1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.10.01. 11:37 HaFr

Magyarnak lenni nem érdem, de lassan már nem is lehetőség

Nagy baj, hogy a nacionalizmus a legnagyobb politikai erő idehaza. Még nagyobb baj, hogy ez egy etnikai típusú nacionalizmus, azaz a vélt (senki által nem definiált, ideologikus) "igazi" magyarság megőrzését tartja az ország legfőbb erejének, érdemtől, tényektől, a világ alakulásától függetlenül.…

komment

süti beállítások módosítása