében automatikusan)

Így azt uralni sem a jobb sem a baloldal nem tudja. (itt veszti el a csatát ma mindkettő, még mielőtt az igazából elkezdődne) Amit el tudnak érni az egyes oldalak, hogy a megatrendbe illesszék, beépítsék magukat. Beleszaladnak még néhány komoly pofonba a közeljövőben, míg erre rájönnek.

Tamáspatrik 2017.09.08. 23:21:46

Jobboldali felfogásúak érzik főként úgy, hogy elvesztették a KONTROLLT az események fölött. De azt is mondhatjuk, hogy az lesz szélsőjobboldali, aki számára a világ túlságosan bizonytalan hely egzisztenciálisan, zűrzavaros és kiszámíthatatlan. Ettől az érzéstől is radikális felfogású lesz: "rendet kell vágni." Használhatjuk a hatalom szót is a kontroll helyett, vagy esetleg a társadalmi státusz (hiányának) érzését. Azért követő üzemmód, mert re-akciós, tehát csak reagál arra, ami történik, nem kreatív. Kontrollt akar tehát gyakorolni, pozíciókat elfoglalni.

Ez csak a radikális vagy szélső jobboldalira igaz. A mérsékelt jobboldali embernek van saját iránytűje/navigációs rendszere. Van egy saját belső etikai rendszere, valláshoz kötődő mély belső hite. Alapértékei nem annyira materiálisak mint a szélsőjobbosé, őt tehát nem ingatják meg a külső változások, mert nem érintik meg a belső értékrendszerét. Emiatt is maradhat inkább szemlélődő.

Viszont ahol a társadalom polarizált, ott behúzzák a mérsékelt jobbosakat a radikálisok, szövetségként elfogadják kisebbik rosszként a baloldallal szemben. Ez van nálunk és az USA-ban. De nem ez a helyzet például a németeknél vagy a hollandoknál.

Tamáspatrik 2017.09.08. 23:29:38

@Tamáspatrik: A mérsékelt jobboldali eszerint valóban hisz az olyan értékek alapvető voltában mint a munka, a család és a közösségek. Ez ad egy olyan szintű belső magabiztosságot, a lázadást szükségtelennek tartja. Trendek jönnek és mennek, kicsit néha háttérbe tudják szorítani az alapértékeket, de eltörölni nem képesek - ebben hisz a mérsékelt jobboldali. Számára nem lesz élet-halál kérdés a bevándorlás, a globalizáció, a robotizáció és hasonlók, mert nem érzi fenyegetőnek a tudással és szakértelemmel szemben, közösségi kapcsolatokkal szemben - olyan szellemi tőkékkel szembeállítva, amellyel ő teljes mértékben rendelkezik.

Khonsu 2017.09.08. 23:45:37

@Bánegressy:

"nem biztos, hogy 2040-ben de valamikor akörül csak valamilyen poszt-apokaliptikus társadalmat tudok elképzelni."

Ez a rész majd kicsit később jön, de talán nem állsz távol az igazságtól.

Mit szólnál egy olyan verzióhoz, hogy van egy (derűsebb típusú) "cyberpunk" világ, annak a konglomerátumnak a világa, melyhez a "megatrend" vezet, ami mondjuk úgy az évszázad vége felé "A civilizáció" lesz a Földön, míg másutt az éghajlatváltozás (és az előbbi világ elleni esetleges támadások és annak megtorló ellencsapásai) következményeként létrejövő pokol, Mad Max világ szintjére süllyedt társadalommal?

Khonsu 2017.09.09. 01:07:29

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Ami elérte a határait, az a képviseleti demokrácia. A nem korlátozott demokrácia a közvetlen demokrácia. (egyébként még annál is fejlettebb cucc jön)

Nevezzük és valósítsuk meg akárhogyan is, a rendszer fejlődéséhez, "tanulási" folyamatához szükséges egy visszacsatolás a rendszer alanyai felől a rendszer vezérlése felé. Ennek jelenleg legjobban működő változata a liberális demokrácia. Előrelépést csak olyan alternatíva jelent, ami ezt a funkciót jobban valósítja meg. (Ezen "alkatrész" nélkül a rendszer befagy és leáll, vagy visszájára fordul a fejlődése.)

Attól, hogy egy alternatíva alaposan meg van ideologizálva, funkcionálisan nem biztos, hogy jobb, pedig pont az lenne a lényeg. A liberális demokrácia nem az ideológia miatt működik, hanem "technikai" okokból.

Javaslom a "mélyelemzéshez" a saját módszeremet. Nézd meg a rendszereket, szedd le róluk az ideológiát, hogy tisztán lásd a "motort". Aztán ezt szedd szét alkotóelemeire és nézd meg mi mit csinál benne.

Emelt szint:

Ha ezt kellő számú rendszerrel megcsináltad, akkor kapsz egy olyan eszközkészletet, melyből célzottan azt raksz össze amit csak akarsz, működni fog.

Aztán úgy ideologizálod meg ahogy akarod... :)

DrGehaeuse 2017.09.09. 03:50:33

@444: pénztároslölő egy megahörcsög aki a gazdinak gyűjt.

DrGehaeuse 2017.09.09. 03:50:41

@444: pénztároslölő egy megahörcsög aki a gazdinak gyűjt.

DrGehaeuse 2017.09.09. 03:50:48

@444: pénztároslölő egy megahörcsög aki a gazdinak gyűjt.

2017.09.09. 11:06:08

@Khonsu:
az ember sok mindent kibír.
én még azt is el tudom képzelni, hogy közben valamitől(mondjuk egy robbanástól paskon, v ilyesmi) irtózatosan megnő a csótányok, meg a patkányok intelligenciája. összefognak és a csótányokat felderítőként használva fegyveres terrorral elkezdik kiszorítani mindkét fajta emberi civilizációt, minek következtében az emberek mégiscsak összefognak a zemberi civilizáció megmentése érdekében és happy end.
vagy a másik; egy renegát csoport összefog a csótányokkal és információkkal segíti a csótány-patkány szövetség sikereit, minek következtében a kisszámú megmenekült emberiség a holdra menekül(ámde a csótányok oda is követik őket a rakettába elrejtőzve :D).
a renegátok meg egy a patkány-csótány szövetséggel kötött békeszerződés alapján az antarktiszra költözhetnek, hogy ott folytassák tovább.

2017.09.09. 11:36:25

@DrGehaeuse:
ha véletlenül bukna orbán és lölőt vizsgálatiba dugnák, vagy egy fölbukkanó egy kemény, elszánt rivális geng, elrabolná, nem sokra mennének, ha lölőböl próbálnának kiszedni bármit a vállalkozásokról és a pénzről, mert szerintem a gyagyásnak csak nagyon homályos képe lehet, hogy mire használják fel őt.
sztm a háttérben egy komolyan megfizetett jogászokból, könyvelőkből, bank-pénzügyi-befektetési szakértőkből álló team van; 4-5 max 12 ember és még külföldön néhány korrupt bankár akik a munkát végzik és sikálják a pénzt.
süti beállítások módosítása