Az európai kultúra több forrásból táplálkozik, ezek nagyjából: a hellén-római világ, a zsidó-(reformált)kereszténység, a felvilágosodás, a nacionalizmus, a polgárság (a szabad piac) és a szekuláris szocializmus rendjei. Ez utóbbi hármat ritkán szokták az alaprendek közé sorolni, inkább politikai ideológiáknak tartják, pedig pl. a polgári rend különösségére mi sem mutat rá jobban, mint a hiánya azokban a társadalmakban, amelyeket például a kereszténység, a felvilágosodás, vagy a nacionalizmus ugyan nem hagyott érintetlenül, mégsem tudták létrehozni együttműködésre képes egyének modern, hatékony társadalmait -- ilyen például Magyarország. Hatékony, modern társadalmak Európán belül mind a hat áramlattal a háttérben tudtak csak létrejönni.
Az európai kultúra ennek a hat rendnek az ötvözete, országonként és (ha csak a modernitást nézzük is) korszakonként eltérő hangsúllyal, de semelyik más kontinensen nem reprodukálható tartalommal. Még a hozzánk legközelebb álló Észak-Amerika is jelentősen különbözik e komplex európai tradíciótól (különösen a hellén-római, a nacionalista és a szocialista vetületeiben), hogy ne is beszéljünk a többiről. Ennek fényében különösen felületesnek tűnik Tamás Gáspár Miklós legutóbbi cikkének kijelentése, miszerint a " < kulturalizmus > és a rasszizmus gondolati szerkezete nagyon hasonló: mindkettő körülírható populációk rögzített, állandó erkölcsi és intellektuális tulajdonságait tételezi föl, ami ellentmond mind a tudománynak, mind a hétköznapi tapasztalatnak". Az idézet szerzője ezzel azt követeli, hogy egy népcsoportnak ne tulajdonítsunk domináns értékjegyeket és kulturális normákat, mert ezzel gyakorlatilag a rasszizmus bűnébe esünk. Tamás Gáspár Miklóstól, aki a fenti hat kulturális mélyáramból szeretné (bár nem teheti) csak a felvilágosodás és a szocializmus áramait megőrzendőnek beállítani, nagyon természetes, hogy a pre- és posztindividuális, illetve a posztmateriális európai hagyományokat nem veszi komolyan. Pedig ezeket kivenni az európai kultúrából legalább olyan hiba, mint nem venni tudomást a belénk ivódott szocialista (egyenlősítő, etatista) jegyekről, vagy éppen ezeket a nacionalizmussal, nota bene a rasszizmussal kombinálva visszajutni a Harmadik Birodalom rögeszméiig.
Mármost felvethető, hogy ha Európa eddig legalább hat kulturális mintát integrált, akkor mi akadályozná meg abban, hogy befogadja az iszlámot? Megmondom: az a tény, hogy az iszlám mind a hat említett, tényleges (még Tamás Gáspár Miklós-i hübrisz kedvéért sem felülírható) kultúrkörrel/renddel szemben áll, következésképp szemben áll azzal a konszenzussal, amely ezeket a rendeket egymás toleranciájára és ilyen-olyan (inkluzív, azaz a másikakból is részesülő) egyensúlyra kötelezi. Mondhatni, engem a terrorizmus kevésbé zavar, mint a tömeges bevándorlás -- az említett okból. A terrorizmus szörnyű, de limitált, kivédhető veszély. A bevándorlás okozta kulturális erózió veszélye, amelynek során Európa feladhatja a ragaszkodását a meghatározó tradícióihoz és identitásához, és a relativizmusba, majd az önfeledésbe menekülne -- félő, egy idő után feltartóztathatatlanná válik. Közös kulturális normák híján előbb-utóbb nem marad más összekötő kapocs közöttünk, mint a gazdasági érdek és az államilag szankcionált jogrend (feltéve, hogy az államok érvényt tudnak szerezni ennek).
Történeti megközelítésben: mióta a Római Birodalomban államvallás lett a kereszténység, megtértek a germán népek, majd kialakult a keresztény kánon és műveltség, amely inkorporálta az antik hagyományt, az európai kultúra -- civilizáció! -- egyetlen összefüggő folyam, amelyben a tradíciók organikusan épülnek egymásba, egymásban gyökereznek, és minden ezen túlmenő (külső, import) hatás (valójában már kétezer-ötszáz éve) elhanyagolható, legtöbbször egzotikus volt. Az iszlám ebben a közegben idegen kultúra, amely ellen Európa évszázadokon át folyamatosan harcolt, nem véletlenül. Nem csak a keresztényellenességét lehetne ellene vetni, hanem az említett hat tradíciótól való egyöntetű idegenségét (nincs benne polgárosodás, ismeretlen a szekuláris állam, a nacionalizmus, a vallási türelem), és így nem illeszthető össze Európával annak veszélye nélkül, hogy gazdasági és (szerencsés esetben) jogi egységgé züllünk -- ami szerencsétlenség annál is könnyebben bekövetkezhet, hogy a meghatározó tradícióink eleve egyre gyengébbek, egyre kevésbé képesek integrálni.
Megírtam már több mint egy éve: ez időtájt, reálisan nézve, a bevándorlással és a menekülthullámmal szemben csak rossz választásokat tehetünk. Vagy a humánum, vagy a kultúránk ellen vétkezünk (amely kultúra tehát nem egyoldalúan a tolerancia kultúrája, hanem a tolerancia genetikus alapjainak megőrzésére is irányul, mivel a toleranciára való képesség nem a levegőben lebeg, hanem kontextuális, tanult, kulturális). A mérlegelés kényszer és kötelesség. A veszteség előre borítékolva. Tamás Gáspár Miklós azt írja: "Maradjatok otthon [a kvóta-népszavazásról]. Ennyit azért talán megtehettek. Nem nehéz. Jótéteményekért nem könyörög már senki. Csak annyiért könyörgünk: legyetek szívesek, lehetőleg tartózkodjatok a különösen durva és jóvátehetetlen gaztettektől. A többit meglátjuk." A bírálatom ellenére majdnem osztom ezt a végkövetkeztetését. 1. Maradjatok otthon. 2. Tartózkodjatok a gaztettektől. 3. A többit meglátjuk. -- A különbség, hogy a gaztetteket én a (komplex) kultúránkkal szemben is lehetségesnek tartom.
