1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.06.06. 20:02 HaFr

Hogyan alakítsuk át az egészségügyet mindenki érdekében?

Képtalálat a következőre: „magyar kórházak”

Az egészségügyi rendszerünk korrupt, pazarló, a szó szoros értelmében halálos, az átalakításához mégsem veszi senki a bátorságot, és még csak jó elgondolás sem forog a nyilvánosságban ezzel kapcsolatban. Pedig az egészségügy Magyarországon a legtöbb halálért felelős intézményrendszer, és közvetlenül az életmódunk után a legnagyobb kockázati tényező, ami egy magyar embert fenyeget a hazai életében.

A dolgot ráadásul túlmitizálják a "szakemberek", nem véletlenül. Egy részük közvetlenül érdekelt a korrupt egészségügyi rezsim fenntartásában, más részük abból él, hogy fontosnak tudja magát (mint sokunk), ezért hallatlan bonyolultnak állítja be a területet (az egészségügy-menedzsmentet) és a hozzá szükséges szakértelmet, és vélhetően csak egy kisebb részük jóhiszemű a dolgot illetően.

Pedig a hatékonyság kérdése -- ami az egészségügynek is alfája és ómegája -- viszonylag jól átláthatóan megítélhető az egészségügyben is, és ezt követően viszonylag megnyugtatóan orvosolható.

Külön kell választani két dolgot, a finanszírozást és az üzemi ügymenetet. A finanszírozás ma egy tragédia, de nem elsősorban a felhasznált pénz alacsony volta miatt (ami valójában nem alacsony, mert a korrupciós és a magánpraxisra költött "menekülő" ráfordítást is bekalkulálva a magyar egészségügy elég jól el van látva), hanem a finanszírozás logikája és struktúrája miatt, ami részint az ócska normatíva rendszer és az ezzel születő kibúvók és csalások, másrészt a pénzek centralizálásának a következménye. Ezzel együtt a finanszírozásban érdekeltté kell tenni a feleket, a gyógyítókat és a betegeket, mindkettőt a minél kisebb költésben, ezért vissza kell hozni a plurális magánbiztosítási rendszert és ki kell építeni a magánkórházak rendszerét, magyarán nemcsak plusz tőkét kell hozni az egészségügybe, hanem tőkéseknek kell -- állam szabályozók között -- irányítaniuk azt. Az egészségügy üzlet (is): csak éppen ma keveseknek nagyon jó üzlet (miközben ezek tagadják a leghevesebben, hogy üzlet lenne: a korrupt professzori, intézet- és osztályvezetői kar, tisztelet a kivételnek, és a beszállítók egy része), a többségnek pedig nagyon rossz üzlet. Kvázi az életük megy rá. Ehhez persze mindenkinek elsősorban otthon kell kezdeni az egészségmegőrzést -- ennek ösztönzésére is vannak jó gyakorlatok. Az egészségügy részlegesen piaci alapra helyezése nem a meggazdagodást szolgálja (bár ez a meggazdagodás nem baj, ha többeknek van lehetőségük rá, mint a mai korrupt rendszerben), hanem a források hatékony eloszlását.

Ami az üzemi ügymenetet illeti -- ahonnan a legtöbb megtakarítást és forrásáthelyezést lehet remélni --, fel kell mérni az ország igényét, át kell világítani a valós kompetenciákat, és meg kell határozni egy változási pályát. Nem tudnék nyilatkozni egy átvilágítás előtt -- ami talán fél-egy évet vehet igénybe az ország összes vezető intézményére és az egészségügyi rendszerére kiterjedően --, de csalódnék, ha nem kellene megerősíteni a háziorvosi hálózatot, akár kétszeresére emelve a háziorvosok fizetését; ha nem kellene megerősíteni az ápolóképzést és bérezést; ha nem kellene központosítani a kórházakat; ha nem kellene az otthonok, a háziorvosok, a járóbeteg-ellátási intézmények, a kórházak és a klinikák, és a külföldi ellátóhelyek között megerősíteni a kommunikációs és logisztikai csatornákat (ideértve a mentőszolgálatot). A rendszert sokkal hatékonyabbá, agilisabbá, magasabb színvonalúvá és nem utolsó sorban szebbé kell tenni.

Az egészségügy sehol sem egy fáklyásmenet. De a jövőben -- a lakosság elöregedésével -- még inkább szükség lesz rá, és ha értékteremtő középkorú és idős embereket akarunk látni magunk körül, akkor teljesen új alapokra kell helyezni a "filozófiánkat" vele kapcsolatban. És e filozófia centrumában a hatékonyságnak kell állnia. Ha ez áll -- higgyék el nekem, aki hatékonysági szakértőként dolgozik már lassan húsz éve --, ezt se bonyolultabb rendbe tenni, mint bármi mást.

291 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5112568351

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.11. 21:20:58

@HaFr:

Nekünk elég honorárium az, hogy te felületet biztosítasz.

2017.06.12. 07:54:04

@HaFr:
részemről egy szórakoztató bohóckodás. mint a muppet show. szerintem meg lehet belőle érteni a magyar közéletet. néha kicsit unalmas. na jó. néha nagyon.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 09:21:50

@444:

"szerintem meg lehet belőle érteni a magyar közéletet."

Helyesen: meg lehet belőle érteni azt, hogy szerinted milyen a magyar közélet.

2017.06.12. 16:36:20

@neoteny:
vegyük példának az egészségügyet. lehetne csinálni egy "félállami" rendszert. amiben van budai magánklinika, magánkórház. pesten állami egyetemi klinika és állami egyetemi kórház. a részleges magánosítással az egészségügyi ágazatba tőkét lehet bevonni. ha az kiemelt módon adózik, akkor ebből refinanszírozható az állami rendszer. de ezt nem lehet megcsinálni ugyanis egy csoportosulás célja a magyar államiság felszámolása és a totális liberalizáció. az ortdox liberálisokkal szemben van illiberális demokrácia. egy istenverte társaság miatt ez 18-ben vélhetően fent is marad.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 17:13:59

@444:

"ha az kiemelt módon adózik"

Ennyike: ehhez értetek ti szocialisták.

2017.06.12. 17:45:27

@neoteny:
engem az se zavar ha nem adózik. csak ez a társaság védje magát, amikor megindulnak a cigányok. persze lehet mondani, hogy majd lövetnek. ők is lőnek. sanyi azt mondja, hogy a "cejut" nem bezárni kell, hanem felgyújtani. mert úgy nincs vita.

én azt mondom, hogy a közép európai magánegyetemet vigyük ki bécsbe, vagy bécsújhelyre. és legyen egy állami része pesten. a magyar "királyi" akadémiához rendelten. az ortodox liberálisok azt mondják, hogy őket az államalkotó népek korlátozzák. errefelé ez így van legalább ezer éve. szabadon lehet menni nyugatabbra. ott is lesznek korlátozások.

a new yorki állami egyetem sorosnak semmilyen jogot nem fog ingyen adni. semmit. miért kellene a magyar államnak bármilyen jogot ingyen a rendelkezésére bocsátania. erre lehet mondani, hogy ez rablás. ez a védelem ára. ezért áll ki tizenvalahány nobel díjas soros mellett. mert soros az amerikai demokrata pártnak fizet. nyiván van aki a republikánusoknak fizet. a lúzerek egyiknek se, az igazán nagy spílerek mindkettőnek. a szavazatokat igéretekkel megvásárolják. és így valaki megszerzi a kincstár kulcsát és a bankjegy nyomdát. ezt hívják úgy, hogy liberális demokrácia.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 17:55:02

@444:

"engem az se zavar ha nem adózik."

Hogyne zavarna téged: "de ezt nem lehet megcsinálni ugyanis egy csoportosulás célja a magyar államiság felszámolása és a totális liberalizáció."

"miért kellene a magyar államnak bármilyen jogot ingyen a rendelkezésére bocsátania. erre lehet mondani, hogy ez rablás. ez a védelem ára."

- Fizess, és akkor megvédelek!
- Kitől?
- Kitől, kitől ... hát magamtól.

"ezt hívják úgy, hogy liberális demokrácia."

Tévedés: ezt hívják úgy, hogy etatizmus és járadékvadászat.

Te túlságosan akaratgyenge vagy ahhoz, hogy sikeres légy a posztmodern-dekostrukcionista filozófiáddal. Persze nem tehetsz róla: ez biosz, az Y-haplocsoportoddal örökölted.

2017.06.12. 18:07:21

@neoteny:
az index azon problémázik, hogy andy vajna megszerzett még négy új frekvenciát. és a rádió1 adása fogható lesz székesfehérváron, békéscsabán, a velencei tónál és mosonmagyaróváron.
index.hu/kultur/media/2017/06/12/andy_vajna_bedaralja_a_radios_piacot/
ez az index újságíróját zavarja. a többi rádió hogyan szerzett frekvenciát? a kereskedelmi rádiózás alapja az, hogy egyesek oligopol jogokat kapnak. és a kereskedelmi bankok pénzt generálnak hozzá. ez nem rádió 1 esetén van így. hanem az összes kereskedelmi rádió esetén. új péter mögött állt indexesként ott állt a wallis, aztán spéder és most a 444 támogatója soros. és ezért új péter vezető újságíró. nem irigylem tőle. csak azt nem értem, hogy új pétert miért zavarja az, hogy mészáros komának is vannak kitartottjai. egyik oldalon se állok. ez két alvilági csoport. szerintem nem feltétlenül probléma az, hogy a politikai váltógazdaság helyett csak az egyik marad. és azzal lehet egyezkedni. csak persze értem, hogy ez nyugatos nézőpontból egy népi nemzeti szocialista modell. de a szabad piac nem működik.

soros az amerikai demokrata pártot és az európai bizottságot pénzeli. és új pétert. és ő ettől "független". az ellenoldalról nem tudom kicsodát mészáros koma pénzeli. és az attól "nemzeti". nemzeti függetlenség akkor lenne teljes ha mindkét tábor megszűnne. kvázi függetlenség úgy lehet, hogy margóra szorul az egyik. de felőlem álljon össze az ellenzék. és bontsák meg a kormánypárti egységet.

nagyobb szabadság akkor lenne ha békéscsabai rádió frekvenciáról békéscsabaiak szabadon dönthetnének. de olyan 2010 előtt sem volt. csak akkor a libsik döntöttek. és átjátszották a multik kezébe. és most a "nácik" döntenek.

2017.06.12. 18:20:41

@neoteny:
te azt állítod, hogy mondjuk amerikában, vagy kanadában nagyobb a szabadság, mint magyarországon. és a szabadságból következik a hatékonyság. a piac célja a hatékonyság azaz a szabadság. rendben van. ez esetben sorosnak kanadában kellene magánegyetemet nyitnia. hiszen az ott a leghatékonyabb.

nem azt állítom, hogy ne legyenek a fővárosokban van kétféle egyetem. pesten magyar állami egyetem, budán magyar-német nemzetiségi magánegyetem. pozsonyban szlovák állami egyetem és egy szlovák-magyar nemzetiségi magánegyetem. győrben állami egyetem van. mert győr nem főváros. de mondjuk a gyakorlati képzést nyújtó szakfősikolák magánkézben vannak. ez egy vegyes gazdasági rendszer. ez a legáltalánosabb. és nem az, hogy csak állami, vagy csak magán. ortodox kommunizmus, vagy ortodox liberalizmus. hanem ezek egy sajátos az adott populációra jellemző keveréke. legyen közép-európai egyetem, de az ne egy vénember kontinentális hatalmi törekvéseiból fakadjon, hanem a közép-európai szövetségi együttműködéséből.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 18:34:37

@444:

"a kereskedelmi rádiózás alapja az, hogy egyesek oligopol jogokat kapnak."

Az állam(ok)tól. De az nem törvényszerű, hogy ennek így kell lennie.

"csak azt nem értem, hogy új pétert miért zavarja az, hogy mészáros komának is vannak kitartottjai."

Mert Mészáros koma az adófizetők pénzéből finanszírozza a kitartottjait.

"egyik oldalon se állok."

Hogyne állnál: te a kiemelt módon adóztatók oldalán állsz. Szocialista vagy.

"szerintem nem feltétlenül probléma az, hogy a politikai váltógazdaság helyett csak az egyik marad."

Ahol is a hangsúly a szerinteden van.

"nemzeti függetlenség akkor lenne teljes ha mindkét tábor megszűnne."

Ami soha nem fog bekövetkezni addig, amíg "jogosztó" államhatalom létezik:

Mindaddig, amíg megengedik, hogy a törvényt eltérítsék az igazi céljától — hogy az tulajdont sértsen ahelyett, hogy megvédené azt — mindenki részt akar majd venni a törvényhozásban, vagy azért, hogy megvédjék magukat a rablástól, vagy azért, hogy felhasználják azt a rabláshoz. A politikai kérdések mindig hátrányosan megkülönböztetőek, dominánsak és mindent felemésztőek lesznek. Harcok fognak folyni a Törvényhozás Palotája előtt, és a benti küzdelem sem lesz kevésbé elszánt. (Frederic Bastiat "A Jog")

"de a szabad piac nem működik."

Elég jól működik a világ egy csomó részén; és minél kevésbé működik valahol, annál alacsonyabb a népek (nem a politikusok és csókosaik) életszínvonala.

"nagyobb szabadság akkor lenne ha békéscsabai rádió frekvenciáról békéscsabaiak szabadon dönthetnének."

Nagyobb szabadság akkor lenne ha a rádiófrekvenciákról a rádióadók tulajdonosai szabadon dönthetnének.

2017.06.12. 18:39:59

@neoteny:
de felőlem legyen pesten egy amerikanizált városrész. magyarországi üzemeinek nagy részét eladja a ge.
index.hu/gazdasag/2017/06/12/ge_magyarorszag_villagitas/
lehet, hogy azért, mert mészáros koma, vagy a tiborcz vej megvenné a világítástechnikai üzletágat. de ők is így vették meg. jogokat szereztek és pénzt generáltak hozzá. a szovjet csapatkivonás ára az volt, hogy ezek bejöttek.

a ge nyitott egy üzemet hajdúböszörményben. minden ilyenhez elmentem. és elmondtam a vezetőnek, hogy hajdúböszörmény karakterében egy kis iskolaváros. sose volt nagyipara. és vélhetően sose lesz. azt mondták, hogy ezt nem én mondom meg. persze, hogy nem én. hanem a nép. a hajdú böszörmények. és nem ők. feltéve, hogy a demokrácia minimumfeltételei teljesülnek. ők már régen nem edison. hanem azokat jogokat valakik megszerezték. pénzt generálnak hozzá. és ezen még több pénzt keresnek. még több jogot akarnak. és most szembe megy velük mészáros koma és tibocz vej.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 18:51:13

@444:

"a piac célja a hatékonyság azaz a szabadság."

Már megint reifikálod ill. antropomorfizálod a piacot. A piacnak nincs semmilyen célja: a piaci szereplőknek, az embereknek vannak céljaik. A hatékonyság (növelése) az emberek célja: hogy több jószágot/szolgáltatást állítsanak elő kevesebb erőforrás felhasználásával. A szabadság pedig feltétele annak, hogy az emberek elérhessék a céljaikat, beleértve a hatékonyság növelését.

"ezek egy sajátos az adott populációra jellemző keveréke"

Ha jellemző az adott populációra akkor nincs szükség arra, hogy a parasztokat belepofozzák a rendbe. Ha szükség van arra, hogy a parasztokat belepofozzák a rendbe, akkor nem az adott populációra jellemző sajátos keverékről van szó.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 18:54:25

@444:

"és most szembe megy velük mészáros koma és tibocz vej."

A gyügyei paraszt pedig ugyanabban a tyúkszaros mackónadrágban jár a NER 8. évében, mint a fülkeforradalom idején.

2017.06.12. 19:04:08

@neoteny:
és hogy lehet eldönteni egyénileg, hogy kié legyen a frekvencia. egy frekvencián kénytelen vagyok ugyanazt a rádiót hallgatni, amit irmuska. ez megfordítva is így van. én emerson lake and palmert hallgatnék, ő meg dankó pistát. meg lehet osztani a frekvenciát. legyen ilyen is, olyan is.

iskolai szünetekben (tíz, tizenöt, húszpercekben) szóljon a környékbeli iskolarádió. délután legyen a nyugdíjasotthon kívánságkosara. de ezt valakinek össze kell szerveznie. értem, hogy ezt lehet automatizálni. de nekem úgy tűnik, hogy továbbra is van társadalmi igény arra, hogy működjenek közre hús-vér emberek. kellenek alkotó művészek. és szükség van közösségi alkalmazottakra.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 19:28:33

@444:

"egy frekvencián kénytelen vagyok ugyanazt a rádiót hallgatni, amit irmuska."

Hát hallgass más frekvencián, mint Irmuska.

"értem, hogy ezt lehet automatizálni. de nekem úgy tűnik, hogy továbbra is van társadalmi igény arra, hogy működjenek közre hús-vér emberek."

Nem: társadalmi igény arra van, hogy azt a műsort hallgathassák, amire egyéni igényük van.

"szükség van közösségi alkalmazottakra."

Miért lenne? Javakra/szolgáltatásokra van kereslet: Irmuska néni Dankó Pistát akar hallgatni. Leszarja azt, hogy az hogyan valósul meg: csak szóljon a Dankó Pista számára minél olcsóbban.

2017.06.12. 19:30:20

@neoteny:
szerintem a közjogi értelemben vett (jogállami) "rend" az alapvetően rendezett közigazgatást jelent. tehát azt, hogy nincs totális joguralom. vannak törvények. és vannak kormányzati ajánlások. és önkormányzati rendeletek. lehet, hogy egy városban azt mondják, hogy a rádióban 100% a magyar nyelvű zene. bejonszé sincs korlátozva. énekelje fel magyarul a dalait. nyilván nem fogja felénekelni. de mondjuk a radics gigi felénelheti. ő a "magyar bejonszé". és ez összeségében bejonszé kiadójának sem feltétlen rossz azzal, hogy lokalizálják a termékeiket. a kérdés az, hogy ezt a helyi társadalmak a jog eszközével kikényszeríthetik-e? szerintem igen. szerinted nem.

mondjuk tiszaújvárosban ahol a jobbik a legerősebb előírják, hogy legyen 100% magyar. ez valakinek nem tetszik. meg úgy általában ez az egész. költözzön át a szomszédos polgárra. vagy ahová akar. a másik városban azt mondják, hogy a híreket olvassák be kétnyelven. mert az alkalmas nyelvoktatásra. és kapcsolódjon hozzá nyelvlecke. ahol egy nyelvtanár elmondja, hogy a mai aktualitásban alapfokú nyelvtudást feltételezve ezek az ismeretlen szavak fordulnak elő. és lehet, hogy tiszaújvárosban is követelni fogják a nyelvoktatást a helyi rádióban.

de a "liberálisok" totális jogegységet akarnak. az egész világon. és szinte minden arról, hogy szól, hogy ha pénzed van, akkor bármit megtehetsz. mert nem bármit, hanem bárkit megvásrolhatsz a saját céljaidre. hiszen nincsenek közösségi jogok. nincs közjog. és ebből ez következik. de az a többség számára valójában nem szabadságot, hanem szolgaságot jelent. és azért választják meg sorossal szemben orbánt, mert orbánt és bandáját közvetlen le lehet váltani. sorost és bandáját nem lehet. őket kívülről pénzelik. és amerikában annyi pénzt nyomnak amíg ők a legerősebb hatalom. és azzal neki indulnak gyarmatosítani. de a köznép ezeknek törekvéseknek ellen mond kelet-közép európában. ez is demokrácia. csak nem ortodox liberális, hanem unortodox illiberális.

2017.06.12. 19:31:12

@neoteny:
a frekvenciák száma korlátozott.

2017.06.12. 19:40:10

@neoteny:
ez az, hogy nem szarja le. mert ő úgy akar dankó pistát hallgatni, hogy böszörményiné is azt hallgassa. az fontos nekik, hogy miközben főzik a tyúkhúslevest ugyanaz a nótaszó szóljon. mert így meg tudják beszélni miközben mennek a kispiacra. ők közösségi jelleggel akarnak nótázni. de ez kényszeríti azokat, akik esetleg nem akarnak dankó pistát hallgatni. mondjuk felteszem az iskolások döntő többsége nem akar. amikor a tanítási órák között éppen szünet van, akkor szóljon a közösségi iskolarádió. irmuska kényszerítve van arra, hogy hallgassa dj nem tudom kit. de ezeket kulturálisan esetleg össze lehet csiszolni valahogy. és lehet adni dankó pista remixet. vagy nem kell összecsiszolni. hanem van nótaszó. és az iskolarádió alatt irmuska és böszörményiné beszélgethetnek telefonon. de a közösség csak indulásként halmaz jellegű. utána ez strukturálódik. és a rádió műsor térben és időben rendeződik. és ebből fakad az államiság.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 19:41:44

@444:

"a frekvenciák száma korlátozott."

És?

Egyébként pedig a digitális rádiózás elterjedésével a lehetséges rádiócsatornák száma gyakorlatilag korlátlan.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 19:46:17

@444:

"vannak törvények. és vannak kormányzati ajánlások."

Az adók és járulékok módját és mértékét törvények szabják meg, nem ajánlások.

A te szocialista álmod a kiemelt módon adózásról nem ajánlás.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 19:49:02

@444:

"ő úgy akar dankó pistát hallgatni, hogy böszörményiné is azt hallgassa."

Hát hangolják a rádióikat ugyanarra a frekvenciára.

"irmuska kényszerítve van arra, hogy hallgassa dj nem tudom kit."

Hogyan lenne kényszerítve?

"és a rádió műsor térben és időben rendeződik. és ebből fakad az államiság."

Ne hülyéskedj már.

2017.06.12. 20:03:01

@neoteny:
de egy körzeti rádiós frekvencia van. és a környékbeli nyugdíjasok egy közösségi nótaszót akarnak. és megbeszélhetik, hogy milyen szépen szólt a darumadár fent az égen dankó pistától, vagy nem tudom micsoda. és ezzel egy frekvencián övék egy műsorsáv. a dankó pista pártiak azt akarják, hogy egész nap az ő nótaszójuk szóljon. lehet mondani, hogy hallgassák a dankó rádiót. de ők helyi frekvenciát is akarnak. és mi van ha edit lambadát, öcsike dj bobót szeretne. sanyi szerint bruce springsteen a legjobb. értem, hogy mindenki állítsa be magának a spotify-t. de ha ez működik, akkor lényegtelen, hogy andy vajna mit és hol ad. hiszen úgyis győz a spotify. de nem győz. vagy nem győz kizáralogos jelleggel. a spotify nem befolyásolja a politikai döntéshozatalt. mert azon mindenki azt hallgat, amit akar. a közösségi frekvenciák viszont nagyon is képesek befolyásolni. ezért ad orbán vajnának kaszinót. cserébe vajna olyan rádiót csinál, amit orbán előír. mert addig van kaszinója. és addig övé a nemzeti kulturális alap. a kormányzat befolyásból fakad az adókedvezmények a sztjúdióba. de ez milyen jó, mert idejön az andzselina dzsolie. kinek jó. sanyinak, editnek, öcsikének, vagy vajnának. a köznép erről szavazhat. és ezért vajna kényszerítve van, hogy szórakoztassa a jónépet. és megveszi magának balázst. mert ő kreatív, meg nem tudom kicsodát. és akkor lehet hallgatni őket székesfehérváron és békéscsabán is. erre mondják a "liberálisok" azt, hogy ez diktatúra. de ez eddig is így volt. csak eddig ők döntöttek. most az ellentábor.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 20:06:14

@444:

"de egy körzeti rádiós frekvencia van."

Ne hülyéskedj már.

"de ők helyi frekvenciát is akarnak."

Minek?

"a köznép erről szavazhat."

A köznép arról is szavazthat, hogy melyik adóra hangolja a vevőkészülékét.

2017.06.12. 20:21:11

@neoteny:
itt van a debreceni rádiók hallgatottsága.
24.p3k.hu/app/uploads/2017/04/debrecen-800x600.jpg
láthatod, hogy van hat darab frekvencia. a két legnépszerűbb adó helyi. utána pedig a négy országos adó. a petőfi, a kossuth, az országos dankó rádió és a bartók.

irmuska helyi dankó rádiót szeretne. azt, hogy a best fm helyén ne "düb-düb" szóljon, hanem a daru madár fent az égen. és közben mondják be, hogy milyen a debreceni időjárás és, hogy mi mennyibe kerül a kertvárosi kispiacon. tehát ő egy kertvárosi körzeti rádió adót szeretne. de olyanból nem lehet akárhány.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 20:41:47

@444:

"az országos dankó rádió"

"irmuska helyi dankó rádiót szeretne."

Miért?

"közben mondják be, hogy milyen a debreceni időjárás és, hogy mi mennyibe kerül a kertvárosi kispiacon."

Hát ha olyat szeretne, akkor fizesse meg. Ja, hogy azt nem akarja, illetve arra nem képes, mert nincsenek annyian akik hasonló preferenciával rendelkeznének? Szar ügy.

"tehát ő egy kertvárosi körzeti rádió adót szeretne."

Én meg azt szeretném ha huszas éveikben lévő brazil lányok lejtenék nekem a hét fátyol táncot.

2017.06.12. 21:03:59

@neoteny:
mert a múltkor is kiment a kispiacra, hogy vegyen egy kis epret, akkor hogy járt. gondolta is, hogy nem megy. mert előző nap esett az eső. de mégis kiment. az őstermelők nem tudtak kimenni a földekre. így nem volt friss eper. és még drágább is volt az áru. irmuska azt szeretné, hogy a hírekbe mondják be a piaci árakat. és legyen kívánságkosár. de ne úgy mint a duna tévében. mert oda nehéz bekerülni. hanem legyen kertvárosi rádió adó. és abban legyen nótaszó. egy helyi rádió adó, amiben egy vagy néhány műsorsáv a kisnyugdíjasok igényeit elégíti ki. és ezt hallgatják böszörményinével és a többiekkel.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 21:17:52

@444:

"irmuska azt szeretné, hogy a hírekbe mondják be a piaci árakat."

Zolika és Andika meg azt szeretné, ha a közösség visszabontaná a szocialista szalagházbeli lakásukat, mert az meleg, és támogatná a 25 millás saját házukat.

Sanyi haverja meg azt szeretné, ha a közösség építene neki logisztikai bázist, meg venne neki Iveco teherautót, hogy azzal maszekolhasson.

Andika meg azt szeretné ha a közösség építene neki varrodát meg venne bele neki varrógépet, hogy ő gyerekruhákat tervezhessen és varrhasson.

Se vége, se hossza azoknak a vágyaknak, amik az emberekben megfogalmazódnak és amik kielégítését a közösségtől várják.

2017.06.12. 21:25:13

@neoteny:
te azt mondod, hogy irmuska vegye meg szabad piaci alapon a nótaszó applikációt. kezdőlapnak állítsa be a helyi kispiac holapját. és háttérbe tegye ki az időjárás jelentést. és ezt tegye meg böszörményiné is. de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná.

2017.06.12. 21:28:30

@neoteny:
így van. irmuskának közösségi rádió kellene.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 21:29:31

@444:

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 21:31:19

@444:

Ahogy az angol szólás tartja: ha a vágyak lovak volnának, egyetlen koldus sem járna gyalog.

2017.06.12. 22:50:59

@neoteny:
ez egy kombinatorikus optimalizálási feladat. egy közösségi igényhalmaznak zéró összegű lefedettsége. melyik lefedés hozza minimális költséggel a legtöbb szavazatot.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 22:53:21

@444:

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

2017.06.12. 22:57:27

@neoteny:
a piac a közösségi igényhalmaz zéró összegű lefedettségét keresi. mert az jelenti számára a minimális (nulla) veszteséget. a politika pedig minimális költséggel próbálja a maximális szavazatot begyűjteni.

tehát mondjuk a rádiós példa. van egy kerületi közösségi rádió. ha az egy tankerület, akkor a délelőtti nagyszünetben az iskolarádiót adják a nagyobb diákok. akik nyilván csajozós, pasizós dumákban gondolkodnak. a politikus ebben az első szavazókat látja. és mondjuk egy távközlési cég marketingese a célzott reklámot. fiataloknak kínálhatnak valamilyen "kedvezményes" tarifacsomagot. és ez látszólag mindenkinek jó.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 23:01:11

@444:

"a piac a közösségi igényhalmaz zéró összegű lefedettségét keresi. mert az jelenti számára a minimális (nulla) veszteséget."

Posztmodern szósaláta.

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

2017.06.12. 23:12:23

@neoteny:
na jó, de a piaci árusok a nóták közben hirdethetik, hogy most olcsó az eper. irmuska beolvassa az epres túrótorta receptet. amiben ajánlja a nagyné és fiai tehenészet túróját. csak itt a feladat nem profitmaximalizálás. hanem veszteségminimalizálás. de ha a nép többségében kollektivista, akkor ennek megoldása a polgárosodás előfeltétele az elsődleges. csak ez nem nyugatos fejlődési pálya.

mert ez az, hogy ki nyer ma. játék és muzsika tíz percben. ki énekli a következő nótát. darumadár fent az égen (vagy mit tudom én). és irmuska már jelentkezik, hogy dankó pista (vagy mit tudom én). és megnyeri az allianz biztosító 10 korona/euró értékű utalványát. és beolvassák a biztosítási reklámszöveget. és mennek a nyugdíjasok a közösségi térbe, hogy ők is akarnak nyerni egy ilyen utalványt. és nyilván az allianz üzletkötője is odamegy. azért, hogy szórólapokat osszon. vagy "kedvezményes" biztosítást kössön. a politikus érdeke az, hogy olyan nagyon ne verjék át a nyugdíjasokat. hanem kezet csókoljon nekik. de azért a biztosító sem jár olyan nagyon rosszul. és így a közösségi rádió látszólag mindenkinek jó. a különféle szereplők egy társadalmi egyensúlyi állapotot keresnek.

2017.06.12. 23:12:44

@neoteny:
na jó, de a piaci árusok a nóták közben hirdethetik, hogy most olcsó az eper. irmuska beolvassa az epres túrótorta receptet. amiben ajánlja a nagyné és fiai tehenészet túróját. csak itt a feladat nem profitmaximalizálás. hanem veszteségminimalizálás. de ha a nép többségében kollektivista, akkor ennek megoldása a polgárosodás előfeltétele az elsődleges. csak ez nem nyugatos fejlődési pálya.

mert ez az, hogy ki nyer ma. játék és muzsika tíz percben. ki énekli a következő nótát. darumadár fent az égen (vagy mit tudom én). és irmuska már jelentkezik, hogy dankó pista (vagy mit tudom én). és megnyeri az allianz biztosító 10 korona/euró értékű utalványát. és beolvassák a biztosítási reklámszöveget. és mennek a nyugdíjasok a közösségi térbe, hogy ők is akarnak nyerni egy ilyen utalványt. és nyilván az allianz üzletkötője is odamegy. azért, hogy szórólapokat osszon. vagy "kedvezményes" biztosítást kössön. a politikus érdeke az, hogy olyan nagyon ne verjék át a nyugdíjasokat. hanem kezet csókoljon nekik. de azért a biztosító sem jár olyan nagyon rosszul. és így a közösségi rádió látszólag mindenkinek jó. a különféle szereplők egy társadalmi egyensúlyi állapotot keresnek.

2017.06.12. 23:16:35

@neoteny:
tehát ezt a mondjuk ezt közösségi rádiót alapesetben nem hozza létre a piac. de ha minden kerületben megcsinálja egy politikai erő, akkor egy kollektivista társadalomban kvázi egypártrendszert hozhat létre.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 23:21:41

@444:

"na jó"

Jó bizony: ha már hirdetésekről meg reklámszövegekről van szó, akkor ez már egy üzleti alapú rádióállomás, nem egy nonprofit közösségi rádió.

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.12. 23:22:36

@444:

"tehát ezt a mondjuk ezt közösségi rádiót alapesetben nem hozza létre a piac."

Bezony; szavazatokkal meg nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

2017.06.13. 09:00:44

@neoteny:
ezért kell térdre kényszeríteni a nyugatot. részben vagy egészben megfinaszírozza a media markt, vagy a telekom. vagy az allianz. a multik marketing költését a kerületi közösségi rádió és a körzeti stúdiók kormányzati, önkormányzati segédlettel megcsapolják. és ezt a néppárt politikai célra felhasználja. abból lesz a néppárt, amelyik ezt megteszi.

a liberálisok azt mondják, hogy szegény kis multik. nehogy már a közönség mondja meg, hogy mire költsék a saját pénzüket. de ez nem ilyen egyszerű. mert a media markt, az allianz, a telekom idegen vállalkozások. nincs az adott kerületben közösségi tulajdonrészük. oligopol jogokat birtokolnak. ebből következően úgy működhetnek, hogy ezekért fizetnek. csak persze ez nem a nyugati értelemben vett szabad piac. mert ez korlátozza a gyarmatosítást. és a nyugat egy része azt mondja, hogy ez számukra elfogadhatatlan. ne fogadják el. viszlát. elég egy idegen szórakoztató ipari kereskedő. az, aki ezért a jogért legtöbbet fizet. ha senki se fizet, akkor majd behozza az árut az extreme digital vagy a keravill. vagy a kamara. rendeld meg a samsung/lg hűtőszekrényt a hajdúsági iparművek szaküzletéből. és a him a kisipari kiegészítőket gyárt hozzá és nagyipari módon szereli és szervizeli. és a közösség tefu kiszállítja. amit sanyi költöztetős haverja szeretne. persze a hipermarketek nem szorul ki teljesen. szponzorálják a kisnyugdíjasok kedvenc rádió műsorait. hiszen ők érdekeltek abban, hogy a gazdaság fogyasztói oldala erősödjön.

2017.06.13. 09:27:28

@neoteny:
nagyjából ez orbán hatalmi logikája. és ha ezzel harmadjára (illetve negyedjére) is újraválasztják, akkor debrecenben a kertvárosi kerületben a nyugatos parti arc dj dominik is belátja, hogy ez a felfogás uralja a közéletet. orbánra leginkább a jobbik veszélyes. a belháborúk, és persze a külföld. de az (az ortodox kommunistákból és az ortodoxo liberálisokból) álló balliberálisok aligha.

a probléma, hogy van egy a fővárosban kialakult városias kerületi beosztás. de ettől függetlenek az egyházkerületek.
www.esztergomi-ersekseg.hu/img/terkep.gif
kubatov listák alapján megrajzolták a választókerületeket és palkovics létrehozta a tankerületeket. de az állam és az egyház működése úgy hatékony, hogy ebből egy közös (közösségi) közigazgatás jön létre. a szabad piaci veszteség (ti. az államot és az egyházat a piacnak részben el kell tartania) így a minimális. és erre a problémára két válasz van.

az ortodox liberális az, hogy az államokat és az egyházat fel kell számolni. a piacok totális győzelmet aratnak a kelet-közép európai nemzetek és a nemzeti kereszténység felett. ezt mondja soros. basszuk ki sorost. ezt mondja orbán. az unortodox liberális megoldás az lenne, hogy igazodjunk a néphez és a néplélekhez. a debreceni kertvárosi kerületben az úrrétjei körzetben a vezér utcai általános iskolások kapjanak tesztelésre valami hangtechnikát. és kántáljanak. mindezt a media markt szponzorálásában. és a kisnyugdíjasoknak szánt olcsó táblagépre kerüljön fel a dankó pista playlist. a tankerületi iskolarádióban a nagyszünetben játsszon dj dominik. kínáljuk az akciós tarifacsomagot. és hétvégén a templomból közvetítik a reformált istentisztelet. csak erre a "liberálisok" azt mondják, hogy ez nem jó. mert ez nem a "nyugatos" fejlődés. és?

2017.06.13. 10:43:18

@neoteny:
az alapprobléma az, hogy a fővárosban az ortodox liberálisok nem támogatják a magyar nacionalizmust. budapest akkor lehetne világváros (metropolisz) ha egy multikulturális makrorégió (a kárpát-medence) pénzügyi kereskedelmi központja lenne.
www.georelief.de/isotope/d/detail2-4280000664372_big.jpg
ehhez viszont nagy-magyar nacionalizmus szükségeltetik. csak ezt az ortodox "liberálisok" nem fogadják el. különösen a zsidóság liberális része. mondván, hogy a zsidókat nagy-magyarország ölte meg. a francokat. kis-magyarország. és a nagy-német nacionalizmus kombója. nagy-magyarország volt az egyetlen, amelyik kiegyezett a kelet-európai zsidósággal. auschwitz-birkenau trianon következménye. az, hogy egy laza szövetségi állami keretek között nem maradt az ország. úgy, hogy kettős (többségi-kisebbségi) közigazgatás megengedte volna a nagy-cseh-morva-szlovák és a nagy-szerb-horvát-szlovén és a nagy-román-moldáv "királyság" létét. és ez tette volna létre azt, hogy a zsidó hitközségek hálózatot alkossanak. ezt nem fejtették meg 100 évvel ezelőtt. ezt a duális közigazgatást ma se fogadják el. elsősorban észak-amerika és nyugat-európa. azért nem, mert ez a szomszédsági kapcsolatokat erősítené. és a gyarmatosítást gátolná. a német uralkodó elit nem fejtette meg, hogy össze kell adni egy hohenzollern-sigmaringeni fiút és egy lotaringiai-leányt. és kikiáltani a közép-európai császárságot. úgy, hogy kelet-közép európában megengdik a király nélküli királyságot is (ti. a korona uralkodik és nem a király. ezért a nemességnek kollektív ellenállási joga van. magyar aranybulla 1222 / magna carta libertatum 1215.).

az európai központi hatalmak nem maradtak egy laza államszövetségben. az első háborút megnyerte az atlant. és a atlanti világ ezt a formálódó közép európai egységet szétverte. és a második háborút megnyerte amerika. a transzatlanti világnak nem volt érdek egy erős európa. és a szovjetorosz igényeknek megfelelően kelet-európát leszakította. jelenleg is hasonló a helyzet. macron célja, hogy meggyőzze merkelt egy nyugati föderáció létrehozásáról. de ez esetben keleti konföderáció (kelet-közép európa)
legalább is részben orosz befolyás alá kerülne. a balkánon erősödne az oszmántörök befolyás.

elvben a magyar liberális zsidóság és soros érdeke az lenne, hogy nagy-budapest egy 5 milliós metropolisszá alakuljon át. budapest és pest megye 3 milliós. de ehhez nem nagy kunszt hozzákapcsolni tatabányát, dunaújvárost, kecskemétet, vagy akár még szolnokot, jászberényt, gyöngyöst, nógrád megye jelentős részét. ezzel egy olyan erőteljes központi régió jön létre, amelyik a makrorégió gazdasági centruma. ez nagyon nem érdeke bécsnek. és nem érdeke münchennek se.

a zsidóság neoliberális részével nem lehet kiegyezni. ahogyan veled sem lehet az "a" betűben sem egyetérteni. szóval ez a vita jól példázza, hogy ez miért is nem működik. éppenséggel lehetne egy amerikanizált városrész. varsó és budapest general motors és general electric fejlesztőközpontja legyen. de ezt a legjobban az amerika barát demokrata magyar zsidóság ellenzi. mondván, hogy az magyarország számára előnyös. így tibocz a tungsram felvásárolja a gyártósorokat. és sorost kivégzik. a saját sameszai. pénzért, hatalomért, ideológiai okokból. amerika kiesik. marad a német, az orosz, az izreali és a kínai befolyás. de ezek is erősen ellenérdekeltek. szóval ebből rendesen egy maradhat. ha az 5 milliós központi régióban lenne 1 millió német nemzetiségű, akkor mondjuk az egy olyan erős befolyás, hogy az 5 milliós felső-bajoroszág (münchen és környezete) érdeke az ázsiai és az amerikai tőkebefektetéseket kivásárolni. ezt csinálja orbán. tiborcz vej is megveszi a világítástechnikát. mondjon a ge egy összeget. és ők korlátozott felelősség és állami garanciavállalás mellett megfinanszírozzák. de a ge is így terjeszkedik. ez az államok és a tőkepiac vezérelte hatalmi játszma. aminek a polgárság rendezett közigazgatás keretében képes ellenállni.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 11:33:43

@444:

"ezért kell térdre kényszeríteni a nyugatot."

Мы вас похороним! -- aztán mégsem jött össze.

"auschwitz-birkenau trianon következménye."

A magyar zsidók deportálása az országgyarapítás után több évvel történt.

"macron célja, hogy meggyőzze merkelt egy nyugati föderáció létrehozásáról."

Mert Macron egy közvetlenül választott államfő. Ez a francia közakarat.

"éppenséggel lehetne egy amerikanizált városrész."

De legfeljebb 1 négyzetkilométeres.

"ez az államok és a tőkepiac vezérelte hatalmi játszma."

Mert ilyen államokat alkottak az államalkotó népek.

"aminek a polgárság rendezett közigazgatás keretében képes ellenállni."

Rámegy arra az ellenállásra a gyügyei paraszt tyúkszaros mackónadrágja.

"de irmsuka többek között egy non profit közösségi rádiót akar, amiért a szavazatát adná."

Szavazatokkal nem lehet kifizetni egy rádióállomás alkalmazottjait és egyéb költségeit.

2017.06.13. 12:12:18

@neoteny:
van egy rakás korlátozás. nem mehetnek akármennyit egy huzamban. van kötelező napi és heti pihenőidő. a debreceni fuvarozók számára is kérdéses, hogy egy nap alatt meddig tudnak eljutni. nagyon nem mindegy, hogy eléri münchent, vagy nem éri el. hanem az előírások szerint le kell, vagy le kellene parkolnia. nyilván az összes kelet-európai trükközik. nyugat-európai cégek összetartanak. lehetőség szerint nem adják ki a kezükből a logisztikai feladatokat, hanem jól felfogott érdekükből kartelleznek. a szabad piac egy mese.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:15:59

@444:

"a zsidóság neoliberális részével nem lehet kiegyezni. ahogyan veled sem lehet az "a" betűben sem egyetérteni. szóval ez a vita jól példázza, hogy ez miért is nem működik."

Azért nem működik, mert akaratgyenge vagy. Ha lenne erős hited, mint Orbán Viktornak és a túrricsei polgármesternek, akkor nem egyezkedni akarnál, hanem megvédenéd az államalkotó magyarokat. Kimelt módon adóztatnál, és zavarna az ha valaki(k) ki akar(nak) bújni a közteherviselés alól. A félállami bölcsőtől a félállami sírig gondját viselnéd a sokat szenvedett magyar nemzettestnek. És mindezt az idegenekkel fizettetnéd meg, koncessziós díjakkal és megcsapolva a tőkejövedelmeiket. Ha pedig kivonulnak, akkor megnyitnád az utat a törökoszmánok előtt. Akik fizetnének Sanyinak, hogy gyújtsa fel a Bécsbe költözött CEU-t. És flexelje le az ipar nélkül harácsoló labancokat.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:25:50

@444:

A németek megvédik a szegény kismagyar sofőrt. Azt akarják, hogy az ne legyen kiszolgáltatva a kapitalizmus farkastörvényeinek. Meg akarják csapolni a tőkejövedelmeket, hogy azok a közösség tagjainak jobb munkakörülményeire kerüljenek elköltésre. A németek nem csak beszélnek a szocializmusról, hanem tesznek is annak győzelméért.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:29:26

@444:

"a szabad piac egy mese."

Ha a szabadpiac egy mese lenne, akkor a németek nem kényszerülnének piacvédő tevékenységekre.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:44:05

@444:

"van egy rakás korlátozás."

Így jönnek létre rendezett közigazgatási keretek. Ha nem lenne egy rakás korlátozás, az az államiság szétverését jelentené.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:51:23

@444:

"nyilván az összes kelet-európai trükközik."

Mert akaratgyengék. Ha lenne erős hitük, mint Orbán Viktornak és a túrricsei polgármesternek, akkor kamionjaikkal körbeállnák a szállítmányozó cégek palotáit, és kikényszerítenék a kiegyezést, hogy ők is nyugati béreket és munkakörülményeket kapjanak a tőkejövedelmek megcsapolásából.

2017.06.13. 12:51:40

@neoteny:
az első háború után nem jött létre az szövetségi államrend, amiben a többség és a kisebbségek egymástól függetlenül kapcsolódhatnak a szomszédaikhoz.

tehát mondjuk a felvidéki magyarok nagy-magyarország, a szlovákok a nagy-cseh-morva-szlovák köztársaság részei. és egyébként annak a városnak, vidéknek, vagy államnak adóznak közösségi jelleggel, akiktől a közszolgáltatásokat igénybe veszik. és így lehet egy különálló magyar és szlovák iskolarendszer. de ezek a szabad városokban összekapcsolódhatnak. mert mondjuk komáromi közös magyar-szlovák iskolákat komárom/komarno városa tartja fent. és nem a magyar, vagy a szlovák állam. az újvidéki magyar-szerb főiskolát, vagy tartományi egyetemet nem a magyar vagy a szerb állam, hanem a magyar-szerb vajdaság tartja fent.

de gyügyei tanítói lakot a magyar állam tartja fent. ők nem lehetnek szabadon addig, amíg meg nem szervezik a szövetkezeteiket, vagy amit akarnak. de a kincstárnak minimális adót fizető szabad városok (a szabadság sohasem teljes) is érdekeltek abban, hogy az állami újraosztás mértéke csökkenjen. azaz a leszakadó térségek felzárkózzanak.

ez az államrend nem jött létre 1920-ban. mert voltak az ortodox kapitalisták akik "szabad" "piaci" alapon próbáltak mindent felvásárolni. a háború után egy hatalmas szegénység volt. és ember veszteség. a magyar királyság több, mint 500 ezer katonát vesztett el. 800 ezer hadifogoly volt. és 1,5 millió sebesült. debrecenben a városkörnyéki földek fele lett a "liberálisoké" lett. mert egyes keresztény családokban alig maradtak munkaképes férfiak. és ezt kihasználták. és azt mondták, hogy hogy a háború nagy üzlet. és ez a szabad piac. az ortodox kommunisták azt mondták, hogy ezek után senkinek nem lesz egy kisbirtoka, kisüzeme, kisüzlete sem. mert van egy élcsapat. aztán később az ország a "kommunistáké" lett. oké. egy részük próbált normális maradni. és békében élni a magyarokkal. de egy részük nem. jelenleg is ugyanez a helyzet. ugyanazok a családok. a "balliberálisok" egyik fele azt mondja, hogy a magyar középosztályt progresszív módon adóztatva el kell venni a pénzt és odaadni azoknak, akik vállalják, hogy semmit sem dolgoznak. ez az alapjövedelem. mert nem mindenki kapná csak az, aki nem dolgozik. a gyermekek után járó adókedvezmény a dolgozó családoknál megszűnne. progresszíven adóznának. és ahol a szülők vállalják, hogy nem dolgoznak ott járna mindenkinek az alapjövedelem. eszünk, iszunk, baszunk, cigányok vagyunk. mi kell még. erre alapoz a liberális zsidó szociológiai iskola. pozitív diszkrimináció. a céljuk az ország elcigányosítása. félre értés ne essék a megoldás nem a negatív diszkrimináció. hanem az, hogy nincs vagy legalábbis megpróbálni minimalizálni. és a cigányságot integrálni. például a "hajdú" egy vidékies magyar-cigány identiás. és egy állattartó is lehet "hajdú". és egy akadémikus is lehet hajdúsági. és a cigányokból is lehet akadémikus. einstein is cigány volt egyenes férfiágon legalábbis.

egy részük világkommunizmust akar, másik részük totális kapitalizmust. a multinacionális vállalatok felvásárolnak mindent. mert ez a fejlődés. és őket támogatják a kereskedelmi bankok, a kereskedelmi média, a hipermarketek, a bíróságok, ügyvédek (jogvédő), filozófusok, "szabad" sajtó. van egy magyarellenes "elit", amelyiknek egyetlen célja, hogy szétverje ezt az országot. nem az összes zsidó. és nem minden magyarellenes zsidó. félreértés ne essék. de van egy istentelen csoport. történészek majd megállapítják, hogy mekkora részben. ahogyan a szabadkőművességről is meg lehet mondani. nem kell összeesküvés elméleteket szőni. mert meg vannak a páholyiratok. nyilván a békés egymás mellett élésre kellene törekedni. de az ortodox liberálisokkal nem lehet kiegyezni. mert ők nem akarnak közéletet egyáltalán. az ortodox nacionalistákkal se lesz egyszerű. mert ők elvtelen módon támogatják a balliberálisok felszámolását. a hívő izrealiták akkor lehetnek a jeruzsálemi nagy királyság részei ha visszaáll a magyarország apostoli szent királyság. nekik vallási értelemben fontos lehet a magyar nacionalizmus. mert így van sajátos hagyományuk, kultúrájuk. és a szomszédoknak is fontos. mert különben 1920 előtt nincs történelmük.

egyetlen csoport lóg ki. akik azt mondják, hogy nem is kell történelem. mert ők már mindent meghaladtak. elég liberális vagyok. mert azt mondom, hogy kapjanak egy négyzetkilométert a százezer nagy-magyarból. csak tartok tőle, hogy a general motors és a general electric ebbe a kis csoportosulásba nem fektetne be. csak úgy, hogy ők az egész országot uralják.

hajdúböszörményben volt general electric. jelentkeztem. elmondtam, hogy hajdúböszörmény egy kis iskolaváros. sose volt és vélhetően sose lesz nagyipara. azt mondták, hogy azt mondták, hogy mit képzelek. ezt nem én mondom meg. mondtam, hogy persze, hogy nem. a nép mondja meg. a hajdú böszörmények. mennyire ismerik őket. a populációt. ők abból indulnak ki, hogy mit számít az. tiborcz koma nem egy edison, de megveszi tőlük.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 12:54:13

@444:

"nyugat-európai cégek összetartanak."

Mint a zsidók. Nyilvánvaló, hogy kiknek a hatalma érvényesül. Az a történészek feladata, hogy majd dokumentálják ezt; de a kocsma népe már megfejtette.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 13:06:44

@444:

"mert mondjuk komáromi közös magyar-szlovák iskolákat komárom/komarno városa tartja fent. és nem a magyar, vagy a szlovák állam."

Ez az államalkotó népek által alkotott államok szétverésének meghirdetése.

"a céljuk az ország elcigányosítása."

Az elcigányosított Magyarország lehet közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között.

"a general motors és a general electric ebbe a kis csoportosulásba nem fektetne be. csak úgy, hogy ők az egész országot uralják."

Belepofozzák az elcigányosodott magyarokat a rendbe.

"a nép mondja meg."

A nép csak akkor tudja megmondani, ha van közvetlenül választott államfő. Az elcigányosodott magyarok között kvázi vajda.

2017.06.13. 13:10:36

@neoteny:
mert ezt az ideológiát kényszerítik ki. a bolgár fuvarozó alapesetben fuvarozzon a balkánon. szerb a dinári hegységben. a román a kárpátok keleti vonulatában. a szlovák az északiban a felvidéken. a magyar a kárpát-medence középső részén. az osztrák az alpesekben. és a németek tartományi jelleggel.

és ezek után a szövetségi államok és kormányai kössenek bilaterális egyezményeket. ez németek elképzelése. azért, mert úgy kalkulálnak, hogy így mindenkivel szemben erősebbek lesznek. aztán elmondják, hogy ez a liberális demokrácia, a keresztény demokrácia, a szociáldemokrácia. véletlen se a német nacionalizmus. hiszen a németek nem nacionalisták. nem arról híresek.

orbán azt mondja, hogy ő áll ezen tárgyalások elébe. mert ha a németek hajlanak kompromisszumokra, akkor képes lesz a családjának, a pártcsaládjának és annak familiárisainak versenyelőnyöket biztosítani. és úgy állítja be ezt az egészet, hogy megnyerte a gazdasági szabadságharcot. megvédte a magyar emberek érdekeit.

macron álláspontja az, hogy egy nyugati föderáció kellene. a brit kilépés után álljon vissza a régi közös piac. az ugye működött. a római szerződést ők írták alá.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/4/4a/EGKS.png
a dél-olaszokat pattintsák le. kelet-európai nacionalistákkal úgyse lehet mit kezdeni. de mindenki nacionalista. macron úgy látja, hogy ez franciaország érdeke. mert így a németek elvesztik a keleti-közép európai piacaik egy részét. meggyengülnek és franciaország egyenrangú félként tárgyalhat. ha a németek kiegyeznek kelet-európával (akár még az oroszokkal is), akkor a franciák nem számítanának nagyhatalomnak. az összes európai uniós tagállam "nacionalista". nem csak a lengyelek és a magyarok.

2017.06.13. 13:21:43

@neoteny:
az elcigányosodással kelet-magyarországon erősödik a görög katolikus egyház. ez balkanizálódás mellett bizáncosodást jelent. felértékeli a keleti katolikus ruszin kapcsolatot. a magyar kormány általában a keleti keresztényekkel szorosabb fűzi a viszonyát. és ez növeli az orosz befolyást. a nyugatos zsidókeresztény kultúra kiszorul. elsőbbséget hirdetnek a cigányok.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 13:22:07

@444:

"mert ezt az ideológiát kényszerítik ki."

A rendezett közigazgatási keretek ideológiáját. Mert anélkül az államalkotó népek által alkotott államok szétverését hirdetik.

"orbán [...] úgy állítja be ezt az egészet, hogy megnyerte a gazdasági szabadságharcot. megvédte a magyar emberek érdekeit."

Egy elcigányosodó Mo-n Orsós Likud Orbán valóban megvédi a magyar emberek érdekeit.

"macron álláspontja az, hogy egy nyugati föderáció kellene."

Mert Macron egy közvetlenül választott államfő. Ő a francia közakarat letéteményese és képviselője.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 13:24:31

@444:

"elsőbbséget hirdetnek a cigányok."

Meg kiegyezést az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között. Cigány közvetítéssel.

2017.06.13. 13:45:52

@neoteny:
a cigányok kelet-közép európa közvetítő népévé válhatnak. mert mindenütt ott vannak. a nyugati, a keleti kereszténység és az iszlám kiegyezése sémita belügy.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f7/J2-Y-DNA-Haplogroup-Map-J2-M172-Map-J2-Haplogrubu-Haritasi-v3.png
vélhetően ez az őskeresztény törzs. velük rokon elég sok török. ami nem meglepő. és a kaukázusban és belső ázsiában élő egyes muszlimok csoportok. például az ingusok és a csecsenek is sémiták. őket megtéríthetné róma és moszkva.

és ez a másik sémita ág földrajzi eloszlása.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/d/db/HG_J1_%28ADN-Y%29.PNG
döntően ez a páneurópai iszlám. a zsidók egy J (vegyes J1/J2) csoport.

a kelet-nyugati keresztény kiegyezés J2 törzs feladata. a keresztény (J2) és az iszlám (J1) kiegyezéshez szükséges a zsidó (J1/J2) közvetítés. persze lehet mondani, hogy ez baromság. a származásnak mi köze van a valláshoz? csak emberek vannak.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 15:53:25

@444:

Az elcigányosodott magyarok Kelet-közép Európa közvetítő népévé válhatnak.

"persze lehet mondani, hogy ez baromság."

Pedig nem az: te is a Y-haplocsoport révén örökölted az akaratgyengeséget apádtól, aki ahelyett, hogy élte volna a nehéz, de értékes jobbágyparaszti életet, beköltözött a városba, a bűnös kényelem kozmopolita fészkébe.

2017.06.13. 16:28:43

@neoteny:
a cigányság egy része nem integrálódni, hanem asszimilálódni szeretne. ők az elcigányosodott családok. de vannak a kulturálisan a balkánhoz közel álló vándorcigányok. nem az indiai eredetű szegény kis romák. hanem a balkáni fekete vándorcigányok.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 16:40:11

@444:

"a céljuk az ország elcigányosítása."

Az elcigányosított Magyarország lehet közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között.

"kulturálisan a balkánhoz közel álló vándorcigányok"

Mi az Y-haplocsoportjuk?

2017.06.13. 16:51:04

@neoteny:
persze lehet mondani, hogy ez baromság. nem is kell ezt túl komolyan venni. ezek a kérdések a valóságban dőlnek el. szerintem a világias zsidó (~neolib) és világias zsidókeresztény (~neokon) kultúrával szemben hirdetett a balkáni cigány politikai kultúra elsőbbséget. és ez erősítette fel a kelet-európai nacionalizmust. ezt használták ki az oroszok. de ezt nem moszkvában tervezték. a kreml a jobbikot támogatta. aztán kiderült, hogy orbán ha az érdekei úgy kívánják nacionalisább a nacionalistáknál.

ha orosz érdeket képviselnék és nekem kellett volna dönteni, akkor azt azt mondtam volna, hogy ne dobják a jobbikot. azért, mert orbánnak nincs hosszú távú jövőképe, hanem a pillanatnyi érdeke alapján cselekszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 16:56:51

@444:

"persze lehet mondani, hogy ez baromság."

Pedig nem az: te is az Y-haplocsoport révén örökölted az akaratgyengeséget apádtól, aki ahelyett, hogy élte volna a nehéz, de értékes jobbágyparaszti életet, beköltözött a városba, a bűnös kényelem kozmopolita fészkébe.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 17:01:14

@444:

"na jó. uncsi."

Mert örökletesen (biosz) akaratgyenge vagy. Ha lenne erős hited, mint Orbán Viktornak és a túrricsei polgármesternek, akkor üdvözölnéd Magyarország elcigányosodását, mert így lehet közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között.

2017.06.13. 17:21:12

@neoteny:
a neten hozzád hasonló buta emberrel nem találkoztam. értetlenkedsz. de egyszerűen gonosz vagy, hanem mellette még buta is. oké, én se vagyok nagyok okos. és még hülyeskedek ráadásul. borzalmas egyébként. de amit te csinálsz az nagyon rossz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 17:34:08

@444:

"de amit te csinálsz az nagyon rossz."

Ezt azért mondod, mert akaratgyengeséget örököltél (biosz) az Y-haplocsoportod révén apádtól, aki ahelyett, hogy élte volna a nehéz, de értékes jobbágyparaszti életet, beköltözött a városba, a bűnös kényelem kozmopolita fészkébe.

Ha lenne erős hited, mint Orbán Viktornak és a túrricsei polgármesternek, akkor üdvözölnéd azt, hogy kancigányok megbasszák a szűzies magyar leányokat, ezzel elcigányosítva az országot, hogy az lehessen közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között. Így a bécsi bankok is biztosítják a magyar ipar fellendülését, meg az orosz oligarchák is szállítanak olcsó gázt; Irmuska néni rezsijét megvédi Németh Szilárd, és lesz kerületi nonprofit közösségi rádió; Lázár visszabontja a szocialista szalagházak felső emeleteit, így Zolikának és Andikának nem kell a melegben élnie, hanem közösségi módon jut új lakáshoz, amiből finanszírozni lehet Sanyi haverjának logisztikai központját meg az Iveco-t, hogy maszekolhassanak. Az egészségügy meg újrafinanszírozható a magántőke bevonásával, ami kiemelt módon adózik, így a félállami rendszerben maradt szegény kismagyarok is kiváló ellátást kapnak. Ezért lett meghirdetve a balkáni vándorcigány politikai kultúra elsőbbsége. Nem Moszkvából, hanem Felcsútról. A pontos Y-haplocsoport férfiági ősisége még nem tisztázott, de ez a történészek feladata lesz.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 19:28:58

@444:

"ha orosz érdeket képviselnék és nekem kellett volna dönteni, akkor azt azt mondtam volna, hogy ne dobják a jobbikot."

Ki a férfiasabb, az erős hittel bíró Orsós Likud Viktor, vagy a zsúrpubi Vona, aki elárulta a nemzeti radikalizmus ügyét?

Putyin az erőt és a hűséget értékeli, nem a filozofálgatást a néppártiságról.

i.telegraph.co.uk/multimedia/archive/01456/2007-hunting_1456110i.jpg

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.13. 20:19:30

@444:

Burgenlandi tartományfőnök kiáll a magyaroktól történő munkaerő-piacvédelem mellett:

index.hu/kulfold/2017/06/13/hans_niessl_interju_burgenland_tartomanyfonok/

2017.06.14. 11:09:56

@neoteny:
kommentelés életre-halálra. ez valami elmezavar.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.14. 11:35:30

@444:

"oké, én se vagyok nagyok okos. és még hülyeskedek ráadásul. borzalmas egyébként."

Ne vívódj: nem filozófiai alapú szabad akaratodból vagy egy posztmodern-dekonstrukcionista kényszeres félhazug troll, hanem örökletes (biosz) az akaratgyengeséged. Nem te tehetsz róla.

2017.06.14. 17:34:36

@neoteny:
nekem nincsenek tisztán filozofikus megfejtéseim. ehhez nem vagyok elég okos. vegyük az általad linkelt példát. a burgenlandi főpolgármester (tartományfőnök) azt mondja, hogy korlátozná a munkaerőbeáramlást. szerinte kell egy védőklauzula, ami megvédi az osztrák bérszintet. mert ez a jó.

de ez osztrák munkavállalónak jó. a munkaadónak nem nagyon jó, mert olcsó munkaerőt korlátozottan foglalkoztathat. de ha az átlagbér csökken, akkor fogyasztás is csökken és a szolgáltatások minősége romlik. az alacsonyabb bérszint kevesebb megtakarítást jelent. és ez a munkaadóknak se jó. ebből következik védőklauzula bevezetése.

de valójában vagy következik, vagy nem következik. mert az alacsonyabb bérek alacsonyabb árakat jelentenek. az növeli a keresletet. azzal növekedhetnek a bérek (vele együtt az árak) és javul a szolgáltatások minősége. és több lesz a megtakarítás. ebből bérunió bevezetése és a védőklauzula eltörlése következik.

aztán erre lehet mondani, hogy a bérunió tönkre tenné a magyarországi vállalkozásokat. hiszen nem tudnák megfizetni az ausztriai bérszintet. tehát azt csak fokozatosan lehet bevezetni. és azt is, hogy a legjobb ha a kormányok nem avatkoznak be a szabad piac működésébe. hanem a szabad piacon a bérek majd kiegyenlítődnek. vagy kiegyenlítődnek, vagy nem egyenlítődnek ki.

mert az osztrák munkaadók és a munkavállalók a tartományfőnök nélkül is védik a piacaikat. és ezt a szövetségi állami átláthatóvá, kiszámíthatóvá teszi. az átláthatóság és a kiszámíthatóság általában jó a piacnak. és így tovább.

kizárólag filozofikus megfejtés nincs. véleményem szerint. a kelet-ausztriai és a nyugat-magyarországi peremvidék gazdaságát ha össze akarják kapcsolni, akkor azt közösségileg modellezhetik. és a modellen belül találhatnak egy közösségi optimumot. de a valóságban az sem lesz mindenkinek jó. hanem csak általában. persze ha a modell nem elég jó, akkor lehet, hogy senkinek se lesz jó. persze véletlen lehet jó. szerintem ezt filozofikusan aligha lehet megfejteni.

de ha valaki tudja, akkor mondja.

Laikus Érdeklődő 2017.06.14. 18:37:14

@HaFr: Friss ropogós:
A Magyar Orvosi Kamara deklarációja www.mok.hu/news.php?id=1290

Már az orvosok sem hisznek a Polgári Konzervativizmusban. Mindmeghalunk!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.14. 18:40:33

@444:

"kizárólag filozofikus megfejtés nincs. véleményem szerint."

Kizárólag? De részlegesen filozofikus megfejtések vannak?

"de ha valaki tudja, akkor mondja."

Rajtad az nem segít; meg egyébként is, neked mondja Sanyi a megfejtéseit.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.14. 19:04:14

@Laikus Érdeklődő:

Egyhangúan aszongyák, hogy:

"mai pénzben számolva éves 700 milliárd forint többlet finanszírozására van szükség"

Nem aprózzák el: az mai pénzben számolva 70,000 forint többlet (!) minden magyartól, csecsemőtől aggastyánig.

Aztán eljutnak a lényegig:

"Elfogadhatatlan, hogy a gazdaság, azaz a Pénz szempontjainak legyen alárendelve az Ember!"

Habár a két követelés valamelyest ütközik, de sebaj: a jó szándék a fontos, abból meg van ebben a Deklarációban dögivel. Lesz mivel kövezni az utat.

2017.06.15. 05:53:09

@neoteny:
a filozófiai megfejtéseket a politikai síkra terelődnek. és ezek közül választhat a nép. védőklauzula. megvédjük! vagy bérunió. megvédjük! állítsuk meg brüsszelt. megvédjük! vagy kedvenced frédéric bastiat. a tulajdont megvédjük! és jönnek az anarchisták azzal, hogy ez mind korlátozza a szabadságot. és a polgári ellenállással azt megvédjük!

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 06:36:58

@444:

"és ezek közül választhat a nép."

Nemigen: te majd belepofozod őket a rendbe. Illetve pofoznád, de akaratgyenge vagy. Így a kiemelt módon adóztatásod füstbement terv marad, mint ahogy a nagy magyar költő is megírta.

2017.06.15. 07:32:54

@neoteny:
a magyar történeti fejlődés rendszerint az, hogy a magyar parasztot belepofozzák valamilyen rendbe. kérdés, hogy milyen szövetségi rendszerbe pofozzák bele. németben, oroszban esetleg sajátosan magyarban.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 07:44:27

@444:

"a magyar történeti fejlődés rendszerint az, hogy a magyar parasztot belepofozzák valamilyen rendbe."

"és ezek közül választhat a nép."

2017.06.15. 09:31:14

@neoteny:
a kérdés, hogy miféle rendbe. a köznép erről dönthet valamelyest.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 10:04:59

@444:

Valamelyest? Ez nem hangzik túlságosan ígéretesnek.

2017.06.15. 13:35:29

@neoteny:
magyarországon első körben legfeljebb 6-7 szabad várost lehetne csinálni. budapestre bízni, hogy építsen egy 5 milliós központi régiót. miskolc, debrecen szeged, pécs, győr megbírkózik 1-1 millióssal. a nyugati peremvidéket össze lehet kapcsolni a "sógorokkal". szombathely kiegyezik kismártonnal, nagymártonnal vagy bécsújhellyel. az még úgy elmegy. de a keleti határszélen azt lehet mondani, hogy létrejön a partiumi eurorégió kisváradtól nagyváradig. az nagyon véleményes: magyarok, cigányok, románok, romák álljanak össze a zsidókkal. a hitközség első elnöke ottan lipót bácsi léda nagypapája volt. a ruszkik elérik ruszinföldet. délvidéken a török porta portyázhat. ez nyugati polgári neveltetéssel nem hangzik túlságosan ígéretesnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 13:51:17

@444:

"a nyugati peremvidéket össze lehet kapcsolni a "sógorokkal"."

Ehhez először az kell, hogy elcigányosítsák az országot. Magyarország úgy lehet közvetítő az ortodox keresztény Oroszország és a latinkeresztény Nyugat között.

2017.06.15. 14:13:49

@neoteny:
a poszt példájánál maradva errefelé 25 éven át vitázott a megyei kórház és az egyetemi klinika arról hogyan osszák meg a feladatokat. aztán arra jutottak, hogy a megyei kórház is egyetemi oktató kórház lesz. 25 év kellett ahhoz, hogy néhány orvos helyben megegyezzen. a megyei kórház vezetőjét felfelé buktatták. kvázi minisztert csináltak belőle (egészségügy államtitkári szinten van képviselve a nemzeti ügyek kormányában). ő előadta a tervét. svájci mintára legyen universitätsspital és universitätsklinikum. mert az milyen jó. németországban heidelbergában is így van. erre lázár parancsnok azt mondta: az lehet, de hódmezővásáhelyen ilyen nem lesz. mert ez azt jelentené, hogy a helyi kórház a szegedi orvostudományi egyetem alá rendelődne. és ezt már azért mégse kellene. amíg azt ő vezeti a miniszterelnökségen ezt nem fogják átverni. szóval 25 éves részben szakmai, részben pénzügyi/politikai jellegű egyezkedése egy másodperc alatt omlott össze.

erre mondom azt, hogy esetleg adjunk nagyobb szabadságot a régióknak. de ezt is ki kell vívni. hiszen lázár parancsnok azt mondja, hogy a francokat kaptok nagyobb önállóságot. nem ezért küzdötte fel magát vidékről, hogy utána egyes városoknak nagyobb önállóságot adjon. debrecenben a polgárosodást a pápával és a császárral szemben történt. vagy a szovjet tankokkal szemben.

2017.06.15. 14:31:37

@neoteny:
elcigányosodott északi és keleti országrész nyitottabb a keleti kereszténység nyitottabb. szóval ez oroszoknak jól jött. a keleti katolikus seszták fejlesztési miniszter adott állampolgárságot sanyi ivócimborájának: dmitrónak. ezen a vonalon dmitró főnökeinek közvetítésével folytak a paksi bővítés előkészületei. aztán ezt átverték brüsszelben. úgy, hogy majd beengedik az amerikaiakat. akik most az érdekeltségeik egy részét eladják tiborcz komának. orbán nem fél tőlük. szijjártó petya keze lehet, hogy belelóg a biliba. de kiosztja őket. aztán majd kiderül, hogy mi lesz a vége. az amerikai külügy hetente tiltakozik. most az van, hogy tilakozzanak. ha a németek a magyarok ellen fordulnak, akkor az orosz befolyás erősödne. a kreml a budapesti befolyást akkor adja fel, ha a nyugat kivonul kijevből.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:36:00

@444:

"erre mondom azt, hogy esetleg adjunk nagyobb szabadságot a régióknak. de ezt is ki kell vívni."

Ez az államalkotó népek által alkotott állam szétverését jelenti. Egy istentelen csoportosulás felforgató terve. És meghiúsítaná a Lázár-tervet a szocialista szalagházak visszabontásáról: Zolikának és Andikának továbbra is a melegben kellene laknia.

Értem, hogy a debreceniek maguknak akarják a TEVA nacionalizálásából származó 100 milliárdot. De ez a lokálpatriotizmus a nemzet szívének szegezett tőr. Zolika maszekolásából jutnia kell a túrricsei cigányasszonynak is, hogy tudjon venni pelenkát a gyereknek. Ez a nemzetközösségi kockázatvállalás.

2017.06.15. 14:43:36

@neoteny:
a magyar államiság nem szűnne meg. hanem a központosítás csökkenne. budapest 5 milliós központi régiót vinne. esetben debrecen, miskolc, szeged, pécs és győr 1-1 milliós régiót vállalna. érthető ez, vagy 100x le kell írni?

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:43:50

@444:

"elcigányosodott északi és keleti országrész nyitottabb a keleti kereszténység nyitottabb."

Ezért kell elcigányosítani az egész országot. Úgy a nyugati peremvidéket is össze lehet kapcsolni a "sógorokkal". És akkor az elcigányosodott magyarok közvetíthetik a Milkát az ukránoknak. Dmitro gyereke is majszolhatja a lila boci tejéből készült csokit. Persze a legjobban a robbanócukorral töltött Milka tetszik neki. Meg az apjának is. Ember lesz ebből a gyerekből, mondja Dmitro: a fogai közé szorított TNT-s csomaggal mászik majd be a svájci bank trezorjába, hogy onnét kirobbantsa a zsidók aranyát.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 14:45:56

@444:

Te azt mondod, hogy a magyar államiság nem szűnne meg. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni. Lehet, hogy megszűnne és lehet, hogy nem szűnne meg. Lehet így is és lehet úgy is.

2017.06.15. 17:48:32

@neoteny:
így van. a politikus ha filozofikusan gondolkodik, akkor örök kétségek között cselekszik. egy ilyen lépéssel a magyar államiság vagy megszűnne, vagy nem szűnne meg. filozofikusan csak ennyit lehet mondani.

ha létrejönne egy partiumi eurorégió kisváradtól nagyváradtól, akkor bukarestben lenne olyan katona a vezérkarban, aki azt mondaná, hogy mindegy, hogy mit írtak alá a kormányzók. ez hazaárulás. filozofikusan annyit lehet mondani, hogy ez vagy hazaárulás, vagy nem hazaárulás. mert a közös közigazgatás lehet kölcsönösen előnyös. de filozofikusan csak annyit lehet mondani, hogy ez vagy kölcsönösen előnyös lesz, vagy nem lesz kölcsönösen előnyös.

a rendszerváltás idején raffay lett volna a honvédelmi miniszter. ő azt mondta, hogy ausztriát kivéve az összes ország szétesett. csehszlovákia, a szovjetunió, romániában polgárháború dúlt. és megszűnt jugoszlávia. az a minimum, hogy a határ mentén élő magyar területeket visszacsatoljuk. erre az atlanti és a transzatlanti diplomácia azt mondta antallnak, hogy nem szedtek vissza semmit se. nem azért vettük el tőleteket, hogy visszadjuk. raffay államtitkár lett. és für lajos védelmi miniszter. akinek a lányát elvette a deutsch für tamás. amíg meg nem csalta.

azt gondolom, hogy amit raffay akart azt szövetségesek nélkül őrültség meglépni. de raffay egy hazafi. de mondjuk esetleg nem lett volna túl jó belekeveredni a délszláv háborúba. így besorozták a vajdasági magyarokat. és voltak magyar veszteségek.

a duna-tisza-duna csatorna a korrekt a déli államhatár. ez nem filozófia. földrajz. elemi számítások. így ugyan kerülnek szerbek magyar területre. de még így nagyjából annyi magyar marad szerbek földjén. és így az államhatár egyértelmű. a vajdaságban a nép nincs kettéosztva. hanem létrejön egy eurorégió. egy szövetségi állam. és ezek egymást érintik, hanem metszik egymást. na und.

ha valaki szerb szolgáltatást vesz igénybe, akkor szerbia szerviense. ha magyart, akkor magyar igazolvánnyal jogok és kötelességek is járnak. szerb igazolvánnyal sincs másképp. és lehet egy kettős szerb-magyar, vagy magyar-szerb identitása. ez esetben vajdaság helyi közintézményeit veszi igénybe. és annak nyilván van mondjuk kórháza, egyeteme. egy bilaterális államközi egyezmény alapján igénybe vehet még szolgáltatásokat valamilyen bürokratikus elszámolással. unortodox, de liberális szövetségi államrend.

de ezt se amerika, se a nyugat nem fogadja el. mert ez esetben belgium szétesne. vagy francia államhatárok is megkérdőjeleződnének. bretagne nagyobb önállóságot követelne. az okcitánok több iskolát követelnének. ez egy dolog. de az iszlám állam azt mondaná, hogy van egy településhálózatuk. és ehhez csatlakozik minden igaz hitű. és meg kell adóztatni a gyaúrokat.

a kebab árus azt kérdezi, hogy ha az oszmán török birodalom kikiáltja új ruméliát, akkor ugye azt a magyarok támogatják. türk népek tartsanak össze. lehet, hogy merkel mami bibliaórákkal integrálni akarja a törököket. de azok a fényességes nagyvezír parancsát várják. persze a kebab árus is színezi a történetet. de azt mondja, hogy ezek nem migránsok, hanem "janicséri". mondom, hogy gyalogos katonák. janicsárok. értjük egymást. értem. csak ez így elég érdekes. erdogan azt mondja, hogy a németek fizessenek nem tudom hány milliárd eurót. és teljhatalma van. neki úgy is jó. ezt fejtsd meg filozofikusan.

2017.06.15. 18:04:15

@neoteny:
szóval a komment csatornában el lehet bohóckodni. de ezeket a problémákat a szabad piac totalitása valószínűleg nem fogja megoldnai. persze értem, hogy elvben megoldhatná.

így néz ki interspar üzlet.
www.malompark.hu/img/stores/photos/malompark-1-interspar-hipermarket.jpg
így néz ki ugyanebben az üzletközpontban a helyi kispiac.
www.malompark.hu/img/stores/photos/malompark-2-malomparki-kispiac.jpg
a hipermarkethez képest csak egy kicsit van lepukkanva. és ha ezek összefognak, akkor kiűzhetik a multikat. miért ne űzhetnék ki. persze értem, hogy a fogyasztói racionalitás. de van egy eset. az unortodox nacionalizmus. ami azt mondja, hogy egy maradhat. aki a legtöbbet fizet. ha a spar, akkor a spar.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:09:53

@444:

Te azt mondod, hogy a Duna-Tisza-Duna csatorna a korrekt déli államhatár. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: lehet, hogy a Duna-Tisza-Duna csatorna a korrekt déli államhatár, és lehet, hogy nem a Duna-Tisza-Duna csatorna a korrekt déli államhatár. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:12:12

@444:

Te azt mondod, hogy van egy eset. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: vagy van egy eset, vagy nincs egy eset. Lehet így is és lehet úgy is.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:20:39

@444:

Te azt mondod, hogy ez nem filozófia. De ezt nem lehet metafilozofikusan eldönteni: lehet, hogy ez filozófia és lehet, hogy ez nem filozófia. Lehet így is és lehet úgy is.

2017.06.15. 20:37:33

@neoteny:
ez részemről bohóckodás. vedd már észre.

neoteny · http://word.blog.hu 2017.06.15. 20:40:24

@444:

Te azt mondod, hogy ez részedről bohóckodás. De ezt nem lehet filozofikusan eldönteni: ez vagy bohóckodás, vagy nem bohóckodás. Lehet így is és lehet úgy is.
süti beállítások módosítása