1000 A MI HAZÁNK

" Míg más parlamentáris országokban a jobboldal általában a józan és megfontolt konzervativizmust, a tradíciókhoz való ragaszkodást tekinti hivatásának – nálunk a magát jobboldalinak nevező kormányzati rendszer ezekkel ellenkező törekvéseket mutat. Alkotmányjogi téren a parlamentarizmus elsorvasztása és látszatparlamentarizmussá süllyesztése ennek az állítólag jobboldali kormánypolitikának egyik fő célja. A vezérkedés, az egy akarat érvényesülésére felépített és minden bírálat elnémításával kialakított nemzeti egység, másrészt gazdasági téren az individualista gazdálkodást mindinkább elfojtó, egy újfajta kollektivizmus felé elhajló, sokszor már a magántulajdonba is belenyúló törekvések: nehézzé teszik egy konzervatív politikus számára, hogy ezzel a jobboldallal azonosítsa magát.” (Gr. Apponyi György, 1935)

Friss topikok

Béndek Péter blogja

2016.05.27. 09:24 HaFr

Ma még elképzelhetetlen szegénység vár nyolcmillió magyarra

Orbán a napokban válságtanácskozást hívott össze, megismerve az első negyedéves GDP adatot, amely az utolsó helyre volt elég Európában. Mielőtt továbbmegyek a gondolatmenetben, kérem az olvasót, álljon meg egy pillanatra, és gondolkozzon el, milyen minőségű kormányzás folyhat ebben az országban, ha a miniszterelnököt május végén meglepik az első negyedéves adatok! A miniszterelnöknek legkésőbb február végén ismernie kellene a januári, március végén a februári stb. adatokat, ha már eddig nem tudta, hogy a gazdasági kormányzás adott logikája, amely a magyar hozzáadott érték folyamatos csökkenését eredményezi, versenyképtelenségbe taszítja az országot. Ezt tudván mindent tehetne, csak meglepődnie nem volna szabad a makro-adatokon.

A világ gyorsuló átalakulásban van elsősorban a termelés és az informatika összefonódásának eredményeként. Az ún. negyedik ipari forradalom nemcsak lehetővé teszi a gyártás robotizációját és az élőmunka kiváltását elsősorban és először a szalagmunkákban, hanem az informatika bevonásával összekapcsolhatóvá válnak és kommunikálni fognak tudni egymással hosszú ellátási láncok eddig elzárt részei, olcsóbbá és gyorsabbá válik egy autó, elektronikai termék stb. legyártása és kiszállítása. A Foxconn egyik kínai gyárából a napokban érkezett a hír, hogy egyik napról a másikra lecseréltek 60 ezer (!) embert robotokra, de ez csak a kezdet.

Ilyen körülmények között még nagyobb versenyelőnyre tesznek szert azok a gazdaságok, amely nem bedolgozói vagy fizikai bérmunkára alapoznak (ami tipikusan hamarabb kiváltható robotokkal), hanem tőkekivitelre és magas hozzáadott értékű szellemi (mérnöki, programozói, társadalomszervezési, felsőoktatási, kutatás-fejlesztési, vállalkozói stb.) tudásra. Mindenre, amit Magyarországon visszaszorít az ostoba kormánypolitika. Egy konzervatívnak a fejlődésnek ez az iránya nem ad okot felhőtlen örömre (valamicske örömre persze igen, de ez most nem témám), ám ez nem jelenti azt, hogy figyelmen kívül szabadna hagynia a tagadhatatlan folyamatokat: ilyen körülmények között kell megtartani a humánum, a kultúra, és a civilizáció lehetőségeit. Ez a kormány azonban képtelen az utóbbira, mert nincs tudatában az előbbieknek. Teljesen idejétmúlt agressziója a reális folyamatok ellenében nem konzervatív, hanem korrupt, ostoba, reakciós, nemzetellenes delírium.

Magyarország sorsa (az EU pénztranszferein túl) olyan multik kezében van, amelyek éppen nagy volumenű robotizáció előtt állnak, és a gyártástechnológiákban további radikális átalakulások várhatók. A Volkswagen-csoport, a Mercedes, a GE, a Bosch mind olyan iparágakban dolgoznak, amelyek nem évtizedeken, hanem néhány éven belül hatalmas változásokon fognak átmenni, ezt követelik majd a beszállítóiktól is, és mivel kevesebb élőmunkára lesz szükségük, az ellátási láncuk nyereségességét kevésbé fogja meghatározni a helyi munkaerő ára (amely Magyarország versenyképességét ebben a pillanatban jelenti), sokkal inkább a helyi vásárlóerő nagysága (a logisztikai költségekkel kiigazítva).

Ha Magyarország -- mivel tőkeexportja alig van, technológiai téren pedig ezen belül is elhanyagolható -- első lépésben nem lesz versenyképes a nagy hozzáadott értékű termelés és szolgáltatások idevonzásában, mert elmegy innen a tehetséges fiatalság túl nagy része és megroppannak az egyetemek, második lépésben pedig az adott multi elviszi a kapacitásait más országokba, mert az élőmunka alacsony ára nem lesz már akkora versenyképességi tényező, akkor az ország olyan válságba kerül, hogy az egy-két évtizeden belül (tehát nem a beláthatatlan jövőben!) akár megduplázhatja az EU-ban még elfogadható életszínvonal alatt élők számát! Ez egy abszolút reális forgatókönyv a mai trendek ismeretében. A mai trendek ismeretében, amelyeket nagyon nehéz lenne megfordítani, 2035 körül az ország relatív fejlettsége a Nyugattal való összehasonlításban visszaeshet az 1989-es szintre, rosszabb esetben az alá (!), és ha újra hitelfelvételi spirálba kerül is -- ami igen valószínű, tekintve, hogy már ma sem tudja fenntartani magát külföldi források nélkül --, akkor is 7-8 milliós pauperizálódó tömeggel kell majd számolnunk. Ez tragikus. Főleg azért az, mert reális veszély.

Az informatikai forradalom és a robotizáció a kapitalizmus újabb lépése a fejlődésben, olyan paradigmaváltás, amely a fejlett nemzetek előnyeit bebiztosítja a fejlődőkéhez képest, mert egyszerre vált ki egy adott minőségű munkaerőt és kényszeríti ki az emberi képességek további emelését. Ebből kimaradni -- márpedig egy gyenge tudatállapotú és politikai rendszerű, gazdasági és oktatási hanyatlásban lévő ország, mint a mienk, csak kimaradni tud ebből -- tragikus hatással lesz a nemzetünkre, mert már a mai bedolgozói státusára sem lesz szükség, egyetlen előnye a földrajzi elhelyezkedése marad, de ez is csak akkor, ha megmarad az EU tagjának és az egységes piac versenyképessége növekedni fog (amit csak remélni lehet). Orosz bábállamként -- egy olyan ország vazallusaként, amelyik biztosan a vesztes oldalon lesz -- ellenben abszolút leírjuk magunkat. Ha ezt a már megindult folyamatot az utolsó pillanatban még fel akarjuk tartóztatni, el kell küldeni a Fideszt és az inkompetens Orbán-kormányt 2018-ban. Polgári Konzervatív Párt www.pkp.hu

312 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://hafr.blog.hu/api/trackback/id/tr58750890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.27. 09:33:09

Adatbűvészkedés ez, komolytalan. Egyre ballibebbek lesztek.

Lexa56 2016.05.27. 09:36:19

hiányzott a bégetés ...

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.05.27. 09:39:44

@BircaHang Média:

Őszintén kíváncsi lennék, te ezekből az adatokból milyen más végeredményt bűvészkednél ki. Én már vagy tíz éve követem ezeket a folyamatokat és ugyanez jön ki. Komolyan, fejtsd ki, kérlek.

2016.05.27. 09:44:37

2018? Már ma is késő. Minden, gazdasági és politikai szempontból fontos helyet megszálltak. És van egy olyan érzésem, hogy ha vesztüket érzik, lesz egy újabb hosszú bájtok éjszakája. És rengeteg pénz fog eltűnni az országból egyetlen nap alatt.

zipe moha 2016.05.27. 09:52:19

..folyamatosan szól a józan ész...jó ezt hallani....és meg kell írni..többször is....de már elkéstünk!....26 év óta egy tákolmányt bütykölnek, hogy épp a következő hullámon még fennmaradjon....és ahoz hogy az ország hajó forduljon is...ha már megérettet, ha már elfogadta, ha már megerősítette a gépházat és a kormány állást...sok idő kell...az meg elfogyott..

kb úgy kell elképzelni minta a thaiföldön a tengerben fürdő turistát...amikor először szólnak neki, hogy 1000 kilométerre elindult egy cunami..Ugyan süt a nap, csicseregnek és potyára gyűlnek a madarak...és a víz is éppen ...visszahúzódott....némá, milyen érdekes ilyet még sose láttam..gyalogolok a tengerfenéken, mint Mózes....hoppá, mi az a távolban, csak nem egy vízhegy...lehet, hogy tényleg jön a cunami??

Lehet, b.zd meg! neked már úgy is mindegy..."

Szúrófény 2016.05.27. 10:46:45

Mekkora lesz a robotok vásárlóereje? Sok LÓFEJŰ nem gondol bele? Termelhet bármennyit raktárra, akár Leninék "teljes foglalkoztatása"!

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 10:55:39

Ügyes kampányszöveg, kihagyva minden nagyvalószínűségű alternatívát, nyilvánvaló ellentmondást, és egyszerre közölve az olvasóval a megkérdőjelezhetetlen "véleményét".

Jó pár hónappal ezelőtt egy kommentemben felvetettem, hogy ha egyszer választásokat akartok nyerni, akkor nektek is alkalmaznotok kell a hülye tömeg vezetésének módszereit, mert ők vannak többségben. Annak kapcsán írtam, hogy akkor épp azzal ekézted az OV-egyletet, hogy süketeléssel tartják fenn a támogatottságukat értelmes elemző-értékelő párbeszéd helyett. Természetesen nem vitatom, hogy igazad volt, de be kell látni, hogy másképp viszont nem megy.

Nos, ha egy elemzés nem tér ki lehetséges alternatívákra, meg sem próbál magyarázatot adni nyilvánvaló, az álláspontját megcáfolni látszó tényekre, akkor az valójában nem elemzés, vagy tanulmány, csupán kortesbeszéd, annak viszont lehet nagyon ütős. Gratulálok!

tamas11 2016.05.27. 11:07:28

@IT jegyzet:
nem lesz éjszaka, hosszú bájtok nappalai vannak, most is.

nevetőharmadik 2016.05.27. 11:15:28

@F.M.J.: Fú, tényleg, lehetséges, hogy találunk kibaszott nagy olajmezőt magunk alatt, amiből lehet finanszírozni a jólétet meg alapjövedelmeket meg minden. Lehetne, ha a Fidesz arra költené az ilyen bevételeket, nem pedig magára. Végül is ez is egy lehetséges alternatíva. Persze józanul gondolkodó ember pontosan be tudja lőni a valószínűségét amellé, hogy hirtelen minden tárgy elkezd fölfele esni az égbe.

room_101 2016.05.27. 11:30:08

@BircaHang Média:
Olyan vagy, mint a kakaóreklám: igyál még egy pohárral, és kend rá a nyuszira.
Ha majd tényleg lerohad az ország, kényelmesen hátradőlve, lelkiismeretfurdalást nem is ismerve rákened a ballibákra. Azok mindíg kéznél lesznek, és a gondolkodás fárasztó erőfeszítése sem kell hozzájuk.

my_anyád (törölt) 2016.05.27. 11:31:50

@F.M.J.: egyáltalán nem értek a témához szóval csak tipp:

talán abban megegyezhetünk, hogy a pkp nem lesz kormányon 2018-tól. ezesetben viszont nem tuti, hogy népszerűségvadász demagógiák mondásának van itt az ideje. talán most még lehet akár igazat is mondani, ez nem néppárt, hogy mindenkinek szóljon.

ha eljön az idje, majd péter is előveszi a cicát. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 11:36:12

@Szúrófény:

"Mekkora lesz a robotok vásárlóereje?"

Akkora, mint a szövőgépeké ... mégis jobban (olcsóbban és jobb minőségben) ruházkodnak az emberek, mint az Ipari Forradalom előtt.

Semmilyen gépnek sincs vásárlóereje. Ezt a logikát követve a használatuk elszegényíti a használóikat: az a gazdag, aki kapával, kaszával, kalapáccsal meg reszelővel termeli meg a javakat. Valahogyan ez mégsem így van.

Az tény, hogy a technikai/technológiai fejlődés megszüntet bizonyos munkákat -- de létre is hoz másokat. Az autók elterjedése előtt meg lehetett élni lovászfiúként; utána már jóval kevesebbek voltak képesek megélni abból a munkából. De az autók elterjedése létrehozta mindazokat a munkákat, amik az autógyárakban keletkeztek, meg a benzinkutas munkákat, meg az autószerelő munkákat, meg az egyéb kapcsolódó munkákat. A lovászfiúk 99.999%-a elveszítette a munkáját -- de sokkal több munka(hely) keletkezett az autók elterjedése által.

Ugyanez a helyzet pl. az autógyárak automatizálásával/robotizálásával: a gépsorokat/robotokat is meg kell tervezni, le kell gyártani, üzembe kell helyezni és karban kell tartani. És ezen munkák -- egyelőre -- korlátozottan automatizálhatóak/robotizálhatóak. És ezek a munkák nagyobb vásárlóerőt biztosítanak a művelőiknek; és a nagyobb vásárlóerejüket pl. költhetik arra, hogy több szolgáltatást vásároljanak másoktól. Aki reálértékben többet keres, az megengedheti magának, hogy ne saját maga fesse ki a lakását, hanem hogy felbéreljen egy festőmestert (akinek a munkája gépesíthető egy bizonyos mértékig, de nem teljesen). Vagy pl. hogy takarítónőt járasson hetente egyszer. Vagy hogy gyakrabban menjen fodrászhoz. Vagy hogy magántanárt fogadjon nyelvtanuláshoz maga vagy a gyereke számára. Rengeteg szolgáltatás van, ami csak mértékelten vagy egyáltalán nem gépesíthető/automatizálható/robotosítható.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 11:43:00

@nevetőharmadik:

"találunk kibaszott nagy olajmezőt magunk alatt"

Venezuela alatt vannak kibaszott nagy olajmezők: mégis a bányászbéka segge alatt van a gazdaságuk.

A bőséges természeti kincsek önmagukban nem biztosítékok arra, hogy egy ország polgárai jól éljenek.

en.wikipedia.org/wiki/Resource_curse

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 11:44:18

@nevetőharmadik: Cinizmusból ötös, józan észből, hát inkább hagyjuk!

Persze az emberek túlnyomó többsége mindig mindenből azt olvas ki, ami lehető legközelebb áll a számára kívánatos "valósághoz", de azért olykor előfordul, hogy valaki szembenéz a tényekkel is.

Csak egy példa, bár lehetne sokkal több is.:
Merkelről egy ideje tudható, hogy önálló politikai mozgástérrel nem rendelkezik (most az okokat hadd ne soroljam), viszont a bábkezelők nem feltétlenül hívatták volna meg vele az arabokat százezerszám némi munkaerőhiányra hivatkozva, ha pár éven belül olyan mértékű fejlesztésekben gondolkodnának, hogy a meglévő munkaerő is fölöslegessé válik. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy a munkanélküli melós vásárlóereje, ahogyan fenntebb @Szúrófény: is utalt rá, meglehetősen alacsony. Kínának azért éri meg, mert exportra dolgozik, de ha itt vágjuk haza a vásárlóerőt, azzal nem gazdasági fejlesztést csinálunk, hanem túltermelési válságot.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 11:54:05

@F.M.J.:

"túltermelési válság"

Olyan nincs: mindent lehet ingyen (vagy 1 forintért) adni. A "túltermelési válság" csak úgy merülhet fel, hogy a javakat nem lehet eladni az előállítási költségénél magasabb áron (vagyis haszonért). Annak viszont természetes korláta van: ugyanis azok a termékek nem kerülnek (további) előállításra.

nevetőharmadik 2016.05.27. 11:57:02

@neoteny: Igen, erről nem is beszélve. Ez a balos és/vagy autoriter mentalitás egyfajta fordított Midász-kéz: amihez hozzáér, szarrá válik.

Khonsu 2016.05.27. 12:03:24

Az a helyzet, hogy már elkéstünk. Épp a mostaniak a kritikus évek. Ha most rögtön nem váltunk irányt, akkor néhány év múlva már nem sok esélyünk lesz letérni a pályáról, bármit is teszünk.

Khonsu 2016.05.27. 12:04:49

@F.M.J.: Milyen alternatíváját ismered a fejlődésnek?

nevetőharmadik 2016.05.27. 12:16:53

@F.M.J.: Akkor nézz szembe a tényekkel:

Merkel kizárólag morális és PR okokból "hívta meg" a menekülteket. Egyszerűen Európa Terézanyukája akart lenni. A német gazdasági szereplők meg felültek a nagy Wilkommenskultur-eufóriára, mert ez abban a pillanatban nekik is jó PR volt. Nyilván a számodra kívánatos "valósághoz" a másik irány áll közelebb. Munkaerőre persze szükségük van, ebben nem hazudtak, de jól képzett munkaerőre (nem pedig válogatás nélkül mindenkire). Most meg fő a fejük, hogy hogy a picsába fognak használható munkaerőt faragni a hozzájuk érkezett tömegekből.

És ha sikerült volna elolvasnod a szerző posztját, rájöttél volna, hogy arról ír: csak a tudásalapú, nagy hozzáadott értékű munkavégzésnek van jövője, anélkül nem lesz sem munka (robotizálás, ahol lehet), sem jó fizetés (mert alacsony a hozzáadott érék), sem pedig vásárlóerő. Magyarország pedig ebbe az irányba megy. Ja, és Magyarországon a gazdaság jelentős része néhány multin alapul, akik bizony exportra termelnek, nem nekünk, leszarják a magyar vásárlóerőt, így a kínai párhuzam tökéletesen helytálló.

Khonsu 2016.05.27. 12:22:59

@zipe moha: Jó hasonlat. Egyébként a változásnak a gazdaságin túl társadalmi és politikai következményei is lesznek. Tudás, termelés, pénz, kommunikáció, elemző kapacitás, infrastruktúra, szervezetek, stb. Ez mind a technológiai cégek kezében halmozódik, az állam és a gazdaság alkalmazkodni képtelen szereplői lemaradnak. Már teljes erővel épül és erősödik a "Counter-Economy".

Én mondjuk ennek örülök, de jó lenne első körben csatlakozni a folyamathoz, mert a második kör ebben az esetben is periféria státuszt jelentene.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 12:29:16

@neoteny: Minden túltermelés, ami nem eladható. Mindegy, hogy az elvárt haszon túl nagy, a vásárlóerő túl gyenge, vagy esetleg valamiért nincs igény az adott szolgáltatásra, vagy árura. Tehát, a nagyléptékű gyors fejlesztés csak akkor jön be, ha a vásárlóerő egy olyan területen van, ahol nem érvényesülnek a termelési paraméterek változásának közvetlen hatásai. Ebben az esetben Kínában jó ötlet, No-ban kérdéses. Persze igazad van abban, hogy a munkaerő idővel átrendeződik, de ennek az üteme nem térhet el jelentősen az ipari gépesítésétől, mert az egy demokratikus környezetben földrengésszerű társadalmi megmozdulásokat eredményez, amiért ugye a vezető ploitikai réteg kevéssé rajong. E-tekintetben Kína szintén jobb helyzetben van, mert az ottani politikai berendezkedés lehetővé teszi az elégedetlenkedők közvetlen "moderálását", nem mintha arra nagy szükségünk lenne.

@Khonsu: A fejlődés irányának sok alternatívája van, de ezek nem keverendőek a fejlődés tényének vitatásával. Remélem nem kell magyarázni!

Khonsu 2016.05.27. 12:37:06

@Szúrófény: A robotokat birtoklók, és úgy általában a technológiai ipar hozza létre azokat a technológiákat is, melyek az új típusú munkákat megalapozzák, illetve a pénzt, melyből ez illetve az egyéb csatornákon a fogyasztás fenntartásához szükséges anyagi háttér finanszírozható.

Itt arról lesz szó, hogy a munka nem úgy, fog kinézni, hogy lehúzod a 8-10-12 órádat a szalag mellett, pultnál, irodában, stb., hanem leginkább online tevékenységet folytatsz. akár olyat, amit ma még nem tekintünk munkának, illetve olyanokat, melyek még nem is léteznek. Mellette pedig marad a távmunka, távfelügyelet, stb.

A lényeg, hogy az új világban az embereknek többet kell majd az eszüket és kevésbé a kezüket használni. És itt nem csak lexikális tudásról van szó, sőt, inkább nem, hanem gondolkodni kell majd tudnia az embereknek. Na erre nem tanít meg ma az oktatási rendszerünk.

És persze ezek a lehetőségek ott koncentrálódnak majd, ahol megvan a háttér. A megfelelő képességű társadalom, és a technológiát létrehozó és birtokló cégek.

Khonsu 2016.05.27. 12:40:15

@F.M.J.: A fejlődés irányára vonatkoztatva a HaFr által leírt forgatókönyv egy teljesen reális, és egyébként kifejezetten optimista lehetőség. Az "alternatívák" sokkal sötétebb jövőt jelentenek.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 12:40:26

@F.M.J.:

"Minden túltermelés, ami nem eladható."

Minden eladható megfelelően alacsony áron. Ha meg nem lehet eladni 1 forintért, akkor nem is termelik meg; ergo nem lesz belőle "túltermelés".

uniós pista (törölt) 2016.05.27. 12:41:14

rosszul látod ezt is. a magyarok ázsiából jöttek. a sztyeppei magyar, a nyugati sváb meg az oláh cigány összefog és közös robotot épít? dehogy, ez a zsidók bűvészkedése, a pesti értelmiségé. én nem vagyok antiszemita, én csak elmondom, hogy a zsidók rossz irányba mennek. ezt akarja mondjuk hatezer pesti értelmiségi. de az alföldi tót meg a hanyattesés az mást akar. az német-oláh-sztyeppei nagybirodalomban akar együttműködni a Schlafhäuserrel meg a Náncsi nénivel és úgy akar kereskedni, termelni, eladni a termékét a havasi románnak. ez a természetes élőhelye. miért ne jöhetne létre egy oláh-cigány-magyar-német nagyhatalom európában? ezen keresztül jutna piachoz a sváb sajt, a pusztai tehénlepény meg az etyeki bor. ez az irány a pesti zsidóságnak nem tetszik. de erre azt mondja gyügyei paraszt, hogy őt ez nem érdekli. és kész van a keleti nagyhatalom. a nyugat meg válassza el magát kerítéssel, ha akarja.

makszval a propagandista birka (törölt) 2016.05.27. 12:42:59

@uniós pista: Rosszul látod. Putyin fog megmenteni minket. A Nyugat hanyatlik. A libsik gonoszak.

@BircaHang Média: Az erő veled van!

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.27. 12:44:57

@Varjú:

Az ország szegényedik, ebben nincs vita.

Az okokat illetően van vita.

A valós ok: növekszik a brüsszeliták pénzkiporszívózása.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.27. 12:46:25

@tamas11:

Nem tudom, évek óta nem vagyok jobblib.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.27. 12:47:18

@room_101:

Valójában nem a ballibák a valódi ok, hanem a nyugati kizsákmányolás.

Khonsu 2016.05.27. 12:50:58

@BircaHang Média: Azért növekszik a pénzkiporszívózás, mert érdemben semmi olyan lehetőséget nem tudunk kínálni, amibe ezt a pénzt megérné nekik helyben visszaforgatni.

A tőkések nem gonoszságból mozgatják a pénzüket, hanem csak oda viszik, ahol még többet kereshetnek vele. Ha elviszik innen, akkor azért van, mert nem látnak itt további lehetőséget/féltik, hogy elveszítik.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 12:54:47

@nevetőharmadik: Rendesen kevered a dolgokat.
"Merkel kizárólag morális és PR okokból "hívta meg" a menekülteket. Egyszerűen Európa Terézanyukája akart lenni."
Nem akarom elhinni, hogy ezt a maszlagot komolyan mondod, mert ez esetben nem tudnám folytatni a válaszomat, mert már elszoktam a gügyögéstől.

"Munkaerőre persze szükségük van, ebben nem hazudtak, de jól képzett munkaerőre (nem pedig válogatás nélkül mindenkire). "
- Így van, ezért szívják el a gyarmati eredetű agyat, és nem viszik a termelést a sivatagba. Pont ezért nem állnának a "meghívó" mellé, ha valóban százezres elbocsátásokkal járó fejlesztésekre készülnének.

"fő a fejük, hogy hogy a picsába fognak használható munkaerőt faragni a hozzájuk érkezett tömegekből."
- Ezen csak Merkel feje fő, mert a nép nem olyan hülye, mint amilyennek látta, így neki és pártjának is lesz egy kis mélyrepülése a következő évtizedben. A népnek a feje azon fő, hogy miképpen is kellene kisöpörni a szemetet a civilizációból, ha már egyszer befújta a szél a nyitott ajtón.

"rájöttél volna, hogy arról ír: csak a tudásalapú, nagy hozzáadott értékű munkavégzésnek van jövője"
- Elolvastam, és értelmeztem, de én nem előre alkottam véleményt, hanem a leírtak alapján. Ajánlanám neked is. Hasznos lehet(ne)!

"Magyarországon a gazdaság jelentős része néhány multin alapul, akik bizony exportra termelnek, nem nekünk, leszarják a magyar vásárlóerőt, így a kínai párhuzam tökéletesen helytálló. "
- Így van, és így működik is, csakhogy a cikkben ugye az vagyon, hogy ezek a cégek fognak csillagászati léptékben robotizálni, ami ugye a gondot saját maguknak okozza, mert ott kerülnek utcára a nem annyira magasan képzett németeket, és már sok éve betelepülteket, és innen már nem exportratermelésről beszélünk.
Persze ez nekünk nagyon nem lenne jó, de a cikkben az is írva vagyon, hogy csak az EU-ban vagyunk biztonságban, de ez is csak kortesbeszéd, hiszen meg sem próbál alternatívát elemezni, pedig gyarmati besorolásból kiemelkedni a gyarmatosítók engedélyével elvétve szoktak, de a jelenleg tiltott védővámolás megoldást nyújthat. Persze ezt a témát okosan elkerüli, a helyében én is ezt tenném, mert így kevésbé valószínű, egy kínos összevetés.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.27. 12:56:17

@Khonsu:

Liberális kamu, amit gágogsz.

A megoldás: maradjon a népé a profit, ne az idegen nagytőkésé legyen.

Khonsu 2016.05.27. 12:56:20

@BircaHang Média: A "kizsákmányolás" rendszerhiba eredménye, amit korrigálni kell, de szerintem a változások melléktermékeként ezek a korrekciók is meg fognak történni. Vagy természetes úton, piaci alapon szolgáltatásokon, önszerveződésen keresztül, vagy alapjövedelemmel. Ez a 2 lehetőség van.

tamas11 2016.05.27. 13:00:18

@BircaHang Média:
Azért csak csak tudogatod, ha olyan mály meggyőződéssel ballibázgatsz...?
Mi történt veled néhány éve? Az történik most is...

Khonsu 2016.05.27. 13:00:58

@BircaHang Média:

Az pedig kommunista kamu, amit bégetsz.

Az igazság valahol a kettő között lehet. A szélsőségeket kell korrigálni, hogy kevesebb legyen a "halott pénz", mert attól szegényedig a nép, miközben az a tőkésnél sem hasznosul.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.27. 13:04:11

@tamas11:

Milyen értelemben mi történt velem?

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.27. 13:05:58

@Khonsu:

Igen, ezen vagyunk, letörjük a háttérhatalom szarvát.

BircaHang Média · http://bircahang.org 2016.05.27. 13:06:31

@Khonsu:

Ha kommunista lennék, azt mondanék, államosítsunk mindent és legyen tervgazdaság.

makszval a propagandista birka (törölt) 2016.05.27. 13:11:14

@BircaHang Média: államosítsunk mindent, és legyen tervgazdaság!

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 13:12:25

@Khonsu: "A fejlődés irányára vonatkoztatva a HaFr által leírt forgatókönyv egy teljesen reális, és egyébként kifejezetten optimista lehetőség. "
- Ezt nem is vitattam, bár optimistának véletlenül sem nevezném. Az ügyesen válogatott és bemutatott tények alapján logikus a levezetés, csakhogy úgy fogalmaz, mintha nem is lenne más forgatókönyv, pedig akadna bőven, amire objektív elemzés esetén illett volna kitérni, esetleg legalább pár szóban logikusan cáfolni annak realitását.

"Az "alternatívák" sokkal sötétebb jövőt jelentenek. "
- Van sötétebb jövőkép is, de nem csak olyan. Na persze a kevésbé sötétekkel nem lehetne támogatókat szerezni. Értem én, ezért tartom kampánybeszédnek, és nem elemzésnek.

@neoteny: "Minden eladható megfelelően alacsony áron. Ha meg nem lehet eladni 1 forintért, akkor nem is termelik meg; ergo nem lesz belőle "túltermelés". "
- Mindegy, hogy mennyire korszerűsítesz, akkor is lesz költség, ami, ha nem térül meg, akkor nem lesz termelés. Ismétlem, mindegy, hogy nincs elegendő vásárlóerő, mert a munkanélküli segélyből egész más dolgokra szokás költeni, vagy azért, mert a költségek feletti bevételt nem akarja senki finanszírozni. Ne feledd, a beruházás költségét is ki kell termelni, mert különben bukta van. Amíg a gépesítés ára nem térül meg, addig az csak költség. Vagy te gyártanál bármit is 1 Ft-ért, csakhogy ne maradjon a nyakadon? Esetleg csinálnál bármit is, csak azért, hogy elfáradj? Nem azért termelnek a cégek, hogy a tulajdonosnak nyereséget hozzanak, hanem azért, hogy a terméket eladhassák 1 Ft-ért?

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.05.27. 13:13:46

A robotizáció nagymértékű előretörésével szkeptikus vagyok. SzVSz a költséghatékonyságuk illetve az egyedi igények kiszolgálásának a bonyolultsága gyorsan gátat fog szabni az elterjedésüknek....és elsősorban az ipari felhasználásra gondolok.

Magyarország lecsúszásával más a helyzet. Sajnos ebben osztom a szerző nézetét.

Khonsu 2016.05.27. 13:17:03

@BircaHang Média: Két "háttérhatalom" van. Egy hanyatló régi és egy feltörekvő új. Ha az elsőnek törögeted a szarvát, azzal az utóbbit segíted, ha az utóbbinak, azzal az ország jövőjét teszed tönkre.

Az első a probléma része, a második a megoldásé.

Khonsu 2016.05.27. 13:17:44

@BircaHang Média: Az a gyakorlati megvalósítása annak, amit írtál.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 13:20:02

@BircaHang Média:

"Ha kommunista lennék, azt mondanék, államosítsunk mindent és legyen tervgazdaság."

De hát ezt mondtad:

"A megoldás: maradjon a népé a profit, ne az idegen nagytőkésé legyen."

zipe moha 2016.05.27. 13:27:05

@my_anyád:

"alán abban megegyezhetünk, hogy a pkp nem lesz kormányon 2018-tól. ezesetben viszont nem tuti, hogy népszerűségvadász demagógiák mondásának van itt az ideje."....

ha nem azzal a céllal indul hogy kormánypárt legyen ez esetben, nem gondolod hogy én vagy bárki aki józan támogat egy fikarcnyira is????!!

ha 5 % -ra hajt...felejtős...minek?...hogy azt csinálja amit a schiffer???...semmit???..egyszer volt budán kutyavásár...

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 13:28:11

@F.M.J.:

"Mindegy, hogy mennyire korszerűsítesz, akkor is lesz költség, ami, ha nem térül meg, akkor nem lesz termelés."

Pontosan; és ha nincs termelés, akkor lehetetlen, hogy "túltermelés" legyen.

my_anyád (törölt) 2016.05.27. 13:29:51

@zipe moha: előbb szavazólapra kellene kerülni.

zipe moha 2016.05.27. 13:40:24

@my_anyád: ...értem...ha nem ez a törekvés akkor felejtős...

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 13:43:58

@neoteny: "Pontosan; és ha nincs termelés, akkor lehetetlen, hogy "túltermelés" legyen. "
- Ebben egyetértünk. De ha nincs termelés, az ugye nem fejlődés. Ha meg azért nincs termelés, mert a fejlesztés miatt a lehetséges vásárlóerőt (leépítés) az utcára tettük, viszont így a beruházás költsége sem térül meg, akkor ugye nettó hülyék vagyunk, mert a semmit sem termelésnél jobb a kisebb hatékonyság melletti működő gazdaság.

Varjú · http://www.varj.freeblog.hu 2016.05.27. 13:44:54

@BircaHang Média:

A cikk nem az ország elszegényedéséről szól.

Szól ellenben arról, hogy a WV, a Bosch meg a többiek hamarosan lerobotizálják a teljes gyártósorukat és abban a pillanatban kivonják Magyarországról a termelésüket.

Valamint arról, hogy innentől kezdve nem lesz exportképes termelésünk, mivel a hazai iparban az informatizációs-robotizációs forradalom még csíraiban sem fedezhető fel. Ami nem is csoda, hiszen az ország politikai irányát egy előző generációs, konzervatív erő szabja meg, ami kényelmetlenül elavultnak érzi magát az innováció gondolatától is. Ez határozza meg az oktatáspolitikáját is, ami pedig meghatározza az ország jövőjét, mivel nem alakul ki az a széles, angolul folyékonyan kommunikáló, informatikából kellően képzett réteg, ami a modern technológiát képes lenne üzemeltetni.

Képzeld el, hogy Magyarország holnaptól megszabadul mindenféle idegen befolyástól, kizsákmányolástól, stb. Ez a fenti faktorokon mennyiben változtat? Hogyan fog teljesíteni ez a Szabad-Magyarország a 21. században?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 13:55:16

@F.M.J.:

"De ha nincs termelés, az ugye nem fejlődés."

A veszteséges termelés nem "fejlődés".

"a semmit sem termelésnél jobb a kisebb hatékonyság melletti működő gazdaság"

Arról volt szó, hogy a veszteséges termelés nincs; nem arról, hogy semmiféle termelés sincs.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 14:27:16

@neoteny: Látom kicsit magas a dolog, megpróbálom konkrétabban.:

Ha valaminek az előállítási költsége összesen 100 forint, az ára a boltban meg 120, a melós kap belőle darabonként mondjuk 10-et, az ugye gazdaságilag rendben van. Ha az előállítási költséget lecsökkented a melós bérével, akkor amortizációt nem számolva az előállítás 90 lesz, a termék ára meg még sokáig nem változik, akkor a beruházás költsége termékenként 10 és 30 forint között fog térülgetni, a tulajdonosok elképzelései szerint, de ebbe még bekavarhat a részvényárfolyamtól az esetleges hitelminősítői véleményeken keresztül sokminden. Ide tartozik még, hogy túl sokáig nem szabad húzni a megtérülési időt, mert a konkurencia későbbi fejlesztése jobb technológiát feltételez, tehát, ha két fejlesztés között nem térül meg a korábbi beruházás, akkor a cég csődbemegy. A fejlett világban ezt szargyártással szokták megoldani, hogy minél hamarabb tönkremenjen, amit vettél, így pörgetve a gazdaságot. Ennek csak a környezet látja kárát, de az egy másik gondolatkör. Ha azonban az egyenletből kiveszed a vásárlót, akit ugye utcára tettél, mert van tuti maschinád a rabszolga helyett, akkor nem tudja megvenni a terméket, tehát gazdasági értelemben megáll az élet.

Összegezve:
A termelési ár alatti eladás deficit = KO
A nullszaldós termelésből nem lehet fejleszteni = hosszabbtávú KO
Nyereség termelés = működő gazdaság, de szükség van hozzá fizetőképes keresletre. Na ezért nem szabad gyorsabban modernizálni, mint ahogyan a társadalom reagálni tud. Nem olyan bonyolult, de máris cáfolja, hogy mondjuk egy tradicionális autógyár évtizedes megtérülésű gyárat építsen egy gyarmaton azért, hogy otthoni gépesítéssel pár év után hazavágja. Mindig volt fejlődés, és lesz is, de olyan jellegű változások, amik a cikkben szerepelnek, csak politikusi szövegekben vannak.

room_101 2016.05.27. 14:37:15

@BircaHang Média:
Nyugati "kizsákmányolás" nincsen.
A kapitalizmus a piac törvényei szerint működik, és mindenki annyit vesz ki a megtermelt javakból, amennyit a piac megenged.
Ezért egyetlen jövőbe mutató megoldás, ha minél jobban integrálódsz ebbe a rendszerbe.
Ha csak bérmunkás vagy, annyit kapsz. De ha egy lerohadt korrupt keleties rendszerben leszel bérmunkás, még annál is jóval kevesebbet.

Az általad annyit utált multik (akiknek mellesleg, tőzsdei befektetéseim, nyugdíjpénztáram révén magam is tulajdonosa vagyok), nyereségüket realizálják, de olyan javakból, amiket nélkülük meg sem termelnének.
A vadkapitalizmust meg meg kell szabályozni, de nem rombolással. A globalizmus nem szép dolog, csak nincs jobb út, mint felszállni rá, vagy lemaradsz.

my_anyád (törölt) 2016.05.27. 14:40:03

@zipe moha: nekem semmi közöm a párthoz, szóval az én törekvésem az, hogy legyen a szavazólapon valaki akire van gyomrom ikszelni. sok sikert nekik.

tamas11 2016.05.27. 14:53:25

@BircaHang Média:
És az előtérhatalommal mi lesz?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 15:14:45

@F.M.J.:

"Ha azonban az egyenletből kiveszed a vásárlót, akit ugye utcára tettél, mert van tuti maschinád a rabszolga helyett, akkor nem tudja megvenni a terméket"

de akkor nem áll fenn az, hogy

"a termék ára meg még sokáig nem változik".

Ugyanis ha a vásárló nem tudja megvenni a terméket, akkor a termék ára 0 forint lesz, hiszen eladhatatlan; és így nem fogják gyártani.

Bármilyen terméket (és szolgáltatást) csak azért gyártanak (és nyújtanak), mert kielégít valamilyen igényt olyan áron, amin találhatók rá vevők. Azok a termékek (szolgáltatások), amelyek nem felelnek meg ezeknek a peremfeltételeknek, nem kerülnek gyártásra (nyújtásra). Így lehetetlen a "túltermelés": amit nem lehet eladni (haszonnal), azt nem csinálja senki. (A jótékonykodás nem piaci tevékenység.)

"ezért nem szabad gyorsabban modernizálni, mint ahogyan a társadalom reagálni tud"

Világos: a luddita takácsok azért törték össze a szövőgépeket, mert azok gyorsabb modernizációt képviseltek, mint ahogy a takácsok "társadalma" képes lett volna reagálni. Igaz, hogy a társadalom -- jóval nagyobb -- nem-takács része inkább meg tudta venni a szövőgépeken előállított _olcsóbb_ termékeket (hiszen ezért fektettek bele emberek a szövőgépekbe, mert el tudták adni a szövetet sokkal nagyobb volumenben, mint amennyit a takácsok szövőgépek nélkül termeltek), de az nem számít: a takácsok elveszítették a (kézi)munkájukat.

Érdekes módon mégsem zuhant össze a gazdaság; sőt a megelőző évezredeket megszégyenítő módon nőtt ... a széles tömegek példátlan gazdagodásához vezetve. Az igaz, hogy a kéziszövő takácsnak vagy át kellett képeznie magát a szövőgép üzemeltetésére, vagy valami más szakmára. Mindenesetre a fia már nem a kéziszövést tanulta ki.

BircaHang Média szerkesztősége · http://bircahang.org 2016.05.27. 15:15:48

@room_101:

Én pedig a múlt héten találkoztam egy húsvéti nyúllal, aki örömében tojt nekem egy hímes tojást.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 15:24:18

@F.M.J.:

"A fejlett világban ezt szargyártással szokták megoldani, hogy minél hamarabb tönkremenjen, amit vettél, így pörgetve a gazdaságot."

Miért vesz meg bárki szart?

uniós pista (törölt) 2016.05.27. 16:12:41

@BircaHang Média: az uráli, sztyeppei népek huszadmagukkal kereskedelmi láncot vehetnének. Erre a német Bosch, az osztrák Steyr és a magyar Rába termelhetne önvezető kamionokat, amik a magyar árut szállítanák Romániába. Ősi oláh-tót-cigány rokonság van, csak ki kell aknázni. A pesti zsidóság nem ezt akarja. Én nem vagyok antiszemita, csak ezt elmondom.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 16:52:18

@neoteny: Sajnálom, hogy ennyire tapasztalatlan, esetleg naiv vagy. Bizonyára még nem sokat éltél. Ezen a stádiumon mindenki átesik, és addig érzi jól magát, míg ki nem józanodik. Nem szívesen ébresztgetlek, mert még azt hiszed, hogy miattam redvás a világ, de essünk túl rajta.

- Már régen nem azért gyártanak dolgokat, mert igény van rá, hanem gyártanak valamit, amit jónak látnak, és azután a reklámokon keresztül megvetetik a néppel.

- A reklámok kellő mértékű befogadását szolgálja a keresedelmi televíziók néphülyítő műsorai. Tehát a keresletnek nem sok köze van az igényekhez.

- Szart pedig azért vesz valaki, mert nincsen más. Szerinted hogyan lehet, hogy harminc éves autók futnak az utakon, de tizenöt éves csak elvétve? Hogyan lehet, hogy az első telefonok jószerivel csak akku gondok miatt lettek kidobva, de a mostaniak már a felét sem bírják ki. Van még sokminden, csak nézz körül! Minden sérülékeny, vékony, gyenge. Nézd meg a régi termékeket! Csak azok dobják ki, akik cikinek tartják, mert snobok, de azok még az örökkévalóságnak készültek. Mindegy miről van szó, autóról, épületekről, utakról, ruházatról, stb.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.05.27. 17:19:49

Kis összefoglalóféle. Hol várható a műszaki megoldások és az internet miatt, hogy bármelyik pillanatban (akár holnap) munkahelyek szűnhetnek meg tömegével.

1 A nagy üzletláncokban a pénztáros állás, az önkiszolgáló pénztárak miatt.
2 Bármilyen jegyárusító hely (vonat, busz, repülő, színház, autópálya matricák …) az internetes rendelés, vagy automaták miatt.
3 Benzinkutaknál a kizárólag kártyás fizetés bevezetése miatt.

2016.05.27. 17:43:08

@digipenna: IT szektorban sem tűnik rózsásnak a helyzet. Ugyan megy a panaszkodás, hogy micsoda hiány van szakképzett munkaerőből, ugyanakkor a legtöbb helyen az elsők közt az IT-t építik le és adják külsős kézbe. Aktív koromban is ez volt a szokás, azóta erősödni látszik ez a tendencia.

nevetőharmadik 2016.05.27. 18:23:20

@F.M.J.: Áhá! Szóval te maszlagnak nevezed azt a feltételezést, hogy egy politikus káros fasságot mondott egy kis népszerűséghajhászásért, de teljes komolysággal állítod, hogy nagyhatalmú gazdasági szereplők dróton rángatva a politikust önző üzleti érdekükből behívattak kétmilliós "munkaerőt", akiknek nagy részét egyébként sosem tudják majd használni semmire.

Te, nekem nincs is hozzád több kérdésem.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 18:31:52

@F.M.J.:

"- Már régen nem azért gyártanak dolgokat, mert igény van rá, hanem gyártanak valamit, amit jónak látnak, és azután a reklámokon keresztül megvetetik a néppel."

Roppant érdekes: ha nem lennének reklámok, akkor az emberek nem is vennének mosóport? fogkrémet? autókat? mikrózható készételeket? háztartási gépeket? okostelefonokat?

"Szart pedig azért vesz valaki, mert nincsen más."

Az előbb azt írtad, hogy már semmire sincsen igény. De a szarra van?

"hogyan lehet, hogy harminc éves autók futnak az utakon, de tizenöt éves csak elvétve?"

Én egy 2004-es (7. generációs) Honda Accordot vezetek; és látok viszonylag sokat belőlük az utakon. Még 6. generációsokat is (amiket 1997 és 2002 között gyártottak). Második (1981-85) és harmadik (1985-89) generációsból ha fél évente egyet látok, hát sokat mondok.

"az első telefonok jószerivel csak akku gondok miatt lettek kidobva, de a mostaniak már a felét sem bírják ki"

Ezt nem értem: az első telefonok akkugondok miatt lettek kidobva, meg a mostaniak is akkugondok miatt vannak kidobva?

Továbbá az "első telefonok" kb. semmi más szolgáltatást sem nyújtottak, mint a telefonálás, SMS-küldés és ébresztés; a "mostaniak" meg annyit, amennyit az "első telefonok" korában a hálózatba kötött szuperszámítógépek. Akinek csak telefonálásra kell a (mobil)telefon, az $20-ért kaphat egyet; de azzal csak telefonálni fog. Aki meg egy "mostani" telefont vesz, az kb. mindent megkap, amit egy 10 évvel ezelőtti asztali számítógép tudott (~ 2 GHz kétmagos processzor, 4 GB RAM), az akkori asztali számítógép árának kb. feléért. És az asztali számítógépen nem lehetett telefonálni ...

Szerintem dolgozz még egy kicsit ezeken a példáidon, mert nem annyira meggyőzőek, mint amennyire gondolod.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 18:39:43

@IT jegyzet:

"az IT-t építik le és adják külsős kézbe"

Ha külsős kézbe adják, akkor az IT-s munkahely nem szűnik meg.

2016.05.27. 19:33:47

@neoteny: de megszűnik, mert a külsős általában nem egy cég rendszereit viszi, hanem sokat, fele-harmad-ötödannyi emberrel. Elsősorban üzemeltetési oldalról beszélek.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 19:49:12

@nevetőharmadik: Látom, kellene keveset csiszolnod a szövegértési tudományodon. Ha esetleg figyelmesen olvasnál, és nem előitéletből, akkor feltűnhetne, hogy nem azt a feltételezést tartom maszlagnak, hogy a politikusok hülyítik a népet, hanem azt, amit mondanak nekik, tehát épp fordítva, mint ahogyan te értelmezted.

Ami meg a politikusok vezéreltetését illeti, egy szóval sem mondtam, hogy német gazdasági szereplőkről van szó. Azoknak egy cseppet sem tetszik a képzetlen eltartandó sáskanép beözönlése. Sokkal inkább a tengerentúli tőke érdekeiről van szó. Jól illusztrálja a témát, hogy míg mi itt mint EU az oroszokat szankcionálgattuk jenki nyomásra, és ezzel valójában sikerült magunkat jól lábonlőni, addig a felbujtó (USA) többszörösére növelte a kereskedelmi kapcsolatait - ki nem találnád - az átkozott putyini Oroszországgal. Tehát az oroszok gazdasága némi billegés után remekül érzi magát, az USA gazdasági lehetőségei jelentékenyen javultak, az EU országaiban a lakosság józanra és naivra osztva, egymást okosítva vitatkoznak, míg elönti őket a barna embertömeg. Na akkor szerinted most ki is a nevető harmadik?

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 20:12:15

@IT jegyzet:

"fele-harmad-ötödannyi emberrel"

Ha ez így van, akkor annak az oka az, hogy ezek az emberek nagyobb termelékenységgel dolgoznak: képesek elvégezni a kétszer-háromszor-ötször annyi korábbi IT üzemeltető munkáját. De 1) több vállalkozás is veszi igénybe a külsős IT üzemeltetést (hiszen olcsóbban jutnak hozzá a szolgáltatáshoz, mint ha saját IT-seket alkalmaznának), 2) a nagyobb termelékenységhez jobb eszközök kellenek, amik fejlesztései szintén munkát adnak. Az 1-es pont az IT-s üzemeltető munkák megmaradásához vagy akár növekedéséhez vezet; a 2-es pont pedig (IT üzemeltetési eszközök) fejlesztői munkahelyeket hoz létre.

Vagyis az alacsony termelékenységű IT üzemeltetői munkahelyek szűnnek meg: de ez minden más iparágban is így van.

2016.05.27. 20:26:33

@neoteny: ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy termelékeny vagy sem, bár üzemeltetés esetében csak az üzemeltetést kiszervező, finoman szólva dilettáns vezetők szokása termelékenységről beszélni. Talán a hatékonyságra gondoltál, de a saját tapasztalataim szerint a külsős IT üzemeltető elég komoly rizikó faktor. Csakhát az illetékes vezető csak annyit lát egy jól dolgozó üzemeltető csapatnál, hogy nem dolgoznak. Aztán ha valami összedől és mondjuk egy nagy bank kénytelen két napig papír alapon üzemelni, akkor nem azt rúgják ki, aki rossz rendszert erőszakolt a cégre és nem azt, aki szétcseszte az üzemeltetést, hanem azt a középvezetőt, aki az egészről semmit sem tehetett.
Az meg különösen hibás elgondolás, hogy az üzemeltetést végző szakemberek hirtelen fejlesztői munkába kezdjenek. Teljesen más szakterület, sok évnyi tanulás kell mindkettőhöz. Fejlesztő és üzemeltető nem csereszabatos.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 20:39:12

@IT jegyzet:

"ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy termelékeny vagy sem"

Milyen szempontból? Azt állítod, hogy a cég vezetése úgy adja külsős kézbe a cég IT-s üzemeltetési feladatainak elvégzését, hogy többet fizet azért, mint amennyibe került neki a saját IT-s üzemeltetők alkalmazása?

"hogy az üzemeltetést végző szakemberek hirtelen fejlesztői munkába kezdjenek"

Való igaz: a gépkarbantartóból sem lesz gépészmérnök hirtelen. De amelyikből lesz, annak inkább lesz is munkája.

2016.05.27. 20:50:39

@neoteny: itt arról volt szó, hogy nem vesznek el munkahelyek. De, elvesznek.
És normális helyen, értelmes vezetők, IT üzemeltetéssel kapcsolatban nem emlegetnek termelékenységet, mert az üzemeltető nem termel. Az üzemeltető arra van, hogy a rendszerek folyamatos működését biztosítsa (többek közt).
Boltban a takarítóknál lehet termelékenységet emlegetni, de egy biztonsági őrrel kapcsolatban nevetséges.
IT is olyan, hogy fejlesztők "termelnek", az üzemeltetőnek meg csak a hiánya tűnik fel, amikor megáll minden.

2016.05.27. 20:52:09

@neoteny: a hasonlatod is sántít. IT területen az üzemeltető és a fejlesztő is mérnök kategória.

ijontichy 2016.05.27. 20:58:21

@poszt: Ez egy nagyon korrekt elemzés. Sajnos kétségem van afelől, hogy Mo. képes "csontzenés padlófogás" (Mohács?) nélkül ennek szükségeségét (ti. Vityáék mihamarabbi elzavarása) megérteni. A problémát húsba vágóan (még) nem érző értelmiség véget nem érő, terméketlen vitát folytat Vitya "tehetségéről", meg arról, hogy a ballibhez képest akkor most jobban, vagy rosszabbul kormányoznak-e, és "hány" milliméterrel. Aki tüzet kiabál, az "ballibsi bérrettegő/hisztériakeltő" horrible dictu "hazaáruló".

@IT jegyzet: "az illetékes vezető csak annyit lát egy jól dolgozó üzemeltető csapatnál, hogy nem dolgoznak"
Ámen.

@Varjú: A hit hegyeket mozgat ;-)

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 21:01:55

@neoteny: "ha nem lennének reklámok, akkor az emberek nem is vennének mosóport? fogkrémet? autókat? mikrózható készételeket? háztartási gépeket? okostelefonokat?"
- Dehogynem, de szerinted mennyibe kerülne, vagy ha ugyan ennyibe, akkor mennyivel lehetne strapabíróbb, ha a forgalmi értékéből levonnád azt a reklámköltséget, ami csak azt a célt szolgálja, hogy egy másik márkára beszéljen rá, mint amire eredetileg gondoltál? Megjegyzendő, hogy valószínűleg ugyan azon a gépsoron készül az is, csak másik megrendelésre. A reklámköltség pedig akkora, hogy az eltartja a média kereskedelmi, tehát túlnyomó részét. Ha érdekel a nagyságrend, akkor próbaképp nézz utánna, hogy mennyibe kerül egy félperces spot, azt hány helyen, és hány alkalommal adják le, de a lényeg, hogy mindezt kifizettetik veled, mint vevővel. Persze mehetünk tovább is. A reklám pénzmozgást idéz elő, ami megjelenik a GDP-ben, amihez azután sokmindent kötnek. Így lesz egy 10ezres bekerülési költségű mosógépből 80ezres reklámozott kirakati áru, meg jó nagy gazdasági lufi. Ezzel etetnek, amikor pl. GDP arányos adósságról beszélnek, miközben padlóra eladósítanak, csak mert vettél egy mosógépet. Persze nem egy áruról van szó, ez csak a példa, de így működik ez a bizonyos fejlett nyugati gazdaság. A nyugat jóléte a gyarmatok, meg a távolkeleti rabszolgagazdaságok termelékenységén alapszik, nyugati emberek már leginkább csak adminisztrálnak, de valós értékteremtés már nemigen van az egészhez képest, csupán karakterszaporításról van szó gazdasági növekedés ürügyén is. Ahhoz kell az infláció meg a hulladék termékek, hogy tovább fújódjon a lufi, és az együgyű polgár elhigyje, hogy neki ez jó, mert többet kap a számlájára.

"Az előbb azt írtad, hogy már semmire sincsen igény. De a szarra van?"
- Persze, van igény. Étel, fedél, ruha, tüzelő az kell, ezek alapigények. De a többi már sajnos nem személyesen megfogalmazott igényeket jelent, hanem a TV-ben húzott mézesmadzag vágyását. Manapság hányan becsülnek meg egy régi tárgyat, ami egyébként a funkcióját tökéletesen betölti, és hányan vannak, akik csak azért lecserélnek valamit, mert nem új? Paradox, hogy erre akár hitelt is felvesznek, de az életük élményszinten csak annyit javul, hogy az adott dolog új. Nem valami sok, de a legtöbben így működnek. Ezért hatékonyabbak a politikai lózungok, mint a józan kritikák, és ezért reménytelen, hogy egy józanul és őszintén kampányoló párt valaha is a kormányzás közelébe kerüljön.

Autó témában igazad van, nem voltam pontos. Én kifejezetten európai gazdasági térségben gondolkodtam, de ezt nem írtam le. A japán termékek egészen más szemléletet hordoznak, mert egy egészen más felfogásban élő nép készíti őket. Ez is megérne egy velős posztot, de most ne kalandozzunk arra!

Telefontémában is pontatlan voltam, mert kevés volt az időm, és nem néztem át. A lényeg, hogy azokban az időkben az akkumlátortechnika a mostanihoz képest elég gyatra volt. Telefonnal viszont kevesen rendelkeztek. Ha gyatra minőséggel árasztották volna el a piacot, akkor nem terjed elég gyorsa. Rá kellett szoktatni a népet. A készülékek gyakorlatilag elnyűhetetlenek voltak, csak az akku döglött meg, de az drága volt. Manapság az akku dől ki utoljára, mert bár sokkal kisebb, sokkal maszívabb készülékeket gyárthatnánk, valójában sűrűbben kell cserélni valamilyen más hiba miatt, mint az elején.

A telefonok kapacitását illetően nem kalandoznék messze, mert nem erről szól a poszt. Ami talán mégis idevág, hogy a kapacitási "igények" is csak hasonlóak, mint sivatagi síparadicsom. Meg van a technikai lehetőség, és vannak akik meg tudják fizetni, de amúgy egy teljesen felesleges dolog. Nekem van egy középvezetői főállásom, és van mellette egy cégem, amiben ügyvezető vagyok. A lényeg, hogy akár vitathatatlanul "fontos" is lehetne, hogy folyamatosan valamilyen kütyüt nyomkodjak, de még ilyen munkakörök közben sincs rá valós szükség, csupán ésszerűen szervezem az életem. Akkor netezek, amikor számítógépnél vagyok, mert ott nagy a billentyűzet, nagy a monitor, így jobb. Amikor telefonálok, ahhoz meg csupán telefon kell, és nem egy gyöngébb számítógép. Magyarul, minden olyasmivel foglalkozom, amivel bárki más, de csupán a szervezés lehetővé teszi, hogy ezt kevesebb ledolgozott munkaórával érjem el, mintha mindent ötletszerűen és azonnal akarnék.

Az életünket sokkal jobban, és hatékonyabban is élhetnénk, akár még ennél is kevesebb gépesítéssel, ha ésszerűen szerveznénk. Az ésszerűtlen mértékű gépesítés csupán több értelmetlen munkakör születését generálja, és nem a jobblétet biztosítja. Ahhoz a szemléletnek kellene előbb változnia.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 21:05:16

@IT jegyzet:

"itt arról volt szó, hogy nem vesznek el munkahelyek. De, elvesznek."

Igen, ahogy írtam volt: [v]agyis az alacsony termelékenységű IT üzemeltetői munkahelyek szűnnek meg: de ez minden más iparágban is így van.

"Boltban a takarítóknál lehet termelékenységet emlegetni, de egy biztonsági őrrel kapcsolatban nevetséges."

Tévedés: az a biztonsági őr, aki egy (osztott) képernyőn nézi négy kamera mozgóképeit termelékenyebb, mint az a négy biztonsági őr, akik állnak az eladói térben és nézik azt, amit egy-egy kamera figyel.

Ha egy IT-s üzemeltető cég "fele-harmad-ötödannyi emberrel" képes elvégezni ugyanazt a munkát, amit kétszer-háromszor-ötször annyi IT-s üzemeltető végez el, akkor azok az emberek kétszer-háromszor-ötször termelékenyebbek.

"IT területen az üzemeltető és a fejlesztő is mérnök kategória."

Csak a fejlesztő tud olyan eszközöket fejleszteni, amik növelik az üzemeltető termelékenységét. Ezért képes "fele-harmad-ötödannyi" üzemeltető elvégezni a munkát.

nevetőharmadik 2016.05.27. 21:12:42

@F.M.J.: Öreg, ez egyre rosszabb, már azt sem tudod, te mit írtál, magyarázatképpen meg egyre durvább összeesküvés-elméletekkel jössz. Nyugodtan menjél pihenni!

2016.05.27. 21:13:51

@neoteny: következetesen kevered a hatékonyságot a termelékenységgel. Bocs, de van jobb dolgom is, minthogy felvilágosító előadást tartsak a témáról. Inkább tájékozódj előbb! Sajnos sok hasonló "tudású" vezetővel találkoztam amíg dolgoztam. :(

2016.05.27. 21:15:51

@ijontichy: ezt az Áment mire véljem? Úgy emlékszem, volt némi közöd a szakmához.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 21:33:57

@nevetőharmadik: Már hogyne tudnám. A nézeteim egészen biztosan nem véltoztak a mai nap folyamán, tehát semmi okom sem lenne mást mondani, mint amit már délelőtt is leírtam. A tévedés az szövegértési lépességeidben keresendő, öcsi.
Még mielőtt konteogyártással vádolnál, nézz utánna az elmúlt öt év világgazdasági adatainak, és azok tendenciáinak. Persze a valóság eléggé szembe fog menni az elképzeléseiddel, de hát ilyen az élet. Csak alanyok vagyunk, meg kell tanulni felismerni a valóságot.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.05.27. 21:39:25

@F.M.J.: A saját céged (ahol ügyvezető vagy), attól a cégtől kapja a megrendeléseket ahok középvezető vagy? Vagy rosszul gondolom? :)

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 21:51:27

@Fuxos (ex bömis): Nagyon rosszul gondolod. Bizonyos összeférhetetlenségi szabályok amúgy sem engednék, de ha mégis megtenném, akkor nem szellőztetném még a lehetőségét sem egy online felületen. Tudod én a saját blogomon alá szoktam írni a posztjaimat, mert én még úgy tanultam, hogy Emberéknél szokás vállalni a kijelentéseinket. Nem kellene nyomozózseninek lennie senkinek, hogy személy szerint azonosítson, és miért kockáztatnám az állásomat csak azért, hogy valakivel szemben felhozhassak egy érvet.
Annyit nem ér az egész.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 21:53:50

@F.M.J.:

"Dehogynem [van igény reklámok nélkül is]"

Akkor hát nem igaz az állításod, miszerint "[m]ár régen nem azért gyártanak dolgokat, mert igény van rá, hanem gyártanak valamit, amit jónak látnak, és azután a reklámokon keresztül megvetetik a néppel".

"Persze, van igény. Étel, fedél, ruha, tüzelő az kell, ezek alapigények. De a többi már sajnos nem személyesen megfogalmazott igényeket jelent"

A kényelmes(ebb) és gyors(abb) közlekedés nem "személyesen megfogalmazott" igény? A pontos(abb) és gyors(abb) kommunikáció nem "személyesen megfogalmazott" igény? A több, táplálóbb, egészségesebb, ízletesebb, változatosabb étel nem "személyesen megfogalmazott" igény? A tisztább, világosabb, jobb klimatikájú (melegebb vagy hűvösebb) lakás nem "személyesen megfogalmazott" igény? A jobb, tartósabb, könnyebben tisztítható, színesebb, és _több_ (mert olcsóbb) ruházat nem "személyesen megfogalmazott" igény?

A te alapvető problémád abban van, hogy a te személyes preferenciáid különböznek mások személyes preferenciáitól -- és úgy érzed, hogy csak úgy tudod igazolni a te személyes preferenciáid "helyességét", ha bebizonyítod, hogy mások a tiédtől különböző preferenciái "helytelenek". De ez nem így van: különböző emberek számára különböző dolgok fontosak (különböző időkben) -- és mindenki a saját preferenciáinak ("személyesen megfogalmazott" igényeinek) egyedül kompetens megítélője. Az, hogy más számára mi a "jobblét", sem nem a te, sem nem az én véleményemtől függ. Neked (és nekem is!) lehet az a "jobblét", hogy nincs okostelefonunk; de ez nem jelenti azt, hogy mindenki más számára is az a "jobblét". Neked (és nekem is!) lehet az a véleményünk, hogy csak a sznobok veszik meg a legújabb iPhone-t: de ennek semmi jelentősége sincs abból a szempontból, hogy a szerintünk sznoboknak mi a "jobblét". Ha ők úgy érzik, hogy azáltal gazdagabbak, hogy birtokolják a legújabb iPhone-t, abba egyikünk sem szólhat bele. A véleményünk meg lehet, de az csak a saját viselkedésünkre lehet hatással, nem bárki máséra. Legalább is egy szabad társadalomban.

ijontichy 2016.05.27. 22:02:36

@IT jegyzet: Arra, hogy ez így van. (és jól emlékszel)

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 22:12:44

@IT jegyzet:

"következetesen kevered a hatékonyságot a termelékenységgel"

A termelékenység a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint az a tulajdonság, képesség, hogy valaki vagy valami valamilyen mértékben termelékeny". A termelékeny melléknévre pedig azt a definíciót adja, hogy "olyan eszköz, szervezet, tevékenység, folyamat, amely megfelelő (tervszerűen megszabott) mértékben termelni képes". A Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára szerint a termelékenység "az egy főre jutó teljesítményt (általában bevételt) kifejező mutató". Vannak, akik a termelékenységre, mint mérőszámra tekintenek és ezt úgy határozzák meg, mint az eredmény és a ráfordítás arányát. Megint mások a hatékonysággal magyarázzák a termelékenységet. Szerintük valami termelékeny, ha az általa előállított (és valaki által igényelt) dolgot hatékonyan állítjuk elő.

A Mi Mi szótár szerkesztői is foglalkoztak a termelékenység meghatározásával. A náluk lévő több mint 15 link a termelékenységre jól mutatja, mennyire sokféle módon és értelemben használják ezt a szót.

Mi itt az Effectsys-ben egy ennél szűkebb értelmezést használunk. A Magyar Értelmező Kéziszótárhoz visszamenve a "valaki valamilyen mértékben termelékeny" definíciót használjuk; azaz mi elsősorban a személyek termelékenységével foglalkozunk. Hozzánk legközelebb az a szemlélet áll, hogy a termelékenységet mérőszámként érdemes definiálni. Ezért mi úgy definiáljuk a termelékenységet, hogy az az egy személy által előállított érték. Szerintünk a termelékenység a munkaerő hatékonysága, mi a továbbiakban mindig ebben az értelemben fogjuk ezt a szót használni.

effectsys.hu/termelekenyseg

2016.05.27. 22:28:29

@ijontichy: akkor elnézést kérek. Azt hittem egy költői formában előadott tiltakozás. :)

@neoteny: OMG... világosítsa fel valaki, hogy mi a különbség termelés és üzembentartás között! Sajnos túl rég volt, amikor Üzemgazdaságtant tanultam, nem biztos, hogy megfelelően tudnám idézni a tankönyvet.

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2016.05.27. 22:30:30

@F.M.J.: Ok, elhiszem....you are pure, like New York snow. :)
Mellesleg...a munkán kívül már csak elvétve ülök számítógép elé. A mobil és a tablet sokkal kényelmesebb. Én határozottan örülök, hogy valakiknek eszébe jutott összekombinálni a telefont a számítógéppel. :)

2016.05.27. 22:30:31

@neoteny: jajj. Itt kellett volna látnom, hogy nem szabad szóbaállni vele. :(

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 22:41:15

@IT jegyzet:

"mi a különbség termelés és üzembentartás között"

Az előbb még a hatékonyság és a termelékenység keverésével vádoltál; mi történt azzal a témával?

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.27. 22:48:24

@neoteny: Csúsztatsz. Az alapigényekhez hoztam példákat, felsoroltam néhány alapvető fonosságú dolgot, ami akkor is megfogalmazódik az emberben, ha sosem látott reklámokat, egyszerűen mert fázik, vagy éhes, vagy büdös a ruhája. Az erre vonatkozó bekezdésemet viszon egybemosod a csak reklámok miatt eladható termékekkel, amikre jellemzően nincs valós igény, azt csupán reklámokkal generálják. Ezek sokfélék lehetnek a fölöslegesen megvásárolt tárgyaktól az idő előtt lecserélt használati fogyasztási cikkekig. Így viszont mindkét megállapítás megállja a helyét ellentmondás nélkül. Remélem így kifejtve érthetőbb voltam!

Az igényekkel kapcsolatos kérdéseidet nem fogom tételesen válaszolni, csupán az érzékletesség kedvéért náhányat. Pl. legyen a kényelmesebb, gyorsabb közlekedés. Valós igény, ha messze kell menned, vagy az utat alkami jellegű öltözékben vagy kénytelen megtenni, de csupán ócska szobság, ha a szomszéd utcába való áthajtás kedvéért van "szüksége" valakinek ilyen szolgáltatásokra.
Egészségesebb, táplálóbb étel. Valós igény, ha a származására vonatkozik, de az a kertészeti gyalázat, amit friss zöldség-gyümölcs kategóriában tukmálnak az alapvető ismeretekkel sem rendelkező vevőkre a multiknál, már nem valós igény, hanem a tudatlanság tobzódása, ugyanis a természetes jellemzőik miatt nem lehet vitamindús paprikát, paradicsomot kapni márciusban, csak külsőségeiben arra hasonlító szemfényvesztést. Ezt amúgy egyre több szakember elismeri, de az istenadta nép nemigen szokott sem olvasni, sem ilyen témával foglalkozó műsorokat hallgatni, helyette igényekről beszél, csak épp azt nem tudja, mi is az. Vonatkozik ez a hústermékekre is, mert a táppal fújt röfögő szójakupac csak ránéztében hasonlít a disznóhúsra, de elkészítve a különbség megdöbbentő. Az értelmesebb ezt felismeri, és igénye lesz az egészségesebb vidéki húsra akkor is, ha ritkábban engedheti meg magának, míg az együgyű, igényekről papolva veszi meg újra meg újra ugyan azt a húsipari hulladékot, miközben eszméletlenül el van telve saját "igényességével".
Persze vehetjük a kommunikációt is. A gyors, az a telefonhívás. Azonnali, interaktív. Ha számokat is kell küldeni, praktikusabb SMS-ben, vagy e-mailben. Csak SMS egyirányú de ráérő közlés esetére jó, az e-mail ugyan ez, csak terjengősebben, vagy csatolmányokhoz. Na ez valós igény, de hűlye libáknak recepteket küldeni egymásnak, miközben az egyik cipőboltban van, a másik fodrásznál, vagy kisiskolásoknak SMS-ben megtárgyalni az órán, hogy a tantónéninek beleragadt a rágó a szoknyájába, nos ez nem valós igény, ez urbanizációs vadhajtás, amit nem kiszolgálni kellene, hanem kiröhögni.

Persze ezekre azt mondod, hogy csupán eltér a véleményünk az igények tekintetében. Csakhogy a véleménybeli eltérés nem színvonalbeli eltérés. Az, hogy valaki nem tudja, hogy mi mire való, nem igénybeli eltérés, mit ahogyan az sem szokásbeli eltérés, hogy valaki a telefonálás elején köszön, és valahogyan azonosítja magát, majd utánna kezdi a mondókáját, vagy csak belehallózik a készülékbe, és elvárja a másiktól, hogy ebből tudja, hogy ki hívta, honnan és miért? Így a marhák viselkednek, amikor hazaérnek a legelőről, hiszen a dazda amúgy is megismeri. Ez nem szokás, hanem kultúra kérdése, de hozhatnánk ezer példát, amikor a lehetőségek és szabadságjogok elfelejtetik az emberekkel, hogy ezekkel nem kell mindenáron élni, csak megadatik, ha tényleg szükség lenne rá. És ha már itt tarunk, az alapvető problémám a témában nem az, hogy eltérnek az igényeink, hanem a megnyilvánulások. Közlekedéssel tudnám leginkább illusztrálni. Ha nekem épp nem sürgős a dolgom, akkor úgy közlekedek, hogy akinek fontosabb, az tudjon tőlem gyorsabban haladni. Gondolná az ember, hogy más is felnő talán idáig, de a valóság nem ez, hanem amikor sietős lenne az utam, ugyan az a figura, akit előző nap segítettem a forgalomban egyszerűen elémvág, kétszáz méter múlva peparkol. majd elkezd kirakatot nézegetni. Miért, mert joga van. Betartotta a KRESZ-t, nem okozott balesetet, és a kocsija műszakilag is alkalmas volt a manőverre. A kétségbeejtő az, hogy az a bizonyos gyorsabb, meg kényelmesebb autó ilyen igényeken nyugszik. Hát én ezzel nem tudok azonosulni, mert ezek nem igények, hanem a kreténség kifejezésének eszközei.

2016.05.27. 22:55:53

@neoteny: okoska, a kettő összefügg, de a jelek szerint annyira lezüllesztették az oktatást, hogy ezt sem mondták el nektek. Remélem, bölcsész előkészítőre jársz, mert IT sulitól ez már durva lenne.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 23:03:04

@IT jegyzet:

Valóban: a hatékonyság összefügg a termelékenységgel. Örülök, hogy te is így gondolod.

2016.05.27. 23:18:14

@neoteny: szóval nem elég, hogy butuska vagy, trollkodni is próbálsz. Ehhez is annyit értesz, mint a többi témához. Szerintem ne erőltesd, mert egyre égőbb.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 23:57:08

@F.M.J.:

"Az erre vonatkozó bekezdésemet viszon egybemosod a csak reklámok miatt eladható termékekkel, amikre jellemzően nincs valós igény, azt csupán reklámokkal generálják."

A probléma ezzel az érveléssel az, hogy körkörös:

1) amire nincs valós igény, azt csak reklámozással lehet eladni

2) amit reklámoznak, arra nincs valós igény

Van egy harmadik lehetőség is: van "valós igény" egy termékre (pl. autó), és a reklámozás azért történik, hogy _egy partikuláris_ autógyártó (és kereskedői) a saját termékük megvételére buzdítsák a fogyasztót, ne a hasonló terméket gyártó másik gyártóéra/kereskedőére. Vagyis a reklám a piaci verseny eszköze: arra szolgál, hogy a reklámozó differenciálja a termékét a versenytársétól.

"a természetes jellemzőik miatt nem lehet vitamindús paprikát, paradicsomot kapni márciusban"

Az egyáltalán nem kapható paprikához, paradicsomhoz képest a kevésbé vitamindús paprika és paradicsom is vitamindúsabb. Te itt azt állítod, hogy a "valós igény" a zéró mennyiségű vitamintartalom; bárki aki megveszi a kevésbé vitamindús paprikát vagy paradicsomot márciusban, az "valótlan igényét" elégíti ki.

"az istenadta nép [...] igényekről beszél, csak épp azt nem tudja, mi is az"

Minden személyes preferencia ("igény") szubjektív: és ahogy már írtam volt, a egyén (szükségszerűen személyes) preferenciáinak ("igényeinek") egyetlen kompetens megítélője saját maga. Pl. egy vegetáriánusnak egyáltalán nincs igénye sertéshúsra; viszont lehet igénye paradicsomra vagy paprikára márciusban, még ha azok nem annyira vitamindúsak is, mint a szezonjukban kaphatóak.

Te még mindig azt magyarázod, hogy te -- vagy a "szakemberek" -- jobban meg tudod ítélni más igényeinek "valódiságát", mint ő maga. Hogy a különböző igények egy abszolút "valódisági" skálán helyezkednek el, amely skálának te -- vagy a "szakemberek" -- birtokában vannak; és az aki nem ezen abszolút skála szerint elégíti ki az igényeit, "tudatlanságban tobzódik" meg "együgyű", meg "igényekről papol" meg "hülye liba" és a többi.

Vagyis a saját preferenciáidat ("igényeidet") abszolút módon univerzálisnak gondolod. Amivel semmi gond sincs mindaddig, amíg nincs hatalmad arra, hogy ezeket a személyes preferenciáidat ("igényeidet") bárki másra kényszerítsd.

"Hát én ezzel nem tudok azonosulni, mert ezek nem igények"

Helyesen: ezek nem a te igényeid. Épp' ezért nem is szükséges vagy kívánatos, hogy "azonosulj velük": szabad ember vagy, te vagy a saját igényeid bírája. A mások igényeié viszont nem -- legalább is nem egy szabad társadalomban.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.27. 23:58:40

@IT jegyzet:

Vagyis képtelen vagy megmutatni, hogy mi a különbség a termelékenység és a hatékonyság között.

Ez várható volt.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.28. 06:08:18

@neoteny: effectiveness -- hathatósság, hatásosság; efficiency -- hatékonyság; productivity - termelékenység; az utóbbi kettőben van átfedés amennyiben mindkettő kimenet/bemenet hányados, de az utóbbit szokták csak a munkatermelékenységre is vonatkoztatni; az effectiveness csak a kimeneti hatásra utal, konkrétan a vevői/felhasználói szükségletek szempontjából

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.28. 06:35:53

@HaFr:

Köszönöm.

Ennek a magyarázatnak alapján azt gondolom helyesen használtam a "termelékenység" szót, amikor azt állítottam, hogy ugyanolyan (mértékű) kimenet (pl. IT rendszer rendelkezésre állási rátája) esetén az ezt kevesebb munkással történő megvalósítás esetén azok a munkások termelékenyebbek. Vagy rosszul gondolom?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.28. 06:40:17

@neoteny: igen, talán a kevesebb munkás helyett én a kevesebb munkaórát mondanám

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.28. 06:46:36

@HaFr:

Világos; ismét köszönöm.

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.28. 07:34:18

@neoteny: Semmi gond azzal, ha nem értünk egyet, és vitatkozunk, de csak akkor működik, ha arra reagálunk, amit a másik kérdezett, vagy állított. Nem kell a másik mondanivalóját addig egyszerűsítgetni, vagy továbbfejlesztgetni, amíg épp az ellenkezőjét jelenti annak, amit mondott, hogy azután úgy állítsd be, mintha nem tudná mit beszél. Ennyire azért mégiscsak tiszteletben kellene tartani másokat. Ez is hozzá tartozhatna az "abszolút" igényekhez, mert e-nélkül nem működik a párbeszéd.

Az igényeket én nem egy egyenesre helyezném, hanem inkább síkon ábrázolnám. A kör közepe a mag, ami tényleges általános és feltétel nélküli igényeket tartalmaz. Nevezhetnénk akár vegetatívnak is, kiegészítve a civilizációból adódó minimumokkal, amiről már fenntebb tettünk említést.
A körből kifelé haladva szerteágazóak a dolgok, mert nem vagyunk egyformák. Ezek már nem vegetatív, hanem személyes igények, mert mindenkinek mások lesznek a személyes valós igényei aszerint, hogy mi a foglalkozása, mi a hobbija(i), milyen egyéb elfoglaltságai vannak, vagy milyen mondjuk az egészségi állapota. Ezen kívül viszont kezdődik az, amit eddig ekéztem, te viszont képtelen vagy úgy értelmezni, ahogyan azt leírtam. Ezek olyan dolgok, amikre nincs valós igény, mert ha nem tudnánk róluk a média miatt, akkor nem fogalmazódna meg a megszerzésének vágya, nincs meg az a hiányérzet, ami miatt az adott dolog értelmet nyerne. Ezeket vásárolják, vagy veszik igénybe azok az emberek, akiket eléggé erőltetve tudok a gondolkodó ember kategóriájába besorolni.
Ennél szemléletesebben nem tudom elmagyarázni számodra, hogy mindeddig miről beszéltem.

"A probléma ezzel az érveléssel az, hogy körkörös:
1) amire nincs valós igény, azt csak reklámozással lehet eladni
2) amit reklámoznak, arra nincs valós igény"
- Te csináltál belőle körkörös érvelést. A 2. pont a te kreálmányod, hiszen én épp azt állítottam, hogy az alapvető dolgokat akkor is megvenné az ember, ha nem reklámoznák. Kenyérre akkor is volt igény, amikor nem csak reklámok nem voltak, de még pékségek sem. A gond az, hogy a termék árába beépül a reklámköltség, ami valójában életszinvonal tekintetében még akár kéros is lehet, mert az emberek jelentős részére inkább hatnak a reklámok, mint a józan ész, és elképzelhető, hogy egy jobbminőséget előállító pékség tönkremegy a gyengébb reklám miatt, mint a konkurenciája, aki a jobb reklámot pl. a minőség romlásából finanszírozza, de ezzel együtt mindenképp kijelenthető, hogy a pénzedért alapanyagon+előállítási költségen kívül még reklámot is veszel egy olyan termékkel, amit hírdetés nélkül is megvettél volna, mert egyszerűen kell.

Innentől fogva pedig beállítani a nézeteimet úgy, mintha ez kizárólag az én agyszüleményem lenne, elég érdekes megközelítés. Szubkultúrális gondolatkörben lehetnek igazságok abban, hogy az igények növekedése generálja a fogyasztást, és gazdasági növekedést jelent, meg hogy a reklámok által dinamikusabb a gazdasági verseny, de valójában senkinek sem lesz több a fizetése, tehát nem tud többet vásárolni attól, hogy több reklámot kénytelen nézni, viszont ugyan ezért az árért jobb és több árut kapna, ha nem kellene abból reklámköltséget finanszírozni, valamint ha nem jönne a vízcsapból is, hogy mi épp a trendi életstílus, és ahhoz miminden beszerzése szükséges. Akkor az emberek jobbhíján elgondolkodnának, hogy nekik személy szerint mi az ami valóban szükséges, és azt szereznék be. Talán nem lenne annyi lelki nyomorodott ember, aki megpróbálja mindig követni az aktuális trendeket, mert azt hiszi, hogy attól jó lesz (van ilyen is, de nem ennyi), miközben nem marad ideje saját személyes vágyainak megfogalmazására sem, nemhogy pénze azok elérésére.

Persze nem avval van a gondom, hogy lehetőség van bizonyos szolgáltatások, vagy áruk létének tudomásrahozásával, hiszen ez emberi részről szintén valós igény, de nem fogom jobban tudni egy termék tulajdonságait attól, hogy minden villanyoszlopra kiragasztják a márkanevét. A hírdetéseknek is van ésszerő szintje, ami valós igényt elégít ki, és van egy olyan (túlnyomó-) része, ami már semmilyen új információt nem tartalmaz, csak a költségei okán drágítja az árut, és/vagy rontja a minőséget. Ezeknek az áruknak a megszerzéséért nekem dolgoznom kell, és szívesebben élnék egy olyan világban, ahol az ilyen meddő kiadások finanszírozására szánt munkaidőt inkább a családommal tölthetném. Lehet, hogy ez makroszámok tekintetében nem mutatna olyan jól a gazdaságban, de a közérzetemre jó hatást tenne. Szerintem ez sem csak az én személyes meggyőződésem, vagy igényem.

pitcairn2 2016.05.28. 07:47:59

@F.M.J.: @neoteny:

az, hogy a reklámozással vissza lehet élni (naná, hogy vissza lehet, Edward Bernays klasszikus kísérletei óta tudjuk ezt...), miért indokolná azt, hogy feltétlenül vmi központi szervnek kéne szabályozni ezt a területet?

elvégre pont a mester munkássága húzza alá azt, hogy a reklámipar által kifejlesztett manipulációs módszerek a politikai életben még hatékonyabban használhatók

How to Control What People Do | Propaganda - EDWARD BERNAYS | Animated Book Summary Video #2
www.youtube.com/watch?v=8Q-3qwEDyPM

pitcairn2 2016.05.28. 08:00:08

@neoteny:

az igazán rafkós reklámügynökség __álmokat__ ad el a fogyasztóknak...

olyan álmokat, amivel akár __irracionális__ viselkedésre is bírhatja őket

Sigmund Freud unokaöccse nem véletlenül ment át a PR (azaz a propaganda) világába:)

Edward Bernays 1: Torches of Freedom
www.youtube.com/watch?v=druOAHVKHCQ

mondjuk ez még mindig jobb volt annál mint amikor olyan szlogeneket fabrikált Wilson-nak a háborús propaganda keretében mint pl. " “Make the World Safe for Democracy"

pitcairn2 2016.05.28. 08:13:20

@HaFr:

"Ilyen körülmények között még nagyobb versenyelőnyre tesznek szert azok a gazdaságok, amely nem bedolgozói vagy fizikai bérmunkára alapoznak (ami tipikusan hamarabb kiváltható robotokkal), hanem ___tőkekivitelre___ és magas hozzáadott értékű szellemi (mérnöki, programozói, társadalomszervezési, felsőoktatási, kutatás-fejlesztési, vállalkozói stb.) tudásra."

tőkekivitelre????

az meg miért lenne versenyelőny???

egy normális ország inkább a __tőkevonzó__ képességét szeretné erősíteni...

a "magasan képzett" izébizével meg az a baj, hogy egy pillanat alatt lemondtál a társadalomnak arról a részéről, amely nem képes vagy nem akar ebben részt venni...

pitcairn2 2016.05.28. 08:22:17

@HaFr:

"Az informatikai forradalom és a robotizáció a kapitalizmus újabb lépése a fejlődésben, olyan paradigmaváltás, amely a fejlett nemzetek előnyeit bebiztosítja a fejlődőkéhez képest, mert egyszerre vált ki egy adott minőségű munkaerőt és kényszeríti ki az emberi képességek további emelését."

a "a fejlett nemzetek előnyei" és a "tőkekivitel" mit használnak pl. annak a több mint 50 millió páriának aki lerobbant gettókban szociális segélyen tengődik a technológiai forradalom élvonalában nyomuló USÁ-ban?!

a posztindusztriális, tudásalapú társadalom gyönyöreihez...

World's Biggest GHETTO !!!!!
www.youtube.com/watch?v=SWEdjiEJg0U

F.M.J. · http://magan-galaxis.blog.hu/ 2016.05.28. 08:29:00

@pitcairn2: sc/kb erről beszéltem. Köszi a linket!

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.28. 09:00:45

@pitcairn2: lehet, hogy a normális így tesz, én itt a fejlettekről beszéltem

pitcairn2 2016.05.28. 09:21:24

@HaFr:

a normális fejlettek is ugyanebben utaznak, én pl. teljesen megdöbbentem attól, hogy Európa egyik legiparosodottabb, "kékgalléros" országát Liechtenstein-nek hívják...

Liechtenstein - Industrial Location
www.youtube.com/watch?v=AhqCGhRSa3A

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.28. 09:26:59

@F.M.J.:

"Semmi gond azzal, ha nem értünk egyet, és vitatkozunk, de csak akkor működik, ha arra reagálunk, amit a másik kérdezett, vagy állított. Nem kell a másik mondanivalóját addig egyszerűsítgetni, vagy továbbfejlesztgetni"

A vita lényege a nézetkülönbségek (az, hogy "nem értünk egyet"). Enélkül nincs vita, hanem csak az van, amit az angol "echo chamber"-nek, "visszhangkamrának" nevez: "milyen igazad van ... neked is milyen igazad van ... milyen igazunk van!" Ez is egy párbeszéd, de nem vita.

A másik "mondanivalójának" (premisszáinak és érvelésének) "egyszerűsítgetése" is és "továbbfejlesztgetése" is érveléstechnikai eszközök: az "egyszerűsítgetés" azért szükséges, hogy összetett premisszákat elemeire bontva megvizsgáljuk, hogy azok igazak-e ... mert ha nem, akkor azokból hibás következtetések származnak, még ha az érvelési sor hibátlan is. Valamint kiderülhet, hogy beleértett (implicit) premisszák bújnak meg valahol; és ha ezek igazsága feltételezett, de nem helytálló, akkor ezeknek megmutatása szintén szükséges. A "továbbfejlesztgetés" pedig maga az érvelési sor, a logikai lánc: annak helyességét is ellenőrizni kell, ill. rá kell mutatni az abban rejlő hibákra. Így hát lehetetlen olyan vitát folytatni, amiben nem történik "egyszerűsítgetés" és "továbbfejlesztgetés": ezek alkotják a vitát magát. Természetesen a másik is érvelhet amellett, hogy az egyik "egyszerűsítgetése" vagy a "továbbfejlesztgetése" hibás: de nem utasíthatja el azokat ab ovo azzal, hogy azok "tiszteletlenek". A vita egy olyan párbeszéd, amiben nincs helye az effajta "tiszteletnek", mert úgy a párbeszéd megszűnik vita lenni.

Mivel te úgy gondolod, hogy én "tiszteletlen" vagyok irántad, amikor "egyszerűsítgetek" és "továbbfejlesztgetek", nem látok arra lehetőséget, hogy tovább folytassuk a vitánkat.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.28. 09:36:32

@pitcairn2: amelyiknek a legnagyobb az egyfőre jutó tőkekivitele, mert az ott bejegyezett cégek (pl ArcelorMittal) külföldön termelik meg a nyereségüket, de otthon fizetnek (valamicske) adót

nektarin005 2016.05.28. 11:21:07

@F.M.J.:

Látom nem feltétlen vetted fel a fonalat.A lényege legalábbis szerintem(lehet hogy demagóg)a mondandónak az lenne hogy ki az apja ... nak termelne a robot, ha a melósnak nincsen rá pénze?Mert lássuk be ez akkor nem csak mo-ra lenne igaz hanem a világ fejlett régióira egyaránt.És tetszik vagy nem tetszik, de még mindig a sima kétkezi melósból legalább annyi van mint aktatologatóból.Amúgy a nagy robotizálás égisze alatt akár műtő orvosok, jogászok, és még akár egy sor értelmiséginek gondolt munka is teljesen feleslegessé válhat. Egyet értek abban hogy a túlzottan elsietett robotizácio , hatalmas társadalmi, és idővel gazdasági problémákat szülhet, melyet a jelenlegi társadalmi berendezkedés(kapítalizmus :D ) nem is biztos hogy kezelni tud.

McKinney 2016.05.28. 11:21:46

nyolcmillió szegény? na és kit érdekel, ha a csuti rezervátumban mindig lesz finom sonka!

teleorman 2016.05.28. 11:26:50

Az írás alapgondolataival vitatkozni balgaság. Lehetne másképpen hangsúlyozni, de a lényeg teljesen világos. Ezt megértve fájdalmas szembesülni jelenlegi - és nemzetünknek nem is csekély százaléka által lerogyva csodált - politikai vezetésünk szellemi horizontjával. Közmunka, újraiparosítás, centralizáltan alacsony szinvonalú iskolarendszerben bégetésre kiképzett proletártömeg, az állam és egyszerre zseniális és tisztakezű bürökratái által irányított és kordában tartott piac. Hogy az állami kézből etetett klientúra-vállalkozói elit teljes alkalmatlanságáról már ne is beszéljünk. Hajrá magyarok, innen szép nyerni!

agent T 2016.05.28. 12:01:27

- Nem értem, hogy egy konzervatívnak miért volna ellenére a robotizáció és a technikai fejlődés. Lehet, egy konzervatívnak nem az a legfőbb jellemzője, hogy pl. zselléreket alkalmazna a földeken, az ispán irányításával. (Kérem a közmunkásozást mellőzni, köszönöm.)
- Tíz-húsz év múlva a magyarságnak kisebb baja is nagyobb lesz annál, mintsem hogy a magas hozzáadott értékkel bíró munka miatt aggódjon. Elég ránézni a magyar korfára a KSH oldalán, valamint keresni egy-két cikket a várható népszaporulat minőségi jellemzőivel kapcsolatban. Ez európai trend. A legfőbb trend, mely befolyásolja sorsunkat.
(Elismerem, hogy a "minőségi jellemző" elég érthetetlen fogalom, de a világosabb megfogalmazás kapcsán azonnal elkezdenének egyesek rasszistázni, fajvédőzni. Pedig a helyzet komoly, a jelenleg regnáló kormányzat pedig maximum annyit ér el, hogy tíz év múlva nem kell majd allahakhbaroznod, ha gádzsó vagy.)

Reszelő Aladár 2016.05.28. 12:11:42

A trendek felismerése után levonni egy aktuálpolitikával átitatott tanulságot szép munka.
A luddita mozgalomhoz kell visszakanyarodni, történt már ilyen. Minden esetre van egy ördögi kör, amiben a tehetséges munkaerő elhagyja ag országot, ha viszont emelkednek a bérek akkor romlik a versenyképesség.
Ha az innováció nyugatról jön, akkor a robotizáció is onnan fog. Robotizálni a gyártást hatalmas befektetés, és az emelkedő határköltség miatt minden %pontos növelés a termelésben egyre drágább, vagyis egyre később térül meg. Lesznek funkciók amitmeg sosem lehet majd robotokkal kiváltani.
Arra a kérdésre pedig még kellene válasz, hogy ha milliók vesztik el at állásukat robotok miatt, akkor az így kieső fizetőképes kereslettel mi lesz? Leegyszerűsítve ha senki sem dolgozik, és mindent robotok csinálnak, akkor azt kinek? Állambácsi tart majd el? De ő meg a nemlétező árbevételt adóztatja? Megszűnik a pénz? Vagy mindenki részesül igényei szerint?

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.28. 12:23:28

@Reszelő Aladár: öö, azt hiszem félreértettel valamit és engem biztosan -- ebben nem sok "aktuálpolitika" van, csak amennyit egy gazdaságpolitika-kritika megkövetel. Egyebekben pedig egyáltalán nem értettem a hozzájárulásodat.

Nagyorrú Barbi 2016.05.28. 13:38:44

Bezzeg, ha büdös bolsi gyurcsótány elvtársad vezetné az országot (aki elqrta nem kicsit,nagyon), akkor minden all right lenne ugyi? Jóság, bőség, Kánaán köszöntene bé nyolc millió magyarra.

2016.05.28. 13:42:03

@Nagyorrú Barbi: ilyeneket hol tenyésztenek?

pitcairn2 2016.05.28. 13:44:22

@HaFr:

azok csak adózási célból mentek oda, én inkább arra koncentrálnék, hogy a működőtőke beruházások bevonzásának köszönhetően több állás van Liechtenstein-ben mint lakos és a munkahelyek 43,5%-a feldolgozóiparban jött létre, ami pestiesen szólva nem semmi...

youtu.be/AhqCGhRSa3A?t=19

pitcairn2 2016.05.28. 13:48:42

@Reszelő Aladár:

nem a robotizálás a probléma, hanem az ha mesterségesen gyorsítják, pl. élőmunkára rakott adóterhekkel, ill. belépési korlátokkal, jelesül minimálbérrel és az inaktivitást támogató transzferekkel, segélyezéssel

Boost Boosted 2016.05.28. 13:50:23

A reformok mukodnek mi te paraszt hogy pusztulj el az osszes ma elo korrupt inkompetens politikussal egyutt. Szarhazi kocsog orban

pitcairn2 2016.05.28. 13:51:31

@nektarin005:

a robotizálás mindössze a piacról jogszabályokkal, magas adóterhekkel kiszorított és segélyekkel inaktivitásra ösztönzött rétegeknek probléma

egyébként remek dolog

8 millió inaktív pedig max csak akkor lehetne itt ha vki kívülről finanszírozná a vircsaftot

pl. egységes EU-s minimálbér keretében...

European citizen 2016.05.28. 13:56:01

Nálatok mindig csak akkor fontos a GDP, amikor csökken. Amikor jó, akkor kiderül, hogy az korántsem a kormányzás jóságának mércéje :)

2015.03.20:
hafr.blog.hu/2015/03/20/konzervativ_vagy-e_megnezheted

"22. Ha lehetne mérni (bár kitapintani talán lehet), az egyes embereknek és az ország népének boldogsága fontosabb mércéje lenne a konzervatív politikának, mint a GDP-növekedés. Egy boldog országban szeretnél élni."

2015.07.28:
hafr.blog.hu/2015/07/28/a_fidesznek_nem_erdeke_a_kivandorolt_magyarok_hazaterese

"Zárójelben, ez a GDP-ző beszédmód mindig elegánsan átugorja a megtermelt pénz elköltésének sztoriját, amely hogy, hogy nem: a lényeg. Márpedig ezt a pénzt kis hazánkban úgy költik, hogy először ellopják a fölét, aztán a maradék nagy részét átcsoportosítják a társadalom felső két tizedéhez. A többinek meg marad a GDP-fetisizmus."

pitcairn2 2016.05.28. 13:57:41

@HaFr:

"gazdasági és oktatási hanyatlásban lévő ország"

ez az un. fejlett nyugaton általános tendenciának mondható:)

www.youtube.com/watch?v=4xypiZ-hqdY

Laca1558 2016.05.28. 14:01:07

"Magyarország sorsa (az EU pénztranszferein túl) olyan multik kezében van, amelyek éppen nagy volumenű robotizáció előtt állnak, és a gyártástechnológiákban további radikális átalakulások várhatók. A Volkswagen-csoport, a Mercedes, a GE, a Bosch mind olyan iparágakban dolgoznak, amelyek nem évtizedeken, hanem néhány éven belül hatalmas változásokon fognak átmenni, ezt követelik majd a beszállítóiktól is, és mivel kevesebb élőmunkára lesz szükségük, az ellátási láncuk nyereségességét kevésbé fogja meghatározni a helyi munkaerő ára (amely Magyarország versenyképességét ebben a pillanatban jelenti), sokkal inkább a helyi vásárlóerő nagysága (a logisztikai költségekkel kiigazítva)."

H ez valóban így van, a tényleg teljesen érthetetlen Németország betelepítési politikája. Minek hoznának külföldről embereket, amikor a már ott élő emberek közül is sokan fogják elveszíteni a munkahelyeiket a robotizálás miatt?

trey82 2016.05.28. 15:47:59

@egy igazi barom vagy mária: jol beszelsz.de szerinted mi a megoldas?

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 16:00:35

@egy igazi barom vagy mária: És hallod aki az 1-5 pontokra hozna valamilyen radiklis javaslatot, pont az ugyanilyen nímand bloggerek kezdenének fejvesztve őrjöngeni, hogy ez fasizmus, és a kormány ne szóljon bele abba, hogy ki hogy éli az életét.

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 16:05:40

A cikk pedig a szokásos sápítozás.

Ha jó a GDP, akkor igazából nem sokat mutat, nem ez határozza meg a boldogságot, ez csak statisztika, alacsony bázisról könnyű növekedni, stb.

Ha rossz a GDP, ezek mágikusan mind elfelejtődnek, és jön a minmekhalunk világvége apokalipszis orbán a csődbe viszi az országot.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.28. 16:05:55

Az a legnagyobb baj, hogy már a puszta tény, hogy a kormány összeül, hogy mit tehet a gazdaság élénkítéséért is azt mutatja, hogy a probléma megértéséig se jutottak el.
Valójában egy dolgot azért tehet: elhárítja az akadályokat a befektetések jövedelmezősége elől. Na, de nézd csak meg mi lesz azzal, aki ilyet hangosan kimond...

gtri 2016.05.28. 16:08:36

@neoteny:

Tudomásom van egy ilyen IT-átvételről. A magyar leány IT üzemeltetésének egy részét messze a jelenlegi üzemeltetési költség felett akarták átvenni. Tudtommal a magyar vezető belement, de nem olyan sokért, hanem kevesebbért. De még mindig 100% fölött.

Általában elmondható, hogy a kapitalizmusban az erőforrások allokációja ésszerűen történik, de esetenként vannak "torzulások".

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 16:09:00

@neoteny: Virtuálisan megrázom a kezed, élvezet nézni az érvelésed.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.28. 16:12:04

@Az apokalipszis lovasa:
Pont, ez a baj. Pontosabban, hogy a kormány is csak ennyit ért a dologból. Az eszükbe se jutott, hogy a GDP, mint számsor mögött folyamatok húzódnak, ezért nem is kezdték el elemezni őket. Simán betudták az egy kiugró jó értéket annak, hogy minden fundamentálisan fasza és az unortodoxia győzött. Most meg pislognak és értetlenkednek, hogy mi a fax van.

2016.05.28. 16:22:33

@egy igazi barom vagy mária: ezek szerint te azt szeretnéd, hogy a legsötétebb Rákosi/Szálasi rendszer épüljön újjá?

trey82 2016.05.28. 16:46:52

@egy igazi barom vagy mária: az altalanos iskola kotelezo, azon felul viszont kepessegek szerint kellene kemenyen rostalni kemeny felvetelikkel.

Az nagyon jo lenne ha a Wolkswagen, a Google vagy mittudomen az Adidas magyar deg volnanak vagy ha lenne hasonlo kaliberu magyar ceg de ez nem realis, nalunk 50 evig volt kommunizmus mikozben a nyugati cegek halmoztak fel a tudast & toket, mire ujra piacgazdasag lettunk mar reg nem volt esely.

A diplomasok roghoz kotese nevetseges javaslat - mien alapon korlatoznad te egy masik magyar mozgasszabadsagat a vilagban? Nem erzed hogy ciki ma iennel eloallni? Ertemen hogy fizesse vissza a tanitasi koltsegeket nade roghoz kotes... feudalizmust akarsz?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.28. 16:49:19

@egy igazi barom vagy mária:
A hozzászólásod egyértelműen mutatja, hogy mennyire fogalmad sincs a vállalkozókról, vállalkozásokról, vállalatokról. Gondolom még egy hotdog standossal se beszélgettél. Szerinted ezek hátráltatják a befektetéseket?
Hát, nem.
A befektetőket nem a környezetvédelmi szabályok tántorítják el, még csak nem is a munkajogi, hanem leginkább a bizonytalanság. Hogy szerdán valaki kitalál valamit és jövő kedden már kötelező. Hogy bármikor kisajátíthatják, vagy 98%-s adóval sújthatják a tevékenységed, ha valakinek útban van. Hogy bármikor felbukkanhat egy addig nem hallott hivatal és olyan szabályokat kérhet számon, amikről nem is hallottál. Hogy még egy dolgozói budi létesítéséhez is 8 hivatal engedélye kell és mindegyiknek megvan a maga, esetenként a többinek ellentmondó elvárása, a 30-60-90 napos átfutási időkről nem is beszélve.
Hidd el, hogy ezek sokkal, de sokkal jobban fájnak egy vállalatnak, mint az, hogy nem öntheti ki a szennyvizet és csak napi 8 órában dolgoztathat.

Egyébként még igen, az adók legnagyobb részét el kellene törölni. Az óvoda tipikusan nem állami feladat. Ez tipikusan egy olyan feladat, amit a piaci szereplők sokkal jobb minőségben és gazdaságosabban meg tudnak valósítani.

2016.05.28. 16:59:21

@egy igazi barom vagy mária: bocs, csak annyit olvastam el a beírásodból, hogy a szakembereket erőszakkal itt tartanád. Most olvastam a többit, te lelkesen tapsikolnál Szálasinak, ergo nem tudlak emberszámba venni.

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 17:16:53

@trey82: "A diplomasok roghoz kotese nevetseges javaslat - mien alapon korlatoznad te egy masik magyar mozgasszabadsagat a vilagban? "

Olyan alapon, hogy az én adómból tanult, tehát lesszíves az én boldogulásomra dolgozni.

trey82 2016.05.28. 17:32:43

@egy igazi barom vagy mária: az oktatas koltsegeinek visszafizetesevel egyet ertek (azt hiszem van is egyfajta tagok kozti transzferre javaslat mar az EU ban a lengyelek nyomjak).

Akkor en is mondanek 2 "csodaszert" amik szerintem alapjaiban valtoztatnak meg Magyarorszagot pozitiv iranyban:

1, traszparens allami mukodes: minden allami kiadasnak nyilvanosnak ertsd barki altal interneten kozvetlenul elerhetonek kellene lennie

2, elszamoltathatosag: ha barmi torvenytelenseg kiderul legyen komoly kovetkezmeny, ne lehessen a legfobb ugyeszt pajzskent hasznalni

Illetve szerintem ma mar adottak a technikai lehetosegek a kozvetlen demokraciahoz, nincs szuksegunk kepviselokre akik a hulye fejunket kepviselik a Parlamentben. Legyunk olyanok mint egy bazinagy lakohaz ahol mindenkinek van egy szavazata, okostelefonon szavazhatunk barmien kerdesben mindenfele diktator nelkul aki egyedul donti el mi a jo mindannyiunknak mint a mai rendszerben

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.28. 17:45:37

@egy igazi barom vagy mária:
@egy igazi barom vagy mária:
Igen, elég meglepő lenne, ha igaz lenne. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen üzleti ismeretekkel talpon tudjon maradni egy cég 15 évig.

Miért van csak ennyi magánóvoda szerinted? Segítek: mert az ingyennel nehéz versenyezni...
Na, és, ha nem tudja megfizetni? Mióta állami feladat az emberek eltartása?
Egyébként, meg ha ennyire fontos neked, akkor erre találták ki az utalványokat.
Próbálj meg egy apróságot megérteni:
Ha neked venned kell egy sonkás szendvicset nekem a pénzedből, akkor nem fog érdekelni a minőség, a legolcsóbbat veszed.
Ha neked venned kell egyet magadnak más pénzéből, akkor nem fog érdekelni az ár, a legjobbat veszed.
És ha neked venned kell egyet más pénzéből, másnak, akkor leszarod, mind az árat, mind a minőséget. Akkor az fog érdekelni, amelyik a legkevesebb munkával megvan.
Na, az állam, más pénzét, költi másra, ergó nem érdekli sem az ár, sem a minőség, csak az, hogy a hivatalnok mihamarabb letudja a feladatot.

Más nem volt 98%-kkal, de pl. a szerencsejátékbetiltás egyik hétről a másikra történt.

Próbáld meg felfogni, hogy az állam nem az élhető környezet miatt hoz felesleges szabályokat. A bürökrácia természete miatt van a rohadt sok és bonyolult szabály. Nehogy azt mondd nekem, hogy tényleg szükség van évente kb. 5 ezer oldalnyi jogszabályra. Nincs. Ez azért van, mert az állam mindenbe beleszól, ha kell, ha nem. Nem igaz, az, hogy összedőlne a világ, ha az önkormányzat nem tartaná nyilván a fákat a házak előtt, vagy írná elő az ablakkeretek színét, vagy a kerítések átlátszóságát. Hosszasan lehetne sorolni a cigis dobozok felirataitól a taxik színéig, amikre igazából semmi szükség. Ezekre csak azért van szükség, mert a politikus imádja a hatalmat.

"Olyan alapon, hogy az én adómból tanult, tehát lesszíves az én boldogulásomra dolgozni. "
Erre van egy rohadt egyszerű megoldás: az állam vonuljon ki a felsőoktatásból és a probléma megoldva.
Ja, hogy az állam szereti a beavatkozása által létrehozott problémákat még több beavatkozással megoldani, csak azért, hogy ezzel újabb megoldandó problémákat hozzon létre. Hát, erről beszéltem az előbb.

Laca1558 2016.05.28. 18:11:43

@Az apokalipszis lovasa:
" Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 17:16:53
@trey82: "A diplomasok roghoz kotese nevetseges javaslat - mien alapon korlatoznad te egy masik magyar mozgasszabadsagat a vilagban? "

Olyan alapon, hogy az én adómból tanult, tehát lesszíves az én boldogulásomra dolgozni. "

Bejelentett, 40 órás munkaviszonyban dolgozok Budapesten. Szólj már a kölködnek, hogy hozza be az üres kukát, ha elment a szemetes!

bringás bosszantó 2016.05.28. 18:23:40

@egy igazi barom vagy mária:

"Hallgatnám a megoldást, hogy milyen kutatásfejlesztést építesz rájuk."

Kutatást? Fejlesztést?

Nézz kötül elektronikai fórumokon. Az átlaghülyemagyar Alibabán szocializálódik, és akkor is veszi a három hétig működő szemetet, ha tisztában van azzal, hogy be fog dögleni. Ócóbb.
Oszt jónapot.
Soha nem fogja megvenni az esetleg magyar gyártású jobb minőséget, mert árérzékeny. A buta agyában, mert hosszú távon a jobb minőség többszörösét fizeti ki a folyamatos cserék miatt, de ez nem zavarja.
Magyarországon már nem lehet fejleszteni. Alaktrészárak az egekben, a kereskedő szarik a hosszú távú haszonra, vegyél meg 30 darbot akkor is ha egy darab kell, szóval ide felesleges fejlesztői nemzedékben gondolkodni.
Kereskedő semmivel nem jobb. Ha valamit széteső, három hónap múlva cserélhető minőségben megkap, akkor azt árulja, 1000 forinttal több haszonért az anyját is eladja, és szarik a magyar gyártóra. Tapasztalat.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.28. 18:25:51

@European citizen: egyszerűen nem találom, hol írtam, hogy a GDP ne lenne fontos -- szerintem elég józan ésszel felmérni, hogy hova vezet a csökkenése.. nem boldogsághoz-. Magyarán a kettőt ostobaság szembeállítani egymással.

Laca1558 2016.05.28. 18:26:08

@egy igazi barom vagy mária: Mindössze két mondatot írtam. És azt sem vagy képes értelmezni... Van baj...

bringás bosszantó 2016.05.28. 18:28:42

@egy igazi barom vagy mária:

"de miből lesz rendőrség, meg óvoda? "

Mert a zendivajda adókedvezményéből aztán kurva sok óvoda épül.
Mert a kuszaszemű rokonai rendőrséget és óvodákat alapítottak az elsíbolt 250 milliárdból.

Ha az adót nem lopják el a retkes fideSSférgek, akkor van pénz a fentiekre.

Laca1558 2016.05.28. 18:40:59

@egy igazi barom vagy mária: Vagy csak neked nem tetsző dolgokat írok.

A hülyét egyébként a balfasz liberálisok szokták játszani, ha nem tudnak érdemben vitatkozni. Mélymagyarként nem tudom mennyire zavar, gondoltam szólok... :)

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 18:48:52

@Laca1558: én sem vagyok képes értelmezni. Persze nyilván mindenki hülye, és te vagy a helikopter :D

Laca1558 2016.05.28. 18:52:08

@Az apokalipszis lovasa:
Mondjad, mi az értelmetlen... :)

" Laca1558 2016.05.28. 18:11:43
@Az apokalipszis lovasa:
" Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 17:16:53
@trey82: "A diplomasok roghoz kotese nevetseges javaslat - mien alapon korlatoznad te egy masik magyar mozgasszabadsagat a vilagban? "

Olyan alapon, hogy az én adómból tanult, tehát lesszíves az én boldogulásomra dolgozni. "

Bejelentett, 40 órás munkaviszonyban dolgozok Budapesten. Szólj már a kölködnek, hogy hozza be az üres kukát, ha elment a szemetes!
Válasz erre"

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 18:55:27

@Laca1558:
1.
trey írta, hogy milyen alapon akarom én mások mozgását befolyásolni.

2.
erre írtam én, hogy olyan alapon, hogy az "én pénzemből" szerzett ingyen szakmát, tehát legyen szíves és az én boldogulásomra használja az így megszerzett tudását.

3.
erre írtad ezt:
"Bejelentett, 40 órás munkaviszonyban dolgozok Budapesten. Szólj már a kölködnek, hogy hozza be az üres kukát, ha elment a szemetes!"

Nem látom a logikai kapcsolatot a 2. és a 3. pontok között. Olyan, mintha random írtál volna valamit.

David Bowman 2016.05.28. 19:02:29

Most is a 89es szint alatt vagyunk.
A Horthy rendszerben azért küzdöttünk, hogy elérjük az 1914es szintet, de nem sikerült.
A Kádár rendszerben az 1938as arány volt elérendő, de nem sikerült.
Most az 1975ös életszinvonalat kergetjük.

David Bowman 2016.05.28. 19:09:33

@Szúrófény: Erre lenne megoldás az ingyenpénz.

Laca1558 2016.05.28. 19:26:45

@Az apokalipszis lovasa: Engedd meg, hogy segítsek. A harmadik és második pont közötti kapocs meglepő módon a második pont.

"erre írtam én, hogy olyan alapon, hogy az "én pénzemből" szerzett ingyen szakmát, tehát legyen szíves és az én boldogulásomra használja az így megszerzett tudását."

Én jelenleg itt fizetek adót, tehát az érvelésed alapján teljesen jogosan várom el, hogy az én adómból finanszírozott generáció az én boldogulásomra használja a tudását.

Nyilván ironizáltam a kukás példával...

Egyébként pedig aki elmegy:
1) A delikvens fizesse vissza a tandíjat
2) A szülők (vagy akár az összes adófizető) pedig visszakapják a korábban befizetett adó oktatásra szánt részét, hiszen azt végül kifizette a diák :)

Tekintettel nyugati és az itteni fizetések közötti különbségre, sokaknak még úgy is megéri elhúzni innen, hogy vissza kell csengetni a képzés árát. Lassan már egy másik Kelet-európai országba is jobban megéri dolgozni, mint itt.

Erőszakkal nem fogtok itt tartani senkit. Vagy lesznek rendes fizetések, vagy még a mostaninál is többen fognak lelépni innen. Középfokúak, felsőfokúak vegyesen. A tandíj visszafizettetése csak egy utolsó bosszú útravalóként. Ahogy már mondtam, még úgy is megéri elhúzni innen, ha fizetni kell a képzés árát. A növekvő szakemberhiány egyre jobban fékezi az országot, ami miatt még nehezebb lesz kigazdálkodni az emelést, ami miatt pedig még többen lépnek le...

Hát így állunk. Itt most néhány éven belül komolyan a zsebbe kell nyúlni. Pár lelkesítő szó, úgymint a "kellesz a hazának" kevés lesz... Annyira nem jó ez az ország, hogy lojalitásból és hálából dolgozzunk érte húgyért-szarért. Főleg, hogy mindeközben sok milliárdból stadionok épülnek, olimpiát rendezünk, úszó VB-t rendezünk, filmalapot támogatunk, költözködünk.

Pár cikk:
index.hu/gazdasag/2016/03/04/informatikushiany_munkaeropiac_oktatas_informatika/

mno.hu/magyar_nemzet_gazdasagi_hirei/szakemberhiany-a-volanoknal-1296212

profit7.hu/hirek/kritikus-szakemberhiany-a-vendeglatasban

David Bowman 2016.05.28. 19:34:47

@egy igazi barom vagy mária: Az átlag életszinvonal az osztrák arányában.Vagy az ipari termelés. Vagy a GDP. Az az igazság, hogy az utolsó békeév (1914) óta folyamatosan maradunk le.

David Bowman 2016.05.28. 19:38:10

@Laca1558: Csaucseazku ugyan nagy barom volt, de a "fizesse vissza képzése költségeit" rendeletével egyetértettem.

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 19:49:40

@Laca1558: ez annyira borzalmasan szar párhuzam, hogy az elképesztő. Ironizáltál...? Tudod, mi az irónia? Nem minden gúnyolódás meg túlzás az.

A második és a harmadik pont közti logikai kapcsolat a második pont? Ennek nincs értelme.

Másrészt a kuka. Behozom én, vagy behozza a gyerek, megoldjuk. De amúgy igen, teljesen jogosan várod el, hogy aki a házban lakik, az vigye be a kukát. Mi ezzel a gond?

Most komolyan az én hozzászólásomat használtad ürügynek, hogy a szokásos "minmekhalunk mindenkielmegy végevanmindennek merkevésapénz" szöveget előadd?

Jéézusom. Legközelebb ne válaszolj meg rejtélyeskedj, csak írd be ezt a szöveget, akkor legalább látom, hogy lehet ugorni.

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 19:55:49

@Laca1558: ja hogy úgy értetted, hogy a te házad előtt lévő kukát...

Jaj drágám. Ha a gyerekem kukásnak tanult volna ingyenesen, akkor igen, húzkodja a te kukádat meg az enyémet.

Ha meg orvosnak, akkor gyógyítson téged meg engem.

Ha meg mégis inkább máshol akar kukáskodni vagy orvoskodni, akkor fizesse vissza a közösségnek azt a pénzt, aminek a jóvoltából ő megszerezte a kukáskodás vagy orvoskodás képességét.

Annyira nem bonyi.

bringás bosszantó 2016.05.28. 20:02:47

@egy igazi barom vagy mária:

A tendenciát nem fogtad fel, de ezen ne múljon.
Az elmúlt hat évben úgy 18-20000 milliárdot nyúlt le a fideSS. Ebből bőven kijön az óvodád, és a rendőrséged.
Kapís?
Vagy még az anyag hatása alatt állsz, ezért borulsz ki az igazságtól?
Ez van, az élet kemény, amíg a fideSS lop addig lesznek gondolkodók is, akiknek ez feltűnik és csak a mámorodban hiszed, hogy anyag hatása alatt állnak.

Az apokalipszis lovasa 2016.05.28. 20:04:21

@bringás bosszantó: 18-20000 milliárdot nyúlt le a fideSS.

Én úgy hallottam, hogy 59500000000 trilliárdot.

Irbisz 2016.05.28. 20:09:38

"Ilyen körülmények között még nagyobb versenyelőnyre tesznek szert azok a gazdaságok, amely nem bedolgozói vagy fizikai bérmunkára alapoznak (ami tipikusan hamarabb kiváltható robotokkal), hanem tőkekivitelre és magas hozzáadott értékű szellemi (mérnöki, programozói, társadalomszervezési, felsőoktatási, kutatás-fejlesztési, vállalkozói stb.) tudásra. Mindenre, amit Magyarországon visszaszorít az ostoba kormánypolitika."

ez sajnos pont igy van, megertesehez nem kell egy külön erettsegi, csak hat az orbanizmus es az unortodox matolcsysmus idiota dogmaival ellentetes- az ideologiatol vak, gondolkodni keptelen hiveik meg elhiszik a sületlensegeiket.
Meg akkor is kitartnaka Viktor meg a fideszke mellett, ha a romanok is lehagynak minket (meg par ev ezekkel a hibbantakkal es ez realitas lehet :(), mert elböffentenek valami baromsagot a hatterhatalmakrol, gonosz EU-rol (USA-rol), a nemzetközi magyarellenes összeesüvesröl, migransokrol, es mit sem törödve a nyomorral eltetik viktatort a korgo nyomor ellenere.

Laca1558 2016.05.28. 20:10:01

@egy igazi barom vagy mária:

"Na, és szerinted hogy lehet rendes fizetést adni?
Mert szerintem akkor, ha a magyar gyártónak nagyobb a forgalma. A nagyobb forgalom pedig akkor lesz, ha veszik a termékét. Ahhoz pedig az kell, hogy a tisztelt vevő nézze már meg, hogy adott cuccot ki és hol gyártotta. "

Ez így van. De ehhez kell az is, hogy a T munkáltató ne nyelje le a különbözetet. Ez eddig nem sikerült. Mindkét nagy párt (FIDESZ-MSZP) próbálkozott már adócsökkentéssel, és az lett a vége, hogy a tulajdonos szépen eltette a különbséget. Ezzel egészen addig nincs is baj (elvégre az ő cége, azt csinál, amit akar), de akkor ne csodálkozzon, ha nem kap embert. És ne akarja megint megfejni az adófizetőket újabb adókedvezményekre.

A stadionozás pedig nem demagógia. Az évi 20 milliárd valóban nem sok országos szinten. De amikor egy kórházban néhány milliós felújításra nincs pénz, akkor nehogy már ilyenekre költsünk. Akkor igenis sok a 20 milliárd! Ugye az alacsony fizetések mellett a rossz munkakörülmények is problémát jelentenek. Főleg úgy, hogy a stadionok mellett olimpiát rendezünk, úszó VB-t rendezünk, filmalapot támogatunk, költözködünk, kisvasút, stb.... Azaz sorozatosan szánunk pénzt olyanra, amik tizedannyira fontosak annál, hogy a dolgozó emberek végre meg legyenek fizetve rendesen.

Évek óta égető probléma az alulfizetettség. Mégsem történik semmi, csak a kifogások, és jövőbeli ígérgetések, és a pénzhiányra való hivatkozás. Mindeközben azt látni, hogy máshol egyáltalán nincsenek finanszírozási gondok, annyi pénz van, amennyi kell.

Másképpen mondva: ha az ember sorban áll valahova, és párakat soron kívül beengednek, arra legyint. De amikor már órák óta ott áll, és egyre csak hátrébb kerül a sorban, akkor beint. Ez történik ebben az országban is. Régóta ismert a probléma, hogy nem versenyképesek a fizetések. Mindenki tud róla, de mégsem történik semmi. Még egy stadion, még egy olimpia, még ez még az. Csak úgy röpködnek a 10 milliárdok, neked meg magyarázzák, hogy nincs több pénz.

Most meg néznek ki a fejükből, hogy tömegesen mennek külföldre az emberek...

bringás bosszantó 2016.05.28. 20:10:09

@egy igazi barom vagy mária:

"De mesélj, szerinted mi az, ami egy átlag osztráknak
van, neked pedig nincs? "

Normális miniszterelnöke.
Ráadásul a mélymagyarok kedvencét is náluk programozzák újra, az is nekik hoz hasznot.
És kérdés, mire programozzák, megérne egy misét ez is, hogy Magyarország az egyetlen olyan ország aminek a miniszterelnökét egy másik ország dilidokijai töltik fel ki tudja mivel. Mondjuk annak alapján, hogy a csúti féreg a legnagyobb ellenségeinek a magyarokat tekinti, nagyjából lehet sejteni, mit duruzsolnak bele altatás közben az egyszerű fejébe.

bringás bosszantó 2016.05.28. 20:11:01

@Az apokalipszis lovasa:

Akkor inkább számolj. Csak a nyugdíj volt 3000, ha mindent összeadsz, lehet, hogy tényleg neked lesz igazad.

Laca1558 2016.05.28. 20:19:34

@bringás bosszantó: "Normális miniszterelnöke."
Na az pont nincs. Az előző miniszterelnököt egy elég széles réteg cserélte volna be Orbánra :)

Van viszont anyagi biztonság. Nem kell hónap végén izgulni, hogy vajon kijövünk-e. Ha kirúgnak a munkahelyről, akkor még van miből ételt vásárolni pár hónapig. Van miből elmenni nyaralni. Stb...

Nem csoda, hogy sokan inkább ezt választják az unásig ismert kifogások és a lelkesítő szavak hallgatása helyett :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2016.05.28. 20:21:55

@egy igazi barom vagy mária:
Ha sikerült elolvasnod, akkor nem azt írtam, hogy az államot úgy, ahogy van szüntetsd meg, hanem azt, hogy azt adók nagy részét.
Viszonylag kevés tevékenység van, amit az állam tud a legjobban végezni. Minden mást arra kellene bízni, aki jobban tudja.

"Jaj, uncsi ez az állam rossz gazda baromság."
Mifelénk tényeknek hívják.

"Ha akkor is picsánrúgnak ha drágán veszed a szendvicset meg akkor is ha rossz minőségűt veszel akkor majd odafigyelsz."
Magyarul, fizetni fogsz egy hivatalnokot, hogy ellenőrizze az első hivatalnokot, hogy azt csinálja-e, amit te magad is csinálnál, ha hagynák. Zseniális a maga módján. Előre a teljes foglalkoztatás felé. Egyébként nem tudom, hogy tudsz-e róla, de a gazdasági szabadság és jólét között szoros korreláció van. Pont, azért, mert ez nem túl hatékony módja az erőforrások felhasználásának.

Tudod, a cégnek (, de ezt úgyis tudod, ha már azt állítod, hogy vezetsz egyet) vannak anyagi érdekei. Anyagi érdeke fűződik a vevő kiszolgálásához. Az államnak nem. Téged ott tud hagyni a vevő. Mi van, ha az állampolgár nem kér az állam szolgáltatásból? Kötelezi rá, hogy használja és zagson. Akkor meg mit törje magát?

Nem tiltotta be a szerencsejátékot, csak átutalta a haveroknak. Most úgy működik, hogy annak szabad, aki jóban van a Fidesszel.

A kiszámíthatatlanság a lényeg. Ha igaz lenne, hogy céget vezetsz, akkor tudnád, hogy nem az a szívás, hogy 10, 20, vagy 50%-t vonnak el, hanem ha tervezhetetlen. Alkalmazkodni lehet mindenhez, de idő kell hozzá.

Csakhogy nem igaz, hogy kiirtanánk a méheket, vagy leégne fél Budapest nélküle. Azt felejted el, hogy azért tud szeméttelep lenni egy lakótelep közepén, mert az a terület senkié. Jogilag önkormányzati tulajdon, de az praktikusan ugyanaz, mivel az önkormányzat se jó tulajdonos. Ha lenne tulajdonosa a területnek, akkor ilyen nem fordulhatna elő, mert a tulaj nem hagyja. Szerinted miért van szétdobált szemét a lakótelepeken és nincs a lakóparkokban? Mert van tulajdonosa.
Ha egy méhészetnek van tulajdonosa, akkor az nagyon vigyáz a méheire.

Ingyen iskola? Olyan nincs. Nem létezik olyan, hogy ingyen ebéd. Olyan létezik, hogy más fizet érte. Előbb sérelmezted, hogy nem te akarsz az lenni.

Irbisz 2016.05.28. 20:38:17

@Az apokalipszis lovasa:
"Ha rossz a GDP, ezek mágikusan mind elfelejtődnek, és jön a minmekhalunk világvége apokalipszis orbán a csődbe viszi az országot. "

ha kivenned a fejed viktor es a meg nagyobb barom matolcsy seggeböl, akkor latnad hogy ez pont igy van- persze ehhez kelelne gondolkozni, es nem csak a fidesz allami hiradoit nezegetned.

az a nagy szomoru igazsag, a fidesz 6 eve alatt sorra hagynak le minket a volt szoci tabor orszagai:
www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html
a balkaniakat kiveve mind nagyobbat fejlödött mint mi, azaz volt aki ezalatt lehagyott minket, mas jokora hatranybol utolert, megint masok meg (jokorat) növeltek az elönyükön (mas megfogalmazasban, meg jobban lemaradtunk mögöttük.
de a messze-messze elöttünk levö nyugati orszagok is többet fejlödtek mint mi, azaz orbanek 6 eve alatt csak nött lemaradasunk :(
persze a fidesz propagandateveiben erröl nem beszelnek, kabitanak az allandoan krealt ellensegekkel elleni szabadsagharccal, üres frazisokkal es hazug propagandaszolamokkal, hogy mi leszünk europa motorja (mar 6 eve ezt mondjak ...) meg milyen fenyes jövö var rank.
Persze mondhatjak, az olyan fogalmatlan, nem gondolkod hivek mint te, beszopjak a legocskabb es elgatlatszobb hazugsagot is.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.28. 20:38:51

Magyarországon nincs jogbiztonság, és ahol nincs jogbiztonság, ott a gazdasági környezet is meglehetősen ingoványos.
Ez olyannyira egyszerű, hogy még Orbán is megérthetné, ha nem éppen milliárdokat cseszne el megint teljesen feleslegesen a költözésére.

trey82 2016.05.28. 20:59:25

@Irbisz: a regi origo forumos Irbiszhez van szerencsenk? ;-)

Kotász Doktor 2016.05.28. 21:26:29

Kérem idézni Orbánt, amint meglepődik. Én nem találtam

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.28. 21:37:20

@Kotász Doktor: ó, ezek szerint már úgy hozzászokott a válsághoz -- amin nem csodálkoznék

nu pagagyí 2016.05.28. 22:02:04

"Mi a fene az a kreatív ipar?" Valószínűleg ezt kérdezi Orbán a válságtanácskozáson. Kár, hogy a tanácsadói sem tudják. Ideje lesz előkapni a az aranyárban vásárolt összeguglizott tanulmányokat a kazah szarvasmarhákról, és kikérni Mocsai professzor tanácsait.

nu pagagyí 2016.05.28. 22:15:35

A tanácskozáson a következő intézkedési tervet fogadták el:
- A rezsicsökkentés keretében fél százalékkal csökkentik az állami alkalmazottak fizetését,
- Elrendelik a rendkívüli helyzetet,
- Matolcsy sékelre váltja a Nemzeti Bank devizakészletét,
- Módosítják a KSH GDP számítási metódusát,
- Meghosszabítják a felcsúti kisvasutat, körbe fog ja érni a Földet,
- A reklám költség 10 milliárd forint, felelős: Rogán szomszédja

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.05.28. 22:35:34

@Fuxos (ex bömis): úgy 10 ezer oldalmegynitásonként új "troll-osztáyt" vetnek be Béden ellen :)

Hamarosan hadba küldik a 40 ezres troll-osztályt :)

A terv az lehet, hogy ha elérte egy poszt a 100 ezres megyitást kihívják Béndeket egy párbajra az összes TV-jükbe, rádió-jukba

Előtte 90 ezernél Bayer Zsolt ír egy cikket, mindenhova :)

nu pagagyí 2016.05.28. 22:44:05

@Laca1558: A fizetések azért alacsonyak (átlagban) más országokhoz képest, mert nem versenyképes a gazdaságunk. Alig van olyan magyar termék, amit az innováció és minőség együttes eredményeként haszonnal tudunk elsózni a nemzetközi piacon. Az itteni külföldi cégek exportja ugyan jelentős, de nálunk haszonként csak a bérköltségük marad, mert egyszerű munkákon kívül mást nem nagyon tudunk beletenni a termékbe. Az általuk kifizetett bér ugyan több, mint a Nemzeti Mészáros Művek által fizetett, de nyilván kevesebb annál, amit ott fizetnének, ahová fel szeretnénk zárkózni, ezért is vannak itt. A kormány még a szerény gyarapodást is lerontja a forint leértékelésével, gürizel-gürizel, mégis kevesebbet ér a pénzed a Nyugatiakhoz képest. A bérek emelését hiába kényszerítené ki a kormány valami körmönfont módon, ha nincs többlet érték, a béremelések csak az inflációt növelik és akkor ugyanott állsz majd a 100 milliárd millpengővel, mint az emelés előtt álltál 100 ezerrel.

Magyarországon nincs elég vállalkozni akaró ember. Akik vannak, azok sem rendelkeznek kellő tudással, nincsenek eredeti ötleteik (tisztelet a kivételnek). Aktatologatás az életcél valami állami munkahelyen. Nincs értéke az egyéni teljesítménynek, mert anélkül, puszta seggnyalással jobban lehet keresni. Utóbbi viszont nem növeli sem az ország GDP-jét, sem a versenyképességét.

nu pagagyí 2016.05.28. 22:54:13

@egy igazi barom vagy mária: A felsőoktatás költségét, ha ingyenes volt, most is vissza kell fizetni, ha a végzés utáni x évben nem tejesít y évnyi magyarországi jogviszonyt az illető. Az x,y értékét megnézheted a felsőoktatási törvényben. Ennyit arról, hogy a Fidesz a "szociális hőzöngés" idején elutasította a tandíjat is, meg az annak mentésére kitalált halasztott tandíjat is. Aztán utóbbit simán bevezette a követői lelkes tapsa mellett.

VT Man 2016.05.28. 23:26:56

Ne aggodjatok, a baloldalnak erre is van megoldasa: FNA, azaz Feltetel Nelkuli Alapjovedelem, az majd megold mindent.

Ha nem hiszitek, majd elmagyarazzak nektek.

csentecsa 2016.05.28. 23:54:31

@Szúrófény: Van megoldás a problémádra. Szerelő Józsit majd átképezzük szoftverprogramozónak, oszt jó napot..:))

csentecsa 2016.05.29. 00:02:32

@neoteny: Nem biztosíték valóban. Azért nem, mert a Zorbán azt is ellopja..

anyádat is! 2016.05.29. 00:02:36

@egy igazi barom vagy mária: te tényleg egy igazi barom vagy. Tudom, most meg kéne indokolnom es wall of textet irnom az érvekről, de végig olvasva az írományodat, így elalvás előtt, sajnos csak ennyi a véleményem.

csentecsa 2016.05.29. 00:05:56

"Az informatikai forradalom és a robotizáció a kapitalizmus újabb lépése a fejlődésben"

Alghanem az utólsó lépése..:)

calen 2016.05.29. 01:34:54

@F.M.J.:
A bábkezelők szerintem azért hívatták meg a muszlimokat, mert nem voltak megfelelő minőségű problémák arrafelé. Most már csak azt kell jogilag elintézni, hogy letelepíthetőek legyenek és kiváló problémákat fognak generálni, ráadásul mindezt hosszútávon. Mindez garantálja, hogy a bábkezelőkre továbbra is szükség legyen, legalábbi az istenadta nép így érezze.
Ugye milyen szerencse, hogy nekünk vannak cigányaink? Így nincs szükség muszlimokra.

zipe moha 2016.05.29. 07:25:48

Kedves Hafr....fennállásod óta a legsikeresebb posztod...40 ezren olvasták. ...azért igen csak beszédes, hogy a konzervativizmusnak milyen lehetőségei vannak...csak a józan ész szerves részeként van már csak társdalmi érdeklődést kiváltó ereje...
másrészt a legnagyobb félelmek előhívásakor, kitapogatásakor az derül ki, hogy nem a szabadság elvesztése, a rendezett világ elvesztése...hanem az elszegényedés réme a legnagyobb félelem általánosan..

a címed úgy szólt, hogy:.." Ma még elképzelhetetlen szegénység vár 8 millió magyarra.."

egész pontosan a ma élő 8 millió magyar gyerekére!...már aki egyáltalán képes utódot állítani...van egy átfutási idő , s mint a hogy a politika ma szépen kiengedi, kivezeti különösebb megrázkódtatás nélkül a szocializmus utolsó generációit...( naná, ők tartják fenn az összes pártot, a jelenlétük és a szavazataik nélkül kb 20 % alatti lenne társadalmi aktivitás...a közvetlen-közvetett érdekelteké mindössze...)az utánuk jövő ma 30-50-esekekkel már nem bánik kesztyűs kézzel..ez mai nyugdíjasok és a politika szimbiózisának az egyik oka...önkéntelenül az átörökítés a megtarthatóság pláne az előre lépés ellen hatnak....mint mindig a a magyar történelemben....ez sem lett más..

lavór 2016.05.29. 07:29:47

A jó hír, hogy a felvázolt sötét jövő ellenére a szerző feltételezi, hogy mire a posztban felvázolt jövő bekövetkezik: lesz még egyáltalán ebben az országban épkézláb, munkaképes magyar... Abszolút pozitív gondolkozás. :)

A robotizáció csak 1 probléma a sok közül a már most a mélyben fortyogó világban.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.29. 07:35:46

@lavór: igen, nekem is megfordult a fejemben, h felelőtlenül optimista vagyok

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.29. 07:36:33

@zipe moha: voltak már 60-70 ezresek is, de köszi, örülök neki

Mr. Waszabi 2016.05.29. 07:47:58

Ugyan, hogyan is tudna a nemzetközi versenyben boldogulni egy olyan ország, amelynek a többiekhez képest keze -lába gúzsba van kötve az adóterhekkel, és emellett agyonszabályozott bürokrácia ül a nyakában? Sehogy.
Hogy unortodoxia mekkora komcsi mellényúlás volt, azt a mintaországok - merthogy ez sem magyar ötlet volt - jelen állapotán lehet lemérni (Venezuela, Argentina).
Nagyon butának kell lenni ahhoz, hogy valaki elhiggye - egy-két állami vezető fejében sokkal több okosság, ötlet lehet, mint 9,9 millió másikéban együtt véve.
A robotizálásnak ehhez a versenyhátrány-ok halmaznak semmi köze. Jellemzően a robotizálás nem lesz akkora probléma a magyar gazdaságban, mint a távol-keleten, mivel az idetelepült cégek már kiskorukban is fejlett technológiákat hoztak magukkal, s annak üzemeltetésére/kiszolgálására vették fel az itteni munkaerőt. Azaz, elég magas szinten robotizált. Nincs új a Nap alatt, azaz, a robotizálás is befektetés/megtérülés alapon történik - és abból ítélve, hogy a legfejlettebb gyárakban sem 100%-os ez az arány, nos, ettől nincs tartani valónk.
A magyarok problémája jelenleg az oktatás háttérbe szorítása, pusztán a politikusok elégtelen ismeretei miatt. Az nem elegendő gazdasági ismeret a döntések alapjául, hogy pár politikus megtanult a tőzsdén kereskedni - ismerni kell az ipari/kereskedelmi folyamatokat, azok összetevőit is. Ez utóbbi ismeret hiányzik - nincs már gyakorlatilag ipari minisztérium sem, sem egyéb olyan szakmai szervezet, amelynek érveit a politikusok kikérnék, netán rájuk bíznák az államilag alkalmazandó modell kidolgozását. Kb. innen indulunk.
Gondolom, logikus, hogy ha már muszáj újra államkommunizmust csinálni, pár, gazdasághoz nagyon nem értő politikus akarata miatt, akkor azt legalább annak hatékonyságával tegyék, ne kevesebbel. Más különben az eredmény sem lesz még olyan sem, mint amabban volt. Tekintve, hogy a magyar unortodox modell nagyon messze van a kínaitól, hatékonyságában, nos, nem látszik világosan, mitől remélte az Orbán-kabinet azt, hogy majd jól leverjük Kínát. Legalábbis ezt mutatja leszakadásunk az elmúlt években. Mindezt politikai/állami teljhatalom mellett sikerült nem összehozni, évek alatt - tehát valami k nagy baj van itt az elképzelésekkel, koncepciókkal.

Ptiszai 2016.05.29. 08:10:55

@egy igazi barom vagy mária:
Magyar KKV adóelvonása 2010 óta nőtt.
Innovációra költött uniós és kormánytámogatás csökkent.
Oktatásra támogatás GDP arányos % csökkent.
Szóval te miről hablatyolsz?
Helyette stadionok épülnek, múzeumok, presztízs értelmetlen beruházások, haverokat zsebét tömi Orbán.
Orbán nem ért a számítógéphez, internethez.
Analfabéta a technikához.
Ettől az alaktól mit várhat sz ország?
Semmi jót.

2016.05.29. 08:35:28

@Ptiszai:
a polgárosodás első lépése, hogy a vallásról döntünk. judaizmus versus nemzeti kereszténység. a közélet több mint 25 éve erről szól. és ez a hitvita az évtized végéig valószínűleg még el is fog tartani. szóval csak hajrá.

2016.05.29. 08:37:25

@Mr. Waszabi:
az unortodoxiát nem az orbán/habony művek találta ki, hanem a németek.

2016.05.29. 08:44:32

@nu pagagyí:
tulajdonképpen ez a vita tárgya. a valós értéktermelés (pl. szarvasmarha) vagy a kreatív ipar kizárólagossága. az ortodox liberalizmus amiben hisztek a virtuális világra korlátozódik.

Ptiszai 2016.05.29. 08:46:11

@unionista᠌᠋: Hiba, nagy hiba.
Vallás az első?
Nem.
Ki nem vallásos? Kösse fel magát?
Eltékozolt idő, közben mellettünk elrohan az idő.
Megélhetés, ország gazdasági fejlődése az első!
Jól él a nép, akkor lesz ideje vallásra, családra és csak akkor képes polgárosodni stb.

Ptiszai 2016.05.29. 08:47:07

@unionista᠌᠋: Agrárium a GDP 3.5-4%.
Nagy NULLA!

Mr. Waszabi 2016.05.29. 08:50:33

@unionista᠌᠋: pont azt mondtam, hogy nem itt találták ki. Egyébként 2 változata hódított teret a 20. században, az egyik a nemzetiszocializmus volt, a másik a kommunizmus. Utóbbi volt a rosszabb modell, mert még gazdaságilag is béna volt a társadalmi károssága mellett. És sajnos, mi, itt élők - mint utóbbi rendszerben szocializálódottak generációkon át - csak ehhez a mintához tudunk nyúlni. A gyerekkori minták, generációkon keresztül öröklődve, nos, nem überelhetők akármennyi könyv olvasásával sem. Gyakorlatot kell szerezni más közegben a gyógyuláshoz - ez viszont nincs meg a magyar politikusok életében, és az ő korlátaik miatt az átlagpolgáréban sem. Én úgy látom, hogy alig 8 év után itt a politikai hatalmi érdekek felemésztették a kommunizmusból való kilábalást, és azóta degenerálódik ez az egész társadalom. Ördögi kör ez, de mindenki benne van. A kis ember azt látja, hogy felette lopnak, korrupció van, és ez válik saját perspektívájává. Versenygazdaság van itt kérem - csak éppen a ki, kit, mikor, hogyan rövidítsen meg, ezen a pályán futnak a versenyzők. De, azt látni kell, hogy fejétől büdösödik a rendszar. Amilyen a látás fent, olyan lehet legfeljebb idelent is, mármint tömeges méretekben. Így látom az elmúlt 25 évet. Ma már azt mondom - sajnos -, hogy az első 7 év volt eredeti - ami utána jött, az már csak egy nagyon rossz pályán való visszatérés a kommunista gondolkodáshoz. Most ez látszik itt.

tamas11 2016.05.29. 09:00:44

@unionista᠌᠋:
A szabályok és kötelmek egy-egy adott közösségre érvényesek, azaz egy állam keretében gondolkodva, a szabályoknak optimálisan nemzetieknek kéne lenniök, rátalálva a többségre. Ám a nemzeties, végtelen szókaraték mögött nem a szabályok, hanem a szabályok köztesgazdái állnak, a rosszulműködő állam gyarló figurái, meg a régi egyházak, mivel a kötelmeket hagyományosan e szervezetek tartották karban, Elérték, hogy hatalomkompatibilis legyen a közbizalomhiány, hiedelmeink keretezzék az államias szabályrendszert.

A szabálytisztelet és a hitvilág őshonos szabáylrendszerével jól belakja az elvtelen rendszereket, plusz erőt is mutatnak hozzá: nem kell elsütni a puskát, hogyha nyugodtan falra akaszthatod.
Ezen az alapon a gazdaság átszivároghatott a közéletbe (és viszont), a piacos renddel járó közös értékmérés által, a piac által is vezérelt gazdasági liberalizáltság közepett. Az elvek pénzzel mérettek meg, és általa teljesednek ki. Pénz és hatalom a kiüresedett hitéletekkel az a mező, ahol az értékek hozzáférhetők megvásárolhatóság céljából, Ez maradt a jog előtti egyenlőség helyett, miközben tisztán liberális viszonyok sosem voltak.

(nem tettem idézőjelet, magamtól idézek)

tamas11 2016.05.29. 09:03:07

@Mr. Waszabi:
Neked is szánom, amit Uniósnak írtam, bár eredetileg én a liberalizmus kapcsán fogalmaztam meg a fentieket - hosszabban.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.05.29. 09:06:51

Van egy terület, amit a robotok már észrevétlenül meghódítottak. A mezőgazdaság. A gépesítés miatt a munkahelyek százezrei tűntek el úgy pár évtized alatt, hogy helyettük nem jöttek létre (itthon) újak, mer nehogymá traktort csinájon a magyar, mert az olyan parasztos. Csinálják helyettünk az amerikaiak, németek, hollandok, olaszok … www.youtube.com/watch?v=HA6OxWrKzv0

Emberi kéz érintése nélküli mezőgazdasági munkák (szántás, vetés, gyomtalanítás, betakarítás): kalászosok, kukorica, pityóka, repce, napraforgó ...

!!! csirke-kombályn !!! www.youtube.com/watch?v=NlsAIAYHilY 0:17-től (gyenge idegzetűeknek nem ajánlott) kapirgáló kendermagos ??? vasárnapi tyúkhúsleves ???

www.youtube.com/watch?v=fDbN3VNlih8
www.youtube.com/watch?v=qyDuV8VLN-U

A mezőgazdaságban fölszabadult munkaerőt az ipar az elején fölszívta. Ma a (kisebb) falvakban egyszerűen nincs semmilyen (mezőgazdasági) munka, leszámítva a zöldségtermesztést, ami meg csak szezonális. A hazai (városi) iparnak már most sincs szüksége munkaerőre, ezért a fiatalok elmennek külföldre.

Megoldás? Talán ha a fűkaszálós közmunkások nem az út szélén kapirgálnának, hanem terveznének, majd gyártanának (intelligens) fűnyírót, kukásautót, kollégiumokba ágyakat, matracokat, ülhető széket, asztalt, (nem lakattal) zárható szekrényeket ... mondjam még ???

lavór 2016.05.29. 09:16:24

@digipenna:

A "gyártáshoz" képzés kell, infrastruktúra... Néhány extra luxuscikken kívül mindenből túltermelés van a világon.

2016.05.29. 09:21:08

@Ptiszai:
ez nyugaton is így volt. németalföldi polgárosodás úgy indult, hogy kirakták az idegeneket az országból. csak ennek majdnem ötszáz éve. a fejlődést bármilyen furcsán hangzik is a közösségi hit, a vallás alapozza meg.

debrecen a civisváros. már amennyire polgárinak lehet mondani egy nagy falut. a fejlődés a reformáción alapul. de nem az állam, hanem a város reformján. csokonai és fazekas megelőzték a reformkort. debrecen jelentős részben még mindig ettől polgárosult.

budapest modern kori polgárosodása jelentős részben a judaizmuson alapult. de mellette mindig is ott volt nemzeti kereszténység. ebből következik egy hitvita. ez két vallási irányzat majdhogynem háborúzik egymással. és úgy tűnik, hogy nincs mód kiegyezésre. a magyar történelemben volt ilyen egyezség. jövőre lesz 150 éve. de jelen állás szerint esély nincs arra, hogy ezt újrakössük. a vallásháborúk logikáját követi mindkét oldal. a kérdés az, hogy a 21. századi magyar polgárosodás melyik naiv hiten alapuljon.

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.05.29. 09:43:03

@lavór: Igen, igazad van. Ez azonban nem ment föl bennünket az alól, hogy élhetőbb, szerethetőbb országot csináljunk magunknak, gyerekeinknek, unkáinknak. A kollégiumok fölszereltsége csak egy példa volt arra, hogy az igénytelenül összetákolt berendezések között a legérzékenyebb éveket élik a fiatalok és nem mindegy, hogy az milyen. Nem véletlen, hogy menekülnek külföldre.

2016.05.29. 09:48:56

@tamas11:
nem a lehetséges megoldásokon vitázunk. nem az a kérdés, hogy A vagy B tervet hajtsuk végre. hanem az, hogy a közéletben a világi zsidó vallást kövessük, vagy sem. erről szól a magyar közélet elmúlt 25 éve. túl azon, hogy ezt az irracionális diskurzust kihasználva a mindenkori uralkodó elit lop, csal, hazudik.

2016.05.29. 09:49:29

vagy uralkodó politikai osztály. ne nevezzük elitnek.

lavór 2016.05.29. 09:51:16

@digipenna:

Az "élhetőbb, szerethetőbb" országért még gyártanunk sem kell/kéne semmit. Nulla költségbe kerülne. Az elvándorlás nem újkeletű probléma. Ma ért el egy bizonyos ingerküszöböt. A változáshoz pont az kell, mint az "élhetőbb, szerethetőbb országért": elhatározás. És nem a politikusok fogják erőltetni a dolgot, ebben biztos vagyok.

2016.05.29. 10:32:04

@Mr. Waszabi:
a magyar társadalom kollektivista. rendre olyan politikára szavaz, amelyik azt ígéri, hogy azzal "mindenki nyer egy kicsit". ezért működött legutóbb a rezsicsökkentés. mert azzal "mindenki nyert egy kicsit". (a "mindenki" a "magyar választó/fogyasztó" szinonimája). ezért léptünk be az unióba. ezért váltottunk rendszert. mert úgy képzeltük, hogy azzal "mindenki nyerhet egy kicsit". ezért működött a késő kádári és a korai horthy konszolidációs politikája. vagy korábban ferenc józsef vagy akár mária terézia. túl azon, hogy a magánéletben mindenki individualista. a magyar társadalom a közéletben erősen kollektivista.

a globális kapitalizmus ígérete nem az, hogy azzal majd mindenki nyer egy kicsit. hanem az, hogy lesznek nagy nyertesek és vesztesek. de összességében növekedni fog a világ. és ha kiszolgálod a tőkéseket, akkor a győztesek oldalára kerülsz. ha nem, akkor vesztes leszel. a népek ez ellen kezdenek fellázadni.

béndek péter azt ígéri, hogy jönnek a robotok és elveszik a munkátokat ha nem iparkodtok. legyetek versenyképesek a világban. a kutyaúristenit. a magyarok többsége nem akar a világegyetemmel versenyezni. persze lehet egy elit, amelyik akar. de nem muszáj. magyarország keleties. de nem japán. japán meg van őrülve attól, hogy ők a világversenyben lemaradnak. és még le is fognak maradni. mert a kínaiak a legújabb televíziót olcsóbban fogják előállítani a háztartásoknak, mint a japánok. és a koreaiak jobb háztartási gépeket gyártanak. a hongkong mellett jobb számítógépeket, tajvanon olcsóbb félvezetőket. és ettől japánok meg vannak őrülve.

a gyügyei paraszt azt mondja. adjon a felvásárló legalább 200 forintot egy kiló meggyért. ha az a boltban 600 forint, akkor úgy lenne igazságos, hogy nagykereskedelmi ár ennek legalább a harmada. de inkább a fele. és az értelmiség egy része azt mondja, hogy ebből nem lehet polgárosodni. de lehet. csak persze ebből egy irányított, szabályozott meggypiac következik. erősen kollektivista, de mégsem kommunista megoldás. mert közösségileg kialkudott garantált felvásárlási árak mellett is lehet verseny. a gyügyei meggy versenyezni fog a másik faluval vagy térséggel. a meggy versenyezni fog a többi zárvatermő gyümölcsével. ez nem a verseny totalitásán alapuló polgárosodás. mert az egy humbug. az a birodalmi módon gondolkodó gyarmatosító országoknak kedvez.

kaloz174 2016.05.29. 10:41:05

Örömmel olvasnék egy valóban logikus, alátámasztott cáfolatot, esetleg megoldási javaslatot...

VT Man 2016.05.29. 10:47:31

@zipe moha:
A gyerekekre nem var szegenyseg, mert ok elmennek kulfoldre.

zipe moha 2016.05.29. 10:58:25

@unionista᠌᠋:

..."az unortodoxiát nem az orbán/habony művek találta ki, hanem a németek. "

...igen bizony így van...+1

nagyon súlyos tartalmat hordoz ez az 1 mondat...előítéletekkel szinte lehetetlen is megérteni a mondandóban rejlő döbbenetes valóságot....

megint a sajátjainkon keresztül szedték rá a magyar parasztot...a teljes kijelölt mainstream ugyan abban a zenekarban játszik....

eltérő, szabaduló ajánlat..NINCS..
ez így nem tud maradni Magyarország nem maradhat német gyarmat...SEM..( Mathias Rex..)

2016.05.29. 10:59:28

@lavór:
az elvándorlás legalább 100 éves folyamat. korábban az volt, hogy az értelmiség nagyjából fele vidékről "felköltözött" a fővárosba. ma egy magyar vidéki ha elköltözik, akkor inkább egy nyugat-európai kisvárost választ. és budapestről egyre többen elvándorolnak. és nem beszélünk a cigányságról. ami egész egyszerűen szétveri a nyugatos zsidókeresztény kultúrát. és marad a feudalizmus. az majd integrál. ehhez tartozó modernizációs program a föderalizmus. a sikeres magyar vidéki városok mind német kötődésűek. budapest nem egy amerikai típusú metropolisz lesz, amit a zsidóság vezet. hanem budapest bundesstadt. és ha ez nem működik, akkor készen állnak az őseurázsiaiak: oroszok és társnemzeteik, törökök. és még ott vannak a kínaiak. most úgy tűnik, hogy ebből sehogy sem lehet atlanti vagy transzatlanti fejlődési pálya. a többség olyat nem akar. persze értem, hogy egy kisebbség mégis csak. az nagyjából két dolgot tehet. a feltétel nélküli nyugatosságért harcol vagy kivándorol. a harmadik eset, hogy kíváncsian várja a történéseket. szerintem ebben az évtizedben a feltétlen nyugatosság és a korlátolt keletiesség tovább fog háborúzni. de ennek a vége nemzeti keresztény egyház lesz. mert a fidesz támogatói mellett az újpogány jobbik is ilyet akar. és ez azért már jelentős többség. az ellenoldalon a parlamenti bejutási küszöböt tartósan csak a szocik lépik át. és ha sikerül is összefogniuk az ortodox liberálisokkal, akkor sem lesz túl sok támogatója a nagy nemzetköziségnek. túl azon, hogy 1 millió kisnyugdíjas a fogyasztói társadalomra szavaz. ők sem akarnak multikultit. egy extrém liberális szektát kivéve lényegében senki.

zipe moha 2016.05.29. 11:01:25

@VT Man:

...józanul kell végig gondolni ezt is....a külföldre távozás lehetősége ( ha megszökik a rabszolga...) egész biztos korlátozásra kerül a jövőben...a duma az előállított körülmények és indokok nem ismerhetőek még pontosan...de azért találgatni már most is tudhatsz..

2016.05.29. 11:21:41

@zipe moha:
de nem szedték rá. építettek egy baszott nagy autógyárat a bugaci pusztában. nem kell majd annyi autó. több összeszerelő gépsor kell. ez lesz a következő német exportcikk. jöhet a siemens. és ez megveheti a samsung és az electrolux gyárakat. illetve a kisebb amerikai mikroelektronikai gyártókat. a suzuki helyett lehet bmw mini. persze értem, hogy azt mondod. ez lényegében a cselédsort kínálja a magyaroknak. a többség a cselédsorból képes polgárosodni. a német dominancia egy világos és egyértelmű helyzetet teremt. amihez a rebellis magyarok sokkal inkább képesek alkalmazkodni, mint a globalizált multikulturalitáshoz.

ennek egy lehetséegs alternatívája a kelet-közép európai "kgst". a csehek gyártanak autót, motort, a magyarok ikarus buszt és rába traktort és teherautót. de a lengyelek is akarnak solaris buszt gyártani. a csehek is azt akarják, hogy legyen zetor és tatra. és mi is azt mondjuk, hogy ne jawa legyen, hanem csepel és pannónia motor. és ne csak cskd legyen hanem mávag is. ebből kis-magyar nemzeti iparvállalatok következnének. csakhogy ezek német gépsorok és alkatrészek nélkül nem nagyon tudnak működni. legfeljebb csak úgy ha az oroszok lépnek be. reálisan nincs jobb megoldás, mint a németek talpát nyalni. ha belső magyarország tartósan erősebb lesz, mint a szomszédos régiók, akkor nem lesz szükség a németekre. és ezért fogják őket kirakni. ha pedig velük gyengébb lesz az ország, akkor azért. ezért van szükség orosz és a török kapcsolatra. és még ott van kína.

zipe moha 2016.05.29. 11:34:11

@unionista᠌᠋:

részben helyesen, felméred az a mozgatókat...de szubjektív ( persze általad objektívnak tartott..)..következtetéseket vonsz le....

azért nem akarsz szabadulni a némettől mert az nehéz, és merta kisebbik rossz ( Mátyás forog a sírjában: EMBER, TE akarsz előkelő lenni...aki csatlós (csicska) gondolkodással rejtőzöl a feladat elől és szemforgatással, sandítással remélsz pillanatnyi, tünékeny és mulandó előnyöket szerezni????....a szerint élsz , ami vagy valóban...ez vagy TE..e szerint remélhetsz"..)

vagy a nehezebb de távlatos és a lokalítás helyzetét hosszú távon rendező, kezdeményező, élenjáró stratégiát alkotsz meg.....az elsőben nem vagyok partner..és letagadom, hogy bármi közöm van bármihez itt... a másodikról beszélhetünk..csak arról..

lavór 2016.05.29. 11:45:14

@unionista᠌᠋:

A jelenkori elvándorlás a mai politikai tévedések eredménye, fideszestül, jobbikostul. Hogy ebbe mennyire akarjuk a vallásokat belekeverni, csak ideológia kérdése. Mondhatnánk a gyermekeinknek pökhendien: "Majd az Úr megsegít.", bár valójában magunk sem hiszünk benne. Ezért inkább még a nagyon keresztény vezetőink is nyugati iskolákba járatják gyermekeiket... :D

zipe moha 2016.05.29. 11:53:30

@lavór:

...többen nem értik a vallások szerepét..pedig egyszerű...:

a vallások..hálózat( kapcsolódási háló ) szervezők...a legnagyobbak...

gondold meg. van bármilyen, előre mutató helyes elkézelésed...miért nem tudod megvalósítani, miért nem tudsz érvényt szerezni???....m,ert nincs kapcsolódási hálód....mi nem kapcsolódunk egymsához sehogy....névleg mindössze..látszólag..valójában egyáltalán nem...

mi a helyes megoldásod??..kapcsolódási háló megszervezése..az elképzelésedhez....hogyan ?...a lehető legszélesebb módon...mi az eredmény?...a legszélesebb elfogadottság.....ezt "tudják" a vallások....most már te is tudod...ui : a vallástalanok azzal, hogy lebecsülik a vallásosság jelentőségét...pusztán annyit mondanak, hogy ők a vallásokkal SEM szövetkeznek...tehát nem nagyították fel a kapcsolódási hálójukat...hanem kizártak belőle egy újabb rész...

mindegy is mert azok a hálók szinte nincsenek is...

lavór 2016.05.29. 11:55:29

@zipe moha:

Az újkori kapcsolódási háló az internet és a közösségi oldalak...

A vallások szerepe elég tisztán tudható így 2016 tájékán.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 11:56:47

Teljesen felesleges ide vallási dolgokat bekeverni, Magyarország soha nem volt az a mélyen vallásos ország a 20. század folyamán. A szomszédaival ellentétben.
A magyar átlagpopuláció nagyon ostoba. Bocs, de nincs jobb szó arra a jelenségre, hogy olyan pártformációt bíztak meg immár 3.-jára az ország vezetésével, amelynek fennállása óta nem volt egy kézzelfogható gazdasági programja, és amely fennállása óta egyetlen egy dolgot vitt tökélyre: a populizmust.

zipe moha 2016.05.29. 12:05:09

@lavór:

.."Az újkori kapcsolódási háló az internet és a közösségi oldalak...

A vallások szerepe elég tisztán tudható így 2016 tájékán. "...

most is az interneten beszélgetünk...nincs közösségünk egymással...semmiről nem győztél meg , és semmiről nem győztelek meg....csak beszélgettünk egyet, amit bármely külföldivel aki tud magyarul pont így folyna le...maradvány-érték....semmi.

a "vallások szerepe" folymatos változás alatt van...mint minden a világon...még azok sem tudják "tisztán" akik alakítják.....akik kívülről ítélnek , fel kell tenni a kérdést, hogy honnan van a magabiztos ítélet alkotás elbizakodottsága???...talán a korszellem...a hitető, a csaló..és az ezzel járó önhittség és kevélység hétköznapi praxisa...szóval a józan ész újbóli feltalálása majd eligazít..

zipe moha 2016.05.29. 12:07:38

@Hátrányos helyzetű kaviár: ..mit nem értesz??...te vagy 1 magad...és nem tudsz összegződni te is alkalmatlan vagy és a többieket is azok..1 magában áll mindenki ( most ne gyere azzal, hogy vagytok 3-man..)...mások vannak 30.000-ren..és leuralják az országot...ennél egyszerűbben nem tudom elmondani..

lavór 2016.05.29. 12:08:17

@zipe moha:

Mivel nem mondtál semmit, nem is lehet köztünk "kapcsolódási háló". Ha mindezt egy templomban adnád elő a szószékről, még lehet hangosan fel is nevetnék.

A vallások szerepe alapjaiban nem változott. Ugyanazt a célt szolgálja a mai napig.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 12:09:40

@egy igazi barom vagy mária: Végigolvastalak. Tipikus. Nem a probléma gyökerét, azaz a jelenlegi országvezetési gyakorlatot akarod kezelni, hanem a tüneteit. A te megoldásod, az "fizessed-visszafelé", vagy "maraggyá' itthun". Szóval, pénz, amivel a "jobbágy" megválthatja a szabadságát, vagy röghözkötés, jobbágysors. Eléggé feudális felfogásod van. És elég szomorú az országra nézve, hogy ilyen felfogással te 15 éve cégvezető vagy, és nem nevetség tárgya. Bár ez utóbbi azért még lehetséges, legfeljebb nem mondják a szemedbe.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 12:11:31

@zipe moha: Én értem, csak teljesen félrevisz. De ti tudjátok. Én leléptem, mivel csak egy életem van, és azt nem jobbágyként óhajtom eltölteni.

zipe moha 2016.05.29. 12:20:45

@Hátrányos helyzetű kaviár:

..sajnos továbbra sem érted, így elbeszélünk egymás mellett ( nem mondhatom, hogy igen érted, ha pedig nem...)zsigerből reagálsz, pedig a múltban többször bebizonyosodott bizonyára...hogy a józan észnek ( gondolkodásnak..) több haszna lett volna...

a vallás mint " kapcsolódási háló-képző...a legnagyobb , de koránt sem az egyetlen lehetséges..a lényeg az, hogy van vagy nincs...

ui: lehet hogy megleplek, de hogy jobbágyként fogod -e tölteni az életed...főként nem rajtad múlik...hanem hogy a valós! hálók milyen eredményt képesek kiadni...hogy te mit csinálsz...szinte mindegy..!.."hiába futsz"...legfeljebb elfáradsz..:)

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 12:23:54

@egy igazi barom vagy mária: Első lépésben például abból, hogy nem választjátok meg magatoknak 4.-jére is ezt a bandát, mivel már 6 év alatt bebizonyosodott az alkalmatlanságuk a kormányzásra. Második lépésben, hogy túlléptek a szekértáborokon, a zsigeri gyűlölködésen, és legalább megpróbáljátok depolitizálni a magyar társadalmat, illetve a mindennapi életet. Harmadik lépésben, felszámoljátok a jelenlegi következmények nélküli társadalmat, hogy politikustól az utcaseprőig, mindenki tisztában legyen vele, a tetteinek következményei vannak, és számon lesznek kérve. Negyedik lépésben, hogy elfogadjátok, ahhoz, hogy pozitív irányú változások legyenek, amelyek az átlagpolgár szintjén is érezhetőek, gazdasági reformokra, megszorításokra van szükség, ami szívás, tudom, de másképp nem lehet, mert most már Románia is megelőzi Magyarországot némely területeken. Pedig ők sokkal hátrányosabb helyzetből indultak.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 12:25:19

@zipe moha: Ja, hogy fatalistának tetszel lenni. Szóltál volna előbb, bocs, nem zavarlak többé.

zipe moha 2016.05.29. 12:32:35

@Hátrányos helyzetű kaviár:

..most így vidámabb vagy?....fatalista, mit jelent??...nem akarlak bántani, de ha zavar valami amivel nem tudsz azonosulni.. ( mert meg kellene állapítani egyébként a saját tökéletlenségedet..és dolgozni kellene rajta...azt meg már ne'hogy)..akkor az ellenséges viszonyulás helyet javaslom a gondolkodást..és érvelő vita kezdeményezését...
mellesleg nem az ÉN igazságaimat írkálom itt..mint ahogy a fizika igazságai sem az ÉN igazságaim...csak nekem volt/ van módom elmerülni mások által felfedezett törvényszerűségekben..neked meg csak el kell olvasni és gondolkodni rajta.... kérek a kompenzációd trágárságából, igénytelenségéből..beszélgessünk vagy ne..

zipe moha 2016.05.29. 12:33:59

@zipe moha:

bocs'

"NEM... kérek a kompenzációd trágárságából, igénytelenségéből..beszélgessünk vagy ne.. "

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 12:38:05

@zipe moha: Szóval, miert nem értek egyet veled, az a szemedben máris trágárság és igénytelenség, no meg ellenségeskedés?
Értelek, de ismét bocs, olyan embert nem tudok egyszerűen egy szellemi vitában komolyan venni, akinek az alapműveltsége olyannyira hiányos, hogy nem érti a "fatalista" szó jelentését.
Sajnálom, de nem beszélgetünk, a te szinted egészen más síkon létezik, és izomlázam lesz, míg leérek oda.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 12:41:54

@egy igazi barom vagy mária: Mit sejtettél? Hogy alapvető felfogásbeli változásokra van szükség ahhoz, hogy az irigyelt Ausztria életszínvonálat megközelítse az ország? Jól sejtetted.
Tudod, olyan ez, mint a fogyókúra. Lehet rohamszerű diétákkal némi eredmény elérni, de az sosem lesz tartós. A tartós eredményhez életmódváltás szükségeltetik. Magyarország még mindig a rohamszerű diéták szakaszában van, hosszútávú tervek nelkül. Ez meg előbb-utóbb, de taccsra vágja a szervezetet. Az ország esetében ez már el is kezdődött, bajok vannak a vérkeringessél. Ha érted.

zipe moha 2016.05.29. 12:50:46

@Hátrányos helyzetű kaviár:

...ezt a közönséges lekezelést kb most sütötted el 1 milliószorra az elmult 20 évben...volt bármilyen eredmény számodra..??..mennyi ideig érezted magad jobban utána 1 órán át?...és azután..?

beszélgetni azért nem akarsz , mert nem tudsz beszélgetni..sose próbáltad...miden honnan meglépsz, mert kellemetlen érzés...de azelőtt még odapiszkítasz egy kicsit...lásd be , nem működik...most egész biztos nem...máskor is csak te hitted, hogy de...

nem ereszkedni nehéz...hanem emelkedni..nem tarthatod fenn sokkal tovább az egóddal kapcsolatos illúzióidat..

zipe moha 2016.05.29. 12:56:09

@Hátrányos helyzetű kaviár:

..menj ..és gyógyulj...remélem segítettem...

2016.05.29. 12:58:24

@zipe moha:
lényegében nincs kurrens magyar exportcikk. legfeljebb a humán tőke, amit részben eladhatunk a külföldnek. értem persze, hogy te azt mondod. ne adjuk el. hanem állítsuk elő a versenyképes magyar árut. de mi lenne az.

és ilyenkor az egyik válasz az, hogy valami szoftver, erre alapozott globalizált szolgáltatás, kreatív ipar. nevezzünk be a virtualizált világversenybe. rendben. de ahhoz százcsillió dollár kockázati tőke kell. azt a magyar parasztgyerekek nem fognak kapni. a sikertörténetek többsége az, hogy eladják a felfutó cégeket valakinek. és ezek a garázscégek legfeljebb néhány tucat embert foglalkoztatnak. olyanokat, akik amúgy is foglalkoztatva lennének. önmagában a szoftver hozzájárulása a magyar polgárosodáshoz zéró. célhardvereket kellene gyártani. a magyar ipar egy kávéfőzőt nem tud előállítani. a szomszéd irmuska néni a régi ndk "kotyogót" használja. amit még nászajándékba kapott. csak a gumigyűrűt kell időnként cserélni. szerencsére olyat lehet kapni a parasztboltban. és az magyar. ilyesmiket tudunk gyártani. ez sem kell lebecsülni persze. nekem van olyan milliárdos ismerősöm, akinek a vállalkozása tetszőleges szögben meg tud hajlítani egy lemezt. egy másik bojlert tud gyártani. a lemezt hergerré formálja. ezzel már tízmilliárdot lehet összegyűjteni. de ez mind a helyi piaci igényeket elégíti ki. és arra alapoz, hogy vedd meg. ha nem jó, akkor megjavítjuk, kicseréljük. bízzál bennünk. a probléma, hogy ez a kisipar a vasedény szintjén megreked. én egyszer mondtam a villanykapcsolósnak, hogy ne csak behordja az árut, hanem gyártson. nem éri meg. csak úgy ha valaki garantálja neki, hogy a piac védett. és versenyezne a többi magyar villamossági gyártóval. akkor belemenne. különben a kínai munkaerőre épít. persze ilyenkor jönnek azzal, hogy ne egyszerű villanykapcsolót gyártsunk, hanem bonyolultabb félvezetőket. mikroelektronika és biotechnológia kell ide. errefelé itt egy amerikai mérési eszközgyártó. a national instruments hungary tavalyi árbevétele 2 ezer milliárd forint volt. mondjuk őket kellene kiszorítani úgy, hogy összeállnak a mezőtúri arcok. oké, persze lehet részsikereket elérni. úgy, hogy kis- és közepes gyártók réspiacokat elfoglalnak. mittelstand úgy jöhet létre, hogy a kormányzat vagy az önkormányzat nem az ostoba haverok, hanem a magasan képzettek érdekeit figyelembe véve a németekkel kiegyezik.

persze lehet mondani, hogy ne ebből induljunk ki. hanem a földből. a mikroelektronika is abból indul ki. ritka földfémek kellenek hozzá. azt még kinyerik karcagon. mert lehet mondani, hogy mennyire hülye fazekas miniszter. ha a németek vezetik, akkor ilyen vállalatot telepít egy vidéki kisvárosba. marcsika kun mediátor nevű mosodája elbukta az orosz-ukrán alvilág pénzét. de azt úgy lehet tudni, hogy a móri erste fiók is azt mosta. a tankönyvi banküzemtan a lakosság és a kisvállalatok kisemmizésére játszik. a "nagy" pénzek nyugaton sem tiszták. sose voltak azok. és sose lesznek. lehetne még erre építeni. arra, hogy budapest pénzpiaci központ lesz. de ahhoz is egy jól szervezett szuverén pénzügyi maffia kell. csányi ilyesmit akart. de ő is inkább vesz disznászatba fektet. mert az tűnik a legbiztosabbnak. őt utánozza mészáros koma. de ez kevés a tömeges polgárosodáshoz. ez arra jó, hogy a multik betelepítését blokkolja. néhány oligopólium kivonuljon és az oligarchák ölébe hulljon. és közben a németek készítik elő a terepet. ez a realitás. ha ez megvalósul, akkor majd utána, a következő körben lehet játszani mátyás királyt. vagy így kellett volna rendszert váltani. bevállalni azt, hogy a kádári fogyasztási színvonalon maradunk. és a termelő kapacitásokat fejlesztjük. a csehek akartak ilyesmit, de nekik se sikerült. persze ők ennek neki fognak futni. és a lengyelek is. nekik reális esélyük van. de a turul fiókának kényelmesebb lesz a német sas szárnyai alá behúzódni. ha a budapesti és az amerikai zsidók teljes mellszéllességgel támogatnák a magyar nacionalizmust, akkor persze nem ez lenne a helyzet. de ők az ország összeomlására játszanak. ebből egy német protektorátus következik. vagy orosz federacija.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 12:58:58

@zipe moha: Ó hát persze, jól szórakoztam, a buta, műveletlen, de öntelt alakok, mindig szórakoztatnak. Tudod, az olyanok, mint te! :D

zipe moha 2016.05.29. 13:02:02

@unionista᠌᠋:

... "legfeljebb a humán tőke.."...igen jó kezedet..:)..minden későbbi ebből származhat...tehát nem azon gondolkodunk, hogy miért nem megy, hanem hogyan megy...
ui...elismerem a jelen közeg közel sem támogató...sőt ellenséges...sok a sérült és a haszonhúzó se kevés...innen szép felfejlődni, igaz nemes feladat...:)

zipe moha 2016.05.29. 13:06:37

@Hátrányos helyzetű kaviár:

...ehhez az egy mondathoz kellett gondolkodni öt percet???...szánalmas...egyébként olvasd vissza az utólsó 10 kommentedet...kivülállók is meg tudják állapítani mondtál -e bármit, volt -e érved bármivel kapcsolatban...

Pszt!..elárulom csak magadat égeted...legföljebb csinálsz egy újabb nicket, nem igaz..??..:)..ez a mostani sem az első...és nem az utolsó...

ui: kér emberek közé menned....ebben az állapotban...ezért kívántam neked gyors felépülést....lassan megy, ez már most látszik...

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 13:07:09

@egy igazi barom vagy mária: Értem, tehát még magát a problémát sem akarod felismerni. Oké, a te dolgod, ha cipelni akarod a sólyfelesleget.
Vagy mit vártál? Hogy azt mondjam, szavazz az LMP-re, vagy Bajnaira, vagy Ló Jenőre legközelebb? Ezt vártad? Miért? Önállóan képtelen vagy gondolkozni? Neked forgatókönyv kell? Te nem tudsz írni egyet?

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 13:09:07

@zipe moha: Nem ismersz. Így tévedsz, természetesen. Feltételezel és támadsz. Csak azért, mert nem értettem veled egyet.
Nem lehet veled könnyű együtt élni. Nem is igen akad, aki megteszi, ugye? Ezért vagy ilyen frusztrált?

zipe moha 2016.05.29. 13:12:57

@Hátrányos helyzetű kaviár:

...annyit ismerek belőled , amit itt megmutatsz ...aki tud olvasni annak nem kell a könyv minden betűjét elolvasni ahhoz, hogy megítélje a könyv minőségét...ez alapján ez egy ponyvaregény... majd máskor tovább olvasom...:)

zipe moha 2016.05.29. 13:15:10

@Hátrányos helyzetű kaviár: ...elkanyarodtunk a témától.. ( az én hibám is...) és már folytatni sincs kedvem..nem szeretnék másokat is eltéríteni..a nettó személyeskedés pedig érdektelen...

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 13:16:10

@zipe moha: Egen, mindjárt gondoltam. Ezért hiányos az alapműveltséged.
Mellesleg, soha nem voltam trágár veled, gte mégis ezzel vádoltál. Tudod, a rágalmazás nem szép dolog, és az ilyen embereket én nagyon mélyen megvetem.

Hátrányos helyzetű kaviár 2016.05.29. 13:17:30

@zipe moha: Persze, hogy az, de te kezdted a személyeskedést. Szóval, ezt egyedül magadnak róhatod fel.

Kivlov 2016.05.29. 13:18:16

B+, pár100 fős cégnél nem ismerik pontosan a februári tényadatokat március végén! Hogy ismernék egy országban???

2016.05.29. 13:21:42

@lavór:
oké, csak amit te a jobboldal tévedésének nevezel az nem független a magyar közakarattól. ha ma lennének a választások, akkor legalább 40% lenne fidesz és legalább 25% a jobbik szavazó. és még az lmp is idesorolható. lényegében ők is azt mondják, hogy a gonosz multik az okai mindennek. az mszp és a dk támogatói is így képzelik. csak nekik fletó járja a pávatáncot. és egy szokásuk megszokásból szavaz a szocikra. ha gyurcsányistákat leszámítjuk, akkor lényegében csak ez együtt és néhány kispárt (közte a pkp) elkötelezett multinacionalista. de ezek összesen nem lépik át a parlamenti küszöböt.

a racionális lépés az lenne ha az atlantista és transzatlantista csoportok ez együtt nevű formációba összeállnának. csak felteszem béndek péter nem támogatná szigetvári viktort. lehetne játszani valamilyen előválasztós veszekedést. ha clintonné megnyeri az elnökválasztást, akkor lényegében amerikai demokrata elköteleződés mellett nyilván ilyesmi következik ebben a táborban. persze előtte még szavaznak a britek. de nem hiszem, hogy a magyarok visszahívnák a nemzetközi valutaalapot és a világbankot akkor sem ha az unió kizárással fenyeget.

kris69 2016.05.29. 13:27:51

@unionista᠌᠋: persze és a màsodik vilàghàboru utàn is fellendult a gazdasàg,azaz vissza a multba,egy jo kis vallàshàboru?

lavór 2016.05.29. 13:28:05

@unionista᠌᠋:
Nem korlátoztam kizárólag jobboldalra a mondandómat.
A magyar választó ezek szerint a középkorra, szegénységre, az erkölcstelenségre szavaz. Ezt támogatja.

A társadalmunk nagyon messze áll még egy racionális lépéstől szerintem. Talán, ha már kihalás szélén lesz a magyarság... de akkor is csak talán.

dunántúli gyerek 2016.05.29. 13:32:39

Én elképzelhetetlen jólétben fogom tengetni a napjaimat 20 év múva.

Nem tudom a többi magyarok hogy vannak ezzel, de remélem ők is.

2016.05.29. 14:12:50

@kris69:
a vallásháború tart. a rendszerváltás óta arról vitatkozunk, hogy a judaizmus vagy nemzeti kereszténység legyen az államvallás. előbbit politikailag korrekt módon liberalizmusnak szabad nevezni. de annak ortodox változatáról van szó. ami egy extrém individualizmus. a világias zsidó vallás. ami nyíltan szemben áll a magyar nemzettel. ez a zsidó baloldal. az új elem az, hogy a zsidó jobboldal is szembe fordult a "demokratákkal". az amerikai republikánusok, a tóraolvasó izrealiták és a cionisták valamint néhány elvtelen. ezért lehet "sorosozni". német néppártiak is azért támogatják a magyar nacionalizmust, hogy így szerezzenek piaci pozíciókat. ez gazdasági értelemben egy kereskedelmi háború, társadalmi értelemben egy modern kori vallásháború: kulturkampf.

exterminador 2016.05.29. 14:15:47

@room_101: de akkor mi lesz vele vajon, ha egyszer Putyin mesterét véletlenül elhajtják a náthásra Oroszországban (amellett persze, hogy anyagilag is tönkremegy, mert nem kap több pénzt a kommentjeiért). Szerintem a kognitív disszonancia miatt kényszerzubbonyban fogja végezni egy szófiai gyógyintézetben.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.29. 14:35:00

@Kivlov: az bizony öreg hiba, akkor ott el kelne egy alapos rendrakás, 20-án ÁFA vallás van

Janos Mohacsi 2016.05.29. 14:51:59

1, Evek mulva 6-7 millio "magyar" ha lesz. Ezek jelentos resze (25%)kulfoldi vendegmunkas.
2, Mar ma is munkaerohiany van bizonyos szakmakban,mert rengetegen kulfoldre mennek vagy joval nagyobb fizetest igenyelnek. Csokeno nepesseggel keveseb igrny lezs
3, A fogyasztas vissza fog esni mindenkeppen. A nemet autoipar tonkremegy a kinai konkurrencia miatt(jelenleg azert hoznak szinte evente uj "biztonsagi" eloirasokat, hogy az olcso autokat tavol tarthassak Europatol(az NDK autogyartast is ezzel fojtottak meg anno 1989 utan).
4, Az ipart lehet robotositani, a szolgaltato szektort kevesbe(bar terveznek robotqrvat is manapsag).
5,Magyarorszag igy is-ugy is periferiara kerul. Miert a magyar allam fizesse meg a nemetorszagi stb. cegek szamara a munkaerot??? Azoknak kell kikepezniuk maguknak!!

rasztaszív 2016.05.29. 15:52:45

@unionista᠌᠋: a liberalizmus nem a judaizmus politikailag korrekt megnevezése,de segítesz értelmezni,mit értsünk a liberálisozás alatt.

tamas11 2016.05.29. 16:50:06

@unionista᠌᠋:
Nem.
A vallásnál és a látens háborúkban nem a kétféle hit a legnagyobb front, hanem az ateizmussal megnyitott választás: az államvallás immanens jegye, hogy nem kell feltétlen vallani. De itt a vallástagadók egy hadseregnek látszanak a "másik" az ellenvallás katonáival, (egyaránt nem akarnák az ellenérdekeltek uralmát), mert ez az egész leöntve társadalmi RÉSZérdekkel fogyasztandó, igazi csoportképző elvként.
A hit is lehet csoportképző elv, a hatalom erre dolgozik rá. Most is.

2016.05.29. 17:10:25

@neoteny: szerintem nem. Termelékenységről akkor beszélhetsz, ha termelő munkáról van szó. Egy biztonsági őr esetében nincs értelme termelékenységről beszélni, mert nem állít elő semmit. Hatékonyságot lehet említeni, mert ha jól végzi a munkáját, akkor pl. a tolvajok kevesebbet vagy egyáltalán nem lopnak.
IT - programozóknál lehet beszélni termelékenységről ha muszáj, van "kézzelfogható" eredménye a munkájuknak. Üzemeltetők esetében nem ilyen egyértelmű. Hogy jól dolgoznak, annak kevés ilyen nyoma van. Csak annyit látsz belőle, hogy a rendszerek működnek. Ha rosszul dolgozik, akkor meg esélyes, hogy akadozó, rendszeresen feltört stb a rendszer.

trey82 2016.05.29. 17:17:53

@unionista᠌᠋: a lengyelek ott voltak okosabbak hogy felmondtak a 89 elotti adossag visszafizeteset. Igy rovid tavon kb 2000ig csorok voltak hozzank kapest, de most mar latszik hosszu tavon jobb strategia az ovek. Meg naluk a proli munkasreteg nincs ugy lenezve mint nalunk sot, a mernok meg a lakast kifesto melos meno szakmak

2016.05.29. 17:26:03

@rasztaszív:
jelző nélküli liberalizmus nem nagyon létezik. a kérdés, hogy kinek vagy minek a szabadságát akarjuk kivívni.

az ortodox liberalizmus azt mondja, hogy az egyén szabadságát természetesen. az áll mindenek felett. és ennek érdekében le kell bontani mindenféle kollektivista törekvést. elsősorban a nemzetállamot. az az etnikai arányok megváltoztatásával a többséget fel kell számolni és kevert fajú lakosságot létrehozni. ami többé kevésbé sikerült észak-amerikában. a cél ugyanezt létrehozni nyugat-európában. tagadni kell a többségi társadalom létét. a kisebbségek pozitív diszkriminációjával az önfenntartásra is képtelen lumpen szolganépeket próbálnak létrehozni. és a cél egy világméretű egységkormány létrehozása egy kiválasztott, bírálhatatlan és nélkülözhetetlen csoportosulás vezetésével. ezt hívjuk liberalizmus. nem azt állítom, hogy ez a gonosz háttérhatalom törekvése. ezt hívjuk úgy, hogy liberalizmus. ez valójában a liberális zsidó törzsi kultúra. a judaizmus. ami az egyén szabadságát tartja a legfontosabbnak. és a közéletben nem enged meg semmiféle kollektivizálást. a zsidó nép tradicionális kultúrája. a modern kori zsidó vallásnak ez az alapja. környéken egyetlen népcsoport sem képzel ilyesmit. csak és kizárólag a zsidóság. nem azt állítom, hogy ők a gonosz háttérhatalom. hanem azt, hogy ez lényegében a judaizmus. a magánélet logikáját próbálja kiterjeszteni a közéletre.

magyarországon a nemzeti liberalizmus a leitkultur. ez a nemzeti érzületet, a szabadságvágyat a közép európai léttel kapcsolja össze. és a cél általában az, hogy a a magyarok kárpát-medencei gazdasági félszuverenitását és a teljes körű kulturális autonómiáját kivívja. valamint az, hogy a társadalom minden tagja számára minimális jólétet teremtsen.

ami magyarországon liberalizmusnak hívnak az nem a nemzeti változat. ha bekapcsolod a zsidó átévét (ahol mostanában a zsidó és feltétlen zsidóbarát baloldal és a zsidó jobboldal vitázik egymással), akkor megtudod, hogy mi a judaizmus. ha megnézed a zsidó hitgyülekezete egy adását, akkor abból is megtudhatod, hogy mi a judaizmus. a zsidó klubrádiót. vagy ha olvasod a hvg-t, a 444-et vagy 168 órát. attól nevezem ezeket zsidó médiának, hogy zsidók a tulajdonosok, a szerkesztők feltétlen zsidóbarátok. nem azt állítom, hogy feltétlen gonoszak. azt sem, hogy feltétlen csak rosszat akarnak. hanem azt, hogy a zsidó baloldal lényegében a judaizmust hirdetik.

a zsidó jobboldal is az egyéni érdekeket tartja a legfontosabbnak. az izraeliták a zsidó tradíciókat ugyanilyen fontosnak képzelik. a cionisták nemzeti liberálisok. csakhogy ők a nacionalizmus szélsőségesen ortodox változatát képviselik. egy majdnem teljesen homogén zsidó nemzetet képzelnek el. a liberális zsidóság majdnem teljesen heterogént. azért, mert az egyén szabadsága ezekben a szélső helyzetekben lehet a maximális.

a nem ortodox liberalizmus abból indul ki, hogy a szabadsághoz legalább két ember kell. a klasszikus urbánus (nyugatos) liberalizmus a városok szabadságát akarta kivívni. ennek rurális (keleties) változata pedig a nemzet szabadságát óhajtotta. ez a utóbbi a magyar történelmen végigvonul. csak nem hívták liberalizmusnak. mert szokták mondani, hogy ez egy 18. századi találmány. oké, de ha így vesszük, akkor hetero- és homoszexualitás se volt. mert azt csak később nevezték el így. ezek mindig is léteztek. tradicionalizmus és konzervativizmus is létezett. csak ezek nem álltak szembe a közösség szabadságvágyával. legfeljebb az egyénével.

a individualizmus/ortodox liberalizmus akkor volt fontos, amikor a kereszténység vagy egy istentelen kollektivizálás az egyén szabadságát erősen korlátozta. jelenleg éppen a liberálisok próbálják a szabad sajtót inkvizíciós jelleggel fenntartani. mindent és mindenkit fasisztának és idiótának bélyegezni, aki nekik nem tetszik. ha kisarkítjuk, akkor ez egy zsidó inkvizíció. ez ellen nem nagyon lehetett fellépni addig amíg a média irányított volt. és amíg a holokauszt túlélői életben voltak. a társadalmaknak át kellett esni ezen a purgatóriumi időszakon. a magyaroknak el kellett viselni azt, hogy a korai kommunizmus és a korai kapitalizmus idejében zsidó baloldal erős pozíciókat szerzett magának. de most kivégzi őket a zsidó jobboldal. és olyan csoportok próbálnak meg a liberalizmus nevében irányítani, akik közvetlen már nem áldozatai semmiféle fasiszta diktatúrának. hanem csak próbálják felfesteni az ördögöt falra. persze ez veszélyes játék, mert ez válsághelyzetekben azért polgárháborúval fenyeget. ezért lenne lényeges, hogy a többség belássa azt, hogy egy pártok felett álló nemzeti keresztény államegyház a polgárosodás előfeltétele. ez szükséges ahhoz, hogy a legkülönfélébb hitvitákat időlegesen lezárhassuk. és a magyar közélet legalább részben racionálissá váljon.

2016.05.29. 17:49:13

@lavór:
a többségi magyar választó gazdasági értelemben az idealizált ókorra (a piacok majdnem teljes zártságára), kulturálisan egy idealizált középkorra (rendi társadalomra) szavaz. ehhez társul az ősiségbe vetett hit és a kollektivizálás erős igénye. ehhez jön a rebellis gondolkodás és nemzeti romantikázás. a magyar társadalom évszázadok óta ilyen. a jövőben ez fog egy kicsit cigányosodni.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.29. 17:51:32

@IT jegyzet: ez teljesen kaotikus így, fentebb megírtam a szakmai értelmezést

lavór 2016.05.29. 17:55:02

@unionista᠌᠋:

Így jártunk. Orbán utódja majd Farkas Flórián lesz.

Harry Hole 2016.05.29. 18:06:03

Eddig kétszer szűnt meg a munkán automatizálás, modern gépsorok és a technológiai fejlődés miatt.
Nem mondanám azt, hogy olyan fényesnek látnám a jövőt.

Visceroid 2016.05.29. 18:16:42

Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrták. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit ők csináltak. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudták az utolsó hat évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondanak, az nem igaz. És közben egyébként nem csináltak semmit hat évig. Semmit. Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetnek.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.29. 18:16:47

@IT jegyzet:

"Egy biztonsági őr esetében nincs értelme termelékenységről beszélni, mert nem állít elő semmit."

Veszteségmentességet állít elő az alkalmazója számára. Ami mérhető.

"Üzemeltetők esetében nem ilyen egyértelmű."

Az IT-s üzemeltető a rendszer rendelkezésre állását állítja elő. Ami mérhető.

"Hogy jól dolgoznak, annak kevés ilyen nyoma van. Csak annyit látsz belőle, hogy a rendszerek működnek."

Pontosan: a rendszer mérhető rendelkezésre állása magas; "működik". De nem mindegy hogy hány IT-s üzemeltető (hány munkaórában) éri el a magas rendelkezésre állást: ha ez nem kiszámolható, akkor nem lehet eldönteni, hogy hány IT-s üzemeltetőt kell alkalmazni.

Te magad írtad, hogy a külsős IT-s üzemeltető cégek "fele-harmad-ötödannyi emberrel" állítanak elő (implikáltan) hasonlóan magas rendelkezésre állást az általuk üzemeltetett rendszereken; akkor nyilvánvalóan nincs értelme kétszer-háromszor-ötször annyi IT-s üzemeltetőt alkalmazni, hiszen ők csak többet "nem dolgoznak" ugyanolyan eredmény (a rendszerek rendelkezésre állása) előállítására.

rasztaszív 2016.05.29. 18:20:52

@unionista᠌᠋: gyönyörűen bemutatod,miként fonódik össze a liberalizmus-ellenesség,és az antiszemitizmus.már már gyanús,hogy csak egy lejárató liberális provokátor vagy...:)

nu pagagyí 2016.05.29. 18:22:12

@unionista᠌᠋: Csak az ostobák magabiztosak, el sem tudják képzelni, hogy a néhány kilométerre levő horizonton túl is van valami. Élj meg tehénből, csak ne más finanszírozza!

nu pagagyí 2016.05.29. 18:37:49

@Ptiszai: Ha jó számolom és igaz a mezőgazdaság 3,5-4%-os aránya a GDP-ben, az maximum 1200 milliárd forint. 2013-ban 730 milliárd támogatást kapott ez a szektor EU-s és saját költségvetési forrásból. A nettó produktum tehát 470 milliárd. Előbbi összeg jelentőségéhez csak annyit, hogy Matolcsy egymaga 260 milliárdot sikkasztott az MNB pénzéből.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.29. 18:55:14

@unionista᠌᠋:

"az ortodox liberalizmus azt mondja, hogy az egyén szabadságát természetesen. az áll mindenek felett."

Nyilvánvalóan: annak az egyénnek a számára, aki nem szabad, értelmetlen a "közösség" szabadsága. Hiszen az csak "közösség" _más_ tagjainak "szabadságát" jelentheti: azt a "szabadságot", hogy az egyént megfossza a szabadságától.

"és ennek érdekében le kell bontani mindenféle kollektivista törekvést"

Tévedés: az "ortodox" (klasszikus) liberális a szabad társulás (free association) híve, amibe beletartoznak pl. a szövetkezetek. A téeszesítéssel (termelő_szövetkezet_) nem az volt a gond, hogy kollektívák alakultak ki: hanem az, hogy egyesek _kényszerítve_ (a szabadságukat megszüntetve) voltak a "szövetkezésre" (a "kollektívába" belépésre).

"tagadni kell a többségi társadalom létét"

Valóban: nincs olyan, hogy "a többségi társadalom". Egy társadalmon _belül_ lehetnek valamilyen szempont szerint többségben bizonyos egyének: pl. sok (az összes?) társadalomban több nőnemű egyén van, mint hímnemű. De ez nem jelenti azt, hogy a nőnemű egyének csoportja "a többségi társadalom".

"a cél egy világméretű egységkormány létrehozása"

Ez nem az "ortodox" (klasszikus) liberális célja, sőt ez ellen próbál tevékenykedni.

"ezek nem álltak szembe a közösség szabadságvágyával. legfeljebb az egyénével."

Mivel bármilyen közösség egyénekből áll, lehetetlen, hogy "a közösség szabadságvágya" más legyen, mint az egyének szabadságvágya. Ti. azok az egyének, akik szabadságvágya nem "a közösség szabadságvágya", nem is részei "a közösségnek".

Egy rabszolgatartó közösség nem a rabszolgatartók _és_ a rabszolgák közössége, hanem csak a rabszolgatartóké.

Visceroid 2016.05.29. 19:09:50

"Ma még elképzelhetetlen szegénység vár nyolcmillió magyarra".

Akkor mostantól mindenkinek az legyen a célja, hogy abba a felső 2 millióba tartozzon.

vajdasagi 2016.05.29. 19:12:41

@Fuxos (ex bömis): "A robotizáció nagymértékű előretörésével szkeptikus vagyok."

Ne haragudj, hogy két nap késéssel válaszolok. Csak most olvastam bele. Azért Neked írok, mert igen sokszor teljesen egyetértek Veled, és ez most a kivétel, amikor nem.

Tehát: HaFr robotizációról ír, és ebből valaki hajlamos pusztán klasszikus robotokra gondolni, és korlátozottnak érezni a lehetőségeiket. Valójában a helyes fogalom a mesterséges intelligencia, és nem hiszem, hogy ma bárki is látná, mivé fog ez fajulni. De félő, hogy nagyon nagy horderejű lesz, hogy nagyon sok embernek fog fájni, és hogy nem lehet a folyamatot megállítani. Rohanunk egy új világ felé. A változás akkora mértékű lesz, amelyhez képest az ipari forradalom apróság volt. És ebben az új világban valóban csak a nagyon képzettek és kreatívak fognak jól járni (ha egyáltalán).

Hidd el, nem tudományos ismeretterjesztő folyóiratok olvasgatása alapján írom ezt, hanem viszonylag közelből nézem végig, már-már mondhatnám részese vagyok. És közben nem tudom, mi lesz a kimenetele.

Amúgy: HaFr írása megint nagyon jó volt. Kár, hogy nem ilyenek a választott politikusaink.

2016.05.29. 19:25:38

@tamas11:
oké csak az, hogy nincs államvallás azt jelenti, hogy lényegében a judaizmus uralkodik. tehát mégis csak van valami helyette. az a naiv hit, hogy az egyén szabadságát nem korlátozhatja semmi. legfeljebb csak egy másik egyén. tehát el kell utasítani mindenféle kollektivizmust. a liberális változatban nem lényegesek az ehhez kapcsolódó tradíciók. egész egyszerűen csak abban kell hinni, amiben eredendően a zsidók hittek. és ezért kell elutasítani a kereszténységet. és mivel a liberális zsidóság nem államalkotó ezért a többségi társadalmat és a nemzetet. de ez is egy hit.

vajdasagi 2016.05.29. 19:26:11

@Harry Hole: Senki sem mondja, hogy olyan fényes a jövő. Egyre fenyegetőbb jeleket látunk.

Az egyetlen dolog, amit tehetsz ellene:

a) legyél minél képzettebb,
b) keress olyan munkákat, amelyek a legtovább nem automatizálhatóak (pl. ne legyél taxisofőr)
c) a gyerekeidnek próbálj minél több több tudást biztosítani - az utolsó garasodat is a gyerekeid képzésére próbáld költeni

És sok sikert. Évekig, évtizedekig fog tartani. Ez egy olyan csata lesz, ahol nem egymás ellen versenyzünk: mindenki, akinek a gyereke sikeressé válik nemcsak a saját utódainak ad esélyt, hanem az ország több lakosának is valamennyicskét segít.

lavór 2016.05.29. 19:51:46

@vajdasagi:

Azért remélem tudod, hogy amit leírtál: lehetetlen. Bár nagyon jól hangzik... egyszerű kinyilatkoztatni, meg olyan trendi.

Visceroid 2016.05.29. 20:12:51

"A gyerekekre nem var szegenyseg, mert ok elmennek kulfoldre. "

Ahol természetesen kolbászból van a kerítés. És egyből kapnak munkát és szállást is, egy olyan Nyugat-Európában (gondolom ezt érted külföld alatt), ahol lassan már elférni nem lehet a migránsok miatt, és csak egyre több jön. Ahol az albérlet- és ingatlan árak a csillagos egekbe szöktek, és csak feljebb mennek. Ahol egymás tapossák az emberek a munka után. Erről a külföldről beszélsz?

Harry Hole 2016.05.29. 20:15:14

@vajdasagi:

Értem én, hogy ez a jövő, de a mindennapi megélhetésért gürcölve nem tudom megoldani -annak ellenére, hogy híradástechnikai és elektroműszerész végzettséggel rendelkezem- hogy valaha is közöm legyen a képen látott Siemens robotokhoz.
Szakmám amúgy is folyamatos képzést, tanulást igényel, de olyan tempóban fejlődik, amit követni képtelenség.

Erre itt van egy írás, amely egy kis támpontot sem ad, hogy mi a megoldás arra, hogy a fejlődés ne nyomorítson meg minket.

2016.05.29. 20:44:14

@neoteny: na jó, feladom... további sok sikert a szakértéshez! :D

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.29. 21:00:01

@vajdasagi:

"Valójában a helyes fogalom a mesterséges intelligencia, és nem hiszem, hogy ma bárki is látná, mivé fog ez fajulni. De félő, hogy nagyon nagy horderejű lesz, hogy nagyon sok embernek fog fájni, és hogy nem lehet a folyamatot megállítani. Rohanunk egy új világ felé. A változás akkora mértékű lesz, amelyhez képest az ipari forradalom apróság volt. És ebben az új világban valóban csak a nagyon képzettek és kreatívak fognak jól járni (ha egyáltalán)."

Az emberek azért dolgoznak, hogy megoldják a problémáikat. A munkamegosztás és az előállított javak cseréje egy (jóval) hatékonyabb metódus, mint ha mindenki egyenként oldaná meg az összes saját problémáját. Ha a mesterséges intelligencia valaha is eljut oda, hogy bármilyen (vagyis az összes) emberi problémát meg tudja oldani, azzal nyilvánvalóan minden ember jól jár(na): azok is, akik építik az ilyen rendszereket, meg azok is, akik nem. Hiszen a feltételezés az, hogy minden (az összes) problémát megoldják ezek a mesterséges intelligencián alapuló rendszerek. Amennyiben _nem minden_ problémát képesek megoldani -- de emberek igen, legalább is jobban, mint a mesterséges intelligenciával felszerelt rendszerek --, akkor (vagy addig) lesz munkája az embereknek is.

Továbbá a mesterséges intelligenciával rendelkező rendszerek csak akkor "vennék át a hatalmat", ha _élővé_ válnának: ti. képesek lennének (legalább)

1) autonóm módon anyagot és energiát cserélni a környezetükkel

2) szaporodni

3) átörökíteni az 1-es pontban említett képességeiket a 2-es pontban említett folyamat eredményeként

4) egyedfejlődni (ti. tanulni az "életük" során)

Valamint fennáll a "fajfejlődés" szükségessége is: ti. hogy a "szervezetük" (a hardveres megvalósításuk) is változáson ("fejlődésen") menjen keresztül. Amihez (legalább) a természetes kiválasztódás valamiféle analógiájára lenne szükség, ti. hogy a "jobb" (valamiféle kiértékelőfüggvény szerint eredményesebb) egyedek több utódot (másolatot) készítsenek magukról úgy, hogy a másolatok nem tökéletesek (mutációk).

Tekintettel arra, hogy pillanatnyi tudásunkból nem futja még arra sem, hogy egyetlen élő sejtet is képesek lennénk összekalapálni atomjaiból vagy akár molekuláiból, én nem látom -- még -- annak a veszélyét, hogy az emberek képességeivel rendelkező mesterséges intelligencia által vezérelt rendszerek jelennének meg, amelyek "átveszik a hatalmat". Ha pedig nem képesek "átvenni a hatalmat", akkor a "szolgáink" maradnak, akármennyire is "jó képességűek".

2016.05.29. 21:09:31

@neoteny:
a klasszikus és az ortodox liberalizmus nem ugyanaz.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.29. 21:14:33

@unionista᠌᠋:

Mondod te; de nem árulod el a különbségeket közöttük.

Jolka40 2016.05.29. 22:12:48

Dübörög a gazdaság. Megmondták. Kérdés?

kuki123 2016.05.29. 22:14:41

Nos én nap mint nap látom az összeszerelést...

óriási hibát követtem el mikor nem fejlesztő mérnöknek vagy valami pénzügyi jogi pályára mentem

én termeléses automatizálásos mérnök vagyok.
Maga a szakma szép, de olyan szinten automatizálás folyik, hogy pár emberrel egy egész gyár letervezhető. szimuláció stb. aztán copy paste a gyár vagy a részegység.
Még a mérnököket is kirúgják, nem hogy segédmunkást meg 8 osztályost.

Csak oda kell ember, amit már a gép se tud megcsinálni. vagy nem éri meg. elképesztően rossz világ vár (20-50 év) a szegényekre és az alacsony tudásúakra fejlődésre képtelenekre..

Gyártani mindenki tud, új eladható profitábilis terméket csinálni...piaci rést találni...
nah az a hozzáadott érték..ha az pofázás, hazudozás és a semmibe vett marketing...akkor sajnos az.

vajdasagi 2016.05.29. 23:04:16

@egy igazi barom vagy mária: Te vagy a barom.
Igen, a budi kipucolja magát. Egyébként ha utaztál volna külföldre világot látni, akkor láthattál volna már 20 éve is olyan budikat Párizsban, amelyek kipucolják magukat. De persze az még csak a kezdet volt.

Az egyetlen, aki ott marad a gyárban, az a jól képzett mérnök. Nem kellemes ebbe belegondolni, de jobb ha hozzászokunk, és képezzük magunkat.

vajdasagi 2016.05.29. 23:10:38

@lavór: Kinyilatkoztatni valóban egyszerű. Noha persze fájdalmas.

Nem tudom, mennyire "trendi". Amikor csak a lakosság
1 ezreléke látta ezt közelegni, akkor nem volt "trendi", de már akkor is ezt mondtam. Most egyre többen látják és mondják, tehát most "trendi".

De nem is ez a lényeg. Ami fontos: a fejlődés errefelé halad és megállíthatatlan. A pénz és a profit mozgatja a világot, és nem hiszem hogy bárki emberfia meg tudja állítani, vagy bármely összefogással tenni lehet ellene. Erre haladunk, ha akarjuk, ha nem, és csak az fog jól járni (ha egyáltalán), aki tanulni képes.

Ezért a kormány bűntényt követ el a lakosság jövője ellen, amikor az oktatáson spórol. Nincs erre más szó: ez hazaárulás, még ha a többségüknél tudatlanságból fakad is.

vajdasagi 2016.05.29. 23:16:58

@neoteny: Olyan mértékben becsülöd alá a technológiai fejlőst, hogy az szánalmas. Egy tsunami jön felénk, és te épp a tengerparton a víz csendes és kellemes hullámzásáról értekezel. Gondold át, mert akkor biztosan baj lesz, ha későn kapcsolsz.

2016.05.29. 23:31:30

@neoteny:
az ortodox liberalizmus az egyén feltétlen szabadságát hirdeti. ha valaki belép egy társaságba, akkor azok tagjai nyilván szabályokat fognak alkotni. ezek pedig egy idő után korlátozni fogják az egyén szabadságát. tehát mint minden kollektivizálás fölösleges és káros legalábbis az ortodox liberálisok szerint.

mondok egy példát. az úszás alapvetően egyéni sport. de van váltóverseny. szerepeltessük-e az ország legjobb úszóját egy győzelemre kevéssé esélyes váltóban azért, hogy a csapat egy kicsit jobban szerepeljen. a váltóban szereplés gátolja a legjobb úszót az egyéni versenyben. ez egy dilemma.

az úszóközösség a szabályokat úgy alakítja, hogy ez túl nagy konfliktust ne okozzon. a csapatversenyek döntői rendszerint a verseny utolsó két napján vannak és rendre az utolsó futamok. tehát az egyénileg győztesek és vesztesek még beugranak a vízbe a csapatért is. ha a váltóversenyek a bajnokság elejére kerülnének, akkor ez komoly konfliktust okozna. az egyéni indulók nem úsznák ki magukat a csapatért. tehát ebben az esetben a közösségi szabály éppen az egyén érdekérvényesítést szolgálja. az ortodox liberálisok erre azt mondják, hogy rendben. de a legjobb az lenne ha úszásban nem rendeznének csapatversenyt egyáltalán. teljesen fölösleges A, B, C és D idejét összeadni csak azért, mert egy nemzethez tartoznak. lehet, hogy valakinek a legjobb barátja/barátnője másik nemzetből való. és mondjuk gyűlöli a csapattársát. miért ússzon azért, hogy annak legyen esetleg egy érme, akár egy aranyérme. sokkal tisztább ha minden ilyen kollektivizálást eleve kizárunk.

még élesebb a konfliktus mondjuk kajak kenuban. ahol a párosban vagy négyesben egyéni időket sem mérik. tehát kevésbé lehet megmondani, hogy ki hibázott. ki húzott túl lassan, ki kezdte meg túl korán vagy túl későn a hajrát, stb. a kérdés, hogy a legjobb egyest indítsuk, tegyünk mellé valakit, akivel a legjobb párosban és legjobb két párosból csináljunk egy négyest. vagy ezeket teljesen válasszuk el egymástól. és mindenki koncentráljon egy számra. számítson-e az, hogy kik versenyeznek egy klubban. nyilván összehangoltabban mennek, mert azonos az edzőjük. vagy a szövetségi kapitány különféle klubokból rakja össze a csapathajókat. de ez gátolja az egyéni felkészülést.

lehet mondani, hogy ennél egyszerűbb a súlyemelés. mert a versenyző vagy felemeli a feje felé azt a súlyt, vagy nem emeli. ez már tényleg az egyénen múlik. csakhogy vannak súlycsoportok. és előírják, hogy egy országból egy súlycsoportban csak versenyző indulhat. ki fogyasszon és menjen a kisebb súlycsoportba. ami neki esetleg nem annyira kényelmes. nyilván a jobbat illesse meg az első választás. de ki a jobb. a felkészülés elején ez esetleg nehezen eldönthető. a japánoknál ez nem kérdés. az első választás az idősebbé. persze lehet mondani, hogy a fiatalabbé legyen. ez a számtalan dilemma mind azért van, mert csapattá kell szerveződni. ha tisztán egyéni verseny lenne, akkor nincs ilyen. ki a legjobb súlyemelő. vagy a legjobb ökölvívó. nem kellenek súlycsoportok. persze lehet azt is mondani, hogy a birkózót, bokszolót, cselgáncsost eresszük össze. és kérdés, hogy ki a legjobb harcos. mit jelentsen a győzelem. valaki a másikat a földre viszi, kiüti, vagy képes lenne megfojtani. lehet mondani, hogy ez megint fölösleges bonyolítás. minden szabályrendszer korlátoz. a legjobb ha nincsenek szabályok. rendben, de ez esetben a küzdelem addig tart amíg az egyik meg nem öli a másikat.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.30. 00:51:04

@unionista᠌᠋:

Most sem az "ortodox" és a klasszikus liberalizmus közötti -- általad vélt -- különbségről írtál.

De ha már:

"az ortodox liberalizmus az egyén feltétlen szabadságát hirdeti. ha valaki belép egy társaságba, akkor azok tagjai nyilván szabályokat fognak alkotni. ezek pedig egy idő után korlátozni fogják az egyén szabadságát."

Nem: amikor valaki szabadon (!) szerződést köt mással vagy másokkal, például belép egy szövetkezetbe, akkor önként vállalja abban a szerződésben vállalt kötelezettségeit (nyilvánvalóan a szerződésből neki származó előnyökért). Az utólagos szerződésmódosítás ("szabályok alkotása egy idő után") érvényteleníti a szerződést; attól bármelyik szerződő fél elállhat. Vagyis visszanyeri a szabadságát, amilyen mértékben önként (!) feladta azt.

Egy munkaszerződésben pl. benne van a "munkarend" (hány napon hány órát kell dolgoznia a munkásnak) és az ezért fizetett (óra/napi/heti/havi/éves) bér. _Más_ "szabályok alkotása egy idő után" szerződésmódosítás: és ha az a szerződésmódosítás előnytelen a szerződött munkás számára (többet kellene dolgoznia, vagy kevesebb bérért), akkor nem kényszeríthető arra, hogy elfogadja a szerződésmódosítást. (Persze ha előnyös számára, mert kevesebbet kell dolgoznia vagy több fizetést kap, akkor -- minden valószínűség szerint -- elfogadja.)

"a legjobb ha nincsenek szabályok."

Szó sincs ilyesmiről: alapszabály az, hogy a másik életét, szabadságát és tulajdonát nem lehet elvenni -- mindaddig, amíg ő nem próbálja meg elvenni az egyik életét, szabadságát és tulajdonát.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.30. 01:18:48

@vajdasagi:

"Az egyetlen, aki ott marad a gyárban, az a jól képzett mérnök."

És ki építi meg a gyárat? a gyárban működő robotokat? ki húzza meg a csavarokat rajtuk? ha önhúzóak a csavarok, ki tervezi meg azt a technológiát? ki tölti bele a robotokba az olajat, a hűtőanyagot stb.? Ha ezek önműködően kerülnek betöltésre, ki tervezi és építi meg a csőhálózatot, a tartályokat, amikből csurran a jóság? ki tölti bele a tartályokba a cuccost? ki tervezi és építi meg és üzemelteti a finomítót vagy vegyiüzemet, ahol előállításra kerülnek? ki bányássza ki az alapanyagokat hozzájuk? ki tervezi meg, készíti el és üzemelteti a bányagépeket? ki tervezi meg és építi, tartja karban és üzemelteti a hajókat, amik az alapanyagokat elszállítja a feldolgozóüzemekbe?

És ki tanítja a mérnököt meg a gyerekeit? ki vágja le a hajukat? ki készíti el az ételt amit a három Michelin csillagos étteremben esznek? ki készíti el a filmet, amit este a házimoziban néznek? ki szerzi a film zenéjét? ha szimfonikus zene, ki játszik a zenekarban? ki diagnosztizálja a betegségeiket? ki szintetizálja a gyógyszereket, amiket beszednek?

De ha elképzeljük is, hogy _mindezt_ mesterséges intelligenciával szerelt rendszerek megcsinálják, az csak azt jelenti, hogy eljött a Kánaán: senkinek sem kell dolgoznia, mert _mindent_ előállítanak ezek a rendszerek ... nincsen semmiből sem szűkösség. Amilyen mértékben pedig nem _minden_ kerül előállításra, olyan mértékben megmaradnak ezek a (és még rengeteg más) munkák emberek számára.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.30. 07:26:33

köszönöm, érdekes kommentek is voltak szép számban

Kivlov 2016.05.30. 07:43:35

@HaFr:
és?
létezik önrevíió.
nem beszélve a szállítói számlák késedelméről.
10-ből 8-nál tuti, hogy +-10% eltérés benne van még olyankor, nincs pontos eredmény szám.

HaFr · http://hafr.blog.hu 2016.05.30. 08:19:15

@Kivlov: amint mondtam, vagy megvárják a NAV-ot, vagy sürgősen rendet tesznek, az +/- 10 meg mese habbal

Kivlov 2016.05.30. 08:26:26

@HaFr:
semmi mese nincs benne.
Bőven nem tudják pontosan. Multik a méret, meg az internacionalizmus miatt. Magyarok meg, mert magyarok.
A NAV + lesz*rja, a kisembert kapja csak el. Egyébként sincs köze a NAV ilyenkor még az eredményhez.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.30. 08:39:40

@HaFr:

"legyen a hited szerint"

Helyesen: legyen _neked_ a te hited szerint.

unionista᠌᠋ (törölt) 2016.05.30. 09:20:16

@neoteny:
oké, de ha egy szövetkezet el kezd működni, akkor lesz többségi álláspont és kisebbségi vélemények. a kisebbség el lesz nyomva. az ortodox liberálisok (~judaisták) ezen problémáznak. persze erre a klasszikus liberális válasz: ha nem tetszik egy társaság, akkor alkoss egy másikat. ugyanez nemzeti liberális változatban: ha nem tetszik a magyar államiság, akkor csináljanak másikat.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.30. 09:30:58

@unionista᠌᠋:

"ugyanez nemzeti liberális változatban: ha nem tetszik a magyar államiság, akkor csináljanak másikat."

Úgy érted, hogy egy falu vagy város vagy régió elszakadhat a "többségi" országtól ill. annak államától, és egy független falut vagy várost vagy régiót hozhat létre, saját államisággal?

vajdasagi 2016.05.30. 10:11:59

@egy igazi barom vagy mária: a modorod téged minősít.

Lépésről lépésre, több generáción át érném ezt el. Kezdeném azzal, hogy a tanítók egyre több pénzt kapjanak, és egyre nagyobb legyen a társadalmi megbecsülésük. Egy idő után már egyre tehetségesebb és egyre szorgalmasabb tanítóink lennének. Aztán nagysokára már egyre több borsodi hátrányos helyzetű ember tudna munkát vállalni. Kis lépésekkel, de fontolva haladnék e cél felé. Most nem arra haladunk.

unionista᠌᠋ (törölt) 2016.05.30. 10:14:50

@neoteny:
hozzák létre kisebbségi önkormányzatot, vagy egy önálló államot az ország területén kívül.

vajdasagi 2016.05.30. 10:14:55

@egy igazi barom vagy mária: Lehet, hogy ez számodra meglepetés, de Párizsban a budi kipucolta magát már 25 éve is. Javaslom, hogy próbálj valamicske pénzt félretenni, és ebből utazz és próbálj világot látni. Sokat segít majd rajtad.

vajdasagi 2016.05.30. 10:22:03

@neoteny: Nagyon jó érveket sorolsz fel. Azonban a felsorolt feladatok nagyobbik részét automatizálni, robotizálni fogják. Abban reménykedhetünk, hogy megjelenik sok-sok új, kreatív munka, amely megmarad azért nekünk. De ezek mind nagyon nagy kreativitást és képzettséget fognak igényelni. Szóval én nem vagyok túl optimista - de nem tehetünk ellene, robog a szekér megállíthatatlanul arrafelé. Én mégis csak azt javaslom: minél több tanulás, minél több magasan képzett ember kell ahhoz, hogy ebben az új világban ne a szopóágon végezzük.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.30. 10:23:23

@unionista᠌᠋:

Az nem "ugyanez", mint "ha nem tetszik egy társaság, akkor alkoss egy másikat", és nem is "ha nem tetszik a magyar államiság, akkor csináljanak másikat" -- hiszen explicit módon tiltod a "másik" államiság csinálását.

Sejtettem én, hogy csapdát raksz az "ajánlatodba".

unionista᠌᠋ (törölt) 2016.05.30. 11:12:47

@neoteny:
elég régóta mondom azt, hogy a budapesti zsidónegyedből és környékéből csináljanak kisebbségi önkormányzatot. és azt tartsák fent. ahogyan a city of london is lényegében egy önálló állam. vagy ahogyan manhattan is lényegében önálló. az amerikai farmer legfeljebb csak csekély mértékben befolyásolja a wall street politikáját. a tőkepiaci központok lényegében mind önálló államisággal rendelkeznek.

korábban erre a "libsik" azt mondták, hogy szó sem lehet róla. ők magyarország egésze felett akarnak uralkodni. és nincs olyan, hogy leválasztunk egy kis városrészt. és akkor csak annyi az övék. a cél ugyanis a magyar államiság felszámolása a lehető legteljesebb körű magánosítással. újabban a "nácik" is mondják, hogy szó sem lehet róla. ha még ez létre is jönne, akkor is a többségi célja ma már az lenne, hogy ezt felszámolja. a gyügyei paraszt azt mondaná, hogy a meggy kilója 6 ezer forint. az apró szemű. a szebb drágább. 12 ezer. a másik: hülye vagy, mondd te is az, hogy 60 ezer. ööö. 60 ezer. és ezek után a zsidónegyedet nyilván nem lehetne fenntartani. persze lehetne mondani, hogy majd felhőkarcolókat építenek és azt feltöltik helikopterekkel vagy drónokkal. de azoknak is a magyar légtérben kellene repülni. és egyébként a szlovák vagy a lengyel paraszt ugyanúgy a zsidónegyed (kvázi állam) összeomlására spekulálna, mint a gyügyei. és a francia is. és az önkormányzatban vitáznának a judaisták és az izrealiták. a liberális zsidó baloldal és nacionalista zsidó jobboldal, a középutas grünék és a teljesen elvtelenek: endidzsí és társai. most azon vitáznak, hogy kié legyen a magyar államiság. ha a demokrácia minimuma érvényesül, akkor egyiké sem. és ebben az a veszélyes, hogy a most háborúzó politikai csoportok mindegyikének közös érdeke felszámolni a demokráciát. a zsidó gazdagság és kultúra demokratikusan nem tartható fent a jelenkori magyarországon. és ezért van szükség államvallásra. ezért kell majd valakinek nemzeti kereszténységet államvallásként hirdetni. persze lehet, hogy belátható időn belül nem lesz semmi ilyesmi. a rendszert lehet konszolidálódni. de lényegében az összes nyugat-európai ország lázadozik a "liberális" fajelmélet diktálta kényszerbetelepítések ellen. és ennek a hullámai elérték az usa partjait.

neoteny · http://word.blog.hu 2016.05.30. 11:21:30

@unionista᠌᠋:

"persze lehetne mondani, hogy majd felhőkarcolókat építenek és azt feltöltik helikopterekkel vagy drónokkal. de azoknak is a magyar légtérben kellene repülni."

en.wikipedia.org/wiki/Berlin_Blockade#The_start_of_the_Berlin_Airlift

vajdasagi 2016.05.30. 14:09:10

@HaFr: Mi köszönjük - jó írás volt.
Ha javasolhatom, fontold meg, hogy többször előtérbe helyezed a mesterséges intelligenciát is, nemcsak a robotizációt és az informatika fejlődését.

Tudom, hogy én enyhén túlzásba viszem az aggódást (miközben nagyon ehhez közeli témákból élek), de azt hiszem, megéri tudatosítani a dolgot (veszélyt és egyben lehetőséget) az emberekben.

Nem állítom, hogy pontosan átlátom mi jön, de pl. növekednek majd az állatok jogai, és csökken a különbség emberek és állatok jogai között, illetve elmosódik majd a határ élő és élettelen, valós és virtuális között. Szóval nagyobb változások jönnek, mint amit eddig bármikor átélt az emberiség.

Repül a nagy kő, ki tudja hol áll meg :-)

digipenna · http://digipenna.blog.hu/ 2016.05.30. 18:07:45

@vajdasagi: Valahogy magam is hasonlóképpen gondolom. Itt épp egy aktuális hír a robotok világából. A német KUKA-t meg akarják venni a kínaiak. A német cégek félnek, hogy a kínaiak így hozzájutnak szigorúan titkos/bizalmas fejlesztési, tervezési dokumentumokhoz.

A nagyoknál ezek szerint nem csak elkezdődött, hanem dúl is ez a robot-háború.

www.handelsblatt.com/unternehmen/industrie/kuka-und-die-chinesen-ich-hoffe-dass-sich-das-nicht-zur-katastrophe-entwickelt/13651558.html

kőkobaki 2017.09.04. 09:55:39

A magyarság a saját maga rabszolgája. Akinek a jóisten közülük tehetséget adott, azt a magyar környezet(a tehetségtelen többség) többnyire ellehetetleníti.