1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Polgári konzervatív blog

2016.08.21. 10:06 HaFr

Mi is az a társadalmi teljesítmény, és miért nem érdekes az olimpia?

Orbán helyesen mondta (ha nem is fogalmazott pontosan, ezért hadd korrigáljam): vérzivataros időkben a magyar nép sikervágyát mindig az olimpiai érmekkel törekedtek csillapítani az utóbbi száz év döntően diktatórikus vezetői. A társadalmunk sikertelenségét kompenzáló fikció a "sportnemzetről" abba a legártatlanabb szférába csúsztatta az önkiteljesítést, amelytől a legkevésbé kellett tartaniuk a politikai vezetőknek, a sportsikerek hajszolása visszatérően jó eszköznek tűnik a társadalom manipulációjára. Ebbe a narratívába illeszkedik Orbán is, akinek ráadásul az egész kormányzása a hadiállapot jegyében zajlik, amelynek a sport, íme, a "pozitív" (támadó) frontja, a migráció, Brüsszel és Soros a "negatív" (védekező) frontja, de egyként a manipulációt szolgálják a valós társadalmi teljesítményről való beszéd helyett. (Közben ez az egész stílus nemcsak baljós, de vicces is a jelen esetben, amikor a sportolóink talán a Pekinget követő legsikertelenebb olimpiát abszolválták, ejnye.)

Megírták már mások is, sikeres nemzeteknek nincs kitüntetett szükségletük olimpiai babérokra. Önmagukkal békében élő társadalmak a sikereket döntően másképp mérik: egy Porsche 911 gyártásmérnökeinek (nem pedig az összeszerelőinek) és ellátási láncának teljesítményével, a svájci vasúti rendszer (ideértve a jegyfoglalási rendszertől a mozdonyokon, a szerelvényeken és a villamosításon keresztül az alagutakig és az állomásokig mindent) komplex minőségével, egy német kisváros templomtéri piacának 800 éves polgári tradícióival, a finn iskolarendszer folyamatos fejlődésével, a dél-koreai életszínvonal emelkedésének utóbbi harminc évével, az egyetemek autonómiájával, az igazságszolgáltatási rendszerbe vetett hittel, és ha már a sportról is szó van, inkább a tömegsport, mint a versenysport erejével -- illetve mindösszesen azzal, ahogy ez egyetlen társadalmi rendszerré áll össze, amelynek tengelyében az értékteremtés áll. Ami a legfontosabb: mindez a valóság jegyében zajlik. Az említett dolgokat a névértékükön kezelik, ahogy a politikát és a helyi állami vezetőket is, mindegyiknek megvan a funkciója, illeszkednek egy tágabb társadalmi rendbe és identitásba, amelyről folyamatos, értelmes diszkusszió zajlik a NZZ, a Welt, a NYTimes, a Le Monde, a New York Review of Books hasábjain, a gondolatok bekerülnek a nyilvánosság áramába, és találkozva a tradíciókkal és a legjobb gyakorlatokkal mindig a valósághoz igazítják a tömegek percepcióját. Röviden: nem hazudnak maguknak, következőleg nem engedik meg ezt a politikusaiknak sem.

Erről a robusztus értékteremtő rendszerről felcsúti stílusban véleményt alkotni (miközben a magunk szerény, ám annál parlagibb eszközeivel megpróbáljuk azt -- meglehetősen nevetségesen -- aláásni), közben idehaza teljesen vakvágányra vezetni a Nyugatra nagy többségében legfeljebb turistaként látogató népünket olyan butaság és felelőtlenség, amely egy miniszterelnök és kormánya kapcsán felveti a hazaárulás erkölcsi bűnét is. Magyarország ezzel a politikai garnitúrával sosem lesz versenyképes, önmagával békében lévő, önmagát reálisan látó és önmagán dolgozó ország.

103 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr5211069386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lexa56 2016.08.21. 12:35:21

Őszinte politikus - contradictio in adiecto legalábbis mifelénk biztosan

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.21. 12:40:10

@gellért mária: @HaFr: aggasztó, h Mária egy lapon tudja említeni a szakértelmet és az őszinteséget az említett pártokkal, miközben azt hiszi, hogy az őszinteség a semmiből majd előugrik, és "csak" erre van szükség. Közlöm, szerény véleményem szerint ezek a pártok és a vezetőik nem értenek semmihez, amitől választható, partiképes politikusnak kellene tekinteni őket.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.21. 13:11:37

@Laptop7712: nem tudom, hogy elindult-e valami, te így látod? Ha így van, ideje volt.

2016.08.21. 13:16:09

a nyugatos nemzetköziség (multikulturalitás) elbukott. unortodox nacionalizmus, országépítés a németekkel, kelet-közép európai föderalizmus, európai unió külső határainak védelme. ezek lényeges pontok. nagyfokú önkormányzatiság. de azt ki kell vívni. ha mondjuk a tisza és a mellékfolyói mentén összefognak és valaki meghirdeti a nagy-tisza tervet, akkor az olyan politikus lehet, mint tisza istván. persze arra számítson, hogy a "kommunisták" megpróbálják lelőni. száz éve is a tradicionalista magyar elit és a "tanácsköztársaság" "liberálisainak" játszmája volt ez.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.21. 14:07:02

@unionista᠋:

"európai unió külső határainak védelme"

Az Adrián magyar kikötő lesz, ahonnét kiindulva az "Horthy Miklós" magyar helikopter-hordozó hadihajó járőrözni fog az Égei-tenger és a Mediterrán vizein, ahol lövi majd a vízbe az Európát támadó migránshordákat?

Laptop7712 2016.08.21. 14:21:01

@neoteny: Ebben a történetben nagyon otthon van az ausztrál kormányzat - csinos kis plakátot tervezett ebben az ügyben - munkáját segíti a Royal Australian Navy.

www.ibtimes.co.uk/australia-controversial-no-way-anti-immigration-advert-sparks-outrage-1470023

gellért mária 2016.08.21. 14:39:44

@HaFr:Akkor idézek a blogból: Ami a tömegeket illeti
1,"Nem hazudunk magunknak, következőleg nem engedjük meg ezt a politikusainknak sem." Kérdezem , hol van ez a tömeg, ez a társadalom? Egyelőre az a párt nyer, amelyik nagyobbat hazudik. Én nem azonosítottam a szakértelmet és az őszinteséget az említett pártokkal. Pont azt írtam, hogy nem engedhetik meg maguknak az őszinteséget, akkor sem, ha tudják, szakértőktől tudják, hogy mit kellene tenni.Nem engedhetik meg maguknak, mert akkor nem nyernek. Azt írtam, hogy ahhoz olyan helyzet kell, amikor őszinték lehetnének./Churchill, mint szimbólum/
2, "Ezzel a politikai garnitúrával M.o. sohasem lesz versenyképes."Igaz, de melyikkel lesz? A Moma-val, PKP-al az lenne, de akkor miért a Fidesz van hatalmon, miért nem a Moma és a PKP? Meg sem tudjátok közelíteni a hatalmat.Gondolod ez véletlen? Nem véletlen, azért mert nem hazudtok.Mikor vagy milyen idők kellenek ahhoz, hogy ti nyerjetek?A Fidesz pont a hazugságaival és a korrupcióval stabilizálja választói bázisát...hogy lehet ezt őszinteséggel, szakértelemmel, utolérni?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.21. 14:47:44

@Laptop7712:

Azzal a különbséggel, hogy az ausztrálok nem süllyesztik el a migránshajókat, hanem pl. Nauru ( en.wikipedia.org/wiki/Nauru_Regional_Processing_Centre ) szigetére viszik őket. Kétségtelenül kemény metódus -- de hát az ozzie-k ősei bűnözők voltak, akik választhattak az Ausztráliába deportálás és a felakasztás között. ;-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.21. 14:51:12

@gellért mária: 1. ezt nem tudjuk, sose beszéltek őszintén, már nem is képesek rá, és akkor se nyernének, ha a hazudozást az égig növesztenék -- arra meg végképp képtelenek, hogy egy komplex társadalmi modernizációt levezényeljenek, erről spec volt alkalmuk elégséges bizonyítékot hozni az utóbbi 25 évben
2. Az bonyolult, h nem tudjuk megközelíteni a hatalmat, de valóban része ennek, hogy nem hazudunk, további okai között azonban ott van, hogy z ellenzék viszont tovább hazudik a maga béna módján, ezért a választók már nem hisznek semmilyen új alakulatnak. A lényeg, ami mondani akarok, hogy jól működő társadalmat csinálandó nem elég nem hazudni, illetve a mai ellenzék éppen olyan káros a maga helyén, mint a kormány. Ez utóbbiban nyilván nem osztod a véleményem

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.21. 15:07:12

@HaFr:

Azért a MOMA-nak van egy programja ( www.moma.hu/program ), amiben én nem találtam nyilvánvaló hazugságot -- habár lehet, hogy nem olvastam el elég gondosan.

Szerintem a MOMA-program nagy hibája az, hogy a tömörségre és a közérthetőségre törekvés ellenére még mindig egy akkora szövegtömeg, amit nem olvas el "a köznép". Ezt mindenképpen le kellene "sűríteni" egy "12 pont" stílusú kiáltványszerűségre is: habár arról látszana, hogy sokkal inkább tömegpropaganda a célja, de a "közfejekbe" történő mémültetésnek hathatósabb eszköze lenne. És mindig hivatkozhatna a teljes(ebb) programra.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.21. 15:23:35

@neoteny: nem is a MoMa programja számít, azt kell mondanom, hanem a vezetőinek személye és politikai rátermettsége -- én ez utóbbi híján döntöttem úgy, hogy abbahagyom a politikát, ezt megtehetné Bokros is; sokkal szívesebben folytatom más irányú tevékenységeimet, márpedig a politikát (főleg kis hazánkban) nem lehet másodállásban csinálni.

gellért mária 2016.08.21. 15:50:33

@HaFr: De , "ez utóbbiban"...is osztom a véleményed...azt hogy károsak. Azt nem osztom, hogy nem tudják, mit kellene tenni...már én is tudom, pedig nem vagyok szakember. Tudják, csak nem teszik, mert akkor elveszítik a szavazóbázisukat.A Fidesz is tudja, el is távolítottak minden szakembert a hatalomért.Ez a csapda. Minden párt eladja az országot egy lóért.Te is írtad, hogy a magyar társadalom 90 %-a nem érti a világot. A kommentek többsége is ezt tükrözi. Na ebben a társadalomban tedd azt ami kellene.Ennek a felelősségét nem lehet egyszerűen a mai ellenzékre hárítani. Ez is bonyolult.Az előző ellenzék sem volt különb.

gellért mária 2016.08.21. 15:55:46

@HaFr: És még azt is hozzáteszem, hogy az előző kormány, nem verte szét a jogállamot. És ez nem kevés.

2016.08.21. 16:55:55

@neoteny:
igen, szerintem az adriai tengermelléken akár szükség lenne magyar érdekeltségre. miért ne vásárolhatna vagy vehetne tartós bérbe a legkisebb szabad kikötőnyi területet a magyar állam. értem, hogy ez nem ortodox liberalizmus. és azt is értem, hogy a zsidóság ehhez nem csatlakozna. ne csatlakozzon. ezek után ha egy magyar kereskedő akar áru adni vagy venni, akkor üzletelhet adrián. bármelyik nemzeti keresztény magyar. és a zsidó és zsidókeresztény hitközségek nem. hiszen ők ehhez nem kívánnak csatlakozni. a megoldás a szekularizáció. és ezek után lehet szabad kereskedelmi megállapodást kötni a horvátokkal.

horvátország területén a magyarok részére biztosítják a rijeka-letenye útvonalat, a magyarok a horvátok részére a hasonló hosszúságú letenye-rajka útvonalat. amivel elérhetik az északi szláv területeket. így létrejön az unortodox nemzeti keresztény rijeka-rajka korridor. és bégetnek a zsidók és a nyugatos nemzetköziség hívei, hogy beavatkozott az állam. mert ha ezek után ha nemzeti keresztény kereskedőházak állami segédlettel összefognak, akkor kiszorítják a szegény kis tesco-t. igen, de lehet, hogy így lesz felzárkózás. nem a nemzetellenes és a keresztényellenes judaizmusra, hanem a tradicionalizmusra alapozva.

de még egyszer. nem azt állítom, hogy cohen bácsi boltja a gonosz birodalma. mivel az nem jött be ezért a népek keresnek egy másik fejlődési pályát. az értelmiség dolga az, hogy mondjon másikat. csak ezt ne akarja senki félreérteni. és lehetőség szerint ne gyűlölködjön. se azon, hogy ez volt. se azon, hogy esetleg ez lesz. ha horvátországban és magyarországon nemzeti kereszténység lesz az államvallás, akkor abból például ez a rajka-rijeka korridor következik.

2016.08.21. 16:56:38

ez is szabad kereskedelem, csak "unortodox".

2016.08.21. 17:01:57

és hogy érthető legyen. rijeka az unió külső határa. és azt a horvát és a magyar haderő is védi. és a többi nemzeti keresztény állam. ebben a koncepcióban az eu erőd. ami nem azt jelenti, hogy nincs kereskedelem. hanem azt, hogy az szabályozott.

2016.08.21. 17:48:35

@neoteny:
a moma programját bokros jegyzi. és ő sose lesz népszerű. a bokros csomagot 1995 március 15. előtt jelentették be. akkor azt mondtam, hogy 10-20 éven belül fent lesz a parlamentben a szélsőjobb. mert azok a gyerekek akik nem értik, hogy miért nem kapnak kindercsokit (a megszorító csomagok miatt) felnőnek. de azt gondoltam, hogy a megszorítás sikeres lesz. egészen addig amíg be nem mentem a legnagyobb forgalmú számítestechnika üzletbe azért, hogy elhozzak egy megrendelt western digital winchestert. az üzlet tulajdonosa rendkívül ideges volt a bevezetett csúszóleértékelés a vámpótlék miatt. ez nyilván jelentősen megnövelte a kiadásait. és előttem volt egy fickó, aki garanciában hozott vissza egy gépet. aki hiába mutatta a számlát. a kereskedő magyarázta, hogy magánszemélyként miért kért egyáltalán. nem mondta el neki az eladó, hogy bármit el lehet vinni anélkül is. olyankor csak "10% áfát" számolnak fel "nem hivatalosan". de úgy is él a garancia, mert a nagykereskedő a hibás árut visszaveszi. illetve mostantól kezdve csak úgy él. mondta dühösen a főnök. majd én következtem. mondtam, hogy kellene egy merevlemez, amit előzetesen rendeltem. megkérdezte számlát kérsz? ha úgy van garancia, hogy nem kérek, akkor nem kérek. és ezen a ponton azt gondoltam, hogy a bokros csomag aligha lesz sikeres. ha a város legnagyobb forgalmú számítástechnika üzletében ez van, akkor nyilván máshol is ez megy. legfeljebb nem ilyen nyíltan. a nép el kezd trükközni, akkor a tervezett számok össze-vissza teljesülnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.21. 18:06:02

@unionista᠋:

"a nép el kezd trükközni, akkor a tervezett számok össze-vissza teljesülnek."

Egyszer belinkeltem a videót, amiben Kádár János bejelenti az 1980-as Pártkongresszuson, hogy a tervezett számok nem teljesülnek. Az a Bokros-csomag bejelentése előtt 15 évvel volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.21. 18:14:20

@unionista᠋:

"az üzlet tulajdonosa rendkívül ideges volt a bevezetett csúszóleértékelés a vámpótlék miatt. ez nyilván jelentősen megnövelte a kiadásait."

Azért volt ideges, mert egy globalista judaista hazaáruló volt: nem akarta elfogadni, hogy a csúszóleértékelés és a vámpótlék a piacvédelem részei, a hazai termelők érdekeit védi. Neki abból volt a haszna, hogy a szegény kismagyar az import merevlemez vásárlásba adósodott el; bezzeg ha a magyar származású merevlemezt vette volna drágábban, akkor a magyar nemzeti pénz nem került volna kiszivattyúzásra a gonosz multi WD zsebébe, hanem a nemzetnek hajtott volna hasznot.

Remélhetőleg az ilyen üzlettulajdonos már elűzetésre került azóta.

2016.08.21. 19:11:35

@neoteny:
már akkor létezett. a társadalmi trükközések a növekvő adósságszolgálatból következnek. a kincstár ugyanis KEVESEBB pénzt költ el, mint amennyit beszed.

2016.08.21. 19:12:00

@neoteny:
úgy tudom, hogy csak a vadászboltja maradt meg.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.21. 19:34:06

@unionista᠋:

"a kincstár ugyanis KEVESEBB pénzt költ el, mint amennyit beszed."

Aha. A költségvetés deficitje nem is létezne, ha a kincstár nem végezne adósságszolgálatot. Akkor viszont nagyon egyszerű a megoldás: jelentsen részleges államcsődöt, tagadja meg az idegenektől származó hitelek visszafizetését. Akkor csak a magyar tulajdonban lévő államkötvényekre kellene teljesítenie. Az a pénz meg az országon belül marad. Igaz, ez után sokkal nehezebb lenne idegen forrású hiteleket felvenni: de az áldás lenne, nem átok, hiszen akkor nem adósodna el ismét idegeneknek, nem állna elő a mostani helyzet, amikor idegen zsebekbe kerül kiszivattyúzásra a szegény kismagyar vérével/verejtékével megtermelt pénz.

2016.08.21. 19:57:11

de ha már vadászat és winchester. a kürt kft sikerei kapcsán azt kellett volna mondani, hogy azt félig államosítják. de nem azért, hogy kürti sándor rosszul járjon. hanem azért, hogy meginduljon kezdetben kormányzati, önkormányzati célra elinduljon a magyar merevlemez gyártás. több, mint 200 cég dőlt be amíg megmaradjon a szokásos három nagy. ez ebben az esetben a western digital, seagate és a toshiba.
en.wikipedia.org/wiki/List_of_defunct_hard_disk_manufacturers
blogs-images.forbes.com/tomcoughlin/files/2016/01/2015-HDD-Market-Share-Breakdown.png
és ezzel nem felétlen az a cél, hogy létrejöjjön egy hatalmas globális vállalat. hanem akár azért, hogy akár a műegyetemen lehessen hardvert fejleszteni. csak ilyet nem akart kürti sándor. sokkal inkább aggódott a cigányokért. ő is beledugta a fejét soros györgy fenekébe. és most majd kiderül, hogy nincs igazuk. azt kellett volna csinálni, amit a "nácik" mondtak. ezt a játszmát a "libsik" bukják be. jelen állás szerint kürti aki egy kiváló ember hazaáruló "zsidóbérenc" lesz. a kultúrharcban ha nincs kiegyezés, akkor az egyik oldalnak buknia kell.

azért tüntetik ki bayert. adja vissza a lovagkeresztjét néhány főokos. mert azt írta, hogy "Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba."

ugye a hülyék (nem liberálisok, hanem hülyék) úgy értelmezik, hogy üssék el a cigány gyerekeket. ennek a mondatnak nem az a jelentése. ezt felteszem az olaszliszkai eset kapcsán írta. ahol az a tanár, akit agyonvertek (és igen, cigányok verték agyon), akkor jobb lett volna ha beletapos a gázba. aztán lehet mondani, hogy bayer gyűlöletkeltő. de mindkét oldal az. aki most visszaadja a kitüntetését az is gyűlöletkeltő, csak az ellen oldalon. ez a korszellem. így adja vissza a kitüntetést a kiváló vegyész: "Nem vállalok semmilyen közösséget azzal a politikával, amelyik állami kitüntetést ad annak a FÉREGNEK" (kiemelés tőlem). és ezt hol is közölje, mint a facebook oldalán.

félre értés ne essék egyik oldalon sem állok. mindkét oldalt megértem. de ha valaki a másiknak azt mondja, hogy te féreg, akkor az ugyanúgy nem lovagkeresztény. azt kellene inkább mondani, hogy a bayer most kérjen elnézést azoktól, akiket megbántott ha már kitüntették. és esetleg üljön le ez a sok közéleti főokos (kenyeres úrtól bayerig) és beszéljék meg. ha erre képtelenek, akkor csak az egyik oldal maradhat. akik úgy érzik, hogy kitört a fasizmus,azok távozzanak az országból. vagy ebben a modern kori vallásháborúban a kisebbségben maradtakat szekularizálni kellene. mert másképp a közvetkező évtizedben is folyik ez az értelmetlen vita. ha nincs mód kiegyezésre, akkor nyerjen az egyik. és az legyen a vesztes, amelyik az ország összeomlására játszik. csak azért, mert nem a neki tetsző pártot választották. vagy mert kitüntettek valakit, aki nekik nem tetszett. (ebből a lovagkeresztből évi 280 darabot kiszórni. felteszem csak van egy ilyen már bódi gusztinak is.) a kitüntetésekben is disztingválni kellene. az adományozás egyik formája a "rossz fiúknak", a másik a "szenteknek".

2016.08.21. 20:20:40

@neoteny:
ha én lennék a pénzügyminiszter tanácsadója (ahogy nem lennék az, mert közéleti tevékenységért egy fillért sem fogadnék el. de nem vagyok szent. a western digital merevlemezt is ugye számla nélkül vásároltam. ennek a be nem fizetett áfáját önként ledolgozom). szóval akkor azt mondanám, hogy egy évben csináljunk költségvetési többletet. és a bóvli állampapírokat a külföld irányába ne fizessük vissza. és ne adósodjunk tovább. persze ilyen esetben bedöntenék a forintot. fel kellene adni a konvertibilitást. ami nem azt jelenti, hogy nem lehetne kereskedni, hanem azt, hogy az nem lenne teljesen szabad. az árut sem lehetne szabadon kivinni az országból. a világban azt látnák az óvodások, hogy nincs dupló. nyilván persze ezt csak viccből mondanám. egy ország ne akarjon széllel szembe pisálni.

a komolyabb válasz például az, hogy csinálni kellene visegrádi "arany" koronát. persze csak mondjuk a biztonsági szál lenne aranyból. a v6 (pl, cz, sk, hu, cr, si) erdélyből vásárolna. ezek után nyilván ott is be lehetne váltani. ebből lehet egy mini vámunió.

zipe moha 2016.08.21. 20:47:31

tanácstalanság..de legfőképpen szellemi ernyedtség amerre a szem ellát..a kortársak úgy kapnak ízelítőt a történelmi kiszolgáltatottságból a korszakos tehetetlenségből,a bármi áron történő illeszkedés kényszeréből mintha valaha, bármikor máskor nem pont ugyan így történt volna...mintha lett volna valaha is kor ami kórba vezetett volna bele, kórtünet kór együttes és korrajz nélkülibe...

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.21. 21:55:22

@unionista᠋:

Neked nem jó, amit csinál

- Csányi
- Róna
- Kürti
- Kenyeres István
- Merkel mutti
- a TESCO
- a TEVA
- a Prezi
- a LEGO
- a FlexTronics
- az Electrolux
- a Mercedes
- az Audi
- a ThyssenKrupp Presta (habár az épp' a Műegyetemről eredt)
- a székelyek
- a norvégok
- a svájciak
- a szegediek

Te mindegyiknél jobban tudod, hogy mit kellene csinálniuk.

Alick 2016.08.21. 22:26:16

"ez egyetlen társadalmi rendszerré áll össze, amelynek tengelyében az értékteremtés áll."

Az értékrendi pluralizmus szemléletében ez legalább olyan félelmetes, mint a hazai agymosás.

"Az említett dolgokat a névértékükön kezelik, ahogy a politikát és a helyi állami vezetőket is, mindegyiknek megvan a funkciója, illeszkednek egy tágabb társadalmi rendbe és identitásba, amelyről folyamatos, értelmes diszkusszió zajlik a NZZ, a Welt, a NYTimes, a Le Monde, a New York Review of Books hasábjain, a gondolatok bekerülnek a nyilvánosság áramába, és találkozva a tradíciókkal és a legjobb gyakorlatokkal mindig a valósághoz igazítják a tömegek percepcióját."

Ugyanúgy manipuláció, csak kevésbé provinciális, mint nálunk.

Alick 2016.08.21. 22:28:32

@csentecsa: "fontosabb az olimpia, mint hogy milyen az új Porsche vagy Renault."

Ha megengedjük az értékrendi pluralizmust, nemcsak termelésből és fogyasztásból áll az élet... másképpen ugyanaz a materiális redukció, mint Marxnál, csak a másik oldalon.

gellért mária 2016.08.21. 23:09:44

@csentecsa: "Sikeres nemzeteknek nincs kitüntetett szükségletük az olimpiai babérokra" Igen így van. A hangsúly a "kitüntetett szükséglet"-en van, csak te nem értetted meg a blogot.

Aldou Raine 2016.08.21. 23:12:26

A Fidesz népszerűségének egyik titka, hogy a nemzeti büszkeséget erősítve, okot ad a pozitív gondolatkora és büszkeségre, amire annyira kiéhezett a pannon-pesszimizmushoz és letargiához szokott magyar!

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.21. 23:31:35

@unionista᠋:

"az a tanár, akit agyonvertek (és igen, cigányok verték agyon)"

Nem vagy elég megértő: kicsi az empátiás készséged.

Az történt, hogy a helyi közösség vezető személyiségei a rend fenntartása érdekében szigorú de igazságos büntetésben részesítette a közösség szebb jövőjét megtestesítő gyermek életét terrorisztikus brutalitású közömbösséggel fenyegető, a helyi közösség területére emberéletre súlyos veszélyt képviselő eszközzel betörő idegent.

manager2008 2016.08.21. 23:36:47

Az olimpia azért nem érdekes, mert egy foglalkozásszerűen teljesített "sport" teljesítmény már elávolodott az emberek tömegeinek a sport fogalmához köthető elképzeléseitől. Kit érdekel hogy Hosszú Katinka hány másodperc alatt úszik akármit. Megér ez az adófizetőknek 150 milliót? A frászt. Mibe kerül ez az egész élsport az egész társadalomnak?
Direkt megfigyeltem egy falusi kocsmában nézték a focit, amikor magyar csapat játszott, az olimpiát a kutya sem nézte. Ez a sport mintát nem ad, nem sportol e miatt senki, ez csak egy tévé műsor. Annak is unalmas. Egyébként sportoltam eleget, van egy zsák érmem, de nem kaptam érte pénzt és nem is érdekelt volna.

2016.08.21. 23:41:19

@csentecsa: Nem Mi. Hanem az amerikai....Katinka.

2016.08.21. 23:44:11

@csentecsa: Az olimpia eszméje már rég nem létezik. Az olimpia nem a profik versengéséről kéne, hogy szóljon. Az olimpia görög eszméje, a görög kultúrához való kötődése már nem szempont, nem hinném, hogy a görögök gyeplabdában , rögbiben vagy pályakerékpározásban jók lettek volna....

manager2008 2016.08.22. 00:42:24

@csentecsa: Lehet hogy azt hiszik ez a jó amit tesznek. pedig ennyi pénzből sokkal több szavazatot is lehetne szerezni ha értelmesebb dolgokra fordítanák. Csak olyan viszont nem jön elő a tanácsadók fejecskéjéből. Ez egy egyszerű dolog és hatalmas pénzeket lehet belőle felhasználni. A sport egy pénzmosoda is állítólag :). De ez mindenhol így van, a klubot támogatják , a támogatást leírják az adóból, a klub meg elszámolja bármire, aztán visszadja a pénz egy részét. A klub vásárlásai is baráti cégektől történik, növeli a forgalmat, biztosítja a minimális eredményt. Van benne offshore háló és minden franc ami kell. Mennyibe kerül egy külföldi speciális masszőr? Akármennyibe. Mennyit ér egy sportló? Akármennyit.

Emzé Periksz 2016.08.22. 01:04:18

"Megírták már mások is, sikeres nemzeteknek nincs kitüntetett szükségletük olimpiai babérokra."

Dehát ez nincs így. Akkor miért írja mégis?
Olvasson bele új zélandi, amerikai, brit olimpiai aranyakról tudósító cikkek kommentjeibe: tele vannak patrióta, hazafias (sorosgyuribácsisnyílttársadalmas megfogalmazásban soviniszta, kirekesztő) örömittas kommentekkel.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.22. 01:52:14

@Emzé Periksz:

A patrióta, hazafias, örömittas kommentek írói az adófizetők 0.001%-át képviselik. Nem "a nemzetet": annak egy elenyésző töredékét. Az ők örömködéseire mutogatás az aránytévesztés súlyos esete.

megunom 2016.08.22. 02:17:48

@unionista᠋: "de nem vagyok szent. a western digital merevlemezt is ugye számla nélkül vásároltam. ennek a be nem fizetett áfáját önként ledolgozom".

Kinek? Hogyan?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.22. 07:54:55

Minden frissen feltűnt nicknek: nem túl bonyolult szöveg ez, de ajánlom, kezdjék még ennél is egyszerűbbekkel, és utána lépjenek felfelé. A szövegértéshez szokni kell, gyakorolni. (Az más, ha fizetést kapnak ezért, akkor nem szóltam.)

Szelid sunmalac 2016.08.22. 08:14:41

@csentecsa: Nem is allitom a gyerekem ele masok eredmenyet. Es EZ az, amit sokan nem ertenek meg, akik az olimpikonok eredmenyevel takaroznak. An en gyerekem, akarcsak en, magatol erjen el valamit! O tegyen magaert, a csaladjaert, a kozossegert es ne mastol varja el, hogy az majd helyete kiharcolja a sikereket! Az olimpikonnal egyutt orulunk de ennyi. Nem ra leszek buszke, mint ahogy arra dem, hogy milyen foldre szulettem. Hanem a sajat telejsitmenyemre. A fiam pedig a magaera legyen.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.22. 08:21:55

Nem akarunk liberális értékeket teremteni, azaz nem is törekszünk, hogy ebben jók legyünk, pont! Elég a liberalizmusból!

Ami pedig a sportsikereket illeti, azok a pozitív magyar önértékelés gyümölcsei.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.22. 08:23:53

@neoteny:

A MOMa nevű ballib fantompárt támogatottsága akkora, hogy elférnek mind a Megbokrosodott pincéjében. Hozzájuk képest még a 80-tagú PKP is tömegpárt.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.22. 08:27:07

@manager2008:

Kattinka és a többiek felbecsülhetetlen érték, ők az ország lelki nagytőkéje.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.22. 08:28:36

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Az olimpia lényege: a legjobbak versengése.

Annak semmi értelme nem lenni, hogy megnézzük, hogy az amatőr Birca hogyan fut le 100 métert 50 mp alatt... :-)

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.22. 08:47:13

@Ballib cenzúrázók réme 17: a trollok cenzúrája indult be, barátom, de nem most, hanem már három éve -- és különösen működik, amikor mintegy vezényszóra ideszabadultok, mert valami érzékeny téma van a Vezér számára

gellért mária 2016.08.22. 09:25:44

@csentecsa: Én nem gondolok semmit, próbálom neked értelmezni a blogot. Olvasd el még egyszer, hátha megérted.

Moin Moin 2016.08.22. 09:48:13

Péter, olvasd csak el a kommenteket és láthatod: nem Orbán a hibás!

Emzé Periksz 2016.08.22. 10:27:25

@neoteny: Közvéleménykutatások alapján nem a 0,001%, hanem a többség.
Az ilyen ostoba mindenbe belekötő örömtelen, boldogtalan szenvedő huhogók, mint te, a törpe kisebbség.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.22. 10:38:37

@Emzé Periksz:

Ja, már nem az "új zélandi, amerikai, brit olimpiai aranyakról tudósító cikkek kommentjeire" hivatkozol, mint a "patrióta, hazafias, örömittas" népérzet bizonyítékára, hanem közelebbről nem meghatározott "közvéleménykutatásokra"? Legalább vedd a fáradságot, hogy megtámogatod az állításodat ilyen közvéleménykutatások linkelésével, mert azoknak hiányában még azt hiszi az olvasó, hogy alaptalanul vagy optimista ...

Janossz 2016.08.22. 10:45:32

@a BircaHang Média szerk.: Ha mondjuk egy szép, tiszta, kényelmes vonat a menetrend szerint pontosan ér egyik szép tiszta állomásról a másikra, az akkor liberális, konzervatív, vagy kommunista érték?
Agyadra megy már az illiberális rizsád.
Én azért megnézném amatőr futásod. Három pitbullal a nyomodban.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.22. 10:50:55

@Janossz:

A vonat az vonat. De ha a pontos vonat pedókat és homokosokat szállít a pofánkba, akkor jó lesz, ha inkább picit késik az a vonat.

Janossz 2016.08.22. 11:02:47

@a BircaHang Média szerk.: A vonat azt viszi, aki megfizeti az árát. Jobb helyeken, mert nálunk mindössze 18 % a teljes árat fizetők aránya. A többi a kivétel(ezett).

De attól nem lesz jó a vonat, ha öt szép nagy színes karikát pingálunk a rozsdás oldalára. Attól szánalmas lesz.
Cifra nyomorúság.

gellért mária 2016.08.22. 11:51:07

@csentecsa: Nincs ebben semmi taktika. Én is mondhatnám, hogy ismerős a taktikád, elkezdesz vádolni. Nem arról szól a blog, amiről írsz. Erre milyen ellenérvem legyen?.Tényleg olvasd el még egyszer.

Emzé Periksz 2016.08.22. 12:02:08

@neoteny: Természetesen a kommentekre IS hivatkozom VÁLTOZATLANUL és emellett a közvéleménykutatásokra IS.

Emzé Periksz 2016.08.22. 12:14:09

@neoteny: Minden felmérés igazolja állításom, és cáfolja ezt a blogot. Néhány példa.

1. Angliában az embere egyharmada megkönnyezte a brit sikereket, háromnegyedét büszkeséggel töltötte el (ez 2012-re vonatkozik még):

Britain's national pride has soared thanks to Team GB's success in the medals table, according to new research.

A survey of Britons found that three-quarters of homegrown spectators now feel proud to be British while Team GB’s stunning performance has moved a third of men to tears during the London 2012 Games.

2. Kanada: A válaszadók 88%-a számára fontosak az olimpiai eredmények.

3. USA: 77% büszke a sikerekre, 15%-ot nem érdekli, 8% nem válaszolt

4. Fülöp szigetek:
A Social Weather Stations survey showed more than nine out of 10 adult Filipinos consider it important for the Philippines to come home with as many medals as possible from the China Olympiad.

Also, 93 percent of Filipinos feel proud when the Philippines does well in international sports.

“The more the effect of sports on pride, the more the importance given to competing in the Olympics," the survey said in on its website (www.sws.org.ph) Thursday afternoon.

Out of the 15 Filipinos in Beijing, only boxer Harry Tañamor and taekwondo jins Toni Rivero and Tshomlee Go are considered gold-medal prospects. Since it debuted in 1924, the Philippines has won nine Olympic medals but never a gold.

The SWS Sports Survey was conducted March 30 to April 2, using face-to-face interviews of 1,200 adults randomly selected from 240 locations throughout the country, and divided into samples of 300 each in Metro Manila, the Balance Luzon, Visayas, and Mindanao.

2.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.08.22. 12:27:36

@Emzé Periksz: ki az a hülye, aki alapjában nem lenne büszke az országa sportolói által elismert eredményekre? Kár, h a poszt nem erről szól.

Emzé Periksz 2016.08.22. 12:31:58

The United States always finishes on or near the top of these medal tables. But does Olympic success make you proud to be an American?

According to a Rasmussen Reports survey of 1,000 adults, 77 percent feel national pride when Olympians from the United States excel. Fifteen percent don’t, and eight percent didn’t have an answer to the question.

Kanada, Szocsi téli olimpia:

Canada’s overall standing was also important with 63 per cent saying it’s important Canada finish in the top three in the medal count, and 58 per cent suggesting Canada winning more medals than any other would be important in their determination of the success of the Olympics.

Emzé Periksz 2016.08.22. 12:36:21

@HaFr: A poszt már címében is provokatív, és arról szól, hogy nem fontos az olimpia. A közvéleménykutatások szerint mindenhol fontos, még a Fülöp szigeteken is. Ez a méricskélés meg, hogy teljesen eltérő dolgok közül mi a fontosabb, beteges.

Emzé Periksz 2016.08.22. 12:48:52

Egy metavizsgálat szerint a sportsikerek nem vezetnek nemzeti büszkeséghez azoknál, akiknek nincsenek kötődéseik a nemzethez. Akik büszkeséget éreznek, azok kötődnek a nemzethez, de nem a sportsikerek miatt kötődnek a nemzethez. De abban semmilyen vitakérdés nincs, hogy az emberek többsége számára fontosak a sporteredmények, és nem a lakosság 0,0001%-át jelentik, mint ahogyan azt @neoteny: tévesen állította.

Calls for increasing investment in elite sport often emphasize the assumed positive effects of elite sport on people’s identification with specific communities and on a sense of national pride. In most modern countries, elite sport is regarded as one of the main vehicles for constructing and maintaining an idea of national unity (Bairner, 2001; Blain et al., 1993; Giulianotti and Robertson, 2007; Houlihan, 1997; Maguire and Poulton, 1999; Wong, 2002). Sports offer many unique and different ways to articulate national identities, opening up a broad spectrum of rituals that create a sense of union and national cohesion (Evans and Kelley, 2002; Lechner, 2007a, 2007b; Smith and Kim, 2006). Obtaining sport medals could inspire the public or, as some argue, have a positive impact on the growth of recreational sport or even the economy as a whole. Success in sport is also thought to influence international prestige (Allison and Monnington, 2002). Generally speaking, there seems to be little doubt about these positive effects of success in elite sports on national pride.

Emzé Periksz 2016.08.22. 12:51:15

National pride can take many shapes, and could be distinguished on the basis of intensity
of the emotions involved. The position that a country occupies on this scale does not directly relate to international success in sport. There is no empirical evidence that indicates
the existence of an intrinsic relation between sport success and the role sport plays within a country with regard to national pride. In a comparative study, Evans and Kelley (2002), for example, reveal the significant diversity in the role that sports play in different
countries in creating a sense of belonging and pride. Relatively small sporting countries
such as New Zealand (26th on last medal index) and Ireland (62nd) rank highly in their pride of national sport heroes. The role of sport success has its own particular meaning
in each country; in the case of New Zealand and Ireland, for example, this has to do with a rivalry with Australia and England respectively.
There is some evidence that shows that sport unites people and is capable of generating
communal passion and a sense of national identity (Evans and Kelley, 2002; Houlihan, 1997; Smith and Kim, 2006; Wann, 2006; Wong, 2002). However, is it true, as Lechner (2007b: 225) notes, that ‘beyond the game, football does little to cement collective identity’.
What effects of pride may be measured beyond the game? Some evidence seems to indicate (minor) macro-sociological effects and economical benefits that follow from the positive sentiments caused by sport success (Berument and Yucel, 2005; Edmans et al., 2007).

Emzé Periksz 2016.08.22. 12:51:54

How does sport contribute to a heightened conscience of nationality? Sport offers a rich source of stories that can in many ways function as a direct mirror of national identity. It seems, but this is also the question posed here, that ‘national sports’ have more potential to be used as a reflection of nationality than sport events within the Olympic Games.1 This reflection often has a strong metaphorical character. For example, the French victory in the men’s football World Cup 1998 was interpreted as a metaphor for successful multiculturalism.
Football became ‘a metaphor for an upsurge of general national self-confidence and self-belief’ (Dauncy and Hare, 2000: 333). A metaphorical narrative of nationality can be powerful and is not necessarily corrected by circumstances that may contradict this.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.22. 13:10:25

@Emzé Periksz:

"Kanada: A válaszadók 88%-a számára fontosak az olimpiai eredmények.

Canada’s overall standing was also important with 63 per cent saying it’s important Canada finish in the top three in the medal count"

A kanadaiak 78%-a azt is mondja, hogy a Niagara kanadai oldalát el kellene ismerni mint a világ 8. csodáját.

Én egy olyan közvéleménykutatás eredményeire lennék kíváncsi, amelyik felméri a kanadaiak véleményét arról, hogy az általuk befizetett adókból évi kb. $50 millió kerül a "nagy teljesítményű sportok" támogatására a szövetségi kormány által.

Vagy a briteket arról, hogy évi kb. 90 millió font kerül elköltésre olimpiai sportok támogatására; és hogy egy brit érem olyan 5.5 millió fontba kerül.

Emzé Periksz 2016.08.22. 13:16:50

@neoteny: Megbuktál, köszönöm, hogy elismerted mellébeszéléseddel.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.22. 13:22:23

@Emzé Periksz:

"az emberek többsége számára fontosak a sporteredmények, és nem a lakosság 0,0001%-át jelentik, mint ahogyan azt @neoteny: tévesen állította."

Először is: eltévesztetted egy nagyságrenddel azt, hogy én milyen arányt írtam. Másodrészt az az arány explicit módon "[a] patrióta, hazafias, örömittas kommentek írói"-ra vonatkozott.

Harmadrészt ld. az előző hozzászólásomat.

Emzé Periksz 2016.08.22. 13:26:09

@neoteny: Megbuktál, köszönöm, hogy elismerted mellébeszéléseddel.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.22. 13:47:02

@Emzé Periksz:

Te idézted:

Calls for increasing investment in elite sport often emphasize the assumed positive effects of elite sport on people’s identification with specific communities and on a sense of national pride.

Vagyis "gyakran hangsúlyozza a csúcssport _feltételezett_ pozitív hatását az emberek [...] nemzeti büszkeség-érzetére".

Itt egy kanadai újságíró véleménye:

I feel conflicted about the Olympics. On the one hand, I love cheering for my country and watching it win medals. Who doesn’t? Put a maple leaf on someone, even in a sport that most of us otherwise wouldn’t spend a minute watching, and our emotions get engaged.

[...]

Nationalism is central to the Games’ global marketing pitch, and don’t think the folks in Lausanne don’t know it.

[...]

The Olympics are partly about the world’s athletes coming together to compete in a spirit of friendship for the glory of sport. But they’re also the world’s national sports-industrial complexes coming together to compete for national pride and taxpayer dollars. Winning medals is an increasingly expensive proposition.

Consider this country’s Own the Podium program. In the four years leading up the Rio, it spent $139.2-million supporting Summer Olympics athletes, federations and centres of excellence. In the four years prior to the last Winter Olympics, it spent another $91.7-million on winter sports.

www.theglobeandmail.com/opinion/want-to-win-olympic-medals-pay-up/article31432178/

Vagyis az adófizetők jó részben a saját pénzükért kerülnek pszichológiai kondicionálásra, hogy büszkeséget érezzenek az olimpikonjaik teljesítménye miatt (vagy csalódást a nem-teljesítmények miatt). A közvélemény-kutatások eredményei azt mutatják meg, hogy mennyire volt sikeres ez a kondicionálás: hogy mennyire tanulták meg a leckét, miszerint fontos számukra a csúcssportolóik teljesítménye.

Emzé Periksz 2016.08.22. 15:35:37

@neoteny: "A közvélemény-kutatások eredményei azt mutatják meg, hogy mennyire volt sikeres ez a kondicionálás: hogy mennyire tanulták meg a leckét, miszerint fontos számukra a csúcssportolóik teljesítménye."

A kutatások szerint a kapcsolat nem ilyen irányú, semmiféle kondicionálás nem vezetne önmagában büszkeségre olimpiai sikerek miatt. Aki a nemzet tagjának tartja magát, kötődik hozzá, az büszkeséget fog érezni a sportsikerek miatt IS. A sportsikerek nem vezetnek nemzeti büszkeséghez azoknál, akiknek nincsenek kötődéseik a nemzethez. Akik büszkeséget éreznek, azok kötődnek a nemzethez, de nem a sportsikerek miatt kötődnek a nemzethez.

gellért mária 2016.08.22. 16:05:55

Még egyszer hangsúlyozom mindenkinek akit érint:A blog nem arról szól amiről vitatkoztok.Ez persze nem újdonság.

Emzé Periksz 2016.08.22. 17:20:53

@gellért mária: Tudjuk, arról szól, hogy Orbán hazaáruló: "olyan butaság és felelőtlenség, amely egy miniszterelnök és kormánya kapcsán felveti a hazaárulás erkölcsi bűnét is. Magyarország ezzel a politikai garnitúrával sosem lesz versenyképes, önmagával békében lévő, önmagát reálisan látó és önmagán dolgozó ország."

gellért mária 2016.08.22. 17:56:39

@Emzé Periksz: Nem hazaáruló, hanem " felveti a hazaárulás erkölcsi bűnét." Igen , helyes az írás gondolatmenetének végén erre következtetni. A te lelkedet csupán 2 szó sérti, Orbán az egyik, hazaáruló a másik. Az írás egészére nem reflektálsz.Vagy nem érted, vagy nem akarsz érteni csak 2 szót.

tamas11 2016.08.22. 18:22:40

@a BircaHang Média szerk.:
Nézd végig személy szerint, hogy kik azok a MOMA tagok!! Dominálnak köztük például egyes MDF-alapítók!
Ennek inkább van üzenete, mint a taglétszámnak, a szavazókról pedig annyit, hogy a budapesti polgármester-választáson Bokros 210 ezer voksot kapott, ahol Tarlós 290-et. Erről summázol úgy, hogy egy "fantompárt" feje...

Emzé Periksz 2016.08.22. 18:41:56

@gellért mária: Tök mindegy, mi a kiindulópont, a következtetés az lesz, hogy Orbánnál "felveti a hazaárulás erkölcsi bűnét." Akkor döntsed el, hogy Orbán hazaáruló vagy csak "felveti" hazaáruló.

2016.08.22. 18:43:32

Nem lett ez a poszt egy kissé túl lírai?

gellért mária 2016.08.22. 19:58:14

@Emzé Periksz: Nem mindegy mi a kiindulópont. Az én döntésem az, hogy egyetértek a kiindulóponttal,ebből következően a blog egészével, az elsőtől az utolsó mondatig.Nincs kiindulóponttól független utolsó mondat.

tamas11 2016.08.22. 20:29:00

@Emzé Periksz:
Ha nem tudsz választ kapni arra, hogy valaki hazaáruló vagy sem,

Emésztődjél csak az utolsó mondaton:

..."Magyarország ezzel a politikai garnitúrával sosem lesz versenyképes, önmagával békében lévő, önmagát reálisan látó és önmagán dolgozó ország."

Megáll e ez az állítás?
Vagy tán lesz szerinted ezzel a politikával és garnitúrával békében lévő, reális önértékelő, önmagán gyúrni képes közösség?
Persze a kijelentések kritikai éle vonatkozik reád is: békétlen vagy, nincs önértékelésed, és eszed ágágban sincs gyúrni magadon e témában.

Emzé Periksz 2016.08.22. 21:18:37

@tamas11: el kellene mélyedned a társadalomismeretben; a blog kiindulópontja téves, a premissza és a végkövetkeztetés között hiányzik a logikai kapocs; ócska vagdalkozás az egész

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.23. 00:09:37

@Emzé Periksz:

"Akik büszkeséget éreznek, azok kötődnek a nemzethez, de nem a sportsikerek miatt kötődnek a nemzethez."

Sport, national identity and public policy

ABSTRACT. The paper examines the use made of sport by governments to help manage identity. It begins with an exploration of the relationship between sport and ethnic culture and continues with an analysis of the ways in which sports can be used to aid the state and achieve its objectives of legitimacy, territorial integrity, and citizen commitment. This introduction is followed by an examination of the particular problems of identity faced by Canada, Ireland and Britain and the sports policies adopted by the governments of the countries is evaluated. It is concluded that while sport possesses a powerful symbolism that can be exploited on occasion to great effect, the malleability of sports symbolism often undermines its capacity to exert a lasting effect on national identity.

www.colorado.edu/geography/class_homepages/geog_4892_sum11/geog4892_sum11/materials_files/Houlihan%20-%20Sport.pdf

2016.08.23. 00:59:25

@a BircaHang Média szerk.: a nyelvezeted egyre agresszívebb, vagyis te magad is egyre inkább az vagy. Van is rá okod, mert az a világ, amiben jól éreznéd magad, eltűnőben van. Küzdeni még lehet érte picit, de történelmi léptékben vége. Trump veresége lesz remélhetőleg az első jókora pofon.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 05:42:16

@tamas11:

Ne viccelj!

Bokros szavazatainak egyetlen oka: nem volt ballib jelölt éppen. Ez nem Bokros eredménye, hanem egyedül a ballibek eredménye.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 05:46:07

@feher.b:

Nem éppen.

Trump fellépése hatalmas nyereség már, mutatja a változást. Valószínűbb, hogy most veszíteni fog, ebben igazad van, hiszen az egész amerikai háttérhatalom felsorokozott mára Clinton mögött. De ez csak növelni fogja a hatást, s lesz majd nemsokára egy még erősebb, hatalmasabb Trump. Tulajdonképpen még hasznosabb is, ha most veszít Trump, ez ugyanis időt fog adni a populista, humanista erőknek az erőgyűjtésre.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 05:48:45

@Janossz:

Nyugaton szinte mindenki kivételezett, mert az egész nyugat a világ többi részének pénzén utazik, s nem csak vonaton. Azaz ezzel az érvvel magad ellen érvelsz.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.23. 06:22:51

@a BircaHang Média szerk.:

"mert az egész nyugat a világ többi részének pénzén utazik"

Épp' fordítva: pl. Kínában van csak amerikai államkötvényekből 1,400 milliárd dollárnyi.

tamas11 2016.08.23. 07:06:58

@Emzé Periksz:
valóban jó lenne méginkább elmélyednem a társadalomismeretben, ötven-hatvan év kevés volt hozzá, pedig még a katedrákra is felkapaszkodtam ezügyben (azt reméltem, onnan talán többet látok ).
Irígykedve látom, hogy neked sokkal kevesebb is elég. Ennek ellenére, nem leszel a mentorom.
Annyit árulj el, mit tekintettél itt a Béndekcikkben premisszának, amit kétségbe vonsz? Hol hiányzik logikai kapocs neked?
Tán nem törekeddtek bizonyos rendszrek tán nem törekedtek polgáraik sikervágyát olimpiai érmekkel csillapítani? Vagy csak a miénk nem ilyen?
Mesélj nekem az ötvenes évekről, mert egyedül hiába próbálom elfelejteni.
Ha megcsal az emlékezetem, a te fantáziád majd kisegít - mert ezt ajánlgatod.

Emzé Periksz 2016.08.23. 08:25:33

@tamas11: Gellért Máriának szántam az érdemi választ, véletlenül ment neked, neked csak a hehét, mert személyeskedésed miatt nem veszlek komolyan.
Egyébként hamis az a premissza, hogy "sikeres nemzeteknek nincs kitüntetett szükségletük olimpiai babérokra". Ha a szerző ismerné a sportszociológiát, számos példát tudna írni mindenféle sikerességű és politikai berendezkedésű országról, ahol központilag levezényelt sportprogramot hajtott végre az olimpiai sikerek érdekében. Hollandia és Nagy Britannia például, utóbbi Atlantában még csak 1 aranyat nyert. Theresa May diadalittasan fogadta a mostani sikereket, 2 központi ünnepséget jelentett be. De nem, a szerző prekoncepriójába ez nem fér bele, nála Orbán hazaárulásának sejtetéséig kell eljutni.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 08:27:50

@neoteny:

Ez az. Kína tartja fenn az USA-dollárt jelenleg a zuhanástól.

tamas11 2016.08.23. 08:34:08

@Emzé Periksz:
Az amit neked írtam, aligha stekinthető személyeskedésnek, hiszen bárkire kiterjeszthető. (az is volt a célom).
Migismétlem, lassan, hogy te is értsd:
-
..."Magyarország ezzel a politikai garnitúrával sosem lesz versenyképes, önmagával békében lévő, önmagát reálisan látó és önmagán dolgozó ország."

Megáll e ez az állítás?
Vagy tán lesz szerinted ezzel a politikával és garnitúrával békében lévő, reális önértékelő, önmagán gyúrni képes közösség?
Persze a kijelentések kritikai éle vonatkozik reád is: békétlen vagy, nincs önértékelésed, és eszed ágágban sincs gyúrni magadon e témában.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.08.23. 08:47:53

@a BircaHang Média szerk.:

Mert Kínában van az a sok dollárban denominált amerikai államkötvény; nem áll érdekében azoknak zuhanása. Például azért sem, mert a hozamuk Kínába megy.

2016.08.23. 11:47:41

@a BircaHang Média szerk.: Trump szavazói a bunkók. Nem kell ezt ragozni. Most ki fog derülni, hogy örvendetesen kevesen vannak még a republikánus hívek között is. A háttérhatalmazás persze mindig kapóra jön, ha a bukót kell magyarázni. Hál' Istennek, nem változtok, ezért vagytok könnyen legyőzhetők.

2016.08.23. 12:15:17

@a BircaHang Média szerk.: kivéve, hogy teljesen az. Korlátok nélküli kapitalizmust ígér, amitől a magatok fajta hagyományosan ódzkodik

index.hu/kulfold/usa/feher_haz/2016/08/09/adocsokkentest_szabalyok_nelkuli_kapitalizmust_iger_trump_elnokvalasztas_gazdasag/

Mindezt persze úgy, hogy még a republikánus államokban sincs esélye. Biztos azok is libsik, de azért Bush-t megszavazták kétszer:

444.hu/2016/08/15/tortenelmi-vereseg-lesz-a-vege-ha-trump-igy-folytatja

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 12:21:17

@feher.b:

Minden ország más. A lényeg: a populizmus növekszik az USA-ban is. Az USA-beli kisember azt hiszi, a klasszikus kapitalizmus jó dolog, ott a főhős Ayn Rand, de mindegy: a lényeg, hogy az elit ellen vannak.

2016.08.23. 12:22:49

@a BircaHang Média szerk.: az elit ellen. De nem a kapitalizmus és nem a szabadság ellen. Esetleg figyelembe véve, hogy az amerikai kampányok mindig populisták. Szóval akkor picit öngólt lőttél a trumpozással, deal!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.23. 12:25:31

@feher.b:

Nincs öngül. Trump nyeresége segítene nekünk, ez a lényeg. A többi meg amerikai belpolitika, ami minket nem izgat.

2016.08.23. 12:38:09

@a BircaHang Média szerk.: vagyis egy venture capitalist győzelme szerinted segítene nektek. Nem is lehetnél távolabb a valóságtól...Abban a pillanatban, ahogy rohamot kap, rátok dobná az atomot, mint a pinty. Nem beszélve persze az igazi amerikai imperializmusról, amit képvisel a gazdaságban.

Emzé Periksz 2016.08.24. 09:24:34

@tamas11: ""Magyarország ezzel a politikai garnitúrával sosem lesz versenyképes, önmagával békében lévő, önmagát reálisan látó és önmagán dolgozó ország."

Megáll e ez az állítás?"

Nem.

"valóban jó lenne méginkább elmélyednem a társadalomismeretben, ötven-hatvan év kevés volt hozzá, pedig még a katedrákra is felkapaszkodtam ezügyben (azt reméltem, onnan talán többet látok )."

Tehát az előző rendszerbeli kontraszelekcióval.

tamas11 2016.08.24. 09:35:03

@Emzé Periksz:

"Tehát az előző rendszerbeli kontraszelekcióval"..

Nem angyalom,
ez mostanság volt... tudod, a legkorszerűbb ismeretekkel..A tantárgyaim az - on-line kommunikáció és környéke....

tévedni jársz ide?
süti beállítások módosítása