1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2017.06.15. 09:38 HaFr

Kivonatok a készülő választási programból (vitaalap)

29 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr912594601

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

444 2017.06.15. 12:00:10

ha lehet választani 5%-os járulék csomagot felteszem valamilyen privát biztosítással, akkor az működhet az új belépők egy részénél. szuper.

a kérdés már csak az, hogyan lesz 3 millió nyugdíjasnak négyszintű ellátása megerősített mentőszolgálattal, szakápolással, szabad orvosválasztással, idősgondozással, klinikai kutatásokkal és hálapénz megszüntetésével. ez az állami rendszerben hogyan valósulna meg úgy, hogy ezek fedezete 5%-15% járulék. úgy, hogy nyilván a magasabb keresetűek választanák az alacsonyabb díjú biztosítási csomagot.

az egészségügy jelenlegi állami kiadása 2000 millárd forint. ebből nagyjából 500 milliárd forint közvetlen készpénz kifizetés (segély, gyes, táppénz, rokkant nyugdíj). 1500 milliárd természetbeli ellátás. ebből 500 milliárd a gyógyszer és gyógyászati segédeszköz vásárlására adott állami támogatás és 1000 milliárd a gyógyító-megelőző szolgáltatás. és az orvosok a rendszerbe várnak legalább 500 millárd forint többletet.

az rendben van, hogy a magánbiztosítással az állami kiadások mérséklődnének. de olyan nagyon sokkal aligha. mert a magánbiztosítók elsősorban a munkaerő piacra újonnan belépő egészségesekkel szerződnének. beseprik a pénzt úgy, hogy évekig, vagy évtizedekik alig kell szakellátásra költeniük. hasonló a rendszer a magánnyugdíj pénztárakhoz. csak befelé áramlott a pénz. kifizetés alig volt. az állami rendszerben a hiány folyamatosan növekedett. és erre az volt a válasz, hogy ezt majd azt bürokrácia kigazgálkodja. de az nem arról híres, hogy az előirányott hiányt majd kigazdálkodja. és a rendszer bedőlés határára került, akkor a magánnyugdíj rendszert felszámolták.

444 2017.06.15. 12:20:21

az egészségügyet a termelői oldal felől lehet megreformálni. úgy, hogy az államnak van egy jelentős tulajdoni hányada a hazai gyógyszergyárakban. és annak nyereségét osztja ki gyógyszertámogatásként. az államnak jelentős tulajdonrésze van orvosi műszergyártásban. és annak a nyereségét osztja ki szűrővizsgálatokra.

a teva adózás előtti eredménye évi 100 milliárd forint. ha abból 10 milliárdot vesz el az állam, akkor annyi jut. ha 50 milliárdot, akkor annyi. na most ha többet vesz el, akkor a teva kivonul. és lehet, hogy az államnak 10 milliárd forint bevétele se lesz. és 2000 munkahely megszűnik. de nem megy máshogy. magyarország nem engedheti meg, hogy a teva 100 milliárd forint nyereséget zsebre tegyen. aztán lehet mondani, hogy ez antiszemitizmus. a francokat. az állami egészségügy a termelői oldalon történő nacionalizálás nélkül nem tartható. a reformot a földre kellene alapozni. állami gazdasággal és szövetkezeti herbária vállalattal. nem megy máshogy.

ha valaki több állami bevételt akar, akkor vagy magasabb adókat kell kivetni, vagy növelni kell a kormányzati, önkormányzati tulajdont a termelésben. gumikesztyűhöz nem kizárólag pénz, hanem gumikesztyű gyár és pénz kell. az állam reform alapja vegyes gazdasági rendszerre való áttérés. és ehhez nacionalizálni kellene és nem privatizálni. ezért szavaz a nép a náci és nem libsi pártokra.

444 2017.06.15. 12:49:35

és mondanom se kell, hogy a többivel ugyanez a helyzet. oktatási reform. persze a tanerőt is kell képezni. de a taneszközök gyártásába is kellene invesztálni. gyártani iskolaszámítógépet. be kell tolni 1 milliárd dollárt félvezető gyártásba. az egyik felét betolja a magyar állam. a másik felét egy szövetségi partner.

belépő szintű iskolaszámítógépnek egy z80-as processzor is elegendő. belépő hivatali számítógépnek is. monochrom hercules monitor cga (320×200) felbontással és (40×25 karekterrel). mancikának jó lesz. a napköziben marci megírja ezt a játékot.
ht.homeserver.hu/html/pic/cas/sys/galaxy.jpg

az államnak a lejárt szabadalmú, előző generációs technológiát kellene felvásárolnia, illetve közalkalmazotti keretek között újrateremtenie. túrricsén a cigány gyereknek jut egy videoton tv computer. értem, hogy playstation 5 ultimate edition jobb lenne. tessenek a világpiacra árut termelni, vagy a tőkepiacon pénzt generálni (lopni) amíg szinte korlátlanul lehetséges.

444 2017.06.15. 12:55:48

miért kellene leépíteni a köztulajdont gazdaságban. és utána egy rakás pénzt elkölteni közbeszerzésre. fektessen be az állam akár minden magyar vagy magyarországi vállalatba valamilyen mértékben. és vigye el az áru egy részét. de tegye hozzá a nyersanyagok, az energiahordozók egy részét, a technológia egy részét. és a készáru egy része az övé. legalább részlegesen vissza kellene állni a természetbeli adózásra. nem kell közbeszerzés. mert ott az áru. nem privatizálni, hanem nacionalizálni kellene. ezért szavaz a többség a "nácikra", és ezért nem szavaz a libsikre.

444 2017.06.15. 12:59:55

értem persze, hogy ez nyugatos nézőpontból azt jelenti, hogy az alaptörvény korrekciós tanács bevezeti a hazafias kommunista-újfasiszta államrendet.

Petimester 2017.06.15. 13:14:24

Nem rossz. Mi van a 89 előtti vagyonokkal kapcsolatos, elmaradt kárpótlással, lusztrációs törvénnyel? Lenne ilyen?

Petimester 2017.06.15. 13:30:35

Honvédelem, külügy?

444 2017.06.15. 13:44:09

@Petimester:
először is államügy/belügy. közjogi berendezkedés, közigazgatás. meddig tart magyarország? battonyától nemesmedvesig. vagy kovásznától hegyeshalomig. ehhez igazítsd a többit. vallásügyet rendezd előbb. shalom.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:12:51

@444:

"de nem megy máshogy. [...] nem megy máshogy."

Ezt filozofikusan nem lehet eldönteni. Vagy megy máshogy, vagy nem megy máshogy. Lehet így is és lehet úgy is.

444 2017.06.15. 14:36:43

@neoteny:
filozofikusan persze, hogy nem lehet eldönteni. filozofikusan az is lehet mondani, hogy lecsökkentjük a járulékokat 5%-ra. és ezek után megnöveljük az állami kifizetéseket. az ápolók kapnak 50% béremelést. lehet így is. miért ne lehetne.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:47:59

@444:

Meg lehet úgy is, hogy bedől az egész nacionalizált egészségügy. Miért ne lehetne.

444 2017.06.15. 14:52:15

@neoteny:
filozofikusan nagyon egyszerű nacionalizálni. a gyakorlatban nem egyszerű olyan ajánlatot adni, amit a szövetséges franciák és a baráti izreal elfogadna. a francia diplomácia magyarellenes, az izreali magyarbarát. ez esetben nem kérdés, hogy melyiknek érdemes kedvezni, és melyiknek nem. trianoni 100-ra fordulva. vagy a francia gyógyszeripar veszít piacot (ami a németek érdeke), vagy nem lesz járulékcsökkentés. amíg a generikus gyógyszergyártás hasznát teljes egészében a magyar adófizetők fizetik. ez ügyben a zsidókkal ki lehet egyezni. ha franciák kereskedelmi háborút akarnak, akkor háborúzzanak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:55:25

@444:

"ez ügyben a zsidókkal ki lehet egyezni."

Ezt nem lehet filozofikusan eldönteni. Vagy ki lehet egyezni, vagy nem lehet kiegyezni. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 15:03:06

@444:

"amíg a generikus gyógyszergyártás hasznát teljes egészében a magyar adófizetők fizetik."

Ha nacionalizálják a TEVÁt akkor nem fogják a generikus gyógyszergyártás hasznát teljes egészében a magyar adófizetők fizetni. De akkor nem is lesz haszna a generikus gyógyszergyártásnak. Nem lesz miből finanszírozni a magyar nemzeti egészségügyet. Ez egy 22-es csapdája (amit tudvalévőleg egy zsidó talált ki).

444 2017.06.15. 15:04:55

@neoteny:
a cél a félállami egészségügy. csak nem úgy, hogy a termelés szinte teljes egészében magánkézben van és a szolgáltatás pedig szinte teljesen állami kézben.

a pkp azt mondja, hogy lecsökkenti a járulékokat. elegendő lesz befizetni akár 5%-ot az állami rendszerbe. de mondjuk a magyar lakosság szegényebbik felével aligha fognak magánbiztosítást kötni. és annak az 5 millió embernek hogyan lesz ellátása? ha megválasztják a pkp-t, akkor úgy, hogy ami jut az 5%-15%-ból.

a rendszerbe úgy lehet többlet pénzt rakni, hogy a lejárt szabadalmú készítmények hasznát ne kelljen már teljes egészében kifizetni a magyar járulékfizetőknek. tehát a megoldás lepaktálni a németekkel, kibaszni a franciákkal és kiegyezni a zsidókkal.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 15:17:53

@444:

Te azt mondod, hogy a cél a félállami egészségügy. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: lehet, hogy a cél a félállami egészségügy és lehet, hogy a cél nem a félállami egészségügy. Lehet így is és lehet úgy is.

Te azt mondod, hogy a megoldás lepaktálni a németekkel, kibaszni a franciákkal és kiegyezni a zsidókkal. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: lehet, hogy ez a megoldás és az is lehet, hogy nem ez a megoldás. Lehet így is és lehet úgy is.

444 2017.06.15. 16:47:10

@neoteny:
a gyógyszergyártást elegendő félig nacionalizálni. tehát ezzel nem feltétlen járna rosszul mindenki. éppen az a lényeg, hogy ez nem ortodox nacionalizmus. ha a teva jobb ajánlatot tesznek, akkor a franciák vesztenek. persze a franciák az unión keresztül nyilván nem pénzelik tovább a magyar államot. abból a pénzből vigyék a gyártást az egykori francia gyarmatokra.

a keleti típusú nacionalizáció az, hogy a gépgyártás, mikroelektronika orosz, a vegyipar, biotechnológia izreali szövetségi rendszerben épül tovább. ők a magyar kormány külpolitikai szövetségesei. ezt nyugatról csak a német néppárt ellensúlyozza. az összes többi kormány szemben áll a magyar köztársasággal.

ha britek kilépnek, akkor semmi sem védi a vodafone-t. nem az kell norvég civil alap támogassa a homoszexuálisokat. ne bántsák őket. ez eddig rendben van. de miért kellene támogatni.

a közoktatási reform pénzügyi alapját mégis miből kellene megteremteni. a vodafone és a telenor hasznát el kell venni. azt, amit a fiataloktól beszed. aztán lehet mondani, hogy kivonulnak és nem lesz haszon. ha a nacionalizálás unortodox, akkor egy szövetségi szolgáltató marad. aki a duopol jogokért fizet.

ez esetben nem 3 multi van. hanem csak 1. és ezek után a sok helyi kis és középvállalatot egyesítő közösségi matáv verseng egy globális szövetségi nagyvállalattal (ez lehet a telekom). a kábelszolgáltatásban nem kell upc. és helyébe lép a magyar digi. illetve létrejönnek a kábelnet, fibernet, tvnetwork jellegű cégek. úgy, hogy kapcsolódnak a matáv közösségi gerinchálózatára. ha holland kormány is ellenséges, akkor nem kell upc. helyébe belép a digi. vagy a kisebb, nagyobb magyar cégek félállami (vegyesgazdasági) keretek között. értem persze, hogy ha egy ilyen lépés túl kemény, akkor az upc azt mondja: basszátok meg. és lekapcsolja a teljes magyar hálózatát. így hetekig, hónapokig is eltart amíg a helyreállítják a szolgáltatást. de ez esetben az upc szerződést szegést követ el. és 1 centet se kap. tervezett kivonulás esetén bánatpénzhez jut. és azzal mehet gyarmatosítani nyugat pápuába.

ha az uniós támogatások megszűnnek, akkor azzal a nyugat-európai piaci védelme megszűnik. annak az ára az, amit fizetnek orbánéknak. ha azt nem adják, akkor abból gazdasági válság adódik. és a mindenkori kormány privatizálni vagy nacionalizálni kénytelen. a "libsi" pártok privatizálnának. csakhogy a nép a "nácikat" választja. azért, hogy ha kell, akkor nacionalizáljanak.

a fiataloknak 18 éves korig jár családi pótlék. ennek a egy jelentős részét odaadják egy távközlési szolgáltatónak. mert előzetnek a "0 forintos" telefonra, mobil internetre. és ebből a távközlési szolgáltatók, a reklámokból a facebook hülyére keresik magát. ha valaki oktatási reformot akar, akkor pénzt úgy tud bevonni, hogy ezeket a cégeket korlátozza. családi pótlékból ilyesmit nem lehet fizetni. lehet igényelni iskolaszámítógépet. és lehet, hogy így a szegény családokban a videoton tv computer kerül a karácsonyfa alá. de azt lehet programozni a számítástechnika szakkörben a közoktatásban. a magániskolában playstation 5 ultimate editon lesz hajlított kijelzővel. amit egyesen a las vegas-i ces bemutatójáról szállítanak. nyilván a túrricsei gyerekek is akarnak. a belépő szintű eszközökön tanuljanak. és lehet olyan.

ez a koncepció ezt ígéri. nem túl jó. és ezt sem egyszerű megcsinálni. de hogy majd lecsökkentjük az adókat. és világszintű oktatás lesz. azt, hogy.

444 2017.06.15. 17:08:09

@neoteny:
ezt filozofikusan nem lehet eldönteni. ha az unió megvonja a támogatásokat, akkor lényegében erre a kényszerpályára küldi a kelet-közép európai államokat. a népnek kell azt mondani, hogy bevállalja a nacionalizálást. vagy nem vállalja be. és ez esetben fizet mondjuk a franciáknak.

errefelé a francia konzervgyár úgy oldotta meg a szakmunkás minimálbér emelését. hogy a fizikai dolgozók munkaszerződését módosította. és most sedégmunkásként dolgoznak. ki kell menni az önkormányzatnak munkagépekkel. és utat építeni. úgy, hogy nem tudják beszállítani az árut. megy az áru familiáris hűtőházakba. és ha kirúgják az embereket, akkor majd alkalmazzák őket. mert onnantól kezdve az a cég 1 forintot se ér. a tiszántúli regionális vízművek korlátozást vezet be. és pont nem jut víz egy olyan szar szemét cégnek, amelyik úgy baszott ki a dolgozóival, ahogy csak tudott. volt egy "nemecsek" korábban. aki segítőkész volt. próbálta úgy csinálni, hogy a helyieknek is legyen jó. de az úgy nem kapitalizmus. a franciák is abból indulnak ki, hogy ki kell baszni a magyarokkal. hülyék lennének osztozkodni. ez a kapitalizmus. a többi mese. a társadalmi felelősségvállalásról és nem tudom még miről.

a közműprivatizációnál megkérdeztem, hogy miért támogatnak sportegyesületet. azzal ki fog több villanyt, vagy gázt fogyasztani? és erre azt mondták, hogy ők arra készülnek, hogy egyszer lesz egy szabotázs. létrehoznak egy mozgalmat. és lesz rengeteg reklamáció. amit ki kell vizsgálni az ügyintézőknek. és nem tudják teljesíteni a határidőt. ezek a cégek úgy jöttek ide, hogy erre fel vannak készülve. ez gyarmatosítás. a gyarmatosítókat kirúgják. előbb vagy utóbb. és erre kérdeztem azt, hogy miért nem vegyesvállalatot hoznak létre. és erre az volt a válasz, hogy de addig a hasznon nem osztoznak. hanem profitot maximalizálnak. és azért támogatják meg a sportegyesületet, hogy azok ne támogassák a szabotázst.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:04:51

@444:

Te azt mondod, hogy a gyógyszergyártást elegendő félig nacionalizálni és ezzel nem feltétlen járna rosszul mindenki. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: lehet, hogy ezzel feltétlen rosszul járna mindenki és lehet, hogy ezzel nem feltétlen járna rosszul mindenki. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:06:48

@444:

Te azt mondod, hogy ha az unió megvonja a támogatásokat, akkor lényegében erre a kényszerpályára küldi a kelet-közép európai államokat. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: lehet, hogy kényszerpályára küldi és az is lehet, hogy nem küldi kényszerpályára. Lehet így is és lehet úgy is.

Khonsu 2017.06.16. 00:52:51

Szerintem ez egy egészen jó konzervatív program. Annyival egészíteném ki, hogy folyamatos (valódi) konzultációt kell folytatni, vagyis interaktív módon lekövetni a pontos társadalmi igényeket vele. A folyamatos párbeszéd szükséges, ha az megvan a többi majd kialakul. :D

Petimester 2017.06.16. 13:20:03

@HaFr: Még egyszer. Honvédelemmel, külüggyel kapcsolatos programjukról lehetne tudni valamit?
Mi a véleménye a lusztrációról? Lehetségesnek tartanak-e egy (akár részleges) kárpótlást azoknak, akiktól 89 előtt mindent elvettek?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.06.16. 15:36:54

@Petimester: köszönöm az érdeklődését, nemzetállami EU + NATO, az utóbbi transzatlanti rendszerének megrendülése esetén EU haderő, etnikai magyarság támogatása a kulturális autonómia érdekében. '89 előtti időre vonatkozóan nem nyitnánk új lapot, leszámítva a titkosszolgálatok terén, ideértve az ügynökakták nyilvánosságát

444 2017.06.16. 15:44:24

@HaFr:
a grófokkal, bárókkal, vitézekkel mi lészen. azt kérdezi?

Petimester 2017.06.16. 21:11:36

@HaFr: Részben egyet értek. Ezeken felül az én javaslatom:

Honvédelem: NATO elvárás szerint a GDP 2% feletti hozzájárulás elérése középtávon, a régi orosz fegyverrendszer lecserelésée legmodernebb amerikai és nyugati fegyverekre. Honvédség létszámának növelése, 2-3 hónapos kötelező sorkatonaság visszaállításának lehetősége (társadalmi vita vagy esetleg népszavazás után)

Külügy: muszlim bevándorlás és multikulti elutasítása, egyúttal az orosz és török befolyás elleni küzdelem, az orosz energetika függőség drasztikus csökkentése (megújulók és nem oroszoktól jövő gáz preferálása), az EU tagság oké, de ha EU föderálissá válik és nemzetállamiságot felszámolja (közös pénzügyek, közös adórendszer, közös parlament, közös kormány, stb.), akkor a kilépés megfontolása.
Ezzel együtt az Intermarium mint geopolitikai terv támogatása, szorosabb Közép-Európai és balti együttműködés, az USA-val való szorosabb katonai együttműködés. Kínával kereskedelmi kapcsolatok rendben.

Lusztráció: aki MSZMP-tag, munkásőr, ávós stb. volt, ne lehessen se ogy. képviselő, se kormánytag.
Az ügynökaktáknál akiket zsaroltak, kényszerítettek azokat semmi esetre se kezeljük ugyanúgy mint azokat, akik önként (karrier, pénz, érvényesülés) miatt mentek besúgónak. De fontosabb az ügynökakták megrendelőinek személye.

Petimester 2017.06.16. 21:12:58

@444: Nem hiszem, hogy a PKP fogja hatályon kívül helyezni az 1947. évi IV. törvényt, de legyen úgy, és én biz'isten rájuk szavazok! ;)

Laptop7712 2017.06.21. 19:58:29

Kerestem egy pàr szòt az èlelmiszergazdasàgròl, de nem talàltam.. Szomorú vagyok! (Élelmiszergazdasàg= vègtermèk alapú (polci termèk), komplex hazai tulajdonú àrúalap /export, belföld/ = diverz komplex hazai tulajdonú alapanyag termelès + minden egyèb komplex hazai tulajdonú input)