1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.06.16. 08:28 HaFr

Egyetértek Bokros "500 napos" megoldásával

Az ellenzéki egók széttartanak, egymás után jelentette be ismét a Momentum és az LMP, hogy nem szövetkeznek senkivel a választások előtt, és ismert az elhúzódó saga a MSZP és a DK között, a PKP is közölte rajtam keresztül, hogy a legjobb esetben is csak a Fidesszel koalázna (ha ez kisebbségbe kerül, ezért kénytelenül szembenéz a változás kényszerével), de ennek nyilván csak szimbolikus jelentősége van. Eközben alakult több más párt is, mindegyik magabiztosan menetel a semmibe. A Jobbik meg a Jobbik -- önálló pólus, alighanem tényleg képtelen beállni egy átfogó ellenzéki megoldásba.

Pedig a választási rendszer olyan, hogy kellően erős országos ellenzék, de legalább ellenzéki technika nélkül garantált a Fidesz győzelme. A választási rendszer ebben a közegben úgy funkcionál, hogy egy, a széttöredezett indulást radikálisan bünteti, kettő, az ellenzéken belüli csoportok közötti bizalmatlanságot erősíti, mivel -- főleg a nagyobb pártok oldalán érzékelhető -- makacsság a racionalitással szemben erősíti a gyanút a kisebb pártokban az előbbiek NER-be vetett érdekeltségével kapcsolatban, három, a "tripla (túlélés, ellenzéki státus, kormányzó pozíció) vagy semmi" rendszerében a kisebb ellenzéki pártok máris a túlélésre, a nagyobbak pedig az ellenzéki státusra optimalizálnak, pedig közben -- ilyen vagy olyan módon -- mindegyik megsemmisülhet, ha nem érik el a kormányzati státust. Rosszul felfogott érdekből nem találják érdeküknek a koordinációt, a belharcot egyelőre legalább olyan fontosnak tartják, mint a Fidesszel folytatott háborút, inkább a rendszer generálta "tripla vagy semmi" logikát kérdőjelezik meg.

Ez utóbbi egyszerűbben azt jelenti, hogy a mai választási rendszer sokkal magasabb együttműködési készséget tételez fel az ellenzék pártjai között, mint amilyen erős az együttműködés iránti motiváció. Ezt a feszültséget hivatott csillapítani Bokros 500 napos megoldása, amely -- röviden -- taktikai (választási) koalíciót ajánl a pártoknak az alkotmányosság és az arányos és kétfordulós rendszer helyreállítása érdekében. Az elgondolás nem feltételezi a pártok programegységét, sőt még ennél kevesebbet sem feltételez, hanem csak azt a szemléleti egységet kívánja, hogy a Fidesz-rezsimet meg kell törni az ország érdekében. Amit egyébként mindenki akar (kvázi ettől ellenzék, mondja kis jóindulattal Bokros, reméljük, mindenki tényleg így gondolkodik magáról), azt ez az eszköz megteremtheti számukra.

Magyarán ez a megoldás lejjebb szállítja az együttműködés minőségét, könnyebben elérhetővé teszi, mert az egoista motivációkat nem próbálja zárójelbe tenni. Igaz, zárójelbe teszi az ellenzéken belüli "ki kit győz le" alapbeidegződését, mert egy sikeres 500 napos program után, amikor feláll egy arányos választási rendszer (tegyük fel, meg lehet egyezni majd ennek a formájában), akkor feltehetően több ellenzéki párt kerülne be a parlamentbe, mint ma, vagy mint a mai választási rendszerben, tehát az egymás általi megsemmisítés elmaradna.

Ennek a megoldásnak azonban csak úgy van értelme -- és ebben különösen gyenge a tízfelé szakadt ellenzék --, hogy (majdnem) mindenki része legyen ennek, tehát előzetes egyeztetéseket kíván ("zárt ajtók mögött"), ehhez viszont kell valamennyi bizalom, ami ha meglenne, talán erre az 500 napos programra se volna szükség. Ha valaki nem lehet biztos abban, hogy a kezdeményezésével egy másik nem rögtön a sajtóhoz (vagy Orbánhoz) szalad, akkor nem fog nyitni. (Most nem beszélek arról, amit fentebb pedzegettem, hogy egyiknek-másiknak kifejezetten érdeke a NER fennmaradása. Megjegyzem, ha valaki nem támogatja az 500 napos megoldást, az valószínűleg érdekelt a NER-ben.) Ez van most. Magyarán a bizalom egyelőre olyan alacsony, hogy még a leszállított minőségű választási együttműködés iránti tapogatózást is kizárja. Ezért én szívesen teszem közzé ezt a posztot, amelyben a köztünk lévő szemléleti különbségek ellenére támogatásomról biztosítom Bokros Lajost és a MoMá-t egy ilyen 500 napos program erejéig, amelybe viszont ezennel meghívom a Fideszt is. (Egyetlen korrekciót tennék csak: szerintem az időszak feladatainak elvégzéséhez bőven elég ennek az időnek a fele, ha nem akar az átmeneti kormány funkciótlanul ténferegni, ami visszaütne az akkori többségre.)

Hozzáteszem, ez nem a PKP álláspontja, viszont elnökként szívesen részt veszek az erre vonatkozó háttérmegbeszélésekben (és nem fogok se a sajtóhoz, se Orbánhoz szaladni velük). Nekem ez megéri: a PKP képviselte világképnek korlátozott esélyei vannak a mai Magyarországon (a MoMá-énak dettó), mi hosszú távra tervezünk, ma viszont a legjobban úgy szolgálom az országot, ha az identitásom (és a párt programjának, szemléletének) veszélyeztetése nélkül közösen elgondolkodhatunk erről a technikai (egy választásra szóló és a választási rendszer reformját kitűzői) koalícióról. És ha Isten és a nép is úgy akarja majd, az 500 nap után kiírt új választások után, ha bejutunk a parlamentbe, a Fidesz -- megszabadulva a jelenlegi vezetői egy részétől -- alkalmasabb formában találja majd magát ahhoz, hogy érdemes legyen vele újra beszélni a polgári jobboldal jövőjéről. A PKP jobboldali konzervatív párt. De ami ma Magyarországon folyik, az minden jóérzésű jobboldali embernek feladatává teszi a hazafisága átgondolását és a politikai döntéseinek újragondolását, ellenkező esetben nemhogy a jobboldaliságnak, de az országnak sem lesz jövője Európában.

83 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4312599391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.06.16. 09:10:11

500 napos választási egységhez először is kétharmados többségbe kellene kerülni. tegyük fel, hogy ez koordinált jelöltállítással megvalósul. és van három országos lista amit botka, vona és bokros vezetésével.

ezek után a technikai koalíció hadat üzen a fidesz oligarcháknak és békét (kiegyezést) ajánl a fidesz familiárisaink. és ez megtöri orbán sátán hatalmát. navracsics hazatér brüsszelből. létrejön egy új magyar polgári párt. vagy ezt megelőzendő létrehozza lázár. a pártban mindenki orbán ellen fordul. ahogyan az mszmp vezetői a rendszerváltás idején kádár ellen mentek.

ezek után kit kérne fel kormányfőnek áder köztársasági elnök. mert nyilván botka, vona, bokros is bejelentkezne. de vélhetően navracsics vagy lázár is erős frankcióval rendelkezne. vagy a jelenlegi államfőt leváltanák? a láthatatlan alkotmányból sólyom lászló (aki egy félisten ugyanis ő látja a láthatatlan alkotmányt) levezetné, hogy az államfőt törvénytelenül nevezték ki. tegyük fel, hogy végbemegy egy ilyen a nyugat által támogatott alkotmányos "puccs". ezek után mi történne? hagyjuk a személyeket.

mi lenne a nagy kormánykoalíció programja? abból, amit a neolib, neokon, neoszoci elit képvisel csak megszorítás vagy az államiság felszámolása, ország eladósítása és eladása (privatizáció) közvetkezhet. ezt se botka, se vona választói nem fogadnák el. és vélhetően navracsics választói sem. csak bokros és félmillió "liberális".

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.06.16. 09:14:31

Bokros 500 napos javaslatának támogatása a blogszerző józanságára és erős reálpolitikai érzékre utal. Gratulálok hozzá!

2017.06.16. 09:22:45

szóval engem nem zavar, felőlem jöjjön egy új rendszerváltás. de mi végre kellene a hatalom bokrosnak? és miért nem lehet őt a magyar közéletben nélkülözni? hacsak azért nem, mert az imf/világbank embere, egy minden hájjal megkent neoliberális zsidó. ez ugye jobbos, szélsőjobbos konteó. történészek eldöntik, hogy ez mennyiben igaz. és ezt az egészet éppen támogathatja vona. de mondjuk a jobbik szavazói támogatnák-e? persze értem, hogy az 500 nap arról szólna, hogy a nyugat kész helyzet elé állítaná az országot. de az könnyen polgárháborút eredményezne. persze azért csak hajrá.

2017.06.16. 09:30:59

@Fuxos (ex bömis):
hja tényleg erős realitás érzékre vall. csak a magyar választók többségének akarata maradt ki belőle. mert egy holland típusú arányos rendszerben az "akasszuk fel bokros lajost párt" bejutna a parlamentbe. és ott lenne a "betyársereg" képviselője. amire lehet mondani, hogy az nem számít. mert aránytalanul kevesen lennének. de bokros listájára is aránytalanul kevesen szavaznának. persze lehet játszani azt, hogy majd összeállnak a szocikkal. a nyuggerek szavazataival a libsik újra a kormányrúd mellé állnak. csak ennek az ország már látta a következményeit. és ezért van fidesz. és ezért mondja 2 millió azt, hogy csak a fidesz. és 1 millió azt, hogy győzzön a jobbik. ezért van nemzeti populizmus és nemzeti radikalizmus. az ortodox liberalizmus akar tort ülni a nemzet felett. ezért van unortodox liberális demokrácia.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.16. 09:40:48

@444: ez tényleg nem bokrosról szól

Moin Moin 2017.06.16. 09:52:26

@444: 1.) Magyarországon sosem volt "liberális kormányzás" - ha lett volna, ma nem tartana olyan mélyen az az ország.

2.) Nagyon nehéz feladat stabil, valóban demokratikus államberendezkedést működtetni ott, ahol ennek komoly pozitívumait, "hasznát" a szavazók többsége egyszerűen nem ismert (történelmi okokból és szocializációja révén) - ezért hajlamos naiv, populista és/vagy szélsőséges "megoldásokat" elfogadni. Ehhez stabil és hosszú ideig változtathatatlan alkotmányos intézményrendszer kell komoly önvédő automatizmusokkal, nemzetközi garanciarendszerrel. ("A nemzeti szuverenitás jelentős korlátozásával", ha az a kis nemzeti szívecskédnek-eszecskédnek érthetőbben hangzik - mert bizony, vannak szituációk, amikor a nép egyéni és közszabadságát saját magától, saját ismerethiányától kell megvédeni!)

3.) A világ összes olyan országa, ahová úgy húznak el az értékesebb magyarok, mint ősszel a vadlibák, erős, szilárd liberális demokrácia - épp ezért kéretik abbahagyni azt a marhaságot, hogy "ha a libsik kormányrúdhoz állnak", akkor eljő a Nagy Magyar Nemzeti Armageddon!* (Egyébként ld. az 1. pontban írottakat!) Nem ismeretes egyetlen olyan más kormányzati mód és társadalmi-gazdasági-politikai "alapállás" sem, amely akár csak megközelítőleg olyan jól élhető viszonyokat teremtene, mint a liberális demokrácia. Itt hívom fel szíves figyelmedet arra, hogy igen szoros és szerves kapcsolat áll fenn a liberalizmus és a jólteljesítő-jól élhető társadalom között: éspedig a meritokrácia. De ennek bővebb kifejtése, megokolása messze túllépne egy kommenten.

4.) Az "500 nap" (szerintem jóval kevesebb is elég, kb. 200, de ez most mindegy) alatt természetesen lebontjuk a Fideszt mint pártot (éspedig az alkotmányban rögzítettek alapján, ui, tilos egyeduralomra törekvő politikai szervezet működtetése!) és annak gazdasági erejét. (A "közpénz-jellegét elveszített" javak visszaszerzésének törvényes módozataira most nem térnék ki...). Így - Fidesz híján - képtelenség a "polgárháború" is: ui, annak nem lenne sem potens szervezője, sem anyagi bázisa. (A Jobbik ehhez édeskevés, de ezt sem fejteném most ki.) A magyar népben működő igen csekély önszervező-készség pedig eleve nem teszi lehetővé egy "komoly ellenállás" létrejöttét. ne feledd: az idomulás a magyar alapszoftver. A maximum, ami lehet, egy 2006-os mintájú hőzöngés, párszáz-párezer emberrel; ez meg egyszerű karhatalmi feladat...:-)

...Kb. ennyi!:-)

Moin Moin 2017.06.16. 09:55:36

@444: A magyar választók többségének jelenleg egy "akarata" van: Orbánt és bandáját eltakarítani, lesittelni, a zsét visszavenni tőlük, kvázi bármi áron. Erre az aktuális népakaratra és nem tudnék széljobber-nacionalista politikát alapozni!:-)

A magyar választók többsége egy megfelelően elétett politikai ajánlatra tömegével zúdulna szavazni a Fidesz ellen. De erre az ajánlatra nem képesek a mai mainsteram pártok és a felbukkant újak (pl. a Momentum) sem. Ám létezik olyan stratégia, amely megadja nekik (a szavazóknak) ezt a lehetőséget.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.16. 09:57:29

@Moin Moin: én is a felét elégnek gondolom- liberális kormányzás meg sosem volt itt, talán ez az egy, ami miatt a mai ballib (radikális-progresszív) társasággal szemben a gyanakvás a leginkább indokolt, kvázi fogalmuk sincs a lényegei dolgokról

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.16. 09:59:53

@Moin Moin: ez utóbbira igen kíváncsi lennék mint gyakorló zombi politikus

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.06.16. 10:02:55

@444:
1. Ön igen komoly kihívásokkal küzd a szövegértés területén.
2. Ami az Unionista nickre vonatkozott, az az új nickre is érvényes.
3. Ha gyengelméjűekkel szeretnék foglalkozni, akkor pszichiáternek tanultam volna.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 10:03:58

@444:

"csak a magyar választók többségének akarata maradt ki belőle. [...] ezért mondja 2 millió azt, hogy csak a fidesz. és 1 millió azt, hogy győzzön a jobbik."

Fölösleges rettegned: egy arányos (tisztán listás) választási rendszerben a Fidesz- és a Jobbik-választók akarata pontosan a számosságuknak megfelelően érvényesülne.

"ezért van unortodox liberális demokrácia."

Te csak bohóckodsz: unortodox illiberális demokrácia van meghirdetve.

2017.06.16. 10:13:56

@HaFr:
a politika arról szól, hogy ki, mi, hogyan, hol, mikor, miért teremt egységet. ha az 500 napos programot bokros lajos meghirdeti meg, akkor neki kell egységet teremtenie. persze lehet mondani, hogy a botka-vona-bokros trió hirdeti meg (gyurcsányt félrállítják). és egy esetleges választási győzelem orbánt is félreállítják. és a nagykoalícióhoz csatlakozik a fidesz orbán ellen forduló része. és a "dominatus" után a tetrachiába beáll navracsics.

de mi lesz a kormányprogram? a fideszt azért orbán vezeti és azért nem navracsics, mert a fidesz szavazói inkább a populista politikát választják. a jobbik szavazói nemzeti radikalizmust akarnak. és az mszp-dk választói szociális ígéretek beteljesülésére vágynak.

tehát botka - "fizessenek a gazdagok", vona - "a nép pártján" és bokros "modern magyarországot" programja kaphat 1,5M, 1M, 0,5M szavazatot. és viszonylag alacsony részvétel mellett ez összesen lehet 60%. amiből összejöhet a kétharmad feltéve, hogy az ellenzék koordinált jelöltállítással az egyéni kerületek 70-75%-át megnyeri. tegyük fel, hogy ez mind bekövetkezik. és orbánt leváltják a fidesz éléről. lázár parancsnok a nyakához teszi a kést. navracsics visszatér. és a magyar nagykoalíciót brüsszel is támogatja. a new york times megírja, hogy magyarország a sötét eurázsiából újra az atlanti és a transzatlanti világhoz tartozik. és beköszöntött a fényességes liberális demokrácia.

rendben van. de ki lesz a miniszterelnök? és mi lesz a kormányprogram? szóval azután, hogy leváltják a geci orbánt hogyan tovább?

tamas11 2017.06.16. 10:20:45

@Fuxos (ex bömis):
Gratulálok a gratulációdhoz!

Azonnal hozzá kéne látni az elképzelés megvalósításához, (kerekasztal!), a választás időpontjától (szinte) függetlenül, és ehhez - mint minden jelentős kommunikációs célhoz - médiacsomagot illik hozzárendelni. Azon hol ütemesen, szervezetten megjelenik az elképzelés, mondjuk nagyobb szóval: az új közakarat. (Mert hiszen mi hiszünk abban, hogy ez már most is az.
Szerődést kéne (nyilvánosan!) a HÍR TV-vel és ATV- vel (stb), hogy ennek az új csakazértis kerekasztalnak hogyan , milyen formában teszik közzé (esetleg egy új műsorral is?) a jelenlétét. nem mellékesen, így önmagából a politikai vállalkozás hírértket generál.
A médiában nézettség tekintetében elsőbbséget kell elérni a lerohadt mainstreammal szemben. Ennek önmagában nyertes üzenete van, mert ez az esély stratégikus előképe.

2017.06.16. 10:45:03

@neoteny:
gondolatkísérlet.
tegyük fel, hogy van egy tisztán listás választási rendszer. azt is, hogy a baloldalon gyurcsányt feléreállítják. és orbán veszít.

orbán: "büszke ország, erős nemzet"
botka: "fizessenek a gazdagok"
vona: "a nép pártján"
bokros és társai: "modern magyarország"
programja kap rendre 40%, 30%, 20%, 10%-ot. utóbbi három párt összeáll egy nagykoalícióba. és fideszből kiválnak a nyugatos neokonok, akikkel béndek péter koalícióra lépne. és így alkotmányos többségük van. orbán köreivel szemben mindenki összefog. vajna visszamegy amerikába, habony és rogán elmenekülnek afrikába, matolcsy kínába. mészáros felakasztja magát. németh szilárd a csepeli birkózóknál egy takarítói állásért esedezik. orbánt befogadja moszkva.
anikó asszony apácának vonul. tiborcz és ráchel a családdal elmenekülnek svájcba.

de ezek után mi történne? a kormány meghirdeti a magánbiztosítókon alapuló egészségügyi ellátást. de az ugyanúgy a társadalom ellenállásába ütközne. meghirdetik a finn oktatási modellt. de az egy mese. egy ország lakói nem voltak ugyan nagyon szegények, de különösen gazdagok sem. elhatározták, hogy összefognak. és létrehozzák a világhírű oktatási rendszert. és így lett fingországból finnország.

de erre a magyarok nem azt mondják, hogy vegyük át a finn modellt. hanem azt, hogy ugyanígy fogjanak össze a magyarok. és csináljunk magyar modellt (figyelemmel a jól működő finn, koreai, japán oktatásra). erre azt mondják a neolibek, a neokonokok és a neoszocik, hogy ezt nem lehet. mert ez a nacionalizmus. finn modell lehet. de magyar modell nem lehet. miért?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 10:55:58

@444:

"de ezek után mi történne?"

Az általad meghirdetett megoldás: belepofozzák a népeket a rendbe.

Moin Moin 2017.06.16. 11:36:35

@HaFr: Többször meg akartam már írni, de olyankor a Zasszony mindig rámparancsolja a kényszerzubbonyt és meglobogtatja előttem a biankó gondnokság alá helyezési végzést...

2017.06.16. 11:39:32

@neoteny:
de abba az atlanti-transzatlanti világrendbe nem engedték magukat belepofozni. ez ellen még az észak-amerikai és nyugat-európai alsóközéposztály is fellázadt. erre jelenleg azt mondják, hogy ez valójában az orosz ármány következménye. és ezt visszaszorítják az európai nagykoalíciók. amerikában majdnem mindegy, hogy ki az elnök. a repulikánusok és a demokraták a hátsó szobában kiegyeznek. rendben van. de magyarországon ez a "technikai" koalíció hogyan fogja kormányozni az országot.

vonának azt mondják. gabika. amikor a gyurikát nem támogatták az oroszok, akkor felment a fára. ha ez megtörténhet az alpesekben, akkor megtörténhet a kárpát-medencében is. a jobbik mérsékelt irányt vesz. rendben van. de ezek után egy olyan programot kell végrehajtani nézőgyerekeknek, amivel meg lesznek elégedve. minimálisan ez kell ahhoz, hogy demokráciát mímelni lehessen. tegyük fel, hogy összeáll botka, vona és bokros. és arányos rendszerben többséget szereznek. az alkotmányos többséget biztosítja navracsics. az alkotmánybíróság élére sólyom kerül. a lex ceu-t ex truc eltörli. ex nunc kikiáltják az új magyar köztársaságot. leváltják ádert. és megválasztják majtényit államfőnek.

erre a jobboldali publicisták azt fogják mondani, hogy egy külföldről pénzelt és külföldről vezérelt alkotmányos puccs. lényegében az lenne. tegyük fel, hogy hatalomra kerülnek. mi az a többség által szerethető és végrehajtható program, amit a "demokraták" kínálnak. túl azon, hogy geci orbán.

2017.06.16. 11:55:36

@Moin Moin:
itt van egy remek kép. orbán egyik embere. tasó elvtárs. hirdeti büszke országot, az erős nemzetet. mögötte egy kistelepülés hivatali dolgozói.
www.almosd.hu/images/tasolaszlo.jpg
vannak egyesek, akik bizakodva néznek a jövőbe. nyilván ők a rendszer kedvezményezettei. őket léptetik előre. vannak, akik szomorúak. őket nyilván hátrébb léptetik. akad néhány megvető tekintet, van aki inkább félrenéz. a tömeg egykedvűen veszi tudomásul ezt az egészet.

na most. te azt mondanád nekik, hogy ezután teljesítmény arányosan lesznek bérezve. lehet menni továbbképzésekre. és aki jól teljesít az a hivatalban maradhat. de a másik felét ki kellene rúgni. és erre azt mondja az összes, hogy akkor inkább tasó elvtárs. ez az alapprobléma.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 11:58:15

@444:

"tegyük fel, hogy hatalomra kerülnek. mi az a többség által szerethető és végrehajtható program, amit a "demokraták" kínálnak."

Ha már hatalomra kerültek, akkor nincs szükségük semmiféle a többség által szerethető és végrehajtható programra. Csak bele kell pofozniuk a népeket a rendbe -- amihez megszerezték a hatalmat.

2017.06.16. 12:09:42

@Moin Moin:
tehát a magyarok többsége által szerethető közélet legalább fele részben vidékies és erősen kollektivizált.

tehát azért vannak ennyien az álmosdi hivatalban, mert megszűnt a téesz iroda.
www.almosd.hu/index.php/intezmenyek-egyesuletek/hivatal/kereskedelni-uzletek-listaja
de még ott van a 114. számú abc és a 116. sz. vegyesbolt. a posta, a mozgóbolt, a gazdabolt, a tüzép. és van a nyilván kiváló "ari csemege". lényegében az maszek. szuper.

erre a szabad piaci szakértő válasz az, hogy ez nem elég hatékony. ezek helyébe lép egy aldi, vagy lidl, vagy penny market. de ettől álmosdon nem lesz nagyobb jólét. valószínűleg nem lesz mercdes gyár. és szabad piaci alapon szerveződő mittelstand se nagyon lesz. hanem oda települ mondjuk egy penny market. és bezár az "ari" csemege. tasó elvtárs felújítja az orvosi rendelőt. épít egy új óvódát. tegyük fel, hogy leváltják. hogyan tovább?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.16. 12:11:13

@Moin Moin: ja, nekem ez utóbbiból már van nyolc

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 12:36:48

@444:

"tasó elvtárs felújítja az orvosi rendelőt. épít egy új óvódát. tegyük fel, hogy leváltják."

Miért váltanák le Tasó elvtársat, ha a saját pénzéből és munkájával felújítja az orvosi rendelőt is, meg épít egy óvodát is? Sőt le sem lehet váltani egy ilyen jótékonykodót.

2017.06.16. 12:38:03

@neoteny:
arányos listás rendszerben viszonylag könnyű megszerezni a hatalmat. de könnyű elveszteni. mert sok kisebb nagyobb pártok zsarolják egymást. ez a politikai torzsalkodást működik hollandiában. de hollandia nettó tőkeexportőr. és ebből következően működik a kapitalizmus. működik az ország. a hollandok többsége elégedett. az ott élő törökök lázadnak, a törökök ellen a holland alsóközéposztály is lázad. de őket elnyomja egy szocialista-liberális pártkoalíció. de amit ők hirdetnek az lényegében a gyurcsányizmus.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 12:41:13

@444:

"ezek helyébe lép egy aldi, vagy lidl, vagy penny market. de ettől álmosdon nem lesz nagyobb jólét."

Nagyobb jólét lesz, ugyanis amennyivel alacsonyabbak az árak egy Aldiban vagy Lidlben vagy Penny Marketben mint az ARI Csemegében, annyival több javakat (termékeket/szolgáltatásokat) tudnak vásárolni az álmosdiak. Ez elemi aritmetika, amivel neked láthatóan komoly problémáid vannak.

Vagy csak bohóckodsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 12:50:54

@444:

"arányos listás rendszerben viszonylag könnyű megszerezni a hatalmat. de könnyű elveszteni. mert sok kisebb nagyobb pártok zsarolják egymást. ez a politikai torzsalkodást működik hollandiában. de hollandia nettó tőkeexportőr. és ebből következően működik a kapitalizmus. működik az ország. a hollandok többsége elégedett."

Vagyis kiegyeznek a torzsalkodó holland politikusok: ők megvalósítják azt, ami szükségességéről te állandóan bugyogsz.

2017.06.16. 13:04:26

@neoteny:
álmosd a költségvetés nettó kifizetőhelye.

a modern polgári gondolkodás valami olyasféle, hogy ha egy település fejlettsége eléri a környezetének gdp átlagát, akkor szabad várossá válik. reálisan ilyen lehetne debrecen. és ezek után szubszidaritás elve alapján szervezze maga köré hajdú megyét. így több egymással versengő modernizációs központ jön létre. de ezen belül álmosd is kivívhatja a viszonylagos önállóságát. a környező településekkel összefogva járásjogot kapnak. mert mondjuk az alapfokú közintézményeiket nem kell kívülről pénzelni a megyében. ez egy félfeudális-félföderális uradalmi jellegű gazdasági szemlélet. teljesítményért cserébe lehet jogokat kapni. valaki azt mondja, hogy na jó. de ő nem akar egy ilyen kollektivista kockázatközösségben élni az álmosdiakkal. költözzön kisváradra, nagyváradra vagy vancouver-be.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 13:11:34

@444:

Ja, hogy lófaszt újít fel meg épít Tasó elvtárs: ezt mások csinálják, mások pénzéből.

2017.06.16. 13:49:52

@neoteny:
ezeket az álmosdi, vagy álmosd környéki vállalkozók csinálják állami pénzéből. és erre (a kincstár kifosztására) alapozódik a nemzeti együttműködés rendszere. ezt éppenséggel meg lehet dönteni a fővárosban. és lehet azt mondani, hogy tasó elvtárs le lesz váltva. és az álmosdiak betagozódnak a nyugati típusú világrendbe. eljárnak majd a fag debreceni üzemébe dolgozni és lesz majd ott egy penny market. nagyjából ezt mondja moin moin. de ennek alternatívája az, hogy debrecen legyen egy új kaliningrád. egy 200 ezres város kiszolgál egy 200 millióst. erre a válasz az, hogy na jó. de felszállnak a nato harci gépei. tehát lényegében most az elnyomót lehet megválasztani. és ezek legnagyobb valószínűséggel a németek. és majd akkor lesz szabadság ha el lesznek zavarva. álmosd mellett basta tábornok császári csapatait elűzte bocskai.

2017.06.16. 13:52:37

@neoteny:
nagyajtai csere mihály históriájában feljegyezték. basta erdélyt oly kegyetlenül dirigálá, vagy inkább rontá, pusztítá az országot, hogy ma még a nevét is irtózással, átkozódással említik az erdélyiek.

szerencsére a fejedelem és az álmosdiak jól kupán verték.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 14:04:42

@444:

"ezeket az álmosdi, vagy álmosd környéki vállalkozók csinálják állami pénzéből."

Vagyis szó sincs olyasmiről, hogy "tasó elvtárs felújítja az orvosi rendelőt. épít egy új óvódát."

És mivel az "állami pénzek" az adófizetők pénze, még a módosított állításod sem fedi le teljesen az igazságot. Úgy is lehet mondani, hogy egy hazug féligazság.

Továbbá ha "álmosd a költségvetés nettó kifizetőhelye", akkor nem csak az Álmosdon élők vesznek részt "kollektivista kockázatközösségben az álmosdiakkal", hanem a teljes "nemzet".

Nemzeti színű szalaggal felpántlikázott szocializmus.

Carmichael 2017.06.16. 14:21:53

Ez az 500 nap tetszik, valami hasonlót pedzegettem úgy 4 éve magam is a reméntelen vergődést látva.
Már csak azért is jó, mert meg lehet egyszerűen fogalmazni a miértjét és a célját, és a bizonytalanok is könnyen meggyőzhetők, hogy ezzel végre változás érhető el. Az egyetlen kérdés, hogy milyen biztosítékot tud adni a választóknak (és egymásnak) az ellenzéki taktikai koala, hogy valóban végrehajtja azt, amit ígér. Lehet, érdemes lenne előre megállapodni abban, hogyan is fog kinézni az új rendszer, legalább a sarokpontjait tekintve.

2017.06.16. 15:00:56

@neoteny:
tehát van egy nemzeti színű szalaggal felpántlikázott szocializmus. ez a fidesz. jobbik radikálisai még hozzá tennék az árpád sávot. az mszp nem tennék hozzá. a dk nemzeti színű szalagot is levennék. az ő szavazóik szimplán szocialisták. és van még a kapitalizmus kritikus lmp. ez eddig hány százalék egy arányos rendszerben?

2017.06.16. 15:13:35

@neoteny:
a 114. számú abc és a 116. sz. vegyesbolt és az ari csemege hasznát a penny market tenné zsebre. persze ezek dolgozóinak egy részét foglalkoztatnák. de összességében nem fizetnek magasabb bért. mert miért fizessenek. viszont évélhetően olcsóbb lenne a kinder tejszelet. az álmosdi gyerekek ebből többet majszolhatnak. feltéve, hogy a szüleik szabad piaci alapon képesek bármit is előállítani a penny market üzletláncainak. csakhogy a penny market globális versenyt hirdet. szóval ha marokkói paprika olcsóbb, akkor nyilván azt importálja. és nem a magyart exportálja. mert így működik a szabad piac. erre jön a fidesz. és megvédi a magyar embereket. a szegény kis álmosdiakat. és a jobbik is megvédi. a szocik azt mondják, hogy fizessenek a gazdagok. a kapitalista kritikus lmp. és bokros lajos.

2017.06.16. 15:22:50

@neoteny:
www.penny.hu/TopMetanavigation/About/R%C3%B3lunk/pe_DefaultContent1.aspx

A REWE a németországi REWE csoport tagja, mely több, mint 15 000 áruházzal és 211 000 munkavállalóval rendelkezik világszerte. A REWE név a német "Revisionsverband der Westkauf-Genossenschaften" kifejezés rövidítéseként jön létre, mely magyarul annyit tesz: "A Nyugati Beszerzési Szövetkezetek Auditív Egyesülete".

1926: REWE Zentrale megalapítása Kölnben.
1945: Áprilisban a háború miatt a REWE központjának működése összeomlik és csak augusztusban indul újra a kölni kirendeltségben.
1959: Az üzleti tevékenység kiterjed az export és nagykereskedelmi vonalakra.
...
tehát a REWE alapítása után 23 évvel jutott el odáig, hogy export-import nagykereskedővé vált.
...
1972 A REWE, együttműködési modellje alapján bevezeti a független kiskereskedők támogatását, hogy a vállalkozások üzleti lehetőségeiket fejleszteni tudják. Az üzletek növekvő tőkeigénye alapján létrejön a REWE Trading Companies modell, melyben a REWE központja akár 50%-os részesedéssel rendelkezhet.

1979 A REWE megnyeri a "Cassis du Dijon" néven elhíresült peres ügyet az Európai Bíróságon. Az ítélet mérföldkővé válik az Európai Unión belüli szabad kereskedelemben. Kimondja, hogy bármely, az EU egy tagállamában forgalmazott termék szabadon forgalomba hozható bármely másik EU tagállamban is.
...
tehát az alapítás után 52 évvel követelik a szabad piacot.

nevetőharmadik 2017.06.16. 15:23:35

@Carmichael: Igen, egy szerződésszerű program kell, mellékelve a lemondó nyilatkozatok, amik életbe lépnek, ha mit ad isten/hogy, hogy nem elvtársak nem sikerül teljesíteni.

2017.06.16. 15:24:57

@neoteny:
(tfh. 1 évig tartott a per. szóval egy több mint 50 éve németországban kapitalizálódó szövetkezeti egyesülés követeli a szabad piacot.)

2017.06.16. 15:26:59

@Carmichael:
na jó, de mi az célja. mi az ígéret. túl azon, hogy leváltják a geci orbánt. rendben. és utána mi lesz?

Carmichael 2017.06.16. 15:56:38

@444:
Mint olvashattad fent, visszaáll egy igazságosabb, lejtők nélküli választási rendszer, ami rögtön vizsgázik is, a fékek és ellensúlyok visszalendülnek a helyükre, ez az amorf, torz hatalmi struktúra is elindul egy ésszerűbb változás irányába (pl. köztévé állapota...).
Utána pedig új választások, ahol vége kiderülhet, hogy ki mit ér, jöhetnek a programok, meg a cirkusz ezen oldala. Kb. visszakerülünk a 94es szintre, de az már óriási haladás lenne a mához képest.
Ja, és azt az egyet biztosítani kell, hogy az elmúltnyolcév torzítása újra ne történhessen meg semmilyen irányba. Pl. csak népszavazással lehet alaptörvényt módosítani, meg ilyenek, de ezt hagyom az okosokra.
Legyen esélyünk a hibáinkat nem csak elkövetni, hanem kijavítani is, ez lenne az 500 nap legfontosabb hozadéka. Az, hogy mit kezdünk ezzel, az már közös meló lesz, ha tanulunk, akkor hurrá, ha nem, akkor csúszunk tovább a lejtőn.

Carmichael 2017.06.16. 16:00:08

@nevetőharmadik:
Igen, ezért kellene előre megállapodniuk abban, mihez és milyen irányban és mennyire fognak nyúlni, és ezt elénk is kellene tárniuk. Kb. ez lenne az 500 napos kormány program, amiben egyetértés van, ha 2/3al megszavazzuk őket, akkor többségi egyetértés.
Nincs bianco csekk mostantól, tudnunk kell, mire kérnek felhatalmazást.

2017.06.16. 17:02:59

@Carmichael:
tegyük fel, hogy a rendszer leegyszerűsítve az, hogy minden párt annyi képviselői helyhez jut a parlamentben, ahány százalékot szerez. így elég sok párt elindulhat. mert nem kell irodát nyitni fehérgyarmaton, vagy kisváradon. elég ha a párt propagandát harsogja az rtl klub és a klub rádió. ebben a megoldásban nincsenek egyéni képviselőjelöltek. hanem a pártok a körúton belül üzengetnek a népnek.

persze az érpataki polgármester is indíthat egy listát hóhérral.
static.origos.hu/s/img/i/1408/20140805erpatak-polgarmester-rasszizmus-akasztas3.JPG
mert lehet, hogy ezzel egy falut megnyernek. de egy választókerületet már aligha. országos méretekben könnyen elérhetnek 1%-ot úgy, hogy nem kell egyéni képviselőjelölteket állítani. elegendő egy arcot. ezt a polgármestert. és ez elmondja, hogy a cigányok lopnak, csalnak, hazudnak. de ő jó útra térítette őket a hóhérral.egy jól időzített médiakampánnyal mondjuk a betyársereg frankciót is létrehozhat. mert még egyszer. nem kell egyéni képviselő jelölteket állítani szerte az országban. ezeknek nem kell elmondani, hogy a párt programja mit is jelentene az adott választókörzetre vetíve. hanem elég azt mondani, rózsa sándor. laci betyárt megnyerik a nóta tévéből.
www.youtube.com/watch?v=lS6gjlavdDE
fásy ádám azt mondja, hogy zsülike lehet képviselő. ll junior, a nótár mary és a zeneexpress járják az országot. mulatós frakció. zimány linda megválik ruháitól feltéve, hogy bekerül a parlamentbe. olyan aranyos. arányos rendszerbe ő is bekerülhet. vagy a fradi párt. első szavazók között "online gamer party".

2017.06.16. 17:53:33

@Carmichael:
az arányos rendszer azt jelenti, hogy bárki kaphat egy bianco csekket. elég elérni 1%-ot, a holland rendszerben ahol 150 képviselői hely van elég elérni 0,66%-ot. ez alacsony részvétel mellett 30 ezer szavazót jelent.

pamkutyát a parlamentbe. 521 ezer feliratkozóval rendelkezik.
www.youtube.com/watch?v=9dRK8T-ny94
luckeY 489 ezer feliratkozóval.
www.youtube.com/watch?v=W3Tm8pZGFdg
extrém sminkes mónika szépségvilága 140 ezer feliratkozóval
www.youtube.com/watch?v=Z4YzOVSa_jk
lécci, lécci szavazzál rám. mónika ebben a videóban márióval teljesítik a bébi papi kihívást.
www.youtube.com/watch?v=R4s0mJg6J3A
hátféle bébiételből esznek egy egész kiskanállal! 140 ezer ember feliratkozik, akkor abból esetleg 30 ezer szavazhat mónikára és márióra. de nyilván ők is elindulhatnának egy ilyen rendszerben. mit kell mondani? szavazzatok mónira és márióra.

Carmichael 2017.06.16. 17:56:26

@444:
Ne beszélj másról.
Nem mondtam, hogy a nép egyből okos lesz, és bölcsen tájékozódik, kérdez és választ. Azt mondtam, és az az ígéret, hogy az új választási rendszer lehetőséget ad egy reprezenttívabb parlamentre és a hatlami torzulásokat egészséges irányban javítja. A választó értelmi szintjét ez nem fogja emelni, ahhoz más kell, de lehetőséget ad arra, hogy kijavítsuk a hibákat. Lehetőséget, nem garanciát. És ehhez éppen elegen vagyunk, ha van lehetőség az összefogásra, legalább ebben az egy ügyben, ahol közös az érdek.
Nem a tökéletességet hajszoljuk, hanem egy minél egészségesebb hatalmi és választási rendszert, és - ha békés megoldásban hiszünk - ahhoz a jelen szaályok szerint először kétharmad kell. Ha értelmesen rendeztük a hatalomra jutás és az ottani működés - ezúttal demokratikus - kereteit, utána mehet a verseny, akár Zimány Lindával is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 17:59:48

@444:

"de összességében nem fizetnek magasabb bért. mert miért fizessenek."

Azért, hogy náluk dolgozzanak az alkalmazottak, ne a konkurrenciánál. És ez működik is: a multik mint alkalmazók "összességében" magasabb béreket fizetnek, mint a magyar alkalmazók.

"feltéve, hogy a szüleik szabad piaci alapon képesek bármit is előállítani a penny market üzletláncainak."

Zolika sem a Penny Market üzletláncainak állít elő termékeket, mégis van munkája és így jövedelme. Sanyi sem a Penny Market üzletláncainak állít elő termékeket, mégis van munkája és így jövedelme. Sanyi haverja sem a Penny Market üzletláncainak állít elő termékeket, mégis van munkája és így jövedelme.

"és nem a magyart exportálja."

Exportálja a magyar paprikát többek között a Chio-termékeket gyártó Intersnack vállalatcsoport. Az éves magyar termés egytizedét ők vásárolják fel. "mert így működik a szabad piac."

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 18:10:42

@444:

"országos méretekben könnyen elérhetnek 1%-ot"

Ami azt jelentené, hogy lenne egy képviselőjük, esetleg kettő. Akik vagy ellenzékben lennének, vagy ki kellene egyezniük más képviselőkkel/képviselőcsoportokkal, hogy a kormányoldalon legyenek. Vagyis megvalósulna az, aminek szükségességéről te folyamatosan bugyogsz.

2017.06.16. 18:11:31

@Carmichael:
te abból indulsz ki, hogy a nép valamilyen eszmére szavaz. de nem, vagy nem feltétlen. mert ebben a rendszerben fásy ádámn simán bejutatthatja zsülikét a parlamentbe. úgy, hogy kampányol a dupla kávé és nótár méri és még nem tudom kicsoda. postás pityu. szavazzatok a zeneexpress listájára. schobert norbi 1,5 millió facebook követővel rendelkezik. szavazzatok a norbi update listájára. vagy akárkire. retro pártot dévényi tibi bácsival pöttyös labdákat dobál a parlamentbe. vagy állatvédő egyesületek elérhet ez országosan 30-50 ezer szavazót? a szegény kis kóbor kutyák legyenek képviselve.

2017.06.16. 18:34:02

@neoteny:
azt mondom, hogy a brit, vagy a francia irányba kellene elmozdulni. ahol a parlamentáris demokráciát közvetlen képviseletre alapozzák.

schobert norbi egy választóikerületben sem jutna többségbe. de a norbi udpate listája könnyen elérné az 1%-ot. sőt még akár réka is ott ülhetne a parlamentben. és népszerűsítenék az egészséges életmódot. a blikk listája akár meg is nyerhetné a választást. abszolút többséghez vélhetően nem jutna. koalíciós tárgyalásokat folytatna a betyársereggel.

egy ilyen rendszerben a választást alapvetően a média befolyás dönti el. a választókkal ugyanis nem is kell találkozni. hanem lényegében egy nagy virtualizált elektori körzet van. és abban kell az üzeneteket eljuttatni. valahogy így:
www.youtube.com/watch?v=0KeX5OZr0A4
a jelenlegi rendszerben is már ezt csinálják a pártok. az országos listák elsődlegességét kellene megszüntetni. és az egyéni képviselőséget előtérbe helyezni. illetve a valós önkormányzatiságot.

2017.06.16. 18:56:59

@neoteny:
a chiochips gyártója az intersnack 2 milliárd eurós éves forgalom mellett 1500 főt foglalkoztat.
de.wikipedia.org/wiki/Intersnack
hogyan tudna egy átlagos magyar gyártó ezzel versenyezni? károly és karola elvégzi az élelmiszeripari szakközépiskolát. álmosdon laknak. és úgy gondolják, hogy ők krumpliszirmot sütnének. mennyi esélyük van a kölnieket megelőzni. nyilván nem túl sok. legyenek kreatív krumpliszirom sütők. és találjanak fel egy újfajta sütési eljárást, ami ezt az üzletágat még hatékonyabbá teszi. rendben van. de károly és karola csak úgy sütkérené a krumplit, akkor hogyan fog megélni álmosdon. nyilván sehogy. tehát akkor vagy beáll a fideszbe. és szavaz a nemzeti színű szalaggal átkötött szocializmusra. vagy erre még követeli az árpád sávot. és így lesz fidesz vagy jobbik szavazó.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 19:11:29

@444:

"azt mondom, hogy a brit, vagy a francia irányba kellene elmozdulni. ahol a parlamentáris demokráciát közvetlen képviseletre alapozzák."

A közvetlen képviselet nem azt jelenti, amit te hiszel, hogy jelent:

en.wikipedia.org/wiki/Direct_representation

"a valós önkormányzatiságot"

Ebben egyetértünk; de bármiféle "valós" önkormányzatiság szükségszerűen a "nemzeti", központosított kormányzat gyengítését jelenti. _Ez_ tényleg egy zéró összegű játszma: ami könnyen belátható abból, hogy mi a különféle adók és járadékok eloszlása ill. elosztása a különféle szintű önkormányzatok és a központi kormányzat között. Ami ugye mindig 100%-ra összegződik.

Az USA-ban a szövetségi kormány hatalmának egy igen jelentős része abból fakad, hogy az adójövedelmekből (elsősorban a szövetségi SzJA-ból) visszaoszt a tagállamoknak. Pl. annak idején a szövetségi államnak nem volt alkotmányos módja arra, hogy arra kötelezze a tagállamokat, hogy törvényeket hozzanak a motorosok bukósisak-viselésre kötelezésére. Viszont azt mondta, hogy nem ad pénzt azoknak a tagállamoknak a nemzeti úthálózat (interstate highway system) fejlesztésére amelyek nem hoznak meg törvényt a bukósisak viselésének kötelezettségéről. És láss csodát: meg is hozta az összes tagállam az ilyen törvényt. Vagyis nem elég az, ha alkotmányosan korlátozva van a központi kormányzat a különféle szintű önkormányzatok munkájába történő beavatkozásba: az is szükséges, hogy a központi kormányzatnak ne legyenek olyan mértékű adóbevételei (az önkormányzati adóbevételekhez viszonyítva), amik visszaosztásával revolverezni tudja az önkormányzatokat.

Ez egy régi "alapprobléma": a szabadság és az egyenlőség közötti feszültség. Minél szabadabbak az önkormányzatok, annál kevésbé egyenlőek. És viszont: minél egyenlőbbek az önkormányzatok (minél nagyobb mértékű a "nemzeti" szocializmus), annál kevésbé szabadok az _ön_kormányzásra.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 19:29:46

@444:

Arról panaszkodtál, hogy a Penny Market nem exportál magyar paprikát. De az Intersnack exportál magyar paprikát; így hát a panaszod hamis.

"de károly és karola csak úgy sütkérené a krumplit, akkor hogyan fog megélni álmosdon."

Sehogyan: ugyanis nem lehet _csak úgy_ gyártani semmilyen terméket. Csak olyan termék gyártásából (szolgáltatás nyújtásából) lehet megélni, amire van fogyasztói kereslet. Ha ez nem így lenne, akkor Sanyi meg tudna élni abból is, hogy random módon lyukakat fúrogat a földbe, és arra kényszeríti az embereket, hogy fizessenek neki ezért a tevékenységéért.

Károlynak és Karolának nem tartozik senki azzal, hogy ők megélhessenek bármiféle _csak úgy_ végzett tevékenységgel: olyan tevékenységet kell végezniük, ami hasznos mások, ti. a termékük/szolgáltatásuk fogyasztói számára is. Amely hasznosság abban fejeződik ki, hogy mások hajlandóak önszántukból, szabad döntésükből megfizetni azt az árat, amit Károly és Karola kér a termékéért/szolgáltatásáért. És amikor Károly és Karola a Fideszre vagy a Jobbikra szavaz azért, hogy ők _rákényszerítsék_ a népeket arra, hogy Károly és Karola az Intersnackénál drágább csipszét vegyék meg, akkor Károly és Karola megrabolja nemzettársait.

2017.06.16. 19:54:47

@neoteny:
oké. de így károly és karolának esélye nincs chipsgyártásban. ha elég gazdag környezetben élnek, akkor árulhatnak kézműves biocsipszet aranyáron. igaz, hogy az drágább, mint a csomagolt chio chips. de a körúton belül biztos megveszik. viszont álmosdon az ari csemegében nem veszik meg. sőt ha belép a penny market, akkor vélhetően az ari csemege is búcsút inthet vállalkozásának. ezért választják meg tasó elvtársat. vagy azt, aki megígéri, hogy megvédi őket a gonosz multiktól, zsidó összeesküvéstől, vagy nem tudom mitől. tisztán szabad piaci megoldás álmosdon nincs. legfeljebb az, hogy pusztuljanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 20:08:27

@444:

"oké."

Örülök, hogy egyetérünk abban, hogy a szabadpiacos kapitalizmus nagyobb gazdagsághoz vezet, mint a szocializmus.

"de így károly és karolának esélye nincs chipsgyártásban. ha elég gazdag környezetben élnek, akkor árulhatnak kézműves biocsipszet aranyáron. igaz, hogy az drágább, mint a csomagolt chio chips. de a körúton belül biztos megveszik."

Tehát van esélyük csipszgyártásban: csak meg kell találniuk azt a piaci szegmenst (a Körúton belülieket) amelyik vevő a termékükre. És ehhez nem kell a Körúton belül élniük: erre találták fel a kereskedelmet.

"tisztán szabad piaci megoldás álmosdon nincs."

Mert Tasó elvtárs szocializmust csinál.

"legfeljebb az, hogy pusztuljanak."

Miközben a Palóc Nagyker pusztul a NER 6. évében -- úgy, hogy előtte vagy 15 évig sikeres volt.

2017.06.16. 21:05:05

@neoteny:
a körúton belül eladhatod a frissen készült kézműves csipset aranyáron. de azt aligha adható el csomagolt élelmiszerként álmosdról. ha tasó elvtárs nem csinál szocializmust, akkor egy átlagos tehetségű, tudású, szorgalmú választó károly és karola a globális versenyben aligha élnek meg álmosdon.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 21:28:29

@444:

"de azt aligha adható el csomagolt élelmiszerként álmosdról."

www.tri-sum.com

"egy átlagos tehetségű, tudású, szorgalmú választó károly és karola a globális versenyben aligha élnek meg álmosdon"

Megélnek, ha valami olyasmit termesztenek/termelnek/szolgáltatnak, amire van kereslet. Az pedig, hogy nem képesek megélni abból, amit _csak úgy_ akarnak csinálni, nem a világ problémája, hanem az övék. Senki nem tartozik nekik megélhetéssel: azt maguknak kell megteremteniük. Vagy szavazhatnak a szocializmusra, és akkor szegénységben élnek, mert a nettó befizetők -- eléggé természetes módon -- minimalizálni próbálják azt, hogy mennyi jut a nettó kifizetőhelyeken élőknek.

2017.06.16. 21:47:52

@neoteny:
TRI-SUM ORIGINALS CLASSIC PACK
10 × 150 g (5.25 oz): $34.95 ≈ 9600Ft
www.tri-sum.com/products_originals.htm

Chio Chips Sós:
20 × 75g = 4980Ft
chips-ropi-ragcsalnivalo.arukereso.hu/chio/sos-chips-75g-p170959071/
mindez kisebb (drágább) csomagolásban világrekord áfával gyakorlatilag az amerikai árának nagyjából a feléért.

és ezt a kölni központú rewe (penny market) vélhetően elég olcsón szerzi be a szintén kölni irányítású intersnack üzemekből. károly és karola így jártak szabad piaci alapon. de majd versenybe száll álmosdon a 114. számú abc és a 116. sz. vegyesbolt és az ari csemege.

2017.06.16. 22:01:54

@neoteny:
és majd versenyképesek lesznek ha összeáll botka, vona és bokros egy nagykoalícióban. és leváltják a geci orbánt egy arányos listás rendszerben. az alkotmány korrekciós tanács helyre állítja a fékek és egyensúlyok rendszerét. csak ezt túlkiabálják a "nácik": MEGVÉDJÜK! vona is ezzel szerzi a szavazatot. amivel a geci orbán. botka azzal, hogy fizessenek a gazdagok. és még vannak gyurcsány nyugdíjasai valamint a kapitalizmus kritikus lmp. és bokros. neki meg nincs, vagy alig van szavazója.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 22:15:13

@444:

Vagyis egy kis családi vállalkozás képes megélni csipszgyártásból úgy, hogy dupla áron ad el a multihoz képest.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 22:17:35

@444:

A NER 7. évében a gyügyei paraszt ugyanabban a tyúkszaros mackónadrágjában jár. Ennyi jut neki a szocializmusban.

2017.06.16. 22:24:37

@neoteny:
erre a problematikára egyelőre nincs válasz. én azt mondom, hogy tegyük fel azt a kérdést, hogy ki gyártja ár/érték arányban a legjobb csipszet egy adott szövetségi államban, vagy egy városban/vidéken.

tegyük fel, hogy a hajdúsági sütödékben rendelkezésre állnak a mosó, hámozó, vágó, sütő, szárító és a csomagológépek. valamilyen technológiai fejlettségi szinten. és ezek után ezeket a gépeket ki lehet bérelni. és lehet gyártani.

nyilván kell néhány kulcs vállalat. "félállami" national instruments (félvezetőgyártás), hajdúsági iparművek (ipari gépgyártás) ahhoz, hogy gyártósor legyen. persze az egész az nyersanyagok, energiahordozók előállításától és beszerzéséről indul.

van egy közösségi infrastruktúra, amiben tulajdonos a kis, közép, nagypolgárság, a parasztság és maga a közösség (város, vidék, szövetségi állam). persze ha károly és karola csipszeit világszerte ropogtatják, akkor a k&k saját gyártósort vesz. és ebből nem egy zrt lesz, hanem nyrt. mert kitalálnak valami világ újdonságot. nyerjék meg a csipszgyártásban a világbajnokságot. de ha csak úgy gyártanának egy kis krumpliszirmot, akkor is legyen valami sanszuk.

2017.06.16. 22:25:07

@neoteny:
amerikában. de próbáld meg ugyanezt álmosdon.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 22:39:07

@444:

Amerikában is van multi; ott is van globális verseny.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 22:43:18

@444:

"én azt mondom, hogy tegyük fel azt a kérdést, hogy ki gyártja ár/érték arányban a legjobb csipszet egy adott szövetségi államban, vagy egy városban/vidéken."

Ezt a kérdést naponta eldöntik a csipszvásárlók.

2017.06.16. 22:47:54

@neoteny:
eleve nincsenek tanműhelyek, amit hétvégén arra használhatnak, hogy induló tőkét szerezzenek. kiviszik a csipszet a főtérre. hanem az van, hogy az élelmiszeripari szakközépiskolában vagy főiskolán kiképzik elméletben. profi anyagismeretből, gyártástechnológiából. csak épp olyan gyártósort akkor lát először ha kimegy németországba. és ott megállja a helyét. de arra esélye nincs politikai kapcsolatok nélkül, hogy saját vállalkozást indítson. a kormányzati, önkormányzati infrastruktúrát kapja meg. élelmiszermérnök adott esetben a kormányzati tulajdonú kutatólabort. melyik sütési mód a kevésbé káros. megfelelő minősítéssel be lehet menni a laborba.

2017.06.16. 22:48:30

@neoteny:
úgy értem: helyi gyártású.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 22:52:59

@444:

Értheted, ahogy akarod: a népek is úgy értik, ahogy akarják.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 22:56:33

@444:

"de arra esélye nincs politikai kapcsolatok nélkül, hogy saját vállalkozást indítson."

A sok bullshit között szóltál igazat is.

2017.06.16. 23:00:16

@neoteny:
a debreceni vízmű köteles-e kiszolgálni a francia tulajdonú konzervgyárat. ha szabad piac van, akkor nem köteles. erről a debreceni vízmű részvényesei döntenek többségi alapon. ha nagyon akarják, akkor kigolyózhatják a külföldieket. szabad piaci alapon.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.16. 23:17:36

@444:

Hogyne; aztán a volt francia tulajdonú konzervgyár dolgozói kigolyózzák a debreceni önkormányzat vezetőit. Demokratikus alapon.

2017.06.17. 07:50:17

@neoteny:
ez is egy eshetőség. és ez esetben elbukik az önkormányzat. a másik az, hogy attól függ, hogy a helyi vállalkozók legalább részben tovább működtetik az üzemeket, munkavállalók valamennyi részvényt kapnak, esetleg fejlesztenek. és persze a piacot is biztosítaniuk kell. vagy a franciákkal a tervezett kivonulásról kiegyeznek. akár arról, hogy fokozatosan kivásárolják az üzemet. szuper volt az idegen megszállás, de nem kérnek belőle. szép volt, jó volt, de elég volt.

jelzem ez egy breton cég. a konkurense a felső francia bonduelle. nekik az a lényeg, hogy velük is kicsesszenek. azért jöttek magyarországra, mert a bounduelle is jött. és ha nem terjeszkednek, akkor megveszik őket. a felső franciák elnyomják a szegény kis bretonokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.17. 08:22:17

@444:

"és persze a piacot is biztosítaniuk kell."

Hát ez az.

2017.06.17. 09:41:33

@neoteny:
a magyar lakosság többsége (mondjuk így a munkás) azt tapasztalta meg, hogy a privatizáció munkahelyek elvesztésével jár. és ezért újabban nacionalizálást követel. (ami nemzeti nagytőkések privatizációja). de alaphelyzetben ez is munkahelyek elvesztésével jár. és a piacok részleges elvesztésével. mert ha mondjuk kibasszák a franciákat a magyar gyógyszeriparból, akkor ezek után a franciaországi gyógyszertárak olyan nagyon nem fognak olcsó magyarországi készítményeket fogalmazni. akkor sem ha az olcsó. mert a magyarok a franciákkal kibasztak. tehát valami egyezségre van szükség. csakhogy ez egy olyan egyezség, aminek az egyik fél szükségképpen a vesztese. mert egy ilyen tárgyalás zéró összegű hatalmi játszma.

amiben macron azt mondja, hogy felszállnak a mirage nehézbombázók. és erre az a válasz, hogy éppenséggel szuhojok is védhetik errefelé a légteret. és úgy egyébként elég sok ország képzeli azt a világban, hogy franciaországnak az ensz biztonsági tanácsában semmi keresnivalója nincsen. és egyébként a konkurens német gyógyszergyárak is örülnének ennek az egésznek. ha a németek elvesztik a kelet-közép európai piacaikat, akkor megindulnak a lejtőn. mert hagyományosan nincsenek gyarmataik. a franciák vigyék a gyógyszergyártás afrikába. ott van marokkó, tunézia, niger, szudán. vagy ott van francia indokína. vietnam, laosz, kambodzsa. ezeket a térségeket lássák el generikus készítményekkel. és ezt errefelé a magyarok majd megoldják a zsidókkal. ez jó a németeknek. és a franciáknak is jobb egy tervezett kivonulás, fokozatos kivásárlás. csak persze ez így nem teljesen szabad piac.

persze ezek után ezeknek az üzemeknek az eddigi létszámot foglalkoztatni kell, piacvesztéssel nehezen képzelhető el. el kell adni a gyógyszert az oroszoknak a gázért cserébe.

tamas11 2017.06.17. 12:11:26

@Hafr
"Az ellenzéki egok széttartanak" - állapítod meg első mondatodban.
Ugyanezt megállapíthatjuk és kezelhetjük a politikai marketing szókincsével is, merta jelenség szükségszerű, PR-szakmunkásoknak szakmai követelmény: e "széttartás" önmaguk pozícionálásásnak eszköze, az egyetlen járható ösvény az önérvényesítésre . A vezetői személyiségekre is igaz, meg a pártokra is. "Ha valamit el akarsz adni, tedd megkülönböztethetővé " szól a napiparancs a kezdőknek, "mindegy mit, csak beszéljenek rólad", ami nem jelent mást első pillanatban, mint az észrevehetőésget az ingergazdag zajos körynezetben, azután pedig a karakteres elégséges választ a változás igéynére: Egy bzonyosságot, hogy a szemlélő választottja ELTÉR a jelenlegtől, mert jobb életedhez hogy szebb legyen, valami más kell majd. A tartalommal hagyományosan bajlódnod kell, utólag, folyvást.
Ezzel szemben hat a z állandóság, a biztonság igénye: ha valami-bármi megfleel, akkor maradhasson: ételrecept, barátnő, desodor: "járt utat a járatlanért el ne hagyj" - hangzik a filozófia.
Esetünkben sem a kíváncsiság hajtja a változást igénylő népket., nem a felfedezés igénye, hanem a vátoztatás kényszere s ehhez karakterválasztás illik, szüskégelteteik.
A tartalma, a részletek, csak a következő lépés (lépések sora) lehet aztán.
Ahogy esik, puffanik...
Vayg álljon ide, aki tudja, "megint van ígéret!e", hogy miként lesz 2018 után. Ha ez kéne egy elhatározáshoz, akkor nem lesz elhatározás.
---------------------

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.17. 12:45:33

@tamas11: biztos az egók széttartása után hozzá kell volna tennem, hogy közben nincsenek vevőik (a helyzetre transzformálva: nincs esélyük kormányra jutni)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.17. 12:49:29

@444: hát ez az, miért? mert már van: csak nem nevezzük a nevén. Ez a folyamatos hanyatlás, a magyar modell

tamas11 2017.06.17. 13:40:38

@HaFr: @Carmichael:
Amikor megbukik egy összefogás, (volt rá példa elég) akkor sohasem csak az összefogás bukik, hanem vele együtt a hiánya. hiszen az akarat egy folyamat, és akik együtt felálltunk egy színpadra, könnyen kínpad lesz alattunk, jövőfarigcsálók alatt. De kezdettől látszik a forgács.
Az új helyzet nem az összefogás csődje, hanem egyben mindig a hiányáé.
Ha három faluszéli asszony megegyezik, hogy együtt hajtják ki a libáikat, és nem történik meg, vagy nem jól sül el, akkor mindegyik azt mondja, hogy "Na ugye".
De mindegyik másért: a Róza azért, mert nem akarta, a másik, Maris azért mert dühöng a relatív sikeren, utálja a javaslattévőt, és lehet olyan is, akinek odavész a libája. (odavész az összefogásban, a sikeresben is...). A negyediknek pedig nem is volt, véleméne attól még lehet. Pedig az összefogás jó volt. Ha közös cél volt, teljesült e, vagy megmaradt e? Meglehet, az egyik azt akarta hízzanak az állatok, a másik,, hogy szem előtt legyenek, a harmadik csak látens leszbikus.

A poszt igazát, szándékát és logikáját is kifejezetten üdvözlöm. Hadd tegyem hozzá: a magyar politikában ritka (talán nincs is?) olyan gopndolkodó-politológusféle, aki közíróként lyen gyorsan reagál a gyorsan változó helyzetekre.
Annyit hozzá tennék, amit szintén nem olvastam még másutt, hogy a teret követeeleő, kormányt váltani kívánó csoportoknak (akaratnak) van egy friss jellegzetessége, amibe pofonként belefutnak a (kezdő) szereplők:
mégpedig, nincs egyenlő mérce a jövő tervezés, a pártprogramok tekintetében, mert a frissen jelentkezőktől olyasmit várnánk el, amire nem képesek, de a jelenlegi regnálók sem: (lásd a hírhedt " folytatjuk" nevű fideszprogramot).
Nincs kimunkált, trendet mutató kormáynozási képletünk, miközben másfelől - kimunkált kiforrott komplex utat várunk, szeretnénk látni, a többszereplős helyzeteben egyszerre többet is, és plusz megjelenítési kötelezettséggel sújtjuk amazokat. Ültess magot, de látsszék az árnyéka...
Egyik (az uralkodó) csoportnak azért elég ennyiy, mert szavazóinak krémje kedvezőnek találja helyzetét, a másik harmaduk hülye volt, és tesznek róla, hogy hülye is maradjon, a harmadik, a közszolga típus pedig fenyegetettségben él, mert nem tudhatja hova esik, ha megrázzák a fát.
( a fidesznek eleve az vOLT a hatalomrakerülési logikája kezdettől, hogy Nekik is jár az , ami amazoknak, a komcsikként jellemezett hatalomelitnek SEM JÁRT - VOLNA...)

Az újonc politikai mozgalmak ezekután tán az esélytelenség mögé sorakoztassanak fel bennünket? Ami úgy kezdődik, hogy fagyban kamerák tüzében fürdessük képünket hiába, és még saját híveink is azt mondják, hogy "csak hatvaanezren voltunk"?!
A szűken értelmezett jövőképszolgáltatás olyan várakaozás, amit oktatlanság a jelentkezőkkel szembeszegezni, mert amit mondhatnának, az maga a vita tárgya, a nyílt(abb) társadalom, a konzultáció nálunk adósság, míg nem kezdődhet el. A másikaknál - gyalázat.
A legendás eEGYSÉG és ÖSSZEFOGÁS - valami, amit még senki sem látott. De hiszen olyasmi a fideszsnek sincsen: amit nemzeties cimkével kioszt a közbeszéd megevezeéére, mindaz jóideje a megosztottság a dühös kétféfleséghez vezetett..
Ellenezéki oldalon a megjeenítést, médiabefolyást értékelve nem lehet elválasztani a csatornamentessésget a vízhiántól. Csakis elfertőződött mérgezett kutak vannak. A visszhangmentességre az a válasz, hogy nem is ordítottál eléggé.

----
--
@Carmichael:

menet közben kéne megszületnie annak, amit (egyébként joggal) számonkérnél...
Jóelőre. De úgy nem fog menni.A részletekben nincs, nem várható előzetes megegyezés, ugyanez vonatkozik a mégoly hangzatos pártprogramokra is: levedlik a közmegegyezés gyanúját is, ha rosszkor hangzanak el:

Izgi viszont hogy kiket ültetnénk kerekasztalhoz, milyen tárgyalási kompetenciákkal (illetékességgel) és kiket NEM. Meg kéne érteniök, hogy azért ülhetnek ott, mert ELSZAKADNAK pártjuk szűken vett programjaitól és - annak hiányától is.
Én odakéretném Karácsonyt is, és a momentumot is. De szigorúan tartózkodni kéne a pártok nevének hangsúlyozgatáástól.
Nagyon huncut gondolat a Fidesz részéről is meghínvi valakit, de Lázárt, vagy Navraacsicsot, pélául. (és mást nem).
Ha eljönnek résztvesznek, (gondolom, nem tennék), az magáért beszél, ha pedig nem - hát az is.. De abból viszont nagy lufit lehet fújni.

masikszempont 2017.06.17. 20:15:47

Szerintem is az ellenzéki egók egy csapatba összeállhatatlansága a fő mellékok, hogy miért tartunk itt, és miért tartunk olyan autokratikus jövőkép felé, amelyet magánemberként egyikük sem hiszem, hogy legbelül akarna. A mentálisan-morálisan felszeletelt szalámi klasszikus esete ez, amiből így mára tkp. lókolbász lett.

A másik oldalon van viszon a tényleges főok, aminek lélektanáról egy elfajult osztrák festő már 90 évvel ezelőtt is írt (ld.a legvégén). Félelmetes látni, hogy ugyanazon gondolatmenettel ugyanazt a világnézetivé eltorzított harcot vívja Orbán, mint a könyv írója. Vagyis már régen nem "politikai pártról", hanem egy politikai párt mezbe már alig-alig beleférő világnézeti uralmi csoportról van szó a kormánypárt esetében.

Az ellenzéki pártok "sima" politikai pártokként próbálkoznak, olyanokként, amelyeket "fejlett(?) demokráciának" szokás hívni. Nem látják, így képesek a politikai síkon mozgó szemléletpályájukat (demokratikus alapon saját programok megvalósítása) "felemelni" a világnézeti (autokrácia vs. demokrácia) síkra,- ahol a NER-hatalom harcol-, hanem akárhány és akármilyen okok miatt megragadnak, letapadnak az elsőn. Ahol persze már régesrég, 2010 óta tudatosan egyre szétaptózottabbá tetten lárhatjuk őket pont a "világnézeti" harccal szembeni védekezőképtelenségük miatt.
Melynek oka szerintem is az elején említett egó (és kompetencia) pirobléma.

Az 500, vagy akárhány nap ügyvivői kormányzás szerintem nem feltétlen a legjobb opció. Az elmúlt években a NER-által kiépített szociális, gazdasági, politikai, erkölcsi stb. torzulás-szakadékokat nem biztos, hogy két ugrással át lehet ugrani, vagy át lehet ugrani, de sok kis szökelléssel még kevésbé. Inkább gondolok eredményesnek egy egyszeri nagy ugrást.

A változást, vagyis a NER-buktatást, nem látom életszerűnek "sima" választásokkal, inkább gondolom, hogy valami erősebb katarzis lesz hozzászükséges. Utána pedig valaki Adenauer-szintű, karizmatikus és kompetens, mélyen demokratikusan elkötelezett személynek kéne megadni lehetőséget, hogy visszafordítsa kis hazánkat a megfelelő irányba. Ez pedig nem megy 500, vagy x napos ügyvivői szintű politikai bizonytalanságos környezetben.
Ötletem, javaslatom, jelöltem nincs erre a személyre, legalábbis az elmúlt majd 30 évben megismert politikusok közül nem.

Végül az elején hivatkozott részlet.

"Politikai pártok köthetnek kompromisszumokat, világnézetek sohasem. A politikai pártok maguk is számolnak ellenzékkel, a világnézetek azonban csalhatatlanságukat nyilvánítják ki. Minthogy egyik világnézet sohasem akar a másikkal osztozkodni, tehát arra sem vállalkozhat, hogy az olyan rendszerrel, amelyet elítél, együttmûködjék. Azt tartja kötelességének, hogy a rendszert és az egész ellentétes szellemi világot minden eszközzel legyõzze, más szavakkal, hogy annak összeomlását elõkészítse.

Míg a kizárólag csak politikai párt programja nem egyéb a legközelebbi választás eredményét célzó receptnél, addig egy világnézet programja hadüzenet a fennálló rendszerrel, a meglévõ uralommal röviden , az uralkodó világfelfogással szemben."

2017.06.18. 11:08:24

@HaFr:
budapesten az r&d munkahelyek száma 16,180 fő. a szomszédos nógrád megyében 43 fő. na jó persze, nógrád csak 200 ezres. budapest ezzel szemben 1,75 milliós. észak-magyarország összesenben 1,2 milliós. és van 800 fő kutató-fejlesztő munkahelye. mert a piacok így hozzák létre. minek kínlódjon valaki salgótarjánnal, vagy sátoraljaújhellyel. aztán salgótarján kitermeli sztárnak győzikét és "beja" asszonyt. ózdon "majka" lesz a sztár. ezeket a mintákat kapják a gyerekek. szüleik munkanélküliek. felnőtt egy generáció.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.18. 13:40:25

@444:

"mert a piacok így hozzák létre."

Az államalkotó nép olyan államot hoz létre, ahol Rogán szomszédjának lenni az út a sikerhez, nem kutató-fejlesztőnek lenni.

2017.06.18. 16:57:26

@neoteny:
a polgárosodáshoz szabad városok kellenek. azokból a településekből lehetnek a modernizációs központok, amelyek helyben megtermelnek annyi értéket, hogy nem szorulnak rá a központi költségvetésre. ha az államon belül közgazdasági értelemben szabadok, akkor vívhatják ki a közjogi értelemben vett szabadságot. ebben egy párt se fogja őket támogatni. ebből a szempontból mindegy, hogy orbán kormányoz, vagy a botka-vona-bokros trió. felőlem jöhet az utóbbi is. de az rövid úton megbukna. 500 napot kérnének, hogy mindenhová a saját embereiket ültessék. ugyanazt csinálnák, mint a fidesz. csak ők a külföldnek szolgáltatnák ki az országot. értem persze, hogy ez a külföld a nyugat. és orbán leszakíthatja magyarországot a nyugat-európáról. orosz, ukrán. török, izreali és a kínai kapcsolatokat erősíti. azzal, hogy az eu átengedte a paksi bővítést ennek az esélye megnőtt. kínai a bosodchem, kínai buszgyár épült komáromban, a budapest-belgrád vasútvonal kínai lesz. erre mondom azt, hogy a szövetségi rendszerről dönteni kellene. éppenséggel a han és a hun dinasztia kapcsolata is lehet gyümölcsöző. ebből egy "little lenovo" következik. és ez esetben nem nagyon lehet siemens hungária. döntsük el, hogy melyik. szerintem ilyen kis országban nem lehet mindkettő.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.18. 18:41:24

@444:

"mert a piacok így hozzák létre."

Az államalkotó nép olyan államot hoz létre, ahol felcsúti polgármesternek lenni az út a sikerhez, nem kutató-fejlesztőnek lenni.

2017.06.18. 19:19:20

@neoteny:
a külpolitikáról kormányzati szinten kellene dönteni. a belpolitikáról önkormányzati szinteken kellene dönteni véleményem szerint. az államiság a külügyhöz kell elsősorban. a piac természete olyan, hogy az államhatáron is átnyúlik. a trianoni szerződés következtében a piac hagyományosan át is nyúlna. ettől függetlenül azt gondolom, hogy a piacon a termelői és a fogyasztói érdekeknek együtt kell érvényesíteni. a polgárosodáshoz arra van szükség, hogy háztartások többsége alkotó módon vegyen részt az értékteremtésben. legyen termelői részvénye és ne csak alkalmazottként fogyasszon. ezt már sokszor megbeszéltük.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.18. 19:24:02

@444:

"ne csak alkalmazottként fogyasszon"

Ezért mondom, hogy esetleg nem te vagy a legélesebb kés a fiókban. Hogy talán egy együgyű troll vagy.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.18. 19:39:12

@444:

"ezt már sokszor megbeszéltük."

Igen, már sokszor megbeszéltük, hogy te egy posztmodern troll vagy.

Alkalmazottként nem fogyaszt az ember, hanem termel. A fogyasztással semmilyen összefüggésben sincs az, hogy valaki alkalmazott vagy vállalkozó: olyanok is fogyasztanak, akik sem nem alkalmazottak, sem nem vállalkozók.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.18. 19:50:42

@444:

"nem szorulnak rá a központi költségvetésre. [...] ebben egy párt se fogja őket támogatni. ebből a szempontból mindegy, hogy orbán kormányoz"

Az Orbán-kormány vette el az összes SzJA-t és ÁFÁt az önkormányzatoktól 2012-ben, nem az elmútnyócév.

Ezért mondom, hogy esetleg nem te vagy a legélesebb kés a fiókban. Hogy talán egy együgyű troll vagy.
süti beállítások módosítása