1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.08.27. 12:27 HaFr

A magyar értelmiség árulása

Képtalálat a következőre: „az értelmiség lusta”

Magyarország ötszáz éve forráshiányos ország, forráson értve minden olyan erőforrást, képességet, pénzt, geopolitikai pozíciót stb., amely meghatározza egy nép világban elfoglalt helyét. Ez a forráshiányos állapot ellenben sosem volt a politikai döntések homlokterében, sőt a magyar politikai kultúra döntő motívuma -- a függetlenségi nacionalizmus/etnicizmus -- közvetve mindig e források megújítása -- mindösszesen a modernizáció -- ellen harcolt.

Legutóbb az Orbán-rendszerrel veszítettük el az esélyt a forráshiánnyal való szembenézésre és a helyzet stratégiai újragondolására, ami egyet jelent azzal, hogy újra elveszítettük a lehetőséget a centrumhoz való fölzárkózásra, amely a folyamatos halasztódás miatt egyre reménytelenebb feladat. A mai halasztódásban éppen olyan motívumok diktáltak, mint ötszáz éve alatt oly sokszor. A függetlenségi nacionalizmus takarta politikai kiváltságok, a modernizációs narratíva kiforratlansága, megújulásra való képtelensége és/vagy stratégiai vaksága, illetve a kettő összeütközésében a nacionalizmus ismételt győzelme.

Az utóbbi évek "szabadságharca" nyomán a nyugati kormányok valószínűleg megértették (ők is már többedszerre a félezer év alatt) az etno-nacionalizmusunk elpusztíthatatlanságát (ami nem azt jelenti, hogy érdekük lett volna elpusztítani a patriotizmust és a jogos nemzeti büszkeséget, de kiderült, hogy a polgári fejlődés XIX-XX. századi kiesése miatt ez már nem választható út számunkra, illetve a polgárosodás pótlására nem hoztunk létre alkalmas stratégiát pl. egy lehetséges modernizációs nacionalizmus képében). Az észt úttal szemben a magyar út a társadalom felhúzása helyett a társadalom lenyomása. Az európai nemzetek együttműködése nem nulla összegű játszma, ahol a sérelmi politizálással bármit el lehet érni, vagy amit  -- másrészről -- ne lehetne okosan a javunkra fordítani. De a magyarok láthatóan nem értik ezt elég nagy számban, ezért maradnak a legjobb esetben is félperiféra. A forrásaink lassú pótlására lehetne számítani a Nyugattól. De mi inkább választjuk ismét a félreértelmezett nemzeti függetlenséget -- ami rendesen valójában a függetlenség további csökkenéséhez vezet, mert a forrásbőségünk nem nő, viszont nő a hibázás veszélye a nagyobb nemzetekkel való konfliktusokban.

Ugyanakkor paradox módon ez a nép nem tehet semmiről kollektívumként. Az etno-nacionalizmusnak nincsen akárcsak megközelítőleg hasonlóan erős alternatívája Magyarországon, amiről nem az egyszeri szavazó tehet. Erről a magyar értelmiség tehet. A mai állapotra fordítva: tehet róla a jobboldali, mert nem ismeri fel a domináns jobboldali szemlélet kilátástalanságát és a baloldali/liberális, mert nem hozott létre egy (-két) alternatív nemzeti narratívát. (Persze már a "nemzeti" fontosságát is magyarázni kéne nekik.) Egy ország sorsa mindig az elitjének minőségén fordul meg (hogy aztán ezt a sorsot sok egybefüggő akarat váltsa valóra). Az elmúlt harminc év -- ha valami, akkor -- a magyar értelmiség végtelen hozzá nem értésének összefüggő tanúbizonysága. Az értelmiségünk közös produktuma és az ország egy ugyanaz a minőség, de ha van az egyiknek oka a másik szemére vetni valamit, akkor inkább a népnek az értelmiség szemére.

A forráshiányból való kilábalás kitalálása és megszervezése az értelmiség feladata lett volna ideértve a szükséges társadalmi kompetenciák kiépítését, amelyek idejekorán elejét vették volna a romboló politika kialakulásának. Ehelyett elvesztek a saját színvonaltalan játékaikban, a provinciális fontoskodásban és a lényeg iránti teljes érzéketlenségben. Vonatkozik ez az Akadémiától a TV-szerkesztőkig mindenkire. Most fogjuk kiinni a méregpoharat -- ez alkalommal a tehetetlenség miatt büntetésként. 

125 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr3812783060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2017.08.27. 16:37:02

@neoteny: Az egysíkú befektetések a szokásosnál nagyobb körültekintést igényelnek, főleg ha más tőkével jól ellátott versenytárs is van a piacon.
Ami biztos dolog, a nyersanyag, az energia, a bankszektor és a kereskedelem feletti hatalom. Ha ezek egy országnál rendben vannak, onnan tud versenyezni a szabadpiac játékai szerint.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.27. 16:41:34

@megamovieboy:

"KIncsem eredményeit nem múlták még felül"

És? Nem Kincsem eredményeit kell felülmúlni, hanem az épp' versenyben lévő többi ló eredményét.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.27. 16:43:11

@megamovieboy:

"Az egysíkú befektetések a szokásosnál nagyobb körültekintést igényelnek, főleg ha más tőkével jól ellátott versenytárs is van a piacon."

Ezt úgy hívja az angol, hogy "special pleading"; ez kifogáskeresés arra, hogy miért nem érvényes a saját állításod, miszerint:

"Megfelelő mennyiségű tőke esetén már csak orbitális hülyeséggel lehet becsődölni. Ha van pénz, akkor jöhet a legjobb technológia, a legjobb kutatói részleg, a legjobb menedzser, a legjobb marketinges és egyéb szakember és a konkurenciának semmi esélye."

DrGehaeuse 2017.08.27. 18:11:17

"... a modernizációs narratíva kiforratlansága, ..."
Ha egyáltalán van létjogosultsága bármiféle "modernizációs narratíva"-nak akkor se az a legfőbb baj vele hogy kiforratlan.
A bajok (szerintem) fontossági sorrendben:
- nem látható és nem hallható, "nem jön át" a fityisz által tematizált roganhabonyvajnameszaros médiazajon
- akiknek képviselni kellene, erőtlenek, alulmotiváltak és ötlettelenek
- inadekvát (a magyar valóságra nem megfelelően reflektál)
- néhány (főleg balliberális) elit klub tagságán kívül a kutyát nem érdekli
- a döntőben progresszió fetisiszta "demokratikus" ellenzék még mindig kisajatitja magának (holott szerintem epp a PKP lenne hivatott egy konzlib modernizációs narratíva sikerre vitelére)

DrGehaeuse 2017.08.27. 18:25:14

@DrGehaeuse:
+ bónusz: konzervatív szemmel nézve élek a gyanúperrel, hogy a "modernizációs narratíva"-'t állítólag felkentként kepviselni hivatott bal-lib pártvezérek maguk se értenek hozzá, vagy nem hisznek benne, vagy csak "politikai termék"-nek tekintik vagy e három tetszőleges kombinációja.

DrGehaeuse 2017.08.27. 18:34:41

@HaFr: A címmel vitám van. Szerintem szó sincs ma már árulásról. Inkább egyre súlyosabb elkurvulás életével állunk szemben.

Laikus Érdeklődő 2017.08.27. 19:09:09

@megamovieboy: "az Orbán kormányok alapvető célkitűzése a megfelelő tőke összegyűjtése."
És mindezt az Ország érdekében teszik! Már nem kell sokat várni arra, hogy a NER összes Mészáros Lőrince egyszerre felajánlja jószágainak egyéves jövedelmét a Haza fényrederülésének üdvére.

sinus67 2017.08.27. 20:01:51

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Persze! Az tehát megfelelő, ha nem Soros helyett Putyin és "illiberális" baráti köre, meg Orbán alkalmazottja.
Az elnyomókról csak annyit, hogy nem az ellenzék van hatalmon. A jelenlegi kormány a korábbi elnyomóinkkal dolgozza ki a jövő projektjét. Mármint elnyomás ügyileg.
Szóval nálad igaz a mondás! Más szemében a szálkát is...

sinus67 2017.08.27. 20:15:52

@Khonsu:
Ami alternatíva annyit jelentene: tehetség, hozzáértés, szorgalom, nem elhanyagolva a kapcolatokat. Mármint a szakmai, üzleti jellegűeket.
Magyarországon csak a kapcsolat számít. (Családi, baráti, kollégiumi, stb.)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.27. 20:19:27

@sinus67:

Az elnyomóink nyugaton vannak, nem belföldön.

A legtöbb ember snekinek se az alkalmazotta, csak gondolkodó ember.

sinus67 2017.08.27. 20:22:15

@ijontichy:
Sajnos a más kára nem érdekli, csak a saját, pillanatnyi haszna. Mert a hatalom soha, sehol nem maradt tartósan ugyanabban a kézben. (Ha másért nem a megmurdelés miatt.)
Éppen ezért neki legyen jó. A más kárán meg tanuljanak mások! Sajnos ez a szomorú valóság.

Boross Bence 2017.08.27. 20:24:36

@neoteny: Julien Benda (1867–1956) francia filozófus 1927-ben jelentette meg Az írástudók árulása c. írását (La Trahison des Clercs), aminek a címe mára szállóigévé vált. Bővebben:

neokon.blog.hu/2007/06/30/julien_benda_es_az_irastudok_arulasa

ijontichy 2017.08.27. 22:21:04

@megamovieboy: Mint 1992 óta szabadúszó (azaz saját cégek) elég jól ismerem a tőke erejét. Ezért írtam, amit írtam. Vityáéknak viszont itt legfeljebb tőkécskéje lesz. Valamint a tanács megfogadásához ész is kell. És nem véletlenül írtam azt sem, hogy amennyiben az állami mankó (nomeg a vitya autokratúra) megszűnik, belülről fogják a koncot szétszedni. A tehetséges közreműködők. Mert ez a tőkécske ugyan nudelka globalizációs szemmel, de pár embernek már elég tekintélyes zsákmány.

Andy73 2017.08.28. 11:34:34

A blogger már többször vádolta a NER-t kádárizmussal, de ez a poszt idézi a kádári érát. Akkor voltak a dolgozó munkás-paraszt osztályok, és az értelmiség, amelyik az egyetlen tévéadón elmagyarázta nekik, a népnek, hogy hogyan kell gondolkozni. A blogger a jelek szerint azt gondolja, hogy ma is az az értelmiség, aki a médiában magyarázza a politikát.
Néhány különbség a kádári renszerhez képest.
1) Ma nem 5 százalék a diplomás, hanem közel 50, legalábbis a fiataloknál. Vagyis sokkal több a tanult ember, az értelmiségi - nem csak a politológus, de azokból is rengeteg van.
2) Ma nem egy tévécsatorna van, hanem több mint 100, és ott az internet is. Vagyis van honnan tájékozódni annak is, aki nem értelmiségi.

BiG74 Bodri 2017.08.28. 11:54:46

@Andy73:
Ezen tanult emberek jelentős része nem értelmiség.

Ballib cenzúrázók réme 25 2017.08.28. 12:02:26

Az úgynevezett a nyugati kormányok b@szhatják az etno-, független-, vagy éppen modern- nacionalizmusukat, ha egyszer olyan emberek tömegét engedik maguk közé, muszlim honfoglalók képben, akik a nacionalizmusukat tömeggyilkosságok formájában élik meg cirka havonta.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.08.28. 12:09:00

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Ez ócska szöveg.

Az értelmiségi nem azt jelenti, hogy Putyin alkalmazottja és mindenben úgy csahol, ahogy ez megfelel elnyomóink érdekeinek.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.28. 12:47:13

@Andy73: Hát ennek az ötven százaléknak egy része alacsony színvonalú képzést végzett (diplomagyár),másrészük meg szakbarbár. Egyik csoportot sem nevezném értelmiséginek.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.28. 12:48:54

@Novák Aircraft Ferencné: Természetesen nem állítom hogy csak ilyen diplomások lennének, még mielőtt..

Kivlov 2017.08.28. 13:20:35

Forráshiányos? Kamuduma.
Abból kell főznünk, ami van.
Ojrópa egyik legjobb termőföldjét jobban kellene használni. Csakhát a munka büdös sokaknak...

tiszapartibetyár 2017.08.28. 13:44:18

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

Hát, inkább nekik adták volna el magukat, mint Orbánnak! Ez is jelzi a magyar társadalom erkölcsi züllöttségét.
De: tisztázni kellene, mi az a nacionalizmus, mert ha hitvesi szeretetnek nevezzük, ha a házastársak verik egymást szóval és cselekedettel, megcsalják egymást, akkor az orbáni politikát is lehet nacionalistának nevezni. De: szerintem a nacionalista szereti saját nemzetét, bár egy "kicsit" elvakultan (véleményem szerint a nacionalista önbizalomhiánnyal küszködik). Orbán megveti nemzetét és kifosztja - ez nem nacionalizmus. Orbán politikája nemzetieskedő populizmus, csak azt a célt szolgálja, hogy zavartalanul lopjon.

Novák Aircraft Ferencné 2017.08.28. 13:47:08

@tiszapartibetyár: Sztem erkölcsi züllöttsége inkább az a szervilis, kollaboráns hozzáállás utal, amely a hazai "baloldal" nyugattal kapcsolatos viszonyát jellemzi, már nagyon rég óta..

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.28. 13:50:37

@Andy73: az értelmiségi alatt Európában a politizáló, közéleti értelmiséget értjük ("clercs"), az elnevezésnek semmi köze kádárizmushoz, a lateiner (latinos műveltségű, szabad) egzisztenciákra megy vissza, de az igaz -- és ezt az élét viszont kihasználom a szónak --, hogy ma már túlnyomórészt balos réteget értünk alatta, általában állami alkalmazásban, leginkább humán-bölcsész-társadalomtudományos végzettséggel

tiszapartibetyár 2017.08.28. 14:17:10

@Novák Aircraft Ferencné: Lehetséges, ettől függetlenül: Orbán saját népét fosztogatja!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.28. 14:39:39

@Kivlov: értem, a megoldás a XIV. századi gazdálkodás

ekat 2017.08.28. 14:50:53

@Andy73: Kiszedheted Józsit a prolik közül, de a prolit nem szeded ki Józsiból. :)

Kivlov 2017.08.28. 15:10:22

@HaFr:
persze.
biztos a francia, olasz, osztrák, holland gazdálkodó is úgy csinálja. mesélj még...

Szelid sunmalac 2017.08.28. 15:18:17

@BiG74 Bodri: Imadom, mikor ontelt noname kommentelok egy filozofalgatos blogon emelkedett hangnemben probaljak megallapitani mi is az ertelmisegi fogalma, de meginkabb kit lehet ebbo la fogalombol kizarni, hogy lehetoleg csak ok maradjana. Ez annyira jellemzo erre a tarsasagra. Evek ota ez megy, de meg egyetlen mondatot nem lehetett itt olvasni olyan megfogalmazasban, ami a lnyeget nem 15 oldalban fejti ki, egyszeruen olvashato es ertheto lenne. Mifelenk pont EZT hivjak szakbarbarsagnak. Ami meg masok szamara is konnyen erteheto, elemezheto es tovabbviheto, azt "management reporting"-nak es nem tul sokan kepesek ra, illetve azt valoban jol muvelni. De elarulom, a donteseket nem a filozofalgatas esmelyelemzesek szintjen hozzak es a strategiakat Sem az alapjan hozzak. Nevezheted te magad ertelmiseginek, meg szinte barki errol a blogrol, de valojaban a szuklatokoru onseggnyalast lathatunk megint.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.28. 15:22:44

@Kivlov: a magyar GDP 3,5%-a jön az agráriumból, az megvan?

gigabursch 2017.08.28. 15:25:02

@HaFr:
Bezony-bezony...

Ezek az entellektüell értelmiségiek, mindenkit kizárnak az értelmiségi fogalomkörből, aki nem volt hajlandó az szdsz szekerét tolni.

Persze dolgozni a büdös életben egy centit nem dolgoztak, csak okoskodtak. S ma is...

Kivlov 2017.08.28. 15:45:58

@HaFr:
ezért kéne ezt felemelni, csórikám... :D :D :D

tiszapartibetyár 2017.08.28. 16:07:39

@gigabursch: Okoskodás az élet megrontója, maradjunk hülyék!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.28. 16:10:33

@Kivlov: hú, de sötét vagy még egy trollohoz képest is -- ezt azért már a híveitek közül is kevesen hiszik el

ben2 2017.08.28. 16:11:03

Összefoglalva a postot: a magyar nacionalizmus kapituláljon a nyugati nacionalizmus előtt, mert azzal:
"A forrásaink lassú pótlására lehetne számítani a Nyugattól."

A rendszerváltás óta megy ez a mantra, hogy csak a nacionalizmusunktól kellene végre megszabadulnunk és egycsapásra megindulna az ingyen pénztömeg nyugatról, mert a nyugatnak valamiért az a jó, ha a forrásaikat nekünk adják, és azért cserébe csak azt kérik, hogy legyünk liberálisok és szeressük a kisebbségeket, melegeket és újabban az arab bevándorlókat.
Ehhez képest valahogy mindig akkor kerültünk a legnagyobb szarba, amikor a szociálliberális kormányok hasravágódtak a nyugati érdekek előtt, ezért aztán az ilyen öncélú értelmiségi fingreszelés teljes mértékben hiteltelenné vált.

tiszapartibetyár 2017.08.28. 16:11:40

@Kivlov: Majd az ország mészárosa-gázszerelője felemeli, ért mindenhez!

Kivlov 2017.08.28. 16:14:48

@HaFr:
Az vagy te.
Rejtett erőforrást kizavarni a sok parlag földre, termeljenek maguknak élelmet, ne a markukat tartsák.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.28. 16:17:20

@ben2: egyszerű világkép, de megnyugtató -- irigylem a nyugalmadat

ben2 2017.08.28. 16:26:22

@neoteny:

"Pedig van: olyan terméket/szolgáltatást előállítani, amit a fogyasztók megvásárolnak többért, mint amennyi a vállalkozó költsége volt annak előállítására; és az ilyen módon előálló hasznot tőkésíteni, ti. több és/vagy jobb termelőeszközbe fektetni (amit a köznyelv a "nyereség visszaforgatása" kifejezéssel ír le). "

Ez egy ekkora gazdaságban csak abban az esetben működik, ha az adott vállalkozás ki tud lépni a nemzetközi piacra, ahol fair körülmények között tud versenyezni.
Ehhez képest ma egy magyar startupnál már sikersztorinak számít, hogy egy külföldi multi, befektetői alap, konkurencia, stb. felvásárolja kilóra és az alapítók szép nyereséggel "exitelnek".
És kormányoktól függetlenül így megy már a rendszerváltás óta, ez szimplán a nyugati vállalkozások helyzeti előnyén és a nyugati államok protekcionizmusán múlik.

ben2 2017.08.28. 16:29:53

@HaFr:

Úgy tűnik az egyszerűségében rejlik az ereje, mert arra valahogy nem tér ki sem a post, sem a hozzászólásaid, hogy mégis mi alapján lehetne a forrásaink lassú pótlására számítani a Nyugattól.

Bánegressy 2017.08.28. 16:40:34

a baj ott kezdődik - ahogy ezt itt többen is megállapították, hogy egy elefántcsonttoronyban élő, a társadalomban nagyon szakadozott hártyavékony réteg, amelyik mindig is függött a politikai széljárástól, a hatalmon lévő többnyire nem értelmiségi eredetű elit belátásától és anyagilag kiszolgáltatott neki, annak egyes elemei gyakorta eljutnak annak a belátásáig, hogy "ez egy ilyen ország", eez van, itt élünk . . . az nem olyan régóta van, hogy értelmiségiek autonóm életstratégiában is gondolkodhatnak, amiben legfontosabb szerepe azonban az ő értelmiségi hivatásuknak jut (teljesen érthetetlenül :D) és nem törvényesített fehérgalléros bűnözésnek.
az is leginkább azóta, amióta külföldi ösztöndíjakkal lehet egy szakmai karriert (anyagilag is) elindítani.
ráadásul nagyon sokan már a karrierjük kezdetén eljutnak a megfontolásig, hogy ez uncsi, odahazi semmi nem változik; vagy van érvényesülést segítő kapcsolatrendszer és akkor van karrier, vagy nincs és akkor nincs.
azokról nem beszélve, akik felismerve az idehazi karrierépítésben rejlő súlyos anyagi korlátokat csatlakoztak fehérgallérosékhoz(és ehhez még értelmiségre vezető tanulmányok sem szükségesek)
én nem tartom árulásnak azt ami itt történik.
az a bizonyos MAGYAR ÉRTELMISÉG sosem létezett.
mindig csak kivételes, egyedi figurák testesítették meg.
a magyar értelmiség nekem kb. olyan, mint a magyar ellenállás a ll.VH.-ban.
itt mindössze annyi történik, hogy emberek, akik a feor szerinti valamilyen értelmiséginek nevezett munkához való papír megszerzésével képzelik el a piszkos kétkezi munkától való megszabadulást és tisztában vannak azzal hogy önálló gondolatuk legfeljebb csak abban lehet, hogy hogyan segítsék és védelmezzék az ő kényelmes életformájukat lehetővé tévő hatalom bármiféle kritikai észrevétellel szembeni fellépését, azonosulva tartóikkal követik annak magatartását és stílusát.

Szelid sunmalac 2017.08.28. 16:46:40

@ben2: "és egycsapásra megindulna az ingyen pénztömeg nyugatról" - mintha lemaradtal volna egy par evecskerol, amikor vodorszam ontottek a milliardokat (amik aztan elvesztettek kozpenz jelleguket)a kedves nyugati adofizetok (most mar jomagam is). Ezeket pedig ha otthon nem is, de itt pl. eleg nyilvanosan nyomon is kovetik. Jo pelda erre a Duna melletti viztisztitouzemekre adott tobbszaz millio nemet euro, amit a kedves kozepeuropai orszagok vezetoi (no nemcsak Mo.) ugy tudtak ellopni, hogy az orszag lakossaga meg csak nem is tudott a Penz letezeserol. Ezekutan a nyugatrol omlo penzzel, meg mindnefele tokefelhalmozassal peldalozn eleg ketszinu es nevetseges dolog.

DrGehaeuse 2017.08.28. 16:48:35

@Boross Bence: Köszönöm a linket. Tanulságos.
De szerintem ma már elavult. Az "írástudók" vagy HaFr-nél "értelmiség" ma már a hatalomnak nem csak szolgálója , ideológiai alátámasztója, de immár vastagon részese is. A politikai és a gazdasági hatalom szereplői által "kitermelt" és magánosított egyre nagyobb profitot megtestesítő szabad pénzeszközökből ezek a szereplők egyre többet tudnak fordítani a "vezető értelmiségi" személyek és csoportok "kitartására" aminek hatásaként ma már egy új "latens" hatalmi ágként lehet tekinteni az értelmiségre is. Más hatalmi szereplőkkel együtt alkotják napjaink "elit"-jét.

Magyarországon sajnos a minden téren eluralkodó NER-ben egyesült hatalmi szereplők az illegitim főhatalom miatt szükségszerűen belterjes és kontraszelektált csoportokból álló elitet alkotnak (NERit). A kontraszelekció az értelmiséget sem kímélte, ezért gyakorlatilag a NERit minden részterületén pszeudo-elitről kell beszélni.

Ettől a pszeudo elittől nem várható el más mint amit csinál: hol burkolt, hol nyílt szemérmetlen mutyizás.

Bánegressy 2017.08.28. 16:52:56

@Bánegressy: ja! bocs. Benda. ott a rövid lényeg.
tessék valamelyik reklamálta a tömör, rövid egyszerűen olvasható nem 15 oldal és érthető

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.28. 17:49:35

@ben2: ami már megindult, de Orbán megakasztotta -- a tőkebeáramlás és beruházások révén, a fiatalok nyugati oktatása és tapasztalatai révén, az európai civilizációban való részvétel révén

ben2 2017.08.28. 18:37:03

@HaFr:

A tőkebeáramlás csak akkor forrásnövekedés, ha tőkét hoz be és árut visz ki. Azaz banki, kereskedelmi és szolgáltató ágazatokba tolt tőke hosszabb távon valójában forráskivonás, hiszen azért fektet be, hogy több pénzt vigyen ki.
Ráadásul a gyártó szektorban sem olyan szép a leányzó fekvése, mert a rendszerváltás elején a legtöbb nyugati befektető valójában piacot vásárolt: a türelmi idő lejártával szépen bezárta a magyar üzemeit és átállt importra.
A _valódi_ gyártó ágazatokat pedig a jelenlegi kormány is gőzerővel támogatja, meg is kapja a bankok és kereskedők lobbistáitól, hogy összeszerelőüzemet csinálnak az országból.

@Szelid sunmalac:

Az általad említett nyugati infrastruktúra beruházások tendereit rendre nyugati cégek nyerték, azaz a németek valójában a saját gazdaságukat szponzorálták.
Ez volt az egészben a legszebb: a kelet-európai közigazgatás korrupt működését használták fel arra, hogy az EU-t megkerülve támogassák a saját iparukat, cserébe a keleti döntéshozók korrupciós csatornákon keresztül megkapták a "tranzakciós díjat".
Az EU pedig nem szólhatott egy rossz szót sem, mert ők csak a kelet-európai környezetvédelmet támogatták, jah hogy azok a pénzek rendre nyugati cégeknél kötöttek ki? Hát igen, keleten már csak ilyenek a közbeszerzések.

Félreértés ne essék, egy percig sem hibáztatom a nyugati országokat, hogy a saját érdekeiknek megfelelően kihasználták a kínálkozó lehetőségeket.
Engem az az idióta értelmiségi bullshitelés zavar, hogy a nyugati civilizáció magunkhoz ölelése érdekében le kell mondanunk a jól felfogott érdekeinkről a nyugati országok javára, mert azok ott annyira civilizáltak, hogy a fairplay nevében minden jófejséget pénzesővel hálálnak meg, ha tehát forráshiányos az ország, az csakis a szűklátókörű nacionalistáknak köszönhető, akik elriasztották nyugati sült galambot, ami már majdnem a szánkba repült.

Tamáspatrik 2017.08.28. 21:29:36

@HaFr: Javaslok egy olyan játékot, amely indulhatna úgy, hogy ne "a magyar értelmiségről" beszéljünk, hanem konkrét értelmiségi ISMERŐSEINKRŐL.
Ők vajon hol követtek, követnek el hibákat, amellyel segítik, hogy a rendszer kontraproduktív és kontraszelektív módon működjön?

Találhatunk ilyeneket:
1.Hallgatnak a pletykákra, a közvélekedésre. Pl. sebész orvos barátom, aki kb. 1000 ismerőssel tartja a kapcsolatot. Pl: "Mindenhol zsidók voltak, zsidó uralom volt nálunk." "A legnagyobb problémát nálunk a cigányok jelentik." Messze átlag fölötti értelmes emberről van szó.
2.Túlságosan konformisták. Elfogadják a falusi pletykákat, a városi legendákat, mert szeretnének beilleszkedni, elfogadást kapni. (Rokonságban ügyvéd-bíró házaspár.) Véleményük nem karakteres és egyéni közösségi témában.
3.Nem tudnak kiállni az érdekeikért.
4.Tekintélyes vezetők nem használják ki a lehetőséget, csak ritkán (egy ilyet ismertem), hogy politikai véleményformálók. Erősítik azt a közvélekedést, hogy "Minden politikus egyformán disznó."

Oka lehet annak, hogy a helyzet egyébként is feszült, stresszes sok helyen. Nem akarnak támadási felületet adni, ezáltal átengedik a terepet...

A káros magyar mantrák (a 'la Puzsér), negatív önbeteljesítő programok fennmaradnak.

Nincsen tekintély is igényt sem tartanak rá.

Tamáspatrik 2017.08.28. 21:31:18

@Khonsu: Igen, nekem is az jutott az eszembe, hogy nem elég pragmatikusak.

Tamáspatrik 2017.08.28. 21:49:33

@ben2: Mindenki azért fektet be, hogy több pénzt vigyen ki, ez számomra evidens. Ha ez nem így van, az a jótékonykodás.
A bankhitel hasznos dolog, ha többet termel mint a kölcsön összege. A hasznon megosztoznak a bankkal. Indonéziai halászok tudnának erről mesélni, hogy milyen jó volt 50 dolláros mikrohitelt kapni, hogy vehessenek legalább egy hálót. (Spéci szociális bankok nyújtották, nem alacsony kezelési költségekkel.)

Ez a külföldi "piacvásárlás" a rendszerváltás után leginkább városi legenda. Vannak sikeres cégek és jól működők, mások tönkrementek a kínai konkurencia miatt leginkább. Ez tiszta ráfizetés, importhoz nem kell egy céget megvenni. Az a része igaz, hogy egy óriásvállalat megengedheti magában, hogy 75 gyárat vegyen a világon sokfelé, amelyek közül pár majd bejön és hasznot termel.
A cégek, amelyeket megvettek a külföldiek igen ramaty állapotban voltak egyébként. Más lehetőség nem nagyon volt, máshol sem az egész régióban.

Egyébként viszont teljesen igaz, hogy szükség van a piacvédelemre, ami a rendszerváltozást követően nem valósult meg és ebben Orbánék jobbak mint az elődeik. Több pénz marad az országban. Külföldi cégek saját érdekeiket nézik, ha nincsenek erős magyar cégek szép számmal, akkor sosem lesz jólét.

Az értelmiség nem feltétlenül kulcs szereplő ebben a történeten, a képzettség fejlesztések terén, nyitottságban és tanulási képességekben mutathat példát.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.28. 23:13:47

@ben2:

"A tőkebeáramlás csak akkor forrásnövekedés, ha tőkét hoz be és árut visz ki. Azaz banki, kereskedelmi és szolgáltató ágazatokba tolt tőke hosszabb távon valójában forráskivonás, hiszen azért fektet be, hogy több pénzt vigyen ki."

Ez az "elemzés" azért hibás, mert azon a téves feltételezésen alapszik, hogy a pénznek bármi más értéke is van mint amit az érte megvehető javak képviselnek: termékek és szolgáltatások.

Már maga az a kifejezés, hogy valaki _befektet_, azt jelenti, hogy valamilyen jószágot vásárol: valamilyen termelőeszközt vagy (munka)szolgáltatást. Így hát a befektető, aki több pénzt visz ki, végső soron több árut visz ki: mindazokat az árukat, amiket megvásárol a több pénzéért (hasznáért). A befektetőnek végső soron nem a több pénz kell, hanem az azokért megvásárolható javak.

Ha egy német befektető befektet 100 millió forintot Mo-n (árukat és szolgáltatásokat vásárol abból), majd egy év alatt 105 millió forint bevételre tesz szert (közben elfogyasztva az eredetileg vásárolt árukat és szolgáltatásokat), akkor az 5 millió hasznából előbb-utóbb javakat (árukat és/vagy szolgáltatásokat) vásárol: vagy újra befekteti azt az összeget (most már 105 millióért vásárol árukat és szolgáltatásokat), vagy az 5 milliót a saját fogyasztására költi, pl. vesz belőle egy autót magának. Végső soron nem visz ki semennyi pénzt: az 5 millió forintért megvásárolható árut viszi ki.

Végeredményben semmi különbség sincs aközött, hogy az Audi Mo-n gyártott autókat (árut) visz ki, és aközött, hogy a Deutsche Telekom pénzt visz ki: ugyanis a Deutsche Telekom által kivitt pénzből előbb-utóbb valaki Mo-n előállított terméket és/vagy szolgáltatást fog vásárolni. Ami Mo esetében látható abból is, hogy a magyar forint csak Mo-n költhető el: abból csak magyarok által előállított javak és/vagy szolgáltatások vásárolhatóak meg.

"Az általad említett nyugati infrastruktúra beruházások tendereit rendre nyugati cégek nyerték, azaz a németek valójában a saját gazdaságukat szponzorálták."

Csak közben javakhoz jutnak a magyarok.

Ha az EU ad mondjuk 1,000,000 eurót Bivalybasznád főterének letérkövezésére, és ennek a megvalósítását egy német cég pályázza meg sikeresen, akkor a német cég hozzájut az 1,000,000 euróhoz, de a bivalybasznádiaknak lesz egy letérkövezett főterük. Ami ugye jobb a bivalybasznádiak számára, mint ha a német kormány közvetlenül a német cégnek adta volna a 1,000,000 euró támogatást.

Neked azért sír a szád, mert hogy a térkövezéses projekt _haszna_ a német cégé lesz. No de az azért történik, mert a német cég nyerte meg a pályázatot: ha magyar cég nyerte volna meg, akkor magyar cégé lett volna a haszon. Azt pedig nem az EU vagy a német kormány dönti el, hogy ki nyer a pályázaton: azt a magyarokból álló pályázati bizottság dönti el. Náluk/nekik panaszkodj, hogy miért a német céget hozták ki pályázati győztesként, miért nem egy magyart.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 07:51:40

@Tamáspatrik: értem, van benne valami, talán egy másik poszt kijönne belőle

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 07:57:15

@ben2: ne haragudj, nem tudok mit kezdeni ezzel -- a megtermelt haszon adózott repatriálása forrásnövekedés, nyilván az újra befektetése potenciálisan még inkább az, de ehhez megfelelő gazdasági környezet kell, ami lassan alakul ki, nem úgy, hogy az összes idejövő beruházó felcsap altruistába, ilyen nincs, erről ne is álmodozz. Azért is tartunk itt, ahol, mert az emberek teljesen fogalmatlanok egy működő ország alapjairól, a romantikus illúziók keverednek a dühös irigységgel, ez így nem megy. Ami a kormányt illeti, azzal a nagy pofával, ahogy kezdtek, valóban már rég a SpaceX-et kéne innen indítani, nem a tojásdoboz gyárnak örülni. Az összeszerelő üzem azért rossz -- miként mindenki kismilliószor elmondta már -- ,mert kicsi a hozzáadott értéke, ez van, szegény ország vagyunk, a negyedét termeljük meg euróban annak, amit Ausztria.

DrGehaeuse 2017.08.29. 10:26:41

@HaFr: "Az összeszerelő üzem azért rossz -- ... -- ,mert kicsi a hozzáadott értéke, "

Ez így nem mindíg igaz.
Egy nagy értékű, sok alkatrészből álló autóipari főegység (pl. komplett futómű) esetében éppen az összeszerelés által jön létre a hozzáadott érték ami esetenként jelentős, sokkal nagyobb mint pl. egy képkeret, vagy mosogató csaptelep esetében.
A kérdés az, hogy a hozzáadott értéket hol realizálják (helyileg melyik országban)?
A hozzáadott érték midíg ott realizálódik, ahol az illető terméket eladják (leszámlázzák az ellenértékét) a nagykereskedőnek vagy (autóipari főegységek esetében igen gyakran) a végfelhasználónak (aki beépíti azt egy konkrét járműbe legyen az személygépkocsi avagy haszonjármű, trakror, autóbusz stb.).

A német tulajdonban lévő összeszerelő üzemek esetében a németországi anyacég azzal a trükkel éri el, hogy a termékben megtestesülő hozzáadott érték túlnyomó többsége Németországban realizálódjon, hogy a magyarországi leányvállalatnál nem működtet se értékesítő raktárat se készárú kiszámlázó pénztárat. A kész főegységet egy (jelképes) minimális elszámolási áron (ami a gyártási költségeken felül egy önkényesen meghatározott minimális hasznot tartalmaz ~ gyártóművi ár) kiszállítják az anyavállalat készárúraktárába. Az anyavállalat mint saját terméket immár a teljes hozzáadott értéket tartalmazó eladási áron szállítja ki a kereskedőnek vagy felhasználónak. Az eladás és a számlázás már a németországi GDP-t növeli, és ekkor realizálódik a teljes hozzáadott érték, aminek legnagyobb része a német anyavállalat könyvelésében jelenik meg mint adózás előtti eredmény.

Hogy a ténylegesen realizált hozzáadott érték mennyire kicsiny töredékét hagyja a cég a magyarországi leányvállalatánál, az a cég kizárólagos üzletpolitikai döntése, a magyarországi leányvállalat jól fizetett vezetői nagyon csekély befolyással vannak erre.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 12:08:28

@DrGehaeuse: beszállítóknál jellemzően alacsony a HÉ, a motorgyártásban kicsit magasabb

444 2017.08.29. 12:57:30

@neoteny:
valaki befektet. mondjuk alapít egy idegen országban egy bankot. mert teljesen szabadon alapíthat. milyen jószágot vásárol?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.29. 13:38:35

@444:

Épülete(ke)t és azok fenntartási költségeit vásárol vagy bérel, alkalmazottak (munka)szolgáltatásait vásárolja meg, infrastruktúrát (IT-rendszerek stb.) vásárol.

Ha befektetési bank, akkor megvásárolja a vállalkozásokat (vagy azoknak részeit), amely vállalkozások maguk is javakkal rendelkeznek, mert megvásárolták _és_ vásárolják azokat.

Ha kereskedelmi bank, akkor betéteket gyűjt, majd kihitelezi azokat; a hitelfelvevők pedig jószágokat vásárolnak belőlük, vagy befektetési céllal, vagy fogyasztás céljából.

444 2017.08.29. 13:41:02

@neoteny:
ha egy idegen szabadon alapíthat bankot, akkor az országban bármennyi forrást idegen pénznemben. szabadon generálhat egy rakás pénzt a szövetséges (az adott országban szintén idegennek számító) befektetőknek. úgy, hogy az adott térséget katonai erővel csődbe juttatják. ezek után lehető legolcsóbban felvásárolja a helyi termelő eszközöket és a fogyasztói piacot. és azt mondják, hogy ezzel liberális demokráciát teremtenek. és ezt csinálta az úgynevezett "nyugat" magyarországon és kelet-közép európában. és ezt csinálnák ukrajnában is. csak ez a projekt a szó szoros értelmében besült. mert az oroszok elcsatolták krímet. és elcsatolják a donbass-t. mert azt a térséget nem fogja megvédeni a nyugat. merkel szerelmes volt tyimosenkóba. de német hadsereg nem fogja azt a térséget megvédeni. a nyugat integráns részeiként se. macron se fog katonákat küldeni. felszerelhetik ukrajnát korszerűbb fegyverekkel. erre várnak moszkvában. hátha lesznek brüsszelben olyan hülyék. ez esetben kreml hajtana végre egy államcsínyt. azért, hogy a telepített fegyvereket ellenirányba fordítsák. de valaki hátha azt gondolja, hogy a kozákok a nyugatot feltétlen kiszolgáló "liberális" seggnyalók lesznek.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.29. 13:48:54

@444:

"valaki befektet. mondjuk alapít egy idegen országban egy bankot. mert teljesen szabadon alapíthat. milyen jószágot vásárol?"

Épülete(ke)t és azok fenntartási költségeit vásárol vagy bérel, alkalmazottak (munka)szolgáltatásait vásárolja meg, infrastruktúrát (IT-rendszerek stb.) vásárol.

Ha befektetési bank, akkor megvásárolja a vállalkozásokat (vagy azoknak részeit), amely vállalkozások maguk is javakkal rendelkeznek, mert megvásárolták _és_ vásárolják azokat.

Ha kereskedelmi bank, akkor betéteket gyűjt, majd kihitelezi azokat; a hitelfelvevők pedig jószágokat vásárolnak belőlük, vagy befektetési céllal, vagy fogyasztás céljából.

DrGehaeuse 2017.08.29. 14:11:17

@HaFr: Az alkatrész-beszállítókat keményen nyomja az autóiparban megkövetelt folyamatos fejlesztés + költségcsökkentés kényszer + az árverseny a globális beszállítói piacon. Egyetlen előny az alacsony szállítási költség, ha elég közel van a vevőhöz. A HÉ érték nyilván a teljesen kész járművet kibocsátó összeszerelő sor végén épül be a termékbe. A főegység gyártók - feltéve ha ők maguk fejlesztik az adott főegységet a végfelhasználók igényei alapján de tőlük függetlenül - (koplett futómű, hajtáslánc, műszerfal, adagolórendszer, turbófeltöltő, sebességváló stb) esetében még mindig elég magas a HÉ érték.

Nem is a HÉ mértéke a lényeg, hanem annak realizálása.
Hiába hoz létre egy gyár HÉ-t, ha nem saját maga realizálja azt, mivel nem tőle veszik meg a terméket a végfelhasználók, hanem a külföldi anyacégtől.

444 2017.08.29. 14:33:29

@neoteny:
ez a k&h bankfiók debrecenben.
elcon.hu/uploads/media/572c6532e5c1c/kh-bank-debrecen.jpg
ez az irodaház a rendszerváltás után épült. a megyeháza mellett.
debrecen.varosom.hu/upload_pic/big/32/2012111121045851_varmegyehaza_debrecen-JPG.jpg
erre azt mondod, hogy tessék. milyen jól jártak ezzel a debreceniek. hiszen lett egy szép irodaházuk. a k&h megrendelést adott a helyi építőipari cégeknek. alkalmazottakat tart fent, it rendszereket telepítettek és gyűjtik a betétet. milyen klassz.

rendben van. de ugyanezt meg tudja csinálni a megyei közigazgatás is. egy közösségi tulajdonú hajdú takarékpénztár. erre anarcho-kapitalistaként azt mondod, hogy ez egy külön adminisztráció, amit fent kell tartani közpénzből. de mivel a lakosság döntő többsége nem anarchista ezért ezt amúgy is fent kell tartani közpénzből. a k&h szimpla adminisztrációt végez és a lakossági üzletágban semmi nincs, amit a megyei közigazgatás ne tudna ellátni. a k&h bank mi a francnak. erre lehet mondani, hogy azért kell, hogy a hajdú takaréknak legyen konkrurenciája. rendben van legyen erste bank a sas utcában feltéve, hogy takarékpénztárként működik és koncessziós díjat fizet.

a k&h azt csinálta, hogy generált egy rakás pénzt egy breton szövetkezeti (!) konzervgyárnak. az okhb azt mondta, hogy nem ad hitelt a magyaroknak. hanem privatizálták a bankot. a k&h megfinanszírozta részben a konzervgyári dolgozók okhb számláinak megtakarítására alapozva a felvásárlást. támogatva ezzel a breton szövetkezetet. generálta az inflációt. ezek után nagyjából 5,000 embert utcára dobtak. tehát nem arról van szó, hogy ezek után felfejlesztették a működést. hanem leépítették. de ezzel nem csak a konzervipar szűnt meg. hanem a csomagolóipar, a raktározás. ezek után nem kellett a teherpályaudvar és az iparvágányok. nem beszélve a beszállítókról. a debreceni konzervgyárnak saját kereskedelmi üzletei voltak a lakótelepeken. és erre az a válasz, hogy ez mind nyilván veszteséges volt. a francokat. arról van szó, hogy a breton téesz ezeket nem tudta, nem akarja üzemeltetni. neki az a célja, hogy eladja a breton parasztok termékeit. ők a tulajdonosok. és félnek, hogy felvásárolja őket a konkurens bonduelle. azzal, hogy több hitelhez jut, mint amit ők kapnak. és ez a kapitalizmus. ha mészáros koma jut százcsillió dollárhoz, akkor ő nyert. nem állítom, hogy a hitelezés egyáltalán nincs összehangban a valós gazdasági teljesítménnyel. de úgy általában nem kell összhangban lennie. ha orbánék elég sokáig lesznek kormányon, akkor mészáros koma visszafizeti a hiteleket és az otp, az mkb és az eximbank ezen sok sok pénzt keresnek. ahogyan lőrinc koma.

erre lehet mondani, hogy na de a multik nem élveznek kormányzati védelmet. nem a francokat nem. ők a "liberális" pártok támogatói. tehát most a nép abból választhat, hogy kik fosszák ki az országot. belföldiek, akiket közvetlen leválthat. vagy külföldiek. igazgatótanácsok, akik demokráciát teremtenek momentum mozgalommal vagy béndek péter tanácsadóval. csak ők nem tudnak választást nyerni. mert orbán belekiabálja a mikrofonba, hogy hajrá magyarok. és ezt lényegében azzal lehet leváltani, hogy valaki még hangosabban kiabálja. azzal, hogy a gonosz multik. mivel szét nagyrészt lett verve az ország és ki lett fosztva. és ami épült az nagyrészt külföldieké. ezért sanyi azt mondja, hogy ha ő vezetné a vízművet, akkor nem adna a vizet konzervgyárnak. vagy csak jó drágán. azért, hogy szabad piaci alapon visszaszerezze. forduljon macron a magyarok ellen. nacionalizálják a francia tulajdonban levő magyarországi élelmiszeripart és élelmiszerkereskedést.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.29. 14:36:05

@444:

"de ugyanezt meg tudja csinálni a megyei közigazgatás is. egy közösségi tulajdonú hajdú takarékpénztár."

Igen, a te "megoldásod" mindenre a népnemzetiszocializmus.

444 2017.08.29. 15:07:02

@neoteny:
a hajdú takarékot versenyezze le az erste bank. fizessenek koncessziós díjat a császáriak. és cserébe megkapja a városháza mögött a sas utcát. és teremtsenek tőkepiaci központot. de engedjük már meg, hogy a városmegye illetékekért cserébe közhiteles módon csináljon lakástakarékpénztárt. erre te azt mondod, hogy az biztosan nagyon drága lesz. mert az állam nagyon drágán csinálja. ez esetben mindenki a sas utcába megy majd hitelért. adják olcsóbban.

444 2017.08.29. 15:45:41

@neoteny:
ez a svájci modell. létrejön a hajdúsági "kantonalbank". ha ezek után a credit suisse azt mondja, hogy ők adnának hitelt ahhoz, hogy a városkörnyéki földek bio suisse minősítést kapjanak, mert úgy gondolják, hogy ezzel a svájciak viszonylag olcsó és viszonylag jó minőségű élelmiszerhez jutnak. de ehhez szükség van egy helyi konkurensre. ha nincs hajdú lakástakarékpénztár, nincs közösségi banca civica csoport, akkor a kereskedelmi bankok inkább svájci frank alapú devizahitelt adnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.29. 18:40:02

@444:

"a hajdú takarékot versenyezze le az erste bank."

Ilyet csak a hazaárulók mondanak.

"de engedjük már meg, hogy a városmegye illetékekért cserébe közhiteles módon csináljon lakástakarékpénztárt."

Éljen a szocializmus.

444 2017.08.29. 19:10:31

@neoteny:
ezek szerint svájc szocialista.

444 2017.08.29. 19:11:18

@neoteny:
(ti. minden katonnak saját bankja van.)

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.29. 19:19:30

@444:

"ti. minden katonnak saját bankja van"

Kettőnek nincs.

"ezek szerint svájc szocialista"

Igen, a kantonális bankok szocialista képződmények: állami tulajdonban vannak.

==T== 2017.08.29. 19:31:45

A szerző ott téved ***va nagyot, hogy a reálkonvergenciában/gazdasági felzárkózásban az EU tagságunk nem hogy nem segítség, hanem egy intézményesített akadály.

Az egész EU ill. azon belül az eurozóna különösen arra lett kitalálva, hogy a fejlettebb tagállamok minél hatékonyabban elszívhassák a perifériaországok anyagi és sajnos emberi erőforrásait.

És a dolog sajnos működik is.

A 2004-ben csatlakozott országok küzül senki nem került érdemben közelebbb életszínvonalban az EU kb.alapító magállamaihoz, de még a korábban csatlakozott, bőkezűbben támogatott mediterrán országok esetén sem látható érdemi felzárkózás.

Az EU ráadásul a föderalizálódási törekvések és a migrációs politika miatt nem csupán a felzárkózásban, hanem most már létében is veszélyezteti Magyarországot ill. a magyarságot.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 20:00:21

@==T==: ez egy hosszabb -- viszont értelmes -- vita lehetne, itt nem tudjuk lebonyolítani, az álláspontom, hogy nincs igazad
russeurope.hypotheses.org/3072
vs
ourworldindata.org/economic-growth

A lényeg, hogy a gazdasági teljesítmény elsősorban a termelékenység szabja meg, és az EU révén nő a termelékenységünk, de nem annyira, hogy a profitot visszafordítsák itt a befektetők működő tőkébe, de a rendszer lehetővé teszi a hosszabb távú kiegyenlítődést, illetve amikor megtorpan a beruházási folyamat -- mint Orbán alatt -- abból automatikusan elszegényedés következik, mert nincs szabad tőke a pótlására; szóval hogy k**ra nagyot tévednék, abban ne légy k**ra biztos

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 20:14:19

na és van, akinek megy, van, akinek nem -- és láss csodát. nekünk nem -- vö. intézményrendszer, oktatás, beruházások i.redd.it/884tobanol3z.png

Laptop7712 2017.08.29. 21:00:11

@HaFr:
Nem tudom, de az egész közgazdaságtani paradigma beleragadt egyfajta hamis érvelési rendszerbe. Azt írod, hogy a termelékenység függvénye az, hogy egy adott földrajzi környezetben hogyan élnek az emberek. Én azt mondom, hogy ez hamis képzet, de vagy 40 éve az. Mivel egy integrált termelési rendszer helyi kibocsátása semmilyen szinten nem függhet a lokális szinten rendelkezésre álló erőforrásoktól. Ez tervezési alap paradigma, miden olyan „head officeban” ahol még adnak a látszatra, és nem csak a titkárnőket cumiztatják a főnökök, meg az elnökök. Ez az élelmiszergazdaságban tutira így van, de máshol is. Azért, mert egy földrajzi helyre telepítek egy láncszemet, azt azért teszem, hogy a lokális erőforrásokat ingyen, a lehető legnagyobb hatékonysággal használom fel, és vonok el olyan energiákat, amihez semmi közöm nem lenne. Ilyen ez a játék. Egy német főni aztat mondta, hogy az lesz, amit mi akarunk, és úgy, ahogy akarjuk. A magyar csávót – hazai leányvállalati szintek vezetőjét -. ott röhögtem arcon. A transzferárakon keresztül azt tesznek, amit akarnak. Ezt a paraszt nem tudja, de azt már láthatná, hogy vagy kitalál mást, és beleáll, mert ez a rendszer nem azért van, hogy a magyar jól éljen, hanem azért, hogy komplex rendszert alkotva minden erőforrást elvonjon, és ne adjon vissza semmit. Ez történik. Lóvé bányászat ingyen. Ez ellen meg lázad a nép. Eléggé megkésve, a módszerváltás után 27 évvel, de lázad. Ebben a rendszerben nincs lokális gazdasági egyensúly, mert nem lehet. Nyugaton az ilyen rendszereket most támadják szájba lokális szintekről, és néhány rendszerben már elkezdődött a „pengeél” effektus. Még több integrált rendszer lokális szinten, az vagy lázadáshoz vezet, vagy – ha tűri a nép- elszegényedéshez. A kérdés mi lesz, és hogyan. Túl kellene lépni a „régi jól bevált paradigmákon, mivel eléggé csúnya is lehet az ébredés”.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 21:05:42

@Laptop7712: nekem meg ez a transzferár lózung szaglik -- ha én tőkét vinnék egy helyre, oda csak akkor tudok belépni piaci körülmények között, ha a hely tőkeszegényebb plusz nyereséget tudok csinálni (az más persze, ha a politika beleszól). Ez természetes, Hogy utána mit csinálok a nyereséggel, az hadd legyen már -- az adott adórendszeren túl -- az én dolgom. Mit érdekel engem a transzferár közgazdászként. Politikusként meg annyira, hogy ha el tudnám érni, hogy a nyereséget itt fektesse be, mert racionális -- de csak ennyivel, nem büntetővámokkal vagy korrupcióval --, akkor bingó, működik az ország. Ha nem, nem működik és na akkor jön a nyafogás, hogy kizsákmányolnak minket. A fenét. Yes, a politika, az kizsákmányol

==T== 2017.08.29. 21:37:34

@HaFr: A termelékenységgel van egy nagy gond.

Mégpedig az, hogy az csupán egy számviteli kategória.

A multinacionális/globális vállalat kis túlzással úgy számolja el pl. a belső transzferárakat, ahogy kedve tartja.

De miből is áll ez a termelékenység? Nem járunk messze ha azt mondjuk, hogy ehhez a nettó hozzáadott érték kategóriát kell alapul vennünk.

Ha pl. egy országban alacsonyak a bérek, akkor az ottani üzem nettó hozzáadott értéke kb. a bérkülönbség mértékével alacsonyabb lesz, vagyis önmagában a bérkülönbség egy jelentős eleme az alacsonyabb termelékenységnek.

A tőketulajdonos persze nem fogja emelni a bért, hivatkozni fog mindenfélére, pl. hogy nő eléggé a termelékenység.

Azt sem árt megjegyezni, hogy talán a hatvanas évektől a nyugati világban a termelékenység növekedése sokszorosan haladta meg a reálbérek emelkedését, vagyis a tulajdonos ha teheti akkor a termelékenység növekedéséből keletkező többletet elteszi saját profitjának.

De térjünk vissza az EU-Magyarország dologhoz.

A perifériaországok szerepe, hogy az adott vállalatcsoporton belül az itteni alacsony bérek révén tudjanak nyugaton magasabb béreket fizetni az ottani dolgozóknak. Ezzel fenntartják az ottani jólétet és cserébe megkapják a nyugati országok politikai támogatását ennek a status quo-nak a fenntartásához.

A nyugati bérekkel ugyanis a nyugati végek abszolút nem lennének versenyképesek a kínaiakkal és a koreaiakkal, nem lehetne fenntartani a nyugati jólétet. Ezért kell a periféria országokat kvázi gyarmatként kezelni.

És nincs semmiféle hosszabb távú kiegyenlítődé.

A II. vh után felzárkózó országoknak ált. egy 15-25 éves időszak kellett az áttöréshez. De itt szó sincs ilyesmiről. Sem a volt keleti országoknál, sem a mediterránoknál. Pont azért, mert az EU miatt eleve nem védhetik meg a saját piacaikat ill. általában véve megvan kötve a kezük a saját gazdaságpolitika kialakításánál.

Ha történelmileg nézzük a nagy felzárkózást produkáló országokat, azok a felzárkózásuk idején kőkemény protekcionalista politikát folytattak - ill. szemérmetlenül lopták a technológiát. Az EU-ba való belépés ill. EU tagság pont ezek ellentétével jár.

Az Euróval hasonló a helyzet, csak épp monetáris politikai fronton.

Németország az Euróval egy saját DM-nél gyengébb árfolyamú pénzhez jut, ami brutális segítséget jelent neki a külkereskedelmi versenyképességben, miközben a gyengébb gazdaságú országok az Euróval egy számukra túlértékelt pénzt kapnak a nyakukba, ezáltal versenyképelenné válnak az exportpiacokon.

Az eredmény: az eddig is gazdag németek tovább gazdagodnak, az eddig is szegény "naplopó" periféria zónatagok tovább adósodnak.

Ráadásul a zóna monetáris politikája és német szájíz szerint megy, emiatt is fordulhatott elő, hogy a németek még a görög "adósmentésből" is hasznot húztak.

Felmerül a kérdés: ha ez így van, miért csatlakoztak az elmaradottabb országok a zónához?

A válaszok:
- az ottani politikusok jellemzően nem a legnagyobb szellemi/erkölcsi nagyágyúk. Megvehetők, megtéveszthetők, és az is lehet, hogy simán bevették ezt az egyesült Európa maszlagot.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 21:43:06

@==T==: ezért nézzük az economic value added sort

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 21:45:02

@HaFr: + a bérdifferencia a p&l-en belül, mondjuk, 5-8 százalék, nem ebből áll elő a nyugati jólét

==T== 2017.08.29. 21:49:53

@HaFr: pont erre írom, hogy ez jelentős részben belső vállalati döntésen múlik ill. maga a bérszínvonal is erősen befolyásolja.

Egy szolgáltató cégnél az EVA túlnyomórészt a bérköltséget jelenti.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 21:52:10

@==T==: de hát persze h belső döntés, de erősen determinálja a munkaerőpiac --

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.29. 21:52:42

@HaFr: szóval nem értem, mi a gond ezzel

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.29. 22:20:43

@==T==:

"A termelékenységgel van egy nagy gond.

Mégpedig az, hogy az csupán egy számviteli kategória."

Ha ez így lenne, akkor senki sem venne rotációs kapát: kézi kapával kapálna mindenki, hiszen a rotációs kapa használata nem vezet nagyobb termelékenységhez.

==T== 2017.08.30. 09:40:24

@neoteny: Erre igaz, hogy ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Az adott vállalat pontosan tudja, hogy számára amúgy mennyit termel az adott telephely/munkahely, de csak annyit fog fizetn ia dolgozónak, amennyit muszáj.

Mondook egyanalógiát.

Bankadó.

Hónapokig sírt a bankok/ellenzék szája, hogy tönkreszi a bankok/bankrendszer profitját, és így azok majd el fogak menni, Magyarország pedig majd jól csődbe megy.

Nem tette tönkre, maradtak. Mert maradt ott még bőven profit, legfeljebb korábban nem mutatták ki.

Papíron a Google kb. összes részlege és kirendeltsége veszteséges/nem termel profitot, kivéve egyetlen, valami kis szigetekre bejegyzett részleg. Papíron ott termelődik a Google szinte teljes profitja.

Te elhiszed, hogy így van?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.30. 10:12:51

@==T==:

"Az adott vállalat pontosan tudja, hogy számára amúgy mennyit termel az adott telephely/munkahely, de csak annyit fog fizetn ia dolgozónak, amennyit muszáj."

Még ha igaznak tekintjük is ezt a kettős állítást (habár nem világos, hogy mi az "amúgy" szó szerepe benne), ezekből akkor sem következik az, hogy "a termelékenység csupán egy számviteli kategória".

Mert ha ez így lenne, akkor senki sem venne rotációs kapát: kézi kapával kapálna mindenki, hiszen a rotációs kapa használata nem vezet nagyobb termelékenységhez. Senki sem fektetne be CNC-gépekbe, hanem esztergagépeket meg marógépeket meg fúrógépeket használna, hiszen a CNC gépek használata nem vezet nagyobb termelékenységhez.

Astalavista 2017.08.30. 19:19:46

@neoteny: "Mert ha ez így lenne, akkor senki sem venne rotációs kapát:"

A magyar munkás nem a kézi kapa, hanem ugyanolyan rotációs kapa, mint a német munkás, csak épp kézi kapa árát fizetik ki érte, nem a rotációs kapa árát. Az analógiád rossz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.30. 19:28:02

@Astalavista:

"A magyar munkás nem a kézi kapa, hanem ugyanolyan rotációs kapa, mint a német munkás, csak épp kézi kapa árát fizetik ki érte, nem a rotációs kapa árát."

Az alkalmazó a munkásért _és_ a kapáért fizet: a munkás + rotációs kapa kombó pedig termelékenyebb, mint a munkás + kézi kapa kombó.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.30. 19:30:48

@Astalavista:

"Az analógiád rossz."

Példa volt, nem analógia.

Astalavista 2017.08.30. 20:07:59

@neoteny: bocs, akkor a példád volt rossz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.30. 20:20:29

@Astalavista:

Még nem mutattad meg azt, hogy hogyan volt rossz a példám.

Astalavista 2017.08.30. 20:24:06

@neoteny: "Az alkalmazó a munkásért _és_ a kapáért fizet: a munkás + rotációs kapa kombó pedig termelékenyebb, mint a munkás + kézi kapa kombó. "

Igen ám, de az Audi például nem gyárt rosszabb autót Magyarországon, ugyanannyiért adja, mint egy Németországban gyártottat, mert bevallása szerint ugyanaz a "rotációs kapa" van mindkét gyárban. Két eset van:

vagy becsapja a vásárlóit, és egy gyengébb technológiával, szar munkával legyártott autót ad el nekik egy jó technológiával, profi munkával legyártott autó helyett

vagy becsapja a magyar munkásait, mert ugyanolyan jó áutót gyártanak, mint német kollégáik, de negyedannyi fizetést kapnak érte

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.30. 20:39:49

@Astalavista:

"bevallása szerint ugyanaz a "rotációs kapa" van mindkét gyárban"

A "rotációs kapa" csak az egyik fele a munkás + kapa kombónak.

"vagy becsapja a magyar munkásait, mert ugyanolyan jó áutót gyártanak, mint német kollégáik, de negyedannyi fizetést kapnak érte"

Hogyan képes becsapni a magyar munkásait? Hiszen a magyar munkásai önkéntesen írták alá vele a munkaszerződéseiket, amiben a fizetendő bér összege az egyik (meglehetősen központi) kondíció: nem az történik, hogy a magyar munkás munkába áll azzal az ígérettel, hogy annyit bért fog kapni mint a német munkás, aztán annyit fizet neki az Audi amennyit (az Audi) gondol.

Astalavista 2017.08.30. 21:25:49

@neoteny: "A "rotációs kapa" csak az egyik fele a munkás + kapa kombónak."

Ha az autó ugyanolyan jó lett, akkor minden feltétel ugyanolyan kell legyen, ergo a munkás is, ha már a kapa ugyanolyan.

"Hiszen a magyar munkásai önkéntesen írták alá vele a munkaszerződéseiket, amiben a fizetendő bér összege az egyik (meglehetősen központi) kondíció"

A német munkásai is önként írják alá a munkaszerződéseket, csak abban érdekes módon magasabb összeg szerepel. Mit gondolsz, miért?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.30. 21:39:49

@Astalavista:

"Ha az autó ugyanolyan jó lett"

Sőt a magyar munkás által előállított autó jobb lett az Audi szempontjából, ugyanis ugyanolyan jó lett (ugyanannyiért lehet eladni), mint a német munkás által előállított, de kevesebbe került az Audinak. Ezért van a magyar munkásnak munkája az Audinál.

"A német munkásai is önként írják alá a munkaszerződéseket, csak abban érdekes módon magasabb összeg szerepel. Mit gondolsz, miért?"

Azért, mert a német munkás el tud menni más német céghez dolgozni szintén a magyarországinál magasabb bérért, ha alacsonyabb összeg szerepelne az Audival meg(nem)kötött munkaszerződésében? Mert a _többi_ német munkás termelékenyebb, mint a magyar munkások?

Astalavista 2017.08.31. 13:54:31

@neoteny: "Sőt a magyar munkás által előállított autó jobb lett az Audi szempontjából "

És itt jön a kérdés: miért akar az Audi mégis kiszúrni magával, és drágán autót gyártatni a német munkással? Hisz ezzel saját versenyképességét rontja, ilyet pedig egy tőkés nem tesz, ha jól emlékszem.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.31. 14:15:46

@Astalavista:

"miért akar az Audi mégis kiszúrni magával, és drágán autót gyártatni a német munkással?"

Mert még azon is haszna van? Mert a Mo-n gyártott autóin vannak olyan költségei, amik nincsenek a Németo-ban gyártottakon, pl. szállítási költségek? Mert nem talál tetszőleges mennyiségű megfelelően jól dolgozó autógyári munkást Németo-n kívül?

Ez teszi a vállalkozót vállalkozóvá: hogy mindezeket a szempontokat mérlegeli, számítgat, oszt, szoroz, aztán megpróbálja kihozni az egészet pozitívban, sőt a lehető legpozitívabban. Aztán néha nem jön össze a számítás, és olyankor negatív profitot -- veszteséget -- termel. És ha elég sokáig termel negatív profitot, akkor elfogy a tőkéje és vége lesz, mint a botnak. Vagy felvásárolják. Vagy megmenti az állam, ti. az adófizetők.

Mindenesetre a magyar munkavállalónak csak egy módszere van arra, hogy magasabb béreket érjen el: hogy képes felmondani és elmenni máshoz alkalmazásba. De más csak akkor veszi fel, ha legalább annyi hasznot termel ott, mint az Audinál. Vagyis a másik vállalatnál legalább annyira termelékenynek kell lennie, mint az Audinál, de jobb az, ha termelékenyebb. Márpedig ha nincsenek más vállalatok (legalább néhány) a környéken, amelyeknél olyan termelékeny tud lenni a magyar munkás mint az Audinál (de jobb az, ha még termelékenyebb), akkor a magyar melósnak nincs fogantyúja az Audin: akkor nem tud (reál)béremelést kisajtolni az Audiból. És mivel Németo-ban több cég van, amelyiknél olyan (vagy nagyobb mértékű) termelékenyenységgel tud dolgozni a melós, az Audi magasabb béreket fizet Németo-ban mint Mo-n.

==T== 2017.09.12. 10:04:06

@neoteny: A hivatalos termelékenység számviteli kategória, a ténylegesről meg elég, ha a vezetés tud.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.09.12. 10:19:39

@==T==:

Rendben van; akkor kétféle termelékenység létezik: a hivatalos (ami egy számviteli kategória) és a tényleges, amiről a vezetőség tud.