Amikor a nemzet versenyképessége csökken, erőforrásai (humán tőkéje, reproduktív képessége, hírneve a világban, társadalmi ereje, jövőbe vetett bizalma) apadnak, kormányzó ereje a hadiállapot fenntartására fordítódik az ország gyarapítása helyett, és mindent összevetve csökken a nemzet közös cselekvőképessége, akkor azt a kormányt, amely ezt engedi, nehezen lehet nemzeti érdekű kormánynak nevezni.

A jobboldali polgárságnak nem érdeke a vég nélküli hadiállapot, mert ez már középtávon is (ami immár bekövetkezett), rontja a saját esélyeit is az ország építésében. Amikor a polgárság, azaz az autonóm értékteremtő réteg egy részét az államhoz kötik, és ezzel korrumpálják, a másik részét külföldre szorítják azzal, hogy a tehetségének megfelelő munkakört tudja betölteni és a tehetségének megfelelő életszínvonalat tudja biztosítani a családjának (amelynek tágabb körétől ezért el is kell válnia), a harmadik részét pedig politikai nézetei miatt a háttérbe szorítják a centralizált erőforrás-elosztás rendszerében, akkor a polgárság nem tudja betölteni a nemzetépítésben rá háruló feladatot. A vég nélküli hadiállapot és állami túlterjeszkedés megöli az autonómia lehetőségét, és a polgárságot kitartott helyzetbe, a megosztott nemzetet pedig folyamatos értékvesztésre kényszeríti.

Az országban mesterségesen szított bizalmatlanság a külföld felé és az állampolgárok között nem kedvez az alkotó munkának, és ahol az alkotó szabad munkának nincs helye, ott a jövő is elvész. A politikai közbeszéd militáns hangneme és a tényleges problémák iránti tökéletes érdektelensége nemcsak ennek a kormánynak az értékteremtő környezet iránti érzéketlenségéből adódik: lássuk be, ez a kormány szítja is a hangulatot, mert erre -- a társadalmi megosztottságra, és nem a gazdagodásra és kiválóságra -- alapozza a hatalmát. Annál szomorúbb felismerés nem lehet egy a saját sorsát a nemzetével együtt elképzelő polgárnak, minthogy a saját szavazatával megválasztott kormány rombolja ezt a kapcsolatot, és az ember a saját sorsa feletti aggodalmát a nemzet ellenében tudja csak orvosolni. Amikor a polgárság személyes sorsa és a nemzet sorsa közötti összhang megbomlik, mint most, akkor elesik a nemzet anyagi és szellemi reprodukciójának legfontosabb bázisa.

A meg-megújuló és növekvő kormányzati agresszió azt sejteti, hogy a miniszterelnöknek és a pártjának nincsenek a hadiállapoton túlmutató elképzelései az ország rendbetételére. Lassan nyolc évvel azután, hogy 2010-ben ezzel az ígérettel fogadták el a mandátumukat. Az "elmúlt nyolc év" mára új értelmet nyert, ami egy cseppet sem hízelgő a névleg polgári, névleg nemzeti kormánynak. Meg kell szoknunk a gondolatot, hogy leszámoljunk a Fidesz nevű illúzióval is. A Polgári Konzervatív Párt a nemzeti érdekű polgárság és a nyugatos jobboldal pártja, balra zárt, a kulturális identitásunkat a nemzeti modernizációval összekötő politikai erő. Ne várjuk meg, hogy a baloldal visszavegye a kormányrudat!