A kirobbant Botka vs. Molnár Zsolt-Gyurcsány háború mögött a legnaivabb vélemények a "demokratikus ellenzék" öngyilkosságát gyanítják, a reménykedők az MSZP "megtisztulását" várják, a szimpla párthívek az egyik vagy a másik pártnak drukkolnak (gondban most éppen csak a maszoposok lehetnek), a cinikusak (realisták?) látni vélik a Fidesz kezét -- véleményem szerint azonban egyiküknek sincs igaza.
Azt gondolom, hogy a pártrendszer Magyarországon eleve olyan nem-pártszerű (döntően titkosszolgálati, gazdasági/oligarchikus, alvilági és külügyi) érdekek fedősztorija, amely alkalmas izgalomban tartani a lúzer átlagpolgárt, miközben a játék valójában keresztbe metszi a posztkommunista pártokat (ezek ma éppen az MSZP, a DK, a Fidesz, kisebb mértékben bevonzva a Jobbikot is). Orbán célja 2010 óta semmi más, mint ennek a kétszintű rendszernek (a "háttérhatalomnak" és a pártokráciának) a stabilizálása az ő személye körül. Ezt szolgálja a saját vagyoni és vegyes -- szándéka szerint dinamikus egyensúlyban lévő, egymással szemben kijátszható és neki a lehető legnagyobb mozgásteret nyújtó -- külpolitikai bázisának kiépítése. A játszma valóban a legtisztábban "hatalmi" típusú, amelyben a társadalomnak mutatott narratíva hajlékonysága a hatalmi optimalizálást szolgálja.
Számos példát lehetne hozni erre a logikára a hőskorból (a 90-es évek privatizációs döntései, a közbeszerzések 70:30-as elosztása a Fidesz és az MSZP között), de idevág az MSZP 2014-es kampányának korrumpálása, a Fidesz és az MSZP közötti hagyományos összejátszás kiemelt ügyekben (pl. a 90-es évek olajügyeinek elkenésében, az aktanyilvánosság és a pártfinanszírozás rendbetételének elszabotálásában), idevág az MSZP-n belüli hatalmi viszonyok teljes átláthatatlansága, a Jobbikkal és az MSZP-vel szembeni fideszes taktikázás azok aktuális erejének függvényében. Ilyen maga a "demokratikus ellenzéknek" a makacs szétforgácsoltsága, néhány "független" sajtóorgánum változó helyezkedése a pártpolitikai térben különösen választások előtt stb.
A "centrális erőtérnek" elkeresztelt politikai rendszer a négyéves ciklusaiban csak egyetlen egyszer közelít valamelyest a demokráciához: a parlamenti választások napján, de -- tekintve a társadalomnak a négy év további részében történő "felkészítését" erre a napra -- még az adott pillanatban sem jutunk közelebb egy működő demokráciához. A magyar valóság beállítása az itt röviden leírt mederbe sokkal jelentősebb problémákat vet fel a demokrácia szempontjából, mint az ellenzék képtelensége az áttörésre (különösen ennek "bénázásként" való beállítása). Ebben a rendszerben akkor fog csak ellenzék hatalomra jutni -- és ez nem a posztkommunista "ellenzék" lesz --, ha a központosított politikai gazdálkodást eléri az összes tervgazdaság halála: hogy a saját alacsony hatékonysága miatt nem tudja biztosítani a széttartó tendenciák fölötti ellenőrzést, és a rendszer nagyon rövid időn belül eszkalálódó szétesésbe fordul. A politikai rendszerre ugyanis szintén igaz, ami a gazdasági rendszerekre: a leghatékonyabbak a strukturált szabadság rendszerei. A központosítás ellenben előbb-utóbb törvényszerűen fordul a központ ellen, amit nagyon gyorsan követ a vég.