1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2017.04.22. 20:29 HaFr

Újra kell gondolnunk a polgári jobboldalt

Orbán Viktor rossz lóra tett, amikor a polgárság megerősítése helyett a szélsőségek és politikai csatornakultúra irányába nyitotta ki a Fideszt. Olyan örvénybe került ezzel a párt, amelyből már nem jöhet ki jól. Nincs olyan fogódzó, amely a butasággal, az erkölcstelenséggel és a hatalomimádattal szövetkező csőcselék egyre szilárduló masszájából civilizált irányba, a nemzet érdekének megfelelően tudná visszatéríteni a pártot. 

A civil- és CEU-ellenes prosztó világkép egyetlen dologról szól: Orbán hatalmának biztosításáról. Csak még a 2018-at lépjük meg, imádkozik Orbán, és nincs tekintettel senkire és semmire, a legkevésbé a magyarokra. A leginkább azokat nézi le, akiknek a szavazatát célba vette - ezek túlnyomó része Orbán számára két, megfelelő helyre húzott x-re alkalmas néptömeg.

Régóta tudjuk, hogy Orbánnak nincs kimeneti stratégiája, nincsen B-terve arra az esetre, ha az ország versenyképtelensége fokozódik; nincs B-terve arra az esetre, ha az eltávolodásunk az EU-tól azzal kezd el fenyegetni, hogy az országot kirakják abból a közösségből, ahonnan a civilizációs mintáit meríti a honfoglalás óta, és a karjaiba löki annak a kultúrának, amely 300 éve folyamatosan fenyeget minket. Magyarországot a Nyugat finanszírozza. Pont. Kinőni ebből a sorból csak megfeszített, szívós munka árán lehet, amelyben a nemzet folyamatosan növeli versenyképességét, gazdagságát és szellemi javait, megőrizve a legjobb hagyományait, komolyan véve a legjobbjaink sok száz éves tapasztalatait népünk erényeiről, hibáiról.

B-terv híján Orbán nem tehet mást, mint hogy egyre mélyebbre hatol abban a zsákutcában, amelyben fokozatosan elmaradnak mögöttünk a szövetségeseink és ránk találnak a törökök, az oroszok, Irán, és még ki tudja, a jövőben hányféle keleti és déli diktatúra képviselői. Széchenyi, Deák, Bethlen, Antall forognak a sírjukban.

Mindössze egyetlen szál elvarrása maradt a polgári jobboldalnak, hogy felszabaduljon. Annak megértése, hogy NEM lehetséges egy 15. századi területű független Magyarországon 20. század eleji (etnikai) nacionalizmus alapján a 21. században versenyképessé válni. Tehát NEM. Ilyen öszvér nincs. Aki ezzel kecsegtet, az vagy bolond, vagy hazaáruló. Lehet választani. Ezért választani kell az értelmes nemzeti modernizáció és a latorállamok lepusztulása között is. Erre a választásra van kb. egy év. De jobb minél hamarabb megtenni.

Ennek híján mi vár ránk? Magyarnak lenni Európában egyre zavarba ejtőbb, hála a kormányzatnak. A szélsőjobb szemében a "magyar" név ismét olyan epikai jelzője lett a kiválóságnak, amely nem kíván magyarázatot, többek között azt sem, ki kaphatja meg, és kitől tagadják meg. A "magyar" név nem egyre szebb lesz, hanem beszennyeződik. Orbán megnyitotta az utat a csőcselék irracionális, erőszakos politikai kultúrája előtt, amely mára egyre dominánsabbá válik a Fideszen belül. Ezekkel került társbérletbe a jobboldali polgárság -- és vajon mikor kezdi el kényelmetlenül érezni magát benne? Ahelyett, hogy végre segítene ez a réteg a maga szellemi fölényével rendbe rakni, amit a világról és saját magyarságunkról tudni kell, hagyja, hogy neki diktáljon a legrosszabb történelmi minőség, amelyből a korabeli nyilasaink és bolsevikjaink kikerültek. Mert voltak ilyenek, magyarok, nem vagyunk mentesek tőlük.

A magyarság erős etnikai világa bezárkózásra és sérelmi reakciókra ösztönöz a külvilággal, Európával, más kultúrákkal szemben. Ez tagadhatatlan, de kezdeni kell vele valamit. A mi felelősségünk, polgároké, rendet tenni a bonyolult, egymásra rakódó problémáink között, megőrizve az identitásunkat, de beilleszkedve Európa nemzetei közé. A nemzeti gondolatot modernizálni kell, hogy a java megmaradjon, de képessé váljon egy versenyképes társadalom irányítására. A szabadság, az anyagi jólét és az egymás iránti tisztelet kora még előttünk van. Ne mondjunk le róla! (A május 13-a délutánra meghirdetett találkozó későbbi időpontra halasztva.)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr4012446313

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Waszabi 2017.04.23. 05:41:42

A polgári jobboldal egyik mellékzöngéje, hogy a civil szerveződéseket nem hogy nem elfojtja, hanem maga is tevőlegese támogatja. Mármint így volt ez a Horthy rendszerben is, meg az amerikai republikánusok között is így van mind e mai napig. A jobboldal nem támogatja a karitatív tevékenységek állami szupportálását, ám támogatja ezen tevékenységek végzését civil szervezetek, magán emberek életében. Oroszország nem szinonímája ennek az európai magatartásnak, soha nem is volt az. Szerintem Orbán olyan szinten hazaáruló, mint ahogy soha előtte egyik ilyetén elődje nem mert lenni. Az a szerencséje, hogy ebben az országban már nincs halálbüntetés. De azért 15 évet leülheti itt, amit a jelenleg hatályos Btk. kivetni mond a hazaárulás minősített esetére. Már bőven kimerítette ezt a passzust.

Skorpió53 2017.04.23. 06:42:08

Waszabi tökéletesen igazad van, De van egy fogadásom, hogy meg fogja úszni. Az utókor majd, halála utan jóval, ráhúzza a vizes lepedőt, a történelem szégyenfoltja lesz, de ma van elég ostoba ember, aki támogatni fogja, így hatalmon fog maradni. A szocialzmus nevu móka is 40 evig tartott. Én már nem fogom megerni a boldog napot, amikor elitélik.

zokogjatok 2017.04.23. 13:23:33

@Skorpió53: "A szocialzmus nevu móka is 40 evig tartott"

apró eltérés a párhuzamban, hogy az mintha nem demokratikus választások útján maradt volna 40 évig, hanem a szovjet hadsereg által. Tudom, szőrszálhasogatásnak tűnhet ezt felhozni, ám egyeseknek mégis lényeges ez a nüansznyi különbség.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.04.23. 13:29:04

@zokogjatok:

Kurvára nem volt egy darab szovjet hadsereg a Kádár rendszerben se Kis Jóska lakásában, se a szavazófülkében, se az MTV-ben, meg sehol. vCsak a magyarok agymosói, akik szintén magyarok voltak.
Mint most. Mármint fideszkomcsi aljamagyarok.

Nincs tehát semmi különbség Orbán diktátorod meg Kádár közt. Ráadásul a felcsúti diktátorod is ugyanúgy fogja végezni mint Kádár.
Te meg aztán hetekig sírhatsz, ríhatsz, zokoghatsz majd. Mnt ahogy Sztálin halálakor tette a faterod.

Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.04.23. 13:33:22

Orbán B-terve köztudott: 2018 után kilépni az EU-ból és bevezetni az Erdogan diktatúrát.

Tudja a vén felcsúti diktátor, hogy ha megbukik, utána megy a börtönbe életfogytiglan. Meg az egész fidesz nagycsaládja.

Esetleg orbán elmenekül Moszkvába. De ez nem opció, mert a lopott földjeit, kastélyait, kikötőit, kaszinóit nem viheti magával.

Marad tehát az, hogy ez neki már élethalál harc, hogy senki se tudja legyőzni a választáson amíg csak él.

Andy73 2017.04.23. 13:42:20

Nem tudom, hogy kimutatható-e a blogger pártjának a támogatottsága, de ehhez képest elég nagy a mellény. Hogy ők képviselnék a magyar polgárságot, a polgári jobboldalt? Ahhoz először talán a parlamentbe kellene bejutni. De addig is gondolkozhatnak rajta, sőt újra is gondolhatják, ha úgy tetszik.
Egyelőre az a helyzet, hogy az összes ellenzéki parlamenti párt, a baloldaltól a Jobbikig egyharmadot tesz ki együtt. Ehhez képest érdekes, ha egy parlamenten kívüli formáció gondolja magáról, hogy ő képvisel egy komlett társadalmi réteget, miközben lényegében kimutathatatlan a támogatottsága.

Andy73 2017.04.23. 13:42:25

Nem tudom, hogy kimutatható-e a blogger pártjának a támogatottsága, de ehhez képest elég nagy a mellény. Hogy ők képviselnék a magyar polgárságot, a polgári jobboldalt? Ahhoz először talán a parlamentbe kellene bejutni. De addig is gondolkozhatnak rajta, sőt újra is gondolhatják, ha úgy tetszik.
Egyelőre az a helyzet, hogy az összes ellenzéki parlamenti párt, a baloldaltól a Jobbikig egyharmadot tesz ki együtt. Ehhez képest érdekes, ha egy parlamenten kívüli formáció gondolja magáról, hogy ő képvisel egy komlett társadalmi réteget, miközben lényegében kimutathatatlan a támogatottsága.

Andy73 2017.04.23. 13:49:53

Az előző véletlenül ment el kétszer. Azt azért hozzátenném, hogy vajon mi a különbség a PKP és pl. a Momentum vagy a Kétfarkú Kutya között? Mert ebből az írásból ez nem derül ki, dettó ugyanaz mind a három: a politikájuk szinte kizárólag az orbánozásban merül ki. A legnagyobb különbség talán az, hogy a PKP-t az index olvasóin kívül a kutya sem ismeri. A Momentum és a Kétfarkú szervezett tüntetéseket és ostromolja az 1 %-os küszöböt, de ez a blogger pártjáról nem mondható el.

miva? 2017.04.23. 14:01:34

@Andy73: fuss neki újra. Ezek szerint a fidesz szekta képvisel engem? Polgári jobboldali konzervatív szavazó vagyok. Rezsiszilárd, Habony, Rogán, Mészáros és a többiek mind értem teszik, amit naponta látok? Miattam erősödik a jogállam? Miattam bátorítja a párt, hogy civil szerveződéssel és egyéni felelősségvállalással tegyem a kötelességem szerencsétlen sorsú testvéreim boldogulásáért? Hogy I. Ferenc gondolatait követve az egyház és a kis közösségek gazdagodó hálója szőjje be a nemzetet? Hogy biztonsággal feltehesse a népszavazási kérdést a polgár? Hogy valódi kérdések feltevésére bíztasson, amikre valódi válaszokad adhat a hatalom?
Ne viccelj!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.04.23. 14:02:52

Magyarországon nincs polgári jobboldal. rájuk építeni bármit is, illúzió. baloldaliak és liberálisok legalább tényleg vannak, bár ők is inkább csak hasonlítanak.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.04.23. 14:04:14

@miva?:

akkor Solymosi Frigyessel és Ü. V. Diánával már vagytok hárman.

vajdasagi 2017.04.23. 14:05:33

@Andy73: Az a helyzet, hogy jelenleg a jobboldali értelmiséget valóban senki sem képviseli. A Fidesz már régóta:

1. kleptokrácia (pl. Andy Vajna)
2. Fidesz-bérenc csőcselék (pl. bérkommenteők)
3. megvezetett emberek csoportja (Mariska néni
vidéken, ahol csak a királyi TV-t nézheti).

Semmi egyéb. Nem látok negyedik csoportot. Orbánt támogató értelmiséget meg pláne nem. Sokszáz értelmiségivel beszélgettem az idén, és egy sem! Vagy ha netán igen, akkor azt szégyelni valónak tartja. Ide jutottatok.

Te most válassz, hogy melyik csoportba sorolod magad a fentiek közül, vagy mondjál egy negyedik csoportot, ahova tartozónak érzed magad.

Egyedül az a baj, hogy olyan kevés a jobboldali értelmiség. Ez tényleg szégyen a Hazánkra nézve. De hát ha bezárjuk az egyetemeket, amit megtartunk oda politikai komisszárokat küldünk (segítek: ezeket most kancellároknak hívják), csökkentjük a jó iskolákba járás lehetőségét, elfojtjuk a lelkes tanárok tennivágyát, akkor mit várjunk?

Tisztességes ember behány tőletek, ahogy azt egy képviselő végső elkeseredésében mondotta volt.

miva? 2017.04.23. 14:05:47

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: de van. Szavazók vannak, csak párt nincs.

vajdasagi 2017.04.23. 14:11:26

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Én is vagyok. Tehát már négy, mondhatnám elkeseredetten. De valójában nem ez a helyzet: még sokszáz ismerősöm kb. egyharmada. (Mert a másik kétharmada is polgári értelmiségi, de azok valóban inkább baloldali nézeteket vallanak.)

Megengedem, hogy a merítésem kizárólag Budapestre vonatkozik, de azon belül kicsi a hibahatár ezekhez a számokhoz képest. És én ezek között nem látok Fidesszel szimpatizálót. Szégyen lett, hát értitek már?

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2017.04.23. 14:12:59

@miva?:

mondjuk igazából nem nagyon van itt képviselete senkinek. konzervatív párt nincs, szocdem párt nincs, liberális párt nincs.

Amator 2017.04.23. 14:23:13

@Andy73: Egyszerű világkép, leegyszerűsített válaszokkal, magyarázatokkal. Rákérdezek: Fidesz szavazó ?

Amator 2017.04.23. 14:40:22

@vajdasagi: " Az a helyzet, hogy jelenleg a jobboldali értelmiséget valóban senki sem képviseli ". Egyetértek, de kicsit árnyalnám a képet. Egy igazi értelmiségi távol áll minden párttól, leginkább azért, mert független gondolkodó.
Ezért nem is vállalja fel egy párt sem őket. Nem lehet őket megvezetni, ezért számítani sem lehet rájuk, nem lesz belőlük hívő tagozat.
Ha polgárságról beszélünk, őket valahogy eltüntette a fogyasztói társadalom. Nem véletlen akadt le róluk Orbán is. Nagyon kevesen vannak. Szétnézett hazánkban, vajon kiből van a legtöbb ? Sajnos az egyszerű gondolkodású emberekből ( másképp is mondhatnánk ), azóta csak nekik beszél. Ez a mi tragédiánk.

Janossz 2017.04.23. 15:01:18

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: "Magyarországon nincs polgári jobboldal. rájuk építeni bármit is, illúzió..."
Egy megfordult a Parlamentben. Zwack Péter. RIP
Még húsz éve ágált mindig a korrupció ellen. Most meg itt tartunk.
Nincs polgárságunk. Prolik vannak. Szegény prolik, meg milliárdosok is. Attól még prolik maradtak.

nemecsekerno_007 2017.04.23. 15:23:13

@Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy:

"Nincs tehát semmi különbség Orbán diktátorod meg Kádár közt..."

Na ez az egyik tévedés ami miatt Orbán símán végigvitt 2 ciklust és valszeg a harmadikat is fogja. (még a 2/3 is kilátásban van)

Ezen kívül még nagyon sok tévedés van az Orbánt leváltani akarók "táborában".
Amíg ezekre nem jönnek rá, addig biztos marad a patás.

7 év alatt nem sikerült rájönni de lesz még 5 év tovább próbálkozni.

nemecsekerno_007 2017.04.23. 15:26:50

@Janossz: "Nincs polgárságunk. Prolik vannak. Szegény prolik, meg milliárdosok is..."

Jaja, szegény prolik akik milliárdosok akarnának lenni a kanapén ücsörgésből. Akik azt gondolják, hogy a korrupció az amiből engem kihagynak.
De ugyanúgy trükköznek kicsiben. Ha nem muszáj nem lyukasztják ki a buszjegyet, okosba szereznek uszodai belépőt és még sorolhatnám.

A korrupt politikus nem az ok, hanem a következmény.

Andy73 2017.04.23. 15:31:39

@Amator: A tények végső soron egyszerű, makacs dolgok, és nem árt, ha a világkép is a tényekből indul ki. A kommentben mindenesetre nem fejtettem ki a világképemet, még csak vázlatosan sem, csupán a politikai erőviszonyokat írtam le, azt is csak tömören. Számomra a világ sokkal többet jelent a pártpolitikánál, főleg a magyar politikai kínálatnál.

EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.04.23. 15:37:43

" Olyan örvénybe került ezzel a párt, amelyből már nem jöhet ki jól. "

Tekintettel a vasarnapra, egy kicsit elbizonytalanodtam. Ez most meg az orbanrezsim eheti bukasa, vagy ez mar jovoheti ?
Mert a heten mintha mar megbukott volna, tehat atlehetne csusztatni a jovohetre.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.04.23. 15:49:24

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból: nagyon vicces troll vagy, egyrészt kis sem ejtettem a számon a a "bukás" szót, másrészt ha nem látod a folyamatos lecsúszást a kormányzati kultúrában, akkor nem érdemes ide irkálnod, valami minimális realitásérzéket ugyanis elvárok kommentelőktől itt

Janossz 2017.04.23. 15:53:27

@nemecsekerno_007: "A korrupt politikus nem az ok, hanem a következmény."
És akkor a dolog ezzel el van intézve?

Jó ötlet volt ez a CEU cirkusz, sokat segítettek a következő kormány dolgán. Az államigazgatás megtakarítása a kommiszároktól egész könnyű lesz: Davaj dokumenti!! Oroszosan. Kamupapír nem játszik tovább.
A kamu nyelvvizsgákat meg egy anyanyelvűvel két perc alatt lehet buktatni. Ötven milliárd végkielégítés megspórolva máris.
Egyszer csak el kell kezdeni a tisztulást. Trükközésből még nem épült ország.

NagyVonalakban 2017.04.23. 16:00:59

@EGY a megingathatatlan KÉT millióból:
"...Ez most meg az orbanrezsim eheti bukasa, vagy ez mar jovoheti ?...."

Ne aggódj, majd idôbenszólunk, ha megbukik.

Bàr azt te is èszre fogod venni.
Vissza kell adnod a trafikot....

nemecsekerno_007 2017.04.23. 16:06:44

@Janossz: "És akkor a dolog ezzel el van intézve?"

Kezdheted mondjuk a saját környezetedben ezekkel:

- számlát kérsz a gázszerelőtől, magánorvostól etc...
- nem "ügyeskedsz" a tömegközlekedésben
- nem veszed igénybe a kedvezményeket
- fizetsz SZJA-t a lakásod kiadása után

Soroljam?

Amíg az ellenérv az, hogy "dehogy fizetek azé', hogy ellopják tolvaj fideszesek" addig marad az ami most van.

Nyálverés.

Janossz 2017.04.23. 16:22:47

@nemecsekerno_007: És ezt szerinted valami természeti törvény diktálta, hogy így legyen?
Ki tehet (tehetett) volna ellene, hogy így legyen?
Csak a nem a mindenkori drága választott kormányunk?
Pl. az utolsó, akik alatt csak romlott a helyzet, semmit nem javult, viszont a nagyságrend egyet ugrott, milliárdos tétek vannak már...

nemecsekerno_007 2017.04.23. 16:28:47

@Janossz: "Ki tehet (tehetett) volna ellene, hogy így legyen?"

Mondjuk te.

Évekig ment a rinyálás a gyerekéhezésről. Könyvtárnyi rizsával kommentelték tele a cyberteret, de szerencsére voltak olyanok is akik másképp gondolták:

www.elelmiszerbank.hu/

Aki tenni akar, az tesz. Aki nem akar tenni, az kifogásokat keres.

Janossz 2017.04.23. 16:46:48

@nemecsekerno_007: Kicsit csapongsz. A kormányzati korrupcióról eszedbe jutott hirtelen gyermekéhezés...
Miért nem a Drága Balog Urat faggatod a témában? Hiszen övé!
Az meg, hogy a kormány velejéig korrupt, hát istenem...
Linkelni én is tudok: Tele vannak gyanús külföldi támogatókkal :-))) Könyörgöm, akasszuk fel?!
www.elelmiszerbank.hu/hu/tamogatoink.html#.WPy9iCxEPMo

nemecsekerno_007 2017.04.23. 17:04:03

@Janossz: "Kicsit csapongsz. A kormányzati korrupcióról eszedbe jutott hirtelen gyermekéhezés..."

"Ki tehet (tehetett) volna ellene, hogy így legyen?"

Egyem a szíved, a szemlélettel van gond. Rinyálás helyett, tenni kéne valamit. Tök mindegy, hogy az gyermekéhezés v. járdafelújítás.

Ha ez nem változik, akkor akármilyen kormányunk lehet. Még Goofy is lehet miniszterelnök. Tök mindegy.

Astalavista 2017.04.23. 17:26:50

@Janossz: "És akkor a dolog ezzel el van intézve?"

Igen. Bolond likból bolond szél fúj.

Mondok egy példát: Románia az EU legkorruptabb országa, ezt hangoztatják is, és "harcolnak" is ellene.
Viszont az államelnöknek, aki civilben középiskolai fizikatanár, majd polgármester - vagyis világéletében állami alkalmazott - volt, van 6 háza. Ezeket saját bevallása szerint a korrepetálásokbl összegyűjtött pénzen vásárolta. Kiderült azonban, hogy sosem fizetett adót ilyen tevékenységek után.
De még mindig államelnök, és a románok még mindig "harcolnak" a korrupció ellen, mert egyetlen korrepetáló román tanár sem fizetett még adót életében az ebből befolyt összegek után.
A korrupcióellenes ügyészség vezetőjét a svéd(!) állam ki is tüntette. :)

2017.04.23. 17:27:19

azért ez a bejegyzés is, mint ahogyan néhány elődje is erősen abból a feltevésből indul ki, hogy a konzervatív értelmiség egzisztenciális szempontból megőrzi státuszát és képes lesz erkölcsi, elmebeli állapotában is nagyjából sértetlenül, mint polgári jobboldal visszafordulni a zsákutcából.
ez a réteg, amelyik szellemi fölényével lelkesen Orbán után vetette magát a zsákutcába.
amelyiknek semmi gondot nem okozott Orbán nézeteinek többszöri váltakozása.
miért menne bárki utánuk?
amikor majd muszáj lesz jóval többeknek fölállni a kanapéról, mint a mostani "sorosista zavarkeltőknek", gyanítom a polgári jobboldalnak még ennyi szava sem lesz.
pedig eddig is lehetett volna, de nem.
azért kíváncsi vagyok máj 13. ra, de nem várom tőle a polgári jobboldal újjászületését.
vagy jobb lenne inkább megszületésről beszélni?

Janossz 2017.04.23. 17:37:47

@Astalavista: Igazán szép, fényes ívű gondolatmenet.
Tehát, ha másutt (Indonéziában, Katarban, Libériában, Romániában) valaki lop, az teljes feljogosítást ad nekünk is elkövetni.
És természetesen csak a szomszéd piszkos ügyeivel foglalkozunk...
" Ne menjünk messze, elvtársak, itt van mindjárt Kína!"
Mondták volt a szemináriumon 52-ben. Csak az már elmúlt.
Mi meg a saját nyomorunkkal kéne, hogy törődjünk.

Moin Moin 2017.04.23. 17:55:20

Két kérdés:

1.) Hogyan, miben definiálnád "a nemzeti gondolat javát" (, amelynek meg kell maradnia)?

2.) Ez a "java" miképpen, mi által képes "egy versenyképes társadalom irányítására"?

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.04.23. 18:26:59

"Csőcselék?" Kik azok? Miről ismerszenek meg? Hány embert ért ide a szerző?

Skorpió53 2017.04.23. 18:38:20

@zokogjatok: igen Hitlert is demokratikus úton választottak meg. Azért mert képes az ostoba tömegeket megvezetni még diktator.

Tamáspatrik 2017.04.23. 19:59:07

Nagyon KONKRÉT programokkal lehetne jönni, megtartva azt, amely a mostani kormányzatnál "polgári" mércével mérve rendben van, és kiiktatni az ettől való súlyos eltéréseket.

Adórendszer:
1.A multik és bankok nagyobb terhelése megmaradjon egy szinten, de ne érjen el olyan szintet, amely már menekülésre ösztönzi őket.
2.Egykulcsos SZJA helyett enyhén progresszív többkulcsos.
3.A kistermelést nem kell eszetlenül nyomni kedvezményekkel, pl. "őstermelőket. A házi sörfőzés támogatása (mint a házi pálinkafőzésé) az alkoholizmust támogatja. Sosem szívtam kendert nem is érdekel, de megszüntetném a jelenlegi szintű kriminalizálását, mert bizonyítottan egészségesebb az alkoholizálásnál.
4.A korrupció elleni fellépés: a pályázatok visszaélésszerű kiírása ellen is fel lehet lépni, utólagosan is. Elkezdenének vizsgálódni a hatóságok és cégek körül, lehet hogy 5-10 éven belül lennének eredmények, de utána legtöbben kétszer is meggondolnák.

Leállítani az állami sporttámogatás nagy részét és helyette fejleszteni a tömegsportot, új hosszú távú energiapolitikát kidolgozni, a családtámogatásokon egy kicsit változtatni, az ÖNKORMÁNYZATISÁG elvét visszaállítani (települések, iskolák stb.) Új gazdaságfejlesztési program is kell.

Nem kell mindent felforgatni csak a vadhajtásokat levágni, pl. az oroszokkal a jelenlegi szoros együttműködést elengedni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2017.04.23. 20:19:33

@Holger Hartland: @Moin Moin: @Tamáspatrik: minden jó szándékú észrevételt figyelembe veszünk stb., különösen a törzskommentelőkét

Astalavista 2017.04.23. 20:33:51

@Janossz: "Tehát, ha másutt (Indonéziában, Katarban, Libériában, Romániában) valaki lop, az teljes feljogosítást ad nekünk is elkövetni."

PISA-szökevény-e vagy. :)
Tehát: másutt is lopnak, és ott sem segít semmi, amíg a nép nagyobbik része IS lop.

Janossz 2017.04.23. 21:11:14

@Astalavista: Annyira beleszerelmesededtetek már a lopáshoz való úgymond jogotokba, hogy már azt se értitek, mi a baj vele. Majd megtudjátok.

Holger Hartland · http://hartland.blog.hu 2017.04.23. 21:28:00

@HaFr: Engem nem kell figyelembe venni, csak egy szavazó vagyok. :) (Persze nem is tilos, köszönöm.)

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2017.04.23. 21:29:37

Egy-két nem országos (online) lapban, kezdenek szaporodni a hírek, hogy a baloldal pártjai új arcokat/neveket "vásárolnak" képviselőjelöltnek, itt meg „elvi” síkon folyik a vita.

Az értelmiség, mint eddig annyiszor addig csiszolja az elveket, hogy nem jut el a cselekvésig, a tagság fölvállalásáig, aztán majd a választás után jönnek a szemrehányások, hogy hát Péter, nem voltál elég hatékony, de betenni időt, pénzt, ötletet a dologba, azt már nem. Ha majd átlépi a küszöböt a párt, akkor meg jön, hogy a sok ötletünk, iránymutatásunk miatt sikerült.

Ne feledjük, egyszer mindenkitől megkérdezik: Ott voltál, tettél érte/ellene?

profiügyfélszolgálat 2017.04.24. 18:57:14

Orbán nem a maga, hanem a polgárság szempontjából tett rossz lóra, nem ártott volna a polgári Magyarországnak egy jó Orbán. De kétszer is egymásután leszavazták. Nem Orbán hagyta cserben a polgárságot, és még csak fordítva sem történt, egyszerűen az van, ami a liberálisokkal: nincsenek elegen. Ebbe ők belebuktak, Orbán meg kénytelen-kelletlen másodszor is lovakat váltott. Innét kezdve jó a leírás: igen a prolikra váltott. Ők vannak többségben Magyarországon.

abdul hackeem 2017.04.24. 20:04:51

@profiügyfélszolgálat: Négy évnyi 2/3-dal és három évnyi többséggel a parlamentben mit változott az őt(fideszt) megszavazók helyzete/státusza?
Ja, bocs a lovakat kellene megkérdeznem, hogy mi is az elvtelenség és becstelenség következménye.

Boross Bence 2017.04.25. 04:26:47

@Skorpió53: Népszerű tévhit a demokrácia ellenfelei körében, hogy Hitler demokratikusan lett megválasztva, csak éppen nem igaz.

Lásd:

mult-kor.hu/20130402_mikor_lett_korlatlan_hatalma_hitlernek
süti beállítások módosítása