Az EU-ból való kiléptetés előtt már a tagságunk során képes volt Orbán elérni, hogy olyan poszt-feudális rendszer jöjjön létre az országban, amelyben gyakorlatilag minden magyar állampolgár, aki az ország területén lakik, személyes függésbe kerüljön tőle, és a "védelemért" fegyelemmel és adóval (szolgálattal) kelljen fizetnie. Ez a feudalizmus modern változata. Képzeljük el, mire lesz képes, ha már az EU tagjai sem leszünk. Márpedig ez a cél legkésőbb 2019-2020-ig.
A rezsim első intézkedése 2010-ben a köztársasági táblák lecserélése volt az országhatárokon (akkor még nem is sejthettük, hogy mi lesz ennek a valódi jelentése). A köztársaság felszámolását az új alaptörvénnyel foglalták alkotmányos keretbe, de a máig elért gazdasági és társadalompolitikai változásokkal tették mindenki számára érzékelhetővé. Ezek a változások alapvetően a közösségi (nemzeti) autonómia teljes felszámolására irányulnak. Legelőször a politikai rendszer antidemokratikus és folyamatosan radikalizálódó EU-ellenes fordulata az intézkedési jogosultságot, a sajtó folyamatosan erősödő alárendelése pedig a köztudat párhuzamos formálásának eszközrendszerét teremtette meg. De a lényeg ezután jött.
A hagyományos köztulajdon (közvagyon és adók: föld, nemzeti banki vagyon, EU-s támogatás- vagy adóalapú állami transzferek stb.) vagy a magánszolgáltatók kigolyózásával újonnan megszerzett banki infrastruktúra és közműtulajdon "elveszíti közösségi jellegét" -- a kiterjedt korrupciós mechanizmus révén az informális alrendszereket és gazdasági funkciókat (legutóbb pl. a turizmust) összefogó megbízható hívekhez, pályázatok révén akár Orbán családtagjaihoz, a perverz újraelosztás révén a Fidesz szavazói bázisának törzsét biztosító felsőbb rétegekhez, vagy állami függésben lévő vállalatvezetőkhöz vándorolnak, ez utóbbi esetben névleg továbbra is állami tulajdonban maradva, de átláthatatlan gazdálkodás mellett, magánbirtokként kezelve (vö. az állami vállalatokkal kapcsolatos közérdekű adatok letiltása).
A bankrendszer központosítása és az MNB-leányok révén lojális kereskedelmi és alapítványi tőkévé alakul át a közpénz, gyakorlatilag zárt körben privatizálták a pénzügyi rendszert, és két-három ember kezében központosították az ország gazdasági vérkeringésének minden lényeges szabályozási pontját. Az önkormányzati tulajdon államosítása, illetve a rendszer maradék autonómiájának most következő teljes felszámolása, továbbá a jogszolgáltatás alárendelése a miniszterelnök akaratának (biztos vagyok benne, hogy legkésőbb az EU-ból való kilépésünk után egy nappal újabb, immár sikeres kísérlet történik majd a bírói kar teljes megtörésére) a hatalommegosztás és a központi hatalom intézményes kontrolljának maradékát utalja a múltba. Az egységes kártyarendszer révén a szenzitív személyes adatok állami kézben érnek össze. Az emberek személyes kiszolgáltatottsága a multinacionális gazdasági társaságokkal kötött, valószínűleg a sztrájkjog szabályozásától a minimálbér alacsonyan tartásáig terjedő gazdasági korporatizmussal bővült tovább. A munkaerőpiac feletti állami ellenőrzés lassan a szocialista rendszereket idézi, a szociálpolitikai szorításokkal együtt a vidéki emberek zömének megélhetése az állam képviselőjének vagy egy helyi oligarchának a kénye-kedvén múlik.
Az oktatási rendszer lényegesen kérdései továbbra is állami akarat függvényei, és azok is maradnak. Mi vár még ránk? A következő lépések az egészségügy lerohasztását követően annak szelektív feltőkésítése lesz kiemelt, központi állami kórházak létesítésével, vagy zárt körű magánosításával. Ezzel megtörténik a lakosság egészségügyi kiszolgáltatottságának privatizálása (eddig is jelentősen kiszolgáltatottak voltunk, de egyelőre egy decentralizált közfunkcióval szemben). A cél ezzel is, mint minden korábbi intézkedéssel egyfelől a hatalom és a pénzeszközök centralizálása, másrészt a köztulajdon és a közfunkciók magánosítása révén a lakosság alávetése az államnak, illetve egyre inkább az államot különféle felhatalmazással képviselő vagy helyettesítő személyeknek -- a mindennapoktól kezdve az életünk teljes perspektívájáig ívelően. Az igazságszolgáltatás maradék függetlensége 2019 körül elvész. Az EU-ból való kiválásunkat követően megteremtődnek a lehetőségek az országból való menekülők számának korlátozására, amit részben a magyar menekültek és/vagy munkavállalók befogadására irányuló EU-s hajlandóság csökkenése, részben -- a kerítésrendszer közeiben -- a határokon visszaállított útlevél-ellenőrzés, illetve a kiutazás bizonyos feltételekhez kötése (pl. "nullás" papír az adóhatóságtól stb.), és a devizajogszabályok szigorítása fog biztosítani. (Számos kézenfekvően várható intézkedésről hely híján nem tudok írni, de egyformán ugyanebbe a logikába illeszkednek: a köztulajdon és a közfunkciók privatizálása révén a magyar társadalom alávetésének immár több éve kibontakozó tervébe. Orbán célja a teljes, rendszerszerű kiszolgáltatottság megteremtése a magyar társadalomban.)
Az orbánizmus célja a társadalom gleichschaltolása, megfegyelmezése, és függőségi rendszerbe kényszerítése. Azzal, hogy a maguk javadalmazására szervezik át az egész állami lét működtetését, ami rövidesen az egészségügytől a korporatív kapcsolatokon át a földig mindenből hasznot biztosít nekik -- ismétlem, a napi reguláris kvázi-állami mechanizmusban --, az EU-pénzeken túl is lesz elég rendelkezésükre álló forrás 9-9,5 millió ember napi ügyintézéséből, lélegzetvételéből, létezéséből. Miért? Összefoglalva tehát, mert privatizálják, magán pénzbehajtóvá és magán erőszakszervezetté alakítják át az államot. Nem fognak megállni ezen az úton (a nagy részét már amúgy is megtették), és a mi utolsó esélyünk ennek megakadályozására az EU-ból való kiválásunk megelőzése, és a 2018-as választásokon a Fidesz kisebbségbe kényszerítése, aminél nyilván jóval megnyugtatóbb lenne a választások megnyerése, jóllehet biztos vagyok benne, hogyha 2018-ig a közhangulat a Fidesz ellen fordul, mindent meg fognak tenni azért, hogy választásokra se kerülhessen sor. Orbán nem engedheti meg magának, hogy ellenzékbe kerüljön. Mi meg azt nem, hogy kormányon maradhasson. www.pkp.hu
