1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.08.04. 13:27 HaFr

Nagyon érdektelen lesz a Momentum programja

Kapcsolódó kép

Október közepén állítólag kapunk valamit, amit programnak neveznek, pedig nagyon nem erre van szükség, illetve amire szükség volna, arról részint lekésni látszanak, részint tán nem is tudják, mi az. Amire szükség volna, az a narratíva, a magyar sztori új tárgyalásban. 

Narratívát készíteni nem egyszerű, mert rövidnek és inspirálónak kell lennie, ugyanakkor -- hacsak nem gazemberek újabb gyülekezetéről beszélünk, márpedig nem -- igaznak és építőnek is. Ez a narratíva darabjaiban felbukkan néhány nyilatkozatban, de attól félek, a fiúk-lányok nem értik, hogyan lesz a hozzávalóból főzelék (ez olyan szép magyaros kép). Nem csoda, mert túl fiatalok ehhez, ismerniük kéne az országot, a jelenünket, a kívánatos jövőt és az utat az egyiktől a másikhoz. Műveltségre, értelemre, tisztességre és tetterőre volna szükség, így együtt. (Lám, a generációs vonzerő pl. nem elég narratívának.)

Engem speciel semennyire nem (na jó, alig) érdekel, mi lesz az egészségügy sorsa, ha nem látom, milyen lesz az ország, amelyben az egészségügy üzemel. A funkcionalista-technokrata kliséket mind eldurrogtattuk már, kiváló szakemberek mondták már el, miért kriminális, ami az egész közszférában történik usw. és mit kell tenni ennek ellenében, ami bizonnyal fontos is lesz -- amint a Momentum kormányra jut.

Na de miért jutna? Mi a sztorija Fekete-Győr Andrásnak az országról? És ha nincs, miért érdekelje a választót néhány távolról sem országspecifikus (finn, német, szingapúri), viszont elég unalmas szakpolitika? A Momentumról legkésőbb az olimpia eltakarítása óta, lassan fél éve tudni kellene, milyen országba hívja meg a választókat -- tudni kellene, miért akar a mi pártunkká válni. Nem tudjuk. Talán nem is fogjuk soha. Ha ugyanis azt hiszik, bárkit is érdekelnek a harmadlagos frissességű szakpolitikáik a politikai közösség formálásának képessége nélkül, akkor legfeljebb abban reménykedhetnek, ami az LMP-nek bevált. Hogy ti. a Fidesznek éppen megfelelnek 5%-os pártként, tehát parlamentbe jutnak; és ott éppen olyan tehetetlenek lesznek, mint az LMP, amelyik nyolc év után éppen kiesni fog ugyaninnen anélkül, hogy a politikai közösségre bármilyen formatív hatást tudott volna gyakorolni. Na, ezért a -- történelmi mércével mérve -- öt percnyi hírért kár csinálni.

A szakpolitikáknak -- ahogy minden politikai megnyilvánulásnak -- a (hiányzó) narratívát kellene támogatniuk, abban értelmet nyerniük, és ezzel alakítaniuk a nyilvánosságot, diktálni a napirendet. Ehelyett -- nem véletlenül -- a Momentum alapvetően reaktívvá vált a népszavazási kezdeményezés óta, mert nincs mivel -- tágabb perspektívában -- alakítania a teret. Amit a népszavazási kampány tudott belépőként, azt kellett volna a narratívának állandósítani. Eseti ötletek és nyilatkozatok nem helyettesítik a nyilvánosságformáló narratívát, csak azt érte el ezekkel a párt, hogy belekeveredett a politikai mező adok-kapokjába. Hiba. Nem is növekszik a szavazótábora, talán végleg elveszett a kezdeti momentum (lendület). Nem volt meg a szükséges harmadik lépésük a sikeres első kettő után, amely magyarázta volna a korábbiakat és értelmet adott volna a jövőjüknek. Tipikus balos csapda balos pártoknak.

(Gratis: ami a honlapon van vízió címszó alatt, az nem vízió. Az öt szakpolitikai területről való hamvas semmitmondás, tehát megkérném innen, ne folytassák a Fidesz nyelvrombolását. És ha valóban azt hiszik, ez vízió -- "valódi társadalmi párbeszéd után közösen, szakértők és a civil társadalom bevonásával, megoldásokat találjunk" -- abból semmiféle rezsimváltás nem lesz. Legfeljebb közbeszerzési megrendelések. "Az öt ügyről szóló elképzeléseinket egymás után hozzuk nyilvánosságra, kezdve az egészségüggyel." Ne tessék. Senkit nem fog érdekelni.)

71 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4512719936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Khedron 2017.08.04. 14:18:53

Ezek a fiúk a NERit számára ajánlkoznak, megpedig a fityisz és orv-bán helyére. Hosszú távú tartalékok ők, arra az esetre ha az illiberális rezsim idő előtt működésképtelennélkül válna.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.04. 14:41:11

A Momentum programja röviden, 4 pontban:
- fújj Gyurcsány, MSZP!,
- éljenek a homokosok,
- Brüsszelnek, Sorosnak, a nagytőkének mindig igaza van,
- csökkentsük a csúnya magyarok életszínvonalat, mert a nyugatnak kell a nagyobb profit.

nevetőharmadik 2017.08.04. 18:22:28

Megmondtuk már abban a pillanatban, amikor Orbán visszavonatta az olimpiai pályázatot, ezek meg csak habogtak és gyáva Orbánról beszéltek: nincs ezeknek semmi muníciójuk. A balfaszok öntelten kijelentették, hogy végre ők tematizálják a közbeszédet (látszik, hogy legalább egyvalaki közülük olvasott valaha ProgBlogot), de azt hitték, az egy szál Nolimpia népszavazási kampányával kibekkelhetik az egészet, de még egy bekészített témájuk nem volt. Egy hét alatt megtalálták ugyan az ügynökaktákat, de beleállni már nem akartak. Híg fing az egész, még csak nem is büdös.

profiügyfélszolgálat 2017.08.04. 20:01:13

Apósomnak mezőgazdasági tanácsadó cége van és mellette pár száz hektár mintabirtoka, hogy megmutassa, hogyan néz ki egy gazdaság, amit az ő tanácsai alapján gondoznak. A kételkedőknek megmutatja a szomszédok földjein a terményeket, azután a övén. Lehet választani. Talán te is megmutathatnád, hogyan kell mindezt sikeresen csinálni pl. a saját pártodnál. Jóval hitelesebb lenne minden szavad. Mert így a levegőben lóg a kritikád.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.04. 20:03:51

@profiügyfélszolgálat: nem lóg az a levegőbe, különben cáfolnád... logikailag teljesen független a két tevékenységem, a pártvezetőit bőven lehet bírálni, de nem egy posztom alapján

nevetőharmadik 2017.08.04. 20:08:10

@profiügyfélszolgálat: Nem kell ahhoz szakácsnak lenni, hogy fölismerd a szar ételt :)

Boross Bence 2017.08.04. 21:26:40

@profiügyfélszolgálat: Nekem is az jutott eszembe, hogy "bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű". Ezek a fiatalok legalább belevágtak, kockáztatnak, csinálnak valamit, valódi emberek közé járnak, túlléptek a polgári Magyarországról való álmodozáson. Ha rosszul csinálják, akkor eltűnnek, és jönnek helyettük mások. Béndek Péternek viszont mindig lesz valahol egy íróasztala, egy laptopja és maximum pár tucat híve, akiket elszórakoztatnak az elméncségei. A kettő logikailag nem függ össze, politikailag viszont kizárja egymást.

Boross Bence 2017.08.04. 21:46:33

@Boross Bence: Természetesen nem akarom lekicsinyelni a filozófiai munkát, annak is megvan a maga helye és jelentősége, de véleményem szerint az mostanra mindenki számára ki kellett hogy derüljön, hogy Béndek Péter nem azért kudarcos pártelnök, mert politikailag tehetségtelen vagy gyáva, hanem mert nem látja, hogyan lehetne gyakorlati lépésekre átfordítani a filozófiai elgondolásait. A momentumos lányok és fiúk biztosan nem olyan képzettek ideológiailag, mint a bloggazda, de nem is köti őket gúzsba az állandó okoskodás. Nem tudják, de merik és teszik, sőt azért teszik és azért van merszük hozzá, mert nem tudják, amit Béndek tud. Talán így a jó mindenkinek.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.04. 22:17:37

@Boross Bence: ez a bagolyos nagyon gyenge volt... :(

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.04. 22:22:42

@Boross Bence: á nem, ennél még rosszabb a helyzet -- nem akarom még eléggé. A politikába fordításnak ez a legnagyobb átka, ha túl vagy azon, amit te elismertél. AMi pedig a "mindenkinek jó így" érvét illeti, sajnos nem állja meg a helyét. Itt csak akkor lesz változás, ha majd valaki(k) mindkét részt hozni tudják. (Egyébként egy profi pontosan tudná, miért írtam ezt a posztot. Nem azért, hogy símfeljem a nevezett társaságot. Nagyon nem szorulok rá ilyesmire meg unalmas is volna.)

Boross Bence 2017.08.04. 22:24:59

@Boross Bence: Kínálkozik Béndek-TGM analógia. TGM saját bevallása szerint marxista. És ő is filozófus. Ehhez képest mindenféléről ír, csak éppen azt nem tudja, hogyan jöhetne létre az általa megálmodott szabad és egyenlő társadalom. Hiába volt a Zöld Baloldal nevű kis kommunista párt elnöke, fogalma sem volt róla, hogy mit is kellene csinálnia politikusként, hogyan tudna hatni, kik lennének a közönsége és mit is kellene nekik mondania. Ez nem csökkenti filozófiai munkásságának jelentőségét, csak éppen tudni kell róla, hogy ha valaki marxista és a kommunizmus mielőbbi eljövetelét szeretné, annak nem érdemes útmutatást várnia tőle.

De TGM nem savazza a Magyarországon aprócska kommunista csoportocskákat, hanem lépten-nyomon elmondja, hogy övék a szimpátiája.

Boross Bence 2017.08.04. 22:29:22

@HaFr: Nem fogja sohasem hozni egyszerre mindkét részt senki. Sőt, rajtad - és pár tucat híveden kívül - senki sem várja, hogy egyszerre hozza mindkét részt valaki. A Momentum ezért lehet sikeres.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.04. 23:20:40

@Boross Bence: megelégednék egy ilyen olvasóval, többre nem is gondolok, mert nincsenek

Boross Bence 2017.08.05. 00:12:59

Tejesen ingyen adok egy tippet minden polgári párt vezetőjének:

A Jobbik most bedobta, hogy az analfabéták ne szavazhassanak. Egy polgári párt vezetője most végigszaladhatná a tévéstúdiókat azzal, hogy ő az alapgondolattal egyetért, de fordítva valósítaná meg. Azaz a 16 évesek is szavazhassanak, ha letesznek egy társadalomismereti vizsgát a suliban, ami olyasmi lenne, mint az állampolgársági vizsga, csak ki lenne egészítve még néhány kérdéssel, tesztfeladattal. Ez azt demonstrálná, hogy a politikai részvétel fontos, és a társadalom elvárja, hogy az egyén felelős döntést hozzon, fektessen energiát a tájékozódásba. Ráadásul talán növelné a fiatalok amúgy alacsony részvételi arányát a választásokon, ha menő lenne valami felnőtteset csinálni 16 évesen.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.05. 01:01:25

@Boross Bence:

"a politikai részvétel fontos, és a társadalom elvárja, hogy az egyén felelős döntést hozzon"

Kinek felelős döntést?

"fektessen energiát a tájékozódásba"

Erre senkit sem lehet kényszeríteni. Azt törvénybe lehet foglalni, hogy kötelező szavazni -- mint pl. Ausztráliában szövetségi szinten -- de a tájékozódásba történő energiafektetés előírása lehetetlen. Mindamellett, hogy a "tájékozódás" gyakorlatban a tényekre a már meglévő személyes szűrőinken keresztül történő tekintés.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.08.05. 07:19:23

@Boross Bence: „Egy polgári párt vezetője most végigszaladhatná a tévéstúdiókat” Ja, ahogy kedvenceid az Origót. Egyedül a MÉDIA dönti el ki kerül képernyőre, rádióba, címlapra. Itt a jobb oldalon ha rákattintasz a TOP5-re látszhatsz posztokat közel a nyolcvanezer oldalmegnyitáshoz, ami nem elég a hazai mérce szerint bekerülni a hírekbe.

Viszont, ha van egy jó sztorid, amivel ártani akarsz, akkor mondhatod. „Ha mindezt a Momentumra vetítjük kiderül, hogy eddig legalább 100-150.000.000 Forintot költhettek el a skacok arra, hogy népszerűsítsék magukat és működtessék a pártot.”

pestibulvar.hu/2017/08/04/part-elado-a-momentum-gyanus-finanszirozasi-ugyei-messzire-vezetnek/

m.mandiner.hu/cikk/20170803_lemondott_a_momentum_egyik_elnoksegi_tagja

Időnként az az érzése az embernek, hogy odaszólnak a fiúknak, lányoknak, gyerekek csináljatok valamit, mert írni akarunk rólatok.

Khonsu 2017.08.05. 13:52:57

Igen, a terméket el is kellene valahogy adni. Egyébként az is lehet, hogy csak az alkalomra várnak, hogy jöjjön valami, amibe ugyanúgy bele tudnak majd kapaszkodni mint az olimpiába. Talán ők ebben jók.

Khonsu 2017.08.05. 14:03:22

@Boross Bence:

A fiatalabb generációknak már más a szemléletük. Virtuálisan ők már nyugaton élnek, és úgy is gondolkodnak mint az ottani fiatalok. Az a generáció a technológiának köszönhetően nagyrészt globalizálódott.

A fiatalok pedig úgy néz ki arrafelé (is) elfordulnak a politikai rendszertől. Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy bár átlagon felül érdekli őket a politika, annak jelenlegi rendszerében elvesztették a hitüket, ezért alacsony számban vesznek részt benne, és inkább várják a "csodát", ami majd le-/felváltja az egészet.

Magyarul hiába vezetnének be ilyesmit, az érintettek közül kb. senkit sem érdekelne.

zipe moha 2017.08.05. 20:58:03

..."Sajnos tudjuk, látjuk, hogy az emberek nem szeretik azt tenni amit mások mondanak, nem óhajtanak szavazni menni, nem szeretnének utánanézni dolgoknak a megfelelő szavazáshoz, annak, hogyan kell és LEHET mondjuk pl. energiát termelni, hogy kell és LEHET fenntarthatóvá tenni egy nép(es)séget, meg hogy mikor vehetünk részt egy liberálburzsoá háborúban, melynek még a zsákmányából sem kapunk. Az emberek egy része technikailag inkább csak egy “emésztőrendszer”, ami beszélni tud, és néha aludnia kell, mintsem civilizált lény…
Két eljárás lehetséges, a késztetés, és a kényszerítés....."....hát nagyjából...illetve lehet még késztetve kényszeríteni is....:))

legeslegujabbkor 2017.08.05. 22:53:08

@zipe moha:
Sajnos a fiatalabb generáció itthon maradó része nem szeret használati útmutatásokat olvasni. Ők fognak szavazni

Eremitha 2017.08.06. 09:39:03

Kár besározni őket. Próbálkoznak ők is valamiféle alternatíva kinálással a hazai agymosottak és érdektelenek tengerében. Eljutunk majd oda hogy az összes slternatíva együttesen ad ki 1, max 1.5 millió embert.

midnightcoder2 2017.08.06. 09:42:43

@Boross Bence: "Azaz a 16 évesek is szavazhassanak, ha letesznek egy társadalomismereti vizsgát a suliban, ami olyasmi lenne, mint az állampolgársági vizsga, csak ki lenne egészítve még néhány kérdéssel, tesztfeladattal."

16 évesen kb. azt tudod a világról, amit megtanítottak neked, és egy ilyen vizsgával kb. azt lehet elérni, hogy adott - a pontrendszer irányelveinek megfelelő értékrendet hirdető - politikai irányzat szerezzen némi plusz szavazatot.

Annyiban viszont igaza van a Jobbiknak, hogy aki nem tudott elvégezni egy 8 osztályt, vagy aki nem tud magabiztosan olvasni és írni, annak valóban nem kellene szavazni, mivel még annyit sem tud a világról mint egy tanult 14 éves.

midnightcoder2 2017.08.06. 09:45:41

@mutatis mutandis: Az alapvető probléma az, hogy amit felmutatnak az édeskevés. Ez kb. egy jóképességű elsős gimnazista egy délután összecsapott fogalmazása arról, hogy mit csinálnék ha én lennék a miniszterelnök.

VT Man 2017.08.06. 09:49:32

Olvastam a honlapot, ami biztos, az az egykulcsos adó eltörlése, és a "gazdagok" (minden, átlag felett keresõ) szarrá adóztatása.

Kár érte.

Janossz 2017.08.06. 10:13:11

@VT Man: De beleszerettetek az egykulcsosba.
Mikor bevezetésekor a bérből-fizetésből élők nagyobbik részének máról holnapra öt-tízenöt százalékkal csökkent a nettó bére, nem volt kifogásotok ellene.
A 27 %-os gengszter-áfát is elég jól viselitek.
Csak nehogy már egy félmilliós fizetésből elvegyenek 20 %ot, azt már nem, belepusztulnátok!

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.06. 10:23:08

@Boross Bence:

Szerintem legyen úgy, hogy egy teljesen független, Soros és Brüsszel által kinevezet bizottság megmondja, ki érett állampolgár és ki nem.

Aki átmegy ezen bizottság igazolóeljárásán, az szavazhat. Más nem, mert ez így demokratikus.

midnightcoder2 2017.08.06. 10:38:47

@Janossz: Nagyon egyszerű a képlet: kis hazánkban aki sokat keres - és nem a politika berkeiben teszi ezt - az általában egy-két határral nyugatabbra is keresett portéka. És ott kb. 4x annyit keres ugyanezzel a melóval. Megy is ki az értékes munkaerő ezerrel, legyen az képzett szakmunkás, mérnök, vagy informatikus. És mivel ennek az országnak kb. a munkaerő az egyetlen erőforrása, nem biztos hogy ezt a folyamatot az egykulcsos adó megszüntetésével erősíteni kellene. Az a mérnök ugyanis, aki kimegy az országból, innentől kezdve nem hogy progresszív SZJA-t nem fizet, de semmit sem. Sem SZJA-t, sem TB-t, sem a munkáltató által kicsengetett dézsmát. Ami pedig azt jelenti, hogy a farkából megélő szabolcsi rejtett erőforrás vagy kevesebb segílykét kap, vagy hitelből kap segílykét mint a jó szocik idején, csak aztán ennek bukta a vége. Így aztán, kis hazánkban aki ilyesmit hirdet az vagy szimplán hülye és azt hiszi, hogy még ma is aknazár van a határokon, vagy egyszerű szociális demagógiával operáló gazember.

Janossz 2017.08.06. 10:54:18

@midnightcoder2:
"Az a mérnök ugyanis, aki kimegy az országból, innentől kezdve nem hogy progresszív SZJA-t nem fizet, de semmit sem. Sem SZJA-t, sem TB-t, sem a munkáltató által kicsengetett dézsmát." ITTHON. OTT igen, vastagon.
Nehogy elmeséld már itt, hogy az egykulcsos adó tartja vissza kivándorlást, mikor annak felgyorsulása, megugrása nagyjából a bevezetésével esik egybe...
"...aki ilyesmit hirdet az vagy szimplán hülye és azt hiszi, hogy még ma is aknazár van a határokon, vagy egyszerű szociális demagógiával operáló gazember. "
Minősíteni elég könnyen megy nálad. Milyen kár, hogy a fejlett világ, és a sikeres gazdaságok agyonfertőződtek szociális demagógiával...:-)

midnightcoder2 2017.08.06. 11:07:53

@Janossz: "Nehogy elmeséld már itt, hogy az egykulcsos adó tartja vissza kivándorlást, mikor annak felgyorsulása, megugrása nagyjából a bevezetésével esik egybe"

Ja. Nehogy már azt akard bemesélni, hogy attól kezdtek el az emberek tömegesen kimenni, mert kevesebb adót kellett fizetniük ? Attól kezdtek el kimenni mert nagyon egyszerűvé vált a polgárnak a kinti munkavállalás, és ez eljutott a polgárokhoz mert a csapból is ez folyt, és megérett bennük a döntés.

"Milyen kár, hogy a fejlett világ, és a sikeres gazdaságok agyonfertőződtek szociális demagógiával..."
A fejlett országokat nemigen fenyegeti a tömeges agyelszívás, mivel ők a bevándorlás célországai. Ha nálunk is 4x annyi lenne a képzett polgár fizuja mint most, akkor nálunk is lehetne progresszív adózást csinálni. Csakhogy ahhoz olyan gazdaság is kellene - azt viszont nem az elmúlt 30 évben csinálták meg ezek az országok, hanem az előző 300-ban. Amikor a progresszió nem volt annyira jellemző.

Janossz 2017.08.06. 11:24:50

@midnightcoder2: "Attól kezdtek el kimenni mert nagyon egyszerűvé vált a polgárnak a kinti munkavállalás, és ez eljutott a polgárokhoz mert a csapból is ez folyt, és megérett bennük a döntés."
Ez a hivatalos verzió. Jól felmondtad.
A valóság meg az, hogy Unortodoxiában a gazdaság úgy hasított, hogy félmillió ember nem talált más megoldást a túlélésre, mint a kivándorlást. De ez nem hangzik olyan jól, ugye?

Példa: Unortodixia stadionokat épít. Jó nagyokat, sok pénzért.
Építhetne SZOCIÁLIS bérlakásokat is, megkönnyítve a fiatalok életkezdését, gyermekvállalási esélyeit.
Száz stadion helyett mondjuk tízezer lakást.
Ez ezer állás helyett mondjuk húszezret teremtett volna a megvalósítás oldaláról. Nem így alakult.
Így aztán az építőipar népsége addig tengett-lengett, míg a java elszaladt világgá.
Most meg sírunk, hogy nincs szakember.

bóvli ország jobban teljesít 2017.08.06. 11:39:53

@maxval a mélyelemző birca: " Momentum programja röviden, 4 pontban:
- fújj Gyurcsány, MSZP!,
- éljenek a homokosok,
- Brüsszelnek, Sorosnak, a nagytőkének mindig igaza van,
- csökkentsük a csúnya magyarok életszínvonalat, mert a nyugatnak kell a nagyobb profit."

Ez nem a Monentum programja te minimál rubelen pénzelt ruszki ügynök, hanem a Putyin gazdid parancsa, hogy naponta ezeket 600-szor be kell beírnod a blogokba. Az meg ne homokosozzon, aki maga is az!

bóvli ország jobban teljesít 2017.08.06. 12:06:27

@midnightcoder2: " Attól kezdtek el kimenni mert nagyon egyszerűvé vált a polgárnak a kinti munkavállalás, és ez eljutott a polgárokhoz mert a csapból is ez folyt, és megérett bennük a döntés."

Hát ha tényleg törvény lenne, hogy az analfabéták és a funkcionális analfabéták nem szavazhatnának, akkor te az elsők között lennél, akitől megvonták a szavazati jogot.

Szavazatot akarsz másoktól megvonni, miközben te vagy a funkcionális analfabéta, aki egy rendkívül gyengére sikeredett ostobasággal se tudja megmagyarázni az az elentemonmdást, hogy miért pont a dicsőséges NER-korszakban érett meg az emberekben a döntés, hogy ebből az országból akkor innentől kezdve örökre elég.

Miközben ugye, ez az ország világrekorder növekedésü, a reálbérek évi 15%-kal nőnek, 1 millió új munkahely teremtődött, egy darab kormányzati korrupciós eset se történt, mert minden feljelentés alaptalannak bizonyult, ez az egyetlen ország amelyik meg tudja védeni magát az EU-t gyarmatosítani akaró migránsok millióitól, ez Európa egyetlen országa ahol még van család, vallás, mert ezek Nyugaton már mind kihaltak, és a Nyugat amúgyis hamarosan összeomlik, mert Kínában olcsóbban gyártják le a fából vaskarikákat és ezért a Nyugat már csak a gyarmatosított Kelet-Európából él, különben egyéb jövdelme sincsen.

Csak Magyarország tündököl tehát Európában és ebből a mennyországból mégis az emeberek 60%-a azonnal kivándorolna ha tudna, hát hogy akkor ez hogy lehet, ez rejtély!
Ja nem is rejtély, hanem a Soros terv része!

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.06. 12:26:55

@bóvli ország jobban teljesít:

Ne magadból indulj ki!

Abból, hogy te a háttérhatalom fizetett bértrollja vagy még nem következik, hogy ne létezzenek civilek, akik a jóért és a népért harcolnak...

Khonsu 2017.08.06. 12:40:37

@Janossz:

Nem az egykulcsos a baj, hanem az, hogy a bérből és fizetésből élők nagy részének olyan alacsony a fizetése, hogy csak vegetál belőle. Ennek az okain kellene változtatni.

Janossz 2017.08.06. 12:51:55

@maxval a mélyelemző birca: "Szerintem legyen úgy, hogy egy teljesen független, Soros és Brüsszel által kinevezet bizottság megmondja, ki érett állampolgár és ki nem.

Aki átmegy ezen bizottság igazolóeljárásán, az szavazhat. Más nem, mert ez így demokratikus."

Te szegény, még biztos a Birkaiskola padját koptattad,mikor Boross "Hóbagoly" Úr elővezette, hogy csak az érettségizetteknek adna választójogot.
Volt ilyen. Azóta lekerült a napirendről.
Elég nagy bajban lennétek most...

Janossz 2017.08.06. 12:54:53

@Khonsu: " a bérből és fizetésből élők nagy részének olyan alacsony a fizetése, hogy csak vegetál belőle..."
Jellemzően ők azok, akik a GDP-t összehordják.
Akik felélik, lényegesen jobban élnek.
És még annál is jobban akarnak, ezért imádják az egykulcsos rendszert.

- duplagondol 2017.08.06. 15:06:40

A hármas jelszót HaFr egészen biztosan értelmezni tudja, a feladat "csak" az, hogy a nagyközönség is megértse, befogadja, mit jelent a szolidaritás, a teljesítményelvűség és a pozitív nemzetkép együttese. Nem valami összekavartyolt néppárti hókuszpókuszt, habár a Momentumban többféle, konzervatív, liberális és baloldali felfogású ember működik együtt. Normális esetben ők akár külön pártban is politizálnának, így viszont ki kell kövezni egy középutas(nak tűnő) megoldást Magyarországnak, akár fájdalmasnak és radikálisnak tűnő lépésekkel is.

Gyökerestül kiirtani mindenekelőtt az etatizmus szellemét, ha a Momentum a meritokrácia jelszavát tűzi ki, na nem a zászlajára, hanem a programalkotók feje fölé. Szolidáris abban a tekintetben, hogy az oktatás és egészségügy rendszerébe annyi állami és uniós pénzt invesztál, amennyi csak a csövön kifér, tehát a piaci szegmens meghagyása mellett, itt alapvetően nem piaci alapokon gondolkozik. Nem, mert Magyarországon erre ma egyáltalán nem érett meg a helyzet; és természetesen, az első fillér célba juttatása előtt igyekszik kiirtani a rendszerből a szervezésben, a tantervekben vagy a gyógyítás folyamatában megmutatkozó feudális maradványait.

Pénzt, sok pénzt invesztál ezen túl a kutatásfejlesztésbe és a közlekedésbe, másra pedig alapvetően NEM. Deregularizál, méghozzá huszárvágással: a bürokrata lobbit pedig onnantól kezdve, hogy rendelkezik saját biztos tudással a változtatás módjáról, ellenségnek tekinti.

Pozitív nemzetkép? Az 'élni és élni hagyni' közhelyes lehet, évszázados magyar álmokat lehet viszont belesűríteni.

VT Man 2017.08.06. 16:29:25

@Janossz:
"Csak nehogy már egy félmilliós fizetésből elvegyenek 20 %ot, azt már nem, belepusztulnátok!"

Ha 20% teljes elvonás lenne a terv, akkor benne lennék, de a mostani egykulcsos is többet vesz el (járulékok miatt).

500 ezer Ft az még egy ausztriai targoncás bérénél is alacsonyabb, nektek persze ez a gazdagság.

A többkulcsos adó pont a milliomosokranem fog vonatkozni, mert õk nem nagyon fizetnek szja-t.

VT Man 2017.08.06. 16:30:50

@Janossz:
"Nehogy elmeséld már itt, hogy az egykulcsos adó tartja vissza kivándorlást"

Pedig ez igaz. Magyar egykulcsos adó + járulék elvonási szintje kb. megfelel az angliai legmagasabb adósávnak.

VT Man 2017.08.06. 16:33:18

@bóvli ország jobban teljesít:
"mégis az emeberek 60%-a azonnal kivándorolna ha tudna"

Na ez a mese.
Aki ki akar vándorolni, az ki tud. Olyan nincs, hogy "ki akar menni, de nem tud".

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.06. 17:30:11

@- duplagondol: valóban, ezt kéne -- ha ezt mondják -- narratívába és jövőképbe gyúrni, majd alkalmasan képviselni. Most ebből még semmi

Janossz 2017.08.06. 18:02:49

@VT Man: Na, figyelj nagyon!
Augsburgban beszélgettem pár hónapja egy évek óta kinn dolgozó, ötvenes, békési áccsal.
Azt mondja, ha otthon a nettó kétszázötvenet stabilan megkeresné, sose jönne vissza Németországba.
Ilyen kurva egyszerű a dolog. Megél itthon a munkájából, vagy sem?
Mit érdekli, egy kulccsal, tíz kulccsal, ördöglakattal?
A netto munkabér, ami számít, motivál, a többi rizsa nekik. És igazuk van.

2017.08.06. 18:20:26

@HaFr:
több (állami) pénzt az egészségügybe, oktatásba. "ami a csövön kifér". több (állami) pénzt a kutatás fejlesztésbe és a közösségi közlekedésbe. és semmi egyebet. "gyökerestül kiirtani mindenekelőtt az etatizmus szellemét", de felteszem a pkp a nyugdíjrendszert nem tervezi csökkenteni. a családi pótlékot, adókedvezményeket nem tervezi csökkenteni. nem tervez nagyobb közalkalmazotti elbocsátást. nyilván követi nyugatot abban, hogy megnöveli a katonai kiadásokat. és felteszem nem gondolkodik egy tervezett államcsődben sem. amivel felmondja az adósságszolgálatot. hanem a korrupciót fogja megszüntetni. ahogyan az összes párt megígérte és nem szüntette meg. de majd a pkp.

2017.08.06. 18:25:43

@Janossz:
nettó 250 ezer forintot most akkor kereshetne, ha valamilyen közfeladatot is ellátna. rendszeresen ácsolnia kellene valamit egy békési közintézménynek. magyarul a kis és középvállalkozóként évente, vagy félévente egyszer állami megrendeléshez jutna.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.06. 18:43:40

@Janossz:

Egy (1) Augsburgban évek óta kint dolgozó ötvenes békési ács nem reprezentatív minta.

"A netto munkabér, ami számít, motivál, a többi rizsa nekik."

Csak épp' a munkaadóiknak nem rizsa, hogy mennyit fizetnek ki bruttó munkabérben _és_ járulékokban. Mert azt ők fizetik.

screpes 2017.08.06. 18:53:45

@VT Man:
ez soha senkinek nem egyszerű matematikai feladvány.
nem lehet az a tét, hogy X mennyivel több (mennyivel is?) mint Y...
A pént az életviszonyainkat nem fejezi ki, és akinek elhatározásait egyetlen számmal (kettővel) jellemezni lehet, az súlyos idegbeteg.

Janossz 2017.08.06. 19:46:12

@neoteny: A reprezentatív minta a többkulcsos adótól frászt kapó, azzal, mint ördögtől való rontással riogató kommentelő.

- duplagondol 2017.08.06. 19:51:26

@HaFr: Hibaként is fel lehet fogni, hogy nem próbálják hétről hétre vagy akár napról napra látványosan megmutatni magukat, ugyanakkor mintha ezen a téren is külön elvárások vonatkoznának rájuk. Talán az újszerűség miatt, tán mert sokan sokat várnak tőlük. A nyári uborkaszezonban azért nem lehet azt mondani, hogy bármelyik más párt nagyobb aktivitást mutatna, sőt...

Kettő, de főleg három hónap múlva már jóval több tapasztalat alapján lehet majd a Momentumról beszélgetni, ez biztos.

- duplagondol 2017.08.06. 19:54:50

@444: A Momentum elképzeléseiről írtam. Egyelőre nagyrészt generációs pártként nem valószínű, hogy a nyugdíjak emelésére alapoznának, ahogy a családtámogatási rendszerről is kiderülhet annak kontraproduktív hatása. Azzal pedig a legnagyobb hibát követné el, ha nem a közszolgák tömeges elbocsájtásában gondolkodna, kit tudja, mennyi időn belül.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.06. 20:00:59

@- duplagondol: éppen nem a napról napra cuccra gondolok -- abból több is van, mint kéne, tele velük a sajtó... én éppen a hosszútávú paradigmát hiányolom, amiből semmi se jön át a rengeteg full feature cover storyn stb

2017.08.06. 20:05:43

@- duplagondol:
na de akkor ez az egész egy még nagyobb etatizmust jelent. még több állami pénzt ebbe, abba. és az egész alapja a szokásos szöveg arról, hogy ha az új párt jön, akkor nem lesz korrupció.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.06. 20:09:12

@Janossz:

És akkor még nem is beszéltünk azokról,

1) akik a fejadó hívei, ti. hogy mindenki pontosan ugyanannyi adót fizessen az államnak, vagyonra és/vagy jövedelemre és/vagy fogyasztásra való tekintet nélkül

2) akik szerint az állam legalizált rablást folytat bármilyen adószedéssel, és nincs olyan állami szolgáltatás amit ne lehetne biztosítani szabadpiaci körülmények között magánvállalkozások által

A progresszív SzJA proponensei azt a látszatot kívánják kelteni ill. fenntartani, hogy a progresszív (sávos) jövedelemadózás a "semleges" álláspont, és csak a sávok határainak megállapítása ill. a sávokbeli adókulcsok mértéke lehet legitim politikai vita tárgya; minden más álláspont, beleértve az egykulcsos jövedelemadózást "szélsőséges". Holott a progresszív jövedelemadózás a szélsőséges álláspont, mint ahogy ez látható abból is, hogy legalább háromféle álláspont lehetséges adózás kérdésében (ha az egykulcsos jövedelemadózást a progresszív adózás egy változatának tekintjük, ahol egy sáv létezik).

Janossz 2017.08.06. 20:31:08

@neoteny: Szépen hozod a jó magyar gondolkodásmódot.
Kétszáz bruttóból viszek húszat, kétmillióból meg kétszázat. Hogy a maradékból ki hogy él meg aztán, legyen az ő gondja...
Közel harminc évvel negyven év kádárizmus után ennyit ért a magyar a szolidaritásból.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.06. 20:36:04

@444:

"na de akkor ez az egész egy még nagyobb etatizmust jelent."

No de ez ellen a népnemzetiszocialistáknak nincs kifogásuk: az etatizmus lényege a rendbepofozás. És melyik nemzeti érzelmű keresztény államalkotó kifogásolná az olyan közösségi kockázatvállalást, mint a nép egyszerű gyermekeinek egységes tanrend szerinti okítását, ill. a valós értékeket létrehozó dolgozók vérének átömlesztését és verejtékének letörlését végző egészségügy közösségi finanszírozását?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.08.06. 20:39:05

@Janossz:

"Szépen hozod a jó magyar gondolkodásmódot."

Mondom én: a progresszív SzJA proponensei azt a látszatot kívánják kelteni ill. fenntartani, hogy a progresszív (sávos) jövedelemadózás a "semleges" álláspont, és csak a sávok határainak megállapítása ill. a sávokbeli adókulcsok mértéke lehet legitim politikai vita tárgya.

"ennyit ért a magyar a szolidaritásból"

Minden magyar a szolidaritás híve -- mindaddig, amíg a szolidaritás azt jelenti, hogy ő kapja azt, amit mások kényszerszolidaritásból adnak. Sőt, ezzel nem csak a magyar van így, hanem az emberek többsége.

Boross Bence 2017.08.06. 22:32:53

Természetesen nem ideológiailag terhelt vagy irányított tesztkérdésekre gondolok, hanem tényszerűen ellenőrizhető válasszal rendelkezőkre. Példák:

- Válassza ki a jelenleg parlamenti frakcióval rendelkező pártokat az alábbiak közül: (felsorolás)
- Hogy hívják a magyar államfőt?
- Hány nyugdíjas van ma Magyarországon? (3 lehetőség)
- Melyik a nagyobb: az átlagbér vagy a mediánbér?
- Melyik a leggazdagabb település Magyarországon (adózott jövedelem/fő)?
- Mennyi az előző kérdésben említett településen az egy főre eső adózott jövedelem?
- Mennyibe kerül egy liter tej? (3 lehetőség)
- Miből lehet finanszírozni a nyugdíjemelést? (3 lehetőség)
- Hány érvényes aláírás kell egy népszavazás kiírásához?
- Melyik párt elnöke Gyurcsány Ferenc? (3 lehetőség)
- Melyik szomszédos országban él a legtöbb magyar?
- Ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetője? (3 lehetőség)
- Ki az állampolgári jogok országgyűlési biztosa biztosa? (3 lehetőség)
- Mennyi keres ma pótlékok, ösztöndíjak és hálapénz nélkül egy pályakezdő orvos egy állami kórházban? (3 lehetőség)
- Melyik tisztséget nem tölti be Csányi Sándor? (3 lehetőség)
- Minek a rövidítése a TAO? (3 lehetőség)
- Minek a rövidítése az, hogy KATA? (3 lehetőség)

stb.

2017.08.07. 08:23:41

@Boross Bence:
ezen lehet, hogy elbuknék. mondjuk én nem is szavazok elég régóta egyik pártra sem. szóval engem nem érint.

Dub hadnagy 2017.08.07. 12:40:27

@Boross Bence:
"- Melyik a nagyobb: az átlagbér vagy a mediánbér?"

Magzarországon? Általában? Matematikailag?

Boross Bence 2017.08.07. 18:03:49

@Boross Bence: Úgy látszik, a lényeget, a politikai műveltségi cenzust az LMP már nem merte bevállalni.

Khonsu 2017.08.07. 18:43:37

@Boross Bence:

Ezt hamar lenyúlták... Azért szólj nekik, hogy legalább említsenek meg valahol, ha már lopnak tőled...

Boross Bence 2017.08.07. 19:04:41

@Khonsu: Szó sincs lopásról, az ötletet közkinccsé tettem.

Az egésszel csak azt akartam bemutatni, hogy nem kellenek feltétlenül hosszú pártprogramok, jó ötletekkel is figyelmet és népszerűséget lehet szerezni a polgári politikának, és nem kell állandóan azon siránkozni a laptop mögött, hogy nincs támogatottsága a polgári politikának.

Ha valaki nem végez politikai munkát, akkor nem is lesznek támogatói.

profiügyfélszolgálat 2017.08.21. 13:43:39

@nevetőharmadik: Persze, de ha olyan szakács kritizál, aki maga pocsékul főz, kissé kételkedve fogadja az ember. Én nem az átlagembernek írtam, hogy mutasd meg te magad, hogyan kell pártot építeni, hanem egy pártalapító, pártvezérnek.

profiügyfélszolgálat 2017.08.21. 13:49:05

@HaFr: Dehogynem. Nem csak immanens kritika létezik. Ha tudnád, hogyan kell jól csinálni, nyilván jól csinálnád. Ha a Puskás Akadémia kiosztaná a Barcelonát arról, hogy miért pocsék mondjuk akár csak az utánpótlásképzésük, senki nem foglalkozna az állításaik esetleges igazságtartalmával, hanem röhögne az ellentmondáson.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.08.21. 21:25:25

@profiügyfélszolgálat: mert tudni kell krémest csinálni ahhoz, hogy eldöntsd, jó krémest eszel, ugye - de maradjunk abban, én legalább csinálok valamit, ami valami
süti beállítások módosítása