A néha -- egyébként legkevésbé a kiötlői által -- NER-nek (Nemzeti Együttműködés Rendszerének) nevezett, de szerintem nagyon találó metonímia egyetlen komplex újraelosztási tér, amelyben nemcsak a pénz és a gazdasági hatalom, hanem a tudás, az értékek, az erkölcsi rendszer, a jog(ok), a közösségi javakhoz való hozzájutás, a mindennapi életek (igazodások, karrierek, szenvedélyek, vágyak, értelmek) és általában a gondolkodás és a cselekvés néhány generációra előre való újraszervezése folyik. Az ereje éppen ebből a komplex ambíciójából fakad amennyiben az említett aspektusai kölcsönösen erősítik egymást (pl. értékek a közösségi javak elérését, mindkettő a karrierlehetőségeket). A jövő szeretne itt készülni, kérem. Szoktam rendesen szidni a baloldali-liberális értelmiséget (ebben egy platformon pl. TGM-mel), hogy mennyire fantáziátlan és tehetségtelen, ami már a megértést is akadályozza: leragad ismert, avítt, legföljebb a célnak megfelelően kipofozott fogalmaknak a tárgyra való ráhúzásánál (fasizmus, maffiaállam, korrupció, propaganda), de nem látja a tágabban vett konzervativizmus teremtő erejét a ráció ellenében és -- a szenvedélyekbe, vágyakba, felfogásokba ágyazott -- új értelmek, új összefüggések létrehozásában. (Ez az értelmiség a konzervativizmusról eleve azt hiszi, hogy valami idejétmúlt dolog -- ismét csak bedőlve a névnek --, ami persze csak a saját progresszivista kliséi alapján történhet meg, viszont így a kritikai terméketlensége miatt azonnal elvész a vélt szellemi fölénye és a politikai cselekvőképessége is.)
A NER-kísérlet sokkal érdekesebb jelenség szellemi értelemben, mint általában hiszik: a múlt, a jelen és a jövő kritikai összekapcsolása és újraírási szándéka (ekként új értelemadás mellett) egy pillanatra kiemeli az országot a lineáris történelemfelfogás, a haladás, a gazdasági "törvényszerűségek" elvileg kiszámítható -- nevezzük így -- nyugati paradigmájából, és egy új, inkább nietzscheánus, az "örök visszatérésre" emlékeztető, de erősen futurista ambíciókkal is terhes, új rendezőelveket felmutató paradigmára mutat, az esszenciális, örökre szóló nemzetre. Az említett komplex újraelosztási és -jelentésadási tér e paradigma méhe, lombikja. A korrupció nem azért a rendszer lényege, mert szeretnek lopni, és nem is csak azért, hogy érdekeltté és bűnrészessé tegyenek sokakat. A gondolkodásra képeseknek azért csak feltűnhetett, hogy már jó ideje elloptak annyit, amiből mindenki élhetne mint Marci Hevesen, tehát csak kell lennie a lopáson túlmutató célnak, amely a NER vezetőinek hite szerint egyszer majd legitimmé, sőt szükségszerűvé teszi a mai lopást a nagy többség szemében.
Egyetlen legfőbb erkölcsi jó lesz: a nemzet, és egyetlen legfőbb kötelesség lesz: a nemzet védelme. Onnan nézve minden, amit most tesznek, erkölcsös és igazolható. A korrupció azért döntő funkció (vö. Lánczi), mert megfosztja az erőforrásoktól a régi, "nyugati" paradigma híveit, akik -- ahogy az utóbbi időben látszik -- csak a központi akarat szerint kaphatnak vissza belőle, ha a rendszer úgy dönt, hogy néhányan közülük valamiért kooptálhatók. Az újraelosztás és nyomában az újjászervezés a lényeg: az autonóm, pontosabban a korábbi paradigma szerint működő intézmények felszámolása vagy az új paradigmához való hozzáigazítása, egy új "nemzeti" rend és rendszer alapjainak megvetése, amelyben a jobb-bal megosztottságot felülírja a "nemzeti együttműködés" új logikája, egymásra találnak a régi ellenfelek/ellenségek, illetve a körön kívüliséget újradefiniálják (talán "nemzetellenességként", majd meglátjuk). Ebben a folyamatban a korrupció a régi (sok más egyéb mellett antikorrupciós) paradigma képviselőinek látványos megalázásáról is szól.
A NER-nek nem véletlenül a legnagyobb ellenfele a globális logika (a progresszivizmus, a homogenizáció, a gazdasági alapvetések, a nemzetállamok feletti intézmények, az univerzális jogok és értékek, Soros stb.). A globális logika hozza majd el a vereségét is, mert ez a logika nem legyőzhető, az értékek és érdekek centralizálása és újraelosztása tartósan nem valósítható meg a globális logika kárára, nem lehetséges új paradigma, amelyet ne a globalizáció szülne meg, még ha ennek része is lesz a mai nemzeti reakciók tanulsága. Az élet megőrzése és az alapvető egzisztenciális igények kielégítése hosszabb távon mindig a hatékonyabb rendszereket fogja kiválasztani a pazarlóakkal szemben, és ha ez a rendszer a globális kapitalizmus, akkor azt -- de nem azért, mert globális és kapitalista, hanem mert ez a modernizáció mai fokán az adekvát egyensúlyi (homeosztatikus) rendszer. A NER pazarló, valójában konszolidálhatatlan rendszer, amely soha nem fog eljutni abba az állapotba, hogy a gondolkodásnak és a cselekvésnek a globalizációval ellentétes új paradigmájává váljon Magyarországon, viszont a fentebb vázolt ambícióinak meg nem értése, magabiztos leegyszerűsítése és félreértése évekkel kitolja az ellene való sikeres felkészülést, a globalizmusba való termékeny, a lehetőségekhez mérten sajátos belépést, és ezért folyamatosan növeli a lemaradásunkat -- a jelenlegi átfogó erőszakkal szemben -- a tényleges rendhez képest.
