1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.08.25. 14:44 HaFr

Ebben a vitában a magyar nép érdekeit Hollandia képviseli

Természetesen a magyar kormánnyal szemben. A magyar kormányt megsérthette, a magyarokat azonban aligha sértheti az igazság kimondása.

40 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr2712779048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.08.25. 14:46:47

A Hollandiai Köztársaság, a maga pedofil-drogos-homokos-iszlamista értékrendjével jobb, ha magába néz mélyen, s elszégyelli magát...

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.25. 14:59:37

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: LOL csak nem akarja ... nézz meg egy boldogság indexet, hol állnak ők és mi, a hülye nép persze nem érti a lényeget :D

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.25. 15:00:25

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:

"drogos"

Az átlagmagyar (2010-es adatok szerint) évi 13,3 liter tisztaszesznek megfelelő alkoholt fogyasztott. A holland ugyanebben az évben 9,9 litert.

A magyar fogyasztás csaknem egyenletesen oszlott el a sör, a bor és az égetett szesz között; míg a holland kb. felerészben sör, harmadrészben bor és csak hatodrészben égetett szesz formájában pusztította el a saját maga által elfogyasztott alkoholmennyiséget.

Így hát érdemes óvatosnak lenni a drogozás felemlegetésével.

sinus67 2017.08.25. 16:53:32

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
Nohát Birka!?
A Magyarországi Illiberális Köz(pénzeltüntető)társaság az elmeroggyant-bűnöző-ellenségképgyártó-rasszista-tolvaj értékrendjével igazán magába nézhetne mélyen. Azután elszégyellhetné magát a híveivel együtt.
Mellesleg - bár nincs rá adatom -, de nem hiszem, hogy a Hollandiai Köztársaságban több a drogos, pedofil, homokos és iszlamista, mint nálunk.
Ugyanakkor az 1 főre jutó hülyék száma, valamint az 1 főre jutó italfogyasztás mértéke nálunk magasabb. A kettő azt hiszem korrelál. :D

2017.08.25. 16:57:45

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző:
hollandia (egyelőre legalábbis) királyság.

2017.08.25. 17:03:34

a diginél dolgozó marketinges ismerősöm felhívta az upc-s ismerősét, hogy új csomagokat ne találjanak ki.

2017.08.25. 17:11:04

szóval a holland cégeknek lehet, hogy érdemes nekimenni. a heinekken sörgyárat megveszi matolcsi uncsija. ott van az interspar. abból lehet cba. fele részben közraktár: abc. az unilever márkáit a reál. ott van az upc. a rengeteg távközlési kábel a magyar földben. abból lehet újra matáv. vagy mondjuk a gls helyett közösségi tefu.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.25. 17:36:02

@444:

"szóval a holland cégeknek lehet, hogy érdemes nekimenni"

A nemzeti kereszténység (ökumenikus nyelvi egység) jegyében.

2017.08.25. 17:36:34

@444:
naná! a fidesz le akarja nyúlni a kábelszolgáltatókat is.
majd mindenki (meg)nézheti egész nap a "közszolgálati" agitprop agybajt, aztán még a tv2-őt és a sportcsatikat, mint kertv-t, a többiért meg fizessen, ha szellemizülleni akar.
ja kell rómkat tv is!
így kell ezt.

Moin Moin 2017.08.25. 18:24:30

Mióta Szijjártó elbődült, szegény hollnadok megállíthatatlanul sírnak... Már a sokk könnytől visszafelé folyik a Rajna!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.25. 18:50:38

@Moin Moin:

Majd jól rájuk uszítja a cimbijét, Duterte elnököt, és akkor lesz holland sírás-rívás és fogaknak csikorgatása.

2017.08.25. 19:05:53

@sinus67:
királyság. hollandia (jelenleg) királyság.

sinus67 2017.08.25. 19:44:39

@444:
Tudom! Azért írtam úgy, ahogy Birca.
Hollandiai Köztársaság.
:)))

2017.08.25. 21:18:27

@Bánegressy:
heinkekken --> soproni
interspar/spar --> cba/abc
unilever --> reál
upc --> matáv
gls --> közösségi tefu
szolgálhatnák-e ezek a magyar polgárosodást? miért ne szolgálhatnák. csak ez így nem nyugatos. na und.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.25. 21:23:40

@444:

"szolgálhatnák-e ezek a magyar polgárosodást?"

Hát hogyne: az elcigány(k)odás echte polgárosodási folyamat.

DrGehaeuse 2017.08.25. 23:00:56

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Csak szólok: Hollandia jelenlegi allamformája Alkotmányos Monarchia. Csakúgy mint Svédország vagy Spanyolország.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.26. 07:17:33

Mindenki a magyarokat bántja: Gorka Sebestyén már nem Trump elnök egyik helyettes tanácsadója.

2017.08.26. 07:38:15

@neoteny: Mondjuk - Gorkától függetlenül - az a hype vitézi jelvénye körül, amit az amerikai bulvársajtó leművelt az elmúlt időszakban, úgy, hogy a régi magyar közjogról (kormányzó nem nemesíthetett) elemi ismeretei nem voltak, hányingerkeltő volt.

Az internet előtti amerikai média ezt biztos nem olyan formában hozta volna le, ahogy manapság azt néhány lap lehozza.

Astalavista 2017.08.26. 07:47:08

"a magyarokat azonban aligha sértheti az igazság kimondása."

A hollandok elhatárolódtak az "igazságtól".
Orbán kottájából játszanak ezek is. :(

444.hu/2017/08/25/hollandia-megfutamodott-a-kulugyminiszter-elhatarolodik

2017.08.26. 07:49:21

A szituációra reagálva. A holland nagykövet interjújában az égvilágon semmi kivetnivaló nincsen.

A holland kormány ne kezelje Orbánt úgy, mint Erdogant, nem kell tördelnie a kezét.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.26. 08:01:22

@Nuntiulus Noster:

"amit az amerikai bulvársajtó leművelt"

Ez teszi bulvársajtóvá.

Ami pedig a lovagrendeket illeti: Nicolae Ceaușescu -- többek mellett --tagja lett dán, norvég és brit lovagrendeknek is (ezeket visszavonták még életében, a dánok két nappal, a britek egy nappal halála előtt), de például a francia Becsületrend tagja is volt amikor kivégezték.

DrGehaeuse 2017.08.26. 08:06:01

@Nuntiulus Noster:
Az egész cécó csak árt Magyarországnak . Egyetlen hozadéka néhány ide települő jobber nyugdíjas holland vagy földet vásárló holland gazda lesz.

DrGehaeuse 2017.08.26. 08:12:10

@Astalavista:
Ez csak a szokásos diplomáciai sasszé. Csak el akarják kerülni a legdúrvább helyzet előállását.

Astalavista 2017.08.26. 08:24:10

@DrGehaeuse: sasszé ide vagy oda, de kihátráltak belőle, lesben hagyva a magyar ellenzéket, akik gyöngytyúkként csaptak le a hollandok taknyára.
Ebből Orbán nyertesen, Magyarország kissé megviselve, az ellenzék meg nevetségesen került ki, összeomlást, kivezetést, stb. vízionálva.

2017.08.26. 08:29:17

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Te mivel lennél megelégegedve? Patrimoniális monarchia? Rendi monarchia? Abszolút monarchia? Koronás elnöki rendszer?

Egyébként Hollandiában a királynak - de jure - akkora jogköre van, mint egy elnöknek egy prezidenciális köztársaságban.

Ha Magyarországon lenne ilyen, szerintem biztosan visszaélt volna vele az uralkodó:

www.rechtspraak.nl/SiteCollectionDocuments/Constitution-NL.pdf

2017.08.26. 08:31:03

@Astalavista: A diplomácia nem egy focimeccs (csak szólok).

2017.08.26. 08:33:51

@maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző: Egyébként Hollandia köztársaságként (1581–1795) sokkal autoriterebb volt.

screpes 2017.08.26. 09:37:50

@Astalavista:
Ebben a képben Szjártó a gyöngytyúk. Az ellenzék pedig nem a holland mondására csapott le, hanem a kiutasításra hajazó Péteri pocsedúrára.
Ez az egész megérne egy rossz konteot.

Khonsu 2017.08.26. 12:07:14

@Astalavista:

Attól, hogy diplomáciai okokból elhatárolódtak tőle, még igaza volt.

Astalavista 2017.08.26. 14:33:04

@Khonsu: ha igaza volt, akkor miért határolódtak el tőle? A hollandok nem szeressék az igazat? :)

Astalavista 2017.08.26. 14:37:43

@Nuntiulus Noster: biztos vagy benne? Szíjjártó teremfocis, tele az ország stadionokkal... ez nem lehet véletlen.

screpes 2017.08.26. 15:12:46

@Astalavista:
"Ugyanolyan elv mentén kreálnak ellenséget, mint a magyar kormány."
Mi nem igaz ebben?
1 Ugyanolyan elv?
2. nem kreálnak?
3. Egyik csak, aki nem kreál?

Khonsu 2017.08.26. 15:34:03

@Astalavista:

A diplomaták nem szeressék, de néha azért kicsúszik a szájukon. :)
süti beállítások módosítása